Tegnap jóformán nem történt semmi, mert az nem esemény, ha Hiper valakire berázza az ujját és azt üvölti, hogy bárcáskurvabazdmeg, és az sem, ha öt tequilától beleáll a nappali járólapos padlózatába. Az első széria játékosai közül hárman meleg cowboynak öltözve jöttek be a hotelbe, és megnézték a kérót. Jó, Féliker hazament, de ez nem oszt, nem szoroz. T69.2 talpig vörös nagyestélyiben, kontyban nyit, és azt mondja, elérkeztünk az utolsó kiválasztáshoz. na, az Éden hotelben tényleg minden megtörténhet, hiszen már egyszer ezt elmondta, múlt héten egészen pontosan, ugye, szóval most vagy időgépbe ültettek minket a készítők, vagy hazudtak. Izgalmas végjáték, nehéz döntések, csapassad, Dér Heni.
Hiper nem nagyon várja a végét, valahol érthető, itt csak pár ember akarja kibelezni, ha hazajön, a fél ország. Naomi korán, már nyolckor felkelt, ne bassz, az mikor korán? Broki reggel, mint aki jól végezte a dolgát, visszaszereli a vécédeszka tetejét a helyére, teccik tudni azt, amit azért tett a faszára, nehogy Naiva magába cibálja, miközben ő gyanútlanul alszik. Eszem megáll. Sajnos Naomi és Naiva úgy dönt. énekelni fognak délelőtt, ezt a függőágyban abszolválják általános elképedésre. naiva felelősnek érzi magát Naomiért, aki a gajdolás után leül Broki mellé a pulthoz, és azt mondja neki, hogy Broki az ő biztos pontja. Naominak van egy ötlete, ha Naiva bevállalja a kiesését, akkor a 25 milliót elosztják háromfelé. Naivának ezért kéne mártírkodnia, mert a Naomi-Broki párosnak nagyobb esélye van a döntőre. Broki a kamerába azt mondja, hogy ebben van valami.
Kristóf, a Király és Alíz bevonul a szálloda egy másik részébe, ahol lapostévén lesik a hotel eseményeit mostantól. A Király nagyon élvezi a dolgot. Szöcske és Hiper az esti kiválasztásról beszélgetnek már most, és Szöcske kijelenti, hogy Csirkeláb már jelezte neki, hogy nem cserélné le semmi pénzért, így beleállt az ideg, és azóta kabalából a kurvarratát tapogatja egyre. Hiper erre szarik, és a kibaszott műszempillát próbálja a helyére erőltetni, elég lelakott már ez a díszítőelem is, mint ahogy a feje is. Naiva Brokival beszélget a ma este nagy kérdéséről: ki mellé áll Broki. Már tudja, mondja, de nekünk nem mondja el, de a harmadolós tervet azért közli Naivával, aki mondjuk nem nagyon örül annak, hogy a faszi, akibe szerelmes, éppen azon gondolkodik, érdemes-e kihajítani a hotelből vagy sem. Naominak sürgősen beszélgetnie kell Csirkelábbal, s lőn, megy is hozzá rendesen kisminkelve, szopást éppen nem ajánl fel, de nagyon kacér.
Löeeevééél, amit a Király úgy kommentál, hogy szét van feszülve az összes lakó. Feladatok kapnak, Activity, öt érdekes eseményt kell felírni fejenként. Naiva szerint annyi élmlny és jó dolog van, hogy ez nagyon nehéz feladat. Kristófnak a kémszobában két dolog jár a fejében, az információgyűjtés és még valami, amit nem tudunk meg, én azt tippelem, a futball. Na, Broki kezdi és eljátssza a bokorba zuhanást, amit kivett fasszal abszolvált. A Király és Kristóf közben Alízt szopatja, de nem úgy, hanem szavakkal, te nem is emlékszel az első évados végjátékra, mert sokkban voltál. Csirkeláb egy kaktuszt nyalogat közben. Kristóf szerint Papucs hasonlít Éden1 Szöszire, aki szerelmet vallott Alíznak és virágszirmokból rakott ki szívet az ágyára - a mostani évadban ezt budipapírból abszolválta Broki, ugye.
A nappaliban Szöcske próbál mutogatni, de mivel nem a "felkentem az épp most szoptam szájkontúrt és elmentem a diszkóba" vonalon mozog a feladat, elég nehéz összerakni, mit is csinál, a végén kiderül hogy Andor egyszer beugrott a mödansziébe, és ezt mutogatja el. És ez volt neki a meghatározó élmény. A kémszobában az Alíz-Szöszi románc van terítéken, most is kiráz a hideg az említésétől. Papucs Csírát utánozza, nem egy pantomimművész, mondja Kristóf, pedig csak egy sírós nőt kell mutogatnia. A régiek is kedvet kapnak a játékhoz előkerül Király zakója a kolumb mödanszié partján és Kristóf smárolása a csálécsöcsű Nikivel ugyanott. Naccerű, lapozzunk. Este a pultnál beszélgetnek a zombik, Papucs egy beköltöző faszit vizionál, szevasztok, Józsi vagyok és védett, jósolja meg a belépőt, hát erre azárt most már nem túl sok esélyt látok. És erre Juan löeveeelet hoz, menten kiválasztás, öltözzetek, pakoljatok. Hiper kifele menet felrúgja a kukát, de nem direkt, hanem idétlenségből, mire Papucs beszól, hogy amilyen szerencsétlen vagy, a Bizalom Aranyból Formázott Gömbjét is véletlenül fogod eldobni.
Öltözködnek, Hiper jósol: Naomi vagy Paucs, vagy Broki mögé áll, meglátjuk. Naiva attól tart, Naomi valahogy kiharcolja, hogy Broki őt válassza. Naomi öregasszonynak sminkeli magát és a szponzorvirágot is betolja a séróba, egy lépéssel a főnyeremény előtt aggódik. Na, jön a kiválasztás, Pinokkina drámai hangon felvezet, majd Naomit kezdi baszogatni, szarban vagy? Ja, már megszoktam, hetek óta ez van. Naiva, te vagy itt a közellenség, ez szar? Szar. Broki, te megbízol Naivában? Meg. De leszarod néha, nem? Le. Szöcske, van esélyed a döntőre? Van, és megbízok Csirkelábban. Na, válasszunk, Naiva megy Brokihoz, Szöcske pedig Csirkelábhoz, és útközben nagyon izgulnia kell, hogy el ne botoljon, hát igen, a Naomitól kölcsönvett egy agysejt a lélegzésre elég, a többi funkciót már nem tudni, mi irányítja. Szöcske jól akart mutatni út közben, nem jött össze, csak szólok. Hiper jön, beáll Papucs mögé, és jöhet az izgalom - Naomi vajh mit csinál? Védettséget nem kap - miért is kapott volna? - és beáll Csirkeláb mögé, amit Szöcske kibír röhögés nélkül.
A trió kimegy a placcra, Csirkeláb nagyon tanakodik, Naomi meg azt mondja, nem akarta, hogy Broki és Naiva lelkiismeret-furdalástól baszogatva legyen, Hiperék mögé meg azért, mert nem akarta megadni nekik azt az örömöt, hogy ők basszák ki. Maradt Csirkeláb és a lutri. Na, nem jött be, mert Csirkeláb Szöcskét választja, mert Naomival korábban megbeszélték, hogy lesz egy kacsintás a ceremónián, ha Naominak kell a menekülőútvonal, de nem kacsintott, meg eleve, nem is próbált semmiféle viszonyt kiépíteni Csirkelábbal. Bazdmeg, ha Szöcske döntős lehet ebben a játékban, tükön szúrom magam egy Dolly Roll-jelvénnyel. Amint Csirkeláb kimondja a nevet, Broki és Hiper olyan vádlóm néz Naivára, mintha ők ketten pont nem ugyanúgy védenék a seggüket a 25 millió kapujában, álszent gyökerek vagytok mindketten.
Mondjuk a kamerába Hiper is azt mondja, hogy Naomi nem tett meg semmit a dolog érdekében, hát ez lett belőle. Naomi Pinokkinának Brokit mártja be, az meg hitegetett engem egész nap, én meg vártam rá, azért nem kezdem el bizalmaskodni Csirkelábbal. Broki, te hibásnak érzed magad? Lófaszt, szóltam neki, hogy rám ne számítson, 11 hete van mellettem Naiva, miért döntöttem volna Naomi mellett? Naiva, te hogy érzed magad? Hát, szarul, de ott a 25 millió karnyújtásra, meg ugye kimegy a faszim farkára fájdalmas fanyalgással feszt fogát fenő faszszopó fenevad. Naomi búcsúzik, a hogyvolt nem hisz a könnyeknek. Nem csak egymillót kérek, zokogja Broki nyakába Naomi búcsúzóul. Na, hatan maradtak, a végére kapunk egy Naomi besztofot fürdőruhás táncolásból és picsarázásból. A neheze most jön, figyelmeztet T69.2 és kigurul, lehet menni inni. A Király a kémszobában kijelenti, hogy nem a kommunikációra figyel oda, hanem a párok viszonyára, és menten levágja, hogy Naiva vakon bízik Brokiban.
A pultnál Naivából kijön az állat egy kicsit, lemellellek, mondja Brokinak, aki ettől zavarba jön, mi van, bazdmeg, nem értem. Naiva nyomul, kemény a csöcsöm, lemellellek. Haggyadmár, a melltartó fogja össze a csöcseidet, veti oda Broki, remélem viccnek szánta, mert ha nem, Naiva éjjel levágja a pöcsét. Ez megy egy ideig. A Király szeretné Papucsot és Naivát gatyába rázni, Kristóf meg ismeri a Hiper-típust, mert volt egy ilyen nője és belerokkant. Az agyhalottak közben táncolnak, majd a pult mellett szívószálakat dugdosnak a fejükbe, amit nem tudok hová tenni. Hiper szokás szerint saturészeg és vállalhatatlan, Szöcske a szívószálakkal leírhatatlan látvány. Naivának kicsit szarul esett, hogy Broki haza akarta zavarni, és ezen nem nagyon tud túllépni, ezt most kibeszéli Brokival, illetve ő beszél, Broki meg hallgat, vedel és cigizik. Naiva megkönnyebbül, Broki meg a kamerába azt mondja, hogy neki aztán mindegy volt, de ha Naiva ettől jobban érzi magét, hát legyen.
Az utolsó 100 komment: