Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x34

2012. május 02. 04:00 - sixx

Tegnap a Brokit és Hipert istenítők is kaptak egy adagot kedvenceik igazi énjéből, az egyik a csaján vezeti le a lelkiismeret-furdalás miatt érzett frusztrációját, a másik meg a papuccsá taposott lakótársba rugdosott bele lelkesen, sokszor, miközben úgy rázta be a picsáját Félikernek, mint egy sárló kanca. Pinokkinát szadomazo napjait visszasíró nyugdíjas balettoktatónak öltöztették, a szoknyát a biztonsáég kedvéért a lába között összetűzőgépezték, nehogy elbotoljon benne, gondolom, a pórázt viszont hosszúra hagyták, lehet az a két lépés már nem oszt nem szoroz, amit magától tesz meg. Ma a lakók fejiben kérdések lesznek, tippelek: hol van Mexikó?

Naomi honvággyal ébred, már el sem tudja képzelni, milyen lehet Pozsonyban most, megmondom én, szürke és nyirkos. A stabil csöcsvillantók nem aktivizálják magukat, Roli és Bettina a budiban társalognak a kibaszott védettségről, itt ez olyan, mint idekint mostanában a gyurcsányozás. Bettina sóhajt egy nagyot, kezében a hajsütővas, mint Hamletnek Yorick koponyája, Bettike, Bettike, mire vállalkoztál, teszi fel a költői kérdést, csak azt nem tudni, hogy most éppen a hajsütésre, a Rolival való társalgásra vagy az Éden hotelre gondol-e. A kamerába azt mondja, Roli buta, mint a tök. Papucs és Csíra a nappaliban tárgyal, Papucs beszámol Hiper tegnapi hisztijéről, amit most megmutatnak nekünk megint, basszameg.

Hiper csak nem nyugszik, és van pofája azt állítani Brokinak, hogy Papucs volt a paraszt tegnap és nem ő, megáll az ész. Ha ez a nő az életben is ilyen, csoda, hogy nem verte agyon valaki eddig. Úgy beszél velem, mintha a seggéből rángatott volna elő, ez jó, mármint akkor helytálló, ha Hiper faszverés közben feldugta volna az ujját Papucs seggébe. Már elnézést. Broki halkan megjegyzi, hogy a tegnapi tetemre hívás alatt Hiper elég keményen szólt be, azt amaz nem is tagadja, sőt, még ma is tartja magát hozzá, nem bízik Papucsban. Broki színjátékot sejt az egész mögött, rosszul. Féliker a szobában lekurvázza Csírát, szerencséjére a nemzetiséget nem tette hozzá, illetve a faszszopót sem, csak szimplán egy műszak után az ágyban heverő prostihoz hasonlítja párját, igaz, mosolyogva. Csíra új csöcsöket akar. Broki viszi a szót Papucsnak, és elmondja, miket mondott neki Hiper, Papucs röhög, mert egy szó nem igaz abból, amit hall, aztán meg nem röhög, mert kint sem talál egy normális csajt, és még Mexikóban is ez a szopás van, hihetetlen.

Löeveeeeeel, Carlos hozza Bettinának, újabb analfabétát ödvözölhetünk a hotelben? És nem, hiba nélkül megy a hat szó, mennek Rolival randira. Rolit leveri a víz, és búcsúzik, mert attól fosik, hogy nem jön vissza. Hiper gusztustalanul puncsol Bettinának, ki ne ess nekem, úgy megkedveltelek. Az öltözködés előtt divattanácsokat ad a csajnak, aki nem hülye, és átlát az álkedvességen, nem bízom benne, kétszínű kígyó. Végre egy újonc, aki nem teljesen hülye. Roli sem az, és megy hallgatózni. Broki, Hiper, Naomi és Naiva tárgyalnak az újakról, és mivel egyikük sem sejti, hogy Roli ott áll kint, mit a közhelyes öregasszony a hatodikról, szépen mindennek lehordják, Naiva szerint Roliról süt a butaság. Ez azért szar lehet, na. A kamerába Roli ki is mondja, hogy ha nem kap védettséget, megy a levesbe. Bettina szerint a többiek azt hiszik, ők ketten egy pár. Muhaha, senki nem hiszi ezt.

Míg az újak randiznak, Papucs pontot akar tenni a tegnapi vita végére, miért nem cserélsz re Félikerre, Hiper? Az persze visszavág, mi van, megfűzted a kis Csírácskádat? Lófaszt cseréllek, utállak, mint embert, de együtt játszunk. Én nem te vagyok, te szar. És Papucs még ekkor sem veszti el a fejét, pedig kap hideget-meleget, mit ölelgeted az új lány derekát, kérdi Hiper, miközben ő meg a medencében csak azért nem szopta le Félikert, mert részegen nem tudja sokáig bent tartani a levegőt. Papucs szerint vele még ember nem beszél így, ha lenne egy kis kurázsi benne, lerúgná Hipert az ágyról a gecibe. Hiper még azt sem hallgatja végig, amit Csíráról mondana neki Papucs, menjél innen a picsába, hánynom kell tőled. Esküszöm, remegek az idegtől, ez a nő sokkal gyökerebb, mit Pókmajom Szandra volt az első évadban, pedig az még pofán is vágta az egyik játékostársát. Mivel Papucs nem megy sehová, Hiper felpattan, kimegy a szobából és bebassza az ajtót.

Andor bemegy Papucshoz, gondolom az üvöltözés miatt nem tud pihenni, mi van? Semmi. Erre Hiper visszajön, nem én leszek az, aki a saját szobámban távozni fog, esküszöm ezt mondja, elképesztő ez a nő. Visszafekszik az ágyba, Andor csak néz, majd inkább kimegy, mert nem akarja, hogy Hiper a fejébe húzzon egy műdelfint a falról. Na tessék, mondja a kamerába Hiper, Andor és Csíra is rákapott a csávómra, mint gyöngytyúk a meleg takonyra, TESSÉK, ITT VAN, ROHADÍK EZ, MONDOM. Ezt a nőt kezeltetni kellene, a Száll a kakukk fészkére jó kiindulópont, és nem, nem a gyógyszeres jelenetekre gondolok. MIT KERESETT ITT ANDOR? ELŐSZÖR ÉRTELMESEN KÉRDEZEM! Térj már magadhoz, mondja Papucs, és lassan öltözni kezd, ennyire higgadtan et elviselni nem tudom, hogy lehet. Hiper megint kirohan, és bebassza az ajtót, MOST LETT ELEGEM MINDENBŐL BAZDMEG. Papucs csak a fejét rázza, a fasznak öltöztem akkor fel? Priceless.

Andor már robbantaná a veszekedős párost ÚjPéterrel egyetemben, mert full bolondnak tartja Hipert. Újpéter csak bólogat, jaja, ez egy totál idióta. Bettina és Roli lovagolni megy, egyik sem ült még lovon, élvezik. Juan otthon löeveleeet hoz, nem is akármilyet. Az van, hogy vagy Roli, vagy Bettina védett lesz a párválasztón, és aki a védett játékos párja lesz csütörtökön, az meg a jövő hétre kap védettséget. Nabazdmeg. Aki átáll, az kibaszik a jelenlegi párjával, ez asszem egyértelmű. Azt, hogy ki lesz a védett, és hogy lehet párt cserélni, az még nem derül ki. Hiper persze egyből lecsap, védettséget kapni jövő hétre, az fasza lenne, amúgy is fasírtban vagyunk Papuccsal. Féliker és Csíra a szobában nem a levélről társalog, mert Csíra egyből nassolna, amin Féliker kiakad, baszod, azért nyomogattam össze azt a szart, hogy ne edd meg. Csírát ez kurvára nem zavarja és zabál. Olyan vagy, mint egy négyhónapos terhes. Csírának a fasza kivan azzal, hogy minden új beköltözőnek nagyobb esélye van a bennmaradásra, mint neki.

Roliék is megkapják a levelet a parton, a tartalma ugyanaz, illetve annyi még áll benne, hogy amelyikőjük nem védett, az mehet a picsába. ki dönti el a védettséget? Sík ideg mindkettő, Bettina örül annak, hogy valamelyikőjük kiesik. Izé, ez így azt jelenti, annak is örülne, ha ő esne ki, csak szólok. Naiva és Andor fitnessedzést tart, Hiper Papucsot baszogatja, az viszont még mindig nem hajtja el maga mellől, MERT EGY VAK FASZKALAP, de ezt ő maga is beismeri. Hipernek nagyon kell a védettség. ÚjPéter, Broki és Dávid a mödanszié mellett villámgyorsan úgy dönt, hogy amint visszajönnek az újak a randiról, ÚjPéter közli Rolival hogy védettséget szavaznak neki, de azzal a feltétellel, hogy az ő párjaikat, azaz Andort, Naivát és Naomit békén hagyja. Deal, bólintanak a többiek, a tervnek egy szépséghibája van csak, ha tényleg hamarabb kell megszavazni a védettséget, mi akadályozza meg Rolit abban, hogy beálljon Naomi mögé???

Este Csíra nagyon bedurvul fogyásislag és folpackba csavarja a combját, a seggét és a hasát is, majd pingvinjárásban indul a napra, priceless. ÚjPéter este elővezeti a tervet Rolinak, vagy te vagy védettséget, vagy a Bettina, kezdi, mire Roli, aki valóban nem egy nagy észkombájn, visszakérdez, hogy tényleg? Jézusom. Roli belemegy az alkuba, és szerintem van annyira hülye, hogy be is tartsa a fogadalmat. Bettina közben Brokival és Naivával beszélget a nappaliban, már felszabadultam, tegnap viszont be voltam szarva. Broki a hajával húzza Andort, de nem komolyan, vagyis fasz se tudja, mindenesetre Naiva a szobában azt mondja neki, hogy míg ő vigyáz minden szavára, Broki úgy incselkedik a nőkkel, hogy az valami hihetetlen. Megzabálja őket a szemivel, mondja, bezzeg ő meg lesütött szemmel közlekedik. Broki ezt nem veszi észre, Naiva viszont erősködik, dede, én akár másodjára is szerelmes tudnék lenni beléd. Broki a kamerába azt mondja, nem fejlesztett ki semmiféle nézést.

Naiva nem tud leszakadni a témáról, és Andornak is ezt hajtogatja, akivel nem mellesleg nagyon jól kijön. Naomi is nagyon frusztrálja, mert az meg Brokinak riszál, és hiába kérte már Naiva többször is, semmi hatása nem volt. Ez a beszélgetés titokban zajlik, mert Andor nem akarja, hogy Naomi rájöjjön, milyen jóban lettek. Naiva szerint Naomi úgy kelleti magát, mint egy koszos kurva a négyes úton. Kis táncikálás kezdődik, se Hiper, se Csíra nem rázza a ráznivalót, így Bettina és Andor kénytelen, de persze elmaradnak Naomi mögött, aki hiába tagadja, tuti, hogy ezzel keresi a kenyerét valami pozsonyi kuplerájban. Hiper is előkerül, de csak azért, hogy bebizonyítsa: nála ordenárébb ribanc nincs az Éden hotelben. Animgiffel illusztráljuk a pucsítós seggtáncot.

Ugye. Andornak nem ezzel van baja, hanem Naomival, a másik feltűnési viszketegségben szenvedő luvnyával, akit Broki a pultnál fűz egy kicsit, kint is fogunk találkozni? Persze, mondja Naomi. De nem szervezett programon, hanem csak mi ketten, érted, fűzi tovább Broki a beszélgetést. Meglássuk mennyit leszek Pesten, mondja erre Naomi, Broki viszont nem zárkózik el egy pozsonyi úttól sem. Ha ezt Naiva hallja, a tökét leszakítja. Nemsokára körtánc alakul ki, és egy vita, mert Naomi ezt mondja, hogy Naiva a cuki lánynak tűnő cuki lány, és ezt valamiért nem lehet mondani Bettina előtt. A beszólásnak lesz folytatása, Naiva lebassza Naomit, normális vagy bazdmeg? Nem láttad a fejét? Kinek? Hol? Mi az a fej? Naomi, te agyatlan vagy, csóválja a fejét Naiva, miközben a háttérben Hiper és Broki zombitáncot lejt, a világ megérett a pusztulásra, én mondom. Még egy kicsit civakodnak a biztonság kedvéért, hadd tudja meg Bettina is, hogy mi is a helyzet egészen pontosan.

Naiva bevonul a szobába bőgni. Naomi meg Hipernek panaszkodik, kinek másnak. Csírának hiányzik az olvasás, így felolvassa a szponzortermék használati utasítását. Kint a pultnál Broki vesz egy nagy levegőt, és aszongya Naivának, hogy van pár dolog, amit nem tud, például azt, hogy mennyire hiányzik neki a nője. Teccik tudni, az, amelyiket az anyjának néztünk. És nem Naiva sír jobban hanem Broki. Közben Papucs kijelenti, hogy nem tud így együtt élni senkivel, mint Hiperrel, amire a nő megint megemlíti, hogy hánynia kell Papucstól, és odaveti neki, hogy akkor adassa neki a védettséget és szevasz, menj a faszomba haza. A nappaliban Broki vesz egy nagy levegőt, még van itt valami, hát ez a nő, mármint a csajom, bent járt, amikor kint voltunk randizni, akkor. Na, ezt a fogkrémet már nem lehet visszatolni a tubusba. Naiva ilyet még soha nem érzett, azt mondja. Broki azt mondja még, hogy pont úgy érez Naiva iránt, mint eddig és nem fogja átbaszni. Mostantól mármint?

Naiva nem haragszik, mint mondja, és bazdmeg lesmárolja Brokit a pult mellett, ez a nő nem lehet ennyire hülye. Vagy kibaszott profi, és a döntőben úgy elhajítja az Egymás Iránt Érzett Bizalom Aranyozott Labdáját, mint a szart, amint 22,5 millióhoz ér T69.2. A smárolás végén Broki baszni akar, amit Naiva azért elég meredeknek tart, csak most vallottad be, hogy a) szereti a csaját, b) itt volt a csaja, miközben Naivát kúrta. Holnap a Pandorán dráma lesz, Broki meg Naomiba gabalyodik Naiva szeme láttára.

 

Címkék: éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lea de Marron 2012.05.01. 19:04:01

obladi oblada, éljen május elseje :)))

LoveMy 2012.05.01. 19:04:41

A párválasztó előtt feladja magát csomagban magát, vagy így akar könnyebben szülni! :D

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:10:54

Eccerű: A szájába kap egy-két húspogácsát, a fejéra szór egy kis reszelt sajtot, a hóna alá szorítja a salátát, a kimaradó részeket beketchupozza mert Elemzőhöz készül és ismeri annak kedvenc időtöltését a szendvicskészítést

pocokpocok 2012.05.01. 19:11:21

cseszheti, nasi felejtős.. akkor menne..

Hurri Kán 2012.05.01. 19:14:26

Elkezdték bebalzsamozni? Múmia lesz? Viszik a British Múzeumba? :)

inmemancsi 2012.05.01. 19:16:37

@gyvy: vagy leeresztik a betontölcsérbe pár napra

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:17:49

Lehet hogy csak azért tekerik be folpackba, mert szimplán büdös.

Hurri Kán 2012.05.01. 19:18:59

@inmemancsi:
Fejjel lefelé?

@Pácsó Ármándó:
értem. És így kiszellőztetik a folpackot. :D

kemény keleti kommentelő 2012.05.01. 19:19:54

Helyesek ezek a 20 éves keveset tapasztalt fiúk, a nők seggét fóliázzák be. Nem tudják, hogy attól még kapnak levegőt és beszélni is tudnak. Kell adni nekik még egy tizest míg rájönnek, a fóliázást mindig felülről kezdjük.

Banyus83 2012.05.01. 19:19:55

Biztos így akarja fogyasztani magát... :-D

inmemancsi 2012.05.01. 19:20:21

@gyvy: hát valszínű, mivel azért ha a nyakánál kötnék meg az más műsor lenne:))

Vadkörte82 2012.05.01. 19:21:17

@Pácsó Ármándó: na azután lesz igazán büdös amikor leveszik...

LoveMy 2012.05.01. 19:22:50

@Vadkörte82:
Kihal az ÉH, mert az ÉH-ben bááármi megtörténhet!!! :D

Hurri Kán 2012.05.01. 19:22:54

@inmemancsi:
Bungee-jumping? Kötél nélkül? :DDD

kerdesek05 2012.05.01. 19:23:21

banyus az indavideo jó lesz, ha lesz!:)

inmemancsi 2012.05.01. 19:23:55

@gyvy: bár ezt te jobban tudod, mit szuper szakács:)) aki mindig egészben főz:))

Hurri Kán 2012.05.01. 19:24:48

@inmemancsi:
Ha darabokban leszek, már nem főzök majd. :D

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:25:06

@Vadkörte82: Nem veszik le, csak ha már kiesett. Addig Márk viszi a hóna alatt mindenhová :-)

inmemancsi 2012.05.01. 19:25:49

@gyvy: :))) tuti zsugorító módszer:))

Vadkörte82 2012.05.01. 19:26:17

@Pácsó Ármándó: jah így akarta befogatni a száját..

Banyus83 2012.05.01. 19:26:36

@kerdesek05: Alakul...igaz, azt írja 2 óra múlva lesz kész...de tölt...Majd most már tudom, aztán, ha holnap is kell extra, akkor nekiállok mindjárt a letöltés után feltölteni :-))

inmemancsi 2012.05.01. 19:27:08

@gyvy: jaj brutális vagy ma:))

inmemancsi 2012.05.01. 19:30:24

@gyvy: inkább mesélj mi volt azzünnepi menü

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:31:16

@Vadkörte82: A legfelső rétegnek ráküld egy kis Pritt Power Tape-t így lesz Kírából ideális pár. Kicsi, tehát könnyen szállítható, nem beszél és szagtalan :-)

playoff szakáll 2012.05.01. 19:31:21

Én azon izgulok, vajon ma hallunk-e Rolandtól akárcsak egy összefüggő mondatot ütemtelen megakadás nélkül.

Hurri Kán 2012.05.01. 19:33:52

@inmemancsi:
Csak egy kis laza bolognai. :) Rozé :) Becherovka :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 19:34:50

@prezent fail: Ki az a Roland??? :D Bocs, költői volt.. :D

inmemancsi 2012.05.01. 19:36:03

@gyvy: :)) ökörsütés este várható?

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 19:36:12

Szerintem Csírát bepanírozzák... :D

inmemancsi 2012.05.01. 19:37:38

@Pácsó Ármándó: minden 10 percben amikor végre kikölt egy mondatot - bocs

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 19:38:02

@Pácsó Ármándó: Akkora karakter/egyéniség, hogy elsőre azt se tudtam ki az!!! :D:D:D

inmemancsi 2012.05.01. 19:40:26

@gyvy: kár, pedig már kezdtelek isteníteni:)) szecsuánifácán meg ilyenek:))

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:40:28

@inmemancsi: Mér bocs? Az én poénom is volt ilyen sz@r! :-)

@paranyuszi: Hát a Dunai Hajós, Tengeri Dévid leendő barátja

Hurri Kán 2012.05.01. 19:41:19

@inmemancsi:
Fácán a hétvégén lesz. Utána birkaságok vannak tervbe véve ;-)

inmemancsi 2012.05.01. 19:41:54

a tv2 guiness rekordot akar ezzel a minden héten lenyomjuk a shrek szériát-tal?

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 19:43:27

@Pácsó Ármándó: Jahh már vágom... :D Dévidet is simán megjegyeztem 2 hét után.. előtte csak úgy írtam róla, a "srác akinek nem emlékszem a nevére" :DDD

inmemancsi 2012.05.01. 19:43:38

@gyvy: a fácán még mindig a hűtőben? nahát birkát honnan veszel?:))

Hurri Kán 2012.05.01. 19:44:55

@inmemancsi:
Igen. Ott vacog. A hentestől, a piacon. :)

Amúgy mindenki szerezzen be egy ilyet, bazi meleg van. :D

de-img1.ciao.com/ide/images/products/normal/016/product-8726016.jpg

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:46:17

@paranyuszi: Rolandnak mi a vezetékneve? Nem Dávid?
Tengeri Dévidet én Stiklinek hívom a Túl a sövényen mosómedvéje után :-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 19:48:16

@inmemancsi: Az RTL meg 1000* is Dr. Dolittle...

inmemancsi 2012.05.01. 19:48:37

@gyvy: hát igen, sok az isten barma ahogy mondják:)) ez mi akar lenni?

Hurri Kán 2012.05.01. 19:49:30

@inmemancsi:
Felül Spongya Bobos ventilátor, alul nyalóka. Tök jó. :D

inmemancsi 2012.05.01. 19:49:49

@Pácsó Ármándó: tengeri dévid a horpadtfejű neve?

LoveMy 2012.05.01. 19:49:55

@paranyuszi:

erről jut eszembe:
szombaton a TV2-ön lesz a MIB ;)
aki még nem látta!

Müszélia 2012.05.01. 19:50:30

a vv5-ben is kellett egy kira. mondjuk a csúf vera helyett.

inmemancsi 2012.05.01. 19:51:52

@paranyuszi: tényleg, a hiradó helyett találták.. még egyszer se láttam:))nem is fogom szerintem:))
@gyvy: banyek tényleg? olyan kicsi a kép, hogy nem látom ne értsd félre de a nyalókákat én is szeretem:)) és mi van a ventivel ha elnyalod a nyalókát?:))

Vadkörte82 2012.05.01. 19:52:40

@LoveMy: ..és pont az a rész megy a beharangozóban amit leírtál :)

@Pácsó Ármándó: meg sem jegyzem a ffi neveket..annyira jellegtelen mind.

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:53:07

@inmemancsi: Ja, "Dávid boldog, ha tenger lát!"

LoveMy 2012.05.01. 19:54:44

@Vadkörte82:
melyik?

remélem a mai részt már hibátlanul töltik fel :(

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:55:18

@Vadkörte82: Én meg elfelejtem a női neveket, nem vagyok én telefonkönyv :-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 19:56:25

@LoveMy: Huhh, azt már sokszor láttam! :D Alapmű :D

Vadkörte82 2012.05.01. 19:57:02

@LoveMy: a Niki kifeszített fejes..neveket nem tudok sorry.

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 19:57:32

@inmemancsi: Én már láttam, van egy rész (azt hiszem az egyben) amikor a tengeri malac énekel.. az kegyetlen.. .:D:D:D

inmemancsi 2012.05.01. 19:57:40

@gyvy: jaj csinike, ilyen tojásost láttam! és legalább fel lehet húzni a ventit, hogy ne kelljen folyamatosan tekerni?:)) - na jó abbahagyom:))

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 19:58:23

@Banyus83: Adjad, te ismeretlen nevű kedves nő :-)

LoveMy 2012.05.01. 19:58:45

@Vadkörte82:

Ja az Edgáröltönyös bogár :D

Lacka929 2012.05.01. 19:59:42

Szerintem azér' csomagolják be, mert épp nincs kéznél bot (vö: "bottal se nyúlna hozzá")...

Hurri Kán 2012.05.01. 19:59:53

@inmemancsi:
Nem. Elemmel megyen. De le lehet cölukszozni a gombot, akkor nem kell folyamatosan nyomni. :)

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 20:01:13

@LoveMy: Az. Sokszor kellett rögtönöznöm, kedves ..., hmm ..., izé ...

Cathcart_ezredes 2012.05.01. 20:02:30

Csíra múltkor említette, hogy kiütések vannak rajta, és terjednek... Lehet a többiek beparáztak hogy átterjed a kór, és ezért így zárták ki a fertőzést.

Pokróc 2012.05.01. 20:02:34

ezen sajnos nem működik az éden extra 33 része,

play.viasat.hu/series/eden_extra/edenextra133

van valakinek egy működő linkje?

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 20:02:46

@gyvy: És miközben nyomod, nyalhatod is? :-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 20:03:27

@Pácsó Ármándó: Bakker, ugyanaz a figura jutott eszembe róla!! :D :D:D:D De az én kedvencem a turbós állatka volt, (nem emlékszem a nevére) akinek egyszer ilyen Red Bull szerűt adtak és gyakorlatilag dimenziót lépett, annyira felgyorsult :D

murunga 2012.05.01. 20:04:07

ezt a punettit csak igy lehet megqrni, különben elmozogja!
szájába pecek.

lásd még mechanikus narancs

paranyuszi (törölt) 2012.05.01. 20:04:23

@Cathcart_ezredes: A humorod még mindig képszerű, ezért ezt is elképeztem... ááááá :D::D::DD

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 20:04:39

@Pokróc: Banyus29 próbálja feltenni az Indavideó-ra asszem.

inmemancsi 2012.05.01. 20:04:47

@gyvy: akkor kérek szépen egy ilyen cöllukszos modellt sápadtrózsaszín-cukorsárga-halványkék kivitelben a nyali ha lehet eprös lögyen:))

murunga 2012.05.01. 20:05:28

egyébként a gyros csomagokat szállitják még igy...

LoveMy 2012.05.01. 20:06:26

@Pokróc:
Hát ezen rugózunk már reggel óta!

LoveMy 2012.05.01. 20:09:40

eden_hotel2.postr.hu/vad-sztriptiz-ugyis-meleg-van

Ezek szerint a jövő héttől már nem lesz beköltöző, csak kiköltöző!

Pokróc 2012.05.01. 20:10:38

@Pácsó Ármándó: @LoveMy:

akkor gondolom felteszi ide a linket?

örülök, hogy nem az én gépem rossz...

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 20:15:31

@LoveMy: Ha ez a tegnapi Kíra&Noé táncika, akkor az nem volt akkora sztriptíz.

@Pokróc: Gondolom

kerdesek05 2012.05.01. 20:17:30

@Pácsó Ármándó: Dévíd Pít és a Dunai Hajós közösen fog felnőtt filmet forgatni?:)

LoveMy 2012.05.01. 20:18:08

@Pácsó Ármándó:

Nem is az volt a lényeg, hanem az előtte felvezető szöveg.

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 20:21:12

@LoveMy: Márakinek .. :-)

@kerdesek05: Ez már a 06-os kérdés :-)

LoveMy 2012.05.01. 20:23:32

@Pácsó Ármándó:
Na akkor mesélj, mit tudsz még?

kerdesek05 2012.05.01. 20:28:11

@Pokróc: lejátszót váltottak és gondolom ünnepnap szarnak az egészbe.:)

inmemancsi 2012.05.01. 20:34:52

@kerdesek05: horpadtfej és tojás megvan dunai hajós ki?

LoveMy 2012.05.01. 20:36:00

@Pácsó Ármándó:
Már épp ideje lesz, mert már sokkal tartozol: krémlikőrözgetés, fincsi rablóhusi, franciasali (hmmmm nyami!!!)
stb... ;)

BiP 2012.05.01. 20:36:14

@Pácsó Ármándó: Most nézem az extra ezen részét. Kíra mondja Noémire, hogy milyen bugyi van ezen?
Szerinte csak a tanga a bugyi? Csak az lehet szexi, ha kilóg az egész segge?
Csíra, aki alapjában véve vékony (gyanítom nem sokat tesz érte, csak szerencsés), viszont nagyobb hasa van, mint nekem, az egy cseppet se fikázza szerintem a másikat.

Ez az új Roland gyerek nem csak hogy mondatokat nem bír formálni, de "biozuonyos huangokat nem bír kiuejteni". Egyszerűen fáj hallgatni.

LoveMy 2012.05.01. 20:36:55

@kerdesek05:
akkor ezek szerint a mai már JÓ lesz...holnap?

LoveMy 2012.05.01. 20:38:37

@BiP:
Tudsz egy linket az extráról?

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 20:46:31

@LoveMy: (Asszem neked amnéziád van vagy Alzheimered. Ezek már mind megvoltak :-))

@BiP: Ez nekem is feltűnt! Noé bugyija is szexi volt, mondjuk én nem Noéval nézném meg :-). Ez a Roli gyerek sokat kourjongautott a Dunán, lehet.

inmemancsi 2012.05.01. 20:47:44

@LoveMy: na figyu itt van gyvy a csodaszakács meg pácsó a nagyszájú végülis szervezhetnénk egy grillpartit is

kerdesek05 2012.05.01. 20:49:13

@LoveMy: én nem vagyok biztos benne, hogy a mai jó lesz.. sőt szerintem az egész heti szarul lesz feltéve:)

kerdesek05 2012.05.01. 20:50:21

@inmemancsi: ő mondta, 3 évig hajós matróz volt

Banyus83 2012.05.01. 20:50:40

@Pácsó Ármándó: Te aztán tudod, hogy kell kedveskedni :-))

Alakul az indavideó...már 73%on áll :-)

LoveMy 2012.05.01. 20:50:41

@Pácsó Ármándó:
Neked meg vagy elgurult a gyógyszered vagy nem vetted be...
Egyik sem ért ide, vagy te is csak elhúztad a mézesmadzagodat!
Hát igen, aki még a nevekre sem emlékszik!

@inmemancsi:
Én benne vagyok! :)

kerdesek05 2012.05.01. 20:50:54

@BiP: ez engem is érdekel, hol nézed az extrát?

LoveMy 2012.05.01. 20:51:26

@kerdesek05:
faca :(

@Banyus83:
De cukimuki vagy! ;)

Banyus83 2012.05.01. 20:52:33

@LoveMy: Hát azért a "pár nap" tág fogalom :-D nem hiszem, hogy már csak a héten költöznek be újak...3 hét még hosszú idő ugyanazzal a 10 emberrel, még ha fogyatkoznak is...

inmemancsi 2012.05.01. 20:54:56

@LoveMy: ok úgyis fogyóznom kell:)) lesznek díszvendégek is, kit hívjunk meg az éden hotelesek közül?

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 20:55:07

@LoveMy: Nem Te voltál az a vöröshajú, kékeszöld szemű mellben tehetséges lány?
Vagy megint elbattam?

Banyus83 2012.05.01. 20:55:10

@kerdesek05: Ami nem lesz jó, azt megpróbálom majd felrakni indavideóra, ha a mai összejön...majd nem este 7kor állok neki :-D

kerdesek05 2012.05.01. 20:56:58

"MATCSI: Egy dolgot el kell még mondjak..."

szállóige lesz:)

Cathcart_ezredes 2012.05.01. 21:00:00

@LoveMy:
ne légy Naiva: Pácsó mindenkit ilyenekkel hiteget, közben egy nagymamakorú nővel van viszonya, akit majd jövő héten fog sixx idecitálni, hogy szembesítés legyen:)
@paranyuszi: köszi, de rájöttem, hogy a megoldásom hülyeség, mert igazából dugulás van a tükörszoba wc-jében, és ezek a hülyék a csőgörényt az ÉH görényével próbálták pótolni. Viszont be kellett tekerni, hogy a vasak nehogy beakadjanak valamibe.

inmemancsi 2012.05.01. 21:05:46

@Banyus83: már reklámozzák az új viasat play oldalt:))vajon az összes videótígy rakták fel

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 21:05:54

@Cathcart_ezredes: Pedig már éppen indultam volna Vasbogdányba viacolort rakni...

@Banyus83: De mér'? :-)

LoveMy 2012.05.01. 21:07:11

@Pácsó Ármándó:
NEMMMMMMMMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Te kamerázol?

Cathcart_ezredes 2012.05.01. 21:08:41

@Pácsó Ármándó:
Aha, most hogy kész, már jelentkeznél a fröccsért, meg hogy bevésd a betonba, hogy "szeretlek Hiper!"
@Banyus83: :)

LoveMy 2012.05.01. 21:09:57

@Cathcart_ezredes:
Nagyon bízom benne, hogy láthatjuk majd :)

inmemancsi 2012.05.01. 21:11:15

ebben a boss reklámban a button jól néz ki-

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 21:11:51

@Cathcart_ezredes: Hiper benne van a betonban? Birkaburkolat! Vagyis juhéjj!

Banyus83 2012.05.01. 21:12:59

@Pácsó Ármándó: Látod...a tiedet is bírom :-D

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 21:14:25

@Banyus83: Na jó, én is bírom az ezredesét. Pláne, ha nincs befröccsözve, mint most :-))

Banyus83 2012.05.01. 21:14:33

Na remek...feltöltődött 90%ig a videó, aztán eltűnt...ki érti ezt? Én nem, úgyhogy asszem be is fejeztem...BOCSI!!!!

inmemancsi 2012.05.01. 21:15:15

@LoveMy: a grillparty külön programja lesz:)))

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 21:15:36

@inmemancsi: És a "Pácsó Ármándó 2012.05.01. 20:55:07" :-)

Cathcart_ezredes 2012.05.01. 21:18:21

@Pácsó Ármándó:
Azt még lehet, csak aztán ki ne jelentsd, hogy intim jóbaráti viszonyban vagyunk, mint Naomi volt Omárral:)

inmemancsi 2012.05.01. 21:20:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: jaj de jó, nembaj, legalább nem égünk meg:)) kellene egy szervező a grillpartihoz, és mivel te tehetséges vagy

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 21:21:29

@Cathcart_ezredes: Nem, nem. Tartjuk a három (hosszú)lépés távolságot!

Na további jó szurkolást, mentem nézni az HÉ-t és az ÉH-t!

Banyus83 2012.05.01. 21:21:59

@inmemancsi: Köszi, megpróbálom, bár azt írja, hogy max. 100 MB lehet, ez meg 250, de majd kiderül...

inmemancsi 2012.05.01. 21:24:13

@Banyus83: várjál akkor keresünk olyat akkor inkább amire ráfér, fijúk segítség

inmemancsi 2012.05.01. 21:27:51

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: gyvy főzne pácsóval, meg még lenne program, fellép az edinafanclub is meg ilyenek

inmemancsi 2012.05.01. 21:28:51

@Pácsó Ármándó: mennyi vörös hajú voltitt akkor én még mindig vagyok:)) és zöldeskék, mell stimmel

raspberrypie 2012.05.01. 21:30:35

gyerekek, valaki tényleg paterolja ki ezt az anikót már

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.01. 21:31:05

@inmemancsi: nem vagyok itt pár napig, aztán már mindenki öri-bari?:D

Nem lesz ez így jó:)
Ötletelek szívesen, de ebből inkább kimaradok, mert abszolút nem érek rá Pestre menni:D

mangalor 2012.05.01. 21:32:00

Jó estét,

Máté már piálással kezdi a napot?:o

Levente-Csíra, hajrá!!

inmemancsi 2012.05.01. 21:33:28

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: na ne már ne legyél busy:)) különben is virtuálisan indítunk

Veder1 2012.05.01. 21:34:02

@mangalor, most azt akarod szegény málészájúnak, hogy cseberből-vederbe essen? :)

genevieve 2012.05.01. 21:34:05

aham, tisztán látszik, hogy levi és anikó CSAK! taktikából balhéztak:-DDDDD

szgy 2012.05.01. 21:35:04

kibújt a szög a zsákból, csírának új mell kell, úgy látszik ez a sorsa a valóságshow nyereményeknek, jól járnak a fröccsöntők

inmemancsi 2012.05.01. 21:36:27

roland ha a száját nem is tudja de legalább afülét használja

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.01. 21:37:45

@inmemancsi: oké, virtualitásban benne vagyok:)

Megjegyzem, nem tartozom a gazdag kommentelők közé:P:P:P

inmemancsi 2012.05.01. 21:39:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: nem megy jól a casting?:)) fényevős buli legyen?:))

sogeking 2012.05.01. 21:39:08

@inmemancsi: látom, abból a listából már van, ami nem is létezik :)

foxglove (törölt) 2012.05.01. 21:39:13

Anikó most is azért tajparaszt, mert a többieket akarja megtéveszteni:)

egyébként így eltelt volna 4 hét, mert úgy tűnik, megint menstruál...

szgy 2012.05.01. 21:39:40

hipert ne nézze senki hülyének mert ő öregebb annál.

mangalor 2012.05.01. 21:39:48

Megint érzem a szívlapátot a kezemben... Levente elég jól kezeli, de én még most sem értem, hogyan lett LMZ a hibás:o

sogeking 2012.05.01. 21:41:01

Anikó fanklub tagságomat ideiglenesen szüneteltetem :)

Veder1 2012.05.01. 21:41:04

Szerintetek mikor fog lerobbanni Anikó feje a nyakáról?

Grozunol 2012.05.01. 21:41:20

Idegbeteg csaj. Az a tipikus ember aki, magának mindent megengedhetőnek tart, de másnak kuss.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.01. 21:41:40

@mangalor: minden nő tud ilyen idióta lenni és az hazudik, aki azt mondja, h nem:D

@inmemancsi: nem, amióta nem vagyok celeb:D

ZuzuPetals 2012.05.01. 21:42:03

Most szerencsés, hogy LMZ ilyen higgadt. Én már kitéptem volna Hiper gerincét.

raspberrypie 2012.05.01. 21:42:06

"na én most hagytam abba" - (anikó) add fel, kérlek *.*

foxglove (törölt) 2012.05.01. 21:42:17

komolyan mondom, imádom levente idegrendszerét. ritka kincs.

inmemancsi 2012.05.01. 21:42:37

@sogeking: jó, hát én nem vagyok alapos nem néztem végig listát

mangalor 2012.05.01. 21:42:42

@Vödör: Csírának megvan a magához való esze, de legalább mentálisan stabil:D

LoveMy 2012.05.01. 21:42:51

@mangalor:
Bocs, a szenes szívlapát az én projektem!
De beállhatsz a sorba! ;)

Banyus83 2012.05.01. 21:42:52

Most komolyan: MI BAJA ANIKÓNAK???? Valaki világosítson már fel, mert komolyan nem értem... Ez full bolond...és eszelős...

sogeking 2012.05.01. 21:42:57

jó messzire mentek lovakat látni :)

szgy 2012.05.01. 21:43:20

a zúj csaj még nem látott lovat?!?!

mi értelme van annak hogy a két újat küldik egymással randizni?

kovácspéterke 2012.05.01. 21:43:30

jól megmutatta ezzel a ki-berohangálással :D

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.01. 21:43:40

@sogeking: vow, neked olyanod van?! Mar csak ez maradt, vagy hogy? :)

vallatas 2012.05.01. 21:43:43

LMZ hihetetlen idegrendszerrel rendelkezik.
komolyan irigylem, like.

köpést, ütést is kinéztem volna Hiperből :-) valaki érti, hogy valójában mi is a baja?

inmemancsi 2012.05.01. 21:43:53

@sogeking: a klub hiánya miatt:))@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hiányzik a manager tudom:))

genevieve 2012.05.01. 21:44:01

@mangalor: hát mert csak:-DDDD

anikónak az a baja levivel, hogy az halvérű és nem ordibál vele viszont, nem ugrik semmilyen provokációra, ettől anikó egyre kétségbeesettebb lesz és fenyegetőzik, valamiért baromira bepánikolt...

Éder mester 2012.05.01. 21:44:24

Hujjujujj, Rolandnak inkább Naomi után kellene kepesztenie, az értelmi szint stimmelne.

Banyus83 2012.05.01. 21:45:01

De honnan fogják tudni, hogy ki lesz védett????

Veder1 2012.05.01. 21:45:29

Remélem csaj kap védettséget, és Anikó végre repülhet

raspberrypie 2012.05.01. 21:45:34

csak a roland (így hívják?) nem bírja anikót :D haha

Vadkörte82 2012.05.01. 21:45:50

@Banyus83: nem kapta meg a heti adagját...amúgy előre is nagyon sok szerencsét kívánok a következő párjának! ehhez aztán kell idegrendszer.

foxglove (törölt) 2012.05.01. 21:45:51

@vallatas: én is pont ugyanezeket írtam:)

mangalor 2012.05.01. 21:46:14

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: tudom, vannak ilyen napok minden nőnél, de könyörgöm, Anikónál hetek óta tart és súlyosbodik:))

Márk meg hogy aggódik Pocakért:D

Kivétel 2012.05.01. 21:46:19

Én már megütném.... kb eddig tart a tűréshatárom..

Banyus83 2012.05.01. 21:46:29

@Vadkörte82: Hát komolyan....nem is értem...

foxglove (törölt) 2012.05.01. 21:47:00

@genevieve: neked is szimpatikus levente? annyira bejön, hogy ilyen nyugodt tud maradni

sogeking 2012.05.01. 21:47:10

@Yooha: igen, kezdetben Edina, aztán nem, majd Anikó és Kíra, most maradt Kíra :)

@inmemancsi: nem is :)

@genevieve: és te?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.01. 21:47:15

@genevieve: de bölcs:D

@inmemancsi: jól tudod, kellene nekem egy...

@vallatas: valakinek vinni kell a műsort.

@sogeking: valahol el kell kezdeni:D

szgy 2012.05.01. 21:48:23

dikk, újcsaj beszél spanyolul? mármint többet mint hogy "gracias"

inmemancsi 2012.05.01. 21:48:25

megint lemaradtam előzetesről

mangalor 2012.05.01. 21:48:33

Egy dolgot még el kell mondjak... én vagyok az apád:DD na!

Veder1 2012.05.01. 21:48:57

@foxglove szerintem inkább csak megijedt, én be lennék szarva egy ilyen pszichopata mellett :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.01. 21:49:07

Nem unják még ezt az Edina, Máté sztorit? Csak kérdezem....

Hurri Kán 2012.05.01. 21:49:26

@inmemancsi:
Izé... nem is tuttam, hogy fellépésem lesz. :D

Banyus83 2012.05.01. 21:49:26

Ki fog vitázni reklám után?

mangalor 2012.05.01. 21:49:42

@LoveMy: Csak utánad!:) A lényeg, hogy legyen elég helyem nagyot lendíteni!

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.01. 21:50:05

@Pácsó Ármándó: pácsóka ugye megmondtam már reggel h így lesz? :D régi bedobja a párját választja az újat - cserébe ő lesz következőn védett én megmondtam megmondtam megmondtam :D

sogeking 2012.05.01. 21:50:21

@mangalor: vagy:
/nem vagy tízpontos az ágyban
/én igazából a fiúkat szeretem

inmemancsi 2012.05.01. 21:50:46

@gyvy: jaj de jó, hogy visszajöttél:) igen, majd megstylingollak:))

foxglove (törölt) 2012.05.01. 21:51:03

@Vödör: á nem, szerintem ilyen természet, fát lehet vágni a hátán... jóféle...

vécés jóska 2012.05.01. 21:51:05

Nem tudom, ki mondta hogy FSzK + Broki csókolozni fog, de eddig ennek se híre-se hamva.

Banyus83 2012.05.01. 21:51:44

@vécés jóska: Lehet majd reklám után...az lesz a vita idítója...

kerdesek05 2012.05.01. 21:51:46

Elemző Leventét ismeri valaki? Hol elemez? értelmes fickónak tűnik

LoveMy 2012.05.01. 21:51:56

@mangalor:

Igyekszem jó nagyot ütni, és ígérem sietek, hogy mielőbb beleadhass apait-anyait ;D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.05.01. 21:52:34

@Banyus83: :D hát most már ezt se mosom le magamról :D

kerdesek05 2012.05.01. 21:52:48

jön az FSZK-BROKI-NAÍVA trió

inmemancsi 2012.05.01. 21:52:55

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: nem most izgi lesz@jadebulgari: pacsi eltünt.. tényleg megmondtad? nem semmi

genevieve 2012.05.01. 21:52:56

@foxglove: igazából nekem senki nem szimpatikus:-)

de anikó egy játékban a párja, tehát semmi, de semmi nem menti azt a viselkedést ahogyan emberileg megalázza leventét...még akkor se, ha valóságban a párja lenne, igy nem viselkedik normális ember a másikkal...jellemtelenség...

és azt most már tisztán látszik, hogy ez nem taktika...
sőt ha taktika lenne, a leghülyébb dolgot csinált anikó, sebezhetőnek láttatja a kapcsolatukat...

szgy 2012.05.01. 21:53:26

@foxglove: a piaci elemzés, vagy inkább a kereskedés egyik fontos kelléke a profi stresszkezelés. gondolom jó lehet a szakmájában.

Banyus83 2012.05.01. 21:54:00

@jadebulgari: Hát nem... :-D

@kerdesek05: Szerintem is...

genevieve 2012.05.01. 21:54:08

@sogeking: én sose voltam anikó fan:-)))

Enrich 2012.05.01. 21:54:34

Ez a hiper amúgy biztos leszbikus. Egy férfi a való életbe már biztos agyon verte volna.

Banyus83 2012.05.01. 21:54:43

Aha...a másik megy...

inmemancsi 2012.05.01. 21:55:11

@szgy: ááá eddig nem sokat viritott transzinak köszönhetően kezd felkúszni, a transzi sárba döngölése felemeli

hóódejóó 2012.05.01. 21:55:40

@Enrich: remélem. és találkozik egy hasonló hisztis picsával :)

Veder1 2012.05.01. 21:56:15

Nem látok semmit az új csajban, de remélem ő lesz a védett. Jó lenne, ha most nem a srácok szívnának.

sogeking 2012.05.01. 21:56:25

@genevieve: arra, gondoltam, hogy kivel szimpatizálsz, de közben kiderült :)

foxglove (törölt) 2012.05.01. 21:57:04

hehe, FB-on pít is levi idegrendszerét dicséri, ő már szétszedte volna a berendezést:)

IllaryBlasi 2012.05.01. 21:57:20

Ola!
Én még mindig aszondom, Noémi a legnagyobb játékos, nem tudom hányadik párját gyűri és most rárepül majd a Frankeinstein-fejűre.

Banyus83 2012.05.01. 21:57:31

Edina miatt remélném, hogy a pasi lesz védett, viszont akkor az Anikónak is jó...így már nem remélem annyira...

sogeking 2012.05.01. 21:58:43

Kíra ezután bekeni a testét olajjal, és úgy fog csúszkálni Márkon

szgy 2012.05.01. 21:58:55

csíra a fogyókúra lustább módját választja a fóliázással. inkább ugrálna a lépcsőn ő is.

mangalor 2012.05.01. 21:59:01

rájöttem, hogy kire emlékeztet az új csaj, a Palotás Petrára, ezért volt ismerős, pedig soha nem találkoztam Bettina nevű nővel:)))

Veder1 2012.05.01. 21:59:09

A benti srácok miért Rolandot akarják bent tartani?

genevieve 2012.05.01. 21:59:28

csira nem egy szégyenlős tipus:-DDD

szgy 2012.05.01. 21:59:36

csak nehogy a egymegegymeggymagot is betekereje :-)

LoveMy 2012.05.01. 22:00:04

@Banyus83:
viszont ha csaj lesz védett, akkor Hiéna repül, mert utálja az új csaj!

szgy 2012.05.01. 22:01:25

most ez mi? a pít meg ketten döntik el? hárman elég kevesen vannak ha a többiek a csajra szavaznak.

Vadkörte82 2012.05.01. 22:01:40

@LoveMy: nagyon remélem!! ez így jó is lenne.

Veder1 2012.05.01. 22:02:52

@szgy a lányok a faszira fognak, hogy mentsék a seggüket, ezért nem értem, hogy a Pít miért ezt a baromságot találta ki.

inmemancsi 2012.05.01. 22:04:25

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hát húzzák mint a rétestésztát, mostmondta csak edina, hogy máté felzabálja a bejövő csajokat a szemével, majd reklám

genevieve 2012.05.01. 22:06:03

@Vödör: hogy a pasi ne őket lökje ki:-)

igy a srác úgy érzi lekötelezett lett nekik..

Banyus83 2012.05.01. 22:06:20

@LoveMy: Hát ja...de még csütörtökig ki tudja...sok minden megtörténhet...ebben nem lehet bízni...lehet mégis olyat ejt ki, akit nem kéne. mondjuk ez igaz a pasira is...

Bár van egy titkos tippem, hogy ki nyer a végén, igaz nem tudom ész érvekkel alátámasztani (ezért el sem mondom)...majd kiderül...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.01. 22:06:43

@inmemancsi: hűha, de izgi:D Ezért megérné néznem, de nem megy, ez van:D

lemonkeyface (törölt) 2012.05.01. 22:07:40

Vonatozok. Azok kivul h hiper idegbeteg tortent mar vmi? Disney broki vonalon?

mangalor 2012.05.01. 22:07:43

Edina tunikája annyira tetszik, tudja valaki, milyen termék?

Banyus83 2012.05.01. 22:08:29

@hfeeri: majd még csak most fog...

Hurri Kán 2012.05.01. 22:09:15

@sogeking:
Márk ennek nem szerintem nem fog örülni. :D

Banyus83 2012.05.01. 22:09:25

Na, holnap Pécset teszik tönkre az édenesek :-)

LoveMy 2012.05.01. 22:09:43

@mangalor:
elég sok ruhája tetszik, elfogadnám mindet! ;)

vallatas 2012.05.01. 22:11:06

@foxglove: milyen néven van Pit a facebookon? hol találtad meg?:-) és a többié?
köszi

szgy 2012.05.01. 22:11:09

hű, edina, milyen szemekkel néz broki a csajokra...

Veder1 2012.05.01. 22:11:57

@genevieve, ez akkor lenne jó taktika, ha egymás között is azt beszélnék, hogy ezt csak beadagolják a Rolandnak, mivel nem tudják ki lesz a védett. Így bármelyik esetben ők megúsznák, de Pít konkrétan az új srácot akarja bent tartani, ezt nem értem :O

mangalor 2012.05.01. 22:11:58

@LoveMy: igen,jó cuccai vannak!! Sztem neki van a legjobb ruhatára:)

szgy 2012.05.01. 22:12:45

Edina panaszkodik mindenkinek hogy nem bírja azt hogy broki milyen szemekkel néza csajokra azok meg odavannak érte

ZuzuPetals 2012.05.01. 22:13:09

Azért Naiva sem lehet túl biztos a szerelmében vagy miben, ha folyton mindenkire féltékeny.

sogeking 2012.05.01. 22:13:23

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: a pultos srác meztelenre vetkőzött, és lelocsolta magát alkohollal, a lányok most kezdik lenyalni róla :D:D

raspberrypie 2012.05.01. 22:13:46

ezt az andit azért kezdem megkedvelni :)

sogeking 2012.05.01. 22:13:59

megvan a holnapi animált gif :D:D:D:D:D

raspberrypie 2012.05.01. 22:14:30

na, most lesz a máté & noémi cucc?

szgy 2012.05.01. 22:14:47

ez a túmacs valami mexikói tájszólás? :-)

broki meg noémi azt tárgyalják hogy fognak-e találkozni odakint

vallatas 2012.05.01. 22:14:51

Hiper toljad le, bár ezért nem kapsz külön pénzt :-)

"Intimlelkitársbazdmeg"
az!!!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.01. 22:15:57

@sogeking: áááá, ez nem érdekel, csak, ha te teszed, szaladok akkor:D

ZuzuPetals 2012.05.01. 22:16:07

Naiva agyfaszt kapott. Szexhiány.

szgy 2012.05.01. 22:16:19

noémi azt mondta edinára hogy "a cuki lánynak tűnő lány" ezen edina úgy kiakadt hogy elment bőgni

Veder1 2012.05.01. 22:16:45

A csajok összehangolták a vörös szörny időszakát, vagy mi a szar van?

mangalor 2012.05.01. 22:17:30

de most mit is mondott Noémi a Naivának??

raspberrypie 2012.05.01. 22:17:53

hát ha most máté elmondja az exét edinának, tuti össze fog törni a csaj

ZuzuPetals 2012.05.01. 22:18:52

@mangalor: hogy cukinak tűnő lány.

genevieve 2012.05.01. 22:18:59

jézusereje ne hagyj el.....edina bazdmeg

szgy 2012.05.01. 22:19:28

most beszél broki edinával hogy naggyon hiányzik ennyi a kinti barátnője - "én k.rvára nem akartalak megbántani"

levi és hiper az amerikai szépségből a főszereplő házaspárra emlékeztet

ZuzuPetals 2012.05.01. 22:19:38

@raspberrypie: egyelőre Broki tört össze... :)

raspberrypie 2012.05.01. 22:19:56

most mondja el a máté

szgy 2012.05.01. 22:20:26

broki elmond még egy dolgot, hogy a külön randin itt volt a csaja
edina: most ugye viccelsz?

szgy 2012.05.01. 22:21:29

edina úgy érzi mintha kiszakítanák a szívét

LoveMy 2012.05.01. 22:21:32

@mangalor:

Én sem értettem igazán de úgy jött le, hogy már sokszor mondta ezt már neki!
És sokszor szólt már ezért FSZK-nak!

genevieve 2012.05.01. 22:21:45

ez a csaj tényleg hülye...

sogeking 2012.05.01. 22:21:49

Edina mindent nagyra értékel - F6

raspberrypie 2012.05.01. 22:21:57

"én nagyon nagyra értékeltem ezt a mátéban, hogy elmondta, hogy találkozozz a barátnőjével, mégha ennyire belém is taposott" naneeee

szgy 2012.05.01. 22:22:13

de nem tud rá haragudni

genevieve 2012.05.01. 22:22:35

na, ezt már nem hiszem el.....

foxglove (törölt) 2012.05.01. 22:22:41

@vallatas: írjál privit, de nehogy meghekkelj!

inmemancsi 2012.05.01. 22:22:44

baszki és ezek után csókolóznak

ZuzuPetals 2012.05.01. 22:22:51

És ezek után smár. Ez a csaj tényleg hagyja, hogy feltöröljék vele a padlót. Meg is érdemli.

mangalor 2012.05.01. 22:22:54

na,jó sokat kellett hozzá innia, de megvan. végre!

Éder mester 2012.05.01. 22:23:06

Hátizé, ilyen állat márpedig nincs.

raspberrypie 2012.05.01. 22:23:06

ezekután jobban dúl a láv, mint eddig :'D ne nene

Veder1 2012.05.01. 22:23:21

Ez rohadt vicces :D

szgy 2012.05.01. 22:23:24

b.szki, broki edina széttett lábai között fekszik :-)

sogeking 2012.05.01. 22:23:30

@genevieve: én sem :)
Edina tényleg lüke

genevieve 2012.05.01. 22:23:32

akkor ennyit a megbánásról...már áll is máté farka....

vallatas 2012.05.01. 22:23:32

s most szabad a csók!
milyen világ ez :-)
irány mehikó!

@foxglove: ide nem tudod linkelni?:-)
tiltja a törvény?:)

foxglove (törölt) 2012.05.01. 22:23:37

nem hiszem el, edina csak bezárta a bukszát!

sawyer_15 2012.05.01. 22:23:44

Edina teljesen menthetetlen...
Máténak hiányzik a barátnője, ezért kavar Edinával... tökéletesen helyettesítő termékek...

foxglove (törölt) 2012.05.01. 22:24:41

@vallatas: na jó, de legalább a másikra gyere át

inmemancsi 2012.05.01. 22:25:07

hogynézkiez a szerencsétlen hé

raspberrypie 2012.05.01. 22:25:10

na, holnap lesz a máté @ noémi "csók", ami kb, egy puszi volt a noémi nyakára

ZuzuPetals 2012.05.01. 22:25:13

Szerintem ez FSZK és Broki között csak ölelés (reggel is ezt mondtam).

sogeking 2012.05.01. 22:25:15

bakker Edinának legalább Andi adhatna egy baráti pofont :)

kerdesek05 2012.05.01. 22:25:34

Máté-Fszk-Edina trió akkor csak holnap lesz:)

szgy 2012.05.01. 22:25:44

előzetesben edina meglátja ahogy broki noémivel smárol a bárpultnál, erre "olyan remegés jött rám hogy azt el nem tudom mondani, nagyon ideges lettem"

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.05.01. 22:26:20

Ha a jatek vegen megmondanak, hogy Mate, Edina es a baratnoje fizetett szineszek voltak (persze nem is nyernenek) akkor azert itt mindenki maga ala csinalna, ugy erzem :D

sogeking 2012.05.01. 22:26:20

@kerdesek05: kell a kiemelt reklám a sikosítónak

LoveMy 2012.05.01. 22:26:20

Nem is csókolózott az FSZK meg a Máté, csak megpuszilta a nyakát!

kerdesek05 2012.05.01. 22:26:43

Tabuakt döntöget ez a viasat az Edina-Máté duóval:) Ha nem takarják ki Máté Brokiját, meg Edina engedi a sexet világosban ment volt a buli:)

sogeking 2012.05.01. 22:27:07

@LoveMy: de közben a keze a bugyijában volt :D (nem)

ZuzuPetals 2012.05.01. 22:27:14

@LoveMy: erről van szó. Csak felfújták.

kerdesek05 2012.05.01. 22:27:29

Jó csávó ez a Máté, bevallja fontos neki a barátnője, sír érte, Edina megérti, aztán meg Máté még baszni is akar:)
Ennyire fontos a kinti a barátnő:)

genevieve 2012.05.01. 22:27:30

remélem edina kikapcsolta otthon az összes tévékészüléket, mert anyukája szive biztosan megállt ha ezt látta...

AdnamA 2012.05.01. 22:27:30

Ez a Máté egy akkora F*SZ mint ide Méhhikó! Színt vall. Oké. Egy pont. De azért a beszélgetés végén smaciparti. Jólvan benyeltem. De hogy a szobában meg rámászott Edinára...nnna ammár SOKK!

inmemancsi 2012.05.01. 22:27:38

@szgy: nem láttam már megint

Banyus83 2012.05.01. 22:28:02

Komolyan...én, mint Edina-fan kijelentem, hogy ez a nő hülye!!!! Már megint ő mentegetőzik, kér elnézést, biztosítja róla, hogy még mindig bízhat benne stb...Én ezt nem érem fel ép ésszel!!!!
Máté meg...elsírja, mennyire hiányzik neki a csaj, aztán smár????? És megint ott tartunk, mint 2. héten...Máté: "Csak egy kicsit..." Nincs új a nap alatt... :-d

FSZKval messze nem volt csók, max. ölelés...Edina megint túlkombinál :-)

Ződibaba 2012.05.01. 22:28:49

@vallatas: :DDDD Maximum intim fejlövés....Sötét Noémi (is), mint a belsőzseb ....:)))))

szgy 2012.05.01. 22:29:40

a nap mondása: "kertész voltam ausztráliában b.zmeg!" :-)

Banyus83 2012.05.01. 22:30:03

Még jó, hogy Edina legalább a szexet nem hagyta...a végén még szüneteltetnem kellett volna az Edina FC tagságomat :-P

kerdesek05 2012.05.01. 22:30:35

@ZuzuPetals: szerelmes embertől ne várjunk racionális cselekedetet

Cathcart_ezredes 2012.05.01. 22:31:14

Aztakurva... Lehet, hogy Broki egy igazi hernyó, de most már Edinkától tényleg kitépem az összes hajam! Erre nincs mentség komolyan. Ha tudták volna a szüfrazsettek, hogy ide jutnak a nők, akkor hagyták volna a picsába az egészet.

sogeking 2012.05.01. 22:31:17

Dávid gyerekkorában olyan, SM csikit kapott, hogy ellilult az ajka

kerdesek05 2012.05.01. 22:31:19

@szgy: és Broki nevéhez méltóan alig fért vissza a gatyóba a csudafasz:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.05.01. 22:31:41

@kerdesek05: aha, neked:D Még jó, h nem látom, irritál, nem kicsit, nagyon:D

Na, jó éjt Mindenkinek!

ZuzuPetals 2012.05.01. 22:32:29

@kerdesek05: Már írtam korábban: szerelmes nem egyenlő a tartás nélkülivel.

Banyus83 2012.05.01. 22:32:31

@kerdesek05: Az oké, de ennyire megalázni magam...remélem Edina ma este a fejét verte otthon a falba...

Máté meg most úgy döntött, hogy akkor minden rendben??, Az otthoni láthatta, hogy ő milyen fasza csávó, akkor jöhet megint a "játékba minden belefér" taktika??

Vadkörte82 2012.05.01. 22:32:32

@Banyus83: :)) azért hozzáteszem FSZK-nak szexhiánya van..5 perce harcol Déviddel az extrában..

kerdesek05 2012.05.01. 22:33:24

@sawyer_15: Igen, a fiúk ilyenek, serelemesek egy csajukba epekednek érte, aztán a kéznél lévő kedveskét dugják meg: ))))

kozi001 2012.05.01. 22:34:24

@BiP: Érdekes egyébként mert vékony Kira lába, karja csak a hasa nagyobb, mint kellene! :)

kerdesek05 2012.05.01. 22:34:39

@Yooha: -HEEEEEEEHEEEEEEEEEEEEE: ))

ÜTNÉM A VIASATOT!:)

AdnamA 2012.05.01. 22:34:52

@kerdesek05: :-D "csudafasz" ezen mindig besírok :-D

Ződibaba 2012.05.01. 22:35:09

Anikó egyre mocskosabb módon viselkedik, biztos vagyok benne, hogy bolond, de minimum idegbeteg...Leventét meg össze kellene kötni Edinával, két ostoba. Leventének jól picsán kellene rúgni, ezt a katatóniás picsát. Ki az a férfi, aki tűri az ilyen beszólásokat, hogy szar vagy, hánynom kell tőled, add nekem a védettséget, aztán húzzál haza....Edina meg, még jó, hogy nem kért bocsánatot Mátétól, amiért bejött a barátnője, a randira.

AdnamA 2012.05.01. 22:35:56

És erről szól az EXTRA...Szuper! :-/

sogeking 2012.05.01. 22:35:56

@LoveMy: ott van zárójelben, hogy nem :)

hajrá Noémi :D

LoveMy 2012.05.01. 22:36:21

@kerdesek05:
pedig annak már a csók sem bele ;)
ennyit a Máté lelkiismeretéről ;)

vécés jóska 2012.05.01. 22:36:52

Edinára végképp nincs már mentség. Nem hittem el, amit látok, esküszöm. Még majdnem megint ő kért bocsánatot Brokitól, lefosom a bokám! Csoda hogy nem dugtak, holnap már gondolom fognak.
Ja amúgy az is kemény, hogy ebben az összefoglalóban egyszer sem mutatták Dávidszeretiatengert, azért az pöpec, ellenben Edinka vinnyogását minden adásban 20 percig nyomatják.

inmemancsi 2012.05.01. 22:36:53

ezt a szlovákost azért jól pofáncsapnám a 10 x-es szlovák szövege tájékán

LoveMy 2012.05.01. 22:37:17

@Cathcart_ezredes:
:DDD
lassan übereled sixxet ;)

LoveMy 2012.05.01. 22:38:29

@inmemancsi:
már én is beb...nék egyet a szívlapátommal, de csak a Hiéna után!

kerdesek05 2012.05.01. 22:38:38

a való életben a Máté-Edina párosnak lehet most április májusban a legnehezebb a bent lévők közül?:)

Banyus83 2012.05.01. 22:38:59

@vécés jóska: Egyet kell, hogy értsek...

Amúgy szerintetek aki megnyerte a játékot, azt rejtegeti a Viasat, vagy inkább pont, hogy ott van a közönségtalikon és egyéb megmozdulásokon, ha lehet?

mangalor 2012.05.01. 22:39:13

Andor sosem fárad el?

Betti meg röhej, de nem azt mondta, hogy a táncával fogja elcsábítani a fiúkat?? Megkockáztatom, még ritmusérzéke sincs:DDDDD

szgy 2012.05.01. 22:39:46

@kerdesek05: találtak egy skorpiót, elkezdtek tanakodni hogy mi legyen, megfogják vagy agyontapossák. csíra messziről elkezdte osztani az észt hogy "megmondták hogy agyon kell taposni azt a gedva skorpiót", elég okoskodó stílusban nyomatta többször egymás után. Dávid egy pohárral megfogta, erre csíra még jobban nyomta a taposós szöveget, mire Dávid ideges lett és benyomta ezt a szöveget, és még hogy "most mit okoskodsz b.zmeg?!" :-)

Banyus83 2012.05.01. 22:39:47

@kerdesek05: Meg Anikónak...szerintem már elbújdosott valahová...lehet Melákkal ment inkább USÁba... :-)

Ződibaba 2012.05.01. 22:40:16

@kerdesek05: Igazad van! A szerelem már csak ilyen. Az ész szavára fütyül a szerelem... NA DE AKKOR IS!!! KÖNYÖRGÖM!!!! :)

inmemancsi 2012.05.01. 22:40:59

edina meg mondhata volna, te meg a szlovák kurvának tűnő lány

kerdesek05 2012.05.01. 22:41:04

@vécés jóska: vajon miért? Azért mert a homár dévidke full alkalmatlan arra a a szerepre amire bekasztingolták az éden szereplőket..

LoveMy 2012.05.01. 22:41:50

@Banyus83:
te is lefosod a bokád? ;D

vallatas 2012.05.01. 22:42:42

"edina meg mondhata volna, te meg a szlovák kurvának tűnő lány"
:-DDDDD
nap kommentje!
@foxglove: köszi, megvan a többi lakó is
:+

AdnamA 2012.05.01. 22:42:44

@Banyus83: amennyiben jók az infóim a nyertessel kapcsolatban.

Vadkörte82 2012.05.01. 22:42:55

@Banyus83: igen én is erre gondoltam..Hiper még lehet itthon is azt magyarázza milyen szemét levi..

@LoveMy: mi lesz Edinkával???:(((

szgy 2012.05.01. 22:42:56

edina már andornak sír hogy nem bírja amit itt csinálni kell, a cukilányos beszólás miatt.

Banyus83 2012.05.01. 22:43:01

@LoveMy: Nem, csak már néha nem tudom magamban sem megvédeni Edinát :-)

AdnamA 2012.05.01. 22:43:41

@inmemancsi: wehhe hehhee ehhheee :-DDD

vécés jóska 2012.05.01. 22:44:00

@inmemancsi: :D Ha ezt mondta volna, akkor nálam átfordul pozitív kategóriába, pedig szerintem én utálom itt a legjobban Edinkát :)
@Banyus83: Amúgy szerintem inkább rejtegetik, úgyhogy remélem Levi nyeri

szgy 2012.05.01. 22:44:20

@inmemancsi: nagy poén! :-) ugyanez lett volna csak a noémi rohant volna el kiborulni

Banyus83 2012.05.01. 22:44:43

@AdnamA: Te ilyen bennfentes vagy? :-)

@Vadkörte82: Lehet...

kerdesek05 2012.05.01. 22:45:07

Leviről mi a helyzet? Merre elemez a civil életben?

szgy 2012.05.01. 22:45:23

hiper a szokásos, hadar, hadar, végén röhög, senki nem ért semmit belőle

Banyus83 2012.05.01. 22:45:37

@vécés jóska: Ne már...akkor még Anikó is esélyes...meg FSZK...

Vadkörte82 2012.05.01. 22:46:02

@LoveMy: mi lesz a fanclubbal??..kezd ő is vállalhatatlan lenni..vagy már az is :(

LoveMy 2012.05.01. 22:46:06

JUHÉ!!
Jó a viasat ÉH extra 34. linkje :)

Banyus83 2012.05.01. 22:47:11

@AdnamA: ...de valamit csak tudsz... :-))

@Vadkörte82: Nem...valakiben hinni kell :-D Csak mikor ilyen kis butus, akkor nehéz :-)

f.fredericks 2012.05.01. 22:47:25

Na most jutottam el arra a pontra, hogy nem tudom melyiket vágnám szájon. Hipert vagy FSzK-t.

Bár FSzK-t régebb óta rühelem, így tőle megszoktam a baromságokat. Ezért Hipernek adnék egy maflást csak úgy nevelő célzattal!

vécés jóska 2012.05.01. 22:48:22

@kerdesek05: Az igaz, hogy Dévid alkalmatlan, de akkor Edinka meg Máté is. Nem azért nézem az adásokat, hogy egyfolytában az enyelgésüket nézzem, akkor nézhetném a Barátok Köztöt is. Elvileg ennek a játék a taktikázásról meg a hódításokról kéne szólnia, de ebből én még szinte semmit nem láttam.

AdnamA 2012.05.01. 22:48:48

@Banyus83: "valamit" igen. de annyira védik az infót, hogy nem lepődnék meg ha kamu nyertes nevet mondtak volna.

LoveMy 2012.05.01. 22:48:50

@Banyus83:
persze ő is csak elhúzza a mézesmadzagot, mint te! Hogy tudok ám valamit, de nem fogom azért sem elmondani! BiBiBi!!!

AdnamA 2012.05.01. 22:49:55

@vécés jóska: a hódítás megvolt, Edinka behódolt Máté "csudafaszának" :-D

mocskosmacska 2012.05.01. 22:50:15

Én leviben azt nem értem, hogy ezen a kapcsolaton még mit próbál rendezni. Inkább új pár próbálna keresni magának.

Banyus83 2012.05.01. 22:50:18

@LoveMy: :-) Én nem tudok semmit, csak azt mondtam, hogy van egy elméletem...ennyi :-)

@AdnamA: Minden meglehet :-D Kíváncsi lennék, egyezik-e az elgondolásommal :-D

szgy 2012.05.01. 22:51:53

@AdnamA: tavaly a vége előtt 2-3 héttel valaki beírta hogy biztos forrásból tudja hogy a kristóf nyeri meg.

AdnamA 2012.05.01. 22:52:19

@Banyus83: az enyémmel egyezett...

Banyus83 2012.05.01. 22:52:25

@szgy: Szerintem nem is csak 1 valaki...

AdnamA 2012.05.01. 22:53:48

@szgy: igen tudom, néztem én is ÉH1-et. bár akkor még erről a blogról nem tudtam, de máshol is keringett a "pletyka" sőt ha okosan csinálta az ember még ki is lehetett gúglízni s vége előtt.

szgy 2012.05.01. 22:54:10

@Banyus83: biztos bement a bankba "szeretnék befizetni a számlámra 12 milliót" :-) oszt' kikotyogta az ügyintéző :-)

kerdesek05 2012.05.01. 22:54:51

@vécés jóska: akkor vegyük úgy mindenki alkalmatlan de akiről a legkevesebb anyagot lehet összeállítani az a Dévidke

Vadkörte82 2012.05.01. 22:54:56

@Banyus83: az a durva h én senkinek sem tudok igazán drukkolni h megnyerje, inkább csak annak h ki ne..

BiP 2012.05.01. 22:55:17

@LoveMy: @kerdesek05: t°rr@nt, így link sincs ...

vécés jóska 2012.05.01. 22:55:54

@mocskosmacska: Azt én se. De én sok esetben nem értem miért nem lépnek valamit, annyi idejük lenne. Múltkor Petra simán kiejthette volna Csírát, most Levi szövetkezhetne Csírával, de semmi. Nem is emlékszem olyanra, hogy valaki kiejtett volna egy őslakos párját, az Ancsa-Muzsikus dolgon kívül. Túl sok a védettség, az újak nincsenek rászorulva, hogy tényleg hódítsanak.

Vadkörte82 2012.05.01. 22:56:05

@kerdesek05: az extrában kapott dévid 5 perc hírnevet..FSZK-val...ja meg ő az ausztrál kertész aki tud skorpiót ölni.

Banyus83 2012.05.01. 22:56:42

@AdnamA: Kezdek tényleg kíváncsi lenni :-)

@szgy: Lehet :-D

@Vadkörte82: Hát ez az...

LoveMy 2012.05.01. 22:57:25

@Banyus83:
Egyébként én is úgy gondolom, hogy a találkozókon ott van/nak a nyertes/ek. TUTI!

csiporog 2012.05.01. 22:57:59

most nézem csak meg, anikót szerintem mentő fogja elvinni... legalábbis remélem!

Banyus83 2012.05.01. 22:58:15

@vécés jóska: A túl sok védettség nekem is már annyiszor eszembe jutott...minden héten van!

baileys 2012.05.01. 22:58:15

Na jó, most már elértem odáig, hogy remélem, Edina bent marad végig, és sikerül is leakasztania egy kis pénzt, hogy legalább azt mondhassa később, ezért megérte elmenni Mehikóba. Mert a többit hagyjuk... Levente meg Edina párja a hülyeségben, az is hagyja, hogy a nyomorult Anikó porrá alázza... komolyan, mi van ezekkel a jóemberekkel???

LoveMy 2012.05.01. 22:59:04

Én ott tartok az exrában, hogy FSZK-Dévid gyűri egymást, de ez az FSZK egy érthetetlen, levakarhatatlan pióca.

AdnamA 2012.05.01. 23:00:25

@Banyus83: ezt a röpke 4 hetet még bírd ki ;-)

szgy 2012.05.01. 23:01:52

@csiporog: hát ha játék közben így reagál a dolgokra, a végén agyvérzést kap vagy túlmelegszik a fordulattól :-)

kerdesek05 2012.05.01. 23:03:31

Skorpióügy:
Kyra: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Dévidke: "Kertész voltam bazdmeg Ausztráliában, ne légy már olyan kibaszott tokos, hogy mindent tudsz

Banyus83 2012.05.01. 23:03:38

Arról még talán nem is esett szó, hogy vajon mi lesz HÉ holnapi kecsegtető ajánlata?

Katicavirág 2012.05.01. 23:03:49

Máté ma úgy viselkedett mint egy teenager srác, mindenkit megaláz, de a nap végén töcskölni akar, szánalmas looser!Edina is, hogy még védi ezt a faszt, viszont Noémivel kapcsolatban szerintem igaza van, hogy beképzelt és flegma!
Kíra okoskodás már tényleg kiakasztó(skorpiós jelenet)!
Anikó hányadék!
Pít és Dj.Dávid szerintem továbbra is korrekt, és Andi is...új csávó fura, csaj meg nyegle! :D
Jó éjt!

Boocska 2012.05.01. 23:04:43

A csudafasz még mindig a nyerőnámbörván. :D nemhiszemeeel. Én verem magam péklapáttal fejbe minden este Edinka miatt.
Hiperre meg nemtudok mitmondani.Levi remélem előrángatja vhonnan a rojtos mamuszból a 3elemzőagysejtjét,amivel kiteszi. Aztán odaadhatja Naominak,meg homokDévidnek. :D
az újak nekem nemnézhetőek.

Katicavirág 2012.05.01. 23:06:26

@kerdesek0@kerdesek05: és kurvára igaza van!

mangalor 2012.05.01. 23:06:33

@Vadkörte82: én Omarnak nagyon drukkoltam, talán ő volt az egyetlen, és azt sem zavart volna, ha vele együtt Noémi is nyer. Fele-fele. Igazság szerint 3 emberről tartom azt, hogy megérdemelné, mert ők játszanak igazából: Noémi, mert bármennyire is furcsa, ő pl. minden gyengesége ellenére nagyon alkalmazkodó és vidám, és ha butus is, meg néha hülye viccei vannak, nekem szimpi, Csíra, mert ő kifejezetten jól játszik, tud kavarni, és persze ő is irányításmániás (melyikük nem az legbelül?), és alapvetően nem szimpi személyiség, de ne is szorongatja a párját, hogy jaj100%igbízombenne, és Pít, mert ő már-már mester:) de ezt a korának köszönheti nagyrészt.
Én kíváncsi lennék egy olyan ÉH-ra, ahol nem 20 év az átlagéletkor, hanem 30+, ahol már olyan emberek jönnek össze, akikkel már kiszúrt az élet párszor, na ott lenne kavarás sztem:)

AdnamA 2012.05.01. 23:06:42

Arra kíváncsi lennék ki kap az újak közül védettséget. Ez a szegény Roli gyerek eljárhatna beszédterápiára Melákkal kézen fogva. Csak sajna Rolinál kisír az ízes tájszólás is ;-))

vécés jóska 2012.05.01. 23:07:20

@Banyus83: Szerintem az lesz, hogy Edinkának felajánlja HÉ, hogy találkozhat Broki kinti nőjével és tőle is bocsánatot kérhet, hogy Mathias megdugta. :)

mocskosmacska 2012.05.01. 23:07:23

Edinka és broki kapcsolatáról azért nem mondok semmit, mert már minden el lett róla mondva.
Csak azt nem értem, hogy tüncike miért hiszi, hgoy broki annyira nagyon jó pasi. Tegnap is ahogy előadta, hogy broki milyen "egyéniség" és "laza", de "ezt mindenki látja". Ma meg, hogy broki a nézésével megfogja a csajokat.
Én nem tudom, de broki szerintem először is marha ronda a húsos szájával. Tudom, hogy ez a nőkön szép, meg valami pszichológiai könyvben olvastam, hogy a férfiakat ez azért vonzza, mert egy női nemi szervre emlékezteti őket,de broki férfi és férfin ez inkább buzis. Meg az óvódás arcszerkezete sem túl vonzó. Ráadásul, amikor kivillan a gatyájából a segge, amikor felveszi a jó kis 80-as évekbeli fecske fürdőruháját vagy amikor befekszik tökmeztelenül egy olyan lány mellé az ágyba, akit pár órája ismer csak, akkor még az is eszembe jut, hogy ez a faszi nem csak taszító kinézetre, hanem egy igénytelen pöcs is.

Banyus83 2012.05.01. 23:08:16

@mangalor: Az egy másik játék lenne, annyi biztos...és lehet élvezhetőbb is :-)

Pácsó Ármándó 2012.05.01. 23:12:04

@jadebulgari: Igen, megmondtad! Jár a piros pont!

Péter bá 2012.05.01. 23:13:20

@kerdesek05: Persze, mert nem mond ostoba, primitív lötyögő semmitmondó dumát(mint,pl. jaaj de cuki a fürdőrucid, stb.)..ezért nem vágják be, ahogy Pít-et sem túl sokat, mert az értelmes duma nem kell ide a szerkik szerint, proliknak nem ez kell!
+ők nem csinálnak undorító, kiakasztó vitákat, mint Anikó!Ilyen egyszerű a válasz szerintem!Ilyen ez a média gyerekek!Illúzióitok ne legyenek!

Banyus83 2012.05.01. 23:13:25

Asszem én lelépek, mert már csak kókadozok a monitor előtt :-) Jó éjt mindenkinek...holnap folyt.köv :-D

kerdesek05 2012.05.01. 23:13:48

@mocskosmacska: azért sok lány képes lenne beleszeretni broki szájában, pláne így ismertséggel:)
iwiw.hu/i/Major-Mate-Dr-8602874/kepek/profil/kep/22403182

kerdesek05 2012.05.01. 23:17:05

@Péter bá: azért Pítet (alias Gus Pike a Váratlan Utazásból) jóval többször veszik be a műsorba, mert jelenleg ő az aki ésszel kavar és szervezkedik.
Dévid tényleg nem tudom mit csinál kint.
Edina szerelmes
Máté iszik
Noémi ostobenkovics
Kyra kavar
Iker elvan
Hiper agresszív
Levi magában papucskoskodik
de Dévid mit csinál?:)

csiporog 2012.05.01. 23:17:29

@szgy: szerintem már a tartalék szoftver megy:)

mocskosmacska 2012.05.01. 23:19:41

@kerdesek05: Engem taszít, ha egy férfinak ilyen nyálas szája van.

2012.05.01. 23:19:50

@AdnamA: Bettike kap, pedig Roli szimpibb, a bőre is szép.

Edina aranyköpése durvus volt: Ezért dolgozom? :DDD

AdnamA 2012.05.01. 23:22:24

@szerivan: elspoilerezték és lemaradtam ? :-D vagy kérdezzem én is mint Banyus... Te bennfentes vagy ? :-D

*am köszi*

iTink 2012.05.01. 23:23:06

Ha lesz az Édennek folytatása, remélem a castingon személyiség- és alkoholteszt is lesz. Anikó viselkedése minősíthetetlen. Vagy nagyon jó színész. De szerintem nincs az a pénz, amiért valaki leégeti magát egy ország előtt.

Péter bá 2012.05.01. 23:24:05

@kerdesek05: Pont azt írtam, hogy látunk összevágott pár percet, de a többit nem tudjuk, sajnos nem live!Én nem mondom, hogy Dávid vagy más csodákat művel , tök mind1 ki, csak azt, hogy vannak olyan beszélgetések, történések amik nem kerülnek, nem kerülhetnek be, mert épp az nem illik bele a "képbe"!Ezt mondta az egyik interjú-ban a tavalyi győztes srác is, hogy sajnos egy csomó állatkodást, poénkodást nem adtak le...a dráma és a közönségeskedés kell!

mangalor 2012.05.01. 23:26:04

@szerivan: ha ő kapna, Csírának Levente mögé kellene állnia és LMZ választhatna... és remélhetőleg az a néhány dugás nem vette el annyira az eszét, hogy Hipergázra voksoljon. Legyen így, legyen így!!!:)

de egyébként most nem pasinak kellene hazamenni csütörtökön? szóval úgy az újcsaj kitörölheti a védettségével...

Na, én is el, jó éjt!

beacska 2012.05.01. 23:27:21

ügyes volt Píttől ez a szövetség a Nevétnemtudom Újfiúval. Kár, hogy nem jön be, mert úgy néztem, a csaj marad. de legalább megpróbálták!!!

Látom, megint csak én LÁTTAM a műsorban, miért viselkedik így Anikó, a nagytöbbség csak néz ki a fejéből :))))

makk_ász 2012.05.01. 23:27:35

Tegnap tévedtem Broki affért illetően, meg volt a dráma, éljen.
Hiper nem tudom, hogy csúszott át a pszichológia teszteken

mangalor 2012.05.01. 23:29:47

@beacska: mesélj! Valami derékra tett kézről is szó volt, de nem tudom elhinni, hogy emiatt...

beacska 2012.05.01. 23:32:39

@mangalor: de emiatt ;)))...megnyugodtam, nem vagyok egyedül. Anikóból így tör ki a féltékenység. Ezért mászott rá Márkra, tőle azért szokatlan módon.

nem csak én, Pít is észre vette. Mondta is, nem jött el a pillanat, ez "csak" féltékenység :)))

kíváncsi vagyok Levente mikor jön rá. De szerintem tudja ő ;)))

murunga 2012.05.01. 23:37:02

@kerdesek05: párnacsatázik a szlovák cellatársával, de közben nagyon vigyáz a frizurájára!!!

tiszta kindergarten bazmeg!

mangalor 2012.05.01. 23:37:44

@beacska: de amikor a nem bízom benned terápiás beszólása volt, még nem voltak benn az újak, és ott kezdődött az egész mélyrepülés...
De Pít nem azt mondta Andornak, hogy Anikó már be van csavarodva? Már nem is tudom, mit mondott, ez tényleg ilyen, vagy valami ilyesmi.

na, most már télleg húzok, holnap remélem, LMZ végleg leveszi róla a kezét, és inább felajánl neki egy kényszerzubbonyt.:))

beacska 2012.05.01. 23:39:13

@mangalor: a bizalomra azt mondta, hogy azt most is így gondolja, ő nem bízik senkiben...ez nem mélyrepülés, ez tény. De ezt Leventével már többször megbeszélték

Cuddy 2012.05.01. 23:40:14

ez a széria nekem nagy csalódás a tavalyihoz képest. Ha 10 ormányosmaci költözött volna be akkor nézhető lenne. Talán nem 19-20 éves üresfejű pi..ákat és fa..okat kellett volna castingolni mert fogalmuk nincs a játékról.

Cuddy 2012.05.01. 23:41:27

Edinától változatlanul rosszul vagyok. Hyper sima orvosi eset.

2012.05.01. 23:41:49

@AdnamA: Dehogy, csak az ajánlóban Bettit láttam pocolni éjszaka a mödanszié partján.
@mangalor: Jó lenne ha ők egy pár lennének. Sokat kell nyelnie Kírának az áruló Márktól, állandóan lekurvázza, megjegyzést tesz a súlyára.

szgy 2012.05.01. 23:42:31

@Dr. Cuddy: nagyon igaz. elég gáz hogy pl. a 21 éves csíra okítja az élettapasztalatról a 22 éves márkot.

beacska 2012.05.01. 23:43:22

Máté mentségére legyen mondva, hogy szemmel láthatóan nagyon megkönnyebbült, hogy átpasszolta a labdát Edinának. Rögtön beindult a kis kukija is...;)
Ő ilyen "fajta"...megoldott egy problémát, jöhet a következő. Átlépett rajta, részéről le van zárva. Én a nőjét jobban sajnálom, mint Edinát. Szar lehet egy ilyen emberrel élni....

nosce 2012.05.01. 23:44:11

@szerivan:
és ha előző este volt puffi ? :)
ennyire faszok nem lehetnek h bevágják :)

AdnamA 2012.05.01. 23:44:18

@szerivan: Igen az én is...És Kíráról kérdezett, amolyan puhatolózós módon. Ahh kezd összeállni egy kép a fejemben :-D

sawyer_15 2012.05.01. 23:44:32

Attól, hogy Anikó vállalhatatlan viselkedése nem szimplán elmebajra vagy személyiségzavarra vezethető vissza, hanem féltékenységre vezethető vissza, még nem lesz szimpatikusabb egy grammal sem. Mellesleg, akiből így tör ki a féltékenység, azzal nincs valami rendben...

2012.05.01. 23:45:40

@nosce: Mogyi, ennél sokkal nagyobb faszok, nekem elhiheted. HÉ MMKK spoilerezik a kiválasztások felkonfjában is, amatőrök.

beacska 2012.05.01. 23:45:52

@szerivan: hát igen, folyton azt hallgatjuk a riportban, Márknak milyen nehéz Kíra mellett, közben meg sunyi módon azt vágják be, hogy dirigál neki, meg beszólogat. Egy-egy csókkal nem lehet mindent elintézni.

nosce 2012.05.01. 23:46:13

@Dr. Cuddy:
"Ha 10 ormányosmaci költözött volna be akkor nézhető lenne"

legalább a leveleket ő vinné be mindig :)

beacska 2012.05.01. 23:46:45

@sawyer_15: persze, hogy nincs vele rendben, ez nem mentség, csak indok...

2012.05.01. 23:48:23

Az milyen volt, hogy Anikó tánc közben lehúzta a farmerját és rázta csupasz picsáját mint egy pirosseggű pávián az állatkertben!?

nosce 2012.05.01. 23:49:14

@szerivan:
"Mogyi, ennél sokkal nagyobb faszok, nekem elhiheted. HÉ MMKK spoilerezik a kiválasztások felkonfjában is, amatőrök."

én azt látom h az előfelszopókban mindig átbasznak, olyat sugallnak mindig ami nem lesz :).

2012.05.01. 23:49:44

@beacska: De ha Márk is bunkó akkor miért kéri ki magának Csíra viselkedését? Egálban vannak.

nosce 2012.05.01. 23:51:25

@szerivan:
mark egy önző sunyi, de Kira a picsa mér nem Melékot választotta vele végig mehettek volna...

2012.05.01. 23:52:32

@nosce: Ugye csak viccelsz?
Melák kidobta őt, az bosszú volt.

nosce 2012.05.01. 23:54:01

@beacska:
az a szerencséje Anikónak h LMZ-nek jó szive meg birkatürelme van, persze lehet h pont ezért geci vele :)

nosce 2012.05.01. 23:55:52

@szerivan:
tudom h bosszú volt, de attól még hiba volt, ezt már a kiválasztás előtt is mondtam ha lenne Kirának esze Melákot választja ...

blogger.katt 2012.05.01. 23:56:20

szerintem a barman csávó nyerjen :) kis pozitív cukker pofi

csiporog 2012.05.01. 23:59:29

@szerivan: mondom, hogy leállt a szerver, visszacsúszott evolúcióban:)

beacska 2012.05.02. 00:01:04

@szerivan: jól jártunk, hogy nem Patrikot kaptuk: 1. férfiasabb 2. Patrik tutira becsicskult volna

beacska 2012.05.02. 00:02:33

@nosce: Levente egy nagyon jó embernek tűnik. Nem is értem, miért panaszkodott, hogy kint is csak ilyenek jutnak neki :))) tán épp ezért ;))

blogger.katt 2012.05.02. 00:02:46

@szerivan: "pirosseggű pávián" :DDD ez lehetne az új neve, jót nevettem, amugy mi itthon csak lópofinak hívjuk... Akik így a szívembe zárják magukat, megérdemelnek egy "kedves" becenevet :D

kerdesek05 2012.05.02. 00:08:32

@Dr. Cuddy: miért? nekem a tavalyi nagyon nem jött be a nagyon buta lányok miatt.. pókmajom meg niki..

kerdesek05 2012.05.02. 00:09:30

@Dr. Cuddy: de megértem a véleményed, valóban a játékból ez most jóval kevesebb mint a tavalyi..
ez ilyen lightos bigbrother egy feladattal avégén

kerdesek05 2012.05.02. 00:11:13

@szerivan: igen az eléggé odabaszott, hiába, menthetetlen

kerdesek05 2012.05.02. 00:12:02

@szerivan: hogy dobta ki melák csírát??
én nem láttam, hogy mellé állt vagy valami

beacska 2012.05.02. 00:14:52

@kerdesek05: Kíra kihallgatta, ahogy MuzsikTamás és Krisztián fűzi Alexát, A Védettet, hogy Kíra mellé álljon. akkor esküdött bosszút

rinaldo-rinaldini 2012.05.02. 00:19:34

Anikó hatalmas volt, ahogy "vigasztalta" Naivát :D Nekem bejön cukimukiság, de Edina már valóban "too much", szerintem megérdemli Mátét, összeillenek.

LöncsVezér 2012.05.02. 00:29:14

Azért Anikót látva elszomorodtam,hogy azelmúlnyolcév egyik csúcspontjaként bezárt OPNI, már nem veheti kezelésbe ezt a szerencsétlen roncsot.

garrett27 2012.05.02. 00:57:48

LMZ helyében Hipernek már összeszedtem volna a környék összes skorpióját, csak hogy tutira menjek. Ilyen ótvar, retek, nagypofájú luvnyát nemigen lát az ember minden nap. Nőt megütni undorító dolog, de Hiper maga a két lábon járó felmentés ez alól.
Edina meg most már nem csak a nap hülyéje, hanem az egész sorozaté. Az eddig is tudtuk, hogy a szerelem vak, meg süket, de hogy két értelmes agysejt nélkül mire képes, azt most láthatjuk premier plánban. Ezt a nőt már sajnálni sem lehet. Egyszerű, mint a barlangrajz.

ő-szinte 2012.05.02. 01:43:14

@pushpang (univerziális határeset): baszki, nem nézem hol vagyok, és idáig az előzőbe írogattam:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
csak kamilláztam, hogy mindenki elment aludni:-DDDDDDDDDDDDDDD
szeri szólt az előbb, hogy eltévesztettem a rendezvényt:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kerdesek05 2012.05.02. 01:45:03

mióta takarják ki máté sörmárkáit az ÉH2ben? eddig mintha nem lettek volna.. mehikói sör reklám annyira rossz?:)

ő-szinte 2012.05.02. 01:49:59

@kerdesek05: biztos azért nem fizettek:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kerdesek05 2012.05.02. 01:52:20

de eddig simán lehetett látni a márkáját

ő-szinte 2012.05.02. 02:14:36

@kerdesek05: akkor meg MÁR nem fizetnek érte, na ;-DDDDDDDD

hideg kéz 2012.05.02. 04:01:33

Én már Elemzőnek szurkolok, komolyan. Remélem, legalább kap valami különdíjat.
Pl. tíz percet Hiperrel egy kamera nélküli szobában.

LoveMy 2012.05.02. 07:00:18

Hy!

@szerivan:
Már jól kezdődik a napom, ezen besírtam!:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Tegnap is, ahogy eddig mindig, egy jól összevágott, helyzetekre kiélezett, személyeket egyoldalúan beállított részt láttunk, persze, hogy legyen műsor. Hiszen a tavalyi játékosok is nyilatkozták, hogy rengeteg olyan rész nem került adásba, amit ők ott átéltek.
Mindennek tudatában a védettséget LMZ-nek adnám, mert azt, ahogyan ő a Hiénával való helyzetet kezelte, megérdemli, aki pedig végleg elvágta magát nála!
Edina és Máté helyzethez még csak annyit, hogy el nem hiszem, hogy ilyen rövid lett volna ez a beszélgetés. Sok kérdés hangozhatott el, pl. ami a szerkesztőket is érinthette stb. Viszont az, hogy Edina megbékélt, vajon az ÉH-ben tehet mást a játék érdekében? Kint szerintem feláll és ott hagyja Mátét. Én megértem, hogy mi zajlik Edina lelkében! Még ha néha idegesítő egyesek számára, mert ebben az ÉH helyzetben elég jól kezeli ezt a szituációt. Nem fordul ki magából, nem süllyed le alpári szintre, pedig oka lenne száz!
FSZK kezd egyre jobban idegesítő lenni, talán nála is ez bezártsággal jár. Valószínű, hogy Péter szlovákozása után úgy gondolta, hogy kicsit jobban megengedhet magának dolgokat. Itt nemcsak az Edinának való beszólásra gondolok, hanem pl. a Déviddel való szinte már eszétvesztett "verekedős" szórakozásra is. Régebben még Omárral is volt egy jelenet, addig piszkálta a fiút, míg az kénytelen volt keményen rászólni, hogy hagyja már abba.
Elég gyakran elszalad vele ló, sokszor piócáskodik gátlástalanul. Most is úgy veszi, hogy ő csak vicceskedett, csak azt nem értem, hogy a Péter f..sz..ó szlovák qurvázását miért nem vette viccnek?
Csíra szerintem egyre laposabb karakter, már csak egy-egy beszólása jelzi, hogy még ott van. Valahogy Pít is elfáradt talán, most volt egy villantása, hogy "itt vagyok ám még" talán még a füliszáj Arnold sem dobja fel.
Nem tudom a mai Pandorán milyen dolgok izzanak fel, vagy mi lesz a T69 ajánlata, ki lesz védett stb, majd kiderül! :)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 08:09:15

Nyilatkozniuk kell írásban a régebbi lakóknak, hogy beállnak-e az újakhoz párnak. Attól függ majd ki lesz védett, hogy ki kap több felajánlkozást, ezért nyilván ezt nem tudják majd előre, de a döntésük fel lesz azután olvasva. Egyenlő felajánlkozás esetén nem tudom, hogy döntik el.

B. Bíró 2012.05.02. 08:10:28

A remek összefoglaló sajnos nem tudta visszaadni KÍrát, aki a tegnapi nap sztárja volt, elképesztő szövegekkel. Egyszer például azt mindta, hogy "führereskedem", amit ráadásul elsőre úgy értettem, hogy "für elisekedem", csak miután annak semmi értelme nem volt úgy következtettem ki, hogy mit mondhatott. A szponzortermék használati utasítása sem volt semmi. Faarccal olvasni - mert hiányzik az OLVASÁS - hogy: "masszírozásra és intim tájék síkosítására egyaránt alkalmas"

Átvitel honvéd 2012.05.02. 08:11:41

@hideg kéz: Szegény Hiper. Már látom. Elesne a lépcsőn. Akkor is, ha a szobában egy sincs.

Vadkörte82 2012.05.02. 08:46:21

@mangalor: Omár és Pít, na igen, sajnos Omár kiesett, pedig nagy egyéniség volt, Pít egyedül maradt..talán LMZ-ben látok még potenciált. sajnos csajok közül senki sem szimpi már, FSZK-val semmi bajom sem lenne,jól lavírozik, de túl sok a vonaglása..

@LoveMy: jó reggelt! valahol amúgy Edinka reakciójára is van valóban magyarázat, meg persze Brok egy pöcs..sírás rívás, ajánlatot tesz FSZK stbstb...ő hazajön mehet is az elvonóra.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 09:00:21

Remélem LMZ dobja Hipert minél előbb. Oda akar vele állni az Aranygömbhöz??

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 09:06:24

@LoveMy:
"Viszont az, hogy Edina megbékélt, vajon az ÉH-ben tehet mást a játék érdekében?" Még szép! Elkezd játszani, pl. felemeli a földről Levi-papucsot, és a kislányosan bájos huncut mosolyával felpróbálja. Elvileg erről szól ez a játék, nem pedig a "viseld el azt is ha a párod a közös ágyba szarik"-ról.

"Még ha néha idegesítő egyesek számára, mert ebben az ÉH helyzetben elég jól kezeli ezt a szituációt." Bevallom, engem már piszkosul idegesít... annyira hogy fontolgatom az ÉH adag redukálását a hogyvoltokra, mert ez a csaj olyan, mintha Stockholm-szindrómás lenne. Tegnap kiderült, hogy Broki azért törli belé a lábát, mert állítólag furdalja a lelkiismeret, aztán még ő ölelgeti és csókolgatja a pultra boruló zokogó félnótást? Hát ez nálam csak minden, csak a szituáció jól kezelése nem:)
Mondta volna azt, hogy "oké Broki, átbasztál, vigyük végig ezt a szart már együtt, mert mindezzel együtt is jobban bízom benned, mint a többiben, valsz. mert egy hülye picsa vagyok, és a nyereményből ön -és emberismereti kurzusokon akarok résztvenni, de ezen kívül SEMMI nincs köztünk.", de ne ő vigasztalja már az istenit! A mindezek utáni Broki-féle kangörcsöt egy épeszű nő faszletépéssel jutalmazta volna minimum, ő meg az erény szobraként még jó ideig heherészik alatta.

független sorozatfüggő 2012.05.02. 09:09:43

@Dr. Cuddy:

pár évvel idősebbeket, vagy értelmesebbeket kellett volna castingolni.
Mondjuk a "kreatív" szerkesztői csapat ötlettelensége sem előny, azt is le lehetne cserélni, H É maradhat, neki csak ruhatárát cseréljék le! :-)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:13:57

@Pácsó Ármándó: Jó reggelt!! :D Én attól félek LMZ nem dobja Hipert... pedig ha nem akar üres zsebbel hazakullogni, gyorsan le kellene cserélnie..

jo.e 2012.05.02. 09:15:49

@LoveMy: elemzőnek?? Meg vagy te huzatva?? Amilyen hülye, még bent tartaná hipert... :)))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 09:17:52

@paranyuszi: Jó reggelt! Még a végső döntőre se esélyesek. ki állna be így kettőjük mögé támogatónak Noémin kívül?

jo.e 2012.05.02. 09:18:46

Noémi ügyben teljesen 1etértek sixxszel, tuti, h. nem hobbiból nyomja így a denszet. Eddig volt 1 táncosnő + Betti is ezt az 1et tartotta fontosnak magáról. Ehhez képest...

LoveMy 2012.05.02. 09:20:40

@Cathcart_ezredes:
Igen van igazság abban, amit leírsz, de...
Ha már idézel, akkor legyen teljes, mert ez is hozzátartozik:
"Nem fordul ki magából, nem süllyed le alpári szintre, pedig oka lenne száz!"
Jelleméből fakadóan megpróbálja emberi módon, vagy akár szeretettel kezelni a speciális helyzetet.
Szégyen vagy nem szégyen, naívság, vagy betegség, vagy idegesítő hülyeség ez, de mindenesetre emberi és nem gyűlöletteli!
Sajnos én ANNO ugyanezeket megtettem hasonló szituációban, pedig nem voltam "bezárva", egyszerűen ilyen az, aki szerelmes, mélyérzésű és nem látja meg azokat az apróbb, vagy éppen ordító jeleket. Sajnos! Bár mindig okos lenne az ember a saját dolgaiban!

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:21:44

Én most már Csírának szurkolok, bármennyire is sárkány néha, jól játssza a játékot... :)

Ostobenkó sztem egy útszéli r*banc... Eddig csak azt hittem hülye, de a tegnapi vonaglása kegyetlen volt..

Hipernek orvos kellene sürgősen, mert több fajta "betegség" (paranoia..stb) tüneteit produkálja egyben,ezt csak a vak nem látja.. :)

Broki és Edinka... Atya Úr Isten.. (h Chandler ex nőjét idézzem..:) ) Erre már nincsenek szavak.. Ez a nő esküszöm direkt használtatja magát lábtörlőnek, mazochista, vagy nem tudom.. És Broki???? Először azt mondja szerelmes a nőjébe.. majd 5 perccel később (a vágás miatt nem tudom mennyi idő volt pontosan) lazán megf*rkalná Edinkát...Ez ilyen pasi dolog, amit csak én nem értek, vagy neki is van valami kehéje?????

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:23:04

@Pácsó Ármándó: Igen..Hiper és LMZ ott cseszte el leginkább.. h nem lenne egy darab támogatójuk sem..

jo.e 2012.05.02. 09:23:20

@Cathcart_ezredes: Ez már nekem is eszembe jutott (már, h. ne nézzem), csak hát azé' mégis kíváncsi vagyok :)
----
Az új "pár" meg: szegény srác teljesen ráizgult erre a bentmaradásra. Jó, ezért jött, de mégis... Én drukkolok Bettinek, nekem kimondottan tetszik :)

pilar ternera 2012.05.02. 09:23:40

sziasztok!

komolyan, csak állok és bambán bámulok.... Hiper NEM NORMÁLIS és nem vagyok híve a nők verésének, de remélem az életben belebotlik valakibe, aki nem olyan halvérű, mint LMZ és egy-egy ilyen beszólás után kap egy olyan taslit, hogy kiesik a foga! aztán TALÁN észbe kap!

sajnálom Naívát, de tényleg! főleg, mert láthatóan tök jól játszana Broki nélkül! Broki menjen a levesbe, oszt kész! Naíva fedezd fel LMZ-t!!! de SOS!!!
(főleg, ha még ma meglátja Naomi ölelgetését is! )

ha a csaj kap védettséget, CSíra repül, akiért kár lenne. de ha a srác kap, akkor meg Pít lehet veszélyben, akit szintén sajnálnék...
történjen még valami! :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:26:43

@Pilar Ternera: Ismét egyetértek... :) :) Naíva Elemzővel jó páros lehetne.. :) Két birkatürelmű.. :D

jo.e 2012.05.02. 09:30:10

@LoveMy: emberi módon ?? De hát mindegyik ember bent. A hibáikkal gyarlóságukkal, stb. Csak mert a "mélyérzésű" az olyan pozitív kicsengésűnek gondolt jelző? Nemtom pl. a bíróságon enyhítő körülmény-e a "szerelmes voltam" vö.: "hirtelen felindulásból" :))
Biztosan van olyan férfi akinek az ilyesmi (amit E. művel) tetszik - én nem ismerek ilyet.
Ahogy így elnézem M. sem az a típus ;)

jo.e 2012.05.02. 09:31:39

@paranyuszi: ja, a végén a labdával észre sem vennék, h. már lejárt az idő 'oszt övék a lóvé. :)

pilar ternera 2012.05.02. 09:31:46

@paranyuszi: csak az a baj, hogy a kis hülyék még mindig reménykednek a saját párjukban... főleg Naíva, aki még így sem akarja átverni Mátét, pedig ez csak a jól felfogott saját érdeke lenne...

pilar ternera 2012.05.02. 09:32:52

@jo.e: Máté valójában semmilyen típus, csak egy iszákos önző pöcs! ;)

kozi001 2012.05.02. 09:35:02

@mocskosmacska:

Szvsz Broki elkényeztetett, nárcisztikus hülyegyerek. Apuci kicsi fia, akit befizetnek a suliba!

Egyetem elején jött pár ilyen a külvárosból! Gyorsan ki is buktak...!

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 09:36:01

@jo.e: Reni is táncosnő volt. Ahhoz képest semmit nem mutatott a tánctudásából. Betti testalkatilag hasonlít Kírára.

@paranyuszi: ".Ez ilyen pasi dolog, amit csak én nem értek, vagy neki is van valami kehéje?" Ez egy ilyen (kanos részeg) pasi dolog, csak van aki nem engedi ki magából, mert taplóságnak tartja.

@Pilar Ternera: Szia!
Ha Hiper és LMZ oda lenne bilincselve egy fához közösen és Anikó kapna egy fűrészt, hogy kiszabadítsa magát, akkor nem a fát vagy a bilincset fűrészelné el, hanem LMZ karját, mert az gyorsabb.

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:36:08

@Pilar Ternera: ÓÓÓ bárcsak lenne annyi esze Edinkának!!! :D Én az utolsó előtti pillanatban úgy földhöz vágnám a gömböcskét h a darabjai Matcsira potyognának... :) De még hozzátenném mosolyogva,hogy "bocs nem akartalak megbántani,csá... " :DDDDDDDDDDDDD

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 09:38:21

@LoveMy:
Nem tudom... az én szememben most sokkal mélyebben van Edinka, mintha tegnap üvöltve törve-zúzva elküldte volna a halál faszára Brokit. Van egy szint, aminél én már nem csinálok a másikkal szemben mélylélektani elemzést, mert maga a cselekedet annyira gáz, hogy nem érdekel miért teszi, ugyanis nincs rá mentség. Ugyanez van Hiperrel: lehet, hogy ő féltékenységből meg az érzelmei elleni küzdésből viselkedik úgy, hogy Stephen Hawking is torkon harapná, de leszarom. Ha minden cselekedetet felmentene az ember aszerint, hogy mi húzódik mögötte, akkor a szerelemféltésből elkövetett gyilkosságot nem büntetnék, hanem "arany romantika" plecsnivel jutalmaznák.

pilar ternera 2012.05.02. 09:38:44

@Pácsó Ármándó: sanszos :D
@paranyuszi: az tuti, de sajnos Edinka túl szerelmes ehhez, nem tudom mi kéne, hogy kinyíljon a szeme?!

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:38:54

@Pácsó Ármándó: Nahh akkor ismételten Broki a gyökér.. sejtettem...

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 09:39:55

@jo.e:
Nah, ugyanarra gondoltunk!:)

jo.e 2012.05.02. 09:41:28

@Pácsó Ármándó: igen, tudom. pont ezt mondom én is, h. ehhez képest N. messze a legügyesebb. Hobbiból, persze... Az én hobbim a foci, de ha így játszanék, ahogy N. táncol...

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 09:41:32

@Cathcart_ezredes: Akkor mégsem az "Ezredes szereti Edinát" feliratot karcoltad a friss betonba ahogy először akartad? :-)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 09:44:02

@jo.e: Az enyém meg az íjászat! Most mehetnék az olimpiára, ha úgy tudnák mint Noé :-)

jo.e 2012.05.02. 09:46:30

@Pilar Ternera: Az is 1 típus, sőt nem is túl ritka :) Ettől függetlenül fenntartom, h. E. "ölelj át" ömlengése sztem gáz. Mondjuk én nem Ramona (?) füzeteken nőttem fel :))

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:47:56

@Pilar Ternera: Talán ha levetítenék neki az ÉH-t az elejétől... :D

pilar ternera 2012.05.02. 09:48:02

@Cathcart_ezredes: nagyon sok igazság van abban, amit írsz, de igenis van különbség, hogy a szerelem mozgatja-e az embert (ami bizony sokszor butít) vagy az, hogy egy egoista, uralkodó p.csa vagyok, aki nem bírja elviselni, ha a hatalom kicsúszik a kezéből és belerúg mindenkibe, akinek nem veszi hasznát, viszont gusztustalanul puncsol, ha az érdekei úgy kívánják...
sőt, annyira ostoba, hogy a saját párját rugdossam veszélyeztetve saját magát is! miből gondolja, hogy olyan vonzó személyiség, hogy valaki lihegve könyörög majd, hogy odaállhasson mögé? :O

LoveMy 2012.05.02. 09:49:51

@jo.e:
Ha tudnád pontosan értelmezni, amit írtam, akkor belátnád, hogy LMZ ahogy kezelte a Hiéna szájhabzásos hisztérikus lerohanását, megérdemli nem hogy a védettséget, hanem a lehetőséget is a nyereményhez...akár! :DD
Előtte Hiénát persze elfelejtené!

pilar ternera 2012.05.02. 09:50:49

@jo.e: gáz, ebben nincs vita köztünk, de nekem nagyon nem mind1 a motiváció...
Denise füzet volt az! ;)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:51:16

@Pilar Ternera: Pedig pont abban van a lényeg amit mondtál..sztem sokszor ha valaki meg van győződve arról h ő milyen f*sza.. (irigylem az ilyen embereket! :) ) arról valahogy a környezet is bekajálja..nem tudom miért.. :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 09:52:37

@Cathcart_ezredes: Időigényes amíg megköt a beton.. simán át lehet firkálni az EDINA feliratot... :DDDDDDDDDDDDD

jo.e 2012.05.02. 09:53:09

@Pilar Ternera: Szerintem meg nincs. Ha valaki hülye, az hülye, mind1 miért :) De komolyra fordítva: sztem mindkét jellemvonás kb. ugyanannyira vitte előre a világot. Sőt drámát, verset, stb. is kb. ugyanannyit írtak mindkettőből...

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 09:53:23

@Pilar Ternera:
Igen, abban igazad van, hogy emberileg hatalmas különbség van köztük, ráadásul Naiva nem árt a hülyeségével senkinek, de nekem mint nézőnek már ugyanannyira fáj fizikailag mindkettőt nézni.

jo.e 2012.05.02. 09:55:01

@LoveMy: pont az utolsó sorod miatt írtam, amit írtam :)

pilar ternera 2012.05.02. 09:56:01

@paranyuszi: most Mátére gondolsz? mert rá ez pontosan illik... de tudom, hogy Hiperre gondoltál: sztem tőle első látásra is megijednek a pasik, és mivel látják, hogy mit képes művelni azzal, akivel elvileg "jóban van", semmi pénzért nem állnának mögé. hacsak a következő párválasztón nem megint csaj megy, talán egy hetet feláldoznának érte....

beacska 2012.05.02. 09:56:06

@Pilar Ternera: olyan nincs, hogy TÚL SZERELMES. velem kb. 16 éves koromba csináltak ilyet utoljára, egy szalagavatón derült ki. Én leordítottam mindenkinek a fejét (hót józanul), ráadásul állítólag a technika tanárt még a csába is elküldtem. Próbált kitessékelni a rendezvényről :)))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 09:56:20

Edina elfogult Mátéval szemben, mert szerelmes, legyen így. De mi a helyzet Hiperrel kapcsolatban. Bejön puncsolni Edinához, a hangsúlyából már lehet hallani, hogy mesterségesen szirupozott, erre Naiva lenyilatkozza, hogy Anikó milyen jó barátnője. Akkor nemcsak Mátéval ilyen naiv?

@Pilar Ternera: Milyen gáz Hiper állandó kijelentése, hogy ez az ő szobája! Szerintem Levire is úgy gondol, hogy az ő tulajdona/szolgája.

pilar ternera 2012.05.02. 09:58:48

@jo.e: más szemszögből nézzük a dolgokat :)
@Cathcart_ezredes: ezzel nem is vitatkozom, de míg Naívát sajnálkozva nézem, addig Hipernek szeretnék lekeverni egy akkora sallert, hogy elájuljon! ;)

beacska 2012.05.02. 10:00:28

@Pilar Ternera: tudod, az a baj, hogy közeleg a végjáték. Levente és Anikó tutira megdumálták már egy hónapja, hogy nehéz napok fognak következni, de nem tágítanak egymás mellől. Mert mi van, ha L. lecseréli Anikót egy újra? (merthogy "régi" csak Edina lenne, de őt sem ismeri igazán). A tavalyi fiaskó óta, ki lenne az, akivel 12,5 fölé merne menni? Senki. Nem ismerik egymást, nem kötődnek. Persze, megteheti, hogy 13 millánál eldobja, és szarik a párjára. Ez viszont nem L.-re vallana. Neki egy olyan pár kell, akiben egy szemernyit is megbízhat, hogy lelkiismereti kérdést csinál az ő sorsából. Egy 3* megdugott nőnél nincs számára jobb ajánlat....;)))

jo.e 2012.05.02. 10:00:46

Sztem Levente pontosan ugyanaz, mint Edina, csak férfiban. Persze nyilván pont ettől viccesebb 1 kicsit :)

jo.e 2012.05.02. 10:04:21

@LoveMy: Basszus, most esik le mekkora hülyeséget írtam. Ha L. védett lenne az azt jelentené, h. A. már kiesett mellőle, nem tudná bent tartani. :( Na, én se húznám sokáig a hotelben :(((
Vagy nem ennyire konkrétan a jelen helyzetre írtad? Még ez az egyetlen reményem...

riverblue 2012.05.02. 10:05:01

egyetértek azzal a felvetéssel,hogy a résztvevők korátlaga és kiválasztása is el bagatelizált..
sajnos..kevés az a 20-23 éves aki a primitívségen kívül más "színt" is a képernyőre tudna vinni..
hasonló külföldi műsorok átlagéletkora magasabb..tán nem véletlenül.
ha a szerkesztők pedig ráerősítenek erre az "egyagysejtes" szereplőválogatásra ill.a műsor részek manipulálása is erre erősít rá..úgy az (értelmesebb) nézők is elpártolnak majd,a sikeresnek indult szériától.

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:05:43

@Pilar Ternera: Igazad van, Mátéra is illik, bár őszintén nekem a képernyőről nem jön le, hogy mit esznek rajta, mert sztem SEMMI vonzó nincs benne... szóval passzolom..Én Hiperre gondoltam egyébként,ahogy te is írtad. Bár lenne már egy faszi, aki egy hétre beszívatná, hogy "kitartok melletted a végéig" :) aztán a következő párválasztón szépen mehetne a lecsóba. Azt nagyon díjaznám...:) De sajnos ez esélytelen, nincs ott olyan fickó aki ezt megcsinálná... Meg sajnos Hiperről, mi tudjuk h pszichopata, de valamiért a bentiek ezt nem biztos, hogy vágják..

jo.e 2012.05.02. 10:06:12

@beacska: mibe fogadunk, h. nem dumálták meg? :)

pilar ternera 2012.05.02. 10:06:29

@beacska: nem mindenki olyan mint te! és ettől még nem rossz ember, csak MÁS!
@Pácsó Ármándó: egyértelmű! mindennek/mindenkinek azt kell szolgálnia, hogy ő bent maradjon! a többi nem érdekli...

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:07:45

@jo.e: Ugyanerre gondoltam..Levente=Edinka... :D Bár Edinka sztem rosszabb egy fokkal..

beacska 2012.05.02. 10:08:08

@riverblue: sajnos, az idősebb korosztálynak nem nagyon van ideje akár 2 hónapot is távol lenni a munkájától. Tán ez lehet az oka, hogy kevesen jelentkeznek, így aztán a castingos sem tudja beválogatni....ha más nem ;)))

LoveMy 2012.05.02. 10:08:16

@jo.e:
akkor te vagy meghuzatva, de elég jól! :D

beacska 2012.05.02. 10:09:55

@jo.e: biztos, hogy megdumálták...éppen ők azok, akik mindig mindent végigrágtak. Mutatták is, ahogy ücsörögnek a teraszukon, vagy lent a kanapén...Pít biztosan nem beszélte meg mondjuk Petrával, vagy Andival, de Anikó és Levente igen! Ahogy Noémi és Omár is!!!

Kivétel 2012.05.02. 10:10:14

@mocskosmacska: több dologban is igazat adok neked Mátéval kapcsolatban, nekem se tetszik mint pasi, túl gyerekes, nyálas, az egyéniségét hagyjuk is, de a "fecskegatyót" jelen esetben meg kell védenem... Máté valaha vizilabdázott, és ott ugye nem jellemző, hogy talpig felöltözve ugranak a vizbe, mint egyéb strandoló, fürdőző férfiak... - érdekes egyébként, hogy a nőknél elvárás a minél kisebb részt takaró fürdőruha, a férfiaknál meg divat lett a minél többet elfedni - szóval a nadrág onnan maradt, nem a hatvanas évekből... és vizilabdásokon igenis jól mutat... bár Mátén már azért kevésbé..

beacska 2012.05.02. 10:10:54

@Pilar Ternera: én nem mondtam egy rossz szót sem Edinára. Sőőt. Én azt akartam ezzel mondani, hogy ez nem szerelem függő. Egy szerelmes tini is átláthat a szitán ;)))

pilar ternera 2012.05.02. 10:12:58

@beacska: hát, ha LMZ még nem jött rá, hogy Hiperben semmilyen szinten nem lehet megbízni, akkor megérdemli a sorsát, bármi is lesz az...Hiper senki sorsából nem csinál lelkiismereti kérdést, ezt többször hangoztatta már.
@paranyuszi: sztem már a bentiek is vágják, legalábbis Pít, Csíra biztosan... bár lehet, hogy ez kevés...

beacska 2012.05.02. 10:13:12

@Kivétel: mondjuk én ki nem állhatom ezeket a bííícsgatyókat. Azt szoktam rá mondani, hogy az önbizalomhiányos férfiak ismérve. Hogyan néz ki, amikor ebben napoznak? ...brrr...

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 10:14:09

@paranyuszi: Az egész udvart nyuszi alakúra betonoztatta és körbeültette PARAdicsommal!Csak most esik le miért! :-)

@LoveMy: (Mit szólsz a macskás képhez te aki szereti a Gyűrűk Urát?)

kovácspéterke 2012.05.02. 10:16:10

"Na, ezt a fogkrémet már nem lehet visszatolni a tubusba. " :D, ezen röhögök egy ideje.

a részhez hozzáfűznivalóm nem sok van, de kezdem egyre kevésbé élvezni a műsort, jó lett volna, ha a két pár helyett mással is foglalkoznak a szerkesztők.
edinát egyszerűen nem értem, sztem itt van az a pont, hogy elkezdhetne gondolkodni, h kamerák is vannak, mert olyan szinten gáz amit csinál. nyikhaj szót sem érdemel, ha annyira hiányzik neki a csaja, akkor mit fűzi noémit? hánynom kell

pilar ternera 2012.05.02. 10:16:28

@LoveMy: szia! csak munkaidőben van időm ilyesmire! ;)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:18:52

@Pilar Ternera: Igen, Csíra és Pít elég jól átlátja.. de a többség valahogy bekajálja a "Szijja!! De, jó, hogy itt vagy!! :D -nagy ölelés- maszlagot.. :D

kovácspéterke 2012.05.02. 10:19:11

@szerivan: sztem is, azért ez a lekurvázás elég meredek volt.

Banyus83 2012.05.02. 10:20:27

@paranyuszi: Én ezt vízionálom magamban már pár hete...annyira megérdemelné Mátcsi...de a tegnapi után attól tartok, még azért is bocsánatot kérne Edina, hogy eldobta a gömböt és összeragasztaná :-)

@Pácsó Ármándó: Nem. Még mindig ő az egyetlen, akinek én szívem szerinte pénzt adnék...szóval maradok, csak néha mát too much... :-)

JOKKA21 2012.05.02. 10:20:36

Anikó gyökér, Kira seggére felállt, Levente végre leugatja Anikót.:)
Új csajt szúrnám.Mohácsi gyerek nem az eszéért jön be a nőknek.Kb ennyi, amit a tegnapiról tudok írni.

pilar ternera 2012.05.02. 10:21:00

@paranyuszi: remélem nem... Betti is rögtön levágta, hogy egy kétszínű r.banc. még az új srác is, pedig tényleg nem egy észkombájn...

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:21:51

@Pácsó Ármándó: :DDDDDDDDDDD
Nem hiszem...:D Most dobott..:D Nem baj, emelt fővel távozom! :DDDDDDD
Csak még egy utolsó kérdés:

Ezredes, babusgassalak kicsit vagy inkább hagyjalak?????? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kovácspéterke 2012.05.02. 10:22:14

@Cathcart_ezredes: hát jól megfogalmaztad, amit gondolok jelen pillanatban.

beacska 2012.05.02. 10:22:17

@Pilar Ternera: én meg azt gondolom, hogy ő tipikusan az, hogy teljesen mást mond, mint amit gondol. Azóta hangoztatja, hogy bármikor lecserélné Leventét, amióta szexuálisan közel kerültek egymáshoz. És amióta elkezdte a féltékenykedéseit...nem így gondolja ő...csak kint van a pasija, és még ő sem tudja, mit akar. Ill. mivel megbeszélték Leventével, hogy mindkettőnek van kint vkije, nem akar hülye libának látszani. De bírná ő kint is Levit ;)))

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:23:44

@Banyus83: összeragasztaná!!! :D Ez jóóóó!!! :DDDDDDDDD

jamesz 2012.05.02. 10:25:06

@Pácsó Ármándó: Anikó a fejéhez vágná nem is a földhöz:-)

LoveMy 2012.05.02. 10:25:18

@Pácsó Ármándó:
Edina-Máté szobájában levő macskákra gondolsz?
Azt már a Banyusnak is megdícsértem mert ugye ez az "ő szobája"::)nagyon szép pasztell színűek.
Csak azt nem értem, hogy jön ide a Gyűrűk ura?

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:25:49

@Pilar Ternera: Igen, Betti is levágta, de ő azt hiszem elkapott valami beszélgetésfoszlányt...

pilar ternera 2012.05.02. 10:26:18

@beacska: ebből is látszik, hogy még a riportszobához sem őszinte! ;)
de ha így van, hát remekül titkolja! :D

Banyus83 2012.05.02. 10:27:05

@LoveMy: Szerintem arra képre gondolt, amit tegnap (vagy mikor) belinkelt neked...talán a demotivalo.hu-ról?

riverblue 2012.05.02. 10:27:09

nos..
én azt gondolom,hogy azért akadtak jelentkezők..lásd Pít,Gábor
a 28-38körüli korosztályból is..
csak nem igazán férnek bele bizonyos
műsor koncepciókba.
pedig a viasat azzal villanthatna,ha
nem (csak) a segg és csöcsrázó szilikon
nő vagyok..ill. kigyúrt de egyszerű fiú
volnék;) kategóriát nyomatná

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:28:43

@Banyus83: És egyúttal át is írom a nevem ParaDinkára... :D:D:D

LoveMy 2012.05.02. 10:29:29

@Banyus83:
Nem is értem, hogy hogy gondolhattam a 34.HV képeire?

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:29:52

@JOKKA21: csodálkoztam volna, ha ma nem sikerül olyat találnod akit "szúrnál" :DDDDDDDDDDDD

LoveMy 2012.05.02. 10:30:07

@paranyuszi:
ahogy jól érzed magad! ;)

Banyus83 2012.05.02. 10:30:33

@paranyuszi: Igen...de akkor inkább ne tedd! :-D

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 10:32:07

@paranyuszi:
Hogy ki dobott kit, az elég szubjektív kérdés:)

Banyus83 2012.05.02. 10:32:49

@LoveMy: Aztán lehet arra gondolt Pácsó, csak nekem mindjárt a tegnapi kép ugrott be a macskáról (mert már akkor sem értettem :-O ...)

kovácspéterke 2012.05.02. 10:34:53

én egyébként egyre inkább kirának drukkolok.

LoveMy 2012.05.02. 10:35:30

@riverblue:
félpestet ismerő Terror Tomi

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 10:38:08

@LoveMy: Így jön: >Pácsó Ármándó 2012.05.01. 21:06:54< Bakter te nem is olvasod amit neked írok? "Ezért dolgozom"?

@Cathcart_ezredes: @paranyuszi: Mán megint békítenem kell gyerekek?

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:38:19

@LoveMy: @Banyus83: Döntöttem. Maradok Paranyuszi. :D

Banyus83 2012.05.02. 10:40:10

@paranyuszi: Jobban is áll... ;-D

@Pácsó Ármándó: JA, így már kezdem...

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 10:40:28

@Banyus83: (Gandalf amikor Mória bányájában kapaszkodik a sziklába és ezt üvölti Frodóéknak: Fussatok bolondok!)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:41:49

@Pácsó Ármándó: ÁÁÁ Pácsó hagyjad... :D, az van, hogy tegnap bevallottam Ezredesnek, hogy játékon kívül van egy negyvenes pasim itthon, berágott, tök jogosan.. :D:D:D::D

riverblue 2012.05.02. 10:42:45

más..
ami a szereplőket illeti:
nekem nagy talány,hogy Ostobenkó Noémi
miként lehet még benn..
nekem ő rendkívül irritáló személyiség.
(nyilván Anikó mellett:))
és sem akkor sem így utólag..nem tartottam jogosnak..a kis "balek" Péter kivágását a játékból.
ennyi erővel..Anikót is kivághatták volna már..lásd LMZ és Pít többszöri leoltását.
és most nem akarok elkezdeni szl..ákozni,de ez a bige..ÜBER GÁZ.
A Máté,Naiva páros egész egyszerűen a zsák meg a foltja..
Csíra próbál játszani a maga módján,de nincs erős szövetségese(mivel nem is célja,hogy legyen)..egyedül kevés általában.
Omárt én is sajnálom..de ebben a "haveri körben" ő amúgy sem maradhatott volna meg..sokáig.
Pít jelenleg még tud befolyásolni dolgokat,de nincs erős párja.(igaz ilyen párost itt én nem láttam a műsor során!Maximum,ha anno a Meláknak hoztak volna egy testépítő csajt!:))))
Sajnos nagy a gyanúm,hogy már nem is jön be olyan karakter aki felkavarja a posványt:)
a többiek szintelenek

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 10:43:42

@paranyuszi: És ő elmondta az idősebb nőjét a nyúltetoválással ?

LoveMy 2012.05.02. 10:46:29

@Pácsó Ármándó:
:DDD
Bakter de olvasom, csak nem értettem, mert te is kétértelműen dolgozol ;)

(Pl. most olvastam el, és írtam is @, na)
bakter ;)

LoveMy 2012.05.02. 10:47:18

@paranyuszi:
okos ügyes nyuszi
De mi áll?
;)

LoveMy 2012.05.02. 10:48:15

@Pácsó Ármándó:
Nagyon ügyike, pontos idézés :)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:50:02

@LoveMy: Micsoda mi áll??? :D
Banyus írta nekem, hogy jobban áll a Paranyuszi név.... :D
Vagy mire gondolsz??? :D

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 10:51:51

@paranyuszi: Az egyik olyan helyen van, hogy az Ezredes csak oda NYÚL és már ...
Szóval egálban vagytok :-)

@LoveMy: Kétértelműen én?! :-))Nem fogok én itt fölöslegesen erőlködni asszem ... :-)

LoveMy 2012.05.02. 10:52:26

@paranyuszi:
jó a kérdés! ki mire gondol?

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 10:53:04

@paranyuszi: Arra gondol, hogy azt írtad döntöttél (akkor mi áll?). Szóvicc akart tőle lenni, csak kétértelműen ír.

riverblue 2012.05.02. 10:54:25

@LoveMy:
ja igen...a Terror Tomi:)
nos neki a bejövetele,azért
hozott izgalmakat szerintem..
csak aztán full blamálta magát.
és repült.

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 10:55:32

@Pácsó Ármándó: Nem teljesen értelek de biztos.. :D mindegy, hagyjuk... :D

jo.e 2012.05.02. 10:59:33

@LoveMy: hát igen... ezt jól benéztem :(((

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.05.02. 11:00:31

@ő-szinte: láttam.. :D
"- Te miért itt beszélsz magadban???
- pufika, ha csak é vagyok, kivel vitassam meg a zédent?:-O
- Az új posztban már kb. 400 komment van :)"

És még puffogtál is. :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 11:00:57

@Pácsó Ármándó: @LoveMy: Jóvan bakker, szőke vagyok!!!! :D
Azt hittem azt kérdezi, hogy miért áll jobban a Paranyuszi név???... :D

Döntöttem, ..nem fogok bocsánatot kérni, nem vagyok Edinka :D azaz maradok Paranyuszi és nem leszek Paradinka...:D
Ezt írtam.... :D

Bár most meg elbizonytalanodtam, hogy lehet rossz helyre küldtem a válasz kommentet ...áááá :DDDD

jo.e 2012.05.02. 11:00:59

@beacska: Mondom: fogadjunk. Itt aztán van elég sok tanú :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.05.02. 11:02:37

Anikó seggrázásától meg káprázik a szemem.
Ilyen segg nincs is.

LoveMy 2012.05.02. 11:03:46

@paranyuszi:
nem baj, a lényeg, hogy a HV. ÉH2 34. kibeszélőjén vagy! :D

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 11:11:12

@LoveMy: Bakker ez nem VV6 szereplőválogatás???? :D Francba!!! :D Már itt se vagyok!!!! :D

Banyus83 2012.05.02. 11:14:02

@Pácsó Ármándó: Értettem...azért írtam, hogy kezd leesni... :-) Csak én is nagy Gyűrűk Ura kedvelő vagyok :-))

@paranyuszi: :-))...de akkor kvittek vagytok, nem??? Ha megbocsátasz, még bármi lehet...Na jó, nem utalok több Edinásat...abból a csajsziból egy is ok néha :-P

sélli_ 2012.05.02. 11:14:53

'csak azért nem szopta le Félikert, mert részegen nem tudja sokáig bent tartani a levegőt.' - sírok :))))))

LoveMy 2012.05.02. 11:15:17

@paranyuszi:
Vagy te nem a Gazda feleséget keres castingjára készülődtél?
:D

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 11:21:50

@LoveMy: Neemmm!!!! :D
Emlékszem már!!! :D A Csillag születik-be indultam!! :D Megyek is... :D

bruu 2012.05.02. 11:22:02

Vajon Hiper mit szed? Tiszta hülye ez a nő, ott van a kis papucsa akit észre sem lehetne venni, ha nem lett volna néha zöld képernyős tampon cserés manővere vagy ujjazás Hiper csúnyájáben.
Azt sme értem, hogy Naviva a két agysejtjével hogyan nem tudta összerakni azt, hogy a randi után az a Broki aki naponta száraz majd rendes dugta hozzá sem nyúl, csak seggrészegre issza magát. Persze lehet megvezetnek minket és csak egy kufirc volt, amit részekben vágnak be. Az sem volt rossz mikor lemondta, hogy itt volt a csaja (anyja?) utána meg ismét ráugrott Naivára és száraz vagy rendes kufircnak vetette volna alá. Az új pasi mehetne egy szellemi vetélkedőre Melákkal a negativ IQ-sok klubjában.

fects 2012.05.02. 11:26:06

A párválasztó előtt le kell adni a szerkesztőknek, hogy ki ki mellé akar állni?

Olyan volt már valamelyik külföldi sorozatban, hogy fiú és lány is esett ki egyszerre? (Pl 5 fiú, 6 lány érkezik a választásra, és úgy álltak be, hogy 2 fiú mellett 2-2 lány, 2 fiú mellett 1-1 lány, és 1 fiú egyedül.)

jóképűkirály 2012.05.02. 11:45:18

Tegnap Máté: " annyira de annyira hiányzik a barátnőm, annyira de annyira szerelemes vagyok " 2 perccel később már rommá reszelné Edinát.Következő kép : a szlovák kurvát oltogatja:) Te jóisten:)

almafa5555 2012.05.02. 11:46:45

Nekem jelenleg Papucs alias Levente a kedvenc, csak azt nem értem, hogy miért nem dobja Hipert. Igenis Csírát kéne választania!!!!Együtt korrekt párt alkotnának. Ez a Hiper pedig egy aljadék!!!Ennyire normális pasit, mint a Papucs keresve sem találni. Ebben a szériában a párok baromi keveset mozognak és ez hiba. Levente már csak azért sem kén, hogy Anikóval szemben álljon a végén, mert a csaj simán eldobja a labdát 24,5 milliónál

gastro, missing in action 2012.05.02. 11:53:54

Vegre eloszor talan az en kedvencem nyer egy magyar realityben remelem, bar Mate pajtassal elegge belehuztam, de rohadt jol tolja a jatekot! Emlekeztet huszoneves onmagamra, olyan jo latni:))

gastro, missing in action 2012.05.02. 11:56:03

Radasaul ez az idosebb no sztori is stimmel, csak nekem 21 evesen 43 eves csajom volt, nem ilyen fiatalka, mint Matee:)

AdnamA 2012.05.02. 12:10:19

@gastro, missing in action: a Máté csaja nem éppen fiatalka, az is 40 felé hajaz...

kerdesek05 2012.05.02. 12:15:39

Máté bűvköre eddig a sport volt, foci, vizipolo, mencseszter junájtid, sörözés, bulik, tanulás, barátok.
Lett egy komoly csaja, de ennek ellenére csalta, sőt hiába kell neki a csaj még mindig dugna mást.
Máté ezzel a műsorral egy kicsit felnőtt, de még látni, a sör az ivászat, a bulik még mindig priorításban előre vannak:)

paranyuszi (törölt) 2012.05.02. 12:37:24

@jóképűkirály: Érdekes.. :D ne sértődj meg kérlek, (és totál egyetértek veled), de azt gondoltam te lennél az utolsó aki Máté viselkedésén kiakad... :D

kerdesek05 2012.05.02. 12:40:37

@jóképűkirály: így így, te jó isten:)Máté és a csudafasz!:)

Móka na 2012.05.02. 12:44:34

@riverblue: Ohh ki vagy te?
Mintha én mondtam volna. :)

cézé 2012.05.02. 13:20:30

Állítja még valaki, hogy Hiper taktikából csinálja azt, amit?
Én pedig kérném Levente idegrendszerét, mert az nem semmi.
Tegnapig Edina rajongó voltam, egyrészt azért is, mert 19 évesnek emlékeztem, közben meg nem is. Felnőtt nő ennyire nem lehet hülye. Vagy ennyire nagy játékos, és majd 22.5 milliónál borít, de akkor őt kellett volna megválasztani ma köztársasági elnöknek.

halványfekete 2012.05.02. 13:36:03

Sziasztok!
Ha Brokcsi tényleg annyira szerelmes a nőjébe, akkor szerintem azt találta ki, hogy megcsinál egy másik féleszű nőt is és így próbálja kint beadni majd, hogy Edina nem számított neki semmit. Egy-két ilyet már elviselhetett a bnője...

riverblue 2012.05.02. 13:37:27

@Móka na: mely bejegyzésre gondolsz?:)@Banyus83: ez a +100 mit is takar?

egyébiránt a játék alakulásáról nehéz mit mondani.
mert ugye adva volt egy alap garnitúra,ahol a csajokat mintha bebetonozták volna..ami lehet a pasik gyengesége vagy a szerkesztők akarata
,de tény az újak védettség nélkül mind
kihullottak.
ez minősíti a karaktereket..

cézé 2012.05.02. 13:39:26

@riverblue: igen, több Pít-féle harminc ésatöbbi éves játékos kellene, csak nem tudom, mennyire lehet egyszerű felnőtt, értelmes embereket találni, aki csapot-papot otthon hagy hónapokra...

Vadkörte82 2012.05.02. 13:44:02

@riverblue: abszolút egyetértek, valaki írta is vagy itt vagy korábban, hogy ez a sok védettség nem kényszíretette rá a bejövőket h nyomuljanak, "hódítsanak"..pedig ettől lett volna izgalmas. ehelyett gyakorlatilag mindenki saját magával játszik..najó max a párját is beavatja a tervébe...és ez amolyan egok versenye játék lett..

Móka na 2012.05.02. 13:46:08

@riverblue: egyetértek azzal a felvetéssel,hogy a résztvevők korátlaga és kiválasztása is el bagatelizált..
sajnos..kevés az a 20-23 éves aki a primitívségen kívül más "színt" is a képernyőre tudna vinni..
hasonló külföldi műsorok átlagéletkora magasabb..tán nem véletlenül.
ha a szerkesztők pedig ráerősítenek erre az "egyagysejtes" szereplőválogatásra ill.a műsor részek manipulálása is erre erősít rá..úgy az (értelmesebb) nézők is elpártolnak majd,a sikeresnek indult szériától.

Teljesen egyetértek, főleg a végével. Ezt már többször ki is fejtettem, de te új vagy ha jól látom. :)
Ha rákattintasz a nevedre a válaszban, akkor kiderül melyik irásodra nyomtak válasz erre-t. :)

Zafír333 2012.05.02. 13:47:13

Sziasztok!
Úgy tűnik, az "Éden" csak reklámfogás, amely a poklot hivatott elfedni .
Hiper kifordult önmagából, egy kis idő múlva vérre megy.Csak a 25 millió lebeg a szemei előtt,ahogy a hiéna fókuszál a zsákmányra,a pusztító vágy egyre jobban kiül az arcára. A legjobb lenne számára, ha kiesne, különben megkattan( ezt komolyan gondolom)
Broki viselkedését egy szóval lehet jellemezni: hányás. Mellesleg bármikor képes sírva fakadni, nem hat meg. Gyenge( de nem a könnyei miatt)Ennyi elég is róla...
Márk, Kíra, Edina és Elemző, aki még tudja, hogy kicsoda.

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 13:56:03

@Mrs. Jackman:
Meghajolnék a dicséretedre, de épp bokától nyakig be vagyok fóliázva, így ez esélytelen. Mellesleg pokolian tépi a szőrömet, de gondolom jól van ez így:)

mangalor 2012.05.02. 13:56:05

@cézé: biztosan vannak ilyenek is:) Nem azt mondom, hogy minden szereplőnek 30+-osnak kellene lennie, de hogy csupa tapasztalatlan, 20 éves, imádom a kerekposit és a nagymelleket típusú fiú, és a táncommal akarom meghódítani a fiúkat lány szerepeljen, sztem kevés egy egy ilyen műsorhoz. Pít nem hiába tud jól lavírozni, nem hiába választotta a múltkor 3 lány is. Arról volt szó, hogy jól terelgette a csajokat, MEGHALLGATTA ŐKET ÉS A BIZALMUKBA FÉRKŐZÖTT (bocs.CL) mert tudta, hogy a 20onéveseket hogyan lehet befolyásolni, és nem félt kicsit belehazudni a szemükbe:) Nem hiába volt remek játékos Pocahontas is, 28 évesen volt már mögötte annyi, amivel egy 19 éves Melákot az ujja köré csavart, de az első alkalommal le is cserélte lelkifuri nélkül Mátéra.
Én úgy gondolom, hogy ha lenne egy alap 30-as csoport és bedobnának hol csábító fiatal csajokat, hol karakteres pasikat, és rengeteg párcserés feladat lenne, sokkal pörgősebb lenne a műsor. És ki is derülne, hogy a sok megpróbáltatás mellett ki az, akiben tényleg megbízhat az ember. a dugás persze jó lánc egy darabig, de nem életbiztosítás, és valljuk be, uncsi az évődés is, és az egész párkapcsolatosdi, ahogy valaki találóan megfogalmazta, nem ezért fizettünk:)

kovácspéterke 2012.05.02. 14:01:12

@cézé: hát, én már gondolkodtam, h jelentkeznék-e, de nem tudom, nincs bennem annyi feltünési viszketegség, h éjjel-nappal mutasson a kamera.

Fredo78 2012.05.02. 14:01:51

Belegondoltam hogy mondjuk a játék végén Anikó áll ott valakivel... HÉ elkezdi mondani: -2,5 millió forint. A pasija gömb ledob és vége :)

2012.05.02. 14:02:21

Király a poszt, fasza tényleg, de nem tudom ki kicsoda benne.

Miért nem lehet a szereplők rendes nevét leírva publikálni a posztot?

Valahogy nem értem miért kell címkézni őket. Szerintem az is elég gáz nekik, hogy ilyen műsorra adták a fejüket.

Legalább a "Broki" után, oda lehetne biggyeszteni hogy Máté. Broki Máté vagy Máté Broki. Amúgy is egy címeres fsz az a gyerek.

Vagy Naiva Edina, vagy Edina Naiva, ez még művésznévnek is elmenne. Köszi!

2012.05.02. 14:07:00

@kerdesek05:
Bocsi: "Kicsit felnőtt?"
Ez a gyökér?!

Sajnálom, de ahogy ez a srác viselkedik, az kb. olyan felnőtt mint az ötéves duzzogó szomszédki'csávó az oviban, amikor a csoport szépkislánya elveszi a játékát.

Rá nagyon igaz az a mondás, hogy ne ítélj a külső alapján mert csalódni fogsz!

Vadkörte82 2012.05.02. 14:21:25

@Cathcart_ezredes: 'ég a zsír' jeeeee :) állj ki a napra akkor hatásosabb!

2012.05.02. 14:23:00

@ő-szinte:

Köszi!

Csak nekem tűnik fel, hogy az első évados játékosokban még volt tartás a mostaniakhoz képest?!

Banyus83 2012.05.02. 14:34:07

@riverblue: Azt, hogy egyetértek..nem kicsit, nagyon :-)

nyílegyenes labirintus 2012.05.02. 14:34:11

Hiperen elég durván látszanak az x hetes bezártság tünetei, egészen elképesztő amit ez a muff megenged már magának, kajak bolond. De a halvérű LMZő sem sokkal különb,csak ő a másik véglet, ami ugatást ez eltűr a ribanctól, hihetetlen. Úgy basztam volna már ki Hipert a szobából, mint macskát szarni...

virus 2012.05.02. 14:40:39

Szerintem Anikót ki fogják tenni a többiek nemsokára.Tuti befutó lányként Naiva, és Fszk Naomi.

Elemző tényleg Csírával képes folytatni ezt a játékot.

Én Naivából azt nézem ki, hogy álszent K-va, mert valaki már nem lehet ennyire hülye...vagy igen?
Szerintem sunyi...és ugyanez a véleményem Naomiról is....

De nem baj lassan úgyis elindul a pokol a lóvéért.
Gondolom ma megint ajánlanak fel fix lóvét..

Sziporka 2012.05.02. 14:41:55

jaj rég röhögtem ennyi, köszi sixx!! Főelg a hiperes részeken..de komolyan, ez a nő mit vállal?
én is néha azt éreztem amit sixx, remegek stb pedig nem is láttam, csak olvasom:)

De nem értem, most hogy jött neki, hogy hánynia kell Leventétől?? Egyik pillanatról a másikra?? Pff..

Naiva meg eddig csak naiv volt, mostantól meg buta p csa.

Egy normális hő nincs benn baze a Csírán kívül.

virus 2012.05.02. 14:43:30

Anikónak azért van hányhatnékja,mert már jól +b.szták és ennyi, neki az elég volt.

Amúgy szerintem személyiségzavaros kissé, én orrba rúgnám ha így beszélne velem.

tomfree 2012.05.02. 14:47:56

Egyetértek az előttem szólókkal, akik kritizálták a szereplőválogatást. Kicsit érettebb korosztály vagy értelmesebb emberek kellettek volna ide megfelelő feladatokkal. Abból, hogy sok eszetlen ül a kanapén/medenceparton egész nap, nem sok mindent lehet kihozni. Elég gáz, ha a műsort csak vulgáris beszólásokkal és elmebeteg szereplőkkel lehet eladni a közönségnek.
Egyébként csak nekem tűnt fel, hogy a tegnapi előzetesben az új csaj van benn este (ergo nyilván a dunai gyerek :-) esett ki?

Sziporka 2012.05.02. 14:49:33

@beacska: Te miért kacsingatsz folyton? úgy érzem, mintha valamiről le lennék maradva :D

virus 2012.05.02. 14:52:14

@tomfree: Szerintem semmi baj a szereplőkkel, ez így jó megbotránkoztatónak, helyenként alpárinak,fiatalosnak, szex-szel telinek kell lennie.

Korhatárt illetve 37 volt a maximum nem tudom mi ezzel a baj.

Nem hiszem, hogy bárki kíváncsi lett volna egy olyan műsorra ahol 30-40 es emberek szám háborúznak, vagy kincskeresőst játszanak, é megvitatják mai gazdasági viszonyokat :)

beacska 2012.05.02. 14:59:31

@Sziporka: mittudom én, mert kisebbet kell fogni a ;)-hoz, mint a :)-hoz?...;)...:)

beacska 2012.05.02. 15:03:38

@jo.e: hát sok értelme nem lenne fogadni, lévén, csak Anikó v. Levente tudná eldönteni, bármilyen sok tanú is van rá....már ha még mindig arról van szó, miben egyeztek meg előre

mangalor 2012.05.02. 15:11:48

@virus: "30-40 es emberek szám háborúznak, vagy kincskeresőst játszanak, é megvitatják mai gazdasági viszonyokat" Nem erről van szó, és durván sarkítasz, mellesleg ehy számháborúzás is lassan érdekesebb lenne, mint a mostani kanapéntespedés, medencézés, ágyonheverés, mert maguktól semmit nem csinálnak. nem minden 30-40-es ember érdeklődése gazdasági. Mutatok neked 40-es nőt, aki mind alakban, edzettségben, szépségben veri az összes 20onéves bent lévőt, és aki minden ujjára kaphatna egy huszonéves fiút/lányt, mikor mihez lenne kedve. De most nem is ezt akartam mondani, hanem azt, hogy egy harmincas még mindig szexuálisan aktív, még mindig vonzó, még mindig benne van őrültségekben is... nem mintha marha őrült dolgokat csinálnának bent a résztvevők:o Hidd el, ilyen beszélgetéseket, amit nap mint nap látunk, a harmincasok is simán produkálnak:) A különbség annyi lenne, hogy olyan emberek kerülnének be, akik nem hiszenk el rögtön mindent a másiknak, és pl. egy ilyen Mátét úgy csap nyakon egy tízessel idősebb nő, ha kamuzik, hogy nyekken. Meg persze a szerkik se állnak hivatásuk magaslatán. Hol lehet jelentkezni szerkesztőnek?? mennék szívesen!

foxglove (törölt) 2012.05.02. 15:12:23

"ez a nő sokkal gyökerebb, mit Pókmajom Szandra volt az első évadban"

na erre a mondatra vártam, sixx:D

riverblue 2012.05.02. 15:20:49

@virus: tudod izlések és pofonok..
nem tudom hány éves lehetsz..igaz nem is ez a lényeg.hanem az igényszint;)
ha neked elég az alpáriság,akkor sok műsor közül válogathatsz.
itt volt egy koncepció,ezt sikerült magyarosítani üresfejű ,stílustalan emberkékkel..
az első évad sem volt egy fáklyás menet,de volt pár karakteres arc.
itt eddig nem sok.(2-3max)

egy épkézláb csapat Hipert már rég kivágta volna a francba!

kerdesek05 2012.05.02. 15:45:36

@vágtázó halottkém: igen ezért mondom, kicsit felnőtt, de még nem egészen!
Matcsi még fiatal és siheder, milf barátnővel.
rájött, hogy mindennek ára van:)

kerdesek05 2012.05.02. 15:47:58

@riverblue: Hiperről csak LMZ tudja ezer százalékig, hogy nyomi,a többieknek nem árt, ráadásul mindenkivel eljátssza a nagy barátot.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.05.02. 15:57:18

Remélem, akik annyira védték Brokit még most is így gondolják...

Edinát még húzni fogja, azt mondom.

Hiper meg a női nem szégyene. Az ilyen picsák miatt szégyellem,hogy nő vagyok, komolyan.

kovácspéterke 2012.05.02. 16:02:26

@Sziporka: sztem az van, h az elején kapta a cuccot a szerkiktől, aztán meg nem. és most megnézik, mit csinál :D

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:06:46

@Mrs. Jackman: Úgy örült a múltkor annak az öregnek a szatyrokkal, hogy azt hittem az hozza az anyagot. Azután kiderült, hogy csak a fodrász. :-)

kovácspéterke 2012.05.02. 16:09:39

@kerdesek05: 25 évesen sztem már nem pardon az életkor egy ilyen szituációban...

tomfree 2012.05.02. 16:16:42

@virus: Ha ezt gondolod a szintnek, hogy megbotránkoztató ill. alpári legyen, akkor nem tudok mit mondani erre. Tudod vannak értelmes huszonévesek és nem csak gazdasági érdeklődésű harmincasak is. Még a számháború is érdekesebb lenne ennél az alja stílusnál, amit egyes szereplők benn művelnek vagy a negédes butuska szerelmi vallomásoknál. Ez egy taktikai játék, de úgy tűnik, hogy ezek a játékosok (tisztelet a kivételnek) nyaralni meg piálni mentek be a játékba.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:17:41

@kerdesek05: Azért Reni se sokat mesélhetett a hotelbeli élményeiről, Pedro meg a rendezvényeken ismerte meg, hogy ki volt bent még.

szepi79 2012.05.02. 16:20:55

hoppáhoppá!!! most gondolok csak bele!

mi van akkor, ha edina és broki leültek a bárhoz dumálni, elkezdtek smárolni, és brokinak EZUTÁN lett hirtelen lelkifurkája, és kezdett el bőgni? a trükkös vágó bácsik meg úgy állították be, mintha a nagy kinticsajos vallomás után lett volna a smár, pedig lehet előtte volt... ez csak nekem jutott eszembe?

szepi79 2012.05.02. 16:26:02

@Pácsó Ármándó: hogy edina naivabbnak tűnjön a sokéves átlagnál. mert ha megnézzük a reakciókat, úgy látom mindenki a virtuális homlokára csapott annál a jelenetnél, hogy mekkora liba ez a csaj (én is, többek között, de akkor még friss volt az élmény.)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:29:40

@szepi79, első ezen a néven: Szerinted Edina még robbantani fogja a naiva imidzsét és ehhez altatnak a szerkik?

riverblue 2012.05.02. 16:29:45

@kerdesek05:
szerintem Ostobenkó Noémin kívül szinte mindenki
rühelli Anikót,csak éppen nem lépnek fel ellene,mert tartanak tőle.
lásd: Kíra,Pít is fújnak rá,csak épp
fű alatt mindeddig..
LMZ pedig egy igazi puhapöccs!

szepi79 2012.05.02. 16:31:47

@Pácsó Ármándó: akár ez, akár csak enélkül unalmas lett volna a mai adás, mert az LMZ+hiper konfliktust nehéz lett volna 40 percre kitolni.

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 16:35:55

@szepi79, első ezen a néven:
Biztos sokszor vágnak hasonló módon, de sztem ebben az esetben (még ha nyilván maradtak is részek, amit nem vágtak be) a sorrenden nem változtattak. Ha a csók után jött volna a lelkiismeret furdalás, akkor utána hogy mászott volna rá Broki vigyorogva a hálóban? Nekem úgy tűnik logikusnak, ahogy leadták, persze lehet bármi.

@Vadkörte82: @Mrs. Jackman:
Ez most komoly, hogy a fólia-múmia fogyásra van?! Csíra hova akar még fogyni? Én úgy értettem tegnap, hogy valami krém beszívódásához kell ez a hülyeség. Ebből is látszik, hogy sok mindenhez vagyok konkrétan ostobább még Naominál is, de a női szépségápolás majdnem mindet üti:)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:36:17

@riverblue: Szerintem Levi abba is belegondolt, hogy túl sokáig "aludt" Hiper mellett.
Anikó két barinője az ostobenkó és a naiva, talán nem véletlenül. Szerintem simán érződik a hangsúlyából mikor barátságos érdekből. Persze én innen könnyen okoskodok, de látszik, hogy kiket tud megvezetni.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 16:40:06

@szepi79, első ezen a néven: Lehet.

@Cathcart_ezredes: A krém is a fogyáshoz kell, állítólag. Csíra azért most sokkal inkább terhes hattyú mell nélkül, mint az elején.

nyílegyenes labirintus 2012.05.02. 16:41:56

@szepi79, első ezen a néven: Nem hiszem, hogy összevágták volna. A végeredmény tekintetében pedig tök mind1 lenne. Mielőtt Broki őszintére itta és vallomásra szánta el magát, Naivát három méternél közelebb nem engedte magához...

Bar Kochba 2012.05.02. 16:42:34

"Csírának a fasza kivan azzal, hogy minden új beköltözőnek nagyobb esélye van a bennmaradásra, mint neki."

- Pláne, hogy neki volt egy "Vissza a játékba miután kiestél" kártyája.

kovácspéterke 2012.05.02. 16:48:35

@Cathcart_ezredes: ja, meg narancsbőr ellen, mondjuk tiszta hülyeség jégzselét erre használni, ott pont a dunszt a lényeg. csíra ettől nem fog fogyni, max hasból, ha egy héten háromszor betekeri magát vmi fogyasztókrémmel

kovácspéterke 2012.05.02. 16:50:27

@Mrs. Jackman: mondjuk egy hónapon keresztül.

kovácspéterke 2012.05.02. 16:53:16

@Cathcart_ezredes: egyébként olyanra jó, amire használja, mert nem akar koplalni gondolom, de a hasából szeretne leszedni. mondjuk a csokika nem sokat segít rajta.

kerdesek05 2012.05.02. 16:53:38

@nyílegyenes labirintus: igen, teljesen mindegy hogy volt, a lényeg, Matcsi 10 sörrel meg rövidekkel a fejében lámpavilágosságban akarta magáévá tenni Edinánkat, amihez Edinánk nem játszott partnert az Edina Fanclub legnagyobb örömére:)

kerdesek05 2012.05.02. 16:54:24

@Cathcart_ezredes: hasa lett Kyrának és a 40 kilos tömegéhez az a 2 kiló nagyon kiütkozik:)

nyílegyenes labirintus 2012.05.02. 16:57:36

@Alfonzina, aki tudja..: Mi bajod Borokival?
Csak egy abszolút életszagú szappanoperát nyomnak a játékon belül. Ráadásul ez nem befolyásolja (egyelőre) a taktikáját, tehát ügyes. Hogy erkölcsös vagy etikus-e, az más kérdés.
Inkább így játsszon, mint hogy a bezártságtól Hiper-szindrómát kapjon...

riverblue 2012.05.02. 17:03:08

A végjáték még csak most kezdődik majd..:)tehát még lehet pozitív a dolog.
A műsor készítők tavaly is megkeverték a
kártyákat a végén kissé..lásd.Ádám és
colos haverja reload ill. Alíz szopása
a gömb ceremónián.(igaz erről a "focista Banderas" tehetett)de volt két majdnem friss játékos aki szintén lóvéval tért haza..

Kérdés,hogy ebből a brigádból mit sikerül kihozni,mert eddig az igazi taktikai rész az inkább háttérbe szorult..
kész szituk voltak..és sértett egók,sablonos kijelentések és bugyuta érzelmi szálak.

nyílegyenes labirintus 2012.05.02. 17:03:22

@kerdesek05: egyelőre nem sikerült, de nem hiszem, hogy sokat kell várni, hogy ismét hódítóra igya magát. És akkor mi van, ha ismét "magáévá teszi Edinát" ,hogy a te szavaiddal éljek? Semmi.
Sixx azért nem hülyegyerek, na.
Most már mindenki láthatja, mitől lett Edina-Naiva, Máté meg Broki.
Nomen est omen. :)

Müszélia 2012.05.02. 17:16:58

lehet, hogy néha okos dolgokról is beszélgetnek ezek az emberkék, csak azt mind kivágják. a nézőközönség szellemi színvonalának megóvása érdekében.
ja, és én vagyok az egyetlen, aki NEM nézem. én csak kommentelgetek...

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:17:53

Nekem meg ez villant be:
A mai részben, mikor leszáll az éj és a skorpiók sem kergetik már a nagylábujjakat, hirtelen - mintegy varázsütésre - csend borul a tájra. Az
Éden Hotel felett fekete fellegek gyülekeznek és az ormányos medvék riadtan bújnak össze Oreo keksszel bélelt apró odvaikban. Levente hosszú fekete reverendát ölt az alaksorban, nyakába akasztja a Guadalupei Szűzanya
Mellkeresztjét, laposüvegébe szentelt vizet tölt és rojtos, sokat látott
bibliájával belép a Szobába. A Szobába ami szörnyű titkot őriz! Egy démontól megszállt nő rángatózik az ágyon és hisztérikus kacagás kíséretében ezt fröcsögi habzó szájjal: Ez az én szobám! Ez az én ágyam! Ez az én testem!! Ez az én pénzem!! Az ÉH felett a villámok csapkodnak és kísérteties fényük a medence szélén ülő dögkeselyűk kegyetlen szemében tükröződik vissza. Levente rezzenéstelen arcán nyoma sincs érzelemnek. Idegei közé rózsafűzért font a böjttel töltött vatikáni évei alatt. Jobbkezének mutatóujját felemelve dicsfénybe vont szent szavak hagyják el szigorú száját: "In nomine Patris et Filio et Spiritio Sancti!!"

LoveMy 2012.05.02. 17:19:21

Edina-FSZK veszekedés kapcsán jutott eszembe, hogy FSZK panaszolta a Hiénának: nem érti, miért háborog Edina, mikor ők csak barátilag tapadnak Mátéra (vonaglással, szendvicstánc stb)
Amikor FSZK még Pít párja volt, féltékenységi jelenetet rendezett, mert Pít minden lánnyal jóban volt!
Régebben egy párcsere kapcsán Edina lett LMZ párja, mindig kérdőre vonta a Hiéna a pasit, hogy mi volt. Az utóbbi időben szegény LMZ, ha már 90fok helyett 45fokban próbált nézni, már üvöltött vele (hova nézel?)
Vagy csak minden nézőpont kérdése?

LoveMy 2012.05.02. 17:21:12

@Pácsó Ármándó:
nem volt jó az éjszakád? ;)

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 17:23:34

@Pácsó Ármándó:
aztarohadt:))) Nem vagy normális:))

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:24:57

@LoveMy: Az Ezredes küldött egy üveg italt, azt ittam meg lefekvés előtt. Kicsit furcsa íze volt...

Kallisztó 2012.05.02. 17:34:03

Alapból nem értem Naívát, de hogy kiborult Noémire, mert elrontja amit eddig felépített? Ja, jogos elvárás, hogy a végjátékban a másik inkább az ő jól felépített színjátékát védje...
És ezzel kb. el is ismerte, hogy egy sunyi megjátszós csaj, aki cukinak akar látszani, Noémi meg erre rájött és kimondta. Nem is annyira buta, mint amilyennek látszik

kovácspéterke 2012.05.02. 17:34:57

@LoveMy: de nem a csajoknak mondta, sztem itt ez a lényeg. plusz, nekem úgy jött le, h tényleg nem nagyon vágják a többiek, h van vmi kettőjük között, így ergó féltékeny nem lehet. mondjuk azon megsértődni, h nem is olyan rendes kislány, tiszta hülyeség. egyébként meg noémi mindenkivel táncol, píttel is.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:41:49

@Mrs. Jackman: Edina azért sértődött meg, mert taktikai barátkozásba kezdett Bettivel és szerinte Noé ebbe rondított bele.

kovácspéterke 2012.05.02. 17:43:24

@Pácsó Ármándó: jó, hát nem figyelhet mindenki oda rá, noéminak miért kellene tekintettel lennie edina taktikájára, plusz, ha egy viccel elüti, akkor jobban jár, minthogy hisztizni kezd.

Cathcart_ezredes 2012.05.02. 17:49:14

@Pácsó Ármándó:
Ne az italra fogd: mindenki tudja, hogy bélyeges vagy:)
@Mrs. Jackman: már kicsit kevésbé hülyén fogok meghalni, köszi:)

2012.05.02. 17:50:59

Tavaly azt ígérték, hogy idősebbeket válogatnak be, nem sikerült.

2012.05.02. 17:51:44

@Pácsó Ármándó: Hogy néz ki egy alaKsor???

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:51:44

@Mrs. Jackman: Edina eddig is rossz szemmel nézte Noé viselkedését, ez csak az utolsó csepp volt neki a pohárban, most tört ki az eddig visszafojtott rosszallása. Szerintem is eltúlozta a konkrét dolgot, de már gyűjtögette egy ideje a mérgét.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 17:54:22

@szerivan: Sötét alakok álldogálnak benne vagy csak elbaxtam :-)

@Cathcart_ezredes: Még van az üveg alján néhány korty. Folytassam a sztorit?

LoveMy 2012.05.02. 18:00:38

@Mrs. Jackman:
Csak azt felejted el, hogy nem most figyelmeztette először Edina ezt kotnyeles, mindenbe beletrafáló FSZK-t. De hogy ha viccel, akkor miért csinált a Péterféle FSZK-zásból tömeghisztériát?
Ott is ő volt aki megint csak nem tudta hol a határ!
Ja, vagy tényleg minden nézőpont kérdése?

LoveMy 2012.05.02. 18:03:05

@Pácsó Ármándó:
Akkor értem már miért voltál @-ben olyan morózus, de azért köszi a kényszerítőzést! És mindamellett rafkós módon úgy állítod be, hogy én tehetek róla! Öcccccccsém!
Nem vagy te Máté?

kovácspéterke 2012.05.02. 18:27:33

@LoveMy: most vagy mindkettő hülye, mert felvettték a beszólást vagy egyik sem. sztem az előbbi, bár a kurvázás kicsit erőteljesebb, mint a tegnap esti szöveg.

Pokróc 2012.05.02. 18:44:54

Azt lehet tudni, hogy a Hiénát kicseszik a következő párválasztón?

Csak mert szerintem rontja a nézők morálját és emberiségbe vetett hitét, ha egy ennyire minden emberi mivoltjából kifordult, velejéig elvetemült játékost kell nézniük huzamos időn keresztül...

mézescsók 2012.05.02. 18:46:10

Nyilván egyszerűbben látom a dolgokat, mint Ti, akik pengék vagytok valamennyi adásból, de:
1./ Szerintem Edinát most az ár viszi. Belekezdett ebbe a Mátés dologba és ahhoz késő van, hogy bármin is változtasson. Ha most homlokegyenest másképp viselkedne és Mátét elküldené a búsba, akkor az lenne a baj. Viszi a tehetetlenségi erő, amit maga idézett elő. Annyira nem hülye, hogy ezt ne ismerje fel, de változtatni már nem tud. Vagy: melyik pasi mögé állhatna Brokin kívül? Szóval elcseszte és már tudja.
2./ Noéminek szerintem egyszerűen f...hiánya van. Az illedelmesebben szeretethiánynak is hívhatják felőlem. Amikor még Pít volt a párja, felajánlott neki valami kis laza pettinget, amit Pít hárított, mondván, ezt Ő csak akkor tudja, ha érzelmileg kötődik. Aztán jött Omar, akivel állítólag kölcsönös szimpátia volt, de azzal sem jött össze, pedig Omarnak is felajánlotta. Amikor a srác hárított, akkor azzal mentegette a helyzetet, hogy csak hülyéskedett. Broki viszont alkalmas mind mentálisan, mind potenciálisan az effajta játékokra.
3./ Ha Broki arra gondolt, hogy nagyobb gáz mamika szemében, ha egy nő mellett horgonyoz le az édenben, mintha sok mellett, akkor téved. Mindenesetre a barátnő helyében nagyon meggondolnám, hogy mennyire kell ez a fiú. Amúgy meg, ha csak a szexre kell, akkor mindenképpen meg kell tartani. Gyomra is van, spermája is, mi kell még?

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 18:51:54

@mézescsók: 1, Én nem tapasztalom azt Edinán, hogy váltani akarna, szerintem még szereti Mátét.
2, Ez könnyen lehet, de Noé azért mégse ugrik csak úgy rá mindent kockáztatva Brokira.
3, szerintem Mátét nem fogadhatták vissza kint, vagy legalábbis hosszú mosolyszünet következhetett

Riz Ottó 2012.05.02. 18:55:38

Helló Mindenki!

Én eddig csak leginkább olvastam, de most épp nézem a legutóbbit és nem térek magamhoz. Ez a Hiper...nem térek magamhoz. Levente pedig szerintem nem puhapöcs, élvezi, hogy felpörög Hiper, ő meg röhög rajta.

Most tartok ott, hogy Pít odamegy hozzájuk, Hiper jól elröhögcsél, ha tényleg utálná, nem így viselkedne.

LoveMy 2012.05.02. 19:03:49

@mézescsók:
1-2. Sok igazság van abban amit leírtál, de mindezek mellett Edina tényleg szereti Mátét, ezért bocsájt meg neki, és áll mellette továbbra is, de ha ez kint lenne, Edina sem így döntene, hanem felállna!
Viszont, hogy később mi lesz....?
3. Tuti hogy az ex kiadta az útját Máténak, már csak azért is, mert ÉH2-t elég valószínű, hogy az ex családja és barátai is nézték! :)

inmemancsi 2012.05.02. 19:08:01

@Pácsó Ármándó: ja

és omár ha ott lenne micsinál hippivel

hideg kéz 2012.05.02. 19:29:16

@Pácsó Ármándó: Ez az ördögűzés feldobná az estémet:))

kerdesek05 2012.05.02. 19:29:36

@Cathcart_ezredes: HAHAHA:)
tuti bélyeges vagy duma, top10!:)
Össze kellene szedni az ÉH2TOP10 beszólásait, csinálok róluk egy videot, ha összejön, ha lesz érdeklődés!:)

inmemancsi 2012.05.02. 19:30:00

na gyerekek ki hogy kezelné hippit ha bent lenne - és mondjuk tilos az erőszak és a szóbeli terror

hideg kéz 2012.05.02. 19:31:23

Egyébként, nekem feltűnt már, hogy úgy híznak ezek, mintha valami verseny lenne a háttérben. Elég megnézni Csíra, Broki meg Edinka bemutatkozó videóit. Ijesztő, hogy 20-25 éves embereknek is elég egy hónap punnyadás ehhez.

kerdesek05 2012.05.02. 19:31:43

@LoveMy: igen vége annak, legalábbis volt erről valamiféle nyilatkozat az ÉH2 esemény után

kerdesek05 2012.05.02. 19:32:51

@hideg kéz: teljesen természetes, ilyen az emberi test ha iszik meg nyaral akkor hízik:)

hideg kéz 2012.05.02. 19:36:50

Na, van új?
Nehogy itt ragadjak hülyét csinálni magamból. A múltkor is ellőttem egy csomó okosságot a semmibe:)

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 19:40:42

@hideg kéz: Még nincs, de már szokott jönni ilyenkor

Vadkörte82 2012.05.02. 19:42:54

@hideg kéz: @Pácsó Ármándó: még nincs :) már várom! ..amúgy az alkohol nagyon hízlal..na meg a punnyadás a medenceparton.

LoveMy 2012.05.02. 19:45:35

@Vadkörte82:
nem baj, majd befóliázzák magukat, aztán primőrként eladják a piacon :D

hideg kéz 2012.05.02. 19:49:04

Bezzeg a jó Melák inkább kirókázta, csak nehogy felugorjon pár köbcenti zsír:)

Hurri Kán 2012.05.02. 19:52:29

@inmemancsi:
Én. Kikötném napra, víz nélkül.

Pácsó Ármándó 2012.05.02. 19:55:07

@hideg kéz: Aki tapasztalt, az tapasztalt! Nincs mese!

inmemancsi 2012.05.02. 19:57:59

@gyvy: szasz csinike, nem rossz, azért kérdeztem, hogy tanuljak, de te voltál az első aki válaszolt:)) - ezt pácolásnak hívják egyébként?:))

Hurri Kán 2012.05.02. 19:59:38

@inmemancsi:
Nem, domesztikálásnak. :D
süti beállítások módosítása