A cím alapján ebben a részben bizony konfliktus generálódik. Na, vajon mi lesz itt, Robin és Lily hajhúzásig fajuló versengését láthatjuk a Louis Vuitton leárazás utolsó táskájáért? Vagy netán - csak hogy nemi fronton kiegyensúlyozattak maradjunk - Marshall és Barney megy ölre sörtől megrészegülve, mert más csapatnak szurkolnak az NFL döntőn? A lényeg, hogy legyen széthúzás, egyetnemértés és persze küzdelem áldozatokkal, lássuk. Kezdésként Ted-apu elborít minket egy nagy nosztalgiahullámmal, és régi lakásuk mindennapjainak emlékeit sorolja: Marshall videójátékokkal szórakozott, Lily festett a tűzlétrán, Ted pedig azzal járult hozzá a háromfős kommuna életéhez, hogy a Sokkolónak becézett kávéfőzővel rázatta meg magát reggelente. Épp csak annyi hiányzik a bemutatott idilli képből, hogy a szennyes meg kimosta, kiteregette és tisztán elpakolta magát. Meg a jó kávé, persze, mert nem elég, hogy Sokkoló kivénhedt, feszültséggel teli kotyogó volt, de még szar kávét is főzött. Ehhez képest a forgalomból kivont kiégett metrókocsik esete kész sikersztori.

Mindenesetre a lényeg, hogy király volt ott élni, Ted szerette a lakás minden darabját, még az ízléstelen kardokat is a falon, amelyek úgy néznek ki együtt ebben a konstellációban, mintha Ollókezű Edward hagyatékából jutottak volna hozzá az egyik baszott nagy végtag-kiegészítőhöz. Nem Feng-Shui kompatibilisek, az tuti. A világ azonban töretlenül halad a fejlődés útján, így a dolgok nem maradhatnak változatlanok, még egy bérelt apartmanban sem. A változás szelének első pöffjét az váltotta ki, hogy Lily be akart nézni a lakásába Queensben. WTF? MAFV? Lily nem Teddel és Marshallal lakott együtt? Egy pillanatra azonos hullámhosszra kerülünk az ismét agyi tevékenységet mutató Kids-zel, akik szintén értetlenkednek, csak persze csúnya szavak nélkül, merthogy mégiscsak kiskorúszerűek még. Mindenesetre a beszédközpontjuk még működik, ami megnyugtató.

Szóval Lily praktikalli valóban Teddel és Marshallal lakott, de az amerikai óvónők arany életét habzsolva bérelt még egy lakást, merthogy jó politikus módjára ügyelt a függetlenségre, vagy legalábbis annak látszatára. Na, ebből a lakásból most kínai étterem lett Lily utolsó látogatása óta. A pincérlány legalább nem a szok, olco sztereotípiával indít: Lily kisasszony, maga az, a volt lakó? Csinosabb, mint a képeken, a cuccok összepakolva, kilakoltató értesítés átadva, egyébként meg ajánlom a gong-bao csirkénket, meg a frissen sült tavaszi tekercset, menüben akciós. Hát igen, ilyenkor következhetne egy nagyívű szónoklat arról, hogy lám-lám, a kínai gazdasági terjeszkedés nem áll meg a Nagy Falnál és a mobiltelefon másolatoknál, a keleti szél visszafúj, a nyugati világ bezzeg hanyatlik, itt az élő példa. De inkább csak azt vonjuk le tanulságként, hogy így jár az, aki túl ritkán jár haza, nincs írásos bérleti szerződése, a főbérlője meg képes vidáman egy turistabusz alá gyalogolni. Egy NAV-kommandó sem okozott volna nagyobb károkat.

Lily el van kámpicsorodva rendesen, szegény fejem, mihez kezdek. A lógó orrát látva Ted előjön a leglogikusabb megoldással, költözz ide, végül is egyébként is itt laksz, fel sem kell kelnem a kanapéról, hogy segítsek a pakolásban. Barney jelzi, hogy szerinte nem lesz ennek jó vége, meglátod, Ted, minden megváltozik, előbb-utóbb te leszel a fölös harmadik, perifériára szorulsz, mint Dajcstomi EP-képviselőként. Egyébként is, mit gondolsz, kié lesz a lakás, ha ők ketten összeházasodnak? Egyáltalán beszéltetek már erről? Hát persze, videójátékozás közben, de ráhagytuk a döntést Jövő Marshallra és Jövő Tedre, az a két csávó mindent megold majd valamikor. Király megoldás, volt probléma, nincs probléma, gyorsabban eltűnt, mint a nyugdíjvagyon. Ted nem enged Robin nyomásának sem, nem beszélünk a feszkókról, mégiscsak felnőtt férfiak vagyunk, gyerekes dolog lenne problémákon rágódni, még a végén hirtelen megoldjuk őket, aztán itt maradunk magunkban.

Barney közben lezavar egy gyors kvázirandevút: letöltött egy randipartnert a netről, de sok kedve nincs hozzá, így elegáns lelépést választ. Ted, hívj fel öt perc múlva azzal az ürüggyel, hogy rohannom kell a kórházba, mert egy kamurokon a halálán van, de majd én készen állok szervdonornak. A fél kezem odaadnám, csak ne kelljen komolyan beszélgetnem a csajjal. Mindezt olyan sátáni kacaj kíséretében adja elő, amivel szerintem egy életre el tudná riasztani a csajt még New York államból is.

Az apartmanban egy finom kávéval kezdenek gyülekezni a felhők, Lily egy normális kávéfőzővel cserélte le Sokkolót, utóbbi meg ment a kukába. Nahát, még csak nem is a szelektívbe, az ökológiai lábnyom meg le van szarva, szép, mondhatom. Látva, hogy itt bizony változások jönnek, Ted úgy dönt, hogy időben megállt kell parancsolni a folyamatnak, még mielőtt az életkörülmények további javulásáig fajulnának az események. Mi lesz a következő, rendrakás, rendszeres szellőztetés?! Azért az már mégiscsak sok lenne, ha a végén egy komfortos lakásba torkollna Lily költözése. A kiszorítás elkezdődött. 

A biztosítékot a következőkben már nem Sokkoló veri le, hanem az, hogy Lily a frissen festett képét az ominózus kardok helyére akarja akasztani. És majdnem sikerrel járt, Ted épp hogy meg tudta menteni a kardokat. Formálódik a konflikt, Robin szerint itt lenne ideje komolyan elbeszélgetni Marshallal, ha már egyszer a legjobb barátok (fájó szisszenés Barney felől). Ted ellenkezik, persze Barney szerint is ez a legrosszabb ötlet, inkább vissza kell vágni valami naggyal, komollyal. Ki kell jelölni a saját területet, na. Asszem, erre a fajta konfliktuskezelésre születni kell, minden férfinek becsületére válna, doktor Csernus meg bejelentkezhet továbbképzésre.

Az apartmanharc azzal folytatódik tovább, hogy régi jó koleszos szokás szerint Ted felcímkézi a kajáit, Marshallék meg megeszik. Mindenki teszi a saját dolgát, a világ meg csak halad a konfliktus felé. Ted bevállalja a területkijelölést, és nem szórakozik, rendel egy angol telefonfülkét a nappali közepébe. Ez nem gyenge, ebben a műfajban a legdurvább, amit láttam, egy komplett buszmegálló berendezése – összelopkodása – volt egy tíz négyzetméteres koleszszobában, de azért egy telefonfülke is jó eséllyel indul. Ted húzása eszkalálja a folyamatokat, Marshall lecseréli a kardokat a képre. A feszültség áttüremkedik a képernyőn, megindul a harc a lakásért.

A Marshall és Ted közötti vita, hogy akkor kié is legyen a lakás, kis híján érmefeldobásig fajul, úriemberek már csak így szokták eldönteni a modern párbajokat. Eh, mintha egyébként sanszos lenne, hogy Lily a házasságkötés után is az unásig megszokott albiban akarna családot alapítani. Még mielőtt fej vagy írás dönthetne a lakás sorsáról, a hév elragadja Tedet, ő pedig a kardot megragadva tetemre hívja Marshallt: ez szimbolizálta itt a mi testvériségünket, amíg a menyasszonyod hülye festményei miatt le nem vetted.

Marshall felveszi a kesztyűt a másik kard formájában, így a pénzfeldobás helyett vagdalkozni kezdenek, az mégiscsak élvezetesebb. Marshall elszánt arcánál csak Lily képe a nyomasztóbb a háttérben, nem tudom, hogy mi volt a nagyobb vizuális környezetszennyezés, a kardok vagy a kép, de erős a verseny. A csata folytatódik, Marshall és Ted elkezdi élvezni a dolgot. Nem tudom teljesen jól megítélni az alkalmazott vívónemet, de valahol a kard és párbajtőr közötti senki földjén lehet ez a stílus, mindenesetre ha Syrio Forel ezt látná, most dőlne bele a fakardjába.

A kardozás intenzitása fokozódik, egyre hevesebb a küzdelem, de egyrészt a srácok egyre látványosabb elemekkel szórakoztatják magukat, másrészt közben legalább megbeszélik a problémáikat is. A legjobb az egészben, hogy a nagy feszkót egy remek párbajjal vezetik le, olyan ez, mint a konfliktuskezelő szex egy párkapcsolatban, egy ideig rendben ellesznek. Lily közben hazaér, Marshall alatt viszont éppen akkor szakad le az asztal, és ráesik Lily-re karddal a kezében. Hogy mi vezetett a sorscsapáshoz? Hát, a csillagok szerencsétlen együttállása, meg egy hiányzó facsavar. Eh, már az IKEA bútorokban sem bízhat az ember.

Barney a részben megvilágosodik és feltalálja a gagyiszabályt (lemon law, biztos tud rá valaki valami jobbat), ami nagyjából az „Egy perc és nyersz” Barney-féle változata: öt perc után vagy lekoptatnak, vagy megnyered Barney-t egy éjszakára, szóval nincs érdemi esély a nyerésre. Barney folyamatosan alkalmazza is a gagyiszabályt, ha úgy vesszük sikerrel, mert sorban gyűjti be az öt perc után otthagyott randikat, meg a fejéhez vágott válogatott sértéseket. Ez is egy eredmény, na. Robin lefikázza a gagyiszabályt, öt perc nem lehet elég, hogy el tudd dönteni, hogy komolyan akarsz-e valakitől valamit. Erre Barney a bárban gyorsan leakaszt neki egy olyan geeket, hogy Robin rögtön visszasírja Tedet. Igeeen? Akkor tessék, randizz vele, és ne hagyd ott 5 perc után, hátha ő a lelki társad. Asszem, erre mondják, hogy minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak.

Robin elmegy randira a geeksráccal, ahol ufónak öltözött pincérek szolgálnak fel, és a tehenek által uralt jövő a téma. Igazi álomrandi, bár bocs azoktól, akik Star Trek étterembe vannak előfizetve heti menüre. Robin kivan, de dacból nem ad Barney-nak igazat, így öt perc után sem lép le, még Barney telefonos unszolása ellenére sem. Csak a következő telefonnál hagyja ott a lúzersrácot, végül is mi mást tehetnél, ha arról kapsz hívást, hogy leszúrták a legjobb barátnődet egy karddal, valahol érthető. Mindenesetre a geeksrác persze nem hiszi el, úgyhogy Robin kap a fejére egy klingon átkot. Ehhez nem értek, de valami nagyon durva lehet, mert az egész étterem felhördül, Spock halála válthat ki hasonlót a vendégekből.

Marshall kissé kivan, elvégre pár héttel az eljegyzés után leszúrni a menyasszonyodat nem tűnik túl bíztató kezdésnek a közös élethez. Viszont Ted cserébe lemond a lakásról. Lily kevésbé értékeli a lakáskonfliktus kardpárbajjal történő lerendezését, mondjuk egy átszúrt vállal ez valahol érthető is. Lily-nek persze nem kell a lakás, hogyisne, hisz az egy pasilakás, új helyen kezdünk új életet és ide a rozsdás bökőt, hogy erről nem kardpárbaj fog dönteni. A többi meg Jövő Marshall problémája.

A részt Lily most már kínai étteremként funkcionáló exlakásában zárjuk. Ha van valami előnye, hogy szecsuáni illat lengi be a régi nappalit, akkor az az, hogy legalább a saját poharukkal koccintanak, és Marshall Lilynek készített válogatáskazettája szól a shanghaji húsgombóchoz. Konklúzió, hogy éljenek az élet apró változásai, még akkor is, ha ez az azzal jár, hogy a lakásod a dübörgő kínai terjeszkedés áldozatává válik, téged pedig életed párja nyársal fel egy ízléstelen díszkarddal.

Még esetleg annyival tudnám kiegészíteni, hogy konfliktuskezelésre mindig legyen két kard a lakásodban, soha nem tudhatod, mikor segít ki a bajból.