Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Glee-1x09 Sütik és kerekek (Wheels)

2012. július 18. 14:00 - Katy Mersai

Ezen a héten egy rövid visszatekintéssel kezdünk. Quinn terhes, Sue kirakta a pom-pom lányok közül. Az apa elvileg Finn, de amúgy Puck az, akit Quinn „Lima lúzer” jelzővel illet. Kurt bevallja mindenkinek, hogy meleg, az apjának is, aki támogatja ebben. That’s what you missed on Glee. Ezután egy cheerleaders edzéssel nyitunk, ahol épp egy ugróköteles számot próbálnak. Quinn ezt a lelátóról nézi, amíg meg nem jelenik Finn és megkéri, hogy ne kínozza magát ezzel, megérti, hogy fáj neki. Sajnos Quinn elmondja, hogy ez csak figyelemelterelés, hogy ne idegeskedjen a számlákon, és ultimátumot is ad. Finn találjon melót, vagy ki van adva az útja.

1.JPG

Közben Jacob interjút készít Sue edzővel, hogy egyesek szerint Quinn nélkül esélyük sincs a bajnokságra, persze Sue ezt tagadja. A folyósón sétálva még a kérdésre, miszerint a lány nem önszántából lépett ki, elmagyarázza, hogy nem engedhetnek meg egy terhes lányt a versenyen. Miközben Sue kisétál a képből, besétál Will és Figgins igazgató, majd amíg elsétálnak az igazgatói irodába, megtárgyalják, hogy mennyire igazságtalan, hogy az iskola nem tudja kifizetni a speciális buszokat Artie számára. De persze arra van pénz, hogy a szurkolólányokat fel-alá repültessük az országban? Nos, igazából erre sincs, de Sue elég pénzes szponzorokat szedett össze, akik elég vastag csekkeket állítanak ki számára. Na ja, így könnyű. Persze Figgins se boldog ettől, de a keze meg van kötve, a kórusnak magától kell megoldania a pénzkérdést.

2.JPG

Főcím után a próbateremben kezdünk, Artie épp próbálja bekötni a cipőjét, amit Tina szomorúan néz is (komolyan egyik kölyökben sincs annyi, hogy segítene neki?). Persze közben megy tovább a Quinn-Finn féle csoportos szenvedés, amit Puck ki is hallgat, de nekünk szerencsére nem kell tovább hallgatnunk, mert egyrészt nem vagyok rá hajlandó másrészt megjött Will. Aki közli, hogy a válogatón jobban szeretik a Broadway-t, mint a pop zenét, ezért meg van, hogy milyen számot adnak elő. A „Defying Gravity” című számot, a nem kisseb műből, mint a (dobpergést kérek) Wicked-ből. Kurt közli, hogy az egyik kedvencéről van szó, de Will gondolkozás nélkül Rachelt kéri meg. (Itt sunyiban megjegyezném, hogy Chris Colfer, Kurt színésze anno ezt a számot elő akarta adni, de közölték vele, hogy ez női szám.) Másik témaként Will közli, hogy az iskola nem fizeti a speciális buszt, persze mindenki felháborodik, de amint kiderül, hogy sütit kell árulniuk érte, egyből közlik, hogy majd Artie apukája fuvarozza őt, neki ez miért lenne baj? Persze Artie beleegyezik, de hát mit is tehetne? Will utólag bocsánatot kér a többiek helyett is és segít Artie cipőjében is. (Végre valakinek van szíve is ebben a sorozatban)

3.JPG

Délután Artieval indítunk a színház teremben, ahol előadja számunkra a „Dancing with Myself” Generation X számot. Itt egy új dolgot mutat nekünk a Glee, mivel az énekek mellé klippeket kapunk. Most épp Artiet láthatjuk amint az iskola folyósón akrobatikázik (igen, direkt használtam ezt a szót, mert amit a székkel művel, nem tudom másképp leírni), majd az ebédlőben vet romantikus és vágyódó pillantásokat Tinára. Visszatérünk közben a színház terembe, ahol Will végignézi, ahogy Artie befejezi az éneklést és nem épp boldog arccal kivonul a teremből, majd Will arcán látszik, hogy tervez valamit. Erre kíváncsi vagyok.

4.JPG

Másnap próbán Kurt közli, hogy szeretne versenyt a szólóért, de Will megpróbálja lehűteni, miszerint egy magas F is van a számban, de Kurt közli, hogy bőven a skáláján belül van (azanyádat….ez fájt). Sajnos Will közli, hogy ez női szerep, de majd találnak valamit Kurtnek is. (Nemszeretlek Shuester). Utána előadja, hogy mennyire csalódott a kölykökben, hogy nem képesek egy kicsi együttérzésre sem Artieval szemben és ezért úgy döntött, hogy vagy mindenki egy busszal megy, vagy nem mennek a válogatóra. Uhh. A buszt pedig igenis süti vásárral fogják kifizetni. De persze a büntetés se marad el, egy halom kerekesszéket tolnak a terembe és Will közli, hogy ezen a héten mindenki naponta legalább három órát el fog tölteni a székekben, hogy megtanulják, milyen nehéz Artienak és csinálni fognak egy számot a kerekes székekkel.

5.JPG

Persze ez nem is olyan könnyű, mint ahogy gondolják. Finnt többször is fejbe verik táskákkal, Rachelre ráborul az ebédje. Közben Puck és Quinn épp nem ül a székben, ezért Quinn neki is áll sütit gyártani. Puck első mondatban közli, hogy nem is tudta, hogy van háztartás termük. Szerencsénkre Puck nem olyan bunkó, mint amilyennek kinéz, próbál Quinnek pénzt adni, a gyerek miatt, de a lány nem fogadja el (végülis, ne fogadd el, hogy a gyereked igazi apja segíteni akar, akit meg apának hazudsz, nem tud segíteni. NC) Quinn közli, hogy még ha a gyerek ilyen punk hajjal születik is, akkor is esküdni fog, hogy Finn az apa. Persze azért Puck közli, hogy milyen menő lenne, ha a gyerek ilyen hajjal születne. De mielőtt még csókolóznának, Quinn széttör egy tojást Puck fején, és kezdetét veszi egy kajacsata. A végén majdnem megint csókba torkollik az egész, de Finn idejében belép a terembe. Lőttek a romantikának.

6.JPG

Hummel családnál is zajlik az élet, Burt épp sérelmezi, hogy Kurt annyira elkalandozott, hogy nem hozott neki cukormázas fánkot. Meg amúgy is mi van Kurttel, annyira el van kalandozva, mintha egy másik világban lenne non-stop. Szép lassan kibújik a szög a zsákból, nem, Hummel apukának nem kell aggódnia, Kurt senkit nem ejtett teherbe, de zavarja, hogy Mr. Schuester esélyt se adott rá, hogy ő énekelhesse el. Burt ezért be is megy az iskolába és leüvölti Figgins maradék haját, hogy nem diszkriminálhatja Kurtöt sem a nemi hovatartozása sem a miatt, mert „olyan bizarr, mint egy 3 dolláros bankó”.  Végül kiegyeznek, hogy versenyt rendeznek ebből, és hogy ne legyen probléma belőle, a csoporttagok szavazással fognak nyertest választani. Persze Rachel húzza a száját, meg közli, hogy ez lényegében csak népszerűségi verseny, de Kurt mindenkit megkér, hogy tényleg ne a szerint szavazzanak, hogy kit kedvelnek jobban. Rachel kivonulás közben közli, hogy reméli Will meg tanul úgy tanítani, hogy nem teszi közben tönkre az életét. (Ilyen mondat után engem ki*síp*nának a teremből a tanárok.)

7.JPG

Figgins irodájában Shue panaszt tesz, hogy csak egy rámpa van az iskolában és több kell, de Suenak nem tetszik az ötlet. Figgins közli, hogy nem ezért lettek idehívva, hanem amiatt, hogy Sue kénytelen lesz nyitott felvételt hirdetni Quinn kiüresedett posztjára, mivel Will felnyitotta a szemét, hogy az ösztönzés ingyen van. De még nincs vége, Will fogja felügyelni, hogy Sue tényleg ne csaljon a válogatón. Próbálják Sue-t rávenni, hogy bízzon benne, hátha olyan tehetséget talál, amire nem is gondolt volna, de nagyon húzza a száját. Hát sok szerencsét Will, de ez egy nehéz küzdelem lesz.

8.JPG

Ugrunk a süti vásárra, de nem túl sok sikere van a muffinoknak. (Ilyen kinézettel nem is csodálom) Persze Quinn megint kifejti, hogy nem a sütivel van baj, hanem velük és csak azért nem vesznek tőlük semmit, mert bénák. Puck egyetért vele, fél éve elvileg ötvenet eladott belőle egyedül. Közben Brittany megjelenik egy down-kórós lánnyal az oldalán és sütivel kínálja. Santana szól Brittanynak, hogy a székben kéne ülnie, de a lány közli, hogy elvesztette (öhhm…hogyan?). Becky (a down-kórós lány) megkérdezi Santanát, hogy szurkolólány-e, mert az olyan menő és Brittany meghívja őt egy sütire, majd megkérdi, mennyi gyűlt eddig össze. Ezzel az egy dollárral együtt összesen egy dollár. Hmm…Quinn megint előadja a „találj munkát, hogy legyen pénz a gyerekre” című drámáját, amin Finn nem kicsit kiborul.

9.JPG

Hát nézzük is a válogatót, mi fog ebből kisülni. Sue még kezdéskor közli, hogy fogalma sincs, mit kéne csinálnia, szerencsére Will itt van, és segít. Persze Sue közli, hogy az összes Will féle ölebet lesújtó véleménnyel fogja megajándékozni. Mercedes és Kurt is próbálkozik, de persze nem a válasz, majd pár érdekes nevezőt is láthatunk, inkább le se írom, nézni egyszer is sok volt. Nagyon sok. Utolsónak Becky Jackson lép be, Will gyorsan szól is Sue-nak, hogy legyen kedves. Becky megpróbálkozik az ugrókötéllel, mert hallotta, hogy most ilyen számon próbálnak, majd Will meglepetésére Sue közli, hogy a lány bejutott a pom-pom lányok közé. Persze Will nem hiszi el, hogy Sue nem mesterkedik semmiben (én sem hiszem), de Sylvester edző állítása szerint semmire nem készül. Majd meglátjuk.

10.JPG

A folyosón haladva Puck és Finn összeszólalkoznak azon, hogy vajon Quinn hercegnőnek igaza van-e és Finnek jobban kéne igyekeznie. Szerintem Quinn nyaljon sót. Persze a fiúk ezzel nem így vannak, és odáig süllyednek a vitán, hogy összeverekednek. Szerencsére Will időben érkezik, komolyabb sérülés nem lesz. Utána a színházteremben Artie megmutatja a többieknek, hogy milyen módon táncoljanak a székekkel. Félelmetesen jó nézni, ahogy bénáznak. Will elrendel öt perc szünetet és a teremben csak Artie és Tina marad. Végre megtudjuk, hogy mi történt, ami miatt Artie székbe kényszerült. Kissé feszengve Tina kérdésétől elmeséli, hogy nyolc éves korában volt egy autóbalesete édesanyjával, de szerencsére az anyja rendbe jött, és mint tudjuk, Artie nem. Sajnos mielőtt még romantikus hangulat kerekedne, a srác gyorsan tisztázza, hogy azért szexuális téren minden működik. Ezt a mondatot nem most kellett volna mondani, szal inkább menjünk át egy másik jelenetbe.

11.JPG

Amíg Kurt gyakorol az előadására, addig otthon csörög a telefon és egy ismeretlen közli Burttel a telefonban, hogy a „fia egy kis b**i”. Burt persze nem kicsit ideges. Délután Kurt nem kicsi lelkesedéssel meséli, hogy sikerült neki a magas F, de amint észreveszi apja idegességét, félve kérdezi, hogy mi a baj. Burt elmeséli a hívást, amire Kurt válasza, hogy ő ezt mindig megkapja. Burt viszont nem. A maga módján elmagyarázza, hogy próbál Kurt mellett állni, és nem akarja, hogy bántsák a fiát. Gratulál Kurtnek és elmondja, hogy bármit is csinál, ő támogatni fogja. A próbateremben Finn megjavítja Rachel székét, majd megint végignézhetünk egy Finn-Rachel romantika jelenetet, de szerencsére mielőtt kifolyna a nyál a gépemből, Quinn vonul be a terembe, nem kicsit idegesen. Mielőtt Rachel lelépne, szól neki, hogy maradjon, kell neki egy tanú is. Finn orra alá nyom egy levelet, hogy tudja-e, mi az. Egy utolsó felszólítás, ők mindig ilyeneket kapnak. Igen, de Quinn nem és nem is akar ilyeneket kapni, Finn kapja végre össze magát, vagy elbúcsúznak egymástól. Quinn balra el. Finn közli, hogy ezt jól megszívta, de szerencsére nem, mert Rachelnek ötlete támadt. Én meg kezdek félni.

13.JPG

Megint sütit árulunk, de most kapkodják, mint a cukrot. Puck megtalálta Connie nagyija titkos receptjét és mindenki rákkattant a sütikre. Noah egy belső monológban elárulja, hogy igazából ez nem a nagyija receptje, mivel a néni cukorbeteg volt. Puck tenni akart valamit Quinnért és a babáért, de főzni nem tud, ezért ahhoz a két dologhoz fordult, amihez ért: hazugság és bűnözés. Beadott egy szívszorító sztorit Sandynek, aki dolláronként húsz centért annyi füvet adott neki, amennyit csak akar. Persze annyit nem tett a sütikbe, hogy hallucináljanak, de annyit igen, hogy meghozza az étvágyukat, ezért járnak vissza sütikért. Itt megjegyezném, hogy Puckot nem zavarja, hogy a terhes Quinn is zabálja a sütiket?

14.JPG

Az edzésen Sue meghajtja Beckyt, majd Willel összebalhéznak, hogy Sue mire készül, stb. Lépjünk. Próbateremben elkezdődik a Rachel-Kurt féle verseny a szólóért. Bocsássatok meg, de Kurt énekhangját kb a második évadig nem fogom tudni elviselni, Rachelét meg a harmadik évadig. Szóval nem fogom hosszan fejtegetni az éneklést. Lényeg, hogy a vége felé Kurt direkt elrontja a szólóját, mert lelkiismeret furdalása van, hogy az apját bántják az ő hovatartozása miatt. Váltunk. Puck megállítja Quinn a folyósón és át akarja neki adni a süti vásáron összegyűjtött pénzt, hogy tudja miből fizetni a terhességét kísérő költségeket. Közben megtudjuk, hogy a gyerek egy kislány és Puck mégse lúzer.  Mielőtt még teljesen elérzékenyülnénk, Finn megjelenik és megtudjuk, hogy kapott munkát, hála Rachel segítségének. Aki közölte a munkaadóval, hogyha nem veszik fel a kerekes székes Finnt, akkor beperelik a céget. Okos.

15.JPG

Később a csapat átadja Artienak a pénzt a buszra, de ő közli, hogy inkább ezt a pénzt költsék rámpákra a pénzt, inkább vigye el őt az apja, mert nem ő az egyetlen ilyen diák az iskolában. Figgins irodájában megy a tippelgetés, hogy vajon Suenak agydaganata van-e, mert kifizetet három rámpára való pénzt és ugye bevette Beckyt a csapatba. De miért? Minek ezzel foglalkozni, a lényeg, hogy megvan a pénz a buszra, közli ezt hatalmas vigyorral Figgins. De mi nézők megtudhatjuk a választ. Sue épp belép egy gondozó otthonba, ahol kiderül, hogy van egy nővére, Jean, akiről megtudjuk, hogy Down-szindrómás és imádják egymást Sueval. Este Artie és Tina randiznak az iskolában (WTF?), majd egy rövid csevej után Tina megcsókolja Artiet. Sajnos a pillanat nem tart sokáig, mert Tina elmeséli, hogy igazából nem dadog, csak színlel, mert fél a középpontban lenni. Na, ezt nem kellett volna mondania. Artie nem kicsi csalódottsággal a hangjában elmondja, hogy ő ilyenre soha nem vágyott, mert a szék miatt így is elkerülik az emberek. Szóval a csókból összeveszés lett. Még ugyanekkor Kurt és apja elkezdenek csevegni a versenyről, majd amikor Kurt közli, hogy veszíteni akart, Burt kicsit kiborul, hisz a lelkét kiteszi emiatt. Kurt elmagyarázza, hogy Burtöt akarja ezzel védeni, hiszen ha ezer ember előtt elénekel egy női számot, még többet fogják őket támadni. Ő már elfogadta ezt, de az apja még nem, ezért nem kéne egyből a mélyvízbe ugraniuk. Ennyiben is maradnak mára.

17.JPG

Zárójelenetként még a kórus elénekli a „Proud Mary” című számot, kerekes székekben, Artie tiszteletére. Persze nagy az öröm, a boldogság, mindenki egyen pólókban feszít, Santana és Quinn jól néz ki kétoldalt lófarokba kötött hajjal. Végül egy hatalmas ölelkezéssel zárjuk a hetet, szóval én is zárom soraim, jövő héten találkozunk. 

Címkék: glee
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása