Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x40

2012. május 11. 06:58 - sixx

Itt az újabb kiválasztás a nyakunkon, én speciel kurvára nem tudnék Hiperrel egy fedél alatt élni, így azon munkálkodnék, hogy húzzon a picsába de minél gyorsabban, viszont én nem vagyok Papucs Levente sem, aki vagy nagyon türelmes típus, vagy csak ezzel a taktikával akar bemasírozni a döntőbe, és 12,5 millióért bevállalja, hogy egy idegbeteggel éljen egy fedél alatt két hónapon át. Ma ugye a párválasztás mellett a két újhús védettséges kalandja is véget ér így vagy úgy. T69.2 élére vasalt hajjal és piros ruhában ég rá a gyanútlan néző retinájára, síri hangon emlegeti Szöcske és Bogi titkos küldetését, ebből valami gáz lesz. Dér Henire az istennek nem talál rá a nyár.

Naiva a koszos kádban zuhanyzással, ÚjPéter a fülében dugóval, a fején papírzsebkendővel nyitja a reggelt, ami nagyon hamar átfordul egy mödanszié melletti döglésbe. Naiva és Andor megbeszéli a megbeszélnivalót, ami azt jelenti, hogy Naiva hisze Andornak, az meg a háta mögött szomorú kutyafejű szippantóskocsinak nevezi mert igaz barát. ÚjPéter Bettinát húzza, hol van Féliker? Alszik. Most csald meg akkor! Nem csalom. Kétkörös védettségért sem? Azért sem. A bugyuta beszélgetés kiváló ötletet adhat a következő évadra a szerkesztőknek, legyen titkos küldetés pl. ez, dugás is lenne, csöcs is, dráma is. Ha felhasználják, részesedést kérek, előre szólok. Naiva Öröbarija, azaz Andor Hipernek kutyázza Broki párját, nála elvágta magát a csaj, hogy miért, azt nem tudom, de Hiper igen, játssza itt a szűzlányt, mondja Naiváról, közben egy ordas kurva. Mondja ezt az a nő, akinek Papucs áll bele a seggébe minden este, na mindegy.

Löeeeevél, mindenki öltözzön és sminkeljen embernek, majd irány a nappali. S lőn. Na, jön Pinokkina, keziben sok boríték, borítékban sok titok, azok, amiket a hét elején leírtak. A titkok eddig borítékban voltak, erre Hiper megkönnyebbül. T69.2 folytatja, a titkok egy küldetéshez kapcsolódnak, Szöcske és Bogi kapta, és egy-egy titok kiderítése volt az. Bogi szerint Szöcske semmiféle titkot nem tudna kideríteni sosenem. Pinokkina világospinkre rúzsozott szájjal folytatja, amelyiknek sikerült megtudnia egy titkot, az marad, az aki távozik, az meg védettséget ad valakinek. Holtverseny esetén közösen döntenek. Papucs szerint Bogi tuti marad. A két újnő kiáll a placcra, ott állnak T69.2 mellett, és majd ott hallgatják a rettentő titkokat, Andor szerint például mindenkinek leszakad majd az arca, ha kiderül az övé.

Naomi nyit vigyorogva, én vonzódtam Omárhoz. Na, ez nem egy nagy titok. Broki jön, és persze nem a csajára vonatkozó titkát árulja el, hanem azt, hogy már dugott az Édenben. Naiva kibírja röhögés nélkül. ÚjPéter titka az, hogy tud egy titkot Brokiról. Apád faszát, ez nem titok baszki. Andor titka, hogy ő és Naiva nagyon jóban vannak, de erről Naomi nem tudhat. Ez így konkrétan nem igaz, mert Andor még a saját titkának is hazudik, de mindegy, a baj már megvan, mert Naomi természetesen kiborul, miért pont ne ezen kapná fel a vizet ugyebár. Sokkot kap, mert bízott Naivában, nem ejtette ki Brokit, oszt nesze.

Hiper elmondja azt a titkát, amit Boginak a mödanszié mellett, a kommentelők szerint összeesküvésre buzdító térdmozdulatot követően bökött ki, és amit Bogi már két napja tud: Alexát két napig gyűrte, hogy Naivát ne bassza ki az Édenből annak idején. Naiva erről sem tudott, sőt, semmiről, az események csak történnek vele. Papucs titka, hogy Kulabá Muzsikus kiesését Hiperrel levajazták, erről ÚjPéter nem tudott, de utólag gratulál. Féliker tudatosan ejtette ki Csírát a saját seggét védendő. Bettina az utolsó percig vacillált a kiválasztáson, és kis híján Broki mögé állt be, gondolom megbotlott, és Féliker mögött kötött ki. Csirlekáb Roli titka az, hogy Dávidért feláldozná magát, az az, amit Szöcske is tud. Naiva: Noémivel kötöttek egy alkut, aki nyer, a másiknak ad egymilliót.

Na, lássuk. Bogi szerint nehéz volt a küldetés, Szöcskének csak nehéznek tűnt, de nem volt az. Bogi elkezdi felolvasni az övét, és baszki felolvas egy olyan dolgot, amiről még csak nem is hallottam a héten, konkrétan Papucs titkát Kulabá kiejtéséről. Hiper összeráncolt szemöldökkel néz maga elé, miafasz, nem ezt mondtam neki, még a térdével is böködött! Nem tudni, Bogi honnan vette ezt a marhaságot, de a fején az látszik, hogy rendesen meg van sértődve. Hiper, hogy derítette ki Bogi ezt a titkot? Faszom tudja ezt honnan vette, én nem ezt mondtam neki. Erre mindenki röhög, Hiper meg rákérdez Papucsnál, hogy te mondtad el neki? Nem. Honnan vetted, Bogi, kérdez őszinte csodálkozással a hangjában Hiper, hát te mondtad, és tényleg, bevágnak egy beszélgetést, amit most látok először, de Hiper ezt nem úgy adta elő, mint titkot.

Hiper közli is, hogy a mödanszié mellett volt a beszélgetés, az ún. bizalompróba, AMIT RÁADÁSUL BOGI JAVASOLT BAZDMEG, és ott ő elmondta a titkot kajakra. T69.2 megkérdi Bogit, hogy szerinte Hiper direkt baszott-e ki vele, mire az már azt sem tudja, fiú vagy lány. na így vagyunk mi Andorral, csak szólok. Bogi szerint Hiper féltette a seggét, és azért hazudhatott. nem hittem volna, hogy lesz olyan pillanat, amiben Hipert megsajnálom, erre tessék. Szöcske megtudta CsikönRoli titkát, így marad a hotelben. Bogi mehet a picsába, de előtte még adhat védettséget valakinek. Bogi kétszínű álnok kígyónak tartja Hipert, ami igaz, de speciel nem azért, amiért most Bogi haragszik rá. És sír a kamerába bazdmeg, TE VOLTÁL A HÜLYE. Bogi az Éden egyik legnagyobb lúzere. Na, és akkor lássuk a védettséget, muhaha, nem látjuk, majd csak később.

Na, jöhet a dráma, mert Hipernek és Naominak ehhez nagyon jó érzéke van, Naiva hiába akarja megbeszélni velük, hogy mi volt, meg hogy, azok átmennek óvodásba és látványosan durcás léptekkel visszamennek a szobába. Hiper nem kíváncsi Naivára és ezt a szemébe is mondja, azon a bicskanyitogató hangján, amiért tudok olyan kocsmát Debrecenben, ahol simán pofán vernék. A szobában erősen nyit, Naomi, ha védett leszel, állj be Broki mögé. Nem, mondja amaz, majd ÚjPéter mögé. Naiva Brokinak mondja el bánatát, de most mellé lőtt, mert a gyakorló alkoholista nincs megértő kedvében. Naiva azért nem szólt Andorról Naominak, mert nem akarta a hisztit hallgatni. Naomi máris átvedlett fürdőruhába és rátámad ÚjPéterre, beállok mögéd és engem választasz. Faszt, mondja ÚjPéter, nem akarom Andort hazaküldeni, eridj Brokihoz. ÚjPéter teljes joggal úgy véli, Brokiék tartoznak Naominak, és ha az az ára, hogy Naiva kiessen, akkor ez van. Na ja, csak ez egy játék 25 millióért, és ez nem egészen így megy. Naomi sír, micsoda meglepetés.

Naomi leül Brokival is, ÚjPéter nem tudja hová rakni Andort, mert a szekrénybe nem fér be, így inkább az ágyban tartja maga mellett, hadd álljak már be mögéd. Broki azt hazudja, hogy őszintén mondja, nem tudja, kit választ, mert Naomit is nagyon szereti, plusz segített neki ugye, de ott van Naiva, akivel meg az eleje óta együtt van és bízik benne. Broki azt szeretné, ha Naomi védett lenne, mert akkor csapot vállairól a sors levenné a felelősséget. Naomi és Naiva is megbeszéli a dolgot, se ÚjPéter, se Broki nem tudja, mi lesz ma este. Naomi fejében a két szabad agysejt mellett az kavarog, hogy Naivát kellene kiejteni. Naiva kijelenti, hogy ha Naomi beáll Broki mögé, akkor ő nem oda megy, mert ezt már nem veszi be a gyomra. A kamerába viszont azt mondja, lehet itt az ideje az ilyen ígéretekkel leszámolni.

Jön az este, vele a párválasztás, amit T69.2 az utolsóként aposztrofál. Jönnek az agyhalottak szépen sorban, mint a Walking Dead zombihordája, Szöcske nem látja át az eseményeket. Féliker kijelenti, hogy ő mindenképpen végigcsinálja ezt a játékot. A borítékolt védettséget T69.2 nem árulja el, Hipert kérdezi, mennyire érzi magét hibásnak Bogi kiesésében. Semennyire persze. A nagy kérdés, hogy ki kapja a védettséget, ezen elvekengenek egy darabig. Bettina, neked mi a fontos itt, a lóvé vagy a szerelem? A szerelem, mondja a csaj, és kint is milyen jó lesz majd Félikerrel. Jézusom. Na, csapjunk a lecsóba. Andor megy ÚjPéter mögé, Bettina Félikerhez áll, Hiper Papucshoz. A szerkesztők ekkor belenyúlnak a játékba egy kicsit, mert nem Naomit, hanem Naivát küldik ki elsőként, aki persze Broki mögé áll. Naomi meg fogja magát, és Félikerhez áll, ez meg honnan jött??? Szöcske Csirkelábat választja.

Naomi, Bettina és Féliker kimegy a placcra, ÚjPéter kibaszott ideges, mert ez nem fair, hiszen Naominak Broki ment egy szívességgel. Bettina sokkot kap, hiszen belezúgott Félikerbe, és ezt árulásnak tekinti. Azt meg pláne, amikor Féliker Naomit választja, szevasz Bettina. A csaj sír, tényleg szerelmes lett, ezt nem gondoltam volna. Féliker szerint Bettina elveszett zombiként kóválygott a hotelben, és csak neki köszönhetően nem ment falnak vagy fulladt bele a mödansziéba, szóval örüljön, hogy eddig bent volt. Hiper műfelháborodik a műszempilla alatt, Féliker két napja azt mondta, nem ejtené ki Bettinát, HÁT MILYEN DOLOG EZ MÁN, HOGY ITTEN MINDENKI HAZUDIK? Mondja ezt az a nő, aki mindenkinek a szemébe hazudott a hotelben, tán még saját magának és Pinokkinának is. De ki kapja a védettséget? Mert ugye, ha Bettina, akkor Naomi megy a levesbe. Nem ő kapja, hanem Andor, aki nem mellesleg kijelenti, hogy ha ezt tudja, úgy bassza ki Naivát, mint macskát szarni. Na, pont ezért nem árulták el a szerkesztők, ki a védett. Egyszer érdemes lenne végigsakkozni, hányszor nyúltak bele a készítők a játék menetébe és tartottak bent játékosokat szándékosan. Szevasz Bettina.

Hiper erkölcsi fölényt gründol magának a semmiből, és azt mondja a kamerába, hogy micsoda szemét Naiva, akinek kötelessége lett volna kiesni ma este. Mondja ezt az az ember, aki Kulabának puncsolt, miközben a kiejtésén ügyködött Papuccsal, és aki kétszer is kibaszta Csírát a hotelből. Eszem megáll, de azon méginkább, hogy Bettina a kamerába azon sajnálkozik, hogy nem a Viasat3 reality műsorában találta meg az igaz szerelmet. Nagy pofonokat vizionálok még Bettina életében. Féliker még egyet belerúg a távozó csajba, megbánta, hogy Csírát hazaküldte, és hibának tartja Bettinát. Nahát. T69.2 a jövő héttől végjátékot ígér, és váratlan eseményeket. Persze annak megfelelően, kit akarnak a szerkesztők a döntőben látni, ugyebár.

Az esti ivászat elég zord hangulatban kezdődik, ÚjPéter jó hangosan, de nem Broki felé fordulva kijelenti, hogy a hányinger kerülgette a ceremóniától. Ez nagyon pitláker dolog mellesleg. A kamerába azt mondja, a felelősséget áthárító Broki egy szarember, és ezen a vonalon folytatódik a beszélgetése is Papuccsal meg Hiperrel, aki Brokival ellentében nem szarember ezek szerint. Hiper teljesen kiakad és gusztustalannak tartja Naivát. A pult mellett Broki a saját álláspontját védi, és hirtelen kiderül, hogy a Féliker-dolog ez nem véletlen volt, hiszen a két faszi délután megbeszélte, hogy ez így jó lesz, sőt, ezt Naominak is elmondták. Persze arról nem szól a fáma, hogy mi történt volna akkor, ha Bettina a védett, de ezt hagyjuk. ÚjPéter Brokinak Dávid miatt is nekimegy, ennek mondjuk nem túl sok alapja van, mert Dávid valóban ki akarta baszni Brokit, csak ő ügyesebb volt. A jövő héten Naivának ugrik neki a lakosság, Hiper hisztirohamot kap, és feltűnik egy új szőkenő is, tessen csak nézni.  

Címkék: 18+ éden hotel
2509 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LoveMy 2012.05.10. 22:17:34

Ez a Hiéna a legaljasabb genetikai selejt!

C76 2012.05.10. 22:17:39

Ez van, esszel kell jatszani es szukseg van regi jatekosokra.
De az is igaz, hogy Noemi most valamelyest jogosan lehet csalodott, megmentette Brokit es most magara hagytak ... habar nagy kerdes Broki kit valasztott volna.

Arnoldnak adta a vedetsseget, huh, de jo hogy nem oda alt be Noemi vagy Edina.

Izzaszto parvalaszto volt, sajnalom Bettit, de Noemi es Edina fel labbal mar kint voltak es orais mak hogy Pitet nem vettek be a menekulesi utvonalba.
Meg mindeg nem hiszem el hogy Arnold bentmaradt a vegjatekra.

vallatas 2012.05.10. 22:17:41

nem bírtam Bettit, de nem volt geci
erre kivágja a szerkesztő csapat...
és persze Márk... mi volt az oka.. hát azt mondták, hogy ezt csináljam.

á, mindig csak a csalódás :)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:17:46

@Banyus83: Benne mélyen. Megint kiraktak két újat!

IllaryBlasi 2012.05.10. 22:17:58

Hihi, megmondtam előre, hogy úgy keverik, hogy Máté-Edina maradjon!!!

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.05.10. 22:17:59

Márk baszki, most raktál ki a múlt héten egy alap játékost, te szerencsétlen.

panoz (törölt) 2012.05.10. 22:18:07

Márk.. Márk..

Aki a párja lesz az jobban teszi ha legelső összegnél elhajítja csillámló csodagömböt.

horipapa 2012.05.10. 22:18:18

@Átvitel honvéd: Reni nekem is nagyon ideál. Kicsit visszahúzódó, nem kurvás, normális csaj, van melle, szép arc :) Sajnáltam mikor kiesett.

Riz Ottó 2012.05.10. 22:18:19

Hiper durva...a legnagyobb kavarógép és az őszinteség hiányát hánytorgatja fel, ráadásul elkezdi fúrni Edinát megint...tényleg elképesztő.

Katicavirág 2012.05.10. 22:18:23

Ahaaaa, ezért nem mondta meg Éva a nappaliba, ki kapja meg a védettséget!Mert Andi Edinát ejtette volna ki!Szerkik 3szor védték meg a Máté-Edina párost 4ceremónián belül!
Van valakinek még kérdése és kétsége?
Nekem nincs!
Barátok közt nagyobb reality mint ez a szar! :D

raspberrypie 2012.05.10. 22:18:46

az a vicc, hogy edina mindent érzelmi alapon tesz, nem taktikázik..

GL-581 g 2012.05.10. 22:18:52

Ismét egyet tudok érteni Hiperrel. Ha nem vigyázok, a végén még megkedvelem... :D

Engem csupán egyetlen dolog zavar, de az nagyon: mi a fészkes fenét keres még bent az a bánatos szemű Disney-hercegnő???!!! Edikének kb. 4 hete kellett volna elhúznia a vérbe. Ehhez képest finalista. Hát köszönjük szépen. :-/

mangalor 2012.05.10. 22:19:00

@Banyus83: sztem elég egyértelművé tette Máté, hogy Edinkát választaná... hímezett hámozott, de érezhető volt, hogy nem a vöröskére voksolna.

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:19:19

Ez a nyomi Hiper majd ezt is rákeni Edinára. Andor de hülye, hogy kiadja magát!!

Banyus83 2012.05.10. 22:19:23

Jaj, Andor nagyon okos...talán nem kellett volna kinyitnia a száját...

vallatas 2012.05.10. 22:19:30

@Katicavirág: jó a szerkik megmentették Noémit is...
Edina és Noncsika segge nem tudom miért van ennyire tolva...
mindkettő mehetett volna most haza!

sogeking 2012.05.10. 22:19:35

faszomat, most kapcsoltam ki a TV-t, azért ha Szöcske zuhanyzik, majd szóljatok :D:D

GL-581 g 2012.05.10. 22:19:39

Hopp! Andor milyen tökös gyerek! :D

Riz Ottó 2012.05.10. 22:19:46

@busifa: 100%

Andi is borzasztóan ellenszenves, irritáló

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.05.10. 22:19:49

FSZK milyen kurva büszke magára...

foxglove (törölt) 2012.05.10. 22:19:58

fúl sok Hiper van a mai adásban, kurvára nem érdekel az idióta okfejtése

Proligarcha 2012.05.10. 22:20:19

Anikónak azt hiszem kezd leállni a mája. Vagy csak nekem tűnik úgy, hogy a képe szépen lassan sárgább lesz a hajánál?

Vadkörte82 2012.05.10. 22:20:50

@Banyus83: utálom...remélem nem visz haza egy fillért sem..

szgy 2012.05.10. 22:21:05

andor bemondja hogy nem pítet választotta volna? de sok ész

vallatas 2012.05.10. 22:21:17

és most megint Noémi seggét kell nyalogatni...
broáf

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.05.10. 22:21:37

Na, Hiper összefog Píttel, akivel pár hete még férgezték egymást? :)

GL-581 g 2012.05.10. 22:21:39

Pít és Hiper összedugja a fejét?!
Kutyák és macskák egymáshoz törleszkednek? :D

kovácspéterke 2012.05.10. 22:21:56

hiper akkor ritkán nézhet tükörbe :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.10. 22:22:01

@vallatas: Talán csináltak egy-két dolgot a szerkiknek:P:P Valahogy összejött a 19 Edinának:D

inmemancsi 2012.05.10. 22:22:04

anikó a gusztustalansággal nem tud szembenézni- hát ja ezért nem ismeri fel magát

Wednesday7 2012.05.10. 22:22:11

@GL-581 g
igazad van, Edinának mindenki menti a nagy valagát, pedig nagyon nem ide való

foxglove (törölt) 2012.05.10. 22:22:41

tök jó, hogy nem szavazós műsor, most egy csomó néző bekajálta volna Hiper szövegét, aztán most nyomnák a szavazatokat a kijelölt személyek ellen

C76 2012.05.10. 22:22:48

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: egyetertek, mark idestova 3-4 hete van bent es mar 3ik lanyt emeszti, nem tul kovetkezetes.

Vedetsegre visszetrve, ha elore megmondjak es Arnold valaszt elsonek, alhatott volna broki mobe, hasonlo forgatokonyv lett volna.
Vedetseget utolsonak engedni valasztni nagy szemetseg, remelem soha nem lessz igy a jovoben.

raspberrypie 2012.05.10. 22:23:33

ezekután, hogy mindenki mátéék ellen van, remélem ők nyernek :D

fullmoon87 2012.05.10. 22:23:54

@Yooha: Már fent van a Viasat honlapján! :)

Gillett3 2012.05.10. 22:23:54

Nem vágom miért savazzák Edinát. Ő nem gonosz taktikus, csak buta, ennyi. Anikó viszont már kurvára idegesít, hogy mindenkit undorítónak meg gusztustalannak hív, amikor ő a legnagyobb féreg a hotelben. "huszonéves csitrik". Miért ő nem 26? ostoba nagyképű picsa

vallatas 2012.05.10. 22:24:09

itt mindenki erkölcsbajnok
imádom
színészek vagytok mind, és olcsók is vagytok.

blogger.katt 2012.05.10. 22:24:13

Pít nem érti a játék lényegét?? Bent kell maradni, különben 25 milla husss!!

Katicavirág 2012.05.10. 22:24:39

Jól mondja Pít!Most nőtt a szemembe!Mátékát senki sem bánthatja, mert ő egy alkoholista akit mindenkit megbök a hugyos pöcsével!Hajrá Pít!

mangalor 2012.05.10. 22:24:48

@busifa: nekem is ez az érzésem:(

LencsiLány 2012.05.10. 22:24:48

Szegény Kíre forog a sírjában, hogy Márk az ősellenség Naomival van :D:D

Márkhoz az első összegnél hozzávágnám az aranygömböt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.10. 22:24:59

@raspberrypie: ezt leginkább a szerkik szeretnék:)

@C76: igen, lehet, h bent van, de ez így nem jó lesz neki:D

@Pácsó Ármándó: nem, csak elege lett Bettiből.

horvathne82 2012.05.10. 22:25:09

Nem értem ezt a támadást. Mátéék leszervezték Noéminak a helyet. Ezt így kell játszani. A többiek azért vannak ki, mert ők nem tudnak így kombinálni.Szerintem.

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:25:11

Csak egyet kérek: Senki ne "szuszogjon" az éjjel!!

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:25:48

Baszki, Pít kutyázza Mátét. Fél órája még pofázta a kamerába, hogy nem tudna választani, ha Noémi mögé állna és jobb lenne, ha nem állítanák választás elé! Most meg Mátéra ugat, hogy nem vállalt fel döntést!

raspberrypie 2012.05.10. 22:25:53

hipernek kijött az igazi énje :D idegbeteg

vallatas 2012.05.10. 22:26:01

Pit végre leoltotta ezt a ribancot
ő az én emberem :-DDD

iTink 2012.05.10. 22:26:18

Bogi az új Vince Lilla.

Átvitel honvéd 2012.05.10. 22:26:30

Azért... erre a Márk-dologra nem fogadtam volna nagy tétben.

Mondjuk úgy, halványlila dunsztom sem volt, hogy egyáltalán előfordulhat. Ezt honnan a fenéből húzták elő? És Márk, hogyhogy? Mi ebből neki a jó (azon kívül, hogy lepattintotta a készülődő problémahalmazt)? Noémivel gyakorlatilag alig beszéltek... Vagy megint Máté boltolt?

raspberrypie 2012.05.10. 22:26:55

én azt nem értem az összes játékosban bent, hoyg úgy hazudoznak össze-vissza, és úgy kavarják a sz*rt, ahogy csak tudják, egymást is hátba támadják... de ez csak akkor világháborús probléma, mikor a másik csinálja... gratulálok

kerdesek05 2012.05.10. 22:27:17

@f.fredericks: Jó gyerek ez a Márk!:)
Kiszór mindenkit!-D

Omar, Kyra, Betti!

ő-szinte 2012.05.10. 22:27:27

@vallatas: te kihez beszélsz haluka?:-O :-DDDDDDDDDD

vallatas 2012.05.10. 22:27:51

@Átvitel honvéd:
kellett a műsorba, ezt nem ő találta ki, kellett a fordulat, lapos volt a műsor.
csak már nagyon átlátszó sajnos, hogy ezek szerkesztői utasítások...
Edina és Noémi segge tolva van rendesen, csak tudnám miért...

almafa5555 2012.05.10. 22:27:52

én nem értem ezeket komolyan....Edina sóhajtozásai Máté miatt nem tetszettek, de basszus közel sem keveri annyira a szart, mint mondjuk Anikó, vagy Andorka...

LoveMy 2012.05.10. 22:27:57

@Átvitel honvéd:
Márk ment oda Mátéhoz hogy álljon hozzá az FSZK és ő bent tartja!

f.fredericks 2012.05.10. 22:28:03

@kerdesek05: én jobban örültem volna, ha egy Máté-FszK-Edina triót likvidált volna.

C76 2012.05.10. 22:28:04

Feny derult a forgatokonyvre :)

Mark ajanlotta fel hogy megmenti Noemit, nem volt kenyszerhelyzetben, ezek a jo taktikus B tervek. Matet beavatta, aki leadta a drotot Noeminek, sima ugy.

Mate-Edina, Aniko-Papucs eselyes befuto.
Pit egyedul nem lessz kepes befutni, Arnold nulla melette. Meg inkabb a Mark-Noemi parost latnam 3ik befutonak, Mate-Edina kb, mindkettojuknek adosok es ha van eszuk osszetartanak majd negyen aztan a finaleban dontsenek a regi jatekosok.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.10. 22:28:07

@fullmoon87: Köszi, megnéztem. Hát megint nem lett izgi. Grrrr!

Ditti82 2012.05.10. 22:28:24

Túl drámai volt az előzetes, szar se lesz. :D

almafa5555 2012.05.10. 22:28:33

ahogy elnézem itt még verekedés is lesz...

kovácspéterke 2012.05.10. 22:28:51

@Átvitel honvéd: sztem ezt szervezték meg a szerkik, nem az előző héten.

vallatas 2012.05.10. 22:29:03

@ő-szinte: Teljes magányban, magamra hagyatottan, tulajdonképpen magamban beszélek... :-)

Banyus83 2012.05.10. 22:29:43

@Vadkörte82: Hát azt én is nagyon remélem!!!!! Mondhatnák rá valamit, de nem teszem... :-)

@horvathne82: Szerintem is...

Jövő héttől így is-úgy is egymás torkának fognak ugrani, és most már úgy is kell, csak a pároknak összetartani, szóval nem is kell foglalkozzanak vele Mátéék, hogy mindenki őket savazza :-)
Kíváncsi vagyok, mi lesz a hiszti tárgya Anikónál hétfőn...

ő-szinte 2012.05.10. 22:29:54

anikón besírok mindig:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

pítnél próbálkoztak már a buzik,hehehehehehehehehe

kerdesek05 2012.05.10. 22:29:58

@mangalor: HIPER BAZDMEG! KIEJTETTED BOSTONI CSAJOD TE KAVARÓGÉP TEEEEEEEEE:)

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:30:13

@almafa5555: Csak ők azért vannak kibukva, mert kavarnak, kavarnak és nem sikerül semmi sem úgy ahogy akarják!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.10. 22:30:15

Na, jó hogy nem láttam, ez konkrétan kaka volt :((

xndpt 2012.05.10. 22:30:50

@C76: úgy látom csak arról van szó, hogy összefogtak ellene, ez valamiféle pszichológiai terror, amivel gyengíteni akarják az amúgy is önmagában gyenge csajt, aki mellett nyilvánosan nem áll ki Máté, sőt, a háta mögött paraszt. Addig nem kezdtek vele, amíg háttere volt.

Katicavirág 2012.05.10. 22:31:06

Róland és a Pítet betalálják?Vajon miért?

ő-szinte 2012.05.10. 22:31:09

@vallatas: nem:-) azt nem értettem, hogy ez most a hotellakóknak, vagy a kommentelőknek szólt;-DDDDDDDDDDDDDDDD

vécés jóska 2012.05.10. 22:31:09

Annyira jó, hogy Edinának az egész játék alatt konkrétan 0 dolgot kellett végrehajtania a bentmaradásért, míg a többiek vért izzadnak, hogy bentmaradjanak. Fingja sincs, mi zajlik körülötte és így lesz döntős, nagyszerű.

kerdesek05 2012.05.10. 22:31:11

Minden elismerésem annak a férfinak aki Hipert dugja való életben, orvosi papír kell hozzá! Papucsot ne vegyük ide, szegény be van zárva Hiperbe

f.fredericks 2012.05.10. 22:31:16

Pít az Extrában: "Senki sem feltételezi rólam, hogy meleg vagyok." :DDDD Perszeeeeee. :)

LoveMy 2012.05.10. 22:31:28

@Pácsó Ármándó:
de ezt a téglafejű Arnoldot és az idegbeteg Hiénát szívlapáttal addig ütném, míg mozog!

hóódejóó 2012.05.10. 22:31:33

@C76: szerintem Márk kívülről fújja a tavalyi ÉH-t. a végén az utolsó két páros közül úgy dőlt el, ki lesz a nyertes pár, hogy a régiek szimpátiaszavaztak. Bettivel esélye nem lett volna Márknak, de Noémit sokan szeretik.

Banyus83 2012.05.10. 22:31:53

@Joey Tribbiani: Na igen...

Komolyan, Anikón nem birok napirendre térni...És tudom, hogy van itt, aki szereti és nem ellene irányul, de ez a nő nem 100as...komolyan! Vannak nála rosszabbak is (Andor)...

almafa5555 2012.05.10. 22:31:54

@raspberrypie: jajjj de jó!!pont most mondtam én is ezt

ő-szinte 2012.05.10. 22:31:55

@kerdesek05: nem:-) azt a csaj kúrta el;-) nem hiper:-)

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:32:48

@vécés jóska: És ennek ellenére a bentiek meg vannak győződve arról, hogy a legnagyobb kavarógép!!!!

GL-581 g 2012.05.10. 22:33:21

Miért van még játékban Naiva? :"(

Hajrá Pít!!! :)

vallatas 2012.05.10. 22:33:29

@vécés jóska: átérzem, ugyanezt éli át Noncsika is.
@ő-szinte: gondolhatod, hogy kiknek :)

@hóódejóó: biztos, nagyon jól átlátja a Márk gyerek a játékot :-D

kerdesek05 2012.05.10. 22:33:40

@Banyus83: kinyitotta:)
ne tette volna:)

Banyus83 2012.05.10. 22:33:43

@raspberrypie: ÉN IS!!!!

Azért, ha emlékszünk tavaly is így volt, legalábbis Alízzal...a csajok mindig "kiközösítették", meg állandóan fúrták, aztán tessék...

AdnamA 2012.05.10. 22:34:01

@foxglove: a zsírsárkány Pít szavajárása :-D

almafa5555 2012.05.10. 22:34:02

@kerdesek05: nem is ejtette ki, a csaj volt hülye. Ennek ellenére undorító, ahogy Edinát mint gusztustalan játékost állítja be magával szemben. Mert aztán ő feláldozta volna magát

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:34:10

Bogi! Most komolyan te szúrtad el!

mocskosmacska 2012.05.10. 22:34:14

Én azt nem értem speciel, hogy miért ekézik bent tüncikét és matcsit? Úgy volt a megegyezés fszk-val, hogy matcsi a párja lesz, amíg nem találnak neki másik párt. Találtak, Márkot. Akkor most hol a probléma?

LoveMy 2012.05.10. 22:34:25

@kerdesek05:
ha a Bogi nézte be, hanem akkor is Hiéna tehet róla!
Épp olyan okkal-céllal, ahogy ő többi játékost gyalázza, talán ő sz@rta a ÉH-t?
Már bocs!

Banyus83 2012.05.10. 22:34:45

@Joey Tribbiani: Na igen...mert olyan jóóól látják a játékot...

Ki vígasztalta Anikót az előzetes elején, mikor a medence partján rítt?

kerdesek05 2012.05.10. 22:34:57

@Katicavirág: ezt meg átvágták volna azzal, hogy Andor választ először, aztán ennyi.:)

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:35:18

@Pácsó Ármándó: Én is hozok egy lapátot, beszállhatok?

ő-szinte 2012.05.10. 22:35:32

@vallatas: ezért kérdeztem;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vallatas 2012.05.10. 22:35:39

@mocskosmacska:
na igen, ez így kiváltképp vicces.
csinálják a fölös feszkőt...

Andi csak mosolyogva tud beszélni?

baileys 2012.05.10. 22:36:03

Na, asszem, itt már nagyon belenyúltak a szerkik a dologba. Nem hinném, hogy Félikernek magától pattant ki a szikra a fejéből, hogy Naomit maga mellé állítsa. Gondolom nem véletlenül nem tudták előre a védettséget sem (milyen védettség az, amit nem lehet használni?), mert így megmenekült Edinka és Naomi is.

GL-581 g 2012.05.10. 22:36:22

@vécés jóska: Egyetértek. Felháborító. Komolyan mondom, az a liba idegesítőbb, mint két Hiper. :P
Ahogy ül, néz a bús bociszemeivel, és édibédi hangon olyanokat mond, hogy "szomi" meg "szemmi". És rohadtul semmit nem csinál. Remélem, kizúg mellőle Máté, és végignézhetjük a vergődését. :)

hóódejóó 2012.05.10. 22:36:26

@mocskosmacska: ott, hogy ezt 4ük közül senki sem tudja. megegyeztek hogy nem mondják el senkinek. és bármily fura, eddig tartják magukat ehhez :) a többiek meg úgy érzik, hogy Máté átvágta Noncsit, és nem adta Neki vissza a szívességet.

Banyus83 2012.05.10. 22:36:27

@LoveMy: Szerintem is Bogi nézte be... :-)

@mocskosmacska: Én is erre keresem a választ!

Katicavirág 2012.05.10. 22:36:45

@kerdesek05: Vagy akármivel!Mindenre van megoldásuk!Mert ilyen egy "jó" rendező!

ő-szinte 2012.05.10. 22:37:14

na, a két szutyok...

hóódejóó 2012.05.10. 22:37:30

@GL-581 g: utolsó párválasztó volt. :)

Banyus83 2012.05.10. 22:37:35

@Joey Tribbiani: Meg én is!!!! De lehet már valaki meg is tette, azért nem jár közönségtalikra :-)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:37:40

Andor komolyan azt hiszi hogy bejön Máténak??

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:37:42

"Tényleg őszintén megszerettük egymást" - mondja ANdor!!!!! ŐSZINTE!!!!

vallatas 2012.05.10. 22:38:06

@ő-szinte:
szutyok?
:D
a két szutyok Noémi és Edina

hóódejóó 2012.05.10. 22:38:14

@mocskosmacska: mármint 4ükön kívül persze :)

Banyus83 2012.05.10. 22:38:15

Lehet már hétfőn megy is valaki??? Jó lenne!!!!

IllaryBlasi 2012.05.10. 22:38:19

Az Extrában már Andi is a csudafasz után vágyakozik!!!!! Ez a csávó egy Mágus!!!

sierrahun 2012.05.10. 22:39:00

@baileys: Kábé egyetértek. Megint a szerkesztők rendezését láttuk, a játékosok statisztáltak az előadáshoz.

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:39:16

@Pácsó Ármándó: Van egy láncos buzogányom. Az jó lesz?

vallatas 2012.05.10. 22:39:37

Szöcske te meg nyisd ki a szádat ha beszélsz! :-) Attól, hogy még szilikonmelled van, még beszélj normálisan!

Márk: most nyomja a bullshitet... istenem de felépítettek :) a szerkik

C76 2012.05.10. 22:39:38

@hóódejóó: latom egyre jar az eszunk es a Marke is, teljesen korekt dontes volt, dontoig is nehez lett volna eljutni, ott aztan meg elverzettek volna, nalluk eselytelenebb csak a Roli-Csocske duo.

@xndpt: lehetseges ez a pszihikai nyomas teoria, nem fernek hozza hogy kiejtsek, tul stabil a parja es csak igy tudjak kikezdeni ... van benne valami

@vécés jóska: a jetk lenyege bent maradni, parban maradni, nem feltetlen az, hogy askalodj es magad sorsa melett meg iranyisd a tobbiek sorsat es parvalasztasat. Edinanak megvan a parja, igyekszik megtartani, nem foglalkozik, hogy mas mikent valaszt, ez a legjobb modszer a bentmaradashoz.

Emlekezzunk vissza az elso szeriara, Aliz vegig ugy maradt bent, hogy joban volt a fiukkal, nem askalodott a tobbiek ellen, hanyszor de hanyszor kerult szarba, de mivel tudtak rolla, hogy nem egy ketszinu alnok harpia, mindeg voltak B tervei es oszesegeben kovetkezetes volt, nem vert at senkit. Edina is kb. ezt jatsza, jovalta egyszerub formaban, megjatszott naivitas vagy sem, elso heten kijatszotta Krisztiant, aki meg kijatszotta Edinat, azota kovetkezetesen mate fele huz es nem alkalmaztak felrevezetest.

Banyus83 2012.05.10. 22:39:40

@Pácsó Ármándó: Igen, szerintem elhiszi...pedig hát....

@Joey Tribbiani: Jaja...ŐSZINTE!!!! :-D

Szerintetek kiderül még a Máté-FSZK smár, amíg bent vannak?

sierrahun 2012.05.10. 22:40:04

@Joey Tribbiani: Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon, bajtársak!
:)

Ditti82 2012.05.10. 22:40:25

@hóódejóó: Csak kérdés, eljutnak-e odáig...

vécés jóska 2012.05.10. 22:40:45

Amúgy a Viasat is elmehet a picsába. Miért jó nekik ennyire, hogy le van zsírozva, hogy Tüncike meg Máté a döntőben van, nem értem. Múltkor Matcsit mentették meg, most Edinácskát. Ha kiderül az elején, hogy Andi védett, ahogy eddig mindig kiderült, Andi kiejti Hercegnőcskét. De nem, csak a legvégén derült ki, csoda hogy felolvasta T69.

Banyus83 2012.05.10. 22:41:22

@Pácsó Ármándó: Vagy többet...szívlapátot...láncfűrészt...puskát... :-)

@C76: Pont én is az előbb Alízzal állítottam párhuzamba :-)

GL-581 g 2012.05.10. 22:41:22

Érdekes lehet, hogy kit NEM láttunk az előzetesben. :)

Valahogy Noémi és Hiper körül forog a dráma, de Elemző benn volt. Máté és Szomikutyifej is (sajnos!), és Pítet és Andort is mutatták.

Akire nem emlékszem: Roli, Szöcske, Féliker.

Lehet, hogy Féliker már másnap reggel repült, és Naomi megint pár nélkül maradt? Akkor folytatódik Naiva idegtépő cukimuki nyüsszögése. :P

vallatas 2012.05.10. 22:41:28

@Banyus83: biztos kiderül, szerkesztők utasítást adnak rá... kell a feszkó, ebből él ez a műsor, csak kár, hogy sokszor a kamu koholt dolgokból.

foxglove (törölt) 2012.05.10. 22:41:32

@AdnamA: nagyon zord, hogy ezt írod nekem.

raspberrypie 2012.05.10. 22:42:03

amúgy hiper nem tudom mit pattogott betti távozása miatt, mikor 1 nappal ezelőtt ő akarta kitenni... miről is beszélt, hazudozásokról, képmutatásról, stb? aha aha

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:42:12

Ez csak Anikó ködösítése volt, hogy Bogi Bettinek adná a védettséget

LoveMy 2012.05.10. 22:42:26

@Banyus83:
Téglafej Arnold és LMZ
és valószínűleg FSZK beszólt neki vagy ki, Edina?
Viszont az előzetesben 51 után amikor FSZK és Hiéna a teraszon röhögnek, akkor a háttérben a másik erkélyen az ajtó mögül kilép egy hosszú szőke hajú fekete ruhás lány! Na az ki?

Banyus83 2012.05.10. 22:42:28

@Joey Tribbiani: Nem én...isten őrizz :-)

@vallatas: Én is úgy gondolom...

kerdesek05 2012.05.10. 22:43:06

@szgy: ja , pít egyedül maradt volna, akkor mi van? pár nélkül?:)

baileys 2012.05.10. 22:43:57

@vécés jóska: Most miért mondod ezt? Ők a takaró alatt izzadtak Matcsival minden este, hogy nézettséget hozzanak, és ezzel elnyerjék a szerkik jóindulatát :)

LoveMy 2012.05.10. 22:43:57

@Pácsó Ármándó:
most olvastam, mert nem láttam a dühtől! Kandúrka ;)

Katicavirág 2012.05.10. 22:44:28

Betti megérdemelte, már csak azért is, mert a kezét adta a múlt héten Dávidnak, hogy köztük marad a beszélgetés, ami aztán elindított egy lavinát!Szerintem szar emberek tesznek ilyet, meg amúgy is élettelen kis csajszi!Sose volt szimpi!

Banyus83 2012.05.10. 22:44:28

@LoveMy: A kilépőt nem figyeltem :-) Én is arra gondoltam, hogy Edina miatt lesz hisztis Anikó, és Máté meg lebeszéli Edinát arról, hogy beszéljen Hiperrel...De mivel általában nem tudom kitalálni, amit a szerkik összevégnak, biztos teljesen más lesz...

AdnamA 2012.05.10. 22:45:52

Na. Hát vót meglepi dögivel. Visszajátszás is vót.

Megint le volt zsírozva az egész. Márk kérte, hogy Noé álljon mögé. Mert le akarta cserélni Bettit. Azért mert Bettit az érzelmei vezetik, és nem a játék. Neki kapóra jött ez a szitu. Ha Betti nem mászik rá nyilvánosan és nem ecseteli pandorán talán Márkban nem fogalmazódik meg a kibaszarintás gondolata.

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:46:01

Most meg Andor és Naíva együtt iszogat! Na ezt én nem értem. Valaki magyarázza már meg!

Banyus83 2012.05.10. 22:46:02

@Katicavirág: Meg ráadásul ilyen nyíltan a szerelmet hajtani bent...Szerintem ezért is döntött a csere mellett Márki...

Vadkörte82 2012.05.10. 22:46:12

@Pácsó Ármándó: na hát van a lánynak önbizalma :))

@Banyus83: azóta bezárták..nem engedik ilyen talikra..közveszélyes. de papucs sem jár..

Banyus83 2012.05.10. 22:46:50

@Joey Tribbiani: Csak a fotókat szoktam látni FBon pl. Én már kiöregedtem a közönségtalikból :-D

C76 2012.05.10. 22:47:24

@LoveMy: kizarasos alapon Arnold. (nem a Svarci)

@raspberrypie: Aniko mindenkit kitenne, folyamatosan azt jatsza, akarkivel beszel, ekezi a masikat es mindenkit, csak nem magat. O es Andor a legalattomosab a bent levok kozul, Andor egy fokkal enyhebb, O foleg Edinat ekezi, szamomra erthetetlen okokbol.

AdnamA 2012.05.10. 22:47:36

@foxglove: miért?
*nemértem, tényleg*

GL-581 g 2012.05.10. 22:47:37

@Banyus83: Naiva és Aliz játéka egy kicsit sem hasonlít. Még távolról, sötétben és szembeszélben sem.

Aliz jól játszott, és okosan. Nehéz utat választott, de végigvitte.

Ehhez képest Naiva a 2. héten széttette a lábát a jubileumi 20. f4sznak, azóta pedig nyüszít a többiek fülébe, meg negédeskedik random paplanokon meresztve a valagát.
Soha egy lépést nem tett a bennmaradásáért, mindig Máté tartotta benn.

Amúgy nem lehet véletlen, hogy Máté és Naiva még a fotókon sem állnak egymás mellé. Lesz még itt Disney-könny, nem is kevés. Ej, de várom már! :)

Banyus83 2012.05.10. 22:47:47

@Joey Tribbiani: Komolyan??? (nekem nincs Viasat6-on)...nem lehet ennyi esze Edinának!!!

@Vadkörte82: Lehet...

sirarcheer 2012.05.10. 22:47:47

A döntőig Noémi lesz a kulcs. Ő az aki Anikó LMZ Pít és Máté Edina Márk bandákból mindkettővel beszél.

ő-szinte 2012.05.10. 22:47:51

@vallatas: is:-DDDDDD
de én a tegnapi fürdőkádas dolog óta csak így hívom őket;-)

Katicavirág 2012.05.10. 22:48:04

@Banyus83: Igen, az is gáz és szánalmas!De nálam a Dávidos kézfogásnál tett be!

sierrahun 2012.05.10. 22:49:13

@Katicavirág: Egen, az nagyon beszopatta Dávidot.

Én azért mégis sajnálom Bettikét, mert amit Márktól most kapott, azt nem teszi ki az ablakba. Élete szerelme így, meg úgy, Féliker meg nemcsak nem közölte, hogy ez a vonat nem állt meg neki, de elég gerinctelen megoldással még ki is paterolta a villából.

aribeth 2012.05.10. 22:49:18

@LoveMy:
Egyszer az életben nem Hiper keverte a szart, ezt ne varrjuk már az ő nyakába. Ezt Bogi cseszte el, de kőkeményen.

LoveMy 2012.05.10. 22:49:21

A téglafej Arnoldon és a genetikai selejt Hiénán! Nem hiszem hogy léteznek ennyire velejéig gonosz és romlott emberek, de persze mindenhol vannak! És mindezt megmerik tenni, mondván a 25milláért mindent! Hát ha van hozzá bélrendszere, akkor tegye!
De hogy külvilág majd hogy viszonyul ehhez??

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:49:27

@Banyus83: Ne hagyd abba :-)

@LoveMy: Mókuspötty! :-)

@Vadkörte82: Eddig hogy smúzolt Edinával a reggeli edzéseken!

vallatas 2012.05.10. 22:49:40

@ő-szinte: nem szeretsz kádazni?:-)

GL-581 g 2012.05.10. 22:49:51

@hóódejóó: Az lehet, de hullani fognak, mint a legyek. :D

ő-szinte 2012.05.10. 22:50:03

@beregorl: így van:-) benézte:-DDDDDDDDD

Banyus83 2012.05.10. 22:50:40

@GL-581 g: Én azt írtam fentebb, hogy Alíz is úgy volt - főleg a végén - hogy a lányok mind ellene voltak, és mégis ő állt ott a döntőben...nem azt mondtam, hogy egyformán játszanak...
Amúgy meg...még mielőtt "fagyos lett a hangulat" közte és Máté között kint, volt próbálkozás az együttjárásra...ezt véletlen pont tudom, szóval akkor nem biztos, hogy volt Disney könny :-)

raspberrypie 2012.05.10. 22:50:54

pítnek nem tudom miért éri meg maga mellett tartania andort... ki nem állhatja, kezelhetetlen, ronda... miért nem akarta lecserélni...?

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:50:55

Roli ismét udvarias volt, felsegítette a részeg Andort!

Ditti82 2012.05.10. 22:51:05

@GL-581 g: Volt már ilyen, hogy Anikó vagy Niki nem volt benne, aztán mégis. :D

kerdesek05 2012.05.10. 22:51:16

@horvathne82: és azt sem kell senkinek sem tudni, hogy Márk felajánlotta magát Noéminek, és Máténak.
HA VAN/VOLT esze a Máté/Edina párosnak, akkor most mag amellé húzza a Márk/Noémi, Roli/Szöcske duót és az új fiút ráeresztik a Levi-Pít párosra!

ő-szinte 2012.05.10. 22:51:31

@vallatas: abban a formában?:-OOO :-D
úgy te sem szeretnél, pedig te nagyon csipázod :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Katicavirág 2012.05.10. 22:51:33

@sierrahun: Ezért meg a félikert tartom szemét palinak!Játék ide meg oda, de szerintem van korrektség is a világon!Bár ezek nem azok az emberek, Mátéval az élen!

vallatas 2012.05.10. 22:51:34

Márk még most se érti, hogy a szerkik, hogy találhatták ki, hogy Noncsival egy ágyban :-)
de gáz!
"tényleg, hány mondatot beszélgettünk eddig?" :DDD over

@LoveMy:
téglafej Arnold :)

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:51:39

@LoveMy: Egyébként néha én is a tv felé nyúlok, hogy kivágjam az ablakon!

LoveMy 2012.05.10. 22:51:45

@C76:
csak a szőke haj különbözteti meg őket!

Banyus83 2012.05.10. 22:51:57

@Joey Tribbiani: Ezek szerint :-)

@Pácsó Ármándó: ágyú...rakéta...bomba...dinamit...mi legyen még???

kerdesek05 2012.05.10. 22:51:58

@Pácsó Ármándó: hiper tuti fog, így vezeti le a feszkót.

vécés jóska 2012.05.10. 22:52:04

@GL-581 g: Na végre még egy ember úgy látja a dolgokat, ahogy én. :) Anikót se csípem, de ahogy ma beszélt végig Tüncikéről, minden szavával egyetértettem. Az idegesít a legjobban, hogy az egész műsor alatt nézett szomorúan, szomi, matcsi, faszcsi meg hasonlók és közben meg olyan rosszindulatú, sunyi kis nő. De legalább a bentiek közül és itt is egyre többen átlátják ezt.

vallatas 2012.05.10. 22:52:30

@ő-szinte:
páros formában nem szereted?:p

jaj de sír Anikó :-(

Katicavirág 2012.05.10. 22:52:44

@raspberrypie: talán azért mert kényelmes és leszarja az egészet?Vagy nincs jobb ötlete?!

kerdesek05 2012.05.10. 22:53:03

@C76: Andort mint szánkót húzza Pít, de legalább a szánkónak van szája:)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:53:17

@raspberrypie: Majd az is eljön! Noéra esélyes.

raspberrypie 2012.05.10. 22:53:44

én is láttam a hosszú szőke hajú csajt :O az ki?

Ditti82 2012.05.10. 22:54:10

@kerdesek05: Már nem lesz új fiú. ;)

raspberrypie 2012.05.10. 22:54:28

@Katicavirág: és szerinte ha bekerül egy ilyen csajjal a finisbe, ki áll majd mögéjük?

murunga 2012.05.10. 22:54:37

'utalok át lóvét, csak hagyd abba'

Andor Pítből komolyan meggazdagodhatna...

AdnamA 2012.05.10. 22:54:39

@kerdesek05: milyen új fiút ? :-)))

busifa 2012.05.10. 22:54:58

@LoveMy: a szobalány lehet, most én is láttam, de amint észrevette hogy bekerült a képbe gyorsan visszalépett a szobába!

ő-szinte 2012.05.10. 22:55:13

@vallatas: mocsokban nem szeretem :-) remélem ez nem lep meg;-)

murunga 2012.05.10. 22:55:27

Csöcske arcberendezése szemből néhai Kádár Jánosra hajaz...

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:55:56

@raspberrypie: AZ az Andor egy törölközőt tekert maga köré. Nem volt az olyan nagyon hosszú haj.

baileys 2012.05.10. 22:56:01

@raspberrypie: Kell hagynia menekülőutat (Naomit).

sirarcheer 2012.05.10. 22:56:12

@busifa: Ok nem fehérbe nyomják , és reggel takarítanak?

kerdesek05 2012.05.10. 22:56:19

@Katicavirág: Itt baszta el Krisztián is, hitt a csírának!
Pedig az erejével és a csábos tekintetével bárkit robbanthatott volna!:)

aribeth 2012.05.10. 22:56:24

@foxglove:
Mert ezt a nevet is szeretem/használom, és hét év után gondoltam, miért ne. :)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 22:56:30

@kerdesek05: Nem mutatták! Köszönöm!!!

@Banyus83: Jó vagy Banyus! :-)))

LoveMy 2012.05.10. 22:56:31

@Pácsó Ármándó:
próbálkozik a gyökér téglafej, csak azt nem tudja, hogy Mátéhoz eljutott az az info, és a párválasztón be is igazolta, hogy kiejtené Edinát, és ezt nagyon nem csípi Máté.

Banyus83 2012.05.10. 22:56:37

@busifa: szőke mexikói szobalány? :-)

AdnamA 2012.05.10. 22:57:15

Vajon Hájper mé sírdogált az előzetesben?
am látom a végjáték sokakat kiborít, Máté-Edina szóváltás, Pít-Noé szóváltás... lesz izgalom remélem :-D

kerdesek05 2012.05.10. 22:57:24

@Banyus83: aki bejön másnap. nekünk hétfőn:)

xndpt 2012.05.10. 22:57:35

@vécés jóska: és akkor most ez a baj vele? Jobb lenne ha ordenáré lenne, és úgy mondana rosszakat másokról?
Anikó viselkedése tényleg sokkal szimpibb!

szgy 2012.05.10. 22:57:37

nem is tudom melyiket szeretem jobban ha énekel vagy ha táncol andor :-)

LoveMy 2012.05.10. 22:58:07

@busifa:
szobalány derékig érő szőke hajjal? :)
láttad már az ott takarító személyzetet?

kerdesek05 2012.05.10. 22:58:13

@Ditti82: honnan tudod? jövő héten pont belefér még 3!:)

Banyus83 2012.05.10. 22:58:43

@Pácsó Ármándó: Próbálkozik az ember lánya :-) Meg muszáj levezessem a dühömet valahogy :-D

@LoveMy: Andor még ostobább, mint eddig hittem, ha azt hiszi, hogy célt érhet Máténál...bár ki tudja, lehet valamelyik közönségtalin csurran-cseppen neki valami :-)

vallatas 2012.05.10. 22:58:59

@ő-szinte: azt hittem, mocskosan szereted
:-)
@AdnamA: kiderült biztos, hogy volt egy csók Noncsi és Máté között
ebből a balhé

foxglove (törölt) 2012.05.10. 22:59:20

@beregorl: értem:) most látom, majdnem egyszerre regeltünk ide:)

Joey Tribbiani 2012.05.10. 22:59:32

Én elteszem magam holnapra. Még meggondolom, hogy nézzem-e tovább ezt a mű valóság show-t. Jó éjszakát!

Banyus83 2012.05.10. 22:59:44

@kerdesek05: Azt mondta HÉ, kezdődik a végjáték, szóval szerintem már nem költözik be senki...legalábbis tavaly úgy volt...

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:00:18

@kerdesek05: Aszonta HÉ hogy ez az uccsó párválasztó ceri

raspberrypie 2012.05.10. 23:00:33

azért melák hiányzik nekem :( minden hülyeségével :D meg kíra :/
anikót és andort kézen fogva küldeném már haza...

mangalor 2012.05.10. 23:00:33

@Pácsó Ármándó: de mi lehetett az oka, hogy így döntött? Bár a titok-fiaskó után már tulképp nem is kéne ilyen kérdéseket feltennem:D

GL-581 g 2012.05.10. 23:01:05

@Wednesday7: Ha ez a maníros liba eljut az utolsó 6-ig, én nem nézem meg a játék döntőjét.

@Banyus83: De én nagyon-nagyon várom a Disney-könnyeket. :) Jaj, esne már ki ez a cuncimunci retek! :(

A végén tényleg utálták a lányok Alizt - én meg röhögtem a tévé előtt. Egyrészt, mert a háttérben épp Lotti marcangolt egy csirkét (epic!), másrészt, mert a csajok egy lánybandát akartak alapítani, mint valami ált.sosis hülyegyerekek; mert nem jutott el az agyukig, hogy itt a fiúkkal kéne jóban lenni, nem egymással.

AdnamA 2012.05.10. 23:01:10

@vallatas: jajj de megnéznék egy kis női hajtépést :-D színesítené a programot :-D

Banyus83 2012.05.10. 23:01:34

@Joey Tribbiani: Csak gyere azért hétfőn is :-) Ha más nem, majd sztorizgatunk a Jóbarátokból :-) Jó éjt Joey! :-)

@vallatas: Attól miért hisztizne Hiper?

LoveMy 2012.05.10. 23:01:46

az extrában a Hiéna osztja az észt, hogy mi a vállalhatatlan Pítnek!!!

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:02:04

@Banyus83: Direkt csinálod? :-)

@sogeking: Most vették fel vele az átöltözős jeleneteket?

murunga 2012.05.10. 23:02:44

szép igényes az a kád, hajrá lányok (fiúk).
gondolom Juanitáék azt nem takariccsák, hadd vigyenek haza vmi szuvenirt is a versenyzők...

Banyus83 2012.05.10. 23:02:58

@GL-581 g: Igen, azon én is jót röhögtem!!! Az Disney könnyeket én nem várom - remélem elnézed nekem :-) Viszont biztos lesznek még...

vallatas 2012.05.10. 23:03:20

@Banyus83: Hiper nem tudom miért hisztizik, de lehet, hogy csak nem kapta meg a napi adagot Levitől...
@AdnamA: reméljük lesz, egy Noémi Edina páros box pont jó lenne, mindkettő mehetne haza! :)

raspberrypie 2012.05.10. 23:03:35

@GL-581 g: én nem néztem az 1-et, csak a döntőt. alíz hogy játszott? (csak mert vannak, akik edinát hozzá hasonlítják)

yilane 2012.05.10. 23:03:38

Örülök, hogy Betti esett ki és nem Noémi. Betti semmilyen se volt, és különben is összetévesztette az Éden Hotelt a Nagy Ő-vel (vagy mi volt a címe annak a rózsaosztogatós műsornak).
Itt vagyunk már a végén, essenek csak ki az újak, értük nem kár. Felőlem Roli és Szöcske (de hülye név) már hétfőn elhúzhatna, főleg a csaj.

xndpt 2012.05.10. 23:03:39

@vécés jóska: és mégis ő a szemét taktikus!:)

Banyus83 2012.05.10. 23:03:46

@Pácsó Ármándó: Persze...mint mindig :-) Vedd észre, hogy egy rugóra jár az agyunk :-) És ráadásul egyszerre is... :-)

kovácspéterke 2012.05.10. 23:04:05

feleslegs ebben a játékban korrektségről beszélni, mert arról szól, h mennyire tudo átverni a másikat ahoz, h bentmradj a végén.

kerdesek05 2012.05.10. 23:04:37

@LoveMy: hipernek minden vállalhatatlan, komplett orvosi eset.
gyanítom már a műsor alatt matcsi csajával együtt egy pszihomókust is kiküldtek hiperhez, hátha összedől szegény:)

GL-581 g 2012.05.10. 23:04:42

Egyébként az előző szériában a 40. rész volt az, amikor önként távozott a Don, hogy megmentse SzentDanit. Úgyhogy most tényleg keményen fel fog pörögni a játék. :D

C76 2012.05.10. 23:04:57

Most neztem, Noeminak a mark mar a 7ik parja de csak Davidot ejtette ki, a tobbiek maskep hulottak ki vagy meg bent vannak. Koztuk 3 olyan fiu aki tuti ra adja majd a voksat ha visszahivjak + ha Pit nem jut dontoig es szavaz, valoszinu ot is betudhatja negyediknek.
nagyon jo dontest hozott Mark, most mar csak tudja megtartani maganak

!@GL-581 g: nem ertek egyet, mert Aliz nem szexelt es Edina szexelt, ezert nem ugyanaz a jatekuk ? csak errol szolna ? A haosnlosag abban van, hogy nem askalodos tipus egyik sem, mindketten a fiukkal probaltak joban lenni es most sem mondhatni, hogy a fiuk hudekivannak Edinara, Aniko es Arnold a fokolomposok, fiuktol en nem hallottam hogy Edinat ekezik. 4x valasztottak szet a Mate-Edina parost, mindeg felsobb utasitas, uj lany/fiu valasztasa vagy vedetseg miatti kenyszerhelyet es mindeg megoldottak, igy vagy ugy. Ugyesen csinaltak.

yilane 2012.05.10. 23:05:17

@raspberrypie: Alíz az egyik legszimpatikusabb játékos volt,talán azért is, mert folyton rezgett neki a léc. Edinával szemben neki egyáltalán nem volt biztos párja, sőt abból kovácsolt előnyt magának, hogy a többiek azt gondolták róla, hogy ő nem számít.

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:05:23

@mangalor: Andor ezen dolgozott két napja,hogy Csöcskének és Bogi-Hipernek is puncsoljon, hogy ő kirakja Edinát. Ha Hiper kap védettséget, ő nehezebben mozdult volna el Levi mellől, mert ki tudja mikor térhet vissza hozzá.

fairytale 2012.05.10. 23:05:52

Na jó, esküszöm nem akartam hozzászólni, de én olyan ideges lettem a mai résznél, hogy kim kell adnom magamból, különben agyvérzést vagy gyomorfekélyt kapok.
Ez az Andi nevű lény lassan túltesz Anikón is, komnolyan nem tudom, melyik viselkedése az ocsmányabb már. És bár Pít eddig nekem szimpi volt, ez a mai műsora nagyon nagy csalódást okozott. Aztán kiderül,, minden szarkavarásnak az oka a féltékenység. Andika úgy rá van állva Mátéra, mint köpőlégy a szarra, Pítnek pedig nem tetszik, hogy Máté jobban keveri a játékot mint ő. ha annyira sajnálná Noémit, segíthetett volna rajta ő is. De ezt az Edina utálatot viszont nem érzem. Oké, kicsit bárgyún lett szerelmes, nyilván a bezártság is az oka, de hogy ő az egyetlen, aki nem kavart senki elle, nem beszél senki háta mögött és nem hergel másokat egy-egy ember ellen, az biztos. Egyetlen hibája, hogy szerelmes lett, azért viselkedik hülyén.

Banyus83 2012.05.10. 23:06:26

@raspberrypie: Nem játszottak egyformán! Alíz nem állt ennyire naívan szerintem a játékhoz, és érzelmek sem játszottak közre (még jó, hogy Szöszi idejében kiesett :-D )...Ő volt mindig a beáldozható és mégis mindig volt B terve...elsősorban szerintem a fiúkkal volt jóban...szerintem mindenkivel és többek között ezért is sikerült mindig bent maradnia :-)

sogeking 2012.05.10. 23:07:17

@Pácsó Ármándó: :D inkognitóban figyeli, hogy a többiek mit csinálnak

kerdesek05 2012.05.10. 23:07:24

észrevettétek, hogy volt egy olyan játékos bent mint a bostonbogi?:)

kovácspéterke 2012.05.10. 23:08:26

@LoveMy: nekem az a sanda gyanúm, h azt még a beöltözős buli előttről vágták be.

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:09:18

@sogeking: Én Edina helyében még jobban oltanám Anikót, hogy nem csak a teraszról lehet őket hallani, hanem a WC-jükböl is minden durrogás és recsegés kihallatszik :-)

C76 2012.05.10. 23:10:10

@Mrs. Jackman: nem ertek egyet, ahhoz hogy minden heten meglegyen a parod nem kell atgazolj mindenkin, csak torodj a magad dolgaval es parjaval, mas dolgaba nem kotelezo beleszolni vagy szervezkedni es ujfent lasd Aliz es lasd Edina, egyikrol sem mondhat, hogy milyen nagy don(na) Corleonek voltak.
A finale az mas, ott azert kibujik mindenkibol a valos enje, bizalmuk es a gerinctelenseg, ott mar nincs miert kontorfalazni.

sogeking 2012.05.10. 23:10:42

@Pácsó Ármándó: ezt rossznak mondod, én Anikó párti vagyok :D:D

raspberrypie 2012.05.10. 23:10:56

@Banyus83: ez a stílus akkor inkább a noémire hasonlít, nem edinára, ahogy páran mondták. noémi mindig a beáldozható, de vhogy még mindig bent van :D a fiúkkal is egész jóban van

yilane 2012.05.10. 23:11:00

Szerintem Andor a legelviselhetetlenebb játékos, az önelégült vigyorával. Pít számomra azért nem pozitív, mert maga mellett tartja ezt az iszonyatot. Ehhez képest az előző, mimikamentes párja sokkal jobb volt.

murunga 2012.05.10. 23:11:05

@kerdesek05: 30 napos tüzijáték itthon a Capellában! :DDD

amúgy csipázom, vakok között félszemű rojál!

sirarcheer 2012.05.10. 23:11:09

Lehet LMZ megy hétfőn azért bukott ki Anikó. Kiváncsi lennék akkor hogy viselkedne.

Banyus83 2012.05.10. 23:11:10

@Pácsó Ármándó: Ha lenne annyi esze Edinának, szerintem full szét lehetne oltani Anikót ilyenekkel...lehet még neki is menne :-9 Aztán távozhatna a HiénaHiper :-D

yilane 2012.05.10. 23:12:10

@fairytale: Teljesen egyetértek, főleg ami Arnoldot illeti.

kerdesek05 2012.05.10. 23:12:29

Egyébként meg Hiper miért nem ideges Félikerre? Felhasznál egy csajt aztán meg dobja egy következő tutiért:)

Hurri Kán 2012.05.10. 23:12:38

Nyahh... Csöcske bennmaradt. :D

C76 2012.05.10. 23:13:15

@fairytale: teljes mertekben egyetertek :)

GL-581 g 2012.05.10. 23:13:20

@C76: "nem ertek egyet, mert Aliz nem szexelt es Edina szexelt, ezert nem ugyanaz a jatekuk ?"

Nem ezt írtam. Javaslom, olvasd el újra a kommentemet. :)

yilane 2012.05.10. 23:13:31

@raspberrypie: Picit tényleg emlékeztet Noémi Alízra (már csak azért is, mert mindketten vöröshajúak), de Alíz értelmesebb volt, Noémi egyszerűbb léleknek tűnik.

Banyus83 2012.05.10. 23:13:39

@raspberrypie: Lehet, viszont Alíz sem volt kavarós típus...úgy, mint Edina sem, inkább csendben maradt a háttérben és figyelt...Asszem FSZK nem ilyen, viszont Alíz is legalább annyi pár elfogyasztott, mint Ostobenó, ha nem többet :-)

sogeking 2012.05.10. 23:13:58

@gyvy: zuhanyzott a mai extrában??? (lemaradtam róla)

LoveMy 2012.05.10. 23:14:02

Bogi azért jól megmondta a véleményét a Hiénáról :)
a téglafej már szétrakott lábakkal vonaglódik Máté körül a szobában: "és nehogy velem álmodjál" mondja majd sziszegve kirakja az összes 80 fogát!
Utána riportban elújságolja, hogy "sugároz felé Máté, de minden lány felé sugároz. Bírja a társaságát, és flört belefér, ha nincs ott a két védőlány" majd újból kirakja a 80 fogát!

kerdesek05 2012.05.10. 23:14:17

Szóval ha Pítet látjátok buszon bökjétek már rá, hogy buzi vagy e?!:)

beacska 2012.05.10. 23:14:28

ennél a mai résznél még tán a döntő sem lesz döbbenetesebb!!
kétszer szakadt le a pofám: először, amikor Bogi nemcsak hogy képtelen volt a szövegértésre, és utána Anikóra kente, másodszor, amikor szembesültem vele, hogy ezzel a kommentelők jó fele is így van!!!

beszarás...

Banyus83 2012.05.10. 23:14:44

@raspberrypie: Ja, és Alíz úgy jutott el a döntőig, hogy az első párválasztón ki akarták már rakni :-D

yilane 2012.05.10. 23:15:18

@gyvy: Furcsállom, hogy Szöcskének ilyen gyorsan ilyen sok rajongója akadt itt. :) Pedig arcra kb 35-nek néz ki, olyan műanyagfejű.

C76 2012.05.10. 23:15:19

@raspberrypie: ez is igaz, Noemi az idei nagy vandorlo, mondottam mar ez a 7ik paraj es nalla is rezgett mar parszor a lec rendesen ... fene tudja, lehet ez a jo dolog, valtogatni a parokat allandoan, majd kiderul.

Hurri Kán 2012.05.10. 23:15:49

@sogeking:
A zuhanyzóban zuhanyzott. :)

LoveMy 2012.05.10. 23:15:49

@sogeking:
az lehet, akkor ez viszont egy oltári szerk hiba :)

sogeking 2012.05.10. 23:15:52

@beacska: név szerint kik voltak azok a kommentelők?

Banyus83 2012.05.10. 23:16:15

@beacska: Én nem is értem, hogy ezt valaki hogy értelmezte úgy, ,ha Anikó hibája...most az egyszer, ezzel kapcsolatban szerintem nem lehet rá semmi rosszat mondani :-)

beacska 2012.05.10. 23:16:47

@sogeking: :))) nem leszek geci :))) vannak még most itt :)))

foxglove (törölt) 2012.05.10. 23:16:58

@beacska: a második megállapítással kapcsolatban túlzol... a "jó fele" az talán egy vagy max két ember volt...

Banyus83 2012.05.10. 23:17:05

@LoveMy: Komolyan????? A pofám leszakad...

fairytale 2012.05.10. 23:17:24

@Katicavirág: Máté egyelőre csak egyvalakivel nem volt korrekt, és az pont Edina!

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:18:07

@sogeking: "Mindenkinek a maga keresztje!" :-)

@Banyus83: Az a szőke csaj tök olyan mint Chiccolina :-)
Lehet, hogy behozták LMZ kinti csaját? :-)

beacska 2012.05.10. 23:18:42

@Banyus83: kacsintgatott, rázta a lábát, és azzal kezdte a mondatot: azt írtam a papírra....

de nem csodálkozom én már semmin, Anikóval kapcsolatban sokmindenki negatív irányban elfogult. Voltak itt is sokan, akik bár látták a jelenetet, mégis még ma is azt írták, tutira átvágta vhogy Bogit...a szemüknek sem hittek ;DDD

Banyus83 2012.05.10. 23:19:15

@Pácsó Ármándó: :-) Hát most már kíváncsi leszek erre a titokzatos nőre...majd jól megfigyelem :-)

*jinx* 2012.05.10. 23:19:51

@GL-581 g: na ez jó, hogy nem csak engem idegesít a kutyafej... az alkesz faszijával együtt

beacska 2012.05.10. 23:20:00

@foxglove: neeeem...nézd vissza a felolvasás környéket. Én nem a gép előtt néztem, szünetbe jöttem elolvasni, és nem hittem a szememnek! Minden második szidta Anikót!

murunga 2012.05.10. 23:20:02

@gyvy: najó, de bandzsóroller nem fogja levarrni sztem, előbb ajánlja fel a lelkét egy méhikói smaragdszemű jaguárnak

GL-581 g 2012.05.10. 23:20:17

@beacska: Hellóóóóó! :DDD
Igen, ezt én sem értettem. Mikor beírtam ide, hogy mekkora kapa ez a Bogi, meglepve olvastam, hogy a többség Hipert köpködi.
Amivel alapvetően nem lenne különösebb problémám, de most tényleg nem csinált semmit az a szerencsétlen. :) Sőt!

Gyakorlatilag Boginak úgy sikerült kiesnie, hogy beérkezése után 20 perccel már teljesítette a küldetését. :DDD
A hülyéje...

Banyus83 2012.05.10. 23:20:46

@beacska: Hát meg tök egyértelműen a titkokról beszélgettek, amiket le kellett írni, még a Bogi kezdeményezte e beszélgetést, vagy legalábbis ő fordította ilyen irányba...még gondoltam is, hogy milyen gyorsan és okosan megoldotta a feladatot..erre...

xndpt 2012.05.10. 23:21:24

@LoveMy: az ő ismeretségi körük pont ilyen lehet, még tán röhögni is fognak, hogy milyen jófejek voltak!
Andi szerintem nem olyan gázos, de elszállt attól, hogy szövetségesei és biztos párja van. Addig amíg Edinával haverkodott, tök normális volt, aztán összekerült Anikóval, aki telebeszélte a fejét, hogy Edina így meg úgy, így lett vége a "barátságnak" és így lett Edina közellenség.

yilane 2012.05.10. 23:21:37

@beacska: Azon tűnődtem, hogy Bogi, hogy lehetett ekkora szerencsétlen és arra jutottam, hogy Anikó, aki tényleg erősen akarta, hogy Bogi bent maradjon,igyekezett minden bizalmas infót megosztani Bogival, aki a végére teljesen belekavarodott a sok hírbe és újdonságba. Egyszerűen nem tudta feldolgozni az agya. :)

sierrahun 2012.05.10. 23:21:37

@Katicavirág: Ez egy immorális játék velejéig, úgy alapszituációját, szabályait tekintve, mind a módszereit, alkalmazott taktikáit, cakli-pakli.

Az is megalázódik, akit kiejtenek, meg az is, aki a 25 millióért etikátlankodik, aztán amikor rákérdeznek majd tőle, hogy ezmegaz miafasz akart lenni, akkor nem tudja elmagyarázni, hogy mit is gondolt magában.

beacska 2012.05.10. 23:21:43

@GL-581 g: a férjem megfejtette: szerinte ezt adták a szájába. De én nem tudom elhinni, hogy ennyire jó színésznő lenne...

GL-581 g 2012.05.10. 23:21:48

@kerdesek05: Nem buzi. Több nőt húzott ő már magára, mint te térdzoknit, az tuti! :D

murunga 2012.05.10. 23:22:34

@LoveMy: az a csávó maga a csernobili szarkofág. úgy shugároz!

sogeking 2012.05.10. 23:22:38

@gyvy: van róla animált gifed? (cserébe adok egy anikósat)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:22:54

@Banyus83: Az extra már fent van. Rányomsz az utolsó percre és akkor nem is kell végigvárnod az egészet.

GL-581 g 2012.05.10. 23:23:06

@yilane: Igen, ebben van logika. :) Bogit sem az esze miatt küldték be, és hát szegénykémnek túl sok volt a tudomány. :D

raspberrypie 2012.05.10. 23:23:19

@C76: jó, de az a végén elég nagy szívás lehet... te sem bízol a másikban (hiszen viszonylag új a párod -megint), és ő sem bízik benned... :D

beacska 2012.05.10. 23:23:42

@yilane: igen. én is erre gondoltam, hogy Anikó annyira biztosra akart menni, hogy elmondta Levente titkát is, csak rosszul kommunikálta le vhogy...látszott azon, ahogy Leventével egymásra néztek....

ő-szinte 2012.05.10. 23:24:11

@kerdesek05: nem hiszem, hogy buszon fogod látni:-DDDDDDDD

Cathcart_ezredes 2012.05.10. 23:24:33

Na tanulságos volt a ma este:
Bogi bebizonyította, hogy az ostobaság határtalan. Teljesen egyértelműen elmondta neki Hiper a mödanszié mellett, hogy mi a titka, mikor bizalomjátékként amúgy okosan kiszedte belőle Bogi. Teljes képzavar ez a csaj, de hogy utána még ő köpködjön?! Én bevallom nagyon utálom Hipert, de hogy ebben egyáltalán nem volt benne semmilyen szinten a keze, az biztos. Bogi nem egy szép nő, de legalább rettenetesen buta is.

Máté-Edina: Pfuj, de tényleg. Ha egy pici gerinc van bennük, akkor Edinát rakják be Féliker mellé, mert nem volt 100%, hogy Márk nem bassza át őket. Akkor meg már Naivát kockáztassák, és ne Naomit, aki kihúzta a szarból Brokit.

Andor: minősíthetetlen minden szinten.
Hiper: kezd teljesen leépülni, mind mentálisan, mind fizikailag. Én már aggódom miatta, komolyan...

Roli: félelmetes nehézségekkel küzd a kommunikáció terén, de jólelkű legalább.
Szöcske: örültem hogy bennmaradt, mert én elnézegetem őt, ráadásul viccesen pösze és selypít egyszerre.

fairytale 2012.05.10. 23:24:38

@GL-581 g: Én már elviselhetetlennek tartom Anikót, de most tényleg nem ő tehetett arról, hogy a szőke csaj hülye volt! Kívételesen ártatlan volt ebben. de csak ebben!

GL-581 g 2012.05.10. 23:25:20

@ő-szinte: LOL! :DD Na igen, ez meg a másik. :D

Banyus83 2012.05.10. 23:25:28

@Pácsó Ármándó: Ááá...nálam vagy elindul, vagy nem a viasat play-en...inkább letöltöm reggel, mert csak felkú.om magam rajta :-)

C76 2012.05.10. 23:26:12

@GL-581 g: "Aliz jól játszott, és okosan. Nehéz utat választott, de végigvitte.

Ehhez képest Naiva a 2. héten széttette a lábát a jubileumi 20. f4sznak, azóta pedig nyüszít a többiek fülébe, meg negédeskedik random paplanokon meresztve a valagát.
Soha egy lépést nem tett a bennmaradásáért, mindig Máté tartotta benn."

Aliz nem valasztotta az utat, szerintem igy alakult neki, emlekeim szerint eleg sokszor pacban maradt, de mindeg adodott vagy kialakiott menekulesi utvonalat, de nalla is legtobbszor adodott magatol, nem O kaparta ki a B tervet.

Naivarol az elso mondatod lenyegtelen, az nem a jatekara vonatkozik, hogy szexelt es nyugoldoik.
Az reszben igaz, hogy nem tett sokat a bentmaradasert, ha masik fiukra kivetitve nezzuk, csak Mateval foglalkozott, ebben valoban kulombozik Alizhoz kepest.

Kiegyezem azzal hogy nem ugyanaz a jatekuk, de mindketten nem askalodtak a tobbiek ellen, magukkal es az eppen aktualis parvalasztoval/parjukkal foglalkoztak. En ebben latom a jo taktikat, ha annak nevezheto, mert ha en bent lennek, tuti nem Aniko, Andor ekezos ketszinu stilust alkalmaznam es valoszinu nem is a Muzsikus, Pit fele vezeto leszek stilust. Kell egy stabil par, legyen az akar naivka is + lehetoleg minnel tobb emberrel joban lenni, foleg az ellenkezo nemuekkel, de minimum nem askalodni, mint lathato elobb utobb mindne titok kiderul.

kerdesek05 2012.05.10. 23:26:17

Andor szeretne egy utolsó csókot kérni Matcsitól..

Banyus83 2012.05.10. 23:26:51

@Cathcart_ezredes: Edina-Mátét kivéve egyetértek! De hát elfogult vagyok... :-)

Hurri Kán 2012.05.10. 23:26:56

@sogeking:
Nem animált sincs. Nem mutatták amúgy.

foxglove (törölt) 2012.05.10. 23:26:58

@beacska: visszaolvastam:) három "Anikó direkt ejtette ki bogit" kommentet találtam:)

Banyus83 2012.05.10. 23:27:43

@kerdesek05: Mi van már, most tényleg ilyenek voltak az extrában, hogy ennyire rácuppant Mátéra? Valaki mesélje már el... :-D :-D

fairytale 2012.05.10. 23:27:56

@Cathcart_ezredes: Máté és Edina miért volt gerinctelen? Hiszen lezsírozták, hogy Noémi nem esik ki. Arról már nem ők tehetnek, hogy Andika az Edina iránti gyűlölettől vezérelve úgy bekavart, hogy Noémi nem is volt hajlandó meghallgatni őket. És Edina kimondta, ha Noémi Máté mögé áll, ő nem áll oda. Amikor este odaállt,. akkor már tudta, Noéminek helye vban,. és bent marad. Pít meg csak azért pipa most rájuk, mert jobban játszák a játékot, mint ahogy hitte, és mert írányirják a többieket valamilyen szinten. Ráadásul az Edina-Máté páros az egyetlen, akik nem szúrtak még senkit hátba.

yilane 2012.05.10. 23:29:12

Kik veszekedtek az előzetesben? (Három személy látszott a képen). Felismerte valaki?

Cathcart_ezredes 2012.05.10. 23:29:32

@Banyus83:
Huhh, megtennéd hogy megírod hogy te hogy látod a dolgot elfogultként? Alig látok már ki a szememen, és nem lennék képes visszaolvasni 800 hozzászólást... Tényleg érdekel, hogy egy velük szimpatizáló ezt hogy látja.

Banyus83 2012.05.10. 23:29:37

@kerdesek05: Tudom, na mesélj Andorról az extrában... :-)

LoveMy 2012.05.10. 23:29:51

@Banyus83:
hajaj talán azt már nem kéne ;))

fairytale 2012.05.10. 23:30:41

@beacska: Anikóval nem lehet nem negatív irányba elfogultnak lenni! :-)

beacska 2012.05.10. 23:31:35

@foxglove: :)) nem fogom visszanézni. Gliese is úgy járt, mint én. Úgy látszik, nekem a 3 is sok volt...és ha úgy vesszük, egy is sok, ha felnőtt emberekről van szó!

beacska 2012.05.10. 23:32:16

@fairytale: dehogynem! én bírom, és még legalább 2 tagot tudnék mondani....de lehet, hogy többet ;)))

Banyus83 2012.05.10. 23:32:18

@Cathcart_ezredes: Igazából nem tudom, mi lett volna a leggerincesebb megoldás...komolyan...csak mivel Edinával szimpatizálok, nyilván azt nem akartam, hogy kiessen...szóval nekem így jó volt. Amúgy meg Máté annyit ígért, hogy nem engedi kiesni, nem is engedte...persze ehhez kellett Márk is, maminek Noémi nem biztos, hogy örült, de végső soron ez már annyira a vége, hogy szerintem itt már nem szabad mást nézni, csak magukat, max. a párjukat...még ha Máté tartozott is Noncsinak...

xndpt 2012.05.10. 23:32:21

@kerdesek05: Hipernek én az elején nagy pártfogója voltam, mert milyen kis idióta, de tényleg nem 100-as a csaj, jó ha megfogja magának Papucsot, mert nem lesz másik pasija soha (aki nézte az ÉH-t, tuti, hogy messziről elkerüli)

Cathcart_ezredes 2012.05.10. 23:32:40

@fairytale:
Én pont azt gondolom, amit Levente mondott a riportban. Naomi benntartotta Mátét, ezért megérdemelt volna annyit, hogy utána ne az ő bőrét vigyék vásárra. Ha odaáll Máté mögé egyedül, akkor kevés esély van ró, hogy kivágják. Féliker mellett meg ez úgy sem volt biztos, hogy le volt zsírozva elvileg. Mi van akkor ha Márk csak át akarta volna őket vágni, hogy kitegyen egy csajt, és akkor már több esélye van Bettinek túlélni? Nem tudhatták biztosan, hogy mi lesz a vége, és Noémi kockáztatott nagyot.

Banyus83 2012.05.10. 23:33:19

@LoveMy: Tudom...azért nem is kezdek bele, de ha nem meséli el végre valaki, hogy mit alkotott Andor Mátéval, akkor lehet mégis megnézem play-en :-)

foxglove (törölt) 2012.05.10. 23:33:58

Na akkor milyen titokzatos szőke lányt kell nézni és hol?

Banyus83 2012.05.10. 23:33:59

@kerdesek05: Már fentebb kifejtettem, hogy nálam nem nagyon szokott menni...azért is kérdeztem...

C76 2012.05.10. 23:34:52

@fairytale: "Ráadásul az Edina-Máté páros az egyetlen, akik nem szúrtak még senkit hátba. " hozzateszem, direkt modon.

Most masodszor nezve, Betti egyedul Edinatol bucsuzott el, aki szegrol vegrol kiejtette, hisz Edina megmentese erdekeben alakult igy a dolog.
Nekem ez ujfent azt sugalja, hogy a keveske ido alatt amig bent volt, O is atlatta, hogy Edina nem jatsza meg magat, azrt nem lehet lefejezni ha "ragaszkodik" a parjahoz, elvegre errol szol az egesz.

sogeking 2012.05.10. 23:35:08

ez így igaz, az Anikó fanklub feltartóztathatatlanul dübörög :D

Cathcart_ezredes 2012.05.10. 23:35:18

@Banyus83:
Már fairytale-nek leírtam, hogy sztem hogy lett volna korrekt.:)

yilane 2012.05.10. 23:35:21

@fairytale: Pít az elmúlt két párválasztón egyáltalán nem tudott beleszólni az események alakulásába, valószínűleg ez is zavarhatja, ezért ez a nagy ellenszenv. Szép volt az a szöveg, hogy a párválasztón egy zavarban levő lányt (=Noé) látott, akit Mátéék cserben hagytak, de egyrészt ő se tett semmit Noémiért, másrészt Noémi nem ix volt olyan nagy zavarban. :)

kerdesek05 2012.05.10. 23:36:06

@Banyus83: Andor bement a jaguár szobába Matcsihoz, aki mondta lefekszik aludni, hason mert az kell muszáj aludnia, majd mondta matcsinak andor akkor lesz még egy utolsó kívánságom, egyszer, és matcsi csak nézett,, mindegyik flörtöl a másikkal, majd andor lemegy beszél csöcskével és elmondja neki beszéltem matcsival és nekem az utolsó kívánságom, a csók, hisz neki már volt sex bent a hotelben

anne.shirley (törölt) 2012.05.10. 23:36:48

Ezt ki keverte meg Boginak, nem lehet magától ennyire hülye O.o

Banyus83 2012.05.10. 23:36:49

@Cathcart_ezredes: Olvastam...és abban is van valami...azért nem is tudnék igazságot tenni, de én ennek a verziónak örülök :-)

kerdesek05 2012.05.10. 23:37:44

@foxglove: miért, nem ez volt?!
mit mondott Anikó BostonBoginak?
én bogira hagyatkozom, de ha máshogy volt, hát meghallgatom:)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:37:56

Olyan azért sose lesz, hogy minden játékosnak (és rajongójának) jó lesz egy párválasztás után!

AdnamA 2012.05.10. 23:38:03

@Cathcart_ezredes: Véletlenül nem a Márk volt ebben a kezdeményező? Mikor megkérdezte Mátét..."megbízhatok benned?"
és megkérte, hogy zsírozza le Noéval, álljon mögé? Magyarán céltudatosan Betti lecserélése érdekében kérhette, és Noé kapóra is jött neki. Így Máté is tartotta magát Noéminek tett ígéretéhez, nem ejtette ki, nem kellett a Roli mögé állnia és sztem nem volt veszélyben. Ha Márk nem ajánl alternatívát, akkor szarban lett volna Noé...Az biztos.

Cathcart_ezredes 2012.05.10. 23:38:41

@Banyus83:
Ha te örülsz, akkor én is:)

Bettit viszont emberileg sajnáltam (pedig nem fog hiányozni, mert semmit nem csinált), és tetszett amit mondott zárszóként a riportban, hogy változnia kell, meg blablabla. Ha ezt komolyan gondolta, akkor már sokat nyert.

ő-szinte 2012.05.10. 23:38:56

@foxglove: jön még majd vki, műltkor belinkelték ide a fészes oldalát.
sztem az is vmi erobikos csaj...

Banyus83 2012.05.10. 23:39:07

@kerdesek05: OMG...ez a nő...kész :-)

azt még nem is említette talán senki, vagy csak elsiklottam fölötte, hogy Máté olyan sokáig, és mindenki előtt tagadta, hogy lefeküdtem Edinával, most meg simán leírta...Nem hiszem hogy más titok nem lett volna :-) Még Edina is kitalált mást...

kerdesek05 2012.05.10. 23:39:35

@xndpt: mondjuk egy 40es vállalkozó aki otthon tartja kalitkában erőszakkal még befigyelhet nála...:)

murunga 2012.05.10. 23:39:47

@fairytale: hát azért brokiné cuppanhatott elsőnek, be is sorolt a csodafarkas mellé...noéminak is oda kellett volna - sztem görényke akár kibaszta volna brokinét (eztet má' meg nem tudjuk) - és akkor mehetett volna a csodafarkas emo-hullám sok-sok folyadékkal és nőremászással.
Andort simán varrhatná, csak gondolom zavarná a zacsi...

ő-szinte 2012.05.10. 23:40:03

@Pácsó Ármándó: de! ha mindenki szuszog utána, akkor igen :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

LoveMy 2012.05.10. 23:40:21

Valaki azt írta hogy Edina vékony szája irritálja!
Hát akkor nézze meg az illető az extrában amikor a téglafej Arnold a riportban ecseteli, hogy tajrészegre itta magát és Pít szerint vállalhatatlan volt, amit leművelt. Szóval ennek a téglafejnek olyan pengevékony a szája, hogy elmehetne a Rémálom az Elm utcában, Freddy Kruegernek, még a gonoszság is passzol!

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:40:29

@C76: Nem csak Edina megmentése volt a cél. Legalább annyira, ha nem jobban Noémié.

Banyus83 2012.05.10. 23:40:33

@Cathcart_ezredes: Óóóó...kedves vagy :-D :-D :-D

Azt én is sajnálom, hogy Betti ment...lettek volna erre "alkalmasabb jelöltek" :-)

Cathcart_ezredes 2012.05.10. 23:41:02

@AdnamA:
De tegyük fel, hogy Féliker nem akkora félnótás, mint amúgy, és rájön hogy ha ő tesz ki egy csajt, akkor biztosan (jó, olyan itt nincs) bennmarad Betti. Ezért kitalálja, hogy maga mögé állít egy csajt pluszban, és Bettit választja. Ha ezt akarja, akkor nyilván ő lesz kezdeményező, és ő megy oda Brokihoz, vagy bárki máshoz, hogy ejtsék ki Bettit.

kerdesek05 2012.05.10. 23:41:13

@Banyus83: nálam sem, de leszedem, illetve elindítom a lejátszást, megvárom míg betölt, kb negyedóra..

Banyus83 2012.05.10. 23:42:36

@kerdesek05: Én is letöltöm, majd reggel...csak annyira ecseteltétek itt, hogy Andor rágerjedt Mátéra, azért voltam kíváncsi...

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:43:14

@ő-szinte: :-DD

@AdnamA: Így van! Ez Márktól indult.

Banyus83 2012.05.10. 23:43:19

És most el is teszem magam holnapra,mert nem bírok majd felkelni reggel :-) Jó éjt mindenkinek!!!!

ő-szinte 2012.05.10. 23:43:21

@murunga: sztem is oda kellett volna állnia...
de gyáva volt, csak a szája nagy:-DDDDDDDDDDDDD

beacska 2012.05.10. 23:43:24

@sogeking: :DD+1
reméltem, hogy rád számíthatok! ;D...Lady meg már elment aludni

jóképűkirály 2012.05.10. 23:43:38

Ennek a szériának az egyik klasszikus hülyéje Bogi.Az este, a medence mellett egy az egyben elmondta neki Anikó mi a titka.Erre beír egy másikat.Istenem.A másik meg Noémi annak ellenére ,hogy megmenekült.Múlt héten mégis mit gondolt amikor megmentette Mátét? Ezek csak arra a napra tudnak gondolni, egy héttel előre nem? Na mindegy no komment. Amúgy végre izgalmas volt legalább és a jövő hét is annak ígérkezik. Ez a szöcske abszolút heggggeszteni való.

LoveMy 2012.05.10. 23:43:59

@yilane:
sőt amikor Noémi megkérte hogy válassza őt akkor nemet mondott Pít!
Szégyellheti ő is magát, de könnyebb a másikra mutogatni!

ő-szinte 2012.05.10. 23:44:02

@foxglove: igen:-)
nem arra gondolsz?

fl3sli 2012.05.10. 23:44:07

@Cathcart_ezredes: Miért is kellett volna Noémit annyira megmenteni? Amikor bár erről nem tudnak a háta mögött folyton szidta Edinát.
1. Mikor volt a párcsere, akkor Noémi ott röhögött Műanyaggal, hogy milyen féltékeny az Edina, hogy a Máté lett a párja, és ezt Niki mennyire élvezi.
2. Folyton húzza az agyát Edinának, de ha ő mondd neki vmit besértődik ez mindenkivel szemben igy van egyébként.
3. Többiekkel szemben is unfair, amikor Petrával elvileg jóba voltak, és Petra mondott vmit Hiperről, első dolga volt, hogy ment elmondani neki, holott akkor még Anikóval nem voltak ennyire jóba, de tudott szart keverni.

A másik Anikó Pit, mekkora őribariság lett köztük undoritó két hete meg egymást akarták kitenni.

murunga 2012.05.10. 23:44:57

@Banyus83: kapott ős is a lovas ketaminból

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:45:23

@Banyus83: A poén az volt amikor Csöcske megkérdezte Andort,hogy kivel feküdt le Broki és erre Andor azt felelte, hogy nem tudja! Na, vajon kivel?

LoveMy 2012.05.10. 23:45:27

@Banyus83:
Jó hát nem olyan vészes, de lehet hogy a téglafej többnek gondolja.

Banyus83 2012.05.10. 23:45:41

@murunga: :-))

@fl3sli: Van ebben is igazság!!!!

Na, tényleg jó éjt!

AdnamA 2012.05.10. 23:45:41

@Cathcart_ezredes: de sztem Betti érzelmei és érzelmi támadása miatt ő kirakni akarta Bettit. Egy reggeli beszélgetésen Roli és Arnold társaságában kijelentette, mindenkinek egy régi pár kell...
Végül is már mindegy, hogy mi lett volna "ha" alapon a lényeg, hogy Noé és Edinka is megmenekült és remélem lesz lehetőség rá, hogy egymásnak essenek Mattcsi miatt. Plusz beszállhat Arnold is, aki nem kicsit van ráficcenve Mattcsira, Noéval együtt.

sogeking 2012.05.10. 23:45:49

@LoveMy: azért ne Pít legyen a hibás, hogy Noémi a múltkor butaságot csinált :D

horvathne82 2012.05.10. 23:46:03

@kerdesek05: Szerintem nézd meg a tegnapi adást, de azért leírom, mi hangzott el.
Anikó: Én azt írtam a papírra, mikor a titkot kérdezték, hogy 2 napig győzködtem Alexát, hogy ne álljon Edina mögé.
Bogi erre leírja a papírra, hogy Anikó titka az, hogy Tamás kiesése előtt már szövetkeztek Levivel.
Anikót utálom, de ebben aztán nem ő a hibás.
Szerintem ezt túltárgyaltuk...

murunga 2012.05.10. 23:46:10

@ő-szinte: gondolom ő is a manira hajt, nem a sunyi csodafarkasra...

Banyus83 2012.05.10. 23:46:38

@Pácsó Ármándó: Ha...hát ez tényleg hülyébb, mint gondoltam eddig :-)

@LoveMy: Biztos..de majd rájön :-)

ő-szinte 2012.05.10. 23:47:21

@Pácsó Ármándó: csak kerestem, hogy mi a szart írtam, ami vicces lenne;-DDDDDD

kerdesek05 2012.05.10. 23:48:34

Amikor Bettit kasztingolták, mi láttak benne a szerkesztők? A végére beküldünk egy szeretethiányos, kissé naív barna kislányt?

xndpt 2012.05.10. 23:48:44

@kerdesek05: ezt a nőt másképp nem is lehet tartani, én szájkosarat is raknék rá!:)

LoveMy 2012.05.10. 23:48:49

@fl3sli:
teljes mértékben igazad van!

"A másik Anikó Pit, mekkora őribariság lett köztük undoritó két hete meg egymást akarták kitenni."
A mostani előzetesben meg Hiéna-Pít még azt is megbeszélik, hogy ki melyik orrlyukán vagy máshol vegyen levegőt!
Naaaa! Hányás!

fl3sli 2012.05.10. 23:48:53

@Cathcart_ezredes: Mindenképp kiesik egy csaj, szóval ezért nem kellett volna a Márknak hazudni, amivel elásta volna magát.

sogeking 2012.05.10. 23:49:08

@beacska: és még busifa is fanklubbos

ő-szinte 2012.05.10. 23:49:10

@murunga: sztem faszt fogott már eleget, pénzt meg kevesebbet;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

foxglove (törölt) 2012.05.10. 23:49:47

@ő-szinte: de, csak meglepődtem, hogy még lesz új játékos
@kerdesek05: ill. a tegnapelőttit. hogyvolt.blog.hu/2012/05/09/eden_hotel_2x38
11. bekezdés

xndpt 2012.05.10. 23:50:56

@horvathne82: azt még tegyük hozzá, hogy Anikó azért csúsztatott egyet, ő ugyanis nem arról győzködte Alexát, hogy ne Edinát ejtse ki, hanem, hogy Kírát rakja ki!

kerdesek05 2012.05.10. 23:51:02

@horvathne82: ez volt? hát de hogyan került oda a Tamás akkor?:)

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:51:05

@ő-szinte: Biztos valamelyik poszt végén kell keresned :-))

beacska 2012.05.10. 23:51:21

@sogeking: naaa, ezt nem is tudtam! Kiráááály! ;D

ő-szinte 2012.05.10. 23:52:45

@foxglove: mondjuk tudod mit nem értek? mint a HÉ azt mondta volna, hogy "az utolsó párválasztón"...
ez ütötte meg a fülemet most este:-OOO
nem értem:-O vagy szerkesztési hiba, vagy nem tom, de ezt mondta. ha az utolsó, akkor már nem jön be új. ha meg jön új, akkor hogyan...?:-O

jóképűkirály 2012.05.10. 23:53:31

@kerdesek05: Itt sokak szerint jó volt a Casting. Betti, Reni, az a csaj aki a Nikit kibaszta - kapásból 3 aki valami félelmetesen unalmas ,szürke, halkszavu , félénk csajok.Igazi valóságshow karakter.áááááá. De a pont az I-n egy elbaszott Bostoni vizilabdázónő félelmetesen kevés memoriaegységgel.Mindegy.nem baszom fel magam.

kerdesek05 2012.05.10. 23:53:41

@foxglove: ehhhhhhh-DDDDDDDDDDDDD
hát van ilyen.
BostonBogi így járt: ))

foxglove (törölt) 2012.05.10. 23:54:02

@ő-szinte: azt a részt sajnos nem hallottam

Cathcart_ezredes 2012.05.10. 23:54:05

@AdnamA:
Igen, ez így van, mi nézők tudjuk, de akkor és ott Broki nem tudhatta biztosan. Szóval szerintem igenis volt kockázat abban, hogy valaki Féliker mellé áll.
@fl3sli:
Az a baj, hogy fáradt vagyok és kicsit úgy érzem magam mint Roli érezheti, hogy itt van az agyamban a gondolat, csak nem fogom tudni átadni:)
Szóval én mindig abból indulok ki, hogy bent mit tud egy ember, milyen infói vannak, és az alapján mit tesz. A benti infók alapján Broki és Naiva azt gondolhatja, hogy Naomi jóban van velük, kedveli őket, barátok/barátnők. Ehhez képest őt kockáztatták, pedig hálával tartoznak neki.
Az teljesen más dolog, hogy Ostobenkó is egy erkölcsi vízi hulla sokszor, de a legtöbb ilyen dolgáról ők nem tudnak.

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:54:07

@sogeking: Ez a Piros Csizmásért Rajongók Klubbja? :-))

fl3sli 2012.05.10. 23:54:12

@xndpt: Ja ez nekem sem rémlik, hogy mondta volna, hogy Alexa ne rakd ki Edinát. :D. De ő rosszat nem tesz soha szóval biztos igaz.

ő-szinte 2012.05.10. 23:54:26

@Pácsó Ármándó: na, most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ki vagy:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és csak annyit mondhatok, hogy : ne szopassál;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

C76 2012.05.10. 23:54:27

valaki meg tudja erossiteni, hogy a hatterben a szoke csajszi az erkelyes jelenteben az vegulis Arnold vagy sem ? mintha nem O lenne, igy tavolrol eleg noies, Arnoldrol meg tudjuk mennyire nem az ?!

kerdesek05 2012.05.10. 23:54:40

@ő-szinte: 5 párosból egy megy, többiek eldöntik?:)

blogger.katt 2012.05.10. 23:54:56

Azt mondja már meg vki, hogyan tudnak ezek az emberek itt lenni ennyi ideig, s olyan munkaköröket írnak oda... Mark, üzletvezető; Pít értékesítési igazgató
Számomra érthetetlen. Én eddig ha jelentéktelenebb munkát végeztem is csak nagy nehezen tudtam hosszabb időre szabit kivenni.
Ezek a szakmák vagy kamuk, vagy megfogták az isten lábát, vaaaaAaaaagy épp a felmondásukat töltik.

sogeking 2012.05.10. 23:55:38

@Pácsó Ármándó: az is lehetne, de Anikó fanklub :D

kerdesek05 2012.05.10. 23:55:47

@jóképűkirály: azt mondod, és üzened az ÉH2 kasztingoló és szerkesztőinek, hogy nézzenek másik munka után?:)

AdnamA 2012.05.10. 23:55:57

@foxglove: te abból a kicsi fotóból ezt tutira meg tudod állapítani?
am persze lehet igazad, nem vitázok :-D

busifa 2012.05.10. 23:56:27

@beacska: ez így van!

Hajrá Anikò!!

fl3sli 2012.05.10. 23:56:28

@Cathcart_ezredes: Ez mind szép és jó, de le lett beszélve, a Noémi helye, amivel szerintem jobban járt, mint anno Dáviddal. Pitnek az a baja, hogy nem gyengült az Edina Máté páros, meg hogy megint semmiről nem tudott, pedig ő a big boss ott Pit landen :D

Pácsó Ármándó 2012.05.10. 23:58:15

@C76: Nem néz ki Andornak! Vékonyabb,hosszú két copfos szőke hajjal.

kerdesek05 2012.05.10. 23:58:29

@Cathcart_ezredes: amikor most nézik a többiek kint tévén, mit gondolhatnak magukról? És feljönnek a hogyvolt blogra és beleolvasnak a kommentekbe?:)
"Baszki ez ott nyalt nekem aztán meg ki akart tenni mint a szemét?! Na a következő ÉH rendezvényen lecsavarom őket!" -D

Elektra1976 2012.05.10. 23:58:58

Gratulálok Boginak! Elnyerte az agyhalottak között a LEGHÜLYÉBB címet. :-) Mennyire ciki lehet neki ez most??? Valóban igaz, hogy nem szép, de legalább hülye...

AdnamA 2012.05.10. 23:59:35

@foxglove: ott a pont, erről lemaradtam, szöríííí :-D

Cathcart_ezredes 2012.05.10. 23:59:43

@fl3sli:
Le lett beszélve Félikerrel, aki még senkit nem baszott át ott bent, nem?:)

kerdesek05 2012.05.11. 00:00:41

@blogger.katt: pít váltani akart, fogta magát és két állás között nem héderezett otthon hanem kiment mehikóba, miért ne alapon. hm?:)

foxglove (törölt) 2012.05.11. 00:00:41

@kerdesek05: feljönnek a hogyvoltra, beleolvasnak a kommentekbe és utána rólunk vitáznak egymás közt. Néhányunknak van rajongói klubja is, úgy hallottam.

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 00:01:08

@kerdesek05:
Na ezen már én is agyaltam, hogy vajon még derülnek ki nekik új infók adásokból, vagy már minden gázosabb storyt megosztottak egymással. Gyanítom még meg tudnak lepődni pár dolgon:)

busifa 2012.05.11. 00:01:26

@ő-szinte: pàrvàlasztó nélkül is ki tud esni valaki, lsd. Àdám az elején vagy ha valaki csak úgy cserélne pl. erre a titokzatos szőkére!

kerdesek05 2012.05.11. 00:01:33

@blogger.katt: félikernek cipőüzlete van, az meg vezető nélkül is boldogul, csak van valaki aki elmegy az áruért két hónapig:)

jóképűkirály 2012.05.11. 00:01:43

@kerdesek05: azt 3 forintot nem érnek.Terror tipusu karakterekkel kellett volna megtömni (lányba, fiuba) 80százalékba és akkor nem lenne gond.Ez kiderül vagy ki kell deriteni.Most őszintén: leül veled szembe a Bettigeci.Mit tud mondani ,vagy hogy tudja mondani az egérhangján a dolgait, hogy azt mondd: á igen ez majd felborítja odabent az életet.

fl3sli 2012.05.11. 00:02:03

@Cathcart_ezredes: Jó ok de akkor rá lennének kiakadva, ennyi rizikó mindig van a védett is állhat mögéd és akkor is pápá van.Egyébként azért savazzák a Máté Edina párost mert szerintük erősek, és azért az Edinát nyomjék, mert ő érzelmileg labilisabb, Máté szarna rá kb, ha őt csesztetnéék :D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 00:02:30

@Cathcart_ezredes: Nem kell ezt túlkombinálni. Mindenki örült,hogy el tudták helyezni Noét.

kerdesek05 2012.05.11. 00:02:41

@foxglove: ki ez a dudu főnix?
egy szerkesztő?:)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 00:03:20

@fl3sli:
Hát Ostobenkón sokat segített volna, hogy miután kiesett Félikerre megharagszik a többi...

sogeking 2012.05.11. 00:04:12

@foxglove:

Edina pontozza kommentelőket (és közben nagy átéléssel szuszog)
Pít privátban cserkészi be az áldozatokat
Kíra próbálja egymásnak ugrasztani a fanklubbokat....

:D

Elektra1976 2012.05.11. 00:04:30

Mellesleg nagyon szeretném, ha a lányom egyetemre járna, de azért ez eléggé megingatott
LEGHÜLYÉBBBogi - Egyetemi hallgató
HÜLYERoli - Egyetemi hallgató
ZOMBIPetra - Egyetemi hallgató
FELEJTHETŐEnrico - Egyetemi hallgató
és bónusznak
OSTOBENKÓNoémi - Főiskolás
B+ mit tanítanak ezeken az egyetemeken???
És EGYÁLTALÁN HOGY KERÜLTEK EZEK BE ODA?????

ő-szinte 2012.05.11. 00:05:02

@kerdesek05: na de ha jön új játékos?:-OOO

fl3sli 2012.05.11. 00:05:26

@Cathcart_ezredes: Nem merte volna Márk megjátszani, mert akkor ő lett volna a közellenség. De ha Noémi beáll Máté mögé és a védett xy és az is odamegy akkor az segitett volna Noémin? Vmennyi rizikó mindig van

fl3sli 2012.05.11. 00:06:12

@Elektra1976: Vannak büfé szakok is :D

kerdesek05 2012.05.11. 00:06:19

@jóképűkirály: Bettinél tuti egy ilyen halmozottan hátrányosabb jellemet kerestek a végére, aki elsírja ott magát a bezártságban ha kiteszik. Szóval lehet bejött a szerkiknek amit akartak:)

ő-szinte 2012.05.11. 00:07:10

@foxglove: ehhhehehehehehehehehehehehehe

MOGYI, EZ MA A NAP KOMMENTJE!!
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2012.05.11. 00:07:27

nekem ebben a maiban az nem tetszett leginkább, ahogy Máté drukkolt, hogy vmelyik nőjének védettsége legyen, és akkor neki nem kell döntenie...Máté fanklub van már? ;)))

kerdesek05 2012.05.11. 00:07:46

@sogeking: Edina ha pontozol, kérlek, és 10/10 vagyok!: ))

foxglove (törölt) 2012.05.11. 00:08:35

@sogeking: és közben arról beszélnek, hogy milyen sötétek vagyunk és milyen szar volt a casting. hiper már tiszta ideg, hogy fogalmunk sincs róla, milyen a komentlét, akkor minek vagyunk itt?

fl3sli 2012.05.11. 00:08:58

@beacska: Most ez miért baj, ha mindketten ott állnak akkor bármit csinál ő a szemét ha vmelyik védett akkor meg meg van oldva, de hogy kapott egy lehetőséget ez lett a legjobb.

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 00:09:28

@fl3sli:
Ebben mi ma biztosan nem fogunk már zöld ágra verődni:) Szerintem gecik voltak Brokiék, szerinted nem, a nyertes(ek) meg ott röhög(nek) a milliókkal, hogy mi éjfél után ezen vitázunk:)
Én megyek is aludni, jó éjt mindenkinek!

ő-szinte 2012.05.11. 00:09:51

@foxglove: mogyi én egy vmiben biztos vagyok, hogy rám nincs panasz:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
én adok a kommentlétnek, ehheheheheheheheehe

kerdesek05 2012.05.11. 00:10:26

@sogeking: " Szevasz xy, látom a hogy volt blogon nagyon komálod a Pít karakterét, ez nagyon is jó döntés, ha gondolod élőben is megbeszélhetjük, feltéve ha tényleg az a kis aranyos csaj vagy kis mellekkel akinek írtad magad a blogba. Rólam csak azt kell tudni, hogy tűzijátékra készülök és 17 lövet fog jönni"
-D

foxglove (törölt) 2012.05.11. 00:10:31

@ő-szinte: az tuti:) te "megosztó személyiség" vagy:D

sogeking 2012.05.11. 00:10:34

@foxglove: :) meg bökdösi a könyökével Leventét, hogy írjon már vissza valamit xy-nak, aki épp őt fikázza :D:D

ő-szinte 2012.05.11. 00:10:37

@foxglove: de ma nagyon pörögsz, jó vagy!:-DDDDDDDDD

foxglove (törölt) 2012.05.11. 00:11:16

@ő-szinte: és tudják, hogy ha kell, akkor a hátadon viszed a sót:D

beacska 2012.05.11. 00:11:17

@fl3sli: értem én, hogy miért mondta. Csak gyáva dolognak tartom, és kész. Kb. a 10 éves gyerekem reagált így a dolgokra: nem mondjuk meg otthon az egyest, és várunk, hátha történik valami, mondjuk kapunk egy hármast, és akkor az egyes eltűnik....

kerdesek05 2012.05.11. 00:11:40

@fl3sli: Adta volna BostonBogi a védettséget Edinának, ő meg beállt volna Papucs mögé.
kész.
ennyi:)

blogger.katt 2012.05.11. 00:11:48

@kerdesek05: kened a témát, mint a lekváros kenyeret :)

mondjuk megnézem melyik hr-es tud majd elvonatkoztatni az itt látott csalódott értelmiségi stílusától Pítnek és a hirtelen kirohanásaitól, s nem is feltétlen ő a legrosszabb, csak más nem mutatkozott be a tv-ben így

sogeking 2012.05.11. 00:13:13

@kerdesek05: vagy akik a mai nap folyamán kérdezgették, hogy ki volt a szőke hosszú hajú 'csaj', holnap reggel egy portrét találnak róla az email fiókjukban :D:D

ő-szinte 2012.05.11. 00:13:14

@foxglove: ez nem igaz mogyi:-) engem csak szeretni lehet! és kész!
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

amúgy ezt felveszem a nick listára a strandpapucs meg a brave mellé, egy esetleges kibaszás esetére :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kerdesek05 2012.05.11. 00:13:25

@beacska: Edina Fanclub egy oldalirányú elágazásában van Matcsi Fanclub, de az oda-visszacsatolás nem tökéletes, lévén kiderült Matcsi kissé labilis a nők és a pia terén:)

beacska 2012.05.11. 00:13:35

volt már arról szó, vajon miért Andinak adta Bogi a védettséget? és hogy ezt mikor tette?

fl3sli 2012.05.11. 00:13:57

@beacska: Ő csak mondta, hogy mi lenne a legegyszerűbb, mindenképp kellett volna döntenie, hogy mit akar.

ő-szinte 2012.05.11. 00:14:43

@foxglove: igen mogyi, de tudod, hogy én mindent csak a családért teszek :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kerdesek05 2012.05.11. 00:15:46

@Cathcart_ezredes: egyébként viasat nem fizet sixxnek?:)
azért mégis csak a legnagyobb forgalmat generáló ÉH közeg lett ez , az, ami.

sierrahun 2012.05.11. 00:15:53

@Banyus83: Kellette magát neki, elég visszataszító módon. Kábé ugyanazt a hibát követi el, mint minden benti csaj, aki Brokkoliba helyezi a bizalmát.

Kezdem irigyelni ezt az embert. Valamit nagyon tudhat. Én ugyan egy amorf, karfiolfejű nyálgépezetnek látom, akinél hovatovább én is szebb vagyok, pedig istenemre nem Adonisznak születtem, de valamit határozottan tudhat a csávó a nőkkel kapcsolatban.

ő-szinte 2012.05.11. 00:16:02

@Pácsó Ármándó: khm...
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

foxglove (törölt) 2012.05.11. 00:16:04

@sogeking: szerinted megtaláltak már bennünket facebookon?

ő-szinte 2012.05.11. 00:16:51

@foxglove: mogyi!!!!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2012.05.11. 00:17:42

@foxglove: :DDD engem meg! van több ismerősöm is közülük ;DDD

ő-szinte 2012.05.11. 00:17:56

@Pácsó Ármándó: hát, itt legalább nem baszták el a kasztingot;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kerdesek05 2012.05.11. 00:18:08

@sogeking: Papucs ott kommentel Hiper mellett és védi Anikót, az itt látható Anikó Fanclub hozzászólókból tökéletesen kiderül ilyen személyek csak Anikó fejében léteznek.

Egy full John Ness ez az Anikó!

-DDDDD

busifa 2012.05.11. 00:18:29

Dudu Főnix lesz az a szőke akit láttunk az előzetes végén az erkélyen!

foxglove (törölt) 2012.05.11. 00:19:13

@beacska: szóval te vagy a legnépszerűbb:(((( akkor mi minek toljuk itt magunkat, he?!

xndpt 2012.05.11. 00:20:02

@jóképűkirály: ez a Bogi jó karakter lett volna, de elcseszte, pedig izgibb lett volna ha ketten maradnak. Betti eleinte nem tűnt olyan szerénykének, kavart is rendesen, csak aztán Márk mellett legyengült, csak rá koncentrált és ez hiba volt.

kerdesek05 2012.05.11. 00:20:03

@blogger.katt: szerintem pít vállalható volt, eddig. nem hiszem ne lenne gógyija 34 évesen.
ez már nem a matcsi korosztály.

sogeking 2012.05.11. 00:20:14

@foxglove: :D

@busifa: ez valami pornós név??

foxglove (törölt) 2012.05.11. 00:20:20

@ő-szinte: van még a királylány és a pink off is, ne felejtsd el;)

blogger.katt 2012.05.11. 00:21:46

@sierrahun: hát tud, húzni az agyukat, meg jól átverni a fejüket, s egy csomó nőnek vonzó, ha ők is űzhetik a vadat, míg broki ezekbe igazából sose lesz szerelmes, s miért? mert ő is csak vadat keres, de ezek mind odadobják magukat. Ha lenne egy lány, aki végre átlátna rajta és az ő fejét vágná át hasonlóan ez a gyerek meghalna szerelemben. Kb. akkora pincsi lenne, mint Edina most, csak még nem jött az a bizonyos tökös leány... vagy nem ide az édenbe. Szerintem.

beacska 2012.05.11. 00:22:55

@foxglove: ááááá, nem vagyok LEG, vki itt délután rámlicitált :(((

blogger.katt 2012.05.11. 00:24:40

@kerdesek05: legyen igazad, s legyen szerencséje, de komolyan

busifa 2012.05.11. 00:24:52

@foxglove: te még nem kaptál tőlük üzenetet? Most maj fogsz... :D

ő-szinte 2012.05.11. 00:25:00

@sogeking: eskü, nekem is ez jutott eszembe, mikor először hallottam:-O

ő-szinte 2012.05.11. 00:26:57

@foxglove: ja, tényleg :-DDDDDDDDDDDD
meg a faszomatbazdmeg merhá az meg alap!;-)))))))

busifa 2012.05.11. 00:27:53

@sogeking: akár az is lehet a csaj, de majdnem minden ÈH játékos fantázianéven van fent a face-n! :)

blogger.katt 2012.05.11. 00:28:50

Jó éjt!! hétfőn ugyanitt! :)

ő-szinte 2012.05.11. 00:30:13

@busifa: engem már bombáznak...:-O azt mondják, hogy nem is vagyok őszinte...:-O
Hipper meg ezt írta: HAZUDSZ!
háde mééér? a jóságomér?:-(

vallatas 2012.05.11. 00:32:07

nincs online, de ti mégis beszélgettek fél 1kor, hihetetlen :-)

kerdesek05 2012.05.11. 00:34:58

@ő-szinte: naggyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyon hazudsz!-DDD

ő-szinte 2012.05.11. 00:36:24

@kerdesek05: igen, tényleg, én kérek elnézést, hogy nem helyesen idéztem :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

2012.05.11. 00:36:32

@vallatas: Te is itt vagy, ez a hihetetlen.

Elias ütős cuccot küldött az ültetvényről nektek :)

busifa 2012.05.11. 00:36:58

@ő-szinte: számíts rá, hogy majd a viaszartól és esetleg a retektől is megkeresnek, hogy ugyan jelentkezz már a következő szériákba...:)
(és ezzel most nem akartam ötletet adni nekik, pedig rájuk férne)

ő-szinte 2012.05.11. 00:37:12

@vallatas: neked is írtak fészen?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.11. 00:40:31

@busifa: hát, rajongótáborom már lenne, a nevem adott, a karakter csatornafüggő, figyi, asszem felkészültem:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vallatas 2012.05.11. 00:40:51

@ő-szinte: mivan?:-)
@szerivan: itt, de én most is dolgozom, ti meg valószínűleg csak "blogoltok" :-)
a sok ingyenélő :)

ő-szinte 2012.05.11. 00:41:34

@szerivan: mi olyan hihetetlen benne? te is itt vagy...;-)

2012.05.11. 00:44:15

@ő-szinte: Mert ő álruhában közlekedik a VV befejezése óta. És te ne kötekeggy neked mert elmondom a titkom asztán repülsz a hotelből!
@vallatas: Neked fizetnek azért, hogy több nicken írjál? Szerencsés vagy ;)

ő-szinte 2012.05.11. 00:45:07

@vallatas: foxglove 2012.05.11. 00:00:41
@kerdesek05: feljönnek a hogyvoltra, beleolvasnak a kommentekbe és utána rólunk vitáznak egymás közt. Néhányunknak van rajongói klubja is, úgy hallottam.

foxglove 2012.05.11. 00:16:04
@sogeking: szerinted megtaláltak már bennünket facebookon?

ő-szinte 2012.05.11. 00:47:20

@szerivan: á, nekem védettségem van, mondj amit akarsz :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vallatas 2012.05.11. 00:47:56

@szerivan:
igen, eléggé jól fizetett az RTL s most a Viasat is :-)
@ő-szinte: nem tudok visszatekerni :-)
igyál egy tejeskávét, oszt másold ide amit tudnom kell ;]

ő-szinte 2012.05.11. 00:48:36

@szerivan: mogyi, amíg nem tisztázod magadat, addig akár te is lehetsz vallatás:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.11. 00:49:47

@vallatas: már megtettem :-) lássál is ,ne csak nézz :-DDDDDDDD
ja, és HAZUDSZ!

ő-szinte 2012.05.11. 00:50:40

@szerivan: nem ez biztos, HÉ mndig megmondja nekem :-)

vallatas 2012.05.11. 00:51:25

@ő-szinte: azért magammal ritkán beszélgetek :-)
látok én, csak lusta vagyok visszatekerni :-) te viszont teli vagy élettel hála a kávédnak, nemde?:-p

2012.05.11. 00:51:40

@ő-szinte: Nem kell tisztáznom magam, ez a te téveszméd.

ő-szinte 2012.05.11. 00:53:12

@vallatas: kurvára nem látsz, mert rohadtul odamásoltam neked :-)
na nem mint ha megérdemelnéd...;-)

ő-szinte 2012.05.11. 00:54:12

@szerivan: nem kell:-) csak akkor ne csodálkozz, ha ilyenekkel illetnek:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nosce 2012.05.11. 00:54:33

@ő-szinte:
Bogi mindenképp kiesett volna mind1 volt tudta-e a titkot vagy sem, nem volt ki mögé állnia...

gonoszkiralylany 2012.05.11. 00:57:16

@C76: egyébként Edina szerintem jóban van a fiúkkal. Píttel, Márkkal, Rolival is. csak Levi nem bírja, de neki kötelező Anikó miatt :D

ő-szinte 2012.05.11. 00:57:26

@nosce: hát mert nem vetette be az andi trükköt :-DDDDDDDDDDDD
első este beszexelte volna magát, akkor lett volna ;-)
bár ez akkor sem menti meg a saját zátonyságától :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

vallatas 2012.05.11. 00:57:47

@nosce: én mögé álltam volna, ingyé :-)

@ő-szinte: ó hát én még mindig nem értem, kéne nekem is egy kávé.

ő-szinte 2012.05.11. 00:59:11

@vallatas: nem értem mit akarsz ezzel a folyamatos kávé emlegetéssel:-OOO
nyögd már ki!

sierrahun 2012.05.11. 00:59:25

@blogger.katt: Hát, van ez a 40-nek kinéző kinti barátnője, ha még vállalja ezek után - nem értesültem az utóéletükről. Az kábé az egyetlen nőnemű, aki iránt bármifajta elkötelezettségfélét érez.

Én csak attól esek hanyatt, hogy az elejétől fogva érzem a reakcióin, hogy nem veszi valójában kutyába se a benti lányokat (akkor még csak Dinkuskát), azok viszont egymást lerúgva próbálnak az ágyába bejutni. Émmeg aszittem, hogy a nők tudnak olvasni a reakciókból. Hát ez legalább hármójukra k.ra nem igaz.

kerdesek05 2012.05.11. 00:59:26

@sogeking: ez az erkélyes szőke kissé furán feminim az előzetesben távolról..

nosce 2012.05.11. 01:00:28

@ő-szinte:
hát ha márkkal sexel akkor rábaszik mert röpül, rájöttem márk miárt rakja az összes csajt aki csőröz vele azonnal, mert buzi :)

ő-szinte 2012.05.11. 01:00:37

@vallatas: jeszusom! bostonbogi mögé?:-OOO
ne mááár...:-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

sierrahun 2012.05.11. 01:00:58

@sierrahun: Ja, illetve, Dinka, FSZK, Andi, Bettike, az négy. Eszemfaszommegáll, mondaná erre Nagy Feró.

nosce 2012.05.11. 01:01:08

@vallatas:
meg is répáztad volna ? :)

nosce 2012.05.11. 01:01:49

@szerivan:
puffika ma jól nézel ki :)

busifa 2012.05.11. 01:01:51

@kerdesek05: Dudu Főnix is furcsán feminim, már ha láttad a képeit... :)

ő-szinte 2012.05.11. 01:03:23

@nosce: lehet mogyi, nem gondolkodtam márkon:-DDDDDDD
de vmelyik mint ha mondta volna, hogy bejön neki boston...
nem tom melyik, még csodálkoztam is, hogy van ilyen pasi:-O :-DDDDDDDD

2012.05.11. 01:03:25

@nosce: Köcce, végre valaki észreveszi, hogy vágattam a frufrumból :)

ő-szinte 2012.05.11. 01:04:00

@nosce: szép a háta? :-DDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.11. 01:05:12

@busifa: nem tom honnan szedik ezeket a tesztoszteron bomba csajokat?:-OOO

vallatas 2012.05.11. 01:05:32

@nosce: ez a buzi vonal szerintem jó vonal :-) van benne valami!
@ő-szinte: úgy sajnáltam mikor sírt...
olyan aranyos volt :)
- akkor többet nem említem a kávét :-)

sofn 2012.05.11. 01:05:51

egy dolog nem jut eszébe senkinek, amit pedig tavaly megjátszottak: valakinek random módon távoznia kell az ÉH-ból/vagy védettséget kap...ezt várom már nagyon:) és remélem az nem Edina lesz:)))

btw így 1000 komment után nem tiszta: ki is esett ki?

horgi1 2012.05.11. 01:06:59

Ez volt az a kivételes eset amikor Anikó nem volt szemét és őszintén bent tartotta volna Bogit.Nagyon konkrétan elmondta a leírt titkát Bogikának erre az a szerencsétlen egy másik sztorit tesz be! A játékosokat elnézve
határozottan nyugtalanító a hazai felsőoktatás helyzete.
Pít,aki az értelmiségit játszaná! Kedves Pít! Olyan kifejezés,hogy "nem-e" nincs a magyar nyelvben.Te használtad ezt a kifejezést. Az "e" szócskát az állítmány után ejtjük és írjuk.Általános iskola 4. osztályos tananyag. Értelmiségi nem egy gyengécske diplomától lesz valaki, hanem az értelmiségi életmódtól.
Broki nem lenne buta,de ilyen italozás mellett rövid időn belül intellektuálisan is leépül. A jelleme gyengécske Broki- Tünci párocskának! Andor nem használta ki az alkalmat ügyesen.Beszélgetett az új lányokkal, de nem sóhajtozott, hogyha ő kapná a védettséget ez miért lenne jó neki stb..
Van egy célom, azért tenni kell. Simán kirakhatta volna Edinkát, ha egy kicsit okosabb, ügyesebb. Nem a párválasztón kell elmondani mit csináltam volna, hanem meg kell lépni!

ő-szinte 2012.05.11. 01:08:00

na, fájó szívvel, de búcsúzom mára, mert reggel kelnem kell:-)

pusszaancs mindenkinek, jó éjt
egy élmény volt :-DDDDDDDDDDDDDD
főleg fox, ma övé a nap kommentje!;-)
(ill lehet, hogy tegnap, nem néztem az időt, hehe )

ő-szinte 2012.05.11. 01:08:37

na, fájó szívvel, de búcsúzom mára, mert reggel kelnem kell:-)

pusszaancs mindenkinek, jó éjt
egy élmény volt :-DDDDDDDDDDDDDD
főleg fox, ma övé a nap kommentje!;-)
(ill lehet, hogy tegnap, nem néztem az időt, hehe )

2012.05.11. 01:09:20

@sofn: A lány aki 13 órát repült, hogy megtalálja a szerelmet: Bettike

2012.05.11. 01:10:21

@busifa: A vízszintes vonal grapefruitban a homlokomnál az avataron :D

ő-szinte 2012.05.11. 01:10:28

@vallatas: ja, el tudom képzelni mennyire sajnáltad:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
pont te,hehehe
említsd, csak ne értem mit akartál vele:-O
de már alszom...:-)

vallatas 2012.05.11. 01:10:41

@szerivan:
:-DDD
nálam viszont ez a nap kommentje :-)

vallatas 2012.05.11. 01:11:18

@ő-szinte: kávé után alvás, jól nyomod :-)
pedig előbb mondtam, hogy többet nem mondom, hát sikerült..
aludj!

nosce 2012.05.11. 01:11:53

@szerivan:
feltétlenül tartsd meg a fodrászod :)

kerdesek05 2012.05.11. 01:19:26

@szerivan: ezt most elképzelem egy Frei Akta leírásában:)

JOKKA21 2012.05.11. 01:38:11

Kapd be faszom viasat!Hazaérek bebaszva, visszanézem az édent és mit látok?Hogy kiejtitek Bogit!:(((
Szerettem volna látni Bogit nőies ruhában és szexin(tűsarkúban).Mocsok Anikó!Bettit is sajnálom, hogy kiesett, de most megtanulta, hogy ahogy a szép nőkben sem lehet bízni, úgy a szépfiúkban sem!

JOKKA21 2012.05.11. 02:04:32

Bogi vezetéknevét tudjátok?

JOKKA21 2012.05.11. 02:07:15

www.origo.hu/teve/20120510-mindket-kieso-no-zokogott-az-eden-hotelben.html

Ideges vagyok, hogy Bogi kiesett AnikóHiperDög miatt.Anikót meglátnám utcán biztos kiosztanám.

Bade 2012.05.11. 03:58:31

Csak én nem vettem "észre",hogy 2 védett is volt?

Egyik sem élhetett vele....

Csöcske eredetileg Rolihoz állt volna(szerdai adásban mondta,hogy ôt el tudja képzelni párjânak),ugye ha nem oda áll kiesik Roli(persze ilyen még nem fordult elô,valószínuleg nem is létezik ilyen forgatókönyv a Viasat részérôl).

Arnold szintén kitörölhette a seggét a védettséggel,pedig Naivát hazaküldhette volna.
A másik kérdés,hogy BostonBogi miért neki adta a védettséget?(nem is beszéltek egymással)

steroid stewie 2012.05.11. 04:52:43

Úgy tűnt, hogy hiper ártatlan, de valószínű beparázott,mikor rájött, hogy elkotyogta a titkát és ezért terelte Bogit másfele, csak ezt ugye nem láttuk. Ezért is lehetett úgy kibukva a csaj.

A védettség így semmit nem ért, ez már megint egy szemtelen szerkesztői beavatkozás volt...

beacska 2012.05.11. 07:31:17

az a jó ebben a játékban, hogy 10-en vannak, és sose lehet tudni, kinek van vmi hátsó gondolata, és miért. Márk és Betti LÁTSZÓLAG jóban voltak, és mégis, tessék...

De Márkot is eléggé legyengíti a Kíra iránt érzett szeretet, szerelem, lelkiismeretfurdalás. Viszooont, jó döntés volt részéről, tényleg kell neki egy régi, ha döntős akar lenni. Néha nem buta gyerek ez a Márk, csak sokszor elbambul :)))

beacska 2012.05.11. 07:32:30

@JOKKA21: Jokka, ne légy igazságtalan, nem Anikó miatt esett ki. Anikó mindent megtett, hogy benttartsa!!!

Billy a kölyök 2012.05.11. 07:42:19

Tényleg nem Anikó miatt esett ki, ő cseszte el.
Bettit pedig a szerkesztők áldozták fel, hogy Naomit és Edinkát is bent tarthassák. Megértem a szerkesztők szempontjait, de elfogadni akkor sem tudom, amit ezzel a lánnyal tettek, az baromi igazságtalan volt. Betti, ha ezt most olvasod: a szememben te vagy a győztes!

Ditti82 2012.05.11. 07:48:04

Új szőkenő? Miért és hogyan?

LoveMy 2012.05.11. 07:56:10

Hy

@steroid stewie:
Szerintem ebben lehet igazság, mert utólag rájött a Hiéna, hogy eljárt a szája, és mi lesz a következménye az elárult titoknak. És ezért nem volt alaptalan, amit Bogi a riportban mondott Hiénáról.
A másik:
igen is tehet róla, mert ahogy Hiénának van joga (szerinte) ítélkezni mások felett kellő örjöngésekkel megtetézve, akkor ő is vigye el a Bogi balhét, ha tehet róla, ha nem!

ő-szinte 2012.05.11. 07:56:46

@JOKKA21: hogy ez mekkora faszság! :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

LoveMy 2012.05.11. 07:59:10

@Ditti82:
Ha az előzetest megnézed, az egyik erkélyjelenetben FSZK-Hiéna nyalja egymást, közben a háttérben a másik erkélyre kijön egy szőke hosszú hajú fekete ruhás csaj.
De lehet, hogy Pít az még a szerepcserés buli után, viszont akkor egy baromi nagy szerk.bukta jól össze-át-vágott részekkel :)

beacska 2012.05.11. 07:59:47

@LoveMy: Anikó sunyi geci, ha van rajta sapka, ha nincs! Verjük meg!

beacska 2012.05.11. 08:01:05

@LoveMy: :))) nekem is Pít jutott eszembe!

Meg aztán Andi parókában, de neki nincsenek ekkora didkói...

gastro, missing in action 2012.05.11. 08:06:47

Bogi az eddigi legbutabb jatekosok egyike volt, raadasul pocsekul nezett ki

LoveMy 2012.05.11. 08:09:22

@beacska:
Tudom, hogy te kedveled a Hiénát, de most amit a titkok felfedése, és párválasztó után, egyszerűen mordori mélységeket gyaláz. Nem hogy örülne a saját valagának,hogy bent maradhatott, nem! Inkább még tovább mélyíti az közutálatot!

kovácspéterke 2012.05.11. 08:12:17

a tegnapi részről néhány gondolat. Sztem ez volt megszervezve, nem pedig az előző heti, mert Noémit mindenképpen itt akarták látni. bár márk sztem meglépte azt, ami elsőre buziságnak hangzik, másodjára meg érthető, h ő nem cukulni jött, hanem 25 milkáért. lehet, h drasztikus, de megtette, amit nyikhaj annó nem. sztem egyébként semmit nem mondott bettinek, sőt, eléggé kifejezte, h nem akar semmit. ami mondjuk gerinctelenség, h egy nappal korábban még nagyon védte, ezért is gondolom, h súgtak neki. a védettség visszatartása gáz volt nagyon.

egyébként lehet, h a játékosok nem is egymásra mérgesek, hanem a szerkikre az ilyenek miatt, csak ugye azt nem adhatják ki.

noémi bentmaradt, de ez nemcsak márkon és nyikhajon múlt, lett volna csúnya meglepetés, ha betti a védett, így azt gondolom, noémi többet tett meg értük, mint fordítva.

anikó szerencsétlen mot volt egyszer jó fej, azt ez az ostoba elbaszta, viszont amit az este folyamán művelt az priceless. mitől van felháborodva? mitől van pít felháborodva? pít talán felajánlotta, h megmenti noémit? anikó egy napja még ki akarta tenni bettit. ha anikó lett volna szarban, bárkit megfojt egy kanál vízben, "most meg nem történt maradandó károsodás", ment egy új színtelen játékos. pít persze nem felelt, amikor máté rákérdezett, h küldtük volna haza az egyiküket?

az edna elleni dolgokat továbbra sem értem. nem furkálódik, nem vágott még át senkit, noéminak is megmondta, hogy nem áll be máté mögé, ha ő is odamegy. a játékát ért kritikát meg nem értem. talált magának egy biztos párt, és amellett maradt és az is mindig őt választotta. most állt volna be máshoz, h bizonyítsa, h jó játékos?

pít nagyon vicces, ahogy bassza a csőrét, h nyikhaj nagyobb taktikus mint ő. mondtam én már az elején h van esze, hiába iszik.

örülök a csöcske roland párosnak.

beacska 2012.05.11. 08:12:52

@LoveMy: és az nem lehet, hogy felháborította, ami történt? a kommentelők közt is lehet találni nem egyet, nem kettőt, akit szintén felháborított...

Nekem a Petra-incidens jutott eszembe: Anikó elég sokszor kiállt Edina és Máté mellett, ezért akadt ki a történteken...mint amikor Petra szapulta a háta mögött...

kovácspéterke 2012.05.11. 08:14:12

@LoveMy: sztem ez a szerkesztői elbaszás minősítet esete, vagy lesz másik beöltözős buli.

beacska 2012.05.11. 08:16:37

@Mrs. Jackman: az, hogy Márk egy napja kiállt Bettiért nem jelent semmit! Egyrészt lehet, hogy csak tessék-lássék tette, lehet, hogy aztán elgondolkodott a dolgon, és amikor Betti csak forszírozta a dolgot, a bogár kimászott a füléből...lehet, hogy a két dolog mégiscsak összefügg...

LoveMy 2012.05.11. 08:18:33

@beacska:
szerintem egyáltalán nem állt ki mellettük, szinte állandó féltékenységében folyamatosan szidja Edinát persze a háta mögött. És nem feltétlenül Máté miatt, hanem mint NŐ féltékeny Edinára. És a mostani alkalmat kihasználta hogy Edinának látványosan fájdalmat okozzon(amit a féltégla fejű Arnold kavart) Amit meg a háta mögött mond róla, hajjjajjj!

beacska 2012.05.11. 08:23:03

@LoveMy: én azt gondolom, ha nem lett volna igaz a Titka, nem fogadják el. Tehát feltételezem, hogy tényleg Edina seggét védte anno. Plusz ÉN még emlékszem rá, hogy odament Edina lelkét is ápolni Noémié után, mikor a két kiscsirke egymásnak esett. Igen, a riportban azt mondta unatkozik, de hát egy békítés nem férne bele az Imidzsébe...szapulja mások előtt...jaaa, de ki nem a másikat? be vannak zárva 1,5 hónapja, felfújnak mindent...ezeket nem kell komolyan venni...lekurvázta, na és? te még senkit nem kurváztál le indulattól vezérelve?

kovácspéterke 2012.05.11. 08:30:27

ja, a gerelyhajító nő titkát meg nem értem, lehet, h rosszul emlékszem, de mikor mondta edina, h nem mondhatják el noéminak, h jóban vannak?

LoveMy 2012.05.11. 08:31:12

@Mrs. Jackman:
+10
Pítben most is csalódtam: nemet mondott FSZK-nak, ahogy a párválasztó után úgy osztotta az észt, majd Hiénával (eddig utálták egymást, sőt ki akarta rakni Hiéna)mint lepcses "ordas kurva" (idéztem) károgtak a szobában.
És szerintem sem lett senki sem átverve (kivéve Betti az Iker részéről) aki érintett volt, az tudott róla. Épp olyan jól megszervezték az Iker kezdeményezésével!
Viszont:
Vécés Jóska is tegnap kellemes csalódást okozott, de a kedvence, Frankie is, tényleg egy jószívű, egyenes, gerinces ember :)
(csak a teste ne lenne ork ;D )

Az Edina elleni dolgok pedig már a végjáték miatt történnek, mert mindegyikük tudja, hogy a legerősebb páros Mátéval.

sirarcheer 2012.05.11. 08:44:03

Tavaly hogy estek ki a játékosok a döntőben? Adnak ilyenkor védettséget még?

LoveMy 2012.05.11. 08:45:39

Javítva :)

@Mrs. Jackman:
+10
Pítben most is csalódtam: nemet mondott FSZK-nak, ahogy a párválasztó után úgy osztotta az észt, majd Hiénával (akivel eddig utálták egymást, sőt ki akarta rakni Hiéna) mint két lepcses "ordas kurva" (idéztem) károgtak a szobában.
És szerintem sem lett senki sem átverve (kivéve Betti az Iker részéről) aki érintett volt, az tudott róla. Épp olyan jól megszervezték az Iker kezdeményezésével, mint az előző párválasztón!
Viszont:
Vécés Jóska is tegnap kellemes csalódást okozott, de a kedvence, Frankie is, tényleg egy jószívű, egyenes, gerinces ember :)
(csak a teste ne lenne ork ;D )

Az Edina elleni dolgok pedig már a végjáték miatt történnek, mert mindegyikük tudja, hogy a legerősebb páros Mátéval.

Kabarészínész 2012.05.11. 08:48:51

sztem az a szőke nem más, mint andor.

nosce 2012.05.11. 08:50:24

@Mrs. Jackman:
"pít nagyon vicces, ahogy bassza a csőrét, h nyikhaj nagyobb taktikus mint ő. mondtam én már az elején h van esze, hiába iszik."

nyikhaj semennyire nem taktikus, amikor szarban volt először az Édenben Rolli mint védett választott előbb, ha ezt Meláknál is megteszik akkor ő se esik ki. Most pedig Matcsi éppen oldalra borulni készült a bárpultnál a beivástól, amikor Márk mondta a nagy ötletet h Naomi álljon mögé. És mivel kezdte a dumát? h bízhatok benned ? Broki alig bírta kinyögni h aha, és akkor Márk elmondta Naomit. Ezután Matcsi briliáns kavarásba kezdett, elmondta Naominak, amit ugye megigért h nem mond el. Ez volt Matcsi kibaszott nagy taktikázása, tényleg nagy spíler :) Ez az egész Naomis történet annyira volt életszerű mintha a bika reszelés előtt virágot vinne a tehénnek a rétre. Ez kb úgy zajlott h a szerkik szóltak Márknak h Naomi csere van persze annak birtokában h tudták kinek van védettsége mert Naomi magától Pit mögé állt volna ami ugye biztos bukta. Ezután a párválasztóba még kétszeresen is belenyultak, nem a védett választott utoljára és ami a csúcs nem is tudta h védett....szal Pit jogosan volt mérges, sztem...és nem Matcsi nagy eszére irigykedett :)

Snoopyzit29 2012.05.11. 08:51:03

A tegnapi adás csúcspontja Anikó kijelentése: "A gusztustalansággal nem tudok szembenézni!"

LOL LOL LOL LOL LOL LOL LOL!!!!!!!!!!

Beültettem volna a riportba és megmutattam volna neki egy 30 perces montázsban, hogy milyen hányadék módon viselkedett eddig a műsorban. Ha valakinek neki aztán semmi alapja itt erkölcsről vagy akármi másról beszélni.

Abszolút sixx-el értek egyet!!!

ga_zsi 2012.05.11. 08:51:20

A múltkori kiválasztás előtt Máté nem azt igérte Nomikának, hogy ezután ő marad a párja, hanem azt, hogy mindent megtesznek érte, hogy ne essen ki. Ez Márk segítségével meg is történt.Máté is inkább Edinával van, mert különben őt és nem Nomit küldte volna Márk mögé.
Egyébként meg a múltkor nem Edina fűzte látványosan Nomi fejét, hogy mentse meg Mátét ( persze ő is ) hanem Anikó nyomult ezerrel.

pilar ternera 2012.05.11. 08:51:27

sziasztok!

hát, hogy ez a Bogi micsoda buta liba, ez hihetetlen!
ezt most nem Anikó ármánykodta, szimplán elcseszte a csaj, de nagyon!
párbeszéd:
Bogi: csináljunk bizalomtesztet. mikor bejöttem ide, le kellett írno egy titkomat. nektek is volt ilyen?
....
....
Anikó: elköpi az egész titkot.

erre ez a liba, képes mást leírni! és még Anikót ekézi!
aki ennyire sötét, az meg is érdemli! :))

Edinával megint nem értem mi a baj?!?! tök korrekten megmondta Noéminek, hogy ha ő odaáll Máté mögé, akkor ő már nem fog. A BEÁLLÁS SORRENDJÉRŐL NEM TEHET! naná, hogy beállt mögé.

egyébként Noémi nagyon magabiztos volt a Márkot illetően, mert lezsírozták, ez végig látszott az arcán, csak a védettség kavarhatott volna be neki.

hogy Bogi miért Andornak adta, az rejtély, 2 mondatot nem beszéltek egymással!
már megint nem értettem, mit akart mondani Andor Edinának ott a ceremónia végén?!?! volt annak bármi értelme?

Anikót megint nem értem! mi baja annak a nőnek? annyira be van szarva Edinától, hogy mindenkinek őt szapulja, megint csak minősíthetetlen stílusban.
Pítet sem értem, mit bratyizik vele, mikor eddig ősellenségek voltak!
Viszont ő korrekt a párjaival (Noémivel is az volt régen, most Andorral is), amit jelen helyzetben nem is értek!!! Ki kellett volna vágnia ezt a hazug, buta p.csát!

Márk választása sztem érthető, ezt a játékot így kell játszani. Bettikére pedig - bár sajnálom - nyugodtan átrakhatjuk a Naíva nevet, mert akinek itt fontosabb a szerelem, mint a játék és annak ellenére bízott Márkban, hogy tulképp megmondani neki a frankót... hát...

kovácspéterke 2012.05.11. 08:57:55

@nosce: hát sztem arra is. egyébként nemcsak erre az egy esetre mondtam, h sztem taktikus nyikhaj, sztem többször volt olyan, h többet gondolkodott a többieknél. a játék közepéig sztem nem nagyon érdekelt, de utána egyre többet kezdett agyalni, a riportban is jókat mondott.

nosce 2012.05.11. 09:03:06

@Mrs. Jackman:
Matcsi szerkesztői segitség nélkül simán kiesik. És nem agyalt semmi különöset meg nem is mondott a riportokban se, aki agyalt az kulabá volt, PIT, Anikó, David meg Arnold....

kovácspéterke 2012.05.11. 09:03:20

@ga_zsi: oké, de ezt márk hozta fel, plusz ott volt a rizikó, h betti védett, ez meredekebb volt, mint máté benttartása.

gonoszkiralylany 2012.05.11. 09:04:51

@nosce: Arnold nem agyal semmit, csak be van indulva Mátéra.

kovácspéterke 2012.05.11. 09:05:32

@nosce: sztem az, h nem mondogatja állandóan, h mit fog csinálni, meg nem mondja, h milyen nagy taktikus, az nem azt jelenti, h nem agyalt. sztem jó meglátásai voltak, szted meg nem, és ennyi.

pilar ternera 2012.05.11. 09:06:51

@Mrs. Jackman: nemcsak, hogy nem emlékszünk rá, de ez a titok is hazugság, hiszen ő akarja legjobban kirakni Edinát! ez a nő akkor is hazudik, ha kérdez!
ahogy egyébként Edina elmondta Máténak, hogy miért nem akarta, hogy tudja Noémi, az sztem érthető volt. hisztikirálynő nem tudta volna feldolgozni, h Edina mással is szóba áll. de ez NEM TITOK!!!

pilar ternera 2012.05.11. 09:09:46

@gonoszkiralylany: nem kicsit, ez az extrából kiderült! :))
"csak egy csókot akarok tőle!" broáfff. megyek hányni!
az meg külön szánalmas, hogy azt hiszi Máté is bukik rá. na, ja. alkesz, meg pöcsfej, de azért remélem van szeme! ;))

beacska 2012.05.11. 09:10:13

szerintem Pítnek nem lehet semmit a szemére vetni, hogy nem vállalta be Noémit. (bár én is arra számítottam. ). Hátradűlt, és azt mondta: Máté, amit főztél edd is meg! Gondolom Anikóval (külön-külön) dörzsölték a markukat, hogy végre kiesik vagy Edina vagy Noémi...végülis az ellenfelük. Bááár, én úgy láttam, kiejteni nem akarnák őket, hanem inkább külön tudni.

És igen, ez a cirkusz, amit tegnap és a jövő héten látunk, ez már a végjáték része. Közeledik a szimpátia szavazás. Ki szendén pislog, ki meg hiszti-sírógörcsöt kap :)))

haj-rá Anikó! küzdjön mindenki a saját fegyverével!!!!

nosce 2012.05.11. 09:10:32

@Mrs. Jackman:
"sztem az, h nem mondogatja állandóan, h mit fog csinálni, meg nem mondja, h milyen nagy taktikus, az nem azt jelenti, h nem agyalt. "

na jó lehet h fejben a relativitás elmélet továbbfejlesztésen dolgozott Matcsi, csak nem mondta :)Egyébként meg mondta h micsoda jó taktiukus a csajának, az még mondta is h ne legyél nagyképű, már akkor nem értettem mire mondja Broki h jó taktikus, lehet lespanolt valamelyik szerkivel :)

gonoszkiralylany 2012.05.11. 09:10:46

@Pilar Ternera: én szégyelltem magam helyette a tévé előtt :D

nosce 2012.05.11. 09:12:50

@gonoszkiralylany:
"Arnold nem agyal semmit, csak be van indulva Mátéra."

lehet, de legalább próbálja mpozgatni az agysejtjeit és kavar valamit, taktikázik :)

pilar ternera 2012.05.11. 09:13:38

@beacska: ebből a szempontból valóban igaza van Pítnek (hátradőlés, vergődjenek ők), csak a végjáték szempontjából nem biztos, hogy Andor neki a legjobb pár. a régiek szavazatát Noémivel inkább megszerezhetné.

kovácspéterke 2012.05.11. 09:13:38

@Pilar Ternera: én egyébkén elmentem volna noémihoz később, és megmondtam volna neki, h nem gondolod ugye, h ezt mondtam. az a baj, h nem tisztázza magát mások előtt, nem több.

pilar ternera 2012.05.11. 09:15:56

@Mrs. Jackman: már tökmindegy lett volna, Noémi imád hisztizni, nem hitt volna neki. és ezt Edina is érezte, ezért feleslegesnek tartotta. a titokfelolvasás után is végig rázta a fejét Noémi felé, ami azt jelenti, hogy ez nem igaz,ne dőlj be neki, de Noémi rá se nézett...

Zsírsárkány 2012.05.11. 09:16:02

Nagyon unom, hogy így meg van rendezve az egész :( Ez így nem játék, csak egy elcseszett szappanopera, béna rendezőkkel.

beacska 2012.05.11. 09:17:23

@Pilar Ternera: igen, de ők jobban látják ám a belső véleményeket. Lehet, hogy úgy ítéli meg, Noémi stílusa nem mindenkinek jön be. Régebben van bent, többen szavazhatnak "ellene". És ezért akarják szétválasztani Mátét és edinát is, hogy a szavazatok válljanak szét (mint a Máté fanklub az Edina fanklubtól ;D)

C76 2012.05.11. 09:17:39

@Snoopyzit29: egyetertek, Aniko helyeben elsullyednek a valo eletben es nem biznek ra egy fogpiszkalot sem

@gonoszkiralylany: "gyébként Edina szerintem jóban van a fiúkkal. Píttel, Márkkal, Rolival is. csak Levi nem bírja, de neki kötelező Anikó miatt :D "

Jol latod, erdekes modon (vagy egyaltalan nem meglepo) a lanyok mindket szeriaban jobban martak egymast, a fiuk eleg jol megvoltak, most is csak a lanyoknal megy az askalodas, Edina pedig kb. mindne fiuval elvan, vagy legalabbis nem megy az agyukra es menet kozben ha broki kiesne, meg mindge kapos lehet valamelyik fiunak, regi statusza miatt sokat hozhat a finaleban.

@Mrs. Jackman: Pitnek a korabol szarmazoan megvan az esze, jok a meglatasai es gondolkozik is, a kozepjatekban Muzsikus utan, kimondottan ot lattam Corleonenak, messzenem Adam stilusban, de azert volt benne valami. A tobbiek csak egy lepest neznek elore es magukra fokuszalnak, nem latjak at osszesegeben a dolgokat.

Zsírsárkány 2012.05.11. 09:18:19

Nagyon unom, hogy így meg van rendezve az egész :( Ez így nem játék, csak egy elcseszett szappanopera, béna rendezőkkel.
Elment a kedvem az egésztől.

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 09:19:15

A szerkesztői belenyúlások teljesen szétcseszik a játékot. Tetszettek volna forradalmat csinálni a castingon, és akkor most nem kéne azon törniük magukat, hogy valami műsort csináljanak pár agyhalott vergődéséből. Ész nélkül dobálják a védettséget, aztán meg látványosan játszanak a ceremónián vele, hogy valamelyik favorit ki ne essen. Lelombozó...
Én tartom magam ahhoz, hogy Broki és Naiva szemét volt, Féliker meg most ugyanúgy elbaszta mint múlt héten Naomi. Lehet, hogy Betti is új játékos volt, és nem volt valami népszerű, de ha bejut a döntőbe, akkor az a lány még hazaúton is fogta volna a gömbjét. És nem biztos, hogy ha döntőbe jutnak, akkor nem mögéjük állnak többen, főleg ha a másik párban ott van Naiva, vagy Hiper, akit sokan utálnak.
Sixx meg olyan, mint a viasat vágói: machinál a képekkel, mert Ostobenkó nem a tegnapiban monokinizett. Skandalum:)

A legfurább nekem az, hogy mindenki azért ekézi a másikat szembe vagy a háta mögött, amit ő is vastagon csinál. Legalább a riportban röhögné el magát, hogy xy egy nagy geci volt, de neki is ugyancsak voltak húzásai, és ez egy ilyen játék. Alig pislákol ezekben értelem.

kovácspéterke 2012.05.11. 09:23:07

@C76: muzsikus mitől volt corleone, h sokat mondogatta? ugyanmár, most hol van, ha olyan okos volt.
sztem pít is jól nyomja, meg nyikhaj is.

Banyus83 2012.05.11. 09:23:15

@kerdesek05: Melyik az az elágazás??, Nehogy véletlenül oda tévedjek :-)

@Pilar Ternera: Én is úgy gondoltam, már Noncsi választásánál, hogy túl magabiztos, szóval valami biztos le lett zsírozva...és tényleg :-) Viszont tudott róla, bele is ment, így nem nagyon van miért vernyákolnia szerintem...

Ne bassz...az utcsó képen az a szőke tuti nem Andor...hacsak nem valaki parókában, akkor lesz még új beköltöző????

Átvitel honvéd 2012.05.11. 09:23:50

Így, kora reggelre 1100 komment? Nem rossz.

Mit mondhatnék.

Tegnap beszéltünk róla, hogy a Naiva-Roller-Naomi-Broki négyes bomlani fog, és ebben UP-nak az volna a stratégiai lehetősége, hogy Broki mellől az egyik nő biztosan kidől, neki csak annyit kell tennie, hogy diszkréten a háttérbe vonul, ezzel elhárítva Naomi esetleges hozzá lepasszolását. Ráadásul így utólag, ha Naomi-Broki a végeredmény, akkor egy gyengébb páros lesz az ellenfél a végjátékban, ha pedig Naiva-Broki, akkor lehet Brokit kutyázni, hogy ez a seggfej bezzeg hazaküldte azt, aki egy hete még megmentette a seggét. És UP pontosan ezt játszotta meg! Miután pedig Broki mégis (isteni szerencsével) mindennek ellenére megtalálta a kiutat a kutyaszorítóból, és mindkét nő bent maradt, miért játszotta el a nagyjelenetet, hogy Broki mekkora szarember? Hát, kettőt lehet találgatni.

édenke 2012.05.11. 09:24:16

"Egyszer érdemes lenne végigsakkozni, hányszor nyúltak bele a készítők a játék menetébe és tartottak bent játékosokat szándékosan."

abszolút egyet értek. eddig sem a szellemi teljesítőképesség miatt néztem a műsort, egyszerűen csak szeretek nézni "egyszerű embereket"... viszont pont a szerkesztői belenyúlások miatt lesz már teljesen élvezhetetlen.

Zsírsárkány 2012.05.11. 09:25:51

@édenke: ez a legnagyobb problémám nekem is, főleg hogy ennyire gátlástalanul csinálják

kovácspéterke 2012.05.11. 09:26:28

@Cathcart_ezredes: meg mi a fenének adnak védettséget, ha utána nem használhatja fel, aki akarja.
Nyúljanak bele ha nagyon akarnak a játékba, de nem ilyen logikátlanul és ellentmondóan.

sztem az életben is nagyon sok olyan ember van, aki saját magát nézi, ergo mindenki más szemét, ő meg jól látja a dolgokat, tehát joga van a véleményéhez. ha más csinálja ugyanezt, akkor meg sunyi.

Vadkörte82 2012.05.11. 09:27:52

@Pilar Ternera: na ezen elmosolyodtam:) van az a mennyiségű pia, amitől megjön a kedve Arndolhoz :)..meg ugye "fényre csúnyuló lányok" esete is sokszor előfordul.

@C76: +1 :)

fl3sli 2012.05.11. 09:28:24

@Átvitel honvéd: De neki jobb lenne Noémivel,mivel a régiek ismerik. és ha ez számit a végén az jobb mintha az NDK-s uszónővel lenne,szerintem azt akarta, hogy Noé Máté mögé Edina el, ő meg kivégzi Mátét, azzal, hogy elviszi Ostobenkót a végén saját párnak

sofn 2012.05.11. 09:29:11

@szerivan: köszi:) reggel elolvasva már tisztább volt a dolog.

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 09:29:47

@Mrs. Jackman:
Szerintem ha Bogi nem Andor nevét írja a papírra, hanem mondjuk Bettiét, akkor biztos ő választhatott volna elsőnek, és így felhasználhatta volna a védettséget. Ezért utálatos dolog így ez az egész.

kovácspéterke 2012.05.11. 09:30:12

@Banyus83: végülis lehet, h lesz, azt mondták ez az utolsó párválasztó, nem azt, h nem jönnek még új játékosok.

beacska 2012.05.11. 09:31:18

@Mrs. Jackman: volt már ilyen védettség: Márk adta Dávidnak. nekem ezek érdekesebbek, és néha hasznosabbak, mint a könnyen jött pallos...

fl3sli 2012.05.11. 09:31:18

Egyébként tényleg vicc, hogy azok vannak felháborodva akik a legnagyobb szarkeverők :D Anikó Andor tengely. De kiderült, hogy Andor sem az eszével keres pénzt, elmondja, hogy kirakta volna Edinát, ha tudja, hogy védett. Egyébként meg az is gusztustalan lett volna, hogy már megint védett és kiejthet mást. Elég sok játékosnak soha nem volt ilyen kiváltsága, ennek meg már másodszor.

Banyus83 2012.05.11. 09:32:27

@Vadkörte82: Hát...Andorról nekem is az a szám jutott eszembe ... :-) Nem is értem, miért...

pilar ternera 2012.05.11. 09:33:23

@Cathcart_ezredes: Edina miért volt szemét? megmondta Noéminek, ha már ott fog állni Máté mögött, ő nem áll oda.
Betti és Féliker nem jutott volna be a döntőbe (ugyan kinek a szavazatára számíthattak volna?), szóval, minden további csak utópia velük kapcsolatban...
a többivel egyet értek. :))

beacska 2012.05.11. 09:33:28

@Mrs. Jackman: ...és, ez a Védettség, tényleg Védettség. szó szerint. Megvéd a kieséstől.
Nem lehet mondani, hogy a régieknek nem adnak lehetőséget a szerkik a védettségre, csak ők másmilyet kapnak. (pl. Kírát is megvédhette volna, ha felajánlja előzőleg Márkot)

f.fredericks 2012.05.11. 09:33:29

szép jó reggelt!

Két dolgot nagyon nem értek a tegnapi párválasztóval kapcsolatban.

Az egyik (na jó ezt nem nem értem, hanem nem tartom fairnek), miért csak a ceremónia végén árulták el a szerkik, ki a védett?

A másik. Andor, miért pofázta el, hogy kibaszta volna Edinkát? Hát ezek után ő is nyugodtan beállhat a csapágyas kétagysejtes éticsigák közé. Vagy lehet most telt be a winchester, hiszen a beköltözés után mondta, hogy annyit hazudik, mindenkinek, hogy lassan ő se tudja mi van. Hát most le is fagyott rendesen.

kovácspéterke 2012.05.11. 09:33:51

@beacska: igen, de odaadta, fel lett használva.

Átvitel honvéd 2012.05.11. 09:35:19

@Cathcart_ezredes: így utólag már kezdek hinni abban, hogy Pokahontaszt- és vele összefüggésben Melákot azért "segítették hozzá" a távozáshoz, mert tele volt már a tökük azzal, hogy kettejük játékából, ahogy a trend kinéz, előbb-utóbb valami szexuális bűncselekmény lesz, ami ártana a show jóhírének ;).

Nemtom, Broki/Naiva szemét volt-e. Ebben a játékban, pláne a vége előtt két héttel, erősen ellenjavallt, ha rossz párral vagy, ráadásul a jelek szerint Naiva Broki nélkül semmit nem ér, ami azt jelenti, hogy egyedül- vagy a párjával együtt halálra van ítélve. A FSzk-Féliker üzletet is Broki boltolta meg (...itt jött az isteni szerencse, ami a bátrakat segíti). FSzK maga mondta, hogy nem Félikert akarja látni maga mellett a döntőben, ami egyúttal arra enged következtetni, hogy így három húzás után a negyedikben majd nem ő lesz, aki röhög (isteni igazságszolgáltatás-jeligére). Abban egyetértek, hogy Bettinát nem biztos, hogy jó ötlet volt kirakni. Dehát mindenki a saját, hülye feje után megy, ezzel ki- vagy beteljesítve a sorsát ;).

Az ekézéssel kapcsolatban, nekem határozott felüdülés az idei évad, mármint az előző szériához képest, ahol a társaság magját egy masszívan képmutató klikk képviselte, és a kommentekben úgy tűnt, hogy akik ezt figyelik és kommentálják, azok mindezt nem vágják le, vagy éppen teljesen természetesnek tartják. Ma meg már ott levágták, hogy család, miaf..., amikor még az elején Muzsikus próbálta ezzel feldobni a továbbjutási esélyeit. Ez tetszik.

Banyus83 2012.05.11. 09:35:44

@Mrs. Jackman: Végülis igen...én is csak abból indultam ki, hogy tavaly már nem jöttek újak az utolsó 2 hétben...de ki tudja...Ez az Éden Hotel, itt... :-)

beacska 2012.05.11. 09:36:11

@Mrs. Jackman: igen, tudom. Csak hogy nem a védett kénye-kedvének volt kitéve. Hanem az ő bentmaradását szolgálta.

beacska 2012.05.11. 09:37:49

@f.fredericks: azért csak a végén, mert ez nem pallos-típusú lesúlytó védettség volt, hanem védő-típusú védettség. Kifejezetten a régi játékosok számára kitalálva ;)

Vadkörte82 2012.05.11. 09:38:55

@Banyus83: nem azért mert annyira szép..:)

ga_zsi 2012.05.11. 09:41:42

@Cathcart_ezredes: "A legfurább nekem az, hogy mindenki azért ekézi a másikat szembe vagy a háta mögött, amit ő is vastagon csinál." Tökéletesen egyetértek veled ebben. A stílusa után nekem Anikóval ez a bajom, hogy amit neki meg lehet, azt másnak miért nem. Ő csak a saját seggét védi, mindig ezt mondja, de más nem teheti meg a sajátjával, mert az már akkor hazug, "ordas ..."
Andi detto
Noémi kieshetett volna, nem bírom a búráját, de Bettikét sem, mert kidobta Kírát.Úgyhogy jó ez így.

pilar ternera 2012.05.11. 09:41:51

@f.fredericks: mindig is két agysejtes éticsiga volt, csak most már meg sem tudja játszani magát! ;)

LoveMy 2012.05.11. 09:42:49

@sirarcheer:
Az ÉH1 48 részből állt.
A 43-ban részben már csak 4 pár volt, de ekkor pofon vágta a retkes qqrva pókmajom Kristófot, és kiesett, ezzel persze a párja is a 44-ben. A 45-ben volt a Bomba játék a vesztes pár közül ez egyik tag (fiú) kiesett. Maradt öt fő, ekkor a lányok taktikai alapon kiszavaztak hármuk közül egyet, maradt 4 fő.
47. részben jönnek vissza a régi játékosok ceremónia keretében, és lehetőségük van lecserélni a bent maradóknak a régiekre. Az egyik lány cserélt.
48.részben a régi játékosok szimpátia szavazással állnak a maradék két pár mellé, aki mellé több ember áll az megy a végső játékba a bizalom aranygömbjét tartani és kezdődik a végjáték!

pilar ternera 2012.05.11. 09:44:45

@LoveMy: köszönjük, 5-ös, leülhet! :))
... de tényleg köszi! ;)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 09:45:24

@Pilar Ternera:
bocs, hogy nem írom le újra: plagizálok magamtól tegnap estéről:)

"Máté-Edina: Pfuj, de tényleg. Ha egy pici gerinc van bennük, akkor Edinát rakják be Féliker mellé, mert nem volt 100%, hogy Márk nem bassza át őket. Akkor meg már Naivát kockáztassák, és ne Naomit, aki kihúzta a szarból Brokit."
"Én pont azt gondolom, amit Levente mondott a riportban. Naomi benntartotta Mátét, ezért megérdemelt volna annyit, hogy utána ne az ő bőrét vigyék vásárra. Ha odaáll Máté mögé egyedül, akkor kevés esély van ró, hogy kivágják. Féliker mellett meg ez úgy sem volt biztos, hogy le volt zsírozva elvileg. Mi van akkor ha Márk csak át akarta volna őket vágni, hogy kitegyen egy csajt, és akkor már több esélye van Bettinek túlélni? Nem tudhatták biztosan, hogy mi lesz a vége, és Noémi kockáztatott nagyot."

fl3sli 2012.05.11. 09:47:06

@ga_zsi: +1
A legszebb, hogy azok után voltak mekkora gecik, hogy le volt boltolva ostobenkó bentmaradása. Szerintem Anikónak meg Pitnek az fáj a legjobban, hogy már megint nem tudott erről semmit :D Pit a 35 életévével olyan mint egy fürdős kurva, jajj engem már megint kihagytak a döntésből, senki nem kérdezte meg, hogy ez igy megfelel -e nekem. Jelzem mikor ő kavart ő sem mondta el mindenkinek, de ugye az más.

riverblue 2012.05.11. 09:47:36

@nosce: jogos a 2pont!

innentől max azt kommentelhetjük,hogy a szerkesztők kit akarhatnak győztesnek kihozni..
mert a valóságnak ehhez zéró köze van..
és a nagyképű szlogent és feldughatják maguknak!!
mert az éden hotelben az történik amit a szerkik nagy okosan kitalálnak..
ennyi..és nem több.
szép volt viasat!!!!!

Banyus83 2012.05.11. 09:47:40

@LoveMy: Így van..és arról nem beszélve, hogy a 41. részben már ki is esett az utcsó 5 párból az egyik...

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 09:48:29

@Átvitel honvéd:
Melák-Műanyag duótól én azért voltam a végére már ideges, mert Műanyag nem úgy mondott nemet, hogy közben nem hagyta magát fogdosni stb. Kicsit félek, hogy egy bizonyos IQ alatti alja népek ebből azt szűrik le, hogy a nő nemet mond, de igent gondol, és erre alapozva erőszakoskodhatnak, vagy erőszakolhatnak.

Almeron 2012.05.11. 09:49:15

Egészen a múlt heti párválasztóig nem volt érezhető a szerkesztői beavatkozás (ha volt ilyen). Viszont a védettségi sorrend múlt heti machinálása, illetve a mostani Andor féle védettség egyértelműen durva szerkesztői benyúlás.
Lehetett volna sokkal kreatívabban megoldani, pl. egyszerűen engedik, hogy Andor megtudja a védettségét, és egy kicsit érdekesebb lett volna a párválasztó függetlenül attól, hogy a végeredmény nem változott volna.
Hiszen a Féliker Noémit választotta! És ezt a szerkesztői is tudták.

Ezért ha Andor választott volna utolsóként, hiába szeretett volna Máté mellé állni, ha Pít üresen tekintett maradt volna. Így kicsit elegánsabb lehetett volna a végeredmény, és mi sem arról beszélnénk, hogy mekkora ordenáré módon szólnak bele a szerkesztők a játékba.

És így valamennyire érthető a játékosok passzivitása is, mert a sorsuk jelentős mértékben a szerkesztők kezében van.

fl3sli 2012.05.11. 09:49:57

@Cathcart_ezredes: Ez már tegnap el lett mondva ezerszer, hogy abból ha átbassza őket csak Márk jön ki szarul, mert nem bíztak volna benne, de látom nem érted. És ha Edina kapta volna a védettséget, akkor meg kiesik a Betti megint ez a sok ha hülyeség.

LoveMy 2012.05.11. 09:50:09

@Pilar Ternera:
Szia :)
megint csak egyet értünk!
Szerintem pont azzal egy mondatával bizonyította Edina (ha te Mátéhoz állsz, én nem állok oda!) hogy egyenes és őszinte barát, már ha lehet ilyen fogalom ott!
És pont ezért (sorrend) nem állt már Edina-Máté mellé FSZK. Szerintem előtte megbeszélték a téglafejű Arnold szarkavarását is!

sirarcheer 2012.05.11. 09:51:59

@riverblue: Ti is elmettek Naivának. :)
Tényleg elhittétek hogy nem nyúlnak bele a szerkesztők?
Ha Dávid-LMZ-Roccó-Pít-Iker és Dénás-Niki2-Betti-Petra-Alexa lenne most bent akkor azért sírnátok hogy milyen uncsi. ;)

@LoveMy: Köszönöm.

pilar ternera 2012.05.11. 09:52:10

@Cathcart_ezredes: igen, ebben van valami, de ez már lassan a végjáték! itt már mindenkinek a számára legerősebb párjához kell lavírozni, ahogy pl. Márk is tette, még ha ez csak időleges is lesz, mert Noémi, ha teheti, kiejti. pl. ha megint lehet majd régire cserélni, tutira behúzza Omárt. akkor tőle nem lesz szemétség, hogy ejti Márkot, aki bent tartotta? ez csak feltételezés persze, de mutatja, hogy itt már egyre inkább nem kell/szabad jópofizni.

f.fredericks 2012.05.11. 09:52:13

@beacska: ezzel nekem csak az a gondom, hogy mi alapján döntik el, hogy ki az "értékes" régi játékos, és ki nem? Nem értem a Viasat szerkesztőit, FSzK-t nem először lett volna lehetőségük kirakni. Ott volt a JégNiki eset, valamint most is, és még mindig bent van.
Amúgy kíváncsi lennék arra, hogy mi a retorziója annak, ha úgy cselekszel, ami nem tetszik a szerkiknek, mondjuk egy párválasztón. Fogják újra veszik, a számukra szimpatikus kimenetellel, és téged meg jól lebasznak? + pénzbüntetés? A műsor végén sixx csinálhatna egy interjút a szerkikkel, egy általunk összeállított kérdéssorból, kezdve a castinggal és ezekkel a (Hipert idézve GUSZTUSTALAN) szerkesztői húzásokkal.

fl3sli 2012.05.11. 09:52:14

@LoveMy: Már tudta, hogy mehet Márk mögé és ezzel le volt rendezve.

LoveMy 2012.05.11. 09:52:52

@gonoszkiralylany:
szerintem ez egy gusztustalan taktika része a végjáték miatt, azt hiszi, hogy Máté is be van indulva erre a téglafejű Arnoldra :D
Nem baj téglafejjel nagyot lehet szántani pofára esés közben :D

ginny03 2012.05.11. 09:55:49

@Mrs. Jackman: igen ez az , én sem értem, hogy miért fordult Andor hirtelen Edina ellen...vagy lemaradtam valamiről? Tök jóban voltak és szinte egyik napról a másikra Andor azt mondta mindenkinek akinek csak tudta, hogy Edina milyen kétszínű és stb ... de miééééééért? Mi történt kettejük között? Vagy már olyan sokat hazudott mindenkinek Andor, hogy már elhitte a saját hülyeségét? Nem értem !
Hiper találja undorítónak amit Edina és Broki tesznek? És ő mit is csinált? Sokkal gusztustalanabb dolgokat és erre ő háborodik fel...szééép
Bogi elbaszta, de nagyon, ilyen egy idiótát komolyan, nem is baj, hogy kiesett. Konkrétan elmondta neki Hiper a titkát az bizalom próbán és még ő van megsértődve? Szerintem a saját hülyeségén sírt a kamerába, mert rájött (talán)! Kivételesen nem akart kibaszni az "új lánnyal" és mégis sikerült ... karma :)
Bettit nem sajnálom én sem egy percig se ő is elcseszte elég gyorsan a dolgait, ahogy mondtad színtelen volt nem kár érte! :)

fl3sli 2012.05.11. 09:56:56

Egyébként akik ekézik itt a Máté Edina páros megoldását, azok mit mondtak akkor amikor Pity boy Andorral lett párba, ami neki jól jött volna, mivel két lány állt mögötte, és nem kellett dönteni, viszont Pit mindkét lánynak azt igérte, hogy őt tartja bent és ez ott akkor ki is derült. Akkor nem mondta, hogy hányingerem volt a párválasztón :D

Almeron 2012.05.11. 09:56:59

@f.fredericks: A Jégniki estetnél pont nem avatkoztak közbe a szerkesztők. Szerkesztői szempontból jobb lett volna, ha Niki marad bent, nem pedig a súlytalan, irritáló FSZK. Ráadásul, ha Melák erősen szexuális tartalmú "közeledéséből" Nikinek elege lett volna, akkor ott volt még Terror, bár erre már nem emlékszem annyira...

sierrahun 2012.05.11. 09:57:45

@Cathcart_ezredes: "Lehet, hogy Betti is új játékos volt, és nem volt valami népszerű, de ha bejut a döntőbe, akkor az a lány még hazaúton is fogta volna a gömbjét."

-- Ez egy nagy igazság volt, möszjő.

"Sixx meg olyan, mint a viasat vágói: machinál a képekkel, mert Ostobenkó nem a tegnapiban monokinizett. Skandalum:)"

-- :)))

nyílegyenes labirintus 2012.05.11. 09:58:27

Lehet kutyázni Edinát, Andort, Hipert, Mátét, bárkit, mert lényegében nincs sok különbség a hotellakók játéka között.
Annyi a marha nagy taktika, hogy mindenki védi a saját érdekeit és seggét, amíg tudja.
A karaktereket, személyiségeket lehet szeretni vagy rühellni, de a játékukat kifogásolni a hazugságaikat számon kérni nincs sok értelme.
Ez csak rengeteg kamuzással, szarkavarással, és gerinc nélkül működhet, hiába kurva nagy agy (Ó,hol vagy Korleone?) valaki, korrekt, egyenes, becsületes játékkal úgy esne ki bárki, mint a szar.
A karaktereket lehet szeretni vagy savazni, de a játékukat kifogásolni nem nagyon...

Szomorú, hogy ehhez még a szerkesztők háttérmunkája is kell, bár abban van valami igazság a részükről, hogy a nézők jobban ugranak a Hiper-Naiva-Andor stb. konfliktusra, mint a Bettiféle nihil fetrengésre.

Ugyanezt az elvet végig gondolva, simán eltudom képzelni, hogy a szerkesztők a bent lévő két legnagyobb stratéga, két tábor Pít-Máté külön csatájára fogják kihegyezni a végjátékot. Bár nem tudom a végét, a legjobb forgatókönyvnek ez tűnne...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.05.11. 09:58:46

Az kiderült, hogy Bogi mikor választotta ki a védett személyt? Mert nekem pont a megjelölt név miatt úgy tűnt, hogy már a tetemre hívás után, miután rájött, hogy Anikó átbaszta.

Amúgy egyik kiesett játékosért se kár, főleg a fekete hajú csajért, csak lézengett buccogó szájjal Márk után. A neve nem jut eszembe...

Faszkivan, hogy ezt a szériát teleszórták tök egyforma, vasalt fekete műhajú, ám megjegyezni való egyéniség/személyiség nélküli lányokkal. .. :/

ga_zsi 2012.05.11. 09:59:04

@Cathcart_ezredes: Melyik a jobb?
Aki rögtön szerelmes lesz,szerelemből megteszi amait akarsz, felnéz rád, igaz, kicsit "pióca", mint Edina.
Vagy. Húzza a fejed, de azért tipi-tapi közben húzza a száját, hogy ne máááár, a hátad mögött meg mindenkinek elmondja, hogy az oorrodnál fogva vezet, pedig neki nem kell ilyen kisfiú. Ez Niki.
Férfi szemmel melyik a jobb? Nekem így "majd 150-es nyanya fejjel Az első. Őt leagálbb lehet irányítani, meglehet benne bízni, nem lekezelő.

f.fredericks 2012.05.11. 09:59:18

@Almeron: hát szerintem ott is keményen súgtak a szerkik, hogy kit kell kitenni. Főleg annak függvényében, hogy (HA) már le van zsírozva a győztes.

Átvitel honvéd 2012.05.11. 09:59:25

@Cathcart_ezredes: Féliker emlékeim szerint azzal ment oda Brokihoz, hogy neki Naomi kell. Nem tudom, kiegyezhettek volna-e Naivában, azaz volt-e ebben akár Brokinak, akár a "nőjének" ráhatási lehetősége az eseményekre. Ha Féliker szemszögét nézem, feltételezve, hogy egy csepp esze van, akkor nem volt. Két héttel a vége előtt olyannal párban lenni, mint Naiva, ha téged nem Brokinak hívnak, életveszélyes (...jó, lehet, hogy akkor is, de az más tészta :D ).

horgi1 2012.05.11. 09:59:27

Igaza volt Pítnek a kiválasztás után, hogy Mátééknak most illet volna szerepet vállalni.Noémitől elvárták, hogy "mentse meg" az alkoholistát,de ők Edinkával most szépen kivonultak és megerősödve egymásra találtak. Noémit gyengíti féldebil féliker, de intellektuálisan összeillenek. Noémi vesztes, akárhogy is nézzük és ez elsősorban Edinka ténykedésének köszönhető, meg a saját jószívének, befolyásolhatóságának na és együgyűségének.Noémi ott volt mikor kérték, de hol volt most Máté és Edinka? Nem rajtuk múlott, hogy Noémi bent maradt.Az ilyen emberektől jó messzire kell futni! Nem az a gond ami történt, hanem ahogy ezt az egész helyzetet kezelte a kis ribi és az alkoholista.
Persze ilyenkor azzal jönnek, hogy ez egy ilyen játék. Na akkor a múlt héten ezzel a jelszóval Máténak is távoznia kellett volna! Akkor miért voltak mások a játékszabályok Edinkánál, akkor miért volt fontos a barátság meg ilyen hülye dumák?

fl3sli 2012.05.11. 09:59:38

Viszont szerintem Sixx teljesen korrektül látta és írta le a dolgokat.

LoveMy 2012.05.11. 10:00:10

@Pilar Ternera:
tudod erre azt gondolom, hogy ha Máté azon szenvedett, gyötörte az alkesz agysejtjeit, hogy ha Edina-FSZK mögé áll, mit tegyen, mert mind kettőt kedveli, kit ezért, kit azért. Együtt vannak kb 2 hónapja s bejön egy téglafejű, semmi testi-lelki "szépség" és ráadásul idegesítő jelenség, aki azokat akarná kiejteni, akiket kedvel....(bár már mindenki tudja, hogy milyen a Máté izlése: fekete hosszú haj, alacsony, húsos-melles)
szerinted egyáltalán mi esélye lenne?
örüljön hogy kapott egy elbűvölő és udvarias mosolyt aztán mehet haza!

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 10:00:55

@fl3sli:
Ugye megengeded, hogy más véleményen legyek mint te? Nem veled kezdtem újra a "vitát", hanem kedves Pilar kérdezett: én válaszoltam, és bemásoltam hogy én mit gondolok erről. Te mást gondolsz, és azzal sincs semmi baj. Soha nem győzködök senkit, csak leírom hogy én hogy látom.
@Pilar Ternera:
Ha Naomi átveri Márkot (át fogja), az szerintem kevésbé geciség (az, csak kisebb), mert Márk ajánlotta fel Bettit, tehát az ő (hülye) döntése miatt fog szívni, míg Ostobenkót meggyőzték arról, hogy kivágja Dávidot, amit szerintem már megbánt.

LoveMy 2012.05.11. 10:01:48

@Pilar Ternera:
ezen fog bukni Pít ha addig nem cseréli le a téglafejűt!

Almeron 2012.05.11. 10:02:23

@sierrahun: Félikernek igaza volt a párválasztót illetően. Betti egy nagyon súlytalan lány volt, ráadásul szerintem a párválasztón azok a játékosok fognak szerepelni, akiket még a szerdai adásban kiválasztottak. És akkor 2-3 játékosnak ötlete sem volt, hogy kit válasszon, pláne, hogy nem ismerték őket (gondolok itt Rolira és Bettinára... meg Andorra). Így a végső szimpátiaszavazáson Betti igazából senki sem tudott volna hozni érthető okokból.

sierrahun 2012.05.11. 10:02:33

@ginny03: "én sem értem, hogy miért fordult Andor hirtelen Edina ellen...vagy lemaradtam valamiről? Tök jóban voltak és szinte egyik napról a másikra Andor azt mondta mindenkinek akinek csak tudta, hogy Edina milyen kétszínű és stb ... de miééééééért? Mi történt kettejük között? Vagy már olyan sokat hazudott mindenkinek Andor, hogy már elhitte a saját hülyeségét? Nem értem !"

-- Elsősorban azért utálja, mert nagyon szeretne a helyébe lépni, mint Brokkoli párja és szerelmese. Hiper és ÚP is azért okádott lángot Dinkára, mert ezen a párválasztón nagyon-de-nagyon szerették volna kiesni látni. Nagyon örültek, hogy megszabadulnak tőle és nagy lett a csalódás.

Átvitel honvéd 2012.05.11. 10:03:49

@sierrahun: "Hiper és ÚP is azért okádott lángot Dinkára, mert ezen a párválasztón nagyon-de-nagyon szerették volna kiesni látni. Nagyon örültek, hogy megszabadulnak tőle és nagy lett a csalódás. "

Bingo...

fl3sli 2012.05.11. 10:03:52

@horgi1: Pont hogy azt mondta Noéminek ha megy Máté mögé akkor ő nem megy oda, és neki jó volt féliker. Egyébként meg amit Noémi művel az úgymond barátjaival.... az miért várja el, hogy vele máshogy viselkedjenek.

gorkmc 2012.05.11. 10:04:20

@ginny03: Andor azért utálja Edinát, mert féltékeny. Andor szeretné magának megkaparintani Mátét. Ennyire egyszerű a megoldás.
Pít és Hiper pedig azért utálja Máté-Edina párost, mert erős konkurencia lehet a döntőben.Ez meg sima irigység, félelem.
Máté-Edina most úgy tudna sokáig jutni, ha összefog a Naomi-Féliker párral. 2 páros már nagyon erős kötelék odabent.

LoveMy 2012.05.11. 10:05:59

@Cathcart_ezredes:
Nem volt itt senki sem szemét (kivéve Hiéna, mert megint azon ordenáréskodott aljas módon amihez fingja nem volt) ne hülyéskedj a végjáték előtt! Pít hülye volt mert nem látott tovább, FSZK biztosabb pont a végjátékban (bár ha Omár visszajön akkor csere) csak osztotta az észt!

ga_zsi 2012.05.11. 10:06:26

@ga_zsi: nem 150-es, '50-es nyanyafejjel. Azért még olyan öreg nem vagyok.

jo.e 2012.05.11. 10:06:39

Ez nem a B betűsek napja volt :( Mekkora lúzer volt Bogi. 1 kicsit sajnálom, mert Hiper teljesen összekavarta. Nyilván ezért volt, hogy abban a tudatban, h. elmondta neki a titkát és ezzel bent tartotta őt, mégsem neki adta a védettséget, hanem annak a csajnak, akivel 1 szót sem beszélt a 3 nap alatt ;) Aki persze simán kivágta volna a szerkesztők kedvencét ill. annak a csaját, ezért inkább meg sem mondták neki, csak amikor már mind1 volt. Ááááá!
----
1ébként jó, ebben a titok dologban konkrétan vétlen volt Hiper, de aki ilyen szinten hazudik, mint ő, már maga sem tudja mi igaz s mi nem. Nemhogy az újonan beköltöző, őt az életben már 1x látó "barátnője". + amit utána művelt... Hihetetlen ez a nő :(((

gonoszkiralylany 2012.05.11. 10:06:39

@C76: Edinát még Roli is benntartotta volna, mert kedvelte, és valamennyire sajnálta is a kiközösítés miatt. ezzel egyébként nagyot nőtt a szememben Roli, még ha teljesen hülye döntés is lett volna az ő helyzetében. (de hát Edinának eszébe sem volt odaállni)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 10:06:49

@Átvitel honvéd:
Ebben teljesen igazad van, elfogadom abszolút.

sierrahun 2012.05.11. 10:07:32

@nyílegyenes labirintus: Brokkoli akkor lenne nagy stratéga, ha a kamrakulcsot kéne megszereznie, ahol a pálinkát tartják. Szerkesztői segítség nélkül olyan elveszett, hogy a saját faszát is a kezébe kell adni hugyozáskor, mert magától nem találná meg.

Almeron 2012.05.11. 10:07:40

@nyílegyenes labirintus: A Pít-Máté páros nem ér fel a ÉH1-es Corleone-Pókmajom párossal. Sőt igazából az ÉH1 12. részétől egészen a 44. részig a két meghatározó játékos párharcáról szólt, hogy ki-ki tud a másik ellen felhasználni, stb... természetesen ott is voltak szerkesztői belenyúlások (pl. védettség Pókmajomnak), de alapvetően vitte előre a játékos és tök jól működött.

Az ÉH2-ben Pít és Máte nincs egy súlycsoportban Pókmajommal, de főleg Corleonéval. Rájuk hegyezni a finálét nem túl jó ötlet.

riverblue 2012.05.11. 10:08:02

folytatva a gondolat menetet..
az "okos" szót erősen idézőjelben értem.
mert inkább amatőrizmus amit a műsor
sugallt tegnap is..
a leghülyébb néző is érezte ,hogy a tegnapi párválasztón több helyen is kilóg a lóláb..
Pinokkinával dobáltatják a védettség szót..amit semmire nem engednek használni..ergo értelmetlen..
aztán..a kiesett vizilabdázó külsejű hölgyet is megkérdezném róla,így utólag..hogy valóban ő körmölte le Andor nevét a fecnire!!??
mert erős a gyanúm,hogy több okból sem..
igaz jelentősége pont nulla..mert bárkit is firkant oda..úgy alakítják,hogy lúzer Bettina go home..
Aztán ez a Márk gyerek..is nagyon életszerű poént villant.
Hirtelen kigyullad a fejében a bilux..hogy akkor most neki a Naomi kell..a háta mögé..na persze!!;))
ez is tök természetes..már már sorsszerű..nem?:)))
lófaszt.
Ez a kiscsaj akit kibaszott,ez volt neki az egyetlen sansza a pénzhez..
ha normális kerékvágásban gondolkodunk..
de felesleges..
jött egy ukáz kintről..hogy csere van..
és nincs apelláta.
Az meg,hogy miért pont a szomorú kutyafej és piásmatyi kombót favorizálják..legyen az ő titkuk..

tomfree 2012.05.11. 10:08:27

Na nézzük a tegnapit:

BostonBogi alaposan mellényúlt és még vádaskodott is Anikó ellen, botrány volt a viselkedése. Nem szívlelem Anikót, de korrekt volt vele teljesen, ez az agyhalott meg nem vette az adást és még neki állt feljebb.

Akitől kivagyok az Andor, most akkor a nagy titka az, hogy jóban vannak Edinával, közben kutyafejnek vagy mi a f@sznak hívja a háta mögött miközben úgy néz ki mint egy betesztoszteronozott díjbirkozó, akinek bedobálták a fogait a szájába két méterről.
Roland egy egyszerű gyerek, de alapvetően őszinte figurának nézem, talán a legszimpatikusabb tag a bentiek közül, de nem fog sokáig jutni emiatt ebben az alapvetően jellemtelen játékban.

Lehet, hogy csak azért mert mindenki rászállt Edinára, tegnap megsajnáltam és szurkoltam neki, ne ő essen ki. Nagyon naiv kiscsaj, de nem zsigerből genya, mint például Andor. Csórikám bent nem látja, hogy szívszerelme az alkeszBroki miket művel meg mond róla a háta mögött, azért ezt mérlegeljétek, amikor osztjátok itt.

nyílegyenes labirintus 2012.05.11. 10:08:33

@Banyus83: na kösz, legalább akkor nem vagyok egyedül. :)

Átvitel honvéd 2012.05.11. 10:08:47

@gorkmc: még az is megfordult a fejemben, hogy UP részéről Broki kutyázása, a műfelháborodás nem csak a csalódottság "jele", hanem levágta, hogy ez az a pont, ahol "észrevétlenül" szövetségre juthat, legalább átmenetileg, a pillanatnyilag ebben ugyanilyen érdekeltnek tűnő és ugyanilyen ökör Hiperrel. Mert ugye azzal, hogy Broki nem bukta be a választót, ő gyakorlatilag ugyanolyan elszigetelt maradt, gyakorlatilag egyedül, mint előtte.

(Hiper, hogy is mondjam, a nagy ijedségre mintha dupla adag kokszot tolt volna, mert az interjúkban- meg az este is olyan volt, mint aki a szokásosnál is kevésbé bír magával.)

pilar ternera 2012.05.11. 10:09:19

@Cathcart_ezredes: sztem Márk nem akarta volna Edinát, mert tudja, hogy ő csak Mátét akarja. sokkal nagyobb kockázat ő, mint Noémi, akinek TALÁN ott van Pít, de ott nagyon rezeg a léc, hiszen most sem választotta volna Noémit Andor helyett.
Márk akarta Noémit és nem Edinát!
a "kedves Pilar"-ért külön köszönet! :))
@LoveMy: szót nem érdemel az a nő, én pezsgőt bontottam volna, ha ő megy tegnap!

jo.e 2012.05.11. 10:09:41

Ellentétben 1esekkel én Edinát 1általán nem tartom valami nagy kombinátornak. Sőt! Semekkorának. Mondjatok már 1etlen önálló gondolatát azon kívül, h. "nekem itt van Máté" :)
Ostoba, magát fülig szerelmesnek gondoló liba. Én ennek tartom inkább! Bár csak a döntőben Roli pofára ejtené őt 1 lépéssel a főfődíj előtt :)))

LoveMy 2012.05.11. 10:11:23

@Cathcart_ezredes:
tévedsz mert nem FSZK húzta ki igazából Mátét, hanem Edina kihúzta Bettiből az infót és így indult el a taktika, még azt mondta Máté, nem FSZK-t akarták kellemetlen helyzetbe hozni, hanem a Dévidet akarták kiszórni a hátbaszúrásért, és tök mindegy melyik lány mellett állt volna!
És FSZK csak azt kérte, hogy ne Frankie mellé kelljen állnia, nem azt hogy Máté mellől megy nyugdíjba!

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 10:11:42

@ga_zsi:
Huhh, engem alapból kiráz a hideg mindkét nőtípustól. Műanyag tipikusan olyan nőnek tűnik, aki végigtaktikázza a párkapcsolatát is, állandó játékok, cselek, stb. Naiva meg tényleg egy energiavámpírnak tűnik, pokoli megfelelési kényszerrel és önképzavarral. Nem választhatom inkább helyettük Szöcskét?:)

Átvitel honvéd 2012.05.11. 10:12:52

@Almeron: hmm, az nekem is úgy tűnik, hogy az ÉH1 sokkal nagyobb daráló volt. Bár én nagyon rühelltem azt a masszív képmutatást, amit Korleóne- és csapata, mint hősök formájában a Viasat lenyomott a nézők torkán (amit csak a dubajozó, magas árfolyamú kurva, mint méltó ellenfél tudott ellenpontozni...).

ginny03 2012.05.11. 10:13:06

Egyébként szerintem most rájött mindenki, hogy Edina senkit nem baszott át és ok nélkül cseszegették bent. Jogtalanul kapta a jelzőket! Ha tehetném és belehetne nyúlni a TV-be miközben megy az ÉH Hipert úgy meggyepáltam volna már, hogy lógna a műszempilla mindenéről, mert az összeset még pluszban rá is ragasztanám. Én Edinának drukkolok ...
Ja és egyébként akit érdekel már nincs meg Brokinak és a "közel 40 éves nője", Edinának még most is kellene, de Brokinak meg Edina nem kell, volt erről egy cikk, mert megkérdezték miután haza jött Broki és akkor mesélte el, hogy mi van vele mostanában.

www.borsonline.hu/20120426_mate_taktikabol_szexeltembr_

Krisztián (alias Melák) kinn maradt és elment Floridába a mai napig ott van ... :)
www.borsonline.hu/cikk.php?id=56300
Sőt aki nem tudta annak ajánlom figyelmébe a Hiper és Muzsikus szüleiről szóló cikket ... :)
www.borsonline.hu/cikk.php?id=55347

fl3sli 2012.05.11. 10:13:35

@Cathcart_ezredes: neki is biztos van hibája csak még nem derült ki :D

Vadkörte82 2012.05.11. 10:13:55

@LoveMy: hehe..egyetértés...engem Hiper-FSZK irritál..pasik közül nincs két ilyen undorító típus..

ginny03 2012.05.11. 10:14:22

Bocsi kicsit hibásan írok ma :))))

foxglove (törölt) 2012.05.11. 10:14:25

Nem igazán értem a fanyalgást... az első évadban, akinek volt szeme, látta, hogy belenyúlnak a szerkesztők... nem is akárhogyan. még menő forgatókönyvírót is szereztek (nem tudom, hogy most is ő dolgozott-e a produkción). Ennek ellenére/éppen ezért élvezetes volt a műsor.
A második évadnál ez kinek meglepetés, és miért baj, hogy szerkesztgetik? Még mindig ezerszer jobb, mint az RTlklub és a VV, ahol szintén megrendezett volt az egész, és szintén le volt zsírozva előre a győztes személye, de volt pofájuk napról napra a szemünkbe hazudni, hogy a nézők akarata, internetes szavazás, arról nem is beszélve, hogy bezsebelték az sms-eket a párbajokon...Pofátlanság.

sierrahun 2012.05.11. 10:14:41

@Átvitel honvéd: Eegen, megint hasonlóan ketyeg az agyunk.

JOKKA21 2012.05.11. 10:15:03

@beacska: Ideges voltam és tényleg elmondta neki a titkát nem értem miért a Kulabás titkot írta Bogi.:(

Nagyon felkúrt a viasat..Anikó tegnap vicces volt, amikor mondta, hogy huszonéves csitrik szemen hazudják, ami fail, mert ugye Anikó(26).:D

jo.e 2012.05.11. 10:15:29

@riverblue: 1etértek!
Márknak nem tűnt még föl, h. Máté (már csak 1 János meg 1 Lukács hiányozna :)) milyen jól ellavírozik pusztán azzal, h. van 1 belé fülig szerelmes droidja. Neki is lett volna, de nem, ő lecseréli N-ra, aki 1 perc alatt dobná Mátéért, Pítért, akárkiért.
Ez legalább akkora lóláb volt, mint amikor D. ment haza. A viasat mondjon le! Hacsak nem mind1 nekik ki kapja a lóvét. Mert nem hiszem, h. a nézettségen 1 héttel a finálé előtt ez bármit is rontott volna.

fl3sli 2012.05.11. 10:15:35

@foxglove: Egyébként kevesebb védettséggel kéne dobálozni, és akkor nem lenne gond.

JOKKA21 2012.05.11. 10:16:31

Mi az a boston?Pesten valami bulihely?

LoveMy 2012.05.11. 10:18:04

@Átvitel honvéd:
végül is az Iker tartozott FSZK-nak az Omár kiejtésével! Úgy hogy jogos volt a felajánlása és hogy bent tartotta FSZK-t!

fl3sli 2012.05.11. 10:19:02

@JOKKA21: Ja hát Bogi saját magát csapta be, de lehet hogy ezt sugallta neki Anikó, de ebből a szempontból Anikót is meglehet érteni, mert mikor rájött, hogy kikotyogta a titkát, ami nem is igaz jegyzem meg akkor befosott, hogy ezzel ki eshet, mert az volt, hogy nem mondhatjátok el, ezért mondott neki még egyet, és azt nem tudjuk, hogy ott a teljes beszélgetés, hogy zajlott, azt kéne látni.

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 10:19:02

@Pilar Ternera:
Azért szerintem kicsit túl sokat néztek ki Félikerből. Vagy csak nekem tűnik elég együgyűnek?:) De az előbb már leírtam: ha tényleg direkt Naomit kérte és Naivát semmiképp, akkor nem volt választásuk, elfogadom.
@LoveMy:
Nézd, szerintem te rettenetesen szemellenzősen kedveled Edinát, ami egyáltalán nem baj, csak nem tudom így van -e értelme válaszolnom, mert úgyis lepattan:) Lehet nem FSZK derítette ki Dávid tervét, de ha ő akkor azt mondja, hogy bocs, de Dávidban én megbízom, és nem adom, akkor Naiva hiába szedte ki a titkot: nem ért vele semmit. FSZK Brokit választotta Dávid ellenében, tehát az én világomban ő mentette meg.

riverblue 2012.05.11. 10:19:28

@sirarcheer: jóbarát!
naiv max te lehetsz..hogy ilyet kérdezel;)
nyilván nem az a kérdés,hogy melyik realitybe nem nyúlnak bele!!
hanem az,hogy dilettáns amatőr módon teszik e ezt..vagy úgy,hogy beszopják a nézők..és még feszítik is vele a húrt ami a játék menetét illeti..
és ami a szereplőket illeti..nos igen!
eltudok képzelni egész más felállást a végére..nem ezeket a taknyokat.

Vadkörte82 2012.05.11. 10:19:30

@ginny03: dejóóó :) én is-én is.

nyílegyenes labirintus 2012.05.11. 10:20:53

@sierrahun: "Brokkoli akkor lenne nagy stratéga, ha a kamrakulcsot kéne megszereznie, ahol a pálinkát tartják." :D

Én azért másképp látom. Van egy kevés affinitása a játékoz...

@Almeron: Még nem ér fel a Korleone-Pókmajom háborúval, de majd mostantól élesedik a küzdelem.
Egyébként a ÉH1ben is gyönyörűen keverték a fekáliát a szerkik, amikor kellett simán belenyúltak.
Nem tudom, hogy mi a vége mondom, de a két legmeghatározóbb karakter szvsz. Máté és Pít, van egy sanda gyanúm, hogy elviszik őket a végéig... vagy nem... de az biztos. :)

fl3sli 2012.05.11. 10:21:34

@Cathcart_ezredes: Viszont vhol szerintem Noéminak is jól jött, hogy megszabadulhat D. től, csak lehet abba bíztak most fiúk jönnek, és akkor majd kiválaszt egyet. Egyébként akkor még mindig lehetett volna több lehetősége Máténak, hogy hova álljon ha Noémi nem vállalja. Szóval hogy meg tudták Dávid tervét az mindenképp jó volt :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 10:22:05

Jó reggelt és bocsesz de még nem olvastam hsz-eket csak Sixx írását.

Kissé kezdek kiakadni a műsorra.. de tényleg... folyamatosan benntartanak ha kell, bármi áron embereket.. (kicsit olyan mint amikor a Dallasba visszaírták Bobbyt.. )

Annyira össze vissza vissza vágják az anyagokat, hogy egyszerűen nem lehet már eldönteni, hogy valójában ki milyen karakter... Nagyjából abban vagyok biztos, hogy Hiper klinikai eset, de ezenkívül már érthetetlen számomra, mik a háttérbeli történések és, hogy ki irányítja a szálakat..(és azt végképp nem értem, ezt mi nézők ez miért nem tudhatjuk??? )
Én nem hiszem, hogy Bogi, annyira hülye, hogy bár kitalál egy remek cselt, hogy kiszedje a titkokat..de aztán totális hülyeséget mond be.
Ilyen nincs.. sztem Hiper igenis megvezette valahogyan, csak ezt elfelejtették bevágni..
A másik dolog Márk.. A gyök2-es IQ-jával egyedül kitalálta, hogy megmenti Ostobenkót és kiejti Bettit..?!?!
És ezt megüzeni Broki által Ostobenkónak...????
Mi a sz@r értelme van ennek????
Egyre jobban erősödik bennem a gyanú, hogy egy pocsék forgatókönyvíró, pocsék filmjét nézzük valójában... :(
Kezdek kiábrándulni az Éden Hotelből.. :(

Ainult Mina 2012.05.11. 10:23:01

Ha Márk nem jelentkezik, hogy bent tartja Noémit, a lány kiesik, mint a pinty. Szerelmespár a kisujját nem mozdította érte, nem tárgyalt, nem szervezkedett...

Na ezért kéne menniük.

sierrahun 2012.05.11. 10:24:26

@LoveMy: Valszeg azt sem kérte szegény FSZK, hogy pár órával a párválasztó előtt még infarktusos állapotban lehessen, mert hármuknak (Brokkoli, Dinka, és saját maga) közösen nincs fingjuk se, hogy hova álljon Noémi. Mindez főként azért következett be, mert Edinának egész héter mindegy mi történik, Brokkolit akarta vissza elsősorban, Brokkolinak meg k. mindegy volt, hogy mi történik úgy általában, mert párja van és pia is van, szép az élet. Noémi jelentősen több áldozatot hozott értük, egyáltalán nem csodálom, hogy átverve érezte magát.

jo.e 2012.05.11. 10:24:34

@foxglove: Hát nemtom... Ezt az sms dolgot már annyiszor körüljárták. Nem mindegy a szerkesztőknek, h. a már 1x megszűrt idióták közül melyiket engedik be a ketrecbe?
Nekem, nem az a bajom, h. közben írják a forgatókönyvet, hanem hogy nem a "történet" hanem 1es szereplők vannak a középpontban.
Ha mondjuk M-ékon kívül még senki nem készített tervet a hotelben (ezt ugye nem tudhatjuk, mert nem 7/24 az adás) akkor viszont visszaszívok mindent ez ügyben...

Kallisztó 2012.05.11. 10:25:04

Pít okosan választotta meg a titkot és szerintem ANdor is ügyesen vágta Edinka alatt a fát. Pont azért verném a sunyi kis tünci fejét a falba ahogy ott is ő játszotta a mártírt és a négyszemközt alázta Noémit Matcsikának. Azt a csajt aki egy szóra megmentette az ő seggüket. Méghogy ez a csaj nem gonosz és sunyi? És még ő játszotta el a mártírt, pedig 1000%-ig Noéminek volt igaza.
Azért Matcsi a másik díszpinty a gyávaság szobra,is elszólta magát, valószínűleg kivágta volna Edinkát ha Noémi is mögötte áll. Jaj, az élet csak elrendezi az ilyesmit, két ilyen szemétláda, meg is érdemli egymást. Hosszú kapcsolatot kívánok nekik kintre is (tudom, nem maradnak együtt).

Noémi végül egészen jól hozta ki magát ebből a helyzetből, mert hiába tartotta volna Broki őt bent, utána közellenség lett volna. Edinka mindenkit ellene heccelt volna azzal, hogy áldozatot játszik. Jó lenne, ha Noémi most elkezdené ütni a vasat és mindenkit fűzni azzal, hogy milyen szemetek voltak vele Edinkáék.

LoveMy 2012.05.11. 10:25:34

@Cathcart_ezredes:
csak előbb vidd el egy plasztik sebészhez, mert nagyon rondán elcseszték a két műmelle között! :)

fl3sli 2012.05.11. 10:25:41

@nyílegyenes labirintus: igazából Broki nagyon jól csinálta, hogy a csajok oda vannak érte. Noémivel alkothat egy párt, eddig úgy tűnt Anikóval is mehetne most ez lehet megszűnt, Andort is lehet megtudná fűzni, ott van még Edina is neki. Közbe meg a fiúkkal is jóba van. Mondjuk most Pit be van tőle szarva ezért támad, Levi meg megy Hiper után.

Vadkörte82 2012.05.11. 10:26:36

@paranyuszi: mennyire igazad van, éán már eljutottam oda, h átpörgetem a részeket, de leginkább sxx és a blog amiből az infokat leveszem..na igen és már drukkolni sem tudok úgy igazán senkinek..inkább egy pár ellen vagyok..msot h Edinka ellenes a hangulat neki hangyányival jobban szurkolok..

apropó..vártam tegnap a Mácsi- Maci smárt a naplementében amit állítólag te ígértél meg..

LoveMy 2012.05.11. 10:27:55

@Vadkörte82:
:)
nagggyon de még a téglafejű Arnold is! Na azt csapkodnám a szívlapátommal! :)

Almeron 2012.05.11. 10:28:13

@nyílegyenes labirintus: Persze, hogy ÉH1-ben belenyúltak a szerkesztők, de nem ennyire átlátszóan. Én csak egyetlen igazán szemszúró epizódra emlékszem, de az jól sült el. A többi szépen csendben, látszólag a játékosok szabad akaratából történt. És soha nem a párválasztón kaptuk az arcunkba, hogy itt bizony szerkesztői húzás történt...
Ellentétben az ÉH2-vel.

pilar ternera 2012.05.11. 10:28:53

@Cathcart_ezredes: lehet, hogy kicsit túlértékelem, de nekem nem tűnik mindig együgyűnek. bár, lehet, hogy a többiek befolyásolják, csak jól adja el, mintha ő is nagy taktikus lenne. :)

egyébként az biztos, hogy azért akarták felkoncolni Edinát, mert nagyon félnek tőle, az ő kiesésével Máté is gyengül, akitől szintén nagyon be vannak sz@rva. és őrjöngtek, mert marhára nem sikerült! :))))

azért arra kíváncsi leszek, hogy mitől kap sírógörcsöt Anikó? :-DDDDD

sierrahun 2012.05.11. 10:29:22

@Cathcart_ezredes: Viheted, legyetek boldogok. :)

Nekem eddig Alexa tetszett a leginkább. Csak ne alulról fényképezzék, mert olyankor túl nagy az álla.

LoveMy 2012.05.11. 10:29:43

@Cathcart_ezredes:
és miért nem tette meg FSZK?
úgy ahogy beintett neki most Pít!
ott volt az esély, senki nem tartott a fejéhez pisztolyt!

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 10:29:47

@fl3sli:
Ha jól emlékszem, akkor nem sok más lehetősége lett volna Brokinak FSZK-n kívül.
Edina mögött ott állt Roli védettként.
Andor akkor még nagyon rá volt feszülve Pítre, és Brokival sem mentek még a """flörtök""".
Anikó nem hajította volna ki Elemzőt.
Betti Fliker mögé állt, kivágta Csírát.
Egyedüliként maradt Ostobenkó: ha akkor ő nem választja Brokit, akkor szerintem kiesik.

LoveMy 2012.05.11. 10:30:46

@Cathcart_ezredes:
és még egy ha nem deríti ki Edina, na akkor mi van?

Banyus83 2012.05.11. 10:31:30

@nyílegyenes labirintus: Egyáltalán nem :-)

@LoveMy: Ez valóban így történt...és nem is kellett Roli mögé álljon, aki olyan jólelkű, hogy még szerintem benn is tartotta volna Edinát, ha mégis mögé áll :-)

@foxglove: Szerintem sem meglepő a szerkesztői belenyúlás...mondjuk már az eleje óta csinálják a sok védettséggel meg ilyenekkel, csak most, az utolsó 2 párválasztón bált ennyire nyilvánvalóvá, főleg azért, mert most Mátéékat mentették kicsit...

Drinking Dorithy 2012.05.11. 10:31:34

FSZK valami kötelező nemzetközi elem e hotelben? Az nyilvánvaló, hogy magától nem talál ki semmit (csoda, hogy reggelente fel tud öltözni) és MÉG MINDIG BENN VAN! Hiéna egy g...i, de legalább érdekes a maga aljas módján...De FSZK? MIÉRT,MIÉRT,MIÉRT!?!?!?

Átvitel honvéd 2012.05.11. 10:32:17

@LoveMy: én igazából nem látom át, hogy Márkot ebben mi motiválta. Számomra teljesen váratlan lépés volt, eszembe nem jutott volna, hogy épp ebből a kettőből lehet valaha egy pár. Az világos volt, hogy Betti előbb-utóbb az agyára fog menni, de azt gondoltam, hogy a fennmaradó időt inkább kibekkeli (mert amennyire gázos, hogy a nőtől nem tud meglenni nyugton, annyira előnyös, hogy az tudhatóan nem is fogja átverni soha). Talán tényleg az van, hogy már a döntő környékére koncentrál, és átlátta, hogy szimpatizánsok nélkül, mint két relatíve új játékosból álló párnak, nekik esélytelen megnyerni a döntőt, akkor is, ha eljutnak odáig?... De ezzel együtt is elég kétségbeesett húzásnak tűnik, mivel az is világos, hogy Noémi Bettivel ellentétben nem egy életbiztosítás (és okosnak sem okosabb, egy hajszálnyival sem), azaz így meg az a nagy kérdés, hogy a döntő meglesz-e egyáltalán. Azt, hogy valami "adósság" gondolata miatt szúrta ki magának Noémit, Félikert ismerve, én nem gondolnék. Csírát is szó nélkül vágta ki, pedig korábban neki köszönhette, hogy egyáltalán letehette bent az ülepét.

tvsc 2012.05.11. 10:32:18

Az utolsó képen az nő úgy néz ki, mint Ciccolina :)

fl3sli 2012.05.11. 10:32:38

@Cathcart_ezredes: Akkor is beszélhetett volna még Rolival, hogy álljon máshova, lehet meg tudja győzni, de lényegtelen, Ostobenkót sem kell félteni, ő is a háta mögött folyamatosan osztotta Edinát, meg amit a héten is leművelt vele megérdemelte volna, hogy kiessen.

sierrahun 2012.05.11. 10:33:11

@paranyuszi: Úgy tűnik, hogy a nyerő játékosi stratégia az Éden Hotelben az, ha elég érdekes vagy nézettségi szempontból és egyáltalán nem domináns. A többit a szerkesztők elintézik neked...

nyílegyenes labirintus 2012.05.11. 10:33:26

@Almeron: Bár már nem nagyon emlékszem, de azért abban is sok "gyanús" eset volt, de abban igazad van, hogy idén ez sokkal egyértelműbben látszik.

fl3sli 2012.05.11. 10:36:00

@sierrahun: Ez általában mindenhol úgy van, de azért kell tudnod keverni is a dolgokat mert Melák is ment a levesbe. De eleve nekik nézettség kell azt meg nem a Petrák szállitják. De szerintem őket is direkt választják, ők a feláldozhatók :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 10:36:41

@Vadkörte82: Háát.. nekem nagyon műanyagnak tűnik most már ez az egész.. lehet, hogy felmérték, hogy a bentlakók agykapacitásával nem lesz a műsornak nézettség, ezért itt-ott erősen belenyúltak... de sztem ezzel elb@szták az egészet..

Joey írta egyszer, hogy nincs motivációja az esti műsor megnézésére..
Ezért írtam neki, hogy Broki és Maci nyomnak egy nyelvest a naplementében... :DDDDDDDDDD
Attól, hogy MÉG nem történt meg.. még nem biztos, hogy nem fog.. ;)

LoveMy 2012.05.11. 10:37:14

@fl3sli:
de a végjátékra már nem okos dolog olyan új játékossal összeállni, akit nem támogatnak majd a többiek. LMZ nem tudom, mennyire veszi észre, hogy mire megy ki Pít-Hiéna hirtelen jött taktikus románca.

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 10:37:32

@LoveMy:
- Azért mert Ostobenkó: elcseszte.
- Szöcskéhez: állítólag én sem vagyok tökéletes, úgyhogy beleférnek a mellei:)
@Pilar Ternera:
Lehet én vagyok vele rosszindulatú, mert kitette Omárt:)
Szerintem Anikót cseszegetni fogják, hogy direkt vágta át Bogi fejét, és nem fogja bírni a nyomást. Hétről hétre szerintem rajta látszik leginkább, hogy nagyon rámegy mentálisan.
@sierrahun:
Alexa meg nekem tetszett egyáltalán:)

jo.e 2012.05.11. 10:37:35

Ja, tényleg, a szőke nő a képen... A bentiek közül csak Andor lehet, nem? Vagy csak átnézett a szomszéd stáb 1ik tagja? Vagy bejön még valaki? Kínzó kérdések ezek... Valaki esetleg?

Kallisztó 2012.05.11. 10:37:38

Most jut eszembe, ez a Betti pont úgy nézett ki, mint HernyósPetra csak barna hajjal.

foxglove (törölt) 2012.05.11. 10:38:41

@jo.e: az a helyzet, hogy engem nem érdekel különösebben, kit favorizálnak. Ez is a műsor része. Úgy fogom fel, mint bármelyik fiktív, jól-rosszul megírt sorozatot, tudom, hogy az íróknak is vannak kedvencei, de ettől nem érzem magam becsapva.

vécés jóska 2012.05.11. 10:39:56

Jézus a kereszten, most olvasom hogy Muzsikus apja vette el Hiper anyjának a szüzességét :D Beszarok, ez az ÉH2 tényleg már kezd olyan lenni, mint a Barátok Közt. Lassan az is ki fog derülni, hogy Máté apjától van Edinka és igazából féltestvérek és majd jön a dráma a Blikkben. Eddig azt hittem, hogy csak a VV megrendezett szappanopera, de lassan már ez is kezd azzá válni.

LoveMy 2012.05.11. 10:40:16

@Banyus83:
Kellemesen csalódtam Frankieben, tényleg egy jólelkű, gerinces ember, meg is írtam Vécés Jóskának! :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 10:40:33

@sierrahun: Igen... elég pszichopatának, vagy FSZK-nak lenni, vagy csinálni egy handjobot a palinak aki előtte közli veled, hogy tuképpen a kinti nőjébe szerelmes és találkozott is vele....és már biztos helyed van a döntőben...

Hááát öléggé gáz ez így ebben a formában..

Banyus83 2012.05.11. 10:41:44

@Drinking Dorithy: Hát jó, nem kicsit...de mivel Edina párti vagyok, nem fogok ezen felháborodni :-9D

@jo.e: Engem is ez "kínoz".. :-) De ez nem Andor, annak nincs ekkora haja...akkor már inkább hasonlít arra a csajra, akiről linkeltek be fentebb FBos fotót...viszont akkor az azt jelenti, hogy még lesz beköltöző??? na,most lehet spoilerezni okosok... :-D (csak vicceltem!!!!!)

fülesboci 2012.05.11. 10:41:53

@vécés jóska: elnézve a figurák arcberendezését- sztem tökmind1.

LoveMy 2012.05.11. 10:42:20

@Átvitel honvéd:
a végjátékban egy régi játékossal több esélye van az Ikernek, mint sem Bettivel, akit senki sem ismer és még + az Omár kiejtése miatti tartozás

vécés jóska 2012.05.11. 10:43:34

@LoveMy: Jaja olvastam, jól estek szavaid :) csak sajnos itt a jóknak nem terem babér, félek, hogy Szöcsi és Roller napjai meg vannak számlálva :(

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 10:43:55

@LoveMy:
Akkor Ostobenkónak nem lett volna lehetősége megmenteni Brokit.
@fl3sli:
Ostobenkót nem is féltem, mert ő is egy egybites gonosz csaj, de ettől nem lesz jobb Naiva meg Broki.

Úgy látom lassan csak én nem fogok jövőre a Hotelbe zarándokolni, mikor megünneplitek az egy éves évfordulóját annak, hogy Szűz Mária azon a helyen jelent meg Naiva képében:)

Átvitel honvéd 2012.05.11. 10:44:18

@sierrahun: gyakran gondolok erre magam is, amikor pl. valaki valamilyen furcsa dolgot mond az interjún, vagy egyáltalán a hotelben (az egyik ilyen jellemző momentum a pár héttel ezelőtti Hiper-LMző k.vaanyázás volt, aminek láthatóan nem volt racionális oka). Ilyen alapon, bármilyen nagy marha, Melák simán döntős lehetett volna, mert vitte a "drámát", azaz hozta a nézettséget. Csak nem kellett volna túlzásba vinni.

LoveMy 2012.05.11. 10:44:27

@vécés jóska:
és lecsukják Mátét liliomtiprásért :DDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 10:44:51

@Drinking Dorithy: A válasz egyszerű.. FSZK jól néz ki..(szerintem nem, de nem az én véleményem számit :D) Kérdezd meg az itt lévő palikat.. Tuti, hogy 10-ből 9 bevállalná... :D
Ezé marad bent, ennyi...

JOKKA21 2012.05.11. 10:44:51

@fl3sli: Köcsög volt a viasat, mert csak a medencés beszélgetést mutatták, ahol a valódi titkot mondta el Anikó, ezért gondoltam és még sokan, hogy sikerült neki.

Banyus83 2012.05.11. 10:45:00

@LoveMy: Egyetértek...én is szívesen belépek a Roli klubba :-)

wadalma 2012.05.11. 10:47:08

Olvasgatok már egy ideje és pár meglátás leírnék.

Szerkesztői belenyúlás: az ÉH-1 ben Pókmajom bent maradása több fordulón át szintén jelentős belenyúlás volt. Itt az előző és a mostani ceremónián nyúltak bele, nem jobban mint az előző szériában, de nagyon jó érzékkel, mert most egyértelműen ketté szakadt a társaság ezzel.

Tudatos játék: Ugye ki a jó játékos ahhoz hogy a végén ott maradjon a kis gomböcskével. Egyértelmű hogy akár tudatosan akár tudattalanul az Aliz tipusú játékos az aki végig tudja vinni játékot, ennek a lényege: csak akkor taktikázik mikor kell, törekedik arra hogy biztos párja legyen és minél több emberrel jóban legyen, és ha választania kell kit rak ki akkor a többségnek megfelelőt, ne szúrjon lehetőleg hátba senkit, ezeknek a kritériumoknak Noémi és Edina, Máté az aki megfelel.

A mostani párválasztót nézve a végjátékot tekintve két ember hibázott nagyot: Egyik a Roli aki végül a szerkesztői szobában be is ismerte, hogy Edinát érdemes lett volna benntartania. Másik pedig PÍT bár itt mint utólag kiderült Noémi kiesett volna, de az hogy elutasította Noémit az a végjátéknál sokat nyom a latba. Andorrral esélytelen őt előbb berakják Pókmajom méltó utóda lehetett volna...

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 10:47:28

@Átvitel honvéd: Lehet, hogy Melákot avagy leginkább Nikit.. Niki itthoni gazdija segítette a hotelen kívülre....

jo.e 2012.05.11. 10:48:00

@paranyuszi: Lehet, h. nem te vagy a célcsoport :) Én föl nem foghatom, hogy lehet M. "olyan cuki". Nem vagyunk 1formák, na. Az alkoholizmust sem 1formán ítéljük meg :) Egy bizonyos kor fölött már sztem 1általán nem poén azzal jönni, h. ki mennyit bír fogyasztani. Az iszunkhányunkbelefekszünk se poén sztem. M.-nak az az elégedett fej a riportokban az esése után... Basszus, ha tudnád, hogy sajnálom, hogy nem valami alattomos kaktuszba esett bele. Olyan jó kis puha tüskéjűbe, ami behatol a bőr alá és 1 örökkévalóság kipiszkálni. F..al előre persze! Nincs igazság :(!

LoveMy 2012.05.11. 10:48:29

@Banyus83:
Nagyon szimpatikus nyilatkozatai voltak, de azért kár, hogy egy kicsit taszít a teste...szegényke! Természetesen kinek nincsen hibája ;)

vécés jóska 2012.05.11. 10:49:15

@Banyus83: Na jó hallani, hogy szinte mindenki szereti Rolit, nála szerintem csak Omár volt népszerűbb. Ha a nézői szavazatokon múlna, ők nyertek volna, meg Edinka, mert őt szeretik a nyugdíjasok, meg FSZK, a szlovák tábor miatt.

riverblue 2012.05.11. 10:50:42

egyébként ahogy olvasom..sok kommentnek
ez a veleje,hogy..ennyi belenyúlás már sok..

és azt is gondolom,hogy a picit is gondolkodó játékosok.. anno már attól paráztak(és nem egymástól),hogy miféle fasz-ság lesz itt még szerkesztői részről..kitalálva.
ezért volt az,hogy pl..Pít is ráébredt..felesleges itt különösebben vergődni,taktikázni,manipulálni..mert a kártyákat már rég leosztották.
ha így nézzük..nem csoda,hogy passzivak..
és a műsor a csajok nyeglődésével van tele..
magyarul bábjáték folyik.
vagy inkább marionette..;)))

Deedee 2012.05.11. 10:52:29

ez az "új szőke nő" a képen nem inkább Pít szőke parókában?
ezt a Bogis dolgot viszont nem értem, hogy miért esett ki, hiszen megfejtette Papucs titkát...na majd megnézem ezt a részt.

Banyus83 2012.05.11. 10:53:55

@vécés jóska: Nekem is Omar volt a legkedvesebb játékos...nagyon sajnáltam, hogy kiesett!!! Roli is kedve, aranyos fiú, nekem kicsit fura a feje valamiért, de nem tudom az okát (nagyon emlékeztet valakire, és nem tudok egyszerűen rájönni, hogy kire...csak ez idegesít :-D ).

@LoveMy: :-D

LoveMy 2012.05.11. 10:54:01

Ki a legjobb?

Edina 9996

Noémi 3648

Anikó 924

Betti 823

Andi 463

Már kiesett 1696

velvet.hu/celeb/2012/05/07/mellszepsegverseny_melyik_eden-lany_a_legjobb/

fl3sli 2012.05.11. 10:54:50

@Deedee: Mert azt mondta, hogy ez Anikó titka :D

Mermalior 2012.05.11. 10:55:48

1. Andornak igazából csak egy baja van Edinával: hogy Naíva mászhat rá Mátéra és nem ő. Andor egy igazi nagy gyerek, állandóan nyomja az őrültségeit, szeretné jobban megmutatni magát, ő bulizni jött ide, bolondozni, flörtölni, de Pít mellett nem érzi magát se fontosnak, se nőnek. Nem a klasszikus értelemben vett játékstratégia az amit csinál(t), egyszerűen csak kiszemelte Mátét és pontosan ezért kavart mindenkinél. Voltaképpen ő indította el a szarlavinát, ami miatt most mindenkinek gondja van a Disney lánnyal. Tipikus női attitűd...

2. Anikó számomra is egy labilis, komplexusos, de egyben arrogáns és ellenszenves jellem, de egy valamira eléggé jól ráérzett a játékban: akkor vagy biztonságban, ha mindenkivel jó viszonyt ápolsz, és sikerül mást a középpontba állítani (elterelni magadról a figyelmet). Akárkivel beszélgetett eddig, mindig megjegyzést tett másra, mindig szapult valakit, és ezzel sikeresen másra terelte a figyelmet.

3. Márk húzásai nem rakhatóak össze logikus egésszé. Annyira nem koherens az amit csinál, a választásai, döntései, stb, hogy lassan más ötletem nincs, csak, hogy a viasat beépített embere...

o/

sierrahun 2012.05.11. 10:56:56

@Átvitel honvéd: Amíg vitte, addig igen. Csak Műanyag kiesése után az istennek nem lehetett róla semmi érdekeset mutatni. Az egy ideig oké, hogy levert miatta, szenved, depressziós. EGy hétig. Utána már új anyag kellett volna tőle. Nem adott, ezért Csíra martalékául dobták.

jo.e 2012.05.11. 10:57:02

@foxglove: jó, persze, ennyire én sem élem magam bele, legfeljebb arra a pár percre, amíg leszámolok azzal az illúzióval, h. majd talán most nem b..nak át :) Én azé' máshogy nézem 1 kicsit, mint 1 sorozatot. Ott 1ből leveszem, h. Berényi Mikinek csak ott van kft-je :)))
Itt pont az az érdekes, h. milyen emberek a szereplők, nem pedig, h. kit tart a főszerki alkalmasnak a továbbjutásra.

vécés jóska 2012.05.11. 10:58:01

@Banyus83: Engem is emlékeztet valakire bakker, de én se tudom :) Kicsit olyan Tonyo-s feje van talán a méltán népszerű Paula és Paulinából? Nem tudom. :)

@LoveMy: Mi bajod Roller testével?

Deedee 2012.05.11. 10:59:50

"Andi. Közli, hogy ő és Noémi jóban vannak, de ezt Edinának nem szabadott tudnia."
"Andor titka, hogy ő és Naiva nagyon jóban vannak, de erről Naomi nem tudhat. "
???????

jo.e 2012.05.11. 11:00:00

@riverblue: na, pont ezt akartam még én is írni :) Tényleg lehet, h. bent hamarabb lejött a szerkesztői akarat és az egész banda belesz..ik mindenbe, csak punnyadnak. Vagy akkor rossz a casting, meg a szerződés.
1. pont heti 1 bődületes f..ságot kell csinálnod
stb.

fl3sli 2012.05.11. 11:00:27

@Mermalior: Egyet kell értenem veled. Andor egyébként még vicces is lehetne de 1 perc után már az az érzésem, hogy túljátsza magát és produkálja, hogy ő legyen a középpontba, hogy ő vigye a bulit a hátán stb. Szóval pár percig elviselhető, mert addig jól áll neki a szeleburdi lány??? fiú??? szerep utána viszont már idegesítő. A legnagyobb baj vele, viszont az, hogy rosszindulatú, igazából Hiperre hasonlít. Ugyanúgy pörög és ugyanakkora geci :D

Deedee 2012.05.11. 11:00:53

@fl3sli: jaaaaa, köszi. így már ok:)

Kallisztó 2012.05.11. 11:01:31

Azon gondolkodom, hogy akkor kellett vonal Brokinak és Noéminek azt mondani, hogy innentől kezdve együtt visszük tovább, amikor a régi játékosok közül kellett támogatókat választani. Akkor okosabban tudtak volna támogatókat is keresni és észérvekkel meg lehetett volna magyarázi Edinkának, hogy miért nincs vissza csere. Brok mindenféleképpen jól jött volna ki, ha ezt a forgatókönyvet követik és Noéminek is hasznára lett volna.
Nem egy észlény ez a Matcsika sem, mert ezt nem sikerült kimatekoznia.

fl3sli 2012.05.11. 11:02:11

@sierrahun: Viszont nem is adtak Meláknak lehetőséget, mert nem volt választása vagy az aki kirakta a nőjét, vagy Kira, utána meg fiúk jöttek, nem tudott már mit tenni.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:02:50

@jo.e: Hát az tuti, hogy nem én vagyok a célcsoport!
:DDDDDDDDDD

Nos... Én Mátét, ahogy a pasik mondják, bottal sem... :DDDD Szóval őszintén nem értem a benti a tyúkokat, hogy mi bajuk van??? :D Sztem az az ember pl. rohadt büdös is lehet :), mégis egy csomó csaj rá van pusztulva... (Edinka, FSZK, Andor)
Talán a bezártságot tudnám felhozni mentségnek.. :D Más okot nem találok... :D

LoveMy 2012.05.11. 11:04:18

@Mermalior:
az már nem számít, hogy Máténak nem jön be a csaj sehogy sem?

Pedig már leírtuk többen is, hogy az Iker milyen alapon döntött így!

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 11:04:36

@vécés jóska:
Azért az általános műveltség ilyen szintű nem ismerete alól semmi, ismétlem semmi nem ment fel! Tonyó ugyanis a Homok titkai c. méltán világhíres sorozatban szerepelt. Remélem megérted, ha a kommentjeidre ezután egy pillantást sem vetek! :)

sierrahun 2012.05.11. 11:04:52

@Mermalior: Jaja.

Márk szerintem alapvetően gyávaságból cserélgeti a partnereit. Nem meri megbeszélni velük, hogy valami gondja van, hanem hátbaszúrja őket.
Egyébként a talán legszebb férfi a villában, mondom ezt hetero férfiként. Csak időnként olyan mint a főtt rák :)))

LoveMy 2012.05.11. 11:06:24

@vécés jóska:
a kidolgozott felső teste mint egy lufi a nyakában van és xlábú, valaki azt írta rá hogy csirkeláb...
Na evvan! :)
De te kérdezted ;)

fl3sli 2012.05.11. 11:08:11

@Kallisztó: De miért akarná folytatni a Noémival akibe fele annyira nem bízik meg? Ha esetleg Omárt választhatja később Noémi ahogy volt ilyen az ÉH1-be akkor mi a garancia arra, hogy nem dobja Mátét.
Azért amikor kulabával volt és bejött Pít akkor rögtön tette vette magát előtte, amiatt fel is ajánlotta Kulabá őt, de előtte meg Kulabának tette magát mikor a Pedró párja volt. Utána Pittel amikor fiú jött mindig ott legyeskedett, de amikor lány akkor Pit ne merje mert neki szar. Szóval Máté nem járt volna jól a kétbitessel.

Wednesday5 2012.05.11. 11:08:49

azok után h Márk így elbánt Bettinával, csodálkozom,h kint mekkora spanságban vannak..Bettina még 3 hónap után is full szerelmes-.-

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:09:03

@sierrahun: A legszebb férfi a hotelben???? :D:D:D

háát izé.... hát azért ez durva volt... :D::D:D
Ráadásul sztem egy beszari kis pé ő csé... :D

vécés jóska 2012.05.11. 11:09:29

@Cathcart_ezredes: :D Pedig Isten látja lelkemet, gondolkoztam, hogy a Homok titkaiban vagy a Paulában volt :)

@LoveMy: Jobb tudni az igazat, még ha fáj is :(

fl3sli 2012.05.11. 11:11:17

@paranyuszi: Szerintem van egy kisugárzása a csajok felé ami lehet nem jön át a Tv-n plusz lehet van egy csomó unalmas beszélgetés, amit nem vágnak be, de ott leveszi vmivel a lábukról őket. De nem hinném, hogy büdös mert akkor nem állnának vele szóba szerintem :D

LoveMy 2012.05.11. 11:11:44

@Deedee:
ez még talán nem is annyira zavar (dehogynem!!! a szarkavaró téglafejű)

viszont a titkok felfedése után Edina szerette volna ezt megbeszélni, és akinek semmi köze nem volt ehhez, az a Hiéna, mint egy idegbeteg fúria, a hóna alá csapta az FSZK-t, aki még senkit nem vert át (hahaha) és elrobogtak, majd a szobában ketten örjöngtek, hogy ez az "ordas kurva" stb (idéztem)
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

sierrahun 2012.05.11. 11:12:42

@fl3sli: Melák ugyanúgy játszott mint Edina: kiválaszt egy párt, másra meg rá sem néz. A kinti világban ez egy nagyon tiszteletreméltó, hűségről tanúskodó, monogám életforma. Nagyon becsülöm Melákot ezért mint embert. De a villában elég öngyilkos stratégia, mert ez egy immorális játék. Itt bármikor baleset érheti a partneredet, akkor is, ha mégoly hűséges vagy iránta, pusztán azért, mert megtetszettél egy védett csajnak, vagy hapsinak és veled akar lenni -> ment a párod a levesbe. Muszáj lett volna valakivel még jó kapcsolatot ápolnia ilyen gikszerek kivédésére. Nem tette.

Nem élt továbbá Anikó ajánlatával, hogy ő bent tartja és dobja LMzőt. Megtehette volna, de Niki távozta után nem igazán érdekelte már a játék. Edina kábé ugyanezt adná elő. Bettike ugyanígy, ha védettséggel megúszta volna a tegnapot -> földet fogott a bekapott érzelmi pofontól.

Melákra 10-et számoltak és akkor sem kelt fel, törvényszerű volt a távozása.

Wednesday5 2012.05.11. 11:13:53

@paranyuszi: Én is teljesen rosszul vagyok tőle, sztem az egyik legrosszabb pasi a bentlévők közül, nagyon csúnya, alkoholista, és amit a barátnőjével művelt, abból lejön,h mennyire megbízható és hűséges típus...innentől meg nálam teljesen elásta magát

Mermalior 2012.05.11. 11:15:58

@LoveMy: "az már nem számít, hogy Máténak nem jön be a csaj sehogy sem?"

A nők nagy része nem észérvek, hanem érzelmek alapján cselekszik (főleg egy ilyen nagy gyerek, mint Andor), bár ez nyilván intelligencia kérdése is. Andornak pont elég az a pár viszont flört, félmosoly, bocinézés amit Mátétól kap, hogy kirántsa a körmeit és azt mondja: Máté az övé lesz.

Márkról annyi, hogy hiába írtátok le a véleményeteket, egyszerűen nem áll össze a kép. A srác indoklásai is egymást ütik. Ergo vagy nagyon kevesen mutat be a Viasat3 Márk dolgaiból, vagy része az előre megtervezett show-nak.

MEDVE1978 2012.05.11. 11:16:18

@Mermalior:
Márk teljesen logikusan cselekszik. Érezte, hogy Csíra sok mindenkit idegesít, megosztó személyiség és őt se veszi szarba se, pillanatok alatt feláldozná. Ezért kibaszta Csírát. Megkapta helyette ezt a Betti kislányt, aki fülig szerelmes lett bele és mint egy utánfutó csüngött rajta. Ez szép dolog, de Márknak nem jött be, tehát még az se biztos, hogy erkölcsös lett volna, ha tovább hülyíti, illetve semmilyen kapcsolatot nem épített a többiekkel. Ehelyett megkapta Noémit, aki régi játékos és ha a régiek közül dönt valaki, hogy ki legyen a legvégén a fináléban, akkor Noémi nagyon jó választás. Hiszen Dávid, Omár és a többiek is döntően szerették.

sierrahun 2012.05.11. 11:17:41

@paranyuszi: Szerintem is gyáván intézi az ügyeit, az előbb írtam. De ettől még szerintem szép. Szerintem kábé ilyen lehet a férfiideál, mert nagyon harmonikusak a vonásai.

De ízlésről kár vitatkozni, mint tudjuk, ha neked nem tetszik, akkor nem és kész :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:18:45

@fl3sli: El nem tudom képzelni mi lehet az, talán egy wunderbaum van elrejtve nála valahol.... :D
TV-n keresztül nem jött át az tuti... :D

Úgy emlékszem egyszer mondta, hogy 1. nem szeret fürdeni, 2. non stop iszik...
Szerintem ezek mellé valami brutál jó parfüm kell.. :D:D:D:D

fl3sli 2012.05.11. 11:19:18

@sierrahun: Persze ez rendben van, hogy meg sem próbált tenni semmit, de nagyon nem is tudott volna mit tenni, vagy választja azt akit kitette a csaját, ez eleve nem megoldás mert dühős rá. Erre beküldik Kirát, aki oda áll mögé, és köv héten meg két fiú, az egyik Kira ismije, és Melákot akarja kitenni. Lehet Melák meg elemzővel nem akart kibaszni, továbbá Anikó mondott neki valamit, de attól még lehet, hogy kitette volna ha ő mögé áll, nem az első eset lenne, hogy nem mondd igazat :D. A másik pont Anikó hitette el vele, hogy Kira őt fogja választani, mert egyszer mondta neki Melák, hogy beáll mögé.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:20:13

@Wednesday5: Mattcsi gázcsi.. :D
és sztem ami még kiderült a beöltözéskor is, tisztára csaj arca van..:D
A jellemét inkább hagyjuk mert nem sok van neki.. :D

testIT 2012.05.11. 11:20:18

@MEDVE1978: Szerintem is ezért választotta: Noémi ha bent van az utolsó két párban bent van a döntőben.

fl3sli 2012.05.11. 11:20:48

@MEDVE1978: Dávid már nem , max márk miatt mert anno kapott tőle egy védettséget.

Mermalior 2012.05.11. 11:21:52

@MEDVE1978: Noémivel is mindenkinek az volt a baja, hogy kiszámíthatlan és kezelhetetlen. Márkkal kapcsolatban amúgy erkölcsösségről beszélni elég megmosolyogtató. És ha már Anikónál mindenki említette, hogy minden beérkezőnek ugyanúgy, egy kaptafára puncsol, akkor mit mondjunk Márkra? Ugyanazt a sablon hátdörzsölgetős simogatást nyomja a "Jaj, de aranyos vagy" szöveggel...

:-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:22:11

@sierrahun: Igen az ízlések különbözőek.. :D
Számomra teljesen más a férfi ideál..
De elfogadom, hogy más a véleményed, csak kuncogtam itt kicsit magamban. :D

foxglove (törölt) 2012.05.11. 11:23:24

@paranyuszi: bármikor össze lehet dobni a kérdésről egy szavazást;)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.11. 11:23:40

Én megértem, hogy Pít frusztrált, azt hitte, ő keveri a kártyát, de fordulók óta fogalma nincs, mi történik a kiválasztásokon. Andor, azzal az őrlőberendezéssel a szájában viszont rém ostoba szarkeverő.

A Bogi nevű észlény hihetetlen. Kevesebbet kellett volna gyúrni, talán több esze maradt volna.

Én nem értem, miért lett ekkora alkapóne a Naivából a többiek szemében, szerintem csak kell valaki, akit lehet kutyázni.

Hiper simán nem nem lát a gyűlölettől.

Azt mondjuk nem értem, hogy mi a bánatos szent szarért kell kiejteni azt, aki régóta ott van. Autószerelő Krisztiánnak akkor se lett volna semmivel se több esze, ha ott marad, vagy Pittának, ha az első részből maradva folytathatta volna az idei szezont is.

Broki ügyesen lavírozott, a Félikeren meg eláll a szavam: olyan ügyesen végzi ki a csajokat maga mögött, mint annak a rendje.

fl3sli 2012.05.11. 11:24:27

@paranyuszi: Most azért mert te azt mondod, hogy büdös attól még nem lesz az, persze lehet, hogy az egyébként nem tudom nem szagoltam. De szerintem ha az lenne akkor nem jönne be ennyi csajnak. Edina Noémi Andor, Niki2 számára sem volt közömbös mikor összeköltöztek, Kíra is bírta, Műanyag is.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:24:56

@Mermalior: Ez már nekem is feltűnt!!
Márk szerint minden csaj jajj de aranyos és jajj de cuki.... :D:D::D
pff.. :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:26:12

@foxglove: Melyikre, gondolsz, hogy Márk jó pasi-e?? :D

Wednesday5 2012.05.11. 11:27:17

@foxglove: persze, csak azért van akinek jobb jutott ;) akinek nem az úgyis itt fogja csorgatni rá a nyálát. én nem adom le a szintet egy Mátéra-.-

MEDVE1978 2012.05.11. 11:27:35

@Mermalior:
Nem azt mondtam, hogy erkölcsös, hanem azt, hogy még erkölcstelenebb lett volna, ha tovább hülyíti.

Nem tudom, Noémi egyáltalán nem tűnt nekem kezelhetetlennek (Omár, Dávid és Broki mellett biztosan nem), bár nem láttam az egész szériát, inkább itt követtem a hogyvolt-on.
Egyébként szerintem a jaj, de aranyos vagy hátsimogatás nem annyira gáz, legalább nem dugta meg második éjjel, a csaj valószínűleg vevő lett volna rá.

fl3sli 2012.05.11. 11:27:59

@paranyuszi: Ezért van benne szerintem egy kis ferdehajlam mert egy faszi nem használja minden nap a jajj de aranyos vagy szót :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:28:13

@fl3sli: Figyi, én csak arra utaltam.., hogy az vagy, amit megeszel, megiszol..
Vagyis a bőrödön ezek a dolgok érződnek, átütnek...
Ez az ember kb. másfél hónapja non- stop alkoholt iszik...
De felőlem tényleg lehet rózsaillatú is..annyira nem érdekel. :D

Kallisztó 2012.05.11. 11:30:04

@fl3sli: nem láttam az ÉH1-et, nem tudtam, hogy visszajöhet esetleg kiesett régi pár. Broki bízhatott volna Noémiben, a csaj már bebizonyította, hogy számíthat rá, amikor bent tartotta Dáviddal szemben. Persze szerintem akkor okosan csinálta, két rossz közül a kisebb rosszat választotta, mert ha Brokit küldi haza közellenség lett volna a hotelben.
Én továbbra is azt mondom, hogy Noémi nem olyan ostoba, mint amilyennek sokan tartják és egy jóindulatú teremtés. Nem játssza meg magát, nem fúr senkit a háta mögött.
Remélem nem Hiéna fog abból előnyt kovácsolni magának abból, hogy Noémivel inkorrekt volt Edinka és Brok, bár nagyon így tűnik

Banyus83 2012.05.11. 11:30:07

@vécés jóska: Nem tudom egyszerűen...komolyan...de valakire nagyon-nagyon kell hasonlítson, mert már idegesít, mióta bent van, hogy nem tudom...

@LoveMy: Azt én sem értettem...de hát Anikó mindig ilyen, nem? Mindenki máson annyira ki tud akadni, főleg, ha semmi köze hozzá...

Most néztem meg az extrát...hát a pofám leszakad a Lófejűtől...ez mekkora hülye!!!!!! Komolyan, nem hiszem el!!!! :-D Remélem hazamegy...És ahogy bebaszcsizott este....Eléggé morbid volt a Tankcsapda számot beadni alá..."Életem nője, az pont olyan, mint te..."...asszem Pít nem így gondolja :-))
Anikó meg...áh, mindegy is...hogy ez mi a szarnak húzza fel magát olyan dolgokon, amik még csak nem is érintik...Nem értem...

A hétfőről meg az derül ki, hogy valami szarkavarás lesz valaki részéről, akit persze nem nevesítettek az előzetesben, nem?

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:30:14

@foxglove: Okés! :D
Csajok szavazzunk! :D Ki a legjobb pasi az éden hotelben?????? (most csak a külsőt vegyük figyelembe)
Jöhetnek a nevek! :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:31:02

@fl3sli: Csíra mondta egyszer.. "ő sajnos kint sem igazán férfi.." :D

Banyus83 2012.05.11. 11:32:45

@paranyuszi: Hááát...a mostaniak közül????

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:34:14

@Banyus83: Nem.. összesen, aki valaha bent volt..

MEDVE1978 2012.05.11. 11:34:39

Meggyőződésem egyébként, hogy Andor és Hiper is hibát követ el. Andor azzal, hogy nyíltan polarizálta az egészet, ezzel újra Naíva-Noémi tengelyt generálhat, ha van egy nyugodtabb pillanat. Legalábbis nem tűnik túl életszerűnek az az a titkom, hogy jóban vagyok Naívával, majd két óra múlva a mindenáron meg akarok szabadulni Naívától összhangja.

A fináléba Márk-Noémi kettőst várom, ha a kiesetteknek is lesz szava. Esélyes még Pít és Andor is, főként azért, mert a régiek csak Pítet ismerik, Andort nem.

A többiek szerintem túl sok embert akasztottak ki (valószínűleg a Broki-Naíva, Hiper-Papucs tengellyel már mindenkinek tele van a hócipője) illetve túl ismeretlenek (Roli és Szöcske).

sierrahun 2012.05.11. 11:38:26

@Mermalior: "Andornak pont elég az a pár viszont flört, félmosoly, bocinézés amit Mátétól kap, hogy kirántsa a körmeit és azt mondja: Máté az övé lesz."

-- Jah. ÚP nemtom felfogja-e, de akaratán kívül egy platformra került Edinkával. Amíg az bent marad, addig Andi nem falcol le tőle ugyanis...

Bár, ahogy elnéztem, jövő héten valami megagebasz bontakozik ki, amitől a régi gárda _nagyon_ ideges lesz. Valszeg valami visszajött kieső cserél le valakit és nem az újoncok közül, ezért az idegroham.

foxglove (törölt) 2012.05.11. 11:38:35

A szavazóknak Panzi haledelt sorsolok ki:)

fl3sli 2012.05.11. 11:39:02

@MEDVE1978: Pont, hogy Máténak volt eddig a legtöbb haverja. Ádám az első kieső, Kulabá, Pedró, Omár többekkel jóba volt, Melák Műanyag, stb.

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 11:39:19

@Cathcart_ezredes:
Nah, Andort... már tiszta hülye leszek én is..

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 11:40:45

@Cathcart_ezredes:
És ráadásul ott van... Kiszálltam, elmegyek a fenébe lefeküdni:)

Banyus83 2012.05.11. 11:41:06

@paranyuszi: Hááát...még úgy sem könnyű. Omart mondanám, de ő nagyon hasonlít nekem Lewis Hamiltonra, akit nagyon utálok :-) Na jó, bevállalom, Ádám, Máté és talán TerrorTomi...nekem, külsőleg... :-)

Átvitel honvéd 2012.05.11. 11:43:14

@sierrahun: az a fura, hogy Hájpör tűnt extra hisztisnek, pedig őt egyvalaki távozása tudná durván kiborítani: LMző, aki viszont épp őt csitítgatta, tehát nem eshetett ki. Lehet még olyan, aki így ki tudná borítani? Vagy talán épp azzal kínálták meg, hogy visszahozhatja Fatert, ha odaadja LMzőt, döntse el?...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.05.11. 11:44:02

Őszintén szólva én nagyon kezdem unni az egész ÉH-t.
Ideje,hogy vége legyen.
Szánalmas kavarások, ugyanazok a körök, és gusztustalan,hogy a szerkesztők kedvencei mindig, mindent megúsznak, egyet sem vágnak ki a fenébe.
Én hagytam volna tegnap Andit "mészárolni".

Az egész lapos, kiszámítható és kifulladt.

sierrahun 2012.05.11. 11:45:14

@foxglove: Ki a legszebb férfi?
Andor 29%
ROFLMAO

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:45:33

@foxglove: Jajj, haleledel!!! :D:D:D
Super...!!!!!:D

Dobd be még egyszer a linket, hogy a többiek is szavazzanak! :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:48:06

@Cathcart_ezredes: Hááát azért, Andor még nem 100%-osan bizonyította h férfi.... :D

sierrahun 2012.05.11. 11:48:39

@Átvitel honvéd: Valami ilyet, de talán nem LMző kárára direkten, hanem csavarral. És mivel érzésem szerint HIper Brokkolira volt kiakadva, ezért az gondolom megtorpedózta az egészet. Vagy valami hasonló.

Átvitel honvéd 2012.05.11. 11:49:02

@sierrahun: ami azt illeti, a párválasztón, abból a kameraállásból, tényleg úgy nézett ki a feje UP-é mellett, mintha fiúként kezdte volna, csak nem tetszett neki...

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 11:50:45

@paranyuszi:
Inkább vallj színt, hogy kire szavaztál:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:51:04

@Átvitel honvéd: De csaj hangja van..... sztem ufo.. :D

Banyus83 2012.05.11. 11:52:54

Máté-Pít-Andor 25-25 %, Fater-Márk 13-13%

sierrahun 2012.05.11. 11:54:07

@paranyuszi: Bettikének volt abszolút UFO-feje, mikor eltört a mécses. Szerintem nem is távozott, hanem elsugározták. Beam me up, Scotty.

fl3sli 2012.05.11. 11:54:17

@Alfonzina, aki tudja..: De az meg a többiekkel nem fair, hogy az aki doppingol (Andor) az még dönthet másokról is :D
Továbbá 3 hete van bent ebből két hétig védett volt, sok a jóból nem. Jó hogy nem hagyták.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 11:54:37

Szavaztam Leventére, de Andit kár volt belerakni, fals lesz az eredmény.

fl3sli 2012.05.11. 11:55:04

@Átvitel honvéd: Lehet volt herélés is és ezért lett ilyen a hangja :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:57:54

@Cathcart_ezredes: Majd ha meglesz a végeredmény.. megmondom, hogy kire szavaztam... :D

Annyit elárulok, hogy kikre tuti nem:
Andor :D, Máté, :D Levente.. :D,Pít :D
Már nem sok maradt. :D

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.11. 11:59:03

@paranyuszi: Elmondok egy titkot, amit már a hétéves fiam is bármikor, álmából felkeltve is el tud mondani:

"Egy igazi férfi mindig egy kicsit büdös, és mindig egy kicsit tökrészeg."

Ez van.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 11:59:50

@sierrahun: Hát szegény Bettikének kissé értelemhiányos feje volt.. :D
De nem kizárt, hogy ő is ufo, de Andor 100 %, hogy az..és ami azt illeti, nekem Hiper is gyanús.. :D

fl3sli 2012.05.11. 12:00:22

@toto44: Igen azt sem értem teljesen, mert akkor tényleg azt mondták, hogy aki mögé áll védett az jövő héten védett lesz de utána bekavartak mivel senki nem ajánlotta fel a párját ezért nincs védettség.

sierrahun 2012.05.11. 12:00:38

@Átvitel honvéd: Szegénynek minimum fogszabályzásra volna szüksége és valamit csinálnia kéne a hajával, hogy a bokszolókat megszégyenítő állkapcsa nem tűnjön ilyen brutálisnak. Utána sürgősen abbahagyni a vállra való gyúrást, mert a férfiak szégyenükben sírógörcsöt kapnak a muszklijaitól. Ugyanez deréktájt. Abszolút semmi szüksége derékizomzatra, mindent tegyen meg a háta kisebbítéséért és növesszen még egy feneket. :)

Sziporka 2012.05.11. 12:01:15

Így, hogy nem nézem, csak olvasom egy hete, tök elvesztettem a fonalat :(

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 12:01:17

@toto44: mivel nem ajánlott fel senkit senki, közölték, h nincs védettség, nem volt nyafinak sem.

Grozunol 2012.05.11. 12:01:27

@toto44: Tévedés, akkor kapott volna védettséget ha önként lecserélte volna a párját. Ilyen nem történt, szóval senkinek nem volt védettsége a hétre.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:02:12

@toto44: Tévedsz.. azt akkor kapta volna meg, ha azt írja, hogy lecseréli a párját..De MINDENKI nem-et írt.. azaz senkinek nem volt védettsége...

fl3sli 2012.05.11. 12:03:22

@Grozunol: Csak ez az első levélbe nem így volt, hanem, hogy aki mögé védett áll az a jövő héten lesz védett.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:03:57

@RAMBO: Háát..ízlések és pofonok.. :D

kerdesek05 2012.05.11. 12:03:59

@beacska: én azt mondom akkor lett volna ez az egész védettség dolog az egész ÉH2 alatt egy ceremónián hiteles ha egyrészt elmondják pont a ceremónia kezdésénél ki a védett, és kisorsolják a sorrendet a választók közül.
Így mindenki akkor dönt, ott ahol kell és kész.

Banyus83 2012.05.11. 12:05:30

@Átvitel honvéd: @sierrahun: Először Hiper bőg, hogy "...ezt nem hiszem el..." Utána mondja Noémi a kamerába, hogy "Azt, hogy ő így kiborult, azt ki is használta..."...valaki, akit nem tudunk, hogy ki...Utána kérdezi Edina, hogy "...most én is kavarjam a szart?", mire Máté, hogy csinálj, amit akarsz, menjél, beszélj az Anikóval..." Utána mondja Edina a kamerába, hogy Máté most nagyon fél attól, hogy kiesik, és ezért benne keresi a hibát vagy valami ilyemsi...Noémi a teraszon Hipernek (már este van): "...semmi gond, nyugi, nyugi, tudom, hogy ideges vagy..." közben mintha Hiper valami olyasmit mondana, hogy de hát milyen ember az ilyen...Utána nyilatkozza Pít, hogy"a mi szavahihetőségünk került veszélybe.."...és a végén cseszi le Pít Noncsit a teraszon, ahol Anikó ül még ott...
Na, ebből tessék kibogozni valamit :-)

Amúgy Hiper-Noncsi Noémiék szobájának teraszán vannak, nem? Akkor a szomszéd terasz, ahol megjelenik az ismeretlen szőke Edináék szobája, nem????

Grozunol 2012.05.11. 12:06:05

@fl3sli: Szerintem az elejétől így volt.

kerdesek05 2012.05.11. 12:06:47

@Cathcart_ezredes: Az lett volna a jó, ha az egész ÉH2 alatt a védettséget mindig csak közvetlenül a párválasztó ceremónia elején mondják meg ki is kapja, és kisorsolnák a választók sorrendjét.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.11. 12:08:57

Van egy olyan erzesem, hogy a vegen Mate vissza fogja sirni Noemit.

Es nagy kar, hogy tegnap megint Edina valaszthatott eloszor..

Szocske es Csirkelab ha nem hulyek, siman belaviroznak a celig, mert veluk most senki sem torodik, mindkettot leirtak a regiek, illetve most amugyis egymast gyilkoljak :)

fullmoon87 2012.05.11. 12:10:31

@paranyuszi: Bennem is szóról szóra ez fogalmazódott meg... Mit esznek ezek a libuskák a csodafaszú Mátén? Se külsőleg, se emberileg nem nagy szám...

Számomra sokkal jobban bejön pl. Roland mind külsőleg (ő legalább kidolgozott, nem úgy, mint Máté) és emberileg, vagy pl. LMZő (bár a fejével gondok vannak azért :D)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:12:36

@gergo: Szimpátia szavazáson esélyük se lenne. :D

kerdesek05 2012.05.11. 12:13:04

@f.fredericks: naggyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyon egyetértek ezzel, mondaná hiper:)

LoveMy 2012.05.11. 12:13:53

@paranyuszi:

DE KIZÁRÓLAG CSAK KÜLSŐ ALAPJÁN!!!!

Péter

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:15:09

@fullmoon87: Egyetértek, Máté gyökér.

CSikönRoland szerintem is tökre jószívű gyerek lehet, amennyit eddig mutatott magából.. Elemző türelme pedig tényleg határok nélkülinek tűnik.. látva Hipert..

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 12:15:13

@paranyuszi:
Egy igazi rejtély vagy:)
@kerdesek05:
Igen, ez meg is kavarta volna, meg "igazságosabb" is lett volna, csak akkor meg így nem tudnának taktikázni. Végső soron mindegy lenne, hogy a védett elsőnek választ, vagy utoljára, vagy harmadikként, de legyen lefektetve már a játék elején, és ne variálják úgy, hogy az maradjon bent akit szeretnének.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 12:15:35

Miért hiszi azt mindenki, hogy MEGINT lesz szimpátiaszavazás?:D

@Banyus83: most láttam előbb: Anikó Edinának: Milyen ember vagy te Edina, milyen ember vagy te? Kint ül a teraszon, szobában Edina, Anikó kezében cigi, és szerintem, részeg, v közeli:D

sierrahun 2012.05.11. 12:16:06

@Banyus83: Az leginkább úgy néz ki, mint az egyik fiú szőke parókában.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.11. 12:16:15

@paranyuszi: Ez igaz, de addig lehet kihullik nehany regi is, illetve annyira megutaljak egymast, hogy nem fognak egymas moge allni

Tegnap ugye Andor kapta a vedettseget Bogitol, pedig 2 napja ismertek egymast.

LoveMy 2012.05.11. 12:16:17

@Banyus83:
már írtam hogy nagyon gyűlölöm az alkeszeket, taszító a részeg férfi, de ha egy nő részeg, az már undorító és modrorba való!

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:16:41

@LoveMy:

poll.pollcode.com/yyjc

itt a link, itt szavazzál :D
Csak külső alapján nézzük most. :D

gizdacsavo 2012.05.11. 12:16:52

Ezután a rész után gondolkoztam el azon, hogy ideje befejezni ennek a szutyoknak a követését.

Nyilván kell egy kis szerkestői irányítgatás, hogy valamennyire menjen a műsor. Viszont amit itt a szerkesztők művelnek most már több hete, hogy megvédjék ezt az alkoholista, kukássapkás kis csírát, mert a folyamatosan vinnyogó csaját, azt már kurva unalmas.

Szomorú, hogy a szerkesztők nem ismerik fel, hogy ez a "valóságshow" pont attól volt valamennyire élvezhetőbb, mint a többi szutyok, hogy a játékosok kavarását lehetett követni. Viszont ilyen szerkesztői hátszél mellett szerencsétlen lúzerek a bokájukat is lefoshatják az erőlködéstől, akkor sem képesek semmit elérni maguktól, ezzel pedig az egész műsor értelmét veszíti.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:17:35

@Cathcart_ezredes: Rád szavaztam volna, de nem volt ott a neved.. :D:D:D:D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 12:18:30

@paranyuszi: inkább csinálnátok egy oylan szavazást, ahol nincs benne Andi, mert pl 4 szavazata van.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:19:12

@gergo: Annyiból látok előnyt a régieknél, ha lesz szimpátia szavazás -mivel jobban ismerik egymást- hogy tudnának anyagi téren is egyezkedni..
Az újaknak sztem erre nincs esélye..

Banyus83 2012.05.11. 12:19:47

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Látszik, hogy Edinának mondja???? Meg kell néznem még 1x :-D

@sierrahun: Szerintem is, bár messze van :-D

LoveMy 2012.05.11. 12:20:25

@paranyuszi:
jóóóóvan
szóval átvertél?
;)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 12:20:27

@paranyuszi:
Némileg jobban esett volna, ha az ördögi gúnyos kacaj nincs itt a végén, de azért így is elteszem ínségesebb időkre:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:20:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Foxglove kreálta a chart-ot.. vele kellene egyezkedni.. :D
Szerintem azért az irányvonalat így is meg fogja mutatni. :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:22:22

@Cathcart_ezredes: Az pont annyira volt ördögi mint tőled rám a "rejtély" kifejezés... :D
szal no para ezredes! :D

LoveMy 2012.05.11. 12:22:38

@paranyuszi:
az Andor, az a téglafejű Arnold, azaz az NDKúszónő, komolyan??????
Dúúúúúúúrva!!!
:DDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:23:59

@LoveMy: Én ugyan nem, csak lehet átugrottad azt a hsz-t!!! :D:D:D
De egyből elküldtem neked.....
:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:24:53

@LoveMy: Igen, Andor is fent van! :D:D:D
Foxglove-é az érdem, ő kreálta.. :D:D:D:D:

fullmoon87 2012.05.11. 12:25:12

@paranyuszi: Ésnemhiszemel, hogy itt is Máté vezet... Gond van velem azt hiszem. :D Mostanában az igénytelen büdös, hugyos pasik a menők???

Én Rolandra szavaztam, de az elején Peti volt nálam a nyerő, majd Levente.

sierrahun 2012.05.11. 12:25:29

@Banyus83: Vagy az egyik stábtag, akinek integettek, hogy menjen ki a látószögből. Amikor észrevette, hogy veszi őt a kamera, villámgyorsan visszament a bungalóba, vagy micsodába.

A fiúkkal lesz valami gebasz, azért van ÚP, meg Brokkoli kiakadva. Hipernél ez rendes működési állapot, itt a végjátékban. Nem volnék meglepődve, ha idegösszeomlással vinnék kórházba, még mielőtt vége lenne a műsornak.
Kizárt az új lány.

inmemancsi 2012.05.11. 12:25:41

na szavaztam bár én úgy tenném fel a kérdést hogy melyikkel vállalnál be egy menetet

Banyus83 2012.05.11. 12:26:21

@LoveMy: Nem ott nem látszik...de biztos nem is arra gondolt, mert ott azt mondja Anikó Noncsinak, hogy milyen ember az ilyen...

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:26:35

@fullmoon87: Máté vezet??? :DDDDDDDD
Hát ez kész.. :D:D::D
(az biztos, hogy nem az én szavazatommal!!!!! :D )

LoveMy 2012.05.11. 12:26:55

@paranyuszi:
mit akartok milyen népszerű fííírfi a téglafej Arnold, már leelőzte Mátét! :D

Banyus83 2012.05.11. 12:28:16

@sierrahun: Szerintem, ha stábtag lenne, akkor biztos eltüntették volna onna utólag valahogy...ha nekünk egyből feltűnt, akkor nekik is...mégiscsak új lesz...

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:28:43

@fullmoon87: Félrevezettél teh!!! :D
Fater vezet 20 %-al! :)

fullmoon87 2012.05.11. 12:28:44

@paranyuszi: Fater vezet, de őt most nem számítom, mert nincs már (még?) játékban. :D

fl3sli 2012.05.11. 12:28:53

@gizdacsavo: De ezek mindig akkor jönnek elő amikor nem bírsz valakit, hogy segitséget kap. Akkor például mekkora segítséget kapott anno Márk, mikor egy perc után lebukott még is maradhatott, és dönthetett még Dávidról is, hogy mi legyen a sorsa. De ott van Kira aki visszajöhetett, és nyerő szituba került bele, több fiú közül is választhatott, viszont a stílusa miatt megint távoznia kellett. De 90 % az újak közül védettséget kapott, akkor ők mekkora segítséget kaptak, de például az elején, Pít is megkapta Noémit, úgy hogy Kulabá nem ejtheti ki, mert nem állhat a védettséggel mögé, tehát 99% volt, hogy ő is bent marad.

Wednesday5 2012.05.11. 12:29:13

szavaztam Faterra :P egyértelműen ő a legjobb, pláne élőben ;)

kerdesek05 2012.05.11. 12:30:29

@foxglove: abban egyetértek, inkább ilyet nézek mint vv-t:)

fullmoon87 2012.05.11. 12:30:44

@paranyuszi: Mondjuk nekem Fater sem jött be, bár rendes palinak tűnt.

Azt bírtam, hogy mindenki úgy isteníti közben alig ismerhették meg azalatt a pár nap alatt, míg bent volt. :D De ő valami etalon lett bent ennek ellenére.

inmemancsi 2012.05.11. 12:31:30

azt nem értem miért ilyen kapzsik ha összeállnak 4-6an hogy elosztják majd a nyereményt bármelyikük nyer tuti nyerők

fl3sli 2012.05.11. 12:31:40

@sierrahun: Lehet hiper azért nem jár a talikra, mert gumiszobába került, mivel ő akkro is izgult, hogy kiesik amikor fiúk estek ki :D

sierrahun 2012.05.11. 12:31:42

@inmemancsi: Öööö, hát az azért elriasztaná a fiúk nagy részét a szavazástól.
:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:31:55

@fullmoon87: Őszintén nekem mint pasi bejött, csak ne szólaljon meg. :D

Wednesday5 2012.05.11. 12:32:04

@fullmoon87: találkoztam vele édenes buliban, és ezerszer jobban nézett ki mint tvben. emellett nagyon jófej és közvetlen volt.

Banyus83 2012.05.11. 12:33:22

@inmemancsi: Pont ezért gondolom viszont azt, hogy valami úton-módon mégsem igazi játékos...nem hiszem, hogy sixx lelőné a poént... :-)

inmemancsi 2012.05.11. 12:33:52

@sierrahun: dehát nem is az ő szavuk a mérvadó ebben a kérdésben:))

fl3sli 2012.05.11. 12:33:55

@inmemancsi: mert az emberek ilyenek, nem 4 millát akar, hanem 12-t stb. Meg ott motoszkál benne, hogy mi van ha átver, nem évek óta ismerik egymást, nem nagy haverok, viszont lehet, hogy ez még jó barátok között sem működne, mert ott is csak egyszer kéne megbontani az idillt

fullmoon87 2012.05.11. 12:33:59

@Wednesday5: Elhiszem én, de én a fiatalabb fiúkra bukom, túl öreg ő már nekem mind kinézetre, mind korra. :D (25 vagyok)

sierrahun 2012.05.11. 12:36:08

@inmemancsi: DISZKRIMINÁCIÓ!!! SZEXIZMUS!!! EGYENLŐ JOGOKAT A FÉRFIAKNAK!!!
ÖRDÖG ÉS POKOL!

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:36:56

@fullmoon87: Még egy pubertás.. :D:D:D::D
(Poén!!! :) )

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 12:37:53

@paranyuszi:
Besenyő Pista bácsira? wehehe:)

Kérünk mi is szavazást a nőkről!

LoveMy 2012.05.11. 12:37:57

@paranyuszi:
ugyanígy vagyok Péterrel, az az IQ már kínos!!
:D

Wednesday5 2012.05.11. 12:38:01

@fullmoon87: én meg csak 20, de akkor is bejön :P

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:39:46

@Cathcart_ezredes: :D
Csináljatok magatoknak! :D
Azt hiszed ez kívánságműsor??? :D:D:D:D

fullmoon87 2012.05.11. 12:39:55

@Wednesday5: Apakomplexus? :D

@paranyuszi: Mármint én??? :D

Pont most vagyok a "kapuzárási pánik" közepén! :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:40:41

@LoveMy: Több kínos dolog is van itt.... :D:D::D:D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:42:58

@fullmoon87: Te..te... :D:D:D
Akkor vegyél magadnak sportkocsit és újíts be egy pasit lehetőleg max. 20 éveset... :D:D:D:D

Eruka 2012.05.11. 12:44:19

szent isten, mennyi komment! :)))

bocs, ha már volt:
1, Bogi teljesen idióta! tényleg a legeslegnagyobb lúzer!!! Anikó azt mondta: "én azt írtam a papírra, hogy....". Akkor a szarért van vérig sértve???
Rühellem Anikót, de ebben nem volt hibás!
2, lehet, én hallottam félre, de nem Féliker ment oda Mátéhoz, hogy neki kell Naomi, és ki akarja vágni Bettinát?
3, ha nincs új beköltöző, akkor ki a szőke luvnya az utolsó képen? :) - Remélem, Anikó végzete egyébként! :DD

foxglove (törölt) 2012.05.11. 12:44:31

Dorothy kedvéért ÚJ SZAVAZÁS, Andor nélkül.

poll.pollcode.com/ww0d

Engedelmetekkel a címet is megváltoztattam.

Wednesday5 2012.05.11. 12:44:37

@fullmoon87: nem amúgy nem vagyok oda az idősebb pasikért, de ő kivételt képez:D és itt most csak külsőről beszélek, nem ismerem nagyon, mert akkoriban még nem néztem a műsort

kerdesek05 2012.05.11. 12:44:51

@paranyuszi: rád nézne Matcsi élőben te is megbabonázódnál:)

Wednesday5 2012.05.11. 12:46:16

@Eruka: az nem Anikó?:D én úgy láttam

csacsi1899 2012.05.11. 12:47:24

Lehet csak Píííít megint beöltözött lánynak, mert már nem tudja megjátszani, hogy az az identitása... :)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.11. 12:47:43

@paranyuszi: ennyi szarkavaras utan hinnel barki szavaban is, hogy adok neked ennyi milliot, ha mogemallsz? ezek lassan 2 forintert az anyjukat is eladnak...

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:47:44

@kerdesek05: Challenge accepted! :D Mibe fogadunk? :) Terveztem, hogy elnézek az egyik közönség talira..
Hol lesz a következő, nem tudja valaki véletlenül? :)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 12:48:37

@paranyuszi:
Meg is csináltam:P

Tehát ki a legjobb nő az Édenben?
poll.pollcode.com/9c5u

mézescsók 2012.05.11. 12:49:17

@Drinking Dorithy: MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT?
Hát azért, mert magyar származású és határonkivüli. Nem vetted még észre, hogy nálunk mindig hasraesés van, ha valaki külföldi, ha meg fel tud mutatni valami magyar gyökeret is, akkor pláne!

Más:
Többen említettétek, hogy bent félnek Edinától.Hát nem, tudom, de ugyan miért? Brokis kapcsolata miatt? Azért inkább sajnálni lehetne, mert bent is láthatják, hogy milyen Máté, hogy milyen dolgai vannak, hogy hogyan viselkedik, hogy halott ügy ez és ha jól utána gondolnak, akkor pont ezért nem ellenfél. Egy emberre építi a játékát Csöndesen el vagyogat, nem keveri a szart, nem aláz másokat, nem hazudozik mindenki szemébe és a háta mögött, szerelmesen álmodozik, amiért röhögni lehet rajta, de utálni nem érdemes.
Ott van ellenben Hiper. Keveri a szart rendesen, megjelenése, modora nem túl szimpatikus, a viselkedése, stilusa minden csak nem nőies, de még emberi sem, minden bejövő játékosra rászáll, pont úgy kefél - ha nem többször -, mint Edina és kb. olyan szinten rá is van telepedve a párjára.Mellékesen jegyzem meg, hogy amikor iszik, akkor különösen vállalhatatlan és nem is veti meg a piát. Szóval Hiper viselt dolgait illetően (pl. Kulabá, Csíra 2x) nem enyhén amnéziásak a kedves kommentelő Hiper rajongók, a játékostársak és a szerkesztők.
Vagy ott van Andor. A külsejével nem foglalkozom, bár nem mondom, hogy nem tehet róla, mert kizárt, hogy kiskredencként látta meg a napvilágot, dolgozott rajta rendesen. Viszont nem hiszem el, hogy nem kapták még kavaráson, hazugságon, stb. Tőle is félhetnének és joggal.

Pít: ha az a véleménye Andorról, amit mond, akkor miért ragaszkodik hozzá? Megérteném, ha csajként tetszene neki, de nem, mert ahogy láttam, fizikailag is undorodik a nőtől. Tegnapelőtt - talán az extrában - Andor nem szomjasra itta magát és Pít ölébe akart ülni. Még a kezeit is védekezően előre tartotta, nehogy a farkára találjon ülni!!!

Annyi összeesküvés-elmélet született itt már a Noémi-Máté-Edina tengelyről, hogy néha az az érzésem, mindegyikőnk mást néz. Mivel verte át Naiva Noémit? Megmondta, hogy nem áll Máté mögé, ha Noémi igen - ezzel a felajánlással nem pont azt kompenzálta volna, hogy Noémi Dávidot ejtette és nem Brokit?
Noémival egyeztetve volt, hogy Féliker mögé áll. Hol történt akkor átverés?
És utoljára: nem hiszem, hogy az eredeti megállapodásban (a múltkori ceremóniára gondolok) az lett volna, hogy onnan megy nyugdíjba, hogy egy szellemes kommtársat idézzek. Nem volt kötelező Dávidot kiejtenie. Mondhatta simán, hogy nem, és pont.
Egyébként miért kell mindig Noémi seggét menteni? Ahogy nézem és olvasom a műsort, az egyik állandó elem Noémi megmentése és kitalálni, hogy ki álljon mögé, vagy Ő hova álljon, stb. Megpróbálhatná egyszer önállóan is, valamivel kevesebb siránkozással. Hogy csak két szabad agysejtje van? Ez az az érv, ami a talpán áll? Hát, istenem, van ezzel így más is, nemcsak ott bent, még itt kint is!

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:50:07

@foxglove: Jó-jó.. de a haleledelt azért még meg lehet nyerni ugye?????? :D

szepi79 2012.05.11. 12:51:29

bocs, de nem fogok tudni elolvasni közel 1400 kommentet, szal bocsi, ha már más is felvetette, de nem úgy volt, hogy amelyik újcsaj teljesíti a titkos küldetést, az védettséget kap? azért lássuk be, ez volt az eddig leggecibb küldetés, már szöcskének, aki eleve hátránnyal indult, mert senkit nem ismert itt benn, és nem rajta múlt, hanem roli balfaszságán, hogy megtudott egy titkot. szerintem ezért kurvára járt volna a védettség. de nem kapta meg. az meg lófaszra nem elég 2DB LÁNYNAK, hogy ki tudnak utalni 1db védettséget egy régi játékosnak, ettől még csak az egyiknek lesz biztos helye.

de mindegy is, bogi mindenképpen kiesett volna védettség nélkül, elvégre mégis hova állt volna be? mindenki kiszórta volna a faszba.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:51:32

@Cathcart_ezredes: :DDDDD
És kire szavazol Ezredes? :D FSZK? :D
Amúgy, most borítékolom, hogy Dinka fogja nyerni.... :D Annyira kiszámíthatóak vagytok.... :D:D::D

foxglove (törölt) 2012.05.11. 12:52:09

@paranyuszi: igen, plusz a Köki terminál is jelezte, hogy bedob egy vásárlási utalványt.

kerdesek05 2012.05.11. 12:52:23

@sierrahun: lehet papucsnak kívül tágasabb lesz?:)

sierrahun 2012.05.11. 12:54:02

@Cathcart_ezredes: Kezdeményezem dandártábornoki előléptetésedet.

nosce 2012.05.11. 12:54:04

@sierrahun:
"Nem élt továbbá Anikó ajánlatával, hogy ő bent tartja és dobja LMzőt. Megtehette volna, de Niki távozta után nem igazán érdekelte már a játék. Edina kábé ugyanezt adná elő. Bettike ugyanígy, ha védettséggel megúszta volna a tegnapot -> földet fogott a bekapott érzelmi pofontól.

Melákra 10-et számoltak és akkor sem kelt fel, törvényszerű volt a távozása."

Melák megadta a lehetőséget Kirának, ha Kirának lett volna legalább egy tyúknyi esze akkor nem bosszút áll hanem végigjátszák és a legnagyobbb esélyük lett volna a nyerésre, mert Melákot nagyon sokan kedvelték...
SZal Melák nem döntött rosszul, mert Anikóval nem bírták volna elviselni egymást, Naomival se, Edinával meg volt már egy nem sikerült kőr...az hogy Kira nem élt a lehetőséggel az egy másik dolog, biztos nem a 25 milláért jött az ÉH-ba :)

Wednesday5 2012.05.11. 12:55:18

legnagyobb boldogság az lenne, ha Hiper+Papucs állnának ott a gömbbel, és a Levente eldobná 20 millánál :D akkor minden tiszteletem az övé lenne :D Anikó meg azt kapja végre amit érdemel :)

Eruka 2012.05.11. 12:58:53

@Wednesday5: a háttérben :))) sixx is külön megemlítette...
és sztem a régiek között sem volt ennyire szőke lány (vagyis Csíra, de neki nem ilyen a frizurája)

kerdesek05 2012.05.11. 12:58:54

@Sziporka: na de sziporka...:(
és mesélj hugis sztorikat, az éh játékosokkal azonnal!:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 12:59:23

@Cathcart_ezredes: Háát.. max majd indultok együtt a Kazinczy a szép magyar kiejtésért versenyen... :D

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 12:59:25

@paranyuszi:
Nem miattunk kiszámítható a végeredmény, hanem a Naiva fan club miatt.:) De számítva erre csináltam magamnak egy külön szavazást, aminek nem osztom meg a linkjét, így ott Ostobenkó lesz a győztes 100%-al.:)
@sierrahun:
Köszönöm! Amúgy nálam Naomi csak külső alapján az első: ha mindent nézünk, akkor Reni lenne a győztes: jól néz ki, csendes, sokat keres, gyakran van távol:)

ga_zsi 2012.05.11. 12:59:39

@toto44: csak akkor lett volna, ha felajánlja a párját. Mivel senki nem élt a lehetőséggel, senki nem kapott védettséget. valaki azt írta nekem is. "ne csak nézz, láss is."

fl3sli 2012.05.11. 13:00:09

@mézescsók: +1
Mondjuk én bírom a Mátét is de az valóban geciség amit Edinával csinál, bár soha nem áltatta szerintem semmivel, és végülis elmondta neki a barátnős dolgát is. De talán ott hibázott Edina, hogy túl hamar pedzegette ezt az érzelmes dolgot, ez nem biztos, hogy jó a kapcsolat elején. Egyébként nekem Máté kicsit olyan mint Räikkönen, csak Kimi egy yachtról borult le és ő is hasonlóan pörög mint Máté :D

inmemancsi 2012.05.11. 13:00:51

@fl3sli: jah hát lehet, nekem az adott szó az etalon
@sierrahun: juj ne tessék kiabálni:)) a pasik itten már többször kinyilvánították a nőcikkel kapcsolatos véleményüket és annak ellenére, hogy néha hajmeresztő -ők tudják:)) nem diszkrimináljuk őket:))

ki találta ki csöcske nevet, annak egy +pont:)) csikenroll is alakul:))

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:01:48

@Cathcart_ezredes: Hmm.. nem kéne erre fogni..:D
A tiétekben elméletileg csak fiúk szavaznak.. és itt sztem több Edina fan lány van, mint fiú...:)

Kürosz 2012.05.11. 13:02:19

Most először látom lehetségesnek, h minden szerkesztői futtatás ellenére nem Matcsi fog nyerni. Tegnap ugyanis nagy hibát vétett, amikor a bent immáron jól kiismert és lassacskán "közellenségnek" számító Tüncikével állt össze újra, ez vörös posztó volt a többieknek, és "ideológiát" is kaptak, h miért kell immár utálni Edinkát, ti. "Noémi veszélyeztetése" miatt.

Nem túl valószínű, h a jelen érzelmi viszonyok alapján a Máté-Tüncike páros befuthatna, szerintem.

Sokan bíráljátok itt Anikót és Andit, de ami miatt Tüncike szerintem messze alattuk van, és jogos kelnek ki miatta, az a hihetetlen álszentsége.

Lásd, tegnap is veszélyeztette Noémit a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül (Noémi könnyen kiesett volna, ha Bettié a védettség), szinte biztosan tudott Betti tervezett kiejtéséről, de a kisujját sem mozdította... (Groteszk módon Betti pont attól búcsúzott el, akinek végső soron köszönheti a kiesését, ebben igaza volt Anikónak.) Persze lehet mondani, hogy ez játék, de akkor nem kéne sajnáltatni magát a "szomorú kutyi"-fejjel, meg anyuci tünci kislányát sem kéne előadni a napi orálszex után... Anikó olyan, amilyen, de ettől a durva álszentségtől, képmutatástól teljesen mentes, és ez a javára írható.

Wednesday5 2012.05.11. 13:02:41

@Eruka: jaaa látom már :P igen, az biztos új csaj :D

Eruka 2012.05.11. 13:02:45

@gizdacsavo: részben igazat adok neked. Elég nagy részben :)) hiszen tényleg úgy tűnik, jobban manipulálnak a szerkik, mint tavaly.
DE egy darabig nem nyúlkáltak bele, és addig elég híg fosch volt az egész... ezek nem taktikáztak, itt nem volt egyetlen Corleone vagy Pókmonkey kaliberű játékos sem! Pít - aki sztem elég jól játszik - is inkább csak meghúzódik, és kivár...
Szal muszáj a szerkiknek vmit tenni azért, hogy ne fulladjon totális unalomba az egész! Persze akkor nagy kérdés, hogy az egyetlen valamire való kavarógépet, Csírát miért hagyták másodszor is kiesni.

Illetve ha jól belegondolunk, tavaly Póknak elég kevés esélye lett volna a szerkik nélkül... hányszor volt védett? 2-3-szor? :o

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 13:02:46

@paranyuszi:
Szerintem meg nem csak fiúk szavaznak, sőt... Én is nyomtam nálatok Andorra egyet:)

kerdesek05 2012.05.11. 13:03:54

@Sziporka: na sziporka....:(
inkább mesélj a hugodról és az éh szereplők történeteiről:)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 13:04:02

@Pácsó Ármándó:
Huhh, én is vért izzadtam miatta, és lehet ha előbb jön be és többet látom, akkor ő nyer, de maradtam Ostobenkó mellett.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:05:26

@Pácsó Ármándó: ejhh Pácsó a feketékre buksz?? :D:D:D:D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:06:23

@Cathcart_ezredes: Nahh miattad lett fals az eredmény!! :DDDD

kerdesek05 2012.05.11. 13:06:45

@Banyus83: jó kérdés kinek a teraszán állt távolból csicssolina:)

Wednesday5 2012.05.11. 13:07:01

@Kürosz: igen, engem is ez az embertípus bosszant a legjobban. azért h kiakadt tegnap, h a szívszerelme elmondta, h kapta már itt az ívet a hotelben...így most rájött mindenki, hogy nem egy tündibündi hercegnő, hanem egy büdös kurva.

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:07:08

@paranyuszi: A tehetségesekre! Lehet szőke is!!!

fl3sli 2012.05.11. 13:07:55

@Kürosz: Ez hihetetlen. Márk ment oda Mátéhoz, hogy kell neki ostobenkó, mentek Noémihez és mondta, hogy ok. Edina azt mondta Noéminek ha Máté mögé megy ő nem áll oda, és amilyen lehet inkább kiesett volna, minthogy valakin átgázoljon. Nem véletlen, hogy Betti tőle búcsúzott el. Hiper már kedden ki akarta rakni szal az ne pofázzon, aki mindenki szemébe mást mondd utána meg savazz a háta mögött.

inmemancsi 2012.05.11. 13:07:59

@Pácsó Ármándó: azzal a fejjel? hát én még csak a fejét láttam közeliből az igaz:))

nosce 2012.05.11. 13:08:00

@mézescsók:
"És utoljára: nem hiszem, hogy az eredeti megállapodásban (a múltkori ceremóniára gondolok) az lett volna, hogy onnan megy nyugdíjba, hogy egy szellemes kommtársat idézzek. Nem volt kötelező Dávidot kiejtenie. Mondhatta simán, hogy nem, és pont. "

Azért inderekt kiderült ám az is h volt a Naomi-Edina Matcsit bent tartó megállapodásnak még1 pontja, amiről persze nem tudtunk (a titkokból derült ki), mégpedig h ha a másik nyer akkor 1 millával megdobja a másikat...és ez azért sok mindent megmagyaráz...

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 13:08:29

@Pácsó Ármándó:
Neki kettő is jutott (mindig a nőkkel kivételezik mindenki): egy Andoros poll.pollcode.com/yyjc és egy andor nélküli poll.pollcode.com/ww0d

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:08:35

@Pácsó Ármándó:

poll.pollcode.com/ww0d

Itt van, de ez már a második mert az elsőben Andor is benne volt!! :D:D::D:D

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:09:34

Valaki véletlenül nem tudja, hol és mikor lesz a következő közönség találkozó????

Eruka 2012.05.11. 13:10:39

@mézescsók: minden egyes szavaddal egyetértek! :))

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 13:10:43

@inmemancsi:
Nézd, a csodálkozóra rajzolt szemöldökével mindig úgy tud egy férfira nézni, mintha az okosakat mondana. Egyéb előnyeit meg sem említem:)

Wednesday5 2012.05.11. 13:11:32

@fl3sli: még ez is álszentség volt, h ő akkor nem áll oda. ezzel csak azt mondta, h azt undorítónak tartaná, h így zsarolja Noémit. pedig biztos vagyok benne h akkor is odaállt volna. és már megint azt képzeli, h neki alanyi jogon jár Máté, és ha bárki el akarná venni az emberiségellenes bűnnek számítana...mit képzel ez magáról?

kerdesek05 2012.05.11. 13:12:35

@fl3sli: szerintem meg azért nem mert Bostonig futott..:)

inmemancsi 2012.05.11. 13:12:37

@nosce: jaja szeva, na te kire szavazol?@paranyuszi: mondtam én is, hogy menjünk el egypáran képviselve a bloggot:)) - egyébként szerintem még nem hirdették meg, de pesten lesz szerintem

Eruka 2012.05.11. 13:13:17

@szepi79, első ezen a néven: bennmaradás járt érte, nem védettség!
én a védettség adományozásán lepődtem meg, mer úgy értettem először, hogy az adja a védettséget, aki bent marad :)

kerdesek05 2012.05.11. 13:15:12

@Eruka: Anikó végzetét kérném, a kedvenc számomat, a Scootertől, a HYPER HYPER-t!:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:15:26

Rájöttem miért hisztizett Hiper! :D Behozták Elemző kinti nőjét!!! :D:D:D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:15:46

@Eruka: Jó volt ez így is,hogy a távozó adhatja, mert akkor ki tud cseszni valakivel (esetleg azzal aki kiejtette)

inmemancsi 2012.05.11. 13:16:49

@Cathcart_ezredes: a feje az szörnyű, de majd megnézem jövő héten a híres testét, mert eddig nem tűnt fel:)) - és a másik, hogy tipikus semmi nincs benne csaj

visszatérve pasikra mátéban van valami pozítiv kisugárzás, egyszer be lehet vállalni tipus- fürdetés után:))de pont olyan aki ezt ki fogja nőni és 40 évesen még ugyanezt nyomja majd amikor meg már kiröhögik érte:))

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:16:50

@paranyuszi: Erre én már tegnap este "rájöttem"! :-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:16:57

@inmemancsi: Hmm nem biztos, hogy némelyik nem verne meg, ha tudnák élőben, hogy én melyik nick vagyok. :D

De Mattcsit letesztelném élőben! :D:D::D

kerdesek05 2012.05.11. 13:17:28

@paranyuszi: Máté Szolnokon lesz ma:)
Egyébként ez nem releváns, elvinnének a világ végére bezárnának egy pár szobás helységbe, és rád nézne Matcsi, menten elolvasnál:)

inmemancsi 2012.05.11. 13:18:02

@paranyuszi: jaj ez nem rossz ötlet:)), de van kuglinak egyáltalán nője?

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:18:24

@paranyuszi: Szerintem téged nem verne meg senki! Max. körberöhögnének :-DD

Wednesday5 2012.05.11. 13:18:34

@paranyuszi: és védettséget kap, ha anikónak lebasz egy hatalmas pofont :D

Pokróc 2012.05.11. 13:18:36

Az milyen, amikor az érdektelen-kellemetlen lófej szomorú kutyafejezi a másikat, és olyasmikkel vádolja, amit épp ő követ el... kavarás, uszítás, álszenteskedés, hátmegett kibeszélés, sat sat...

ügyes volt a rendezőgárda, hogy csak utólag mondták meg kié a védettség, tudták, hogyha előre megmondják, akkor érdektelen-kellemetlen lófej máté mögé áll, és kiejti edinát, de úgy látszik a stábnak más tervei vannak edináékkal mint kellemetlen, önismerettel alig-alig rendelkező lófejnek..

Eruka 2012.05.11. 13:18:45

@Kürosz: értem, amit írsz, de mégsem... ennek a játéknak nem az a lényege, hogy egyetlen győztes lehet?? akkor miért is kellene figyelembe venni más biztonságát? különösen olyan ember(ek)ét, aki(k) egyértelmű riválisai? :o

Mellesleg sztem senki ne gondolja, hogy Anikó, vagy Noémi nem gyalogolna át a kedvencein....

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:18:53

@Pácsó Ármándó: Bocsesz, úgy kezdtem a legelső hsz-em, hogy nem olvastam végig, csak sixx-ét olvastam el.. :)
De akkor én csak másodiknak jöttem rá! :D

kerdesek05 2012.05.11. 13:19:02

@mézescsók: " Ott van ellenben Hiper. Keveri a szart rendesen, megjelenése, modora nem túl szimpatikus, a viselkedése, stilusa minden csak nem nőies, de még emberi sem, minden bejövő játékosra rászáll, pont úgy kefél - ha nem többször -, mint Edina és kb. olyan szinten rá is van telepedve a párjára.Mellékesen jegyzem meg, hogy amikor iszik, akkor különösen vállalhatatlan és nem is veti meg a piát. Szóval Hiper viselt dolgait illetően (pl. Kulabá, Csíra 2x) nem enyhén amnéziásak a kedves kommentelő Hiper rajongók, a játékostársak és a szerkesztők."

ennyi:)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 13:19:05

@inmemancsi:
" és a másik, hogy tipikus semmi nincs benne csaj": világért sem szeretnék obszcén lenni, de szerintem jó páran boldogan vállalkoznánk arra, hogy ezen segítsünk:)

horvathne82 2012.05.11. 13:19:21

@Banyus83: Azóta van egy olyan rész is, amikor Anikó ül a teraszon, sír és bekiabál a szobába, hogy "Hát milyen ember vagy Te, Edina?

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:19:46

@kerdesek05: "rád nézne Matcsi, menten elolvasnál" Téged?:-))

szepi79 2012.05.11. 13:19:56

@Eruka: akkor ez igy még nagyobb disznóság, alapból nincs könnyű dolga egy újnak sem, kettőnek még kevesebb, és még olyan titkos küldit is kapnak, amivel csak fél napot nyernek...

ja, és van más is, aki szerint bogi alapból anikót irta be védettnek, de a szerkesztők attól tartva, hogy igy kiesne edina, inkább adtak neki lehetőséget arra, hogy módosítsa a szavazatát, és igy lett andor védett?

nosce 2012.05.11. 13:20:18

@inmemancsi:
szió :), mire kell szavazni ?

kerdesek05 2012.05.11. 13:20:27

@paranyuszi: kiszámíthatóak akik szeretik a nőies vonalakat alul felül:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:21:26

@kerdesek05: :DDDDDDDD
Biztos, hogy nem! :DDDDDDD

Kürosz 2012.05.11. 13:21:29

@fl3sli:

Viccelsz? Szerinted Tüncike nem tudott Betti "feláldozásáról"? Matcsi ne mondta volna el neki? Ugyan...
Ennek fényében igencsak groteszk Betti búcsúja...

A "ha te ennyire mérges vagy, akkor ezt nem teszem meg"-szöveg Noéminek meg a klasszikus érzelmi zsarolás, milliószor eljátssza ezt egy ember világéletében, kezdve azzal, h az engedetlen kölykére ráförmed, felvont szemöldökkel, hogy akkor ne menj el a boltba... De az ilyet nem szokás szó szerint érteni soha.

Eruka 2012.05.11. 13:21:31

@Wednesday5: miért büdös kurva az a lány, aki nyilvánvalóan érzelemmel feltöltve EGYETLEN fiúval kufircolt a hotelben????
Ellenben szakadtkurva Anikóval, aki nyiltan vállalja, hogy kizárólag ÉRDEKBŐL töcskölt LMZ-vel....
avagy Ostobenkó, aki tudja, hogy mi van Naiva és Broki között, és nem hiányzott sok, hogy magára rántsa a hugyos-piás Mátét....

olyan könnyen büdöskurváztok, hogy az vérlázító!!!!

Fredo78 2012.05.11. 13:22:45

A Matcsi Edina párost jól számolom 4. alkalommal mentették a szerkik?
- Dávidot nem engedték Mátét kivágni
- A múlt héten a kezükre játszottak a sorrenddel.
- A mostani párválasztón 2x. Andinak nem mondták meg hogy védett = Edina gó home. Noémi Edina után választhatott.

Valaki emlékszik még más esetre?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 13:23:04

@foxglove: hálás vagyok, köszönöm, így már reálisabb lehet az eredmény:)

@szepi79, első ezen a néven: van benne valami.

@inmemancsi: a honlapom az vanm, h a záró bulira lehet Pesten majd regelni.

LoveMy 2012.05.11. 13:23:05

@Wednesday5:
a büdös kurváról nekem teljes mértékben a Hiénára passzol, ha már a fogalmakhoz illeszetetek személyeket!
Még pedig elsősorban az érzelem nélküli szex miatt, ahogy az LMZ-vel bánik, kommunikál kihasználja testileg-lelkileg stb. Most majd jön a végjáték és ahogy Píttel nyalják egymást, úgy dobja az LMZ-őt, hogy az észre sem veszi. Nem beszélve a különböző, a női nemet meggyalázó viselkedéseivel!

Wednesday5 2012.05.11. 13:24:07

@kerdesek05: igen :) amúgy én itt annyira nem bírom az embereket, hogy Rolandon kívül senkinek nem adnék pénzt :D

szilvikeeee 2012.05.11. 13:24:22

Végre rájöttem, kire emlékeztet Matcsi! :) A mad men-ben Peter Campbell-re! További szép napot, csak meg kellett osztanom ezt Veletek! :)

inmemancsi 2012.05.11. 13:24:30

@paranyuszi: azt nem kell
@Cathcart_ezredes: ja, ha az a cél, de pontosabban szexuális kisugárzása nincs@nosce: pasiknak legjobb csajra - én inkább a kit dugnál terminológiát használnám - csajoknál pasikra

hóódejóó 2012.05.11. 13:24:32

@kerdesek05: számomra elképzelhetetlenek a Hiper rajongók. Max. Hiper csinált pár nicket magának :) viselkedésére nincs magyarázat

nosce 2012.05.11. 13:24:50

@inmemancsi:
sztem Alexa, annak esze is volt lépett a pénzzel :)

Kallisztó 2012.05.11. 13:25:02

@Cathcart_ezredes: Noémi jó csaj, messze a legjobb bent.
Egy Noémi-Roli döntő? Ez a Roland annyira jó gyerek, a részegek istápolója, Andort is egyedül ő próbálta összekaparni amikor összeesett, Brok után is azonnal ugrott amikor beesett a bokrok közé. Bár nem régóta szenved bent, de azt mondom, ha igazságos lenne ez a játék, akkor a pasik közül neki kellene ott állnia a végén. Szerintem, ha Noémivel eljutna odáig szépen hazamennének fele-fele lóvéval. Egyik sem tűnik oylannak, mint aki elhajítja a labdát és üres kézzel zavarja el a másikat.
És ezt egy másik lakóról sem merném kijelenteni.

inmemancsi 2012.05.11. 13:26:16

@nosce: ne már.. dehát ízlés..

LoveMy 2012.05.11. 13:26:26

@fl3sli:
Teljes mértékben egyet értek!

@nosce:
miről beszélsz?
Ez a megállapodás már sokkal régebben történt!

Kürosz 2012.05.11. 13:27:19

@Kürosz:

"akkor ne menj el a boltba, ha ilyen lusta vagy..." - így érthetőbb, a klasszikus érzelmi zsarolás, revolverezés.
Próbáljon erre a szerencsétlen gyerek nemet mondani, ugye?

Tüncike pont ezt vetette be Noémivel szemben, "nem állok oda, ha ennyire izé (szarrágó, ellenséges, "nem igazi barátnő", stb., ezt nyilván nem mondta ki) vagy", de sem kötelezte volna semmire, max. szomi-kutyi fejjel elmondta volna a riportszobáb, h "most már a saját érdekeimet is kellett néztem, de nagyon sajnálom a Noémit, hüpp-hüpp".

kerdesek05 2012.05.11. 13:27:20

@paranyuszi: -D eLeMZé kint nője minő meglepetés Anikó női tesója.
-DD

inmemancsi 2012.05.11. 13:27:37

@paranyuszi: levente mert kugli feje van és hagyja is magát dobálni rendesen:))

Wednesday5 2012.05.11. 13:27:43

@Eruka: most pont azért szidod Noémit, amit az Edina is csinál, csak sokkal durvább formában. Máténak van kint egy barátnője, akit "szeret". Persze a drága Edina leszarja, attól még megbaszatja magát ország-világ előtt, kiveri takaró nélkül, stb. Anikót ne hozd föl nekem mert annál nagyobb söpredék persze nincs ott bent, de attól még Edina a szememben nem több egy használható, majd nyugodtan eldobható koszos rongynál. tartása, büszkesége abszolút nincs.

Eruka 2012.05.11. 13:27:55

@szepi79, első ezen a néven: valóban nem volt egyszerű a lányok dolga, igazad van, védettség járhatott volna érte :)
Bár ahogy sixxx is megírta: 48 órájuk vol, 26 perc kellet... :D Ebből látszik, mennyire vérostobák ezek az emberek.... :)))

Viszont a második rész összeesküvés-elmélet szagú :))) Sztem Bogi sem akarta Anikónak adni a védettséget. Nem hülye... :D (vagyis de! de nem ezért! :D)

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:27:57

@paranyuszi: Néha történnek veled itt vicces dolgok, nem?

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:28:10

@Wednesday5: :D Vagy beküldik a szobába miközben LMZ és Anikó backdoroznak :D :D

nosce 2012.05.11. 13:28:24

@inmemancsi:
még Nikit lehetne dugni ezerrel csak szét ne repedjen a sok varrás :), ő sok erotikus filmben/műsorban játszott tudhat valamit :)

Wednesday5 2012.05.11. 13:28:45

@Kürosz: így van, én is ezt mondtam

nosce 2012.05.11. 13:29:14

@LoveMy:
"Ez a megállapodás már sokkal régebben történt!"

Mikor ?

inmemancsi 2012.05.11. 13:29:28

@Kallisztó: noémi?? rögtön eldobja, mert úgy érti az a játék lényege:))

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:29:48

@kerdesek05: Mindegy, csak remélem lesz bunyó... :D:D:D

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 13:29:51

@Kallisztó:
De jó, hogy mondod... amikor tegnap Andi beleállt a betonba megdöbbentő volt, hogy Roli megy oda hozzá kilométerekről, amíg Pít és Elemző is csak ült és röhögött. Tök mindegy, hogy kedvelik -e, vagy mennyire idegesítő, de ha egy ember (részegen, vagy sem) felbukik, főleg ha nő, akkor csak segítsen már neki a másik.

Kallisztó 2012.05.11. 13:30:04

@Kürosz: tökéletesen egyetértek minden szavaddal. Edinka egy álszent némber, az ilyenekkel szemben eszköztelen mindenki, mert hiába nyersz meg vele szemben egy vitát, utána a mártírkodásával mégis téged hoz szar helyzetbe. A legaljasabb nő bent.

LoveMy 2012.05.11. 13:30:20

@Eruka:
én is így gondolom! :)

kerdesek05 2012.05.11. 13:30:34

@paranyuszi: sokat ellenkezel, közelít a megadás...:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:30:42

@inmemancsi: Jahh igen, már Pácsó segített. :D Állítólag van kint nője.. Hipernek mondta action közben/után.. :D:D:D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:30:48

@Eruka: Szerintem azért nem akarta Anikó a védettséget, mert akkor el kellett volna mozdulnia LMZ mellől. Andorral akarták végrehajtatni az ítéletet.

Eruka 2012.05.11. 13:31:11

@Wednesday5: tényleg (!!!) nem személyeskedni akarok, csak kíváncsi vagyok: Te fiú vagy, ugye??? :s

Wednesday5 2012.05.11. 13:31:50

@LoveMy: nálam Anikó és Edina egyre megy. A nőiesség nem ott kezdődik, hogy szépen tudok nézni a kutyaszemeimmel és nem káromkodok,hanem hogy van tartásom, és ha egy fiú csak kihasznál, hogy legyen kit dugnia a játékban, de közben van kint barátnője akibe hulla "szerelmes", és ezt meg is mondja nekem, akkor utána otthagyom a büdös picsában, nem még megyek utána fasztverni, meg csókolgatni...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 13:31:57

Nem kötözködésképpen, de a szavazásból Patrik kimaradt:P

nosce 2012.05.11. 13:32:00

@inmemancsi:
"noémi?? rögtön eldobja, mert úgy érti az a játék lényege:))"

jah, Naomi azt gondolja ez olyan játék h minél hamarabb minél messzebre kell dobni ? :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:32:30

@inmemancsi: vagy keresni kezdi a kosár palánkot.. ! :D

inmemancsi 2012.05.11. 13:32:32

@nosce: hát:)) nagyon gáz az a csaj is:))

ez amegállapodás dolog érdekes, vajon miért nem mutatták... edina meg azért benyögte, hogy noémi nemcsak áldozatnak tűnjön?

nosce 2012.05.11. 13:33:20

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
ugyqanannyit kap mint Márky úgyse tudja snki megkülönböztetni :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:34:00

@kerdesek05: Muhahahhhaaaa....

Nem, nem, nem és nem!

:D

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.11. 13:34:07

Láttam Hipert élőben egy hete, szerintem jó nő (bár állati keskenyek a vállai). Tuti, hogy vagy ő nyerte, és akkor betétesként láttam egy bank kapujában, vagy nem ő nyerte, és akkor adósságátütemezni ment.

Láttam Nikit is tegnap (az egyes szériából) ő akkora hasat növesztett, mint egy 3 hónapos terhes. Ő már suna negatív.

sierrahun 2012.05.11. 13:34:27

@Cathcart_ezredes: Meg kellett néznem a karakterhatározóban, hogy ki volt az a Reni, pedig még nem vagyok szenilis.

Eruka 2012.05.11. 13:34:55

@Pácsó Ármándó: sztem azért mert védett valaki, nem kell máshoz állnia, csak éppen teljes biztonságban van, hiszen nem tudják kiejteni a párja mellől...

Anikó egyébként 2felé kampányolt védettség ügyben: egyrészt rá akarta másra testálni (tkp mindenkinek a szemébe azt mondta, hogy neki kell kapnia.... ennyit Anikóról); másrészt folyton hangoztatta, hogy neki van rá a legnagyobb szüksége... (muhahaha)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 13:35:04

@RAMBO:
Ha jól tudom, akkor terhes:)

sierrahun 2012.05.11. 13:35:41

@RAMBO: Hát mert terhes...
Három hónaposan még semmi nem látszik a hasból.

Eruka 2012.05.11. 13:35:51

@Wednesday5: mert ebben sztem úgy nyilatkozol, mint egy pasi! :)))

inmemancsi 2012.05.11. 13:35:57

@paranyuszi: :)))@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: dottyka, ez a harmadikverzió lesz?:)) kommentfüggő lettem:))

LoveMy 2012.05.11. 13:36:08

@Wednesday5:
Noéminek is van kint pasija!
És a csaj rámászott volna Pítre, akinek nem kellett, majd Omárra, akire egész addig várt, de a srácnak mint nő nem jött be. Majd jött az alkesz Máté eset. Csak közbe ne felejtsük el, hogy szinte minden hímnemű egyednek ribancos táncot lejt.

Wednesday5 2012.05.11. 13:36:10

@paranyuszi: az is jó lenne, a lényeg h vki kiüsse végre, vagy csak tépje le a műszempilláit :D

nosce 2012.05.11. 13:36:17

@inmemancsi:
"edina meg azért benyögte, hogy noémi nemcsak áldozatnak tűnjön?"

Edina azért írta le , mert ugye Naomi lerabolta a fasziját és lógott neki a kiesés, így akkor lettek tanúk meg írás az 1 milláról, legalább annyit kapjon ha kiesik...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 13:36:48

@RAMBO: soha többet nem megyek bank közelébe, ha csak ezért lehet menni:D Biztosan nincs más opció?:)

Cathcart_ezredes 2012.05.11. 13:37:32

@sierrahun:
Hát sok dolgot ő sem tett le az asztalra, az egészen biztos. De legalább neki nem kell attól tartania, hogy köpködni kezdik az utcán:)

LoveMy 2012.05.11. 13:37:46

@Wednesday5:
jaj hagyjad már ezt a kutyafejes fuckságot, mert a tököm tele van már vele!

Wednesday5 2012.05.11. 13:38:03

@LoveMy: tudom, de neki csak vmi pénzes eltartója van, aki úgy küldte be az édenbe :) gondolom nyitott kapcsban élnek :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 13:38:08

@nosce: jó, megértem, de valahol még sem ugyanaz a kettő:D

@inmemancsi: ennyitől?:D

Nem tudom, h lesz-e harmadik verzió:P

Eruka 2012.05.11. 13:38:11

@Wednesday5: lányok nehezebben büdöskurváznak! :))

Mellesleg nem lehet, hogy Edinának is kapóra jött Máté, hogy ő is "kihasználta? neki is lehetnek szükségletei...

vagy akkor Máté is hímringyó? (vagy hogy hívjam?) :)

na mindegy! ebben nagyon nem értünk egyet.
én tkp döbbenten állok az előtt, hogy miért megy mindenki Edina ellen... nem értem! :)

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:38:20

@Eruka: Egy védettséget nem felhasználni arra, hogy kiejtsük az ellenfelünket, több mint ostobaság!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.11. 13:38:39

@Wednesday5: szerintem ne gyűlölj ennyire.
Minek?
Ez egy TV műsor, élvezd, amit látsz, nevess azokon, akik kinevettetik magukat, csóváld a fejed a hülyéken - de gyűlölni szerintem felesleges.
Peace!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.11. 13:39:27

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Nincs. Ez egy új szabály, amit épp' most találtam ki.

inmemancsi 2012.05.11. 13:39:49

@nosce: ez se rossz:))) bár ezekkel megállapodásról beszélni:))- kell hozzá némi túlzott emberiesség:))

LoveMy 2012.05.11. 13:40:29

@sierrahun:
ha több hónapos terhes, lehet, hogy kismelák lesz! ;D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:41:00

@kerdesek05: Azt a 130-as megcastingolnám :-)

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:41:37

@LoveMy: Másik Niki, kiscsillag! Az ÉH1-es!

JOKKA21 2012.05.11. 13:42:10

Bogi vezetéknevét nem tudja senki?Vagy őt nem ismeri fél Budapest, mint tetkós Tamást?

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:42:19

@Wednesday5: Ha eljutok közönség talira.. és ha ott lesz.. és ha pl. fehér gatya lesz rajta.. :D:D:D
Én simán ráborítok -tök véletlenül- valami színeset.... :D:D:D:D

Wednesday5 2012.05.11. 13:42:20

@RAMBO: nem voltam ideges, csak itt annyira elvakultan védik páran Edinát és szidnak mindenki mást, h ez felbosszantott. én még ha kedvelem is Noémit, azért látom a hibáit is és nem fogom szentté avatni

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:42:32

@Banyus83: Ha Edina visszaszól Hipernek, akkor jól teszi!

LoveMy 2012.05.11. 13:42:46

@Wednesday5:
attól még még ő is üti az általad megjelölt büdös kurva szintet, pénzelik akkor meg főleg!

Wednesday5 2012.05.11. 13:44:03

@paranyuszi: én is így készültem a pécsi buliba, ha meglátom, megütöm :D de sajnos nem volt ott :S azt mondták többi édenesek, hogy nem is szokott ilyen rendezvényekre járni. azt már mondnom sem kell, h papucs se volt ott :D

sierrahun 2012.05.11. 13:44:10

@Cathcart_ezredes: Hát igen. Ha meggondolom, hogy ezt tulajdonképpen 25 millió mínusz adósarc _reményéért_ vállalják... hát...
(leszámítva a szerelmet kereső trubadúrinákat)

pilar ternera 2012.05.11. 13:44:32

már rég voltam és nem tudok mindenre reagálni, olyan gyorsan írogattok, de megint csak fel kell emelnem a szavam Edina mellett, a többiek ellen! :)

az a bazi nagy különbség közte és többi között, hogy ő ilyen érzelmi beállítottságú, nem tudatosan mártírkodik-szomorkodik, ezt nem lehet tudatosan csinálni! sérült ember, ez nem kérdés, de NEM ROSSZINDULATÚ és számomra ez ez a lényeg! és abban, hogy megmondta Noéminek, hogy nem áll oda, akár még egy kis érzelmi zsarolás is lehet, mint vki írta feljebb, de egy könnycseppet sem morzsolok Ostobenkóért, aki folyamatosan zsarol!

ellenben a mindet érdekből, nulla érzelemmel, viszont annál több idegbajjal, hisztivel, rosszindulattal és félelemből kezelő Anikó valóban szégyen a női nemre nézve!

Ostobenkó szintén egy számító ribanc, akinek látszik, mennyire "szent" a barátság! mert ugye az nem volt feltétele a bent maradásnak, hogy csókolózzon Mátéval! mindig lejátssza a szokásos hiszti felvonást, aztán mindenki őt vigasztalja! szánalmas!

LoveMy 2012.05.11. 13:44:33

@Pácsó Ármándó:
nem baj, lehet, hogy összefutottak valamikor! :D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:44:35

@paranyuszi: Majd ott állunk mögötted, hanyagul a szívlapátokra, fa testápolókra, láncos buzogányokra támaszkodva, ha esetleg felemelné a hangját! :-)

JOKKA21 2012.05.11. 13:44:35

@Eruka: Fogadd el, hogy minden csaj az, vérükben van a ribanckodás.:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 13:44:44

@RAMBO: igyekszem betartani:D

@foxglove: én csak a tökéletességre törekszem:D

Wednesday5 2012.05.11. 13:45:59

@LoveMy: olvasd vissza mit írtam az előbb: attól h kedvelem, még látom a hibáit. megértem azt is, h egyesek ki vannak rá akadva. nekem szimpi ennyi. nem fogom szentté avatni, mint ti Edinkát

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:46:15

@Wednesday5: Hmm.. vajon miért nem megy el soha?? :D:D:D:D beszari egy csaj :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 13:46:33

@kerdesek05: mondjuk az elég érdekes, h az összes ottan :) ülő szereplő teljesen "véletlenül" bekerült a műsorba.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:46:55

@Pácsó Ármándó: Hozzatok egy láncfűrészt is!! :D:D:D:D biztos ami biztos... :D

kerdesek05 2012.05.11. 13:47:35

@Pácsó Ármándó: ej ej pácsó, kit nem kasztingolnál te meg/be/ki/el?:)

beacska 2012.05.11. 13:48:10

@Eruka: jegyzem meg, Anikó is csak egy pasival! de igazad van, Edináé egyebb!!!

ga_zsi 2012.05.11. 13:48:50

Szerintem Bogi tudta, hogy csak akkor adhat ő védettséget, ha a titok, amit megtudott nem jó és kiesik. márpedig ez csak akkor lehetséges, ha - szerinte - Anikó átvágta a fejét. Ezért nem neki, hanem Andinak adta a bentmaradásra a lehetőséget, hiszen ha ő kiesik, akkor Anikó nem érdemli meg. Szerinte.
Még mindig azt mondom, hogy inkább egy "hót szerelmes" csajszi a jó választás, mint a csak érdekből magát megjátszó leányzó. Előbbi: Edina, Betti, utóbbi: Niki, Anikó, Noémit nem tudom hová sorolni, őt a stílusa miatt nem bírom ( én csak viccelek, más engem sért végig. stb...miatt)

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:49:05

@Pilar Ternera: FSZK és Hiper résszel szóról szóra egyetértek!!! :)

kerdesek05 2012.05.11. 13:49:56

@paranyuszi: naggyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyon burkold le akkor:)

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:51:11

@kerdesek05: Nem castingolnám meg a fiúkat és Noét! Meg Hipert, Petrát, Andort .. , stb.

paranyuszi (törölt) 2012.05.11. 13:52:57

@kerdesek05: :DDD

Jujjj de izgi már két feladatom is lesz. :D
Ellenállni Mattcsinak és leborítani Hipert... subidubi :D

beacska 2012.05.11. 13:53:06

@Eruka: kettős mérce megint működik ezerrel!
Az, hogy Anikó azt mond, amit, egy dolog, de ne vonjuk már kétségbe, hogy bejön neki Levente, és működik az Edina-féle kémia ezerrel!!!

Nem kéne lekurvázni Anikót azért, amit Edina sokkal hamarabb megtett. Jaaa, hogy Edina 2 nap alatt fülig szerelmes lett, Anikó meg a kinti pasija miatt tagad ezerrel!!!

Most mivaaaan? egyiknek lehet, a másiknak nem???.....és valljuk be, Edina egy kicsit gyors tempóban húzta le a bugyiját....

kerdesek05 2012.05.11. 13:53:42

@Wednesday5: mennyire fura nem, mindig van valami csaj aki csak ellébecol a kinti életben, keresi a kihívásokat meg faszik tesznek alájuk valamit, aztán azt mondják elmegyek éden hotelbe, megpróbálok nem dugni, vagy ha igen majd kiengesztellek, meg beszámíthatod tartozásomba, aztán legalább élünk is külön mert az izgi.
Niki ue volt alapjában

pilar ternera 2012.05.11. 13:54:14

@beacska: sztem itt arra utalt Eruka, hogy 1-1 ugyan, de az egyik szerelemből teszi, míg a másik érdekből. akkor? (nem akarlak kihívni a hóra egy újabb Anikót védő-támadó iszapbirkózásra, csak megjegyeztem) :)

JOKKA21 2012.05.11. 13:54:49

@ga_zsi: Nem érdemelte meg Anikó, bár Andi sem.Edina vagy Betti érdemelte volna meg.

@kerdesek05: Bruins?:)

@sierrahun: Köszönöm.:)

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:55:02

@toto44: Márk nem volt veszélyben ezen a héten

kerdesek05 2012.05.11. 13:55:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hát lehet volt pár kaszting és az éppen akkor ott levők végül pont befértek

Wednesday5 2012.05.11. 13:55:51

@kerdesek05: igen, de sztem Noéminek abból a szempontból van könnyű dolga,h felteszem a csávója is szlovák, úgyh egy büdös szót nem fog érteni, ezért meg se nézi az adásokat :D

pilar ternera 2012.05.11. 13:56:48

@beacska: Edina sokkal régebben van Mátéval, mint Anikó LMZ-vel. nem? akkor? (megint csak nem beléd kötni akarok, de kicsit sántít, amit írsz)

de azt már belátom én is, hogy Anikó mégiscsak érez vmit LMZ iránt... :)

beacska 2012.05.11. 13:57:10

@Pilar Ternera: szerintem meg nem érdekből, csak jó esett neki, mert megkapta a Hotel legjobb pasiját. Ő nem mondogatta, hogy hótszerelmes, ő csak elvette, ami beficcent neki...ettől még éppen olyan egészséges nő, mint Edina.

Én csak ezt mondtam....és nem is volt neki 19 pasija sem, pedig idősebb...mellesleg...

Wednesday5 2012.05.11. 13:57:41

@JOKKA21: majdnem mindenki, kivéve Hiper, Papucs, Melák, Csíra-->ő nyilván azért, mert pont aznap esett ki és együtt néztük kivetítőn :D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 13:57:53

@JOKKA21: Betti nem közeledett az újakhoz asszem, miért gondoltak volna rá? Azt csak Hiper találta ki Márk miatt.

beacska 2012.05.11. 13:58:38

@Pilar Ternera: én azt néztem, hány napja aludtak együtt, amikor megtörtént a dolog. nem a hotelben eltöltött időt, hanem az együtt töltött éjszakákat...

Wednesday5 2012.05.11. 13:59:15

@paranyuszi: az biztos :D de legalább papucsot elengedhette volna :D

LoveMy 2012.05.11. 13:59:32

@beacska:
hát nem éppen!!!! mert amikor még nem akarta több napig, hogy megtörténjen a behatolás ezerrel szidták, milyen ócska, mert csak húzza a Mátét, szárazszex stb. Amikor megtörtént a dolog, akkor meg mindjárt jött az, hogy milyen ócska mert odaadja magát!
Amikor Hiéna-LMZ szexelt, én ezt akkor is leírtam, hogy nem a szexeléssel volt gondom, hanem azzal ahogy a szexhez hozzáállt a Hiéna.

beacska 2012.05.11. 14:01:03

@Pácsó Ármándó: ezt most neked írom, csak mert te vagy e témában az utolsó hsz.
szerintem azért Andi kapta a védettséget, amit mi is gondoltunk, hogy a logikus lépés Noéminek Pít lett volna. Tehát, ha keresztbe akar tenni a régieknek, akkor Andi védettségével tud, ha odaáll Noémi....szerintem...

pilar ternera 2012.05.11. 14:01:21

@beacska: vagy csak róla nem tudjuk? ;)
persze, én is az együtt töltött éjszakákra gondoltam!
és abban Edina szakította át előbb a célszalagot?:O)

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:01:55

@toto44: De Márknak semmi szüksége nem volt a héten a védettségre. Kettővel több csaj volt bent, két csajnak kellett mennie. Nekem úgy tűnik, hogy Noét is megmentették most, Márkon keresztül.

beacska 2012.05.11. 14:02:52

@LoveMy: én nem szidtam egyik lányt sem. szerintem tök normális mindkettőnek a viselkedése. én csak azt mondtam, nem kéne kurvázni Anikót, ha Edinát felmentjük!

szerintem egyik sem az, és kész...megint félre vagyok magyarázva, holnap már én leszek itt a legjobban köpködő :((((

horvathne82 2012.05.11. 14:03:55

@kerdesek05: Nem tudom...
Illetve utólag kiderült, hogy Anikóval beszélgettek ilyesmiről, de akkor nem hangzott el, hogy ez az én titkom vagy ezt írtam a papírra... Ezért van mindenki kiakadva Bogira

beacska 2012.05.11. 14:04:11

@Pilar Ternera: hááát, amikor Edina számát Máté beköpte, akkor Anikó nagyon elgondolkodva mondta, hogy az ővé bizony meg sem közelíti ;))) kicsit szomika is volt ;DDD

Kallisztó 2012.05.11. 14:04:43

@inmemancsi: Omár már elmagyarázta neki, mi a dolga a labdával. :)
Viccen kívül, Dávidnak mondta, hogy Omival mindig úgy álmodoztak a pénzről, hogy mit kezdenének 12,5-tel, nem 25ről gondolkodott egyikőjük sem. Oh,Omár olyen jólelkű volt, mint Roland, de még humora is volt.

beacska 2012.05.11. 14:05:00

@toto44: edinának sosem volt védettsége...maradjunk ennyiben

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:05:11

@beacska: De Bogi haragudott Noémire?
Szerintem azért kapta Andor, mert elvállalta Edina kiejtését és Bogi nem a kiesése után nevezett meg egy személyt,hanem már előre leadta.

JOKKA21 2012.05.11. 14:07:18

@Pácsó Ármándó: Ez igaz, de azért is kaphatta volna, mert nem nyalta őket érdekből.

@Wednesday5: Bogi is ott volt?:) Ez volt az a mailben jelentkezős buli?
Anikót én is kiosztanám, ha látnám élőben, Levivel(ÉH1 és aranypart) találkoztam egyszer véletlenül, de neki nem szóltam be, mert jó gyerek.:)

horvathne82 2012.05.11. 14:07:24

@RAMBO: Ha ez az Éden 1 Niki, akkor ő tényleg terhes :-)

sirarcheer 2012.05.11. 14:07:41

@toto44: Neked is!
Mert ÉVa azt is mondta hogy aki fölajánlja a párját az kap védettéget.
De senki nem tette. 0-0 Mindketten védettek lettek, de a párjuk nem !

LoveMy 2012.05.11. 14:08:10

@beacska:
abból indult ki, hogy valaki kurvázta le Edinát, a többi lánnyal példálóztam hasonlítgatás céljából.
Én nem tartom egyiket sem annak a játékban mutatottak alapján, nálam a pl. pókmajom, vv szandi az, aki bevallottan pénzért szexel, mert ez ugye ezt jelenti a kurva fogalom a köznyelvben!

Kürosz 2012.05.11. 14:08:32

@toto44:

sixx mindjárt kiradíroz téged szvsz, jogosan.

persze nyilván kamut írtál, mert nem egy ember nyer.

beacska 2012.05.11. 14:08:39

@Pácsó Ármándó: hát igen, a kérdés, hogy mikor írta rá a nevet a papírra....mondjuk, HA feltesszük, hogy jóban volt Anikóval, méltán gondolhatta mindenki, hogy A. neve kerül a papírra. Akkor miért nem? mert Bogi még csak most ment be, és reálisan látta, hogy A. nincs veszélyben...és akkor már cél kitenni a legvalószínűbbet: Noémit.

Wednesday5 2012.05.11. 14:09:10

@JOKKA21: aha ez volt az a buli, de Bogi nem volt ott, mert ez még 2 hete volt

beacska 2012.05.11. 14:10:04

@LoveMy: én sem neked kezdtem el írni, hanem annak, aki Anikót kurvázta és Edinát mentegette...csak közben ő meg már elhúzott a píbe, te meg magadra vetted a feladatot ;)))

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:10:12

@horvathne82: Noé se nyalta őket. Persze lehet, de így adtak volna egy töltött pisztolyt Bettinek és fogalmuk se lett volna róla, hogy kit lő le vele. Így meg minek?

Eruka 2012.05.11. 14:10:42

@Pácsó Ármándó: Anikó (és a többiek) ostobák :)))
De neked ebben teljesen igazad van! :)

JOKKA21 2012.05.11. 14:11:19

@Wednesday5: Edina miatt megérte volna mennem(jó kis csaj).:)

beacska 2012.05.11. 14:11:28

@toto44: ogen, én is ezt mondom!!!

mikor is volt Edinának védettsége? mesélj!!! hogy kapta!!! (tudom, ám mit fogsz mondani, csak húzlak, ugyanis csak a felületes szemlélő hiszi azt, hogy azzal, hogy Roli mögé állt védettséget kapott, ugyanis NEM KAPOTT!!!

sirarcheer 2012.05.11. 14:11:45

@toto44: Az kap aki felajánlja. Kiválasztás végén mondta hogy a 0-0 miatt SENKI sem lesz védett ezen a héten.

beacska 2012.05.11. 14:13:30

@toto44: senki nem kapott védettséget, nézd már vissza a múlthetit!

hányan mondjuk még neked???

LoveMy 2012.05.11. 14:13:37

Azt az előzetest hol lehet látni, amikor Hiéna kiüvölt a szobájából?

Átvitel honvéd 2012.05.11. 14:13:45

@Banyus83: pff, amilyen sok benne az infó, és amilyen célirányosan rakják össze az előzeteseket a szerkik, a látottakból akármire is gondolhatnék :D. Úgy tűnik, hogy Hiper valamilyen válságba kerül (vagy azért, mert elveszít- ill. nem kap meg valakit/valamit, vagy azért, mert valamilyen nehéz döntésre kényszerítik), és Broki valamiért népszerűtlen lesz (talán, mert Broki-Naiva mégis összeboronálódik Féliker-FSzk-val, és erre UP-Andor + LMZ-Hiper úgy néz, mint a véres rongyra?). Nem tudom, mindenhol kérdőjelek vannak. Pláne, hogy az utolsó két hétre más a forgatókönyv, mint az eddigi. (A végjátékban nem jön be rendszeresen új hús, nincs párválasztó, helyette a bent levők mindenféle furmányos módokon buknak majd el). Kb. dunsztom sincs, mi lesz.

JOKKA21 2012.05.11. 14:13:55

@Pácsó Ármándó: Szerintem nem használta volna ellenük, ha ő kapja(nem tudta volna, ahogy Andi sem) akkor is az iker szépfiú mögé állt volna szerintem.

JOKKA21 2012.05.11. 14:15:12

@LoveMy: edenhotel.hu -) adások -) 40.rész vége.

LoveMy 2012.05.11. 14:15:33

@Átvitel honvéd:
az tuti, hogy úgy van összerakva, hogy teljesen más irányú lesz az egész.
De pl. az a szőke nő a teraszon, az nem Pít!

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:15:42

@beacska: Miben volt a legvalószínűbb Noémi? A kiesésre volt a legnagyobb esélye?
Anikó nem akarta a védettséget szerintem, mert LMZ-vel akart maradni. Ezért jött neki jól Andor, aki vállalta,hogy röpteti Hiper jelenlegi legnagyobb ellenségét Edinát.

@Eruka: Köszi! Végre valaki aki felismeri az intelligenciát! :-)))

LoveMy 2012.05.11. 14:16:09

@JOKKA21:
ott néztem, de abban nincs!

Kallisztó 2012.05.11. 14:16:44

Nekem egyre inkább az kezd kikristályosodni, hogy a nagy keménykedő csajok, Hiper, Kíra és MűanyagNIki csak megpróbálták felvenni ezt a szerepet, de végül mindről kiderült, hogy nem akkora szemétládák, mint amiylennek próbálták mutatni magukat. Műanyag mennyire kedvesen azonnal Krisztiánért kezdett aggódni a kieséskor. Első szava az volt, hogy üzeni, hogy szereti és legyen erős. Hiper viselkedése borzalmas időnként, de látszik, hogy kötődik Leventéhez. Azt a balhét/műbalhét meg nem tudom hova tenni, valószínűleg megrendezett volt az egész.
Edinka ennek pont a fordítottja. Matcsintól mindnent eltűr, az úgy törli bele a lábát, ahogyan éppen kedve tartja. A felgyülemlett frusztrációját meg levezeti Noémin. Cuki kis barinőcske

Banyus83 2012.05.11. 14:17:20

Valaki árulja már el, hogy van az a videó, amiben Anikó Edinát osztja...légyszi :-D

LoveMy 2012.05.11. 14:19:22

@Pácsó Ármándó:
Ez lehet egy verzió, de akkor miért teszi fel azt a kérdést Hiéna Edinának, hogy: "Hogy lehetsz te ilyen ember?"

fl3sli 2012.05.11. 14:19:32

na még egy írjtáok, hogy álszent a Máté meg az Edina, de miért valaki fejtse ki.
Egya két pont az eddigi hozzászólásokhoz:
1.Valaki írta, hogy Edina sem jobb, mint Ostobenkó, mert Máténak van kint nője amiről tud Edina. Viszont Noéminak van kint pasija, meg ő is tud máté nőjéről és barátnője elvileg Edinának, még is csókolozott?? WTF!!!!!!!!

2. Ha Edina azt mondja Ostobenkónak, hogy leszarom mit csinálsz akkor is Máté mögé megyek akkor geci, mivel azt mondta, hogy ha odamegy ő nem áll oda igy álszent?????? Meg érzelmi zsarolás, azt általában Ostobenkó szokta csinálni.

3. Márk kérte Noémit, nem Edinát, Noémit, amibe a kétbites beleegyezett, persze Edina tudott róla, hogy Betti fog menni de még is mit tud tenni, amikor a pasija akarta kitenni, ezért nem is haragudott Betti Edinára. Ezt Márk találta ki, Máté csak elrendezte Noémivel, ha ez nincs akkor lehet Roli bent tartja Edinát egyébként, vagy Ostobenkó go home, csak most van miért támadni őket amikor annyit csináltak, hogy bent akartak maradni, ahogy mindenki, és mindenki meglépi ezeket, ők végig próbáltak nem szemét módon csinálni ezt.

Pitnek az a legnagyobb problémája, hogy Meleg Dávid ment igy esélye sincs a hotel beli szexre. Azóta fúj Mátéra és Edinára, de ő is húzott már ilyeneket meg hasonlókat bent. És pont az ő haverja Dávid volt aki felrúgta a megállapodást.

beacska 2012.05.11. 14:19:32

@Pácsó Ármándó: hát igen, a régiek közül neki...
Anikó csak azért akarta a védettséget, hogy ne essen ki, dehogy akart ő máshova állni...én úgy vettem ki, Andinak is csak azt mondta, amit az hallani akar, ill. igyekezett a védettséget olyannak passzoltatni (Betti), aki rá nézve nem veszélyes. Sajna Andit is annak vette. Én úgy láttam, ez motiválta. Szét akarta szedni a párokat, de főleg újak rovására...én így láttam..

Banyus83 2012.05.11. 14:19:41

@Átvitel honvéd: Én is így vagyok vele...plusz még a szerkik is értenek hozzá, hogy úgy rakják össze az előzetest, hogy teljesen más süljön ki belőle, mint amire gondolunk...szóval kb. megfejthetetlen, mi lesz :-D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:19:51

@JOKKA21: De akkor miért nem olyan kapná aki hasznot is hoz? Csak úgy elszórni egy védettséget ostobaság!

JOKKA21 2012.05.11. 14:19:57

@LoveMy: Megnézem a honlapon, tegnapi részben nekem megvan.:)

LoveMy 2012.05.11. 14:20:49

@Banyus83:
szerintem ezt is csak kitalálta valaki, mert semelyik végén sincs!

LoveMy 2012.05.11. 14:21:32

@JOKKA21:
tudsz írni időt, hogy hol?

beacska 2012.05.11. 14:22:06

@toto44: csak te vagy, mi nem...

beacska 2012.05.11. 14:23:47

@toto44: megnéztem: az még a párválasztó ELŐTT volt. Nézd meg a 36 adást, ott minden kiderül. DE KÖNYÖRGÖM NÉZD MÁR MEG!!!!

Eruka 2012.05.11. 14:25:19

@JOKKA21: az enyémben ugyan nincs!!! :)

Banyus83 2012.05.11. 14:26:42

@LoveMy: A tegnapi rész végén gondolom ugyanaz volt, mint az extra végén...abban meg nincs, azt tuti...de már 2-en vagy 3-an is írták, hogy látták...

LoveMy 2012.05.11. 14:27:16

@Eruka:
milyen érdekes hogy csak a Jokkáéban van! :)

Eruka 2012.05.11. 14:27:18

@beacska: Anikónál nem a szám a lényeg, hanem, hogy nyíltan érdekből kamatyol!
Nem mondom, hogy minden kufircba szerelmes voltam, de hogy érdekből nem dobtam magam hanyatt, az tuti!
Ha belegondolunk, Anikó 25 millióért kefélt LMZ-vel....
Akkor ki a ribanc???? :))))

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:27:39

@LoveMy: Hiper nagy műfelháborodó! Bármi nem tetszhet neki!

@beacska: De Anikó tudtommal Boginak nem említette Bettit. Legalábbis nem mutatták. Betti neve akkor merült fel mint védettséget kapó, amikor Márk kérdőre vonta Anikót, hogy a párját ki akarja ejteni. Akkor bedobta, hogy ő arra akarja rábeszélni az újakat, hogy Betti kapjon védettséget. Szerintem ez csak kamu volt!

horvathne82 2012.05.11. 14:30:23

@LoveMy: Ha most a kiüvöltős dologról van szó, az pl. a tévébeli előzetes végén van. Gondolom netre is ugyanazt az előzetest rakták fel. Bocs, ha em erről van szó, mert nem mindig tudom követni...

beacska 2012.05.11. 14:30:30

@Pácsó Ármándó: deee, valamikor volt vmi Bettizés. Még meg is lepődtem, hogy hogy jön ide....

@Eruka: Anikó oda van Leventéért. De nem fogom századszorra is elmondani, hogy attól még hogy tagadja, ráindult az első percben. Nem fogom megváltani a világot, belefáradtam, szarom le mit hiszel!

Eruka 2012.05.11. 14:30:43

@beacska: ajjjjaj! Tehát tegye fel a kezét az, aki emlékszik arra, hogy Anikó kijelentette (többször is), hogy LMZ NEM jön be neki, és semmi érzelem nincs benne...!
Nem hiszem, hogy képzeltem az összes esetet :)))

fl3sli 2012.05.11. 14:31:11

@Pácsó Ármándó: Egyértelmű addig nem is volt szó róla, hoyg Betti védettséget kap, de rögtön azzal védekezett, hogy ő lesz védett stb :D
Fosputtony, mást nem lehet rá mondani :D

nosce 2012.05.11. 14:32:06

@foxglove: @inmemancsi:
hát az eddigiek meg a szerkik szarkavarása alapján tippelhető h ki nyer. PIT-t szivatják a spanjait csendben kicsapják a játékból így ő biztos nem, míg Brokit meg folyamatosan emelik/mentik. Féliker egysejtű LMZ meg csak punnyad, Roli meg a párja nem éri el a küszöbszintet a régiek nem is ismerik. Ráadásul Brokinak 2 csaja is lett bent, és az ÉH2 indulásakor is Broki képét plakátolták ki ÉH2 felszopónak...így én rá fogadnék..

kerdesek05 2012.05.11. 14:32:13

Amikor Andor elitta az agyát és megburkolt, majd Matróz felsegítette, akkor Andoron volt bugyogó? mert mintha fellibbentette volna a pallosát és csak az a mikroportot látni.

fl3sli 2012.05.11. 14:32:53

@Eruka: Azt is mondta, hogy nem férfi, meg hogy egy ilyen emberrel kint fúj :D
De akkor lehet csak simán ovis mert az az a szint amikor meghúzom a másik haját, meg kicsúfolom mert szerelmes vagyok bele :D

Banyus83 2012.05.11. 14:33:01

@horvathne82: Arról van szó, mikor konkrétan látszik/hallatszik, hogy Edinának üvölt...mert az előzetesben, mikor Noémi nyugtatja a teraszon, nem látszik se Edina, sem az nem derül ki, hogy neki kiabálna...

beacska 2012.05.11. 14:33:15

@Eruka: jó, belefáradtam...nézd csak a tévét, ott minden igaz, amit mondanak! Minden úgy van, ahogy látszik...

Pokróc 2012.05.11. 14:34:01

@szepi79, első ezen a néven:

mindegy, mivel csak utólag mondták meg ki a védett... csak Betti kiesése változott volna a jelen helyzethez képest, nem adtak lófejnek esélyt Máté megkaparintására...

fl3sli 2012.05.11. 14:35:23

@beacska: Akkor mondd, hogy ismered és az életben tök szerethető normális csaj. De a Tv-ből nekünk ez nem jön le, és ez a vélemény, az a baj, hogy írsz róla valamit ami elvileg védi, de az vagy nem igaz, vagy 500 példa van az ellenkezőjére.

Eruka 2012.05.11. 14:36:09

@beacska: jaa, én nem húztam el a píbe, csak éppen dolgozom közben kicsit... :)))

horvathne82 2012.05.11. 14:36:35

@Banyus83: A tévében most ment. Mindjárt megkeresem a neten is. Az előzetes végén van.

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:37:13

@beacska: Mintha más rémlene, de ezen nem veszünk össze!

@fl3sli: Én is így emlékszem!

beacska 2012.05.11. 14:37:51

@fl3sli: nem ismerem az életben. Én meg úgy látom, hogy oda van érte. ezer apró jelét adta, mennem kell, nem sorolom fel, Vannak ilyen emberek, akik mást mondanak, és mást cselekszenek. Ő ilyen. ÉN látom rajta (és még vannak itt egy páran), ti meg azt látjátok, amit el akarnak hitetni veletek. De ez nem baj, mert ez is Anikó imidzsét építi ;)))

LoveMy 2012.05.11. 14:42:30

@horvathne82:
már vagy húszan ugyanazt a KÉT lehetőséget nézzük, de senki nem találja!

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:42:39

@beacska: "mert ez is Anikó imidzsét építi ;)))"
Anikó imidzse olyan mint Kőműves Kelemen kivitelező által épített vár, Kőműves Kelemenné (szül. Malter Boglárka) nélkül. Amit épít nappal, leomlik estére. Vagy fordítva :-DD

fl3sli 2012.05.11. 14:42:59

@beacska: Ez beteg :D Ha meg szerelmes bele akkor minek alázza?

Banyus83 2012.05.11. 14:44:10

@horvathne82: Hú, az jó lesz mert én már keresem egy ideje és nem találom...asszem béna vagyok ehhez :-D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:44:45

@LoveMy: Én nem nézem, azért nincs meg!

JOKKA21 2012.05.11. 14:45:06

@LoveMy: Hétfői előzetesre gondolsz ugye, amikor Anikó üvöltözik és Pít elküldi a gecibe Noémit?Mert az az előzetes tegnapi adás végén volt(pontos időt nem tudom, mert dvd felvevőről néztem vissza nem a honlapon).

@Pácsó Ármándó: De Boginak már mindegy volt, hogy kinek ad védettséget.Andival sem voltak nagy haverok, mert Andi inkább Szöcskéhez húzott.

foxglove (törölt) 2012.05.11. 14:46:56

@beacska: magyarul minden kommentelő, néző, aki ezt másképp gondolja, és negatív véleménnyel van Anikóról az hülye? hát köszi:)

LoveMy 2012.05.11. 14:49:32

@JOKKA21:
ezeket láttuk!!!!!!
de amikor a HIéna üvölt ki a szobából!!!

kerdesek05 2012.05.11. 14:49:51

lesz e 2000 hozzászólás hétfő estig?:)

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:50:42

@JOKKA21: Andi puncsolt Hipernél, hogy ő elvállalja Edina kiejtését. Bogi Hipertől kapta az infókat, hogy Andort jelölje. BostonBogi még a kiesése előtt írta be Andort, mert arra számított, hogy Csöcske nem teljesíti a feladatot és kiesik, ezért egyedül ő tud védettséget adni valakinek

fl3sli 2012.05.11. 14:50:56

edenhotel.hu/2012/05/04/best-of-aniko/ ez sok mindent elmonda Anikóról, és még nem is került bele minden durva eset :D

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:53:20

@LoveMy: Én csak olyat találtam amikor anikó Levi egy részével tölti ki a tér egy pontját és akkor kiüvölt a fejéből egy hatalmasat ami kihallatszik a szobából! :-))

JOKKA21 2012.05.11. 14:55:06

@LoveMy: Akkor fogalmam nincs mire gondolsz, tegnapiból nem emlékszem ilyenre, bár kicsit piásan néztem vissza.:D Anikó mindig üvölt valakivel.:D
Azt hittem az előzetesre gondolsz, mert abban is hisztizett, bőgött és üvöltözött.

@Pácsó Ármándó: Azt hittem kiesés után írta.

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 14:58:40

@JOKKA21: Nem derült ki mikor írta. A kiesés után Anikóra haragudott a legjobban, ha utána írta volna, akkor Hipernek igyekezett volna keresztbe tenni.

Amúgy volt már olyan, hogy az adásközi reklámokban többet mutatnak, mint a másnapi előzetesben

Átvitel honvéd 2012.05.11. 14:58:43

Ha már így nőkről beszéltek, nem tudom, ki hogy van vele, de így "kivülállóként", részemről egy biztos: az ÉH szereplőihez a való életben, kevés kivétellel, bottal se... ez a szövegkörnyezet foglalja keretbe, hogy pl. Hiper / Naiva mekkora nagy májer / mekkora nagy ordas. (Ahogy az egyszeri viccben volt, azt már tudjuk, hogy kicsoda, most már csak az árról vitatkozunk).

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 15:02:08

Mindenképpen eljön az a pont amikor a benti barátságoknak vége lesz. Vagy előbb vagy utóbb!

horvathne82 2012.05.11. 15:05:24

@Banyus83: Sajnos a neten én is csak azt a verziót találtam meg, amit a műsor végén adnak. De ha a Viasat 3-at nézitek előbb utóbb leadják. De rosszul mondtam, nem a végén van, hanem az a rész van kicserélve, amikor a háttérbe bejön a szőke hosszú hajú csajszi. Aztán mondja Pít, hogy a szavahihetőségük kerül veszélybe.
Minden második reklámblokkban lemegy...

JOKKA21 2012.05.11. 15:07:55

@Átvitel honvéd: Pedig voltak/vannak bent jó nők, akik jók lennének nekem, pár férfi nagyon válogatós itt.

@Pácsó Ármándó: Hogy tehetett volna neki keresztbe?Edina védettséggel?:)
Így nem sokat ért a védettség, hogy nem árulták el ki a védett, csak párválasztás után.

JOKKA21 2012.05.11. 15:09:51

@horvathne82: Az a hétfői előzetes.Az volt tegnap is az adás végén.

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 15:11:05

@JOKKA21: Igen, kár volt így csinálni.

kerdesek05 2012.05.11. 15:15:36

Azt tudja valaki, a záróműsor élőben hol lesz a játékosokkal, milyen helyszínen?
Ahova Playboy Nikinek megnyerve egy képfogadást nem kell búvárruhába mennie?:)

Banyus83 2012.05.11. 15:15:51

@horvathne82: Én már bekapcsoltam a Viasat-ot :-D

mézescsók 2012.05.11. 15:15:56

@fl3sli: Na, végre. Valaki megmélyedt és megvilágosodott!

@Banyus83: A tegnapi adás vagy extra végén van valami hasonló, de Hiper nem face to face, hanem Leventének osztja Edinát. Még bent a szobában történik mindez, majd a teraszon szól LMZ-nek, hogy ne most tárgyalják ki, mert Edina fentről (nyilván úgy vannak a szobák elhelyezve) mindent hall. Olyat nem láttam, hogy közvetlenül megmondta volna a ceremóniával kapcsolatosan Naivának a véleményét. Attól persze még lehetett.

Banyus83 2012.05.11. 15:16:55

@kerdesek05: Tavaly a Mixx-nem volt..ami végülis nem jelenti azt, hogy idén is ott lesz :-D Amúgy nem tudom, még nem lehetett hallani...

horvathne82 2012.05.11. 15:18:26

@mézescsók: Nem erről van szó. Köszi, hogy segíteni akarsz, de nem ezt a videót keressük a neten.

horvathne82 2012.05.11. 15:19:56

@kerdesek05: A Dobozban lesz. Ez valami pesti(vagy budai) szórakozóhely.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.11. 15:32:23

az a szőke az utsó kockán nem az egyik fiú az e heti fordított bulis szőke parókában?

A-D 2012.05.11. 15:41:14

@jadebulgari:
Szerintem is fiú,nagyon transzos feje van:)

Tudja valaki hol lehet jelentkezni a 3-ra? Semmilyen infót nem találok róla.

Úgy izgulok minden párválasztón pedig tudom kik lesznek a nyertesek. Örülök,hogy ez nem egy közönségszavazós műsor,mint a vv.

almafa5555 2012.05.11. 15:42:15

Én azt nem értem, hogy Andor titka, hogy jóban van Naívával és ez titok Noémi előtt (mi vaaan???), erre a párválasztón nyíltan kiteregeti a lapjait és ócsárolja Edinát..ez nem normális!!!

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 15:44:31

@jadebulgari: (Leírom megint, mert nem látszik az előző hozzászólásom) De melyik fiú öltözött volna be megint fekete miniruhába? Ráadásul ez a szőke haj két copfos, olyat meg nem kaptak.

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 15:46:50

@almafa5555: Direkt írt ilyen titkot Andor, hogy Noét és Edinát összeugrassza. Hogy a párválasztón miért leplezte le magát, az számomra is talány.

Átvitel honvéd 2012.05.11. 15:49:21

@JOKKA21: nem annyira esztétikai kérdés. Inkább arra vonatkozik, hogy hiányzik-e a szarkeverés, amit a való életben nyilván ugyanígy megcsinálnak, ha érdekük úgy kívánja, ahogy a hotelben.

LoveMy 2012.05.11. 15:50:37

@horvathne82:
Köszi!
Na így már egy értelmű, hogy egy szerk. bakit palástolnak a Hiéna rikácsolásával. Csak az bukta, hogy a neten a szőkehaj ott van! :)

LoveMy 2012.05.11. 15:52:47

@mézescsók:
egyedül talán Pítnek mondta meg a magáét, meg hogy szarházi! Most meg hogy nyalják egymást! Fincsimiii :D

foxglove (törölt) 2012.05.11. 15:54:51

@jadebulgari: A képen a locsolóember látható.

kerdesek05 2012.05.11. 16:00:24

@LoveMy: az ilyen előzetesek sokszor szándékosak, vagy utólag oda elért, netre nem, ne keresgessék az emberek, írjanak róla a hogyvolton, húzzák fel magukat, és stb:)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.11. 16:05:28

@foxglove: szegény Juan?
@Pácsó Ármándó: hát akármelyik aki kölcsönkért copfba tenni meg nem művészet
@kerdesek05: bár lehet h tényleg ez a személy az (ölég ronda)

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 16:07:33

Nekem úgy tűnik, hogy a fiúk lesznek veszélyben hétfőn. Edina szerint Máté fél, hogy kiesik. Pít is mondja Noénak, hogy kurva nagy bajban leszel, előre szólok! Lehet, hogy Roli kiesésére céloz, hogy utána nincs kihez állnia Noéminek?

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 16:11:04

@jadebulgari: Arra gondolok, hogy mi a bánatért öltözne be megint egy most bent levő fiú női ruhába? Megtetszett neki és identitást váltott?

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 16:11:57

@jadebulgari: Bocs, arra gondoltam, csak így sikerült leírnom. :-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.11. 16:14:11

@Pácsó Ármándó: kiszámíthatatlanok ezek :)
(ok a Márkos választ sejtettem ám)

LoveMy 2012.05.11. 16:17:32

@almafa5555:
mert szemét aljas ez a téglafejű Arnold, a jövő héten már ekézi az állával a mehikói földet!

riverblue 2012.05.11. 16:17:56

ez a last kommentem..mára.
nekem már csak egy illuzióm van..
hogy nem a Broki,Szomikutyi,Hiper,Naomi Kapdbe 4es ből kerül ki majdan a győztes..
sajnos a szerkesztői hozzáállást látva erre vajmi kevés a sansz.

almafa5555 2012.05.11. 16:20:31

de hát még lesznek beköltözők???????????

Pácsó Ármándó 2012.05.11. 16:20:40

@jadebulgari: Lehet, hogy csak egy nőimitátor jön be, de fiúnak számolják. Anikóhoz akar beállni és túl vékony ujjai vannak, ezért a kiborulás :-)

almafa5555 2012.05.11. 16:25:02

@nosce: ráadásul minden interjúban ő szerepel. Máté meglocsolja húsvétkor Nikit, Mátét kérdeztük arról hogy, Máté megy ide, mag oda

kerdesek05 2012.05.11. 16:25:33

@Pácsó Ármándó: lehet bejön ez a dudu főnix, és elrabol egy pasit valamilyen oknál fogva, és ezzel az egyedül maradt lány is búcsúzik a héten ha nem talál párt magának.

A-D 2012.05.11. 16:54:51

A kép amit linkelt valaki,tényleg hasonlít a feltűnt lényre:)
Azt mondták h nem lesz új beköltöző,akkor miért fél Máté,vagy bármi? Innentől mi alapján esnek ki az emberek,esetleg párok?

zcsi 2012.05.11. 17:05:46

Érdekes, hogy az igazi végjáték még nem került szóba. Most is lesz az a bombás baromság? Mert az nagyobb szemétség, mint a szerkik belenyúlása.

LoveMy 2012.05.11. 17:12:02

@almafa5555:
Már nem lesznek új beköltözők, T69 is mondta, hogy ez az utolsó párválasztó.

De neked ide rakom az ÉH1 utolsó 8 részének rövid történéseit:

Az ÉH1 48 részből állt.
A 43-ban részben már csak 4 pár volt, de ekkor pofon vágta a retkes qqrva pókmajom Kristófot, és kiesett, ezzel persze a párja is a 44-ben.
A 45-ben volt a Bomba játék a vesztes pár közül ez egyik tag (fiú) kiesett. Maradt öt fő, ekkor a lányok taktikai alapon kiszavaztak hármuk közül egyet, maradt 4 fő.
47. részben jönnek vissza a régi játékosok ceremónia keretében, és lehetőségük van lecserélni a bent maradóknak a régiekre. Az egyik lány cserélt.
48.részben a régi játékosok szimpátia szavazással állnak a maradék két pár mellé, aki mellé több ember áll az megy a végső játékba a bizalom aranygömbjét tartani és kezdődik a végjáték!

kerdesek05 2012.05.11. 17:48:35

érdeklődve várom az idei sorozatban mivel helyettesítik a bombát a szerkesztők:)
lehet beküldik Fekete Lacit, őt kell tartogatni és akinél leesik kiesik?:)

steroid stewie 2012.05.11. 17:58:40

@LoveMy: Köszi az összefoglalót,nem láttam ÉH1-et :)

tomfree 2012.05.11. 18:02:55

Nagyon remélem, hogy a jövő hét pörgősebb lesz, mert ezen a héten a csütörtök kivételével dögunalom volt az egész (kivéve Broki fejesét a susnyásba, ami az évad legnagyobb jelenete volt. Szenzációs a csávó, még mindig röhögök ha megnézem a fejesét).

C76 2012.05.11. 18:38:51

Ez a Best of Aniko nagyon durva :)

Most ujbol megneztem izgalmaktol mentesen, par dolog :

- Aniko ket hathatos kijelentese, utalja hogy mindenki a szemebe hazudik es utalja Mate-Edina parost mert gusztustalanul jatszanak ? es ezt pont Aniko mondaja !?

- Andor feje a parvalaszto alatt, azzal a sotet szemoldokkel es mint egy cowboy cserzett bore, ha a hajat kitakarom a kepbol, eskuszom nem merem kijelenteni, hogy no !

- Mivel a Mark titkos dontese Noemi bevalalasarol nem derult ki, csak nekunk jatszottak vissza, most megint mindenki azt hiszi hogy Edina-Broki intezte igy, ok vettek ra Markot Betti kiejtesere.

- Edina lehete azt mondta vagy sugalta Anornak, hogy joban legyenek/vannak, de kizart hogy hozzatette volna, hogy arrol Noemi nem tudhat vagy ne tudjon, Andor a titkot kicsit megtoldotta, tudvan, hogy ugyis felfedik majd es igy meg egyszer belerughat Edinaba es elszakitja a legjobb baratnojetol, ilyen alapon felirhatta volna hogy kufircolt Mateval, franc sem bunteti oket ha nyiiltan hazudoznak, neha azert rajuk szolhatnanak, hogy igazat mondjanak, mert a riportszobaban is lazan szemunkbe hazudnak, pedig ott csak mi latjuk es tudhatnak, hogy a nezok mindent latnak

LoveMy 2012.05.11. 19:19:48

@Zwekedly:
szerintem olvasd el újra, mert ezt nagyon elnézted!!!!!!!!!!

Ki a legjobb?

Edina 10025

Noémi 3656

Anikó 928

Betti 824

Andi 464

Már kiesett 1702

nosce 2012.05.11. 19:24:39

@almafa5555:
jah csak kicsit uncsi így, mert akármilyen feladatokat is találnak ki a szerkik a pároknak, az eddigiek alapján tuti h matcsi miután legyőzi a 7 fejű zsírsárkányt meg a 3 szomifejű zsírkutyát, az üveghegyen is túl kezébe kapja a végén a gömböt :)

steroid stewie 2012.05.11. 19:29:24

Az előző szériáról olyasmi rémlik,hogy egy srác nyert néhány misit,és a maradék lovét a másik döntőbe jutott páros kapta?

inmemancsi 2012.05.11. 19:47:22

@nosce: na igen és edinka 12 körül eldobja a cuccost és biztosítja matcsit, hogy kap egy milkát:)) noémivel közösen:))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.11. 19:48:28

@steroid stewie: 12,5-nél dobta el Kristóf!

A másik felét meg a másik döntős pár kapta fele-fele. Bruttó:)

inmemancsi 2012.05.11. 19:48:57

@mimózA: hát anikónál biztos nem nagyobb:))

mimózA 2012.05.11. 20:00:15

@inmemancsi: Számoltad ki hányszor dugott?

inmemancsi 2012.05.11. 20:03:45

@mimózA: huha attól lenne valaki ribanc? ez érdekes:))) figyelj, amit lejátszott a kádban, vagy egyébként is a kameráknak, az nem embernek való, az meg, hogy nem tartja férfinak akivel dug meg csak ráadás

A-D 2012.05.11. 20:06:35

@inmemancsi: Nem dobja el:) Ő hűséges kutyus,ha már szomikutyusoznak egyesek.
Együtt fogják elvinni. Szerintem Edina a legbiztosabb bent,aki nem dobja el a gömböt,mindenki mást megkérdőjeleznék.

nosce 2012.05.11. 20:09:37

@inmemancsi:
" na igen és edinka 12 körül eldobja a cuccost és biztosítja matcsit, hogy kap egy milkát:)) noémivel közösen:))"

nehogy azt hidd h a szerkik erre nem gondolnak, majd bekenik Edina gömbjét ragasztóval h a kezéhez ragadjon és ne tudja eldobni :)

Hurri Kán 2012.05.11. 20:12:03

@nosce:
Edinka tud egyáltalán 12-ig számolni?

sogeking 2012.05.11. 20:16:01

@gyvy: 19-ig biztos tud, legalábbis a számot ismeri

nosce 2012.05.11. 20:17:17

@A-D:
"Szerintem Edina a legbiztosabb bent,aki nem dobja el a gömböt,mindenki mást megkérdőjeleznék"

bármilyen megbízható is, azért ha bejátszanák a Naomi Matcsi smárt miközben lépcsöznek felfele a 25 milláig, hamar földhözbaszná a gömböt , sztem :)

Hurri Kán 2012.05.11. 20:19:02

@sogeking:
Segítettek neki számolni. :)

nosce 2012.05.11. 20:19:03

@sogeking: @gyvy:
ez az h 19-ig simán tartja, de ha a kezéhez ragad, akkor nem gond megddig tud számolni :)

sogeking 2012.05.11. 20:21:20

@nosce: és arra tippelek, hogy kiveri Máté kezéből a gömböt :D

nosce 2012.05.11. 20:21:32

@gyvy:
a ribancrendszámhoz húztak egy strigulát , mi ? :)

Hurri Kán 2012.05.11. 20:26:19

@nosce:
Akár. :)

@sogeking:
Lehet, igen, ott segítettek neki az imázst felépíteni. :D

sogeking 2012.05.11. 20:32:15

@inmemancsi: ezek szerint egyetértesz :)

inmemancsi 2012.05.11. 20:33:35

@sogeking: nem én azzal értek egyet ha fejbevágja agömbbel, vagy tökön, de azt rúgni kéne azt is lehet?

sogeking 2012.05.11. 20:39:36

@inmemancsi: nem valószínű, Máté beadja neki, hogy megkapta a feltörekvő tehetségnek járó VIVA Comet gömböt, így kizárt, hogy eldobná

(mondjuk Andi kicsit meg lesz sértődve, hogy a méltán népszerű érik a szőlőjére nem kap semmi díjat)

Hurri Kán 2012.05.11. 20:41:02

@inmemancsi:
Hogy Noéminek hogyan segített a Viasat az imázsát felépíteni. :)

mimózA 2012.05.11. 20:41:31

@inmemancsi: A fiúk azt mondták, hogy l0-es vagyok. Mert szomifejű attól sztem semmivel sem jobb.

sogeking 2012.05.11. 20:42:39

@gyvy: (Noémi a vörös, a szuszogós kisgyerek Edina)

Hurri Kán 2012.05.11. 20:43:04

@sogeking:
Majd a CSISZ-ben nagyobb sikerrel jár. Esetleg fellép vele a zertéel hamarosan induló paraszt-realityjében :)

nosce 2012.05.11. 20:45:21

Egyébként a mai hét után bőviteni lehet az ÉH közönségtally repertoárt, közös fényképezkedés Matcsival buxus hugyozás közben, vagy távghugyozó verseny Matcsi részvételével, ivóverseny a one more kategóriában, szal kicsit kell csak kreatívnak lenni :)

Hurri Kán 2012.05.11. 20:46:45

@nosce:
Közös hugyozás Mátéval tandemugrás közben? :D

inmemancsi 2012.05.11. 20:47:17

@sogeking: kikérem magamnak nem vörös, csak festett répa:))

inmemancsi 2012.05.11. 20:49:38

@mimózA: hippinél bárki csak jobb lehet

sogeking 2012.05.11. 20:49:40

@inmemancsi: már a répát is festik? és mi volt eredetileg, uborka? :D:D
(lehet, hogy káprázik a szemem, de mintha mostanában más lenne a hajszíne)

sogeking 2012.05.11. 20:51:20

@nosce: kaktusznyalásba benevezek :)

Hurri Kán 2012.05.11. 20:52:48

@inmemancsi:
Ugrás közbe egymásnak háttal. Később a hibiszkusz. :D

inmemancsi 2012.05.11. 20:52:56

@sogeking: mivelhogy festik nem lehet ugyanolyan:)) szerintem eredetileg tök:))

inmemancsi 2012.05.11. 20:54:26

@sogeking: a kaktusznyalit nem láttam, elmesélitek?

nosce 2012.05.11. 21:00:27

@sogeking:
jah, V alakú kaktuszt kell nyalni :)

nosce 2012.05.11. 21:02:12

@gyvy:
Matcsival nem ugranék tandemet mert mire leérnénk tiszta húgy lennék, mondjuk kulabával sem :)

sogeking 2012.05.11. 21:11:21

@inmemancsi: volt egy kis kaktusz, és valamelyik elkezdte nyalogatni (talán Roli), és egy pillanat alatt a többiek is kedvet kaptak :D

bár állítólag nem volt elég szúrós

Zwekedly 2012.05.11. 21:25:57

@LoveMy:
Igazad van. Keverem a neveket, merthogy sixx-nél is, meg itt a hozzászólásokban is minden szereplőnek több neve van.

mézescsók 2012.05.11. 21:29:43

@horvathne82: Nyicsevó! Egyszercsak meg lesz.
@jadebulgari: A szőke az uccsó képen a tuja.
@LoveMy: Ez vajon miért is nem lep meg?Nekem ennyi Hiperről.

tottival 2012.05.11. 21:46:19

Dobozban lesz a buli záró, az milyen hely?
Érdemes vidéki dolgozó proletároknak felmenni a nagy pestre egy szórakozni és kidobni egy nap alatt a havi fizetés negyedét?
Bár Edina Fanclub taliért mindent!:)

ő-szinte 2012.05.11. 21:57:13

@gyvy: noemi egy faszszopo szlovak kurva !

tottival 2012.05.11. 22:09:03

@ő-szinte: :) hagyd el az éden hotelt most!:)

foxglove (törölt) 2012.05.11. 22:10:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: az első változattal összevetve viszont tök más az eredmény. ott peti győzne, ha andort nem számítjuk.

Hurri Kán 2012.05.11. 22:25:24

@ő-szinte:
Pardóóóón... Edinát akartam írni. :DDD

Sajnos Noémi a műsorban még nem kamatyoztatta eme képességét. :D

AdnamA 2012.05.11. 22:32:29

am HÉ azt mondta, hogy ez lesz az utolsó párválasztó, nem? nem pedig azt, hogy nem lesz új beköltöző. végül is még két hét van valamivel el kell ütni az időt.
Edinka szerint Mattcsika fél, hogy kiesik. Pít Noét fenyegeti meg, hogy bajban lesz. Mi van akkor ha fiú és lány is költözik még be?
am a szőke lány az éden extra utáni bemutatóban benne van kilép a teraszra, majd vissza, amikor meglátja, hogy Anikó és Noé ott vannak. Lehet, hogy Anikó miatta volt kiborulva?
valaki tudja, hogy ő kicsudi?
www.facebook.com/profile.php?id=100003842820840&ref=pb

steroid stewie 2012.05.11. 22:47:56

Fura, hogy a viasat nem azt promót tolja a tv-ben, mint amit tegnap leadott. Már nincs benne az erkélyes szöszi.

ő-szinte 2012.05.11. 22:50:59

@gyvy: még van idő , hátha ;-)))

AdnamA 2012.05.11. 23:44:35

Édenhotelen már lehet jelentkezni a záró bulira :-))

raspberrypie 2012.05.12. 00:00:00

@AdnamA: túl gyorsan bezártam... szóval ha beregisztrálsz (név, mail, kor elküld) akkor automatikusan már mehetsz is majd? :D

tottival 2012.05.12. 00:10:16

Melák jön haza Magyarországra?:)

sierrahun 2012.05.12. 00:13:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Jézusom, megbolondultak a lányok? A mazochista hajlamú lábtörlők az eseteik? Ezt a dekadenciát.

tottival 2012.05.12. 00:19:22

@sierrahun: a 20as tiniknek Broki egy címlapsztár, bálvány, jó pasi egyben:)

tottival 2012.05.12. 00:20:22

@sierrahun: Papucsot meg tuti csak a hecc kedvéért kattintgatja többször az Anikó Fan Club

raspberrypie 2012.05.12. 00:36:18

amúgy az első képen éva vhogy hasonlít petrára :S tökre olyan volt a sminkje meg az arcberendezése vagy nemtudom

tottival 2012.05.12. 02:44:29

Pítnek igaza van:) :

"...minden olyan támadás ami ellene szól az emberiség elleni büntettnek minősül, hogy ha pedig ő vkit ki akar tenni az teljesen természetes..."

DE

Matcsi, veled vagyunk!:)

JOKKA21 2012.05.12. 03:56:31

Ribik a nők, Bogit vissza!

Pepeninho 2012.05.12. 07:33:43

Sixx nagyon odavan a cickókért, még mindig Najomi melle húsát mutogatja itten. :) Tény, nem rossz. :)
Egyébként én nem értem, hogy Bogi mi a toszt nézett be. Az első estéjén Hiper elmondta neki a titkát, akkor miért a Levente titkát írta a borítékba? Érthetetlen. A leadott képsorok alapján Hiper most az egyszer tényleg nem kavart.
Broki egyre gátlástalanabb, ez 25 milliárdért sem férne bele nekem. Tuti telibe verném vagy leköpném ha meglátnám. Minősíthetetlen!
Csöcske viszont kellemes meglepetés. Van sütnivalója a lánynak, egész jól lát a pályán. Új csajként akár az utolsó 2-3 párban is benne lehet, onnantól meg az egész játék mákosguba. Párt kell cserélnie, mert ez az agysebész Roland könnyen a vesztét okozhatja, túlságosan őszintén játszik a srác. Nem csak az a baj vele, hogy hülye. Hé ,most jöttem rá, hogy Csöcskének fogok szurkolni. Álljon össze vagy Ikerrel vagy Petyával, akkor nagyon megnőne az esélye.
Ha hétvégén dolgozom akkor sokat írok, ennek most ti isszátok meg a levét. :)
Végjátékra sok kavart várok. Szerintem Naivát akár már a jövőhéten kitehetik, elfogyott a leányzó. Fiúk közül pedig vagy Dr Benton (Roland) vagy Papucs vagy Ófarkamiiijóóó fog távozni szerintem. Személy szerint annak örülnék a legjobban ha Broki és Hiper menne a faszba................de erre kevés az esély.
Jahh és még valami. Nagyon jó volt a nemcserés támadás. Sikítottam a röhögéstől. Végre tényleg elfelejtették pár órára a kavarást. Olyan volt egy kicsit mint az első rész. Azon tudtam még jókat kacagni, itt sajna csak megdöbbenek általában. :S Pít hatalmasat alakított. :)
Előre mondom, hogy Hiper hisztije kamu és erőltetett lesz! :)

Jó hétvégét nektek

Pepeninho 2012.05.12. 07:46:41

Váááá, most olvastam végig. Ki az a szőke? Jáááááj de izgi. :) Végjátékot ígértek. Akkor meg? Cickós, szóval nem Broki kapta vissza a parókát. Hubassszameg. Hétfőig zizgergek most. Ja, és Bogi az Édenhotel eddigi szériáinak a legnagyobb LÚZERe, Bettina meg az Édenhotel 2 legostobább játékosa. Kia szöszi????:)

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 08:14:34

Tegyük fel, hogy Bogi jól írja le a megtudott titkot. Mi változott volna, ha ugyan ilyen sorrendben választanak? Gyakorlatilag semmi. Bogi ugyanúgy nem tudott volna hova állni, illetve kirakták volna mindenhonnan.

Pepeninho 2012.05.12. 08:31:48

@Pácsó Ármándó: Ettől még mindig szánalmasan idióta. :) Lehet, hogy iker bevállalta volna...

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 08:37:35

@Pepeninho: Az iker egy régit akart magának. Bogi tényleg elb@szta.
Gondolom Anikó próbált rákenni valakire valamit és visszaütött a dolog azért hisztizett vagy Chiccolínát(szőkeaképen) beküldték Levire

AdnamA 2012.05.12. 08:38:30

@raspberrypie: nem tudom. azt írta ki, hogy köszönik a jelentkezést és várnak szeretettel a bulira. én azért egy megerősítő emailed számítok ha mar kellett email cím.

AdnamA 2012.05.12. 08:41:38

@tottival: igen, most hétvégén :-D

Pepeninho 2012.05.12. 08:45:12

@Pácsó Ármándó: Szerintem a 'régit akartam' az marketing duma volt. Noémiben nem bíznék a helyében. Én tuti Csöcskét állítottam volna magam mellé.

AdnamA 2012.05.12. 08:47:48

@Pepeninho: nem biztos, mert iker kifejtette, hogy az újaknak régi játékos kell, ezért kérte Noét mmaga mellé.

AdnamA 2012.05.12. 08:50:43

@Pepeninho: nem hinném. megbánta Kirat mert ő jól lavirozott. ezért kapott észbe no még Betti érzelmei miatt.

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 09:01:31

@Pepeninho: Csöcskének Roli a szimpi és nem hiszem, hogy marketing duma lenne. Noémi persze egy "vak ló", kiszámíthatatlanul megy amerre nem lát.

Miért hisztizhet Hiper:
- Edina megtudta, hogy Levi a szőkéket szereti ezért befestette a haját és extrapuha tamponnal csalogatta LMZ-t.
- A Boston Klub törölte a törzsvendégek közül Anikót, mert Bogi otthon elmondta, hogy lopja a söralátétet.
- Valaki lehugyozta azt a kaktuszt aminek az erjesztett levéből eddig Anikó a kábszert kotyvasztotta Levivel, aki nem elemző, hanem vegyész.
- Edina kő-papír-ollóban elnyerte Hipertől a tenger szobát, mert rájött hogy Anikó csak ollót tud mutatni, ha szól a zene és berakatta Ákostól a Halott virágokat csuma hangerőn
- Edina annyit edzett Andor módszere alapján, hogy teljesen lement a zsírszövet a sejhajáról és kihívta Anikót egy fenékszépség verseny párbajra. A tét egy órás delfines úszkálás a tengerben. Naiva nyert.

Pepeninho 2012.05.12. 09:09:21

@AdnamA: Otthon van már a témában a srác, neki egy hűséges ember kéne. szerintem erre a legnagyobb esélye Csöcskével lenne. Najomi sunyi,buta és önfejű. Ettől meleg lehet a pite Iker számára.

Pepeninho 2012.05.12. 09:10:32

@Pácsó Ármándó: Megjelölném a D lehetőséget. azon besírtam. xD

Banyus83 2012.05.12. 09:12:47

@Pácsó Ármándó: Gyagya vagy ...de tetszik :-)

@AdnamA: Úgy tűnik, Anikó Edina miatt van kiborulva, legalábbis a tv-ben futó előzetesben konkrétan Edinával kajabál... :-)

foxglove (törölt) 2012.05.12. 11:13:38

Aki még nem tette volna meg, vagy csak az első, Andoros változatra szavazott: még lehet szavazni, aztán szerintem nemsokára eredményhirdetés;)

poll.pollcode.com/ww0d

tottival 2012.05.12. 11:59:28

@Banyus83: Milyen ember vagy te Edina, mi?! Milyen ember!:)

-olyan ember aki nyugodtan is végigviszi a játékot, nem hiperül be, nem kell hozzá orvost hívni, és pláne nem furkálódik mások háta mögött a hülyeségeivel.

tottival 2012.05.12. 12:07:13

@foxglove: hiper fanclub belehúzott:)

foxglove (törölt) 2012.05.12. 12:17:20

@tottival: nem kell ahhoz hiperfannak lenni, hogy leventére menjen a szavazat, sőt.

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 12:52:30

@foxglove: Sorsolás is lesz? :D

Levente... természetre normálisnak tűnik, de sztem kissé csúnya a feje és itt csak a külsőt pontoztuk, de sebaj! :D

genevieve 2012.05.12. 12:57:27

@Pácsó Ármándó: szerintem te a pulitzer díjra gyúrsz:-D

genevieve 2012.05.12. 12:58:43

@paranyuszi: kissé?:-)

ölég ronda szegényke:-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 13:05:14

@genevieve: finoman fogalmaztam... :D

Hiszen látod.. ő vezet... :D

foxglove (törölt) 2012.05.12. 13:12:39

Na jó, eredményhirdetés:)

1. helyezett: Levente 29%
2. helyezett: Peti 13%
3. helyezett: Fater 12%

Köszi mindenkinek, aki szavazott! Úgy érzem, sikerült pontot tennünk egy égető kérdés végére!
A szavazók között hamarosan egy csomag Oreo kekszet sorsolunk ki!

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 13:20:07

@foxglove: :D Pacsi! Király 5let volt!:D és legalább kiderült, hogy az itteni egyik hsz-ó által férfiideálnak kikiáltott Márk, súlyosan alul maradt. :D:D

Köszi Foxglove, jó móka volt! :D

Ps: És a fiúk már megint lemaradtak.. :D:D:D

foxglove (törölt) 2012.05.12. 13:26:46

@paranyuszi: és úgy tűnik, a Máté-féle eyefuck is hatástalan képernyőn keresztül:)

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 13:41:53

@foxglove: Na nem nyertem, pedig nyomtam vagy 6 szavazatot.

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 13:45:55

@foxglove: Krisztiáné jobban átjött :-)

LoveMy 2012.05.12. 13:57:34

Ki a legjobb?

Edina 10088

Noémi 3674

Anikó 930

Betti 829

Andi 466

Már kiesett 1708

velvet.hu/celeb/2012/05/07/mellszepsegverseny_melyik_eden-lany_a_legjobb/

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 13:57:34

Ha már ilyen szépen összegyűltem, önként adódik a kérdés: Miért hisztizhet Hiper?

- Valaki döglött bogarakat rakott a 25000Ft-os sminkkészletébe
- Ismeretlen tettes ragasztóra cserélte samponját
- Levente alsónadrágjában hosszú fekete hajszálat talált. Mindegyikben.
- Valaki az éjjel zsiráfmintásra lakkozta lábkörmeit
- Hiába igyekezett még a skorpiók is elszaladtak előle

LoveMy 2012.05.12. 14:08:23

@Pácsó Ármándó:
:)
Nem lehet, hogy T69 elküldte a .....ba?
(a pontok helye tetszés szerint helyettesíthető)
:)

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 14:14:13

@LoveMy:A Tecsóba? (Mehikói Tesco)
Az Éden Hotelben bár...

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 14:20:42

@foxglove: "eyefuck" :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ez kegyetlen!!! :D ott a pont! :D

Levente lenyomta Mattcsit mint a sz@rt. :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 14:21:25

@Pácsó Ármándó: Pácsó nagyon zsírkígyókat írtál!! :D

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 14:24:17

@paranyuszi: Köszi! Az első részt is olvastad?

ga_zsi 2012.05.12. 14:27:04

@foxglove: még anno a BB1-ben volt Angéla, akit bent minden fiú imádott, kint meg nem értette senki az okát. Aztán az egyik srác - talán Iti - a kiesése után nyilatkozta, hogy bent hatalmas a "kisugárzása" de a TV-n keresztül valóban nem jön át semmi. Lehet, hogy így van Mátékával is, mert érthetetlen ez a nagy imádat iránta.

genevieve 2012.05.12. 14:29:28

@paranyuszi: én nem is szavaztam:-))

igaz, mátét se tartom jópasinak:-)

LoveMy 2012.05.12. 14:41:19

@Pácsó Ármándó:
Elég lájtos ötlet, én durvábbakra gondoltam! :)

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 14:48:47

@LoveMy:
Tudom hogy van benned spiritusz :-)

foxglove (törölt) 2012.05.12. 14:52:04

@ga_zsi: emlékszem Angélára. utána visszament a BB2-be vendégnek és ott is sikerült elcsábítania valakit.

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 14:56:11

@foxglove: Pedig annyira öregasszonyos volt

@genevieve: Késő

@LoveMy: Hajaj!

@paranyuszi: Nem lehet, hogy Te költözöl be, mint szőkenő?

kerdesek05 2012.05.12. 15:03:02

@ga_zsi: az Angéla egy nagyon jó hangszínnel megáldott csaj volt , egy vérbő istennő:)

kerdesek05 2012.05.12. 15:04:50

Egyébként Angélának mennyire hasonlít a hangja playbpynikiére...

kerdesek05 2012.05.12. 15:06:18

@foxglove: ez a kisugárzás olyan lehet mint Matcsié:)

sogeking 2012.05.12. 16:43:34

@kerdesek05: ez nagyon jó :D:D

hajrá Anikó

sogeking 2012.05.12. 16:53:37

@kerdesek05: szerintem annyira nem, Angélának az volt a természetes hangszíne, Niki meg csak nyávogósra vette

hideg kéz 2012.05.12. 18:16:53

Na, most nyitják a pezsgőket a Videó Presszóban:D

hideg kéz 2012.05.12. 18:22:09

Egyre nagyobb a nyomás az Edina fan clubon. Nem tudom, miért, de újabban mindenki szegény Bocikát baszlatja. Lassan meg is szánom, jó lenne, ha nem teljesen üres kézzel jönne haza.
De azért a favorit nálam Naomi marad.
Talán a sztriptízt is abbahagyhatná ha nyerne.
Bár gyanús, hogy élvezi:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 18:26:36

@Pácsó Ármándó: Persze, mindkettőt olvastam, király! :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 18:30:44

@Pácsó Ármándó: Micsoda?????????? :D
Nem Pácsó, nem én vagyok...
Kikockáztam, sztem az, az paróka ami Mattcsin volt, de én sem tudom ki lehet ....:D (első tippem Andor volt..de elég bengának tűnik bárki is az..:D)

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 18:31:35

@genevieve: Pedig kíváncsi lettem volna te kit x-elsz.:D

genevieve 2012.05.12. 18:38:11

@paranyuszi: ez egyértelmű:-)

pít:-)

ő-szinte 2012.05.12. 18:38:15

@hideg kéz: nem megy haza ures kezzel :) vmelyik pasi csak megszanja, es tele teszi , mint mate:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.12. 18:41:13

@genevieve: Nekem ő annyira sütinek tűnik, hogy nem tudtam volna rá szavazni...:D

vécés jóska 2012.05.12. 19:16:03

Most néztem meg a csütörtöki extrát, az a csaj, aki az erkélyen van az előzetesben, az Máté! :) Tuti.

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 20:02:06

@paranyuszi: Andor nagyobb, de sokkal laposabb a tüdeje. Máté parókája szerintem rövidebb volt és a kellékeket nem hagyják ott neki a buli utánra asszem.

@vécés jóska: Sosevótaz!

rozsakert 2012.05.12. 20:28:38

@vécés jóska: Szia, légyszíves küld már el nekem, hogy ki nyer. Köszönöm előre is!

rozsakert 2012.05.12. 20:32:45

Az címem lemaradt. rozsakert@citromail.hu

vécés jóska 2012.05.12. 20:35:16

@rozsakert: Miért mindig engem találnak meg ezzel? :) Azért mert pár hétig segédkeztem a Viasatnál, még nem tudok mindent! Meg amugy is szerződés köt! ne haragudj :(

kerdesek05 2012.05.12. 20:43:13

@vécés jóska: helyes jóska, helyes! fontosak az elvek!

LoveMy 2012.05.12. 20:55:22

@vécés jóska:
Nah, azért van az a pénz!
;)

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 20:59:40

@LoveMy: Remélem te nem akarsz spoilert kérni MyLove!

genevieve 2012.05.12. 21:02:48

@vécés jóska: mondjuk, ha nem lebegteted meg az infókat, akkor a kutya nem kérne tőled ilyesmit:-)

LoveMy 2012.05.12. 21:13:43

@Pácsó Ármándó:
Fenyegetsz?
Vagy van valami ajánlatod?

@genevieve:
Hát ez a minimum!

vécés jóska 2012.05.12. 21:16:17

@genevieve: Van abban valami, amit mondasz. :) De én soha nem spoilereztem és erre büszke leszek a halálomig. Arról meg, hogy tudok infókat, nem tehetek. Én csak egy áldozat vagyok, egy naiv, ártatlan áldozat. :(

AdnamA 2012.05.12. 21:18:19

én már semmit nem hiszek nyertes ügyben mert eddig 3 verzsönt hallottam. mondjuk abból egyet, a showt tekintve hajlandó vagyok elhinni.

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 21:19:46

@LoveMy: Gyere át és elfelejtetem veled az Éden Hotelt! :-))

genevieve 2012.05.12. 21:23:31

@vécés jóska: az, hogy infókat tudsz egy dolog:-)
én is sok mindent tudok, de nem kürtölöm világgá:-)

de nekem mindegy:-)

én könyvet se úgy olvasok, hogy gyorsan a végére lapozok:-)

raspberrypie 2012.05.12. 21:34:01

amúgy... nem tudom, arra gondolt már valaki, hogy niki és máté miért mennek mindenhova együtt? (csak ketten)

LoveMy 2012.05.12. 21:38:25

@Pácsó Ármándó:
Majd megnézem a naptáramban...
;)

genevieve 2012.05.12. 21:41:15

@raspberrypie: mert igy döntött a viasat:-)

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 21:43:49

@LoveMy: Az ajánlatom ma estére szól! Döntsd el! :-))

@raspberrypie: Lehet hogy őket kérik, nem tom. Niki már nem nyer valószínűleg.

genevieve 2012.05.12. 21:44:19

@raspberrypie: azért biztosan nem mert egy párt alkotnak:-)

vécés jóska 2012.05.12. 21:44:54

@raspberrypie: Tényleg... Összejöttek volna? De nem hiszem, Nikiből nézném ki utoljára, hogy összeáll Brokival. Bár, ha ő nyerte meg a 25 misit, akkor viszont lehet, hogy mégis összejöttek.

LoveMy 2012.05.12. 21:45:06

@Pácsó Ármándó:
Ez olyan Mátés duma!
Most jön, hogy: "gyökér"

raspberrypie 2012.05.12. 21:48:15

@vécés jóska: ezért mondom... ki tudja, a végén megint lesz vmi régi-párcsere... aztán lehet azért :)

raspberrypie 2012.05.12. 22:02:15

pít ezt írta fb-on krisznek "huhuhu...vasárnap várlak a reptéren..vki el lesz picsázva itt :D" vagy vicc, vagy krisz hazajön a fináléra? :D

Pácsó Ármándó 2012.05.12. 22:05:31

@raspberrypie: Hazajöhet, pláne ha benne van a szerződésében

AdnamA 2012.05.12. 22:28:38

@kerdesek05: hát ezeken én mekkora jókat röhögtem
hogy tudták pont kettejüket küldeni? ÉG és FÖLD... The Beauty and the Beast :-D

sogeking 2012.05.12. 22:39:00

@raspberrypie: csak szimpla véletlen, Máté minden buliban ott van :D

JOKKA21 2012.05.12. 23:04:53

Bogi nem lúzer, HiperDög vezette félre, két titkot mondott neki, ebből nem a jót írta le.

kerdesek05 2012.05.12. 23:15:17

@raspberrypie: voltak már hármasban is Edinával:)

kerdesek05 2012.05.12. 23:16:55

@sogeking: niki ellensúlyozza Matcsi nyersességét:)

Pepeninho 2012.05.13. 11:42:46

@JOKKA21: Dehogynem lúzer. Anikó elmondta a saját tikát. Mondta is előtte, hogy neki az a titka ami. A NÓTAmás kiejtését is elmondta. Bogi meg nem tudta mi van és összezavarodott. Nem volt nehéz. :D

Pepeninho 2012.05.13. 11:44:32

Nem Matcsi nyerte a balhét, mert akkor már vett volna egy nadrágot. Egyfolytában ez a barna rettenet van rajta.
Egyébként meg ha Máté visszavinné az üvegeket a Tescoba akkor aranygömb tartás nélkül övé lenne a nagyjából 25 milla. Jockey kutya fasza ehhez a gyökérhez képest. :)

inmemancsi 2012.05.13. 11:44:57

@AdnamA: azért mátét szépnek tartani kicsit túlzás..:))

inmemancsi 2012.05.13. 12:22:03

@foxglove: jó, fogadjuk el, végülis a szerepcserén kiderült, hogy némi korrekcióval sokkal szebb nő lenne mint a niki és már így is több benne a nőiesség

AdnamA 2012.05.13. 12:32:39

@Banyus83: én nem vágtam le, hogy Edinával kajabál, igaz nem is láttam az előzetest csak kétszer.
(másodszor azért "tekertem" az extra végére mert a szőke csajt kerestem :-D

AdnamA 2012.05.13. 12:33:33

@Pepeninho: de Szöcske Rolira volt ráizgulva, senki másra...

AdnamA 2012.05.13. 12:34:30

@foxglove: Levente...? LEVENTE? de hogy jött ez össze? :-D

AdnamA 2012.05.13. 12:37:47

@inmemancsi: ellenben Nikire passzol a "Beast"? :-DDD jáááhháááájjjjj :-DDD

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 12:38:38

@AdnamA: Levi türelmét díjazták így. Vagy a titokzatos Levi FanKlub keze van a dologban. Vagy sok lánynak (fiúnak:-) tetszik.

inmemancsi 2012.05.13. 12:46:11

@Pácsó Ármándó: az utolsó mondat első része kizárt:)) a második elképzelhető:))

AdnamA 2012.05.13. 12:47:13

@Pácsó Ármándó: sejtettem, hogy van valami csavar a dologban, de hogy pasik is :-DDD pedig ő nem is tűnik sütinek :-P

én a legjobb pasit külsőségek alapján ítéltem oda ;-))

inmemancsi 2012.05.13. 12:54:37

@AdnamA: pontosan. levente kiváló barát és papucsférj, apuka alapanyag, nagyon sok nőnek ez számít, vasárnap du 2 kor ikeába menethez, meg gyerekneveléshez, de hogy bármilyen összetételű versenyben legjobb pasi...

AdnamA 2012.05.13. 12:57:39

Készül valaki a záróbulira a Dobozba? :-))

AdnamA 2012.05.13. 12:59:29

@inmemancsi: a "leg-birkatürelműbb" pasik versenye ? ;-)

am te szavaztál valaKIRE ?:-)))

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 13:00:17

@AdnamA: Kit választottál?

@inmemancsi: Az Éden Hotelen kívül bármi megtörténhet :-)

inmemancsi 2012.05.13. 13:06:00

@AdnamA: igen a legbirkább:)) nem csak türelem szempontjából:))
igen, de én szexcentrikus vagyok ilyen szavazások kapcsán is, azt vettem kit vállalnék be - ebből a bagázsból mellé kell tenni a max.1x kitételt -

kerdesek05 2012.05.13. 13:06:05

@Pepeninho: matcsi örök élete divatba hozta a barnásnadrágot zöld poloval fehér sapkával:)
illetve a "nem beszélek izlandiul" fekete polot:)

kerdesek05 2012.05.13. 13:07:58

@inmemancsi: rád nézne egy zárt helyen a tekintetével és téged is megbabonázna!:)

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 13:09:18

@inmemancsi: Most már én is kíváncsi vagyok kit vállalnál be 1x :-)

AdnamA 2012.05.13. 13:09:23

@Pácsó Ármándó: Fater - érett korosztály, jól néz ki - nekem :-))

AdnamA 2012.05.13. 13:09:56

@inmemancsi: és ki az ? :-))) a lényeg érdekel :P

foxglove (törölt) 2012.05.13. 13:10:25

@inmemancsi: egyébként én sem leventére szavaztam, én is csak a külsőt vettem figyelembe:) de teljesen érthető számomra, hogy valaki miért levente mellett döntött

AdnamA 2012.05.13. 13:11:58

@kerdesek05: de komolyan...mit tudhat live az a pasi a tekintetével, hogy Edina, Noé, Andor is meg van babonázva tőle? mert ránézésre nem egy bugyinedvesítően szexi hapek.

AdnamA 2012.05.13. 13:13:24

@foxglove: ööö... izé... :-D kérdezhetek?

ő-szinte 2012.05.13. 13:15:34

@foxglove: én nem tudnék legjobb pasit szavazni bent...:-(
kinézet alapján talán márk, tulajdonságok alapján meg egyértelműen levente :-)

inmemancsi 2012.05.13. 13:15:48

@AdnamA: na akkor erre is arra is válaszolva máté:)) tök egyszerű nem a tekintete a lényeg, van kisugárzása a csávónak iszonyú spontán és laza, vidám,mindenben benne van - a szex játék részéhez tökéletes 1x

ő-szinte 2012.05.13. 13:18:04

@inmemancsi: te láttad, hogy mit művel szex címszó alatt???:-O már bocs de ezt még próbálni sem szeretném :-DDDDDD 1x sem:-DDDDDD KIZÁRT! ehehehehehehe

AdnamA 2012.05.13. 13:18:13

@foxglove: meglepett a válaszod, a szavazással kapcsolatban és elgondolkodtam, hogy milyen nemű vagy...
szóval nő vagy pasi ? :-D

AdnamA 2012.05.13. 13:21:00

@inmemancsi: nem tudnék annyit inni :-D
ellenben ő túl sokat vedel és nekem ez abszolút nem szimpi. továbbá kölyök még.
én a karakteres pasikat szeretem.

de ettől szép az élet, hogy nem mindenkinek ugyanaz a típus a zsánere :-)

foxglove (törölt) 2012.05.13. 13:21:17

@AdnamA: basszus:DDDD te ő-szinte vagy?:DDDDDD

foxglove (törölt) 2012.05.13. 13:21:58

@ő-szinte: mogyi nézd már a nememet kérdezték!!:DDD

AdnamA 2012.05.13. 13:22:14

@ő-szinte: gyúrd össze a kettőt ;-)) Lehet Patrik lenne neked ideális.

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 13:23:27

@AdnamA: @ő-szinte: Szerintem inmemancsi a várható játékos incselkedés reményében még Matyeszban látja a legnagyobb esélyt.

AdnamA 2012.05.13. 13:24:28

@foxglove: most miért? : -/
eddig kajak pasinak hittelek, de ez a szavazós dolog megdöntötte a hitemet...

hogy én nálad mindig belefutok valami "bizonytalanba" legutóbb a zsírsárkány miatt... kész vagyok :-D

foxglove (törölt) 2012.05.13. 13:26:04

@AdnamA: és mi volt az, ami miatt kajak pasinak hittél?:O

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 13:26:05

@foxglove: Rózsaszínnek is kijár már egy gyanúsítgatás! :-))

AdnamA 2012.05.13. 13:26:07

@Pácsó Ármándó: hát ahogy tudom nyugodtan lehet nála próbálkozni, nem veti meg a partik alatti alkalmi partnereket :-D

és ezen senki ne sértődjön meg! csak mint infó közöltem :-D

inmemancsi 2012.05.13. 13:26:20

@AdnamA: jaj hát nekem dehogy ő a zsánerem:)) fekete haj alap - nekem vörös van - kék szem és a férfiasabb arc jön be- természetben meg legyen határozott, szexben meg vágjon oda a falhoz -de azért ne törjön be a fejem:)) arra is tudjon figyelni közben

visszatérve a nyikhajra természetesen ha nem részeg 1x szerintem jól el lehet játszani vele, spontán és laza -ez alap a szexben

Cathcart_ezredes 2012.05.13. 13:28:17

@foxglove:
hopp, most nekem is leesett az állam: én is azt hittem, hogy férfi vagy:)

inmemancsi 2012.05.13. 13:28:33

@Pácsó Ármándó: hát igen, megint tutira mész:)) azért kellene a dologhoz a mexikói helyszín is:))

AdnamA 2012.05.13. 13:28:48

@foxglove: az eddig olvasott hsz.ekből valahogy ez volt a megérzésem... de hát tévedni emberi nem...? nem...? :-DDD

AdnamA 2012.05.13. 13:29:48

@inmemancsi: ahogy az ÉHben is láthattuk, paróka csodákra képes... :-))) Szóval mindent bele!

AdnamA 2012.05.13. 13:31:13

@raspberrypie: készülök...de ugye egy regisztráció egy fő belépés, és a baráti körben csak én vagyok elvakultnak mondható ÉH rajongó. egyedül meg olyan GÁZ :-D

foxglove (törölt) 2012.05.13. 13:33:03

@Cathcart_ezredes: @AdnamA: ha tudnátok, hogy a vv-s posztban milyen hónapokig tartó viták voltak arról, hogy ki milyen nemű:D nagyon röhögök:D

inmemancsi 2012.05.13. 13:34:15

@AdnamA: ezt nem lehet parókával megoldani:))

én mondtam, hogy menjünk el egy páran a bloggról, de aztán nem lett semmi, mondjuk én nem biztos hogy mennék mivel a főbloggosok láttak már én meg nem őket, úgyhogy ők tudnának csak inkognitóban maradni:))

Cathcart_ezredes 2012.05.13. 13:34:22

@foxglove:
Mindjárt csinálok egy szavazást, hogy "Szerinted foxglove tényleg nő?":D

inmemancsi 2012.05.13. 13:35:39

@foxglove: én mindig tudtam, hogy nő vagy:) kedves is, meg kulturált ez simán lejött

raspberrypie 2012.05.13. 13:36:11

@AdnamA: nna, hát velem is majdnem hasonló a szitu, egy ismerősöm van úgy, hogy talán eljön :D de én akkoris menni akarok >.<

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 13:36:22

@inmemancsi: Van úgy, hogy már fogalmad sincs mi vesz körül :-) Vagy tudod, de már lesz@rod, csak ... :-)
Bihal Roland neked bejönne? Igaz ő barna szemű

@Cathcart_ezredes: Megleptél ezzel engem is!

AdnamA 2012.05.13. 13:37:17

@foxglove: akkor neked ez egy priceless helyzet :-D vagy nem?

Cathcart_ezredes 2012.05.13. 13:38:11

@Pácsó Ármándó:
Mármint mivel? Hogy foxglove-ot férfinak hittem?

AdnamA 2012.05.13. 13:38:36

@inmemancsi: hogyhogy láttak, te meg őket nem? bemutatkoztál facebookon, fotót linkeltél be? engem senki nem ismer :-D de azért ha páran mennének innen és nem lenne gázos akkor én pl. szívesen csatlakozok. pedig nem szívesen dobom le az inkognitóm.

Cathcart_ezredes 2012.05.13. 13:39:14

@inmemancsi:
Pácsóval mi is kedvesek és kulturáltak vagyunk, mégsem vagyunk nők:)

AdnamA 2012.05.13. 13:39:32

@Cathcart_ezredes: én szavaznék, de most olyan bizonytalan lettem :-D

AdnamA 2012.05.13. 13:40:42

@raspberrypie: egyedül is mész? :-)) yeahh...

inmemancsi 2012.05.13. 13:40:53

@Pácsó Ármándó: na igen nálam mindig egy bizonyos stádiumtól:)) de addig el kell jutni:)) nem tudom ki az most megyek majd jövök vissza:)

AdnamA 2012.05.13. 13:42:18

na most kicsit balra el, később re.
ha valaki menne Dobozba...privátban szívesen felvenném vele a kapcsolatot...társulás céljából :-D

raspberrypie 2012.05.13. 13:42:25

@AdnamA: egyedül azért nem :D vhogy meg kell oldanom, mert ott akarok lenni :D

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 13:44:05

@Cathcart_ezredes: Igen, azon!
"Pácsóval mi is kedvesek és kulturáltak vagyunk, mégsem vagyunk nők"

Sőt még szerények is! És jó a humorunk!

Cathcart_ezredes 2012.05.13. 13:56:20

@Pácsó Ármándó:
úgy úgy:)

Amúgy rájöttem, hogy ki az a szőke csaj: Valószínűleg elfogyott a pénze a viasatnak, így kénytelenek voltak az utolsó két hétben megosztani a helyszínt a cseh Hotelszkájá Párágyí c. műsor beköltözőivel. Mostantól sok ilyen fantom fog feltűnni a képek szélein, mert lehetetlen megoldani, hogy ne bukkanjak fel itt-ott.

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 14:10:07

@Cathcart_ezredes: Tényleg olyan cseh feje van a csajnak! Te biztos felderítő vagy a seregnél :-)
Szerintem ez a csaj volt az jobb felül: forroajkak.hu/Copfos_paroka-termek-20088
Akkor viszont Kovival osztoznak :-)

ő-szinte 2012.05.13. 14:31:01

@Pácsó Ármándó: ehehehehehehehe
innen nézve jogos;-)

ő-szinte 2012.05.13. 14:31:38

@foxglove: muti már, mert nem látom:-O

ő-szinte 2012.05.13. 14:36:19

@Pácsó Ármándó: mivel gyanúsítasz engem?:-DDDDD

ő-szinte 2012.05.13. 14:41:28

@foxglove: de most nem értelek, hogy mért lenne én?:-OOOO
mogyika, nem én kérdeztem a vv alatt mindenkitől a nemét, hanem tőlem kérdezték, hogy csaj vagyok, vagy pasi:-O főleg, mikor én lettek krisztofel a kubai macsó :-DDDD
én csak játék után kezdtem ezt, mikor kiborultam, hogy mindenki 400 nicken tolja, és sokan más nemi identitással is... szal nálam így volt.

ő-szinte 2012.05.13. 14:43:49

@AdnamA: legközelebb szólj már hamarabb, én elnéztem volna... és biztos meg tudtam volna szervezni, hogy jöjjenek még páran a blogról:-)

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 14:44:30

@ő-szinte: Aranyos vagy!!

"mivel gyanúsítasz engem?"
--> foxglove 2012.05.13. 13:21:17

Én csak hozzátettem, hogy Te is soxor gyanakszol a duplaregekre ezért neked is kijárt már egy gyanúsítás :-DDD

ő-szinte 2012.05.13. 14:45:20

@Cathcart_ezredes: szavazást? eheheheheehe ez az én stílusom;-)))))

ő-szinte 2012.05.13. 14:48:12

@Pácsó Ármándó: az előbb leírtam, hogy miért gyanakszom:) és nem alaptalanul;-)
fox pedig nem hiszem, hogy gyanúsítgatni fog:-DDDDD annál már jobban ismer :-)
és én feddhetetlen vagyok:-P

ő-szinte 2012.05.13. 14:49:54

@Pácsó Ármándó: aranyos? ehehehehehe
csak őszinte...:-)

foxglove (törölt) 2012.05.13. 14:54:17

@ő-szinte: csak vicceltem, na:) tudod te is, hogy ez egy tipikus vv posztos kérdés:)

ő-szinte 2012.05.13. 14:55:20

@inmemancsi: hogyhogy láttak már?:-OOO

ő-szinte 2012.05.13. 14:56:32

@foxglove: persze, hogy tudom;-D csak azt hittem, hogy megnit megfertőztelek az amnéziámmal:-DDDDDDDDD

AdnamA 2012.05.13. 14:57:23

@ő-szinte: még van 11 nap :-)) és még lehet jelentkezni!

ő-szinte 2012.05.13. 14:58:55

@inmemancsi: engem kellett volna ez ügyben presszionálni ;-)

AdnamA 2012.05.13. 14:59:16

@Pácsó Ármándó: izé...lehet, hogy én vagyok naív, de te most konkrétan azt feltételezted, hogy az én regem az ő-szinte duplaregje?
nahh hát ezen most milyen jót nevettem :-DDD

ő-szinte 2012.05.13. 15:01:37

@AdnamA: ja!:-O hát ezt nem tudtam:-DDDDDDDD
akkor dobd a linket,;-)
(azt hittem ma kell menni:-DDDDDDDDD )
menjünk, mért ne? úgy sem voltam még ilyenen, egyszer mindent ki kell próbálni :-DDDDDDDDD
és én nem féltem az inkognitómat...;-)

AdnamA 2012.05.13. 15:01:56

@ő-szinte: te vagy itten az ügyeletes kerítőnő? :O :D

ő-szinte 2012.05.13. 15:03:01

@AdnamA: sztem csak viccelt :-)))
én összetéveszthetetlen vagyok :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

AdnamA 2012.05.13. 15:03:58

@ő-szinte: maaaa ? itten a végjátékról és a záró buliról van szó. el vagy tévedve :-DDD

valamiért úgy érzem te most jót nevetsz és már voltál és szal valami nem stimmel. :-S

am edenhotelen lehet jelentkezni :P

AdnamA 2012.05.13. 15:04:43

@ő-szinte: gondolom, de akkor is jót nevettem :-D

ő-szinte 2012.05.13. 15:07:15

@AdnamA: sem szexet, sem házasságot nem kerítek, úgyhogy nem :-))))
de megnéznék egy ilyet és nem vagyok szégyenlős megkérdezni néhány kommentelőt, hogy van-e kedve eljönni:-)
és asszem elég erős tud lenni a marketingem is ;-DDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.13. 15:08:52

@AdnamA: el baszki, valóban:-DDDDDDDDDDDDD

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 15:09:10

@AdnamA: Nem, dehogy! Csak Ő-szinte tegnap engem gyanúsított duplareggel én meg visszaadtam neki ma, mert csatlakoztam foxglove (aki csajszi) kommentjéhez. Te csak így voltál benne, de ez mindenki részéről csak poénkodás volt! :-)
Azért örülök, hogy megnevettettelek! :-))

ő-szinte 2012.05.13. 15:10:38

@AdnamA: akkor jelentkezem :-)
te jössz akkor?
meg immermancsi is gondolom...
a többieket meg meginterjúvolom:-)

AdnamA 2012.05.13. 15:11:30

@ő-szinte: akkor dobd be magad :-DDD gyerünk, gyerünk!!!
nem szeretnék egyedül menni :-/

ő-szinte 2012.05.13. 15:11:58

@AdnamA: igen, igen :-))) és ezért (is) szeretnek;-DDDDDD

ő-szinte 2012.05.13. 15:13:18

@AdnamA: nem fogsz, legalább ketten leszünk:-DDDDDDDDDDDDDDDD
max ha nagyon szar, hamar eljövünk:-)

AdnamA 2012.05.13. 15:14:00

@Pácsó Ármándó: :-DDD sikerült
legalább érdekes élményekkel gazdagodom "fórumozás" címszó alatt :-D

ő-szinte 2012.05.13. 15:14:28

@foxglove: mit szólsz egy záróbulihoz? megnézném a félszerzeteket ;-))))

raspberrypie 2012.05.13. 15:15:43

@AdnamA: @ő-szinte: akkor csatlakozhatok én is? :)

ő-szinte 2012.05.13. 15:15:48

@Pácsó Ármándó: te mit szólsz a záróbulizáshoz?:-O
van kedved?

AdnamA 2012.05.13. 15:15:55

@ő-szinte: én pár napja jelentkeztem, egy hirtelen felindulásnak köszönhetően. reméltem, hogy küldenek valami visszaigazolás emailt...de még nem kaptam.
amennyiben nem maradok egyedül ott a helyem :-D
öhm...vagy átbacol és benézem :-D

AdnamA 2012.05.13. 15:16:34

@ő-szinte: ezt megértem...nem is tomm mijért :-DDD

AdnamA 2012.05.13. 15:17:21

@raspberrypie: részemről az öröm :-))

ő-szinte 2012.05.13. 15:17:59

@raspberrypie: viccelsz?:-O
hát persze!:-) bárkit szívesen látunk:-)
megkérjük majd mátét, hogy legyen kedves boruljon már le a színpadról is:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
de majd messze állunk, hogy ne ránk fröcsköljön;-DDDDDDDDDDDDD

raspberrypie 2012.05.13. 15:18:46

@AdnamA: amúgy én is számítottam valami visszaigazolás-félére... de azt írták regisztráció után, hogy "várunk" vagy ilyesmi... akkor gondolom minden oké, nem?

ő-szinte 2012.05.13. 15:19:06

@AdnamA:ööö...olvastad a nickemet?:-O
nem vagyok átbaszós:-)

raspberrypie 2012.05.13. 15:19:19

@ő-szinte: mutassa be a híres produkcióját újra :D

ő-szinte 2012.05.13. 15:20:02

@AdnamA: na, azt én sem;-DDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.13. 15:20:58

@raspberrypie: hehehehe, lehet, hogy ezzel a számmal fog turnézni egész nyáron;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

AdnamA 2012.05.13. 15:21:14

@ő-szinte: olvastam ;-)))
de azért egy iciripiciri fenntartásom hadd legyen már :P léccilécci

foxglove (törölt) 2012.05.13. 15:21:21

@ő-szinte: kedves vagy, de nem az én világom:)

AdnamA 2012.05.13. 15:22:10

@raspberrypie: remélem, hogy minden oké! :-))
jól emlékszem, hogy azt írták sportosan elegáns megjelenés?

AdnamA 2012.05.13. 15:23:27

@ő-szinte: szerintem a színpad alacsony lesz ehhez ;-)))
de azért jót röhögnék, mert genyó vagyok :-DDD

raspberrypie 2012.05.13. 15:23:39

@AdnamA: komolyan? :O én ilyenre nem emlékszem O_o vki regeljen be, és másolja ide, hogy mit írnak :D

AdnamA 2012.05.13. 15:24:18

@foxglove: pedig jó alkalom lenne lecsekkolni a nemed ;-)))

ő-szinte 2012.05.13. 15:27:36

@foxglove: honnan tudod, ha nem próbálod?:-O :-D
én sem voltam még ilyenen...
így nem tudom, hogy a világom-e vagy sem:-)
felfoghatod blogtaliként is, csak szerveztem neked fasza kis műsort is hozzá ;DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

foxglove (törölt) 2012.05.13. 15:27:54

@AdnamA: mondhatnám, hogy megtisztelsz az érdeklődéseddel...de nem!:)

ő-szinte 2012.05.13. 15:29:48

@AdnamA: legyen, de felesleges ;-)

ő-szinte 2012.05.13. 15:30:24

@foxglove: most ezt miért?:-OOO a jóságomért???

foxglove (törölt) 2012.05.13. 15:33:00

@ő-szinte: mit miért, mogyi? kezdek fáradni. AdnamA-nak válaszoltam a nemcsekkolásra irányuló célzására, nem neked.

ő-szinte 2012.05.13. 15:34:59

@foxglove: bazdmeg, nem te kezdesz fáradni, hanem én!!!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
azt hittem nekem írtad:-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.13. 15:36:11

@foxglove: azért én örülnék, ha eljönnél :-)
még van idő...:-)

AdnamA 2012.05.13. 15:41:00

vajon Mattcsika a záróbulin és a cuki barna nadrágjában jelenik meg? :-D

Cathcart_ezredes 2012.05.13. 15:42:24

@AdnamA:
Attól függ, hogy telibehugyozta -e előző este. Ha igen, akkor abban:)

AdnamA 2012.05.13. 15:46:37

@Cathcart_ezredes: pfújj :-DDD
lehet kéne neki vinni egy kaktuszt :-D

bár én Mattcsikat csípem, és ezt már merészen le is írtam, mert bár gusztustalan dolgokat művel, a játék szempontjából szépen halad előre. hozza amit a ÉH hírdet
ÁT...MEG...Ki...

busifa 2012.05.13. 15:55:00

@AdnamA: laza elegánst írtak! :)

ő-szinte 2012.05.13. 16:02:43

@busifa: én azért inkább csini leszek, merénkirálylányvagyok -o- :-DDDDDDDDDDDDDD

most el, de majd vissza :-)

AdnamA 2012.05.13. 16:04:54

@busifa: kösziiii :-))
Te is jössz/mész?

busifa 2012.05.13. 16:06:44

@AdnamA: igen, már regeltem.:)
Hányan vagyunk már?

raspberrypie 2012.05.13. 16:13:33

@busifa: @AdnamA: @ő-szinte: gyerekek, a legnagyobb dilemmám, hogy mit vegyek fel :'D

busifa 2012.05.13. 16:15:29

@raspberrypie: még van idő kigondolni! :)
Legyél te is csini , mint az offos lány! :)

AdnamA 2012.05.13. 16:15:37

@busifa: ő-szinte, raspberrypie + én amiről tudok.

AdnamA 2012.05.13. 16:17:14

@raspberrypie: na ez nekem is nagy dilemma :-D én nem vok csinicicababa típus :-/

busifa 2012.05.13. 16:21:56

@AdnamA: Akkor sztem vegyél fel olyat, amiben laza tudsz lenni és jól èrzed magad benne! :)

AdnamA 2012.05.13. 16:22:34

jájj most megy az ismétlés a viasaton és pont elkaptam a párválasztót.
Andort meg Hipert úgy pofán tudnám baxni, amiért Edinát savazzák, mintha ŐK ketten lennének Szűz Mária és Teréz Anya reinkarnációi. Pedig az én szememben ők ketten játsszák a leggusztustalanabb módon a játékot. Remélem ők is visszanézik az adásokat és bizonyos esetekben homlokon csapkodják magukat, vagy elsüllyednek szégyenükben!

raspberrypie 2012.05.13. 16:23:38

@AdnamA: dettó :D jó, felvennék vmi jó 'dress'-t is, de magassarkút hanyagolni akarom :D úgyhogy vmi mást kellene kitalálnom..

AdnamA 2012.05.13. 16:23:53

@busifa: :))
majd házkutatást tartok a gardróbomban :-D

AdnamA 2012.05.13. 16:25:58

@raspberrypie: mi baj a magassarkúval? a magasságod? nekem nincs 'dress'-em :-D én olyat nem hordok...

raspberrypie 2012.05.13. 16:27:57

@AdnamA: a magasságom? :D még ha csak az lenne, 165 cm körül vagyok :( de áá nem szeretem :/

AdnamA 2012.05.13. 16:29:32

@raspberrypie: nem tudhattam :-)))
én is akörül mozgok... de alkalomadtán én hordom, aztán két napig siratom a lábam :-D

genevieve 2012.05.13. 16:38:17

aztán csinik legyetek, mert felnyomják a képeket a világhálóra, aztán menni fog az oltás:-))

kerdesek05 2012.05.13. 17:23:48

Tuti a hogyvolt blog női kommentelőit fogja majd a legjobban megbabonázni Matcsi és ez a képekről is visszaköszön majd: ))

LoveMy 2012.05.13. 17:23:55

Hy!

@AdnamA:
Csatlakozom a nagy szívlapátommal, ha esetleg nem lennél hatásos, akkor majd teszek róluk!

kerdesek05 2012.05.13. 17:29:01

@AdnamA: a leggusztustalanabb páros bent a Hiper-Andor Duó!Gyökérdíjat kaphatnának.

Egyébként az nagyon fura, ők most személyek, vagy karakterek, nekünk, maguknak?
Fura azt nézni, Andor miután leekézte Edinát, majd a párválasztó után ott ülnek nyugiban a pultnál. Nem volt ott Mehikóban egy kis nyugi ez csak játék, a kamera minden felvesz, ezekből a legnyomibb szarokat adja le a viasat, a többi időben majd jól elleszünk egymással.

genevieve 2012.05.13. 17:33:16

@kerdesek05: és meglátjuk kinek, mekkora a hátsója:-DDD

mézescsók 2012.05.13. 17:33:58

@AdnamA: Sőt, az egész magyar igekötőállományt: be-, ki-, le-, fel-, meg-, el-....

kerdesek05 2012.05.13. 17:38:08

@genevieve: miért? Matcsival a blogolók csak hátsóval akarnak majd fényképezkedni?:)

LoveMy 2012.05.13. 17:42:32

@genevieve:
erről a hátsóról jut eszembe:
Edinának lehet, hogy valaki szerint kissé nagyobb a feneke, ami szerintem arányosan és esztétikusan nőies!
DE:
ugyanakkor a Hiénánál, de főként a téglafejű Arnoldnál ez fordítottan arányos, mert náluk a nagyság a fejüknél koncentrálódik, még pedig elég durván!

genevieve 2012.05.13. 17:44:20

@LoveMy: szerintem edina a legcsinosabb lány, és a legszebb is:-)

a személyisége már más kérdés:-)

inmemancsi 2012.05.13. 17:46:31

@genevieve: igen az éden 2 szériából eddig nyilvánvalóan

kerdesek05 2012.05.13. 17:47:11

@AdnamA: igen, és a zöld polójában vagy a fekete nem beszélek izlandiul polojában:)

LoveMy 2012.05.13. 17:47:42

@genevieve:
az Edina személyisége is messze különb a Hiéna és a téglafejű Arnold aljasságától!

genevieve 2012.05.13. 17:56:15

@LoveMy: nos, valóban nem aljaskodik mint anikó...de a személyisége nekem akkor sem jön be...

@kerdesek05: szeretem az új lánnyal sincs gond eddig ilyen téren

AdnamA 2012.05.13. 17:59:56

@LoveMy: lehet jól jönne a segítség mert ekkora gyökerekkel egyedül nem birkózom meg :-D

@kerdesek05: egyetértek :-D
jajj hát nagy titokban (Noé előtt is titokban tartva) ők nagy barátnők tudod, szóval ceremónia után nyugodtan meglehetnek együtt is, elvégre van annyi bőr Andor arcán ami elbírja a hazugságait, Edinka meg van annyira naiv, hogy a történtek után is hajlandó legyen bízni még (valamennyire) Andorban. sztem Edinkának gőze sincs Andor ellene irányuló aknamunkájáról.

AdnamA 2012.05.13. 18:01:11

@mézescsók: egyetértek
csak arra leszek kíváncsi, hogy nálunk ezek után megéri-e a következő évadot is a műsor vagy sem?

AdnamA 2012.05.13. 18:02:23

@kerdesek05: tényleg tudhat valamit a szemeivel, ha ez így lesz :-D

AdnamA 2012.05.13. 18:03:43

@kerdesek05: izzzzgató lesz...+alkoholszag és bárgyú vigyor kellő mennyiségű alkohol után.

raspberrypie 2012.05.13. 18:08:17

@AdnamA: én inkább olyan szempontból vagyok kíváncsi arra, hogy megéri-e a köv. évadot a műsor, hogy lesz-e igény rá, azok után, amilyen mennyiségben itt a szerkesztők bekavartak...

inmemancsi 2012.05.13. 18:28:23

na most látom öltözködésről volt szó:) abban jó vagyok:)) fijúk nem mennek?

ő-szinte 2012.05.13. 18:36:58

@inmemancsi: de, busifa már jelezte, hogy jön, a többieket még invitálom:-) te akkor jössz?:-)

ő-szinte 2012.05.13. 18:38:27

@kerdesek05: én nem akarok fényképezkedni velük:-DDDDDD csak kíváncsi vagyok:-)

kerdesek05 2012.05.13. 19:52:09

@ő-szinte: rád néz Matcsi, aztán nemcsak fényképezkedni fogsz hanem mást is!:)

inmemancsi 2012.05.13. 20:04:41

@kerdesek05: már ha még nyitva tudja tartani a szemét annyi pia után:)) egyébként mikor lesz? azt valaki már írta, hogy hol és az edina fanok gyöngye nem képviselteti magát?

busifa 2012.05.13. 20:10:13

@inmemancsi: 24 -én, de előtte regisztrálni kell az edenhotel honlapján!

busifa 2012.05.13. 20:14:58

@inmemancsi: 24 -én, de előtte regisztrálni kell az edenhotel honlapján!

ő-szinte 2012.05.13. 20:35:35

@kerdesek05: nem hinném;-D
főleg, hogy tudom már mit művel szex címszó alatt:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
na, azt kihagynám, köszi , ehehehehehehe

inmemancsi 2012.05.13. 20:52:09

ha nem megyek münchenbe akkor megyek lehet én is, ha megígéri aki jön felfedi magát, mert én már felfedtem:))

ő-szinte 2012.05.13. 21:01:34

@inmemancsi: én megyek és nem féltem az inkognitómat, mondtam már:-)

inmemancsi 2012.05.13. 21:01:49

@Pácsó Ármándó: most írták valami edenhotelparty

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 21:17:32

@inmemancsi: "mert én már felfedtem"
Hol fedted fel? :-)

@ő-szinte: Akkora fan nem vagyok :-))

ő-szinte 2012.05.13. 21:39:10

@Pácsó Ármándó: én sem vagyok akkora fan :-OOO
csak kívnáncsi :-)
és ha fos, lelépek ;-)

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 21:47:55

@ő-szinte: Élőben mindenki szuper kedves lesz és egymást is nagyon fogják szerizni! Csípőből megideologizálják minden kétszínű tettüket azzal, hogy csak tetették hogy ők olyanok lennének és azt nem mutatta a tv amikor egymást segítve közösen küzdöttek a célért és megbeszélték, hogy mindenki ad mindenkinek a pénzből :-))

kerdesek05 2012.05.13. 21:52:12

@Pácsó Ármándó: ez egyértelmű, és csak a szerkesztőkön múlik mikor mutatják be hiper-andoe-edina hármast ahogy egymás szeretgetve zuhanyoznak egy jók kis direkt átlátszó hazudozást követően:)

ő-szinte 2012.05.13. 22:03:39

@Pácsó Ármándó: na de én nem ezt akarom láti!!!:-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
tépjék csak meg szépen egymást a csajok, máté dobjon egy sárgát az első sorokra, majd boruljon le a pódiumról, hipper kapjon dührohamot és üvöltsön mint egy elmeháborodott, szomorúkutyafej valljon szerelmet máténak, és sajnáltassa magát, hogy ő itten egy áldozat, erre kontrázzon rá naomi, hogy nemis meraz ő, és egyébként is, ekkor már egy kis sírást is várok tőle, és önbizalmát növelve lejtsen csábtácot, persze jelentse k hogy ő ezt sohhha sehhhhol nem tanulta, erre máté a pódium alól újjáéledve kapja elő a csudafaszt, hogy na ez még nem volt meg de mostakkor, pedrótól várok vmi fszk féle bókot HÉ felé, és így tovább, s így tovább...:-DDDDDDD
hátttt, én valahogy így képzelem,hehehe

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 22:12:51

@ő-szinte: Mivel te Ő-szinte vagy én is az leszek veled: Nem így fog történni a dolog, hacsak bele nem keversz valami ütőset az italokba! :-)
Ha nem, akkor a szereplők áhítatos tekintettel kart karba öltve együtt éneklik majd hogy:"Kumbaya my lord, Kumbaya!"

ő-szinte 2012.05.13. 22:18:16

@Pácsó Ármándó: faszomatbazdmeg!
arra meg ki kíváncsi?:-OOOO :-(

Pácsó Ármándó 2012.05.13. 22:22:18

@ő-szinte: Máté még bevihet a V.I.P.-szobába :-))

AdnamA 2012.05.13. 22:40:19

@ő-szinte: csak bekukk és már itt sem vagyok, de egy megjegyzés :-D
az ÉH popslágerét biztos nem ússzuk meg ;-)))
am amire kíváncsi vagyok, hogy vajon hányan mondhatják el magukról hogy "...büszke lesz rám anyám..." :-D

ő-szinte 2012.05.13. 22:41:53

@Pácsó Ármándó:neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!
csak azt ne!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 07:27:17

Na,ma este kiderül hogy ki az a titokzatos szőke nő ciklámen melltartóban

kerdesek05 2012.05.14. 09:22:56

@ő-szinte: miért, mit művel ami neked nem jó?:)

kerdesek05 2012.05.14. 09:56:33

@kerdesek05: csak mondanom kell aztán a lányok össze is hozzák!:)

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 10:01:04

@Pácsó Ármándó:
Pácsó, annyit reklámozod azt a szőkét, hogy én már biztos vagyok benne, hogy te vagy az parókában. Szóval bemásztál a kerítésen nőnek öltözve, hogy így cserkészd be Szöcskét? Ez nem gond, csak nekem miért nem szóltál?!
@VR6: @Banyus83: @kerdesek05:
"anyukám nem mondta, hogy ne buziskodjak". ennek a csajnak minden mondatát kőbe kéne vésni:D

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:01:18

@VR6: A bulvár gyakran hazudik, majd meglátjuk adásban, de mindenesetre kíváncsian várom. Mondjuk Noé egy csóktól még nem lesz kielégítve gondolom :-)
Lehet Peti elhamarkodta azt az FSZK-t és más rövidítést kellett volna alkalmaznia :-)
Ezen akadt ki Anikó? Hogy kihagyták?? Vagy hogy leszbicsók? A tamponos ujjazás jobb??

Wombat szerelem 2012.05.14. 10:02:46

FONTOS!!!!!!!!!!!!!!

Komolyan segítsen már nekem valaki!!!

Nem úgy volt, amikor Roli és Betti védettséget kaptak, akkor akik mögé beálltak, azok a következő (vagyis a legutóbbi) párválasztón autómatikusan védettek lettek??? Vagyis Edina és Márk védettek lettek.
Vagy nem jól értettem valamit?
Valaki felvilágosítana, mert már ezen rágom magam azóta is :-(((

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 10:03:07

@Cathcart_ezredes:
És vajon mondja azt közben Naomi Naivának, hogy "de semmi buzulás, buzulás az nuku?":)

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 10:04:33

@Wombat szerelem:
Nem kaptak védettséget, mert nem ajánlották fel a párjukat. Hiába álltak mögéjük így, mert mivel azok nemet írtak a papírra, nem járt jutalom.

Banyus83 2012.05.14. 10:05:22

@Wombat szerelem: Mint kiderült, csak akkor kaptak volna védettséget, ha valamelyikük felajánlotta volna a párját, mikor erről kellett dönteniük, de mivel nem,ezért a védettség sem járt.

@Cathcart_ezredes: Hát igen... :-D Szép magyarosan tudja kifejezni magát :-)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:06:08

@Banyus83: @kerdesek05: Látom szorgalmasak vagytok! Az Edina Fanclub "fúzionál" a Noé Fanklubbal? :-)

@Cathcart_ezredes: Noénak otthon hiányosan töltötték fel a szoftvert! :-)
Nekem laposabb a mellizmom és izmosabb a vádlim! Neked bejön Szöcske vagy másért másznál be?

Banyus83 2012.05.14. 10:10:38

@Pácsó Ármándó: Neeem...csak véletlenül rábukkantam aztán közzétettem :-)

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 10:11:49

@Pácsó Ármándó:
Ha garantált lenne, hogy Naomi nem szólal meg, akkor miatta másznék be, amúgy Szöcskéért. Meg hogy Hipernek adjak nyugtatót, Naivának meg Popper Pétertől a Lélekrágcsálókat.
@Banyus83:
Hát nem cuki?:)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:16:18

@Banyus83: 40 másodpercen belül kerdesek05-el. Meg van az összhang a Fanklubban! Dicséretes! :-)

Na, rájöttem ki az a szőke nő. Levinek ínhüvelygyulladása lett és szeretett volna egy kis nyelvgyakorlás Noémivel. Miután látta annak újdonsült identitását, beöltözött nőnek, hátha akkor nagyobb esélye lesz!

kerdesek05 2012.05.14. 10:18:59

@Pácsó Ármándó: így volt, Anikó kiakadt, mert neki is szüksége van lányszerelemre, és ezért mondta az erkélyen az Edinának,hogy milyen ember vagy te Edina, milyen, -amit levágtak az előzetesből: nekem is szükségem van a csókodra!:)

LoveMy 2012.05.14. 10:19:46

Hy!

www.femina.hu/hazai_sztar/eden_hotel_2/eden_hotel_2_edina_balhe

Mi történhetett, hogy ez aljas Hiéna ilyen mocskos módon beszél Edináról?
Az ilyen megnyilvánulások miért járnak azonnali kizárással?

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:20:37

@Cathcart_ezredes: Szöcske miatt nem szólok, de Noé miatt bemászhatsz! Van az a "helyzet", hogy nem tud beszélni, csak hümmög! :-)
Az Popper P valami kisállatos? Nekünk van itthon dzsungáriai törpehörcsög párunk, nagyon szaporák és mindent megrágcsálnak! :-)

kovácspéterke 2012.05.14. 10:25:15

Eszembe jutott egy dolog, ami mondjuk már elég idejétmúlt, de: amikor dávid kiesett, akkor márknak nem kellett volna felajánlania, h helyette megy vagy vmi ilyesmi, hiszen meg kellett volna mentenie.

mézescsók 2012.05.14. 10:28:04

@AdnamA: Majdnem biztos vagyok benne, hogy lesz ÉH3. A Viasat legnagyobb dobása, amellett tapasztalható, hogy minden fórumon a legnagyobb közérdeklődést váltja ki, bármennyire is ekézik az efféle műsorokat. Ez valahol nemcsak a játékosoknak játék, hanem a nézőknek is. Találgatunk itt, értelmezgetünk, cselt szövünk helyettük is, megkedvelünk embereket és hevesen utáljuk,stb., közben jól elvagyunk, talán még ismeretségek is kötődnek és hellyel közzel röhögünk is.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:28:25

@Mrs. Jackman: Fordítva! Dévid tartozott Márknak.

@LoveMy: Hy! Úgy látszik Edina azután kibékült Noémivel.

Banyus83 2012.05.14. 10:28:55

@LoveMy: Most komolyan??? Anikó milyen jogon beszél így másról, ahelyett hogy egyszer, csak egyszer a saját háza táján söprögetne???? És mi a fasz baja van most egyszerre Edinával??? Valaki igazán elmagyarázhatná?????

ő-szinte 2012.05.14. 10:30:53

@kerdesek05: hát a probléma az, igazából nem csinál semmit :-DDDDDDDDDDD

kovácspéterke 2012.05.14. 10:31:01

@Pácsó Ármándó: igen? akkor már összekeveredtem :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:32:19

@mézescsók: Valahogy így! Hiperrel nagyon jó vásárt csináltak!! Abszolút hozza a nézettséget, mint az elsőben Pókmajom. És a többiek se rosszak: Melák, Kíra, Noé, Matyesz, Edina, még Andor is beutálatosodott.

beacska 2012.05.14. 10:33:53

@Banyus83: ezt kár most "magyarázni", hisz még semmit sem láttunk...majd utólag jól kibeszéljük ;D

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:34:25

@Banyus83: Nem egyszerre van vele baja. Már régóta a riválisának tartja és ki akarja tenni.

beacska 2012.05.14. 10:34:40

@Pácsó Ármándó: ezt hozza a jópár hét bezártság ;D gondolom, mi sem járnánk jobban :DDDD

mézescsók 2012.05.14. 10:37:56

@Mrs. Jackman: Nekem Márkkal és Dáviddal kapcsolatban csak ott van hiányérzetem, hogy amikor egyszerre bekerültek és Féliker védettséget kapott, mert sikerrel teljesítette azt a feladatát, hogy ne jöjjenek rá, ketten van, azt átadta Dávidnak, viszont Ő választhatott helyette párt, íg került Noémi mellé. Akkor arról volt szó, hogy ezt a gesztust Dávidnak viszonoznia kell, de arra már nem emlékszem, hogy ezt megtörtént-e, egyáltalán volt-e erre módja.
Olyan momentumra nem emlékszem, hogy Márk tartozott volna valamilyen szivességgel Dávidnak.

Banyus83 2012.05.14. 10:38:58

@Pácsó Ármándó: Az oké...ezzel nincs is baj, de miért kell ilyen megalázó dolgokat fröcsögni róla, és miért kell ordítozni, mint egy elmebeteg????

@beacska: Nem is a szitura keresek magyarázatot, és nyilvánvaló, hogy Anikó nem a szívem csücske, viszont sose ócsároltam őt azt hiszem feleslegesen, de az, hogy a másikat mindenféle ordasnak el kell hordani a legundorítóbb módon, az eléggé gázos, már bocsánat...

mézescsók 2012.05.14. 10:41:29

@Pácsó Ármándó: Lehet utálkozni egyes szereplők miatt, egymásnak is eshetünk, bár nem érdemes, de a játékosok többsége a maga módján szórakoztató. Vannak közöttük nagy arcok, kevésbé nagyok, de összességében mindkettő széria hozta, amit vártunk. Akkor meg jönnön az ÉH3, ha nem is azonnal, mert akkor uncsi lesz.

ő-szinte 2012.05.14. 10:41:57

@Pácsó Ármándó: nekem mégis jobb volt az előző:-(((
sokkal jobb volt a taktikázás, viccesebbek voltak szereplők
szerintem

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:42:34

@beacska: Mi ketten? :-)

@mézescsók: Nem volt rá módja.

Matyesznak azért illene Edina mellé állnia még akkor is ha nem ért vele teljesen egyet. Naiva rossz lóra tett annak idején Brokival. Most kellene Andort kitúrnia Pítnél, Máté meg boldoguljon ahogy tud.

kovácspéterke 2012.05.14. 10:43:16

@Banyus83: mert egy elmebeteg.

sztem annyi van, hogy mindenki be van szarva, mert edina eddig egysíkúen, de okosan játszott. nem értem egyébként miért lett belőle elsőszámú közellenség.
anikó szájából meg ezek a dolgok nagyon nevetségesek. egyébként vicces, mert edina jól kezeli, nem idegesíti fel magát, anikóban meg feljebb megy a pumpa.

LoveMy 2012.05.14. 10:43:16

@Pácsó Ármándó:
én is így gondolom, hogy teljes mértékben féltékeny rá, mint NŐ, és mint erős taktikus játékos, de az aljasság, ordenáréság soha nem vezet jóra, mind ÉH-ben, mind majd a magánéletében.

kerdesek05 2012.05.14. 10:44:22

@LoveMy: TELJESEN MEGZAKKANT HIPER!:)

mézescsók 2012.05.14. 10:44:33

@Banyus83: Talán pont azért üvöltözik, mert elmebeteg. Vagy ha nem az, akkor parittyával lőtték át a gyerekszobán és nem tanulta meg, hogy véleményt nyilvánítani egyrészt normálisan is lehet, másrészt nem biztos, hogy annak van igaza, aki hangosabb.

kerdesek05 2012.05.14. 10:45:28

Van egy érzésem, Hipernek szóltak a műsor végén, hogy nehogy elmerjen menni bármilyen ÉH2 találkozóra mert szét fogják ütni a hülyeségei miatt:)

beacska 2012.05.14. 10:45:55

@Pácsó Ármándó: :)) akár mi ketten is, de én a kritikus kommentelők összességére gondoltam :DDD

kovácspéterke 2012.05.14. 10:46:21

@Pácsó Ármándó: ez nem fog megtörténni. mondjuk nyikhaj mondott neki dolgokat, h nyisson a többiek felé, ne kókadozzon mert éppen nem egy szobában alszanak, edina nem igazán hallgatott rá.

kerdesek05 2012.05.14. 10:46:43

@Mrs. Jackman: HIPER aki a legnagyobb kavarógép és a legrosszindulatúbb az egész műsorban.

tipikusan a másik hátán a gerendát, de sajátomban még a szálkát sem veszem észre

beacska 2012.05.14. 10:47:23

@kerdesek05: ezt te sem gondolod komolyan...

mézescsók 2012.05.14. 10:48:04

@Pácsó Ármándó: Magamban várom nagyon, hogy mikor ébred fel Csipkerózsika álmából Edina, de ha pont Máté lesz a csókos herceg, akkor várhatom.
Mint többektől megtudtam, Dávid nem bírt gesztusokat gyakorolni Márk felé, tehát jól emlékeztem. Ez is sikerélmény ilyen mocsadék hétfő délelőtt.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:49:17

@Banyus83: Mert ilyen ideggyenge. Közben meg van győződve róla, hogy igaza van ezért ilyen fröcsögős. Levivel és Petrával is ilyen volt.

@mézescsók: Egymásnak semmiképpen nem kellene esnie senkinek sem közülünk! Tuti lesz ÉH3, már csak a castingon múlik mivel töltik fel.

@ő-szinte: Az elsőt csak félig-meddig néztem, nincs egy egységes képem róla.

kerdesek05 2012.05.14. 10:50:49

@beacska: egyre inkább hiszek benne..

kovácspéterke 2012.05.14. 10:52:28

@kerdesek05: hát igen. folyamatosan szembeköpi magát. őt nem érdekli semmi, csak bentmaradjon, ki is mondja, h átgázol bárkin, ha más szervezkedik ezen a téren, akkor meg egy undorító kurva. egyébként a jelzőt sem értem, edina egyvalakivel volt egész idő alatt, és nem hiszem, h most mászott rá elemzőre :D.

annyira röhögtem, amikor mondta, h szegény betti, egy nappal előtte meg az ő kirakásán szervezkedett.

sztem nem normális.

kovácspéterke 2012.05.14. 10:53:12

@Pácsó Ármándó: ha nem lenne bekamerázva a wc, jelentkeznék :D

beacska 2012.05.14. 10:54:12

@kerdesek05: mármint, hogy ha találkozna a nézőkkal, akkor lenne, aki képentörölné?????

mézescsók 2012.05.14. 10:54:13

@kerdesek05: Hiper szerintem azért nem megy el a talikra, mert nyert, vagy azért, mert nem. Remélem az utóbbi. Mindkét verzió kompatibilis lenne a természetéve.
@Pácsó Ármándó: Nem igazi egymásnak esésre gondoltam, de azért néha megtorpanok olvasás közben, hogy úristen, milyen indulatokat tud kiváltani egyesekből vadidegen, időben és térben tőlük messze lévő emberek dolgai, történései.
Azért, ha valaki a kommentelők közül bekerül, az érdekelne, mert szeretem látni, ha akasztják a hóhért.

LoveMy 2012.05.14. 10:55:17

Most hogy belegondolok az ÉH1-ben is a 43-44. részben fajultak el a aljadék pókmajom dolgai, míg lekevert a Kristófnak egyet, és a többiek egyöntetűen megszavazták a kizárását!
Lehet, hogy most itt is ez következik?

beacska 2012.05.14. 10:56:48

@mézescsók: ugye, én is ezt mondom ;DDD

beacska 2012.05.14. 10:57:53

@Mrs. Jackman: téged csak a WC zavar ? :DDD azt úgysem adják le, hogyan kakálsz :DDD

mézescsók 2012.05.14. 10:57:54

@Mrs. Jackman: Ugyan, a WC nem is olyan gáz. Ha nem raksz ki szivecskéket kövekből és WC papírból, ha birod a piát és nem a fajanszot ölelgeted esténként, esetleg nem ott fogalmazod meg a pandorás kérdéseket, akkor tuti nem a sloziból közvetítenek Téged.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 10:58:00

@beacska: Ja :-(
:-DDD

@Mrs. Jackman: Anikó nem bírja, ha nyugodtak vele szemben, amikor kiabál.
Azért lett közellenség, mert valakit ki akarnak rakni a lányok maguk közül és Andor összefogott Anikóval, felbiztatták Ostobenkót is, Szöcske meg még nem látja át a dolgokat. Lehet, hogy Máténak is jó, ha megy Edina, mert Noé simán befogadná és Márkot is kiraknák azután.
Szerintem Broki akkor is cserbenhagyja Edinát.

@LoveMy: A legerősebb riválisa.

Sziporka 2012.05.14. 10:58:19

Ki jön a 24-én zárópartyra a Dobozba? :D

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 10:58:31

@mézescsók:
"Nem igazi egymásnak esésre gondoltam, de azért néha megtorpanok olvasás közben, hogy úristen, milyen indulatokat tud kiváltani egyesekből vadidegen, időben és térben tőlük messze lévő emberek dolgai, történései."

+100:)

Hiper szerintem azért nem jár találkozókra, mert:
- nagyon összeveszett a többiekkel (talán épp a mai adásban)
- benne volt a döntő két párban, de nem mögé álltak többen (vagy épp senki) és megsértődött
- túl sznob az ilyen találkozókhoz
- ott tartották Mehikóban és ketrecben mutogatják

mézescsók 2012.05.14. 10:58:49

@beacska: Ja, ja, ja. Különben szia!

mézescsók 2012.05.14. 11:00:51

@Cathcart_ezredes: A ketreces verzió eddig nem jutott eszembe, de az egyedül kézenfekvő megoldás! DDD

kovácspéterke 2012.05.14. 11:01:13

@beacska: engem csak az, de a szerkik látják, és ez nekem elég :D.

mézescsók 2012.05.14. 11:02:34

Ha kérhetném a Kedves Kommtársakat, többé már ne linkeljétek be a leszbizést. Részben mert undorít, részben mert eddig már legalább 5x feltolták ma.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:04:20

@Mrs. Jackman: :-)

@mézescsók: :-)

@LoveMy: Csak bele kellene tenni azokat az előző részből megmaradt döglött bogarakat a megfelelő sminkkészletbe.

@beacska: Csak a csobbanásokat lehet letölteni csengőhangnak :-))

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:05:25

@Mrs. Jackman: Hoppácska, de jól hangzik. Na ez még nem volt. Vagy csak én maradtam le róla?

beacska 2012.05.14. 11:05:52

@mézescsók: arról nem is beszélve, hogy gyanús. Olyan kép van mellette, amit a szexifotózkodásnál készítettek, tehát már volt. Akkor miért nem játszották be? Ha meg csak ma lesz, akkor miért nem arról tettek be vmit?...

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:07:15

@Mrs. Jackman: Mondjuk Ostobenko kommentje klasszikus! :)

kovácspéterke 2012.05.14. 11:08:00

@Sziporka: én csapatépítőn leszek, pedig elmennék :(

Sziporka 2012.05.14. 11:08:12

@Pácsó Ármándó: Az mit is jelent?:)

Állítólag ingyen van a pia az éden partykon:D

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:08:32

@beacska: Szerintem ha már megtörtént volna, akkor tuti beadják. A bulvár is előtte szellőzteti meg, nem utána.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:08:32

@mézescsók: Ez olyan, mint az újszülöttnek a vicc... Nekem új volt.

kovácspéterke 2012.05.14. 11:09:25

@mézescsók: jóvanna, most kapcsolódtam be a kommentelésbe, nem olvastam vissza. ugord át, nem kell mindig elolvasni, ha undorít :P

Banyus83 2012.05.14. 11:09:30

@LoveMy: Remélem valakit felpofoz Anikó!!!! :-)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:10:49

@Sziporka: Bocsi! - "h" betű --> Tóték.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:12:00

@Banyus83: Ahhoz túl nyuszi! Vagy túl józan! :-)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:12:23

@Banyus83: Mondjuk Andornak behúzna és egy jó kis bunyó kerekedne ki belőle. Mindkettő haza... :)

Snoopyzit29 2012.05.14. 11:13:38

Sziasztok!

Gondolom ezt már látta mindenki a mai adásból pár szösszenet:
www.femina.hu/hazai_sztar/eden_hotel_2/eden_hotel_2_edina_balhe

Szerencsétlen Edina komolyan mondom. Anikónak egyszerűen nem hiszem el, hogy mindig van lejjebb és lejjebb. Hihetetlen ez az ember én ilyet komolyan mondom még csak nem is hallottam. A legeslegalja mindennek.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:14:55

@Sziporka: A tegnapi kommentelők közül már jópáran beneveztek. Legalábbis végigolvasva a tegnapi napot (nagyon hosszú volt...).

Sziporka 2012.05.14. 11:16:07

@Joey Tribbiani: Óóó na mi is regisztráltunk már :D
Nagyon vicces lesz:)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:17:38

@Pácsó Ármándó: ANdor és Anikó spanok? Nekem nem jött le. A közös vonás megvan: ki Edinával.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:18:10

@Sziporka: A húgodnak is kellett regisztrálni? :-)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:18:55

@Sziporka: Tudom, hogy a guglival egyszerű megkereseni, de még egyszerűbb megkérdezni: hol van a Doboz? Remélem nem a Boston mellett! :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:19:44

@Joey Tribbiani: Igen, pontosan ezért és ha kész akkor majd ellenségek lesznek, hacsak nem akarják még Noét is kirakni közösen.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:21:30

@Pácsó Ármándó: Szerinted Andor eljut addig? Nekem van egy olyan gyanúm, hogy be fog égni ezzel a szarkavarásával. Lehet, hogy pont Brokin fog megcsúszni...

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:21:52

@Joey Tribbiani: Lehet, hogy a Boston az csak az EFK leamortizálta és újjá kellett építeni és új néven megnyitni :-)

LoveMy 2012.05.14. 11:23:32

@mézescsók:
Pedig még biztos lesz legalább 10x, mert aki később jön...

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 11:24:05

@Snoopyzit29:
Nos, ezzel a vitakultúrával igazi legenda lesz belőle a tárgyalótermek környékén, már ha valóban igaz, hogy jogásznak tanul.
Egyébként szerintem ő tényleg nem egészséges, legalábbis itt a játék végére kezd már teljesen elborulni. Ordít, aztán rá 2 másodpercre a teraszon az az ideges nagyon ijesztő nevetgélés. Látom már, hogy ezt a részt is a paplan alól fogom nézni rettegve...

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:25:07

@Joey Tribbiani: Nemtom hogy esnek ki ezentúl, mert HÉ azt mondta a múltkor, hogy ez az uccsó kiválasztás. Lehet, hogy fullcontact cicabunyó lesz a lányoknak a fiúknak meg szavalóverseny.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:25:30

@Pácsó Ármándó: Hát Sziporka tojt a fejemre és kénytelen voltam megnézni. Klauzál u. 10.

Sziporka 2012.05.14. 11:25:48

@Joey Tribbiani: Klauzál u.

Ultimate sznob hipszter hely :[

Nekem van egy olyan infóm h "majdnem Andi nyerte meg" szóval esélyes h döntős lett.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:26:20

@Sziporka: Ó!

@Cathcart_ezredes: De kezeket a paplan fölé! (Bocsi!)

Sziporka 2012.05.14. 11:26:22

@Joey Tribbiani: bocsi lassú vagyok :( de írtam egyből, amint láttam ^^

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:26:38

@Cathcart_ezredes: Én is el szoktam takarni a szemem, mint gyerekkoromban, amikor jött a gonosz farkas.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:27:38

@Sziporka: Lehet, hogy Pít elviszi a hátán az utolsó kettőig? Jaaaaaj!

mézescsók 2012.05.14. 11:28:01

@beacska: Az érdeklődés ébren tartása végett. Műsorpolitika!
@Joey Tribbiani: @Mrs. Jackman: Oké, oké,oké!
@Pácsó Ármándó: Inkább Máté döndölését a virágágyásban, de a csobbanás sem rossz. Csobogás már letölthető csengőhangban.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:28:16

@Sziporka: Nekem olyan infóm van, hogy majdnem Ádám, de kiesett! :-)

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 11:28:32

@Sziporka:
Bocs, de nem lehetne a spoilereket mellőzni? Még a kicsiket is...

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:29:21

@Pácsó Ármándó: Inkább, mint hogy énekeljenek a lányok! Ha Andor még egy hangot kiénekel magából akkor szerintem szorulásom lesz egy hétig.

LoveMy 2012.05.14. 11:29:26

@Sziporka:
A spoilerekre lesújt sixx demoklész kardja, de előbb Pácsó megfenyeget!
Nem félsz?

Sziporka 2012.05.14. 11:30:08

@Cathcart_ezredes: Ez inkább feltételezés/összeesküvés-elmélet, amit kb minden 5. ember ír, de ok, bocsi.

mézescsók 2012.05.14. 11:30:17

@LoveMy: Valószínű, de nem várom.
@Pácsó Ármándó: Tényleg mondta, hogy ez volt az utolsó kiválasztás. Akkor most mi lesz? Mi volt az ÉH1-ben? Pont nem néztem.

Sziporka 2012.05.14. 11:30:48

@LoveMy: Ez nem spoiler :D

Pácsótól nem félek ^^

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:31:44

@mézescsók: Én is csak a végső döntőt láttam és nem tudom hogyan fogyatkoztak. Valaki elmondaná?

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:32:27

@Joey Tribbiani: "végső döntő"???!!! Szóval az utolsó adás! Már én is lemegyek az ÉH szintre.

Snoopyzit29 2012.05.14. 11:34:32

Hogy mi lesz a "finisbe"? Hátulról mellbe. Aki eddig nem tette meg most az is jól hátba támadja a másikat... Szegény Edina még mindig nem érti, hogy most ő volt a soros. Ha idézni akarom amit a Kíra távozásakor mondott: "Nem volt csapatjátékos, azért kell mennie". Most valahogy Edinával is ez történik. A csapat persze jelen esetben Máté-Noémi-Anikó. De szomorú ez kérem szépen. Amúgy meg mit várt?

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:35:25

@Cathcart_ezredes: Elképzelem, ahogy leszaremberezi az ellenérdekelt felet és annak az ügyvédjét, majd kiosztja a jelenlevő hallgatóságot és utána kimegy cigizni és nagyot vihog.

LoveMy 2012.05.14. 11:35:37

@mézescsók:

Az ÉH1 48 részből állt.
A 43-ban részben már csak 4 pár volt, de ekkor pofon vágta a retkes qqrva pókmajom Kristófot, és kiesett, ezzel persze a párja is a 44-ben. A 45-ben volt a Bomba játék a vesztes pár közül ez egyik tag (fiú) kiesett. Maradt öt fő, ekkor a lányok taktikai alapon kiszavaztak hármuk közül egyet, maradt 4 fő.
47. részben jönnek vissza a régi játékosok ceremónia keretében, és lehetőségük van lecserélni a bent maradóknak a régiekre. Az egyik lány cserélt.
48.részben a régi játékosok szimpátia szavazással állnak a maradék két pár mellé, aki mellé több ember áll az megy a végső játékba a bizalom aranygömbjét tartani és kezdődik a végjáték!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:37:41

@Joey Tribbiani: Ha énekverseny lesz akkor én esek ki a számítógép elől :-)

@LoveMy: Meg a harcostársam is, C. ezredes!

@mézescsók: Ezt MyLove jobban tudja, mint én.

@Sziporka: Nem is kell, szelíd vagyok mint Enríkó

LoveMy 2012.05.14. 11:38:03

@Snoopyzit29:
Hát az, hogy meddig működik a csapatjáték egy egyéni játékban?
Mi az a pont, amikor már kizárólag csak az önös érdekek a fontosak?

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:39:18

@Snoopyzit29: + Andor és hallgatólagosan Pít

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:40:08

@LoveMy: Nahát ez klassz. Akkor, ha újra választható valamelyik régi játékos, akkor teszem azt még Omár is nyerhet vagy Műanyag? Persze, ha a tavalyi menetrend lesz. Ja, és hogyan lett 4 pár? Mi lett az ötödik párral?

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:41:24

@kerdesek05: --> Sziporka 2012.05.14. 11:24:33

Snoopyzit29 2012.05.14. 11:43:10

@LoveMy: ennyire egyszerű és átlátható lesz a vége? Tök jó...

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:43:17

@Pácsó Ármándó: Sziporka húga miért olyan érdekes, hogy már a második ember kérdez rá? (Csak nagyon kíváncsi vagyok). :)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:44:03

@Snoopyzit29: Azt nem tudom, hogy kit fognak rávenni a szerkesztők, hogy pofozkodjon. :)

kerdesek05 2012.05.14. 11:44:17

@Joey Tribbiani: majd azt mondja, nagygyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyon jó volt ez így, meg kis huszonévesek szarkavarnak , áh el sem tudom mondani!-D

Sziporka 2012.05.14. 11:44:39

@Joey Tribbiani: Ajj hagyjuk inkább. Egyszer hirtlen fellelkesülésemben elmeséltem itt valamit, ami után csak oltásokat kaptam, meg most kommenteket :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:45:14

@Joey Tribbiani: Most nem mondom el amíg itt van MyLove, mert még ingatag hűségűnek gondol :-))

Snoopyzit29 2012.05.14. 11:45:38

Mátét nem értem, hogy ha Edinával akarja még végigcsinálni, akkor nem az lenne a cél, hogy bírja Edina feltétel nélküli bizalmát. Már csak az aranygömb hajigálás elkerülése végett is. Egyszerűen nem hiszem el, hogy Noémiben jobban megbízhatna, mint a talánmégmindigszerelemes Edinában.

Snoopyzit29 2012.05.14. 11:48:14

Félreértések elkerülése végett a femina.hu-ra kirakott Mátés videóról beszélek (mai műsorból 2 előzetes van felrakva)

kovácspéterke 2012.05.14. 11:49:31

@Joey Tribbiani: és vajpn anikó kibassza-é elemzőt faterért?

Snoopyzit29 2012.05.14. 11:50:51

@Mrs. Jackman: szerintem nem, mert Elemzőt elég jól megismerte már - mondjuk beidomította - míg Fáternek eléggé helyén volt az esze, szóval ő dobná is el az aranygömböt 5 milliónál :)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:51:56

@Sziporka: Ez jó, mert a kíváncsiságom nem múlt. Még jó hogy nem megyek így hiányozni sem tud. :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:52:06

@Joey Tribbiani: Na jó elmondom. Elég annyit tudni róla, hogy szőke, két copfba van fonva a haja, fekete miniruhát hord ciklámen cicifixel és amióta elment egy ÉH-s rendezvényre azóta csak Careyesből küldi a képeslapokat.

kovácspéterke 2012.05.14. 11:52:35

@Snoopyzit29: én se hiszem.
mondjuk lehet, h nem pont a kádban van kedve ezt megbeszélni, edina ezeket általában nem érzi, és ahogy fent is írtam, már javasolt edinának dolgokat, amiket nem fogadott meg.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:53:48

@Mrs. Jackman: Szerintem LMZ már a tenyeréből eszik, hülye lenne lecserélni. Faterozik, hog y LMZőt bizonytalanságban tartsa. Nehogy már azt higgye hogy pár numera után már minden tuti.

LoveMy 2012.05.14. 11:54:08

@Pácsó Ármándó:
Ha már belekezdtél, akkor csak mond el!
Nem szeretem az ilyen "van egy titkom, de még sem mondom el" dolgokat!

Joey Tribbiani 2012.05.14. 11:55:17

@Pácsó Ármándó: Sejtettem, hogy valami hasonló van a kérdések mögött!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:56:47

@LoveMy: Elmondtam, előtted nincs titkom! :-)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 11:59:56

@LoveMy: Pedig nekem te vagy az első! :-)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:05:21

@LoveMy: Elnézést, hogy beleszólok itt a kis évődésetekbe, de még mindig nem mondtad el, hogy hogyan lett 4 pár az ötből tavaly.

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:07:12

Én egyébként nem néztem az ÉH1-et, max. összesen 20 percet belőle, nagyjából a döntő aranygömb dobálós részét. Nekem ez új, hogy párt lehet cserélni régi játékosra. Ez mennyire komoly már!!!!

kovácspéterke 2012.05.14. 12:07:39

@Snoopyzit29: hát oké, de ha mondjuk faternak megadja a lehetőséget a végjátékra, akkor lehet, h benne jobban megbízhat.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:08:57

@Mrs. Jackman: Mondjuk Fater még nem ismerte meg az idegbeteg oldalát!

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:09:13

@Mrs. Jackman: ja, mondasz valamit :) de ott van azért kérdőjel is, mondjuk Elemző is lehet, hogy az utolsó pillanatban intene be Anikónak. Bár Anikóval szemben állni gömbbel a kezedben az nem egy életbiztosítás akárki is legyél :-P

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 12:10:02

@Mrs. Jackman: Anikó biztosra megy, mindkét gömböt ő fogja tartani :-)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:10:06

@Snoopyzit29: Ez szerintem is óriási gáz! Elméletileg még Csíra is visszajöhetne 3x is! Bár nem tudom melyik az a hülye, aki bevállalná vele a gömbdobálást.

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:11:06

@Joey Tribbiani: Hééé, én Csíra-fun vagyok! Jobban megérdemelné, mint az Anikó-Noémi-Edina brigád közül bármelyik. Ez csak az én véleményem persze :))

almafa5555 2012.05.14. 12:11:53

@Snoopyzit29: Noémi bárkit lecserélne Omárra

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:12:24

@Snoopyzit29: Jaaaj, mit hoztam a fejemre! :) De őszintén, te szívesen állnál vele szemben?

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:12:26

@Pácsó Ármándó: Anikó biztosra megy, mindkét gömböt ő fogja tartani :-)

És tényleg! LOL!!!!!!

almafa5555 2012.05.14. 12:12:43

@Snoopyzit29: osztom, bár valószínűleg nem így lett, mert visszament vendéglátózni

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:14:00

Úgy látszik LoveMy kiszállt a buliból. Valaki mondja meg, hogy hogyan távozott az első pár a végjátékban és maradt 4 pár az ÉH1-ben???? Lécci léci lécci!

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:14:10

@Joey Tribbiani: Ez csak költői kérdés, ugye? Azaz nem vársz rá választ :)
Nem az a kérdés, hogy én állnék-e vele szembe, hanem hogy a többiek közül kit látnék szívesen győztesnek. Őt pl. szívesen látnám, mert nagyon érdekes játékos volt és sosem vetkőzött ki magából. Taktikázott, de erről szól ez a játék.Nagyon bírtam, de belefáradt, ez van.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 12:14:39

@almafa5555: Pedig Omár miatt még elnézném azt is, hogy Noé is nyer valamit. Muszáj neki visszamenni vendéglátózni, nem bukhat le!

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:16:47

@Snoopyzit29: Én most nem nézői szemmel tettem fel a kérdést, hanem úgy, mint egy játékos lehet költőinek is hívni). Te vállalnád? Most csak a valószínűségére akartam rámutatni, mert szerintem bent senki sem vállalná, még Féliker sem.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 12:17:14

@Snoopyzit29: Vagy Levi is fogna egy gömböt és Anikó is az egyik kezével egyet. A másikkal LMZ apró gömböcskéit markolászná :-)

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:18:53

@Joey Tribbiani: Szerintem se vállalja be senki, nem merik :-))))

Sziporka 2012.05.14. 12:19:04

@Snoopyzit29: Teljes mértékben, 100%-ban egyetértek! :) Hááátha visszajön és bekerül és nyer juhú

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:20:20

@Joey Tribbiani: Valaki mondja meg, hogy hogyan távozott az első pár a végjátékban és maradt 4 pár az ÉH1-ben???? Lécci léci lécci!

A válasz erre az - a YouTube-on visszanézett ÉH1-es videó alapján, hogy az egyik szereplő döntötte el, hogy mi alapján ő azt nem tudom, itt megnézheted a videó első 1 perce:
www.youtube.com/watch?v=EoihmUd5fM4

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:27:46

@Snoopyzit29: KÖSZÖNÖM! Azt hogy miért pont Niki döntötte el, azt már sosem tudjuk meg, hacsak LoveMy meg nem kegyelmez és elárulja. Köszi megint!

mézescsók 2012.05.14. 12:31:02

@Pácsó Ármándó: @LoveMy: @Joey Tribbiani: Na, a válaszok. Gondoljátok, hogy most is valami hasonló lesz?

Más:
Máté bolond lenne, ha lecserélné Edinát, mert Noémi azért hajlongott erre-arra, illetve többekkel volt jobb kapcsolata, mint kettőjüknek akár együtt.Omart gondolkodás nélkül bárkivel felcserélné.Szerintem bármilyen jó arc volt, Krisztián sem kéne senkinek, mint ahogy Niki, Hernyós, Tamás és Terror sem, a könnyebben felejthetőkről most nem is szóltam.
Csírát sem vállalná be senki, még Féliker sem. Néha sok volt neki a nő. Fatert sem Anikó. Fater itt kint már sok mindent láthatott belőle, LMZ meg nem fogja Őt ejteni. Nem hiszem, hogy különösebben érzelmekkel viseltetne Hiper iránt - szex ide vagy oda -, de volt ideje magához kötni a lányt. Néha kettőjük kapcsolatában az a sanda gyanúm támadt, hogy nem Anikó, hanem Levente irányít. Csak nem látványosan. Anikó meg lubickol önteltségében, hogy milyen jól beidomította Papucsot, de nem!

LoveMy 2012.05.14. 12:31:24

@Joey Tribbiani:
41. részben még 5 pár játszott egy játékot: mindenki kapott kettő darab fogvájót, majd azt oda kellett adnia a számára szimpatikus egyéni játékosnak, ezek páronként összeadódnak, majd amelyik páros a legkevesebb fogvájót kapta, az azonnal elhagyja az ÉH-t

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:31:43

@Joey Tribbiani: Tudod az Éden Hotelben bármi megtörténhet, úgyhogy simán lehet, hogy most nem így fog kiesni 2 ember (aki nem is biztos, hogy 1 pár lesz). Nem tudom, meglátjuk!

almafa5555 2012.05.14. 12:33:33

@mézescsók: "Fater itt kint már sok mindent láthatott belőle" ???? Csak akkor kezdtél el leadni a műsort a tv-ben, amikor az utolsó játékosok hazajöttek a dontőről

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:33:44

@mézescsók: Fater itt kint már sok mindent láthatott belőle.

Ezt hogy érted??? Fáter semmit sem láthatott belőle, mert már vége volt a műsornak, amikor Mo-on vetíteni kezdték.

LoveMy 2012.05.14. 12:33:45

Akkor a ÉH 1. 40 - 48. történései egyben:

41. részben még 5 pár játszott egy játékot: mindenki kapott kettő darab fogvájót, majd azt oda kellett adnia a számára szimpatikus egyéni játékosnak, ezek páronként összeadódnak, majd amelyik páros a legkevesebb fogvájót kapta, az azonnal elhagyja az ÉH-t.
A 43-ban részben már csak 4 pár volt, de ekkor pofon vágta a retkes qqrva pókmajom Kristófot, és kiesett, ezzel persze a párja is a 44-ben. A 45-ben volt a Bomba játék a vesztes pár közül ez egyik tag (fiú) kiesett. Maradt öt fő, ekkor a lányok taktikai alapon kiszavaztak hármuk közül egyet, maradt 4 fő.
47. részben jönnek vissza a régi játékosok ceremónia keretében, és lehetőségük van lecserélni a bent maradóknak a régiekre. Az egyik lány cserélt.
48.részben a régi játékosok szimpátia szavazással állnak a maradék két pár mellé, aki mellé több ember áll az megy a végső játékba a bizalom aranygömbjét tartani és kezdődik a végjáték!

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:37:15

@LoveMy: légyszi légyszi még annyiban világosíts meg minket, hogy akkor miben kellett döntenie a Niki nevű játékosnak a videó szerint. Meg ott volt valami olyan, hogy az egyik játékos megmentette a másikat úgy hogy ő azonnal távozott. Nekem úgy is jó ha privátban írod meg. Köszi

LoveMy 2012.05.14. 12:37:17

@Joey Tribbiani:
De csak azok a játékosok jönnek majd vissza, akiknek a múlt héten kiválasztották a fényképét a párok, akik a számukra kedvesek voltak. Tehát csak 5 régi játékosról van szó!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 12:37:40

@LoveMy: Mondtam én, hogy téged kell kérdezni!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 12:38:40

@LoveMy: Asszem ketten ugyanazt a személyt választották, tehát csak 4 régiről van szó.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:39:50

@LoveMy: A fogpiszkáló volt a hiányzó láncszem! Köszönöm!

Joey Tribbiani 2012.05.14. 12:41:44

@LoveMy: A mi Évikénk csak 4 játékost említett, de ez most másodlagos. Az valószínű, hogy azok közül lehet majd választani.

LoveMy 2012.05.14. 12:44:06

@Snoopyzit29:
A Niki-féle dolog melyikben volt?

Ádám volt, aki feláldozta magát, mert volt egy játék, amelyben mindenkinek fel kellett írnia egy papírra két szövetségesét és két ellenségét.
Majd ezzel a lehetőséggel élhetett a másnapi párválasztón az épp kieső játékos, hogy a két szövetséges közül az egyik feláldozhatja magát a kieső helyett.

almafa5555 2012.05.14. 12:44:29

@Sziporka: ha már döntős, akkor az is majdnem ;)

LoveMy 2012.05.14. 12:45:23

@Pácsó Ármándó:
Köszi ;)

@Joey Tribbiani:
Tudod senki sem tökéletes! ;)

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 12:46:06

Az milyen lenne, ha nyomi Márk a döntőbe kerülne és lecserélné Ostobenkót Csírára... :D:D::D
Persze amilyen nyomi a másik felét hívta vissza.. :D
Vagy az milyen poén lenne, ha Edinka levágná a gömböt a vége előtt 1 másodperccel... és mondaná: Bocs Mattcsi :D
Vagy az milyen poén lenne, ha Ostobenkó megszólalna tökéletes magyarsággal és elmondana 1 egész értelmes mondatot..:D
Vagy az milyen jó lenne ha ott állna Hiper és LMZ és Elemző vágná le egy másodperccel a vége előtt a gömböt..
Jujj de megnézném Hiper fejét!! :D
Milyen kár, hogy ezekre semmi esély...:D

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 12:47:45

Közületek beregisztrált valaki a Doboz partyra? :D

Sziporka 2012.05.14. 12:49:09

@almafa5555: ezért nem értem mit kell engem megrugdosni :D

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:49:18

@LoveMy: Ennek a videónak az első 1 percét nézd meg, mert ott olyan, mintha a Niki döntene egyedül. Mondom nem láttam, ezért kérdezek ilyen hülyeségeket:
www.youtube.com/watch?v=EoihmUd5fM4
Köszi

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 12:50:14

@paranyuszi: "ha nyomi Márk a döntőbe kerülne és lecserélné Ostobenkót Csírára" miközben Ostobenkó őt meg Omárra aki végül ott állna Kírával :-)

Snoopyzit29 2012.05.14. 12:50:28

@paranyuszi: Vagy az milyen jó lenne ha ott állna Hiper és LMZ és Elemző vágná le egy másodperccel a vége előtt a gömböt..
Jujj de megnézném Hiper fejét!! :D

Paranyuszi ez a legeslegnagyobb poén lenne!

kovácspéterke 2012.05.14. 12:50:39

@mézescsók: erre a leventés dologra már én is gondoltam, főleg, h nekem nem úgy jött le, h papucsnak nézik bent, egálban vana fiúkkal.

LoveMy 2012.05.14. 12:53:21

@Snoopyzit29:
Ez még a fogvájós játék végén történt, amikor Nikinek kellett eldöntenie (mert neki lett a legtöbb fogvájója) a két legkevesebb, de egyforma fogvájóval rendelkező pár közül melyik menjen azonnal "haza".

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 12:57:03

@Mrs. Jackman: Pedig mindig megemlítik neki a pandórán

kovácspéterke 2012.05.14. 13:01:30

@Pácsó Ármándó: igen, de csak húzzák vele sztem, meg ő is poénkodik rajta. aztán lehet, h rosszul látom, de sztem nem akkora papucs mint amilyennek látszik.

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:02:58

@Sziporka: Jajj tudom, hülye kérdés volt! :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:03:48

@Snoopyzit29: Hát igen...
Elemző megmutathatná h mégiscsak tökös gyerek és nem egy pacsker. :D

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 13:04:07

@Mrs. Jackman: Hát én nem próbálom fel az bizti!

@paranyuszi: Szijja Nyuszii!

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:05:12

@Mrs. Jackman: Szerintem a többiek is pacskernek tartják.. A kérdés, hogy ez a taktika része-e vagy tényleg ilyen birka türelmű. :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:06:32

Amúgy sziasztok, nem is köszöntem csak vadul gépelni kezdtem! :D

kerdesek05 2012.05.14. 13:08:01

@Sziporka: szőke, copfos, , és Lillának hívják?:)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 13:09:10

@paranyuszi: Szia Nyuszi! Tudod, hogy csak miattad nézem még a "show"-t!?

kerdesek05 2012.05.14. 13:09:22

@almafa5555: Edina Máténál 100%, Elemző-AgyhalottPicsa esetében 0%:)

kerdesek05 2012.05.14. 13:13:49

@paranyuszi: ÉH2 végpartira ugye mindenki visz ajándékba papucsot Leventének?!

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:15:39

@Joey Tribbiani: Tényleg? :) Hát ez rendi tőled! :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:17:05

@kerdesek05: Naná! Én Nyuszipapucsot! :D::D:D:D

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:18:18

Csináltam nektek egy vicceset, de nem tudom a word doksit jpg-vé konvertálni.
Nem tudja valaki, hogyan lehet NAGYON egyszerűen? :)

kerdesek05 2012.05.14. 13:20:44

@paranyuszi: megnyitod wordot, és nyomsz egy print screent a billentyűzeten, majd megnyitsz egy képszerkesztő programot, pl ms paint aztán beillesztés

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 13:22:47

@paranyuszi:
Eki, speed, vagy bélyeg? Nagyon pörögsz:)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 13:24:46

@Cathcart_ezredes: A legjobb magyar tanítványom :-DDD

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:24:47

@kerdesek05: Köszönöm! Nahh most kiderül mennyire vagyok szőke.. :D megpróbálom ha sikerül küldöm a linket. :D

LoveMy 2012.05.14. 13:25:33

Rájöttem, hogy miért nem jár Hiéna a közönség találkozókra!
Köztudott, hogy már az idegösszeroppanás határán van, amikor viszont kiesett ötödikként, akkor mehikói zárt intézetbe szállították, mert az ebola és az epilepszia tünetegyütteseit produkálta, mivel ott nem tudott mehikóiúl, ezért félrekezelték és páviánseggű pókmajom lett belőle!
:D

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:26:24

@Cathcart_ezredes: Kávé 2 db + koffein allergia... legjobb kombó :D:D:D:D
Úgy érzem magam mint a "túl a sövényen" ben..
Pácsó, hogy is hívják??? :D

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 13:26:49

@Pácsó Ármándó:
Na most elvesztem. Mármint ki? Én? Paranyúl? Vagy e szereket te kísérletezted ki, és találmányt akartál írni? Kétségek között remegve várom válaszod!:)

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 13:28:17

@paranyuszi:
És miért ittál koffein allergiára két kávét? Remélem csak vicceltél, és nem kell elmennünk hozzád rohammentőkkel... Blogtali akkor vmelyik kórházban lenne?

Joey Tribbiani 2012.05.14. 13:29:59

@almafa5555: A fickó 4.20nál tiszta Melák!

vécés jóska 2012.05.14. 13:30:40

velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/05/14/eden_edinat_eleg_csunyan_szidjak/

Elég kemény adás lesz a mai ezek szerint. Máté Edinának: "egy hete olyan fejet vágsz, mintha minden nap temetésre kéne menned!" :D
Én már a műsor kezdetétől nem vágom, hogy miért vág mindig ilyen fejet meg miért vinnyog mindig. Az életben is ismerek ilyen embereket, akikre ha ránézek, nekem is elmegy a kedvem az élettől, nemcsoda hogy Matcsinak is tele a töke.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 13:32:30

@paranyuszi: Te mondtad hogy lesz maci-Broki csók! Csak nem félrevezettél? Mondjuk gyanús, hogy maci nem lehet döntős, mert nem tudja fogni a gömböt.

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:33:06

@Cathcart_ezredes: :D no para, csak instant...(mint a törölköző :D) kicsit fölpörögtem, ennyi :D fél óra és normál üzemmódban leszek. :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 13:35:40

@paranyuszi: Hami!

"kicsoda? :)" Tecsoda! :-)

@Cathcart_ezredes: Hát Nyuszi a legjobb magyar tanítványom! Három évig korrepetáltam filatéliából :-))

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:42:57

@Pácsó Ármándó: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Te annyira nem vagy normális!!!!!!!!!!! :DDDDDDDDDDDDD

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 13:43:05

@tottival: Egész alakos fürdőruhás, ugye?!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 13:44:27

@paranyuszi: És te engem ezért nagyon ... ?

LoveMy 2012.05.14. 13:47:14

@vécés jóska:
Én meg azon csodálkozom, hogy mindenki úgy állítja be, hogy Edina CSAK ÚGY, egyik pillanatról a másikra, egyszerűen, maga szerint úgy dönt, hogy most ezt a játékot játsza!
Na neee!
A többi abszolut nem tett ezért?
Fuckfej Máté is nyomja a temetős dumát, holott ő tehet a leginkább, hogy így alakultak a dolgok Edina és közte! De ez az aljas Hiéna most, hogy benyal a Pítnek, akit pár hete még leszarházizott és ki akart tenni!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 13:49:42

@LoveMy: Én még azt is megvárnám, hogy hogyan történt ez a Noé-Edina smár. Nem hinném, hogy Edina kezdeményezte. Vagy Noémi ennyire beivott volna?

Joey Tribbiani 2012.05.14. 13:51:44

@LoveMy: Szerintem Edina teljesen mást akart itt csinálni/játszani és terveit jól keresztülhúzta, hogy szerelmes lett Brokiba.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 13:54:08

@Joey Tribbiani: Máté pedig most már nem viszonozza

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 13:57:16

Remélem így látjátok... :)

picasaweb.google.com/103758528101540805657/May142012#5742355535867752786

picasaweb.google.com/103758528101540805657/May122012#5741742337110070466

Megihletett Niki "sokarcúsága" a fotókat nézegetve Éden Hotel partykról, és megcsináltam Stephen Seagal után szabadon... :D:D

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 13:58:01

@Pácsó Ármándó: Hát eddig se nagyon tette:)
@LoveMy: Kicsit én is értetlenkedem a benti nagy Edina gyűlöleten, mert bár nekem sem szimpatikus a viselkedése, de azért ekkora inkvizíciót nem érdemel a látottak szerint. Szerinted nincs benne a pakliban az, hogy a szerkesztők nem mutatnak valamit (vagy sokat), csak hogy Edinának megmaradjon a Naiva szerepkör, amit kiosztottak neki?

Joey Tribbiani 2012.05.14. 13:58:28

@Pácsó Ármándó: Szerinted valaha is voltak érzelmei Edina felé a vágyon kívül? Szép lány, jó formával (jó, a popsi egy kicsit nagyobb az ideálisnál, de nem zavar be az összképbe), persze hogy a lehetséges kufircolás kedvéért egy kicsit "szerelmes" volt (kedves, aranyos, bújós). Aztán megvolt a csaj többször is, lehet továbblépni. És most nem bántom Mátét, mert huszonévesen hányszor megtörtént ez! Ilyenkor még a pasi is elhiszi, hogy tényleg szereti a lányt, aztán persze később kiderül, hogy csak kívánta.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 13:59:47

@paranyuszi: Csillagos ötös az észrevételed!

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 14:00:06

@Joey Tribbiani: Az a baj macival, hogy nem iszik eleget! :D

LoveMy 2012.05.14. 14:00:10

@Cathcart_ezredes:
Abban igazad lehet, hogy az előzetesek mindig jól meg vannak vágva, hogy aztán a néző is jól át legyen vágva! ;D

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:01:57

@paranyuszi: Mert azt nem hagynak! Szegény csak a chips és ropi maradékot kapja.

Cathcart_ezredes 2012.05.14. 14:03:04

@paranyuszi:
:DD
@LoveMy:
Én most nem feltétlen az előzetesekre gondolok, hanem magára a műsorra. Azért nekem nagyon furcsa, hogy egyszerre Naiva lett hirtelen a Jockey-ba oltott Szörnyella dö Frász. Csak csinált valamit, amivel ezt kiváltotta.

vécés jóska 2012.05.14. 14:05:20

@Pácsó Ármándó: Biztos nem Edina kezdeményezte, csakis a ribanc Noémi erőszakolta ki a csókot a szegény, ártatlan Edinkától. Annyira jó, hogy az EdinaFanClub hogy védi a szende lánykát. Eddig 2 hónap alatt Edinka volt már fiúval, lánnyal, szerintem ha lefeküdne egy lóval, még az is a ló hibája lenne, mert kihasználta, hogy Edina szerelmes.
Mondjuk azt én sem értem, miért haragszanak rá a bentiek, mikor semmit nem csinál.

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 14:07:16

@Cathcart_ezredes: Ugyanezt gondolom én is... vagy a háttérben Naíva egy valóságos sárkány és nem is akkora birka.. :D amit nekünk nem mutatnak meg...
vagy valami nem klappol....
Vagy Hipernek tényleg megy a fejében egy film amit csak ő lát... :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 14:15:01

@Joey Tribbiani: Mentsük meg Macit! :D
Kár, hogy itt nem a nézők szavaznak... :D

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 14:15:15

@paranyuszi: :-DDD

@Cathcart_ezredes: Voltak azért pillanatok amik ezt tükrözték. Szerintem csak direkt rászállt az A&A duó, plusz Noét is ellene hangolták

@Joey Tribbiani: Nem látok bele a fejébe, hála istennek.

@vécés jóska: Este meglátjuk és okosabbak leszünk. A tudomány jelenlegi állása szerint nem nézném ki Edinából, hogy ő kapta le Noét.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:16:48

@paranyuszi: Szerintem... Edina rájött, hogy az egypólusú Máté féle játék nem vezet sehova, ezért megpróbált nyitni a többiek felé. Szépen egyesével megpróbál mindenkivel jóba lenni, félrehívja őket beszélgetni (ezek valószínűleg teljesen érdektelen beszélgetések, be sem vágják a szerkik). A többiek azt látják, hogy Edina hirtelen félrehív beszélgetni embereket és biztos valamit forral (ahogy benne is volt a keze a Dávid féle kipottyanásban). Dávid kiesése paranoiássá is tette a többieket. Mit szóltok?

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:18:49

@paranyuszi: Már rég láttam mackópajtást! Remélem a keselyűk (a valódi repülő állatokról beszélek) nem bántják!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 14:20:15

@Joey Tribbiani: Dévid kockáztatott és vesztett. Sokat tett azért, hogy így alakuljon és ezt Pítéken kívül tudták a többiek is előre. Nem lehet azt mondani, hogy Edina kiszúrta őt a tömegből, aztán likvidálta.

paranyuszi (törölt) 2012.05.14. 14:22:53

@Joey Tribbiani: Hmm nekem ebben az egészben, csak a furi, hogy Hiper totál ugyanezt csinálja kb. mindig.. félrehív embereket stb. stb.
Nála ez normális Edinkánál főben járó bűn..?
Amondó vagyok, mi valamit nem láttunk ami történt, mert ok nélkül nem közösítenek ki valakit ennyire..
Pl. mikor Andi megjegyezte, h nem véletlen az ő titkát mondta el mindenki ...és tényleg.. még Máté is...
Ez is furcsa volt..

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:23:42

@Pácsó Ármándó: Félreérted, nem azt mondtam, hogy ő ejtette ki a Dávidot! (Örülök, hogy kihullott!)A többiek olvasatában Edina keze is benne van (ha már Máté intézte, akkor gondolják, hogy Edina is benne volt) és lám-lám sikeresen kiejtették Dávidot. Amit az a kis szerencsétlen valóban saját magának köszönhet. De szerintem Pít is megteszi a magáét a háttérben és beállítja Dévidkét áldozatnak. Tehát a többieknek ez "figyelmeztető jel" és úgy hiszik Edina egy kígyó. Ez nem az én véleményem, hanem SZERINTEM így gondolkodnak bent a többiek és így lett Edina kígyó.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:26:54

@paranyuszi: Igen, Hiper így csinálja az elejétől ezért másoknak ez nem furcsa, de Edina most kezdett félrevonulgatni (már ha valóban így van) és ez lehet gyanús. Én sem voltam ott így nem tudom, de a többiek valamiért nagyon orrolnak rá és én próbálom megérteni. Az biztos, hogy Pít is keverget szép csendesen a háttérben és tolja előre Andort a véleményével.

LoveMy 2012.05.14. 14:27:10

@Joey Tribbiani:
Ahhoz képest, hogy Dévid állítása szerint Edina védelmében tette azt, amit tett

Sziporka 2012.05.14. 14:27:23

@kerdesek05: nem copfos nem Lilla, csak szőke, de nem értem mi ez a pörgés ezen a témán :D

LoveMy 2012.05.14. 14:28:39

@Joey Tribbiani:
Ja és még a többieknek az is a szemét szúrja, hogy Edina már a legelejétől kezdve mindenkivel beszélget, nem csak most!

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:28:42

@LoveMy: Szegény még a saját identitásában sem volt biztos. Ne várjuk el tőle, hogy másokat ismerjen.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:30:01

@Sziporka: Rakj ki egy képet róla és nem kell válaszolgatnod félresikerült személyleírásokra! :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 14:30:54

@Joey Tribbiani: Attól, hogy kiejt valakit még nem tartják szerintem kígyónak. Ezt rámondhatnák mindenkire aki kiejt valakit. Közeleg a vége és az Edina-Máté páros erősnek számít bent. Erős riválisnak minden pár számára, ezért megy a negatív hype Anikó és Andor részéről.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:33:20

@Pácsó Ármándó: Szóval szerinted a végjáték indította be náluk az "utáljuk Edinát" akciót? Andorról egyébként el tudom képzelni, hogy számító módon ezt csinálja. Hiper túl sok érzelmet is belevisz (a megnyilatkozásaiba) ezért ott lehet valami valós oka is. Bár tudjuk, hogy próbálja kevergetni a kártyákat (direkt szépen írtam).

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:35:16

@Pácsó Ármándó: És nem a kiejtés miatt csinálják, hanem az egyfajta bizonyíték a számukra, hogy Edina nem az a csendes típus, hanem keverhet is. Pont ez verte ki náluk a biztosítékot! Azt hitték, hogy ő csak úgy ott van és a LEHETŐSÉGE, hogy ő is keverhet, teljesen kiborította őket.

Sziporka 2012.05.14. 14:38:06

@Joey Tribbiani: teljesen irreleváns lenne:)

LoveMy 2012.05.14. 14:38:32

@Pácsó Ármándó:
Arra leszek kíváncsi, hogy ha egymással szembe kerülnek, mennyire aljasodnak le, hogy ha van még lejjebb, de biztos van még max azt egy ember már nem tudja felfogni!
De az legalább hozza majd a nézettséget ;)

LoveMy 2012.05.14. 14:40:42

@Joey Tribbiani:
Remélem Edina élni fog a lehetőségeivel a játék szabályain és a józan emberi ész határain belül.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:42:15

@LoveMy: Én is! Nagyon szeretném, hogy a sok nagypofájúnak az arcára fagyassza a mosolyát!

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:42:52

@Sziporka: NA jó, csak próbálkoztam! :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 14:43:56

@Joey Tribbiani: A második felvetésed is belejátszhat, de az első a meghatározóbb.
Egyébként minden héten van valaki akire rájár a rúd! Pl.: Krisztián, Broki, most Edina

@LoveMy: Mármint Andor-Anikó jövőbeni ellentét? Biztos lesz olyan is, kivéve ha Pít le nem cseréli hamarabb Andort egy frissen bejövő Copfos szőke lányra :-)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 14:46:21

@Pácsó Ármándó: "...egy frissen bejövő Copfos szőke lányra"
Sziporka húga is játszik? ;)

LoveMy 2012.05.14. 14:53:03

@Pácsó Ármándó:
Miből gondolod, hogy lesz még új bejövő?
Az a szőke a teraszon lehet, hogy egy pszichiátriai alkalmazott, aki beakarja adni a Hiéna aktuális adagját!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 14:55:59

@Joey Tribbiani: Szegény Sziporka-szívem (by Chip&Dale) már bánja, hogy kikotyogta a dolgot :-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 14:56:45

Hajrá Anikó!!!!!

Edinától minden normális ember menekül egy idő után, szerintem.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 14:58:21

@LoveMy: Tényleg cicus, ki lakik most a Jaguár szobában? Noé? És melyik van "előtte"? A szingli? Mert Chiccolina most ott megy ki az erkélyre.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 14:58:47

@vécés jóska: most elképzeltem, ahogy lefeküdne egy lóval:) Szó szerint:P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 14:59:57

@Joey Tribbiani: szió:)

Kénytelen voltam, mert képviselni kell az AnikóFClubot is, illetve mindenki Anikót cseszteti (kivéve, aki nem), anélkül, h láttuk volna a részt egyáltalán.

sirarcheer 2012.05.14. 15:00:24

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
Háát, megnéztem a Velvetes videókat.
Utolsónál amikor Pít és Noé veszekszik ott mondja hogy "ezt akarták, ezt akarták". Edina sem piskóta, de Anikó már tényleg orvosi eset. Remélem nem látja meg a macit, mert a végén rátámad hogy az Edina küldte kémkedni.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:01:35

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Pedig pont arról cseréltünk eszmét, hogy most Edina van műsoron odabent. Ő lesz (vagy már az, illetve volt - már magam is belezavarodtam)a kitaszított.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:02:36

@sirarcheer: Macit senki sem bánthatja, mert ráküldöm az állatvédőket és Chandlert!

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:04:47

@Pácsó Ármándó: Szegények könnyűsúlyúak ebben a kegyetlen világban. De ők még nem fertőződtek meg a bentiek álnokságával. Andor például nagyon gyorsan felvette a ritmust.

vécés jóska 2012.05.14. 15:06:36

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: az a jó :) Bár viccen kívül, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy volt már vele dolga, 19 csávó, 6 csaj, 3 állat, én nem lepődnék meg :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 15:07:59

@sirarcheer: nem mondtam, h Anikó normális, csak azt, h Edina sem az:)

@Joey Tribbiani: igen, kezdve azzal, h ez még spoiler:D

Tudom, visszaolvastam, leginkább az ilyen-olyan érvekkel nem értek egyet:D

LoveMy 2012.05.14. 15:09:55

@Pácsó Ármándó:
én még a Jaguár szobában voltam, sajnos még nem volt időm bejárni a ÉH-t, kandúrka ;)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:11:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Hát pont ezért van értelme ennek a kis közösségnek. Nem értünk egyet bizonyos emberek tekintetében és ezt jól meg lehet vitatni. Nem vagyok Edina fan, de az állatos szex felvetése és az ezen való csámcsogás nekem nem tetszik.

LoveMy 2012.05.14. 15:11:38

@vécés jóska:
na azért nem kell ám Hiéna aljas szintjére lesüllyedni, azért tudd ám hol a határ!

vécés jóska 2012.05.14. 15:14:18

@LoveMy: Jó bocsi, nem bántom többet tényleg szegény lányt, elvetettem a sulykot :)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: :D

foxglove (törölt) 2012.05.14. 15:16:20

@vécés jóska: neked nagyon fájhat ez a 19 valamiért, abból ítélve, hogy szinte minden hozzászólásodban kitérsz erre.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 15:18:09

@Joey Tribbiani: de én nem arra értettem, hanem arra, h mi van, ha egy ló rád esik:)

Rám már esett a saját kutyám, a megfogalmazás volt vicces Edinával kapcsolatban:), mert az eb csak 50 kg volt, de rohadtul fájt:D És akkor én is lefeküdtem a kutyával, igaz, kórház lett belőle:)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:19:28

Egyébként még mindig azon gondolkodom, hogy az a szerencsétlen Bogi hogyan gondolta a párválasztót a bennmaradása esetén. Semmit nem láttam, ami arra engedett következtetni, hogy megvan ki mögé álljon. Tudom, hogy ez nem időszerű már, de eszembe jutott hogy kibukott a kiesésekor. Pedig a párválasztót sem élte volna túl. Vagy valami elkerülte a figyelmemet?

kovácspéterke 2012.05.14. 15:21:44

sztem anikó még mindig azon van kibukva, h nem esett ki edina noémi mellől, legalábbis ebből a videóból ez látszik, aztán lehet, h történik más is.
de már láthattuk, h egy semmin h kiborult leventével szemben is, sztem egyszeűen képtelen normálisan lekezelni, hogy itt a végjáték.

edina egyébként sztem senkivel nem vonulgat el, anikó meg andor igen.

kovácspéterke 2012.05.14. 15:22:30

@foxglove: igen, ezt én sem értem, miért van így, irigykedik biztos :)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:23:26

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: "És akkor én is lefeküdtem a kutyával, igaz, kórház lett belőle".
Hú ez nagyon magasra feldobott labda!!!! Akkor én is szívesen rád esnék, ha a következmény adott. :)

LoveMy 2012.05.14. 15:24:10

@Joey Tribbiani:
és ha itt is volt valami szerk. belenyúlás? mert a csaj is olyan meglepődött volt, mint aki kínai szöveget hall, nem?

vécés jóska 2012.05.14. 15:24:26

@foxglove: Jogos, de nem fájdalmat érzek, hanem döbbenetet. Ismerek pár igazi ribit az egyetemről, még ők is sokallták a számot. Barátnőm nem is hiszi a dolgot. De többet nem hozom szóba, hibáztam, röstellem.

inmemancsi 2012.05.14. 15:26:37

@LoveMy: ezt olvastad?
www.borsonline.hu/20120426_mate_taktikabol_szexeltembr_

van egy gyanúm hogy a végén edina nem dobja el..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 15:27:07

@Pácsó Ármándó: igen, lehet, mert nekem rögtön ez ugrott be:D

@Joey Tribbiani: csak megmagyaráztam a gondolataimat, általában nem szokott kórház lenni belőle:D:D:D:D:D

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:27:59

@LoveMy: Jó, de mi volt a belenyúlás? Én azt nem láttam, hogy nyomult volna bárkinél is, hogy mögé állhasson. Vagy annyira bízott abban, hogy bennmaradása esetén még védettséget is kap? Csak erre tudok gondolni.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 15:29:01

@Mrs. Jackman: Engem az idegesítene, ha Hiper vagy bárki más mindig berohangálna hozzám, hogy: Na, kihez állsz be?
Biztos elhajtanám, ha faggatózna.

@Joey Tribbiani:De mér akarsz a szülészetre kerülni? (Bocs, de tényleg nagyon magas :-))

LoveMy 2012.05.14. 15:29:19

@inmemancsi:
köszi :)

eléggé valószínű!

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:29:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Nem a kórházra gondoltam. A rádesés után lefeküdtél vele...

LoveMy 2012.05.14. 15:30:23

@Joey Tribbiani:
fogalmam sincs, csak egy megérzés :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 15:33:08

@Joey Tribbiani: igen, ő rám, én voltam alul:D, még lejjebb meg az aszfalt:D

almafa5555 2012.05.14. 15:33:36

@Joey Tribbiani: szerintem is mindenképpen kiesett volna

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:34:41

@Pácsó Ármándó: "Rám már esett a saját kutyám, a megfogalmazás volt vicces Edinával kapcsolatban:), mert az eb csak 50 kg volt, de rohadtul fájt:D És akkor én is lefeküdtem a kutyával, igaz, kórház lett belőle:)" A mi kis piros topános Dorthynk ezt írta. Ráesett a kutya és LEFEKÜDT vele. Szóval erre utaltam, hogy én is szívesen ráesek, ha adott a következmény.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 15:34:45

@Joey Tribbiani: Szerintem is azt hitte, hogy ha megfejti a titkot akkor védettséget adhat Anikónak aki helyet csinál neki valahogy. Tényleg csak találgatni lehet mi járhatott a fejében.
(Amúgy bocs ha sokat beleszólók abba amit másnak címzel!)

2012.05.14. 15:37:24

Mekkora átbaszás ez az egész nyomorult Éden Hotel...

A szerkesztők véletlenül nem írattak alá a játékosokkal valami extra csatolást a szerződéshez, hogy "játékban tartunk ha a nyereményből jattolsz pár millát"?

kovácspéterke 2012.05.14. 15:37:41

@Joey Tribbiani: sztem nem gondolta tovább, illetve lehet, h azt gondolta, majd anikó elintézi neki.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:38:31

@Pácsó Ármándó: Ugyan már, ez egy nyitott fórum és örülök, ha mások is írnak. Ezt egyébként közösbe vetettem fel, nem pedig valakinek címezve.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 15:39:12

@Joey Tribbiani: --> Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:11:30 "de az állatos szex felvetése és az ezen való csámcsogás nekem nem tetszik. "
:-DDDD

foxglove (törölt) 2012.05.14. 15:39:13

@vécés jóska: ez azért vicces, mintha valami guiness-rekordot állított volna fel edina a szemedben.
az én baráti körömben simán volt olyan lány (pl nagyon jó barátnőm), aki kb. hasonló statisztikával rendelkezhetett, bár soha nem "számoltuk", de azért elég sűrűn váltogatta a barátait. Mára már férjes asszony (30 éves kora előtt megházasodott) évek óta monogám kapcsolatban él. Legalább házasság előtt kiélte magát, sokkal cikibb x évvel, gyerekkel férjet csalni mert rájön az illető, hogy túl kevés kalandban volt része idáig.

inmemancsi 2012.05.14. 15:39:28

@Pácsó Ármándó: én meg belefojtanám a medencébe

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:41:30

@Mrs. Jackman: Annyira ki volt bukva, mintha neki kikövezett útja lett volna az ÉH-ben. Tényleg azt gondolhatta, hogy majd az Anikó. De ezt talán vele is meg kellett volna beszélnie. Erről sem láttunk bevágást.

kovácspéterke 2012.05.14. 15:43:56

@foxglove: egyébként azért nem értem az ezzel kapcsolatos huhogást, mert ez három-négy havonta jelent egy pasit, néhány egyéjszakás kalandot beleszámolva pedig még több idő van a pasik közt.
sztem nem a számmal van a gond, hanem azzal, h láthatóan nem szűri le a következtetéseket, hogy miért nem hosszabbak a kapcsolatai. ez persze elmélet és az is lehet, h neki jó így, bár már beszélt róla, h nem sikerülnek ezek a dolgai.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 15:44:53

@inmemancsi: De most tényleg. Ha megmondod az igazat akkor ő felhasználja az infót a saját javára és még az is lehet, hogy felhasználja ellened. Ha meg hazudsz neki akkor te vagy a sz@rember. Inkább menjen a fenébe és várja a meglepit.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 15:48:07

@Joey Tribbiani: :-)) Nem én mondtam, tőlem mehet! :-))

inmemancsi 2012.05.14. 15:48:46

@Pácsó Ármándó: a fejrángatásától meg vállrángatásától, és a hadarós beszédjétől már rájöhetett volna, hogy ő az idegbajos - visszanézte egyáltalán magát

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 15:49:06

@Pácsó Ármándó: nem mindenki Anikó:)

Ha meg nem mondasz semmit, kivágnak:) Ha hazudsz, kiderül, kivágnak:D

foxglove (törölt) 2012.05.14. 15:50:12

@Mrs. Jackman: én is így gondolom. de mivel még nagyon fiatal és értelmes, bőven van esély, hogy benőjön a feje lágya és túllépjen ezen a szakaszon. már írtam, hogy ez a máté-ügy is lesz rá talán akkora hatással (eleve elég kínos, de a körülmények, a média stb százszorosan felnagyítja), hogy elgondolkodjon és lezárjon egy fejezetet az életében.
De ha ez nem most történik, hanem mondjuk 25 éves kora után, szerintem az sem nagy tragédia...

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:50:33

@Pácsó Ármándó: De itt nem arról van szó, hogy azon csámcsogok, hogy valaki hány állattal és hogyan. Itt arról van szó, hogy Dorothy és Joey... :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 15:50:45

@inmemancsi: Amikor hazatért átalakította a bulibuszt szellemvasúttá és beleköltözött :-)

almafa5555 2012.05.14. 15:54:28

Ez az egész Anikó SZÍNJÁTÉK nem szól másról, csak hogy Edina baromi nagy ellenfél!!!!Amikor előadta az "utáljuk Leventét" számot, az is csak a cél érdekében volt. Veszélyben van és szépen ki akarja iktatni a legnagyobb ellenséget.

Hajrá Edina!!!!

LoveMy 2012.05.14. 15:54:56

@almafa5555:
pont azért, mert elég nagy esélyük van a nyereményre, valószínűleg azért csinálják ezt az aljasságot a többiek és úgy gondolják, hogy kettőjük közül Edina a bánthatóbb.

@Pácsó Ármándó:
Hallottad?
Két nyaraló érkezik, aki két játékost küld haza! Huuuu

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 15:55:32

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
"Ha meg nem mondasz semmit, kivágnak" Vagy csak szeretnének :-)

@Joey Tribbiani: Ja vagy úgy! Sok sikert! :-)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 15:55:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Bármit, ami elvezet a célhoz. Azért remélem a 7 törpét nem kell meglebegtetnem!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 15:59:12

@Pácsó Ármándó: ha egyedül leszel, lehet, h sikerrül, kivéve, ha a szerkikkel igen jóban vagy és szexuális tevékenységet végzel, iszol, stb:D

@Joey Tribbiani: 3 fejű sárkánynak jobban örülnék:) Vagy Aladdin és a 40 rabló:D

horipapa 2012.05.14. 16:00:58

Remélem, hogy az Éden Hotel 2 győztese Anikó/Levente/Pít közül kerül ki, mert ők tettek is azért hogy nyerjenek. Ezért is sajnáltam Kirát, mert ő is jól keverte a lapokat, azt leszámítva, hogy az ikernek nem kellett volna megmondania hogy nem bízik benne. Anikó és Pít aki megérdemli mert ők csinálják a showt, akár negatív akár pozitív szempontból. Levente meg szerintem egy egyszerű ember, aki humoros, vele jól kilehetne jönni a való életbe is, bulizás, haverság szempontból.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 16:06:27

@Joey Tribbiani: :D Nem tudom, miről beszélsz:D

@horipapa: Egyetértek minden szavaddal:)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 16:06:32

@Joey Tribbiani: Vagy CsiGábort (by László tábor), aki mindig nedves és lassan megy el :-))

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Ezé' nem kell bemennem :-))

LoveMy 2012.05.14. 16:07:21

@Mrs. Jackman: @Pácsó Ármándó:

A viasat3-on mondja a narrátor, amikor sorolja, hogy milyen műsor következik és hogy az este az ÉH-ben...

almafa5555 2012.05.14. 16:08:54

@horipapa: Anikó ugyanolyan alpári, mint annak idején Szandra

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 16:11:32

@LoveMy: Két nyaraló? Magyarok egyáltalán? :-)

kovácspéterke 2012.05.14. 16:14:57

@LoveMy: akkó ezért vannak beszarva.

a velvetes cikkben viszont jó, h noémi kiáll edina mellett, bár nem tudom, h bírta anikó összrakni, h őket is edina ugrasztotta egymásnak.

horipapa 2012.05.14. 16:15:30

@almafa5555: Sajnálom az első részét/évadját nem követtem az Édennek.
Igen, Anikó sokszor alpári, de attól még taktikázik, keveri a szart és mivel még mindig bent van, ezt jól csinálja, attól még, hogy "negatív" szereplő megérdemli, hogy nyerjen, szerintem. Én Leventének szurkolok mert ő a legszimpatikusabb (persze a legjobban azt sajnálom, hogy nem Omar nyeri :/).

LoveMy 2012.05.14. 16:19:07

@horipapa:
Hát eddig csak EGY taktikai lépéséről tudunk, a szart viszont nagyon tudja keverni, csak az baj, hogy el fog süllyedni benne!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 16:21:06

@Pácsó Ármándó: köszönöm:) (most csendesen, magányosan könnyezem örömömben)

@horipapa: itt is minden szóval egyetértek:)

almafa5555 2012.05.14. 16:25:18

@horipapa: oké, akkor egyezzünk meg, hogy Levente és Anikó fog egymással szemben állni, de levente leejti 24 milliónál :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 16:33:54

Miből gondolja mindenki azt, h megint csuda-varázsgömb lesz?

A kinti szériákban is változtatták, így annyira sablonos lenne. Csalódnék.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 16:36:16

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Igen, biztos cserélnek. Mindkettő kap egy-egy pisztolyt és egymásnak háttal elkezdenek távolodni egymástól. Bármelyikük megfordulhat bármikor és hátba lőheti a másikat és övé a pénz. Ha elérik a célt hátbalövés nélkül akkor osztoznak.

kovácspéterke 2012.05.14. 16:36:50

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: nem biztos, h az lesz, de a külföldi szériákban is többször volt, ha jól tudom.

LoveMy 2012.05.14. 16:39:01

@Joey Tribbiani:
ez egy kissé elég morbid, de ötletes! :)

Joey Tribbiani 2012.05.14. 16:40:27

@LoveMy: Azt hiszem tökéletes lenne a benti ember viszonyokat látva. Na jó, legyen csak festékpatronos pisztoly.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 16:40:37

@Mrs. Jackman: igen, de nem egymás után. Így túl kiszámítható lenne. Kimegyek, tudom a végkifejletet és ezért vok mindenkivel kedves? Ezt nem szeretném:D

@Joey Tribbiani: És a maradék?:D

@Pácsó Ármándó: aha, remélem, arany színű:D

Joey Tribbiani 2012.05.14. 16:42:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Maradék? Azért a többiek megvívnak egymással bárdokkal és buzogányokkal.

horipapa 2012.05.14. 16:43:04

@almafa5555: Én fogadni mernék rá, hogy Anikó sokkal hamarabb elvinné a pénzt és szúrna ki Leventével mint fordítva.De ne így legyen, egyébként az előző szériában, mennyire gyorsultak fel a kiesők az után, hogy nem jött be új szereplő? Mire lehet számítani? Valaki világosítson fel légy szíves, aki látta az első évadot, előre is köszönöm! :)

sirarcheer 2012.05.14. 16:47:25

@horipapa: "LoveMy: Akkor a ÉH 1. 40 - 48. történései egyben:

41. részben még 5 pár játszott egy játékot: mindenki kapott kettő darab fogvájót, majd azt oda kellett adnia a számára szimpatikus egyéni játékosnak, ezek páronként összeadódnak, majd amelyik páros a legkevesebb fogvájót kapta, az azonnal elhagyja az ÉH-t.
A 43-ban részben már csak 4 pár volt, de ekkor pofon vágta a retkes qqrva pókmajom Kristófot, és kiesett, ezzel persze a párja is a 44-ben. A 45-ben volt a Bomba játék a vesztes pár közül ez egyik tag (fiú) kiesett. Maradt öt fő, ekkor a lányok taktikai alapon kiszavaztak hármuk közül egyet, maradt 4 fő.
47. részben jönnek vissza a régi játékosok ceremónia keretében, és lehetőségük van lecserélni a bent maradóknak a régiekre. Az egyik lány cserélt.
48.részben a régi játékosok szimpátia szavazással állnak a maradék két pár mellé, aki mellé több ember áll az megy a végső játékba a bizalom aranygömbjét tartani és kezdődik a végjáték! "

Anikó meg van győződve hogy Levente azt csinálja ami Neki jó, arra számít majd hagyja hogy Ő dobhassa el a végén.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 16:47:42

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Sokszor megnéztem és egyébként is szeretem a középkori történelmet.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 16:51:45

@Joey Tribbiani: csak kb előirányoztad, h csak egy maradhat:P

Amúgy én is szeretem, de te nem színész vagy:P

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 16:55:07

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Színű?? Tömör 18 karátos arany lesz mind a kettő! Éppen ezért lesz nehéz a döntés:-)

@Joey Tribbiani: Valahogy sejthető volt :-) Tényleg van láncos buzogányod?

horipapa 2012.05.14. 17:01:05

@sirarcheer: Rendben köszönöm szépen és gondoljátok, hogy most is így lesznek az események? Csak mert én úgy értesültem, hogy az Éden Hotelban bármi megtörténhet.. :D:D

sirarcheer 2012.05.14. 17:04:44

@horipapa: Lesz ami hasonló lesz, de nem hiszem hogy idén is pofonvágatnak valakit :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.14. 17:05:44

@horipapa: nem hiszem, h így lesz:) Remélem.

@Pácsó Ármándó: az lesz maga a nyeremény, értem:)

LoveMy 2012.05.14. 17:19:03

@horipapa:
Tavaly ez történt, csak viszonyításként foglaltam össze, és hogy majd mi történik...majd kiderül!

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 17:21:10

Ha esetleg két csaj jönne be, akkor mi lenne a feladatuk? Alsógatyaszerzés?
És kit ismerhetnek bent?

Joey Tribbiani 2012.05.14. 17:33:32

@LoveMy: Össze kell barátkozniuk Hiperrel egy órán belül.

Joey Tribbiani 2012.05.14. 17:37:37

Úgy nézem mindenki hazament munka után. Én is rápihenek az estére.

LoveMy 2012.05.14. 17:51:21

@Joey Tribbiani:
Még ha fizetnél sem!!!!!!
Messze nem az a kategória vagyok!

LoveMy 2012.05.14. 17:52:05

@Pácsó Ármándó:
Miért?
Csak összeköthetnék a kellemest a hasznossal! ;D

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 17:56:40

@LoveMy: Dévid most sajnálhatná igazán, hogy kiesett :-)

horipapa 2012.05.14. 18:06:21

Szerintetek ha megint lehetne párt cserélni(mint állítólag az előző évadban), ki cserélné le a párját?
Szerintem Noémi egyértelmű, Márkot Omárra.
A többiek szerintem nem cserélnének...
Ötletek/vélemények? :)

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 18:11:53

@horipapa: Hiper még esetleg, Pítnek nem kéne Petra, Edináé-Brokié bent van, Noét már mondtad, az újaknak meg nincs múltjuk.

Pácsó Ármándó 2012.05.14. 18:14:19

@LoveMy: Nem gondoltam volna, hogy lehet ennyit szövegelni :-)

LoveMy 2012.05.14. 18:18:00

@Pácsó Ármándó:
Egyébként ez a legtöbb hsz a ÉH2. HV-nál?

mimózA 2012.05.14. 18:21:07

@horipapa: Van még aki megérdemli, az ágyban Dinka is teljesített, remélem ma valami pluszt is hozzátesznek Naomival. Úgyhogy ő is tett , mindenre elszánt párjával egyetemben. És különben is, egy ilyen játékban kire mondhatjuk azt, h. megérdemelte. Nem mindegy? Lényeg az agymosás. Szórakoztattak oszt jónapot!

mocskosmacska 2012.05.14. 19:26:04

Végül is boginak lett volna esélye a bentmaradásra. Odaadja a védettséget anikónak, aki beáll máté mögé, hogy kidobhassa tüncikét, bogi meg megkapja papucsot.
De nem hiszem, hogy ezeknek ilyen bonyolult terv az eszükbe jutott volna valaha is.
süti beállítások módosítása