Péntek van, az egész heti agymenés után pszichológusunk terápiára indul. Aki várja, az nem más, mint Csákányi Eszter (Ágnes), egykori mestere. Vicces, hogy az intro után azt írják ki, hogy „péntek 20 óra, Ágnes”. Szerintem sokkal helyesebb lenne így: „péntek 20 óra, András”.

Miután Ágnes ajtót nyit, András hosszú másodpercekig áll az ajtóban, aztán csak belép, még egy puszi is elcsattan. Zavarban vannak. Mintha nem is, mint kollégák, hanem mint régi szeretők találkoznának évekkel egy elcseszett szakítás után. Belépve a nő lakásába Mácsai még mindig nem tudja hol van és miért jött, zavartan leül, persze rossz fotelbe: ezúttal nem ő lesz az, aki kérdez….

Az udvariaskodás tovább folyik. Mindketten nagyon jól tartják magukat, Mácsai már nem cigizik, Csákányi már csak napi 6 szálat…. mind, mind lényegtelen locsifecsi. A feszültség szinte tapintható. Húúúúú mi történhetett e két ember között? Hogyan fogják megteremteni egy eredményes pszichoanalízishez feltétlenül szükséges összhangot?

A nő már nem gyakorló terapeuta, visszavonult, könyvet ír. Férje már nem él, Mácsai ismerte, sokra tartotta, sajnálja, hogy meghalt. Végre megtudunk néhány dolgot Dargay András családjáról is: a feleségét Juditnak hívják, van egy 16 éves lányuk, Réka és egy 8 éves kisfiuk (Bence) is. Az utóbbival már találkoztunk, ő nem akart iskolába menni a Zsófis reggelen.

Itt elhangzik más hasznos infó is: ez a két ember, aki itt ül egymással szemben, látszólag szorongva (tudjátok: a szorongás az az érzés, ami egy szerencsejátékost kap el, mikor betér a játékterembe és rájön, hogy már megint nem sikerül erősnek maradnia….) már 10 éve nem találkozott egymással. Mácsainak mégis Ágnes volt az első gondolata, amikor tegnap szembesült azzal, hogy neki is szüksége lenne egy jó kis beszélgetésre.

A férfi beszámol türelmetlenségéről, arról, hogy egyáltalán nem vágyik megismerni páciensei lelkét, sokkal inkább a pokolba kívánj a őket, a bajaikkal együtt. Amikor Ágnes konkrétumokat kér, András mesélni kezd a heti betegeiről: például a házaspárról, akik nem tudnak megegyezni a születendő gyermekük sorsáról. Őszintén elmondja az ellenük vétett szakmai hibát is, a kimondott „ítéletet”. „Elszakadt a cérna”, jellemzi a helyzetet. De ezt már csak a jéghely csúcsának tekinti, maga is úgy véli, hogy mélyebben van a hiba. Újabb példákat hoz. Beszél Lauráról, aki már egy éve jár hozzá és pont ezen a héten szerelmet vall neki, a terapeutájának. „Klasszikus érzelemátvitel” – értékeli higgadtan és szakmailag helyesen. András, bár zavartnak érzi magát, a héten mégis fogadott 2 új beteget (Mátét és Zsófit) is, bizonyítandó önmaga előtt, hogy minden oké, zakatolhat tovább a gőzhenger. Talán túl sokat dolgozik és kevés a visszaigazolás. Talán csak egy megnyugtató hátbaveregetésre vágyik, hogy minden oké, fasza gyerek vagy, megint megmentettél pár elveszett lelket, 100 pont.

Ágnest meglepi, hogy a férfi szakmai indokok miatt kéri a segítségét, a tegnapi telefon alapján magánéleti galibára számított. Újra utalást tesznek a 10 évvel ezelőtti utolsó találkozásukra. Mert ott, akkor, 10 éve valami vita hevében váltak el útjaik, András dühösen lépett le. A vita olyan komoly volt köztük, a férfi még a nő férjének a temetésén sem tette tiszteletét. Amikor Ágnes arról beszél, hogy igen komoly lehet a baj Andrással, hogy az pont az ő segítségét kéri ilyen múlt után, a férfi látszólag meglepett és hárít.

A nő kíméletlenül feleleveníti a múltat: Ő annak idején a férfi supervisoraként funkcionált, a férfi zokon vette a szakmai „belebeszélését”, azt vágta a fejéhez, hogy kioktatós és gátolja a kibontakozásában. Most mégis hozzá szalad? Hát ekkora a baj? Talán igen. Ágnes jó terapeutaként természetesen beletalált: baj van a férfi magánéletével (is). A feleségével folyamatosak a viták, a nő féltékeny a munkájára, ő meg e miatt még inkább beletemetkezik a mások bajába. A pasi kívülről szemléli a saját családját, ez meg (eléggé el nem ítélhető módon) a feleség agyára megy….

Amikor idáig eljutnak, megegyeznek abban, hogy akkor mostantól rendszeresen tartanak szeánszot péntek esténként. Hogy supervisió lesz-e (vagyis a terapeuta szakmai munkájának segítése) vagy inkább egy terápia, hááát azt majd az idő eldönti. Aztán Ágnes mégis tesz egy megjegyzést az eddig hallottakra: visszatér a férfi magánéletére, konkrétan a feleségére. Szerinte Mácsai hangjából a szomorúság árad, amikor Juditról beszél. Mácsai először meglepett, majd beszélni kezd. Beszámol arról, hogy gyakran nem tudja merre jár a felesége, hazugságon kapja, sőt ilyenkor telefonon sem tudja elérni. (Ismerős? Azt hiszem most már tudjuk miért akadt ki csütörtök este: a telefonálgató Tamás és az elérhetetlen Petra túl ismerős volt számára….) A szexuális életük is csőd, megszűnt közöttük a meghittség.

Aztán itt jön egy csavar: Ágnes szerint András azért nem tudja kezelni, hogy egy paciense beleszeret, mert válságban van a saját kapcsolata… Miért, nem jól kezelte? Mármint Laura vallomását? – teszem fel a kérdést egyszerre Andrással. Én nem érzem, hogy Mácsai eddigi mondókájából ezt a következtetést le lehet vonni…. Nekem, Andráshoz hasonlatosan, ez igen csak belemagyarázásnak tűnik. Ágnes azonban tovább forszírozza a kérdést, Laura szerepét. András egyre hevesebben tiltakozik, lassan ez lesz több mint gyanús. Ennél a pontnál a férfi fel akar állni, köszöni szépen nem kér többet ebből a beszélgetésből.

A nő, mint éhes kutya a konchoz, úgy ragaszkodik saját elméletéhez: Kiragadott a hallottakból egy-két elemet, gyártott belőle egy elméletet és aztán azt kezdi el boncolgatni - mondja András, pont, mint régen. Ágnes újabb összefüggéseket lát: e héten hétfőn szerelmet vall egy paciens és András ezt annyira nem tudja kezelni, hogy rögtön a régi supervisorához fut segítségül.

Az epizód csúcspontja Mácsai őszinte megnyilvánulása, mi szerint halvány fogalma sincs róla, mi a fenét keres ott….. Valamelyik részben taglalták a betegek és a terapeutájuk közötti kapcsolat skáláját az elutasítástól kezdve a beleszerelmesedésen át az elfogadásig, hát végig azon gondolkodom, hogy ez a két ember itt most melyik szinten áll. Mácsai mindenesetre ezekben a pillanatokban már olyan ideges, hogy majd felrobban. De Ágnes tovább emeli a tétet: Már Mácsai apjáról beszél, aki (talán) maga is pszichológus volt és egy adandó alkalommal lelépett kiscsaládtól, mert megtalálta az igazit egy paciens személyében. (Valahogy ennél a pontnál megint olyan érzés fog el, hogy e két ember között több van, más jellegű a kapcsolat,mint mester és tanítvány… - persze lehet, hogy már én is belemagyarázok.)

Hülyeség volt idejönni, mondja Mácsai. Miért is jött ide 10 év után, önként a pók hálójába? Mintha a „visszasomfordálása” a saját kudarcának a beismerése lenne, hogy lám, nem boldogult egyedül. Ágnes is egyetért abban, hogy ha a férfi ennyire elutasító vele, akkor talán hagyják a fenébe ezt a terápiát (?). De azért szúr még egyet: ha nem vele, egy másik terapeutával beszélnie kellene a férfinak Lauráról (Miért biztos annyira a nő abban, hogy Laura a probléma alfája és/vagy omegája? Csak nem Freud-hívő?). Arra ösztönzi ugyanakkor, hogy a feleségével is beszéljen, kérdezze meg van e valakije. A biztos rossz olykor jobb, mint a bizonytalanság….

A búcsúzás ugyanolyan esetlen, mint az érkezés és talán mint ez az egész együtt töltött fél óra. Mácsai elmegy, a nő felajánlja neki, hogy ha mégis meggondolja magát, ő szeretettel várja.

Vajon a jövő héten egyedül érkezik, vagy megismerhetjük Juditot is?