Hogy volt?

Reklámőrültek 3x10 - The Color Blue

2012. július 27. 10:00 - wizdog

Este Draperéknél: Carla a hűtőnél áll, és a bevásárolnivalókat beszéli meg Bettyvel. Felajánlja, hogy kimegy a vasárnapi piacra a templom után. Sally azonnal rákérdez, ők miért nem mennek minden vasárnap? Don hazaérkezik, Betty feláll, hogy töltsön neki egy pohárral. Sally a Halloween időpontját firtatja. Betty el akarja adni az apja házát, de arra gondol, előtte még menjenek el oda pihenni egyet. Don fáradtan szopogatja az italát, de ma este „sem tud otthon aludni.” „Túl sokat dolgozol.” –mondja Betty. „Nincs más választásom” – feleli Don. Betty megértő, Don hálás tekintettel néz a feleségére, majd ismét a pohár fenekére.

bscap0032.jpg

Don persze Suzanne- hez megy, aki, közli, hogy Hilton telefonált, de ez inkább a titkukon való élcelődés. Betty a kádban olvas, Donék az ágyban beszélgetnek: Suzannetól ma egy diákja azt kérdezte, hogy vajon a nő is kéknek látja azokat a dolgokat, amiket ő? Suzanne boldogan ismerte be, hogy nem, tudja, Don pedig elmagyarázza, hogy neki az dolga, hogy az az emberek azt lássák kéknek amit ő akar. Mégha az sárga is. „Nem szereted a munkádat?” – kérdezi a nő. Nálad senki sem élvezheti jobban a munkáját -bókol Don. Suzanne mosolyog: szívesen látná Dont 8 éves kisfiúként. Don ismét bókol: Akkor is tetszettél volna.

Ken Allisont, Don titkárnőjét akarja elvinni a cég 40 éves évfordulójára, aki elutasítja. "Mit szólna Don?" A kreatívok kis színházat adnak elő Donnak egy hajspray tv reklámjához ami egy autóban játszódik. Don szerint Paul sztorija túl komplikált, de az anyósülésen ülő Peggy javaslatait megveszi. Don sürgetni kezdi őket, hogy dolgozzanak a Western Union reklámon, mert Hilton bármikor ugraszthatja őket. Ezután Lane érkezik Don szerződésével és 5000 dollár bónusszal. Ennek Don nagyon megörül, amitől Lane is boldog: végre tudja, mivel lehet Dont mosolyra késztetni. Allison benyit: Lane-t a felesége keresi ráadásul itt az irodában! Don nem érti mi folyik itt, Allison kacsint: majd utánanéz! Don legyint, nem érdekes.

bscap0035.jpg

Peggy irodájában Paul nekimegy a lánynak, amiért az mindig belezavar az ő ötleteibe. Ő ugyanis strigulázza ezt. "Azért csinálod ezt, mert nő vagy, meg Don kedvence."- fakad ki. "Bolond vagy, hiszen utál." - feleli Peggy. Paul a végén közli, hogy dolgozzanak külön a Western Union-on. A varangytitkár kiküldése után Lane felesége elmondja: azért jött be, mert torkig van a Manhattani élettel. Nehezen kapott taxit, és még a taxis is át akarta verni. "Akarod, hogy hazavitesselek?" - kérdezi Lane. "Van elég készpénzed Londonig?" - feleli pikírten a nő. Lane viszont imádja Amerikát. "Végre egy hely, ahol nem kérdezik meg tőlem egyből, hogy melyik iskolába jártam."

bscap0039.jpg

A vágó humora: az iskola szó után Suzanne-t és Dont látjuk, egy nagy dugás után. "Sikítani akarok" - mondja a nő. "Ne tedd" - feleli Don. Jobb is, mert kopognak. Így derül ki, hogy Suzanne-nek van egy öccse, Danny. Don lelépne, de Suzanne azt akarja, hogy találkozzanak. A csapzott srác a (homlokán egy nagy ragtapasszal) egy kissé undokan fogadja Dont. De Don is nehezen nyújt kezet. A srác siet leszögezni, ő nem drogos, hanem epilepsziás. Most rúgták ki a könyvtárból, ahol dolgozott. Don lelép. Danny beképzeltnek tartja. ("Tudja, hogy kell eltűnni. Pont mint anya.") Suzanne megígéri az öccsének, hogy szerez neki új munkát.

bscap0026.jpg

Bert Cooper és Roger a cég 1923. alapításáról készült fotót nézik. Bert-öt elragadják az emlékek, még a 29-es krach-ot is átvészelték. Roger egyetlen mondattal kinyírja a hangulatot: „Ezek a pasik már mind halottak. Kivéve persze téged.” Bert megrökönyödve ül. A képen ott van Doug Thompson is, aki szintén él, de Roger szeretné megölni. (Itt hagyott nekem egy csomó hajhajtó bogyót. Azt hittem édesség.) Bert viszont nem akar temetésre menni. Sőt az ünnepségre se. A 40. jelentéktelen szám lenne, ha nem lenne egyenlő az átlagéletkorral a reklámiparban. Roger sem akar elmenni: nem akarja látni, ahogy Don újabb díjat vesz át.

bscap0040.jpg

„Don fontos.” - figyelmeztet Bert. A srácot egy szőrmecégnél szedtem össze. Onnen került elő Betty is. „Mona egyszer azt mondta, úgy néznek ki együtt mint a marcipánfigurák az esküvői tortánkon.” Bert újból felsóhajt: nem akar menni. Roger ráhagyja, majd egy újabb cinikus de igaz mondat: „Már úgysem a miénk a cég.” Este Draperéknél megszólal a telefon. Sally izgatottan kérdezi: felveheti-e ő? Betty megengedi, Sally pedig boldogan képviselné a házat, de nem szólal bele senki. Sally nem érti, kíváncsi, amitől Betty ingerült lesz, Don is zavartan figyel ki az újságja mögül. Vajon melyikük szeretője telefonált?

bscap0059.jpg

Eközben az irodában Paul egy üveg whiskey-vel a kezében kínlódik a Western Unionos tervén, ami gagyi, ezért a régi sikerén, a melltartó reklámon mélázik. Peggy is bent van: Donhoz hasonlóan diktafonozik, közben véletlenül beleböfög a mikrofonba. Elnézést kér a titkárnőjétől. Később kifelé indul az előtérben. Otthon éjszaka Don a zárható fiókjába dugja az 5000 dolláirt. Paul továbbra is az irodában dekkol: Peggyt keresi, de csak egy villanyszerelőt talál a konyhában, akit Achillesnek hívnak. Paulnak ámélkodik, de a férfinek ez normális: gyakori név a családjukban. Paulnak erről beugrik valami, majd elégedetten tér vissza az irodájába. (Viszont ahelyett hogy leírná, továbbiszik a díványán. A medve bőrére...)

bscap0007.jpg

Másnap Betty a szennyest rakja be a mosógépbe. Don már a vonaton ül. Váratlanul Suzanne jelenikmeg mellette. Don nagyon meglepődik. Suzanne csak egy meglót megy. Don odaadja neki a fél újságját a látszat érdekében. Don nekiszegezi a kérdést: Felhívtál tegnap este? A nő nemmel válaszol, de zavarban van. Menni akar, Don nem engedi. Suzanne várta az ő hívását, mire Don: „Ott van az öcséd.” Suzanne közli: őt nem érdekli Don házassága, a munkája, „amíg tudom, hogy mellettem vagy. Don lopva megfogja a kezét, a nő áthívja estére, az öccse már nem lesz ott. „Biztos?” – kérdezi Don. A kalauz vet véget az egésznek. Hivatalosan válnak el egymástól, de mindketten hátranéznek. Betty továbbra is pakolja a mosógépet.

bscap0066.jpg

Az irodában Pault a titkárnője ébresztgeti. Paul azonnal nekiáll a nagy ötlet keresésének A titkárnő javasolja, haladjon visszafelé. Hiába, nehéz valamit megtalálni, ami meg sincs. Lane a beszédét gyakorolja, egyetlen közönsége a személyi varangya. (ahogy a titkárt a felesége nevezte az imént.) Telefon érkezik Londonból: az ünneőségről érdeklődik egy főnök. Lane elmondja, hogy Bert nem lesz ott, de ez nem tetszik a főnöknek: új kérőt akarnak találni a cégnek, ezért, mindenki ott kell, hogy legyen. Lane értetlen, ekkor Saint John veszi át a kagylót. A cég eladó. Lane nem akar hinni a fülének, de a titkárnak nem szól.

bscap0063.jpg

Betty Henry Francist hívja: ő telefonált hozzájuk tegnap este? Zavart tapogatódzás az egész. A férfi már nevet, de korrekt: én nem hívtam, de ha ön akar, hívjon! Nem akarok játszadozni. Lane Bertramot győzködi arról, hogy jelenjen meg az ünnepségen, különben azt hiszik majd, róla, hogy beteg. Mire Bert: Honnan tudta, hogy hiú vagyok? Betty várja, hogy lejárjon a szárító, amikor csattogó hangra lesz figyelmes: Don egyik nadrágzsebében egy kulcs van. Betty kis gondolkodás után Don dolgozószobájába megy. Először meglepődik a pénzen, de a utána megtalálja a gyerekkori fotókat, illetve Don / Dick dögcéduláit, válási papírját Anne-től.

bscap0029.jpg

Betty lesújtva zuhan le a székre. Közben Carla hazaért a gyerekekkel. Betty gondolkodni akar: megkéri Carlát, hogy vacsoráig vigye el a gyerekeket a könyvtárba. Don megérkezik Suzanne-hez. Danny is ott van. Csak holnap kezdene az új munkahelyén, ami elég messze van a nőtől. Don felajánlja, hogy elviszi a srácot. Suzanne pénzt az öccsének.Don kinyitja az ajtót Dannynek, de azért még küld egy sokatmondó pillantást Suzanne-nek. Ennyit a közös éjszakáról. Betty a nagyszobában várja Dont. A titkos dobozt kitette a konyhaasztalra.

bscap0045.jpg

Útközben Danny ki akar szállni, Don viszont elvinné Bedfordba, hogy ezzel is minél messzebb tudja a srácot. „Mit érdekli ez magát! Menjen vissza, és dugja meg!” – fakad ki a srác. Danny nem kér az újabb állásból: „Nem vagyok gyogyós! Julius Caesar is epilepsziás volt!” Nem akar élete végéig wc-t pucolni, Megállítja a kocsit. Don bíztatni próbálja, de a srácban srácban egyszerre keveredik a depressziós hitehagyottság, az őszinte realitás, és a dacos elutasítás. Saját erőmből oldjam meg az életemet?” – kérdezi pikírten. Amint kiderül a baja, az emberek elkezdenek félni tőle. Don pénzt ad a srácnak, és a névjegyét.

bscap0071.jpg

A nővére sose bocsátja meg magának, ha magával történik valami.” A srác ezt tudja, de lelép. Betty továbbra is várja otthon Dont. Don viszont Suzanne-hoz megy haza. Don hazduna, de Suzanne érzi, hogy az öccse megszökött. Don hozzábújna, de a nő nem akar. Don vígasztalja, végül összeölelkeznek. Mindjárt negyed 3. Betty feladja, és visszateszi a dobozt Don fiókjába, és a kulcsot a nadrágjába. Másnap Don az irodából felhívatja Bettyt, miközben új ingbe bújik. „Mondtam, hogy Hiltonnal leszek.” – mondja gyorsan Bettynek. „Biztos elfelejtettem.” – feleli megadóan Betty. „De ugye a szmokingomat nem felejtetted el?”

bscap0072.jpg

Betty már tegnap elhozta. Viszont neki nincs kedve elmenni az ünnepségre. „Mi a baj?” – kérdi Don. Betty majdnem felrobban, aztán visszafogja magát. Így nem fog működni. Don Don nem tudván hogy Betty még fekszik, ágyba parancsolja. Hét órája van még, de utána szüksége van az ő elragadó kirakatfeleségére. Peggy Paulért megy, aki magába roskadva ül. Nem írta fel azt a remek ötletét. Erre még egy kínai mondás is az eszébe jut: „A leghalványabb tinta is jobb, mint a legjobb memória.” „Már korábban is átéltünk kudarcot.” – hívja Peg. Bemennek Donhoz, de Peggynek is csak ötletkedvezményei vannak.

bscap0073.jpg

Paul bevallja, mi történt, Peggy védi („Ne kiabáljon vele!”) Don megértő: „Utálom, mikor velem ez történik.” Peggy bedobja Paul mondását, amiből újra elindul a saját elméletén: a távirat, szemben a telefonhívással örök. „Egy telefonhívást nem tudsz bekeretezni.” – feleli Don. Paul lesújtva ül. Betty a kád szélén ül az esétlyi ruhájában szintén magába roskadva. Don előhívja. Őszintén elámul a felesége szépségén. Betty magára erőltet egy mosolyt. Roger a mamájával és Jane-nel ül egy limóban. A mama először összekeveri, hogy hol a Waldorf Astoria, de ami ennél is kellemetlenebb, hogy Jane-t össze téveszti Margaret-tel.

bscap0058.jpg

Lane a felesége mellett feszeng egy taxiban. A feleség rászól, ne legyen kiakadva, itt úgyis mindig dugó van. Lane kiböki: el akarják adni a céget. Az amerikaiak jövője bizonytalan. A nő nem is leplezi az örömét: akkor visszatérhetnek Angliába! Lane viszont nem boldog. Ahogy Betty sem. Viszont ők nem is beszélnek Donnal. Az ünnepélyen Roger az elején a kedélyes amcsi froclizás mellett tulajdonképpen békejobbot nyújt Donnak a barát szó hangsúlyozásával. Lojális, elragadó, csendes, de nem visszafogott. Ezek a fő jelzők. Betty némán néz a férjére, aki ragyogó arccal élvezi tapsvihart. Ha tudná, hogy mi vár rá.

4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

foxglove (törölt) 2012.07.28. 20:28:35

Na hát itt is lennék, köszi a hv-t, megint sikerült teljesen visszaadni az epizódot.
Kezd beindulni a finálé szál, hurrá!
A Peggy/Paul konfliktus is érdekesen alakul.

(Kérek szépen teljes képet majd Betty ruhájáról, ha szépen fel lesz öltözve legközelebb)

wizdog 2012.07.29. 00:47:28

fox: A Peggy Paul konfliktus hát majd meglátjuk. Annál mindig érdekesebb a Don/Peggy konfliktus, nem?

Igyekszem a jövőben egész alakos screenshotokat választani!

foxglove (törölt) 2012.07.29. 10:11:29

@wizdog: persze, a Don/Peggy kapcsolat az egyik alappillér!
Viszont úgy általában elég nehéz meghatározni, hogy a többieknek milyen a viszonya Peggyvel. Mindig van egy távolság közte és a többiek között. Vagy ezt csak én látom bele?

Köszi, gondolom nem egyszerű Bettyről képet választani, mert elég fotogén, na:)

foxglove (törölt) 2012.08.18. 11:21:25

Szia! Bepótoltam a lemaradásomat a Mad Menből, rengeteg gondolatom van.

*5. évad spoiler*

Joant hihetetlenül megutáltam, már kezd zavarni a jelenléte. A legenyhébb kifejezés, amit találtam rá, hogy egy beképzelt, álszent hülye picsa. Nagyon remélem, hogy az új évadban hanyagolni fogják a Joan/Don románcot, mert hányok tőle már most.
Don: Jon Hamm megint brillírozott. Minden jelenetben tökéletes, egyszerűen az összes érzelem látszik az arcán. Igenis jogosan érdemli meg a jelöléseket a díjkiosztókon, nem érdekel, ki mit mond, nélküle semmi nem lenne a Mad Menből.
Peggyre nagyon büszke vagyok, amiért meglépte, amit meglépett. Minden meg van neki bocsátva. Végre, végre teljesen egyenrangú felekként állt szemben Donnal, ezt vártam már az első évad óta. Gyönyörű volt a közös jelenetük (a felmondós).
Lane-t nagyon sajnáltam.
Következő évadra a tippjeim: Don házasságának annyi, visszatér a régi útra, de belülről egyre jobban összetörik ő is. Kiöregszik a melóból is, szerintem Ginsberg előbb-utóbb le fogja mosni a színről. Sok Peggyt szeretnék látni, és sok Bettyt, Ginsberg, Stan is jöhet. Hogy Pete-tel mi fog történni, az megjósolhatatlan:)
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de egy csomó mindent kihagytam.