Elérkezett a múltkori részben említett szerda, Ulrik napja, ezúton hívom fel a figyelmet arra a különös egybeesésre, hogy a hogyvoltírótól nem teljesen függetlenül jelen poszt megjelenésének napja szintén szerda, és a naptárból Ulrik neve kacsint ránk. Tutajos persze ezzel nem sokat törődik, jobban lefoglalja lassan gyógyuló égett háta, fájdalmas sziszegéseket hallatva közlekedik fel-alá a gunyhóban, még a vállára terített könnyű lepedőt is nehéznek érzi. Pár pillanatra hazagondol, mert eszébe jut a szomszéd házban lakó Csepregi Évike, aki minden nyáron saját szerzeményű dalocskáját énekelgeti a gangon, miszerint: Nyár van, alig-fürdőruhában égetem magam a napon… Kisanyám, a te leégésed sehol sincs az enyémhez képest, morogja magában.

A gunyhóban nem sok látnivaló akad, az ablakban viszont észrevesz egy doboz szivart, és nagyfiúnak érezve magát (elvégre 13 éves) férfiasan rágyújt. Fenséges, győzködi magát füstölés közben, és maga előtt látja, amint Matulával majd minden ebéd után rágyújtanak. Az ő fején takaros stüszikalap, arcán férfias körszakáll, Matula még pálinkával is kínálja az asztalon álló népiesch motívumokkal díszített kulacsból. Ez az élet, Babolcsai néni, mosolyog magában Tutajos, de nem sokáig. Hirtelen heves rosszullét tör rá, eldobja a szivart, aztán magát is: Végem van, nyöszörög a földön fekve. Gyerek szivarozik gyerekfilmben, aztán behány, ugye utaltam már rá, hogy milyen kemények voltak azok a 60-as évek?!

Nem sokkal később megérkezik Matula és érdeklődik Tutajostól, hogy aludt, mit enne? Barátunk nem kér semmit: Sokat ettem az este, most nem bírok. Az öreg szemén látszik, hogy gyorsan képbe kerül, szivarcsutka, sápadt arc, ennek egy gyógyszere van, a jófajta aludtej. Az tényleg jót is tesz, Gyula nyomja is befelé, Matula közben megkínálja szivarral. Nem, köszönöm, talán majd jövőre, rándul össze újból Tutajos gyomra. Emészteni kiülnek a gunyhó elé, Matulának ma is sok dolga lesz, nádvágókkal egyezkedni, aztán bemenni a gazdaságba, úgyhogy ma Tutajosnak kell megszereznie az ebédre valót. Amúgy a gazdaság is érdekes, sokféle masina van ott, majd ott is szétnézhet, árul el némi spoilert egy későbbi epizódhoz (és csempészi be halványan a szocialista nagyüzemi gazdálkodás dicséretét, ez akkoriban elengedhetetlen kellék volt, de ezt csak megemlítem). Mire harangoznak, gyüvök, búcsúzik Matula.

Na, akkor lássuk, miből élünk, bölcselkedik Tutajos és horgászkellékeivel letelepszik a Zala kis hídja mellett. Tanulva a múltkori esetből magán tartja az ingét, sőt valami kabát is van rajta, leégni így biztos nem fog, de hőgutát még kaphat. Lógatja a lógatni valót, de nem sok sikerrel: az úszó többször elmerül, de hal nincs a horgon. Birizgálás, birizgálás, aztán egy erős húzás… és semmi. (Az ide passzoló szexuális utalástól a gyerekfilm zsánerre való tekintettel megkímélem az olvasókat). Mi a rák lehet ez?, töpreng félhangosan Tutajos a sokadik kudarc után. Pont az, ahogy mondja, rák, érkezik éppen ekkor Matula. Elsiet a gunyhóhoz a rácsa nevű hálós eszközért meg egy fonott kosárért, majd a rácsa közepére elhelyez csalinak egy feldarabolt keszeget. Háromnapos romlott máj lenne a legjobb, annak van ám szaga, árul el újabb szakmai titkot, de azért a békával is sikeres az akció. (He-he, Matula feltalálta a rák elleni tuti módszert.) Többször merítenek a hálóval, a kosár szép lassan megtelik, utoljára csak egy rák marad, de az a legnagyobb. Ez volt a királ, de ha egyszer lejár az idő, hát a királoknak is lejár, jelenti ki az öreg. (Petőfi ezt annak idején jóval erőszakosabban fogalmazta meg…)

Visszamennek a gunyhóhoz, hamarosan égni kezd a tűz a bogrács alatt, Matula sorra dobálja be a lobogó vízbe a rákokat, persze élve. (Mármint nemcsak Matula él, hanem még a rákok is.) A pesti gyerek ugyan már fejlődött a terepen, de a rákokat még nem nagyon meri megfogni, az öreg biztatja: Ne féljen, nem eszik meg, mi esszük meg űket. Hamarosan el is készül a finom ebéd, és bár a folyami rák nincs akkora, mint egy tékozló homár, az íze jó, gyorsan ki is ürül a tál. Ebéd után Matula megengedi, hogy a délutáni horgászáshoz Tutajos magával vigye Csikaszt is. Én megint nem fogok ráérni, dógom van, mondja és már indul is. (Itt egy kicsit megálltam röhögni, mert eszembe jutott a Micimackóból az a rész, amikor Róbert Gidát meglátogatják a barátai, de az ajtón csak egy cédula fogadja őket: Gon out. Backson. Bisy, azaz Karinthy zseniális fordításában: Elmentem. Mingyár gyüvök. Dógomvan.)

Tutajos tehát Csikasz kíséretében kivonul horgászni, most már könnyített öltözékben, kabát nélkül. Új helyet talál, felcsaliz, bedob, Csikasz lelkesen kibicel. Jó hely ez a természetvédelmi terület, fél percen belül máris van kapás, Tutajos bevág és rövid fárasztás után kifog egy szép csukát. (Én ugyan nem vagyok egy ho-ho-ho-horgász, de úgy tudom, úszóval, kukaccal nem nagyon lehet csukát fogni, inkább fenekezővel és kishallal, de erről majd megkérdezem S. Péter főhorgász barátomat. Természetesen szakértők addig is kommentben jelezhetik, Fekete István tudja-e jobban vagy én.) Tutajosunk a halat felismeri, de a veszélyt nem: puszta kézzel próbálja kivenni a horgot, a hal persze rácuppan és tűhegyes fogával szorosan tartja barátunk matató ujját. Azanyád!, szitkozódik Gyulánk (gyerekfilmben!, hangsúlyozom ismét), de szerencsére egy közelben heverő random bottal végül sikerül kifeszítenie a csuka állkapcsát és kiszabadítania az ujját és a horgot. Csikasz vigyorogva követi a művelet minden állomását.

Csuka a szákba, új kukac a horogra, Tutajos vissza a fenekére. Amíg az úszót figyeli, elmereng a ragadozó állatok és az élet körforgásán: Circle of Life, ez jó téma, esetleg fel lehetne használni valami rajzfilmben, ami  mondjuk oroszlánokról szól, elmélkedik csendben. Hirtelen megint beindul az orsó, Tutajos kapaszkodik a botba, ha lenne rajta sapka, most az is leesne a fejéről a nagy küzdelemben. A hal rángat, mint Az öreg halász és a tengerben, húzza a botot jobbra-balra, a kameraállás tisztára olyan, mint a Thunderstruck klip elején. Gyula izzad, Csikasz ugat, aztán fordítva, de hiába minden erőlködés, az ismeretlen behemót (oroszul begemot) leszakítja a zsinórt az orsóról és mint valami jetski, elszáguld a messzeségbe.

Tutajos egy darabig hitetlenkedve áll a parton, majd lehangoltan összecsomagol és elindul csendben csoszogva a csukával és Csikasszal a csőszkunyhó felé (alliteráció rulez!). Matulának elég pár pillanat, hogy átlássa a helyzetet: csuka, sebesült ujj, zsineg nélküli botnyél. Száz méter zsineg, Matula bácsi, és elvitte az egészet!, kesereg Tutajos. Ne aggódjon, azt nem tudja a hal csak úgy lenyelni, megtaláljuk, jelenti ki az öreg és gyorsan szakszerű ellátásban részesíti Tutajos ujját. Közben azért elmondja, hogy okos ember nem nyúlkál a csuka szájába kézzel, és felemlegeti egyik ismerősét, akinek egy 10 kilós csuka két ujját nyomorította meg. Én elmegyek a csónakért, a kutya most nem jön velünk, indul előre Matula, majd a nádas túlvégéről még visszakiált: A nyelet is hozza magával! Az kéne, valami pálinkából egy jó nyelet, gondolja Tutajos. Felkapja a botot és megy Matula után, mi meg itt maradunk egy hétig kétségek között: meglesz-e a harcsa vagy nem. Ez ám a cliffhanger.