Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Murdoch 2x06 – Alászállás (Shades of Grey)

2012. november 19. 17:00 - parcihocok

Az élet szép, ezt tudjuk, tudja ezt William és Julia is, úgyhogy tessék a százas papírzsepit előkészíteni, mert itt sírás lesz a héten. Bár egyelőre még minden szánsájn-hepinessz, beront Julia az irodába, rettenesen fontos a mondanivalója, mászik is bele William szájába, na az se nagyon tiltakozik. Sőt, van itt még egy kis meglepi is neki. Értjük, hát hiszen ők járnak. Ebben a pillanatban persze nyílik az ajtó, párocska szétrebben, mindegy, hagyjátok, a tizedes arcán megjelenő huncut félmosoly alapján tíz percen belül az egész rendőrörs tudni fogja, mi a pálya. De munka van, ez minimum egy hullát jelent, menni kell.

murdoch_s2x06_1.jpg

A heti áldozat Lily Dunn, szegény kislány elég csúnyán halt meg, holtsápadtan támolygott az utcán, vérzett a szeme, aztán nem tudjuk, mi történt, de meztelenül, kivérez(tet)ve, egy szál karkötőben találták meg a kanálisban. Nem megfulladás végzett vele, de a halál oka ismeretlen. Anyuka azonosítja, miközben elmondja, milyen rendes lány is volt, dolgozott, aztán meg otthon is besegített. A munkaadója (amolyan biztosítási menedzser-féle) épp a halála előtt rúgta ki, onnan a lány a háziorvosához indult, aki nem más, mint Dr. Tash, Dr. Ogden régi ismerőse, aki már segített egyszer a nyomozónak az evezősklubban történt gyilkosságnál. Dr. Tash nem tudott a lány jöveteli szándékáról, de sajna a korábbi kezelésekről sem hajlandó mondani semmit, ezzel pedig óhatatlanul felkelti Murdoch érdeklődését.

murdoch_s2x06_2.jpg

A boncolás során kiderül, hogy Lily nyolc hetes terhes volt, és elvetélt. Ha a vetélés nem spontán volt, akkor benne van, hogy valaki jól elverte, és abba halt bele, valamint attól vetélt el. Anyuka mit sem tudott lánya terhességéről, otthon Lily tartott egy kamu-naplót a fiókjában (figyelemelterelésképpen), de az ágya alatt volt egy doboz tabi (Fausta grófnő regulátora fantázianevű, és ez nem vicc), ami elvileg abortusztabi volt, gyakorlatilag mázsaszám kellett volna fogyasztani az elvérzéshez. "Fausta grófnő" egy nagyhangú, agresszív nőszemély (nem mellesleg Brackenreid felügyelő már ismeri, mint a rossz pénzt), aki valóban árulta a tabit a lányoknak, de gyakorlatilag az mit sem ér, a biznisz az volt a dologban, hogy később megadta egy orvos nevét a kuncsaftnak, aki elvégezte az abortuszt (ami ne felejtsük, Torontóban ekkor illegális), és minden műtét után jutalék illette a grófnőt.

murdoch_s2x06_3.jpg

Az illegál-abortuszdoki Ralph Fitch nem szeplőtelen múltú, van némi kártyaadóssága és tetemes priusza, de kitartóan tagad. Sőt, azt állítja, hogy nem ő végez abortuszokat, hanem a pletyka szerint egy másik orvos. Kitaláljuk? Persze, hogy Dr. Tash. Murdoch pattan is a cangára, de jaj, a csaját látja épp kijönni a dokitól. Szóval inkább beül a sötét irodájába gubbasztani, ahonnan Brackenreid-nek kell kirugdalnia, hogy menjen már a dolgát végezni. Tash továbbra is makacsul tagad és hallgat, mert a betegek jogai, a titoktartás stb., stb. Murdoch viszont egyre rámenősebb, és persze rákérdez arra, vajon mit keresett Tash-nél Julia. Majd elmegy a doktornőhöz is, és próbálja figyelmeztetni, hogy ha Tash-t védené esetleg, miközben Tash vétkes, az szarul jönne ki ugye a nyomozásban. És nem érti, hogy a doktornő a boncolásban miért nem vizsgálta a gyomrot. (Ennek egyelőre nem tudjuk, mi lesz a jelentősége.) Julia persze felháborodik, de később csak előszedi a süteményestepsiből a halott gyomrát.

murdoch_s2x06_4.jpg

Crabtree közben jelentős felfedezést tesz: a halott lányon talált karkötő drága darab, egy exkluzív üzletben vásárolták másik öttel együtt. Nos, az ex-főnök nem gondolkodott sokat a szeretőinek adandó ajándékokon. Öröm nézni, ahogy a jelenlegi titkárnő faképnél hagyja őt, miután Murdoch felvilágosítja. A pasi egyébként egy féreg, semmi felelősséget nem érzett Lily Dunn terhessége miatt, sőt, a csajt tartotta karrieristának. Lényeg a lényeg, végül keresni akart neki egy abortuszdokit, de Lily már tudott egyet: Mr. Fitch-et. Úgy látszik, az abortőrök egymásra mutogatnak.

murdoch_s2x06_5.jpg

Dr. Ogden csak megvizsgálta a gyomor tartalmát, és csombormentaolajat talált, ami rovarirtáshoz is használt rendkívül mérgező szer, mint ahogy ezt megtudja Fausta grófnőtől. Ettől vérzett el Lily Dunn. Haldokolva kereste fel Dr. Fitch-et, aki már nem tudott rajta segíteni, és mivel ő maga nem akart bajba kerülni, eltüntette a lány véres ruháit, őt pedig bedobta a kanálisba. Fausta grófnő becsukja a boltot, Fitch böribe kerül segítség elmulasztásáért, az ex-főnök továbbra is elcsábíthatja a titkárnőit, egyszóval igazi felelős nincs a lány halálában. Murdoch-ot ez nagyon piszkálja, úgyhogy csak visszamegy Tash-hez, merthogy valakitől csak meg kellett Lilynek tudnia, hogy csombormentaolajat kell innia, ha el akar vetélni. Kénytelen Julia vád alá helyezésével fenyegetni Tash-t, hogy elmondja az igazat: valóban végez abortuszokat, szakszerűen és gondosan, és ha Lily Dunn elment volna hozzá, még mindig élne.

murdoch_s2x06_6.jpg

Utolsó felvonás, Julia és William találkozója a parkban, mivel Murdoch belenyúlt valamibe, amibe nem kellett volna, de ha már így alakult, Julia elmondja neki az igazat: neki is volt régen abortusza, hentesmunka, amibe majdnem belehalt, és Dr. Tash mentette meg, aki azóta végez abortuszt, mert nem akarja, hogy más is úgy járjon, mint Julia. És mivel ez az egész nem fér össze Murdoch értékrendjével, nem tud már ugyanúgy tekinteni Juliára, hát, itt a vége, fuss el véle, eddig tartott a boldogság. Tessék a zsebkendőket elővenni, ez egy szomorú epizód volt (nem is igen gyilkosság, mint tragikus baleset), még szomorúbb végkifejlettel.

Címkék: murdoch
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vitaygeorgina 2012.11.19. 22:52:59

De szomorú.
De ki adta az olajat a kiscsajnak? Ezt a részt nem láttam, vagy már nem emlékszem rá, és nem világos, hogy akkor most ki a felelős a haláláért?
Julia karaktere meg igazán érdekes, meztelen fürdőzés, abortusz, aztán meg a hullaboncolás...

parcihocok 2012.11.20. 05:31:53

@vitaygeorgina: Nem derül ki egyértelműen, kitől tudott az olajról, feltehetőleg nem a dokiktól (már ha hiszünk nekik). Szóval nincs egyértelmű felelős, ez böki Murdoch csőrét is.
Juliában szerintem marhára becsülendő, ahogyan bátran felvállalja az életét. De Murdochra én egy cseppet haragudtam a végére, féltékeny volt, beleütötte mindenbe az orrát (aztán meg nem tetszett neki, ami kiderült), nekiment fizikailag és verbálisan másoknak, szóval ki volt kissé fordulva önmagából.

vitaygeorgina 2012.11.20. 10:02:52

@parcihocok: Igen, Juliával kapcsolatban szerintem is igazad van.
Murdoch meg, úgy tűnik, éretlen még egy párkapcsolatra.
süti beállítások módosítása