Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Váratlan utazás 2x02 - A csókolózás művészete

2012. november 09. 12:00 - nemon

Úgy tűnik, kicsit belemerülünk a romantikába, hát hajrá! A címhez képest elég infant módon kezdődik az epizód: Sarah és Cecily lepkéket kerget, Felicity viszont olvas. A lányok nem értik, hogy mire ez a nagy tudásszomj, de Felicity elhajtja őket: hagyják békén, ezek gyerekes hülyeségek, hát mondom én. Sarah nyomatékosítja, hogy mostanáig ő is jó szórakozásnak tartotta a lepkekergetést, most akkor? Felicity rávágja, hogy ja igen, de akkor még ő is gyerek volt. Avonlea-ban már csak így megy: egy nap úgy kelsz fel, hogy már nem vagy gyerek.

Vágólap-1.jpg

A vitát a szülők érkezése szakítja félbe, ráadásul Eliza nénivel spékelve, amit onnan tudunk meg, hogy előbb halljuk az öreg néni károgását, mint látnánk a hang gazdáját, szép ez. Eliza néni még ennél jobban is rá tud tenni egy lapáttal: semmi nem jó, minden cuccát óvatosan kell levenni a kocsiról, mindenről van véleménye. Például Felicity-ről is, akit először összekever Sarah-val, majd amikor tudatosul benne, hogy Felicity nagyobb lett, mint a sokéves átlag, akkor sopánkodni kezd, hogy mennyire nem az előnyére változott: már csípem az öreglányt. Janet nénit azért sajnálom, mert kiderül, hogy az öregasszony rokonlátogatás címén mindenhol elidőzget több hónapot. Közben Alec is szór elénk egy kis információmorzsát: holnap krikett meccs lesz, amin ő lesz a csapatkapitány, Felix és Sarah nagyon izgatott emiatt. Felicity ismét rávilágít arra, hogy aznap ő már felnőttként kelt fel, mert kijelenti, hogy a krikett meccs unalmas egy korabeli hölgynek. Wow.

Vágólap-2.jpg

Bizonyára ennél sokkal izgalmasabb a mezőn sétálva hangosan olvasni, hát nem is tudom. Végre kiderül, hogy a felnőttes regény nem más, mint egy olcsó ponyva, juj, Felicity-ből azért többet néztem ki. A magányos felolvasást egy lovas szakítja meg, aki majdnem átgázol a romantikától begőzölt lányon. A fiú vonzó, legalábbis Felicity szerint, egy ló igenis vonzóvá tudja tenni a lovasát, tudjátok meg. Gyorsan beszédbe elegyednek, a bemutatkozás után kiderül, hogy az ifjú a krikett meccs egyik játékosa, ciki van. Felicity rapid gyorsasággal változtatja meg a véleményét a krikettről, így kell valakit meggyőzni. A lány lelkesedésének hála, a másnapi randi borítékolva a krikettpálya közelében.

Vágólap-3.jpg

Felicity délután már azon filózik, hogy milyen izgalmas játék a krikett, de kéne némi input, hogy legalább képben legyen a játékszabályokkal kapcsolatban. Remélem, mindenki tudja a szabályokat, nem szeretném ide leírni, mert nem altatónak szánom a posztot. Felicity is feláll félúton, kösszép, ennyi elég volt, de azért holnap ott lesz a meccsen. Meggondoltam magam, mégis a krikettről szeretnék hallani inkább, semmint Eliza néni károgását az elsózott levesről és a kaszás utáni vágyról.

Vágólap-4.jpg

Felix és Sarah eközben pecázni indul és Felicity-ről beszélgetnek: vajon milyen hülyepók csíphette meg, hogy így viselkedik? A két gyereknek nincs szerencséje, mert a pecahelyet elfoglalta egy idegen fiú. A srác megszólalásából ítélve nem egy professzor, de mázli, hogy Felix arrogáns felszólítására győzködés nélkül arrébb megy. Az eredmény magáért beszél: a fiú annyi halat fogott, amennyit Felix együtt tán sohasem. A kisfiú ezek alapján reménykedik, hogy a hely Fortuna kedvenc pihenőhelye, de csakhamar elkeseredik: addig, amíg ő egy halat nem húz ki a vízből, addig a titokzatos idegen srác az új helyén sorban fogja a halakat. Sarah rákérdez, hogy milyen különleges csalija van, hogy így ragadnak rá a halak, mire a fiú előhúzza a puttonyából a hegedűjét és játszani kezd. És láss csodát: még egy hal, ezúttal Felix botján, döbbenet.  Semmi kétség, a kopoltyúsok is szeretik a talpalávalót, még akkor is, ha se fülük, se talpuk nincs. Itt az ideje a bemutatkozásnak: a titokzatos hegedűs fiú Gus Pike, ez a név sokat mond azoknak, akik jól ismerik a Váratlan utazás sorozatot, de ne szaladjunk ennyire előre. A beszámolójából kiderül, hogy otthagyta a hajót, ahol eddig dolgozott és most a szárazföldön keres munkát. Felix javaslatára Gus csatlakozik hozzájuk, mert a fiú biztos munkát tud ajánlani Gusnak.

Vágólap-5.jpg

Eközben Felicity benevezett az "átváltoztatjuk" rovatba, igaz, saját maga csinálja a frizuráját, de ez lényegtelen. Felnőtt nőnek öregasszony frizura dukál. Szegény Cecily lepattan Felicity ajtajáról, ugyanis a kisasszony nemcsak belsőleg zárkózott be, de külsőleg is. Alec és Andrew mindezek alatt fát vág - krikett meccs előtt? - amikor megérkeznek a gyerekek Gussal az élen. A jószívű Alec azonnal szállást ajánl Gusnak és elejt egy infót, miszerint jövő héten felvétel lesz a konzervgyárban. Gus örömében át is veszi Alec-től a fűrészt, érzem, hogy ez egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete lesz.

Vágólap-6.jpg

Sarah és Felix megérkezik a síró Cecily-hez, aki még mindig azon van elkenődve, hogy Felicity nem engedte be a szobába, amikor ott vannak a babái és ő játszani szeretne. A két kiskamasznak nem kell ezt az infót kétszer mondani, most már tudni szeretnék, hogy mi folyik Felicity szobájában és fejében.  Előkerül egy létra, amivel könnyűszerrel felmászhatnak Felicity-hez és ez bizony meg is történik. Felicity naplót ír, de természetesen csak a vágyairól, mert történni nem nagyon történik vele semmi. Leginkább a csókolózás izgatja, hogy vajon átszakíthatja-e ősz előtt a célszalagot, már ami a csókokat illeti, hiszen ez is időre megy, ezek szerint. Egy óvatlan pillanatban - és a rendező utasítására - a naplót a nyitott ablak peremére helyezi, már tudjuk, hogy ez mire lesz jó. Ójaj, csúnyább dolgok történnek itt: Felicity a tükör előtt tömköd rongyot a melltartójába, hát ez önmagában bruhaha, mi lesz, ha ezt Sarah és Felix meglátja? Felicity a szobában lejátssza az egész nagyjelenetet, hogy hogyan fog holnap Daviddel - a krikettes sráccal - beszélgetni, vicces a nyitott napernyő a szoba közepén, az élvezős sóhajtozás közben nem kevésbé.

Vágólap-7.jpg

Szerencsére a két kölyköt inkább a napló érdekli jobban, mint a rögtönzött színpadi bemutató a szobában. Sajnos Felix a hangos röhögését nem tudja magába fojtani, így hamar lebuknak Felicity előtt, de ez már senkit nem zavar, Sarah és Felix nevetve menekülnek, amíg Felicity sikítozik. Csúfos kergetőzés veszi kezdetét, Felix visítva rohan a naplóval, Felicity ordítva utána, olasz famíliába csöppentünk. A veszekedés Gus előtt változik verekedéssé. Felix nevetve mutatja be a "páratlan szépségű virágszál" nővérét - ahogy a napló idézete szól - Alec hüledezik Felicity vénasszonyos frizuráján, Felix pedig Felicity nagy hasán, amelyet a hasáig csúszó melltömés okozott. Szegény lánynál teljes a megsemmisülés, szégyenében el is szalad, Gus csak néz utána zavarodottan.

Vágólap-8.jpg

A zokogó Felicity-t körbeveszi a család, most már jó lenne megérteni, hogy mi a fene baja van. A dolog keményebbik része Alecre marad, mert Eliza néni idő előtt elszólítja Janetet. Alec nem jut dűlőre Felicity-vel, aki köti az ebet a karóhoz, hogy ne kezeljék úgy, mint egy gyereket, amikor ő már nem az. A lány ezek után esti vasalásba fojtja a bánatát, jó hangosan megvitatja magával, hogy ő már bizony nem gyerek, ezt csak az tudhatja, aki lány. Ha tudná, hogy a felnőttséget nem a Mikulás hozza…  Aztán gyorsan témát vált és képzeletben Daviddel tárgyal, amit Sarah is meghall. Sarah először keresi a láthatatlan Davidet, majd amikor kiderül, hogy nincs senki a közelben, rászól Felicityre. Szegény lánynak ez a nap a megszégyenülés napja lett, fel sem tudom sorolni, hány cikis helyzetre volt már példa a nap folyamán. Sarah bocsánatkérni jött a naplós ügy miatt, Felicity meg gyorsan továbblendül a gyerekes csínyen, a másnapi ruhaválasztás sokkal fontosabb. Sarah véleményét kikérve, de rá ügyet sem vetve egy lámpaernyő-szerű ruhában állapodik meg elsősorban saját magával.

Vágólap-9.jpg

A krikett meccs előtt Eliza néni még Janetet ugráltatja, aki a mai epizódban már nem először panaszkodik arra, hogy nem érzi jól magát. Én sem érezném jól magam, ha egy idős nő kihasználná a jószívűségemet. Janet valóban nincs könnyű helyzetben, hiszen a megjelenő Felicity a lépcsőről leérve már határozottan utálja a ruháját, szerinte úgy néz ki benne, mint egy tizenhárom éves. Az apja gyorsan rávilágít a lényegre: igen, mert hát annyi idős is, mégis mit várt? 35-nek fog kinézni? Mondjuk elég erős 13 évesen kijelenteni magunkról, hogy felnőttek vagyunk, de ne kanyarodjunk el. Felicity elrohan átöltözni, az indulás elhalasztása miatt Alecen kitör az idegbaj úgy, hogy szegény Janetet is megríkatja, mi van itt? Cecily elszalad az ordibálás miatt, ekkor jelenik meg Eliza néni, az antréja tökéletes: "Vajon miért ilyen ideges itt mindenki?"

Vágólap-10.jpg

A vágásnak hála, már a meccsen vagyunk. Felicity ugyanabban a ruhában feszít, hát hurrá, ráadásul jobban élvezi az egész meccset, mint a vérbeli krikettezők. A lány nem is leplezi, hogy igazából az ellenfélnek drukkol, az apja nem kicsit veszi ezt zokon. A meccs vége azonban okoz némi meglepetést: Daviddel Alec feltörölte  a pályát, szegény Felicity nem kicsit van kikelve magából. A családon belül szinte mindenki Alecet ünnepli, Eliza néni haláli: lám, még Alec is jó valamire, ki gondolta volna. Én most csapnám le a krikettütővel, hogy lássa az öreglány, hogy még mennyi mindenre jó egy középkorú férfi a háznál.

Vágólap-11.jpg

Felicity távolról megmutatja Sarah-nak Davidet nyökögések közepette, de Sarah kineveti: ez a srác nagyon öreg Felicity-hez, már legalább 18 éves, muhaha. Felicity ezt a megjegyzést elengedi a füle mellett és inkább Sarah segítségét kéri, hogy segítsen ötletet adni, hogy hogyan tudna beszédbe elegyedni a fiúval. A kis kerítőnek mindig van a tarsolyában egy-két ötlet, de pont jókor is jön a dolog, mert Alec éppen számon akarja kérni Felicity-n a másik csapatnak történő drukkolást. Sarah nem gyengén nyomja, mert a srác beszélgetőpartnerének behazudja, hogy légy van a teájában, így a lány is és Felicity is - ő miért? - Davidre borítja a teáját. A másik lány elszalad, Felicity pedig mentegetőzve törölgeti David mellényét, aki nem átall ismét rákérdezni Felicity nevére, kopp.  A lány ebből nem az érdektelenséget szűri le, hanem inkább azt, hogy mivel a srác kész katasztrófának nevezte őt, emiatt biztosan vonzódik hozzá, LOL. Felicity szeretne Daviddel találkozni az esti bálon is, de Sarah visszarángatja a földre: a bál a felnőtteknek lesz megrendezve, és ott nem a Mikulás eljövetele szerint szelektálnak, hogy ki a felnőtt és ki nem az.

Vágólap-12.jpg

Felicity stratégiája befűzni a szülőket. Először Janet hasába beszél lukat az érettségről, a korok és szokások változásairól, de az asszony kijelenti, hogy az apa szava a döntő. Ez szép menet lesz, mert Alecnek feltűnt Felicity rámenőssége Daviddel kapcsolatban. A szülők amúgy is nyavalyognak: Alecnek a dereka fáj, Janet pedig általánosságban érzi magát gyengének, bálozni egyikőjüknek sincs kedve. Eliza néni megjelenése vet véget a panaszáradatnak, az idős hölgyet egyébként az sem zavarja, hogy Alec a kádban ül meztelenül. Sőt, még egy kanalas orvosságot is letuszakol a férfi torkán, na ez mókás.

Vágólap-13.jpg

A lelkes Felicity a pajtában elújságolja Sarah-nak, hogy az anyja biztos, hogy ráveszi az apját az esti bálra, juj, gyorsan gyakorolni kell a táncot. Azon nyomban derékon kapja Sarah-t, és zene nélkül szinte körberángatja a pajta padlóján. Az éppen belépő Gus csak mosolyog a két lány bénaságán, majd előkeríti a hegedűjét, amivel elkezdi húzni a lányok nótáját. Ez már tetszik Felicity-nek és valljuk be, jobban ugrálnak, mint az előbb.

Vágólap-14.jpg

Eliza néni Janet nénit fárasztja a történeteivel, de az asszony gyorsan inkább a férjével kezd az esti bálról beszélgetni. Alec nem lelkesedik az ötlettől, hogy Felicity elmenjen a bálba, sőt, egyenesen azt feltételezi, hogy a pasizási hajlamait Janettől vagy az ő családjától örökölte, hiszen Janet is loholós típus volt. Janet sírva elszalad, Eliza néni pedig pofonnal fenyegeti meg a férfit, aki egyébként még mindig a kádban ücsörög. Ebbe a fantasztikus hangulatba robban be Felicity, aki élénken érdeklődik a bálba történő indulás időpontjáról.  A válasz ugye borítékolható? A lányt mondjuk a legkevésbé sem hatja meg a válasz, felrohan a szobájába, de menet közben egy divatdiktátor módjára szaggatja le magáról a felesleges fodrokat, így alakítva át a krikettes ruhát báli ruhává. Az ablakon kimászva jut házon kívülre, majd szerez magának egy lovat - beh' romantikus ez a mozzanat is - még szerencse, hogy Gus meghallja Felicity Sarah-nak vázolt tervét, így felajánlja, hogy majd ő elkíséri a lányt és vigyáz rá. Jobb híján Sarah beleegyezik ebbe a furcsa randevúba, de a véleménye az arcára van írva.

Vágólap-15.jpg

Eliza néni eközben ismét a saját sztorijaival fárasztja a nagyérdeműt, úgy tűnik, Felicity a lázadását és a pasizási hajlamait az anyai ágról örökölte, Alecnek volt igaza. Alecnek szöget üt a fejében az a gondolat, hogy Eliza néni mindent elkövetett, hogy találkozzon a szerelmével, így Cecilyt faggatja ki Felicty hollétéről. A kislány cuki és diplomatikus: "Ha nem válaszolok, az hazugság?" A bálra érkezvén világossá válik, hogy Gus baromira nincs képben, ő azt hiszi, hogy azért vágtattak át a pusztán, hogy Felicity gyorsan visszaadja Davidnek a kendőjét - amit még a krikett meccs utáni teaborogatáskor szerzett meg - és siessenek haza mielőbb. Felicity nem közli a tervét, azonban faggatja Gust, hogy mit kell tenni csókolózás közben. Gus a maga egyszerű primitív módján kineveti Felicity-t, és a szavaiból azt érzem ki, hogy ő is adna még időt a lánynak, hogy megtanulja, hogy mi is a szerelem és a csók.

Vágólap-16.jpg

Alec felfedezése felzavarja a ház nyugalmát, természetesen azonnal indulni kell a bálozó leányzó után. Felicity-t már maga a bál előszobája is lenyűgözi, ám az már kevésbé, amikor látja, hogy David éppen egy lánnyal táncol. Ezután még lesújtóbb élmény vár Felicity-re: David a másik lány előtt letegezi Felicity-t és nem átallja megkérdezni, hogy mit keres a bálon? Roppant kínos. Ezt még lehet fokozni: David ügyet sem vetve Felicity-re, táncolni megy újra a másik lánnyal. Felicity megsemmisülten kioldalog a bálról. Gus odakint sürgeti, jó lenne már végre visszatérni a bázisra, így semminek semmi értelme: a hangulat is pocsék, a kendő is még Felicity-nél van, és ha így folytatják, akkor még botrányszag is lesz a levegőben.

Vágólap-17.jpg

Közben Alec is megérkezik, aki dúvadként ront be a bálozók közé. Felicity nagy szerencséjére az apja nem látja őt a táncolók forgatagában, legyen már valami szerencséje a lánynak is ebben az epizódban. Ezalatt valamilyen csoda folytán David kisomfordál Felicity-hez, aki úgy megijed, hogy kis híján lesikítja David fejéről a hajat. A fiút ez nem riasztja el, sétálni invitálja a lányt, Gus pedig rögtön olajra lép. A pároska sétája közben Gus kintről felfedezi a kopóként vizslató Alecet a táncparketten, akit a város pletykás hölgyei vesznek gyorsan kezelésbe. Felicity-ről regélnek, hiszen az imént találkoztak vele, a fene se gondolta volna, hogy a lány már ekkora. Alec próbál őszinte mosolyt vágni - nem sikerül - és érdeklődik affelől, hogy merre látták mostanában Felicity-t. Érzem, közel a lebukás perce, mert a nőszemélyek a verandán látták utoljára.

Vágólap-18.jpg

Gus gyorsan Felicity nyomába ered és úgy próbálja meg a távolból lemutogatni, hogy apu jelen van, hogy medvemozgást végez, ez nevetést generált nálam. Nem tudom, milyen megfontolásból, de Felicity ezek után felmászik a tornác kerítésére, amiről jól le is pottyan David karjaiba, pont akkor, amikor Alec is odaér, így teljes a káosz és a zűrzavar. Felicity gyík módjára kisiklik David kezei közül és elszalad, a város hölgyei Alecen és Felicity-n nevet.

Vágólap-19.jpg

Hazafelé Gus elmagyarázza Alecnek, hogy mi történt valójában, és hogy ő azért volt ott, hogy vigyázzon a lányra, ha már egyébként nem lehetett lebeszélni a randiról. Felicity ezek szerint futóbajnok, mert egyedül ló nélkül előbb hazaért, mint a férfiak, már tocsogósra sírta anyja vállán a sminkjét, mire a két férfi hazaért. A legfájóbb, hogy mindenki - még David is - kinevette, hallatlan. Alec szokatlanul megértővé válik a lánykönnyek láttán, jó lecke volt ez a naiv Felicity-nek.

Vágólap-20.jpg

Felicity ismét a mezőn bóklászik és próbál felejteni, Gus messziről nézi. Nem sok ideje van töprengeni, mert megjelenik Andrew és Felix, hogy Gus úti élményeiről faggatózzanak. A fiú készséggel mesél, és a végén beállítja a hangulatot: minden élmény ellenére rossz teljesen egyedül lenni. Sarah eközben utoléri biciklivel Felicity-t és a részletekről faggatja. Felicity-nek nincs kedve mesélni, megértjük, hogy miért. Sarah ezek után Alecet környékezi meg a pajtában és faggatózik, hogy mitől változott meg Felicity, de a férfi csak mosolyog. Pár év és Sarah is megtudja… Janet érkezik egy pár szendviccsel a kezében, de átadni nincs ideje, mert elájul a férfi nem kis rémületére.

Vágólap-21.jpg

Immár a házban vagyunk, Janet is jobban van, vizet kortyolgat, közben nem érti, hogy mi van vele, a családtagok is pánikos fejet vágnak, kivéve Eliza nénit. Alec már éppen doktorért szaladna, amikor a vénasszony közli, hogy nem doktor kell ide, hanem új kisruhák, hiszen hét hónap múlva szükség lesz a kis keszkenőre, zoknira… Mindenki megnyugszik, én nem annyira, hiszen én még olyan nőgyógyászt nem láttam, aki ránézésre megmondja, hogy a nő terhes-e és hogy hányadik hónapban van.

Vágólap-22.jpg

Gus a pajtában csomagol, úgy dönt, hogy odébbáll, hiszen a konzervgyár hamarosan indul. Felicity Gusnak panaszkodik, még mindig nincs túl Daviden, a szerelem bizony fáj. Gus ráadásul odaszúr neki, hogy  a csókját sem kapta meg, ugye? Kár volt emlékeztetni a Felixes naplós jelenetre, én is pocsékul érezném magam emiatt. Felicity bánkódik miatta, de csak azért nem omlik össze, mert nem tudta volna, hogy mit kell csinálni, úgy meg felesleges az egész. Addig nem is fog próbálkozni, amíg nem lesz egy könyv a csókolózás művészetéről. Gus megsajnálja a lányt és egy óvatlan pillanatban szájon puszilja Felicity-t, no lám, így kell ezt. Mondjuk utána a sárgásbarna fogú mosoly kihagyható lett volna, de Felicity gondolatai már máshol járnak és Gus is távozik.  

Vágólap-23.jpg

Felicity-nek nincs nagyon sok ideje elmélkedni, mert Sarah rátöri a pajtaajtót, menjen azonnal az édesanyjához. Nemcsak az édesanyja várja, hanem az egész pereputty, Alec és Janet kamaszos vigyorgással és heherészéssel mondja el a nagy hírt: eggyel többen lesznek az amúgy is szűkös házban, hurrá! Máris kezdődik a vita, hogy hugica vagy öcsike, szerintem hallgassunk a nőgyógyászszemű Eliza nénire, aki kék zoknicskát kötött időközben. Ünnepléssel zárul az epizód és van is mit ünnepelni: Felicity csókját és a kisbabát.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása