Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt - 6147-6148.

2012. július 02. 09:00 - Mésza "Abdul" Jani

Az alaphangulatot Zsolt és Andi lebukása adja meg, e köré épül a sorozat egyik fele. Aki már most a megoldást várja, annak csalódnia kell, ugyanis Zsolt megint hazudik, és bár később lebukik, a végkifejletig nem jutunk el. Miklós és Clau újra összecsap, előbbi áll nyerésre, nem kicsit romba dönti a másik amúgy sem túl erős önértékelését, ráadásul a gyerekek élete is neki megfelelően alakul. Pihenésként pedig Alizék vad dobozgyűjtésbe kezdenek, amibe az idősek is besegítenek, nem is akárhogyan.

BK_6147_1.jpg

6147. rész

Fagyos a hangulat a buliban, mindenki ledermedve. Zsófi elöl fröcsög, a többiek, mint egy énekkar, csak állnak a háttérben, amíg a karmester üvölt a kéttagú zenekarral. Várom, mikor húzza el a nótájukat. Csörte nem lesz, csak álltak szemben egymással, mint Schmitt Pali és Vitebski az olimpiai döntőben, bár Schmitt nem üvöltött az ellenfelével, és Zsófiék sem 5 percig álltak farkasszemet nézve, és a háttérben álló közönség sem fütyült, mert vívást várt, nem állóháborút. Szóval a hisztin kívül csak Zsolt beszélt, aki természetesen meg szerette volna magyarázni a gyerekgyártás témát, de nem jött össze. Clau menti meg a helyzetet, mert hazajön, bár nem ilyen meglepetésbuliról álmodhatott, viszont amennyire rühelli Barthát, simán elképzelhető, ennek a jelenetnek sokkal jobban örül.

Aliz csak egy kukoricapelyhet vesz, kötelező most az egész családnak azt enni, mert az benne levő állatos kártyát Luca gyűjti. Sőt, még rózsaszín álomrollert is lehet vele nyerni. Alinak már rémálmai vannak, gyanús, hogy a többi felnőttnek is. Gabi szerint érdemes lenne kivizsgáltatnia magát egy szakemberrel. Inkább kihagyná, így viszont kap még egy dobozzal, ajándékba. Vajon csak kedvességből, vagy hogy eltegye az útból, mert totál begolyózik a csaj? Gabi már fáradt, hát Aliz bejelentkezik melóra, ezek szerint a recepciós állásnak is annyi. Még gyakorlata is van, a sarki boltban. Kissé kamuszagú, de hát Gabi is utálja, be is jött.

BK_6147_2.jpg

Andi nem érti, miért kellett ennyi ember előtt hisztizni, akiknek nagy része gyerek. Claudia megköszöni a szülinapi ajándékot Andinak, rühelli Zsoltot, hátha végre szétmennek a szent Zsófival.

Ha már Barthák, ők kint a villa előtt próbálnak meg dűlőre jutni. Zsófi tudja, hogy Andi akarta a második gyereket, ott van Oszi prototípusnak: Ő meg persze igent mondott, mert mesterséges úton akarta megoldani. Ha-ha-ha. Aztán nem lett belőle semmi, mert találkozott a zsernyákkal, aki időközben az élete szerelmévé lépett elő. Bandika zavarja meg őket, mert lassan tortavágás, jó lenne, ha ott lennének. Bandika be, és Zsófi rákérdez a lényegre. Zsolt azért vállalta be Andit, mert ő nem akart gyereket? Ááá, dehogy. Andi akarta a kölköt, ő nem, megpróbálta lebeszélni is. Rendben, hiszek neked. Nekem nem úgy tűnik.

Luca egy rajzzal szeretné megköszönni az ingyen pelyhet, Aliz szerint ők legyenek rajta, amint térdig gázolnak benne. Tej már elfogyott, Ali meg nem akarja szárazon ropogtatni, és vízzel sem az igazi. Elege van már belőle. Jön Géza, ő sörrel bevállalná. Ő nem olyan válogatós, mint a kislány apja. Jó, de Kertész mártír, ő meg nem. Pedig jobb lenne, ha mindenki azt enne, mert hamarosan lejár a beküldési határidő, és még hiányzik két kép.

BK_6147_3.jpg

Balázsék az egyik helyiség ajtójában esnek egymásnak, de semmi előjáték nem lesz, mert Juli és Nóra is megzavarja őket. Nem baj, hamarosan összeköltöznek, és akkor mehet a gangbang.

A többiek már sütiznek, Bandika meg valami okostelefon miatt nyüstöli Petit. Petya nem érti, minek a mostohatesónak ilyen készülék, de erre válasszal Bandika sem készült még, így nem tudja megmagyarázni. Azt mindenesetre megtudjuk, hogy a kissrác (vagyis aki a dialógust írta) bekajál minden marketing szöveget, hisz az általa kinézett telefonnak jobb az optikája, mint egy fényképezőgépnek. A többi baromságot hagyjuk, ugorjunk. Ezentúl apa pici fia sem kap zsebpénzt, mivel szarul megy a cég, szóval a telefon projekt így egyelőre jegelve lesz.

BK_6147_4.jpg

Fagyos fogadtatásban részesül Zsolt meg Oszi, az apa be is küldi a fiát a szobába, de megközelíteni ő se meri asszonyát, mert simán ráfagyna az arcára a nem létező mosoly is, így tisztes távolságból érdeklődik, hogy asszonykája haragszik-e még? Hülye kérdésre csak hülye választ lehet kapni, szóval hagyjuk. Bartha azt mondja, ha megtörtént volna a megtermékenyítés (értsd: valamelyik dugásból gyerek lett volna), akkor szólt volna. Oszi menti meg apját a további kínos hazudozástól, kijön a szobából, és mehetnek is.

BK_6147_5.jpg

Miklós mutatja az albérletet a csimutáknak, akiknek persze tetszik, bár a gyermeki elszakadási vággyal ennél sokkal rosszabba is belemennének, csak külön lehessenek a szülőktől. Miki közben kiszolgálja magát narancslével, Hanna viszont ennyire nem érzi magát otthonnak, ő nem piszkálná más cuccait.

BK_6148_1.jpg

6148. rész

Elfogyott a golyó, insert coin, de Bandikánál nincs több zsé, így tarhálni kényszerül, történetesen Petinél. Ha fent van a félretett pénze, amihez nem akar hozzányúlni, de zsebpénzt nem kap, akkor miből adná meg? Ez jó kérdés, értelmes válasz nincs, de azért Petya megsajnálja, ad egy százast. Ha egy héten belül nem adja meg, akkor meg egy szájast? Váltás. Nóra meséli Zsoltnak, hogy még sosem látta olyan boldognak Claut, mint amikor Zsófi veszekedett vele. Aztán megkérdi, hogy van Szentmihályi, sejthető a válasz. Bartha azt hiszi, egy hét és elfelejti, mert Shoppingista megértő. Nóra szerint túl optimista, bezzeg amikor a csaja Gézával volt, ő egyből kidobta.

Zsófi rendel valami bézs cuccot, még a kódot is bediktálja, nehogy másikat adjanak helyette. Annak sem örülne, ha a csipszzabáló túlsúlyos fickó csinálná, mert az összezsíroz mindent. Inkább vesz egy karton csipszet, ha már neki kell csinálni, csak akkor legalább addig ne egyen, amíg megcsinálja. Csengetnek, Andi az, és elnézést kér, meg amúgy is csak egyszer kufircoltak Zsolttal. Gyilkos nézés.

Valaki kukázik, Vilmosnak ez nem is tetszik, rá is szól, ez tilos. Ebben a sorozatban mindenkinek szemüveg kell? Nem látja, hogy Bözsi mama az?

BK_6148_2.jpg

Géza nem tudja azonnal elvinni Zsolt cuccát, mert egy törzsutast kell vinnie. Barthát ez nem érdekelné, egy kanyarral többet keresne Kertész, mint az egész napos taxizással, de ez sem hatja meg. Dupla gázsi. Az sem. Bandika nagyon fülel, lehet, zsebpénzre gyúrna? Géza el, Zsófi meg utána kíváncsiskodni, de Kertész azt tanácsolja, inkább kérdezze meg őt. Shoppingista visszarántja, hogy Zsolt képtelen vele őszinte lenni. Gézu szerint akkor összeillenek, anno Szentmihályi sem mondta el az afférjukat.

BK_6148_3.jpg

Miklós meg Clau összefut a folyosón, ebből buli lesz. Miki sajnálja, hogy nem volt ott a bulin, de nem is volt meghívva. Clau hirtelen nem is tud más embert, aki távolabb állna tőle. A torta? Jó nagy volt, hogy ráférjenek a gyertyák? Hanyadjára fújta el őket? Az özvegy szerint hiába erőlködik, nem tudja kihozni a sodrából, pedig az idős korral telibe találta. Ha már így akarta, Berényi megadja a kegyelemdöfést a fiatalokkal, az összeköltözéssel, meg esetleges házassággal.

Jön Bandika, hogy Géza küldte, hogy megcsinálja a melót. Bartha persze nem hiszi el, de jön is Kertész, így le is tudja hülyézni, hogy a kiscsávóra akarja bízni a szállítást. Géza még egy doboz C vitamint se bízna rá.

Nóra Attilát keresi, de nincs bent. Feljön szóba a buli, amin Clau jól érezte magát, főleg Zsófiék balhéján. Aztán Nóri Balázsékat hozza fel, hogy milyen aranyosak voltak, megpróbáltak félrevonulni. Claudia nem osztja a véleményét, és ha mégsem akarnának szétmenni, akkor majd ő gondoskodik róla.  Miki biztos készül valamire, azért támogatta az összeköltözésüket.

BK_6148_4.jpg

Aliz élvezettel pakolgatja az almákat, eddig tetszik neki a meló, forgalom sincs nagy, szóval elvan. Jön a két öreg, Bözsi mama csomó kék dobozt szorongat, Vili bácsi megkérte a környékbeli házmestereket, hagy kukázzanak már.  Dobozokon kívül csak egy papucsot nem tettek vissza, amit egy tacskó ellopott.

Zsófi takarít, vagyis takarítana, de Juli megzavarja, jön vigasztalni.  Nem jön be, ahelyett, hogy hagynák felejteni, valaki mindig felemlegeti az estét. Julcsa bölcselkedik a ringyó vérével, majd a szokásos „ti összetartoztok” szöveggel zárul a jelenet.

BK_6148_5.jpg

Megint Bandika próbálkozik Zsoltnál, ugyanannyi sikerrel. A kis Berényi nem adja fel, nagyon kell neki a pénz, a zsarolástól sem riad vissza. Bartha nem örül ennek, de a nyakleves elmarad.

1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belekotyogok 2012.07.02. 15:33:41

A zsófi-képért külön kösz, zseniális!
süti beállítások módosítása