A történetet nem kell bemutatnom azoknak, akik a kilencvenes években voltak fiatalok, hiszen abban az időben Sarah története hatalmas sikereket aratott minden korosztály körében. A hátteréről csak annyit kell tudni, hogy Lucy Maud Montgomery kanadai írónő regényéből készült a sorozat, előfutára Anne Shirley történetei voltak. A sztori a Prince Edward-szigeten játszódik, ahol Sarah végül otthonra lel a számára korábban furcsának számító vidéki környezetben nagynénjei, nagybátyja és családja körében.  

A kezdetekkor láthatjuk, hogy Sarah eredetileg milyen környezetből érkezik: Montreal egyik régmúltú vállalata az édesapja tulajdonában van, így elképzelhető, hogy a kislányt milyen miliő veszi körül: cicomás ruhák, úri élet, minden, ami a pénzzel együtt jár. Ez az idilli élet akkor hullik darabjaira, amikor édesapját sikkasztással meggyanúsítják, így a férfinak nem marad más választása: vagy beavatja lányát a történtekbe, és akkor a kislány összeroppan, vagy valamilyen ürüggyel eltávolítja otthonról, amíg az ügy le nem zárul. Természetesen a forgatókönyv nem hazudtolja meg önmagát: egy tizenéves kislánynak nem szabad tudnia még a gyanúról sem, így nem marad más hátra, mint egy távoli vidékre történő utazás. Az úticél Avonlea, egy kanadai sziget kisvárosa, ahol kislány édesanyjának a rokonai élnek, akik előtt szintén titok, hogy miért kell a kislányt rapid gyorsasággal befogadni. Meg kell említenem, hogy Sarah édesanyja csak elmesélés szintjén képviseli magát, ugyanis a történet szerint Sarah születésekor meghalt, így az anyai oldalt a történetben a vidéki rokonság mutatja be: rajtuk keresztül, az elmondásaik alapján lassan körvonalazódik majd az édesanya személyisége is. 

Maguk a rokonok egyszerű, vidéki emberek, a maguk rigolyáival, életvitelükkel, különböző életfelfogásukkal, amelyről elmondható, hogy semmi nem állhat távolabb egy tizenegy éves úri kislány felfogásától. Sarah minden előzmény ellenére bebizonyítja, hogy képes megváltozni: bár először a cicomákat és az egyéb allűröket nem szándékozik levetkőzni magáról, szép lassan rájön, hogy a környezete teljesen más embert kíván, mint amilyen eddig volt. A későbbiek folyamán bizonyságot tesz élénk fantáziájáról, mesemondó tehetségéről, amivel sikerül magát különlegessé tennie nemcsak a kis faluban, hanem tágabb környezetében is. Ebben oroszlánrészt vállal Sarah avonlea-i nevelőnője, Hetty néni, aki édesanyja nővéreként nem bánik kesztyűs kézzel az elkényeztetett lánnyal. Eleinte rengeteg konfliktust okoz Sarah habitusa – amely meglehetősen emlékezteti Hetty nénit Sarah édesanyjára és talán önmagára is – de később mindketten egymáshoz szelídülnek. Sarah életét nemcsak a nagynénje keseríti meg: legalább ennyire hatással vannak életére az unokatestvérei: Felicity, a gőgös vidéki lány, aki az első időkben képtelen befogadni az úri környezetből érkező, nagyzolós Sarah-t, a bumfordi Felix, aki nem sok vizet zavar, de akadnak olyan tulajdonságai, ami miatt Sarah a későbbiek folyamán kitér a hitéből, illetve Cecily, aki már a kezdetek kezdete óta szereti és tiszteli a lányt. 

A sztori onnan indul, hogy az édesapa sikkasztási gyanúja miatt Sarah villámgyorsan az álmos kanadai szigeten találja magát, ahol elsőként a nagybátyjával, Alec Kinggel találkozik, aki őt és a nevelőnőjét villámgyorsan teleportálja először a feleségéhez és unokatestvéreihez bemutatásra, majd a végső célhoz: Hetty nénihez. Már ez a pár röpke perc is feszültségtől izzik: csak Alec házában derül ki, hogy igazából Sarah-nak és Lujza néninek nincs hely egy kétemeletes hodályban, (az unokatesók megvető pillantásáról most nem ejtenék külön szót), Hetty néni pedig meglehetősen szarkasztikusan fogadja az újdonsült vendégeket. Először Sarah-t végigmérve megállapítja, hogy nem hasonlít az édesanyjára, ehelyett kiköpött édesapja – akit nem mellékesen ki nem állhat-, majd közli a nevelőnővel, hogy irány a fogadó, ő nem szállásol el senkit, akiben nem King vér folyik, ’aviszonlátásra. A helyzetet Sarah másik nővére, Olivia néni menti meg, aki – nem hallva az előzményeket – megdicséri Sarah-t, hogy mennyire hasonlít az édesanyjára, és a nevelőnőt felszólítja a becuccolásra. Leszögezem, ez az első öt perc amióta a házba léptek, te jó ég, mi lesz itt még?

Hát például egy esti veszekedés a nevelőnő és Hetty néni között, amelyet Sarah véletlenül kihallgat – csókoltatom a régmúlt mesterembereit, akik a konyha és a fölötte lévő szoba közé egy szellőzőt applikáltak, a konyhából felszökő szagokat már nem is említem – így világossá válik Sarah számára, hogy az édesanyja gyakorlatilag elmenekült otthonról, hogy az édesapjához férjhez mehessen. A nagy elszökős, titokban esküvős helyzetről Sarah levágja, hogy a családban Blair Stanley-t nem látták szívesen. A java azonban még csak ezután jön: kiderül, hogy bár akkor még nem volt internet, a sajtó ugyanolyan jól és gyorsan működött, ahogy az manapság is elvárható: Hetty néni a nevelőnő képébe törli, hogy bármennyire furcsa, de olvas újságot, így nagyon is jól tudja, hogy miért jöttek Sarah-val a szigetre, jobb, ha senki nem néz senkit hülyének. Hetty néni rá is dob egy lapáttal a nagy leleplezésre: döbbenet, hogy egy elszigetelt, idilli környezetben élő öregasszonynál sem ismeretlen fogalom a zsarolás: közli a nevelőnővel, hogy vagy elhúz vissza Montrealba, vagy Sarah megtudja az igazat. Elfeledkezve a plafonba épített szellőzőről ez még ütős zsarolási kísérlet is lehet, de így… Az öreglány belemegy a játékba, de kiköti: ha ő megy, megy vele Sarah is.

A szellőzőnek hála Sarah tele van kérdésekkel, a dada pedig válaszokkal: arra jutnak, hogy jobb, ha mind a ketten titokban kereket oldanak erről a helyről. A hajnali órákban kilopakodva azonban egyenesen Hetty – Hektor – nénibe botlanak, aki jobban őrzi a házat, mint egy házőrző és jobb a kombinációs képessége, mint Magdi anyusnak a Barátok köztben: a kisurranókat még a küszöbön elgáncsolja és kétvállra fekteti. A hab ismét most kerül a tortára: Avonlea bürokratái nem viccelnek: Hetty néni egy rendőrfelügyelővel támad be, miszerint a nevelőnő – a kislány édesapja kérésének ellenére – megpróbálja elszöktetni a lányt, azaz rohadtmocskos gyermekrabló, akire a törvény szigorával kell sújtani.  Sarah mindezt természetesen a díszpáholyból nézi végig, bizonyára felemelő látni, ahogy egy gyereken felnőtt emberek marakodnak, meglehetősen gyerekesen. Hetty néni ezen húzása csak arra jó, hogy mindenki kiakad. Nem tudom, hogy Hetty mama mikor gondolta végig a gyerekrablós-dadaeltávolítós ötletet, de a fagyi visszanyal:  Sarah a veszekedés közepette odavágja, hogy Hetty néni egy undorító varangy, aki a szeretteit, ráadásul az édesapját pocskondiázza. A „gonosz, vén boszorkány” megalapozottnak tűnik a helyzetben, lámlám, kiből lesz a cserebogár, Sarah sem az az ártatlan kislány, akinek először mutatta magát. Öreglány, megkaptad. A távozó városiak dühére csak a felügyelő tud pontot tenni: közli a dadával, hogy ha most tényleg elhagyják a szigetet, akkor érvénybe lép a „gyerekrabló” kártya, és Lujza nénire előbb rohad rá a műanyag lakat a börtönben, mint ahogy Blair Stanley-re kimondják a „bűnös” jelzőt. Zsarolás zsarolás hátán, de szép ez egy kosztümös filmben. A dada – féltve a fájós izületeit a hűvöstől – végül mégiscsak úgy dönt, hogy Sarah-t hátrahagyva elhagyja a várost „Ide se jövök többet!” felkiáltással, ollé, nagyon fogsz hiányozni. Sarah-nak kezdi szorítani a zokni a lábát, amikor rájön, hogy Hetty néni leboszizása  a jövőjére nézve nem sok jót tartogat, de hát így járt ő is. This is the beginning of a beautiful friendship. Az idő előrehaladtával egyre jobban körvonalazódik a hasonlóság Sarah és Hetty néni között: mindketten egy tőről fakadtak, ha a beszólogatást, a gonoszkodást és  a másikkal való  kibabrálást nézzük, hol itt a probléma? Zsák a foltját. Szegény Olivia nénit kezdem sajnálni, aki kénytelen ezzel a két fúriával egy fedél alatt élni.

Sarah ignorálva a vacsorát szederszedés és temetőlátogatás közben összetalálkozik a béres fiúval, aki az ő portájukat tartja rendben, szép lassan minden szereplőt megismerünk. Közben a kameraváltásnak köszönhetően benézhetünk az Felicityékhez, ahol Felicity az anyjának kifejtve véleményét bőszen szedi a keresztvizet Sarah-ról, itt tényleg mindenki rokon, látszik a nagy szeretetben. Rá kell jönnöm, hogy a filmben az a normális, akinek nincs vér szerinti rokonsága a Kingekkel:  Janet King.  Alec felesége csitítgatja rosszindulatú lányát, de gyanítom, hogy ez a későbbiekre nézve önmagában kevés lesz. A következő jelenetben éles pengeváltás következik Hetty néni és Sarah között: igyekeznek lefektetni a szabályokat, persze teljesen más szemszögből. Sarah-t az első sokk akkor éri, amikor kiderül, hogy iskolába kell járnia, ki hallott már ilyet? Jó, mondjuk akit magántanarak foglalkoztattak a hét x napján, annak tényleg furcsa lehet a koedukált oktatás, de spongyát rá. Az iskola önmagában egy vicc, tudom, hogy a század elején csak ilyenre futotta, de akkor is: a tanárnő Hetty néni, a gyerekek különböző korúak és neműek, biztos hatékony az oktatási módszer, leginkább Hetty néni miatt, no meg az eszmék, amiket képvisel. A suliban ismét megismerhetjük Felicity érzéseit, aki csak „távoli rokonnak” nevezi sértődötten Sarah-t, amikor a többi osztálytárs érdeklődik az új jövevény iránt. Menet közben rájöhetünk, hogy miért is nem jó, ha a rokonaink oktatnak bennünket, akik ráadásul még pikkelnek is ránk:  Hetty néni direkt olyan feladatot kérdez Sarah-tól, amire jól tudja, hogy a lány nem tudja a választ, égés borítékolva.  Be is jön, nagy a ricsaj, nevetés, Kingék szerintem lassan kezdhetnek gyűjteni egy jó pszichológusra.  Némi reményt nyújthat egy új szereplő felbukkanása: Cecily King, Felicity és Felix húga a suliból hazafelé menet a testvéreinek kifejti, hogy ő bizony a stílusa és a „butasága” ellenére szereti Sarah-t. Felicity kiakad a szituáción, mint a sezlonyrugó, mert nem osztja mindenki az ő véleményét, lesz ebből még galiba! Felix mindenesetre azt tanácsolja Felicity-nek, hogy jó lenne, ha kézbe venné a dolgok irányítását, mert az avonlea-i népszerűségi listán nagyon hamar meredeken zuhanhat, ha Sarah továbbra is a kisvárosban tengeti unalmas hétköznapjait.

Sarah eközben bőszen körmöli a suliban a szorzótáblát, hiába, a lovakat betörik, ugye? Akkor az undok kiscsajokat is. A meglepetés erejével hat, hogy Sarah esze vág, mint a borotva, nem lesz ő sűrűn a büntipadban, csak kellett egy kellemetlen beugró, innen szép a fejlődés. Hazafelé menet Sarah először nekiesik Andrew-nak, mert azt hiszi, hogy azért emlegeti a fiú az apját, mert szidni akarja – az előzményeket tekintve nem csodálom a paranoiát – aztán a félreértések tisztázása után sétálni indulnak. Közben Felix és Felicity elkészültek a nagy ötlettel: Sarah-t és Andrew-t hazafelé menet megállítják, majd egy pajtába csalják. Amikor a gyerekek beljebb kerülnek, egy csapóajtón át egyenesen a disznóólban landolnak, ez ám a kicseszés! Főleg, ha flancos, drága párizsi ruhád van: azon elég rosszul fest a disznóürülék. A film lassan kezd átmenni egy soft-vendetta sorozatba: a felnőttek bevonása helyett a két pórul járt lurkó a bosszún tépelődik, már kezdem nem érteni, hogy anno mit ettem én ezen a sorozaton. Természetesen ahol a bosszú felüti a fejét, ott mindig akad segítő is: a ruhák takarítása közben felbukkan a kis béres fiú, aki nem másra tesz javaslatot, mint arra, hogy Sarah-ék keressék fel Peg Bowent, a boszorkányt. Végülis jó, a film ezotérikus vonalára már nem emlékeztem, bár boszorkánynak ott van Hetty néni.

Ha már Hetty néni és a boszorkányság: otthon, Oliviának négyszemközt bevallja, hogy mégiscsak emlékezteti a kislány a húgára, Ruth-ra, és talán szorult belőle valami a Kingek vérvonalából is (mi pedig reméljük, hogy nem, mert amit eddig tőlük láttunk, az nem volt meggyőző), szóval el fogják szívni a békepipát előbb-utóbb, csak győzzük kivárni. És lám: amint kiderül, hogy Sarah nem ért haza időben, rögtön jön a Stanley-zés, feledve a korábbi Kingezést. Ha valami rossz, az csak a Stanley-éktől eredhet. Közben Sarahék az ezotérikus útra léptek, így mi is megismerkedünk Peg Bowen nevű boszinénivel. Le kell szögeznem, messze szimpatikusabb, mint akármelyik másik szereplő, talán a castingosnak nem ártott volna végiggondolni, hogy kire osztja a boszi szerepet.  Mindemellett bölcsnek is tűnik a „boszorkány”: bár nem zárkózik el a segítségtől, inkább „gondolati”, valamint „varázsmagos” megoldásokat javasol az ifjúságnak, lehet, hogy hamarosan beköszönt a sorozatban a Gyurcsók-vonal is. 

Sajnos azt nem tudjuk meg hirtelen, hogy mit javasol konkrétan Sarah-éknak , mert a következő snittben már az a legnagyobb probléma, hogy Hetty néni észreveszi a hazatérő Sarah-n a koszos ruhát. Sarah-ban ismét nyomot hagyhat a leszúrás, mert este a vacsinál úgy viselkedik, mint egy disznó (vagy csak a disznóólban tett látogatása hagyott benne ilyen mély nyomokat), amin Olivia néni derül, Hetty néni kevésbé, de túllendül rajta és próbálja elterelni a figyelmet az étkészlet történetével és azzal, hogy nyomatékosítja, hogy bánná, ha történne az eszcájggal valami. OMG, szóval történni fog vele valami, nem lennék a kiscsaj helyében akkor sem, ha direkt csinálná. És lőn, a tányér a padlón landol, ezért minimum nyakazás jár. Tévedni ember dolog, de állati érzés: Hetty néni ahelyett, hogy kitérne a hitéből, inkább nekiáll vigasztalni a zokogó lányt, hát mégiscsak szorult ebbe az öreglányba némi szív. A nagy vigasz közepette eljött az ideje a „coming out”-oknak: Sarah közli a vénlánnyal, hogy tudja, hogy őt utálják, mert hallotta, hogy miket mondott róla Lujza néninek, ezek után mit vár? Ha már Lujza mama: kérjük szépen vissza, egy dada kell, legalábbis Sarah szerint. Jó lehet elkényeztetettnek lenni. A feszültséget Sarah édesanyjának megemlítése oldja: kiderül, hogy ő az a személy, aki összekötheti ezt a két különböző világból érkező embert: Ruth-ot mindketten nagyon szerették, illetve Sarah csak szerette volna, ha ismerte volna, de így is többet érez iránta, mint több élő rokona iránt.

Közben Felicity-t Andrew szédíti a varázsmagjaival, amit a boszorkánytól kapott, néha az az érzésem, hogy nem is ifjúsági filmet, hanem egy mesefilmet nézek. A lényeg: éjfélkor a temetőben kell megenni a varázsmagot. Remélem, hogy nem hajnalkamag az a varázsmag, mert akkor a tényleg varázslatos dolgok történhetnek, legalábbis szépeket haluznának tőle. Sarah ugyanezt a mesét adja be Felix-nek, szerintem a két testvér a temetőben egymás parókáját fogja lesikítani ijedtében, de majd meglátjuk. Ijedés nincs, csak kínos kívánságok („én legyek a legszebb és ne legyek szeplős” kontra „én legyek a leggazdagabb, hogy ne kelljen Andrew-t hallgatni”), majd harsány röhögés, hiába no, ilyenek ezek a gyerekcsínyek, főleg, ha VIP jegyet váltunk az előadásra, úgy, mint Sarah-ék. Csavar-csavar hátán, a gyerekeket elkapja a temetőőr, így hatalmas botrány kerekedik. A gyerekek vitáját a szülők folytatják, Hetty néni is és Janet néni is meg van róla győződve, hogy a másik gyerek kezdte a balhét. A vita lezárul: minden gyerek méltón bűnhődik: mehetnek istállót takarítani, ami nem nagyon valósul meg, mert a kölyköknek még le kell meccselniük a történteket. Természetesen mindig előjön a legfájóbb pont, ami Sarah esetében az édesapja, így a nagyszájú Felicity hamarosan a földön találja magát, éljen a gyerekpankráció. A verekedés – a fiúknak köszönhetően – csikizésbe fullad, amelyet megszakít egy Montrealból érkező levél: semmi jó, a dadus beteg, apa megtörten bevallja azt, amit eddig próbált eltitkolni. A levél tartalma megdöbbenti a családot, szó sincs már verekedésről, csikizésről. Sarah előtt megnyílik a lehetőség: ha akar, hazamehet, minden akadály elhárult, a titok többé nem titok. A döntés előtt Olivia néni előveszi a „nem is tudod, mennyire emlékeztetsz édesanyádra!” lapot, innen tudjuk, hogy nyert ügye van. Hetty néni rádob egy lapáttal: fölényesen odavágja, hogy kár, hogy elveszíti az egyik legjobb tanulóját, meg sem várva Sarah döntését. Ilyen előzmények után hogyan is dönthet a kislány? Maradás, ofkórz.