Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Murdoch 1x02 - A jégverem (Glass Ceiling)

2012. július 23. 10:00 - parcihocok

A torontói rendőrség teadélutánján kezdünk, ülnek a fejesek a terített asztal körül, tessék-lássék eseteket beszélnek meg, Murdoch nyomozó főnöke, Brackenreid felügyelő számol be éppen a legutóbbi sikeres ügyükről, amit (nyilván) Murdoch oldott meg, de persze a főnöknek kell bezsebelni a vállonveregetést. Vesztére a főnök elkezdi az ügy technikai hátterét boncolgatni, aminek csúfos leégés a vége, de jön M. nyomozó, a zseni, és rávilágít az akkumulátor és kondenzátor közötti különbségre. (Ha nekem középiskolában ilyen fizikatanárom lett volna...) Ettől a szakmai hozzáértéstől annyira, de annyira eldobja az agyát a főgóré, hogy menten megpendít egy előléptetést Murdochnak.

murdoch_s1x02_1.jpg

Hazafelé a kocsiban Brackenreid duzzog egy kicsit, naná, tök hülyét csinált magából, a szaros de zseniális beosztottja meg perceken belül lelécel egy jobban fizető helyre. A legjobb lebeszélő szövege a "higgye el, nem magának való az a poszt", nos, lássuk be, elég gyenge. Visszatérve a melóba a főnököt egy láda fogadja (ezt se lehetett nagy öröm házhoz szállítani a futárnak), és nem nagy meglepetés, ha azt mondom, egy hulla van benne, magzatpózba összecsomagolva (és igen, itt M. nyomozó megint csak keresztet vet). Az elhunyt ügyvéd, Mr. Percy Pollack átkerül a boncolós csajhoz, Ms., azaz dr. Julia Ogdenhez (emlékszünk, ő az, aki az első epizódban a kutyakivégzésre kísérte piknikezni M. nyomozót).

murdoch_s1x02_2.jpg

A hullához mellékeltek egy kedvesen kötekedő névtelen levelet Brackenreid főnöknek, amiből M. nyomozó máris vágja, hogy a tettes meg a hulla meg a főnök között kapcsolat volt. Megkérdezni, hogy egy rendőrnek plusz egy ügyvédnek vannak-e ellenségei, háát, naiv kérdés a nyomozótól. Mennek az özvegyhez, aki csak most tudja meg, hogy özvegy lett, menten ki is borul rajta, hiába a laposüvegből a teájába csurgatott életerő, csak kidobja a taccsot. Annyit mindenesetre elmond, hogy a férjét egy hete látta utoljára, amikor elment üzleti útra. Na ez általában minimum egy megcsalást szokott jelenteni.

murdoch_s1x02_3.jpg

M. nyomozó felpattan a cangára, és elindul felderíteni a hulla utolsó üzleti útját. De nini, hát nem elhúznak mellette egy magától guruló cangával?! Mr. Tökéletes Murdochot meg csendesen eszi a penész az irigységtől. Minő véletlen, hogy a nyomozó épp a motorbicikli (inkább gépesített kerékpár) gazdáját, dr. Birkinst jött kihallgatni. Természetesen először a csudakerékpárról kérdezget, és nem is ő lenne, ha nem hívná fel a figyelmet a veszélyeire: károsanyag kibocsátás, sok-sok üzemanyag stb. Istenem, ez a fickó vagy tényleg maga a tökély, vagy csak savanyú neki a szőlő, mindenesetre a Greenpeace keblére ölelné, az fix.

murdoch_s1x02_4.jpg

Na, azért csak rátér jövetele valódi okára, és kideríti, hogy a hulla dr. Birkins bizniszében volt pénzes partner. M. visszatér, hogy megtudja, mit derített ki a boncolós csaj. Dr. Ogden fonott copfban, pusztakézzel, zenére turkál a hullában, M. nyomozó arca el is lágyul meghatottan, amint meglátja. A hullát hozzáértő szúrta le, a hajában fűrészpor, a testében meg lárvák voltak. Ja, és a halál időpontja nem kóser, van öt nap, amivel nem tudnak elszámolni. M. nyomozó a titkos gardrób-könyvárából máris előrántja a bioszkönyvet, hogy beazonosítsa a lárvákat, felhívja a hentesét, és indul állásinterjúra. Csak egy átlagos hétköznap.

murdoch_s1x02_5.jpg

Az állásinterjún csupa intim dolgot tudhatunk meg a mi tökéletes nyomozónkról: Új-Skóciából származik, a papa halász volt, de már rég nem látta (ejnye-bejnye), a mama rég meghótt, pályafutását favágóként kezdte, aztán egy favágó-közrendőr (sic!) ihletésére 10 éve rendőrködni kezdett. Volt egy menyasszonya, aki meghalt, most agglegény (szerintem ezt egyedülállónak mondják), szeret olvasni, főleg (ki hitte volna) tudományos és orvosi könyveket, jól kijön a zemberekkel, erős, egészséges, pontos, ahh, elég lesz már, mingyá bevadul a főkapitány is. Uccsó kérdés: milyen egyház tagja? rómkat, "csak" 1-2x jár hetente templomba, de gyakran gyón. Most ugorgyunk, mielőtt a lányos anyák magukhoz nyúlnak.

murdoch_s1x02_6.jpg

A nyomozásban fordulatot egy újabb láda/hulla hoz, amit ezúttal a főnök neje talál meg. Az új hulla Mr. Scott, bíró, a kísérőlevél pedig kedvesen felhívja Brackenreid figyelmét arra, hogy írjon végrendeletet. Főnök idegileg kivan, kezd a kocsmában egy whiskeyvel, mert tudja, hogy ki tette: egy ex-rosszfiú, akit egykor a két hulla plusz ő juttattak dutyiba. Azonnal kerestetni kezdi, de M. nyomozó a taktikus és higgadt nyomozásra inti (tök feleslegesen). Míg M. kideríti, hogy állítólag a rosszfiú egy börtöntűzben elégett, valójában exhumálják a hullát, mert ki tudja, ugye, addig a főnök előállítja a rosszfiú cimbijét, és a szart is kiveri belőle. Régi módszer kontra új módszer. A rosszfiú cimbije köp, mennek a helyszínre, ahol csak M. zsenialitása menti meg az ő vörös ír főnökét a szívébe repülő tőrtől. M. végre meggyőzi a főnököt, hogy maradjon a seggén.

murdoch_s1x02_7.jpg

Most dr. Ogden látogatja meg a nyomozót, de menten kifordul az irodájából a rejtélyes bűztől (ez azért viszonylag érdekes egy olyan nőtől, aki napi rendszerességgel hullát boncol puszta kézzel). Az ex-bűnöző hullája nem az ex-bűnözőé, szóval valaki hantázott itten, amúgy meg jaj, de szomorú lenne, ha a nyomozó elmenne. Scott bírót az eltűnése előtt zaklatott nő hívta telefonon, a rejtélye hölgyike pedig nem volt más, mint az első hulla özvegye: aggódott a férje pénzügyi befektetése miatt. A szabadalmak jegyzékét böngészve M. rá is jön, hogy Birkinsnek már volt egy becsődölt vállalkozása: a corn flakes-bizniszben megelőzte őt a fránya Kellogg. Utána jött ez a gépesített kerékpár-dolog.

murdoch_s1x02_8.jpg

Végre kiderül, hogy M. irodája mitől bűzlik: májban keltette ki az 1. hulla testében talált lárvákat (mer a parizer nyilván nem elég jó a dögöknek). Ez már dr. Ogden szívét is megdobogtatja. A bogárkák segítségével jön rá M., hogy a test biza mirelit volt. És kinek van jégverme? Ki az egyetlen logikus érdekelt Pollack halálában? Naná, hogy Pollack-ot Birkins tetette el láb alól az ex-bűnözővel, mi másért, mint a pénzéért, ami kellett a bizniszéhez. M. terepre vonul Crabtree-vel, meg is van a jégverem fűrészporral, benne a főnököt fenyegető ex-bűnöző hullájával.

murdoch_s1x02_9.jpg

Sajna közben dr. Ogden megosztja Brackenreid-del, hogy a drága doktor hamisíthatta a börtöntűz boncjegyzőkönyvét, a főnök pedig jól képzett, intelligens rendőr módjára egyedül megy a gyilkoshoz elbeszélgetni. Murdoch csak egy módon mentheti meg a főnököt: ha lenyúlja a motorcangát (nyilván végig erről fantáziált). Uccsó pillanatban érkezik, a lebuktatott Birkins már épp belevágta a főnökbe a szikéjét. De nem kell aggódni, 8 napon belül gyógyul.

murdoch_s1x02_10.jpg

És hogy mi lett M. álláspályázatával? A főgórénak egyetlen érve van: Murdoch (=katolikus) Torontóban (=protestáns) soha nem lesz előléptetve. Brackenreid kifejezetten szimpatikus módon ezt nem árulja el a nyomozónak, csak megkéri, hogy ugyan, maradjon már inkább nála. M. veszi az adást, a fizuemeléssel még bepróbálkozik, de hiába, ennyire a főnök sem hülye. Azért minden jó, ha vége jó, boncolós csajnak sem kell telesírni a párnát, M. meg jövő héten is gürizhet valami gyilkos után.

Címkék: murdoch
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vitaygeorgina 2012.07.23. 13:50:54

Köszi a posztot, jól szórakoztam.
M. tényleg maga a tökély. Nála jobban nekem már csak egy valami dobogtatja meg a szívem: dr. Ogden frizurája. Nem is ezekben a korai részekben, inkább a harmadik-negyedik évadban annyira jó a haja!

parcihocok 2012.07.23. 15:56:06

@vitaygeorgina: Örülök, hogy tetszett a poszt:-) dr. Ogden M. nyomozó női megfelelője, ő a női tökély a sorozatban. És nemcsak a haja, a ruhái is nagyon jók!
süti beállítások módosítása