Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-faktor 3x05-3x06 - Tábor

2012. október 04. 09:00 - candyperfumegirl

Az elképzelhető legdrámaibb Tábor ígéretével rémisztgetett múlt héten az előzetes. Ha az nem is volt, az RTLKlub tett róla, hogy most legalább egy hétig csámcsogjanak az irodában a kávéfőzőre várva meg a fodrászszalonokban a pletykafészkek, mert milyen már az, hogy a mentorok nem tudnak számolni, na de erről majd később. Egyelőre 130-an érkeznek a Thália színházba gurulós bőröndökkel, mert sehol nem lehet Magyarországon 130 embert olyan istenien táboroztatni, mint a Nagymező utcában, bocs, hogy ezt a bőröndözést hangosan kiröhögöm. Mentorok érkezését velőtrázó irányított visongás fogadja, na így kell örülni négy szadista állatnak, akik most egy héten keresztül szívatni fognak titeket, nem válogatva az eszközökben. Geszti megint fokozza a hangulatot az „itt van a teremben az idei X-faktor győztese" mondattal, ez már tavaly is emelte a pulzusszámot mindenkinél. Első feladat az, hogy a versenyzők 5-6 fős csoportokba rendeződnek (nem önkéntes alapon persze), és egy napjuk van felkészülni egy olyan dalból, amit a rendezők választanak ki számukra.

01.png

Nórika szerint ez fokozottan nehéz feladat, mert könnyen lehet, hogy a versenyző ki nem állja azt a középszar popslágert, amit a nyakába varrnak; arról az öt ellenfélről nem is beszélve, akikkel együtt elő kéne adnia azt, de ezt már csak én teszem hozzá. Gyors vágásokban készülődő énekeseket, és púderfelhőben eltűnő – de megállás nélkül okoskodó- mentorokat látunk, majd jön az első csapat a színpadra. Herkuleses Meggyes Csaba is köztük van, meg a disszonáns testvérpár, a jóarcú sráccal és G.I. Jane-nel, plusz két ismeretlen arc, akiknek öt percet nem adok, és kipottyannak. Most még nem születik döntés, sőt, még azelőtt leterelik őket a színpadról, hogy a mentorok összedugnák a fejeiket, és elkezdődne az obligát veszekedés, „nekem ez nagyon tetszett, te meg menjél fülvizsgálatra" hangnemben.

Ugyanazt a dalt halljuk sokszor különböző felállásban, az az ötösfogat, ahol nincs ismerős, eleve felejtős. De feltűnik Zámbó Krisztián is, aki kapott maga mögé 5 vokalistát, milyen praktikus. Gereblyés Oláh Gergő most is jó, Balkán Fanatik is előkerül, meg Operaénekes Emota, Stone, nem rontanak ők sem, mentorok egyelőre elégedettek. Most jön a charlestonos Csobot Adél (Erdélyből, Miklós!), az ő arcát nem felejtettük el, mert kb. másfél percenként bevágnak egy-egy jól megválasztott mondatot vagy mosolyt tőle az egész műsor alatt. Most elég halványan teljesít, Miki fel is veszi a szigorú arcot, én tőled többet vártam, az nem elég, hogy kiállsz a színpadra és csini vagy, gondolkozz el ezen egy kicsit.

02.png

Készülnek az Ökrök Ikrek is, és mélységesen fel vannak háborodva, hogy nem énekelhetik a Felicitát, ők az olasz és spanyol dalokkal hasítanak, mi az a botrány, hogy magyar popslágereket énekeltetnek velük? Tavalyi győztes dalát? Leszarják. Ezek után úgy is teljesítenek, ahogy az várható, megkockáztatom, hogy most láttuk őket utoljára a műsorban. Most rontások sora következik, pl. ott áll a színpadon Britnihangú Kovács Erika, meg egy testesebb lány, utóbbi nem lép be jól, hát persze, mert Britney nem fejezte be az ő részét, így nem tudta mi van. Konfliktus, Britnihang kikerekedett szemekkel tagad, és szempillát rebegtet, pedig tényleg hiányzott ott valami, másik lány meg szegény az igazság bajnokaként nagyon úgy tűnik a mentorok előtt, mintha csak kifogásokat keresne, és ujjal mutogatna másokra. Színfalak mögött már a csapat többi tagja is bizonygatja, hogy a szőke cseszte el, akkor ezt mégis miért nem lehetett a mentorok előtt gerinctelenek? Szőke az interjúban azt mondja, lehet, hogy rontott, de leszarja azt is, ha emiatt a másik kiesik, ez mekkora egy törtető cafka, az ész megáll.

03.png

Most bemondják, hogy 30 versenyző még ma hazamegy, mire az egyik bölcs meg is jegyzi, hogy „sokan jöttünk ide, nem kevesen", aranyköpés-gyanús. Geszti már azon agyal, hogy kikkel nem akar együtt dolgozni, azokat jobb lenne még ma hazazavarni. Közben az aulában már prayer circle is alakult, kezd a nyomás egyre elviselhetetlenebb lenni. Hát akkor kezdjük az első rostát, visszaküldik őket a színpadra, töltelékemberek persze máris kihullanak. Volt egy csapat is, egy lány, meg két zenész fiúka, és miután kiderült, hogy a srácok énekelni nem tudnak (a hangszereiket meg a Táborba nem hozhatták, ahogy ütő-vágó-szúró fegyvert sem), leválasztják róluk az énekesnőt, próbálkozzon szólóban inkább. Jönnek a veszekedő csajok, mindkettő továbbjut, majd Adél izzad egy kicsit a reflektorfényben, mert azt mondják a mentorok, hogy ő okozta a legnagyobb fejtörést. Most szar voltál, de mehetsz tovább, így szokták ezt azokkal, akik elsőre nagyon emlékezetesek voltak.

Most jön a testvérpár, és kezdődik már a genyáskodás, Feró azt mondja, a lány jó volt, a srác szar, de a lány esik ki, sírjatok egymás vállán. A magyarázatot nem kell sokéig keresni, a srác sokkal jobb pasinak, mint a húga nőnek, és a műsor ezen szakaszába már pont kellett egy könnyfakasztó dráma és elválás, így G.I Jane kihúzza a kis bőröndjét az Andrássy útra.

04.png

Jön az éjszaka, és a második nap, és a versenyzők még csak nem is sejtik, milyen válogatott kínzások várnak rájuk. Ami az X-faktor történetében még nem volt! Amit sem Ildi sem Geszti nem tudna a helyükben megcsinálni! Olyasmi, ami miatt ki kell majd tenni a 18-as karikát, és a gyengébb idegzetűek jobban teszik, ha már most átkapcsolnak, valami kevésbé felkavaró műsorra. Táncolni fognak. Egész konkrétan egy pár perces koreográfiát kell betanulni, majd előadni a mentorok előtt, három órájuk van erre. Ez pont olyan súlyú szívatás, amitől az önérzetes művészemberek egy része jó eséllyel kiborul, és már húzza is ki a kondenzcsíkot a színházból felhívni az asszonyt. Ezek itt cirkuszi majomnak néznek engem, én nem erre szerződtem, kapják be, nem csinálom. Ezt a szerepet most Szolga Józsira osztották, van neki Fonogram díja, meg minden, hagyják őt békén az elektrikbugival, vagy akármi legyen is az a baromság, amit a buggyos gatyás koreográfusok rá akarnak erőltetni. Geszti nagylelkűen magára vállalja a bölcs lelki segítő/Jedi mester szerepkörét, és olyan okosakat meg elgondolkodtatókat tud mondani, amitől a művészi integritásban sértett énekes visszamegy a többi közé segget rázni, felemelő pillanatok voltak.

05.png

Nincs más hátra, mehet a tanulás, tánctanárok olyan 50 évet öregszenek eközben. Mintha mindenki totál mást csinálna, zenétől, ritmustól és egymástól teljesen függetlenül, pedig biztos van koreográfia is, csak az ezen a ponton még nem látszik. Akin látni lehet, hogy ügyes, az Színész Szabó Dávid, meg a szépszemű apuka, akinek majdnem megszületett a gyereke az első válogató alatt, de mindkettőnek van táncos múltja, így ez annyira nem meglepő. Pár perc után a mentorok úgy ítélik, eleget láttak, és betámadják inkább a büfét, de nincs az a pálinkamennyiség, ami feledtetni tudná ezt a vizuális sokkot. Koreográfus kénytelen lesz egy ponton tesitanár üzemmódra váltani, nem elég, hogy falábú szerencsétlenek vagytok, még szartok is az egészbe, koncentráljatok már egy kicsit legalább, vagy jön a Cooper teszt! Okosakat mondó rapperfiú leszarom-fejjel hallgatja mindezt, KisJimmy már majdnem sír, nem sok jót nézek ki ebből a feladatból.

06.png

Be kéne mutatni a mentoroknak is, hogy mit alkottak, de kategóriákra osztva, most legalább látjuk az arányokat is, melyik csoportnál van túlkínálat. Fiúk csak közepesen rettenetesek, legalábbis a jobb ritmusérzékkel megáldottak kerültek az első sorba, lányok produkciója viszont bitangpusztulatosan fostos. Sötétedik Geszti arca pillanatokon belül, na akkor ezt most újra, és nem verlek titeket félig agyon, ha legalább két lépést sikerült eltalálnotok. Ellenkező esetben megy az összes lány haza azonnal, és csak fiúk lesznek idén az X-faktorban! Adná az ég. Na, csajok újra bemutatják a tudományt. Az előadás még mindig kegyetlenül ergya, de Geszti könyörül, hagyjuk ezt, és felejtsük el minél hamarabb, úgy lesz a legjobb mindenkinek. Csapatok is bénáznak, 28 év felettiek leírhatatlan, hogy mit művelnek, rapperfiú bölcsen összegez: ő azt tanulta meg ebből a Táborból, hogy jobb mindenre felkészülni. Ezek után mentorok bejelentik, hogy köszönik az életre szóló traumát, de ennek a  feladatnak csak az volt a célja, hogy jobban megismerjék őket meg a hozzáállásukat, de a továbbjutásról nem a tánc fog dönteni. Versenyzők a várakozásokkal ellentétben nem dobálják meg a mentorokat minden kezükbe akadó kemény tárggyal, lépjünk tovább.

07.png

Mentorok elvonulnak lefelezni a társaságot, most jöhetnek a Táblagépek meg az összevont szemöldökök, 50-re szűkítik a keretet. Némi képtologatás után meg is vagyunk, négy csoportra osztják őket, ahol ismerős arcok vannak, az továbbjutó csoport, ez ilyen egyszerű. Megkönnyebbült sikolyok, további aranyköpések („először sokkat kaptam, utána sokkot kaptam"), majd az utolsó csapat áll a zsűri előtt, kéne ide valami csavar, mert ezek elvileg kiesők. Ők abban az esetben maradhatnak, ha együtteseket alakítanak, mert az a mezőny idén ritka gyenge, kéne egy kis verseny ebben a kategóriában is. Ezt mégis hogy képezték, alkossanak egy 25 fős csapatot? Vagy csoportosuljanak, akik nem rühellik egymást? Nem nagyon derül ki, hogy mi alapján, de csak beosztják őket 2-4 fős formációkba, ezzel teljesen átláthatatlanná téve a csapat kategóriát.

08.png

Itt kezdődik a második Tábor epizód, utolsó feladatként szabadon választott egyéni dallal kell majd egyéniben a zsűri elé állni, és a végén csak 24 továbbjutó marad. Nem részletezem, hogy ki mit csinált, mert úgyis csak pár másodpercet látunk mindenkiből, Fehér Zoli, Oláh Gergő, Meggyes Csaba most is jó, Pál Lorettából csak egy vágóképet kapunk emlékeztetőnek, hogy még ő is itt van. A Gubik Petra féle csajtrió is, kéne már ezeknek egy név, na meg egy stylist, mert a szőke lánynak megint sikerült a lehető legelőnytelenebb göncöt leakasztania a ruhásszekrényéből. Kiss Ernő Zsolt hiába színpad- és lemezborítóképes, énekelni még mindig nem tud meggyőzően, meg jön az előző körben csapattársairól leválasztott lány is. Maximalista Antal Tímea énekel egy nagyon nagyot, ő akarja itt a legjobban, mondja Geszti, van benne valami.

09.png

Na és mi van a tegnap összerakott csapatokkal? Jön most egy kockásinges hármas, két fiú és egy lány, akik Abrosz Triónak nevezik viccesen magukat, na majd ezen agyal még egy kört a marketingrészleg. Egyébként meglepően jól szólnak ahhoz képest, hogy csak fél napja énekelnek együtt, többi új csapat már nem veszi ilyen könnyen ezt az akadályt. Van még egy jópofa csapat, két magas meg egy alacsony srác, őket is végig bírják hallgatni a mentorok anélkül, hogy füldugóért nyúltak volna, többi felejtős.

10.png

Most pedig az e heti kis színes bulvár blokk következik, próbálom olyan gyorsan letudni, amennyire csak lehet, mert minősíthetetlen. Lényeg, hogy van ez a Nagy Szilárd gyerek, aki végigjárta már Magyarország összes tehetségkutatóját, mert nem akar színházban állandóan tömeg lenni, meg Csobot Adél, akire nem lehet nem odafigyelni, erről minden szinten gondoskodik. Ez a két exhibicionista pont  jó bulvártéma lenne, ha úgy tennénk, mintha alakulna valami. Váltunk, Szilárd a színpadon, valami hajmeresztő korallszínű nadrág+pink ing kombóban, ha továbbjut, lesz pár hosszú beszélgetése a műsor stylistjaival, azt hiszem. Az éneklése most sem túl emlékezetes, pedig nem rossz, de valahogy ennél többet a mentorok sem tudnak mondani róla. Jön már Adél is Katy Perry: Hot And Cold-dal, amit egyszerűen nem tudok értelmezni azok után, hogy a válogatón charlestont énekelt. Nem is jó, nem tud jó helyen belépni, és olyan, mintha a dalt sem ismerné igazán, úgyhogy elüti inkább az egészet egy túlspilázott riszálás-mosolygás-hajdobálás mesterhármassal, kevesebbel is életben maradnak egyesek a popszakmában végül is.

11.png

Horváth Sándor következik, ő egy 35 éves versenyző, akire a válogatón Ildi azt mondta, hogy simogatta a lelkét az előadása, és most is olyan Sorry Seems To Be-t énekel, hogy szem nem marad szárazon, egy baj van, hogy ordítóan civil. Még ez a név is, meg a világon semmi nincs a fazonjában, ami popszakma-kompatibilissé tenné, pedig könnyen lehet, hogy a 3. X-faktor legjobb férfihangja az övé. Őt egy titkárnő Barbie követi, akire totál nem emlékszem a válogatóról, Valerie-t hozott, eléggé Amy Winehouse-t imitálva, pedig nem csak tőle volt zseniális ez a dal, lehetne máshogyan is énekelni. Keresztanyu azt mondja, ez a legdögösebb szőke, akit ő életében valaha látott, mert ez olyat tud, hogy kijön a színpadra, és ott van! Árad ma a bölcsesség mindenkiből.

12.png

Gyors vágásokban letudjuk Stone-t, egy újabb csajtriót, akik Soldiers néven futnak és Színész Szabó Dávidot, mind hallgatható. Utánuk Lass Bea jön, aki azt mondja, hogy azért nem barátkozik itt senkivel, nehogy a többiek negatív energiája rátelepedjen, véletlen sem azért, mert antiszociális és elvből rühelli az összes ellenfelét. Ezúttal vigyorogva érkezik a mentorok elé, azok meg is ijednek egy picit, bedobott pár szerencsefelest, vagy mi van? Vidámság eddig tartott, mert Amy Winehouse Back To Blacket énekel, sokszor hamisan, de Ildire még így is akkora hatással van, hogy hirtelen szuperközeliben kell mutatni az arcát, és hosszan.

13.png

A rapperduó P.J.Z. jön, akik mindig nagyon jókat mondanak, és már most rajongok értük. Most pl. azzal teszik magukat feledhetelenné, hogy virtuálisan készültek a produkcióra, úgy, ahogy a japán harcosok szoktak. Zsűri nagyot bulizik, Miki a kis interjúban azt mondja, hogy nem bírja ki, hogy ne évezze, pedig küzd ellene mindig, de ezek a srácok már csak ilyen varázslók. Danics Dóra jön, egy olyan lány, akire én csak felületesen emlékszem, nagyon üvöltve énekelt Tóth Gabit az előző körben. Most Pinkkel jön, számomra fülsértő, de mentorok szeretik, Keresztanyu meg nagyon örül, hogy van végre egy rokker bébe, na ezt fájt hallani.

14.png

Következik az álszent szőke (aki legutóbbi húzása alapján kiérdemelte a Törtető Cafka nevet), aki Geszti szerint csak plüsscica ahelyett, hogy vadmacska lenne, elég nyafka és unalmas, annyi szent. A színpadon már egy fiúbanda áll, akiket most látok a műsor folyamán először, de Verácska nagyon rajong értük a nézőtéren, szóval biztos érdekes valami miatt. Fóris-Ferenczi testvérpár megmaradt tagja, a jóarcú bratyó érkezik, sajnos képtelen vagyok felidézni, hogy mit énekelt, pedig tényleg jó látványt nyúlt a színpadon,és  ahogy elnézem, ezen az alapon Keresztanyunál máris nyerő.

16.png

Hoppá, itt van még a Bon Jovit üvöltő, autópályák réme mami is, most Tankcsapdával próbálkozik, de olyan rettenetesen, hogy a mentorok már azt is kezdik bánni, hogy megszülettek. Melyik barom juttatta ezt el idáig? – néz Geszti vádlón mentortársaira, pedig a továbbjutáshoz 3 igen kellett, és egyedül Miki mondott nemet, szóval ez a kirohanás így egy picit nevetséges. Váltunk, egy gyors vágás után már Balkán Fanatik Jáger Kinga csúfolja meg a Glee-s Halo/Walking On Sunshine mashupot, kivágni, de rögtön. Mentorok szemeket meresztenek a váltásnál, mintha nem tudták volna, mi jön, különösen úgy, hogy az elég hangos alap vagy fél perccel az éneklés előtt járt, és még a ritmust sem sikerült eltalálni. Itt az eredeti, csak hogy mindenki értse, miről beszélek.

17.png

Zámbó Krisztán rémálmaiban nem gondolta, hogy ez az X-faktor ilyen nehéz lesz, itt ellenfelek vannak, ráadásul sokan, és valami négy hülye minden második nap kihajítja a társaság felét, közbotrány, ami itt megy. Most a Feelt nyomja, egy ponton úgy elcseszi, hogy onnan már nincs visszaút, hibát hibára halmoz, és a végén fel is adja, majd elvonul, dráma van! pátyolgat, volt itt már olyan, hogy valaki csak rontani bírt, és meglepően sokáig jutott ebben a versenyben, neked meg ez volt az első elcseszett produkciód, nem a világ vége ez. Utolsó fellépőként Kvaka Andrea érkezik, aki jó volt a válogatón az AC/DC-vel, ha nem is olyan emlékezetes, mint Rúzsa Magdi anno, de azért nem rossz. Mostani produkciója után viszont el kell ismerni, hogy van benne fantázia, baromi erőteljes és jó a hang, a csaj meg karizmatikus, megtartjuk. Geszti szerint testes, mint egy jó bor, á ugyan, az csak a kismamaruha lesz, amit felhúzott.

18.png

20.png

Ennyi volt, mindenkit hallottak, mehetnek a mentorok agyalni és képeket tologatni. Hatot kell most kategóriánként választani, van, ahol ez nehezen megy. Miki meg már eladhatósági szempontokat is néz, dobjuk ki annak a képét, aki elképzelhetetlen egy lemezborítón. Csajkategória izzasztja meg őket legjobban, már öten megvannak, de van kettő, akik közt képtelenség választani. Megszületik végre a döntés, és nagyon-nagyon nagy előrelépés tavalyhoz képest, hogy most nem azon a rohadt szívatós módon közlik a továbbjutást vagy kiesést, ahogy tavaly (vagy csak úgy van vágva), hanem kategóriánként simán kihirdetik a hat nevet szarakodás nélkül. Megvannak a fiúk, csapatok és az öregek, beterelik őket a kiválasztottakat megillető titkos helyiségbe, hogy ott várják a lányokat. Megvan a hat csaj is, rárontanak a többiekre, és a versenyzők spontán (nem) 24-24-24!!! skandálásba kezdenek, mialatt a színpadon még mindig ott áll a mentorok előtt a többi be nem jutott lány, és gőzük nincs, mire várnak. Hát a fordulatra nyilván, mert az kell idén is. Egyszerűen nem lehetett ezt az idei csajmezőnyt hatra leszűkíteni, úgyhogy heten lesztek, mert Csobot Adél is megy, na még egy ellenfél a mentorházban! Adélnak egyedül az álszerelme örül, többiek WTF-fejjel fogadják, lányok a gyilkos indulatot igyekeznek legyőzni magukban. Egy dolog van már csak hátra, mentorok és kategóriák egymás mellé rendelése. Miki végre megkapta a lányokat, ez örömteli, Ildire nem merték még egyszer rábízni a fiúkat, ők Gesztit boldogítják majd. Keresztanyu a 28 felettiek teljesítményétől fogja rendre elbőgni magát, Feró meg a csaptokkal bandázik. Továbbjutókat képeken mutatom, mert az a legtisztább, és innen folytatjuk jövő héten a Mentorházzal, már csak egy lépés az élő adásokig. Na de hova tűnt hányósdalos Fred?

19.png

21.png

Címkék: x faktor
168 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hazank fia 2012.10.04. 09:12:52

"Volt egy csapat is, egy lány, meg két zenész fiúka, és miután kiderült, hogy a srácok énekelni nem tudnak ... leválasztják róluk az énekesnőt, próbálkozzon szólóban inkább."

Arustei Andrea, nev szerint. Merthogy o nem egy rossz hang amugy. Mar a megasztarban is jo volt, erdekes hogy nem jut elobbre.

ribizli gizella 2012.10.04. 09:23:38

Gubik Petrának is hihetetlen jó a hangja, lepipálja szinte az összes csajt, mégsem jutott tovább sem a Megasztárban, sem tavaly a Faktorban. Mármint az élő adásokig. Most viszont már igencsak illene, remélem sikerül a lányoknak.
Hányósdalos Fred olyan bűnhamis volt a csoportos éneklésnél, hogy már ott kiszórták.

hazank fia 2012.10.04. 09:36:15

A szoke Erika valoban nagyon unszimpatikus. Viszont a Balkan Fanatik Jager Kinganak jo hangja van, nem dobnam ki. A youtube-on is van par hallgathato videoja.

candyperfumegirl 2012.10.04. 09:36:53

@ribizli gizella: ott nem is tűnt fel. Kicsit zavart, hogy egy csomó olyan emberről szó sem esett, akiket nagy csinnadrattával vezettek fel a válogatós adásokban, és a honlapon kellett visszanéznem, hogy mégis mit kúrhattak el annyira, hogy 5 mp műsoridőt sem kaptak. Ok, hogy így is végtelen hosszú a műsor (nézhettük az amúgy teljesen értelmetlen tánctanulást vagy fél óráig), de ez így elég hülyén jött ki.

gizdacsavo 2012.10.04. 09:55:24

A tánckoreográfiák igazán jól sikerültek, már feltéve, hogy Joey Tribiani tanította be a társaságt. :D

ribizli gizella 2012.10.04. 10:03:04

@candyperfumegirl: Igen, hosszúra sikeredett így is az adás, néhány igazságtalan kihagyással, viszont fenn van az össz produkció (mostmár) a honlapon, és akit nagyon érdekel, hogy a kedvence, vagy egy hiányolt emberke miért nem kapott 5 mp műsoridőt sem a két nap alatt, hova tűnt, miért nem mutatták, pedig az előválogaton istenítették, foglalkozott vele a Fókusz, az újságok, kitűnő hangja volt, tele energiával, az ott meglesheti az egész produkcióját.
Azért igencsak más, mikor nem egy előre begyakorolt, kisujjukból kirázott dalt adnak elő, hanem valami nehezebbet, mivel sokan elég rendesen elszúrták már a csoportos éneklésnél, de nem értem, hogy utána egyesek, akik továbbjutottak az 50-be, miért adtak elő olyan dalt, amit ha gyakoroltak, hallhatták, hogy nem megy, hiszen ott állítólag kedvenc dallal kellett indulni. A kedvenc dal pedig elég, ha olyan, amit el tud énekelni kis átéléssel, hamis hang nélkül. Bár ahogy láttuk, ez mit sem számított...

gizdacsavo 2012.10.04. 10:05:07

Alakul az idei mezőny... A hihetetkenül irritáló Csobot Adél, a nyilvánvalóan bolond Lass Bea, a "most születik a kölyköm, de hangom nincs" szépfiú, a "szórakoztató, kár hogy egy szavukat nem értem" PJZ, "bukott diák" Zámbó Jimmy Jr. mind nagyon szerethető figurák... hozzájuk képest a törtető cafka még egész vállalható.

vitaygeorgina 2012.10.04. 10:05:58

Köszönjük, Candy, szép munka. A megfigyeléseiddel többnyire egyetértek. A műsoron amúgy nagyjából jól szórakoztam, de volt egy-két dolog, ami nagyon felidegesített.
Egy, hogy Adél az idegeimre ment, és végig imádkoztam, hogy essen ki. A pocsék produkcióit látva meg is nyugodtam, és a legszemetebb húzásnak azt tartom, hogy ő továbbjutott. Szilárd egy nagy nulla, és felháborítónak tartom, hogy nem az erdélyi fiútestvér jutott be. Arra van némi remény, hogy Miklós kirakja Adélt majd, mert a lányoknál Antal Timi, Kvaka Andrea és Jáger Kinga kiemelkedik.
A csapatoknál értetlenül állok a rapduó továbbjutása előtt, a 18 év felettiek meg gyengék, és Keresztanyu nem az, aki olyan sokat kihoz majd belőlük.

vitaygeorgina 2012.10.04. 10:08:34

@candyperfumegirl: Ezzel én is így vagyok. Sokat vártam Ónodi Jánostól, mert tetszett a válogatón, és megnéztem volna, hogy mit produkált később, azzal együtt is, hogy nyilván csalódnom kellett volna, mert később nem volt már olyan jó.

ribizli gizella 2012.10.04. 10:09:38

Jáger Kingának is egész jó hangja van, de a sok HEJ! az eddigi össz előadott dalában már kicsit zavaró, legalábbis számomra. Ahogy alapjáraton a szavak szaggatott kiejtése is, mintha mindegyik népdal lenne. Bár kétségkívül ettől eredeti, csak ne csinálja. :D

átlátó 2012.10.04. 10:18:20

Konkretan sitt az egesz, ezt el kellett mondanom...ebbe beletartozik a televizijo vezetese is. :) amugy ahogyan azon a csoportkepen a kisded lanykak bepozolnak, az jutott meg az eszembe es ezt is el kell, hogy mondjam, hogy szoval Edirneben, ez Drinapoly, jol keresnek velük a kamionparkoloban... en szednem a cipit. Elötte termeszetesen proba.

candyperfumegirl 2012.10.04. 10:53:02

@vitaygeorgina: na őt pont meghallgattam a honlapon...szegény nagyon fülsértő volt.

Ámon 2012.10.04. 10:56:11

mi ez a sok szar? és kit érdekel ez az egész egyáltalán... sekélyes

mézescsók 2012.10.04. 12:32:56

Most, hogy így szóba került: nem született meg még az a kölyök? Mi lett?

möhönce 2012.10.04. 12:33:50

Jaj, de vártam már az összefoglalót!!!
biztos vagyok benne, hogy Adél, és a Zámbó gyerek is bejut a döntőbe.
Érdekes, hogy szombaton nekem Antal Tímea is tetszett, de másnap megnéztem újra a videóját, és valami förtelem, ahogy ordít.
Úgy érzem, míg elfogynak a gázabb arcok, vár ránk pár keserves hét.

mézescsók 2012.10.04. 12:39:13

A legnagyobb gáznak azt tartom, ha valaki a kedvenc dalával bőg le. Ez a vártnál gyengébb része volt a műsornak. Legalább a kedvenceket illik nem hamisan, rossz ritmusban, stb. előadni.Hogy a csoportos éneklés olyan lett, amilyen, azon nem csodálkozom, sőt, meg is értem valamilyen szinten.

@ribizli gizella: Sokszor nem "HEJ" az, hanem "Hhhhhhööö". Még rosszabb!

mézescsók 2012.10.04. 12:43:37

@möhönce: Candy hv-ja nekem hiánypótló, mert ritkán nézem az egész műsort, inkább csak alkalmanként belepillantok. Biztosan pont ez maradt ki. Megnyugodtam.

vitaygeorgina 2012.10.04. 13:09:51

@möhönce: Ez attól is függ, hogy kik jutnak be az élő adásba.
Én úgy érzem, hogy a szórakozásomat elrontaná, ha Szilárd, Adél, a rapduó és Zámbó Krisztián bekerülne. A tavalyi x-faktorból is inkább az maradt meg nekem, hogy mennyire utáltam Muri Enikőt, nem az, hogy kiknek szurkoltam. Idén nem szeretnék így járni, és arra várni minden adásnál, hogy a fent említettek mikor esnek ki.
Ha Lass Bea bekerülne, az azért nem viselne meg,mert szerintem neki konkrétan nincs rajongótábora.

vitaygeorgina 2012.10.04. 13:13:15

A mezőnyről összességében azt gondolom, hogy nem olyan gyenge, mint amilyennek először kinézett, de amúgy meg mit lehet tudni. Emlékszem, hogy tavaly a három rocker fiú mennyire tetszett nekem egészen az élő adásokig. Ahogy a döntők elindultak,onnantól nem volt egy értékelhető produkciójuk sem. Ugyanez volt Verácskával, Baricz Gergővel, de talán még Tarány Tamással is, akik semmit nem fejlődtek az élő adások alatt. A többiekre nem is emlékszem.

bldo 2012.10.04. 13:18:38

@gizdacsavo: "...aaaand jazz hands!"

bukott madonna két nagy didivel 2012.10.04. 13:22:03

@vitaygeorgina:

rettentő maníros volt a Muri E. tavaly.
Amúgy gyanítom, hogy akiket felsoroltál tutira bekerülnek...
Lass Bea meg egyenesen gáz.....

Aragorn831109 2012.10.04. 13:27:29

Nincs igazság! Egy embernek szurkoltam idén. Ő Fóris-Ferenczi Gábor volt, de még a mentorházba se jutott tovább.
Hihetelenül csalódott vagyok!!! Cserébe lehet nézni majd Fehért és Szabót. Felháborító!!!

Adél kapott egy utolsó utáni esélyt a botrányos bakija után. Imádtam a charleston előadását, de elkopott azóta a varázsa. Meg mi ez az igazságtalanság, hogy lányoknál 7-ember kerülhetett be a mentorházba, a fiúk közül meg csak 6? Pont Gábort nem juttatták tovább aki nem sült fel egy produkcióval sem (nem úgy mint Zámbó és Adél), remek hangja van és tényleg rádióbarát, ahogy korábban mondták, erre nem is adtak neki több esélyt.

candyperfumegirl 2012.10.04. 13:34:43

Muri az X-faktor történetének legnagyobb betlije, annak ellenére, hogy meddig jutott, annak semmi köze a teljesítményéhez. Egy olyan szerethetetlen figurát betenni a mezőnybe óriási hiba volt, én is remélem, hogy idén nem lesz ilyen. Bár én egyelőre még senkit nem utálok, de azt azért látom, hogy kik a megosztó figurák. :)

jack o'neill 2012.10.04. 13:56:56

Antal Timea, Kvaka Andrea, Jáger Kinga és Meggyes Csaba az a négy akik viszonylag okék voltak.
Jó, Kinga más téren is über oké :P
Adélka idegesítő, Lass Beánál meg lehet valami nagyon nincs rendben.

@vitaygeorgina:
Fogadunk, hogy Adél bejut az élő adásba az kurvahótziher! Szerintem Malek a háta közepére nem kívánja, de mégis bejut.

karolinabeszarova 2012.10.04. 14:01:30

Ez nem a hangról szól! Vagyis nem csak arról! Amikor válogatták a 24-et Miklós két képet fogott, azt mondta melyik nézne ki jól egy poszteren? Melyik cd-t vennéd le a polcról?Ez alapján választottak ENNYI! Személy szerint nekem egyetlen 1 szimpi volt köztük, és a hangja is jó, csak kár, hogy csapatba tették Ő az a fura nevű lány azt hiszem Szulita?!

baggins21 2012.10.04. 14:06:56

Miért volt fülsértő a Danics Dóra? Teljesen rendben volt! Nem egy Pink.. de rendben volt!

ribizli gizella 2012.10.04. 14:13:23

Igen, ha a lányoknál lehetett még egy embert betolni, mert nem tudtak dönteni, akkor a fiúknál miért nem? F.F. Gábor valóban megérdemelte volna, hogy bekerüljön, szinte hibátlan produkciói voltak eddig, és kellemes, férfias, egyedi hangja van, nem úgy, mint pl. 1 a 100-ból hamiskás Szilárdnak, de hát kell a szerelmi szál is egy ilyen műsorba...
Borbély Richárd kiesésén, pontosabban be nem jutásán is meglepődtem, hiszen nagyon jól teljesített végig, nem volt hamis, mondjuk kapásból két-három bejutott ember helyett el tudnám képzelni a mostani fiús hatos fogatban.
Adél...első körben iszonyatosan szimpatikus volt a kiscsaj, drukkoltam is neki, de ez a túlzásba vitt "cserfes szeleburdiság", ahogy néhányan nevezik, már kifejezetten irritáló.
De ne aggódjon senki, az össz megosztó emberke bekerül az élő adásokba, kétség sem férhet hozzá, ugyanis tudjuk, hogy nem feltétlen a tehetségekről szól a műsor, csak a pénzről. Ha az illető, aki sokak számára ellenszenves, párbajozik akárkivel, aki viszont szimpatikusabb, akkor majd ész nélkül kapnak a telefonok után az emberek, és nyomják az unszimpatikus versenyző ellen az sms-eket, ahogy a Való Világban is tették, és mivel rajongói is vannak az ellenszenves versenyzőnek, azok majd megállás nélkül küldik rá az sms-eket, hogy ki ne essen szegény, így termelődik az Rtl számláján a soksoksok pénzecske, és így fogy a kis butus nép számlájáról a soksoksok pénzecske. :)
Sajnos a tehetségkutatók is egyfajta realityvé lőtték ki magukat a sok megjátszással, előre megírt szerepekkel, koreográfiákkal, kiszámítható történésekkel, különféle karakterek keresésével, és benyomásával, úgyhogy nem sok hitelük van a józanabb gondolkodásúak szemében.
Viszont szórakozni és hőbörögni rajta attól még jó. :)

ribizli gizella 2012.10.04. 14:15:55

@karolinabeszarova: Szulita eleve csapatban indult, nem ott tették össze a másik két lánnyal, és sikerülni is fog nekik, úgyhogy drukkolhatsz továbbra is. :)

ribizli gizella 2012.10.04. 14:33:14

Nem lőttem le semmit, csak annyiszor reklámozták már őket, meg tényleg annyira jók, hogy biztosan bekerülnek az élő showba.

ff48bp 2012.10.04. 14:35:37

Látom, itt kevesen vannak Adélpártiak, pedig én abszolút az vagyok. Nekem bejön a viselkedése és pont. Ez az én ízlésem. Sajnos drukkolnom kell neki, hogy énekelni tudjon, ami elég sajnálatos dolog ugyebár, de még picit örülnék neki, ha szerepelne, mert színpadra termett.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.10.04. 14:41:29

A lényeg, hogy Stone továbbjutott, más nem érdekel :-)

A bulvárszekcióból hiányoltam a Hernádi sagát ;-)

trillárom 2012.10.04. 15:00:58

Borbély Richárd nem értem miért nem került be.. (Illetve sejtem: kellett a Nagy Szilárdos Adélos szerelmi szál, hogy a tiniknek is legyen mit nézni ).
A fiúknál is több jó volt, nem értem miért nem lehetett volna oda is berakni még egy főt:(

trillárom 2012.10.04. 15:01:46

Adélka meg menjen színésznőnek, ott a naiva szerepeket ráírták.

candyperfumegirl 2012.10.04. 15:03:01

@Fedor: Hernádi saga? Miről maradtam le? :)

candyperfumegirl 2012.10.04. 15:20:18

@Fedor: aha, hát ez nekem kimaradt, de így a commentes cikk tökéletesen le is fedi a sztorit, és ez amúgy is arra a blogra tartozik inkább.

almafa5555 2012.10.04. 15:56:47

Adélka csak nekem nem szimpatikus?

almafa5555 2012.10.04. 16:01:33

szerintem Adél pont olyan, mint tavaly az ikrek..jól mutatnak és kész...az ő továbbjutásukat sem értettem

Terror Dzsoni 2012.10.04. 16:57:42

Amikor Adél charlestont énekelt, az nagyon jó volt, de utána már nem tudott semmit sem mutatni.

never again 2012.10.04. 17:44:22

Nálam a Törtető Cakfa viszi a "prímet" népszerűtlenségben, magasan. Ahogy farizeuskodott ott a rontásnál... Oké, ha jobban énekel, de legalább megszidták volna, hogy wazze ilyet nem teszünk műsorban, mert könnyen mehetsz haza, még nem vagy Britney.
De úgy tűnik a szankció elhagyásával az az üzenet, hogy legyél csak ekkora rohadék, így kell érvényesülni. szomorú

Ditti82 2012.10.04. 17:45:54

Remélem, Keresztanyu kidobja a két tyúkot...
@sogeking: Az melyik?

candyperfumegirl 2012.10.04. 18:12:52

@never again: meg egy kicsit úgy jött ki, hogy te színpadképesebb külsővel rendelkezel, mint a másik, akinek egyébként igaza volt, ezért neked elnézzük...
De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy lehetett volna ezt úgy is vágni, hogy ne tűnjön a lány ennyire ellenszenvesnek, mégis úgy döntöttek, hogy ez így ilyen formában kerüljön bele a műsorba.

sogeking 2012.10.04. 18:28:26

@Ditti82: Muri, csak mert szóba került :)

amúgy meg hajrá Timi, Adél és Stone
(Kingának szerintem nem való az X, de majd kiderül)

haruka 2012.10.04. 18:58:59

A Glee mashup valami pocsék volt, a zsűri meg játszotta a meglepettet, és úgy állították be a csajt, mintha ő lenne a zseni, aki ezt a kombinációt kitalálta. Nem hallottam korábban hogyan teljesített Kinga, de ez alapján én simán kipenderítettem volna.
Csobot Adél megy egyszerűen no komment.

nyuszi01 2012.10.04. 19:09:42

Kezdetnek csak annyit, hogy Adél továbbjutását sok helyen sokféleképpen leírtam, de félek, hogy nyomdafestéket nem tűrne, ezért itt most nem ismétlem meg. Egyedül Mikiben bízom, hogy nem vitte tovább, ő azért szakmaibb szemmel néz mindenkit, mint a többi mentor, de ki tudja, meddig megy el az RTL Klub... Láttunk már elég óriási baklövést az előző szériában. Sajnos eléggé várható, hogy mindenféle szakmai okok meg Malek hozzáértése ellenére a csaj be fog kerülni az élő showba, mert kell a szerelmi szál meg egyébként is eléggé megjegyezhető karakter. Tuti, hogy valakinek a valakije, és azért tolják ennyire. A hangja jó lenne, de az egész, ahogy viselkedik meg megjátssza magát, kva nagyképű és nagyra van magától, én meg konkrétan a falat kaparom tőle. Nulla teljesítménnyel került be plusz 1 főként, amit valljuk be, az egész mezőnyből nem neki kellett volna lehetőségként kapnia, hanem mondjuk Fóris-Ferenczinek. És tartom magam a véleményemhez, amit az előző hv-nál is megfogalmaztam: a fiúknál vagy bármelyik másik kategóriában miért nem volt plusz 1 fő lehetőség?
Ami meg Zámbót illeti, őt azért nem bántanám, mert jó hangja van, és annak ellenére, h a Feelt elrontotta, nagyon jó énekes, és 3-ból kétszer jól énekelt, míg Adélka 3-ból egyszer... Plusz, Krisztián nincs elszállva magától, se attól, hogy ő kinek a kije, egy teljesen normális fiú. Remélhetőleg ez a későbbiekben is így marad. Megnyeretni nem fogják vele, ebben biztos vagyok, sőt, Adéllal se, túlságosan kilógna a lóláb. Szabó Dávid bekerülését nem értem, oké, h jó énekes meg táncos, de ezen nem kéne meglepődni, tudván, h hol is lép ő föl esténként.... Aki évek óta főszerepeket játszik az Operettben, az ne az X-Faktorban akarjon ismert lenni, mivel ő már így is ismert, az emberek tudják a nevét, a színházba járó közönség meg pláne, neki van elég lehetősége, h kitörjön. De így sajnos olyantól veszi el a helyet meg a lehetőséget, akinek talán ez lenne az utolsó lehetősége, h ismertté váljon.
Nekem kedvencem Meggyes Csaba és Oláh Gergő, a lányoktól pedig Timi és Andi. Szerintem a csapatok is nagyon erősek az idén, nálam Gubik Petráék, a PJZ meg az Abrosz trió viszi a pálmát. :D

nyuszi01 2012.10.04. 20:21:24

Candy, a kötelező Tóth Gabi-percek idén is meglesz, legalábbis a szombati adásban biztos:

www.origo.hu/teve/20121003-toth-gabi-feher-balazs-molnar-tamas-es-tiszttarto-titusz-segitenek.html

sogeking 2012.10.04. 20:23:25

@Pácsó Ármándó: na és Adél? azért szurkolhatsz neki, mert két-három embernek nem szimpi :D

Pácsó Ármándó 2012.10.04. 21:25:41

@nyuszi01: Az lett volna a poén, ha MalekM áthívja a tesóját a Voice-ból :-)
Milyen érdekes neve van ennek a Tiszttartó Titusznak!

@sogeking: Ha párbajozik Lasska Beával vagy a Törtető Cafattal akkor neki fogok szurkolni! :-)

möhönce 2012.10.05. 06:27:00

Minden ingó és ingatlan vagyonomat fel merem rá tenni, hogy Adél és Zámbó bejutnak a döntőbe.
Sőt, abban is szinte biztos vagyok, hogy Meggyes Csaba meg nem. Ő egyébként az első szériás Nádor Dávidra emlékeztet. (kár, hogy ő nem indul újra)

sogeking 2012.10.06. 19:36:48

Tóth Gabi közelebbi kapcsolatba került egy vattacukorral :)

sogeking 2012.10.06. 19:40:26

Geszti annyira otthon érzi magát, hogy még pizsiben van

Ditti82 2012.10.06. 19:41:39

Szilárdka csak szerintem volt rossz?

Ditti82 2012.10.06. 19:59:34

Szerintem Csabának lesz annyi... :/

Ditti82 2012.10.06. 20:00:39

Lesz itt bömbölés, ahogy látom. :D

sogeking 2012.10.06. 20:02:19

@Ditti82: eddig borzasztóan lapos a műsor, legalább feldobja egy kicsit :)

melyikük Csaba?

Ditti82 2012.10.06. 20:04:27

@sogeking: A 18 éves. Nem tudom, mit énekelt, ő volt a 4. :D

sogeking 2012.10.06. 20:05:18

@Ditti82: a romantikus, izgulós?

Ditti82 2012.10.06. 20:13:03

Gabinak nem igazán tetszik szerintem. :D

sogeking 2012.10.06. 20:15:09

de hol marad a pornószemüveg???

sogeking 2012.10.06. 20:18:28

Lorettától kiráz a hideg, szöszi magához képest jó volt :)

sogeking 2012.10.06. 20:25:48

Timi és a tarka lány jók

sogeking 2012.10.06. 20:27:49

ú, Kinga jó előnytelen számot választott :(

sogeking 2012.10.06. 20:29:28

@Ditti82: neeem :) Adél a turcsika :D:D
xfaktor.rtlklub.hu/versenyzok/1349

Loretta Loretta, így hívják :)

Ditti82 2012.10.06. 20:32:02

@sogeking: Kinga mellényúlt, meg nekem eléggé kiabálós is volt. Mondjuk lehet a szám ilyen. :D Ja, Loretta. Tényleg, el is felejtettem, hogy van ilyen nevű is. :D
Adél, Kinga leves, többi meg, hát... :|

sogeking 2012.10.06. 20:37:53

@Ditti82: nem, sajnos az a szám eredetiben nagyon jó, csak teljesen elvariálta

tarka lány, Timi, hosszú hullámos
szerintem ma ők voltak a legjobbak,
de majd a szerkesztők úgyis akcióznak :):)

Ditti82 2012.10.06. 20:44:48

@sogeking: Ja. Adélt beakciózzák. :(

sogeking 2012.10.06. 20:51:00

@Ditti82: Lass Bea azért majd remélem holnap visz egy kis színt a műsorba :)

Ditti82 2012.10.06. 20:56:15

Basszus... :/

@sogeking: Remélem azt a színt az élő showba nem viszi. :D

haruka 2012.10.06. 21:14:50

Na, a szerkik megtették a magukét.

sogeking 2012.10.06. 21:15:39

Ördög Nóri őszinte ugrándozása :)
tarka lány kiesett

Emanuelle 2012.10.06. 21:17:39

Nabassz. Egyet tudok, amikor Adélka énekel én tutira el fogok kapcsolni.
Sajnálom Dórát.

Ditti82 2012.10.06. 21:22:11

@Emanuelle: Elkapcsolási faktor. :D

Emanuelle 2012.10.06. 21:28:07

@Ditti82: Most komolyan, csak engem irritál ennyire ez a liba?

sogeking 2012.10.06. 22:08:49

@Pácsó Ármándó: viszont nem küldtem egy SMS-t sem :)

Tompó 2012.10.06. 22:30:51

Na de kérem, ez komoly ez a román-luvnya bejutott????? Valamelyik nagyon meg akarja dugni, mert másra nem jó! Énekes tehetségkutatóba bekerül olyan aki nem tud énekelni! Megáll az ész!

ribizli gizella 2012.10.07. 00:17:16

@Tompó: Nem első eset... :)
De mint láttuk, nem a hang számít (az többé-kevésbé mindenkinek van, aki bekerült), hanem az érdekesség, szerethetőség, eladhatóság... (mondjuk nem tudom Adél ezek közül melyikbe tartozik, de bízzuk a szerkesztőkre, ők a zsenik)

Ditti82 2012.10.07. 13:42:35

@ribizli gizella: A szerethetőség kategóriájába biztos nem.

Hurri Kán 2012.10.07. 18:04:23

Délután belepillantottam a német RTL hasonló adásába. Megnyugodtam, ott is vannak tehetségek. :D

möhönce 2012.10.07. 18:52:29

Az a legszarabb a mentorok házában, hogy aki az első 20 másodpercben a legjobban bömböl, biztosan bekerül a döntőbe. A vízpartos merengést, tóthgabit meg is spórolhatnák akár.

Ditti82 2012.10.07. 20:09:26

@möhönce: Ma ki bömbölt? Mert Keresztanyu mindjárt fog, az tuti. :D

möhönce 2012.10.07. 20:16:22

@Ditti82: hát a lass bea még tegnap. Mondjuk ő meg állandóan zokog, lehet, hogy ez nem lesz garancia.

haruka 2012.10.07. 20:17:55

@Ditti82: Nála az a csoda, ha nem bőg.

Eddig nem mutattak sokat a 28 éven felüliek.

sogeking 2012.10.07. 20:18:03

mi történt eddig? lemaradtam :)
Lass Bea volt már?

Ditti82 2012.10.07. 20:20:03

@sogeking: Volt. Semmi különös.
Nem lehetne vinni csak Stone-t és Horváthot innen?

Ditti82 2012.10.07. 20:21:35

A törtetőpitsa felejtős, KEZs is. Na lássuk a Zámbót.

sogeking 2012.10.07. 20:22:37

@Ditti82: aludt a színpadon? ő már akkor érdekes, ha nem csinál semmit :):)

óóóuóuó

Ditti82 2012.10.07. 20:22:48

Ciki vagy nem ciki, de benne van a 3-ban nálam...

foxglove (törölt) 2012.10.07. 20:23:11

@sogeking: azt mondta, most az élet napos oldalát fogja képviselni ezentúl, és közben mosolygott:))

haruka 2012.10.07. 20:23:40

Olyat nem lehet, hogy egyik sem jut tovább? :D

sogeking 2012.10.07. 20:28:58

@foxglove: akkor ez ilyen dupla csavar, ha nagyon akar hatni, akkor mosolyog :D:D

Ditti82 2012.10.07. 20:29:22

Ahogy össze tudják vágni basszus... :D

sogeking 2012.10.07. 20:38:59

Feró maga választotta a segítőjét ? :)

Ditti82 2012.10.07. 20:44:46

Zenei kíséret a fiúknál is volt?

sogeking 2012.10.07. 20:51:11

legyőzik a sárkányt :):)

sogeking 2012.10.07. 20:52:18

ez tetszik :) a sárkányos lányokra szavazok

Ditti82 2012.10.07. 20:53:06

@sogeking: A rövidhajú tényleg lefelé lóg ki hangilag. :|

foxglove (törölt) 2012.10.07. 20:58:00

@sogeking: juj Lass Bea nagyon mérges lesz!!

sogeking 2012.10.07. 20:59:04

reklám után nem kell nézni, mindenki kiesett :):):):)

@foxglove: remélem is

Ditti82 2012.10.07. 20:59:45

Feró komolyan típusonként válogat? Mert akkor a Katona lányoknak annyi...

foxglove (törölt) 2012.10.07. 21:03:21

@sogeking: érzem hogy ma számíthatunk egy kis tombolásra

haruka 2012.10.07. 21:05:50

A két lánycsapat, meg a 2 magas 1 alacsony boyband jó volt.

Ditti82 2012.10.07. 21:12:42

:O Ha a rapper fiúk bejutnak, én tökön szúrom magam.

foxglove (törölt) 2012.10.07. 21:14:07

@Ditti82: nekem ők tetszettek egyedül:)

sogeking 2012.10.07. 21:15:56

@Ditti82: annyira azért nem rosszak :)

Ditti82 2012.10.07. 21:16:43

Na ők viszont meglepő.

Ditti82 2012.10.07. 21:17:44

Az összes mentor mondjon le!!!!

foxglove (törölt) 2012.10.07. 21:18:36

összejött Aranka néni!
ők a kedvenceim:)

sogeking 2012.10.07. 21:20:27

@Ditti82: és kiket szeretnél helyettük?

sogeking 2012.10.07. 21:21:44

Stone :) hajrá
+ Timi (Adélt még meggondolom:)

sogeking 2012.10.07. 21:22:40

mire kiesik Lass Bea, kezdem megkedvelni :)

Ditti82 2012.10.07. 21:22:48

@sogeking: Kik helyett? A fiúk vagy a vegyes helyett?

sogeking 2012.10.07. 21:24:27

igeeen :) neki is szurkolni fogok :D

sogeking 2012.10.07. 21:28:26

@foxglove: hogy bejutott, vagy hogy kezd szimpi lenni? :)

foxglove (törölt) 2012.10.07. 21:32:01

@sogeking: lehet hogy mégis érdekes lesz idén az x:)

sogeking 2012.10.07. 21:32:08

Miki lebukott :) Miklóóóós

sogeking 2012.10.07. 21:36:14

@Ditti82: ez nem egy ilyen spontán műsor?

Ditti82 2012.10.07. 21:38:27

@sogeking: Ó, dehogynem. Spontánul azok kerültek be, akikre számítani lehetett.

sogeking 2012.10.07. 21:48:23

@Ditti82: én Lass Beára nem számítottam :)

Pácsó Ármándó 2012.10.07. 21:54:30

@sogeking: Remélem ő lesz az első kieső!

foxglove (törölt) 2012.10.07. 22:07:21

@Pácsó Ármándó: pedig nélküle tök uncsi lenne az élősó:)

sogeking 2012.10.07. 22:28:55

@Ditti82: a múltkor Adél volt az első, azóta nem néztem :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.10.08. 16:37:36

@sogeking: ki ez a cuki kalácsképű az avatarodon? Kim Jong Un?

Pácsó Ármándó 2012.10.08. 17:49:22

@pushpang (univerziális határeset): A Pókember maszk nélkül :-)) De nem biztos! :-)

@sogeking: @foxglove: Kezd alakulni a fanklub? :-)

foxglove (törölt) 2012.10.08. 18:21:35

@Pácsó Ármándó: még meglátjuk, ha a szíjmelinda vonal helyett hajlandó kisebb őrültségekre is, lehet róla szó:)

Pácsó Ármándó 2012.10.08. 23:13:26

@foxglove: Kisebbekre nem hajlandó, de nagyobbakra ... :-)

@sogeking: Tanítsátok be a lovaglótáncot Lass Beának és tarolni fog :-)

foxglove (törölt) 2012.10.08. 23:21:52

@Pácsó Ármándó: remélem is:) mondjuk megnéznék egy párbajt közte meg a pjz-s srác között:)

Ditti82 2012.10.10. 08:11:55

Mikor lesz hv a mentorházról? :)

Pácsó Ármándó 2012.10.10. 21:19:59

@Ditti82: (H)oppa X-faktor Style :-)
Timit és a Gereblyéző Srácot alig ismertem meg :-)

Ditti82 2012.10.11. 08:43:27

@Pácsó Ármándó: Timi új hajszínét SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN mutatták be. :D
süti beállítások módosítása