Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kemény motorosok 1x09 - Út a pokolba

2012. június 18. 11:30 - szepi79

Végre eljött a nyár, megjegyzem kurvára ideje volt már így június közepe felé, kívánni sem lehetne jobb időtöltést, mint az esti meccsek után egy pohár jéghideg söröcske elkortyolása után összebújni az asszonnyal. Vagy hogyvoltot írni. Az előző rész óta csak pár óra telt el, Szőkét láthatjuk éppen, amint eltünteti Zaklató hulláját, és tuti arra gondol közben, hogy miért nem tudott ez a nyomi lefogyni kicsit, mielőtt nőket indul erőszakolni. Dokinő ezzel szemben békésen mos otthon fogat, közben sajnos belepillant a tükörbe, és hányni megy azon nyomban. Mivel nem egy rusnya teremtés (vagy legalábbis ennyire semmiképpen sem az), csak arra tudok gondolni, hogy eszébe jutott a tegnap esti móka, úgymint majdnem erőszak, gyilkosság, hulla melletti kefélés. Nem értem különben, ez utóbbi miért zavarja ennyire, nekem is van egy olyan exem, akivel egy újbóli együtt töltött éjszaka során nem hogy egy hulla nem zavarna a szobában, hanem kitörhetne az ágy mellett egy komplett zombi apokalipszis is bazmeg, azt is leszarnám. Kedvenc doktorunk még szemrevételezi a padlót is, némi vérfolt még maradt, ezt Horatio még napszemüvegben is kiszúrná.

Page_01.JPG

A klubban nem ilyen rózsás a helyzet, Peggy aggódik Szőkéért, nem veszi fel a mobilját, mondjuk erre elég jó oka van, elég stresszes lehet megszabadulni egy hullától alapban is, hát még ha egyik kezed foglalt, és ilyeneket kell közben bólogatni a telefonba, hogy igen anyu, viszek tejet anyu, igen anyu, zsírszegényt, meg kenyeret is anyu, rozsosmagost. Sebhely jelent, Seggbelőtt rosszul van, ha nem szedjük ki a golyóbist, mind a kettőt, akkor rövidtávú futóverseny lesz a vérmérgezés és az elvérzés között. És ha mindez nem lenne elég, még Parás is megjelenik, és hát mi mást csinálna, paráskodik. Egy, valaki rálőtt Szalonnácira a házában, 3 hulla, ráadásul Sármos területén belül; kettő, két maja hulla az út mellett elkaparva; a hármat már Hellboy mutatja, kitárja Seggbelőtt szobájának az ajtaját; és végül négy, erre az aratásra tuti megint idejön Jégkirálynő, ezt pedig nem akarhatja senki se. Abban állapodnak meg végül is, hogy Hellboy befárad az őrsre vallomást tenni a semmiről, mindenki más meg maradjon a fenekén.

Page_02.JPG

Sebhely időközben nagyon beleélte magát felcseri szerepébe, és sikerül kirángatni az egyik skulót, meg is van az eredménye, egy diszkrét vérspricc formájában, Dzsúz kapja azt a megtisztelő feladatot, hogy az ujjával kell bedugnia a fickó sebét (ami, ne feledjük, a seggén van). Sebhely tudása eddig tartott, így Peggy elindul megkeresni Dokinőt, Tigris próbálja ugyan feltartóztatni, de ilyen erővel akár megpróbálhatna egy heringgel kivágni egy fát, már ha érti valaki, mire gondolok, inkább vele tart. Problémamentesen megérkeznek Dokinőhöz, ahova időközben Szőke is visszatalált. Peggy első reakciója a megkönnyebbülés, mégse lőtték szét a kis szarost a maják, szar is lenne, ha már egyszer belefeccöltem 20+ évet a nevelésébe. Utána meg jön a (valahol megérdemelt) lecseszés, hol a pöcsben voltál hülyegyerek, nem most kéne bónusz estéket tartani, mivel egyrészt féltettünk, másrészt kellettek volna a műszerek, hogy azért mégse harapófogóval kelljen kiszedni a fickó seggéből a golyót (mint ahogy sikerült is, ki tudja, milyen károkat okozva ezzel). Tigris is próbál keménykedni, de Szőkéről sikertelenül lepattan. Hiába, ha valaki Peggy mellett nő fel, azt nehéz egy nézéssel beszaratni. Főcím.

Page_03.JPG

Az őrsön Szalonnáci nem bír a vérével, muszáj bemosnia egy Józsarunak, mert csak, a többi rendőr persze lefogja az utóbbit, egy rendőr mégse üthet meg egy polgárt, aztán Parás mégiscsak megteszi, miután Szalonnáci fennhangon hirdeti a fehérek igéjét, mivel Parás nejének a bőrszíne nem éppen fehér. Ez is csak azt bizonyítja, hogy amit lehet Jupiternek... Közben Seggbelőtt felébred, nem igazán tud mit kezdeni a mellette ülő, és feltűnően kényelmetlenül vigyorgó Dzsúzzal, mi történt, és te ki vagy, de legfőképp, hol a kezed, tán csak nem a seggemben van? Nem, dehogy, bár gyakorlatilag de igen. Meg fogok halni, ugye? Nem, semmi esetre sem, nem... nem hiszem... Élmény lehet ezzel a sráccal beszélgetni. Bár az is igaz, hogy az ő helyében nehéz lenne jópofinak és tárgyilagosnak is maradni. Sebhely érkezik, és menti meg a szitut, és ha már ott van, Seggbelőtt gyorsan ajánlatot is tesz: mielőbb ki kell nyírni azt a kikötői felügyelőt, aki a rokont agyonverette, de még hétfő előtt, mert akkor érkezik egy szállítmány, és be akar tenni az Ügynek a kis mocsadék.

Page_04.JPG

Megjön Szőke, navégrebazmeg, köszönti egy szuszra Sebhely, most már nem elég a szerszám, már orvos is kell, szóval mehetsz is szerezni egyet. Peggy nem akarja engedni, de Szakáll önként ajánlkozik, hogy elkíséri. Ám ez a nemes küldetése idő előtt kudarcba fullad, megjelenik ugyanis Szakállné, hol voltál apjuk, de ami még fontosabb, miért nem vagy melóban, hamarost ki fognak rúgni, ha nem jelensz meg sürgősen. Majd kitalálom, hangzik az elmés válasz. De most komolyan, milyen szánalmasak vagyunk már mi pasik, amikor magyarázkodunk, hogy "majd kitalálom", pedig a napnál világosabb, hogy azt jelenti, hogy nem tudom, és az hótziher, hogy nem is most fogom végiggondolni, bár inkább csak kivárom, hogy magától megoldódjon. Jön a következő, nem kevéssé kínos kérdés is, hát fontosabb neked a klub, mint a családod? Dehogy fontosabb, hazudja őszintének hitt arccal Szakáll, mire a kedves nej elpályázik, bajsza alatt valami olyasmit mormol, hogy elege volt. Szőke szól neki, hogy tán utána kéne menni, Szakáll pedig közli, hogy vissza akar kerülni a bandába, teljes jogú tagként, akkor dőlne a lé, az asszony véleménye meg le van szarva. Íme Szakáll, a szavahihetőség és a gerincoszlop netovábbja.

Page_05.JPG

Az őrsön Parás a sárga földig lekúrja Hellboyt, arról volt szó cseszed, hogy a balhé sosem lépi át a városhatárt, erre tessék, 5 hulla, nálam ez kimeríti a balhé fogalmát! Mikor kifogy a szuszból, rá is gyújtanak, Hellboy egy szivarra, Parás meg egy mariskás cigire, most mivan, orvosi a fű, papírom is van róla, a rákra kaptam. Az ablakból jól látszik, amint egy motoros karaván érkezik a városba, minden ott a klub logója, Parás egyből vágja a szitut, itten háború lesz, nem kicsi, na ez most felejtsed el Hellboykám. Rendben, akkor hozassad be Ombrét, és majd mi megtárgyaljuk a dolgot a mexikóival meg Szalonnácival. Addig is HB elfészkeli magát ez utóbbi cellájában, barátságos beszélgetésbe kezdenek, úgymint tudom, hogy te küldted rám a majákat, te szardarab, én dehogy, de Hellboy már üt is, viszont a jelekből ítélve kétséges, hogy melyiküknek fájt jobban az ütés, HB nagyon szorongatja az öklét. Szalonnáci tovább pimaszkodik, vajon hány ütés van még hátra azoknak a kezeknek, szóval kap még egyet, itt viszont már ő a vesztes a fájdalom-játékban, úgyhogy kitálal, igen, én köptelek be, de Ombre engem is átbaszott.

Page_06.JPG

A kórházban Szőke meglátogatja a fiát és Dokinőt is, milyen szerencse, hogy pont egy szobában vannak mindketten. Lelkiznek kicsit, mit tettünk, Szőke, aki viszont empatikusan nem azt mondja, hogy te semmit, ne emészd magad, hanem nyugtatgatja, hogy Darwin is megmondta előre, hogy csúnya dolgokra vagyunk képesek a túlélésért. Láthatóan nem nagyon tudják, mit kezdjenek egymással, jó eséllyel nem történt meg a "most akkor mi együtt vagyunk" beszélgetés az esti dugás és a reggeli hullaszállítás között. Helyette inkább Szőke ráveszi Dokinőt, hogy jöjjön és műtsön ki egy golyót Seggbelőttből, a csaj meg nem ellenkezik, valahol így igazságos, hiszen akárhogy is nézzük, jön Szőkének eggyel. Megérkezvén nem örül a helyzetnek, de egyből magához veszi az irányítást, gyorsított ügyintézéssel felveszi nővérkének Peggyt, más helyzetben tuti élvezné, hogy dirigálhat neki, de most sajnos meló van, Dzsúz kihúzza az ujját,a vér elkezd ismét spriccolni, de Dokinő villámgyorsan elállítja, és még arra is marad ideje, hogy megdicsérje Dzsúzt. Peggynek ez bejött, még a végén megkedvelik egymást?

Page_07.JPG

Ombrét bekísérik a cellába, ahol Hellboy csövezik, van egy ajánlatom, amit nem fogsz visszautasítani, biztos sokat nézte a Keresztapát. Mosttól kezdve árulunk nektek is fegyvert, és akkor egyenlő esélyekkel fogtok nekimenni a Kilenceseknek. Hát a zsaruk, kérdez vissza Ombre, nem pálya, jön a válasz. Dehogynem pálya, tőlük tudjuk, hogy honnan szerzitek a fegyvereket, Hellboy arca elsötétül, nabazdmeg. Azért néha még őt is meg lehet lepni. Itt még nincs vége, mondja HB, meg akartál öletni, az én csapatom vért akar majd látni, ezzel kezdeni kell még valamit. Ne aggódj, mondja Ombre, nekem van egy megoldásom, ami mindenkit kielégít.

Page_08.JPG

Dokinő közben kiműtötte a második golyót is, meg megcsinált mindent, amit ilyenkor kell, így hát Seggbelőttet felnyalábolják és átköltöztetik a saját privát kis kórtermébe. Hogy van a fickó, kérdi Szőke, egész jól, ha a penicilin hatni kezd, tán még túl is éli, na és anyámmal hogy jössz ki, hát vele még kérdéses, egyelőre még továbbra is megfojtana egy kanál vízben, de alakul. Jön a kemény dió: Hellboynak le kell nyomni a klub torkán azt, hogy lepaktált az ősellenséggel, kompromisszumot kötöttek, amin nyernek is, vesztenek is. Ám nem véletlenül ő a főnök, sikerül úgy csavarnia a szóvirágokat, hogy mindenki egyetért a döntéssel. Indul a buli, van is egy égő Sons-os táblájuk, ami kurvajól néz ki mellesleg, meg akkor már boxolnak is.

Page_09.JPG

Ismét van egy zártkörű megbeszélés, immár a bulin, félrehúzódnak kicsit a srácok, Dzsúz arról tájékoztatja a jónépet, hogy Seggbelőtt megtoldotta az ajánlatát a 200e dodó visszaszolgáltatásával, illetve egy nagy rakás ingyen fegyverrel. Hellboy azon problémázik, hogy nem kéne bérgyilkolni, eddig se csináltuk, nem most kezdjük el, de Oxigén megmenti a helyzetet, az ír csávó, akit az ellenőr agyonveretett, a haverom volt, ha meg személyes az ügy, akkor mehet simán, ezzel is egyetért mindenki. Szakáll egyből jelentkezik is a melóra, ennél jobb alkalma úgysem lesz, hogy visszakerüljön teljes jogú tagként, Hellboy kis töprengés után kiadja neki a melót, de hármasban kell csinálniuk Szőkével és Elvis-szel, négyszemközt pedig csak annyit mond az utóbbinak, hogy Szakállnak kell meghúznia a ravaszt, tudnunk kell, megbízhatunk-e benne. Dokinő érkezik, a társaság szétrebben, Szőke pedig indul is szobára. Hát, úgy látszik, mégsem volt szükség arra az ominózus beszélgetésre.

Page_10.JPG

Reggel Szakáll kicsit ideges, az asszony elvitte a gyerekeket az anyjához, nem alakul ez jól. De nem is folytatódik jobban, Peggy rászáll a kissé még kómás Dokinőre, nem lesz ez így jó közted meg a fiam között, legyen eszed, te is tudod, hogy nem fog működni. Mivel most nem (nyíltan) agresszív stílusban tolja, amikor Dokinő elkezd pityeregni, azért abbahagyja, ilyen anyóstól kíméljen meg engem a sors. A srácok közben várják a kinyírandó felügyelőt, hogy elhagyja a csajának a lakását, szépen körbe is veszik a bejáratot, ám amikor kilép a fickó az ajtón, Szakáll leblokkol, és nem tudja lelőni, Elvis aktivizálja magát, és közvetlen közelről beleereszt pár golyót, amit sajnálatos módon pont lát az áldozat barátnője a függöny mögül. Na eddig volt jó ez az epizód, ami most jön, arra új bekezdést kell nyissak, mert itt kérem az iskolapéldáját fogjuk látni annak, miként lehet totálisan elcseszni egy egyébként kiváló epizódot.

Page_11.JPG

Ombre a fiával egy közparkban lébecol, hotdogárus, gitározó fiatalok, el tudjuk képzelni. A fiú kissé ideges, a faterja meg nyugtatgatja, nincsen baj, oké gyerek, elkúrtad, de ennek eredményeképpen leültem Hellboy-jal tárgyalni, és kapunk tőlük fegyvereket, szóval jól sült el végeredményben minden, gyere együnk hotdogot. Amikor odaérnek az árushoz, még átöleli a srácot, aztán az hotdogos csóka, aki egyébként a Sons tagja, kést hajít a srác tarkójába. Nabazdmeg. Eztet most miért kellett? Annyi, de annyi gond van ezzel a jelenettel, hogy fel se tudom sorolni. De azért megpróbálnám. Egy, miért fényes nappal, közterületen, ezernyi potenciális szemtanú előtt??? Kettő, ki hallott már olyat, hogy egy latino feláldozza a saját fiát, aki vélhetően követte volna az elnöki székben? Három, kezd túlságosan nyilvánvaló lenni, hogy a Sons embereivel soha semmi rossz nem történhet, viszont az ellenfeleik állandóan megszopják. Közben meg még alatta valami - egyébként kurvajó - gitárszóló, (ismerem is a számot, de az istennek sem tudok rájönni, mi az, valaki megírhatná, ha nagyon ráér) záróképsorok, amiből összesen annyi az érdekes, hogy Szőke felgyújtja Zaklató hulláját, majd utána dobja a fater könyvét is, de meggondolja magát és inkább kiveszi a lángok közül. Nem tudom, ki írta meg ennek a résznek a végét, és annyira nem is érdekel, hogy utánanézzek, de bekaphatja.

Page_12.JPG

18 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kullancs1983 2012.06.18. 18:03:24

Ha jól tudom az összes részt Kurt Sutter (Otto) írta, elejétől végig. A már ajánlgatott Kemény zsarik (The shield) című sorozatot szintén. (Abban jóval kevesebbet szerepelt, egy eszement láblevagdosós örmény maffiózót játszott.)

szepi79 2012.06.19. 10:31:50

@Kullancs1983: hát, akármennyire is zseni a fickó, ezt akkor is elcseszte.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.06.19. 14:13:32

Nos, lehet, h pasizás helyett, hogyvoltot kellene írnom?:D Csak úgy a kezdősoraidra reagálva?:D

szepi79 2012.06.19. 14:34:35

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: ez rád van bízva, de ha nem szereted vagy a sört, vagy a focit, vagy egyiket se, akkor már ajánlatos elgondolkozni rajta. :D

Kullancs1983 2012.06.19. 19:21:34

@szepi79, első ezen a néven: Lesz még pár ilyen később is, nem viszi ugyan túlzásba, de én egyszer-kétszer emlegetni kezdtem már az anyját nekije...

cyd 2012.06.20. 20:40:20

És igen! Megjött a "kedvenc" logikátlan részem. szepi utolsó bekezdésén túl az volt még marha logikus, hogy Zaklatót mi a pék pöcséért kellett elhantolni sutyiban? Kitoloncolták, nem jelentkezett az ejnye-bejnyére, megszegte a távoltartásit, Dokinő ártatlanságára és életére tört, aki Zaklató fegyverével jól megönvédelmezte magát. Ezt a sztorit csont nélkül le lehetett volna tolni a rendőrők torkán.
Nembazmeg, ezek nekiállnak hullát ásni meg égetni!

szepi79 2012.06.20. 21:57:08

@cyd: hát, itt azért... ez határeset. az első lövés igazolható volt, a második már nehezebben. ha Parásék csinálják a helyszínelést, akkor semmi gond, de Zaklató mégiscsak egy szövetségi ügynök volt, lehet eljönne mindenféle ügynökség válogatott CSI csapata, őket nemigen lenne könnyű becsapni.

cyd 2012.06.20. 22:06:41

@szepi79, első ezen a néven: A South Park óta tudjuk elég annyit mondani: "Támadni akar!" :)
Egyébként sima önvédelem. Saját lakásában megtámadja egy igazolt zaklató, aki miért ne firkálhatna még egy haslövéssel is fenyegetőleg? Csóri áldozatkám meg ugye féltette az életét és meghúzta még egyszer a ravaszt. Sima ügy.

szepi79 2012.06.20. 23:16:02

@cyd: nem erre gondoltam, hanem hogy az első lövés az ágyon történt, utána a fickó még bóklászott kicsit a padlón, vérezgetett ottan diszrkéten, és így már nem lehet félésre fogni a második haslövést, mert volt idő magához térni. ha azonnal kapja a második golyót, akkor tiszta sor, hogy önvédelem.

amit még lehetett volna csinálni, hagyni elvérezni, és a sokkra fogni, hogy amiatt nem hívta a csaj a mentőket, mittomén félt tőle, hogy ha nem figyel 100%osan akkor felkel a pasi és ismét fojtogatni kezdi kissé. persze, pont a (kicsit kisebb mértékű, de azért) sokk miatt ilyenkor nem jut az eszébe ilyesmi az embernek.

szepi79 2012.06.23. 23:22:50

@Kullancs1983: azt még had kérdezzem meg, hogy a shield-nek milyen a szinkronja? általában jobb szeretem eredeti hanggal nézni a sorozatokat, de az utóbbi időben belefutottam pár olyanba, ahol jobban bejött a szinkronos, mint az eredeti (pl. boondocks, weeds, parks & recreation, eastbound & down...)

Kullancs1983 2012.06.25. 00:04:16

@szepi79, első ezen a néven: Szerintem jó. A hangokat is eltalálták, és túl nagy hülyeségek se voltak a fordításban, bár én csak az első évadot néztem feliratosan, a többit szinkronizálva a tévében...

Alhazred 2012.08.20. 22:33:34

bocs a kései beleugatásért, a végén a dal a creedence clearwater revivaltól a fortunate son igencsak zseniális gitáros átirata.

Eumik 2013.09.02. 16:34:03

A filmzenés CD-n is rajta van a gitáros dal!

szepi79 2013.09.02. 16:55:16

@Eumik: wow, valaki még mindig olvassa a HV-imet? hüpp, á biztos csak egy légy ment a szemembe :)

limbekcs 2014.02.06. 14:46:55

a zene a Fortunate Son egy szál akusztikus gitáron

eredetileg a Creedence-től ismertem, sokkal kevésbé unplugged verzióban, ha szabad így mondani... : )

limbekcs 2014.02.06. 14:57:11

CCR verzió pl. itt:
www.youtube.com/watch?v=ec0XKhAHR5I

úgy vettem észre, hogy az akusztikus feldolgozás meglepően pontosan követi az eredeti, zenekari verziót, nem csak a gitárszólók stimmelnek, hanem még az egyes versszakok énekbeli különbségei, le a kalappal (bukósisakkal)

szepi79 2014.02.06. 15:38:53

@limbekcs: már többen bekommentelték, de külön köszönöm, hogy még ennyi idő után is olvassa valaki a posztot, és még szán arra is időt, hogy válaszoljon.

Majolie 2014.04.18. 12:12:14

Nekem ez a kedvenc mondatom a hogyvoltból:

"De most komolyan, milyen szánalmasak vagyunk már mi pasik, amikor magyarázkodunk, hogy "majd kitalálom", pedig a napnál világosabb, hogy azt jelenti, hogy nem tudom, és az hótziher, hogy nem is most fogom végiggondolni, bár inkább csak kivárom, hogy magától megoldódjon. "

Én nemrég kezdtem el nézni a sorozatot, egyelőre 2. évad utolsó előtti résznél tartok.
süti beállítások módosítása