Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Mob Wives 1x09 - Take This Book and Shove It

2012. május 04. 14:00 - k.im

Az idő halad, gyorsan szalad, mondanám, ha öregasszony lennék, ami nem vagyok, viszont ez már tényleg az utolsó előtti epizód az első évadból, elképesztő! Ráadásul elárulhatom, hogy a második szezonba majdnem kétszer ennyi részt szuszakoltak, úgyhogy aki rákapott, az el lesz kényeztetve rendesen, új szereplőkkel és 200%-al több drámával, és ha még ez sem elégítené ki csillapíthatatlan trash-éhségeteket, akkor indul a Chicago-i spinoff is hamarost. Na de elkujtorogtak a gondolataim, mint a kiskecskék, végezzük ki a kilencedik epizódot gyorsan.

Nagy napra virradtunk, Carla férjét 6 év után kiengedik a börtönből, úgyhogy mennek érte a kölkökkel. Carla kicsit aggódik, egyrészt az ikreknek tök új élmény lesz egy apa, 2 éves korukból nem sokra emlékezhetnek, másrészt lehet, hogy Joe nagyon megváltozott a börtönben és az ikrekkel sem fog tudni mit kezdeni, ráadásul most fogja elmondani nekik, hogy 6 évig nem dolgozni volt, ahogy eddig tudták, és a tetejébe még a hétköznapi életbe is vissza kell szoknia. KisJoe annyira be van sózva, hogy az energiáját a húgán vezeti le, a hátsó ülésen püföli egy kék plüssmajommal.

Renee ezalatt egy szókimondó feka barátnőjével találkozik, akinél régebben stylist asszisztensként dolgozott például 50 Cent és G-Unit klipekben, és most, hogy megint difi van, kéne valami pénzes meló. Tiffany nem sokat szarozik, kerek perec megmondja: Renee, túl sok a dráma, és elég nehéz elviselni, amikor ezt magaddal hozod a munkába. Renee védekezik, de hát összetartozunk Juniorral a gyerek miatt, Tiffany szerint viszont ettől még lehetne nyugodt élete, másoknak is megy, csakhogy Renee magára veszi a szart, ha kell, ha nem. Szerencsére Tiffany jó arc, és megígéri, hogy szól, ha tud valamit, mert amúgy összeszedetten és pontosan dolgozik.

Drita nehezen viseli leműtött sziámi ikerpárja, Carla távollétét, és felhívja, mi az ábra Joe-val. Mi lenne, itt ül velünk az autóban, Drita meg tejbetökként vigyorog, pedig nem az ő férjét engedték haza. A második kérdése, hogy hogy néz ki, Carla mondja, jól, na ja, elmélkedik Drita, a börtön jobb, mint a plasztikai sebész, ott nem öregszel – vajon, ha Renee ezt tudná, elkövetne gyorsan valami lájtos garázdaságot? Drita a telefonálás miatt újraélte, milyen volt legutóbb Lee-t elhozni, és ez egy nagyon eksztatikus, felfokozott élmény – egyrészt osztozik Carláék örömében, viszont kikészíti, hogy a saját gyerekeinek messze van még ez a pillanat.

Ugorgyunk, Karen Renee-nél vizitál, érdeklődik, mi a szitu Juniorral a legutóbbi sírásba fulladt brunch óta, amikor ugye mindhárman leordították Renee hajáról a lakkot, hogy mekkora ökör, amiért visszafogadja a faszit n+1-edszerre is. És mint kiderült, igazuk is volt, mert Junior hiába ígérgetett fűt-fát meg sírig tartó hűséget, mégis megint napokra eltűnt szó nélkül, aztán mikor visszajött, két külön puncika kezdte hívogatni éjnek évadján. Renee rezignáltan kijelenti, bolond vagyok, ezzel egyetértek. Már nagyon unja a huszoniksz éve ugyanúgy zajló hazudozós huzavonát, Karen meg is érti, de próbálja szépen tagoltan elmagyarázni, hogy itt Renee-nek kell a sarkára állnia, mert Juniornak nagyon is megfelel a status quo.

Nem tartott sokáig a Facciolo família öröme sem, mert a férjet le kellett adni a rehabilitációs intézetben, ahol egy hónapig dekkol, amíg munkát és lakást szerez. Ezt KisJoe nem érti meg, és elkezd sírni a kocsiban. Carla odaadja a telefont, hívd fel apádat, de a riportban azt mondja, lesz itt még rívás, mikor megtudják, hogy a fater nem fog már soha hazaköltözni hozzájuk, mert elválnak. Drita Karennel találkozik egy ötórai piára, aki nem tudja, hogy maradjon tovább Staten Islanden, vagy menjen vissza Arizonába, ahol a családja van. Drita maradna a helyében, aztán azon röhögnek, hogy pár hete még nem ezt mondta volna.

Renee ismét a terapeutájánál ül, borzasztóan frusztrálja, hogy nem tudják Juniorral megjavítani, ami elromlott. Emellett saját magában is csalódott, hogy hagyja, hogy ezt tegyék vele, és saját magát teszi felelőssé mindenért. A régi, gondtalan és boldog önmagára vágyik, ehelyett egy érzelmi roncs lett belőle. Megvolt rá a lehetősége, hogy tovább lépjen, de a maffia mindennél feljebb való hűségének szabálya annyira beleégett, hogy képtelen magát előtérbe helyezni.

A Piszkafa Picsák edzeni mennek, elvileg vállra dolgoznak, gyakorlatilag Joe-ról pletykálnak. A frissen szabadultak eleinte még az autóban is behánynak, annyira nem éri őket bent inger. Joe jövet elmondta a kölyköknek a börtönt, KisJoe még oda is akart menni, azt hitte, valami tábor, úgyhogy el kellett magyarázni, soha ne akarjon oda jutni, de végül csak az hatott, hogy riogatták, ott a padlót meg a budit is takarítani kell, ahhoz már nem fűlött a foga. Észkombájn ez a gyermek, na. Carla reméli, hogy Joe most is tud majd a gyerekekkel bánni, hogy nagyobbak. Csak aztán nehogy megint elbassza, riogat Drita, mert attól kikészülnének.

A tavasz nem akadályozza Renee-t a bundaviselésben, a fiával mennek a kedvenc gyerekkori étteremébe, van mit megbeszélni. Renee sokáig azt akarta, hogy a fia is az apja nyomdokaiba lépjen, meg ő is eléggé kimaxolta a maffia lét minden előnyét, de már lemondana minden luxról meg fuxról és nem győzi hangsúlyozni az ellenkezőjét. Azt szeretné, ha AJ egyetemre menne és normális életet élne. A srác nyugtatgatja, sosem volt rosszfiús beállítottságú, úgyhogy fölösleges parázni, amire Renee anyai szíve olvadni kezd és belesír kicsit a makaróniba.

Drita megint Karennel találkozik, furcsállja, milyen proccban érkezik. Hát Karen a szerkesztőjénél volt, már érzi, hogy kezd összeállni a könyv, és meglepetééés, oda is kanyarítja az első fejezet szövegét. Drita arcán minden látszik, csak felhőtlen öröm nem. A riportban azt mondja, totál beparázott, mi van, ha tényleg írt Lee-ről, és minden eltemetettnek hitt konfliktusuk elemi erővel tört rá. Nagy nehezen sikerül azt kamuznia, hogy alig várja, hogy elolvassa, és megígéri, hogy kíméletlen véleményt mond majd róla.

Renee komolyan gondolta a munkát, máris hívja Ghostface Killah a Wu Tang Clanből. Ők tették világhírűvé Staten Islandot, mint az köztudott. Mit ad isten, Ghost új klipet forgat, kéne pár cucc, Levi’s meg valami piros-fehér-kék pólók. Gyorsan eljön a forgatás napja, Renee nagyon izgatott, nem is kaphatott volna jobb melót a visszatéréshez. Megérkezik Ghost is, egyenesen az Északi sarkról, legalábbis a ruhája alapján gondolom. Renee élvezi a stylist munkát meg a forgatást, megy a röhögcsélés, legalább nincs ideje a negatív foson agyalni.

A D’Avanzo házban Aleeya épp matekházit ír, de Drita sajnos hülye hozzá, épp jókor telefonál Lee, aki viszont okos. Gondolom bankot is azért rabolt, mert ért a számokhoz. Aleeya a számtanpélda helyett arról kezdi faggatni az apját, milyen érzés, hogy elárulta egy barátja. Szar, de sejtenie kellett volna. Utána rátér arra, ami igazán érdekli, mikor is jössz haza, de csak nagy hallgatás a válasz. Rábaszott Lee, mert Aleeya szívós, mint a szülei, és nem hagyja annyiban, azt mondtad, ötödik végére, ugye? És már negyedikes vagyok. Nem tudom, terel az apja, és egy harmatgyenge hamarosannal igyekszik megúszni, de a kislány nem hülye, azt mondja, fater, a hamarosan nem elég jó válasz, találj ki jobbat.

Renee elszánta magát, hogy nem lesz megint lúzer és összepakolja Junior cuccait két táskába, menjen az anyja kínjába, de neki ne szívja tovább a vérét. A barátnői rábeszélés, a terapeuta, meg a munka okozta pozitív sokk megtette a hatását és kész változtatni. Hagy egy elbocsátó szép üzenetet Junior hangpostáján, jöhetsz az ingóságaidért, AJ-től meg ne felejts elköszönni, szevasz. Nemcsak a fiának, de magának is be akarja bizonyítani, hogy erős, és egymaga is elboldogul.

Drita még mindig nem böfögött semmit Karen könyvéről, az meg már tűkön ül, pedig ha deriválni nem is, olvasni csak tudnak az albánok. Nem válaszol Karen hívásaira, akinek kezd gyanús lenni a dolog. Karen nem érti ezt a viselkedést, azt hitte, tényleg mindent megbeszélnek, és örülne, ha Drita felhomályosítaná, mi baja van.

Meg is tudjuk, épp Carlának ecseteli egy kávé mellett. Totál összezavarodott, mert barátként ugyan örül, hogy Karen halad a könyvvel, de közben kurva ideges lett az első fejezet hírétől. Még mindig nem merte elolvasni, mert retteg, hogy Lee-ről is szó van benne. Carla most a Józan Ész hangja, szerinte azért akarja Karen elolvastatni, hogy ne érje meglepetés, de Drita csak arra tud gondolni, amikor Karen meglátogatta és kijelentette, azt ír le a könyvében Lee-ről, amit nem szégyell. Carla szerint mindenképpen mondania kell valamit Karennek, de Drita nem tudja, mit akar, bár a jobbik esze neki is azt súgja, hogy Karen csak őszinte kritikára vágyik. Viszont már késő, elindult az agyrágóbogár, nagy, vörös betűs déndzsör! déndzsör! felirat villog a szeme előtt, kiderülhetnek piszkos dolgok a gyerekeim apjáról, amiről jobb lenne nem tudniuk, nem hagyhatom!

Carla elhűlve figyeli, ahogy Drita belelovalja magát ebbe a hülye mániába, hogy Karen ártani akar neki meg a családjának, pedig erre nincs semmi bizonyíték. De Drita csak azt szajkózza, hogy ebben az egyenletben (figyelem, meta-poén!) Karen egy senki, egy nulla. Drita egyáltalán nem bízik Karenben, mert már tök más ember, mint régen volt. Úgy érzi, Karen visszaélt a kedvességével, amikor nekitámadt a konyhában (ha nem rémlik, kérjük ismételjék át az ötödik fejezet tartalmát), pedig ő volt az egyetlen, aki a visszatérésekor kiállt mellette.

A családjáért háborút indít, ha kell, és akkor Karennek sok katonára lesz szüksége, közli Drita. Betöröm a koponyáját, és elmondom neki, így érzek a dologgal kapcsolatban, ha tetszik, ha nem, te rohadék, fogadkozik a Balkáni Bestia. Jövő héten akciódús szezonzáró, kiderül valami durva Lee-ről, Karen felveszi a kesztyűt és ismét kitör a patália!

A Maffiózófeleségek itthon a TLC adásán látható.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása