Hogy volt?

Reklámőrültek 03x13 – Shut the door, have a seat

2012. november 22. 17:00 - wizdog

Dont látjuk amint felébred a vekkerre, majd felül az ágyban – ami történetesen az idősebb Gene szobájában lévő ágy. Dont erős köhögés rázza. Később Connie-hoz érkezik, elnézést kérve a késésért. Connienak fontos bejelentenivalója van. A Sterling Cooper jelenlegi tulajdonosa a McCann Eriksonhoz kerül, így Donéknak is be kell olvadniuk. Connie szerint Coopert biztosan lapátra teszik, Rogert nem tudja, viszont Don biztos kell majd: „Maga lenne a szerencsemalacuk.” Connie győzködni kezdi, de Don elutasítja: „az egy kolbászgyár. Már három éve elutasítottam őket.” Még Connie-nak is beszúr egyet: ha maga szerint ez csak üzlet, akkor csak azért nevezett a fiának, hogy aztán kedvére rugdalhasson?

 s3e13 McCann.jpg

Connie kijelenti, hogy ő mindent egymaga ért el, és emiatt már érzéketlenné vált azok felé, akik azon siránkoznak, hogy miért nem sikerül nekik. Végül kezet nyújt és hozzáteszi: „Egyszer majd újra megpróbáljuk” Don kulturáltan egyetért. A karácsonyi koszorúval díszített irodába érve Don végignéz a titkárnők auláján – egyedül ő tudja hogy a napjaik meg vannak számlálva. Az egyik fiatal lány, hirtelen összegyűr egy géppapírt – amitől Don a múltban találja magát, amikor az apja egy felszólítást gyűrt össze. Nem akarja a termését megalázóan olcsón eladni, inkább úgy dönt, hogy a termését maga teszi el télire. A társai figyelmeztetik, hogy így nem tudja fizetni majd a jelzálogot. Archibald erre elzavar mindenkit. 

Don az emlékeiből felriadva Bert Cooperhez megy, akinél valóban ott áll a tévé a Rothko képe alatt. Mi az, ami miatt felébresztett? – kérdezi Bert. Don elmondja, amit Connie-tól hallott, ám Bert nincs meglepve. „Tehát tudta?" - kérdezi meglepetten Don. "Nem, de így érhető, miért siettek annyira.” – feleli hűvösen Bert. Az öreg szerint még csak nem is tehetnek semmit, mert mindenkit köt a szerződés. „Akkor ennyi?” – kérdezi harciasan Don. „Csak úgy hagyja elúszni a céget?” „Az már tavaly megtörtént.” - válaszol Bert. „Miért nem vesszük meg mi?” Bert egy bölcs de gúnyos mosollyal reagál. „A fiatalok azért szeretnek kockáztatni, mert nem tudják felmérni a következményeket.” „Az öregek meg szeretnek arany sírkamrákat emelni maguk köré.” - válaszol harcias pimaszsággal Don.

 s3e13bert.jpg

Bert nem akarja erre áldozni a vagyonát, mondván már nincs annyi ideje, hogy visszakeresse. „Akkor hagyom, hogy visszaaludjon” – Mit érdekli az magát? – fakad ki Bert. „Mert utálom, hogy úgy kezelnek, mint egy ping-pong labdát!” Don dolgozni akar, valamit létrehozni: neki ez az első, nem a centekre lebontott bevétel. „Ezt magának is meg kell értenie, hiszen 40 évvel ezelőtt ez magának is sikerült.” „Ez igaz” – feleli Bert. „Csak azt nem tudom, hogy lesz-e gyomra a valósághoz.” „Tegyen próbára” – feleli Don. Bert szerint a legfontosabb az ügyfelek megszerzése: elsőként az American Tobacco, ami miatt be kell avatni Rogert. Az ügylet újévkor történne, így senki sem tud érdemben reagálni. Szóval Rogerre szükség van.

s3e13Buyout.jpg

Don először ki akar ebből maradni. Végül ő nyitja ki az Roger irodájának az ajtaját Bert előtt. Roger most is Jane-nel beszélget, aki azóta megszállottan gyártja az összesküvés-emléleteket a JFK-merényletről. Don és Bert külön-külön próbálják meggyőzni Rogert, de ő a maga cinikus módján fogadja az eladást hírét, és nem igazán akar kötélnek állni. Don elismeri, hülye volt, amiért kihagyta a Hiltonnal való kapcsolatépítésből: ő kreatív, nem account. „Azért nem működnek a kapcsolataid, mert nem becsülöd meg őket. „A veled való kapcsolatomat megbecsülöm.” – mondja Don. „Most már igen.” – feleli Roger. Bert figyelmezteti, minél hamarabb száll ki, annál gyorsabban találja magát a föld alatt. („Csatlakozol, vagy meghalsz?” - kérdez vissza Roger. – „Ennél még Don is jobb volt.”) „Meg kell próbálnunk” - dobja be végül Don a nagy mondatot.

s3e13Roger.jpg

Este Don hazaér, mire Betty azonnal felzavarja a gyerekeket a szobájukba. („Menjek én is?” - kérdi Don.) Betty leülteti, majd pedig bejelenti, hogy beszélt egy válóperes ügyvéddel. Don hitetlenkedik, de Betty eltökélt: szeretné civilizált módon elintézni a dolgot. Don már megint a legostobább énjét adja: „Egy ideje nem vagy önmagad, talán most egy jobb orvoshoz kell menned. (...) Mindannyiunknak kemény volt ez a pár hét.” Betty feláll: „Nekem kemény évem volt. – De úgy gondoltam inkább személyesen mondom el, semmint hogy csak felhívjalak az irodában.” Betty elindul kifelé, Don fölényeskedve utánaszól: „Felejtsd el, nem fogom hagyni hogy tönkretedd a családot.” „Nem én tettem tönkre” – lő vissza a nő, majd kimegy.

 s3e13Alone.jpg

Az irodában Bert, Roger és Don Lane Pryce-t fogadja. Elmondják, tudnak az eladásról. Lane nem akarja letagadni, de jelzi, azért nem teljesen helyes az információjuk, mert csak a Sterling Cooper kerül eladásra. A PPL érintetlen marad. Vagyis megszabadulnak tőlük. Bert közli, hogy ők visszavennék, az eladási ár mellett plusz 12 %-ért. Lane elnézést kér, mondván a döntés a feje fölött történt, majd „angolosan” távozik, magára hagyva a tanácstalan triót. Betty Henry Francisszel ülnek egy ügyvédnél, aki hiányolja Dont: elviekben csak elmezavar, vagy hűtlenség okán maradhatna távol. Betty jelzi, hogy ez a helyzet, de bizonyítani nem tudja. „Persze" - feleli az ügyvéd - bizonyítéknak itt van az, hogy itt vannak maguk." Erre Bettyék felháborodnak: Henry nem akarja botrányba sodorni Rockefellert. Az ügyvéd bocsánatot kér a feltételezésért. Elmondja, ahhoz, hogy Betty elválhasson, Renóba kell mennie, mert New York állam ezt nem támogatja. Donnak nem is kell ott lennie – a beleegyezése elegendő. Ekkor felmerül annak a kérdése, hogy mire tart igényt Betty. „Ami csak jár.” Ekkor Henry közbeszól: nem akarja, hogy Betty bármivel is tartozzon Donnak, ő hajlandó gondoskodni Bettyről és a három gyerekről. Betty hitetlenkedve néz a férfira.

s3e13Lawyer.jpg

Késő este Lane felhívja Saint Johnt, hogy szóljon, Donék tudnak az eladásról. Saint John közli, hogy az eredeti hír az igaz: a PPL-t is megveszi a McCann, amitől Lane helyzete is bizonytalanná válik, de erről persze senki sem szólt neki. Lane alig jut szóhoz abban való meglepetésében, hogy egy nagyobb játék áldozata, mire a felettese hűvös angol lelketlenséggel bíztatja, hogy majd úgyis nélkülözhetetlenné teszi magát, de majd szól pár jó szót az érdekében. Lane dühösen csapja le a kagylót. Don hazaérve Sally szobájába megy. Az alvó lányt nézve ismét felidéződik a gyerekkora, amikor az apja az anyja folyamatos könyörgése után dühösen és részegen elindul, hogy eladja a betakarított gabonát. Odakint szörnyű vihar dühöng. A kis Dick, aki elkísérné apját, kénytelen végignézni, ahogy egy villámcsapástól megriadt ló agyonrúgja a férfit. Don végül odafekszik Sally mögé.

 s3e13 Lane calls London.jpg

Másnap az irodában Don szomorúan egy pohár itallal a kezében bámul kifelé az ablakon. Allison Bertöt, Rogert, és Lane-t jelenti be, akire Bert rögtön fújni kezd „Csak nem a végrendeletünket akarja felolvasni?” („A Cadillac-ed az enyém” – mondja Roger.) Don elmondja: előző éjjel nem tudott aludni, és arra jutott, miért nem keresik meg ők személyesen a McCannt? Lane rögtön lelövi az ötletet, lévén, már ő is tett rá kísérletet tegnap. „Akkor magát is szélnek eresztik” - mondja Lane-nek Roger gúnyosan. De Don nem adja fel, kérleli Lane-t hogy nyomozza ki, mennyiért ment el a cég. Lane felháborodottan utasítja vissza a feladatot: „Fejezze be! Ki kellene hogy rúgjam azért, mert megpróbálnak belerángatni ebbe a konspirációba!” – csattan fel Lane. „Csak tessék! Úgyis ezt csinálta a legjobban!”- vág vissza Don. Bert int, hogy hagyja rá.

 s3e13 Arhibald death.jpg

„Igyon mégegyet, elvégre még csak fél tíz van!” – szól Lane. Erre Donnak felcsillan a szeme: „Ez az... magának abszolút hatalma van bárkit kirúgni! Rúgjon ki minket! Tegye semmissé a szerződésünket!” Lassan mindenki kapiskálni kezdi, Lane még értetlenkedik: „Miért tenném?” „Mert amint nyélbeütik az eladást, Lane is repülni fog. Lane nem akar bosszút állni, mire Bert azonnal rávágja, hogy beveszik maguk mellé társnak. „Azért ennél talán többet ér a dolog” – mondja Lane. Mire Don kajánul elmosolyodik: ezek szerint lehet Lane-nek alkudozni! Roger még kéreti magát, de Don azonnal kiáll Lane mellett. („Te értesz ahhoz, amihez ő?”) Erre beindul a könyvelői agy.

 s3e13Fire us.jpg

Donék kirúgása nem olyan nagy probléma, az igazi kihívás az ügyfelek átcsábítása: tegyük fel, hogy megvan a Lucky Strike az 23 millió dollárnyi bevétel, de ennek még a harmadára szüksége van, hogy meglegyen a cég Cash-flow-ja. Hilton? Don egy „Isten őrizz”- tekintettel jelzi: erről szó sem lehet. Lane szerint, ha aznap délben küld el egy telexet a főnökség menesztéséről, addigra Londonban már este lesz. Így péntek lévén egy egész hétvégéjük lenne ügyfeleket szerezni, és egy kis stábot összeállítani egészen hétfő reggel hétig. Meg kell szerezni vagyis el kell lopni az irodai eszközöket is. Bárki, akit bevonnak, biztos kell, hogy legyen, hogy senki ne szerezzen erről tudomást. „Mi legyen, szavazzunk?” – kérdi Don. A szavazás egyhangú igen. „Akkor uraim, ki vannak rúgva.” feleli kajánul Lane. „Hát így állunk. 1963 december 13. 4 férfi, aki a saját magukat lőtték lábon" - summáz Roger.

 s3e13 Vote.jpg

Don azonnal kiküldet Alisonnal egy körlevelet: A munkát azonnal beszüntetik, az egész hétvégére szőnyegtisztítás miatt. Utána Pete-et kéreti, de az még mindig „beteg.” Akkor hívja otthon. Ezután Peggyt hívatja. Peggy először felkészületlennek érzi magát, nem tudja mit vigyen, utána egyből beszámolna, hogy hogy áll a jelenlegi munkájával, Don pedig azonnal kész helyzet elé állítja: D:„A céget eladják” P: „Megint?” D: „Egy új céget indítok, és azt akarom, hogy vasárnap jöjjön be a cuccaiért.” P: „Ki jön még?” D: „Nem mondhatom meg.” - (Hiszen nem is tudja.) Don a felvásárlással próbál hatni a lányra, aki korántsem lelkes. Ő nem akar Don labdája lenni. Don befeszül: „Nem fogok könyörögni.” „Meg se kérdezett!”- feleli dacosan Peggy.

 s3e13 Join.jpg

„Rendben, akkor kérdezem.” Peggy diadalmasan kijelenti, voltak már máshonnan is már megkeresései. Ahol az előrelépést is része az ajánlatnak. „Mindenki azt hiszi, hogy minden munkámat maga csinálta! Még maga is.” Don arca megmerevedik. „Akkor Kurtnek is Smittynek kell, hogy szóljak.”Az lehet.” Feleli Peggy, majd távozik. Campbelléknél Trudy éppen némi harapnivalót dob össze a leendő vendégeknek, Pete pedig idegesen rohangál fel s alá: azért jelentett beteget, mert délelőtt az Oglivynél volt állásinterjún. Most pedig betegnek is kell látszania. Közben magára kapja a köntösét, és összeborzolja a haját. És már csengetnek is. Roger és Don az. Roger belép, ránéz Pete-re, és egy nagy tudálékos mosoly ül ki az arcára.

 s3e13 Pete Trudy.jpg

Trudy távozik, Pete leülteti Donékat. Roger megteszi a nagy bejelentést, de Pete sem úgy lelkes, („Ken visszautasított titeket?”) Ez igazából nem ajánlat, hanem kérés: Pete leginkább az ügyfelei miatt kell. Az elején még próbálják cicomázni a dolgot, de ez Pete-nél süket fülekre talál: pimaszul rákérdez, hogy vajon újabb melléknevekkel bővül a titulusa,? A tehetségére is szükség van. Pete Dontól akarja hallani az igazi magyarázatot. Don pedig elmondja, szüksége van Pete fiatalos előrelátására az új célközönségek iránt (a feketék, és a fiatalok). Pete be akar társulni, és kint akarja látni a nevét a lobby-ban. „Nem lesz lobby” – feleli Don. Ennek ellenére Pete felugrik, és előszedi az ügyfelei egy részének a kontaktjait.

s3e13 rog _ don.jpg

Ezután meglepődik, hogy nincs sok ideje gondolkodni, elvégre vasárnap van a nagy szökés. Donék erre nem is felelnek. Pete végül feláll, és kezet nyújt. „Igazából nem vagyok beteg.” Donék el, Pete pedig Trudyt ugrasztja, hogy titkárnősen hozzon össze egy találkozót az egyik ügyfelével. Trudy büszke csókot nyom Pete szájára. Don és Roger egy kocsmában ülnek. Don hitetlenkedve morog: nem gondolta volna Pete-ről, hogy csak úgy otthagyja a céget, elvégre itt kezdte az agresszív törtetést. Don egy kéréssel fordul Rogerhez. „Szükségem lenne egy ügyvédre.” Roger először nem érti. „Válóperes. ” – mondja Don akinek legnagyobb meglepetésére Roger a következőképpen válaszol: „Jesszusom, akkor igaz.”

s3e13 Irish Pub.jpg

Matt Weiner újabb zseniális húzása: épp mikor ismét kibékültek, pont Rogertől kell megtudnia Donnak miért is akar Betty elválni. Don magyarázatot követel, miközben fogalma sincs arról sem, hogy ki is Henry Francis. Roger elmeséli, hogy Margaret jóban van Francis lányával, rajta keresztül tud Bettyről, mert a férfi mesél róla (ezek szerint ő már beszélt a házassági tervről – szemben Bettyvel, aki most Don helyett kezdett el titkolózni.) Don lesújtva ül. Odahaza Bettyt Don durván ébresztgeti: "Ki a fene az a Henry Francis?" (elvégre Don azon a partin Hiltonnal ismerkedett meg.) Betty először szintén hazudik. (Miért?) Don úgy érzi visszaadhatja Bettynek azt amit ő kapott. „Ott állsz a kis fehér orrodat az égbe meresztve, és titkon felépítesz magadnak egy kis mentőcsónakot!”

 s3e13 Don Grab Betty.jpg

„Sosem bocsájtottál meg nekem!” „Ugyan mit? Hogy sosem voltam elég neked? Mire Don csak annyit bír válaszolni, hogy – eközben – mindent megadott neki. „D: És most ezt lecseréled valami gazdag ficsúrra? B: „Így van!” D: „Nem kapsz egy centet sem! És a gyerekeket is elveszem, Isten a tanúm, hogy jobb helyük lesz nálam!” Betty visszavág: „Elmegyek Renóba, és te bele fogsz egyezni! Ne fenyegess, mert mindent tudok rólad.” Don ekkor megragadja Bettyt a hálóingénél fogva. „Kurva vagy.” A két ember feszülten nézik egymást. Közben felsír a kis Gene. Betty felveszi, majd kiutasítja Dont a házból. Másnap Pete egy dobozzal áll a liftben – ahová Harry Crane is beszáll. Természetesen nem ért semmit, és Pete egyelőre nem akar neki magyarázattal szolgálni.

 s3e13 The crew gathers.jpg

Az üres irodában Pete gyorsan bejelenti Harryt, Lane jelzi, hogy oké. Harrynek végül Bert mondja el, hogy rá is igényt tartanának az új csapatban. Harry persze egyből meg akarná beszélni a feleségével. Bert figyelmezteti: ha szívesebben lenne fogaskerék a McCannnál, mint az új cég médiarészlegének vezetője, akkor hétfő reggelig be kell hogy zárják őt a takarítószobába. Ekkor kiderül, a munkaügyi lapok és az adminisztrációs apróságokhoz senki sem ért. Roger telefonálni indul. Lane aggódik, nem akarja, hogy bármi is kiderüljön, de Roger megnyugtatja, hogy diszkrét lesz. Don egyenlőre sehol sincs: neki egy családi megbeszélésen kell részt vennie. A tegnapi veszekedés után civilizáltan elő kell adniuk a gyerekeknek, hogy miért kell apának kiköltöznie.

 s3e13 The Children.jpg

Betty „kis változásként jelenti be” Don pedig átmeneti állapotnak mondja a dolgot, mire Betty rázni kezdi a fejét. Bobby azonnal önmagát vádolja, és Sally is értetlen. Don közli, mindkettőjüket szereti, és nem elmegy, csak máshol fog lakni. Sally erre már dühösen reagál. „Azt mondtad, mindig haza fogsz jönni.” Ekkor már mindenkit fojtogat a sírás. Ezentúl két karácsony lesz. Sally vádlón az anyjára néz: „Te küldted el?” B: „Nem, ketten döntöttük el.” Miattad kellett Gene szobájában aludnia, ahol olyan félelmetes! Don megpróbálja leállítani, de Sally kirohan. Bobby az apja nyakába veti magát, Betty is alig bírja visszatartani a sírást.

s3e13 Convince.jpg

Don elveszítette Bettyt, de van egy nő, akit nem akar elveszíteni: később Peggynél kopogtat. Peggy egyből látja, milyen állapotban van Don. A férfi most egész más hangnemet üt meg: „Igaza volt. Természetesnek vettem, hogy itt van, és kemény voltam magával. Pusztán amiatt, mert a saját kibővülésemként tekintek magára. Viszont maga nem az.” Peggy ekkor már el is küldené. Don elmondja az emberek azért vesznek dolgokat mert valami történt velük, valami rossz. Peggy pedig az az ember, aki ezt képes megérteni ami nagy kincs. Peggynek ekkor már elhomályosodik a tekintete: „Mi van, ha nemet mondok? Akkor sohasem fogunk találkozni.” „Nem” – feleli Don. Akkor azzal telne az életem, hogy megpróbáljam újra felvenni magát.”

 s3e13 Hire you.jpg

Roger és Lane még mindig a papírokat bújják, és ekkor megérkezik egy mentőangyal Joan alakjában. Roger neki szólt korábban. Joan azonnal tudja, melyik papír micsoda, hogy mire is lenne szükség, és persze már költöztetőket is hívott. Ekkor Donék is befutnak, Peggy szintén megörül Joannek. Kiderül, hogy a logófájlok negatívjai még kellenek, ami a művészeti részlegben van ám az zárva. Még Donnak sem jó a kulcsa. Kis gondolkodás után Don berúgja az ajtót, majd elmegy pakolni. Joan és Peggy is beszálltak papírozni, Roger botor módon titkárnőként kezeli Peggyt, és megkérdezi, nem hozna-e neki egy kávét. Peggy fel sem néz, ahogy egy emancipált "Nem"-mel visszautasítja a kérést.

s3e13 Leave.jpg 

Később már elfele mennek, a költöztetők tolják ki a cuccokat. Don Joant kéri meg, hogy keressen neki lakást, de egyenlőre szállodázik. Joan visszakérdez: „Bútorozott?” D: „Egyelőre.” Joan mindent ért. Roger és Don még elidőznek pár percig az iroda maradékán. Don még bezárná maguk mögött a bejáratot, de Roger rászól, ne is törje magát vele. Másnap reggel: Allison a reggeli postából felnézve veszi észre Don felforgatott irodáját. „Betörtek hozzánk!” Egyedül Lane jött be, hogy a végjátékot levezényelje, Saint John már háromszor próbálta elérni, majd üvöltve kirúgja. Lane diadalmas mosollyal adja át a titkárának az új címet, ahová a cuccait kell majd átszállítani. Joan már el is kezdte szervezni az új irodát, ami szállodai szoba. Kéri, hogy a megbeszéléseket tartsák máshol. És már csörög is a telefonuk...

 s3e13 Letting you go.jpg

De csak Harry az, mert nem tudja, mi a szobaszám. A régi irodában a zokogó Allison Dont siratja. Ken érkezik, és elmeséli, hogy Pete megpróbált megnyerni pár ügyfelet. Ettől már Kinsey is gyanút fog, benyit Peggy irodájába, majd rájön, hogy rossz hajón van. A lakásirodában zajlik a munka: Don gépel, Roger telefonál, Trudy pedig és egy nagy adag szendvicset hoz ebéd gyanánt a csapatnak. Don gondol egyet, és kiküldi Harryt a média/ hálószobából, mert egyedül csak ott van telefon. Felhívja Bettyt, hogy közölje vele: nem, fog harcolni a válás ellen: „Remélem, megkapod mindazt, amire vágytál.” „Mindig is te leszel az apjuk” – mondja Betty vigasztalólag. Mint minden évadzáróban, - ahogy az életben is – nyerünk és veszítünk. Don a nappaliba kilépve mosolyogva néz végig az izgatottan falatozó csapaton. Betty, Henry Francis, és a kis Gene Renóba repülnek. Sally és Bobby Carla felügyelete mellett nézik a tévét. Don pedig megérkezik az új lakhelyére, a Roosevelt szállóba - egyedül.

 

3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

foxglove (törölt) 2012.11.23. 09:39:05

Taps! Neked is és az epizódnak is:)
Ez a kedvencem:) nem csak Mad Men szinten, hanem általában is:)

Legjobb pillanatok szerintem:
- Lane kirúg mindenkit
- Pete beteget színlel, aztán nem tudja visszafogni magát és pörögni kezd
- Don visszavesz az arcából, mert rájön, hogy kell neki Peggy
- Joan belibeg
- Peggy nem főz több kávét!!!:)
- megszólal a telefon és először mondják ki az új cég nevét

szóval imádtam:)
köszi az egész évados munkát:)

miszerint 2012.11.23. 09:46:45

hahó, köszi a hogyvoltot, nem csak ezt, az összeset, szuper vagy!
és csak egy picit tennék hozzá: "Ekkor felmerül annak a kérdése, hogy mire tart igényt Betty. „Ami csak jár.” " -- sztem simán csak "Ami jár", amit B mond. tök kicsi dolog tudom, de fontos, mert B nem ártani akar D-nak.
valóban zseniális rész, igazi igazi évadzáró!

wizdog 2012.11.23. 10:31:12

foxglove: Köszönöm, már neki is álltam a 4. évadnak!
miszerint: jogos, köszönöm!
Az, hogy akar-e ártani igen, akar. Sajnos a későbbiekben kiderül, hogy egy elég kiállhatatlan perszóna. Pedig én nagyon szerettem az első évados szenvedését.