Alakul a harc, csak most már nem két B, hanem három között, ugyanis Attila is beszáll a buliba. Novákot nem tántoríthatja el semmi a sörfőzéstől. Szabi randija most sem tökéletes, de van még remény, Clau pedig egyedül marad hősies tettével.
6073. rész
Gabinak nem sikerült jól az állásvadászat, otthon sem a kényelem és felüdülés várja. Igaz, Laci mosogat, de nagy a rumli, sörfőzésbe akar kezdeni. Novák fel van pörögve, hatalmas álmai vannak, hozzá kevés tervvel, de eltántoríthatatlan. Egyelőre. Gabi eddig nem vette komolyan, most már kezd neki leesni, hogy ez nem csak mese (sör)habbal. Inkább mosogat ő, Laci meg tovább brainstormingol. Azzal próbálja Gabit megnyerni, hogy így az otthoni ivászat a bolti ár töredéké bekerül. Hogy hova lett a német sörgyárakkal való verseny álma? Kicsire nem adunk, nagy meg nem számít. Ott van az még valahol a pufferben.
Zsófi Barthát ossza, fosik attól, hogy Miklós feljelenti, de erre kevés az esély. Arra sokkal több, hogy idővel bosszút áll, bár amennyire kiherélték az évek alatt ezt a két karaktert, ez sem tartogatna sok izgalmat. Shoppingista fél mindentől, kész idegroncs. Lakbért emel, kidobja őket, ezeket is el tudja képzelni Berényiről. Zsolt megbánja a tettét, legalábbis ezt mondja asszonyának.
Szabi aggódik, hogy a félresikerült randi miatt esetleg meggondolta magát Békaszáj, de felesleges izgulni. Ők elmennek, helyettük Miklós és Balázs. Az apa mutatja fiának a rózsaszín (újabban, trendin pink) kanapét, Balu persze váltig állítja, nem ő rendelte. Ezt Miki is tudja, csak azt nem, honnan tudott erről Clau. Bazsi elmondja, hogy a villában rendelte meg. Oké, így már minden tiszta. Miklós most a szállítókat basztatja, mert még mindig nem vitték el a kanapét. Zsófi jön, bocsánatot kér Zsolt miatt, de Mikit most ez érdekli a legkevésbé, töke kivan Zsófi rokonságával. Shoppingista meghallgatja az új sztorit, majd felajánlja, hogy kicseréli, leszervez mindent. Végre vásárolhat.
Laci már készíti a sört, Gabinak viszont nem tetszik a szag, ami ezzel jár, még jó, hogy nem okádik bele a kondérba, amiben a sört főzi Novák, bár így már most habos lenne. A bige örülhetne, mert csak a főzés történik ott, az erjesztés már az irodában, jól kigondolta ezt Novák. Gabi meg tovább gondolja, a főzés is lehetne az irodában. Pech, ott nincs tűzhely. A szag meg nem megy ki az udvarra, mert az edények hermetikusan záródnak. Aha, erjesztésnél, de mi van a főzéssel?
Főzőcskézik a Fekete feat. Kertész Géza család, Lucust már jobban érdekli, mint az anyját, lehet, nem is lesz akkora nagy ordas… farkas? Szabi nem tudja, otthon veszi-e magához a kalóriát, mert elhívta Béka szájat kuruttyolni, meg másra is, ha engedi, de még azt sem tudja, a randiból lesz-e valami. Bözsi mama sokatmondóan néz. Gézunak persze könnyebb dolga van, Aliz csak dögleni szeret, mereszteni a picsáját, csak melózni ne kelljen.
Clau hősködik Nórinak, hogy keresztbe tett Miklósnak, de az ügyvédnő szívét nem tölti el az öröm, elege van a kicsinyes játékaikból. Zsófi jön, ő is kiossza a rokont. Claudia magyarázkodna, de Shoppingista faképnél hagyja. Erre meg az özvegy esik neki Nórinak a festés költségei miatt. Zsófi nem jön vissza, így Nóri nem tudja leordítani a haját, már ha lenne rá oka, szóval a kör nem zárul be. Végül Zsolt meg Zsófika is veszekszik kicsit Bartha keménykedése miatt.
Nagyi jön, kérdi, megérkezett már? Szabinak fogalma sincs, kiről lehet szó, így visszakérdez, ki? Jaj, ugyan már, te kis butus, biztos Miss Brekire gondolt, de egyelőre ez nem derül ki, Bözsi néni belép a konyhába, látja, Lucusék firkálgatnak, ki is fejezi nemtetszését. Csengetnek, valóban Szélesszájú lép be az ajtón, még ajándékot is hoz az idősebb tüntetőnek. Szabolcs orcáján látszik, sejti, hogy a mammer keze van a dologban. Félre is hívja, rákérdez, de a nagyi csak jót akart.
Bartha meglátogatja a legifjabb Berényi testvért. Meglebegteti előtte, hogy eladná a lakását, de Attilát nem érdekli a dolog, nincs likvid tőkéje. Attis azért figyelmezteti Zsoltot, hogy fél évig még érvényes bérleti szerződése van.
Zsófi közli a jó hírt. Elintézte a kanapécserét. Tiszta bőr, nagyon trendi, telóval még képeket is készített. Jah, nem jött össze, nem látszik semmi. Miki köszöni a szervezést, de nem Zsófival van baja, hanem a csávójával. Semmi gond, Shoppingista szereti ezt csinálni, imád vásárolni, kellett is a böjt (?) után már ez neki. Zsolttal megvennék a lakást, persze csak azután, hogy eladták az övéket. Miklós szemében felcsillannak a dollárjelek, bár ezt igazán Dagobert bácsi tudja csak.
6074.rész
Miki újra meglátogatja Zsoltot, de most senki sem tesz senkit hidegre. Megvenné a kecót. Bartha 15 millát kérne, Berényi meg csak 12-t adna érte. Nem áll az alku, egyelőre. Hát ezektől sem fog fellendülni az ingatlanpiac.
Laci büszkélkedik a sörfőzdéjével, de Gabi szerint ez már inkább sörgyár. A spiné eddig nem vette komolyan, de Novák valóban ebből akar megélni. Gabi nem túl lelkes, bevet mindent, hogy eltántorítsa Mackókát, de mindenre van válasza, még ha nem is túl reális és meggyőző.
Luca tátott szájjal bámulja a tévét, vagy csak ásít, de az is lehet, nem tud csukott szájjal enni, ez ebből a néhány másodpercből nem derül ki. Krisztinek ízlik a kaja, irigyli is a többieket, mert ő is ilyenről álmodozott, csak nincsenek vidéki rokonai. Még papagájt se tarthatott, pedig arról is álmodozott, hogy papagájtenyésztő lesz. Ezek szerint még alig nem ismeri Gizikét. Közben Lucus a nagy bambulás közben felborítja a poharát, a benne lévő lötty meg Békaszáj bibliájára ömlik. Hiába törölgeti, az bizony már elázott. Gyorsan feltalálja magát, eldugja a fotelbe.
Zsolt meséli a legutóbb történteket. Zsófi örül, hogy Miki megvenné a lakásukat, de csak addig tart a tüzijáték, amíg nem hall a 12 misiről. Le is fagy a vigyor a pofikájáról, pedig őt nem is dugta fagyóba(n) Bartha. Megvenni így nem tudják a lakást, de azt belevették a szerződésbe, hogy maradhatnak a lakásban és nem emelhet lakbért. Szentmihályi ettől sem lett boldogabb. Zsolt szerint így legalább ki tudják fizetni az adóságokat, és nem kell nyomorogniuk sem, a lakást meg majd megveszik, ha jobban fut a szekér.
Kriszti keresi a noteszét, besegítenek a többiek is. Luca kiveszi a fotelból, átteszi egy árna alá, majd hopp, meg is van az a notesz. Szélesszájúnak feltűnik, hogy nedves, mármint a könyvecskéje. Nagyinak gyorsan leesik, hogy Luca a ludas, az meg bevall mindent. Békuci megbocsát, kösz a vacsit, csá. Ez a randi sem sült el jól, még egy randi?
Zsófika meséli Julinak, hogy eladták a lakást, az meg nem örül a hírnek. Laci cipeli az „ételhordót”, Géza meglátja, rá is kérdez, mit csinál volt élettársa. Sört, sk. Gézu segít a malátafőzetet átvinni az irodába, Vili bá meg az udvart seperte eddig, most hegyezi a füleit, sőt, oda is megy. Rosszul esik neki, hogy kihagynák a buliból, elvállalja a főkóstolói tisztséget. Juli még mindig az udvaron, jön Atti, és el is meséli, mi a stájsz.
Aliz, ha egyszer lesz pénze, vesz mosogatógépet, nem bírja ezt a kemény munkát, körmeit is tönkreteszi. Bözsi mamának már első pillantásra is szimpatikus volt Kriszti. Aliz szerint lökött, ezért találtak egymásra a tesójával. Szabi persze védi, neki még a papagájöltözéke is tetszik.
Attila megy Zsolthoz. Nem tetszik neki az ötlet, hogy a bátyja lesz a tulaj, inkább mégis megvenné ő a lakást. Hajlandó kifizetni a 15 milkát.
Vili bá nem csak az iváshoz, de a főzéshez is ért. Legalábbis próbálja ezt a látszatot kelteni, Lacival jót is veszekednek, hogy mi kell még a főzetbe, amitől jó lesz a sör. Géza olvasta, hogy nem szabad rászorítani a kotlára a tetejét. Vagy pont nagyon rá kell szorítani? Nem emlékszik pontosan. Laci kiakad, nem okoskodni hívta Kertészéket. Gabi is feldúlt, de ő meg a szag miatt. Fél flakon sprayt gyorsan szét is fúj a konyhában. Nem bírja tovább, kirohan a lakásból.
Zsolt és Attila már a szerződés szövegét fogalmazzák, amikor jön Miklós egy pezsgővel a kezében. Miklós el van telve magával meg a feltételezett győzelmével, de nem sokáig ér fülig a szája, Bartha lehűti, csak most ehhez még frigó sem kell. Mikinek ez nagyon nem tetszik, főleg, hogy foglalót is adott. Zsolt visszaadja, de arra azért gondol, hogy akkor most neki kellene duplán visszafizetnie az összeget (PTK. 245. § (1)), így a szerződést is széttépi. Miklós durcás, bár nem mondja ki, de biztos szopni fognak még ezek ketten.
Facebook kommentek