Hogy volt?

Csillag születik – 4. évad – Elődöntő

2012. május 28. 19:00 - villanella

A Csillag születik 2012-es elődöntője az „A nagy bugyikérdés” címet kapta, tekintettel arra, hogy egész műsor alatt nem tudtuk eldönteni anyámmal és a tesómmal, hogy Ördög Nórán van bugyingó vagy nincs bugyingó. Igen, tudom, hogy sok embert nem Lilu és Nóra öltözéke érdekel, de bele lehet törődni abba, hogy ez a hogyvolt nem csak az előadásokról fog szólni, mert ha csak arról írnék, eléggé unnám. Szóval tessék, lássuk, mi volt szombaton.

A műsor elindul, látjuk a 4 versenyzőt, mindenki mond egy mondatot arról, hogy hűha, de nehéz, és mennyire akar első lenni, aztán bemutatkozik a zsűri, ők is mondanak egy-két szót. Lia haja ki van vasalva, ami szerintem öregíti, a Velvet szerint azonban egy tízest letagadhat, ízlések és pofonok, Puzsi meg elnézést kér a közönségtől, amiért rájuk szabadította Plazmát. Majd Lilu és Nóri érkeznek olyan rövid ruhában, amilyen már nincs is. És a kérdések: ferdén van-e felfogva Lilu haja, illetve a sunája látszik-e Nórinak, vagy csak olyan vékonyak a combjai, hogy nem érnek össze.

Szerencsére már kezd is a Quantum XXL, mégpedig azt a koreográfiát hozzák, amivel bejutottak a Csiszbe. Rendben, elismerem, hogy klassz ez a csapat, de hadd mondjam el személyes véleményem, miszerint baromira unom őket. Komolyan. Anya hozza a petrezselymes krumplit, és mondja, hogy ő a Quantumot és Jennifert is szereti, annak ellenére, hogy Jennifer teljesen idegbeteg, a tesóm szerint meg nem lehet Magyarországon Jennifernek hívni valakit, mert hivatalosan nem létezik ilyen név. Mindegy, LL Junior név sincs a Magyar Utónévkönyben. A táncnak vége, gigasiker. Puzsi Jacksont gondolja a 20. század legnagyobb szórakoztatójának, de őket el tudja képzelni mögötte. Mondjuk, azt nem tudom, hogy, amikor ugye nem él, de mindegy is. Lia egyszerűen nem tudja felfogni, hogy mit művelnek, jól van, lapozzunk, Liát nyugodtan lehet szkippelni, mert semmi értelmeset nem mond, többnyire. Hajós szerint átléptek egy pontot. Már nem olyan meglepőek, de ennek ellenére még is működnek, vagyis jók. Jucikának olyan, mintha először nézné, mert nézővé válik. Nézzük a pontokat, Lia 10, Hajós 9, Juci 10, Puzsér 7 pontot ad, az 37, Puzsika még kacsint is rájuk, isteni. Tesóm nem érti, miért öltöznek és viselkednek tini lányként Liluék, amikor Lilu például 33 éves.

A következő fellépőnk Elek, aki anyám szerint úgy áll ott, mint fasz a lagziban. A Csitári hegyek alatt. Mindannyian tudjuk, hogy az elől összeérintett kéz a katarzisnál szétnyílik majd, ez tulajdonképpen Elek összes koreográfiája, az egyetlen izgalom az előadása közben, hogy mikor jön a „nyitány”. Na, igen. Anyám kifejezetten azt szeretné, ha egyszer csak toppantana, a népdalhoz is illene, amit énekel, és egyáltalán, jó lenne egy kis váratlan mozdulat. Arra is rájöttünk, hogy bár a múlt héten azt mondta, 15 kilót fogyott, de ezt most valószínűleg visszahízta, vagy a hasában él egy Alien, ami majd egyszer csak kitör, ki tudja. Maradjunk annyiban, hogy ez már unalmas, meg annyiban, hogy egy népdalt kurvára ne áriázzanak már, mert a lényege vész el, legalábbis szerintem. Mindegy, a zsűrinek tetszett, Hajós szerint mások modorosan áriáznak, de ez nem az volt – itt anya tiltakozik, mert szerinte meg igen. Jucinak külön gratulálnék e szent helyen, amiért most sikerült megértenie a népdal egy bizonyos sorát (Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet), Puzsér meg a szokásához híven agresszívan elemez, a magyar lélek kettőssége van a népdalban, blablabla, egyszerűen unom, bocs. Elek nem Jennifert hívja ki versenyre, hanem a Coca-Colát. Hát ez. Lia szerint ez az ő dala volt, nem izgult érte, mert könnyed volt, magabiztos, meg tiszta, anyám szerint meg úgy néz ki Elek, mint akit odabasztak. Egyébként vicces ez a nagy, egyszerű földműves ember imidzs, amit ráraknak itt a zsűriben, amikor tudjuk, hogy Simándy díjas, tehát nem kezdő énekes, illetve valamelyik minisztériumban dolgozik, tehát maximum hobbi földműves, úgyhogy erről akkor ennyit szerintem. Na, a pontok: Lia 9, Hajós 10, Juci 9, Puzsi 6 pont, az 34 pont kérem szépen.

A szünet előtt elmondták, hogy máris visszanézhetjük a produkciókat, úgy vágytunk rá, hogy csak alig-alig tudtunk ellenállni a kísértésnek, de sikerült. Szóval akkor ismét itt van Nóri az óriási műanyagvirággal a mellén, illetve az ázsiaira összefogott hajó Liluka, jöhet Juhász Marci. Anyám szerint a barkója miatt úgy néz ki, mint Ferenc József, illetve megtudhattuk, hogy odahaza Elek-inget kapott a polgármestertől. No, a lényeg, hogy előadja egy újabb saját dalát, ami szerintem rosszabb, mint a múltkori. Anyám szerint nem azért ordít, mert ordítani akar, hanem mert egyszerűen nem tud mást. Én néha szeretem, amikor ordít, de csak ha helye van, az öncélú ordítozással nemigen tudok mit kezdeni. Lia összefoglalja, mit láttunk, nagyon tetszett neki az egész, bár nem volt katartikus élmény, és folyamatosan dolgozik magán – anyám megjegyzi, hogy persze, éjszaka. No, mindegy, Hajós komolyra fordítja, szerinte Marci ingázik a népdal és a rock között, és találja meg valahol a középutat. Jucikának nagyon tetszett, de általában nagyon tetszik neki. Tökös volt. Így. Róbertet sokan bírálták, amiért leszerződött az RTL-lel, de Marci a bizonyíték, hogy ezen a csatornán nem csak VV Alekoszok születnek. Mondjuk, Marci üveges tekintetéből egyértelműen látszik, hogy nem érti, amit mond. Ami a pontokat illeti: Lia 9, Hajós 9, Juci 10, Robi 7 pontot ad, az 35.

Jennifer jön, aki először bátorságot merített, és elment rallyzni. Az arcát én nem mutatnám ilyen szituációban, de ez mindegy is. A színpadon úgy áll, mint egy Oscar szobor, és a Sumemrtime-ot énekli. Nem tudom, elmondta-e neki valaha, miről szól ez a dal, de gyanítom, hogy nem sikerült értelmezni, mert az első pillanattól szinte ordít, ami érthetetlen. Ez a dal totál másról szól, mint amit ez a lány képvisel. Mutatnám akkor, hogy kell ezt énekelni. No, mindegy, ma legalább sokkal jobban néz ki, mint máskor, és a zsűri imádta, persze, vastapsot is kap. Juci emlékszik, hogy ezzel a dallal jutott be, de fantasztikus, hogy mennyit fejlődött azóta. Robi szerint olyan, mint egy csinos manga képregény kislány, a különleges képessége a szép hangja, de küldetése nincs, úgyhogy nem lehet főhős addig. Társak kellenek neki. Lia boldog volt, mert azt érezte, hogy most nem izgul. Félreértette Robit, mert neki egyedül kell Jennifer, de Robi elmagyarázza, hogy nem trióba akarja passzírozni, hanem értelmet akar adni neki, na, mindegy. Hajós a csillagkapuról beszél, meg hogy ment lejjebb a hangja, és hogy a talpáig kell lemenni. Pontok: Lia 10, Hajós 10, Juci 10, Robi 7 pontot ad, az 37, holtverseny a Quantummal. Izgultok, mi?

Érkezik újra a Quantum XXL, egy kedves darabbal, Singing in the rain, esernyők, ez megint a kevésbé táncos, humoros cucc. Váltunk Marc Anthony Let it rain over me-jére, aztán megint egy másik dal, követni sem tudom, mindegy is. Hajós is mondja, hogy ez a humorosabb rész volt, külön kiemeli, hogy mindig más van elől, aztán belezavarodik egy mondatba, aminek a lényege, hogy mindenkinek jónak kell lenni. Juci a hetes számot dicséri, hogy az milyen jó, mert már tömeg, de még azért nem sok, éljen. Puzsérnak az imponál, hogy nem a személyes tragédiáikkal operálnak, hanem a produkciókkal. Csak nem egy beszólás a Megasztárnak? Szórakoztatás versus szánakoztatás. Lia is jobban szereti, ha több táncot lát belőlük, de az ötleteket imádja, az agyukat imádja. Lia 9, Hajós 9, Juci 10, Robi 8 pont, az 36. Még mindig nem értjük, miért olyan ferde Lilu haja, de tesóm szerint nem ferde, úgyhogy abban maradunk, hogy akkor a nyaka az. Szünet.

 

Lilut újra megpillantva anyám most már biztos benne, hogy Lilu haja ferdén van felkötve, és a szeme is kínai. Marci érkezik a népdallal, amivel bejutott, de megállapítjuk, hogy több helyen a dallamot és a szöveget is másképp énekli. Engem ez tkp nem zavar, ha jó. Abban maradunk anyával, hogy Marci a legjobb az összes közül, mert legalább meglepi az embert, hogy népdalt így is lehet énekelni, feldolgoz, nem pedig karaokézik. Puzsért tényleg nem értem, jön a hasonlat, a bíró fia a rózsadombi slusszkulcsos csávó, az apja a milliárdos vállalkozó, meg szép Juliskám a pénztáros csaj, aki látja a romlottságot, mégis hozzájuk akar tartozni, blabla.. Azt kéri Marcitól, hogy a mai sztorikat dolgozza fel, írja meg, ne a régieket ismételgesse. Liának ez tökéletes volt. Hajós az elválás pillanatáról beszél, amikor majd el kell jönni Borsodból, Juci meg az Elek és az ő népdala közti különbségre hívja fel a figyelmet, és jönnek a pontok. Lia 10, Hajós 9, Juci 9, Robi 6 pontot ad, ez 34.

Na öcsém, jön a durvulás, Jennifer az X-faktoros dalát, a One night only-t énekli, ez az a dal, ami miatt kiszaladok a világból. És tisztán emlékszem, mennyivel szebben énekelte az X-faktorban, sokkal természetesebb volt. Anyám szerint az a hülye, aki felkészíti őt, és ugyan ezt csinálták Wolf Katival is, hogy egy ilyen természetes, kedves teremtésből egy kimért, modoros picsát faragtak. Van benne valami. Mindegy, kámonbébikámon, jön a diszkó rész, fiúkkal táncol, dominává válik, de hát képzelhetitek, mennyire hitelesen. Üdvrivalgás a végén ismét, Lia azért mégis meg tud szólalni, hatalmas energia, én csak imádlak téged nézni és hallgatni. Hajós: hol van már az a műsor, amiben ez volt.. hol van, hát most jön, utánatok. Mindenesetre jó javaslattal él, pöckölje el a múltat. Na, igen. Juci pont ezt akarta mondani, 18 éves, legyen felnőtt és szabad. Robi lealázza azért - az utolsó másfél percben visszatért a szuperszemét, rosszat jól előadni a legrosszabb párosítás. Pontok: Lia 10, Hajós 10, Juci 10, Puzsi 4, vagyis 34 pont.

Jön Elek a dallal, amivel a párbajon bekerült. Imádom ezt a dalt, de itt most egy csomó hamis hang van, ezt egy operaénekes otthon kikérné magának. Anyám mondja is, hogy a végét ki kellett volna tartanod öcsém, hol a levegőd? Ez gyakorlatilag, legyünk őszinték, egy vidéki művházas fellépés volt. Juci szerint remekül énekelt, jól időzített és kíván neki egy hercegnőt. Mondom, hogy ő lesz a gazda műsor szereplője. Robi Paul Pottshoz hasonlítja, de belátja, hogy Elek csak egy jó hangú dalénekes. Lia szerint jobban énekelte, mint mikor először hallotta, és most izgult, hogy kijöjjenek a magas hangok. Az a könnyedség, ami az első dalnál, az most neki nem volt meg. Hajós szerint egy-egy van Paul Potts-szal, szerintem meg kurvára nem. Pontok: Lia 8, Hajós 10, Juci 10, Robi 6, vagyis 34 pont. Azért megkérdezném Jucit, hogy a sok 10 pontosa között ezek szerint nem látott egy kis különbséget sem az elmúlt hetekben és ma este? Mindegy.

Megmutatják a dalokat, hogy tudjunk szavazni, aztán Szabó Ádámot és a Kávészünetet láthatjuk, én meg kimegyek, mert ettől a harmonikás sráctól a falra mászok fel, annyira idegesít. Pedig a Kávészünetre emlékszem, faszák voltak a versfeldolgozásaikkal, most is Ady Párizsban járt az őszét csinálják, de iszonyat. Még harmonika szóló is van, csak mondom. ÁÁÁÁÁ. Vége szerencsére, bent vagyunk a lihegőben, tessék a sorrend a zsűritől, első a Quantum XXL, második Szirota Jennifer, harmadik Juhász Marci, negyedik pedig Mészáros János Elek, lehet szavazni, ha változtatni kíván a kedves néző. Lilu, ha csak a felső testét mutatja a kamera, olyan, mintha egy olyan tornadresszben lenne, amit csak nemzeti gyász idején lehet viselni. Anyu szerint egyáltalán nincsen nekik rossz lábuk, csak az egyik már öreg, ezért csúnya a térde, a másiknak meg olyan vékonyak a lábai, hogy a combja között van egy szünet. És akkor jöjjön egy valódi szünet.

A közös dalban (Egyetlen hang) csak arra tudunk figyelni, mit nyelhetett le Mészáros János Elek, puklis a hasa itt-ott rendesen, mi fog kibújni belőle alkalomadtán, ezt szeretnénk megtudni. Aztán arra is rájövünk, hogy a Csisz tulajdonképpen egy tehetségkutató fogyatékosoknak, csak nem mondják, vagy a Baltazár Színház, de ezt nem is akartam leírni, nehogy megsértsem a Baltazár Színházat, amit nagyon szeretek. Meg hogy Marci egy farkasember. Megkérdezik a zsűrit, hogy ki, miért izgul, Lia Jennifer miatt izgul, mert a múltkor kevés pontot kapott, Hajós magáért izgul, mert szerinte ezek a srácok tapasztaltabbak, mint ő, Juci nem akar izgulni értük, mert hiába, másrészt meg mindegyik nyertes. Róbert a Quantumért aggódik, nehogy kiessenek, ez az egy dolog érdekli. Mi az a kitűző rajtad Róbert? No copypaste mozgalom, amit hétfőn fog majd meghirdetni a blogján. Isteni.

Miután megnéztük újra a dalokat, jön a sztárfellépő number 2., Flour Tomi és az Indigó utca, lássuk Flour érzelmes oldalát, még a nézők is részt vesznek a koreográfiában, mindenki kap egy táblát, amire ráírhatta, mit szeret, így nem csak a színpadon látunk sok-sok táblát, hogy Szeretem a …, hanem Liluék kezében (Szeretem Sebestény Balázst), a stúdióban és a nézőtéren is, Szeretem a zenét, Szeretem a Jennifert, Szeretem az életet etc. Morzsoljunk el egy könnycseppet, és nézzük akkor, ki esik ki ma este.

Akkor kérem szépen, csak mert nyílván ti is nagyon izgultok, vágjunk is bele, nem szaporítom a szót. Jönnek a kiscsillagok a színpadra, mindenki kiabálja a kedvence nevét, jön a parazene, és mondják a lányok, hogy akkor ki a fasza gyerek. Az első fasza gyerek Szirota Jennifer, a második fasza gyerek, vagyis fasza gyerekek a Quantum XXL. Marad hát miszter anyámmal lakom opera és Juhász Farkasember Marci. Szerintünk Elek megy, mert az embereknek lassacskán elegük lesz végre az operából. De lássatok csodát, nem Elek megy, hanem Marci, még végül megnyeri ezt az egészet egy a hordótestű gazda, bazdmeg. Így fogadta a hírt Juci, ez legyen a záró kép.

36 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igenapu · http://gorogmendemondak.blog.hu 2012.05.28. 19:40:29

Lilu 77-es, szóval nem 33 éves, viszont - bár nem kedvelem különösképpen - szerintem jól néz ki, a lábai is rendben vannak :)

Az a baj ezekkel a tehetségkutatókkal, hogy túl sokáig tartanak, és pl János Elek már nem nagyon tud újat mutatni, szerintem Marcival is ugyanez volt a helyzet.
Jennifer tök sokat fejlődött, már rég nem ordít úgy, mint anno, csak ezeket a borzalmas Beyoncé meg Dreamgirls számokat felejtse már el.
Ja, és hajrá Quantum! :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.28. 20:12:20

nem tudtuk eldönteni anyámmal "

te beteg vagy

SarahConnor 2012.05.28. 20:33:27

Na ez most egy nagyon jó hv volt, köszönjük szépen :)

Elek megint dalol, ami nekem nem jön be, de ez van. Marci bazigyenge számokat ír magának, bár értékelendő, hogy saját, akkor is... gyenge.
A Quantum esernyős száma nagyon jó volt, nekem bejön a humoros szekció is az előadásaikban. Most táncoltak is rendesen. A bekerülős produkciójuk viszont így másodjára nem jött be annyira. Illetve jó volt az, csak untam kb a felétől.

Jenny még mindig üvegfal mögül énekel, és baromira kivan a hócipőm ezekkel az ordítós, trillázós, baromi modoros számokkal, amiket kap/választ.

Amúgy bírtam, a zsűriből senki nem mondta azt, hogy a bekerülős produkciókat úgy kellene nézni, hogy vajon a megtekintése után azt érzi-e az ember, hogy ez kiemelkedő, vagy azt, hogy már túlhaladták, és csináltak azóta jobbat a versenyzők... Ez árulná el, melyik irányba mennek, nem?
Nem tudom, mi értelme úgy nézni, mintha először látnánk, mikor nem. na sebaj, az én gondom.

Waldeck 2012.05.28. 22:26:15

Juhász Marci = Rumcájsz

min 2012.05.28. 23:10:56

elkezdtem olvasni de megint ugyanolyan szar mint lenni szokott. Az írónak valami terápiára lenne szüksége de az anyukája is kisérje el rá...

brazileiro 2012.05.28. 23:45:39

"Puzsi Jacksont gondolja a 20. század legnagyobb szórakoztatójának, de őket el tudja képzelni mögötte. Mondjuk, azt nem tudom, hogy, amikor ugye nem él, de mindegy is."

Ezzel a dícsérettel nem az a legnagyobb baj, hogy Jackson nem él, hanem az, hogy már a 21. század van. Magyarán, a mondat jelentése (vélhetően Puzsér szándékai ellenére): húsz éve még jók lettetek volna.

ribizli gizella 2012.05.28. 23:51:13

Megintcsak ezt tudom javasolni azoknak, akik egy teljesen rövid, objektív irományt szeretnének látni a műsorról, hogy mégis képben legyenek: www.life.hu/legykepben/napifriss/20120526-csillag-szuletik-juhasz-marci-a-tehetsegkutato-ujabb-kiesoje.html

Akik meg nem tudják elfogadni, hogy a hogyvolt, ahogy fenn is írja: "Sorozatepizódok zanzásítva, viccesen, akár gúnyosan", azok inkább ne keveredjenek ide, vagy olvassanak más posztot, más műsorról, sorozatról, esetleg válasszanak ki egy kedvenc írót, és csak az ő bejegyzéseit kövessék, vaaagy... jelentkezzenek maguk is hogyvoltírónak.
Aztán dobálják össze a tartalmatlan, semmitmondó műsorokat úgy egy tartalmas írásba, hogy vicces legyen, szarkasztikus, és élvezetes legyen olvasni. :)

átlátó 2012.05.29. 01:03:23

Szerintem is elég fiatal a Radics Gigi ahhoz, hogy rendszeres nemi életet éljen... az alkalmi, az más, az ellen nincs semmiféle kifogásom még akkor se, ha egyébként vannak fenntartásaim, hogy eléggé érett e a rendszertelen nemi élethez, de ha nem kezdi el időben egy fiatal lány a rendzsreteln nemi életet, akkor sose fog eljutni a rendszerhez, pedig a rendszerekkel mindig van valamilyen baj akkor is, ha kívülről nem látszik meg még az, hogy belül van a baj akkor ha nem kívül van az, amivel baj van akkor, amikor baj van, mert baj akkor van, amikor baj van és a a problémákat felszínre kell hozni. Csak ennyit akartam most mondani.

Agrael 2012.05.29. 01:32:20

Mondjuk szívesen olvastam volna olyan hogyvoltot, ahol a szerzőt legalább érdekli valamennyire a kritikájának tárgya. Süt az unalom és a "muszájírnom" hangulat az írásból. Persze ez lehet a véleménye, csak itt eddig nem ezt szoktam meg.

lobster thermidor 2012.05.29. 07:35:11

Mondjuk pont itt volt az ideje, hogy ez a pol-beates Marci gyerek kiessen.
Pláne most, hogy a Puzsér még ha nem is tudja mit jelent a kifejezés, de erősen igyekszik ebbe az irányba tolni.

@villanella:
Némi kiegészítést tennék a frizurákkal kapcsolatban!
Lilu frizurájával az volt a baj, hogy nem tudták eldönteni ezen az estén mókusecsetet, vagy az afrikai törzsfőnökök megszokott státusszimbólumaként használt elefántsörtéből készített légycsapót viseljen a fején. Most sokkal egyértelműbb volt, hogy Nóri feje mellet a mosdóban turbó fokozatra kapcsolva maradt az automata kézszárító.

SarahConnor 2012.05.29. 07:52:03

@ribizli gizella: neked teljesen igazad van, csak azt felejted el, hogy a "viccesen, gúnyosan", és az "alpárian, mindenkit válogatás nélkül leszarozó hangnemben, mellébeszélésekkel tarkítva" az nem ugyanaz. A múltkori hogyvolt pedig inkább az utóbbi jelzőket viselhette magán sajna. Ez a mostani viszont jól sikerült szerintem.

roqfort 2012.05.29. 07:56:02

Kellemetlen blog, egy rossz karaokéje a műsornak. Nem azért, mert a műsorért rajongok vagy hibátlan, hanem mert ebből a blogból egy unott, otthonülő, örömet semmiben nem lelő, magányában agresszív, maga sem tudja pedig TV függő alak képe rajzolódik ki. Esetleg! ezt a típusú olvasó közönséget akarja kiszolgálni.?
Mindenesetre egyik műsor szereplő sem volt ilyen hosszú, unalmas, értéktelen, mint ez a blog.
A műrorról: Nórit jobban bírom, több benne az élet.
Lia: tényleg semmit nem mond, de ha Juci is megél ebből, miért ne.
Hajós: valamit majdnem mindig tud mondani, ez a forduló nem az ő napja volt.
Puzsér hülyeségeket beszélt, kb. annyira volt eredeti mint a blog szerző.
Quantum: jó volt, az a baj a koreográfiai elemek már ismerősek, viszont erről a műsor tehet. Ezt lehet feldobni a köré épített show-val, jól csinálják.
Jennifer: Ella tényleg jobb, ez meg egy fiatal kis csaj. Még csak nem is Rúzsa Magdi. De jó, szerintem.
Elek: nem értek az operához (pedig itt mindenk ért minden műfajhoz), nekem tetszik ahogy énekel. Hordó hasa van, de Ella sem jobb, btw us.
Marci: jó volt, de ideje volt hogy kiessen. Ráadásul az volt az érzésem, ő is unta már ezt a banánt, menni akart sörözni Borsodba.
Közös produkció: na az rémálom volt, bár kihívás lehetett akármit is kihozni eehhez a felálláshoz Elek és Marciból:-).

hannamontanna 2012.05.29. 09:19:47

Köszi a hv-t szupi volt! Már csak azért is, mert lemaradok néha bizonyos részekről.... Hát mit mondjak, ezek a minik már azért tényleg egy bizonyos kor felett átmennek kínosba. Akkkkármilyen jó lábuk van és akármilyen bevállalósok. Mi lesz a finálén??? Tangában lesznek??
Na mindegy is, mert legalább a szín és a fazon rendben volt.
Meg kell hogy mondjam, MJE kifulladt szerintem, Marci is beleunt. Valószínűleg a rock menne neki - feltéve hogy a villákat otthon hagyja..:-))- csak épp nem engedik kilépni ebből a népi vonalból. Pedig egy jó kis Gun's Roses-t meghallgattam volna tőle. XXL szokásos, már nincs váratlan esemény számomra. Pedig nagyon jók, de ez azért nehéz lehet, hétről-hétre szuperprodukciót összehozni. Jennifer végre ellazult, de hogy miért nem énekelhet egy bulizós számot, azt nem nagyon értem. Rihannát várok. Én bajom...
Fluor izékéről nem tudok mit mondani, de annyit megjegyeznék, hogy a Megasztárban FloRida volt a sztárvendég...váháháhá!!!!!! Szánalmas. A másik, hogy Adyt megzenésíteni álljon neki Péterffi Bori, vagy Palya Bea, de ne a kávészünet vagy mi, mert nagyon nem volt jó. És ugyan eddig mindig úgy véleményeztem, hogy "nekem nem tetszett", de ez most NEM volt jó. Csak annyit tudtam reagálni, hogy nna ezt azért már neeee!!!!
Aztán meg rájöttem, hogy Puzsér egy Csernus klón, azzal a különbséggel, hogy Csernus építő jelleggel aláz és analizál -mondjuk számomra elég idegen módon, nem lennék a betege- PR feladata viszont a kritizálás lenne ugyancsak építő jelleggel, amit képtelen megoldani. De el kell hogy fogadjam, igaza van: a népnek cirkusz is kell. Azt nyilatkozta, hogy gondolkodási időt kért mielőtt elfogadta volna a zsűri feladatot, és arra jött rá, hibát követ el ha elfogadja, de még nagyobbat, ha nem. Gondolom végig futott az agyán, hogy ha ismeretlen csillagocskák országos ismertséget kapnak ettől a műsortól, akkor olyan szinten ismert lesz ő is, amire még száz év munkássága sem lenne elég neki. Igaza is van. Viszont ez az ismertség akkor is meglenne, ha nem mondana hülyeségeket, nem alázna mindenkit, nem nevezné szemétnek a versenyszámokat, és ezzel szemben nem értékelné túl látványosan az XXL produkcióját. Pedig ahogy utána néztem ez a műfaj neki nem is fekszik. Pláne nem értem.
Már csak egy kívánságom van: Jennifer ne vedd észre a közönséget, csak énekelj.... (A zsűrit se...:-DDDD)
Kösziiiiiii!

hannamontanna 2012.05.29. 09:28:08

@pushpang (univerziális határeset): Debizony...:-))))) van hogy félrenyom az ember.....
Sőt nem csak megasztáros, hanem Megasztár...:-DDDD Amy Winehouse kiköpött mása, csak jobb a hangja..:-))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.05.29. 10:09:19

@hannamontanna: ja tényleg, ő nyert. :)

Bár nem néztem a megát, nem tudom, milyen a hangja, annyira meg nem is érdekel, hogy "utánahallgassak", de ahogy a fotóit elnézem, szegénykém már most úgy néz ki, mint egy 35 éves, mi lesz vele később?

cöcö 2012.05.29. 10:19:52

ismét sikerült egy primitív cikket összehozni. (Lilu öreg? vicc...)

hannamontanna 2012.05.29. 10:28:51

@pushpang (univerziális határeset): Mondjuk én úgy értettem a hasonlóságot, hogy ....szóval hogy hasonlít rá külsőleg. Szerintem nagyon aranyos, szuper a hangja, és ehhez még a jelleme is üdítően őszinte és tiszta....Nagyon drukkolok, hogy ilyen is maradjon.
Egyébként érdemes meghallgatni, megdöbbentően jó....

zaturek 2012.05.29. 10:57:21

Ti most komolyan az 51 éves Ella Fitzgerald előadásával hasonlítjátok össze a 18 éves Jennifer produkcióját? Hát ez hatalmas öngól volt, kedves fikázók.

Egyébként a One night only diszkósított változata nekem sem tetszett.

hannamontanna 2012.05.29. 11:20:10

Nem túl elegáns dolog belemarni az ételt adó gazda kezébe...:
www.nlcafe.hu/tv_sztarok/20120529/puzser-robert-tavozik-csillag-szuletik/
Amúgy ha már hallottuk a kassza csilingelését, a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs...:-)))))

csicserierika 2012.05.29. 12:17:54

@hannamontanna: már elnézést, de inkább Tanitatikaram, és Amyre annyiban hasonlít, hogy mindketten nők.
Gigike messze van még attól a szinttől amit Amy nyújtott nekünk.

hannamontanna 2012.05.29. 12:30:39

@csicserierika: Igazad van. Annál is inkább, mivel én is azt írtam, hogy csak külsőleg hasonlít rá, szinteket pedig semmi esetre sem hasonlítanék össze. Sem Amy-t Gigivel, sem Jennifert Ellával, Janis Joplinnal és így tovább. Ők sem akarják, szerintem. De Gigi egyébként sem ehhez a hv-hez passzol, úgyhogy inkább beszéljünk Puzsérról..:-)))))

villanella 2012.05.29. 12:33:24

@zaturek: Ellahoz senkit sem hasonlitanek, plane nem egy fiatal, kezdo lanyt. Azert linkeltem, hogy elmagyarazzam, hogyan kellene enekelni ezt a dalt, miert szebb puhabban, nem orditva.

villanella 2012.05.29. 12:34:04

@zaturek: Meg mert sokan most hallottak eloszor sajnos.

mézescsók 2012.05.29. 12:39:44

@roqfort: Ahányan vagyunk, annyiféle szemmel nézzük. Szerintem bizony ez a forduló unalmas, kelletlen volt és karaokéja sztárok dalainak meg a versenyzők korábbi produkcióinak.
Lehet, hogy sok emberhez MLE hozza el a magasabb kultúrát, mert másképp operát nem hall, dehogy egy szinten lenne Paul Pottssal??? A Csitári hegyek meg kész röhej volt (Villanella: LOL Anyukádnak: szóval toppantson!!!)
Dzsnnifernek egyetlen értéke van: tiszta a hangja, egyre szerencsétlenebb dalokat ad elő. Múltkor Janis Joplinnal fürdött be, most Ella Fitzgeralddal sikerült neki ugyaneze minden különösebb erőfeszítés nélkül.
Marcit már a kezdettől nem értettem: mi dönti el, hogy mikor üvölt és mikor nem? Kétsoronként váltogat?
Quantum: a legegyenletesebb produkciót hajtotta végre, a második még érdekes is volt és ennyi.
A két műsorvezető nekem két zsiráf.

csicserierika 2012.05.29. 13:02:44

@hannamontanna: tényleg, ez a csisz.
Már megint eltévedtem :)

Brianna 2012.05.29. 13:50:15

A hogyvoltot nem értem, miért fikázzák sokan, ez ilyen, a blogon a többi is hasonló. Szubjektív, pont az benne a jó. :D

MJE és Marci: Hogy lehet ilyen közhely dalokat előadni? Énekeltek ezek olyan dalt a műsor folyamán, amit nem énekeltünk mi is általánosban? Attól hogy közben áriáznak vagy üvöltenek, még közhely marad.
Jennifer: neki is egy normális dal kellene, minden produkciójából süt az üzenet, hogy "hú-látjátok-de-ki-tudom-énekelni". Ne mutassa meg több "új oldalát", egy jó számot énekeljen el lazán.
Quantum XXL: nem csoda, hogy Puzsér őket dicséri, ők az egyetlenek, akik nem szúrják el. Vagy csak kevesebb táncos műsort láttunk még tehetségkutatókban, és ez a műfaj még nincs annyira elkoptatva.
süti beállítások módosítása