Hogy volt?

Szellemekkel suttogó 5x13– Élő rémálom

2012. október 18. 17:00 - leeann

Melinda éppen a kórházban van, szeretné elvinni a férjét ebédelni, de sok a meló. Az asszony már éppen búcsúzna férjétől, amikor őrültnek tűnő fickó rohan be a kórház ajtaján, több sebből vérzik és azt mondja, hogy egy késes fickó öldös. Az őrült elkapja Mel kezét, aki látja a kést, azt is, hogy valaki hadonászik vele, és egy szőke nőt, akin több vágás is lehet már. Amikor az orvosok elviszik az őrülten viselkedő pácienst, egy szellem jelenik meg, aki azt mondja, hogy az őrült a fickónak vége, menthetetlen, már halott. Mel megkéri Jimet, hogy a rendőrök előtt beszéljen a fickóval, hogy kideríthessék, mi folyik itt.

sze 5x13-1.jpg

Jim először azzal az orvossal beszél, aki ellátta az őrültet, és kiderül, hogy a fickó nincs a halálán, sőt a sebei csak hámsérülések. Ettől függetlenül Jim szeretne vele beszélni, mert még más is veszélyben lehet. Megint szükség van az egész csapatra, hogy megoldódjon a napi rejtély, ezért Eli és Ned is a kórházba megy. Eli az őrült fickóval, Roberttel beszélget, Ned pedig elkezd kutakodni az őrült után, hátha megtud valamit. Blaire nyomozó is végzi a dolgát, és a kikérdez egy szemtanút, aki azt mondja, hogy a fickó menekült valami elől.

Blaire nyomozó azt is kiderítette, hogy Robertet nemrég kirúgták a munkahelyéről, és azóta nem tudnak róla. Robertnek barátnője is volt, aki eltűnt, nagyjából egy hete nem látta senki, és a munkahelyén sem tudnak róla. Most már az is alternatíva lehet, hogy Robert a késes, és valami elborult pillanatában bántotta a barátnőjét. A fickó általában elájul, és nem igazán emlékszik arra, amit tesz. Jim, Blaire nyomozó és Melinda megpróbálnak beszélni Roberttel, aki elmeséli, hogy azt álmodta, késsel megtámadja a barátnőjét, aki próbál védekezni, de mindhiába, és amikor felkelt, csurom vér volt és nem emlékezett semmire.

sze 5x13-2.jpg

Miközben a férfi meséli a történetet, Mel meglátja a történetét mesélő Robert gonosz énjét egy késsel a kezében és fura gonosz szemekkel az ágy mellett állni. Később Jim riasztja Melt, mert találtak egy vízbe fulladt nőt, akinek csupa vágás az alkarja, de Mel nem tudja, hogy őt látta-e vagy sem a látomásban. Amikor kimegy a hullaházból, belefut egy női szellembe, aki szintén elég zavarodott, azt mondja, hogy Robert nem veszélyes, és azt ismételgeti, hogy 114, 114. Melinda, Jim és Eli megpróbálják összefoglalni zavaros történteket. Eli szerint mindenki dinka, Mel szerint pedig mind a férfi szellem, mind a nő szellem csak aggódik Robertért, és nem fenyegetik.

sze 5x13-3.jpg

Jim újabb híreket hoz. Robert anyja halott, az apja az eltűntnek hitt barátnővel együtt már itt van a kórházban. Tehát a nő él, és még mindig nem tudjuk, hogy Robert és késes démon Robert kit bántott. Jim azt mondja, hogy a sok vér, ami őrültünk ruháján volt, mind a sajátja volt. Most MR vizsgálatra jegyezték elő, hogy megnézzék, mi zajlik a fejében. A családban sem tudják, hogy mennyi az egy főre eső őrültek száma, mert Robertet örökbefogadták. Közben Ned is nyomoz, az okkult részt próbálja kideríteni, illetve elsősorban azt, hogy a gonosznak mennyi köze lehet démoni Roberthez és a történtekhez.

sze 5x13-4.jpg

Melinda azért rájött egy-két dologra, miközben Robertet tanulmányozta. A férfi szellem Robert igazi apja. Melinda próbál beszélni a szellemmel, de a rész közepén még nem igazán hallgatnak rá. A szellempapa valami nagyon fura dolgot tesz, Melinda eddig még nem látott ilyet. Szellempapa odamegy a fiához, és a saját homlokát a fiáéhoz nyomja, ami Robertnek nagyon rosszul esik, szenved tőle. Később Mel megtud egy pár dolgot Nedtől arról, amit látott. Ned nyomozása elég hasznos volt, kiderült, hogy ez homloknyomkodás, valami fura ráhatás az élőre a holttól. Így nem kell az élőt megszállni vagy ilyenek, elég csak a homlokát odanyomni, és máris megvolt a ráhatás.

sze 5x13-5.jpg

Ez mind szép meg jó, de miért kell rémálmokat látni Robertnek, akit, mint kiderült, az apja nyomaszt, ha kell, ha nem? És még mindig nem tudjuk, hogy ki a szőke nő, akit megvagdosnak késsel. Közben Eli elmegy Robert nevelőapjához szimatolni. Robert nevelőapja elmeséli, hogy a fiú súlyos álmatlanságban szenvedett, ami kihatott az egész életére és a család életére is. A gyerek elég gyorsan megváltozott, kiszámíthatatlan lett, a munkáját elveszítette, eltünedezett otthonról és minél többet nem aludt, annál rosszabb lett. Az is kiderül, hogy Robert betegsége miatt a nevelőapja kutatni kezdte a fia családját, és elég gyorsan megtudta, hogy nem önszántukból adták örökbe a szülők a gyereket.

sze 5x13-6.jpg

Eli előtt világos a helyzet, Robert apja megölte a feleségét, ezért a gyerekek állami gondozásba kerültek. Robert nővére is meghalt azóta. Melinda az örökbeadó szociális munkást szorongatja meg, így megtudják, hogy Robert apja súlyos inszomniában szenvedett, gyakorlatilag nem tudott aludni, amibe beleőrült, majd a szervezete megadta magát alvás hiányában. Robert nővére ugyanebbe halt bele, és úgy tűnik, hogy Robert is ebben szenved. Közben Mel visszaért a kórházba, ahol nagyon fura látomása támad. 3 db saját maga tart felé gonosz szemmel. Jim pont jókor érkezik, de rossz híre van, Robert eltűnt a kórházból. Közben a barátnő is megtudja a hírt, aki nagyon kiborul emiatt.

sze 5x13-7.jpg

Melinda és Eli veszik a szárnyaik alá az aggódó barátnőt, és elmesélik neki, hogy mi is van Roberttel. A barátnő is elmeséli, hogy Robert miként változott át. Közben Jim is megérkezik, és szerinte az inszomnia ma már nem halálos, kezelhető. Ezzel alaposan ellenkezik szellemapu, aki szerint az a jó, ha a fia nem kerül orvoskézre. Apunak az a kényszerképzete van, hogy a fia nem aludhat, különben elkapják a démonok, ezért ő tartja a gyereket ébren ezzel a homlokkoccantással. Robert előkerül, a barátnőjét keresi fel. A lány elmondja neki, hogy menjen vissza a kórházba, mert ott tudnak neki segíteni. Robert nem hiszi el, és attól fél, hogy bántani fogja a lányt, pedig szereti őt.

sze 5x13-8.jpg

Robert a nem alvástól démoninak látja a szemét és fél önmagától is, ezért úgy dönt, hogy véget vet a dolognak és felmegy egy elég magas ház tetejére, ahonnan nagyot lehet esni. Mindenki Robertet keresi, ezért Mel a kórházba megy, hátha Robert visszamegy, de sajnos nem. Viszont Jimtől megtudja, hogy Robert nem szenved inszomniában, de akkor mitől nem tud aludni? Erre a választ szellemapu tudja, mert a saját félelmei miatt nem hagyja, hogy a fia aludjon. Melinda előveszi szellemaput és szellemnővért, akik elmesélik a történetet, amiből kiderül, hogy szellemapu csak véletlenül vágta meg a feleségét, és a nő a seb miatt elvérzett.

sze 5x13-9.jpg

Azért tűnt fel szellemapu, mert meghallotta, hogy Robert és a barátnője gyereket terveznek, és nem akarta, hogy a múlt megismétlődjön. Most viszont meg kellene menteni Robertet, mert ő nem beteg. Hamarosan mindenki a háztetőn tolong Robert mellett, aki egy lépésnyire van attól, hogy nagyot essen. Melinda elmondja, hogy szellemapu és szellemnővér is ott van, a barátnő pedig elmondja, hogy nem érdekli a kór, családot akar Roberttel, akkor is, ha nem alszanak többé. Robert lejön a párkányról és mind nagyon boldogok vagyunk. Szellemapu és szellemnővér elmennek, Robert visszakerült a kórházba, és a barátnőjével együtt alszanak a kórházi ágyon.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása