Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x35

2012. május 03. 05:00 - sixx

A tegnapi nap nem volt egy nagy vasziszdasz, Broki vallott, majd majdnem kúrt, de Naiva még időben lerúgta magáról, Hiper egyre szorosabbra húzza Papucs pórázát, de az csak virgonckodik benne, Csírát meg nejlonba tekerte a lelkes Féliker, de legalább nem feketébe. T69.2 kikericssárga skinben tolja a felhős háttér előtt, ma igazi próbatétel lesz a párok előtt, tán fel kell olvasni az Ablak zsiráfból és nem lehet elbaszni, mert aki ront, repül? Lenne bukta, ne tessék röhögni. A reggel sportos, legalábbis az Andor-Naiva tengely mentén, a nappaliban meg közben derék mexikói asszonyok mossák fel a hányást a kőpadlóról. Bettina furcsa taktikával veszi magára a melltartót, addig kínlódik, míg pont kint van a két bimbesz, ezért tényleg érdemes volt ennyit gimnasztikázni. Csíra óvatos mozdulatokkal kenegeti a combja belső felét, tán csak nem kiharapta Féliker?

A nappali előtt Féliker smacizik Csírával, akinek ez nagyon tetszik, különösen az, amikor két cuppanás közt szajhának nevezik. Csíra próbálja irányítani a párját, de nem nagyon megy, mert Féliker azt hiszi, ő a pék faszán a stanicli, és (horrible dictu) mindenféléket beszél Bettinával, kontroll nélkül. Naiva bocsánatot kér Naomitól, mint ahogy azt a szlovák jós- és jövendőmondó egyesület tiszteletbeli tagja tegnap megjósolta, majd jön, oszt kéri a bocsánatot, mindig ezt szokta. Most is ezt szok, Nooooncsiii, neeee haaaaraaaguuudj, de kivagyok, éééérted? És minden kis izén kipattanok. Naomi talán csak arra tudna jobban szarni, ha Csíra a menedzserasszisztensi szopórollerről mesélne, tisztán látszik az arcán, hogy nem érdekli Naiva meg az ő problémája, egy agysejt kell az alapvető testi funkciókhoz, a másik meg tartalék, ne fárasszá' má'. Naiva szerint Naomi képes lenne Brokit elhódítani vész esetén, de nem akarja ezt hinni róla.

Roli a mödanszié mellett vízzel teli vedreket emelget lelkesen, nagyszerű. Féliker közben Bettinából szedi ki a nappaliban, hogy csak elviseli Rolit, na persze, hiszen a csaj a táncoslábút tartja a legfaszább manusnak idebent. A vágást jelző pillangó éppenhogycsak átsuhan a képernyő, máris jön a bugyuta "Naiva és Broki szárazbasz és/vagy negédesen csókolgatja egymást" zene, köszönjük, lehet tekerni simán. Azt azért elcsípjük, hogy amikor Broki nyelve Naivában van, akkor elfelejt mindent, mármint Naiva. Rá is fekszik Brokira és villant valamit, vagy pina, vagy fürdőruhaalsó, innen nem látni, de a szárazbaszástól kiég a szemem. Csíra a nappaliban szőlőt csipeget, mint egy hasas seregély, és kijelenti, hogy Roli nagyon a bögyiben van. Hogyhogy nem tudják, hogy ki a védett, morfondírozik, közben Féliker a Bettinás beszélgetésből idéz, ezek csak elvannak egymással, semmi több. Csíra taktikája: nem ragaszt műszempillát és bújik Félikerhez, így hátha nem kell majd Rolinak, ha az védett lesz.

Juan hozza löeveeeeelet, lassan, de begyűlnek a lakók. Megint elhangzik a mantra, aki az újak párja lesz, az védett lesz a következő ceremónián. Ki dönti el, hogy ki lesz védett, mi?- kérdez Féliker, lehurrogják. Bettina szerint ő lesz védett, mert sokkal magabiztosabb és jobb játékos, mint Roli. Roli szerint ő a magabiztosabb, és ő fog bent maradni. Hiper a kamerába aszongya, hogy Papucsot jól idomította, és mivel az tudja, hogy ő mit akar, akár saját magát is feláldozza Hiper kedvéért. Ezt a beképzelt picsát bazdmeg. Mivel nem tudják mi lesz a védettséggel, az élőhalottak nem tudnak túllépni a délelőtti problémán,. csak akkor, amikor újabb levél jön, pandora. Roli üvölt, löeveeeel, pont Bettina mellett, aki be is szól, a fülem bazmeg, normális vagy? Írják a kérdéseket, Csíra megint a kibaszott kádban, eszem megáll. Az mellesleg még egyik gyökérnek sem jutott eszébe, hogy saját magának tegyen fel kérdéseket, és így befolyásolja a róla kialakult képet? Na mindegy.

Pandora. Papucs, bízol Hiperben még most is, hogy ő beleüvöltötte a nagy büdös mexikói délutánba, hogy megbízhatatlan szarembernek tart? Andor szerint nem, de le fogja tagadni. Papucs köszöni az ismételt kérdést, nem bízik Hiperben száz százalékosan. Közben Hipert mutatják, akinek akkora műszempillája van, amivel egy Ladát le lehetne festeni, kétszer, csoda, hogy nem esik orra tőle. Hipernek nincsenek érzései. Féliker, Bettina mint pár, játszik? Nem. Csírának lerepült a lakk a hajáról a kérdéstől. Roli, ha védett lennél, mi alapján választanál párt? Szimpátia révén, mondja az egyetemi hallgató választékosan. Hiper segít, annak alapján döntenél, hogy a lány szimpatikus vagy a fiú? A lány, mondja Roli, aki nagyjából annyira érti a kérdést, mint Naomi. Hiper ettől rettentő mérges lesz, mert ő már a repülőn is taktikázott (ott kellett volna agyonverni).

Roli, védettség nélkül kinél lenne esélyed? Senkinél. És akivel szimpatizálok, a mögé nem állnék se így, se úgy. Ezt speciel én sem értem, Hiper egyre idegesebb, faszom, minek jött ez ide, tiszta idióta, és nem hittem volna, de ez egyszer nem tudok vitatkozni a nyomorulttal. Papucs lassan, tagoltan felidézi Roli 43 másodperccel ezelőtt tett kijelentését, miszerint szimpátia alapján választ majd csajt, és ehhez hozzáteszi a legutolsót, amiben meg az hangzott el, hogy akivel szimpatizál, az nem pálya. Roli szerint ő mást mondott, mire Hiper és Papucs heves röhögéssel válaszol. Roli kicsit megkavarodott, mondja. ÚjPéter szerint valóban hülyeséget beszélt a srác, de ezért nem kellett volna baszlatni, mert ez visszaüthet. Bettina, te egy pár vagy Rolival? Nem.

Hiper erre megkérdi, hogy miért pont Bettinával van ilyen jóban Roli, mert ő a párom. Most. Hiper fölényesen belerúg, te tudod, melyik játékban vagy? Te idióta fasz, nem választhatod Bettinát, vele jöttél be, nem érted? Ha én bejönnék új lakóként, kapcsolatokat próbálnék építeni. Roli szegény hebeg, miért ne lehetne a párom? De hogy, kérdez vissza Hiper, mondjuk azt én sem hallottam még explicite kimondva, hogy egymást nem választhatják, de ezt csak halkan mondom, mert nem akarom, hogy Hiper kommentelni kezdjen. Roli utolsó bátortalan kísérlete a páros védettség meglebegtetése, és ja mindketten védettek vagyunk? Hiper ekkor már hangosan röhög, Dűvid viszont a feját csóválja, csak nehogy Roli röhögjön a végin. Csíra szerint Hiper pont azt csinálta, amit szokott, csak Roli erre nem volt felkészülve.

Ekkor betolják Pinokkinát, a sárga ruhájában, na, aki a védett játékos párja lesz, az védett lesz jövő héten. És ti döntitek el, ki lesz védett. Van nála boríték, a borítékban papír, igent vagy nemet tessen írni, ha dobod a párod az újért akkor igent, ha nem, akkor nemet. Írnak, közben mindenki mondja mit érez, amit leszarunk. És iksz lesz baszki, ami azt jelenti, hogy mindketten védettek. Nabazdmeg. Hiper tágabbra nyitja a száját, mit amikor Papucsra bukik rá, a többiek kínjukban vigyorognak. Ugye, milyen igaza volt Dávidnak. T69.2 megkérdi Rolit, milyen érzés, hiszen Hiper pont ezért röhögte ki, annak persze menten be kell szólnia, nem azért röhögtem ki, hanem megkérdeztem, tudja-e, mit játszik. Roli kezd ideges lenni. Hiper egy fasz. Sok sikert, mondja Pinokkina és balra el, az agyhalottak meg elkezdenek nagyon beszarni. Yeah.

A nappaliban Roli eldobja magát a kanapén, na, jöhet a nyalás. Broki szerint aki a párját felajánlotta, az Hiper és Dávid. Van benne valami. Roli aszongya, megy szarni, ez egy kicsivel több infó, mint amit Hiper el bír viselni, és a háta mögött elkezdi rázni az öklét. Hová jött ez, bazdmeg? De neki lett igaza, baszki, mondja Papucs. Hiper szerint egyetlen felsőoktatási intézménybe sem fogják felvenni Rolit, mert hülye. HülyeRoli Bettinának mondja, hogy eddig nem tudott kibontakozni, na, majd most, amikor odaszarik a pultra! Bettina szerint neki megvannak az emberei, akik szívesen látnák, de Rolinak nincs senki. Roli Hiperéket robbantaná, de ez csak álca, mert azt akarja, hogy Bettina elmondja Hipernek. El is mondja menten, ugye, hogy nem olyan hülye, he? Hiper erre úgy reagál, hogy ha ez így lesz, megkeseríti az életét, de egyébként meg szarik rá, menjen Papucs és intézze el a dolgot, ő nem fog két ember helyett dolgozni, neki Bettina a feladat.

Papucs engedelmesen megy, és kérdezi Rolit, hogy akkor most mi van. A mödanszié mellett Roli bevallja, hogy gondolkodott Papucsékon, de még nem tudja pontosan. Papucs szerint ők erős párost alkotnak, és Hiper egy vérmes nagyszájú picsa, és ha Roli odaáll, azt megszívja. Csíra és Féliker a pultnál ugyanezt a témát járja körül, te Féliker, holnap van mitől trasholnom? Nem kap egyenes választ. Este Féliker és Bettina tárgyal, te vonzódsz Csírához? Nem. Oszt a csók? Mer' láttam. Színjáték, nekem megbízható pár kell, nem Csíra, és te ilyen vagy. Hú, bazdmeg Csíra, szarban vagy, hallod? Broki és Naiva az ágyban, nincs tündibündi zene, mert Naiva depis, csak nem ment le egyből ez a barátnős dolog a torkán. Bettina Dáviddal társalog a függőágyban, és Dávid azzal nyit, hogy ha robbantani akarsz, akkor egy régi párt kell, sőt, a legrégebbit. Hoppácsak, micsoda kis geci. De én nem mondtam semmit, és add a kezed Bettina, hogy ezt nem pofázod el. Muhaha.

Broki este megint be van baszva, és a pultnál kijelenti, hogy ő itt nem tud felszabadulni, és sokkal visszafogottabb, mint otthon, ellentétben Naomival, aki itten kivetkőzik önmagából, ráadásul szó szerint. Naomi szerint az asztalon táncolás még csak-csak elmegy, de tegnap, amikor úgy rázta a picsáját, mint Michelle Wild fénykorában a harminccentis faszon, na az már túlzás volt. Broki erre megöleli és ad a nyakára egy puszit, ami azárt egy kicsit meredek, ráadásul Naiva pont ebben a pillanatban sasszézik elő hálóöltözetben, ebből csajbalhé lesz öt másodperc múlva. De nem, csak egy üveg vizet vesz magához és szó nélkül meg vissza a szobába, Broki meg utána.

Naiva remeg az idegtől, mert Broki vigasztalja Naomit, őt meg nem. Ebből a szobában lesz egy beszélgetés, Broki felkapja a vizet, és lefekszik. Naomi visszamegy Dávidhoz és beszámol az eseményekről. Naiva nem bírja idegileg és lemegy Naomihoz megtárgyalni a dolgot, mi van köztetek? Semmi. De azt mondta Broki, hogy szeret. Csak vigasztalt, mert a faszim miatt kivoltam. Megbeszélik, közben odakint megjelenik Macika, aki nem szarozik tovább és zacskóstul eszi a csipszet. Az előzetes nem sok jót ígér a párválasztóra, Roli például Naiva mögé áll be, halló. 

Címkék: éden hotel
1402 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:03:39

Szerintem Anikó, esetleg Kíra

f.fredericks 2012.05.02. 20:05:06

Mivan, ha Levi megvilágosul, és beáldozza Hipert? Na akkor lenne népünnepély. Bár lehet akkor Hiper beáll Márk mögé, és így kiteszik Csírát.

2012.05.02. 20:06:20

Pít, Dávid, Noémi, Anikó

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:08:09

A védettséget az kaphatja meg akit többen akarnak párként és szerintem a nők ebben aktívabbak lesznek.

GL-581 g 2012.05.02. 20:08:23

Remélem, a Pszichopata Botsáska távozik a héten! Irgalmatlanul irritál az a luvnya, Elemző helyében már leüvöltöttem volna róla a műszempillát.
De sajnos Elemző egy málészájú kis megalkuvó lúzer. :-/

2012.05.02. 20:08:29

@Yooha: Leginkább egy se.

GL-581 g 2012.05.02. 20:09:50

@Yooha: Egy sincs. :DD

(No jó, nem bántom szegény lányt, de ez kihagyhatatlan volt. :D)

ő-szinte 2012.05.02. 20:11:07

Szal döntetlen lesz, Sixx?;-)))

sixx · http://comment.blog.hu 2012.05.02. 20:12:09

@ő-szinte: miért lenne? csak filózok, mert ebben a játékban az még sose vót.

LoveMy 2012.05.02. 20:12:39

@szerivan:
Hát szerintem ha mikroszkóppal megnézed, akkor ott találsz egy táblát, hogy ez itt a mell helye :D

ő-szinte 2012.05.02. 20:12:42

@szerivan: sztem csíra is beajánlja márkot márk is csírát:-)
anikó alap, és még mátéra tippelek;-)

2012.05.02. 20:13:14

@ő-szinte: Te is spoilerszagot éreztél?

ő-szinte 2012.05.02. 20:13:51

zimánylinda megcsináltatta a mellét???:-O

GL-581 g 2012.05.02. 20:14:10

Valahogy úgy kellene, hogy most és jövő héten legalább két, de inkább három kezdő lány kihúzzon a vérbe.

Szerintem a lányok tudat alatt eljutottak arra a szintre, ahol már sérthetetlennek hiszik magukat. A jelek szerint sem Botsáska, sem Ostobenkó, sem pedig a Disney-hercegnő nem tudja elképzelni, hogy egyszer neki is fel kell emelnie eltunyult valagát a félköríves döglőhelyről.

ő-szinte 2012.05.02. 20:15:55

@szerivan: ja;-DDD
azér az már milyen mikor vki a saját nappalijában csapkodja a szőnyegen a szart strandpapuccsal...?:-OOO
ehhehehehehehehehehehehehehehehe

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:16:36

Döntetlen esetén prímszámokat kell sorolnia Rolandnak és Bettinek. Aki hamarabb eltéveszti az kiesik! :-)

Vadkörte82 2012.05.02. 20:16:53

@LoveMy: nem baj majd a műsor után Csírával együtt reklámarcok lesznek, kapnak ingyen cickókat..

2012.05.02. 20:16:58

@ő-szinte: Te úgy, de úgy le vagy mindig maradva! Már több mint egy éve...

kemény keleti kommentelő 2012.05.02. 20:17:32

Hosszabbítás aztán 11-esek
Csíra szétteszi a lábait, Melák ráfekszik, céloz és lő.
Ha időközben kiesett valamelyik, az nagy pech, megpróbáltam szakszerű lenni.

sogeking 2012.05.02. 20:18:32

a képen levő két csaj közül melyik Bettina?

LoveMy 2012.05.02. 20:18:52

@Vadkörte82:
LoveSzexDurex géllel mellfeltöltés ;)

ő-szinte 2012.05.02. 20:19:03

@szerivan: igen, láthattad:-DDDD
tegnap este is az előző posztban kommenteltem lelkesen:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
csak kamilláztam, hogy mindenki elment szuszogni...:-O
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Vadkörte82 2012.05.02. 20:20:50

@LoveMy: mert az mindenre jó :)csak nehogy a végén meg is egyék..

szgy 2012.05.02. 20:21:28

az ilyen hiper-félék pillanatok alatt tönkreteszik a családon belüli erőszak ellen szóló kampányokat :-)

(ma olvastam, egy olasz 76 éves "bácsi" 25 évig hallgatta az asszony hiszitjét aztán megfojtotta.)

LoveMy 2012.05.02. 20:22:56

@Vadkörte82:
lehet, hogy a cuki maci is megette, és azért tűnt el egy időre, mert elérte a vékonyfosás!

Vadkörte82 2012.05.02. 20:24:29

@LoveMy: vagy mert ez az éhenkórász banda mindent felzabál..Csíra is egyfolytában majszol vmit..

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:26:13

Nem, az Betti a csúnya lány! :-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 20:26:53

@ő-szinte: Én nem írtam bele, de eskü én ezt a postot fél óráig kerestem!!!! :D

Hurri Kán 2012.05.02. 20:26:53

@Pácsó Ármándó:
Nem tart sokból háromig eljutni. :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 20:28:21

Hiper menj haza!!!!!!!! Maaa!!!! :)

ő-szinte 2012.05.02. 20:29:42

@paranyuszi: nekem ott maradt nyitva mikor elmentem itthonról, és elfelejtettem megnézni az újat, így sikerült oda kommentelnem, meg közben csodálkoznom:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nosce 2012.05.02. 20:30:01

sztem az lesz h aki bedobja a párját annak rá kell tennie a pár hátára egy skorpiót :)

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.05.02. 20:30:57

Csak én érzem úgy hogy a három "nagy taktikus" hülyeséget csinál mikor a srácot teszi védetté? Ha a csajnak szavazzák meg, ők biztosan maradnak, ráadásul egyikük védett lehet a következő héten, és kap egy párt, akivel adott esetben végig lehet menni, mert még hálás is lesz.

Így meg megbíznak egy egy napja ismert, amúgy se nagyon okosnak tűnő pasasban, és már most veszélyben a seggük.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:31:17

@gyvy: Ennyi!

@LoveMy: @sogeking: Ezeket nem nézem hálistennek, nekem Isaura volt az utolsó :-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 20:31:43

@ő-szinte: bakker már bánom h nem irkáltam neked ott tegnap egy fél órát.. addig sem esett volna le a tantusz... :D::D::DDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.02. 20:34:27

@paranyuszi: kösziiiiiiiii :-P :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mondjuk így sem;-) úgy szóltak, hogy rossz szobában vagyok:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nosce 2012.05.02. 20:35:51

@ő-szinte: puffi elment érted ? :)

2012.05.02. 20:37:11

@Hooshee: Ők a másik végéről közelítették meg a dolgot: úgy lesznek védettek, hogy biztos párjuk van. Ez sem akkora hülyeség.

kerdesek05 2012.05.02. 20:38:00

@szgy: Melák azt mondta egyszer LMZről, Ő a csendes gyilkos!:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 20:38:54

@ő-szinte: :DDDDDDDDDDD
jóvan én is ültem már háttal a moziban... :D
Nem gáz!!! :D

GL-581 g 2012.05.02. 20:38:57

@Hooshee: Ezen én is gondolkodtam, jobban járnának a csajjal. Kérdés persze, hogy rá tudnák-e beszélni csekély értelmű párjukat a csaj védetté nyilvánítására... habááár... Diznike azt csinálja, amit az ő ura kíván, a Platóhátú odáig van Pítért, Naomi meg... na igen, ő eléggé szeszélyes.

nosce 2012.05.02. 20:40:15

@Hooshee:
talán nem lesz ilyen egyszerű mert HÉ nagyon kockázatosnak mondta a választást, gondolom ha felajánlod és nem te kapod az új párt, akkor a párod meg is reptet utána :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 20:40:23

@kerdesek05: Igen... és még egy nagyon fontos dolgot mondott még Melák...
idézem: ENNYÉÉMMM VAGGGYYYY!!!! :DDDDDDDDDDDD

LoveMy 2012.05.02. 20:40:34

@Pácsó Ármándó:
ha fizetnének sem nézném :)

fofofo 2012.05.02. 20:40:39

sztem a pasik szavaznak, hogy melyik csajnak adnanak vedettseget, a csajok meg forditva. aki a tobb szavazatot kapja, az lesz vedett. a szavazas elott nincs ido megbeszelni, hogy ki kire szavaz. de csak a parvalaszton tudjak meg, hogy ki hany szavazatot kapott. tilos beszelni arrol, hogy ki kire szavazott. aki megteszi, azonnal csomagol es megy haza. ha en lennek szerki, ezt csinalnam. dontetlen eseten a maci dont;-)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:42:03

Lehet, hogy valami pénzt is feldobnak!

nosce 2012.05.02. 20:42:39

@nosce:
persze az is lehet h HÉ hazudott amikor kockázatosnak mondta :)

ő-szinte 2012.05.02. 20:43:47

@nosce: ja, el:-O :DDDDDDD
szerencsére arra járt:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Vadkörte82 2012.05.02. 20:43:56

@Pácsó Ármándó: már értem honnan a neved...:))))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:44:04

@LoveMy: Helyes!

@fofofo: A levélben valamilyen párelhagyásról volt szó

fofofo 2012.05.02. 20:44:26

@Pácsó Ármándó: en is attol felek, hogy kb igy fogjak eldonteni a vedettseget. es meg ma, hogy parvalasztora mindenki felkeszulhessen, nehogy valami meglepo tortenjen.

2012.05.02. 20:44:45

@fofofo: És ki közül választanak a lányok, Betti és Bettina közül?

ő-szinte 2012.05.02. 20:44:50

@nosce: de honnan tudta, hogy ott vagyok?:-OOOO

fofofo 2012.05.02. 20:45:13

@Pácsó Ármándó: nem lattam tegnap. ez en verziom akkor is jobb:-)

Vadkörte82 2012.05.02. 20:45:18

@paranyuszi: alig volt az ótószerelőben birtoklásivágy :))

sogeking 2012.05.02. 20:45:51

@Pácsó Ármándó: biztos, mondjuk aki mást választ mint a szokásos párja, kap x összeget

nosce 2012.05.02. 20:46:17

@ő-szinte:
sztem látott valami hulló csillagot és abban a topicban bújt meg :)

fofofo 2012.05.02. 20:46:45

@szerivan: igy jar az ember, ha kihagy egy adast. de most mar kepben vagyok, koszi

2012.05.02. 20:49:21

@ő-szinte: Meghekkeltem a gépedet.... FB+, jobb oldalt vannak a friss kommentek!!!

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:49:40

@Vadkörte82: :-)

OFF:
Akkor most, ha szabad, folytatnám a látomásomat Leventéről és Anikóról. Az első rész az elmúlt posztban megtalálható:

A démonnal bélelt nő hirtelen megmerevedik és lassan felemelkedik, száját véresre harapó hegyes fogai közül csikorgó szavak buknak ki: Mit szövetkeztetek ellenem Kírával? Beszélj!! Levente eltökélten folytatja: "Pater noster, qui es in cælis, Sanctificetur nomen tuum, Adveniat regnum tuum, Fiat voluntas tua, Sicut in cælo et in terra. A nő megvonaglik és körmeivel a férfi felé mar: Mondjad már! Először értelmesen kérdem!!
De a rituálé töretlenül folyik tovább: "Panem nostrum quoidianum da nobis hodie, Et dimitte nobis debita nostra" A vörös hajú némber erre nagyot csuklik és elkezd pörögni, mint egy fékevesztett búgócsiga. A levegő vibrál körülötte és sűrű bűzös zöld füst kezd áradni testréseiből. A hideg pára árként tör elő a sarkokból.
Ebben a pillanatban éjfélt üt a közeli templom évszázados harangja. Egy kóbor földibéka ijedten nyeli vissza tétova brekegését. Anikón egy rángás fut végig és ernyedten zuhan vissza a párnák közé: Mit keresett nálad Andi? nyöszörgi üveges tekintetét az áhítat páncéljába vértezett papra szegezve. Te szar!!
Levente nem kíméli őt: "Sicut et nos dimittimus debitoribus nostris.
Et ne nos inducas in tentationem, Sed libera nos a malo! Amen!" Keresztet vet a négy égtáj és Róma felé. Lassú, fegyelmezett mozdulatokkal letekeri laposüvege tetejét. A nősténydémon elkeskenyedő pupillával pillant ki Hiper kerek szembogarán át. Egyre erősödő visítása kristálycsillárokat robbant darabokra a Puerto Vallarta-i módos haciendákon. A fagyos levegőt dicsőn derengő szenteltvíz cseppek szelik át, röppályájuk végállomása a nő csatakos feje búbja. Az idő megáll egy percre és borotva élen táncol. Valahol minden és mindenki a szörnyű végkifejlet veszedelmes árnyékában egy szempillantás alatt megbánja bűneit. Az ágy felől artikulátlan üvöltés söpri el a mozdulatlanná dermedt pillanatot: A HAJAM TE ÁLLAT!! TEGNAP MOSTAM!! NA, MOST LETT ELEGEM MINDENBŐL BAZDMEG!!!
Mint mikor a tűzijáték röppentyűk százai lőnek ki az égre, a démon kiszállt az összecsukló nőből. A rejtőzködő világ sóhajtva fújta ki a visszatartott lélegzetét. Levente fáradtan rogyott mellé az ágyra és a vállánál fogva megrángatta az elgyötört nőt: Anikó!! Anikó hallasz??
Mi van? Mi történt? Levéél? - ébredezett az.
Hála istennek, hogy magadhoz tértél! Már egy órája próbálkozom! - könnyebbült meg Levente.
Védettséget kaptam? - csillant fel két mohó szem reménykedve.
Nem, csak a cigimet keresem! - válaszolta a férfi. Nem láttad valahol??

nosce 2012.05.02. 20:49:44

@sogeking:
inkább a nyereményből kéne vissza licitálni :)

2012.05.02. 20:50:08

@Pácsó Ármándó: Én is erre gondoltam, hogy píz lesz a dologban.

LoveMy 2012.05.02. 20:50:29

@Vadkörte82:
ja nem, csak néha előkapta a gatyájából a kőbunkóját :)

nosce 2012.05.02. 20:50:45

@szerivan:
te vagy vallatás ? :)

ő-szinte 2012.05.02. 20:51:25

@szerivan: ehhhehehehehehehehehehehe
én azt nem szoktam nézni, de jogos:-DDDD

sogeking 2012.05.02. 20:51:28

@nosce: hogy? :) én csak 23 milliót szeretnék nyerni, nekem elég 22 is....
végül valaki megelégszik egy ezressel, és vége a játéknak? :D:D:D

ő-szinte 2012.05.02. 20:52:00

@nosce: bezzeg mikor én mondtam, akkor tagadta;-DDDDDDD

ő-szinte 2012.05.02. 20:52:45

@nosce: @sogeking: gyertek a villába!:-)
@szerivan: te is:-)

Vadkörte82 2012.05.02. 20:52:45

@LoveMy: :))..az éj leple alatt :)

LoveMy 2012.05.02. 20:52:47

@Pácsó Ármándó:
Fenomenális!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Lehetek a menedzsered?

Hurri Kán 2012.05.02. 20:53:08

Hiperen nem segíthet már csak a piócás ember...

nosce 2012.05.02. 20:54:00

@sogeking:
ez lenne az igazi izgalom, a végére csak 1 milla maradna a nyeremény, PIT -nek az órája többet ér :)

nosce 2012.05.02. 20:55:25

@gyvy:
"Hiperen nem segíthet már csak a piócás ember..."
sztem az is elég lenne ha egy Melák kaliberű fasszal levarrnák :)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 20:56:21

@LoveMy: Köszi, de egyelőre rajongókat castingolok!

Hurri Kán 2012.05.02. 20:57:22

@nosce:
Mit vétett szegény melák?

@jadebulgari:
Nyakájánál fogva lehetőleg. :D

sogeking 2012.05.02. 20:57:59

@ő-szinte: na most ki hova menjen? :)

@nosce: vagy valaki lecserélhetné a párját Krisztiánra :)

ő-szinte 2012.05.02. 21:00:40

@sogeking: majdnem mondtam vmit;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Vadkörte82 2012.05.02. 21:00:46

@Pácsó Ármándó: fizetsz érte? mert akkor jövök :)

viragoskertecske23 2012.05.02. 21:03:34

@Pácsó Ármándó: húúú ez nagyon jó kis adaptáció volt:)
még egy annyit, úgy is irhattad volna hogy 'Valahol minden és mindenki a szörnyű végkifejlet veszedelmes árnyékában egy műszempillantás alatt megbánja bűneit.' - Anikóra utalva :D

nosce 2012.05.02. 21:03:38

@gyvy:
sztem melák győzne, kiütésssel :)

szgy 2012.05.02. 21:04:05

Pácsó fenomenális írása nyomán jöttem rá hogy valószínűleg a mexikói skorpiók is elkezdtek tömegesen vonulni a skorpiókirálynő ágya felé :-)

hideg kéz 2012.05.02. 21:05:09

@Pácsó Ármándó: Kegyes Uram, add, hogy LMZ megismerje e történetet:))

Hurri Kán 2012.05.02. 21:06:26

@nosce:
NA most nőt nem ütünk meg, de Hiper nem nő :D

murunga 2012.05.02. 21:10:27

@Yooha: ja, remus & romulust is ő soptatta

szgy 2012.05.02. 21:10:55

most látom hogy munkaidőben lényegesen több komment jön mint a műsor alatt. kb. 3-4x annyi.

hóódejóó 2012.05.02. 21:11:15

@szgy: arról a cikkről nekem is Hiper ugrott be :)

murunga 2012.05.02. 21:11:33

@GL-581 g: meg ugye akkor nem lenne tematizálva ez az eden blog se...

hóódejóó 2012.05.02. 21:13:34

@ő-szinte: köszönöm :) néha eldob, hogy más is van annyira fáradt, mint én. egyébként hangosan kacarásztam rajtad. bocsi, de nagyon jól esett :D

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.02. 21:14:13

Basszus, most nezem hogy holnap a HÉ-el egyszerre lesz a Megapiranha, igazi zs-remeknek tunik. Marad a kapcsolgatas.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 21:15:12

@Vadkörte82: Neked természetben :-)

@viragoskertecske23: Kicsit összecsaptam, tudom :-)

@szgy: Csak azután oda is érjenek!

@hideg kéz: Legyen hited szerint! :-))

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.05.02. 21:16:49

Hiper tenyérbemászó, ostoba, alpári hisztizsák, Elemző egy málészájú krumplis zsák, Csíra borzalmasan bepuhult, Márk egy kretén, Naívát ott lehet át és megbaszni ahol csak épp van rá lehetőség, Mátéra rá se tudok nézni, annyira sekélyes érzelmileg...

Retek ennek a bandának a fele..
Első szériában szétkavicsoztuk a fejünket. Itt ki valósítja meg a B C vagy D tervét? Múlt héten is mindegyik visszaállt a startmezőre.

murunga 2012.05.02. 21:17:27

@murunga: meg ki rázná bele a tangát a kamerába az esti táncmulatságok alatt???

murunga 2012.05.02. 21:18:22

szerintem Dávid ma egy taco-bell frizurát csinál magának hibiszkusz virággal spékelve!

2012.05.02. 21:18:39

3 perc és meglássuk, hogy esett ki simabőrű Roli és maradt játékban lárvaarcú Bettina.

LoveMy 2012.05.02. 21:20:20

@Pácsó Ármándó:
én meg mehetek a.....
ahova akarok, hmmm?

viragoskertecske23 2012.05.02. 21:20:32

@Pácsó Ármándó: dehogyis, szuper lett, nagyon tetszik :) sőt, a ördögtől megszállt Anikó képe igazán találó, ahogy a latin pap Elemző-é is.

ő-szinte 2012.05.02. 21:22:02

@hóódejóó: nem gáz:-DDDD
mindent a családért!;-)))))

ő-szinte 2012.05.02. 21:22:38

@szerivan: vagy hogy döntetlen lett-e...;-))))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 21:23:28

@LoveMy: Szeretettel várlak téged is! :-)

@viragoskertecske23: Oké!

További jó szórakozást, mentem nézni!

2012.05.02. 21:23:46

@ő-szinte: Persze, persze, el is felejtettem ;)
Ezt nem is értem, hogy lenne döntetlen?

ő-szinte 2012.05.02. 21:24:33

@murunga: nem tom hol csináltatta:-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

asszem a retek vmelyik műsorában volt most este:-)

2012.05.02. 21:24:44

@jadebulgari: Pít, Dávid MMKK bedobná a csajét, Anikó,Noémi is párt cserélne.

LoveMy 2012.05.02. 21:25:13

@Pácsó Ármándó:
jah, miután már a menedzseri ajánlatomat visszadobtad! Kösssz!

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 21:25:38

@szerivan: Mátéra tippeltem volna először v Márkra - de Csírára is

Veder1 2012.05.02. 21:28:50

éo éo ... éo éo ... éo éo

ő-szinte 2012.05.02. 21:29:44

@szerivan: gondolom, hogy a fijjúk is meg a lányok is egyenlő arányban szavazzák meg a bettit meg az újfiút. asszem így matekozott fátter

hóódejóó 2012.05.02. 21:29:58

valaki tudósítson plíííz

szgy 2012.05.02. 21:30:23

csíra ismét csak az eszét használva smárol.

ő-szinte 2012.05.02. 21:30:54

hát csía télleg úgy néz ki, mint egy 4 hónapost terhes, hehe

murunga 2012.05.02. 21:32:04

@hóódejóó: brokiné - szlovákkurva lelkizés

uhh b+ elmegyógyintézet

szgy 2012.05.02. 21:32:34

edina megbeszéli a problémát noémivel. nem sikítva, hajtépve hanem embermódon. hmmm...

sogeking 2012.05.02. 21:32:39

@hóódejóó: Vettel startolt az élről, de az első jobbosban kicsúszott, így most Schumacher vezet...

murunga 2012.05.02. 21:33:03

@murunga: 1 vörösgatyás forma vödröt emelget (edz)

Éder mester 2012.05.02. 21:33:23

Edina monológjában Noémi helyére be kellene helyettesíteni Mátét és máris stimmelne minden.

sogeking 2012.05.02. 21:33:38

már Edina is rájött, hogy buta :)

szgy 2012.05.02. 21:33:54

Edina elfelejt mindent ha Mátéval csókolózik. össze is gabalyodtak egy kicsit.

ő-szinte 2012.05.02. 21:34:03

@sogeking: úgy látom szuszogás lesz:-DDDDDDDDDDDDD

murunga 2012.05.02. 21:34:11

brokkerné brokkert cirógassa (mer jól eski neki - a brokinénak)

aztán lihegés & tipitaoidinó

szgy 2012.05.02. 21:35:00

csíra fekszik, zabál és idegesíti Roland.

murunga 2012.05.02. 21:35:17

ja, charlie sheen vödrözik a mödansziéparton

csira ikret fikázza

murunga 2012.05.02. 21:36:14

"és fel van dagadva a pofám"

(by csira)

cseppet odaszáradt
(by ewing)

murunga 2012.05.02. 21:37:18

levél - párcsere védett játékosra = nagy lépés előre :)))
na, végre kavar!

sogeking 2012.05.02. 21:37:43

@ő-szinte: és ki kire fog gondolni közben?

ZuzuPetals 2012.05.02. 21:37:44

Roland nem olyan, mitn az ÉH1-ben a Pisti volt vagy ki, aki utána Aranypartolt Levivel?

hóódejóó 2012.05.02. 21:37:50

@sogeking: ne vezessen már Schumi!! Hajrá Alonso!

mocskosmacska 2012.05.02. 21:37:55

"Én jobban játszom ezt a játékot." -bettina. MIt játszik jobban ez a csaj? 24 órája már bent van?

murunga 2012.05.02. 21:38:16

levente akár föl adja ma gát, h én be nt tud jak ma radni

(by sanyi a lú)

LoveMy 2012.05.02. 21:38:16

Ekkora aljas gerinctelen nyűvet, mint a Hiéna!!!!

murunga 2012.05.02. 21:39:09

bandzsa gyerek nehezen birkózik a betűkkel

ő-szinte 2012.05.02. 21:39:34

@sogeking: ez jogos kérdés...:-DDDDDDDDDD
hú de undorító ez a máté!!!!!

sogeking 2012.05.02. 21:39:41

@hóódejóó: de hová tűnt...
(Alonsonak nem fért be a haja a sisak alá, így nem indulhatott)

murunga 2012.05.02. 21:39:42

pandurka kibeszélő show!

szgy 2012.05.02. 21:39:49

nyílik a hazugságszelence

ő-szinte 2012.05.02. 21:40:13

@murunga: a gondolatokkal is:-DDDDDDDDDDDD

Kivétel 2012.05.02. 21:40:16

Az eszébe se jut Hipernek, hogy levente nem feladja, hanem lecseréli őt????

ő-szinte 2012.05.02. 21:40:53

@sogeking: Damon Hill :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.05.02. 21:41:29

@Kivétel: nem, mer annyira ostoba:-DDDDDDD

szgy 2012.05.02. 21:42:18

hát... megnéznék egy rendezvényt amit hiper szervez :-)

ő-szinte 2012.05.02. 21:42:34

Rolland - Bunkó Pitta párhuzam?:-O
merakkor még jó is lehet:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

murunga 2012.05.02. 21:42:42

Q: levi bizol sanyiban?
A: ismerős quérdés - bizalom meg kötelék van (nooooormális margit???)
anikó leszarja, odadobná a mókusoknak

csira: "lerepül a lakk a hajamról"

Rolo: szimpátia alapján választana (WOW)
sANYI A ló közbe' összevissza pofázik

szgy 2012.05.02. 21:43:02

elemző kielemezte az ellentmondást Roland 2 mondatában.

murunga 2012.05.02. 21:43:22

@ő-szinte: fúúúúbazz, nem egy mcdonalds eladó!

f.fredericks 2012.05.02. 21:44:32

Ha ez a Rolandgyerek bentmarad, az az idei évad legalja.

ő-szinte 2012.05.02. 21:44:38

@murunga: még az se;-DDDDDDDDDDDDD

mocskosmacska 2012.05.02. 21:44:54

Jellemző, hogy anikó és tüncike röhög gúnyosan. És egyedül pít jött rá, hogy ez bunkóság.

tryclops 2012.05.02. 21:45:19

Anikót fojtsa már meg valaki!!

murunga 2012.05.02. 21:45:53

Rolo: Fájtsd ki vágy mondd ál

sanyialúb + 3 speed bogyót kapott be, alázza már rolot is és röhög magán

raspberrypie 2012.05.02. 21:46:31

remélem bettina kapja a védettséget, és kiteszi anikót... csak ebben az esetben kapja ő :D

hóódejóó 2012.05.02. 21:46:57

Roland a Kaposvári Egyetemre jár. és ott vajon mit csinálhat???

Katicavirág 2012.05.02. 21:47:08

Jól mondta Dávid Anikónak, hogy nehogy a végén Ő nevessen, mármint Roland!Undorító kárörvendő picsa!Remélem holnap hazatakarodik végre!

tryclops 2012.05.02. 21:47:15

Ezt megint sikerült elspoilerezni...

Veder1 2012.05.02. 21:47:25

Na fiúk, vagy lányok fognak több igent mondani (Píték, ahogy megbeszélték hárman nemet)

mocskosmacska 2012.05.02. 21:47:25

Most azt akarják sugallni, hogy Márk lecserélte kirát bettinára,

raspberrypie 2012.05.02. 21:47:28

máté, edina, noémi, kíra, márk meg a bettina bent marad, szóval bettina fogja kapni a védettséget szretintem... mivel este is még ott volt a csaj..

ő-szinte 2012.05.02. 21:47:33

húbazz, HÉ már megint mit vett fel?:-OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO
nincs karácsony, hogy szaloncukornak képzelje magát:-OOOOOOOO

murunga 2012.05.02. 21:47:33

hehe, csavar!!!

párcsere rolora vagy betty boora: mindenki papirra irhatja, mit akar - aki bedobja a párját az a jövőben proteksönt kap!!!

NÁÁÁJSZ. ÁJLÁJK!

ZuzuPetals 2012.05.02. 21:47:46

@mocskosmacska: két ostoba picsa, nem először bizonyítják.

sogeking 2012.05.02. 21:47:48

Edina picit balhézik Noémi miatt, holnap meg már hármasban szuszognak :D

GL-581 g 2012.05.02. 21:48:08

Ez a Hiper egy hüllő. Egy beteg ember.

Éder mester 2012.05.02. 21:48:18

Beugrott, Betti egy az egyben Faludy Fanny fiatalabb kiadása.

www.rtlklub.hu/cache/leadimages/139853_1177250625_320x240.jpg

Ditti82 2012.05.02. 21:48:30

@mocskosmacska: Mert Pítnek egyedül több esze van, mint a többinek együtt.

ZuzuPetals 2012.05.02. 21:49:10

@hóódejóó: szerintem magyar nyelv és irodalom szakon csapatja. :))

LoveMy 2012.05.02. 21:49:15

@mocskosmacska:
én szinte mindenkit mosolyogni láttam, már akit mutattak, de aki élvezte az egészet, az a Hiéna!

sogeking 2012.05.02. 21:49:22

@murunga: és mi van, ha többen is választanák mondjuk a csajt? :)

mangalor 2012.05.02. 21:49:26

Évikének végre csini citromszínű rucija van:) Szerintem jól néz ki!

Bettina arca olyan, mint egy rajzfilmfigura, nagyon tiszta, egyszerű (a szó jó értelmében) és szép a bőre is, viszont nagyon taszító a személyisége, legalábbis amennyit megmutatnak belőle.

Ellenben már megint át lettünk verve. A hízelgő ajánlatról már tudtak, nem?

GL-581 g 2012.05.02. 21:50:13

@mocskosmacska: Melyik agyhalottat hívod Tüncikének? :)

Adná az ég, hogy a csaj kapja a védettséget! Mondjuk Pít bedobhatná a Platóhátút... vagy Papucs azt a pászaszájú pszichopatát...

mangalor 2012.05.02. 21:51:10

@Katicavirág: Úgy legyen! Nagyon szeretném látni az arcát, amikor Levente mondjuk Csírát beválasztja, vagy Bettina kiüti (de ő ne fogja, mert Márkra van ráindulva).

hóódejóó 2012.05.02. 21:52:14

@jadebulgari: "A Kaposvári Egyetem négy kara tudományterületeivel és képzési szintjeivel sajátos, színes oktatási programot kínál a jelentkezők számára.

A felsőfokú szakképzések mellett az agrár-, a művészeti és művészetközvetítő, a gazdaság-, a társadalom- és a bölcsészettudományim valamint a peadagógusképzési területeken alapképzések, mesterképzések, és szakirányú továbbképzések közül választhatnak az érdeklődők. Így a végzett hallgatóink között van többek között természetvédelmi mérnök, pénzügyi szakember, színművész és gyógypedagógus is. Tovább bővíti a lehetőségeket a sportoktatói tanfolyam és a középfokú edzőképzés, amelyeket a Pannon Lovasakadémia biztosít."

tryclops 2012.05.02. 21:52:40

Ez szép lesz, Márk dobja Csírát, akire repülőrajtot vesz LMZ, Hiper meg pisloghat bután, jeah. :DD

murunga 2012.05.02. 21:53:37

@sogeking: you mean, csajok a csajt???

Vadkörte82 2012.05.02. 21:54:12

@tryclops: én is ezt a lehetőséget raktam ki kövekkel.(by ádám)

raspberrypie 2012.05.02. 21:54:18

na, basszus... akkor holnapig mind a kettő bent marad, és minden holnap derül ki..

murunga 2012.05.02. 21:54:31

na ffi PAPUCS TEAM, hajrá!!!

sogeking 2012.05.02. 21:54:48

@murunga: nem, mondjuk Máté, Márk, Dávid mind az új csajt választanák

Veder1 2012.05.02. 21:55:20

Mi van, ha senki sem ír igent, kiesik a két új ember, vagy mindketten védettséget kapnak?

murunga 2012.05.02. 21:55:43

ha több papucsállat dobná a tésasszonyát, akkor a betty boo védett és vica versa (Rolo - és a női dobások)

mocskosmacska 2012.05.02. 21:55:58

@LoveMy: Hiéna vitte a prímet. Eszem közben, úgyhogy lehet, hogy más is röhögött.

@GL-581 g: Edinát hívom tüncikének.

Ditti82 2012.05.02. 21:56:03

Elvesztettem a fonalat! :O

mangalor 2012.05.02. 21:56:13

ez egy jó feladat egyébként, ilyesmikkel kellett volna végig szívatni őket:)

És nem hiszem el, hogy a pszichopata megint LMZ kezét markolássza...

mocskosmacska 2012.05.02. 21:56:42

Mi lesz, ha bettinára és rolandra is igényt tartanak?

raspberrypie 2012.05.02. 21:57:13

amúgy HÉ nyilatkozott egy oylat, hogy vmikor fordítva vette fel a ruháját, és ezt a mai "párválasztó ceremónián" lehet majd látni... na mondom, jólvan :D

ZuzuPetals 2012.05.02. 21:57:13

Hiper műszempillája lisztbe esett?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.02. 21:57:13

Latta valaki a tollmozgasbol, hogy ki mit irt?

szgy 2012.05.02. 21:57:17

levente azt mondja hogy idegeskedik, gyomorgörcs, de nagyon nem látszik rajta.

Veder1 2012.05.02. 21:57:33

LMZ, szerintem nemet írt, még mindig bízik a bolondban.

murunga 2012.05.02. 21:57:49

Qrva nagy dráma!
és még mindig a pacsker faszik fosnak!!! :))))

pedig ezek a csajok nem is főznek :)))

ZuzuPetals 2012.05.02. 21:57:58

Ztakurva! Hahaha! :)))

tryclops 2012.05.02. 21:58:01

baaaaaaaaazmeeeeeeggggg :DDD

f.fredericks 2012.05.02. 21:58:03

ehhh sixx tudta, az ÉH szerkik meg gecik.

raspberrypie 2012.05.02. 21:58:04

azt a QQQQQQ!!!! :O mind a kettő védett!

szgy 2012.05.02. 21:58:06

hiéna álla leesett :-)

Veder1 2012.05.02. 21:58:19

Na, ez a jó csavar!

Lacka929 2012.05.02. 21:58:20

Remélem, a holnapi párválasztón az, aki feldobta a párját, nem is választhatja őt. Nagy kavar lenne...

Mindkettő védett lett ... nabazz.

murunga 2012.05.02. 21:58:23

EGÁL = MINDKÁT ÚJ VÉDETT, YAEEEEAH!!!

murunga 2012.05.02. 21:59:01

ANIKÓT LEOSZTJA BANDZSURKA SZOPÓÓÓÓÓÓROLLER!!! :))))

fofofo 2012.05.02. 21:59:16

de miert nem lehetett csak kozvetlenul a parvalaszto elott elmondani, hogy ki vedett?

mocskosmacska 2012.05.02. 21:59:28

Szerintem anikó nem tudja, hogy mit játszik, mert már mindenkit maga ellen hangolt és ilyen viselkedésével még ez a papucs levi is le fogja cserélni.

Bettinának miért ellenfél roland? Max. a vége felé.

ZuzuPetals 2012.05.02. 21:59:33

Két régi megy a levesbe, remélem Hiper az egyik.

sogeking 2012.05.02. 21:59:43

@Yooha: legtöbben verset, ketten nekikezdtek egy novellának, Edina meg gyorsan rajzolt egy naplementében ölelkező meztelen párt

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.02. 21:59:51

Es most mi van? Mindenki a parjat valasztja, a ket vedett egymast, es senki nem esik ki.

Veder1 2012.05.02. 22:00:07

Azért én a rész végén megnézném ki mit írt, mint a Survivorban.

murunga 2012.05.02. 22:00:28

@sogeking: ezek puhapöcsök!

Na Anikó ma faszt fog szopni egész délután/este

'a védetteket mindig szeretik'
by Pete :)))

Ditti82 2012.05.02. 22:01:13

Olyankor mi van, ha mondjuk Levi-Hiper páros mögé áll mindkettő?

Anikó mondja, hogy Roli nem normális? XD

f.fredericks 2012.05.02. 22:01:30

@Yooha: majd hoznak egy olyan szabályt, hogy védett nem állhat védett mellé. Hiper közben osztja Rolandot meg a sulit ahová jár.

szgy 2012.05.02. 22:01:44

megindul a talpnyalás ezerrel, gondolom

hiéna kb. mint egy elmebeteg, elhabogja hogy roland nem méltó semmilyen felsőoktatásba mert nem normális.

murunga 2012.05.02. 22:01:52

anikü még mindig rolot alázza kamerába - AKI KI FOGJA ÁM BASZNI!!! :)))

és közben betegszamárosan röhög/liheg

murunga 2012.05.02. 22:03:19

Betti Boo meg kibaszhatná ábrokkernét és akkor kinyalathatná magát este crying game Mátéval

mocskosmacska 2012.05.02. 22:03:21

Ez vicces volt rolitól. Mármint, hogy ráhozza anikóra a sokkot. LMző életét nem keseríti meg anikó?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.02. 22:03:33

@jadebulgari: akkor is lehet 6 par. Szoval hogy marad valaki par nelkul? Meg kik valasztanak? Szoval ez az egyenlo ivararany sehogy nem jon ossze a parvalaszton.

hóódejóó 2012.05.02. 22:03:33

@murunga: na ezt el tudom képzelni, és milyen jó, hogy nem látom :)

blogger.katt 2012.05.02. 22:04:02

Anyám borogass!! Én nem bírom tovább ezt az Anikót! Dobjátok már ki könyörgöm!

murunga 2012.05.02. 22:04:31

anikó már leszbibe is elmenne, Betti Boot akarja maga mögé állitani - LOL

jön a vég, mg a spiderman danone

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 22:04:32

@Yooha: mondták h nem választhatják egymást az újat - ez nem változik így sem h védettek lettek
2 réginek menni kell holnap

Veder1 2012.05.02. 22:04:43

@mocskosmacska, annak Anikó örülne, mert még egy hétig bent maradna.

ZuzuPetals 2012.05.02. 22:04:44

@murunga: sajnos Roller csak LMZ-t tudja kibaszni, Hipert nem.

szociologus01 2012.05.02. 22:04:49

Roland nem méltó semmilyen felsőoktatásba, mert nem normális. De! Hipernek is csak érettségije lehet...:-)

szgy 2012.05.02. 22:04:52

a diszkrimináció elleni küzdelem jegyében bevezethetnék hogy csak azonos nemű párt választhatnak :-)))

hóódejóó 2012.05.02. 22:05:48

@Yooha: most jön, hogy választhat a pultos, ki a legparasztabb, az csomagolhat :)

kerdesek05 2012.05.02. 22:05:55

Edina Fanclub kérdezi, cuki Edinának milyen fehér virágos mintás ruhája volt tegnap? Hol lehet beszerezni?:)
www.kephost.com/view3.php?filename=naml6uu4uii3jbn89v94.jpg

sogeking 2012.05.02. 22:06:26

találtam Anikó nevetéséről egy kis videót:
www.youtube.com/watch?v=SazBzvQ0ZAM
(én kérek elnézést:)

kerdesek05 2012.05.02. 22:06:56

HIPER:
Pázmány Péter jogi egyetem megérdemli, hogy HIPER oda járhasson?
Bölcsészkar tényleg sok lehetett neki:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:07:26

Nincs kedvem végigolvasni mindent! Volt valami lényegre törő eddig?

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:07:37

Anikó milyen jó érzékkel össze tudja szedni az akaratgyengéket. Most például Bettit

mangalor 2012.05.02. 22:07:43

Én nem nagyon találok már szavakat Anikóra. Undorító ember, nem is vesztegetek rá több szót. LMZ-ről meg ünnepélyesen lemondok, megérdemli, ha így visszacsicskult. Sztem nem fogja a pszichopatát magára hagyni, tán még a kényszerzubbonyt is ráadja majd, amikor vége a játéknak számára (remélem, holnap).

Roland meg... fuh, nehéz eset:o Kamikaze típus. Pont a Hiper mögé akar beállni?

murunga 2012.05.02. 22:07:58

@raspberrypie: keméynek lehetnek a méhikói esték...

will 2012.05.02. 22:08:11

De mi itt a kockázat? Felírja mindenki, hogy IGEN, aztán pont visszajutottunk a kezdőpontba, és azt választ az ember, akit akar, nem?

kerdesek05 2012.05.02. 22:08:22

Betti igazán választhatná LMZ-t, Hajós meg Kyrát

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.02. 22:08:28

@kerdesek05: En azt hittem, az Edina fanclub fiukbol all. Oket viszont nem erdeklik a ruhak :)

murunga 2012.05.02. 22:08:51

@szgy: merjen mást mondani b+, alien letépné a fejét ott helyben!

will 2012.05.02. 22:09:08

"Én nem azon nevettem...."

sogeking 2012.05.02. 22:09:15

@will: csak a párbaj előtt majd kiderül, ki cserélte volna le a párját (ha jól hallottam)

kisberci 2012.05.02. 22:09:32

Az lenne nagy vicc, hogy párválasztás kezdődik, csajok ülnek, 6 pasi válogat, Rolival álló csávó hazamegy, új szavazás a "KÖVETKEZŐ", Roli választottja és Betti védett, szóval egy csaj haza, három hét hátra és senkinek sincs védettsége

skylaner88 2012.05.02. 22:09:46

Akkor jövőhéten is 2 embernek lesz védettsége?

Enrich 2012.05.02. 22:10:03

Ezt az lófejű hiper qrvát mikor vágják már pofán? Ennél idegesítőbb nincs amikor nyerít a hülyeségein a kamerába!
Már csak abban bízom, hogy a Bettina holnap kivágja, amúgy több részt biztos nem bírok megnézni, mert agyér görcsöt kapok.
És még a papucs ringatja neki a nyugágyat, meg ugrik amikor parancsol neki. Ilyen ember sincs.

hóódejóó 2012.05.02. 22:10:03

@mangalor: én nem adnám fel. :) lehet, ez a taktika része, ehhez el kéne jutnia a földöntúli arany gömbhöz, vagy mi a neve :)Ha 22,5nél eldobná, az lenne az igazi bosszú

Lacka929 2012.05.02. 22:11:48

@will: Remélem nem, a feldobott párt ne lehessen már választani, hiszen le akarta cserélni...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:12:32

@jadebulgari: @sogeking: én úgy szeretlek titeket! Ezt érdemlem a JÓSÁGOMért? Amiért fedeztettem, amiért kertészkedtem, majd leszakad a derekam, most érek csak be és még Viasatom sincs?:O (hüpp)

@hóódejóó: köszönöm, remélem, akkor Edina repül, Mátéval.

skylaner88 2012.05.02. 22:12:33

@jadebulgari: elvileg, igen...Azért kíváncsi leszek, hogy be is tartja a Viasat...
(Mintha a anno Csírának is azt mondták volna, ha maj visszamegy védettséggel fog)

Veder1 2012.05.02. 22:12:49

@kisberci, szerintem először a régi játékosok választanak, majd a két új egymás után beáll valamelyik pár mögé.

murunga 2012.05.02. 22:13:51

iker smúzol betti boonak
bandzsurka pacskerral egyeztet

broki házaspár szenveleg...

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 22:13:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: én is fedeztettem de nem panaszkodok egyfolytában mint te :D
@skylaner88: jaj de szívás lenne ha nem :)

blogger.katt 2012.05.02. 22:14:21

Miért ismétlést nézünk folyton??

Veder1 2012.05.02. 22:14:37

@sklaner88 szerintem csak akkor, ha a mögé állnak be az újak, aki ki is szerette volna tenni a párját.

murunga 2012.05.02. 22:15:04

broki best of szopórollel megamix feketefehérben

brokiné közben nagyon sajnálja, emocionális-roncs ez a csaj...

raspberrypie 2012.05.02. 22:15:17

noémi-máté volt már? elmentem kajáért :S

Gillett3 2012.05.02. 22:15:34

Hol vannak a híres drogcsempészek, amikor kellenének? Anikót lazán át lehetne vezetni a határon. Nyerget rá, patkót rá és csókolom. Nincs olyan ember, aki megmondaná, hogy nem ló.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 22:16:05

@raspberrypie: én már átvittem viasat 6-ra negyed órája vártam mikor lesz - de csak reklám volt - jól átvertek

murunga 2012.05.02. 22:16:11

broki crying game-t nyom mert ma este már kúrni akar, na!

anyyát is szereti, meg edinkát is...

murunga 2012.05.02. 22:17:07

broki kásásan nyomja a süketelést slovenskokurvának

smár, na gyiiiiiii!

mangalor 2012.05.02. 22:17:48

@hóódejóó: nem tudom elképzelni, hogy LMZ így gondolkodik. Bár imádnám, ha sikerülne így kibasznia Hiperrel... de nem fog. Hiper eldobja előbb.

Mááátééé, b+:DDDDD

murunga 2012.05.02. 22:17:52

ez egy pontyot is lesmárolna - van annyi ital.

sogeking 2012.05.02. 22:19:01

@jadebulgari: áááá, én is a Csillagkaput nézem, mondom mi van már :D

@murunga: sajnos tényleg az :(

murunga 2012.05.02. 22:19:17

hopp, brokiné babydollban belibben - de továbbra is bizok és szereti csudafaßt!

remélem lesz ma CHARITY FUCK!!!

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:19:56

Máténak már kapaszkodnia kell a valóság után

sogeking 2012.05.02. 22:20:08

@murunga: mert látja a szemén, hogy igazából őt szereti

Veder1 2012.05.02. 22:20:18

Máté eléggé be van bszva, ez mindig kínos, ha egyedül tolja az ember :D

murunga 2012.05.02. 22:20:22

@sogeking: sajnálom. az ilyen brokikat lehetne rugdosni - ide sirok, oda sirok, de baszni nagyon akarok!!!

Miliana 2012.05.02. 22:20:23

de szépen hazudik Matcsi, és még neki áll feljebb, de én arra tenném minden pénzemet, hogy ma még dug.ak is:D

Katicavirág 2012.05.02. 22:20:53

Ez a Máté mekkora egy geci fasz!Az Edina meg egy ostoba tyúk, hogy ezek mellett azt mondja hogy Máté jó ember, stb.!

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:21:01

Edina, részeg embert ne faggass!

sogeking 2012.05.02. 22:21:26

@jadebulgari: ő már ilyen szuperember, csak energia

murunga 2012.05.02. 22:21:42

slovensko homárdévidnek meséli a smár sztorit, dév is beizgul csudafasztól

Miliana 2012.05.02. 22:21:56

Látja Mátén, hogy hulla, és nyomja ezt a lelkizős dumát, agyvérzést kapok tőle nő létemre

szgy 2012.05.02. 22:22:09

Edina már kezd beleőrülni a féltékenységbe meg az értetlenségbe meg a szerelembe :-)

murunga 2012.05.02. 22:22:19

broki ledobta az alsót - na gyerünk nyugtasd meg EDINA!!!

sogeking 2012.05.02. 22:22:29

@murunga: az a szar, hogy Edina ebből semmit sem fog tanulni (Mátéban egyetértek)

Gillett3 2012.05.02. 22:22:35

Máté visszafogottabban bulizik, mint otthon? Talán ott kétszer annyira mérethelytelen sapkában csalja meg a negyvenes csaját?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:22:38

@jadebulgari: nekem kellett szenvedni a kutyával, na:P És én panaszkodhatok:D

mangalor 2012.05.02. 22:22:38

Naiva miért erőlteti a lelkizést egy csutkarészeg emberrel? Na, ez az amit egy idősebb nő ne csinálná, hanem hagynáa fenébe kijózanodni.

Grozunol 2012.05.02. 22:23:07

részeg emberrel minek akar bárki is értelmes dolgokról beszélni? Hagyni kell hadd aludjon.

murunga 2012.05.02. 22:23:15

lehetne egy csajcsere broki ágyában (fel se tűnne neki sztem - lyuk-lyuk)

kerdesek05 2012.05.02. 22:23:19

MATCSI AMIKOR BEBASZCSIZIK nagyon nyomorékká tolja Edinkát

ZuzuPetals 2012.05.02. 22:23:45

@mangalor: mert hülye. Azt sem veszi észre, hogy mennyire fojtogató az állandó féltékenykedése.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:24:02

@Miliana: Szegénykém, házhoz megy a pofonért

kerdesek05 2012.05.02. 22:24:25

EDINA SEGGET MINDEN CSAJNAK!:)

blogger.katt 2012.05.02. 22:25:00

Na, Mátékénak most borult tört le a bili nyele és ömlött az összes kaki az az ölébe...
Már én is kiakadnék ha vki ennyire vak! Vak?!! Buta!! Ovis koromban nem voltam ennyire féltékeny soha, ha a lagzis játéknál lecserélt a párom, inkább nyomultam egy felsőbb évesre rögtön!!

szgy 2012.05.02. 22:25:06

a maci már a bárpultban jár, nagyon jó :-)

még a végén bepiál :-)

murunga 2012.05.02. 22:25:13

@Grozunol: meg jól megcsavarná, mint az öreglány - egyyenként ütné bele a szöget.
'van amit tudnom kéne?'

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 22:25:20

@kerdesek05: nem kérek olyat
@Pácsó Ármándó: önszántából áll a szopott fasz rossz oldalára?

Gillett3 2012.05.02. 22:25:20

@murunga: Ja, csak onnan venné észre a változást, hogy az új csaj nem kérdezne szex után 2 perccel olyanokat, hogy érzi-e, hogy bízhat benne , vagy valami hasonló ökörséget. :D

kerdesek05 2012.05.02. 22:25:59

HÜLYE NYOMORÉK HAJÓS BEÁLLT EDINA MÖGÉ CSESSZE MEG!

Miliana 2012.05.02. 22:26:11

@Pácsó Ármándó: mazochista, az tuti, sok szerelmes emberben van egy adag, de ő minden határon túlmegy...

Ditti82 2012.05.02. 22:26:15

Roli nem Bettinát akarta Edináék mögé küldeni?

murunga 2012.05.02. 22:26:18

Rolo a védett játékos brokiné mögött!!! :DDD

AdnamA 2012.05.02. 22:26:19

Na... EZ bebasssszzz :-D

Veder1 2012.05.02. 22:26:21

Háh, na végre, a védett választ először! Hány hónapja rimánkodtunk ezért!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.02. 22:26:32

Hu, most tenyleg azt lattam, hogy Roland Edina mogott all holnap?

LoveMy 2012.05.02. 22:26:33

AAAAAAAAAZZZZZZZZZTTTTTTTTTTAAAAAAAAA!!!
Frankestein Edinához állt!

mangalor 2012.05.02. 22:26:54

áááá, remélem, remélem, hogy Anikó mögé nem állt senki!!! De biztos nem így lesz, ha az ő arcát mutatták:(

2012.05.02. 22:27:05

Döntetlen :DDDDDDDDDDDDDD

Gillett3 2012.05.02. 22:27:24

@kerdesek05: Akkora azért nincs neki, hogy mindenkinek jusson belőle :D

LoveMy 2012.05.02. 22:27:28

De hogy hogy a védett most előbb választhatott????

Vadkörte82 2012.05.02. 22:27:33

@LoveMy: hahahahahhehahahhahaha:))na akkor beáll Noncsika mögé Broki :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:27:35

@jadebulgari: ha szeretnék kiskutyákat, akkor küzdeni kell érte:P

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:27:38

@jadebulgari: Tényleg olyan tapasztalanlanka szegény Edina :-(

f.fredericks 2012.05.02. 22:28:14

Na ezek szerint Kira és Levente fog kiesni. Az újsrác beállt Edina mellé, Máté beáll Anikó mögé, ő kiteszi Levit, Betti meg beáll Márk mögé és kiteszi Kirát.
Aztán majd holnap kiderül mennyire volt igazam. :)

ő-szinte 2012.05.02. 22:28:16

EHHHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHE
CSAK DÖNTETLEN LETT???:-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

almafa5555 2012.05.02. 22:28:39

de jóóó,hogy lelőtték ezt a poént

Veder1 2012.05.02. 22:28:49

@LoveMy, az lett volna eddig is a logikus, úgy egész héten kombináltak volna az emberek.

ő-szinte 2012.05.02. 22:28:49

@szerivan: ehehehehehehehehehe
beszpojlerezte magát:-DDDDDDDDDDDDDDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:28:55

Ha Máté marad legvégére, akkor ő nem esik ki, sztem. Mert akkor nem úgy alakították volna a tv-nél a szerkik.:P Gondolom, beáll Noémi mögé.

ZuzuPetals 2012.05.02. 22:29:01

De mi lehet a feltétel amivel Broki mégis maradhat? Kibassza Naivát?

fofofo 2012.05.02. 22:29:12

ekkora hulyeseget! vegre nem a vedett valaszt utoljara, erre spoilereznek

almafa5555 2012.05.02. 22:29:18

@f.fredericks: miért állna Anikó mögé?

LoveMy 2012.05.02. 22:29:32

Máté meg beáll FSZK-hoz!

murunga 2012.05.02. 22:29:44

csia nem dughatott egy hónapja . LOL

Péter bá 2012.05.02. 22:29:52

Na kész,az alkoholista Mátét már megint megvédik!Eddig mindig a védett játékos áll a már beállt párok mellé és hazaküld valakit, de most nem így lesz ahogy az előzetes alapján mutatták!Ez már vicc!

mangalor 2012.05.02. 22:30:27

tipp
Csíra-LMZ
Márk-Betti
Pít-Andor
Naiva-Roller
Naomi-Dávid
Anikó egyedül
Máté meg beválasztja Naomit
így kiesik a Hiper és Dávide, egyikért sem nagy kár:)

ZuzuPetals 2012.05.02. 22:30:30

@f.fredericks: Broki nem áll Levihez, mert eléggé jóban vannak.

2012.05.02. 22:30:33

Láttátok, hogy akiket mutattak azok mind igent írtak a lapra? Csíra, Márk, Anikó biztos és még valaki szintúgy.

Ha Betti beáll Mátéhoz akkor ki esik ki?

almafa5555 2012.05.02. 22:30:48

Roland-Edina
Broki-Noémi
Betti-Márk
Anikó-Levente
Pít-Andorka

kieső Kíra és Dávid

f.fredericks 2012.05.02. 22:31:12

@almafa5555: mert Anikó azt hangoztatta, hogy Melák és Broki számára a legfontosabb, és túl evidens lenne, ha Ostobenkó mögé állna a mai után.

LoveMy 2012.05.02. 22:31:22

@Pácsó Ármándó:
Szerintem most fog Edina igazán játszani, intett a fejével Máténak, hogy ne álljon mellé!

Péter bá 2012.05.02. 22:31:26

Kíra üzleti kapcsolatai?Szerintem fénymásol egy szürke irodába!

szgy 2012.05.02. 22:31:38

csíra ésszel játszik... marketingasszisztensként nem illik valóságshow-ban kufircolni. de azt el lehet mondani hogy alig várja hogy azzal dugjon akivel akar, ahogy akar. huhh...

murunga 2012.05.02. 22:31:41

"megrágott a rencer és kiköpött"
chira

+ további aranyyköpések tömkelege az extrában!!!

"én márketing assztensként dolgozom - ebben a szakmában nem illik realityben kufircolni" - MINDE"NT WISSSZ!!!

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 22:31:43

@szerivan: nem állhat oda ha Broki magában maradt utolsónak

almafa5555 2012.05.02. 22:31:46

@mangalor: jaaaaj de jó lenne!!!!Elemző viszont sajna Anikó fan forever

ő-szinte 2012.05.02. 22:31:57

@jadebulgari: csak a végét, mert közben dolgom volt. de pont a lényeget láttam:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
hét belefutott, na;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:32:01

Bettit se lopják el az eszéért!

mocskosmacska 2012.05.02. 22:32:08

Na, végre valaki mer lépni egy merészet.

Gillett3 2012.05.02. 22:32:14

Máté szerintem annyira be lesz rúgva, hogy így is beparkol Edina mögé :D

LoveMy 2012.05.02. 22:32:32

@ZuzuPetals:
FSZK Mátét választja, Dévid meg repül

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 22:33:18

@ő-szinte: bejött a szar magától a nappaliba és épp saját magát csapkodja

murunga 2012.05.02. 22:33:28

deep throat szimulációs bemutatót & versenyt üres bacardi palackokkal - Sanyi a lúval!

szopjon le mindenki by Cira :) Lilu után szabadon

ő-szinte 2012.05.02. 22:33:33

@sixx: khm...
filozófus;-))))

2012.05.02. 22:33:42

@jadebulgari: De miért nem? Kik választanak, milyen szempont szerint, ABC sorrend? Hogy lesz fair?

f.fredericks 2012.05.02. 22:34:12

@jadebulgari: ez is igaz, de én mindig várom a tarantinoi csavart, és általában nem szokott bejönni, de most hátha.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:34:56

@jadebulgari: én reménykedem a sikerben, sok pénz lenne belőle:D Eladás okán, amennyiben sikerülne mondjuk:)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:35:13

@LoveMy: Mondjuk ehhez nem kell ész :-)))

fofofo 2012.05.02. 22:35:31

ugy lett volna jo, ha a vedettek csak ahhoz allhatnak, aki felajanlotta a parjat. de mivel Edina mogott allt a hajos, ez nem valoszinu. vagy megis? akkor viszont le a kalappal Naiva elott. es akkor a spoiler is csak fel spoiler volt, a legnagyobb meglepetest nem arultak el. ebben remenykedem, bar hinni nem hiszek benne

f.fredericks 2012.05.02. 22:35:32

@LoveMy: ez azért lenne különösképpen ciki, mert Dávid forszírozta a Brokiházaspár robbantását, csak hát a fagyi visszanyal.

Na Naíva és a Csepel Plaza, így már mindent értek.

2012.05.02. 22:35:43

@LoveMy: Nekem úgy tűnt, hogy Roli kezdte a párválasztót így bármerre is ingatja Dinka az okos fejit, nem oszt nem szoroz.

sogeking 2012.05.02. 22:35:51

Edina annyira szereti Mátét, még a pukinak is örül :D:D:D:D:D

blogger.katt 2012.05.02. 22:35:57

@ZuzuPetals: simán beállhat oda, Lópofi alias Anikó azt mondta anno ő és Melák a legfontosabb neki, miért ne használná ki ezt a lehetőséget?? plusz mikor most összebeszéltek a Rolival, ki beszélt össze? Ha jól emlékszem Újpéter, Broki és Dávid. Leventére messziről tettek.

mangalor 2012.05.02. 22:36:11

Óóó, értem már, miért nem beszélget Máté Naivával, rohadtul unalmas...

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 22:36:16

@szerivan: nemtom de kivételezés lesz a vége az tuti h nem megy haza Máté
@f.fredericks: na hátha
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: vaterára tedd fel mások is úgy szokták

hideg kéz 2012.05.02. 22:36:27

A kancsal gyökér tényleg beáll Edinához?
Hogy lehet ilyen buta? Nagyon megetette a buzigyanús Dávid. Hiperre meg már HÉ is kiakadt:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:36:30

@kerdesek05: bolhapiac??? Ez most nem egy jó darab, pedig vannak nagyon jó göncei.

murunga 2012.05.02. 22:36:58

csudafaß odafingik brokiné orra alá a nappali kanapén ("ezt a dialektust nem értem")

- bocs
- semmi gond

és örömbódottá!!! :D

Cuddy 2012.05.02. 22:37:00

jó lenne ha Betti vagy ki is Edináék mögé állna és akkor ez a fárasztó szappanopera megszűnne végreeee! Tudom, hogy ez nem így lesz de olyan jó álmodozni. Edina annyira buta lány, hogy kevés ilyen van. Ha Máté bennmarad akkor megint a lelkizése tölti ki a műsorídőt. Remélem azért maci oda is szarik néha ahol eszik. A legjobb a csapatból.

szgy 2012.05.02. 22:37:15

hiper: "én mindenkivel jól kijövök"

mangalor 2012.05.02. 22:37:19

@kerdesek05: én is kérdeztem tegnap a csíkos kötött pulcsit, de senki nem tudott semmit:(

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:37:57

@jadebulgari: ha lenne kiskutya, az lenne; ha kapnék, mert szerződést nem kötöttünk.

kerdesek05 2012.05.02. 22:38:20

@mangalor: ah:(
nincs mese kell Edinával egy beszélgetés a műsor után a ruhatáráról és az egyebekről:)

murunga 2012.05.02. 22:38:48

Broki: te szopógép vagy?
SLO: nem, de párommal akár mindennap

OUIIIII

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.02. 22:38:57

@murunga: így már értem eddig nem értettem
@Dr. Cuddy: félek odaáll Máté is h elegánsan kieséssel távozhasson haza anyuhoz

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:38:58

Komolyan Máté, Pít Noémi, Noémi szopási szokásairól kommunikál?:O

kerdesek05 2012.05.02. 22:39:23

@murunga: TOP10 ÉH2 beszólásra pályázik ez is, gyűjtjük!:)

szgy 2012.05.02. 22:40:08

hű, Pít ki van akadva Andorra? :-)

Broki nyomja a lesz.pós szöveget Noémivel.

f.fredericks 2012.05.02. 22:40:18

Pít Naívának osztja Andort? :D Akkor mégse akkora spíler, Edina mondjuk sötét mert elmondja, hogy jóban van Andorral. Ááááá ezek full hülyék.

murunga 2012.05.02. 22:40:21

PIT: Andi nagyon fiús
(naná, hát azért Andor!!!)

mangalor 2012.05.02. 22:40:44

@almafa5555: ettől tartok én is:(

Ám Máté tényleg ráindult Naomira???

kerdesek05 2012.05.02. 22:40:54

@Gillett3:
MI lesz ha FRANKENSETEIN-EDINA-BETTI-MÁTÉ négyes lesz egymás vállára tett kézzel egy szék mögött?
Ki esik ki?
:)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:40:57

Anikó átvágná a hazugságvizsgálót is, mert elhiszi magáról amit hazudott

baileys 2012.05.02. 22:41:00

Anikóra már nem nagyon találok szavakat, abszolút szívlapát-díjas. Edina, te drága jólélek, ez most komoly, hogy a saturészeg Mátéval próbálsz lelkizni? :O
Viasat spoilerezett egy jót, kíváncsi vagyok, Máté hova áll, ha az új gyerek tényleg Edinát szemelte ki. Lehet, Edinának megjött a józan esze, és ő szervezte maga mögé a srácot? Ezzel azért nagyot nőne a szememben :)

ő-szinte 2012.05.02. 22:41:35

@murunga: ez nagyon durva:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
és naomi rezzenéstelenül...:-O:-DDDDDDDD
bezzeg ha szlovákozzák!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.05.02. 22:42:11

Szerinte Máté két helyre nem állhat:

Andor mögé, ő nem dobná Pítet
Anikó mögé: ő ugyan dobná LMZőt, röhögve, viszont neki valszeg eljut a tudatáig, hogy Edina a védett játékos párjaként jövő héten védett lesz, és úgy küldi haza, mint macskát szarni, amúgy sincsenek jóban. Tehát saját érdekében nem merné bent tartani Mátét.
Noémi viszont valszeg ennyit nem tud belepréselni a két agysejtjébe, plusz Dávidot simán dobná Mátéért. Ugyanez igaz Csírára: félökör menne a levesbe azonnal.

Mondjuk ebből az előzetesből nem derül ki, hogy pontosan hogy is gondolják feloldani ezt a kettős védettséget, Bett még Máté után választ vagy mi lesz...

Persze lehet hogy Máté lelkizősre issza magát, és odaáll Edina mögé hogy hazamehessen a nőhöz :)

Szerintem az új fiú hamar leves, és Dávidka is nagy veszélyben van...

Gillett3 2012.05.02. 22:42:13

Szegény Edina egy hortobágyi faguriga bonyolultságával rendelkezik, nem csodálom, hogy a hostesskedést is szakmának tekinti, még ahhoz is hülye, hogy mosolyogva kínáljon gabonapelyhet.

murunga 2012.05.02. 22:42:30

PETE qrva jól pörgeti a csajokat!!! :)))

csak ne énekeljen bazzzzzzzzzzmeg!!!

szgy 2012.05.02. 22:42:41

Pít áriázik Noéminek :-)

és panaszkodik hogy milyen idegesítő Andor.

ő-szinte 2012.05.02. 22:42:46

nabazz, még ez hiányzott!!!!!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
pít és a kappanhang:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

blogger.katt 2012.05.02. 22:42:55

@szgy: wáháháháhá, de ha kimerészkedsz az utcára, te meleget hideget nem kapsz, csak hideget és jégesőt

f.fredericks 2012.05.02. 22:43:13

@kerdesek05: Csepel Pláza - butik - eladó, így könnyen összejön a 19.

Gillett3 2012.05.02. 22:43:33

Pít jól tette, hogy az X-faktor helyett inkább Mexikóba ment csajozni. Nem ő nyert volna.

ő-szinte 2012.05.02. 22:44:05

és síííííííííííííííííííííííííír bazze:-OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

murunga 2012.05.02. 22:44:15

ÖREG PIT IS SIR, B+ mit toltak ma a piába??? vagy jár egy Oscar!!!

murunga 2012.05.02. 22:44:57

és visitva röhög - SPACE CAKE VOLT MA!!!

2012.05.02. 22:45:26

@kerdesek05: Szerintem így lesz és akkor Roli választ egy csajt, hogy ki a legkevésbé szimpatikus neki és az hazamegy. Betti szintén, a maradék fiú és csaj meg összecuccol. Ebben az esetben Anikó pakolhatna.

kerdesek05 2012.05.02. 22:46:03

@f.fredericks: Edina Fanclub! holnap találkozó Csepel Pláza!:)

murunga 2012.05.02. 22:46:27

SZTEM VALAMI JÓFAJTA MÉHIKÓI FÜVEZÉS VOLT MA

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:46:37

Noémi polisztirénnel melegítette ki a macskákat a budiból! :-))

fofofo 2012.05.02. 22:46:45

most Naomi meg Pit azert aranyosak voltak

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:46:45

@Gillett3: pedig lehet, h de:D

@kerdesek05: a párválasztó göncei tetszenek általában. Meg többnyire jók, kiemelni nem tudok egyet sem. Viszont a neonos fürdőruhája kellene:D

Gillett3 2012.05.02. 22:46:56

Pít azért sírt, mert rájött, hogy ostoba emberekkel van körülvéve. És csak Noémi szlovák akcentusa tudta megnevettetni, innen köszi, Pozsonyné.

murunga 2012.05.02. 22:47:07

@szerivan: MER' SZÉT VANNAK CSÚSZVA ERŐSEN...

f.fredericks 2012.05.02. 22:47:16

@kerdesek05: sztem már nem ott dolgozik.

kerdesek05 2012.05.02. 22:47:16

@szerivan: de nem? eg yzsék mögött 4en, ebből kettő védett és kettőnek védettséget adnak.
és kiesik Betti-Frankenstein: ))

sogeking 2012.05.02. 22:47:34

@murunga: pultos srác adott nekik egy kis extrát :D

ő-szinte 2012.05.02. 22:48:03

@szerivan: elérzékenyült a nótától, bazz...:-OOO

Gillett3 2012.05.02. 22:48:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Mondjuk az ötvenedik tehetség-eresztésbe lehet befért volna. Nyomott volna egy korrekt Bariczosat, hogy robbanna le a traktorja.

murunga 2012.05.02. 22:48:32

na alien nyihogás indul - ez a köcsögbuzipacskermazochista, na ez a LEVENTE

murunga 2012.05.02. 22:49:09

és közben a lábát csókolgatja, pföööeejjj!

genevieve 2012.05.02. 22:49:17

papucs, papucs, papucs....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.02. 22:49:58

@Gillett3: oké, de a negyedik csillag születiket megnyerné:P

sogeking 2012.05.02. 22:50:04

ha Anikó lepisili Leventét, ordítok :D

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:50:39

Anikó_Levi, érik a szuszogás megint?

Veder1 2012.05.02. 22:51:01

Elkapcsolhatnának már erről az S/M párosról...

Gillett3 2012.05.02. 22:51:11

Levente helyébe nem biztos, hogy betteném a nyelvem annak a lónak a szájába, aki az előbbi kijelentése szerint majdnem telibehányta magát.

*jinx* 2012.05.02. 22:51:14

De nem úgy volt, hogy csak amögé állhatnak, akik IGEN-t írtak a papírra????????????????

AdnamA 2012.05.02. 22:51:43

Ez a Hiper tényleg beteg...most meg ott nyalizza Levit a hintaágyban. És Ő a kezdeményező! Levi meg hagyja. Agyam eldobom! :-/

ő-szinte 2012.05.02. 22:51:58

@murunga: színészkedett, most mondta:-)

mangalor 2012.05.02. 22:52:10

úgy látom, lassan mindenki pszichopatává válik...

Veder1 2012.05.02. 22:52:32

@*jinx* én nem halottam, hogy ilyenről szó lett volna.

genevieve 2012.05.02. 22:52:48

@sogeking: nyugi, nem téged fog érni:-))

ő-szinte 2012.05.02. 22:52:54

@mangalor: várj, hozom a vödröt:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 22:53:05

Edina azért udvarias lány, odatartja az arcát Dunai Hajósnak :-)

blogger.katt 2012.05.02. 22:53:39

Edinka Roli, ez már tuttifrutti
A kérdés, hová állhatott a flegma arcú? Amennyire befolyásolható, tuti nem Anikó mellé (sajnos!!).
Marad Naomi, Csíra, és az orbir rágó fogú Andor.
Itt még bekavarhat az is, h. ki ajánlotta fel a párját... hmm.
Szerintem Csíra mellé áll (sajnos!! az csaj legalább megkavarja az állóvizet)
No, meg bejön neki Féliker.
Remélem még lesz egy csavart kanyar, mert egyébként a holnapi részt is felesleges lesz megnézni.
Broki Naomi mellé áll. Anikó sem esélytelen, de kétlem, hogy vonzódik lópofihoz ennyire, max a seggéhez.

baileys 2012.05.02. 22:53:43

Levente, te jó ég... ez a faszi sem komplett, úgy éljek.

sogeking 2012.05.02. 22:53:48

új srác fejébe húzza Máté satyóját, és a probléma meg van oldva :D

@ő-szinte: és mi történne azután?

f.fredericks 2012.05.02. 22:54:04

@Pácsó Ármándó: lehet a mohácsi vész lesz a szerencsés 21-es. :P

kerdesek05 2012.05.02. 22:54:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: arról tudok segíteni, Edina egyik barátnője készítette, legalábbis egy Edina-Andor beszélgetés alapján, keresd facsén: www.facebook.com/ffrutti

mangalor 2012.05.02. 22:54:24

@LoveMy: talán a velveteseknek kéne írni a témában, bár ők csak a zöldvidiket tették ki, de hátha a trend részbe beférne...

mangalor 2012.05.02. 22:55:10

Én úgy láttam, hogy Hiper vállán is volt egy kéz:( kurvaélet.

genevieve 2012.05.02. 22:57:13

@sogeking: ááá sehogy:-)

csak reflexből jött:-DD

ő-szinte 2012.05.02. 22:58:44

@sogeking: hát, te vagy a nagy történetíró, neked kell tudnod;-)

*jinx* 2012.05.02. 22:58:55

@jadebulgari: aki felajánlja a párját az védett lesz a jövő héten. Nem ezt mondta HÉ?

AdnamA 2012.05.02. 22:59:30

@mangalor: Szerintem Levente nem volt olyan bátor, hogy máshová álljon...

Akkor az már "tuti", hogy Edina jövőhéten védett...És Mátét visszakapja :-D

Sütislány 2012.05.02. 22:59:59

@mangalor: Szia! Ez a kép egy régebbi részből való, de szerintem ugyanez a Süel felső volt Edinán tegnap is. Vagy valami ehhez nagyon hasonló:

www.facebook.com/photo.php?fbid=361881813847049&set=a.136557066379526.13676.106855962682970&type=3&theater

A virágost sajna én sem tudom, hogy milyen márkájú lehet :(

mangalor 2012.05.02. 23:01:06

@ő-szinte: kösz:) de egyébként komolyan, ettől a nőtől fizikailag rosszul vagyok, a hangja a mozdulatai mind hazugok, mesterkéltek, el nem tudom képzelni, hogy bírja ki Levente... de egy kis remény, hogy azt mondta, színészkedik.
Viszont váratlanul ért, hogy így kitárulkozott, hogy nem talál párt... ideális családapa pedig, szingli csajok álma:) meg az enyém, de nekem úgyis csak a teste kéne:D

raspberrypie 2012.05.02. 23:02:07

amúgy most nem azért... de a csajok ültek, ergo betti is ott ült, tehát akkor 6 csaj ült? O_o

Veder1 2012.05.02. 23:02:34

@*jinx*, már ha őt választja a most védett. Ha meg nem, akkor így járt és várhatja a párja bosszúját :DD

Veder1 2012.05.02. 23:04:36

"ergo betti is ott ült" ez egyáltalán nem biztos, lehet ő a végén választ szokásos módon.

mangalor 2012.05.02. 23:04:40

@*jinx*: nem, aki mögé beáll a védett ember az lesz védett a jövő héten, tehát kétélű a fegyver.

@Sütislány: nagyon KÖSZIII!!! Mindjárt utána is nézek, lehet-e rendelni tőlük! :)

AdnamA 2012.05.02. 23:05:49

@*jinx*: én csak a játékra gondoltam, hogy mint párját visszakapja. Mióta vége az ÉH2-nek szinte nem is beszélnek egymással.

LoveMy 2012.05.02. 23:05:51

BANYUS!!!!!!!!!!!!
Érik a szőlőőőőőőőőőőőő!!!!!!
;)))))

mangalor 2012.05.02. 23:06:49

@raspberrypie: én is ezen filóztam most, hogy ezt akkor így hogy?

*jinx* 2012.05.02. 23:06:53

@mangalor: OK de akkor mi motivál, hogy IGEN-t írjanak a papírra?

AdnamA 2012.05.02. 23:07:19

"Egyenlőre maga sem tudja, hogyan folytatódik kapcsolata Mátéval, nyilatkozta a Borsnak Edina." Milyen szépen fogalmazott :-)) Mert az úgy folytatódott, hogy Máté idekint sem tud parancsolni a csudafaszának és két szék közül az árokba esett :-D

Almeron 2012.05.02. 23:08:35

Végre valahára rájöttek a szerkesztők, hogy mennyivel érdekesebb, ha a védett játékos választ először és nem pedig utoljára.

AdnamA 2012.05.02. 23:09:30

@LoveMy: Mondjuk így a vége előtt egy olyan pár mint ők...kiben bízhatnának meg a fináléban? (ha eljutnak odáig, de még talán köztük a legstabilabb a bizalom mindennek ellenére)

Veder1 2012.05.02. 23:11:01

@*jinx* szerintem elsősorban a hülyeség, nem tudták, hogy milyen módon választ majd a védett az igenezők közül, de az is lehet, hogy mindenki nemet írt.

AdnamA 2012.05.02. 23:11:07

@Almeron: És akkor Betti mikor választ? ott csücsült a többi lány közt.

beacska 2012.05.02. 23:11:55

kíváncsi vagyok, HÉ tartja-e a szavát, és a Párválasztón elmondja-e, hogy kik írtak IGENt. szerintem nem fogja, pedig ezt ígérte!!!

ő-szinte 2012.05.02. 23:13:15

@beacska: ha mást nem, nekünk nézőknek igen:-)

murunga 2012.05.02. 23:13:46

@Gillett3: még ahhoz is hülye, hogy mosolyogva kínáljon gabonapelyhet.

10pont+

raspberrypie 2012.05.02. 23:14:00

de amúgy is úgy szólt az "ajánlat", hogy "aki felajánlja a párját, az a jövőhéten védett lesz", tehát akik felajánlották a párjaikat, azok közül kellene választani...

LoveMy 2012.05.02. 23:14:41

@AdnamA: én is így gondolom!

mangalor 2012.05.02. 23:15:28

@*jinx*: az motivál, hogy ha le akarod cserélni a párod, akkor védetté teszed a játékost az IGENnel, és megpróbálod úgy alakítani a helyzetet, hogy mögéd álljon. Persze benne van a pakliban, hogy többen számítotok erre, tehát nem biztos, hogy sikerül, de lehet taktikázni.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:16:38

@AdnamA: Vissza akkor kapja Mátét, ha az megússza a hetet

beacska 2012.05.02. 23:16:48

@ő-szinte: remélem
@Pácsó Ármándó: miért ne? szerinted Márk szeretné hallani nevét, amikor Betti mégsem őt választja, és Kíra bentmarad?? ;))) ÉN szeretném látni Márk arcát!!!

AdnamA 2012.05.02. 23:18:00

Am nem azért de facen is úgy szól a kérdés, hogy "Szerintetek ki vagy kik ajánlották fel a párjukat a jövő heti védettségért?". Nem értem. Nem úgy volt, hogy a mostani védett játékos PÁRJA lesz jövőhéten védett. Valamit nagyon benéztem??? :-?

beacska 2012.05.02. 23:18:17

@raspberrypie: szerintem ez egy szar megfogalmazás volt.

Nem emlékszik vki, hogy anno, amikor Petike is és MuzsikTamás is felajánlotta a párját a védettségért, miért Tamás kapta???

murunga 2012.05.02. 23:18:20

@mangalor: na remélem az a büdöshalál vasmarka volt!

ő-szinte 2012.05.02. 23:19:28

@murunga: előbb te írtad, hogy egy kis remény, hogy azt mondta színészkedik...
most meg faszod?:-O
mondjuk sanszos, hogy van;-)))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:20:03

@beacska: Ööö..nem egészen értelek.
Én azt mondom, hogy HÉ elmondja nekik, hogy ki mit nyilatkozott.

AdnamA 2012.05.02. 23:20:56

@Pácsó Ármándó: Egenn :-)) De valami képzavar van nálam. Nem úgy volt, hogy a védett játékos párja lesz védett? És akkor logikus lett volna nekem, hogy Roli párja Edinka jövőhéten védetten áll Mattcsija mellé.

Almeron 2012.05.02. 23:21:07

@AdnamA: @beacska: Valóban 6-an lesznek a párválasztó ceremónián. Kíváncsi vagyok, hogy oldják meg, hogy 2-en távozzanak.

beacska 2012.05.02. 23:21:21

@Pácsó Ármándó: jaaa, bocs. tényleg ezt írtad....bocsi...de szerintem nem fogja

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:21:55

@AdnamA: Be, az lesz védett a jövőhéten aki MohácsiVész és Betti párjaként hagyja el most a ceremóniát.

LoveMy 2012.05.02. 23:22:06

@AdnamA:
De mivel egyenlő arányban ajánlották fel a párjukat, ezért nem csak az egyik lett védett, hanem mindkettő, és így akik mellé állnak azok lesznek védettek!
Mert a kérdés úgy szólt, felajánlod-e a párod a jövő heti védettségért?

raspberrypie 2012.05.02. 23:22:10

@beacska: de petike és muzsiktamás közül válaszott pít, hogy kinek adja, ill. kinek a párját választja. ennek most is így kéne lennie. kiderül pl. hogy dávid és márk felajánlotta a párjaikat, így betti közülük kell hogy válasszon..stb

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:23:11

@beacska: Kezdjük előröl. Miért ne mondaná el nekik nyilvánosan HÉ?

murunga 2012.05.02. 23:23:32

@ő-szinte: én ilyet nem irtam, csak papucsállatoztam - és akkor még finom voltam.

temegpuncisvagy?

raspberrypie 2012.05.02. 23:23:51

vagy akkor tegyük fel, anikó ajánlotta fel egyedül a csajok közül a párját a védettségért... aztán a pasi nem is oda áll :D szóval, ez így nem jön össze... akkor minek így kérdezték..?

beacska 2012.05.02. 23:23:56

@raspberrypie: ja, igen. Tényleg így volt....remélem,most is ez lesz...

csiporog 2012.05.02. 23:24:21

anikó valószinű már vmi ideggyengélkedőben van...

mangalor 2012.05.02. 23:25:05

@AdnamA:
A "felajánlották a párjukat" kitétel csak egy feltételes dolog volt, hiszen nem lehettek biztosan benne, hogy fiú igenel többet, vagy lány. viszont ezárt szopó, ha tényleg kiderül, ki írt igent:)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:25:46

@LoveMy: Hát a mohácsi Roland gyerek, a Dunai Hajós

AdnamA 2012.05.02. 23:25:46

@Almeron: holnap este erre is fény derül...csak lenne már holnap este!!! :-)))

beacska 2012.05.02. 23:25:54

@Pácsó Ármándó: hát azért nem, mert nem hinném, hogy szeretnék, hogy tudja a párjuk, hogy le akarta cserélni. Mert ez itt most nem arról szól, hogy bárki kapjon védettséget, csak az új nem, hanem arról, hogy ki küldené haza is akár a párját...elég kínos pillanatokat szülhet.

murunga 2012.05.02. 23:26:09

@csiporog: inkább átvette a cégvezetést.

AdnamA 2012.05.02. 23:26:29

@Pácsó Ármándó: akkor csak jól értem. Ergo Edinka védett és jövőhéten Mattcsikával újra összeáll a karaván.

AdnamA 2012.05.02. 23:27:08

@LoveMy: :-)) köszi, köszi lassan összeáll nekem is!

beacska 2012.05.02. 23:27:25

@raspberrypie: szerintem Anikó nem ajánlotta fel. Én meg is lepődtem, amikor a hírre, hogy Roland mögéjük akar állni, nem csak megvonta a vállát, hanem küldte az embört dolgozni. Nem akarja ő elveszíteni az emberét...

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:27:28

@csiporog: És egy tükörnek puncsol :-))

sogeking 2012.05.02. 23:27:30

ááááááá, csak most látom az Anikós tangás táncot, pedig már akkor vártam a gifet :D:D

beacska 2012.05.02. 23:28:42

@AdnamA: egyébként, ha ez lesz, jól leszopatták a Roland gyereket...csak igaza volt Anikónak!!!!

AdnamA 2012.05.02. 23:28:45

@mangalor: kell valami kis izgalom is a játékba, mert néha elég lapos a műsor :-(( mondjuk ennek ellenére nézem :-D

busifa 2012.05.02. 23:28:57

@sogeking: reggel már ott volt,te! :)

murunga 2012.05.02. 23:29:10

@*jinx*: egyik este beteljesedett szerelmük és ezzel új magasságokba emelkedett kapcsolatuk.
Másnap viszont hideg zuhanyként érte Edinát, hogy Máténak párja van odakint, akitől szerelemmel vált el a beköltözéskor.

MÁSNAP, WTF??? egy nap alatt nyomták le misszionárust, günter von hintert és megannyi társát???

AdnamA 2012.05.02. 23:31:01

@beacska: Rolit nem fogom sajnálni. Szegény még a Meláknál is egyszerűbb értelmi szinttel bír. Legalábbis az eddig látottak alapján.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:31:23

@beacska: DE ez nem kisdedóvó! Itt egy tizedmásodpercig sem azt fogják nézni, hogy a játékosoknak mi a kínos! Éppen ellenkezőleg! Az egész feliratósdi részben erről szól, hogy utána szembesítsék a játékosokat a döntésükkel és még több feszültség keletkezzen!

@AdnamA: Ha Mátcsika túléli a holnapot!

beacska 2012.05.02. 23:31:43

@AdnamA: ja. Robbantás végjátékban??? ez NOOOORMÁÁÁÁLIS???

kovácspéterke 2012.05.02. 23:32:11

@raspberrypie: sztem meg az kap védettséget, akit választ a most védett, nem kell azokból választani, akik felajánlották a párjukat. vagy edina egy pókerface.

LoveMy 2012.05.02. 23:32:20

@Pácsó Ármándó:
"az lesz védett a jövőhéten aki MohácsiVész és Betti párjaként hagyja el most a ceremóniát."

Ezt nem jól fogalmaztad...
mint a Frankie :)

beacska 2012.05.02. 23:32:35

@Pácsó Ármándó: jaaa, én sem sajnálnám őket, csak megnézném a képüket (kezet dörzsöl, sandán néz jobbra-balra)

sogeking 2012.05.02. 23:32:41

@busifa: gondolom, de reggel nem néztem, és utána meg egyből átjöttem ide :D

mangalor 2012.05.02. 23:33:31

@murunga: hát a lóarcúék is szorgoskodtak, 3x egymás után... állítása szerint.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:33:37

@murunga: Nem kell hinni a bulvárnak! :-)

Almeron 2012.05.02. 23:34:01

@murunga: Könnyen lehet, hogy a vágóképek nem időrendi sorrendben lettek leadva, hanem szépen szétvágták. Pl. lehet, hogy csak egyszer szexeltek, de a felvételt több alkalommal leadták, úgy állítva be, hogy minden este akció volt...

AdnamA 2012.05.02. 23:34:28

@beacska: biztos nem magától jutott erre az elhatározásra, hanem tevékenyen közrejátszott valaki, akinek EZ érdekében áll! ;-))

beacska 2012.05.02. 23:35:27

@AdnamA: hát ja. erre mondtam, megszívta... :))))

mangalor 2012.05.02. 23:36:05

@murunga: közben rájöttem, hogy egy virág rezeg ott a háta megett, szóval van remény:)

AdnamA 2012.05.02. 23:37:34

@Pácsó Ármándó: Holnap kiderül...Vagy véres estém lesz :-D

LoveMy 2012.05.02. 23:37:40

@Pácsó Ármándó: ha a jövőhéten védett lesz, hogy hagyja el a ceremóniát??????

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:39:39

@AdnamA: Kérdezd meg paranyuszit. Ő már egyszer elbukta ezt a nyakas dolgot :-)

Ki fogadná be Mátét? Anikó? Noé?

kerdesek05 2012.05.02. 23:40:16

@Vödör: ez érdekes, biztos, hogy azonos neműek ültek egy széksorban?
És biztos, hogy Matcsi választott utoljára?

AdnamA 2012.05.02. 23:40:43

@Pácsó Ármándó: alkalomadtán meginterjúvolom :-D

Noé...

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:40:52

@LoveMy: Nem értelek, fejtsd ki lécci

kerdesek05 2012.05.02. 23:41:06

@AdnamA: helyesírási hiba. Egyelőre=/Egyenlőre

LoveMy 2012.05.02. 23:41:52

@Pácsó Ármándó: pedig ez a lényege amit te írtál, olvasd csak vissza!

AdnamA 2012.05.02. 23:41:53

@kerdesek05: copy-past volt...a cikkből ;-))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:42:08

@kerdesek05: A csajok ültek én úgy láttam. Az nem látszott, hogy Máté választ-e utoljára.

kerdesek05 2012.05.02. 23:42:41

@Gillett3: én az összes gabonapelyhet felvásárolnám tőle...:)

AdnamA 2012.05.02. 23:43:50

a ÉH2 bejegyzések írója sixx valami látnok? vagy álneves hotelista? :-D
mert elég szépen "ráérez" a történésekre, ahogy eddig olvasgattam.

ő-szinte 2012.05.02. 23:44:10

@murunga: kúúúúúúrva diszlexia!:-DDDDDDDD
keverlek mindig mangalor-ral:-((((

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:44:15

@LoveMy: Én magamat értem, téged nem. Kérdezz másképp.

LoveMy 2012.05.02. 23:44:55

@kerdesek05:
ez az érdekes, hogy eddig mindig a védett választott utoljára. Most Máté maradt, de FSZK-hoz fog állni, és Dévid megy haza!
Bár ha jól számolunk: 6-6 az arány, akkor ki megy?

kerdesek05 2012.05.02. 23:45:12

@LoveMy: Hajós, Matróz, Frankenstein

ő-szinte 2012.05.02. 23:45:51

@AdnamA: ehhhehehehehehe
ő tudja előre, csak most elszólta magát:-)
ez akkor derült ki mikor egy hétig nem volt, de posztok igen, mert megírta előre...

AdnamA 2012.05.02. 23:46:23

az hülyeség, hogy Betti szóban választ ? azaz megmondja, hogy ki álljon be mögé?

LoveMy 2012.05.02. 23:46:44

@Pácsó Ármándó:
Ezt írtad te:
"az lesz védett a jövőhéten aki MohácsiVész és Betti párjaként hagyja el most a ceremóniát."
ez a lényege:
aki jövőhéten védett lesz, hogy hagyja el a ceremóniát??????

kerdesek05 2012.05.02. 23:47:32

@Pácsó Ármándó: meg vagy még 100 csaj...:) Csudafasz Fanclub is alakulhat ám a való világban!:)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:47:52

@LoveMy: Lehet, hogy senki, marad a 6-6 és ennyi emberből lehet gazdálkodni a végéig

LoveMy 2012.05.02. 23:47:53

@kerdesek05:
:)
A Frankie jobban illik rá! ;)

ő-szinte 2012.05.02. 23:48:02

@Pácsó Ármándó: sztem Petra:-) korábban azt mondta, hogy ő bárki szívesen befogad magába;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD D

ő-szinte 2012.05.02. 23:48:55

@jadebulgari: hehehehehehehehe
ezek után...:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nosce 2012.05.02. 23:49:00

@LoveMy:
"aki jövőhéten védett lesz, hogy hagyja el a ceremóniát????"

hát együtt vonulnak ki kézenfogva a ceremóniáról :)

AdnamA 2012.05.02. 23:49:08

@ő-szinte: most komoly...? de játékos vagy "viasat dolgozó"? :-D valaki homályosítson már fel, mert rág a kíváncsiság :-D

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:50:25

@LoveMy: Ja! Arra gondoltam amikor a végén mindenki kézen fogva a párjával elhagyja a ceremóniát, visszasétálnak :-DDD
Nem úgy hagyja el, hogy kiesik :-DDDD

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:51:26

@kerdesek05: @ő-szinte: Mennyi humoros ember van itt :-))

@nosce: Köszi!

AdnamA 2012.05.02. 23:51:52

@Pácsó Ármándó: bocsi Pácso és Love de ezen a kis félreértésen én most roppant jókat nevetek!! ;-)) :-))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:52:24

@AdnamA: Megkapja előre hivatalból, persze nem végig

LoveMy 2012.05.02. 23:52:27

@Pácsó Ármándó:
Na ugye, ugye! Nem kellene annyi cefrét inni! ;)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 23:53:12

@AdnamA: Mindig félreért, aztán meg rámfogja :-)

LoveMy 2012.05.02. 23:53:36

@nosce:
köszi, már kijavította a hibáját Pácsó! ;)

AdnamA 2012.05.02. 23:54:42

@Pácsó Ármándó: Édesen cívódtok, mint Mattcsi meg Edinka még az elején ;-))) *ultrabocsi*

LoveMy 2012.05.02. 23:54:52

@AdnamA: nekem reggel szerivan okozott roppant jó napot a páviánsegges beszólásával...azon kifeküdtem! :D

ő-szinte 2012.05.02. 23:54:54

@AdnamA: sztem egyik sem:-) de nem tom, kérdezd meg tőle:-)

LoveMy 2012.05.02. 23:55:39

@Pácsó Ármándó:
még ha csak rád fognám...;)

nosce 2012.05.02. 23:56:03

egyébként az a fantasztikus h PIT hogy sír h nincs párja, pedig elfogyasztott már vagy 5 csajt. Mi a faszt akar vagy gondol ? Mindenki szar csak ő nem ? Már 2 nappal azután h kiválasztotta bármelyik aktuális párját ekézi a többieknek keményen, nagyobb picsa mint Anikó mert az legelább csak egy faszon pörög :)

AdnamA 2012.05.02. 23:56:13

@LoveMy: az nagyon jó volt, csak főzike közben nem volt időm posztolni, így csak nevettem egy sort :-D gyarapszik a szókincsem mióta titeket olvaslak!

ő-szinte 2012.05.02. 23:56:26

@AdnamA: én már mondtam, hogy menjenek szobára, oszt csak sértődés volt:-O:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD