Mike-ot eltemetik. És egyúttal majdnem is szentté avatják.
Azon gondolkodom, hogy ezt a posztot 10.000 karakter helyett 100-ból fogom megoldani. Előre elnézést kérek a zanzásított (igen, kedves Múltkori Kritikus: ez tényleg zanzásított lesz, de ettől még nem fog tetszeni) öfiért, de végi azon gondolkodtam, hogy ezt az egészet miért nem lehetett megoldani 5 percben, miért kellett rászánni egy teljes epizódot. Ha csak azért nem, mert kilóra fizették a forgatókönyvírókat.
Mert túl sok taglalnivaló az nincs a tegnapiakról: mint tudjuk, Mike meghalt az előző rész végén.
Ebben az epizódban a Lila-köz lakosai el is temetik. Közben visszaemlékeznek Mike-ra, mint önzetlen barátra, az ő nagyszerűségének tükrében nézik saját gyarlóságukat és itt-ott megvilágosodnak, jobb emberré válnak az immár halott Mike révén.(Egy jó hírem azért van a Mike-rajongóknak: hősünk sokkal többet szerepel ebben a részben, mint egy, a halála előtti átlagos epizódban)
Azt a részt inkább nem is ecsetelem, amikor Susan koporsót és öltönyt választ a halott urának (miért kell ezt nekem nézni?). Azt sem, amikor a tiszteletes (ez kb. a 102. pap a Lila-közben) győzködi a kisírt szemű feleséget, mondjon beszédet a temetésen…..
Nézzük inkább, hogy Mike faszagyereksége hogyan teszi jobbá a gyarló népet.
Susan és Mike
Sose szerettem Susan karakterét, de szegény, ilyen kisírt szemekkel még idegesítőbb. Jól elbántak vele a forgatókönyv írók. Az özvegy az ő szent urára emlékezik, például egy gyorséttermi beszélgetésre, ahol a kisfiuk a mennyországról kérdezte őket. Bár Susan ugye tanárnéni, mégsem tudta elmagyarázni a gyerek nyelvén, mit is jelent a menny, ki kerül oda és miért. Mike, a maga egyszerű módján, beszél a gyereknek egy életérzésről, a boldogságról, a mindennapok mennyországáról.
Valahogy ez az emlék segít Susannak elfogadni a megváltoztathatatlant, Mike halálát. Ennek hatására képes lesz kiállni a szószékre és elbúcsúzni az urától. Még egy verset is elmond, amit anno Mike szavalt neki. Megosztom veletek, mert ez legalább szép: „Szeretlek egyszer, szeretlek kétszer. Jobban szeretlek, mint a levegőt, mit érzel!”
Gaby és Mike
Azt már tudjuk az előző részből, hogy Carlosunk nem akar tovább mágnás lenni, inkább az emberek jótevőjévé akar válni. Azt is tudjuk, hogy Gaby ezt nagyon nem akarja. Ő ugyanis önző. (Önző volt már akkor, amikor Carlos feleségül kérte, a jó öreg Mr. Solis így szeretett bele, ezt dobta a gép.) És Gabynk szeret önző lenni. Neki igényei vannak. Fél, hogy a jóemberség nem hoz annyit a konyhára, mint a törtetés és neki le kell mondania a tizenharmadik gyémánt fülbevalóról vagy a heti két punci-áztatás egyikéről. Aztán, ahogy a temetésre mennek, felidéz egy emléket Mike-kal: a férfi valamelyik családi drámájuk közepén a szeretetről, a családi összetartásról beszélt neki, és Mrs. Solis hupsz, megvilágosodik. Jó lesz neki a kicsit szegényebb, de annál önzetlenebb Carlos és a férj legnagyobb megdöbbenésére áldását adja az állásváltoztatásra és a kettővel szerényebb életvitelre.
Lynette és Mike
Lynette is elmereng a temetésen. Lám hová jutottak: ő, aki Tom oldalán volt boldog és sok közös élményük van Mike-kal, egyedül megy a templomba, mert az ura már ide sem képes eljönni Jane nélkül. Lynette is visszaemlékezik: egyrészt a Lila-közbe való költözésükről, arról, hogy milyen jó csapatot alkottak az urával és később a szomszédokkal is. Arról, hogy Mike egyszer azt mondta neki (már a szétköltözésükkor): nem szabad önzőnek lennie - ha úgy érzi vissza akarja szerezni Tom-ot, harcoljon érte, mert minél tovább húzzák a szájukat egymásra és makacskodnak, annál nehezebb lesz újra megtalálni az utat egymáshoz. És Lynette határoz: felveszi a kesztyűt Jane-nel szemben, harcolni fog Tomért. Túl sok jót nem jósolok szegény szeretőnek….
Renée és Mike
Itt nincs szép emlék, nincs nagy elhatározás. Csupán csak a fájó igazság: Mike azért halt meg, mert Renée-nek segített és megmentette a maffiózótól. Renée nem akar elmenni a temetésre. Bree az, aki mégis rábeszéli: nem lehet ennyire önző a barátnője, hogy kihagyja ezt a társadalmi eseményt: elvégre Mike-tól búcsúznak, neki kell megadni a végső tisztességet. Részletkérdés, hogy miért halt meg, a lényeg ez lesz az utolsó útja.
Csöpögős? Az. Sablonos? Ja. Egy-két képi eszközzel sikerül némi vidámságot is csempészni a tragédiába, gondolok itt a húszas éveiben járó Tom Scavo sérójára, de ez kevés ahhoz, hogy jóérzéssel ajánljam ezt a 45 percet bárkinek.
Mi, függők, persze megnézzük és/vagy elolvassuk a hogyvolját, mert azért reménykedünk abban, hogy Mike fiú halála az évad eseményeit is előbbre viszik.
És nem csalódunk: a mostohaapuka gyilkosainak a nyaka körül szorul a hurok. A rendőrség végre elolvassa Orson levelét, amelyben a díszes társaság ügyeit kiteregeti. Konkrétan Bree-t vádolja meg a gyilkossággal. Bree van the Kamp neve nem túl jól cseng a széplaki rendőrségen. A zsaruk még mindig szegény Chuck szívének összetörőjét látják benne és teljes erővel nyomoznak ellene. Épp a temetés napján viszik be kihallgatásra. Bree előveszi az édesanyjától tanult álarc-technikát (felragasztja a műmosolyt) és bűbájos, úrinő stílusban közli: nem, nem ő gyilkolta meg Alejandrot. És még csak nem is hazudik. Elvégre ő csak elásta. A baj az, hogy két mosolygás között megiszik egy teát is, a bögrén maga után hagyja az ujjlenyomatát….
Végül Bree is odaér a temetésre, de feje felett – ki tudja már hányadjára - már ott gyülekeznek a fekete fellegek.
Nem, nem vagyok hajlandó képet feltenni a temetésről, siratásól. Inkább itt van két kép James Denton-ról: egy elegáncsos és egy laza-faszagyerekes, ki hogy szereti:
Látjátok? Mindkét képen ugyanaz a vigyor. Neki is van felragaszthatós, Bree-féle műmosolya.
Mire a rész végére érünk három és fél centire vagyunk Mike boldoggá avatásától és 4-re a szentté válásától… Miközben ez a poszt születik én is megvilágosodom: a sorozat szempontjából Mike halálának egyetlen értelme van csupán. Ti is arra gondoltok, amire én? (Spoiler nem ér!)
Facebook kommentek