Hogy volt?

Barátok közt 6205-6206. rész

2012. szeptember 28. 14:00 - nyuszi01

Atikám lelépett otthonról. Hogy hova, azt nem tudni. Tomporka be lett fenyítve apuci maffiózó barátja által, csendben rágta is a takarót emiatt rajzfilmet nézve. Lucuska a kisbolt padlóján elheverve ment a tollasbálba, mire Laci engedélyezte Aliznak, hogy a gyerekkel együtt felmenjenek aludni, sztornózva az éjszakai műszakot, amit majd Gizi vesz át másnaptól.

Nóráéknál kezdünk, ébredezik a balhés éjszaka után, és Atikám helyett Timike hortyog mellette. Jön is a szenvedős arcszerkezet, látszik, hogy refreshelte a memóriát, és rájött, hogy Atikám bizony megpattant. Juliséknál folytatjuk, ő is kínlódik, de ő a kanapén ülve, Atikámon elmerengve. De csöngetnek, rendőrség, tuti, hogy a Petiért jöttek meg a drogokért. De nem, Andrást baleset érte, meghalt. Na baszd meg, már kiírták? Julis színpadiasan el is ejti a csészét, aztán jön az ébredés, csak álom volt. Huh, már megijedtem, hogy szegény András úgy hó meg, hogy nem tudja meg, milyen kis hűséges felesége volt. Jön is a férj, Julis meg csak les, mint borjú az új kapura. Úgy nézel, mint aki szellemet látott, mondja András, hát ha még tudná, hogy ő az a szellem. Ő ejtette el a poharát, de Julis leszarja, vakerál valamit a Mátéról meg az óvodáról, aztán főz egy újabb kávét, készül a szombati kávé világnapjára.

bk62.jpg

Zsolt áll a park közepén, pont az úton, várva arra, hogy egy biciklis elbassza. De előbb a maffiózó jön, tudtam én, hogy lesz még itt verbális boksz Tomporka miatt. Zsolt még viszonylag nyugodt hangon adja tudtára a csókának, hogy ácsi van, le lehet szállni a lányomról, és a többi. De az se most fog maga alá csinálni az ijedségtől, azért Bartha gyerekcipőben jár még hozzá képest. Zsolt közli, hogy mindenképpen kiszáll, de a faszi persze nincs oda az ötletért, max, ha Géza és Bartha visszafizetik a lóvét, amit tőle kaptak kőcsönbe. Vagyis csak a Kertész-gyerek, de ő elég sokat. Ha nem fizetnek, nyakig trutyiban lesznek.

Laci kap csomagot az udvaron, egy postás vágja hozzá. Jön Vilibá, dicséri a nagy ötletet, hogy Gizikét beosztani éjszakára, az milyen fasza, így mindenki jól járt. Erről szerintem Gizikét is meg kéne kérdezni. Fejtik a csomagot, egy ing, hát, nem tudom, egy ingnek minek kellett ekkora doboz. Gabika küldte, mert mindig gondoskodó volt. Most ez komoly? Az intézetből küld egy inget Lacinak? Kiét? Ha a Laci inge, miért volt nála? Túl sok a kérdés, de ők nem is próbálják értelmezni, Gabika így meg úgy szuper. De azért lelépett, és pont.

bk63.jpg

Zsófi panaszkodik, hogy nincs ideje elmenni konditerembe se, annyi a munka. Végre megtudta, mi az, hogy dolgozni, és hogy a szőrmebundák nem csak úgy teremnek a szekrényben. De el is húz, mert meló van, csoki. Bartha és Tomporka kettesben maradnak, már érződik a feszkó a levegőben. Zsolt persze megint vetít, hogy nem úgy volt az, meg hogy hazudik a maffiózó, de Tomporka is igazi gengszter ivadék, érti már a csíziót, nem is veszi be a maszlagot. De most nincs idő erről eszmét cserélni, megy érettségizni a kis bula, apuci meg forrhat egyedül magában.

Laci és Vilibá mászkál a trágyadombnak is beillő Novák-lakban, enyhén szemléltetve, hogy nincs nő a háznál. A joghurtban már szabad szemmel is látszik az élőflóra, az almacsutka is útnak indult már, de Lacinak így jó, Vilibá le van oltva, nem kő ide asszony, azzal csak a baj van, szóval Vilikém, húzzál bőrt a fogadra, és kívül tágasabb. Ajtó nyit, és már csukódik is Vilibá mögött. Zsolt és Géza kerülik meg egymást a folyosón, Bartha már bele is csap a közepébe, nincs több biznisz, itt a vége, fuss el véle. És hány ilyen volt már, jegyzem meg. Géza se érti, de Zsolt felvilágosítja: Tomporka be lett fenyítve, az a deal, hogy te ma estig kipengeted neki a lóvét, osztán mindenki nyugodtan aludhat. Géza felhúzza magát, neki kéne kifizetnie az egész kölcsönt? Nem kéne. KELL. KELL. A Kertész-gyerek egy pöppet beszarik, azért az az este közel van, és ez a KELL szócska se hangzik túl jól ebben a szövegkörnyezetben.

bk64.jpg

Nóra és a kis stréber Timike ülnek az asztalnál, Timike még mindig az Attila-témát elemzi, most akkor sose jön már vissza? De hát még itt vannak a cuccai, azokért visszajön, nem? Hát, ha anyád nem vágja ki az összeset az erkélyről, akkor igen. Ki is jelenti a gyerek, hogy ő sose lesz szerelmes, mert annak mindig sírás a vége. Egy kiadós verésnek is amúgy, ami már neki is kijárna, ha még sokat nyavalyog. Nóra próbálja menteni a menthetetlent, a szerelem szép dolog, sok szép pillanattal, blablabla. Timike szerint csak sírás, mert a papával is válás lett a vége, meg Atikám is lelécelt. Talán el kéne gondolkodni, hogy nem-e anyáddal van a baj, kis tulok.

bk65.jpg

És igen, Atikám az irodába cuccolt, eszi is a müzlit reggelire a lila falak között. Érkezik Julis, bámul, hogy hát mifasz, te mit csinálsz itt, Atikám? Ide költözött. Megmondtam. Este szakított a Nórával, osztán most inkább éjjel-nappal élhet a munkájának meg görgetheti a Julit. A némber meg is kérdezi, hogy elmondta-e a liezonjukat a Nórának, de nem, Atikám még nem növesztett gerincet. Eközben a kisboltban is beindult az élet, Aliz ismét panasznapot tart, ezúttal Gézát találja be. Már megint dolgozni kell, ez a nagy baj. Mert hát a Laci állandóan megmondja neki, mit csináljon. Talán mert ő a főnök, Aliz meg a beosztottja, nem? Géza le is inti elég hamar, és inkább ő kezd el panaszkodni saját magáról, fedőnevén „egy haverom”, és hogy most hogy fogja a „haver” visszafizetni a kölcsönt. Bukott egy kuncsaftot, aki gazdag volt, és most gáz van, mert biztosan svájci frank alapú hitelt vett fel, amit elég nehéz nulla bevételből visszafizetni. Aliz persze egyből rájön, hogy Géza magát elemzi, igaza is van, ekkora balek más nem lehet. Az epizód best of mondata szintén a hosszúcombú szőkétől hangzik el: Nem csak káposztalé van idebent. Az eddigi tapasztalatok alapján pedig szerintem de. És már megy is az ötletelés, kérjünk a banktól! Kedves Aliz, a jelenlegi válság és a svájci frank horribilis árfolyama mellett nem éppen ez a legjobb ötlet.

Julis még mindig maga elé bámul, Atikám meséli az éjszakát, hogy hogy dobta ki a Nórát, és hogy nem mondta el, kit kúrogat ő munkaidőben. El se tudják képzelni, hogy reagált volna, ha megtudja, hogy Juli a dugópajti. Szerintem a szemüket kivette volna első körben, aztán ismét DNS-mintát vett volna mindkettőtől hajtájékon, természetesen szálanként. Atikám pont ezért akar minél messzebb elhúzni, esetleg a zuluk földje? Julisnak lelkiismeret-furdalása van, meséli az álmát, meg azt, hogy nem is volt annyira szörnyű, mert megkönnyebbült. Megy az önostorozás, Atikám persze totál megértő.

bk66.jpg

Okostojás szakkör gyűlik az udvaron, Peti és Hanna izgul az érettségi miatt még mindig. Hanna úgy érzi, totál üres a feje, ezzel egyetértünk. Jön Tomporka, ő persze szarrá tanulta magát, mégis izgul. Laci kóvályog a kisboltban, hosszú volt ez az éjszakai műszak. Hívja Gabit, persze csak a rögzítő veszi fel, úgyhogy bemondja vagy háromszor, hogy köszöni az inget, de közben bevillan Aliz egy vevővel meg Vilibával. Az öreg jött mosdót takarítani, mert az Alizka megkérte. 1. Az Aliz milyen jogon kér ilyet, mikor neki kéne kitakarítani, 2. A Vilibá miért vállalja el? Lacinak is feltűnik, hogy Aliznak büdös a munka, de különösebbet nem csinál. Igazi főnöktípus. De Vilibá vágja be a tutit: a Lacinak a baja a Gabika, mégpedig az, hogy hiányzik. De van itt ötlet, majd mi felvidítjuk. Csak ezt ne.

Zsolt egy lámpát basztat az irodában, jön Géza, de Barthát nem is érdekli, mit akar, biztosan csak vetíteni akar, hogy így nincs lé, meg úgy nincs. De nem, Géza fiú ügyes volt, megvan a zsé, add meg a maffiózó számát, oszt már viszem is neki, nehogy reggelre lófej legyen az ágyamban. Zsolt kiröhögi, nem vagytok egy súlycsoport, de Géza köti Barthát a karóhoz, szóval a kocsmatulaj kénytelen belemenni a dologba. Közben Atikám pattint le egy új ügyfelet a telefonban, mondván külföldön lesz hosszabb ideig. Szopó lesz, ha elmarad az utazás, mert előbb András tapossa ki a belét. Érkezik Nóra, Julikám, húzz el, Attilával kell beszélnem. Az meg fogja is a kis retikült, aztán eltipeg. És kezdődik is a térdenállva könyörgés, Atikám, hülye voltam, bocs, hogy kitéptem a hajad, de ezért nem kell elmenned. Atikám viszont kemény, és igazi gentleman módjára szarik a konyhakőre: ő már nem szerelmes Nórába.

bk67.jpg

Laci hazaér, és szerinte másik lakásba nyitott be, mert itt rend van. Hol a disznóól? A marha egyből azt hiszi, hogy Gabika jött vissza kidzsuvázni a lakást, vigyorogva szólítgatja is az exét, de csak Vilibá vetődik ki a szobából, aki még távolról, szemüveg nélkül se hasonlít Gabikára. Laci csalódott, te meg mi a faszt csinálsz itt? Össze is vesznek, őt nem zavarja a kosz, azért ideges, mert éhes, Vilikém, neked meg tipli. Zsolt üvegezik az irodában, jön a maffiózó, hahó! Felhívott a Géza, meglesz a lóvé, szóval pezsgőt bontunk. Zsolt le is törli a képzeletbeli izzadságot a homlokáról, biznisz lezárva. Na azért még nem, mert a havernak van még egy kérése, mégpedig az, hogy maradjon titok a drog-akta. De Bartha se ma kezdte a szakmát, belerázódott már. Maffiózó még elhint egy újabb sztorit a gyerekéről, már nem csak azt mondja, hogy idióta, hanem azt is, hogy sör. Meg is kóstoltatta vele, hadd szokja. Apák gyöngye ez a krapek, én mondom. Azért is fog neki hiányozni Bartha, mert vele mindig olyan jól eldumálgattak a gyerekekről. Aha, általában Zsolt be volt szarva, szóval túl sokat nem rakott hozzá a témához.

bk68.jpg

Vilibá szendvicsbárt nyitott Laci konyhájában, gyártja a szendókat, miközben Laci tömi a fejét. Le is eszi magát jó napközis módjára, jön a hiszti, hogy Gabikától kapta az inget, és most foltos lett. Vilibá egyből pattan, gyerünk, vetkőzz, oszt már dobjuk is a mosógépbe. És bazmeg, Laci izomtrikóban villog, ezt inkább nem kellett volna. Közben osztja Vilibát, hogy a hűtő dzsuvás maradt, odáig nem jutott el a takarításban? És neked mondták már, hogy hülye vagy? – kérdi Vilibá teljesen jogosan. Jön megint a Gabika-téma, hívd vissza, de nem, de igen, de nem, de igen, stb. Lényeg a lényeg: Laci, menj el az intézetbe, és hívd vissza a Gabikát.

bk60.jpg

Julisnál csöngetnek, Nóra az, visszamehetsz az irodába. Aztán jön a sírás, Attilával vége mindennek, Julis meg beszól tök közömbös hangon: Jaj. Persze játssza a szentet, megy is a szemforgatás, meg az ölelkezés, nem kéne egy ilyen barátnő, az már ziher.

bk61.jpg

Géza gagyi 100 forintos sötétített szemüvegben várja a maffiózót egy parkban, az jön is, és már megy is az üzletelés. Egy túrót fizeti vissza Géza a manit, helyette beajánlotta magát futárnak. Majd ő megcsinálja azt, amit Zsolt nem. Ő a superhero, saját raktára van meg minden. Szóval üdv a fedélzeten, Géza, vigyorog a maffiózó. Ha ismerné Gézát úgy istenigazából, az hót ziher, hogy még a macskáját se bízná rá. Azt már itt meg lehet mondani, hogy a biznisznek biza reszeltek.

Címkék: barátok közt
11 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalányos Hozármándó 2012.09.28. 19:36:48

Tomport nem lehetne kuffernek hívni?

nyuszi01 2012.09.28. 20:16:12

@Kalányos Hozármándó: dehogynem, ez is találó név :D

@agypeter: igen, de nem én tehetek róla :)

zitoka 2012.09.28. 23:58:14

Nagyon jó kis hogyvolt! Az első 5-6 részt láttam belőle, mert olyan vontatott volt már a legelején is, hogy beleuntam igen hamar. Továbbra sem nézem,de Téged olvaslak. :)Annyit elárulna valaki, hogy ez a Laci féle Gabika, az a Gabika,aki az elején pultos csajszi volt a Rózsában? (Ő is valami intézetis ismeretség volt, asszem.) Köszi!

v2peti 2012.09.29. 11:28:45

Ő is, meg nem is ő. A szerepe szerint ő, de a színész más.

lobster thermidor 2012.09.29. 14:30:16

Én nem értem ezt az egészet!
Ez a Barta Zsolt ország-világ előtt dílerkedik, és a rendőrség ezt tétlenül nézi.
Milyen világban élünk, hogy büntetlenül lehet ilyeneket csinálni?

Pácsó Ármándó 2012.09.29. 15:41:28

@lobster thermidor: Eccerű: Barta Zsolt egy kitalált személy és egy színész játsza a sorozatban, vagyis igazából nem dílerkedik csak úgy csinál :-)

lobster thermidor 2012.09.30. 15:44:36

@Pácsó Ármándó:

Én azt nem hiszem!
Nem a levegőbe beszélek, ezt a tévében láttam valamelyik este. Ott azok a komoly emberek nem mernek az ilyesmivel szórakozni.

nyuszi01 2012.09.30. 17:53:49

Jó, hát nyilván a való életben ez nem így megy, ott azért a rendőrség utánajár a dolgoknak. De mivel ez egy sorozat, és főképp a Barátok közt, itt sok mindenre nem figyelnek, és nagyon sok minden egyáltalán nem életszerű.

nyuszi01 2012.09.30. 17:55:58

Az már más kérdés, hogy egy ennyi emberhez eljutó, és napi rendszerességgel vetített sorozatban egyáltalán nem ezt kéne ábrázolni, vagy ha már felmerül a téma, akkor úgymond "jóra kéne nevelni" az embereket, a felnövekvő generációt, tehát akkor legyen meg a rendőrség meg a börtön, és ne bagatellizálják el az egészet. Érdekes, az érettségi vonalat nagyon kiemelik mostanában, a dílerkedés következményeire is fektethetnének nagyobb hangsúlyt...

Pácsó Ármándó 2012.09.30. 18:09:08

@lobster thermidor: Te jó ég! Lehet, hogy ennyi évig tévedésben éltem és ez egy valóságshow!? Ha ezt a klubban egyszer elmesélem ...
:-)
süti beállítások módosítása