Mint emlékszünk, a múltkori vihar Bütyökben nem tett túl nagy kárt, de Tutajost alaposan hazavágta, napokon át lázasan fekszik. Érzékelése is eléggé bizonytalan, egyik este például csiripeléshez hasonló sípoló hangot vél hallani. Hallod, milyen szépen dalol a bíbic?, kérdezi Bütyöktől, barátja viszont kénytelen kiábrándítani: Ez nem a bíbic, hanem a BBC, már megint zavarják az adást. Matula is benéz a fiúkhoz, de a folyton kába Tutajos helyett inkább csak Bütyökkel beszélget. Most a berek is csúnya, nagyon összevágta a jég, nem is érdemes kimenni, ad helyzetjelentést, hallgassanak a doktorra, pihenjenek, szedjék csak össze magukat. A doktor bácsi pár nap után Bütyököt gyógyultnak nyilvánítja, István bácsi fel is ajánlja a vendéggyereknek, hogy kiviszi magával a gazdaságba, nézzen ott is szét. Hajnalban indulok, ha rajta leszel a kocsin, kijöhetsz velem!, búcsúzik Bélától, aki vekker híján Nancsi nénit kéri meg, hogy keltse fel időben.

Még alig pirkad, de az izgatott Bütyök már a kocsin ül, mire a főagromókus megérkezik. Útközben István bácsi a gazdák nehéz helyzetéről beszél, előre tervezni nem nagyon lehet, mert vagy az időjárás szól közbe, vagy valami betegség üt be, télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, vagy elmos mindent az eső, vagy aszály van. A gazdaságban már nagy élet zajlik, mindenhol gépek zúgnak, emberek dolgoznak, a mázsáló Lajcsi bácsi viszont elég ramatyul van, megint a gyomra rendetlenkedik. István bácsi szekérre ülteti és elküldi az orvos orvosovicshoz, de szabad embere nem nagyon van, aki helyettesíthetné az öreg mázsálót. Hosszas fejvakarás után azonban mentő ötlete támad, itt van a matekzseni pesti gyerek (khm, erről talán kérdezzük meg Kengyel tanár urat is), őt gyorsan be lehet tanítani. Lehőc bácsi, magára bízom a fiút, mutassa meg neki a mázsát, de géphez ne engedje, én majd délután jövök, mondja a főgazdász a munkafelügyelőnek, és már indul is tovább újabb problémákat megoldani.

Bütyök hamar beletanul a műveletbe, stüszikalappal a fején gondosan írja a lemért gabonás zsákok súlyát a nyilvántartásba. A part alatt, a part alatt három varjú kaszál, dúdolgatja közben az ideillő gyerekdalt. Körülötte férfiak és asszonyok kötik a kévét, rakják az asztagot (róka gyűjti, róka gyűjti, szúnyog kévét köti, dudorássza Bütyök), az egyik öregúron sötét üvegű védőszemüveg, ilyet a női munkaerőkön nem látni, akkor ez most diszkrimináció vagy csak fényérzékeny az öreg?

A nagy melegben egyszer csak feltűnik a vízhordó kislány, szürke szamár vizet hoz már, tekenőbe tölti, dudorássza a munkájába teljesen belefeledkező Bütyök. A lány kíváncsian méregeti a távolból az új fiút, Lehőc bácsi hamiskásan meg is jegyzi neki, hogy az ott az ellenőr. Ezek után a kislány kellő elfogódottsággal kínálja meg a kalapos legényt is vízzel, ám a pohár meglehetősen lassan ürül, mert Bütyök a szájával ugyan a vizet nyeli, szemével viszont a lányt. Kicsit később Lehőc bácsi mosolyogva szól oda Bütyöknek: Szanyadi Katinak hívják, ő itt a vízhordó. (Új információt csak a mondat első fele tartalmaz, a másodikra magunktól is rájöttünk.)

Másnap reggel Bütyök csendben rendezgeti a sérót a tükör előtt, fésűje ugyan nincs, de nem baj, aztán gondosan fejére illeszti a borzalmas kalapot és indul a gazdaságba. Nem sokkal később Tutajos is felébred, már jobban van, ezért kicsit meg is van sértődve, amiért barátját egész nap nem látja. Dolgozik István bátyád mellett, magyarázza Nancsi néni, neked még pár napig ágyban kell maradnod, úgyhogy idd csak meg ezt a hársfateát.

A betegápolás eléggé unalmas, kövessük inkább a gazdaságban zajló mozgalmas életet, ahol Bütyök, bár reggel még fehér hosszúujjú pólóban indult el, mostanra már kockás rövidujjas ingben nyomja a mázsálást. Elérkezik az ebédidő, az agrárproletárok (no offense, csak ténymegállapítás) a hatalmas szénabála árnyékában ülve falatoznak. (Tyúk a cipót csipegeti, hangya morzsát szedi, dudorássza Bütyök.) Érkezik Kati is, de most nem vizeskorsóval, hanem fonott kosárral, mint Piroska, Nancsi néni küldött vele ebédet Bütyöknek. Az egész társaság úgy tesz, mintha nem látná, amikor Bütyök a kosárban rejlő finom falatok közül egy szál rózsát horgász elő és az ingébe rejti. A kedvességet illik viszonozni, szerencsére van nála véletlenül egy random tábla csokoládé, amit ebéd után feltűnés nélkül elhelyez az üres kosárban. Ezek után természetesen az egész falu már a jövő nyári esküvőre kezd készülni.

Aznap este Bütyök fütyörészve lép be a szobába, Tutajos, hangjában enyhe sértettséggel, számon is kéri barátjától, miért van ilyen jó kedve, merre jár, miért nem foglalkozik vele. Még a Tüskevárt sem fedeztük fel, panaszolja, pedig lehet, hogy meg sem gyógyulok, teszi még hozzá a hipochonderek egyik kedvenc ön- és közsanyargató mondatát. (Csak közbevetőleg, az a poén megvan, hogy mi van a hipochonder sírjára írva? „Na ugye!”) Bütyök természetesen tiltakozik: Ne mondj ilyet, Tutajos, ha meghalsz, én öngyilkos leszek. Ezt meg is mondtam Katicának, a menyasszonyomnak. Gyulánk erre persze úgy felkapja a fejét, hogy majdnem lefejeli a falon lógó tájképet: Micsoda? Ki az a nő? Bütyök tiltakozik: Nem nő, hanem Szanyadi Katalin, és kék szeme van. Barátaink még hosszasan beszélgetnek a témáról, hagyjuk is magukra őket, önkényes erkölcscsőszök megnyugtatására azért annyit elárulhatok, hogy Bütyök eddig még nem csókolta meg a menyasszonyt.

István bácsi nagyon meg van elégedve Bütyökkel, a három hetes munka után még fizetést is ad neki kijelentve, hogy jövőre is várja gyakorlatra. A doktor bácsi végre Tutajost is egészségesnek nyilvánítja, a két fiú így másnap reggel már a szokott helyen, a gunyhóban ébred. Matulával hármasban kivonulnak horgászni (a malomba, a malomba három tarka macska, motoszkál Bütyökben valami távoli dallam), és amíg a botokat lógatják, az öreg az aznapi terveikről érdeklődik. Jó lenne megnézni a Tüskevárt, áshatnánk is, hátha előkerül egy zacskó arany, németül Goldsack, vágnak egymás szavába a barátok. Bár Matula szerint jó, ha legfeljebb pár régi érmét találnak ott, azért reggeli után elkíséri a fiúkat. Tutajos lapáttal, Bütyök csákánnyal a vállán, úgy vonulnak, mint két renegát törpe a hétből. A romokhoz érve Matula megmutatja, hol húzódhatott régen a fal: Na, itt turkáljanak, én megyek a dógomra, búcsúzik az izgatottan toporgó kincskeresőktől.

A fiúk nekilátnak ásni, elég jól haladnak, bár azt nem értem, a nyakukban lógó tarisznyákat miért nem veszik le. Előbukkan a régi falszakasz egy darabja, majd nem sokkal később valami téglaboltozat. Tutajos veszélyt sejtve figyelmezteti Bütyököt, hogy ne ugráljon rajta, hátha beszakad, de a rutinos régész Pondoray persze nem hallgat rá. Ugyan már, erős ez, a régiek tudtak építkezni, ugrál csakazértis, mint a megkergült Tigris a Százholdas Pagonyban. Persze nem sokáig, mert a harmadik dobbantás után beszakad a föld, és a nagyfejű legény eltűnik egy mély üregben. Zuhan, zuhan, és bár nem olyan sokáig, mint az angolszász meseirodalom egyik legismertebb művében Alice, azért leérkezve alaposan bevágja a fejét. Rémülten ordít kifelé: Tutajooos!, de barátja az ijedtségtől egy darabig meg sem tud szólalni. Bütyök lentről állapotjelentést kiabál: A fejem vérzik, az egyik ujjam meg valszeg eltört! Erre aztán Gyulánk némileg magához tér, pár megnyugtató szót kiabál le Bütyöknek és elrohan megkeresni Matulát.

Az öreg pákász éppen szalonnázik a gunyhó előtt, figyelmesen hallgatja Tutajos szaggatottan előadott beszámolóját, de azt nem állíthatjuk, hogy nagy izgalmában félrenyelte volna a falatot. Hozza ki a fejszét meg a kötelet, aztán indulunk, adja ki a szükséges utasításokat, közben komótosan visszacsomagolja a kendőbe a megkezdett hagymát, szalonnát. Ezalatt Bütyökben azért dolgozik a kincskereső ösztön, ide-oda kúszik a régi pince félhomályában, de pár törött cserépdarabon meg egy falba erősített karikán kívül nem sok mindent talál. Hamarosan megérkezik a felmentő sereg, Matula kötelet és egy legallyazott kis fát ereszt le Bütyöknek létra gyanánt. A kötelet kösse a derekára, és lassan másszon felfelé!, utasítja a sebesült üregi nyulat.

Bélánk fokozatosan emelkedik a napvilág felé, a sikeres mentés végeztével Matula tőle szokatlan indulattal morog: A fene ezt a likat! Erről az esetről alighanem hallgatni fogunk, ajánl aztán véd- és dacszövetséget a fiúknak. Majd szakértő tekintettel méregetni kezdi Bütyök sebesült ujját. Figyelemelterelésül tölt neki egy emberes adagot a magával hozott szilvóriumból, amit a kalapos modellek gyöngye jóhiszeműen felhajt és pár másodpercig nem is kap tőle levegőt. Miután megjön a hangja, körülményes leírásba kezd arról, mi mindent látott odalent. Matula csak erre várt és egy határozott mozdulattal helyrerántja Bütyök kificamodott ujját. Az elbeszélés fonalát hatalmas ordítás szakítja meg, Matula mentegetőzik: Ha előtte szólok, akkor jobban fájt volna. A pálinka hamarosan éreztetni kezdi jótékony hatását, Bütyök Tutajosba karolva botorkál vissza a gunyhó felé, közben be nem áll a szája, beszél mindenfélét, bár a nyelve kissé akadozik. Ugye, nem szólunk Katicának, szegénynek gyönge a szíve, magyaráz párás szemmel megmentőinek.

A gunyhóban Bütyököt lefektetik pihenni, a sebesült csak estére tér magához a pálinkás bódulatból: Na, hogy érzed magad?, érdeklődik barátságosan Tutajos. Mint akit ledaráltak és kidobtak a szemétre, jön az elgyötört válasz. Nem baj, jobb ha megutálja a pályinkát, mint ha megszereti, jelenti ki Matula. Ámbár lehet, hogy kissé sokat töltöttem magának, de most már mindegy. Csendes beszélgetésbe merülve ücsörögnek a tűz körül, felidézik az eddig együtt töltött időt és kicsit búslakodnak azon, hogy hamarosan vége a szünidőnek. Matula arról is mesél, milyen a berek télen, majd arra fordítja a szót, Gyula milyen szépen megemberesedett, Bélának meg milyen szép virág van a kalapjára tűzve. Ami nem is baj, mert rendes lyány a Kati, meg aztán rokonom is, az anyja Matula lány... nem azért mondom, teszi még hozzá, újabb ágat dobva a tűzre, és a három férfiember elgondolkodva nézi a lángokat, merengve a nagy misztériumon, aminek a neve: NŐ.