Ó, azok a 70-es évek, amikor térdig gázoltunk a gyerekfilmekben! Az olvasó tömegek kérését meghallgatva ezúttal a korszak egyik legjobban sikerült alkotását vizsgájuk meg, ami Bánhidi László kapcsán akár a Tüskevár spinoffjának is tekinthető. Hosszú lesz, előre szólok. Első rész.

1975 nyarán a budapesti Széna téri buszvégállomáson iskolás srácok csapata gyülekezik: elsőnek Bádogos érkezik, fején harci bográccsal, és amíg a többiekre várakozik, csak az a miénk, amit megeszünk felkiáltással nekilát az egyik magával hozott kolbászos szendvicsnek. Nemsokára befut Szinyák, az osztály vagánya, majd Cseppcsányi érkezik, hóna alatt hegedűvel. Barátai megdöbbent arcát látva kijelenti, hogy anyukája csak azzal a feltétellel engedte el vakációzni, ha minden nap gyakorol. Következik az ezermester Kece, zsebe mindig tele mindenféle vágó-, ragasztó- és kötözőeszközzel, most mindezt megtetézve valódi svédacél fűrészt is hozott magával, és átszellemülten mutogatja a többieknek: Hallgassátok csak a pöngését! Aztán megérkeznek a csapat maradék tagjai: Tuka, az igazi vezéregyéniség, utána Palánk, az orvoscsemete taxival, nyilván zsebpénzzel is ő van a legjobban eleresztve, hordozható kempingszékben ücsörögve várja, amíg végre a hangosanbeszélő bejelenti, hogy beállt az Alsótörökverőn át Pasaházára induló busz. Beszállás!

Eközben a város különböző pontjain több, szülőnek látszó tárgy kezd különböző manőverekbe: két középkorú nő kapaszkodik fel megpakolt cekkerrel egy tejszállító Ifa vezetőfülkéjébe, a sofőr gázt ad és indít. Valami bérházban egy másik anyuka lázas igyekezettel pumpálja biciklije leeresztett gumiját. Kece igazgató elvtárs a sofőrjének fényképet ad át egyszülött fiúgyermekéről azonosítás végett, és a sofőr gyors ütemben elhajt a szolgálati Csajkával. Roger Moore állandó magyar hangja gondterhelt arccal szereli NSU motorkerékpárját, késésben van, már úton kéne lennie.

Palánk anyuka széles karimájú kalapban és divatos napszemüvegben ül be krémszínű Mercijébe és indul valahová vidékre. Mi készül itt?

A Merci érkezik elsőnek Alsótörökverőre, a Duna parti kis faluba, a doktorné lefékez a kompkikötő mellett. Nagy a meleg, a kompházban fekve pipázó öreg se veszi magának a fáradtságot, hogy felálljon, amikor dr. Palánk Gézáné hosszas magyarázatba kezd látogatása céljáról, aminek során az öregúr időnkénti „Egen”-ekkel jelzi, hogy még ébren van. A mintegy tíz perces monológból kiderül, hogy az egyszem fiacskára kellene a hétvégi táborozás ideje alatt felügyelni, persze csak távolról, hogy a gyerek ne vegye észre. Természetesen anyuka ezt nem kívánja ingyen, naponta egy százas lenne a bébiszitterelés díja, erre azért már az öreg Matula mégiscsak felül, mert úgy jobban tudja a bankókat számolni. A borítékban lapul még egy jól sikerült fénykép is a kis Gézáról.

A többi felnőtt is sikeresen talál védőangyalt a gyerekeknek: Kece apuka sofőrje egy unatkozó nyugdíjast, aki saját gyártású kínrímeivel szórakoztatja mindenkori hallgatóságát. Cseppcsányi anyuka a kompossal egyezik meg sikeresen, átnyújtva hegedülő fiacskájáról egy fényképet. Tuka apuka motorja a falu határában ismét lerobban (ócska nyugati vacak, vett volna inkább Verhovinát a fater), szerencsére pont akkor tolja arrafelé biciklijét Pólika Pál, a lengyel származású gátőr, így ő lesz a Tuka gyerek távfelügyelője.

Végül befut a tejszállító Ifa, amiről Szinyák és Bádogos anyukák szállnak le, és hamarosan sikeres megállapodást kötnek a nyugdíjas kalauz Kenderice Ákossal, a horgászok gyöngyével, aki megígéri, hogy anyjuk helyett apjuk lesz a két fiúnak.

Végre megérkezik a Volán járat is, a hat jó barát leszáll és a csomagokat a megállóban hátrahagyva (közbiztonság rulez) lerohan a Duna partjára. Le a cipővel, éljen a vad természet, szabadok vagyunk, ordibálják egymást túlharsogva, és észre sem veszik, hogy különböző irányokból különböző ókulárék szegeződnek rájuk, köztük Pólika Pál sokdioptriás szemüvege. Egyedül az öreg Matulának nincs szüksége gukkerre, mert a fiúk pont az ő bódéja mellett viháncolnak „éljen a mezítláb!” kiáltásokkal, bár az ndk-s nylonzokni azért rajtamarad a lábukon.

Miután lenyugszanak, így zokniban lehurcolják a csomagokat is az országútról, közben Szinyák megpróbál a komp menetrendjéről beszélgetést kezdeményezni az öreggel, akinek itt nem mellesleg Ábris a neve. A szűkszavú öregtől megtudjuk, hogy a menetrend a sörtől függ, szerencsére hamarosan megérkezik a sörszállító Zuk, Ábris bácsi kalaplengetéssel hívja át a túlpartról a kompot. A szakállas kompos hamar kiszúrja a felügyeletére bízott Cseppcsányit, ez mondjuk a tájidegen hegedű miatt nem különösebben nehéz feladat. Miközben a fiúk felhurcolkodnak a kompra, az öreg Ábris is segít felrakodni pár rekesz Kőbányai Világost (vö. Kőbambi, Lóbányai Homályos, stb.)

A komp elindul a túlpart felé, Sankó, a kompos fia tekeri a kormányt. Kece beszélgetést próbál kezdeményezni vele, de a srác enyhén szólva nem bőbeszédű. Kihagy a gyújtás, figyelmezteti Kece, mire Sankó a keze ügyében heverő franciakulccsal rávág a motorra: Nem hagy ki, ejti ki száján élete egyik leghosszabb mondatát. És valóban, a motor hangja ismét normálisra vált, és a komp hamarosan kiköt a túlparton. A fiúk a korábban megbeszéltek szerint két csapatra oszlanak: Palánk, Cseppcsányi, Bádogos, illetve Tuka, Kece, Szinyák alkotja a két tábort. A sorshúzás Tukáéknak kedvez, ők fognak a part mentén táborozni, Palánkék nekilátnak másik helyet keresni. Nem túl messzire találnak egy hatalmas kidőlt fatörzset a vízben, amit kineveznek hajónak és azzal folytatják a felderítést.

Ahogy csorognak lefelé, rábukkannak egy kis szigetre, amit hatalmas örömujjongással gyorsan birtokba is vesznek. Itt rendezzük be a főhadiszállást, jelenti ki Palánk. A nagy izgatottságban egyikük sem veszi észre a lombok közül őket figyelő Kendericét, aki ugyancsak vakarja a fejét, ugyanis a gondjaira bízott két csemete két külön csapatba került. A szigetesek egy utolsó közös ebédre még visszatérnek a többiekhez, Cseppcsányi útközben a gátőr háza előtt lógó posztókalapot lazán leakasztja és a fejébe nyomja. A többiek megütközve nézik, majd berohannak a vízbe fürdeni egyet ebéd előtt. Palánk persze nem lenne Palánk, ha nem hozott volna magával fürdősót, amivel remek habfürdőt varázsol a part menti vízbe. Cseppcsányinak ekkor eszébe jut, hogy neki minden nap egytől fél kettőig hegedülnie kell, ezért a kalappal a fején gyakorolni kezd, a hamis hangok elől a társaság rémülten menekül a víz alá.

Elkészül a nyárson sült tyúk, a hat fiú a tábortüzet körülülve falatozni kezd, ám ekkor megjelenik a biciklijét toló gátőr. Enyim kulup, mutat Cseppcsányi fejére, a hegedűvirtuóz elnézést kérve adja vissza a kalapot. Enyim nevem Pólika Pál, ha bármire van szükség, ott lakom fent a töltésen, búcsúzik a srácoktól, akik enyhe megdöbbenéssel néznek a távozó gátőr után. (Aki amúgy nyilván azért tolja mindig a bicajt, mert annyira rövidlátó, hogy nem mer rá felülni.) Ebéd után a szigetlakók elvonulnak a titkos táborhelyükre: A helyét majd megtudjátok a hadüzenetből, int búcsút fölényesen Palánk. Szegény Cseppcsányi nem tudja összefogni az összes cókmókját, ezért a hegedűt elrejti egy fa odvába. Nem sokkal később Tukáékat „véletlenül” meglátogatja a kompos, kezében a megtalált hegedűvel, és némileg megütközve hallgatja, hogy az ő titkos megfigyeltje külön táborozik a másik csapatban, akikkel hamarosan kitör a háború. A kompos zavartan elköszön és a hangszert hátrahagyva elsiet. A hírnek azonban van aki örül: a közelben, magát rekettyebokornak álcázva lapul a kínrímekben beszélő nyugdíjas Gazsi bácsi, aki elégedetten dörzsöli a tenyerét: Háború, ez az fiúk, mozgósítás, mindenki a fedélzetre!

A másnap reggel már a vízen találja Kenderice Ákost, színházi kukkerrel a partlakókat, katonai távcsővel a szigetlakókat vizslatja, nem könnyű a helyzete, az igaz, bár Küklopszhoz képest határozottan előnyben van. A szigeten Palánk a hadüzenet megírására készül, az örökké éhes Bádogos ezt erősen ellenzi, szerinte reggeli előtt, éhgyomorra nem lehet hadüzenetet írni. Háború van, világosítja fel a cingár Cseppcsányi, de azért megengedik neki, hogy amíg Palánk a szöveget írja, ő elrágcsáljon egy fél kolbászt. Cserébe Bádogos elvállalja a hadüzenetet átadó követ szerepét. Eközben ádáz kukkerezés folyik a borostás, illetve szakállas „védőangyalok” között: a kompos Gazsi bácsit sasolja, és ügyet sem vet az érkező sörszállító Zukra, hiába figyelmezteti többször is az öreg Ábris. Gazsi bácsi Pólikát lesi, de aztán észreveszi a gukkerező kompost, és a két megfigyelő ádáz távcsőpárbajba kezd.

A szalonnát sütögető Tukáékhoz megérkezik Bádogos harci bográcsba öltözve és kijelenti: A követ minden követ követ. A partlakók kissé értetlenül nézik a hírnököt, majd egymást, de aztán a hadüzenet szövege felvilágosítja őket. Ennek fő pontjai: Palánkék tábora a szigeten van; mindkét csapatnak lesz zászlója, amit meg kell védeni; szövetségesek szerzése megengedett, viszont a hadifoglyok kínzása és hajóvonták találkozása tilos; és végül: a hadiállapot akkor áll be, amikor Cseppcsányi befejezi a hegedülést. Kecének erről eszébe jut a kompos által megtalált hangszer és már indul is, hogy előhozza, közben gúnyosan megjegyzi: Micsoda hadsereg, elhagyják a harci hegedűt! Az élelmezési költségekre Tuka átadja a közös kosztpénz felét, közben Kece és Szinyák sült szalonnával csábítgatja Bádogost, de ő hősiesen ellenáll. Bádogosból teljesen más ember faragott a háború, néz a távozó követ után Szinyák.

Megindul a szövetségesek keresése is, a partlakók először Sankót, a kompos fát cserkészik be, neki csónakja is van, a srác habozás nélkül igent mond. Utána az üdülőtelepet járják körbe, de az teljesen kihalt, életnek semmi jele. Vagy mégis? Az egyik hirdetőoszlopon ugyanis krétával írt szöveget vesznek észre, ami szerint „Gazsi bácsi lótetű”. Szinyákék felcsillanó szemmel indulnak az elkövetők keresésére, és hamarosan in flagranti kapják őket egy újabb ismeretterjesztő szöveg felvésése közben. Szőke testvérpár az elkövető, Péter és Pál, akikről Arany János óta tudjuk, hogy így nyárban összeférnek a naptárban. De most szomorú a sorsuk, mert hiába a vakáció, a fent jelzett Gazsi bácsi nem engedi őket sehová, pedig ők szívesen beállnának harcolni, mint Toldi Miklós. Idézve a költő sorait: Hej!, ha én is, én is köztetek mehetnék, köpülték a vajat, aztán széjjelkenték – bocsánat, ez a Markos-Nádas-féle verzió. A költői est végeztével Szinyákék vállalják, hogy beszélnek a kőszívű Gazsi bácsival a fiúk érdekében.

A bácsi kedvenc helye az a nyugágy, ami házának kertjében található egy járólapokkal kirakott csigavonal közepén, hatalmas Fűre lépni tilos! tábla szomszédságában. Péter és Pál bemutatják új barátaikat, az öreg persze egyből szörnyű kínrímeivel kezdi szórakoztatni a gyerekeket, akik kötelességtudóan nevetnek. A meggyőzés azonban váratlanul könnyen sikerül, a bácsi örömmel engedi el játszani unokaöccseit, hátha akkor jobban lebarnulnak. Sőt még kioszt nekik két kulacsot, egy trombitát és egy távcsövet is, és miután a csapat meglepett arccal elmasírozik, az öreg örömmel dörzsöli össze a tenyerét: A létszámerősítést pompásan megoldottuk, jöhet a háború!

Palánk és Cseppcsányi betér a vegyesboltba, de az erősen dadogó boltos sajnálkozva közli, hogy alig maradt valamije, mert már korábban egy másik gyerekcsapat felvásárolta a készletet. Igen, mert háború lesz ma délben egykor, közli Cseppcsányi. Miután a fiúk távoznak, a boltos izgatottan felhívja telefonon Gazsi bácsit, és röviden beszámol, már amennyire ez egy dadogóstól lehetséges, a legfrissebb eseményekről (Paudits Béla egyszerűen zseniális ebben a jelenetben): „I-i-i-i-itt voltak. Há-há-há-háború lesz. A többit majd szo-szo-szo, szo-szo-szo, szo-szo-szó. Ban.” Aztán ő is elhagyja a boltot, és a lehúzott rolóra kiakaszt egy táblát, miszerint: Háború miatt zárva.