Hogy volt?

Murdoch 2x05 – A zöld múzsa (The Green Muse)

2012. november 12. 11:00 - parcihocok

Vidám „zeneakadémiai est” a „szalonban”, vagyis bordélyház, ahol lányok szórakoztatják épp a vendégeket, amikor valaki úgy gondolja, gyújtóbombával kell kifejeznie nemtetszését. A ház némiképp megég, de ez még hagyján, a nagyobb baj az, hogy az egyik lányt, Cora-t randán megfojtva találják fent a szobában. A madam pedig kifejezetten Murdoch-ot akarja, nem véletlenül, ezek ketten valahonnan ismerik egymást, másképp nem tegeződnének ilyen vérmesen. Dr. Ogden ezt kis csalódottsággal veszi tudomásul, bár mint kiderül, azért jött (már megint) puccosan a hullához, mert épp randevúja volt.

murdoch_s2x05_1.jpg

Az első gyanúsított az áldozat rajongója, Mr. Webster, a festő. Szegény csórikám totál bele volt zúgva a csajba, feszt őt festette, de minek, hiszen a lány mást szeretett. Sajna ettől még a terpentines bomba meglehetősen rá vallana. A kuncsaftok között persze a város elitje is szép számmal képviselteti magát, igyekszik is a rendőrség diszkréten kezelni az ügyet. Ezzel szemben az ún. Mértékletesek ligája (ahová ne feledjük, Mrs. Brackenreid is tartozik) egy ellenszenves úriember képviseletében meglehetősen fenyegetően lép fel. Úgy tűnik, az alkohol után a kurvákra is húzzák a szájukat.

murdoch_s2x05_2.jpg

Corát, az áldozatot tehát csúnyán megfojtották, de ezen kívül is volt seb nemcsak a nyakán, de a combján is. Vagy egy kissé túlfűtött szexuális játékról van szó, vagy köze van ahhoz, hogy az áldozat elmenekült Montreálból, feltételezhetően egy erőszakos kuncsaft elől. A nyomozás során Murdoch felkeresi Wilson bírót, aki szintén látogatta a kupit, a bírónak viszont nyilván szelektív a memóriája, mert csak arra emlékszik, hogy otthon feküdt az ágyában. Még jó, hogy ifjabb Wilson besétál a bíróságra, apja ellen vall, és még a papa véres ruháit is Murdoch arcába nyomja. A drága gyermek. Wilson bírónak tehát vallania kell, sajna ködös neki az előző este, ivott meg minden, mire felébredt, Cora már halott volt mellette. És amúgy is szerette, és el akarta venni feleségül. Pff, mekkora botrány lett volna.

murdoch_s2x05_3.jpg

Na akkor lássuk újra ezt a bombás dolgot: nagyon gyér támadás volt, nagyobb volt a füstje, mint a lángja, hátha csak figyelemelterelés volt a gyilkostól. A madamnak is vallania kell, ő volt, aki ott találta a bírót a halott Corával és kijuttatta őt a házból (mert szerinte nem a bíró a gyilkos). Jó, akkor vissza a festőhöz, aki a szadomazo játékokat szerette. Kár, hogy a végtelenül megértő lélek tisztelte a bírót azért, ahogy bánt Corával blabla. De a fiát agresszív baromnak tartja. Lássuk akkor a drága gyermeket: a papa házassága a szajhával veszélyeztetheti az örökségét. Van három gyanúsított, de nincs perdöntő bizonyíték egyik ellen sem.

murdoch_s2x05_4.jpg

Montreálból megérkezik az infó: két prostituáltat támadták meg, az egyik életben maradt, ez volt Cora. Torontóba tehát egy gyilkos elől menekült. Még meg sem emésztik a hírt, jön az újabb fejlemény: a festő felakasztotta magát, utolsó üzenetében pedig bocsánatot kért az áldozattól. Murdochnak nem tetszik az ügy, úgyhogy további kutatásra ösztönzi Dr. Ogdent (miközben elhívja vacsorázni), és ő maga is tovább nyomoz. A festő halálában az a gyanús, hogy a búcsúüziben a keresztnevén nevezte az áldozatot, holott amúgy sose szólította így. Elképzelhető tehát, hogy a festő is gyilkosság áldozata lett. Cora halálát még mindig a pénzügyi motivációval tudják magyarázni, szóval ifjabb Wilson a gyanús, de csak úgy tudják rábizonyítani, ha csőbe húzzák. Megetetik vele, hogy a drága papát hamarosan kiengedik, csak még tisztázzák, hogy biztosan nincsenek a birtokában a bomba előállításához szükséges kellékek.

murdoch_s2x05_5.jpg

Uccu neki, a fiúkának se kell több, belesétál a csapdába, és elkezdi a papa kompromittálásához szükséges terhelő bizonyítékokat összevásárolni. A nyomában persze ott liheg Crabtree tizedes. Murdoch nyomozó közben Dr. Ogdennel piknikezik, a vacsi után pedig szigorúan az ügyhöz tartozó kísérletképpen bepuszilnak egy üveg abszintot. És ezután már gátlás nélkül dobálják is le a textilt, szóval egymásnak esnek, ahogy kell. Hát, a felvezetés hosszú volt, de most nincs panasz a tempóra. Viszont ahogy az a felelősségteljes lánykák első részeg randiján elő szokott fordulni, elhangzik a Kérdés: „Van nálad gumi?” És a tökéletes nyomozónál jelen esetben nincs, úgyhogy Julia behúzza a féket (=nincs gumi, nincs szex). Ezek után érdekes lesz a másnap…

murdoch_s2x05_6.jpg

Murdoch nem kicsit fejfájósan érkezik munkába, ahol már várja őket ifjabb Wilson, hogy terv szerint feldobja a papát. Csakhogy ő esik csapdába, és a papa melletti cellát kapja jutiból. William és Julia találkozása nem rossz, van jóreggeltpuszi is a végén. Ja, és az összes áldozat feltehetően valami kábítószert kapott (Cora, a bíró és a festő is). A bomba alapanyagainak további elemzése szolgáltatja a megoldást: nyomdagépek kenéséhez használt anyag van benne. És ki hozott nyomtatott szórólapot a rendőrségre? A Mértékletesek ligájának ellenszenves úriembere (pfuj, az álszent lépmutató). Ő volt a montreáli támadó is, onnan elmenekült, és mivel tudta magáról, hogy beteg, kompenzálásképpen beállt a Mértékletesekhez. Csakhogy meglátta Corát, aki leleplezhette volna, úgyhogy el kellett tenni láb alól. A többit már tudjuk.

murdoch_s2x05_7.jpg

Na és akkor a végén William és Julia megbeszélik, hogy egyikük se bánta az előző estét, és hogy ideje a következő pikniknek. (Magyarán akkor ők most járnak.) Megérte kivárni, nagyon cukik együtt, bár rettenetesen teszetoszák, de nem baj, a bénaságuk bájos.

Címkék: murdoch
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vitaygeorgina 2012.11.12. 17:56:01

Ez a pillanat is eljött végre. Ezek szépen belehomorítottak :D
De hogy a mi jó katolikus nyomozónk a parkban, egy nyilvános helyen csinált volna bármit is, azt kötve hiszem. Minek kellett volna óvszer?
Másrészt nem akarok spoilerezni, de Julia mitől tartott olyan nagyon?

parcihocok 2012.11.13. 05:41:38

@vitaygeorgina: A drága katolikus nyomozónk a parkban mindent megtett volna, ha a doktornő meg nem állítja;-) Utóbbi gondolom attól tartott, hátha nem a gólya hozza:-)
süti beállítások módosítása