Ahhoz képest, hogy Budapesten a népakarat megtestesítői az utóbbi években bürokratikus kifogásokkal próbálják megakadályozni a büszkeségnapi felvonulást, Magyarországon tavaly óta érezhetően központilag hájpolják a szubkultúra másik népünnepélyét, az eurovíziós giccs- és meghökkentésparádét. Idén ezt egész Európa Bakuban teszi, ami földrajzilag pont annyira tartozik az öreg kontinenshez, mint a szintén nem újonc eurovíziós résztvevő Izrael.

A Kristálypalotának nevezett csudaarénában a három házigazda vár bennünket, a nyikhaj a tavalyi győztes duó énekese, a feketébe öltözőtt csaj valami azeri tévés műsvez, a pirosba csomagolt meg azt mondja magáról, hogy ügyvéd (wtf?). Komoly válogatás lehetett a posztokra, mert franciául egyik sem tud, permanensen gratulálnak egymásnak, amikor sikerül kinyögni egy-egy előre betanult francia mondatot (ez valami szabály, hogy mindent el kell mondani angolul és franciául is). Gundel Takács Gábor hangja ropog az ócska közvetítővonalon, szóval inkább haladjunk, jön az első elődöntő 18 produkciója. Képek vannak, aki meg is hallgatná, annak barátja a Youtube.

Rambo Amadeus: Euro Neuro (Montenegró) – Rambo egy amolyan elhízott Csernus doktor külsejével fehér ing, fekete öltöny kombóban reppel, téma az euróválság, a refrén szerint „give me chance to refinance”, vagy ilyesmi. Európa biztos baromira díjazza majd, hogy még egy trójai falóval is emlékeztetik a bénaságára.

Greta Salóme and Jónsi: Mundu eftir mér (Izland) – A paripaállkapcsú szőke hegedűsnő és David Bowie fiatalabb kiadása jó nyomják. Van benne egy nagy kanál Nightwish, de azon a fesztiválon, ahol a legtöbb dal hasonlít valami ismertebbre, ez még a szerencsésebb megoldás.

Eleftheria Eleftheriou: Aphrodisiac (Görögország) – A görögök a ribancfaktort bevetve igyekeznek valamit nyújtani a csőd széléről: a görögös alapra helyezett kortárs diszkószemétre ugráló slepp a secondhand-bolt melletti kukából öltözködött, az énekesnő (?)erősen rászorul a szokásos vokálnál hangosabbra feltolt háttérénekesre, ezt azzal próbálja leplezni, hogy nagy lábemelgetéssel teszi közszemlére a fehérneműjét.

Anmary: Beautiful Song (Lettország) – Ez az a pont, amikor bevallom, hogy már három hete az idei fellépőket hallgatom a buszon mp3-ról, és ezt a dalt szerettem. Eddig. Fülbemászós, közepesen szórakoztató középtempó, az énekesnőbe meg valami hang is szorult. Ugyanez a színpadon viszont rettenetes: az előadó egy kb. 210 centi magas trampli, aki úgy néz ki, mint Meryl Streep egy intenzív szteroidkúra után – ha tavaly Wolf Katit egyes rosszmájúak letranszvesztitázták, akkor ők most bajban vannak, mert nem találnak érzékletes jelzőt erre itt. Hozzá még négy visszafogottan mozgó, ötletszerűen felöltöztetett vokalistanő, az egész ötös lép négyet jobbra ötöt balra, és már vége is a dalnak: a lowbudget esszenciája.

Rona Nishliu: Suus (Albánia) – Mindjárt egy példa arra, ahol bevált a minimál színpadkép: a hölgy egyedül áll a színpadon olyan cuccban, amit Tina Turner viselhetett a Mad Max sokadik részének kimaradt jeleneteiben, a hajzat vonatkozásában meg nem tudom überelni a Velvetet: kalácsfrizura. Csüdig füst, de semmi tánckar. A dal szenvedős, suttogós, majd hirtelen óriási kitartott hangok jönnek. Én totál megvettem. Mandinga: Zaleilah (Románia) – Ha létezik ilyen műfaj, akkor ez a dal maga a balkán pop. Ezzel mindent el is mondtam róla: nagyjából a görög előadó vonalát követi, hosszú combok, rövid szoknya dettó, esetleg kicsit több hang a nő torkában. Súlyosbító körülmény a bukaresti Elvis-hasonmásverseny nyolcvankettedik helyezettje a zenekarban, ráadásul egy piros skótdudaszerű izét nyomorgat.

Sinplus: Unbreakable (Svájc) – Ezzel a dalcímmel nálam nem jutnak messzire, ha már rock és Unbreakable, akkor inkább a Bon Jovit választom. Amúgy nincs ezzel sok baj, rádióbarát jellegtelenség, „ússz az árral szemben, kövesd a legvadabb álmaidat” szalonlázadós tematika, ilyen lenne Megasztár Roland, ha Svájcban alapítana együttest. Iris: Would You? (Belgium) – Rózsaszín leányálomdal, egy vattacukorba burkolt balerinának öltöztetett bakfistól, akinek úgy remeg a hangja a sok ember előtt, mintha most lépett volna először színpadra bármelyik magyar tehetségkutatóban. A serdülőkor láthatóan megzavarta a tinilányt, azonban szerencsére csak a lekvárkeverőivel kell megbirkóznia, a mellei még nem okoznak gondot a színpadi mozgáskoordinációban. A cukiságfaktor azért elviszi.

Pernilla Karlsson: När Jag Blundar (Finnország) – Amikor a skandináv népek a saját nyelvükön énekelnek, az szélesebb közönség számára nehezebben fogadható be. A finn induló svédül tolja, ami ugyanúgy bámulatos mássalhangzó-torlódásokat eredményez a lassú, néhol középtempóra felgyorsuló, kicsit alternatív beütésű dalban. Én bírom az északiakat, átjött. Izabo: Time (Izrael) – Az izraeli csapat frontembere egy Jasszer Arafatba oltott Rátonyi Róbert, és minthogy ezek az urak az előző évszázadban éltek, a dal hangulata is egy retró-táncdalfesztivált idéz. Valószínűleg nem alakítottak maradandót, mivel ez minden, ami róluk elmondható.

Valentina Monette: The Social Network Song (San Marino) – San Marinónak gyér népességéből kifolyólag évről-évre komoly gondot jelet egy színpadképes produkció kiállítása. Ez idén sem sikerült: a nevezés óta már átírták a refrént Facebook-ról hol „uh-oh”-ra, hol „hello”-ra, de ettől még az előadás szánalmas maradt. Szerencsés körülmény ugyanakkor, hogy a színpadon helyet kapott az enyhén pszichotikusnak tűnő énekesnő kezelőorvosa is, ha súlyosabbra fordulna az állapota. Ivi Adamou: La La Love (Ciprus) – Folytatódik a mélypont, a dal a görög-román vonulatba illik, mindez egy olyan énekesnőtől, aki a ciprusi Liv Tyler utánzatok reménybeli nagyipari gyártásának nullszériás prototípusa. Ezúttal Gundelt idézem: a dal címe mindent elmond annak mélységeiről. Ennyi.

Soluna Samay: Should’ve Known Better (Dánia) – Az előbbiek után felüdülés a Gundi által utcazenének nevezett műfaj, mondjuk nekem inkább a Dawson’s Creek tetszőleges betétdala jut róla eszembe, de ez egyenlő azzal, hogy legalább elviselhető a nóta. A leányzón a kapitánysapka kicsit túlzás, ezért le is veszi a szám közben. Buranovskiye Babushki: Party For Everybody (Oroszország) – Ha már elhangzott korábban a „cukiságfaktor” kifejezés, akkor itt pláne adekvát: hat darab orosz nagyanyó gyorsított ütemre gajdol, hol oroszul, hol angolnak szánt szavakkal. Egyértelműen következik a Veresegyházi Asszonykórusos párhuzam, és akkor mindenki pontosan érti, miről van szó, olyan.

Compact Disco: Sound Of Our Hearts (Magyarország) – itt legalább nem kell izzadnom a dal körülírásával, bizonyára mindenki ismeri mostanra. A fiúk a szokásos feketében, mondjuk amennyire a magyarok a görögök utáni második helyen állnak az Európa Feketebáránya kontesztben, ez illik is ide. Hangok nagyjából a helyükön, az énekes a kifutót is használja, a rádióban elfogadható dal színpadon egy kicsit vérszegényen mutat. Trackshittaz: Woki mit deim Popo (Ausztia) – Van a Facebook Songnál is lejjebb, az osztrákok saját bevallása szerint ez valami traktoros vidéki gengszterrap volna, vagy mi. Két hanzi darálja alig européerebb módon azt, hogy „rázd a picsád” (távol a hochdeutsch-tól), közben három neonsárga ruhás nő rúdtáncol hátul. Gondolom a szín azért, hogy ne csapják el őket természetes élőhelyükön a vidéki osztrák traktorosok.

Pasha Parfeny: Lautar (Moldova) – Első megközelítésben ez is balkánpop, viszont hálistennek kevesebb a pop és több a Balkán benne. A figura arcán kívül a zenében és az idétlen mozgásokban is beköszön a Kusturica féle Macskajaj, a filmet pedig jó felidézni, úgyhogy ez elviszi a számot is a hátán. Jedward: Waterline (Írország) – Nem hiába bízták meg az írek a tavalyi év után idén is ezt a duót, a srácok ugyanazt hozzák, mint 2011-ben. Vagyis: a szintipop jellegű dal ugyanolyan szar, mint tavaly, a két kis takony még mindig nem tud énekelni, és továbbra is a vokál énekli el az egész számot. Viszont a két kis pöcsöt a végén legalább lepisálja valami gép, merthogy waterline.

Ennyi az első elődöntő, továbbjut a szombati fináléba Magyarország, meg még Románia, Moldova, Izland, Dánia, Albánia, Ciprus, Görögország, Oroszország és Írország. Csütörtökön második elődöntő, folytatjuk.

Képek: eurovision.tv / Thomas Hanses