Hogy volt?

Éden hotel - 2x41

2012. május 15. 05:00 - sixx

Az utolsó előtti hét kezdődik a mexikói bolondokházában, amiben T69.2 múlt heti bejelentése szerint több párválasztás már nem lesz, jöhetnek a személyes szívatások, az egyéni harc, párok szakadnak majd ketté és szét, ó jaj. Féliker Csíra után Bettinát is megszívatta, és most Naomival kavar, nem egy életbiztosítás a csávó, különösen akkor nem, ha kijelenti, hogy megtalálta az a párt, akivel a játékot végig tudja vinni, mint tette azt az előző két esetben. Ja, és van Szöcskénk is, egy műcsöcsös, festett és/vagy tetovált szemöldökű nő képében, aki Csirkelábú Roli partnere lett, a többiek maradtak úgy, ahogy voltak. A pirosba csomagolt Pinokkina azt mondja, a mai adásban az indulatok elszabadulnak, de ez mind semmi, mert két titokzatos vendég jön. Ufók az Édenben?

Szöcskének reggel nem kattog az agya, itt meg ez alapfeladat, meg kell tervezni, mit, hogyan kell csinálni egész nap, ezt úgy képzelem el, hogy tíz óra húszkor hugyozás, (budi köré ne menjen) tíz harmincötkor átöltözés bikinibe, csöcs villantása a jobb felső kamerába, 11-kor reggeli, csámcsogás nuku. Kemény lehet ez, na. Csirkelábnak jó érzés volt egy olyan dekoratív lánnyal aludni, mint Szöcske, hát, neki legyen mondva. Na, Broki a szingliszobában összetereli a két nőt, aki rá vágyik, és észt osz. Naomi, Naiva, én azt akartam, mindketten a hotelben maradjatok. Ehhez meg az kellett, ami volt, kész, passz. Naomi kifakad, Féliker nem azért van velem, mert te beszéltél vele, azt tudod, igaz? Nem, Féliker beszélt velem, oszt kész, és ha nem így történt volna, akkor ÉN lettem volna szarban. Mert ugye az a legfontosabb, hogy Brokinak jó legyen. Naomi nem szereti az Alíz szerepet, és joggal kérdezi, hogy annak fényében, hogy akár Bettina is lehetett volna védett, miért lenne kóser ez a megoldás. Hülye vagy Broki, mondja, és lelép. Ostoba, mondja Broki.

Na, jön a két titokzatos vendég, az egyik Fruzsina, akinek olyan frufrut vágott valami nagyon gonosz fodrász, mint egy kirakati bábunak, valamint Norbi, aki olyan, mint a szegény ember VV Leója, de csak távolról. Fruzsinán gladiátorszandál van, amit én, ha majd egyszer miniszterelnök leszek, hatóságilag tiltok be, de egyelőre tehetetlen vagyok. Azért jönnek a hotelbe, hogy kicsit nyaraljanak, de egy párt magukkal visznek, hoppácsak. Szóval ők voltak a tartalékjátékosok, Norbi például akkor kerülhetett volna adásba hamarabb, ha a MuzsikusKulabát megmaró skorpió keményebb, mint gondoltuk. Norbi legalább olyan kancsal, mint Csirkeláb, hamar egymásra találnak majd. Beülnek reggelizni, és így várják a lakosságot, na, lesz meglepetés. Fruzsinának vagy műanyag haja van, vagy nagyon széjjelment a sok festéstől.

A fogadtatás sokkoló, Hiper jajbazdmegúristenjézusfasza sikollyal, Naomi tétova tántorgással reagál, mondjuk ő eleve úgy viselkedik, mint egy díva valami színdarabban. Senki nem örül az új lakóknak, kivéve Szöcskét, mert Norbira rácuppanna. Naomi is. Ezek mi a faszomat látnak ebben a csávóban? ÚjPéter rutinosan faggatni kezdi őket, ti egy pár vagytok? Norbi hárít, beszéljünk először rólatok. Mindenkinek kattog az agya, és gyanúsnak tartja a szokatlanul sokat kérdező de nem túl közlékeny új párt. Milyen a viszonyotok párokon belül, kérdez Norbi, mire Papucs felbassza magát, jóhogy nem azt kérdezed, análba nyomtuk-e tegnap, mer igen, de ez nem tartozik rád. Hiper már nyílt volna meg, látszik azon a bárgyú fejin. Naomi szerint ilyen dolgokat ne kell megosztani az újakkal. ÚjPéternek nem túl szimpatikus ez a tempó., mi az, hogy ilyen tiszteletlenek? Kérdeznek, de nem válaszolnak? Norbiék persze direkt vezetik meg az agyhalottakat, ami azért, valljuk be férfiasan, nem nagy truváj.

A mödanszié mellett felállított átmeneti kihallgatóállásba a szokásoknak megfelelően először ÚjPéter viszi le az újpasit, te sportolsz, nyit negédesen, ja, kempó, thaibox, ketrecharc. Mindent visszavontam, kedves Norbi, amit az előző bekezdésben írtam, hallod? Ez itt a mödanszié, mutat jobbra ÚjPéter, és tényleg. Fruzsira majd Hiper és Naiva cuppan rá, jósolja ÚjPéter, úgy látszik ki vannak osztva a szerepek jóelőre. S lőn, az újcsajt az említett kettős vezeti körbe, micsoda meglepetés, Norbit meg Csirkeláb és ÚjPéter aki szomorú lenne, ha olyan kaliberű faszi ejtené ki, mint Norbi. Fruzsi egy perc alatt levette Hiperékről, hogy be vannak szarva és már tudják, feladatuk van, csak azt nem, hogy mi az. Juan levelet hoz, Fruzsi olvas, szobát választanak, abba mennek, amelyikbe akarnak, az ottani pár meg húz a szinglibe. Na, erre még nem volt példa, így Féliker meglepődik. Broki nem akar a szingliben aludni, de fog, mert Norbiék az ő szobájukat választják - nem azért, mert az a legfaszább szoba, hanem azért, mert Naiva a legfifikásabb, aminek nem tudom, mi köze van az ágy keménységéhez.

Juan újabb levelet hoz, Félikernek, és végre kiderül, hogy miért van itt az új páros, hát turistáskodni. Nem nyerhetik meg a 25 milliót, de egy párt magukkal visznek - az agyhalottak feladata, hogy meggyőzzék őket arról, hogy ne őket vigyék magukkal. ÚjPéter felröhög, bazdmeg ezek nem hazudtak a reggelinél amikor azt mondták, nyaralni jöttek. Hiper magához ragadja a kezdeményezést, jó, akkor most menjetek be a szobátokba, és egyesével hívjátok be a lakókat, JÓ? Nem hinném, hogy így kéne nyitni annak fényében, hogy a két új, mint valami elbaszott mitológiai madár, két lakót elragadhat, de mit értek én a lovakhoz. Hiper, kussolják már, mondják a többiek. Naomi sajnálja, hogy Norbi nem marad. Azt egyelőre nem lehet tudni, mennyi idő alatt kell döntenie a két újoncnak. Andor a kamerába azt mondja, hogy szerinte Naiváéknak kellene menni, de a hangsávon hallatszik a vágás, ejnye, lehet kurvára nem is ezt mondta, csak a szerkesztők akarják a szokásosnál is gecibbnek beállítani.

Punnyadás van a mödanszié mellett, amit Andor gajdolása tör meg, az isten faszát már, így nem lehet dolgozni, komolyan. A nagy vidámkodás után kissé meglepő fordulat, hogy Hiper a függőágyban sír, mint egy nagy, zilált tollazatú madár, vajon i a fasz baja lehet? Ja, megvan, kiborul, hogy bazdmeg pont ezen a két új emberen múlik a bent maradása, tényleg tragikus. És ő 11 hetet végig játszott, bazdmeg, és ez hihetetlen bazdmeg, bazdmeg. Papucs és Andor vigasztalja, aztán jön Naomi is, de Hiper láthatóan vigasztalhatatlan. Naomi szerint ennek a sírásnak is taktikai jelentősége volt, mert ha valaki kivan, akkor elvonul bőgni, és nem csinál belőle parádét. Van benne valami. A turisták közben röhögnek a mödanszié mellett, és arra kíváncsiak, ki fogja majd leghamarabb hátba szúrni a többieket. Nekem van több tippem is.

Andor és Szöcske ül le elsőként Norbival, és amikor Andor azzal nyit, hogy nem szeretnék senkit bemártani, akkor már egyértelmű, hogy jön egy DE, és be fog, és így is lesz, DE Naiva az egy geci, mert nem őszinte, pedig minden reggel edzettünk. Naiva egy szippantó, mondja, a szomorú kutyafejivel, mindezt persze a mással mi nem baszás jeligével feldíszítve, Naiva adja a szűzkislányt közben egy ordas, büdös kurva. Ez a nő aljasabb, mint az összes lakó együttvéve, amit azzal indokol, hogy ő most őszinte. Fruzsina közben Naivával kokettál, miért bőgött az a furcsán lófejű lány a függőágyban úgy, hogy mindenki lássa? Lehet volt benne hátsó szándék, fogalmaz óvatosan Naiva, de lehet tévedek, és tényleg kiborult, mert stressz alatt van. Fruzsina azt akarta tudni, Naiva bemártja-e Hipert, és választ kapott a kérdésre, gondolom, most boldog.

Hipernek befájdult a feje a sírástól, ami csak a kisebbik baj, mert Naomi, akinek tényleg kivette valaki a szűrőt az agya a szája közül, mintegy mellékesen megemlíti neki, hogy Naiva azt mondta, nem volt őszinte a sírás. Ezt persze ő is mondta a riportszobában, de annyi esze csak van, hogy ezt ne kösse Hiper orrára, nem evett ő meszet. Hiper erre egy menjen a faszomba! felkiáltással nyit, de persze ennyivel nem rendezi le a dolgot, undorító egy nő, a legundorítóbb nő a játékban, mondja, hányadék, rohadék, mocsok. Nem érdemli meg, hogy itt legyen. Naomi a kamerába azt mondja kissé elkenődötten, hogy nem kellett volna konfliktust keltenie, TÉNYLEG? ÚjPéter a mödanszié melletti gyóntatószékben vakargatja a lábát, és Norbinak bemártja Naivát, aki a stílusa ellenére kerüli a konfliktusokat. Hiper már Andornak puffog, olyan hadjáratot kéne indítani Naiva ellen, hogy csak úgy füstöljön. Ezzel elkéstél, baszod, jelzi Andor, én már megtettem. Hiper a való világban sem akar találkozni Naivával, szerintem ez valahol kölcsönös. Undorító, aljas nő, akiben nincs tartás, mondja. Okádék bárcás kurva, mondja Hiper, Andor szerint csak szűzkurva, de Hiper szerint rendes bárcás kurva, mert csak egy olyan tud így viselkedni. Érzés nélkül. És mindezt úgy adja elő, hogy pontosan tudja, mikor és honnan veszi a kamera, nagy színésznő. Andor szerint Naiva lefeküdött Brokival, így tuti, hogy kurva.

Naiva Félikerrel beszélget a mödanszié mellett, szerintem kényszerűségből. Féliker szerint Naivának vannak érzései, és úgy játssza a játékot, mint ő maga, néha megbánt másokat, de sajnálja. Féliker is leszopta Brokit??? Fruzsináék kitárgyalják a hallottakat, a csaj Naomival nem tudott rendesen beszélni, Norbi szerint nagyon őszinte lány. Naiva szerintük kétszínű, de Norbi bent akarja tartani, mert egyrészt erre kapott utasítást a szerkesztőktől, másrészt meg kíváncsi, hogyan aprítanák egymást az agyhalottak, ha Brokiék nem esnek ki. Norbi szerint érdekes feladatuk van. ÚjPéter észreveszi, hogy Naiva Félikerrel dumál, és máris viszi a szót Hipernek, Naominak meg Papucsnak, már megy az agymosás felkiáltással. Naomi próbál kiállni Naiva mellett, beszélgetnek, és? Mindenki a saját bőrét menti egyébként is. Erre kis híján felpofozzák, ennyire nem lehetsz hülye, támad rá a másik három, na, Hiper, EZ a gusztustalan. Egyikünk sem játszik mocskosan, mondja Hiper, és nem szakad rá a mennyezet.

A beszélgetést Naiva kihallgatja, és majdnem lebukik, amikor ÚjPéter feltépi az ajtót, de még időben eliszkol, egészen Brokiig, aki éppen fürdik, és bazdmeg, ahhoz képest, hogy egy hete még Naivában ficergett a csudafasz, most szokatlanul szemérmes lett, és távolabb parancsolja Naivát, hogy az ne lássa a farkát, amit eddig bezzeg boldog-boldogtalannak mutogatott. Mi a bajod, kérdi Broki. Naomi, aki elmondta Hipernek, hogy mit mondtam a sírásról. Broki a vízben csak a vállát vonogatja, ezt hülyeség volt mondani, én szóltam, nekem ehhez semmi közöm, oldd meg, ahogy akarod. Naiva kezd berágni, most mondjam el Hipernek, hogy Naomi két napja ki akarta rakatni a hotelből? Mert hinne ám neked, azt ugye sejted. Broki lebassza Naivát, úgy járkálsz itt két hete, mint akinek temetésre kell mennie, ez is belefér, én leszarom, azt mondasz, amit akarsz. Hülyeségeket csinálsz, ezerszer szóltam, hogy ne tedd, nem fogom még egyszer elmondani. Broki olyan szépen lerúgja magáról a felelősséget, hogy öröm nézni, ő mossa kezeit, ráadásul szó szerint.

Naiva bemegy Hiperékhez, de nem engedik be, Naomi inkább kimegy vele, és elmondja neki, hogy ő nagyon szereti, mármint Naivát. De nem így cselekszel, mondja a másik az iszonyú rendetlen szoba közepén, a háttérben tangabugyik ülik torukat kisruhákkal. Hallottam, mondja Naiva. Nem tudsz te semmit, mondja Naomi. Na, akkor mondd el nekem, miről volt szó odabent. Naomi persze terel, ja, te is felmerültél, de én ANNYIRA ideges vagyok, hogy oda sem figyeltem. Ugyan már. Ez azért elég kemény. Hiper is megjelenik a szobában, kimegy cigizni, és az erkélyről pofázik befelé. Miről beszéltetek lent a szobában, kérdi Naiva. Rólam? Ja, rólad is. Mit? Azt, hogy egy büdös bárcás kurva vagy, Broki meg egy strici. Á, csak hülyéskedek, Hiper terel, most is, amikor pedig kurvára lehetne őszinte. Na, csak kifakad, hát milyen ember vagy te, mondja, amikor én teljesen őszintén kiborulok a függőágyban, és úgy üvöltök, hogy mindenki hallja, az neked nem őszinte?

Naiva válaszolna a kérdésre, de nem tud, mert Hiper idegösszeroppanást kap és őrjöng, AZT KÉRDEZTEM MILYEN EMBER VAGY TE, HALLOD, MILYEN? ÚjPéter röhögve hallgatózik a szobájából Papuccsal együtt. Hiper, kezdi Naiva, te még soha nem mondtál semmit rólam a hátam mögött? Nem, hazudja Hiper, akinél gerinctelenebb játékost még nem láttam az Édenben. Naiva nem mondhatja el, amit akar, mert Hiper leszarja, és csak saját marhaságait hajtogatja, én már úgy kettéfejeltem volna a fejit ebben a helyzetben, mint a sicc, de Naiva türelmesebb. Hiper kiviharzik, majd vissza, mert szereti a drámát, én tisztességesen távozom ebből a játékból, na persze, te vagy itt a gerincesség élő szobra, baszki, kérdezzük csak meg Csírát vagy Muzsikust. Az ilyen futóbolondokkal eleve nem lehet vitatkozni. Hiper ÚjPéter szobájába már röhögve érkezik, ennyit a remegő kiborulásról ugyebár, tipikus pszichopata a nő. ÚjPéter előbb szarik, csak utána beszélget, ha nem baj. Hiper viccesnek tartja, ahogy reagált erre az egészre, mondom, be kéne zárni.



Hiper bemegy Fruzsinához, és kavarja a szart, van itt egy pár, ami nem méltó arra, hogy itt legyen, de nem mondom meg, melyik az. Fruzsina szerint ez csak színjáték, lapozzunk. Naomi Norbinak vall, és azzal nyit, hogy itt minden körülöttem forog. Naivára mindig számíthattam, és számítok is, nem baszom át, és ő sem engem. Ezzel párhuzamosan Féliker a Másikikerről mesél Fruzsinának, aki csak nagy nehézségek árán nem alszik el a székben. Norbi Naivával is beszél, barátod vagyok, lehetsz őszinte. Na ja, Fruzsival az voltam, most meg áll a bál, szóval hagyjuk. És eleve, Hiper velem is csak azért üvöltött az erkélyről, hogy mindenki hallja, mert egy gyökér. Norbi rászólt Fruzsinára, hogy ne is hallgassa Hiper vergődését, mert az egész csak nekik szól. Nem hülye ez a gyerek.

Este buli, perszehogy, minden kiabálás, bárcáskurvázás el van felejtve, isznak, táncolnak felszabadultan, Andor úgy rázza a seggét, mint akit baszni visznek menten, Naiva szeretne Hiperrel beszélgetni, de az nem akarja, mert most bulizna, és nem kíváncsi a szomorú kutyafejre, és eleve, adott egy lehetőséget este, de Naiva nem tisztázta a dolgokat. Mármint ugye Hiper üvöltött öt percen át, majd kijelentette, hogy leszarja, mit akar Naiva mondani és kirongyolt a szobából - na ez az, amikor Hiper meg akar valamit beszélni. Isten óvjon mindenkit ettől a nőtől. A buli csúcspontján Naiva és Naomi csókolózik egyet, nahát, ezt Hiper a kezébe temetett arccal fogadja, Andor szerint meg 12 év felett az ilyennek helye nincs. Érdekesek lehettek a férfiarcú nő általános iskolai évei, az biztos. Még elcsattan pár csók, mert Naominak az anyja nem mondta, hogy ne buziskodjon Mexikóban. Hiba volt, Naomi mama, hiba.

ÚjPéter és Hiper a buli után Naomit baszogatja, vigyázz, baszki, mert bezárjuk a bizalmi kört, és nagy bajban leszel. Engem te ne fenyegess, bazdmeg, Naiva volt az egyetlen, aki végig mellettem volt. Én mikor fordultam el tőled, kérdi ÚjPéter, aki az előző párválasztó előtt elfordult Naomitól. Hiper csendesíti őket, de hiába, Naomi már sík ideg, ÚjPéter is, legközelebb majd kiejtelek bazdmeg, oszt nézel. Ne nagyképűsködj, Naomi, mondja ÚjPéter, húzz a faszomba. Naomi elmegy lefeküdni. Féliker egy csajt baszna ki legszívesebben a hotelből, gondolom Hipert, bár nem nevezi meg. Mindezt Norbinak mondja, Broki társaságában. Norbi jól elitalozott velük, Brokiot ravasz kis taktikusnak tartja továbbra is. Lefekvéskor Broki a földön alszik, csak lehet valami baj azzal az ággyal a szingliszobában. 

Címkék: éden hotel
1558 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pácsó Ármándó 2012.05.15. 17:30:40

@busifa: Ezért vagyok szomorú üres perceimben :-(

@paranyuszi: Hogy volt az a duplareg? :-)

kerdesek05 2012.05.15. 17:31:10

@paranyuszi: persze de csakis lepedő alatt, vagy sátorként mint Hiper:)

ő-szinte 2012.05.15. 17:31:24

@paranyuszi: akkor itt az ideje belépned az anikó klubba! :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nem nem, ÉN vagyok őszinte!:-DDDDDDD ez elvitathatatlan ;-DDDDDD

beacska 2012.05.15. 17:32:04

@ő-szinte: :))) hát ja! alapítóóó! keményvonalas ;)))

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:33:20

@Pácsó Ármándó: Azé kérlek ne nevezz Naominak... :D
Nekem van agyam csak amikor fáradt vok, igen jól titkolom.... :D

beacska 2012.05.15. 17:34:00

@Pácsó Ármándó: csak néha? ne sértegess! ;)))

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:34:23

@Pácsó Ármándó: A memóriám is pocsék, melyik duplaregre gondolsz?? :D

ő-szinte 2012.05.15. 17:35:28

@paranyuszi: hotelbe nem mennék. és igen, szexelnék a villában, ha beleakadok vki olyanba aki le tudja rólam beszélni a bugyit,miért ne?:-OOO
ha bemegyek, nyerni megyek be, és a nézők azt akarják látni, hogy milyen is vagyok valójában, nem az álszenteskedésre kíváncsiak. hidd el, hamar népszerű lennék, lenne műsor bőven:-DDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:35:33

@ő-szinte: Miért felvesztek???? :DDDD
Majd belülről bomlasztalak titeket. :DDDDDDDDDDDD

HUN_Sector 2012.05.15. 17:35:40

Az Anikó féle kétszínű nőszemélyektől mentsen meg az ég minden férfiembert. Szerintem az anyját is eladná vágóhídra, ha egy kör védettséget kapna érte.

genevieve 2012.05.15. 17:35:59

@kerdesek05: te sem nézted a VV5-öt ugye?:-D

Pepeninho 2012.05.15. 17:36:11

@LoveMy: Tényleg. Nekem is beugrott, hogy az ágyra már panaszkodtak. az már az én hibám, hogy én a nő mellé bújok inkább. Az meg pláne az én hibám, hogy akivel dugok azt szeretem és akit szeretek ahhoz szeretek odabújni. :)
Volt szájrapuszi, de nagyon szánalmas volt. :) Nehezen viselem az ilyen műleszbi dolgokat. Semmi bajom a homoszexualitással, de az ilyen "csókolózok lánnyal,mert az trendi dolog" témakör kiborít.

genevieve 2012.05.15. 17:37:24

ehh de sajnálom, hogy az itteni kommentelők zöme nem kommentelte VV-t:-DD

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:37:31

@ő-szinte: Nincs kétségem... :D
Jóvan, engem meggyőztél, mehetsz! :D

A másik kommentre, pedig TUDOM, hogy te vagy az őszinte!!! :D De hidd el én sem kamuzok. :D

LoveMy 2012.05.15. 17:37:38

@Pepeninho:
FSZK mondta, hogy ki van éhezve ;)

ő-szinte 2012.05.15. 17:38:07

@kerdesek05: igen, az :-) ez még a vv5-ből származik, mikor vera balhézott pettivel, és megtalálta a szekrényében a mogyorót amit ott dugdosott. asszem ez szerivan érdeme, hogy elterjedt ez a megnevezés:-DDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:38:37

@kerdesek05: mindegy! a lényeg, hogy szexeljen, az adja el a műsort... :D

ő-szinte 2012.05.15. 17:39:23

@paranyuszi: felveszünk, de semmi esélyed a bomlasztásra, minket nem lehet ;-DDDDD különben is két perc alatt asszimilálunk ,hehehehehehehe

Pácsó Ármándó 2012.05.15. 17:39:29

@paranyuszi: Te se szólits az ágyban Ádámnak :-))
Úgy sajnálom, hogy olyan sok dolgod van :-)
De tényleg szórakoztató vagy :-)

CSÉ 2012.05.15. 17:40:08

Edina nem érdemli meg, hogy bent maradjon, mert nem tud játszani. Amikor Máté kitette Dávidot és ígéretet tett Noéminak, akkor neki ahelyett, hogy még mindig Máté után futott, meg a lányokkal foglalkozott, inkább az új párját kellet volna megfognia. Hogy miért nem tette? Vagy azért, mert totál idióta (akkor azért coki) vagy azért, mert eleve úgy számolt, hogy Noémit kiejti. Akkor meg azért nem érdemli meg. Arra nem volt esze, hogy tudja, mit kell tennie, hogyan kell ezt a játékot játszani, de arra lett volna, hogy elárulja a barátnőjét. Mindegy mit mondott Noéminek. Mátét pressziózta, hogy őt tartsa bent.
Máté mindösszesen csak kijelentette, hogy nem biztos, hogy betartja a Noéminak tett ígéretét. Ez egy fokkal sem jobb annál, mintha nyíltan azt mondta volna, hogy meg fogja szegni. Neki kutya
lett volna betartani és nem lebegtetni a kérdést, mert ha Noncsit választja, akkor is van egy erős párja. Hogy segíteni akart Edinának?? Miért nem akkor volt vele szolidáris, amikor kellett volna. Végülis ő pakolta be Edinát Roli mellé, legalább elmondhatta volna neki, mit kell tennie (építeni a kapcsolatot Rolival), de ehelyett inkább seggrészegre piálta magát. Ha akkor nem volt neki fontos Edina, akkor két nap múlva miért?
Most, ha Betti kapja a védetséget, kiesik Noémi, akinek ez a menekülőútvonala sem lett voln meg, ha nincsen a játékban egy ilyen ámokfutó, kényszeres párcserélő, mint ez a Márk. Aki szintén nem méltó a nyereményre.
Andi érti mi a játék lényege, jól látja, hogy Edina nem oda való, mégis nagyon veszélyes, de ez a dedós stílus, meg ezek a képtelen, koholt vádak Edina ellen... Egyszerűen szánalmas. Szintén nem méltó a győzelemre.

Én minden játékost az Enneagram szerint nézek. Máté pl. egyes, Krisztián nyolcas, Márk hármas. A többiekben nem volnék 100%-ig biztos. Nem azért mondom, hogy magamat fényezzem, de én tökéletesen értem, mi megy végbe Anikóban. Sokan mondják, hogy még ilyen elmebeteg őrült picsát nem láttak, pedig Anikó teljesen normális. Persze, nekem sem szimpatikus, de attól ez még normális, csak nem egyformán vagyunk normálisak. Anikónak azért jár dicséret, mert nemhogy egyértelmű, hogy egy hetes, de a játék alatt bejárta a karaktere teljes útját, leszámítva a megváltott hetesek útját, az ötös létet. Az hogy hetes sztem az arcán is látszik, keskeny arc, nagyobb orr, előreugró állkapocs. Pont, mint Alekosz vagy Gyurcsány.
Pörög ezerrel, hiperaktív, gyors, impulzív, nem tudja elviselni a szenvedést, mindent megtesz, hogy boldog legyen. Ezért hajt a pénzre is ennyire. Azt hiszi magáról, hogy sokkal okosabb, mint mások. Tipikus ötletzsákként viselkedett, mikor beöltöztette Levit nyommingernek.
A hatos szárnyát akkor vette elő, amikor letámadta Leventét, hogy nem bízik meg benne. A hiperaktívból paranoriás lett. A hetesek a megváltásukat az egyesben keresik hibásan, ezért tetszeleg most Anikó az erkölcsileg feddhetetlen ember szerepében (pont, mint az egyes Máté, csak ez Máténál természetesen jövő álarc ezért hitelesebbnek tűnik, mikor ő hordja), amikor meg neki esik Edinának, akkor meg kihívóként vagyis nyolcasként viselkedik. Az a karakterének a másik szárnya. Anikó egy stresszhelyzetben lévő hetesként viselkedik. A kinti életben egy bulizós, pörgős, szórakoztató, de önző csaj lehet. Itt meg a stressz miatt elég ellenszenvesen viselkedik, de attól még teljesen NORMÁLIS. És az, hogy az ő karakter ennyire tisztán kivehető, az azért is van, mert őszintén játszik. Persze, sokat hazudik, de ezek a hazugságok is olyanok, amelyek leírják a karakterét. Ő tényleg játszik és a maga módján teljesen önfeltárulkozóan. A hazugságaival is magát adja.
Hogy megérdemli-e a nyeremény? Nem tudom. Hogy megérdemli ezt a közutálatot? Tutira nem. Nem véletlenül lett ő hetes. Ha valaki meg akarja őt érteni, az csak képzelje el, hogy minden nap, ha felkel az első gondolata az, hogy fél a külvilágtól. Tudja, hogy fél, ezéet ezt el kell nyomnia: jókedvvel, szarkavarással, erőlcsi magaslatos pozőrködéssel, nyílt konfliktusokkal, mert ha nem tudja elnyomni, jön a bizalmatlanság és a rettegés, a hozzá közel állók árulásától. Dw mimdezeket a negatív dolgolat csak azért teszi, mert folyton retteg. Inkább sajnálni kéne.

Noémi nem túl okos. Mások bábja. Rossz ízlése van a pasikhoz és rosszul választ barátokat. Ennek ellenére már neki drukkolok. Ha Píttel megnyernék, annak örülnék, de ez totál esélytelen.

A Viasat idén Happy Endet akar: 12,5 millás nyereményeket. Ezt csak Máté-Edinából nézik ki. Ezért segítik őket. A mindig komoly HÉ szintén egyes. Szimpatikus lehet neki személy szerimt is Máté. Kb síkideg volt mikor kérdezte Andit, hogy a védettség tudatában hova állt volna be. Hogy az a szerencsétlen nem vette a lapot és még azóta is Edinát kutyázza a riportban, az külön ciki.

ő-szinte 2012.05.15. 17:40:25

@beacska: :-))))))))))))))
amúgy olvastam a tamponos szösszenetedet :-)
egyetért :-)

busifa 2012.05.15. 17:40:42

@paranyuszi: ez elég rosszul indított jelentkezésnek tűnik! :))

baileys 2012.05.15. 17:41:08

@HUN_Sector: Leventét "eladhatta" volna nemrég védettségért, mégsenem tette... hogy is van ez? :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:41:39

@LoveMy: Mire van kiéhezve FSZK? magyar nyelvtanra??? :D
nem ártana neki... :D

beacska 2012.05.15. 17:41:41

@ő-szinte: :)) az annyira nyomasztó jelenet volt! szerintem azóta petinek görcsbe rándul a gyomra, ha meglát egy zacskó mogyorót! :)) vagy, ha meghallja azt a nevet, hogy Vera :)))

Pácsó Ármándó 2012.05.15. 17:41:46

@beacska: Reméltem, hogy észreveszed :-))

@paranyuszi: Az ő-szinte/paranyuszi duplaregre.

ő-szinte 2012.05.15. 17:42:05

@HUN_Sector: érdekes meglátás... lett volna rá módja még sem ajánlotta fel leventét...
akkor hogy is?:-OOOO
kösz, hogy benéztél, VISZLÁT! :-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:43:30

@ő-szinte: Francokat! Azt hiszitek majd, hogy megtértem, aztán közben meg szépen áttérítelek titeket a másik oldalra... :D

Átvitel honvéd 2012.05.15. 17:44:01

Asszem most jött el az idő, hogy egy darabig tartózkodom a só megtekintésétől.

A velveten megint kint van pár mai spoiler, úgy tűnik, a szerkik elzárták az agyhalottak gyógyszereit, mást sem csinálnak mint ordítoznak meg veszekednek, a rosseb se kíváncsi rá.

ő-szinte 2012.05.15. 17:44:35

@genevieve: ezt én is, és pont ezt mondtam ma foxnak:-) lett volna haccacáré! :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2012.05.15. 17:45:46

@CSÉ: nem értem a számaidat, de Anikó leírása teljesen megegyezik az én Anikó-képemmel! ;)))

haj-rá Anikó!!!

ő-szinte 2012.05.15. 17:46:03

@paranyuszi: nem, ez nem igaz:-) nem feltétlen a szex adja el:-)
hidd el anélkül is lehet olyan műsort csinálni, hogy sírva vonyítasz ;-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:46:04

@Pácsó Ármándó: Te Pácsó..én elvesztettem a fonalat... :D ádám? sok dolgom van...
mi van?????? :DDDDDDD

ő-szinte 2012.05.15. 17:47:06

@baileys: én is hasonlót kommenteltem:-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:47:38

@busifa: Nem is tudom... :D Talán nem is jelentkeztem... :D:D:D

kerdesek05 2012.05.15. 17:47:56

@genevieve: nem nézek ilyet
csak bb1, meg ez most.:)

ő-szinte 2012.05.15. 17:48:16

@beacska: ehhehehehehehehehehehehehehehe
imádtam! vera komoly volt!:-DDDDDDDDDDDD verát az édenbe!!!! :-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:49:09

@Pácsó Ármándó: Mi van?????
Ez most komoly????????????? :D
Azt hiszed én vok pink off?????????????? :DDDDDDDDDDDD

muhaaaaaahaa :DDDDDDDDD

kerdesek05 2012.05.15. 17:49:18

@ő-szinte: de miért baj hogy szekrényben volt a mogyoró?

ő-szinte 2012.05.15. 17:50:25

@Pácsó Ármándó: nem egyek vagyunk, elhiheted:-) én csak ezen futok :)
a vv alatt kényszerűségből én voltam krisztofel a kubai macsó, de azóta ismét őszinte vagyok :-)
és sztem talán én vagyok itt az egyetlen, aki csak egy nicken fut:-DDDDDDDD

Mesüge Ügynök (törölt) 2012.05.15. 17:51:09

@ő-szinte:

"Te spájzolsz, Pufi?"

Oltári jelenet volt.:)))

ő-szinte 2012.05.15. 17:51:11

@paranyuszi: nem baj, ha ez lesz a téveszméd:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:51:12

@ő-szinte: Igen, te és én vonyítanánk... :DDDDDDDD
de sztem a nagy többségnek, a nézettséghez szex kell...

amúgy Pácsó azt hiszi, mi ..egy vagyunk.... :DDDDDDD
???? :DDDDDDD
Erre varrjál gombot... :D

kerdesek05 2012.05.15. 17:52:13

@CSÉ: te ugye a telefonos lelkivarázsló vagy a Gyurcsók a tévéből?!:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 17:52:53

@ő-szinte: Nem csak neked, nekem is egy nick-em van.. ez..
és soha nem kommenteltem máshol csak ÉH1-ben meg itt.... :D

ő-szinte 2012.05.15. 17:53:09

@kerdesek05: az volt a baj, hogy dugdosta!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
meg amúgy is pufi volt, szal duplán volt vicces :-DDDDDDDDDD

horipapa 2012.05.15. 17:53:48

@CSÉ: Rengeteg mindenben egyetértek!

"Az hogy hetes sztem az arcán is látszik, keskeny arc, nagyobb orr, előreugró állkapocs. Pont, mint Alekosz vagy Gyurcsány." Ezen jót röhögtem.

Pepeninho 2012.05.15. 17:54:11

@genevieve: Na az már mindennek az alja volt. :D

ő-szinte 2012.05.15. 17:54:13

@Mesüge Ügynök: visítottunk, mikor éjszaka néztük az online-t :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kerdesek05 2012.05.15. 17:55:42

@ő-szinte: de ez miért volt baj? nem lehet kaját eltenni?

Pácsó Ármándó 2012.05.15. 17:55:56

@paranyuszi: Edina szólította Ádámnak Mátét az ágyban. Arra írtam hogy ne nevezzelek Naominak. :-)
A múltkor volt róla szó, ha jól emlékszem. Most csak azt írtad, hogy te őszinte vagy, innen a párhuzam :-)
De nem hiszem én sem :-)

@ő-szinte: Legyen! :-)

beacska 2012.05.15. 17:56:18

@ő-szinte: én annyira a peti helyébe képzeltem magam, hogy szinte űzött vadnak éreztem magam...biztos vagyok benne, hogy amit azután vera Attilától kapott, az mind emiatt a jelenet miatt volt :)))

kerdesek05 2012.05.15. 17:56:20

@horipapa: mindegyik bukó karakter.

Jozeph Pelikahn 2012.05.15. 17:56:27

@CSÉ: A bejegyzésed elején még azt hittem hármas vagy, de aztán felugrottál hetesre, hogy egy fordulat után vissza is essél hatosra. Ekkor jött elő a lelked mélyéről a kettes éned, hogy elnyomja a kezdeti hármast. A végén ügyesen zártad egy nyolcassal.

Aki szeretné, van több órányi ilyen hangfelvételem, elalváshoz jobb mint a bárányok számolása... :-)

ő-szinte 2012.05.15. 17:56:38

@paranyuszi: majd kicsit figyel ,és rájön, hogy nem :-)

egyébként meg a többiek... ehehehehehe
sztem szex nélkül is lehet olyan műsort csnálni, hogy beszarnak;-)
legalább is én tudok;)))

ő-szinte 2012.05.15. 17:57:35

@kerdesek05: javaslom, hogy nézd vissza a vvt, és érteni fogod:-)

Dick Francis 2012.05.15. 17:58:19

Pít for President! :D
Olyan szépen helyre teszi ezeket az ostoba picsákat.

LoveMy 2012.05.15. 17:59:13

@kerdesek05:
ez a legjobb, de akire most irányult az a legnagyobbbukó ;)

ő-szinte 2012.05.15. 17:59:34

@beacska: nem, annak már volta előzményei, atti látta, hogy vera ugrik mindenre és hát ő meg ugratta;-DDDDDDD

Mesüge Ügynök (törölt) 2012.05.15. 18:00:11

@ő-szinte: ki nem állhattam Verát (bár az a jelenet zseniális volt), de most, hogy van egy Anikónk, már tudom értékelni.:)

busifa 2012.05.15. 18:03:13

@ő-szinte: vagyunk azért így egy páran szerintem, de így legalább nem leszünk skizok! :)

kerdesek05 2012.05.15. 18:03:54

@ő-szinte: dehogy nézem..nem bírnék anikó karaktereket nézni.. elég itt

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 18:05:05

@Pácsó Ármándó: Nahhh ... már azt hittem teljesen elvesztettem a fonalat... :DDDDDD

Megnyugodtam.. már azt hittem időnként alvajárok, vagy alvaírok és nem emlékszem rá... :D Mondjuk ehhez kb. 6 kezem kéne, hogy legyen :D

Én amúgy azért mondtam a Naomit, mert azt mondtad én is nyelv újítok :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 18:07:01

@ő-szinte: Akkor légyszi csináljál már valami jó műsort mert mindjárt vége ÉH2-nek és nemtom mit nézzek!!!! :D

baileys 2012.05.15. 18:07:57

Beleolvasgattam a kommentekbe, látom, Anikó kiverte mindenkinél a biztosítékot :) Szívlapát-díjas, ordenáré stílusa van, az biztos, de azért én azt nem vitatom el tőle, hogy ő legalább játszott végig. Kitette gyorsan Muzsikot, beszervezte maga mögé Leventét (szó szerint is :)), kitartott mellette, és elérte, hogy a srác is kitartson. Az új lányokkal rögtön smúzolt, benyalt nekik ezerrel, hogy ne őt akarják kiejteni, Leventét rövid pórázon tartotta, nehogy valamelyik lánynak megakadjon rajta a szeme. A fiúkat pedig rövid úton lepattintotta maga mellől, és beígérte, hogy pokollá teszi az életüket, ha mögé állnak. Szóval szerintem megdolgozott azért, hogy ott legyen az utsó 10-ben. Most meg kiakadt teljesen, hogy mindezt elvehetik tőle "idegenek". A maga szempontjából igaza van, kívülről nézve azonban persze kevésbé, bár én spec sajnálnám, ha nem jutna 4-be, mert megérdemelné. De hát Niki is hasonlóan esett ki, ez benne van a pakliban. Még egyszer mondom, mindezek persze nem mentik az ordenáré stílust, amit megenged magának. Aki még hasonlóan megérdemelné egyébként a végjátékot szerintem, az Pít, mert ő is próbált mindig mozgolódni, szövetségeseket szerezni, mindenkivel jóban lenni, stb. Az más kérdés, hogy nem taktikázott jól, és ez valószínűleg vissza fog rá ütni.
Edináról annyit, hogy azért "ütik" most a többiek őt, mert egyrészt mindig kell közös ellenségkép, másrészt pedig erősnek tartják az Edina-Máté párost, meg akarják őket valahogy bontani. Egyébként Edinka sem jobb, mint a többi benti, bizony ő is sunyi, "védett" helyzetből bántani az éppen kiközösítettet, na az neki is nagyon ment mindig. Szerintem azért nem szimpi sok embernek amúgy, mert nem 100%-ban ugyan, de erősen passzív agresszív típus, amitől az ember falra tud mászni egy idő után.
Andort inkább hagyjuk is :), nem hiába kesergett Pít egyszer, hogy nincs olyan lány a hotelben, akivel játszani tudna.
Naomit én mindig kedveltem, mármint szerintem nem rosszindulatú, csak végtelenül egyszerű, kb. mint egy bot, és mire a két agysejtje végiggondolja, hogy mi is történik körülötte, már régen lemaradt pár brosúrával. Azt hogy milyen stílusban piszkált egyeseket, azt is inkább ennek a butaságnak a számlájára írom.
Ha tippelni kellene, kiket visznek az újak, Szöcske-Rolira tennék, mert ők nem sok vizet zavarnak szegénykék, a szerkik meg még szeretnének egy kis anyázást látni valószínűleg :)

Mesüge Ügynök (törölt) 2012.05.15. 18:08:00

@kerdesek05: sajnos nem találom, egyelőre legalábbis. De addig is itt van egy rövid Peti-Vera mérkőzés, Peti óriási arc volt.:)

www.youtube.com/watch?v=slabDoDpoJA

Pácsó Ármándó 2012.05.15. 18:08:59

@paranyuszi: Ja, nekem a valóságban van még ilyen kifejezés újraíró ismerősöm. Pl.: spanyol fal a francia ágy mellett --> franciafal ággyal :-)

vécés jóska 2012.05.15. 18:10:21

@CSÉ: Szép volt CSÉ! így sem láttam még kielemezni egy ilyen szutyok műsort :) elmehetnél szakkomentátornak HÉ mellé :D

beacska 2012.05.15. 18:14:27

@Mesüge Ügynök: :))) köszönöm, ez még most is jó volt! :)))

ő-szinte 2012.05.15. 18:16:32

@Mesüge Ügynök: en sem ugy birtam , hogy szerettem, hanem kibasxottul vicces volt a vergodese neha ;)

paranyuszi (törölt) 2012.05.15. 18:17:15

@Pácsó Ármándó: Ez nem is rossz! :D Én ilyeneket ritkán mondok... :) viszont volt már egy-két vicces storym IRL... :D

ő-szinte 2012.05.15. 18:20:18

@kerdesek05: a, aniko a fasorban sincs vv verahoz kepest :DDDDDDDD de ha nem nezed meg, sosem tudod meg, raadasul kimaradsz vmi jobol :)

beacska 2012.05.15. 18:30:40

@CSÉ: megcsináltam egy tesztet, Nyolcas lettem.

CSÉ 2012.05.15. 18:37:00

@Jozeph Pelikahn: Semmi sem unalmas, ha az ember érti. :P

CSÉ 2012.05.15. 18:39:12

Enneagram-ismerő ÉH rajongó talán nem sok van, pedig nekik szólt a kommentem, nem neked, de örülök, ha elolvastad. :)

CSÉ 2012.05.15. 18:41:20

@beacska: Sejtettem még tavalyról. Az Ádám gyerek is azért volt neked szimpi, mert ő is egy szociális nyolcas. :)

ga_zsi 2012.05.15. 18:53:14

@CSÉ: "Ha valaki meg akarja őt érteni, az csak képzelje el, hogy minden nap, ha felkel az első gondolata az, hogy fél a külvilágtól. Tudja, hogy fél, ezéet ezt el kell nyomnia: jókedvvel, szarkavarással, " ha fél. miért van ott? Mitől fél, ki bántja? Azt megértem, hogy ő ilyen vehemens, én is ilyen vagyok, de ha én kiabálok, azt komolyan is gondolom, nem röhögök utána, mint ő tegnap.Szerintem hozzászokott otthon, hogy azt csinál, amit akar, mindent megkap amit akar, és nem nem tudja elfogadni, hogy most nem az van.(többen írtátok, hogy apuci audijait törte. nem is egyet)
Szerintem Píttel kiabál ma, miszerint ő uszította Andit a kiejtésére.Ez miatt vitatkozhatott utána Andi és Pít.
Máté már elmondhatja magáról : felettem a béka segge.
Noémit nem szeretem, írtam már párszor, DE tegnap soko-sok pirospontot kapott nálam Noémi, ahogy megvédte asiserehad előtt Edinát, mert az szóba merészelt állni valakivel.

beacska 2012.05.15. 18:53:35

@CSÉ: :) én meg családanya vagyok. van mit vezetnem ;)))

CSÉ 2012.05.15. 19:02:26

@ga_zsi: Hidd el, az a nő nem érzi magát biztonságban. Kb két éves kora óta lehet ilyen. Azért ment oda, mert neki találták ki a játékot. Szeret bulizni és intrikálni. Jó is benne gondolom, bár az elejét nem láttam. Most van élete csúcsán, mert ez az ő világa. Ezért akkora para neki, hogy kiesik. Főleg, ha úgy hogy túljártak az eszén. Akkor tutira felrobban. Hidd el, nem felnőtt fejjel lett ő ilyen!

CSÉ 2012.05.15. 19:09:45

@ga_zsi: Vehemens lehetsz te is. Mondjuk lehetsz nyolcas, de ha nem érted Anikót, akkor tuti nem vagy hetes. Persze hogy nevet. Ha nem egy bohócot játszik, akkor valamilyen kevésbé ismer szerepet alakít. Aztán persze hamar kiesik a szerepéből és újra csak hetes lesz. "Vicces volt, ahogy reagáltam." Tipikus hetes viselkedés. Mindenben meglátni, hogy vicces és szórakoztató. Még abban is, hogy szerepket játszik.

gratulálok (törölt) 2012.05.15. 19:30:55

@CSÉ:

te honnan varazsoltad ki hogy melyik szereplo hanyas szam? kavezaccbol esetleg?

gratulálok (törölt) 2012.05.15. 19:33:21

@baileys:

szerintem Edina egyaltalan nem passziv agressziv..
te kerultel mar ilyen ember kozvetlen kozelebe?
inkabb Aniko az.
pontosan azt nem adja meg masoknak, ami nekik oromot okoz, meg egy kerdesre sem tud valaszolni, ha erdeke ugy kivanja.

ga_zsi 2012.05.15. 19:36:12

@CSÉ: hát nem tudom, nem vagyok dilidoki, nem is vagyok jó emberismerő, inkább naivnak vagyok mondható. Viszont ami a szívemen az a számon. Rgy ilyen műsorban én lennék az első talán a második, aki kiesne, mert képes lennék mindenkivel összevitázni, és én nem tudok jópofizni azzal, aki nem szimpi. Anikó ezt simán megteszi. Ha az érdeke megkívánta, tudott mélyen benyalni Edinának is, Kírának is, Tamásnak is. Úgyhogy én nem gondolok bele a gyerekkorába, azt látom, hogy most teljesen megbolondult,pedig ő maga sem hiszi el a kiborulását, csak játszik. nekem ez nem jön be.

jóképűkirály 2012.05.15. 19:41:04

Azért én nem teljesen értem ezt az Edina ellenességet.Ez egy verseny 25millioért ,ahol anélkül ,hogy valakit átbaszol nehéz életben maradni.Az az ostoba szlovák kurva (akit egyébként megcsinálnék) egy héttel ezelőtt (édeni időszámítás szerint) kellett volna gondolkodnia és Dávidot bent tartani és akkor nem lenne rumli.Ez nem utólagos okoskodás ezt elvileg le lehetett volna vágni ott és akkor.De mint tudjuk Noémi nem az eszéről híres.

genevieve 2012.05.15. 19:56:30

@CSÉ: én is megcsináltam a tesztet, de fogalmam sincs hanyas lettem:-)))

Jimmy Talpig 2012.05.15. 20:41:25

milyen teszt van itt?
LOL

CSÉ 2012.05.15. 20:49:45

@ga_zsi: Persze, nekem sem jön be, de ettől még Anikó teljesen normális. Az ő karaktere ilyen. Nem kell szeretni, nem is nagyon lehet, de nem bolond a nő, annak ellenére sem, hogy megjátsza, hogy kikel magából, aztán meg röhög ezen. Ez nem az elmebaj jele ennél a karakternél. Teljesen a papírformát hozza. Kb minden kilencedik ember ilyen.

CSÉ 2012.05.15. 20:56:52

@ga_zsi: Persze, nekem sem jön be, de ettől még Anikó teljesen normális. Az ő karaktere ilyen. Nem kell szeretni, nem is nagyon lehet, de nem bolond a nő, annak ellenére sem, hogy megjátsza, hogy kikel magából, aztán meg röhög ezen. Ez nem az elmebaj jele ennél a karakternél. Teljesen a papírformát hozza. Kb minden kilencedik ember ilyen.

CSÉ 2012.05.15. 21:05:09

@ga_zsi: Persze, nekem sem jön be, de ettől még Anikó teljesen normális. Az ő karaktere ilyen. Nem kell szeretni, nem is nagyon lehet, de nem bolond a nő, annak ellenére sem, hogy megjátsza, hogy kikel magából, aztán meg röhög ezen. Ez nem az elmebaj jele ennél a karakternél. Teljesen a papírformát hozza. Kb minden kilencedik ember ilyen.

Éden Robi 2012.05.15. 21:57:50

hiper képtelen feldolgozni, h edina úrinő, ő meg nem...

Pepeninho 2012.05.16. 15:34:02

@Éden Robi: Ha azt vesszük Edina előbb engedett a csábításnak. Mondjuk tök lényegtelen, mind a ketten szerelemből csinálták. :)