Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marslakók - 56.

2012. május 23. 16:30 - Hódos Hajnalka

Gyorsan, ma sok a dolog, a mai Baltás cím: A dilettantizmus mindenhová benyalja magát. Hát igen, kemény szavak ezek Róllandtól, ha értik, mire célzom. Célzok. Na, haladjunk. Frenetikus hírem van, őszintén remélem, hogy ma legalább egy szalagcímet is megérdemel valahol, először játhattunk színészi játékot a Marslakók c. sorozatban - leszámítva Kálloy M.P. két jelenetét, de az olyan régen volt, hogy igaz sem volt - Ottó zseniálisan játszotte el a matarészeget, bravó! Hát ezt most muszáj volt. Muszáj volt inni. Hű, a bevásárlás, hát az elmaradt. Erzsike kiakad, azon is, hogy Ottó részeg, azon még jobban, hogy elitta az utolsó tízezrest, hiába keres Ottó kétségbeesetten némi aprót, hogy Hédinek legyen mit ennie, az asszony már hozza is a paplant meg a párnát, legközelebb a lakást fogja elinni a fejük felől! Ottónak lenni szar lesz reggel is, Titi viszont ágyba kapja a reggelit és némi alliterációt is a neszkávéhoz, a bélférges, bágyadt belga balfék, ha nem jelent volna meg minden randijukon, hogy rémülten raccsolva reklamáljon, Fater akkor is szerelmes lenne belé. Fülig. Apropó, fül, javasolnék Faternak egy erősebb sminket, mert a fül előtt szolídan csordogáló verejtékpatak férfiaknál kizárólag egyetlen - na jó, két - esetben megengedhető, szénahordáskor, gatyarohasztó melegben, és a disznóól ganézásakor, szintén nyár közepén, a lemenő nap fényében, legalábbis én a nagypapámon ekkor láttam ilyet és az úgy rendben is volt.

Ottóéknál áll a bál, Erzsike pakol, Hédi ne dobálózzon, ő is pakoljon, mindent. Azt is. Ottó motyog valamit a kényszerhelyzetekről, falra hányt borsó, be is tántorog a Félkézbe, kutyaharapást szőrivel alapon kávézik, némi rummal, Titi rémüldözik, mitől zöld. És a kávéban mi van, megőrült?! Nem őrült meg, az van, hogy elmentek. Pedig kis hazánk nagy rockerével muszáj volt inni, legalább Titi higgye el, hogy különlegesen rohadt helyzet volt. És nem, nem válik! Annyira nem, hogy még az asztalra is csap, ököllel. Hédi nem fogja szarban hagyni, mert szereti. Így, ahogy van.

ADHD Kristóf rápörögne a melóra, de így nem lehet dolgozni, Ottó sehol, neki erre nincs ideje. A büfésnő (Titi) ne magyarázzon, köszöni, hogy bepillantást nyerhetett, alászolgája! András marasztalja, ADHD ilyen szavakkal dobálózik, hogy megbízhatóság, kiszámíthatóság. Jó, akkor dolgozzon együtt a Zamárdival, ha Ottóban csalódott. Még mit nem, az a nő bolond és hisztérikus! András szerint impulzív és ösztönös. ADHD leszarja, akkóse. Brezna Zoli megvilágosodik, szóval Géza azért akar ilyen nagyon oknyomozó újságíró lenni, mert Zöldi Úr terjeszkedni akar a sajtóban. Hát jó reggelt kívánok, na, tud valami kompromittálót Zamárdiról? Zoli húzza magát, de Géza beveti a jól bevált szöveget: támogatók kivonulása a címlapon.hu-tól, erre a kis gerinctelen sunnyog meg psilog nagyokat, hogy ez mekkora féreg, uramisten. Felejthető párbeszéd következik, Titi és Eszter, a témák: Árvai egy pöffeszkedő kis pöcs, büdös-e a párfőmje vagy férfiasan karakteres és ki dugta meg Titit, hogy úgy vigyorog, mint akit most visznek ugyanoda. Flóra, a celebösszekötő újabb infót szállít, a Róllandnak volt egy nagyon szép barátnője, jártak is meg minden. (sic!) A csaj egyszer csak eltűnt, Olaszországba ment, lett családja, de évente egy-két alkalommal hazalátogat. Ja, és felhívta Szandi szüleit is - a Hollandiában szőrén-szálán eltűnt kiscsaj - akik hajlandóak nyilatkozni az eltűnés körülményeiről. Gergő nem túl lelkes, mert Antos feszt baszogatja, már én is unom, mi a faszt képzel magáról ez az önelégült barom, inkább venne egy másik nadrágot, mert ez már megáll magától a sarokban.

A napi kis színes az eurovíziós együttes, gratulálok a döntőbe jutáshoz, a nevüket nem jegyeztem meg, mert minek is. Viola és a Pénzember összeugatnak, ahham, szóval ezért tűnt fel hirtelen Fater! Viola hazautazik. A veszekedés azért tör ki, mert a Pézember nem támogatta a tehetséges kis csapatot, sőt, még azt a keveset is el akarta venni tőlük, amijük van. Hm, arról nem volt szó, hogy a Pézember szervkereskedelemmel is foglalkozik. Mert naívak és azért, mert van, még nem fogja a pénzét a tengerbe hajigálni Viola kedvéért. Igen? Akkor bazd meg a vörös rózsádat, te szarrágó görény, pattan fel Viola és Svédországig meg sem szólal, olyannyira feldúlt. Flóra mégsem résztvevő a szépségversenyen, mea culpa, hanem beállt jelmezesnek vagy hova, Rólland ekézi kicsit emiatt, Gergő és Antos majdnem összeverekednek, mert a fotós még mindig háborog, miért nyalogatta Gergő a csaját. Meg azt sem érti, egy olyan nő, mint Évi, mit akar egy olyan kis gyökértől, mint Gergő. Gergőnek elege lesz, Flóra is megsértődik, nagy egyetértésben elhúznak a szépségversenyről, Rólland meg tol egy fantasztikus lehetőséget Antosnak, hagyja a lúzer Marslakókat, dolgozzon neki. Most biztos nagy személyiségfejlődés lesz meg minden és kiderül, hogy a hisztérikus csődör egy érző lélek és nem akar ártatlan kislányok megrontásában részt venni, blablabla.

Címkék: marslakók
25 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hódos Hajnalka 2012.05.23. 16:40:15

Azt kifelejtettem, hogy Ottó vitte a fejében a rockeres anyagot, de Eszter kitaszigálta a szerkesztőségből, mert seggrészeg volt, nehogy Piton észrevegye. Azóta józanodik valahol.

Kullancs1983 2012.05.23. 17:10:01

Mondom én, hogy az a szerencsétlen szőke szuka basz el mindig mindent! Remélem a pszihozsaruval egymásra találnak legalább, hátha folyik végre egy kis vér..:P
Amúgy górézás közben sem lehet izzadni? A nem annyira mezőgazdasági jellegű munkákat már kérdezni sem merem.

Hódos Hajnalka 2012.05.23. 17:43:00

@Kullancs1983: attól függ, mi a górézás :D

Letienne 2012.05.23. 20:33:37

Az isten simogasson már meg Hajni, a hogyvoltot írni kell az epizódról, nem képkockánként kiposztolni.

Pedig bírlak a VV óta te banya, Pötyi megvan még?

Hódos Hajnalka 2012.05.23. 21:02:32

@Letienne: jóvanmá, azt hittem, örültök a sok képnek :))) ehh, nem lehet ezeknek a kommentelőknek eleget tenni! :D
megvan, persze, itt alszik az asztal alatt. :)

foxglove (törölt) 2012.05.23. 21:07:37

szia Hajni (csak köszönni akartam)

Hódos Hajnalka 2012.05.23. 21:11:31

@foxglove: hú, Farkas avatar? :)) szia, rég találkoztunk. ne magyarázkodj, megértem. :))))

foxglove (törölt) 2012.05.23. 21:13:10

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: :) de hiányzol ám. nem baj, kivárom amit ki kell várni:)

Letienne 2012.05.23. 21:30:01

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Nekünk képtelenség eleget tenni:P Tul képpen nem zavar az illusztráció, csak nem tudnád a hajtás utánra tenni a nagyját:D Tudod, amolyan teaser a hogyvolthoz. Kire néz Fater? Tartsanak velünk a hajtás után és megtudják!

Pötyi szokott reagálni a karakterekre? Van kedvence?

kemény keleti kommentelő 2012.05.23. 22:14:55

Ilyenkor sajnálom, hogy viszonylag kevés manus döngetett meg úgy jó alaposan. Most tudnék jönni statisztikávan, 10-ből hány csorgatja közben füle elött a verítékét.
Ciki bevallani, de én a hancúr harmadik órájában elkezdek izzadni. Budaörsi szaunás swinger partyn már a másodikban. Főnököm titkárnőjével a vezér íróasztalán ebédszünetben már a 8. másodpercben.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.23. 22:22:22

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Azt hallottam, h idén nem lesz már VV, mi lesz velem nélküled?:O

Kullancs1983 2012.05.23. 22:41:36

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ja, hát én azt hittem, hogy te ilyen falusi lány vagy, osz tudod mi a góré... Mindegy, munka az is, és annyira nem kellemes. (Van persze rosszabb, de annál nem folyik rajtad a verejték, mert a por nem engedi. :)

Hódos Hajnalka 2012.05.24. 06:15:27

@Letienne: jó, akkor ezután úgy lesz, fene azt a válogatós fajtádat :))) Pötyinek most nincs kedvence - a VV4 alatt ugye Évától félt - mert nem együtt nézzük a produkciót, hanem én másnap, egyedül az MTV Videotárból. Valamelyik este tervezem megnézni Spielberg Hadak útján c. filmjét, kíváncsi vagyok, ahhoz mit fog szólni, ugyanis ki nem állhatja a lovakat.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: nekem az az utolsó infóm, lesz, de az ősszel induló RTL2 csatornán. De tudod mit? Ha nem lesz, nem baj. Lesz valami más. :)

@Kullancs1983: hogyne tudnám, mi a góré, csak pontosítani akartam. Van is otthon. A kukoricát tároltuk benne. Régen. Most az üres befőttesüvegeket meg mindenfélét, mert már nem tartunk disznókat.

Letienne 2012.05.24. 09:14:05

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: köszi, egy angyal vagy:)

Nem is értem, hogy lehetett tartani attól az áldott jó lélektől, hogy a kurva életbe' már! :D

Az a film szerintem kicsit hangulatvadász, fiatal fiúval, nagy szemű, simogatható szőrös állattal, de hát erre is megvan az alkalom, bár az biztos, hogy én nem (csak) a kutyámmal néznék ilyen összebújós filmet:)

p.s. Vajon blökikre lehet tenni 3Ds szemüveget?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.24. 12:02:38

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: most biztatni akartál?:D

Lehet, h te többet tudsz:D Jó, meghajolok, lesz:) Akkor viszont: Juj, de jó!!!!!!!!!!!!!!!!!:DDDDDDDDDDDDDDDDD

kemény keleti kommentelő 2012.05.26. 10:39:50

Nem szeretném lelőni se a poénokat, se az egyre kacifántosabb eseményeket (utóbbit azt hiszem le se lehet), így csak két észrevétel.

1. Megtudtuk miért nem jár Eszter soha szoknyában. Ilyen lábakkal én se járnék.
2. Közeledünk a 60. részhez, de még nem láthattunk dohányzó szereplőt. Legalább Gergő anyja pipázhatna. Vagy Erzsi. Vagy a verőlegény rágyújtana egyszer, amiből érzékelhetjük mennyire ellenszenves figura. Anélkül sajnos nem az.
Nincs más hátra találgatni kell. Mindenki iszik mint pelikán, de senki sem füstöl. Warum nicht?

A: Ottónak nem engedi Erzsi
B: Pirszingnek nem engedi Ottó és Erzsi
C: Titi haja füstös lenne, ezt nem engedheti meg magának és nekünk
D: Andrásnak az orvos nem engedi
E: Antos elaludna cigivel a szájában és leégne a lakás
F: A rendőrt leugatnák a többiek ha megpróbálná
G: Gergővel nem smaciznának a lányok ha megpróbálná
H: Hát ez az. Miért nem gyújt rá soha Eszter? Nincs meg a hangja hozzá és nem lenne hiteles a jelenet? Csak félig züllött nőt játszik? A Hajógyári szigeten 30 méterenként van buszmegálló és nem kockáztatja meg a 30 rongyos közjóranevelőbírságot? Nincs zseb a csillagos pizsin ahol tarthatja a paklit? A robogós sportember és nem dohányzik? Kígyós megkaratézza ha rágyújt? Gergő füstszagú nő mellett nem aludna soha?
Hülye kérdések, abba is hagyom. A végén még valaki azt hinné fanatikus vagyok.

csicserierika 2012.05.26. 10:58:57

én a képek miatt járok ide.

2012.05.26. 14:12:27

@kemény keleti kommentelő: a hancúr harmadik órájában??? Ne röhögtess, a háromfogásos gyertyafényes vacsit nem illik beleszámolni. :DDDD

kemény keleti kommentelő 2012.05.29. 11:33:19

Pünkösd alkalmából tojhatott volna nekünk Hajnalka új blogot.

Hódos Hajnalka 2012.05.30. 06:42:24

@kemény keleti kommentelő: pont azért nem tojt. ööö...izé... most mi van? nem találom a videotárban a 60. részt. csak nem???

Hódos Hajnalka 2012.05.30. 06:43:35

ehh.... megvan. pedig aszittem, hogy.

kemény keleti kommentelő 2012.05.30. 11:00:55

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: A 60. részt érdemes megkeresni, mert 50%-ra adom hogy jó volt. Remélem a következőben Fater megteker legalább 1 anyókát.
süti beállítások módosítása