Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x32

2012. április 27. 05:20 - sixx

Ezt a mai posztot Syca nevű olvasónknak ajánljuk, drukkolunk!

Tegnap volt Broki különbejáratú pokoljárása az otthon hagyott és meglepően izé, érett nőnek tűnő csajával, ennek ma akár még folytatása is lehet, de a Csíra elleni puccskisérletnek kurvaisten, hogy lesz is, mert ő nem szokott ilyen dolgokat csak úgy elsikkadni. T69.2 a reggeli boot után igencsak beletekeredhetett a függönybe, és ha már így alakult, a karbantartók nem szaroztak tovább, és kigurították a placcra, de előtte a mostanra akár védjegynek is tekinthető csálé csöcsöt kicsit kibuggyantották a felsőrészből. Ma olyan lesz, mint még sose, mondja.

Andornak ne tudom, mit kevertek a piájába, mindenesetre még mindig nem tudja, tegnap reggel mosott-e fogat vagy sem. Fasza lehetett annak, aki napközben tárgyalt vele. Naiva Matcsinak szólítja Brokit, bazdmeg, a negédességnek van egy olyan foka, amit elérve pusztítani lehet vele - na, ez most pontosan az. Broki nem kel ki az ágyból és szarik a farmra. Csírának vegyes érzelmei vannak a maradást illetően, megértem, mindenki ellene áskálódik. Megint előjön a "Ha Féliker férfi lenne…" kezdetű népdal, ejnye. Broki csak magára rángatta a Manchester United-pólóját, undorító bazdmeg, de Naiva ezzel nem törődik, és azt kérdi, babusgassa-e esetleg. Mert attól majd jobb kedve lesz. Nem lesz, mondja Broki, és elgondolkodva kavargatja a zabpelyhet. Mindenki tudja, mi baja, de azért megmutatják, a csaja fekete-fehérben még kevésbé illik hozzá. Naiva semmit nem vett észre abból, ami Broki lelkét ilyen háborgásra készteti.

ÚjPéter szerint Broki jó ember, és ugyan nagy spíler, de a lelkiismeret baszkurálja. Ezt egy popmetál slágerrel súlyosbított montázzsal illusztrálja a szerkesztő, a szíven össze van törve, vonyít az énekes, Broki meg egyre csak szívja a cigarettát. Csíra ÚjPéternek számol be Féliker árulásáról, na jó embernek mondja ez is. Nem érzi magát férfinak melletted, mutat rá ÚjPéter, talán le kellene nyúlni a zacsihoz, nem? Csíra csak legyintget gúnyosan, Féliker kint sem érzi magát férfinak. Nagyot zuhant a szemiben, mondja, mire ÚjPéter a kiesés rémát festi fel a koszos falra. Csíra szerint az lenne a legnagyobb röhej, ha Petra meg Féliker összebandázna. Hiper összeesküvés-elméletek gyártásával tölti a délelőttöt és egy ÚjPéter-Csíra tengelyt vizionál, aminek mentén fordulnak a fogaskerekek. Papucs fütyörészik, neki nincs aggódnivalója. Azt látja Hiperen, hogy be van szarva, de ez van.

ÚjPéter a szobában érdeklődik Petrától, hogy mi a fasz van Félikerrel. Félikerrel, teteti a hülyét Petra, mire a szállásmester csak legyint, én mindent tudok itten, beszéjjé'. Befekszik az ágyba és a takaró alatt a farkát morzsinkálja, mondjad, mi van. Csíra tudja, szarja össze a bikinialsót Petra, tudja hát. Féliker a szobában simogatja Csíra kezét, elmúlt róla a bimbó? Hogy mi? Csíra röhög, megátkoztál tegnap, rám küldted a rohadást. Ilyenkor teljesen emberinek tűnik. Félikernek nem tetszik Csíra körömlakkja, Siófokon a kurváknak ilyen a körme. Hm, Siófokon divatos kurvák lehetnek, mondja Csíra, és hozzáteszi, az a terve, hogy a következő körben lecserélje Félikert. Levél jön, Naomi olvas. Seggszépségverseny lesz, de férfiakkal, Naomi ettől megvadul. kell tanga valakinek, mert adok, mondja. Féliker nem örül a dolognak, a készülődés közben ÚjPéter a haját zselézi, mer' az nagyon kell a seggszépségversenyhez, ja.

Papucs kezdi, csípőből emeli ki a farkát ütemre és befeszít, de karban, a gatya nem kerül le róla. Hipernek olyan segg kell, ami fentről jön és kerek. A hideg ráz ettől a luvnyától, komolyan. A kazah bokszolónak öltözött ÚjPéter jön, nagyon komolyan veszi a feladatot, az asztalra felugorva táncol, de csak kisgatyáig vetkőzik, ami kiegészítve a kapucnis felsővel és magasszárú tornacipővel különösen röhejes. A harmadik Féliker mozgásán látszik, hogy van ritmusérzéke, de nem egy nagy kaland, amit nyújt. Broki ezt a feladatot is lazán abszolválja, először letolja a rövidgatyát, majd behúzza a seggébe az alsót és pucsít, a nők értékelik az erőfeszítést. Az utolsó Dávid, mint mindent, ezt is túlzásba viszi, három gatya van rajta, és amikor végre leveszi magáról az utolsót, odapucsítja a szaros seggét a nőknek, fogdossátok, geci. Csíra enyhe undorral az arcán mondja, hogy erről kurvára nem volt szó, de mindegy. Mutatunk egy galériányi férfisegget, lehet örülni.

Levél megint, este párválasztás, mindenki pakoljon össze. Mindenki? Mindenki, ismétli Naomi döbbent arccal, ilyen se vót még, ha csajok hullanak, akkor csak őket utasítják a pakolásra. Mindenkiben vigyázzban áll a szar, közben simán elképzelhető, hogy a szöveget író szerkesztő elbaszta oszt annyi. Csíra aggódik, hogy egy fiú is kiesik, ezt nem értem, az neki mér baj? T69.2 elmondja a mantrát, kiválasztunk. Bejönnek, kezdjük a mókát, Andor, te valakit kibaszol ma. Örülsz a védettségnek. Ja. Miért te kaptad? Mert lesmároltam ÚjPétert. Nem ezt mondja, de így van. Reni, neked nincs védettséged, tesz tanúbizonyságot éles szeméről Piniokkina. Szar így? Szar. Akkor jó, kit érdekelsz eleve. Beilleszkedtél? Be. Muhaha. Reni marad a megbeszélt tervnél, és bízik a többiekben.

Hiper, te harcos amazon lettél. Mit szedetnek ezzel a nővel? Nekem is kéne néha. Hiper attól tart, úgy kibasznak vele, hogy attól kódul. Papucs, téged érdekel más Hiperen kívül? Nem, de Andor ide ne álljon. Broki, milyen volt a randi? Furcsa. Na ne bassz, Broki. Érzelmi mélyponton van a csávó, nem sajnáljuk. Naiva, félted a kapcsolatot? Igen. Milyen volt a randi? Szar, mert azt hittem, visznek egy másik nőt Brokinak, de a masszázs az fasza volt. Broki szemöldöke rándul egy aprót, már várom, hogy Pinokkina megfingassa, de nem teszi. Csíra, bepakoltál? Nem, mert ha megteszem, magamra hozom a rontást. Féliker, ki neked a fontos itt bent? Hát Petra. Ja, nem, Csíra! Csíra szerint Petra ostoba és a kurva anyját, mert lenyúlná a párját. ÚjPéter hazudik egy sort egy kérdésre, Petrában bízok, höjj.

Na, választunk. Naiva-Broki, Csíra-Féliker, és jön Petra. Aki tudja, hogy ha ÚjPéterhez áll, nagy szarban lesz, mert Andor ugyan hazudott összevissza, de csak ÚjPéter nyelvét fogadta rettentő szájába. Mit tesz tehát Petra? Beáll ÚjPéter mögé, és a kamerába azt mondja, ÚjPéter megígérte, hogy nem bassza ki. Reni jön, ő is ÚjPéter mögé megy, mert a tervet követi, amit megbeszéltek. Hiper megy Papucshoz, Naomi meg Dávidhoz, marad a végére Andor, aki bárkivel kibaszhatna, de ő úgy dönt, hogy két legyet üt egycsapásra, és beáll ÚjPéter mögé, szevasz Petra, szevasz Reni. Csíra közben megjegyzi, hogy ha megint úgy esik ki, hogy egy védett nő kiteszi, akkor kirohan a hotelből. T69.2 kihívja ÚjPétert és háremét, közben a többiek felszabadultan röhögnek, kivéve Naomit, aki láthatóan fel sem fogja, mi az isten történt már megint.

ÚjPéter hamiskásan mosolyog, élvezem a helyzetet, mondja, bár persze szar is. Reni úgy dönt, itt már nincs értelme kertelni, azárt álltam ÚjPéter mögé, mert megígérte, hogy Petrát kibassza értem, bár ebben nem volt benne Andor árulása, neki ugyanis másik párhoz kellett volna mennie. Petra szeme a lehetőségeihez képest gyorsan villan egyet, ez tényleg nem sejtette, hogy át lesz baszva, nahát. Reni hangja már remeg, biztos eszébe jutott, hogy a Való világban is kudarcot vallott. Andor azért ment ÚjPéterhez, mert bejön neki, és nem bízott Reniben. Na, ez is kiderült. Petra, te miért voltál olyan barom, hogy ÚjPéter mögé állsz? Mert nincs agyam, és elhittem ÚjPéternek, hogy bent tart. Andor jól döntött, menti a menthetőt ÚjPéter, én vagyok a biztos pár. Na, T69.2 azt mondja, most jön az, ami sose vót, tökre izgulok, komolyan. Jön Broki nője? Lófaszt, egy védettséggel ketten esnek ki, az. Apátok faszát, de komolyan. Reni és Petra búcsúzik, Mexikó nem hisz a könnyeknek.

A nappaliba leérve ÚjPéter félrevonja Andort, és a szájába rágja, hogy el ne mondja, hogy Csírát akarta kibaszni, mert ha kiderül, olyan szarban lesznek, hogy ihaj. ÚjPéter úgy véli, még nem lépte át a határt, amit magának húzott. Hiper Andor nyakába borul, de örülök neked baszki. Aztakurva. Naiva szerette volna, ha Reni marad, de az élet nem habostorta. Andor beköltözik ÚjPéterhez, Broki nem dugja meg Naivát, de a hátát simogattatja vele. Naomi szúnyogra vadászik a szobában, és epésen megjegyzi Dávidnak, hogy de jó, hogy te hordod a nadrágot, baszki. Andor és ÚjPéter az ágyban röhög, Hiper meg úgy lovagolja meg Papucsot, mint az a kis zsokéember Overdose-t. Jó Papuccsal dugni, mondja, ezzel búcsúzunk is, mert nincs mit hozzátenni. 

Címkék: éden hotel
1462 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snoopyzit29 2012.04.26. 20:01:51

Szerintem Noéminek becsúszott a bugyi vagy ellenőrzi a bikinivonal-teendőket :)

ruszi 2012.04.26. 20:02:07

Remélem a védett ndk-s signal mosolyú úszónő kezdi a párválasztást! Az lenne para. A képen meg Naomi azt nézni: bazzmeeeeg nekem más van ott mint itt bent a faszinak, a picsába! :)

2012.04.26. 20:02:42

Vakarja a picsáját, gyakran szokta.

Snoopyzit29 2012.04.26. 20:03:33

Az tényleg jó lenne, ha Andor kezdene :)

Vadkörte82 2012.04.26. 20:04:09

ő is tampont cserél?

viko90 2012.04.26. 20:07:08

a legkirályabb az lenne ha a mai párválasztón Pinokkinát ejtenék ki Broki exére. mert ugy a hotelbe bármi meg...

wadalma 2012.04.26. 20:08:29

Nem maradt benne valami?

2012.04.26. 20:09:33

A tegnapi volt a legjobb rész, csak belejönnek a kavarásba a végére. Szegény Csíra még sírt is.

2012.04.26. 20:10:52

Vajon miért kell mindenkinek összepakolnia?

nosce 2012.04.26. 20:15:32

@szerivan:
mert a pasik si költöznek puffi :) vagy csak helycsere lesz vagy valamelyik haza is megy :)

hóódejóó 2012.04.26. 20:16:01

@ruszi: Szerintem eddig még sosem volt olyan, hogy a védett kezdte volna. ez tényleg váratlan fordulat lenne! :D

Lacka929 2012.04.26. 20:17:15

@Yooha: Ezen beszartam... Hiper-giga-LOL! (De nem az a Hiper...)

2012.04.26. 20:24:01

@nosce: De akkor csak nyolcan lennének.
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Nekem te ne dirigálj, nekem van egy olyan kasszám, hogy azt nézzek amit akarok.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 20:27:14

@szerivan: felhívtam a tisztelt publikum figyelmét, h van ám kultúra is a tévében:D

De amennyiben nem szeretnéd nézni, ne tedd:D Kasszázz:P

nosce 2012.04.26. 20:34:37

@szerivan:
" De akkor csak nyolcan lennének."

sztem már ott melegít pár csődőr a hotel alatti susnyásban, forgatják a bemutatkozó tengerőparti futós filmet, nem gond bepattintani egyet vagy akár kettőt esetleg egy hármasikret, vagy szaladnak Krisztiánért :)

Űrhajózási Bundermajom 2012.04.26. 20:38:28

eddig nagyon kiszámítható az ÉH 2, lehet h sokat tanultunk az 1-ből. Viszont remélem most rendesen bekavarnak, azis lehet h bejön Broki ráncos arcú barátnője;)

Edie Britt 2012.04.26. 20:40:13

jó estét! miért ne maradhatnának a mai párválasztó után 8an? nem láttam az első sorozatot... hogyan fognak elfogyni?

kamillazok 2012.04.26. 20:40:36

Eddig nem néztem az ÉH-t, most is csak a kiemelt videókat a nagy felhajtás miatt.

Meglehetősen ritka - szinte már médiatörténeti - pillanat, hogy bármilyen valóságshow-ban őszinte megbánást, könnyeket vagy bűntudatot látni bármilyen szereplőn. Ezt Mátéról írom (függetlenül attól, hogy a lányokkal való viselkedését hogyan ítélem meg). Szinte már felüdítő!

Talán Olivér produkált valami ici-picit hasonlót, de abban inkább az önzés, a birtoklásvágy és a saját egójának féltése volt. Több ilyen esetet felidézni sem tudok (persze voltak önsajnáló könnyek meg dühkitörések, de megbánásra nem emlékszem), ilyen őszinte reakciókat régen láttam a tévében, mint most Mátéét.

kamillazok 2012.04.26. 20:42:47

Eddig nem néztem az ÉH-t, most is csak a kiemelt videókat a nagy felhajtás miatt.

Meglehetősen ritka - szinte már médiatörténeti - pillanat, hogy bármilyen valóságshow-ban őszinte megbánást, könnyeket vagy bűntudatot látni bármilyen szereplőn. Ezt Mátéról írom (függetlenül attól, hogy a lányokkal való viselkedését hogyan ítélem meg). Szinte már felüdítő!

Talán Olivér produkált valami ici-picit hasonlót, de abban inkább az önzés, a birtoklásvágy és a saját egójának féltése volt. Több ilyen esetet felidézni sem tudok (persze voltak önsajnáló könnyek meg dühkitörések, de megbánásra nem emlékszem), ilyen őszinte reakciókat régen láttam a tévében, mint most Mátéét.

hóódejóó 2012.04.26. 20:44:36

@Yooha: oké! :) engem észérvekkel mindig meg lehet győzni :)

LoveMy 2012.04.26. 20:45:43

@kamillazok:
Ha nem nézted, akkor nincs is hiteles képed. Nem vitatom, hogy nem volt őszinte, de hogy önsajnáltatás is volt benne, az tuti!!!

Átvitel honvéd 2012.04.26. 20:46:06

FSzK szerintem az egyik Durex termékmintát teszteli... ;)

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.04.26. 20:48:19

@hóódejóó: orulok, hogy belatod, hogy az "ennyi" mint eszervvel nem lehet vitaba szallni :)
Amugy tenyleg hogy fognak elfogyni? Tavalyrol nem emlekszem erre.

csicserierika 2012.04.26. 20:48:30

@nosce: alkeosz, vagy Bandika ? :)

cipofuzo 2012.04.26. 20:50:45

Épp az imént láttam Naivát a Liszt Ferenc téren. Hoszteszkedett.... hát van élet az ÉH után is

Hurri Kán 2012.04.26. 20:50:50

Ellenőrzi, hogy a takaró színe passzol e a pólójához.

Átvitel honvéd 2012.04.26. 20:52:47

@kamillazok: hmmm, Brokiról nekem is az jutott eszembe, hogy mindenféle játszma- meg manipuláció ellenére, "menthető"... Nem egy alapvetően hazudozós, cinikus srác. Belebonyolódott, kihívta maga ellen a sorsot, de amikor az egész a nyakába borult, akkor egyszeriben átérezte az egész súlyát. Ez különösen abból volt nyilvánvaló, hogy/amikor UP-nek elmondta az egészet.

kamillazok 2012.04.26. 20:53:51

@LoveMy: Tényleg nem vagyok képben, az biztos. :) De mondjunk már egyetlen játékost, aki valaha is megbánt bármit, amit hibázott. Ez az ember gyakorlatilag lelkileg összeomlott attól, hogy szembesítették azzal, amit tett. Én ilyenre nem emlékszem korábbról. Lassan már a való életben sem lát olyat az ember, hogy valaki (főleg férfi) megzuhanjon attól, hogy lebukott, hogy félrelépett, inkább büszkeség, vádaskodás és önigazolás jellemző. Ő meg reszketett az ijedtségtől. Tényleg nem tudok róla semmi többet, ami nyilván árnyalná a képet, csak a metakommunikációja volt szokatlanul beszédes. Meg mondjuk, az is, hogy nem is tagadta...

IllaryBlasi 2012.04.26. 20:54:04

Egyértelműen becsúszott a bugyi! Nagyon kényelmetlen. Ugyanezen okból nem értem a zsinórtangát.

hóódejóó 2012.04.26. 20:56:18

@Yooha: az utolsó két pár közül a korábban kiesettek választottak szimpátiaszavazással, hogy ki nyerjen. De hogy előtte hogy volt, arról nekem sincs fogalmam sem.

Edie Britt 2012.04.26. 20:56:23

@kamillazok: szerintem Máté nem azért sírta el magát, mert lebukott, hanem azért, mert az otthoniakat említették. volt egy alapvetően feszült hangulat, de nem attól borult ki, mert összeomlott a tette súlya alatt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 20:57:51

@IllaryBlasi: dettó:D

@Edie Britt: akár maradhatnának! Azt hiszem, h az elsőben úgy volt, h naponta esett ki egy pár! Tehát lezavarták az utolsó héten! Asszem:D

f.fredericks 2012.04.26. 20:58:30

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hol megy ennyi kultúra? Múltkor valaki a Kőszívű ember fiait nézte. Van vmi retro magyar csatorna? :o

kamillazok 2012.04.26. 20:59:06

@Edie Britt: Szerintem ha nem omlott volna össze, akkor nem beszéli ki a játékostársával (mert az egyértelmű taktikai hiba, hogy így kiszolgáltatta magát), és folytatja a Disney-hercegnővel ugyanúgy. De alapvetően tényleg a barátnőjével való beszélgetés közbeni testi reakciói (tekintet, gesztikuláció - ahogy pl. idegesen vakarja a felkarját, félrepislog -, meg a mimika, ahogy kiül az arcára a megbánás, a bűntudat) leptek meg.

hóódejóó 2012.04.26. 20:59:27

@Yooha: húú, előtte meg bomba volt, 3 pár közül kiesett, akinél felrobbant

LoveMy 2012.04.26. 20:59:29

@kamillazok:
Már nem akarok erről írni, mert tegnap 20 órától ma 18-ig ez volt a téma! Ha teljes képet akarsz Mátéról kapni,
akkor itt többféle véleményt is találsz!

hogyvolt.blog.hu/2012/04/26/eden_hotel_2x31_elo_kibeszelo

Edie Britt 2012.04.26. 21:00:05

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: köszi az infot!

szerintem ma tutira hazamegy egy fiú is, és erre Máté a legesélyesebb (hazamegy Eredeti Brokinével)...

hóódejóó 2012.04.26. 21:01:41

@IllaryBlasi: zsinórtanga ha elég vékony nem zavaró. nem lehet érezni )

kamillazok 2012.04.26. 21:02:36

@LoveMy: Köszi. Ma biztosan nézettségi csúcs lesz! :D

kamillazok 2012.04.26. 21:03:42

@Edie Britt: Azt mondjuk, nehezen látom be, hogy miért maradna együtt vele a barátnője (még ha ki is esik) ezek után. Ezt nem értem, hogy akár Máté is hogyan gondolhatja létező lehetőségnek.

baileys 2012.04.26. 21:04:07

@f.fredericks: A kőszívű ember fiai az m2-n vagy a Dunán volt talán. Én is megnéztem újra :)

Edie Britt 2012.04.26. 21:04:23

@kamillazok: szerintem ehhez hasonló bűntudatot láttunk már valóságshow-ban, nem tartom Máté reakcióját akkora számnak. égett, mint a rongy, pont úgy beszélt félre, ahogy egy átlagos embertől (nem csak férfitől) elvárható hasonló szituációban. emellett látszott, h nagyon szereti a barátnőjét, és nem akarja elveszíteni.

kamillazok 2012.04.26. 21:04:52

@Edie Britt: Azt mondjuk, nehezen látom be, hogy miért maradna együtt vele a barátnője (még ha ki is esik) ezek után. Ezt nem értem, hogy akár Máté is hogyan gondolhatja létező lehetőségnek.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 21:04:58

@f.fredericks: Duna szokta leadni, most lett vége!

@Edie Britt: szívesen! Így legyen:D

@IllaryBlasi: szia :)

@hóódejóó: akkor nekem nagyon kényelmetlen pedig, ronda is, utálom is, értelmetlen is, de biztos, nem lehet érezni:P

IllaryBlasi 2012.04.26. 21:05:52

@hóódejóó: Ezzel nem tudok egyetérteni, LE A ZSINÓRTANGÁVAL!!!!

kemény keleti kommentelő 2012.04.26. 21:06:19

Homályos a kép, de mintha bűvös kockát tekergetne.
A páros dudliról holnapra kérek gifet vagy mit.

Edie Britt 2012.04.26. 21:06:37

@kamillazok: szerintem ehhez hasonló bűntudatot láttunk már valóságshow-ban, nem tartom Máté reakcióját akkora számnak. égett, mint a rongy, pont úgy beszélt félre, ahogy egy átlagos embertől (nem csak férfitől) elvárható hasonló szituációban. emellett látszott, h nagyon szereti a barátnőjét, és nem akarja elveszíteni.

kamillazok 2012.04.26. 21:07:08

@LoveMy: Ja, a tegnapit olvastam!

baileys 2012.04.26. 21:07:31

@f.fredericks: A kőszívű ember fiai az m2-n vagy a Dunán ment múltkor. Néztem én is immáron isten tudja hanyadszor :)

f.fredericks 2012.04.26. 21:07:39

@baileys: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: köszi, akkor vissza kellene raknom ezeket a csatornákat. Addig is marad a Viasat és a TÖRTÉNELMI PILLANAT.

nosce 2012.04.26. 21:07:50

@Edie Britt:
"szerintem Máté nem azért sírta el magát, mert lebukott, hanem azért, mert az otthoniakat említették."

vagy hagymát szeleteltek mellette az ebédhez :)

Edie Britt 2012.04.26. 21:08:18

@kamillazok: ááá, nem marad vele együtt! és nagyon durva, h Máté feltételezte, h ez lehetséges valahogyan...

baileys 2012.04.26. 21:08:38

ahh duplázott, remek

kamillazok 2012.04.26. 21:09:24

@Edie Britt: Ugye? Mivel a kapcsolatnak már így is, úgy is vége, inkább ragaszkodnia kellene hogyhívjákhoz... Edina?

Edie Britt 2012.04.26. 21:10:13

@nosce: vagy felajánlottak neki könnyenként 100ezret...

IllaryBlasi 2012.04.26. 21:11:04

@hóódejóó: Áhá, nem tudtad szívvel-lélekkel képviselni ezt a zsinórtanga-ügyet:-D

hóódejóó 2012.04.26. 21:11:16

tiszta ideg vagyok. kezdjék már, mert elfogy az összes pisztáciám!

kemény keleti kommentelő 2012.04.26. 21:11:20

@LoveMy: Értő olvasásban mindig gyenge voltam, így másodszorra már vágom a felvezetőt. Ketten ma kiesnek. Az nem érdekel, mégse kell gif.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 21:11:20

@hóódejóó: ahogy elnézem, illaryval nem fogjuk hordani, főleg nem egymásét:):)

@f.fredericks: ott úgysincs pénz új (normális)dolgokra, legalább ilyet adjanak!:D

Billy a kölyök 2012.04.26. 21:11:50

Szerintem meg ÉLJEN A ZSINÓRTANGA!
Bár úgy látom Ostobenkó egy kerek párnával matat "valamit".
Nekem egyébként régebben szimpatikus volt azzal a bájos együgyűségével, de amikor elkezdett Hipernek spicliskedni, elásta magát nálam.

hóódejóó 2012.04.26. 21:11:52

@IllaryBlasi: ez így van :) nem a szívügyem, lebuktam :)

LoveMy 2012.04.26. 21:12:21

@hóódejóó:
akkor neked is van kassszád! :)

nosce 2012.04.26. 21:12:50

@gyvy:
Brokiné neki adta a gyűrűjét és ellenörzi h megy-e a köldök piercingjéhez :)

Edie Britt 2012.04.26. 21:12:51

@kamillazok: biztos vagyok benne, h Máté ekkor még hitte, h Eredeti Brokiné vele marad, mert a) kimagyarázza az édenben történteket, b) szereti őt a lány eléggé, h megbocsásson.

szerintem Máté a mai párválasztó előtt azon morfondírozott, h otthagyja a játékot...

kovácspéterke 2012.04.26. 21:13:01

@Edie Britt: én nem értem, ha annyira szerette azt a nőt, akkor miért mászott rá edinára egy hét után...

kamillazok 2012.04.26. 21:15:14

@Edie Britt: Ma kiderül, hogy mit gondolt magában... Szerintem két lehetősége van Máténak. Vagy azt hiszi, hogy a barátnőjével el tudja hitetni, hogy a Disney-hercegnő csak eszköz volt a játékban (akkor viszont folytatnia kell vele a kalandot, hiszen "a cél szentesíti az eszközt", ahogy meg is beszélték), vagy ráébred, hogy a nő ezt úgysem fogja megbocsátani. Akkor pedig már szintén csak a főnyeremény lebeghet a szeme előtt (a nőt is, meg a pénzt is elveszítenie semmi értelme), amihez a hercegnő mint védőpajzs szintén szükséges. Még eljátszhatja a hősszerelmest, aki belezúgott a hercegnőbe, de akkor megint Edina mellett kell kikötnie - legalább a játék idejére.

kovácspéterke 2012.04.26. 21:15:36

@Edie Britt: ezt sztem lehetetlen kimagyarázni, ez nem sima megcsalás, hanem ország-világ előtt megalázás.

hóódejóó 2012.04.26. 21:16:33

@LoveMy: mivel árultam el magam??

Edie Britt 2012.04.26. 21:16:46

@hóódejóó: nálam elfogyott a szotyi :(

@Mrs. Jackman: gondolom azért, mert meggondolatlan kölyök, ott volt egy lyuk, és nem tudott azon túl gondolkodni. annyi pasi van, aki abban bízik, h majd kimagyarázza! neki is nyilván megbocsátottak már 302 alkalommal, most miért ne...

IllaryBlasi 2012.04.26. 21:16:47

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: De természetesen nem Bridget Jones bugyiban VAGYUNK:-D

LoveMy 2012.04.26. 21:18:50

@hóódejóó:
a zacskó pisztáciáddal :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 21:18:56

@IllaryBlasi: mondtam én olyat, h nem?:D De nem is zsinórban:P És még az sem közös, semmi sem az:P

nosce 2012.04.26. 21:20:05

@Edie Britt:
"h Máté ekkor még hitte, h Eredeti Brokiné vele marad, mert a) kimagyarázza az édenben történteket,"

brokiné már egy csókért is betámadott volna, nemhogy azokért az éjjeli lepedő szaggató dugásokért :)

hóódejóó 2012.04.26. 21:20:52

@LoveMy: van még egy extra nagy kibontatlan rizsescsokim is :)szigorúan csak a túlélés miatt

Edie Britt 2012.04.26. 21:21:09

@kamillazok: ezek valós lehetőségek, de hadd javasoljak még egyet: úgy dönt, h ebben a pillanatban még értékelhető lesz a szörnyű megbánása, és tervbe veszi a kanosszajárást, amit egy gyors hazaúttal kezd...

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: én azért le sem nénizném, Eredeti Brokinéről nem tudunk semmit, ami miatt rosszindulattal kellene hozzá állnunk. és simán lehet, h mondjuk 32 éves, csak megélt már ezt-azt, ami meglátszik az arcán.

@Mrs. Jackman: szerinted és szerintem ez megalázás, Máté tarthatja (remélheti) "megcsúszásnak"...

f.fredericks 2012.04.26. 21:22:12

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: dehogynem van nekün Marslakónk 2 milliárdért, pörög is a kibeszélő jó napjain 5 komment 1 nap alatt. :D

lilia6 2012.04.26. 21:22:54

Az is lehet ma este csavar, hogy senki nem választhatja az eredeti párját :)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 21:23:23

@Edie Britt: én sem nénizném le, de nem lány! 1995-ben diplomázott.:)

hóódejóó 2012.04.26. 21:24:39

@Edie Britt: a csaj szerintem is teljesen normális volt, nem az Ő szegénységi bizonyítványa, ami bent történt
kezdődik

kamillazok 2012.04.26. 21:25:00

@Edie Britt: Hiheti, persze, de butaság. Kizárt, hogy a nő mindezt elnézze. Végülis meg is mondta Máténak.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 21:25:10

@IllaryBlasi: akkor nem tudunk lebukni:P

@lilia6: bár úgy lenne!:D

@f.fredericks: ironikusan értettem. De ez még mindig jó műsor, a Marslakókat nem emlegetem:P

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 21:25:38

Nem tudom elképzelni hogy Máté önszántából elhagyná az Édent. Akkor minden odaveszne.

Szerintem az lesz, hogy "rommákúrt Disney-hercegnő - (ahogy valaki tegnap nevezte)" szembesülni fog egy-két dologgal. Aztán feltesznek egy ajánlatot.

Mátét sem lehet érteni, letért a logikus útról. Nincs ember aki ezt elnézze, ráadásul akárhogy próbálja megmagyarázni, ő elcsábította Edinát..

Edina is butus, mert tudja már régóta, hogy Máténak van nője odakint. Ő inkább homokba dugja a fejét, ami érthető valamilyen szinten. Az eddigi döntéseit akarja önmagának elfogadhatóbbá tenni azzal, hogy a vallomás után is együtt maradt vele.

Átvitel honvéd 2012.04.26. 21:26:15

@Edie Britt: ma valaki belinkelte Brokiné.1 fb adatlapját az előző kommentlistában. 1995-ben diplomázott, azaz minimum 38, de inkább 41 éves, alaphangon.

ratrider02 2012.04.26. 21:26:28

Közvetítsetek legyetek szívesek! Előre is köszi

Edie Britt 2012.04.26. 21:27:08

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: miiiiiiiiiii???? honnan tudsz ilyeneket? :))) erősen alulinformáltnak érzem magam :)

Vadkörte82 2012.04.26. 21:27:10

@f.fredericks: na az AZ ultragáz műsor..meg a többi nézhetetlen fos.

murunga 2012.04.26. 21:27:47

1. pinaszőrkét pöndürget. a naomi.

brokiné insider vs. brokiné outsider today, hmmmm?

murunga 2012.04.26. 21:28:19

ez a Zedina egy angyal!

IllaryBlasi 2012.04.26. 21:28:44

"Matcsi"??????? WTF????

ő-szinte 2012.04.26. 21:29:03

olo:-)
márk fellázadt?:-OOOO

Edie Britt 2012.04.26. 21:29:16

@kamillazok: persze, butaság! most már hamarosan kiderül, mit regál Máté :)

murunga 2012.04.26. 21:29:51

b+ ezt a brokeszt vagy nem szerette az anyukája vagy eltartja a fonnyácska...
de hülye az biztos

hóódejóó 2012.04.26. 21:30:45

Máté jól meg van zuhanva, Edina szerint honvágya van, az Máté baja.

murunga 2012.04.26. 21:30:53

hehe, broki és a honvágy+++

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 21:31:11

@Edie Britt: valaki belinkelte a fészbúk oldalát a másikban:P

@ratrider02: nekem is, nekem is:D

sjudit24 2012.04.26. 21:31:16

Közvetítene valaki pls? Sajna nem tudom nézni! Köszi!!

mocskosmacska 2012.04.26. 21:31:38

Pít is ki akarja rakni kirát, legalábbis andort arra akarta rábeszélni, hogy álljon be kirához.

murunga 2012.04.26. 21:31:52

hiányzik karburátorszem

ő-szinte 2012.04.26. 21:32:13

csíra hogy került ebbe a helyzetbe?

LoveMy 2012.04.26. 21:32:36

Edina nagyon is látja hogy baj van Mátéval. De mivel nem beszél Máté, így Edina találgat.

mocskosmacska 2012.04.26. 21:32:49

@murunga: Szerintem nem broki a hülye, hogy idősebb nővel van, hanem brokiotthoninője a hülye, hogy egy ilyen gerinctelen fasszal állt le.

szgy 2012.04.26. 21:34:09

csíra azért néha vicces: "megátkoztál tegnap, rámkűtted a rohadást"

úgy látszik ő férfinak érzi magát :-)

ő-szinte 2012.04.26. 21:34:39

@murunga: hát, hogy márk le akarja pattintani...?

murunga 2012.04.26. 21:34:44

@mocskosmacska: ha szereti a hamvas húsfaszt, akkor érhető...LEVÉÉÉÉÉL

Vadkörte82 2012.04.26. 21:35:13

@ő-szinte: sokat baszogatta.az meg megunta ezt.

mocskosmacska 2012.04.26. 21:35:15

@szgy: Hát szegény, ha már nem nő.......

kamillazok 2012.04.26. 21:35:34

Valami feltétel, hogy a játékosok ne tudjanak olvasni? :P

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 21:35:47

Noémi a hang terjedésével nincs tisztában, ennél csak az lett volna okosabb hogyha egy pohárba kiáltja bele.. Na mind1 meghallották. :D

mocskosmacska 2012.04.26. 21:36:30

LMző seggéből sokat látni.

kovácspéterke 2012.04.26. 21:37:31

ez a mondat nyikhaj szájából priceless volt

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 21:37:45

Pít megőrült a gondolattól hogy táncosgatyába lássák 'ahotelból', most meg elkezd csippendélkedni..

murunga 2012.04.26. 21:37:51

gnarls barkley, heh!

ő-szinte 2012.04.26. 21:38:02

máté lebuzizta pítet? ehhehehehehehehehehehe

kamillazok 2012.04.26. 21:40:29

Hát ez is. Menjek orvoshoz vagy csak normális vagyok?

hóódejóó 2012.04.26. 21:40:30

Noémi szerint Máténak van a legjobb feneke. Ez a csávó tudhat valamit :)

ő-szinte 2012.04.26. 21:40:31

itt egyik pasi sem először csipendélezik?:-OOOO
jó, mátét kivéve:-DDDDDDDDDD

murunga 2012.04.26. 21:40:35

broki gyyorsan felgyógyult na!

szgy 2012.04.26. 21:41:08

@hfeeri: rá is állt a kamera rendesen. nyomhatna egy 40 perces táncot az egyik adásban :-)

murunga 2012.04.26. 21:41:15

na pszichoedu csirasegg - reisz bandi

kovácspéterke 2012.04.26. 21:42:20

@Vadkörte82: vmi olyasmit, hogy szte nem férfia rázni a segget.

ő-szinte 2012.04.26. 21:43:23

dávidnak popsija van bazdmeg!:-OOOO
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mocskosmacska 2012.04.26. 21:44:28

LMző előadása lehet, hogy nem volt annyira jó, de neki meglehet az az öröme, hogy ő nem csinált hülyét magából.

szgy 2012.04.26. 21:44:54

naomi elbőgte magát rendesen a levéllel :-)

Edie Britt 2012.04.26. 21:44:56

@murunga: gyorsan felgyógyult, nekem is ez jutott eszembe :)

raspberrypie 2012.04.26. 21:46:21

amúgy mi van akkor, ha edinának valahogy a tudomására hozzák broki nőjét, hogy bent volt, és választhat, hogy kap egy új párt, vagy tovább brokival?

szgy 2012.04.26. 21:46:22

kemény lenne ha a ceremónia közben Éva mellékesen "elkottyantaná" hogy brokit meglátogatta a barátnője :-)

inmemancsi 2012.04.26. 21:46:47

szasztok itt vagyok, netet szereztem közvetítsen valki

busifa 2012.04.26. 21:46:49

A fiúk fogják megmondani hogy hova álljanak a lányok!

murunga 2012.04.26. 21:46:54

b+ kira egy egész vödör barnitókrémet felkent magára ma

will 2012.04.26. 21:47:32

@busifa: a fiúk ölébe a lányok.

kovácspéterke 2012.04.26. 21:48:09

@busifa: annak mi értelme, akkor nem kell választani, automatice kiseik kettő.

LoveMy 2012.04.26. 21:48:23

@murunga:
fának álcázza magát, ne hogy kiessen :)

Katicavirág 2012.04.26. 21:48:25

EZ az 5gatyós levetkőzős popsis előadás nagyon ott volt a szociálpopódógustól! :)

busifa 2012.04.26. 21:48:26

@will: ez is eszembe jutott miután leírtam! :))

inmemancsi 2012.04.26. 21:49:02

na ki lesz a közvetítőm kire figyeljek?

raspberrypie 2012.04.26. 21:49:31

márk hülye, ha nem ejti ki kírát..

murunga 2012.04.26. 21:49:32

@LoveMy: nem fogja kibirni, túlmozogja! :D

Edie Britt 2012.04.26. 21:50:38

@raspberrypie: úgy érted, valaki tök új fiút? látatlanba?

@busifa: jó ötlet :)

nagyon várom a mai csavart :)

murunga 2012.04.26. 21:51:11

lezzz get ready to ruuuuumble...

raspberrypie 2012.04.26. 21:51:15

ma először még megtippelni sem nagyon tudom, hogy hogy lesz :D

Átvitel honvéd 2012.04.26. 21:51:25

@will: ...ha másként már nem férnek el... :)

Veder1 2012.04.26. 21:51:40

a fiúkat rendesen szivatják ebben az évadban, egy nyugodt hetük sincs

murunga 2012.04.26. 21:51:41

Sanyi a ló retteg b+

raspberrypie 2012.04.26. 21:51:49

@Edie Britt: um, ja, de nem hiszem hogy így lenne :)

f.fredericks 2012.04.26. 21:51:50

Petra egész szépen lebarnult. Már nem világítanak a lábai.

Edie Britt 2012.04.26. 21:52:04

Éva ruhája tök jó!

már csak 5 hét van hátra, mondja Éva

Anikó bent akar maradni

inmemancsi 2012.04.26. 21:52:06

na ez nem igazság én is mindig közvizek ,ha kell:(

murunga 2012.04.26. 21:52:22

amanda lear védett

playoff szakáll 2012.04.26. 21:52:26

"A félelem fázisai" - written by Hiper

sogeking 2012.04.26. 21:52:46

@inmemancsi: C. Ronaldo éppen nekiszaladt a kapufának

mangalor 2012.04.26. 21:53:09

Reni nagyon súlytalan személyiség, remélem, nem marad bent. Még akkor sem, ha kellenek az új arcok, meg a kavarás.

Edie Britt 2012.04.26. 21:53:11

Andi reméli, h ezúttal is szimpi lesz a fiúknak. percről percre dönt, nehéz észnél lenni

Deedee 2012.04.26. 21:53:51

na, remélem Máténak lesz annyi esze, hogy kiteszi azt a trampli, idegesítő Naivát...

Edie Britt 2012.04.26. 21:53:53

Reni először megfigyel, aztán illeszkedik be. marad az eredeti tervnél, bízik benne, h nem verik át

inmemancsi 2012.04.26. 21:53:57

@sogeking: sogécska ne szórakozz, tessék akkor nekem közvizni légysziii

busifa 2012.04.26. 21:54:09

@Átvitel honvéd: alakul a TCS fanclub a blogon! :)

murunga 2012.04.26. 21:54:13

anikó harcos amazon lett Levente mellett, nyiiiihahaha!

szgy 2012.04.26. 21:54:40

Hipert egyfolytában beszéltetik, vsz ő fog kiesni

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 21:54:51

@szgy: Pontosan! Vagy legalább az Éden Extrákat neki szentelhetnék .. :)

Hajrá Reni, a többi mehet haza!

Edie Britt 2012.04.26. 21:54:54

Leventéék megbíznak egymásban, fél tőle, h mögé áll be a védett

murunga 2012.04.26. 21:55:22

Leventének kaszatibi álkapcsa van b+

ő-szinte 2012.04.26. 21:55:26

bakker, HÉ hogy a büdös picsába tud így kinézni???:-OOOOO
ez már nem a ciki kategória, hanem a vállalhatatln:-OOOOOOO

Edie Britt 2012.04.26. 21:55:30

Máténak mindössze furcsa volt, h külön töltötték a randit, tartott tőle, h Edina nem jöhet vissza. Máténak az este mélypont volt

sogeking 2012.04.26. 21:55:49

@inmemancsi: Máté gatya nélkül ment a párválasztásra

kamillazok 2012.04.26. 21:55:57

"Régóta együtt vagyunk". :D

murunga 2012.04.26. 21:55:58

edina pofija jól néz ki. sztem terhes!

will 2012.04.26. 21:56:00

Andi arca Pantinchin Edina, de a teste Michael Phelps.

mangalor 2012.04.26. 21:56:06

Ób+, Naiva arca kész tanulmány, de nagyon-nagyon szép így.

Edie Britt 2012.04.26. 21:56:23

Edina a szingli randija alatt gondolkodott, h lehet, h Máté mással randizik éppen és nem jöhet vissza

busifa 2012.04.26. 21:56:27

@ő-szinte: meg az a hangsúly ahogy beszél!

raspberrypie 2012.04.26. 21:56:42

áá, mondják már a csavar(oka)t >.<

szgy 2012.04.26. 21:56:46

naívának eszébejutott hogy broki talán egy másik lánnyal randizik...

Edie Britt 2012.04.26. 21:57:24

@inmemancsi: na azért :) Kíra nem hiszi, h ma haza kell mennie, Márkot fényezi, jobb választás volt, mint Patrik lett volna

ZuzuPetals 2012.04.26. 21:58:22

@szgy: de aztán megnyugodott.
Csak nem tudom mitől, ha Broki azóta látványosan kerüli.

murunga 2012.04.26. 21:58:26

@will: amanda lear, mondomén :D

Edie Britt 2012.04.26. 21:58:37

Patriknak Kíra az első, még gyűjtögeti a szövetségeseket. Petra Pít nélkül is folytatná. Kíra szerint Petra nem hallgatta meg a tanácsait. Pít szerint a beb*szás után is bíznak egymásban

szgy 2012.04.26. 21:58:42

csíra már nem élvezi annyira az alázást, fel van háborodva mikor sz*póágon van

genevieve 2012.04.26. 21:59:06

edinának ma este nagyon furcsák a szemei..

busifa 2012.04.26. 21:59:27

Kíra kikaparja Prolipetra szemét ha miatta kiesik!!

ő-szinte 2012.04.26. 22:00:04

@busifa: igen, az is vállalhatatlan:-DDDDDDDDDD

hóódejóó 2012.04.26. 22:00:10

"hiszen itt van Máté" :)

ZuzuPetals 2012.04.26. 22:00:10

Máté mosolya azért elég kényszeredett.

Edie Britt 2012.04.26. 22:00:14

Edina Mátét választja, aztán jár a szája, de nem mond semmit. Máté szerint jogos a kölcsönös bizalom, de nem tud olyan közvetlen lenni már Mátéval

szgy 2012.04.26. 22:00:25

Edina kínai dizájnt kapott, elmondja a 100%-kig megbízós sablonszöveget broki mögé állva. most jön csíra-márk mögé állt

murunga 2012.04.26. 22:00:27

hiper könnyezik, WTF???
kira - márk

Edie Britt 2012.04.26. 22:01:05

Kíra Márkot választja, majd elindul Petra, és REKLÁM

kovácspéterke 2012.04.26. 22:01:38

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: igen,
máté edina, kiramárk, és petra most indult neki, csak reklám van.

murunga 2012.04.26. 22:01:57

@mangalor: yup 10 pont - lexebb ma!

playoff szakáll 2012.04.26. 22:02:38

Nagyon jó a reklám szövege!
Aquasource = Akvaszúrsz!

Edie Britt 2012.04.26. 22:03:00

Máté mostani nyilatkozatát kifejteném a reklám alatt azok számára, akik nem látják a műsort: folytatni szeretné a játékot Edinával, de Eredeti Brokinéval való randija után nem tud vele olyan közvetlen lenni, mint korábban. reméli, h a változást Edina nem veszi észre

mangalor 2012.04.26. 22:03:39

@genevieve:valaki nagyon találóan azt írta, hogy Disney hercegnő, szóval szerintem Mulan:))

sogeking 2012.04.26. 22:03:43

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: persze, felállítottak egy fülkét, és HÉ ruhája lesz a függöny, hogy ne lehessen leselkedni - még tollat keresnek, és kezdődik is

Edie Britt 2012.04.26. 22:04:19

@inmemancsi: köööööösz! ezért a dicséretért meg is érte :) akkor is, ha holnap ínhüvelygyulladásom lesz, és nem tudok majd gépelni :)

genevieve 2012.04.26. 22:04:39

@sogeking: nem, most tényleg olyan mintha kinai lenne:-)

LoveMy 2012.04.26. 22:04:44

@Edie Britt:
én értettem, vagy elment hang a tv-dről?
Máté ugyanúgy megbízik Edinában, de már lehet, hogy nem tud olyan közvetlen lenni, de majd odafigyel Edinára.

GL-581 g 2012.04.26. 22:04:54

Vajon Pítről mikor rohad már le az a szürke mackó-rövidnadrág?

Kieső tipp: Naomi és Hiper

kamillazok 2012.04.26. 22:05:12

@Edie Britt: Sztem azt mondta, hogy reméli, hogy ezt a változást Edina nem veszi majd zokon.

Miliana 2012.04.26. 22:05:29

lehet, hogy lemaradtam, de Noémi miért erőlteti, hogy Kira menjen? vagy ez a két agysejtje (by sixx:)) segítségével egyszercsak kipattant, minden előzmény nélkül?

murunga 2012.04.26. 22:05:42

@Edie Britt: vagyis nem lesz minden este nájtvizsön kúrós záróképsor

kovácspéterke 2012.04.26. 22:05:45

@szgy: nagyon jól áll neki ez a haj.

Edie Britt 2012.04.26. 22:06:10

@LoveMy: szerintem ugyanazt mondjuk

raspberrypie 2012.04.26. 22:06:25

nem hiszem el, petra pít mögé állt

sogeking 2012.04.26. 22:06:27

@genevieve: csak mert olyan szögből vette a kamera :)

független sorozatfüggő 2012.04.26. 22:06:29

Vicces, hogy pont Kíra reklamálja a becsületesség és a korrektség hiányát:) muhaha

Edie Britt 2012.04.26. 22:06:42

tippem: Kíra esik ki!

raspberrypie 2012.04.26. 22:07:02

pít mögött 3an fognak állni majd? :'D (+reni)

Edie Britt 2012.04.26. 22:07:16

Petra Pítet választja, és Reni is. azt mondja azért, mert ezt beszélték meg

murunga 2012.04.26. 22:07:39

anikó metakommunikál B+

Edie Britt 2012.04.26. 22:08:13

Anikó metakommunikált Levivel: kicsit el is búcsúzott tőle a szemével. Levit választja, azt mondja, CSAK vele akarja folytatni a játékot

raspberrypie 2012.04.26. 22:08:13

na, andor vagy robbant, vagy nem. (anikó-lmz), noémi-dávid of course

busifa 2012.04.26. 22:08:22

@GL-581 g: mindkettő már nem eshet ki!

murunga 2012.04.26. 22:08:26

pacsker ofkorsz

szlovák - szlovák

skylaner88 2012.04.26. 22:08:34

Egyiknek sincs annyi esze, hogy elmenjen a fa mögött........

Deedee 2012.04.26. 22:08:41

jujj de csúnyán néz a férfinő

raspberrypie 2012.04.26. 22:08:58

mindegy, egy csavar úgy is lesz, már tuti fix, csak hát mi lesz az...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:09:04

@sogeking: nagyon helyes! Nehogy konstruktív bizalmatlanság legyen később, ha már nem lesznek jóban. Most izgulok!

Edie Britt 2012.04.26. 22:09:07

Noémi azt a fiút választja, akinek nem tudom a nevét. tényleg nem. aki a párja volt és szintén szlovák származású

murunga 2012.04.26. 22:09:27

ás amanda lear - kibaßßa....

Edie Britt 2012.04.26. 22:09:43

Andi választhat lányt is, mondja Éva. nem ám :)

raspberrypie 2012.04.26. 22:10:30

andor-pít :'D mondtam, 3 nő mögötte :D

Edie Britt 2012.04.26. 22:10:33

neeeeeeee. Pít mögé áll Andi is!

szgy 2012.04.26. 22:10:37

bírnám ha andi oda állna ahol két csaj van

hóódejóó 2012.04.26. 22:10:38

áááááá Andi!! :) kiejtette a két csajt :)

Veder1 2012.04.26. 22:10:47

és két lányt küld haza, kemény

f.fredericks 2012.04.26. 22:10:50

basssz!
Kiejtett két csajt is Andor!

Elektra1976 2012.04.26. 22:10:59

EZ MEKKOR MÁÁÁÁR!!!! :-)

busifa 2012.04.26. 22:11:23

Kiesők: Petra,Reni

f.fredericks 2012.04.26. 22:11:24

Anikó hogy röhög. :DDDDDD

mangalor 2012.04.26. 22:11:27

Bakker... Andor tökhülye.

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:11:37

szerintem az egyik lánynak megengedik hogy új helyre álljon! És pit választhatja ki melyik! Vagy így marad az egész :(

Edie Britt 2012.04.26. 22:11:50

@inmemancsi: jajaja!

Pít mögött Reni, akit meglepett, h Andi átverte; és Pít mögött Petra is, akinek az arcára van írva minden, ami eddig. azaz semmi :)

pause 2012.04.26. 22:12:24

priceless ahogy atb..ta oket:D

mocskosmacska 2012.04.26. 22:12:44

Senkinek sincsen annyi vér a pucájában, mint anno pókmajomnak, hogy egy biztos pár szétrobbant.

murunga 2012.04.26. 22:12:48

hájper duplaorált nyom ma pacskernak

Edie Britt 2012.04.26. 22:12:48

Anikó mondja, h Andi bebizonyította, h nem lehet megbízni benne, Éva szerint viszont ez egy játék 25milláért

f.fredericks 2012.04.26. 22:12:54

@hfeeri: sztem ez hülyeség, mert ígyis úgyis kiesik az a csaj, aki utólag odaáll.

hóódejóó 2012.04.26. 22:13:00

Anikó köpi a szavakat nem mondja

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:13:02

Ráadásul megint a védett választott utoljára.. áá mekkora csalódás, ez volt a beharagozott történelmi esemény?

rockstar* 2012.04.26. 22:13:09

jézusisten. ésmia csavar???

murunga 2012.04.26. 22:13:18

B+ ennek a nőnek farka is lehet még...

rockstar* 2012.04.26. 22:13:42

beköttetem a tévét mostmár vesszek meg!
rajtatok élek minden este...

busifa 2012.04.26. 22:13:45

@hfeeri: valami ilyesmi várható!

szgy 2012.04.26. 22:14:23

mindig kirakják a szép csajokat :-(

most jön a csavar?

mocskosmacska 2012.04.26. 22:14:29

Andiról kiderül, hogy tényleg andor és a két kieső lány közül választhat párt.

sogeking 2012.04.26. 22:14:31

Anikónak szőrös a háta (nekem is:)

Edie Britt 2012.04.26. 22:14:32

most történik az olyan dolog, mondja Éva. Anikónak ettől föláll a szőr a hátán

pause 2012.04.26. 22:15:01

kapja a t69es az instrukciokat ezerrel a fulebe:D

raspberrypie 2012.04.26. 22:15:03

tuti, hogy 2 lány közül vki beállhat inkább más mögé..

Edie Britt 2012.04.26. 22:15:26

1 védettséggel 2 lánynak kell elhagynia az édent. ez AZ a dolog!!!! Éva monnnnnyonleeeeeeeee!!!

Veder1 2012.04.26. 22:15:28

az a csavar, hogy nincs csavar, bmeg, ááááh

murunga 2012.04.26. 22:15:32

hol a csavar bakker?

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:15:37

Na jó, ezt még dobpergéssel meg kellett támogatni. Ja és kösz Viasat, mi nem láttuk hogy kettő fog kiesni.. Csak most esett le :D

raspberrypie 2012.04.26. 22:15:38

nem hiszem el, nem is volt csavar O_o csak annyi, hogy ilyen még nem volt, hogy 3 lány 1 pasi mögött..

busifa 2012.04.26. 22:16:06

Az lett a csavar hogy nem lett semmi meglepi!!! :((

hóódejóó 2012.04.26. 22:16:09

@Edie Britt: ennek ekkora feneket kerekíteni.

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:16:16

Azt kellett volna mondani, hogy egy védettséggel csak 1 lány mehet. És utána még valami.. áhh

szgy 2012.04.26. 22:16:21

ennek a Petrának tényleg arcizma sem rándul

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.04.26. 22:16:22

Annyi a csavar, hogy 3 csaj all 1 fiu mogott? Ha a Broki dologbol sem lesz semmi, akkor ez egy nagy csalodas..

Edie Britt 2012.04.26. 22:16:34

Petra egye meg, amit főzött, mondja Kíra. Máté szerint Petra távozása nem hagy nyomot. Reni Noémitől búcsúzik, aki sajnálja, h elmegy

Veder1 2012.04.26. 22:16:39

ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni

RedHotTears 2012.04.26. 22:16:51

Egyikért se kár. Reni nem is tudom mire számított és mire fel van megsértődve.

f.fredericks 2012.04.26. 22:16:57

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: semmi, a szabály az szabály 1 védett kiejtett 2 nem védettet.

sogeking 2012.04.26. 22:17:08

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Éva is beállt Pít mögé, így most már lány áll mögötte

inmemancsi 2012.04.26. 22:17:26

@Edie Britt: nahát köszi szépen, azért többre számítottam

Sziporka 2012.04.26. 22:17:42

úgy izgulok, nem tudom, hogy merjem e visszaolvasni a kommenteket, vagy várjam meg az online-t...mit javasoltok?:D történt valami nagyon durva, mert akkor megvárom, de ha uncsi és nem meglepő akkor visszaolvasok :D

Átvitel honvéd 2012.04.26. 22:17:45

Ez minden? Ez volt "a" csavar?

Fasza.

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:17:56

Csak azért adtak a szőkének védettséget mert ronda. Féltek tőle pedig mint utólag kiderült mindenki kedvelte Renit, és teljesen nyugodt természete van.

Edie Britt 2012.04.26. 22:18:07

@hóódejóó: jól át lettünk verve...

húzzák a lányok a bőröndöt, és ők valójában tehetetlenek voltak, mert nekik nem segített senki

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:18:36

@Sziporka: Semmi durva, egy nagy nulla volt az egész! Nyugodtan elolvashatod szerintem.

Veder1 2012.04.26. 22:18:38

a szerkesztő monnyonle!

inmemancsi 2012.04.26. 22:18:47

@inmemancsi: de te szupi voltál, felveszlek a közvetítők jegyzékébe

Vadkörte82 2012.04.26. 22:18:57

szánalmas ez a műsor..szerkik mennyit brainstormingolhattak h harangozzák be ezt a párválasztót..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:19:07

@sogeking: a sportolóknak hiszek, neked nem:D@f.fredericks: neked hiszek:P

Szóval így nem baj, h nem láttam, nem volt érdekes, köszi:D

Grozunol 2012.04.26. 22:19:07

Hát ez nagyon lapos kiválasztás volt.

genevieve 2012.04.26. 22:19:20

hát ez szép volt viasat:-DD

kamillazok 2012.04.26. 22:19:25

Szegény H Éva még mindig nem érzi a szerepét, olyan erőltetett és esetlen.

f.fredericks 2012.04.26. 22:19:30

de gecik voltak, miért kellett mindenkinek bepakolni a bőröndjét? Már nem csak a játékosokat szopatják, hanem a hogyvoltozókat. :D

Edie Britt 2012.04.26. 22:19:30

@sogeking: :))))))) jó ötlet!!

@inmemancsi: szivi, máskor is! ennyire semmire nem is lehetett számítani!

@Sziporka: szerintem nem történt semmi!

Átvitel honvéd 2012.04.26. 22:19:42

@RedHotTears: no ja, de Reni legalább kinézett valahogy... két hét fórt megérdemelt(ünk) volna... :D

Grozunol 2012.04.26. 22:19:50

Felajánlhatták volna a fiuknak hogy az egyik kieső csajt megmenthetik ha párt cserélnek.

busifa 2012.04.26. 22:20:06

Kurva szar volt a mai rész, legyen már valami!!!

nosce 2012.04.26. 22:20:08

na lesz Broki welcome sex ? :)

raspberrypie 2012.04.26. 22:20:24

pff, pít mekkora egy gerinctelen kis dög "akkor így és így, MEGJEGYEZTED?"

inmemancsi 2012.04.26. 22:20:37

@nosce: nyuszi itt se vagy amikor szükség van rád?

murunga 2012.04.26. 22:20:44

Pit óriási spieler. "megjegyezted? jó"
alé meg road to hell :)))

szgy 2012.04.26. 22:20:50

ha már védettséget adnak a többi kaphatna annyi esélyt hogy a védett választana elsőnek.

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:21:10

Most megy nyalni az összes szopadék. Kivághatott volna valakit, aztán összepározott volna kövőhéten píttel.

hóódejóó 2012.04.26. 22:21:34

a srácoknak azért kellett összepakolnia, hogy Mátéra ráhozzák a frászt?

murunga 2012.04.26. 22:21:38

na piát és pinát, ehhh!

LOVE FOOL

skylaner88 2012.04.26. 22:22:08

Azért az vicces h 4 alap nő még mindig bent van....

raspberrypie 2012.04.26. 22:22:10

"csak ne bújjak hozzád.." - "ha nem muszáj" edina-broki O_o edina, ébresztőőőő!

ő-szinte 2012.04.26. 22:22:12

na, brokiék már nem is szuszognak többet?:-OOOOOO

f.fredericks 2012.04.26. 22:22:13

@Átvitel honvéd: hát én is, bepromóztam ma melóhelyen kolléganőimnek, hogy Broki megy haza, most hogy fogom ezt kimagyarázni? Elő kell vennem a bociszemeket. :D

genevieve 2012.04.26. 22:22:15

beszarok, máté nagyon álmos, de a simogatást azért elviseli, de edine ne bújjon hozzá...jó, hogy azt nem mondja, hogy fáj a feje:DDD

Edie Britt 2012.04.26. 22:22:18

mindenki magyarázkodik, h "én csak azért tettem/mondtam" stb...

Andi szerint Noémi mindenkivel jópofizik, Máté "nagyon álmos", érzelmileg Edina felé nincs érzelmi kötődése, ezért nem érez lelkifurdalást

murunga 2012.04.26. 22:22:27

köcsög broki álmos + fáj a feje...eddig naponta mint a bagzó nyúl, mosss' meg semmi!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:22:59

@f.fredericks: :):)

@szgy: ezt nem fogják meglépni!

Amúgy lesz Pít, nem tudom ki között szex?

ratrider02 2012.04.26. 22:23:08

köszi szépen, jók vagytok, egész élvezhető a közvetítés :)
@ő-szinte: Hello baby!

mocskosmacska 2012.04.26. 22:23:12

Ennek az andornak egyszerűen nem tudom megszokni az arcszerkezetét.

Edie Britt 2012.04.26. 22:23:13

Noémit csak úgy összehozta a sors Dáviddal, Andi vonzódik Píthez, örül, h ő lett a párja

nosce 2012.04.26. 22:23:23

PIT langyisan röhög, ez késssz megy a levesbe :)

sogeking 2012.04.26. 22:23:27

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: de amit én mondtam, az viccesebb :)
melyik sportolónak? SP-nek?

Hajrá Kíra :D

busifa 2012.04.26. 22:23:35

@Vadkörte82: a semmit nagyon nehéz ám promozni, de inkább gondolkodni kellett volna a Viaszarnál!!!

Veder1 2012.04.26. 22:23:39

@szgy ezt már tavaly óta mondjuk, de lehet benne van ez a metódus a licencben.

murunga 2012.04.26. 22:23:47

köcsög broki álmos + fáj a feje...eddig naponta mint a bagzó nyúl, mosss' meg semmi!

Amanda fogaitól rémálmaim lennének...
Pit oltja - nem tudtál volna máshova áállni? LOL

Silene 2012.04.26. 22:24:13

Kira rohadt jol latja a dolgokat..

nosce 2012.04.26. 22:24:20

@genevieve:
".jó, hogy azt nem mondja, hogy fáj a feje:DDD"

vagy h megvan most neki :)

Átvitel honvéd 2012.04.26. 22:24:22

@busifa: Ja. "Vén hülye buzeráns! Most hiába izgattál fel".

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:24:29

Kíra nem smárolta le Félikert a magához kötés végett?

LoveMy 2012.04.26. 22:24:40

Csíra agyból jutott el eddig!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ő-szinte 2012.04.26. 22:24:48

@ratrider02: olo:-)))
nincs tv?:-DDDDDDD

f.fredericks 2012.04.26. 22:24:51

kánkánra fog lovagolni Anikó? :D

murunga 2012.04.26. 22:24:57

NA GYIIIIIII, SANYI A LÚÚÚÚÚ!!!

skylaner88 2012.04.26. 22:24:57

Bazd+ ez a Zene, qurva jó :D
Piros pont ezért.

mangalor 2012.04.26. 22:25:08

Máté egy köcsög. Utálom az ilyen pasikat, akik képtelenek egyenesek lenni, csak maszatolnak, és hitegetnek, semmitmondanak.

Edie Britt 2012.04.26. 22:25:09

Levente elhatározta, mielőtt bejött a hotelbe, h nem lesz intim kapcsolat, majd Anikó lovagol a kukiján - FEJÉN A LEPEDŐVEL!!!

ZuzuPetals 2012.04.26. 22:25:14

Ez a zene a kúrás alatt! :D Priceless!

szgy 2012.04.26. 22:25:17

csíra "agyból" elfelejtette hogy előző nap már smárolt a márkkal.

Hiper: "fiatalok vagyunk, egészségesek vagyunk" :-)))

sogeking 2012.04.26. 22:25:18

na, jövő héten jön Alekosz

kisberci 2012.04.26. 22:25:50

Máté mostantól a játék végéig álmos lesz

mex18 2012.04.26. 22:25:54

Edinának ennyi elég a dugáshoz ...
Egy k nak elég ennyi érzelem a dugáshoz és lejáratni magát egy ország előtt.

mocskosmacska 2012.04.26. 22:26:02

Broki-tüncike románcról még hány bőrt akarnak lenyúzni?

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:26:02

Lehet összerakni itt a cliffhangeres promókat kedves Viasat, de ma nagyon átbasztatok bennünket!

raspberrypie 2012.04.26. 22:26:19

aztaa, mi lesz itt jövőhéten :D anikó jól beba*** LMZ-nek, naíva sír, máté berág... :D

fofofo 2012.04.26. 22:26:27

a zenei szerkesztok eddig jok voltak, de hogy most kihagytak a lovaglos jelenetnel Wagnert, az nagy hiba volt

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:26:27

@sogeking: hm, ez igaz, de valótlant állítottál be igaznak:P

kovácspéterke 2012.04.26. 22:26:31

hihetetlen, h egy ilyen helyzetből ilyen unalmas párválasztót bírtak kihozni.

kerdesek05 2012.04.26. 22:26:57

Edina sír mert Matcsi olyat mondott neki nem szép:(

will 2012.04.26. 22:27:03

Mindenki aki egy kérdésre úgy válaszol, hogy megismétli a kérdés elejét, az buta. Ez alapszabály. "Hogy érintett, hogy kék az ég és zöld a fű?" "Az, hogy kék az ég és zöld a fű, az engem úgy érintett, hogy..." Rohadt idegesítők az ilyen emberek. Krisztián is mindig ezt csinálta. Andi is ilyen.

szgy 2012.04.26. 22:27:03

@skylaner88: úgy vettem észre a zenéket jó ízléssel nagyon eltalálják

Edie Britt 2012.04.26. 22:27:19

az előzetesből megtudjuk, h Anikó csúnyán oltogatni fogja Leventét, majd valami csoda folytán vállalhatatlanul viselkedik. valamint: Máté nem hallgatja Edina nyomi sírdogálását, Edina meg pityereg

ő-szinte 2012.04.26. 22:27:40

@nosce: jajne!:-DDDDD
lovaglás most lesz???

almafa5555 2012.04.26. 22:27:43

@kisberci: én is erre gondoltam, bár variálhatja a "fáj a fejem"-mel

kovácspéterke 2012.04.26. 22:27:56

@Sziporka: olvassál vissz nagy nyugodtsággal.

vécés jóska 2012.04.26. 22:28:00

Ez mi a retek volt?! Én úgy vártam ezt a szájbakúrt párválasztót, aztán ennyi? Ez valami übergagyi volt.

kerdesek05 2012.04.26. 22:28:01

PÍT kipakolt két csajt egy műsorral, és ismeri Matcsi titkát.. hát van benne potenciál.

nosce 2012.04.26. 22:28:01

@inmemancsi:
én mindig mögötted állok :)

busifa 2012.04.26. 22:28:07

Máté: hagyjuk már! (a szexet)
Naiva: nekem jó lenne!
:DDD

GL-581 g 2012.04.26. 22:28:23

Hát... ez annyira nem jött be. :P

Gyakorlatilag változatlan a felállás: kezdő fiúból 1 van még benn, kezdő lányból pedig 4.
Vajon a csajok meddig hizlalhatják még a valagukat a félköríves kanapén?

murunga 2012.04.26. 22:28:26

@kamillazok: pucsitós fotók a playan az megy, abban jó...

LoveMy 2012.04.26. 22:28:27

@mex18:
a qrvák érzelem nélkül és előre fizetett pénzért, vagy nem mondták el még neked?

sogeking 2012.04.26. 22:29:02

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: az baj? azt hittem, ez a televíziózás lényege :D

mocskosmacska 2012.04.26. 22:29:09

Hát túl nagy durranás ez a párválasztó sem volt. A szokásos langyos víz.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:29:10

@will: így próbálják meg húzni az időt és közben gondolkodni, mert ugye hirtelen nem megy a frappáns válasz...

Sziporka 2012.04.26. 22:29:17

@Mrs. Jackman: megvolt, szomorú volt,kiábrándító volt.

eljutok oda, hogy nem is nézem,csak hogyvoltot olvasok..vagyis megnézem azt ha bejön valaki új, hogy lássam milyen, a lényeg úgyis itt van..háh.

Edie Britt 2012.04.26. 22:29:18

@will: időt nyernek, h "gondolkodjanak" a válaszon... tényleg szörnyen idegesítő!

kerdesek05 2012.04.26. 22:29:27

@Edie Britt: lehet kapnak megint olyan feladatot , mint ÉH1ben, hogy utáltassák meg magukat a párjukkal akik nem őket választják így kapnak védettséget

Lacka929 2012.04.26. 22:29:54

@Edie Britt: a huszonéves Edina 19 pasival + Mátéval a 20-ikkal a háta mögött (szó szerint a háta mögött...) ne sírdogáljon má, könyörgöm! A Máté meg persze ettől függetlenül egy ordas nagy geciláda.

mex18 2012.04.26. 22:30:00

@LoveMy: te már csak tudod :), szerintem legalább annyira lejjebb adja mint egy k. úgy értettem

GL-581 g 2012.04.26. 22:30:01

@Edie Britt: Magyarul talán megbomlik a két becsontosodott pár. De jó lenne! Nem lenne több botsáskaszex, meg cukimukisimibuli sem. :D

Vadkörte82 2012.04.26. 22:30:09

@Sziporka: én már eljutottam ide..:(

nosce 2012.04.26. 22:30:27

@ő-szinte:
mos Anikó a díjugrató :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:30:30

@sogeking: én még kiskorú vagyok, naiv, amúgy is csak 19 pasival voltam eddig...

mex18 2012.04.26. 22:30:44

@Sziporka: nem, csak ekkora hülyét csinálni magából csak egy k nem érdekli.

f.fredericks 2012.04.26. 22:30:47

úúúú Andornak van egy MÉGIZMOSABB nővére.

Sziporka 2012.04.26. 22:30:57

@will: a riportokban? sztem a szerkeztők direkt mondják... vagyis voltam 1-2 forgatáson kiskoromban (riporter nagynéni) és direkt mondták hogy úúúgy kezdjék a választ,hogy legyen benne a kérdés :D

kerdesek05 2012.04.26. 22:31:04

@Átvitel honvéd: így van, azért Reni mellei nagyon képben voltak, az még egy hét nézettséget emeltek volna az egész sorozaton!:)

jóképűkirály 2012.04.26. 22:31:06

szopd ki viasat. "és most olyan fog történni ami az édenbe soha" és már várom a gigarumlit Máté otthoni csajával erre mi??????????? a srác mellett 3 csaj áll.Hát ki nem szarja le.á nem is idegesítem magam.MIndig ezt csinálja viasat.Rakja a tüzet aztán sehol semmi.És még összepakoltatják a fiú bőröndjeit.no comment.

ő-szinte 2012.04.26. 22:31:18

BASZKI, ITT MINDENKI ISMER MINDENKIT?:-OOOOOOOOOO

csiporog 2012.04.26. 22:31:19

@mex18: én őt sajnálom a legjobban, látszik, hogy full szerelmes, máté nagyon eljátszotta a kedves, visszahuzodo fiut... mire elmondta, h barátnő meg minden, addigra edinát a tenyeréből etette.

GL-581 g 2012.04.26. 22:31:25

@will: Ezzel nyernek időt a mechanikus agysejtjeiknek. :DDD Általában az ilyen emberek egyszerűek, mint a barlangrajz.

kamillazok 2012.04.26. 22:31:28

@murunga: Mindenki jó valamiben. :)

LoveMy 2012.04.26. 22:31:31

@vécés jóska:
na ez igazolja azt, hogy az előzeteseket olyan nagyon jól vágják össze, hogy azt higyjük, hogy VALAMI, aztán végül semmi!

Sziporka 2012.04.26. 22:32:43

Andor annyira hihetetlenül RONDA. Rég láttam ilyen nőietlen nőt.

kerdesek05 2012.04.26. 22:32:46

@skylaner88: ez is érdekes igen 4 alapnő ott van és egyik gázabb mint a másik, kivéve Edinát: ))

Katicavirág 2012.04.26. 22:33:11

Semmiről beszélést mért mutatják?Csajokkal kb. alsó tagozaton dumácsiztunk ilyenekről!(Naiva-Andi)

mex18 2012.04.26. 22:33:13

@csiporog: ha egy csajnak elég egy nyámnyila pöcs, aki nem mutatja ki az érzelmeit a dugáshoz, hát, meg is érdemli amit kap.
én ezek után nem tudom sajnálni, ez már az emberi butaság határa

Sziporka 2012.04.26. 22:33:26

@Sziporka: Mondjuk még VV Kinga feje volt ilyen.

mangalor 2012.04.26. 22:33:50

@szgy: az biztos, hogy izgibb lenne, jobban kellene szövetkeznie mindenkinek, nem bepunnyadni egy ember mellé.

Edie Britt 2012.04.26. 22:33:55

@kerdesek05: sajna az 1-et nem láttam, de jól hangzik :)

@Λατζκα: mindkettővel egyetértek, bár Edinát kicsit sajnálom, mert olyan fiatal, pár év múlva ezt nem csinálná meg egy tv műsorban...

@GL-581 g: aha, Mátéék nagyon unalmasak, Anikónak meg pont ez itt a csúcs... ez a szex... hát aki látta, soha nem feledi :D

nosce 2012.04.26. 22:34:08

a pasik akkor mérr pakoltak össze? mert csak ? Ez dúrva néző átbaszás volt.
A viasat felvezetés reklámnak is csak akkor lehet hinni ha ló legel a sírján...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:34:14

@GL-581 g: ne utánozz, hanem írj a miénkbe is:P

Ezek után megnyerettetik Mátéval:P

ratrider02 2012.04.26. 22:34:19

@ő-szinte: bekrepált, már egy ideje xar volt :(

ő-szinte 2012.04.26. 22:34:26

márk, ezt jól benézted:-DDDDD
kíra úgy kibasz a picsába első adandó alkalommal:-DDDDDDD

kerdesek05 2012.04.26. 22:34:41

@sogeking: akkor mexicói lakosság elmenekül ha meglátják a fecskét:)

Átvitel honvéd 2012.04.26. 22:34:51

@jóképűkirály: nagy szopatás volt, és rendesen benyeltük, az már biztos...

Sziporka 2012.04.26. 22:35:04

@Edie Britt: 23 évesen annyira nem fiatal, hogy ne legyen annyi esze, hogy nem dugunk ország világ előtt...

jóképűkirály 2012.04.26. 22:35:14

@Sziporka: a lába hihetetlenül jó, de aztán felejtős.Olyan szinten ,hogy az valami egészen elképesztő

ő-szinte 2012.04.26. 22:35:28

@ratrider02: mért nem nézed neten?:-O

baileys 2012.04.26. 22:35:57

Hatalmas csavarok a párválasztón ma, dejó! :) Gyakorlatilag 3 ember eshetett ki: Csíra, Reni, Petra, és ebből 2 be is jött. Wow! A pozitívum, hogy Csíra legalább maradt, remélem, jövő héten elkezd újra kavarni, és kiejti Félikert.

nosce 2012.04.26. 22:36:02

@ő-szinte:
a márk egy buta köcsög...

Sziporka 2012.04.26. 22:36:12

Azért ez így szar lesz Edinának,kvára nem fogja vágni hogy Broki miért lett egyik napról a másikra hideg vele, semmi szex,semmi bújás... ez nagyon rossz (velem is csinálták amikor fiatal és bohó voltam szip szip)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:36:15

Hogy lehet ennyire unalmasan beszélni arról, h ott vannak a bálnák????? Én ugrálnék örömömben!

Edie Britt 2012.04.26. 22:36:37

@Sziporka: szerintem még elég fiatal, h elhitesse magával, h mindenki meg fogja érteni, mert szerelemből dugott... az ő korosztálya talán el is fogadja ezt a hozzáállást

murunga 2012.04.26. 22:36:46

most jön fájl, fájljön kéttő
(delfin gondolom)

by slovenskapina

kerikak 2012.04.26. 22:37:01

bakker ez volt az a nagy valami hogy pit mellett 3 csaj áll?? de szánalmas :SS
és ezt honnan tudta előre a viasat??

ő-szinte 2012.04.26. 22:37:27

@nosce: hátttt az:-DDDDDDDDDDDDDDD

busifa 2012.04.26. 22:37:39

@ő-szinte: már a jövő héten sanszos a dolog!! :)

szgy 2012.04.26. 22:37:49

@kerdesek05: na, most meg az extrában mutatják a sík laposdeszka andit közelről. nemá...

Edie Britt 2012.04.26. 22:38:13

@nosce: talán azért pakoltak össze a pasik, mert valami balf*sz írta meg a levelet, vagy azt hitték a szerkesztők, h a néző elsiklik a kérdés fölött...

f.fredericks 2012.04.26. 22:38:50

@kerdesek05: azt nem tudom hol, de ő mondta az Extrában.

mex18 2012.04.26. 22:39:11

@Sziporka: mennyivel volt másabb most broki ? annyival, hogy nem dugta meg, meg lógatta a képét, mint mindig

Sziporka 2012.04.26. 22:39:19

@Edie Britt: egy szerelmes nőnek is legyen tartása, függetlenül attól, hogy 18 vagy 23 vagy 45. ha esetleg a pasi előtt nincs,legalább a külvilág előtt legyen.

Edie Britt 2012.04.26. 22:39:32

jó éjt Mindenkinek!

will 2012.04.26. 22:39:53

@Sziporka: nem, hanem Pandorán, meg párválasztáson.

sogeking 2012.04.26. 22:40:04

@kerdesek05: most akkor képzeld el, hogy még jól le is van barnulva :D:D

ő-szinte 2012.04.26. 22:40:17

hiper fürdőrucija teccik:-)

Sziporka 2012.04.26. 22:40:27

@mex18: na jó, de ha tegnap meg szexeltek, meg azért máté néha megölelte,most meg nulla testi kontaktus, az elég éles váltás.

Edie Britt 2012.04.26. 22:40:41

@Sziporka: természetesen egyetértek Veled! de szerintem a tartás korral, tapasztalattal jár

Sziporka 2012.04.26. 22:41:11

@will: akkor tényleg gáz :D

kovácspéterke 2012.04.26. 22:42:06

@GL-581 g: hát a játék lényege a bent maradás, szóval vmit jól csinálnak.

ő-szinte 2012.04.26. 22:42:21

@ratrider02: több lehetőség is van, gugliba üsd be, online tv visat3:-)

mex18 2012.04.26. 22:42:29

@Sziporka: ok, kívánok minden csajnak ennyi törődést, én tévedtem, bocsánat

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.26. 22:42:31

@Edie Britt: ebben nem értek egyet! Nevelés kérdése is! Ami nála hiányzik!

ő-szinte 2012.04.26. 22:43:09

na, basszanak már!:-DDDDDDDDDDDDDDDD

busifa 2012.04.26. 22:43:58

Hipet kéri hogy őt hagyják ott , mindenki hazamehet. Emigrál ő is, mint Melák? :))

ratrider02 2012.04.26. 22:44:01

@ő-szinte: köszike, ez a kézenfekvő megoldás eszembe sem jutott

f.fredericks 2012.04.26. 22:44:36

@Edie Britt: nem tűnik fel a nézőknek? :o Még az agyhalottak is észrevették. Csíra is nyilatkozta, hogy ez furcsa, mert amikor lány esik ki akkor nekik kell pakolni ha fiú, akkor azoknak.
Itt tudatos nézői beetetés történt, amit én személy szerint kőkeményen benyaltam.

will 2012.04.26. 22:44:45

Mi a fasznak van a hétfő, a kedd, meg a szerda, ha az aznap elhatározott, meg elhangzott taktikákat mindet elfelejtik a szereplők csütörtökre? Kialusszák az eszüket.

Sziporka 2012.04.26. 22:44:53

@mex18: nem azt mondtam, hogy ez a normális :) hanem hogy akkor is éles váltás.
negatív vagy:)

Lacka929 2012.04.26. 22:45:05

@hfeeri: Ő mondta egyszer a Máténak, hogy 19 pasija volt már. Ha jól emlékszem.

ő-szinte 2012.04.26. 22:45:20

@ratrider02: nem baj, ezért vagyok én;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:45:31

@Edie Britt: Én a korosztálya vagyok, de nem fogadom el.

vécés jóska 2012.04.26. 22:45:38

@LoveMy: Hát ja, de ez elmúlt pár nap után kezdtem azt hinni, hogy elkezd emelkedni a műsor színvonala, egyre többen taktikáztak, itt volt ez a Broki-ügy is, nagyon jó vágányra kezdett állni a műsor. És ma csak folytatni kellett volna a dolgokat, erre meg ez... Ez a mai rész kiábrándító volt, és az előzetes szerint sem lesz semmi új, csak a szokásos Naíva-picsogás. Sajnálom :(

Átvitel honvéd 2012.04.26. 22:45:53

@kerdesek05: meg egyáltalán. Vállalható volt. Szép alakja, arca volt, mellé nem volt kurvás, nem volt rosszindulatú keverőgép, ...mondjuk nem tűnt egy észkombájnnak sem, de azt az ember ezen a ponton sosem tudja megítélni, hogy az illető gátlásos, vagy sötét, mint az éjszaka. Talán ki lehetett volna bontakoztatni. Most már mindegy. Legalább itt maradt nekünk Andor... :D (bleah...)

ő-szinte 2012.04.26. 22:45:58

petrea nagyon megbecsül engem:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
királyság, hehehehehe

will 2012.04.26. 22:46:36

@f.fredericks: szerintem egy gyakornokkal íratták a papírt, és ő rosszul fogalmazott, ennyi történt.

lemonkeyface (törölt) 2012.04.26. 22:46:48

@Λατζκα: Nem gondoltam volna abból ahogy a szendét adja, azért az nagyon sok. Bár az hogy kb 1,5 hét elég volt neki hogy a kamerák előtt lekúrassa magát sok mindent elárul.

will 2012.04.26. 22:47:16

Renike úgyjárt, mint mi Vonyarcvashegyen. Nagyon vártuk, de végig szar idő volt 4 napig.

JOKKA21 2012.04.26. 22:47:41

Nyomi Andi haza küldte Petrám.:(
Reni a kanapén(férfi seggrázás alatt) szexi volt(a cipője).
Párválasztón Kirának, Petrának, Reninek és Edinának(neki nagyon) fa szállító cipője volt.
Fasz kivan, hogy Petra kiesett, ezért a Reniért is kár, mert jó csaj.

ő-szinte 2012.04.26. 22:47:41

@Λατζκα: oloka, hol maradt a közvetítés???:-D

Lacka929 2012.04.26. 22:48:50

@kerdesek05: "PÍT kipakolt két csajt egy műsorral, és ismeri Matcsi titkát.. hát van benne potenciál"

Hát az biztos, hogy Pít ezt a két csaj kirakást jól összekonspirálta. Nem tudom, mennyi volt benne a véletlen, mennyi volt benne a tuti, de ügyes volt.

f.fredericks 2012.04.26. 22:48:58

@will: a gyakornok kint volt, vagy itthon megírta és kiküldte mailben? Mert ha kintvolt akkor jelentkeznék gyakornoknak a Viasathoz.

Na közben megvolt az eksön Hiper és LMZ között.

murunga 2012.04.26. 22:49:11

na Levente most beletunkolt egyy lepedőnyit tampon gyanánt...4 hetes feszkót levezette Sanyin

ő-szinte 2012.04.26. 22:49:17

baszki, de vicces anikó meg levente!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
főleg anikó, ahogy fogja a fején a lepedőt, ehehehehehehehehehehehehehehehehehehehe

baileys 2012.04.26. 22:49:22

@Sziporka: Igazad van, de Edinkának az a szerencsétlensége, hogy most a küszöbön belül is külvilág van, így ország-világ látja, amint éppen szánalmasan viselkedik. Csak hát kellene legyen annyi esze, hogy ezt fel tudja mérni...

Sziporka 2012.04.26. 22:49:26

na hát köszönöm az információkat, vár rám a szakdogám,további jó extra-nézést:) azt hiszem, reggel tényleg kihagyom az adást, maradt a hogyvolt.
sziasztok:)

mex18 2012.04.26. 22:49:27

@Sziporka: úgy jó, hogy mondjuk, én is sajnálom, de magának köszönheti ?

kovácspéterke 2012.04.26. 22:49:45

@busifa: edina azt mondta, h jól esik tényleg, ironikusan.

jóképűkirály 2012.04.26. 22:50:30

@JOKKA21: Toronymagasan kiesett a 2 legjobb mell.Ki maradt bent? Kira 0 melle.Anikó még 0 melle. Andor : na azt hagyjuk is.Edina: akkora picsája van ,aminél már csak naivsága nagyobb.Meg a Noémi: jó mondjuk ő belefér.Látszik h szereti a témát:)

ő-szinte 2012.04.26. 22:50:33

@busifa: bár minden vágyam így teljesülne;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2012.04.26. 22:50:39

Petra nagyon jó csaj.Andi essen ki legközelebb és Noémi vagy Anikó.Fiúk közül szerintem Kira kibassza Márkot jövő héten.

szgy 2012.04.26. 22:50:52

Edinka még azt is nehezen viselte hogy napközben nem foglalkozik vele annyit a broki - hát ha még éjszaka sem rendezi le

Lacka929 2012.04.26. 22:51:41

@ő-szinte: Bocsika, készülök a szombati baba expora lufis dekorációval, most nem tudtam narrálni.

De kicsit bele is fáradtam, az az igazság...

szgy 2012.04.26. 22:52:43

na, most nyomják hiper reklámszpotját :-) kész kabaré :-) inside out :-)

ő-szinte 2012.04.26. 22:52:47

nem volt semmi csavar baszki:-O
küldök HÉ-nek egy smst: HAZUDSZ!
faszomatbazdmeg!

f.fredericks 2012.04.26. 22:53:54

@ő-szinte: lécci küldj egyet a nevemben is. (vagy add meg a számát. :D:P)

vécés jóska 2012.04.26. 22:54:42

Én Edinát gyűlölöm, mert egy egy irritáló széjjelkúrt Disney-hercegnő, de... Egy esetben megérteném és még sajnálnám is. Hogyha Máté nem a 20.dik faszija lenne, hanem mondjuk a 2. vagy a 3.dik. De így számomra teljesen hiteltelen szerencsétlenje.

JOKKA21 2012.04.26. 22:55:17

@jóképűkirály: Edinának jó combjai vannak.:) Nagyon felkúrt ez az Andi, hogy két jó nőt vágott ki.Noémit kellett volna vagy Anikót.

busifa 2012.04.26. 22:55:34

@szgy: max szánalomszex lesz, de szerintem már az sem! :)

will 2012.04.26. 22:56:02

@f.fredericks: nyilván szotyiért kivittek ilyen kis "médiába akarok dolgozni" csipákat kávéfőzni, meg levelet írni.

murunga 2012.04.26. 22:56:05

@ő-szinte: nekem az is jó, ha az én számomat küldöd neki, hogy hivjon fel és én majd lerendezem.

szgy 2012.04.26. 22:57:31

@vécés jóska: hát ennyi idősen az átlagban kb. 3-4 hónaponként másik pasi-vagy alkalmi szex

Lacka929 2012.04.26. 22:57:31

@ő-szinte: Tudod, "ne hízelegj, úgyse mész vele semmire" :)

mangalor 2012.04.26. 22:57:36

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: ez nekem is feltűnt, és basszus, senki egy millimétert nem mozdult, hogy lássa. Petra is csak a karját emelte fel, hogy megmutassa.
@Sziporka: egyetértek, bár én azért addig nyúznám a rohadékot, amíg el nem mondja, mi baja van. Ehhez még női megérzés sem kell, látszik az egész pasin, hogy valami nem kóser. Azért külön undorító Broki, hogy azt mondta, a Mulan semmit nem vesz észre. Ennyire azért ne nézzen már hülyének valakit.

Snoopyzit29 2012.04.26. 22:57:46

Petra emelt fővel távozott (úgy mint Omar), nagyon korrekt, hogy csak azért sem állt be Kíra mögé. Tudta, hogy ki fog esni Pít mellett, az egyértelmű volt. Pít nagyon gecin viselkedett, de nagyon. Az előzetes alapján a szerkesztők elérték a kívánt célt Mátéval, jövő héten már dobja is Edinát (törik a szív rendesen). Anikó is úgy tűnik már kimutatja a foga fehérjét. Szerintem elérkezettnek látja az időt, hogy beálljon Máté mögé. Látja majd, hogy ott megnyílik a lehetőség. Már korábban mondta, hogy neki Krisztián és Máté számít csak. Hát most gondolom elérkezettnek látja az időt és átgázol a szerencsétlen Leventén, aki olyan naív volt, mint Naíva. UPSZ!

JOKKA21 2012.04.26. 22:58:05

Petra szép volt a tengerparton a búcsúfilmben.

Snoopyzit29 2012.04.26. 22:59:08

Bocs a szóismétlésért, már álmos vagyok
:-P

ő-szinte 2012.04.26. 22:59:43

@f.fredericks: a kommented végén DP valami freudi dolog??? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

will 2012.04.26. 23:00:24

@JOKKA21: Én csak azon húzom fel magam, hogy egy tervhez 5 percig nem tudja tartani magát senki. Összevissza konpsirálnak, néha még egész okos dolgot is VÉLETLEN összehoznak, a heremóniján meg meglépik a legnyilvánvalóbb ostobaságot. Mint ez a Petra is: "valahol éreztem..." MInt a szarvas, mikor kiszalad az útra, és megáll a reflektorral szemben, bőőőőő...

Snoopyzit29 2012.04.26. 23:00:51

Petra tényleg szép volt. Láttam róla olyan képet, ahol világos szemhéjfestékkel volt kifestve az sokkal jobban állt neki, mert megnyitja a tekintetét (hülyén hangzik, de gondolom tudjátok mire értem). A sötét színtől tényleg olyan, mintha álmos lenne.

ő-szinte 2012.04.26. 23:01:30

@murunga: de csak ha 'sunázod a fosszóróját' :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Lacka929 2012.04.26. 23:01:54

@JOKKA21: Furák ezek a fotók meg filmek. Mindegyik csaj (kivéve Andort, ő nem csaj) tök szép a fotókon meg a snitteken, de élőben, napközben Kíra, Petra és Hiper is meglepően - hát hogy is mondjam csak - ég és föld.

mex18 2012.04.26. 23:01:56

Akkor csak én vagyok avval egyedül, hogy inkább ment volna Csíra mint Petra
Kíváncsi lennék Márk véleményére, hogy kiejtette e volna végül Csírát.
Nagyon úgy néz ki, hogy Csíra bosszú lesz, nem érte meg.

ő-szinte 2012.04.26. 23:03:06

@Λατζκα: ha ez vm édenes izé, akkor nem tom mert le vagyok maradva:-DDDDDD

nosce 2012.04.26. 23:03:08

az lenne igazságos ha a jövő héten PIT mellé két faszi állna :)

ő-szinte 2012.04.26. 23:04:45

@f.fredericks: háttt, látom nem vagy idősebb mint Szlovákia:-DDDDDDDDD

f.fredericks 2012.04.26. 23:05:01

@nosce: na az lenne az igazi ökörsütés. :))))

murunga 2012.04.26. 23:05:07

@nosce: egy már van az ágyában

Snoopyzit29 2012.04.26. 23:05:12

@mex18: látom neked is késő van már, az avval az inkább azzal :) Én bírtam Petrát, de nem volt egy nagy játékos az tény. Hajrá Kíra! Annak ellenére, hogy ő a szőke csaj, neki van a legtöbb esze. Máté és Naiva kapcsolatához már csak tényleg egy hozzáfűzni valóm van: Szép a szerelem, csak az a csúnya b*szás ne lenne.

szgy 2012.04.26. 23:05:20

@jóképűkirály: hát igaz, a most kiesettek alkatilag messze a bent maradottak átlaga fölött voltak. a maradékot is csak edina húzza fel.

sogeking 2012.04.26. 23:05:43

@nosce: vagy nem állna mellé senki :)

f.fredericks 2012.04.26. 23:06:51

@ő-szinte: pedig deeee, együtt buliztam anno Píttel az Angyalbárban. :DDDDDDD

Snoopyzit29 2012.04.26. 23:07:01

@nosce: az lenne igazságos ha a jövő héten PIT mellé két faszi állna :) Hatalmas! LOL :-P

vécés jóska 2012.04.26. 23:08:17

@mex18: Szerintem is inkább Csírának kellett volna mennie. Szerintem ő tipikusan az az eset, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Egyre uncsibb ő is. Most is simán kieshetett volna, csak sajnos Petra valami hihetetlen balfasz volt. Annyi lett volna a dolga, hogy beáll Márk mellé és akkor bent marad. De nem. ki érti ezt? Pedig csíptem a csajt, csak tényleg egy élőhalott volt.

ő-szinte 2012.04.26. 23:08:37

@murunga: ma milyen lelkes mindenki:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

jóképűkirály 2012.04.26. 23:09:21

@szgy: Max Edina arca.Azt adom.Az botrányszép. De továbbra is azt mondom az összeset veri összképileg (agy ,külső, stílus) Máté otthon maradt nője.De gondolom az a kategória éppen ezért nem jelentkezik ide, mert az a kategória:)
a viasat meg mégegyszer kiszophat.

Lacka929 2012.04.26. 23:09:51

@ő-szinte: Ja nem, ez az én dumám, csak egyszer már írtam itt.

Deedee 2012.04.26. 23:10:40

@szgy: Edina húzza fel? muhahaha... inkább le.

ő-szinte 2012.04.26. 23:10:41

@murunga: nem rossz:-) kár, hogy rommá van retusálva:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

f.fredericks 2012.04.26. 23:11:05

@murunga: ijjj, mondjuk a tekintetétől én megijedtem. Ez csábos akar lenni? Mert ha igen, akkor biztos kimaradt neki ez az óra a modelliskolában.

mex18 2012.04.26. 23:11:47

@vécés jóska: ja a rezzenéstelen arcával, azé 20 évesen jól leosztotta Pít et, hogy normálisan is beszélhetett volna mások előtt.
Nekem Csíra túl aljas, érzéketlen, mintha nem is nőből volna.
Nem vagyok benne biztos, hogy a Csíra félék nélkül nem lehetne érdekes a műsor.

ő-szinte 2012.04.26. 23:12:03

@Λατζκα: szóval szereted ha hízelegnek...értem;-)))

murunga 2012.04.26. 23:13:12

@ő-szinte: hát tusálnám kicsit én is...
@f.fredericks: igen az olyan deutsch tompikás, de bahunyva egész tűrhető :DD

jóképűkirály 2012.04.26. 23:13:19

@murunga: múmia? a Petra.Melle mindenképpen.Jó kis puha segge is volt.Stílusa nyírt volna, de megcsinálni abszolút elvállaltam volna.

szgy 2012.04.26. 23:13:36

@Deedee: a látványra gondoltam, sokkal szebb arca és formásabb felsőteste :-) van mint a többieknek. persze kinek mi tetszik.

agy, stílus, más kérdés :-)

murunga 2012.04.26. 23:16:36

@jóképűkirály: a máté (broki) otthoni csaja. vagy vmit benéztem tegnap?

JOKKA21 2012.04.26. 23:17:15

Edinát sajnálom, hogy sírni fog.

kerdesek05 2012.04.26. 23:17:19

@will: reninek legalább atom jó mellei voltak amit sajna már nem láthatunk?(

JOKKA21 2012.04.26. 23:19:16

@murunga: Igen és kényeztetném.:)

nyílegyenes labirintus 2012.04.26. 23:19:36

Azon személyek, akik egész nap Máté kiesését vizionálták, kérjük, önként jelenjenek meg a vizsgálóbizottság előtt raportra. Grátisz seggberúgásokkal súlyosbított büntetésüket holnap közöljük...

f.fredericks 2012.04.26. 23:19:37

@kerdesek05: jaja abban a csajban volt potenciál. Csak egy kicsit antiszoc, de hát ez van itt csak az olyan csajok tudnak érvényesülni, mint Hiper vagy Csíra. :/
Bár Hiper teste még mindig ott van. De Reni mellei jobbak.

vécés jóska 2012.04.26. 23:21:15

@JOKKA21: Szerintem ne sajnáld, teljesen mindegy neki ez a 20.dik faszi is. Azóta már túl van szerintem a 25-ön is és jópár síráson. De ez a sorsa, megérdemli.

f.fredericks 2012.04.26. 23:21:17

@nyílegyenes labirintus: leszek az első, jobb minél hamarabb túlesni rajta.

ő-szinte 2012.04.26. 23:21:53

@murunga: kétség nem fért hozzá:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kerdesek05 2012.04.26. 23:22:43

Edinát annyira megvígasztalnám:) annyira szép, hogy már fáj:)

jóképűkirály 2012.04.26. 23:22:57

@murunga: ő nálam a number1. abszolút bár nem láttam tejes egészében. Nőies, Széparc, igényes, stílus nagyon bejön.Amilyen szavakat használt,látszik hogy intelligens.És tuti szereti ...... és Zita.még a neve is szexi.

JOKKA21 2012.04.26. 23:24:37

@f.fredericks: Hipernek a segge viagra hatású.

Deedee 2012.04.26. 23:25:06

@szgy: háááát...ízlések és pofonok. a jó felsőtest alatt nem tudom mit értesz, de a mellkasa még Hiperénél is laposabb. arcra meg szerintem teljesen átlagos, nem csúnya, de nem is szép.

f.fredericks 2012.04.26. 23:25:36

@JOKKA21: Na most rakj össze egy csajt Hiper seggével és Reni melleivel. Naaaa? ;)

szgy 2012.04.26. 23:25:36

@f.fredericks: ezért mennek ilyen műsorba, látták tavaly hogy pókmajom szilikonra költötte a nyereményt :-)

kerdesek05 2012.04.26. 23:27:35

na mikor lesz már fent az extra???!!!

jóképűkirály 2012.04.26. 23:28:13

@f.fredericks: Edina arca, Reni melle, Hiper segge, Andor lába, Broki otthon maradt nőjének stílusa, agya.áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá.Tökéletes prototipus:)

kerdesek05 2012.04.26. 23:28:49

@szgy: pedig neki is inkább arcra kellett volna...
és hol van most vajon pókmajom?

f.fredericks 2012.04.26. 23:30:20

@szgy: és még reklámot is csináltak belőle.

TapOut 2012.04.26. 23:35:03

öööö...Noémi épp Dávid fejét fogja, akit kiretusáltak a képről?
Örülök, hogy Kíra maradt, bár én is nagyobb durranásra számítottam a párválasztón. Andi szerintem jól döntött, nekem egyik kieső sem fog különösebben hiányozni. Most még odavan Pítért, de remélem 1 hét alatt kiismeri, és kivágja. Ahogy Kíra is Márkot. Az, hogy Petra nem állt be melléjük, inkább múlt Petrán, mint Márkon. Mondom ezt úgy, hogy még csak olvastam, a mai adást még nem tudtam megnézni, mert az online videó FOS!!!

nosce 2012.04.26. 23:38:21

@nyílegyenes labirintus:
"Azon személyek, akik egész nap Máté kiesését vizionálták, kérjük, önként jelenjenek meg a vizsgálóbizottság előtt raportra."

Pedig űgy volt, broki ment haza a csajával, de az itteni HV felháborodás hatására a szerkik időgéppel visszamentek és megvarizták a törit, időhiányában kicsit összecsapták, ezért is állt 3 nő PIT mögé :)

2012.04.26. 23:40:22

Már én is sajnálom Naivát...
Miért fúj mindenki Pítre amikor Andi állt be mögé?

nosce 2012.04.26. 23:42:44

@szerivan:
"Már én is sajnálom Naivát..."

miért ? kb. minden harmadik hónapban volt eddig is egy brokija :)

szgy 2012.04.26. 23:46:18

hát igen, Éva részéről a nagy durranás csupán az események kommentje volt, nem egy következő nagy durranás bejelentése.

2012.04.26. 23:46:33

@nosce: Mert az előzetes szerint csúnya vége lesz a brokis cuccnak. Csak kár, hogy ez mesterségesen előállított konfliktus lett, mert kirepültetni az otthoni barátnőt kb. Fecó esküvője színvonal :P

szgy 2012.04.26. 23:48:50

azt várom mikor lesz egyszer valaki "öngyilkos merénylő", olyan felállásban hogy pl. egy fiú mögé nem áll senki, két másik fiú mögé viszont 2-2 lány. kiesne 2 lány, meg az az egy fiú is, ha már a szabályok szerint kiesik akinek nincs párja.

TapOut 2012.04.26. 23:50:04

@szerivan: én speciel azért, mert ő szervezte úgy, hogy valamelyik új mindenképp mögé álljon, Petrát nem figyelmeztette, kiejtette a saját párját, aki valójában nem ártott neki, csak éppen mert úri kedve így tartotta. Noémit is anno lepasszolta Omarnak, csak mert ő Petrával akarta folytatni. Pít társai nem érnek jó véget...
Plusz Kírát körbeugrálta, mikor az visszajött, most meg újra ki akarta ejteni. Nem tetszik az ember, na.

nosce 2012.04.26. 23:50:21

@szerivan:
Fecli azóta már mulatós híróóó lett :)

kerdesek05 2012.04.26. 23:53:02

i0gazán csinálhatna valamit a viasat a szervereivel mert botrányosan szarok a videok elérhetőségei az utóbbi napokban

nosce 2012.04.26. 23:53:16

@szerivan:
"Mert az előzetes szerint csúnya vége lesz a brokis cuccnak. "

ba az előzetesnek a Viasatnál soha többet nem hiszek. Naiva azért sírt mert a szemébe repült egy légy :)

2012.04.26. 23:54:29

@nosce: Ez is egy opció :DDD

nosce 2012.04.26. 23:55:08

@kerdesek05:
"i0gazán csinálhatna valamit a viasat a szervereivel"

kukázza :)

JOKKA21 2012.04.26. 23:58:19

@f.fredericks: Az már a viagra csődjéhez vezetne.:DDD

ő-szinte 2012.04.27. 00:08:04

@szerivan: talán ez még alá is csúszott:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2012.04.27. 00:08:42

@vécés jóska: Persze, szegedi haknin vidám volt, ahogy láttam képeken, csak itt a műsorban sajnálom, hogy bőgött a fehérvári szépfiú miatt.

2012.04.27. 00:13:09

@ő-szinte: Ugye?? Amikor előző este tippelgettünk itt akkor csak viccből írtam mert nem illik az ÉH profiljába. Sokkal egyszerűbben is éket lehetett volna verni a párocska közé.

kerdesek05 2012.04.27. 00:13:27

Máté hol brókerkedik?
viszem oda a számlám, lehet mesélne még pár érdekes sztorit!:)

kerdesek05 2012.04.27. 00:15:00

amióta fent van az éden extra a 7. percig tudtam lejátszani a 23ból. szép lassan talán meg is tudom majd egyben nézni..

makk_ász 2012.04.27. 00:25:26

Edina ilyen nagy fogyasztó? vAlaki írta az egyik részhez hogy látta bulizni valahol.Na de HOL? Sokat megérne az információ :)

ő-szinte 2012.04.27. 00:29:59

@szerivan: nem voltam múlt este:-)
de valóban szánalmasra sikeredett ez a húzásuk:-(

xndpt 2012.04.27. 01:05:49

@will: sztem aki így csinál időt akar nyerni, addig is amíg ismétel, gondolkodik. Vagy a suliban tanultakhoz ragaszkodik. Ott volt alap, hogy így kell válaszolni a kérdésekre.

kerdesek05 2012.04.27. 01:08:47

Edina fürdőruciját barátnője varrta neki, itt lehet érdeklődni: www.facebook.com/ffrutti

xndpt 2012.04.27. 01:11:54

@Snoopyzit29: egyetértek, nem volt semmi baj Petrával, nekem bejött a stílusa, egyáltalán nem volt buta lány és kifejezetten szép arca volt. Csak a tartásán kellene javítania.

kerdesek05 2012.04.27. 01:30:48

megtudtuk Máté bekerülve középiskolába egyből osztályfői? órán felállva énekelnie kellett és ment énekkarba:)

kerdesek05 2012.04.27. 01:32:14

@xndpt: hangja volt fura, olyan orrhangos slejpítős. nem szép.
ha meg szálkásítana hozzá tutkó lenne

LöncsVezér 2012.04.27. 01:57:37

Máténak ha van egy kis esze, maga mellé állítja Renit, és megszabadul a a lelki tehertől.. Nagy lehetőséget szalasztott el, látható volt,hogy sírás lesz a vége..

LöncsVezér 2012.04.27. 02:10:09

@murunga: :D :D :D hát ez qrvajó, tényleg Sanyi a LÓÓÓÓ :D

LöncsVezér 2012.04.27. 02:39:16

Azért nem tudták tartani a taktikát, mert Márk ostoba módon elárulta a 3srácnak,hogy nem bírja tovább Kírával, ugye ezért tudhatta meg Kíra Mátétól, ez volt az a pont,ahol az izgalmas végkifejlet lehetősége elszállt.
Ez Pít terveit is összekavarta, mert ugye Reni-Petra duót akart maga mögé és Andort Márk-Csíra mellé, a megváltozott helyzetben pedig szerintem már úgy volt vele,hogy lesz ami lesz.
Érdekes végkifejlet állhatott volna elő ha Márk hallgat és ebben az esetben Márk-Petra-Kíra-Andor Pít-Reni Hiper-LMZ Máté-Naiva és FSZK-Dávid.

De az tetszett volna a legjobban ha Máté felismerve,hogy ezt az örlődést nem lehet bírni maga mögé állítja Renit, Márk-Petrát és akkor Andor védettsége nem ért volna semmit,beáll Pít mögé ahogy az sejthető volt és elszáll Kíra+Naiva.

hideg kéz 2012.04.27. 03:29:43

Szerintem mai adásban a legmeglepőbb fordulat az volt, hogy a faszik felnőtt ruhákat kaptak a kiválasztásra. Ilyesmi tényleg nem szokott történni.

Frick László Emlékzenekar 2012.04.27. 04:36:25

Műbőr burkolatú leffentyűs-védős kerek Szilasmenti ÁFÉSZ dombor feliratú sminktükörből ellenőrni a pináját, van-e benne frunclika avagyis túró.

playoff szakáll 2012.04.27. 06:44:12

Párválasztó idején remek az a fa, ami mellett mindegyik csak görnyedve tud elmenni, semmiképp se kikerülve, hanem zsúfolva a népet. Biztos, ha akkor lekövetné a kamera, már az óceánba esne, ezért inkább tömörülünk, mint egy piacon.

f.fredericks 2012.04.27. 07:09:56

@prezent fail: ezt én is néztem tegnap. Annyi eszük nincs, hogy előrébb rakják a székeket? :O

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.27. 07:11:36

És igen, Éden Niki természetesen nem vetkőzött le, mert ő már családot akar, még jó:P (A Viasat meg kapja be)

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/meztelenul-pozolt-eden-niki-2087114

@nyílegyenes labirintus: én is jelentkezem:D

Müszélia 2012.04.27. 07:15:19

@szerivan: miért, miért, mert rámászott a mödansziéban, és a csaj elhitte, hogy ő az adu ász.
csak tudnám, miért kellett összepakolniuk a fiúknak is.

alekszka 2012.04.27. 07:18:51

"Na, választunk. Naiva-Broki, Csíra-Féliker, és jön Petra. Aki tudja, hogy ha ÚjPéterhez áll, nagy szarban lesz, mert Andor ugyan hazudott összevissza, de csak ÚjPéter nyelvét fogadta rettentő szájába. Mit tesz tehát Petra? Beáll ÚjPéter mögé, és a kamerába azt mondja, ÚjPéter megígérte, hogy nem bassza ki. Petra jön, ő is ÚjPéter mögé megy, mert a tervet követi, amit megbeszéltek."

Szerintem sok a Petra, gondolom a második az Reni volt.

Ui: lehetne 5:20-kor a post? Akkor jövök melózni :)

Müszélia 2012.04.27. 07:21:48

jó, hogy láthattuk máté barátnőjének az anyját.
gazdag lehet ez a néni, biztosan ő finanszírozza, ha matcsi elbukik valamit a nagy brókerkedésen.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.04.27. 07:36:04

Biztosan tudom, jövő hét hétfőn olyan dolog lesz, ami a játék történetében még soha nem fordult elő! 1000 hozzászólás felett elárulom.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2012.04.27. 07:50:12

Rájöttem: Baltaarcú Andi =B. Andi= Bandi:)

beacska 2012.04.27. 07:56:53

jó reggelt, jó szurkolást!
jól értettem, hogy Pít az első napon, amikor Andi bejött, megdumálta ezt Andival, és utána meg csak falból kerülték egymást, és panaszkodott Pít, hogy Andi sem nyerő? Mert nem nagyon mutatták, a konspirációt. (nem mintha meg lennék lepve, a lehető legjobb lépés volt. a leg fájdalommentesebb, ahogy Pít mondta....egész jól megvédte a tyúkólját ; ))

beacska 2012.04.27. 07:58:24

@szgy: semikor. ki lenne olyan hülye, hogy beáll tumulni, amikor van még üres hely ;))

2012.04.27. 08:00:05

@Snoopyzit29: Edina csak jól jár azzal, ha megszabadul ettől a kis görénytől. Tipikusan az a csaj, aki jobbat érdemel.

beacska 2012.04.27. 08:04:30

@LöncsVezér: akár elárulta, akár nem, az történt, amire Pít számított: Petra mögé állt, nem Márk mögé, és Andi is. Tök mindegy volt, Márk mit kavart, csak maga alatt vágta a fát Kíra felé...a párválasztás szempontjából lényegtelen volt

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:11:44

@Snoopyzit29: Isten éltesse a Zitákat!

Rájöttem kire hasonlít Dávid! Stikli mosómedvére a "Túl a sövényen"-ből!!

RedHotTears 2012.04.27. 08:14:45

"Apátok faszát, de komolyan." - az egész rész esszenciája.

Banyus83 2012.04.27. 08:15:10

Jó reggelt!

Tegnap este már kedvem sem volt irogatni...Nagy beharangozás, aztán semmi történés...megint jól meg lettünk sz.patva.
Máté vaksi, ha azt hiszi, hogy Edinának nem tűnik fel semmi...látja ő nagyon jól, hogy valami van, csak szerintem nem tudja elképzelni, hogy mi...Ha lehet még egyáltalán hinni az előzetesnek, akkor jövő héten összeveszés lesz, ami azért jó, mert remélhetőleg faszi jön be (hacsak nem kavarnak azon is...), aztán hátha Edina cserél...
Amúgy csak én értelmeztem úgy az előzetest (bár még 1x meg kell néznem), hogy az nem tetszik Máténak, hogy Edina túlságosan elvan valakivel (LMZvel? Akkor érthető lenne Hiper hisztije is...). Viszont az talán-talán azt jelentené, hogy Edina kezd kicsit tudatára ébredni, hogy nem csak Máté van...és az jó lenne.
Márk jól kib.szott saját magával...elég nagy hülye volt, hogy elmesélte simán Csírának, hogy ki akarta rakni...nem tudom honnan gondolta, hogy elnézi neki a csaj! Jövő héten szopni fog ő is asszem ha faszi jön...
Arra meg kíváncsi leszek, hogy LMZ hogy jut el másnapra a "jó vele a szex"-ből a "kint se és bent se bízok meg benne" fázisba :-D

RedHotTears 2012.04.27. 08:15:57

@HUN_Sector: jobbat érdemel, mégis mindig ilyet fog ki, ettől tipikus.

beacska 2012.04.27. 08:18:55

@Banyus83: szerintem az lesz, hogy faszi jön be, Anikó megint kiengedi a múltheti gőzt, Levente panaszkodik Kírának, ezen akad ki Anikó...szerintem

Banyus83 2012.04.27. 08:19:21

@Pácsó Ármándó: Szia Pácsó! A Stikli-Dévid párhuzam jó...ezen röhögök most, de találó....

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:21:33

@Banyus83: Szia! Szerintem Edina csütörtökig még meggondolja magát és kitart Matcsi mellett.
Lehet, hogy beviszik LMZ csaját is, vagy kiderül, hogy lemondta a Fürge Ujjak magazin előfizetését :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:24:12

@Banyus83: Csak nézd meg az utolsó előtti képet, egy az egyben Stikli :-)

@beacska: Anikó is csak akkor bátor, ha fiúk jönnek. Az lenne az igazi csavar, ha mégis lányok!

pilar ternera 2012.04.27. 08:25:46

szaisztok!

most nem olvasok, csak kiírom magamból a haragot, oszt mára annyi!

hát, a Viasat most már mindennek az alja!
olyan jön, ami még sosem volt! vártam, izgultam.... egy védettség kettőt ejt ki! na, neeeee! ezt nem hiszem el, de komolyan! kész röhej az egész! kapják be a bal fülemet, de tényleg!

Píttel nincs semmi gond, jól játszik, gondolkodik is(Andor kioktatásából látszik, hogy előre is tud gondolkodni)

szegény márk, neked lőttek, kisfiam!:)

és gyerekek nagy segg, vaskos com ide vagy oda, NAÍVA MESSZE A LEGSZEBB CSAJ! gyönyörű volt tegnap, jó volt a ruhája is és az egyetlen, akinek IGAZI NŐI ARCA VAN!
és nagyon sajnálom is a mocsadék Broki miatt, aki le se szarja, de azért csak simogasd a hátam! menj anyádba! tudom, persze, szegény naív, buta kis liba, de ezt akkor sem érdemli a kis pöcstől! dobjad anyukám, ennél bárki jobb lesz!

milyen agylövést kap Hiper, hogy berág LMZ-re? ez a nő nem normális, az tuti!

Naíva állj LMZ mögé, sima párcsere, oszt kész! együtt búslakodhattok az új Hiper-Broki gusztustalan-segghülye páros után, egymás vállán sírni mégiscsak jobb! :)

na, nagyjából ennyi. kieresztettem a gőzt, mint a Szaffi főgonosza a fémlapon!:)

Banyus83 2012.04.27. 08:26:31

@beacska: @Pácsó Ármándó: Minden lehet (vagy nem, ahogy tegnap is láttuk :-D )...na, már töltődik lefele az Extra, majd a végén megnézem még 1x az előzetest...

Ditti82 2012.04.27. 08:26:41

@Snoopyzit29: Jövő héten fiú megy, csak szólok. ;)

Tíz:59 2012.04.27. 08:27:09

Undorítóak vagytok,emberek!

rie 2012.04.27. 08:27:16

Sziasztok!
Ki az a Syca? és mért kell drukkolni neki?

Banyus83 2012.04.27. 08:31:01

@Pilar Ternera: Nekem is ilyen érzéseim voltak tegnap este...és végre valaki, aki úgy látja, mint én: Edina gyönyörű volt a párválasztón...nekem nagyon tetszett a ruhája! Broki meg hülye is, vak is meg egy genyó...(ja, simogasd a hátam, azt el tudom viselni, de ha lehet, ne bújj hozzám...a nagy lóf.szt!)
Én is arra gondoltam, LMZvel összeállhatna, de a csávó gyengusz bent, és Csíráék nem szeretik, szóval nem egy biztos pár Edinának, és már egyre fogy az idő a végéig...

beacska 2012.04.27. 08:31:19

@Pácsó Ármándó: én érthetőnek tartom. Pít meg fordítva. Nagy lehet bennük a feszkó, le kell engedni néha. Valszeg ezért tűri Levente is (meddig?)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:32:08

@Pilar Ternera: Szai! Konichiva!
Edina tényleg gyönyörű volt abban a távol-keleti frizurában. Ideális bemondónő lenne valahol!
Olyan sokan voltak a Hiper-LMZ vitánál. Nem valami párterápiás feladat lehetett?
(fémlapon?)

beacska 2012.04.27. 08:32:48

@Banyus83: ezt a ruhát én már láttam vhol. volt már rajta máskor is? vagy tavaly hordta vki???

LoveMy 2012.04.27. 08:33:32

Hy

@Snoopyzit29:
Ebben csak annyi az orbitális hiba, hogy nagy valószínűséggel, fiú/k jön/nek be.
Hiéna megváltozott viselkedéséből lehet a legjobban ezt leszűrni. Na ezen elmélkedjetek, milyen aljas dolog, több szempontból megalázni egy embert, a háta mögött, nyíltan, sőt most már a szemébe.

@HUN_Sector: de ebben igazad lehet.
Már rohadtul unalmas, hogy Edina "picsogásán" rugóznak egyesek. Azt hiszem joga van Edinának tudni, hogy mi ez 180 fokos pálfordulása Máténak. Azt gondoltam, hogy Máté majd lesz olyan gerinces és elmondja neki az igazat. Így Máté ki fog esni.

Miliana 2012.04.27. 08:34:18

Sziasztok:) én Edina helyében csak megkérdezném Mátét, hogy mi a baja. Nem úgy, ahogy teszi (hagyjalak vagy babusgassalak? ihihihh), hanem konkrétan rákérdeznék, hogy mi a baj? - semmi. - honvágyad van? - nem. - velem van baj? - nem. - jó akkor szólj, ha már megnyugodtál, addig nem piszkállak. Lehet, hogy könnyen jár a szám, mert nem vagyok szerelmes "naíva", de én ezt így csináltam mindig...

Banyus83 2012.04.27. 08:34:48

@beacska: Nekem is ismerős volt...szerintem volt már rajta, vagy nem tudom ki...de már egyszer beleszerettem ebbe a ruhába valahol, az tuti :-D

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:35:24

@beacska: Hát, ha a tegnapi lovaglásán se engedte ki Anikó a gőzt, akkor gőzmozdony van a csúnyájában.

Snoopyzit29 2012.04.27. 08:38:09

@LoveMy: csak poénból nyomtuk ezt a szöveget :-P

@Pácsó Ármándó: köszönöm a névnapi köszöntést :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:38:54

@LoveMy: Hy! Edina ha megtudja a dolgot, előbb megkérdezi Matcsit, hogy hová húz a szíve, az pedig hazudhat is neki, így bentmarad

LoveMy 2012.04.27. 08:41:57

@Pilar Ternera: @Banyus83:
Én is örülök, hogy itt vannak még olyanok, akik tényleg a realitás talaján ugyanazt gondolják és véleményezik, mint én. Főként, hogy akadnak olyanok is, akik valami embernek nem nevezhető stílusban reagálnak.

Banyus83 2012.04.27. 08:43:20

@LoveMy: Szia! Még az is lehet, hogy azért lesz hiszti jövő héten, mert borul a bili (mondjuk nem hiszek benne komolyan!, de ki tudja...)

@Pácsó Ármándó: Hihi...de hát jön az új stressz...fiúk jönnek, nyeregbe érezheti magát :-D Szó szerint...

LoveMy 2012.04.27. 08:47:38

@Pácsó Ármándó:
Ha Máté hazudni akar, hát tegye! Eggyel több vagy kevesebb van a számláján, már olyan mindegy! Jobb a rosszat tudni, mint bizonytalanságban lenni. Ezt nem most qurta el Máté, hanem amikor úgy jött be, hogy párja van, de szingli tudattal. Erkölcsileg eléggé leírta magát Máté (nem a szexről beszélek) ki fog ezután megbízni benne?

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:48:14

@Banyus83: Most képzeld el: bejön egy sármos feketehajú biciklistagyerek, igéző szemekkel és ráront Csíra (mert le akarja cserélni Márkot), Anikó (mert le akarja cserélni Levit) és Edina (mert le akarja cserélni Matcsit)!

Ditti82 2012.04.27. 08:50:21

@LoveMy: Remélem valahogy védettséget kap a fiú, aki bejön jövő héten és kibaszarintja Mátékát.

Ditti82 2012.04.27. 08:51:31

@Pácsó Ármándó: Aki nem tud dönteni FSZK és Andrejjjjja között. :D

beacska 2012.04.27. 08:51:33

@LoveMy: ne szaladjunk annyira előre Anikó szapulásával, azt sem tudjuk mi fog történni!

Banyus83 2012.04.27. 08:52:25

@Pácsó Ármándó: Ugye, hogy az mekkora stressz...de szerintem legyen Edináé, aztán Csíra és Hiper megküzdhetnek Mátéért... :-D LMZ és Márk pedig egymást választja...

Anak 2012.04.27. 08:52:32

Sixx ezt a részt légyszíves írd át, mert nemigazán értem, hogy lett 2 Petra.

"Mit tesz tehát Petra? Beáll ÚjPéter mögé, és a kamerába azt mondja, ÚjPéter megígérte, hogy nem bassza ki. Petra jön, ő is ÚjPéter mögé megy, mert a tervet követi, amit megbeszéltek."

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:53:28

@Ditti82: És ha Mátét megmenti Anikó úgy, hogy lecseréli Levire?

Snoopyzit29 2012.04.27. 08:55:04

Emberek! Itt sokan félre értették az írásomat. " Az előzetes alapján a szerkesztők elérték a kívánt célt Mátéval, jövő héten már dobja is Edinát (törik a szív rendesen)." A dobja arra vonatkozott, hogy érzelmileg eltávolodik tőle. Én is tudom, hogy most fiúk jönnek be! Tessék kicsit gondolkodni mielőtt fejemet veszitek :)

Vadkörte82 2012.04.27. 08:56:39

@Banyus83: jó reggelt! én már nem is nézem, csak átpörgetem..unalom, és szenvedés. Edinkát már sajnálom, kicsit talán szánalmas is.de most már kitartok..Broki egy alkesz f*sz. az itthoni csaját sem értem mit kezd vele, talán a csudaf*sz miatt..

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 08:56:42

@Ditti82: Nekem tetszene a dolog!

@Banyus83: És Pít beáll harmadiknak LMZ és Márk mögé :-)

Snoopyzit29 2012.04.27. 08:56:42

@Pácsó Ármándó: Mármint Levit cseréli le Mátéra? Szerintem is ez lesz. Észreveszi, hogy Máté nem akar Naiva mellé állni és itt megnyílik az alkalom Hipernek egy párcserére.

pilar ternera 2012.04.27. 08:57:46

@Pácsó Ármándó: igen, a nagyhajú fickó fején volt egy fémlap, ha dühös volt a szolgája leemelte a fejéről és ott jött kis a gőz! :)
@LoveMy: mi volt ez embernek nem nevezhető stílusban előadott vélemény? (bocs, de most nem tudom visszakeresni)

Banyus83 2012.04.27. 09:00:12

@Vadkörte82: Kicsit én is úgy vagyok, hogy már csak azért is kitartok Edina mellett...meg a többiekkel még annyira sem tudnék azonosulni...de már uncsi. Este esküszöm arra gondoltam, hogy legyen már vége az évadnak...

@Pácsó Ármándó: Jaja...legyen úgy :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:02:06

@Pilar Ternera: Hú de régen láttam! Nekem valami gőzszelep rémlett!

@Snoopyzit29: Ráadásul Matcsit Kíra is elfogadná, fordítva persze nem biztos.
LMZ pedig jó lenne Edinának.

fects 2012.04.27. 09:02:28

A párválasztó előtt le kell adni a szerkesztőknek, hogy ki ki mellé akar állni?

Olyan volt már valamelyik külföldi sorozatban, hogy fiú és lány is esett ki egyszerre? (Pl 5 fiú, 6 lány érkezik a választásra, és úgy álltak be, hogy 2 fiú mellett 2-2 lány, 2 fiú mellett 1-1 lány, és 1 fiú egyedül.)

LoveMy 2012.04.27. 09:05:03

@Banyus83:
Edinának már akkor feltűnt, hogy valami történt, amikor visszajöttek a "randiról". Még hogy nem érezteti Máté, eddig ezerfokon égett közöttük, most meg jó, ha odavakkant valamit Edinának és még csak ne is kérdezzen rá? Edina a párválasztón is női megérzésből, tudatosan kiemelte, és Máténak célozta, hogy valami lány lehet a dologban (nem ilyen szavakkal)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:07:05

A párválasztó ceremóniáról jut eszembe: Nem lehetne azokat a rohadt székeket előrébb tenni egy fél méterrel, hogy ne egymáson kelljen átbukdácsolni??
Vagy az a csaj aki a "lenti" fiúkhoz megy, miért nem kerüli meg azt a fát vagy miért nem megy "alul"??

LoveMy 2012.04.27. 09:07:29

@Pilar Ternera:
Jaj, nem rád/rátok gondoltam, hanem az esti adás után, olvasgattam itt, hát elment a kedvem!

pilar ternera 2012.04.27. 09:08:43

@Pácsó Ármándó: hát, lehet, hogy tényleg az volt, nekem sem 100-asak már az emlékeim, de a lényeget tekintve mindegy is...
@Banyus83: én is nagyon unom már az egészet, jó lenne már nem minden estét a tv előtt tölteni:)

Klajcsika 2012.04.27. 09:09:13

@raspberrypie:
Az lenne a legjobb.Főleg ha meg tudná a történteket remélem h ki is vágná, mint macskát szarni!
Máténak ő csak egy eszköz...de a tegnapi kijelentése, h "nincs lelkiismeret furdalásom Edina felé..."!Na az durva vt!

Vadkörte82 2012.04.27. 09:10:13

@Banyus83:így -így nem értem tényleg h ezek után Edina mit akart még Mátétól itthon? (ha hisezk a borsonlinenak)..de mindegy pár hét és vége...vagy még hamarabb ha kiesik vmelyik.

@Pácsó Ármándó: el-el :)

LoveMy 2012.04.27. 09:10:34

@Vadkörte82:
És még legyél is sokat! :)

@Pácsó Ármándó:
A jó emberek nincsenek elfelejtve!

nyílegyenes labirintus 2012.04.27. 09:12:48

@Móka na: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:

Ti kivételesen súlyos büntetésre számíthattok! Hrrrrrr... :P

Banyus83 2012.04.27. 09:14:12

@LoveMy: Azért mert szerelmes, még nem hülye....csak Máténak ez nem tűnik fel :-) De hát mondjuk neki mindegy is, csak simizze a hátát, de oda ne bújjon, meg lehetőleg magától vegye is észre, hogy mi a helyzet...áááá

@Pácsó Ármándó: Én már kb. az első párválasztó óta nem értem...nem hiszem, hogy ne lehetett volna máshogy berendezni...Érdekes, tavaly egyszer sem volt ilyen, hogy ott kellett botladozzanak (jó, más volt a helyszín, de nem hiszem, hogy itt ne lehetne megoldani...)

@Pilar Ternera: :-)

LoveMy 2012.04.27. 09:14:32

@Vadkörte82:
ehhez inkább csak annyit, hogy mindenki tudja mennyi igazság van a bulvárcikkekben! ) Majd ha Edina is ugyanezt nyilatkozza, akkor elhiszem! Lehet, hogy Máté így állítja be a dolgot, mert ő a "nagy férfi" dobta a lányt! Minden nézőpont kérdése!

LoveMy 2012.04.27. 09:16:21

@Pácsó Ármándó:
remélem itt nem magadra gondoltál?

Snoopyzit29 2012.04.27. 09:18:25

Ezt a szék dolgot én is roppant idegesítőnek találom. Simán lehetne 1 méterrel is előrébb húzni és akkor nem bénáznának.
Máté egyre gerinctelenebb (ez a simogasd a hátam, mert azt el tudom viselni). Anyád hogy van, sokat emlegetjük!

Vadkörte82 2012.04.27. 09:19:48

@LoveMy: tudom :) azért is írtam h vagy hiszek v nem a cikknek.máténak nem hiszek.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:23:04

@LoveMy: Az milyen telitalálat volt Edinától, még ha ő egy új csajra gondolt is, nem a régire!
(csak puhatolózom milyen lábbal keltél ma :-)

@Banyus83: Elég volna egy fél métert előrébb hozni, most komolyan. Tegnap este is egymást taposták a lányok, mindkét értelemben

Ditti82 2012.04.27. 09:27:35

@Pácsó Ármándó: Melákot is hagyta elveszni. :P

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:29:56

@Ditti82: Mert Levi belepiszkált a hardverbe, de a szomszéd(nő) fiúja mindig zöldebb! :-)

LoveMy 2012.04.27. 09:34:28

@Pácsó Ármándó:
Nem kicsi lepődött meg Máté.
(nem szoktam bal vagy jobb lábbal kelni a mondás szerint) :)

kovácspéterke 2012.04.27. 09:36:43

@TapOut: petrának meg lett mondva hova álljon, nem tette, szóval vessen magára. nem 100%, h márk őt választja, de egy olyan fiú mögé beállni, akire rá van gyógyulva a védettséggel rendelkező új csaj, az nettó hülyeség.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:37:08

Tudom, hogy ejthetett volna ki Andi még több csajt egyszerre: Megbeszéli a csapossal, hogy amikor már csak Ő van hátra hogy válasszon és minden nő Őt nézi besz@rva, az idegek pattanásig feszültek, elindultak a hideg verejtékcseppek a gerinc mellett lefelé, a légy zümmögése is hallatszik, akkor Juan odalopózik a lányok mögé és eldurrant egy petárdát!! :-)

Ditti82 2012.04.27. 09:39:27

@Pácsó Ármándó: Megbízható páros lennének, az fix. Melyik dobná el előbb a bizalom arany gömbjét vajh? :D

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:39:54

@Mrs. Jackman: Ettől függetlenül Andi Renit b@szta át a leginkább, Petra talán kiesett volna Pít által is.
Amúgy minden a régi, a 4 kezdőcsajt még mindig ott eszi a fene.

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 09:40:19

Jóóó reggelt! :D
tegnap akkorát röhögtem!! :D

Edinka az extrában kérdezi Andort:
Van testvéred?
Andor: Van, egy nővérem.
Edinka: És, hogy hívják?
Haverom: Overdose, és fut.... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:41:32

@Ditti82: Hiper, de Edina alávetődne és felemelné újra Matcsihoz :-)

Zafír333 2012.04.27. 09:44:20

@Banyus83: Szintén jó reggelt kívánok Mindenkinek a tegnapi sz.este után!Csatlakozom a véleményedhez:), mi volt ami eddig soha nem történt az ÉH-ban? Mi volt a nagy durranás? Ketten már máskor is estek ki...nagy csalódás volt, a nagy várakozás után!
Márk sajnos, elintézte magát( pedig már szimpi lett), Kíra bosszút áll rajta, ha persze teheti. Kíra bosszúálló, nem képes a megbocsájtásra!!!Hordozza magában a sérelmeit.
Anikó hátán fölállt a szőr, rettegett!!Ha el kell hagynia a Hotelt a finálés 10 előtt, még kórházba kerül, de komolyan féltem.
Elgondolkodtam tegnap azon, hogy mire tanít valójában ez a műsor?! Hogy az érvényesül, aki gátlástalanul hazudik, gusztustalanul taktikázik? És ezért még jutalmat is kap?

Ditti82 2012.04.27. 09:45:27

@Pácsó Ármándó: Gondolod, hogy beállna mögéje? (Költői kérdés. Be hát.)

Ditti82 2012.04.27. 09:46:50

@Zafír333: "Elgondolkodtam tegnap azon, hogy mire tanít valójában ez a műsor?! Hogy az érvényesül, aki gátlástalanul hazudik, gusztustalanul taktikázik? És ezért még jutalmat is kap?" Mint a való világban. :/

fofofo 2012.04.27. 09:47:02

sajnos Edina annyira szerelmes, hogy hiába jók a megérzései, nem hajlandó kinyitni a szemét és szembenézni a valósággal

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 09:49:29

@Zafír333: Tanít??????? :D
Háááttt...... legfeljebb szórakoztat, de az atombombányira beharangozott robbanás után a nagy büdös semmi.. gáz volt nagyon.

Arról nem beszélve, hogy mivel tegnap azt hittem szembesítés lesz.. oda a nyakam is... :D

Pokróc 2012.04.27. 09:49:41

@Vadkörte82:

De hát a bróker itthoni csaja nem egy rém, aki az anyukája lehetne? Minimum egy tízessel öregebb, ami persze rendben volna, de kifejezetten csúf is, és hát eléggé megjátszós, már Edinához képest. Az meg milyen, hogy a palija után utazik a játékba? Nem tudom mi a játék vége, de ez jól megnyomorította most a brókert.

kovácspéterke 2012.04.27. 09:51:31

@Banyus83: én nem ezt vettem le az előzetesből, de ki tudja. már nagyon várom, hogy edinának más párja legyen nyikhaj helyett, sztem dáviddal jók lennének együtt. tudom, h ő nem népszerű, de nekem szimpi.

Zafír333 2012.04.27. 09:53:18

@Pilar Ternera: Szia :) Remélem, azért megnyugodtál:)Én is úgy ébredtem, hogy magamban dünnyögtem a tegnapi történések fölött! Hát ez már nincs rendben! Az első gondolatom az ÉH????? Valami nagyon ragályos benne...
Szép napot ebben a gyönyörű időben:)

LoveMy 2012.04.27. 09:53:28

@fofofo:
Egy ideig még ő is ad esélyt, de van egy határ! Tudja, hogy valami történt!

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:54:06

@paranyuszi: (Ja, tényleg! A nyakad! Valamit majd kitalálunk! Állj be az Ezredes mögé, azután ... én beállok .... mögé, mire ... váratlanul ..., mindenki csak les és ekkor .... , mire ....! És már meg is menekült a nyakad! Igaz az egyik füled ....)

kovácspéterke 2012.04.27. 09:54:10

@Pácsó Ármándó: hát, azt a nőt nem sajnálom, bejött virágnak a sarokba, illetve jóban volt a csajokkal. ha fiók mögé kell állni, nem ez a jó taktika.

Ditti82 2012.04.27. 09:54:24

@Pácsó Ármándó: Mondjuk tavaly egyértelműbb volt (nekem legalábbis), hogy ki ki mögé áll.

kovácspéterke 2012.04.27. 09:54:54

@Pilar Ternera: én is írtam fentebb, hogy ngyon szép volt tegnap este :)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:55:39

@Mrs. Jackman: Igen Stiklinek(Dávid) tetszik Naiva, de az még észre sem vette őt.

Zafír333 2012.04.27. 09:55:45

@Ditti82: Sajnos:( A való világ értékrendje is csak lefele visz! De:) nem mindenkinek kell azonosulnia vele!

LoveMy 2012.04.27. 09:55:58

@Zafír333:
Már csak NÉGY hét, május 24-én vége!
:)

Minden a matekon múlik 2012.04.27. 09:56:04

A tegnap előtti konspirációk és a tegnapi kiválasztó szöges ellentétben áll egymással. Valamelyik rendezői utasításra történt. Úszunk tovább a híg fos tengerében.

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 09:56:22

@sixx
"Tegnap volt Broki különbejáratú pokoljárása az otthon hagyott és meglepően izé, érett nőnek tűnő csajával,"
Felmérted a kommentelők átlagéletkorát??? :D Tegnap még az anyjának nevezted..... :D

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 09:57:27

@Mrs. Jackman: Hát az tényleg nem. Hülyén mutat egy virág a "fiók" mögött! :-)) (Bocs!)

Átvitel honvéd 2012.04.27. 09:57:46

Áldás, békesség!...

Eddig a tegnap esti szeánsz volt a mélypont. A Viasat bekaphatja.

Broki úgy látom, mégis csak a sorsa beteljesítése felé megy, mert ugyanazt csinálja, ami idáig sodorta. Ha nyugalmat akar, akkor most kellett volna meghúznia azt a lépést, még a kiválasztó előtt, hogy figyelj Edina, az van, hogy kint a nőmmel találkoztam, kurva szarul vagyok, fasz voltam veled is, ez van, te a párom vagy, akarod-e folytatni, vagy nem. Lehet, hogy nélküle is ki tudja bekkelni a hátralevő négy hetet, de mindenkinek szar lesz. (És ott van az a labda is, ami most a levegőben maradt. A szerkik akkor ütik le, amikor akarják... hopp, egyszer csak vége a dalnak).

Edina borzasztó' jó nő, a tegnap esti kivitelben ütött, mint Papp Laci; ha hozzá néha észnél volna, nagyon killer lehetne.

LoveMy 2012.04.27. 09:59:03

@paranyuszi:
Szerintem perrel fenyegették, de minimum egy tökön rúgást beígértek neki! :D

Sütislány 2012.04.27. 09:59:29

@Banyus83: Sziasztok! Szerintem Edinán tegnap egy Jane Norman ruha volt és tényleg iszonyat jól nézett ki :) itt találtam egy képet róla, szerintem ez volt az:

www.fashion-era.com/images/2009-autumn-trends-winter-2010/floral-rose-fashion/trio-large-rose-dresses-cheongsam.jpg

LoveMy 2012.04.27. 10:00:00

@Pácsó Ármándó:
Hát a fiúk a fiókban vannak, nem tudtad?
:)

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 10:00:34

@Pácsó Ármándó: Nahh jóvan ám! :D
Sem a nyakam sem a fülem nem adom :D
Beismerem tévedtem. A szerkik bénák, én adtam volna Edinkának egy gyors esélyt a váltásra.. és a szálak további megkeverésére, azzal h bejátszok a randiból egy kis jelenetet... :D
Sejted melyiket ;)
Edinka átáll a sokkhatásra szocpedhez. az őt választja hiszen a vaknak is látszik, hogy bejön neki, Reni meg be tudott volna Broki mögé settenkedni.. és még a pasik is örültek volna h játékban marad :D

kovácspéterke 2012.04.27. 10:00:54

@Miliana: hát, akkor is lehet így kommunikálni, ha szerelmes vagy, és igen, így kellene csinálnia.

de ettől függetlenül azt kell mondjam, h nyikhaj az egyik leggázabb ember, akit a tévében láttam, még mindig nem térek magamhoz, a nincs lelkifurdalásom, mert nem kötődöm edinához szövegből, amit csak megfejelt a simogasd a hátamat dologgal. remélem, h edina hamarosan párt cserél, akár kényszerből, akár a maga döntése miatt. drukkolok neki, remélem nyikhaj a döntő előtt távozik csúfosan.

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 10:01:44

@LoveMy: Még az is lehet, hogy így történt :D

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 10:02:21

@Ditti82: Ott van??

@LoveMy: Nem, én a lányokat kerestem a sifonérban :-)

LoveMy 2012.04.27. 10:03:07

@Átvitel honvéd:
nagyon jól írtad, minimum ezt kellene tennie ennek gyöktörzs Máténak, el kell mondania Edinának és nem játszani a kómában levő agyhalottat.

Ditti82 2012.04.27. 10:03:59

@Pácsó Ármándó: Hát nem azt mondja mindig? :P

kovácspéterke 2012.04.27. 10:06:00

@Pácsó Ármándó: :D, igen én is láttam, h fiókot írtam, az valóban nem jó taktika :D

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 10:07:24

@Ditti82: Tudom, hogy ezért írtad! :-) Mindig elmondja!

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 10:07:48

@Pácsó Ármándó: De véletlenül sem Reni miatt, ugye?? :D:D:D:D

Bízunk a szerkikben, hátha ezt a kártyát még későbbre tartogatják :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.27. 10:09:35

Miért gondolják azt a nők, hogy ha picsányi szoknyát/ruhát vesznek magukra, attól menten jó lábuk is lesz??
Az a fenti kép, nagyon durva.

Csírát meg igazán kibaszhatta volna az a szőkeloknis faszi.

Pokróc 2012.04.27. 10:10:19

@Mrs. Jackman:

Hát azóta amióta a volt öreganyja meglátogatta Mexikóban, lelki válságban van a brókerfiú... azért ennél egy jobb otthoni nőt néztem volna ki belőle...

Vadkörte82 2012.04.27. 10:11:42

@Mrs. Jackman: minden szavaddal egyetértek.
@LoveMy:szerinted elmondja? főleg most h lehet pasi jön be..legalábbis nagyon remélem h az.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.27. 10:11:50

@Átvitel honvéd: lehet, hogy van még terve a Viasatnak ezzel a Brokis háromszöggel, de ebből a mostani találkozásból kihozhattak volna többet is.

JOKKA21 2012.04.27. 10:14:41

Petrámért kár.:( És Reni is jó csaj, ez az Andi nagyon felidegesített.

Zafír333 2012.04.27. 10:14:49

@paranyuszi: Vigyázz magadra:) Nehogy a nyakad is rámenjen az ÉH-ra! Úgy látom, eddig még pozitív hatása nem volt a műsornak, hacsak a "kín kíváltotta röhögés"-t nem annak tartjuk.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 10:14:59

@paranyuszi: Háát, ilyen átlátszó vagyok?
(Nem, LoveMy és Banyus nem válaszolhatnak erre a kérdésre! :-)

LoveMy 2012.04.27. 10:15:41

@Vadkörte82:
hát ha tovább akar jutni Máté, akkor muszáj neki elmondania, mert a bizalmon is múlik ez a játék. Persze itt sokkal többről van szó.
Lásd Csíra, megtudta, hogy az iker ki akarta ejteni, és ennyi volt. Már ment is az iker a riportba pelenkáért :)

Zafír333 2012.04.27. 10:16:39

@LoveMy: Igen:) De azért addig még valahogy kibírom... sajnos, már érdekel, hogy mi lesz a játékosok sorsa, és ki, middig megy el...

Vadkörte82 2012.04.27. 10:19:26

@Pácsó Ármándó: üveg, jah...bár néha tudsz meglepetést okozni, nekem.

Banyus83 2012.04.27. 10:21:42

@Sütislány: Tényleg ez lehetett a ruha és wow...imádom!!! Annyira tetszik, kár, hogy rajtam sehogy sem állna :-(

@Mrs. Jackman: +1

@LoveMy: +1

@Pokróc: Nem csak te... :-)

Na, megnéztem az Extrát...Konklúzió: Amikor Edináék szexeltek, mindig valami romantisch, vagy érzelmes zenét nyomtak be, ha Anikóék maszatolna mindig olyan zene van, amin röhögnöm kell és ettől az komédiának tűnik :-D

Na, az előzetest már én sem úgy értelmezem...viszont lehet, hogy előáll Máté a barátnős sztorival, mire Edina jön azzal, hogy de hát, ami köztünk volt, érzelmek stb. És akkor erre mondja a Máté, hogy "Hagyjad már!" esetleg mond még előtte valamit arról, hogy részéről semmi, és akkor erre mondja Edina, hogy "Nagyon jól esik" Mindenesetre szerintem az utolsó esélyeinek egyike, hogy föleszméljen...Ha 4 hét van még vissza, akkor lehet utoljára jön be faszi, tehát az utcsó esélye, hogy váltson...

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 10:22:22

@Vadkörte82: Basszus, téged meg elfelejtettelek, mint LoveMy reggel :-(

@LoveMy: (Ezt nem értem)

Átvitel honvéd 2012.04.27. 10:22:32

@Mrs. Jackman: a francba... :D

Ősszel jelentkeznünk kellene az ÉH3 válogatójára... :D

Banyus83 2012.04.27. 10:23:17

@Pácsó Ármándó: Oké...egye fene...nem mondom semmit... :-D

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 10:23:57

@Zafír333: Én, Melákon röhögtem már szívből... :D komolyan!!! :D

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 10:24:30

@Banyus83: Mert te egy jellem vagy, bezzeg ...

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 10:26:22

@Pácsó Ármándó: Pácsó, kiismerhetetlen vagy.. totálisan... :D egy rejtély.. :D

kovácspéterke 2012.04.27. 10:27:59

@pushpang (univerziális határeset): hát sztem itt senkinek nincs olyan rossz lába. olyanokat látok az utcán néha, hogy ezek ahhoz képest maga tökély :D

shimizu 2012.04.27. 10:30:14

jesssz! Bent maradt Csíra! ^__^

Én is sajnálom Edinkát, de az még mindig lenyűgöz, h 1ik percről a másikra hogy megváltozott a felállás a galambpárról alkotott véleményben...nemrég még Naiva volt a buta liba/p.csa/pióca, aki őrületbe keregeti Brokit, most meg Broki egy szemét, aljas gazember.
Az elejétől tiszta volt, h Brokesz kihasználja, mégis csak ejnye-bejnyét kapott, aztán kibukott, h van nője. Akkor egy kicsit erősebb lett az ejnye-bejnye, de most, h láttuk is az otthoni nőjét, plusz kimondta(!), h csak a célért dugja Naivát, így már rögtön mindenki a nyakát nyiszálná.
Helló, ez eddig is tiszta sor volt!

Hogy a kimondott szavaknak micsoda erejük van.....

JOKKA21 2012.04.27. 10:30:45

Petrát elvenném, annyira jó csaj.:)

kovácspéterke 2012.04.27. 10:30:57

@Pokróc: ja, azt hittem, h kifejezetten a nőt írtan, h tönkrevágta. sztem továbbra is jó csaj. én inkább a nőből nem néztem volna ki nyikhajt.

Vadkörte82 2012.04.27. 10:33:20

@JOKKA21: azért maradt még bent pár csaj akinek adnád a...nyugtass meg.

Banyus83 2012.04.27. 10:33:46

@shimizu: Hát nem tudom...én azóta ekézem Brokit, mióta először kiejtette a száján (a szex után), hogy van nője...és szerintem többen vannak így, szóval nem olyan újkeletű ez...

kovácspéterke 2012.04.27. 10:33:51

@shimizu: különböző véleményeket olvasol, van az edina klub, ahol belátjuk, béna, de együttérzünk vele, itt most felerősödött a dolog, ahogyan a mátéval szembeni ellenérzések is, és van az edina ellentábor, aki szerint ő egy hülye picsa. ők most úgy látom csendben vannak :D

JOKKA21 2012.04.27. 10:34:47

@Vadkörte82: Persze.Kira, Edina és Anikó kapná a csajlékelőt.:D

Vadkörte82 2012.04.27. 10:36:20

@Banyus83: engem az zavar h sunyi.ha ez a taktika része, akkor sem tetszik..de remélem jövőhéten tényleg borul a bili.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.27. 10:39:34

Én megnéztem Szabó Magda: az Ajtó című regényéből készült magyar-német koprodukciós filmet! Nagyon jó!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.27. 10:43:55

@Mrs. Jackman: jogos, csak itt így, egy csokorban olyan felzaklató látvány. :D

LoveMy 2012.04.27. 10:45:25

@Pácsó Ármándó:
ismerlek mint a rossz pénzt!

Nem felejtettem el Vadkörtét, miért hazudsz! Rálépek a lábadra!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.27. 10:46:19

@JOKKA21: ja, olyan jámbor... és hát nem sok vizet zavar, csak létezik. :D

shimizu 2012.04.27. 10:48:34

@Banyus83: azt azért el kell ismerni, h most nagyon erősen nyomják a Broki-utálók a dolgot :D

Zafír333 2012.04.27. 10:52:38

@paranyuszi:ÓH, Melák! Jó visszagondolni rá:)Azok az őszinte szemek! Én Anikón szoktam elképedve nevetni...( szépen fogalmaztam )
Búcsúzom, hamarosan indulok úszni:)
Szuper hétvégét neked és a többieknek:)

Vadkörte82 2012.04.27. 10:53:17

@LoveMy: megérdemli Pácsó a kokit!! nincs harag :)

kovácspéterke 2012.04.27. 10:54:35

@shimizu: há még jó, mert egy köcsög :D

LoveMy 2012.04.27. 10:54:45

@Banyus83:
kb. az én csalódásom is ekkor kezdődött, de azért egy kicsit bíztam a happyendben. Úgy látszik ez az ÉH-ben is ugyanúgy történik, mint kint sajnos.

LoveMy 2012.04.27. 10:55:37

@Vadkörte82:
oké, már jobban fog esni az ebéd!

Banyus83 2012.04.27. 10:55:42

@shimizu: Hát az Edinát szidók sem tétlenkednek, csak szólok...

vécés jóska 2012.04.27. 10:55:55

Szerintem Edinkát a nézők 80%-a utálja, irritálja, de most már Broki is kezdi elérni ezt a szintet.

Pokróc 2012.04.27. 10:56:25

@Mrs. Jackman:

egyikből se néztem ki a másikat, más-más okoknál fogva, de a nő tényleg sokkal idősebb, és hát nem annyira attraktív és szolgálatkész, mint az Edina, még az is lehet, hogy munkatárs, tehát broki úr sokat kockáztatott, és lehet, hogy most úszott le a jövője a klón a lelki szemei előtt..

LoveMy 2012.04.27. 10:58:34

Kicsit offolok, ha nem baj!
Nagyon felháborít, dühít és elszomorít, hogy ennyire nagy az igazságtalanság (Cosma per)
Bocs!!!

LoveMy 2012.04.27. 11:00:00

@vécés jóska:
azért ne túlozzál már ennyire, messze nincs annyi!

Kürosz 2012.04.27. 11:00:17

@vécés jóska:

Nekem Máté épp azzal vált szimpivé, h megjött az esze és a szíve, oszt most megpróbálja magáról leszedni az Edina nevű tapadógépet.

Móka na 2012.04.27. 11:01:09

Én kedvelem Edinát és Brokit is!

Benny sk 2012.04.27. 11:02:32

BAndi biztosan transznemű.
Már az előző szériában is felvetettem, hogy baszatlan nők castingolják ezt a műsort. Nem hiszem el, hogy nem jelentkezett több jó nő, mint amennyit eddig bezavartak.

Banyus83 2012.04.27. 11:03:34

@LoveMy: Detto!!!!! Ilyen ez a világ valóságshow-n belül is, kívül is :-) De fel a fejjel...

kerdesek05 2012.04.27. 11:04:06

@Sütislány: jujdeszép. ha csaj lennék egész nap Edina ruhájában lennék-DDD

Pokróc 2012.04.27. 11:04:28

@vécés jóska:

én bírom az Edinát és nem értem a heves ellenérzéseket... ő a hamuipipőke szerepet visz..

a játékos Noémi és rezzenéstelen Petra a kedvenc, Petra okosan, diplomatikusan távozott, és nem csinált olyat, ami visszaüthetne rá. Edina egy kifejezetten kedves attraktív csaj, a maradék minősíthetetlen: Kirában nem tudom ki fog megbízni a kinti életben, lófej esetében nem tudok mást nézni csak a fogait, és Anikó esetében megnézem a jövőbeli munkáit, egy rendezvényszervezőnek sokakkal kell jóban lennie, de egy ilyen műsor után nem lesz hitele senkinél, és hosszú évekbe fog kerülni míg kinövi ezt a kis pár hét luxusnyaralást...

Kürosz 2012.04.27. 11:04:40

Pít is egyre szimpibb.

Szerintem eddig messze a legjobb játékos, gondoljátok el, h egyedül ment be, és ma már egy Ádám-féle királyi udvar élén áll, toronymagasan a legesélyebb a fődíjra.
(Fogalmam nincs, h ki nyeri, mert bármi véletlen bejöhet, de a játék és a taktika alapján neki kellene ítélni, és rá is fogadnék.)

Ráadásul neki messze nehezebb dolga volt, mint néhai Éden Ádámnak, aki kezdőjátékosként alapozta meg a klikkjét, és nem aggyal, hanem agresszíóval befolyásolta a többieket. Na meg még ott volt Szandra is, így idővel egyre kétségesebbé vált, h ki a főnök.

Itt viszont Pít úgy uralkodik, mint Augustus, nem kiáltja ki magát Császárrá, mint Julius Caesar, nehogy néhány agyhalott gyanút fogjon, viszont ténylegesen ő uralkodik.

Hajrá Pít, király vagy!

Gergoooe 2012.04.27. 11:05:45

Ez a hontalan picsa nem csak hülye vazz, de még ízlésficamos is! A Máténak jó segge, meg úgy egyáltalán jó teste?!! Mi a faszt néz ez?

vécés jóska 2012.04.27. 11:06:22

@LoveMy: Lehet hogy nincs, de pl. az én baráti körömben kb. 7-8 an nézzük és 1 ember szereti, a többiek utálják. Én spec rosszul vagyok már a nyivákolásától meg az affektálásától, erre meg tegnap még bejött a negédes stílusa is, azzal a 'Matcsiii'-val. Azt sem értem, hogy egyesek miért sajnálják. Ha Máté lenne a 2. faszija én is sajnálnám, de a 20.dik (!!!.
@Kürosz: nekem is :)

Pokróc 2012.04.27. 11:06:33

@Benny sk:

"baszatlan nő"? elég furán fejezed ki az önkritikádat...

Kürosz 2012.04.27. 11:06:44

@Kürosz:

"Itt viszont Pít úgy uralkodik, mint Augustus, nem kiáltja ki magát Császárrá, mint Julius Caesar, nehogy néhány agyhalott gyanút fogjon, viszont ténylegesen ő uralkodik."

a szőrszálhasogatások elkerülése végett: nem tervezi a megkoronáztatását, mint Julius Caesar, hanem úgy "uralkodik", mint Augustus, első polgárként.

amely persze a gyakorlatban a császárságot jelenti.

kerdesek05 2012.04.27. 11:06:44

@vécés jóska: szerintem nem. Akinek eddig bejött Edina ezután méginkább:)

kerdesek05 2012.04.27. 11:10:29

@Kürosz: Meg lazán kikopott az a szó a köztudatból a bemenetelnél, hogy:
Hódító meg Csábító..
jön egy új lány meg egy pali. ennyi.
Hódító meg csábító.. van vicc benne..

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 11:21:18

Hát eléggé laposka választás volt.. nagyobb fordulatra számítottam.

Kíra végül is állati mázlista. Ezek után meg tudom érteni,hogy kivágja a hülyegyereket.

Újpéternek küldeném ezt a számot, mert ez ugrott be, mikor tegnap mutatták a fejét este az ágyban, ahogy Andor röhögött.. (azt a jeges rémületet vazze:))
www.youtube.com/watch?v=GuJRM6QehUI

"Ajajajaj, ezek fényre csúnyuló lányok!
Ajajajaj, hát jól átvertetek.
Ajajajaj, ezek fényre csúnyuló lányok!
Ajajajaj, a szívem oda van értetek.
A mi Jóatyánkat az érdekelte is,
hogy mi a véleményünk!
Elhatározta, már nincs apelláta:
nõknél a külsõ jobban esik majd latba.
"

Broki ékes példája az utolsó gennyláda gyáva féregnek.
Bűntudata van, ezért köcsög.. Igaz, mennyivel nehezebb lenne színt vallani, igaz?
Ha velem csinálta volna ezt meg, izomból téptem volna le a heréit utóbb.

Hiperhez nem fűznék semmit. Pattogott, mint kecskeszar a deszkán.

Vadkörte82 2012.04.27. 11:21:26

@Pokróc: jól összegezted a csajokat, anikón én is le vagyok döbbenve.

Móka na 2012.04.27. 11:24:22

Na látom megjött valami troll.
@kerdesek05: hát azért a száját sikerült hihetetlenre retusálni... :)

fects 2012.04.27. 11:26:50

A párválasztó előtt le kell adni a szerkesztőknek, hogy ki ki mellé akar állni?

Olyan volt már valamelyik külföldi sorozatban, hogy fiú és lány is esett ki egyszerre? (Pl 5 fiú, 6 lány érkezik a választásra, és úgy álltak be, hogy 2 fiú mellett 2-2 lány, 2 fiú mellett 1-1 lány, és 1 fiú egyedül.)

Snoopyzit29 2012.04.27. 11:29:04

Mintha ÉdenNiki feje egy kicsit meg lenne retusálva ezen a Playboy címlapon, nem? Azért elég sokat nézegettük a műsorban ahhoz, hogy ez feltűnjön. Vagy csak nekem?! Upsz...

Cathcart_ezredes 2012.04.27. 11:30:05

A kedvenc részem tegnap az volt, mikor Petra zuhanyzott Hiperéknél (egyáltalán miért ott? már maga a szitu is kurva jó, elképzelem ahogy Petra beslattyog a kecses járásával Hiperékhez, hogy "tusóóhatok?"), nem tudta melyik a hideg víz (hát próbálja ki.. azért nem akkora volt a lutri, mintha az egyik csapból sósav jönne), Elemző beszólása, stb...

A Matcsis babusgatós rész meg... Tudom, hogy van itt egy erős mindenre elszánt Naiva fan club, de azért ez mégis sok. Rendben, hogy Broki egy hernyó, de azért a megcsalás-átverés elég mindennapos story manapság (sajnos), viszont Naiva akkora kuriózum, hogy mutogatni kéne. Ha előveszem a pszichológust, akkor azt mondom, hogy ő tudat alatt büntetni akarja magát, ezért produkálja azt a viselkedést, amitől minden egészséges férfiból kiváltja a "menekülj!" ösztönt. Aztán mehet a sírás, majd keres új áldozatot (a 20-at...).

LoveMy 2012.04.27. 11:30:59

@Móka na:
alapjáraton én is kedvelem őket, mert a romantika mindenek felett és elég romantikus a lelkem, de azt már úúútálom, amikor már a másik kihasználásáról, átvágásáról stb van szó! Szerettem volna, ha együtt maradnak, de az élet nem ilyen egyszerű!

C76 2012.04.27. 11:31:17

A fenti kep alapjan meg mindeg Edina a legjobb no a Hotelben es Reni is nagyon jol nez ki. Anikot tudnam egy kozepes kategoriaba tenni, mert sajnos mar lattam beszelni es viselkedni, ami nagyot huz rajta lefele. De a masik negy lanyt ... nezzetek meg azokat a beallasokat, labakat, fejeket ...

kovácspéterke 2012.04.27. 11:31:35

@Kürosz: egyszerűen nem értem, h miről beszélsz, ő viselkedett úgy, hogy rátapadjon. megmondta neki egyszer is őszintén, hogy csak a játékért tartja, meg elszórakozik vele esténként. ja és a megalázott nője látványa kellett neki, hogy rájöjjön, hogy nem kóser, amit csinál? ne viccelődjünk már.

Snoopyzit29 2012.04.27. 11:32:15

A 20. faszija a Máté volt, szóval ezután már a bűvös 21 jön. (Edina úgy járt, hogy 19-re húzott lapot, bebukta...)

LoveMy 2012.04.27. 11:32:30

@Alfonzina, aki tudja..:
ez az utolsó rész nagyon tetszik! :D

jamesz 2012.04.27. 11:34:03

Papírforma este. Mint eddig szinte legtöbbször.
Tucatemberek helyett egyéniségek kellenének.

LoveMy 2012.04.27. 11:35:06

@Alfonzina, aki tudja..:
ez az utolsó rész nagyon tetszik! :D
Mármint innentől:
"Broki.............kecskeszar a deszkán"
Nagggyon jóóóóó!!!

kovácspéterke 2012.04.27. 11:35:28

én egyébként kedvelem edinát, van, ami engem is idegesít benne, sztem sem így kellene viselkednie, de ettől függetlenül nem érdemli azt, ami most történik vele.

kovácspéterke 2012.04.27. 11:36:51

@Snoopyzit29: hát az oké, de a testét nem nagyon kellett, és azért ez valami!

Snoopyzit29 2012.04.27. 11:38:42

Azt nem értem, hogy a viasat miért nem játszik inkább a párválasztóval egy kicsit. Kifejtem: megcsinálnám pl. hogy a védett választ először. Neki így is az a jutalma, hogy nem esik ki. Miért adnak még olyan hatalmat is a kezébe, hogy kiejtsen valakit? Ha a védett választana először, akkor mellé már nem állna senki, így a régebb óta bent lévő játékosnak kéne választani 2 fiú/lány között. Ott nagyobb izgalmak lennének, bár ki tudja ez most csak úgy eszembe jutott.

Snoopyzit29 2012.04.27. 11:39:29

@Mrs. Jackman: a testén már elvégezték az iparosmunkát a jó munkásemberek :)

LoveMy 2012.04.27. 11:41:00

@Cathcart_ezredes:
tudom te nem lennél ilyen gyöktörzs fuck-kalap, mint Máté. De gondolj bele, hogy ha előtte ezer fokon izzott köztük a levegő. Ám egyszer csak Mátéból kiment az összes vér, agyhalott állapot stb. Edina helyében mit tennél?

vécés jóska 2012.04.27. 11:41:52

@Snoopyzit29: Amilyen egyszerű gondolat, olyan zseniális szerintem. :) De nem hiszem, hogy a nagy pénzért dolgozó, kitűnő szerkesztőknek ez eszébe jutott volna.

kovácspéterke 2012.04.27. 11:42:01

@Snoopyzit29: hát, ahhoz, h így nézzen ki, nem csak az iparos emberek kellenek, hanem önmegtartóztatás, és rendszeres kemény edzésmunka. nem véletlen nem ivott, csak ritkán. az arca sztem gáz, de le a kalappal a teste előtt.

LoveMy 2012.04.27. 11:43:38

@Kürosz:
minden hsz-del bebizonyítod, hogy a Botswanai adót nézed!

Snoopyzit29 2012.04.27. 11:44:59

@Mrs. Jackman: jól van nem kell keresztbe lenyelni! Ha megnézed a régi képeit, ahol még nincs plasztikázva (a melle se) egy sima tucat lány. Nekem semmi bajom vele egyébként, de nagyon meg van csinálva. Nem hiába Műanyag a beceneve itt a blogon is.

Móka na 2012.04.27. 11:45:34

@LoveMy: Ezzel kapcsolatban megírtam már tegnap a véleményem, kérlek nézz utána!!

A viccet félretéve, nem minden fekete-fehér és nem minden igaz ami megjelenik a médiában. Az hogy ki, kit, hogyan használ ki, szerintem pillanatnyilag senki senkit. Ez egy sztori eleje és pont. Én nem hiszem el, hogy senkisem volt ilyen közelében sem 25 évesen pl. Aki meg azt állítja, hogy vele soha, ennek 10%-a sem, az hazudik vagy .. nem minősítek :).

kovácspéterke 2012.04.27. 11:48:18

@Cathcart_ezredes: amellett, h én sajnálom edinát, teljesen egyetértek veled vele kapcsolatban. sőt nekem az sem tetszik, h simán benyelte a barátnő dolgot. ettől függetlenül nem összehasonlítható kettőjük viselkedése.

mondjuk én azt nem értem, h nyikhaj miért nem mondja, ha vmi zavarja. annyira félti a seggét? mondja meg, h hagyjál ma békén, vagy ne hívj így. ne a kamerába magyarázzon, h edina sok.

Cathcart_ezredes 2012.04.27. 11:49:22

@LoveMy:
Békén hagynám leginkább... egyszer már írtam, hogy én (és sztem a férfiak nagy része) ha látja hogy a másik maga alatt van, akkor odamegy, átölel, "baj van?" (-"nincs", "tudok segíteni?" (-"nem") párbeszéd után max még hozzáteszi, hogy "ha kellek szólj", és nyugiban hagyja a másikat.
Ha a másik akar beszélni, vagy "babusgatást" akar, akkor úgyis odajön, beszél, bújik. Minek kell az agyára menni, ha láthatólag nincs rendben? (Nehogy azt hidd, hogy sajnálom Brokit, mert ez még méltó büntetése is lehet: kárörömmel figyelem, de úgyis Naiva szívja meg, lásd előzetes)

AnnaKarenina 2012.04.27. 11:49:33

Ha Pít olyan nagyeszű lett volna, akkor Andorral kitetette volna valamelyik erős nőt (Edina v. Anikó, de inkább Anikó, esetleg Edinát felajánlhatta volna Broki, ha javítani akart volna a barátnőjével való kapcsolaton), Petra, Reni Pít mellé álltak volna, ő a színtelen-szagtalan Renit választja, vagy akár Petrát is, akkor marad a szavahihetősége is.
Így most két gyenge nő ment, nem volt érdekes a játék szempontjából.
Kíra a legérdekesebb játékos, örülök, hogy nem esett ki. Edina gügyögése nyomasztó, Naomi túl régi darab, uncsi. Dávid rendkívül ellenszenves, max. a nem túl okos Félikerre tud hatással lenni.:)

almafa5555 2012.04.27. 11:51:10

Számomra nagyon szimpatikus volt Petra döntése és nem hiszem, hogy azért tette, mert hülye. Először is Renivel szemben szerintem lett volna esélye (nem is értem Renitől mit akart ÚjPéter), a másik, hogy tényleg Csíra volt az egyetlen, aki emberszámba vette és nem akarta átbaszni a fejét! Bátor lépés volt.

Vadkörte82 2012.04.27. 11:52:12

@Móka na: én kedveltem őket az elején, de Máténak a kommunikációs képességeivel gondjaim voltak..és én nem mondom h soha, mert voltam így is és úgy is..szar így is és úgy is.

@Cathcart_ezredes:ismét hangos kacaj :)

Snoopyzit29 2012.04.27. 11:52:22

@AnnaKarenina: ezzel egyetértek. Ha Pítnek van esze, akkor egy erős játékost tetet ki és még lekötelezettje(i) is lehettek volna. Tényleg miért is gondolták meg magukat Kíra kirakását illetően? Vagy NSZK-s úszólány önállósította magát? Én amúgy Kíra fun vagyok, szóval örülök, hogy bent maradt. Anikót kellett volna kirakni! Ezvan.

almafa5555 2012.04.27. 11:54:38

@Snoopyzit29: tökéletesen igazad van, mert ebben az esetben Féliker mögött lett volna akár 3 lány is:)) Petra, Csíra és Reni, na aztán döncccsé

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.04.27. 11:54:43

En orulok, hogy vege lett ennek a negynapos-etapnak: ez volt az eddigi melypont szerintem, innen remelem mar csak felfele ivelhet a minoseg, de kicsit ketelkedem benne.

Edinat tegnap szepre csinaltak, a tobbiek.. ajjajj.

Valahogy ugy erzem, hogy ebbol a szeriabol egyik jatekos sem fog tudni a jatekbol profitalni semmit a valo eletben, sot inkabb hatranyuk fog szarmazni ebbol. Ha lesz harmadik szeria, csak olyanok menjenek be, akik szeretnek elvagni a kesobbi elomeneteli lehetosegeiket :)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 11:55:01

@Cathcart_ezredes: Így van!

@AnnaKarenina: Pít valóban jobban járt volna Anikó röptetésével. Andor talán önállóskodott egy picit, mikor Pítet választotta.

almafa5555 2012.04.27. 11:55:19

@Snoopyzit29: Andorka önállósította magát

Banyus83 2012.04.27. 11:55:57

@Cathcart_ezredes: Hidd el, a NAíva FC is unja már néha ezeket a nyávogásokat (a Matcsi-nál konkrétan besírtam...)

amúgy meg egyetértek, én mindig úgy álltam a pasikhoz, hogy szólj, ha tudok segíteni, vagy ha szükséged van rám...fölösleges állandóan lelkizni nekik...Mondjuk szerintem Edina se nyomul most ezerrel Mátéra, hogy mi a baja, de lehet nem jól látom...

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 11:57:02

@almafa5555: Renit Noé akarta bent tartani valamiért. Pít érthetetlen módon hallgatott rá, inkább Anikót kellett volna kiejteni

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 11:57:12

@kamillazok: Brokit azért ne avassuk szentté.
még fiatal és nem volt hasonló szituban, ez hozza ki belőle, meg a tudat,hogy egy ország (köztük a család, barátok)nézte (nézi) végig a műsort Edinával.

Az Edinához való hozzáállása igenis érzéketlen embert sugall.
És ettől tök független,hogy az "anyja" iránt mit érez..
Akkor lenne remény, ha az első keksz után, a színt valláskor rövidre zárja az Edina szálat.

Piedesztálra nem kell emelni. Nem először csalta anyut, ez nyilvánvaló.

almafa5555 2012.04.27. 11:58:05

hiányolom a nagy drámákat a párválasztón, ott azért főleg Pókmajomnak köszönhetően repültek kifelé a régiek. Kata nagy távozása, meg szegény Levente és mentek szépen sorban kifelé...most meg.....

Zsírsárkány 2012.04.27. 11:59:53

Azért nem sajnálom Edinát mert ugyanezt végigjátszottam már én is, és visszagondolva tudom magamról hogy egy hatalmas idióta voltam :D
Ja és azt még nem nagyon értem miért osztja Renit, hogy nem barátkozott senkivel, ő sem az a társasági ember, Mátén kívül nem nagyon láttam mással dumálni, neadjisten taktikázni, játszani.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 12:00:03

@Banyus83: "amúgy meg egyetértek, én mindig úgy álltam a pasikhoz, hogy szólj, ha tudok segíteni, vagy ha szükséged van rám...fölösleges állandóan lelkizni nekik"
Ez a lényeg!

kovácspéterke 2012.04.27. 12:00:24

@Snoopyzit29: höhö, te még nem tudod, h milyen ha keresztbe le akarok nyleni vkit :D
tudom, h meg van csinálva több mindenes, de ilyen sima combokat 28 évesen csak magának köszönhet az ember, erre akartam felhívni a figyelmet.

@almafa5555: igen, bátor és korrekt lépés volt, a játék szempontjából viszont öngyilkosság.

almafa5555 2012.04.27. 12:01:16

amúgy Anikó jogosan parázik, mert erős játékos, de valahogy a többiek ezt nem akarják észrevenni. Ez van Mátéékkal is. Hagyják őket, mert "szerelmespár" és mintha nem is tartoznának bele a kiejthető körbe. Vakok talán a többiek?????? Bármennyire szimpi Edina esetleg odabent, akkor is iszonyatos ellenfél, főleg így a vége felé. Bár ki tudja, lehet most felbomlik a szövetség Máté anyukája miatt

Snoopyzit29 2012.04.27. 12:01:39

@Mrs. Jackman: Oké igazad van abban, hogy látszik, hogy nem pizzán meg McDonald's-os kaján él. Elismerem na.

almafa5555 2012.04.27. 12:02:04

@Mrs. Jackman: bírtam kirát, nem azt mondta, hogy jaaaj de jó fej és korrekt volt Petra, hanem, hogy elcseszte

foxglove (törölt) 2012.04.27. 12:02:46

@pushpang (univerziális határeset): én ezt úgy képzelem el, hogy majd a fináléban, feltéve, ha ők lesznek a döntő páros, a labdadobálás előtt bejátszák Edinának a felvételt.

Egyébként az sem biztos, hogy labdadobálás lesz, szerintem újítanak.

LoveMy 2012.04.27. 12:02:48

@Cathcart_ezredes:
Hát ugyanezt teszi Edina ( mi a baj? beszélgessünk, vagy békén hagyjalak? stb) és békén hagyta, nem? Az, hogy most már nem akar Máté szexelni, mert életveszélyesen befenyítette az ex, eddig meg mászott Edinára, ha kellett, ha nem, és nem mond semmit Máté. Legalább ennyit megérdemelne Edina. Nem a riportban kellene jópofizni, hogy nem akarom megbántani Edinát stb.
Egyébként itt már nem csak a szex miatt szégyenkezik Máté, hanem azért is, mert már kezdett többet érezni Edina iránt, amit még magának sem mert bevallani. De az ex visszarántotta a valóság talajára, kicsit kiszívta a vérét, aztán: most már visszamehetsz, csak okosan, tudd, hogy hova is tartozol ám!

Zsírsárkány 2012.04.27. 12:04:30

@LoveMy: Az ex hölgy nem tűnt vérszívó vámpírnak. Vele szerintem jobban ki lett cseszve mint Endinkával.

kovácspéterke 2012.04.27. 12:05:00

@kamillazok: én nem hallottam a szájából azt, h sajnálom, egy faszkapal vagyok.

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:05:26

@Alfonzina, aki tudja..: Az EdinaMáté kapcsolat is csak a kapcsolatok többségét képezi le (azzal a különbséggel, hogy itt gyorsabban, nyilvánvalóbban történnek a dolgok), azaz az egyik fél erősebben kötődik érzelmileg, a másik meg hagyja magát. Edina abban bízik, hogy Máté az ő kedvéért elhagyja a korábban már bevallott kapcsolatát, de Máté nem tett ilyen ígéretet, sőt Edina érzelmeskedő erőszakosságának ellenállva sosem hazudott érzelmeket.
@Pácsó Ármándó: Rossz jel, ha Andor önállóskodik, de Pít magának kereste. Petráról abszolúte kiderült, hogy becsületes, a végjátékban is jobban járt volna vele Píti.

kovácspéterke 2012.04.27. 12:05:40

@almafa5555: hát az már kira szegénységi bizonyítványa, nekem se tetszett az a nyilatkozat.

Snoopyzit29 2012.04.27. 12:07:48

Igen szerintem is Pítnek azért kellett volna Petrával maradni, mert gondolni kell a bizalom gyönyörűséges aranygömbjére, amit Andorka úgy fog eldobni 1-2 milla után, mint a szél.

LoveMy 2012.04.27. 12:08:22

@Banyus83:
Meg az sem mindegy, hogy a szerk. kiről milyen képet alakítanak ki bennünk a jól összevágott bejátszásokkal. Mert nem mindent látunk!

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 12:09:02

@AnnaKarenina: Jobban, de Pít nagyon hiú és ad a presztizsére. Petra ott b@szta el, hogy kritizálni merte, még ha viccből is.
Andor még annyira nincs "megismerve", hogy okozhat még meglepetéseket.

LoveMy 2012.04.27. 12:10:38

@Zsírsárkány:
nem szószerint értettem, úgy is lehet a vérét szívni, ahogy ő útjára bocsájtotta Mátét: sms-t lehet, de a csók már nem fér bele!
De ha ennyire nagy a love köztük, miért ment be Máté? Vagy ha nagy a love, miért hajtott rá Edinára?

Banyus83 2012.04.27. 12:11:14

@Pácsó Ármándó: Ennyi... De úgy gondolom ez is a korral alakul ki. Jó, nem 23 évesen!!!! Edina szerintem ott tart, ahol én asszem 15-16 évesen...(mondjuk én utána sokat barátkoztam fiúkkal - ez ilyen Csírás duma -de tényleg csak haverságból és asszem sok mindent megértettem akkor velük kapcsolatban :-D)

vécés jóska 2012.04.27. 12:11:26

@LoveMy: Nem tudom, hogy te mit néztél, de Máté soha nem kezdett érezni Edina iránt semmit. Ha láttad, hogy hogy nézett a kinti nőjére meg hogy Edinkára, már abból leszűrhetted volna. Akkor az egyszer láttam Mátén érzelmet.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 12:12:06

@AnnaKarenina: lehet, hogy így van, de attól még inkorrekt.
ha látom,hogy a másik odavan értem, és én ezt nem akarom, nekem ez nem kell, akkor odaállok és megmondom, nem a hátamat vakartatom, mint egy here.

persze, jelen helyzet más, mert össze vannak zárva, elbújni nem lehet a másik elől és a játékát kockáztathatja egy őszinteségi rohammal.

de mit lehet erre mondani? előbb kellett volna gondolkodni, és a szívecskére formázott wc papírt inkább seggtörlésre használni..

Snoopyzit29 2012.04.27. 12:13:49

Számomra azért érthetetlen Edina naívsága, mert 19 faszi után, már kéne lenni némi rutinnak. Bocsánat, hogy így beszélek, de így gondolom. Mesélte egyszer azt hiszem Noéminek, hogy volt olyan pasi, aki csak megdugta, aztán másnap már fel sem hívta. Szóval nem hinném, hogy ez egy új szituáció számára. A másik, hogy ez egy játék. Minden történést alapból fenntartásokkal kell kezelni!

Zsírsárkány 2012.04.27. 12:13:56

@LoveMy: Nem tisztem megítélni mekkora volt a love köztük, csak egyszerűen jobban sajnálom őt, ha 40 éves ha nem, ezt ő sem érdemelte.
Máte hülye volt, nagyon.
Csak ha belegondolok az Eredetibrokiné helyzetébe sokkal szomorúbbnak látom a helyzetét mint Edinának, akinek volt egy nyaralós kalandja, aminek mint legtöbbszor szokott nem lett jó vége. (és tudta hogy Mátének van barátnője)

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:14:35

@Zsírsárkány: Öreganyámra gondolsz? :) Mint nem vérszívó vámpírra? Ha van nem összeillő pár, akkor az Máté és a barátnője.
@Pácsó Ármándó: Én nem is értettem, hogy miért döntöttek Andor mellett, amikor látszott, hogy van önbizalma, ereje, és miért tartották kiszámíthatatlannak Renit, aki teljesen jellegtelen.
Pítet meg okosabbnak tartottam, de lehetséges, hogy valóban a hiúsága győzött.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 12:15:28

@LoveMy: Ezt önmagára értette Anyu. Az ő kinti viselkedése ilyen. SMS-ezhet más pasikkal, de a csók már nem fér bele.

@Banyus83: Én is hasonlóan látom! (Napról-napra szimpatikusabb vagy :-))

Zsírsárkány 2012.04.27. 12:15:37

@AnnaKarenina: Nem értem miért baj ha idősebb :)

LoveMy 2012.04.27. 12:18:04

@vécés jóska:
igen, van nézés és nézés között különbség. De az exrandin inkább az inflagranti érzése volt a több Mátéban, meg a "lebuktam mi lesz ebből?" beszarás is, nem hiába remegett. Hasonló volt, mint amikor az Aranypart-ban az IQhuszár Levihez hirtelen betoppant a barátnője. Ugyanígy zajlott ott is, ki volt akadva, hogy az ő buliját elrontja a barátnő.

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:18:36

@Alfonzina, aki tudja..: Szerintem a helyzetet nem szabad a normál élethelyzetekhez hasonlítani, hiszen ez egy taktikai játék. Ld. EMző és Anikó, szexelnek, de szó nincs érzelmekről. Edinánál az a helyzet, hogy ő belekeveredett érzelmileg, de erről akkor Máté tehet? Ha jól emlékszem, Edina erőltette a szexet is. Edina szerelme is lehet taktika, arra még nem gondoltál?

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:20:05

@Zsírsárkány: Nem baj, kivéve, ha úgy néznek ki, mint anya és fia, pedig biztos, hogy nincs köztük annyi év, és mégis.

LoveMy 2012.04.27. 12:20:57

@Zsírsárkány:
Nem a nővel van gondom, mert én elfogadom az idősebb nő-fiatal pasi kapcsolatot, mert tudom, hogy működőképes, de ha igazi érzelmen alapul a kapcsolatuk, nem megy a pasi ilyen realitybe.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 12:22:30

@AnnaKarenina: Paranoia! Már Nikolettől be voltak szarva, hogy csak figyel miután kinyíratták vele Műanyagot. Reni is túl gyanúsan figyelt, "biztos küldetése van neki".

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 12:24:21

amúgy a pasik többsége ilyen sunnyogós. ha baja van, nem beszél, hallgat, morcos lesz, magába fordul. a nő hiába kérdezgeti és ezen a ponton kb. bármilyen érdeklődés tolakodónak tűnhet.
ugyanakkor azt sem lehet elvárni,hogy amikor a másik egyértelműen vágja, és látja, hogy baj van, akkor szó nélkül tűrjön és várjon. erre csak az igazán buta, birka jellemű nők képesek sokáig.

és aztán egyszer csak borul a bili. a férfi borítja a kapcsolatot.

mi ugyan látjuk most Broki vívódását, a dolog hátterét, de Edina ebből semmit sem tud, és azt érzékeli,hogy a pasi, aki eddig kedves volt vele, és minden este megszexualizálta, egyszerre csak hideg lett, közönyös, és durva.
neki pedig fogalma sincs, mi történhetett, és próbálja megtudni. (a becézgetést leszámítva,ami gáz)

és tények és beszélgetés helyett Broki majd egyszercsak robban és leüvölti a fejét, vagy felszámolja a kapcsolatot, a csaj pedig nem fog érteni semmit...

az a csaj vesse Edinára az első követ, aki sosem sírt hasonló szituban egy faszi miatt.
az meg,hogy utólag kipattannak a dolgok és kiderül, mi, miért volt, speciel az érzelmileg megrángatott felet vajmi kevéssé vígasztalja.
csak egy újabb seb, ami egyszer valahol, valakinél visszaüt.

Pepeninho 2012.04.27. 12:24:51

Remélem összeeresztik Brokit,Rommá kúrt Disney kisasszonyt és a vén "ex?" szipirtyót. :) Az igazán felkavarná ez a poshadványt. Semmi izgalmas nincs hetek óta. A beharangozó ígért némi drámát a jövőhétre, bár előre mondom, Naíva biztos valami olyasmin fog sírni, hogy leszakadt a Barbiejának a feje vagy valami semmiség. Nem bánnám ha felnyílna a szeme végre, nem azért mert csípem vagy ilyesmi, csak Broki egyszerűen gusztustalan és megérdemelné, hogy most az ő fejére kerüljön a szopóálarc.
Papucs meg durván ki lesz osztva. De tűrni fogja. :)

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 12:25:20

@AnnaKarenina: fú a Dávid rettenetesen irritál, és ha hetero a csávó örökre csalódtam a férfinépben:))) annyira ronda feje van, rossz ránézni:)

kerdesek05 2012.04.27. 12:25:29

jó lenne Edinát megvigasztalni, mert az nem járja, sírdogálni látni: ))

Banyus83 2012.04.27. 12:26:14

@Pácsó Ármándó: Kössz :-) Látod, hasonlóan látjuk a dolgokat...

@vécés jóska: Bocsi, de 1x azt nyilatkozta, hogy 50%, amit érzelemből tesz a kettejük dolgában, 50 % a játék...akkor csak volt érzelem is...és ezt nem olyan rég mondta.

@LoveMy: Van, akit nem lehet meggyőzni... :-D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 12:26:16

@AnnaKarenina: hm...érzelmek..

hogyan definiálnád a wc papír szívet a deszkán, a mosdóban, vagy a kövekből kirakott szívet ugyanott?

vagy ez bizonyos helyeken felhívás a dugjunk érzelmek nélkül kapcsolatra?
mert akkor bocs, lemaradtam.

Zsírsárkány 2012.04.27. 12:27:32

Lol nem tudom miért de nagyon sziven üt valamiért ha vénezitek meg anyázzátok csóró Kalaposnőt :D

kovácspéterke 2012.04.27. 12:27:49

@Alfonzina, aki tudja..: előbb kellett volna gondolkodni, és a szívecskére formázott wc papírt inkább seggtörlésre használni..

hehe

LoveMy 2012.04.27. 12:29:26

@Alfonzina, aki tudja..:
nagyon jól leírtad :)
Sajnos én is átéltem ezt, azért is szimpatizálok Edinával és ezzel nem vagyok egyedül!
De az a furcsa, hogy szinte meg van ennek a hivatalos menetrendje, fázisa, és tökmindegy hogy Mo-on, vagy Afrikában, vagy New Yorkban történik ez.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 12:29:28

"vécés jóska 2012.04.27. 12:11:26
@LoveMy: Nem tudom, hogy te mit néztél, de Máté soha nem kezdett érezni Edina iránt semmit. Ha láttad, hogy hogy nézett a kinti nőjére meg hogy Edinkára, már abból leszűrhetted volna. Akkor az egyszer láttam Mátén érzelmet. "

igaz. Edina hogy lehetett olyan hülye,hogy nem detektorozta le jobban Broki retináját, mielőtt holmi kufircra adta a fejét?

fogom a fejem.

Snoopyzit29 2012.04.27. 12:30:18

@Macaroon: Dávid nagyon zord volt tegnap a segglejtős táncon. Kíra akkor is jól beszólt, hogy nem erről volt szó wazze...

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 12:30:53

@Snoopyzit29: ha meg kell fognom a seggét tuti odahányok!!!

LoveMy 2012.04.27. 12:31:46

@Pepeninho:
elég érdekesen fejezed ki Edina felé a szimpátiádat!

mézescsók 2012.04.27. 12:33:21

@Banyus83: Nője és pasija válogatja. Van nő, aki képtelen megérteni, ha a másik nem akarja, hogy abajgassa és van olyan is (pl. én), aki megkérdi, mi baja, de csak egyszer, aztán ha nem akar beleavatni, akkor magára hagyja, nyalogassa egyedül a sebeit.(Különben úgyis elmondja, csak ki kell várni!!!)
Pasiknál ez úgy működik, egyik részük valóban nem akarnak társat a nyűgjeikhez, a másik része viszont alig várja, hogy törődjenek szegény összezúzott érzékeny kis lelkével.
Ahhoz több időt és intenzívebben kell együtt tölteni, hogy az ember tudja, mi kell a párjának.Fontos még az is, hogy ne egy reality játékban legyenek párok, hanem a való világban.

@Alfonzina, aki tudja..: Broki szerintem nagyon rosszul kommunikál és most nem az Edinás kapcsolatra gondolok, hanem általában. Amíg a többinek jár az agya, gondolkodik, kapcsolatokat épít, keres vagy rombol szét,taktikázik, kiröhög másokat, stb., addig Máté a tipikus befőtt. Nem csapatember kommunikáció szempontjából, amivel nem azt akarom mondani, hogy egyébként nem megbízható társ, csak nem a szavak embere. Azért ne akarjon jogász lenni, mert ezzel a mentalítással az valahogy nem neki való (egyszer a Blikkben olvastam valami effélét!).
Az én szememben egyetlen módon menthetne valamit (de nem mindent) a genyóságon, ha szépen, egyszerűen, őszintén elmondaná Edinának, mi a helyzet és megbeszélné vele, hogy ha akarja, szigorúan plátói alapon a 25 milláért folytassák együtt a játékot a teljes bizalom jegyzében (???), vagy ha ezt nem akarja, akkor keressen magának párt a következő heti ceremóniáig, még van egy hete rá.

@almafa5555: Ezt nagyon hiányolom én is. Egyszerűen nem értem, hogy miért lébecol ott bent még ennyi régi figura. Nekem réginek számít Máté, Edina, Csíra, Anikó, Noémi. Elég régen jött be már Pít (Ő elég nehezen tudta elfogadtatni magát, aztán most az egyik legstabilabb játékosnak tűnik és ez azért nem véletlen), Elemző (szintelen egy fazon, de könnyebben elfogadták, mint Pítet). Ez több, mint a fele.

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 12:34:17

@Alfonzina, aki tudja..: gusztustalan kismajom ez a Koala maci, amúgy annyira látom a nőjével a hátteret, elég jól fel szoktam ismerni a helyzeteket, meg embereket. Az lehet a háttérben, hogy ez már otthon bebukott párszor, lehet úgy jött eleve el a kismackó, hogy fasírt volt egy éppen akkori félrekúrásért és letetették vele a nagy esküt, hogy itt nem fog kukizni, aztán meg csak kuki kuki kuki, ez bmeg eszik, iszik, baszik:) bocs, szörnyű egy fajta ez na! a csajának meg tuti levetítettek mindent, azért volt olyan felkészült mintha betanult szöveget mondana, mert sarokba akarta szorítani Matcsit, hogy az mondja ki, na ja megint megbasztam valakit, ez van. Rogyott agyú gyerek ez a Máté alig várom, h lebukjon.

kovácspéterke 2012.04.27. 12:34:18

nem akarunk vmi másról beszélni? :D

sztem pít ügyes volt, bár kivi vagyok, h odakint ez mennyire lesz jó neki, senki egy szavát nem fogja elhinni, bár lehet, h nem annyira népszerű a műsor, mint gondolom.

Cathcart_ezredes 2012.04.27. 12:36:48

@LoveMy:
Nézd, én nem zárom ki, hogy rosszul látom, mert Banyus is írta, hogy szerinte Edina most épp visszavett, de én nem ezt vettem észre.
Ez a csaj minden mozdulatával, nézésével, mondatával szívja el a másiktól a levegőt, szinte már engem is fojtogat (amúgy majd nézd meg, hogy Broki nagyon sokszor fogdossa a saját nyakát, miközben Naivával beszél).
Azért szomorú egyébként, mert Edina szerintem is összességében jó csaj külsőleg, és azért nem megátalkodottan gonosz (bár voltak erősebb beszólásai, de azt hiszem nincs olyan ember a Földön, akinek nem...), csakhogy ezzel a viselkedéssel mindent elcsesz (bár biztos megvannak az okai). Én azt gondolom, hogy ha értelmes lány, akkor ebből a Brokis storyból le tud vonni egy-két következtetést, ami előrébb tudná vinni, de azért sanszos, hogy ezt az előző 20-nál sem tette meg.

kovácspéterke 2012.04.27. 12:36:55

@LoveMy: vmi romi filmben volt, h afriaki asszonyok megelevenedtek a poszteren, és nem arról beszélgettek, hogy milyen szegények, hanem, h mit csinált ngobo a susnyásban vkivel, aki nem a felesége.

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 12:37:42

@mézescsók: Hja nem írtam, a Levente gyerek szerintem egy tök jó ember. (és ahogy elnézem lehet rajta napestig ugrálni, ergo potenciálisan is rendben van:)))

Pepeninho 2012.04.27. 12:37:44

@LoveMy: Nincs is különösebb szimpátiám az irányában. az elején csíptem de kiderült,hogy elkényeztetett, buta, végtelen naív kis ordaskurva. :)
Egyedül Petya és Naomi az aki valamennyire megfelel az én értékrendemnek. :)
Mondjuk nagyon jót szórakoznék ha kiderülne, hogy Naíva szopatta Matyit. :D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 12:38:02

@LoveMy: az van, hogy ez ellen tenni nem lehet.
maximum figyelni a jelekre.
én már gyanút fogtam volna,hogy a barátnő benne van a dologban, de ehhez számtalan ilyen sírás kell. Edinának még nincs meg a limit, úgy tűnik, hogy kellő szkepticizmussal álljon a pasikhoz.
(persze, ez nem jó, de evvan)

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:38:17

@Alfonzina, aki tudja..: Mondhatnám azt is, hogy Máté ösztönösen, vagy tudatosan tudta, hogy mi kell Edinának. WC-papír szív a deszkán?:) Huuuh. Ez olllyyyan szép.
Biztosan tetszett neki, mint nő, ennyi.
Itt mindenki készpénznek veszi, hogy Edinának valódi érzelmei vannak. Miért? Mer' az olyan romantikus?

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:39:17

@Macaroon: Kivéve, hogy megmarad Anikó mellett. Ez mazochizmusra, vagy az önállóság hiányára mutat.

Móka na 2012.04.27. 12:40:43

@Cathcart_ezredes: Na jó de hány éves?? Mire 30 körüli lesz mint te, akkora nem fog ennyit nyávogni meg romantikázni. :o). - szerintem

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 12:41:37

@AnnaKarenina: még nem dobnám azt a verziót sem, h így szépen elmenetel a végéig oszt ott izomból hajítja majd el a lasztit:) lehet önállótlan, de rendes csávó és néha még mókás is.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 12:43:46

@Macaroon: én láttam, hogy remegett a nője arca, amikor kérdezgette az asztalnál. egyértelmű volt,hogy mindent tud, de visszafogja magát, hogy ne legyen botrány.
de még így is olybá tűnik,hogy bármit megbocsát és ezerrel kapaszkodik a pasijába.

igaz, ezzel a karosszériával ilyen friss husit nem fog minden bokorban találni.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 12:44:25

@Mrs. Jackman: Pít milyen jól megvédte Andort azzal, hogy nem mártotta be a kiválasztáson Reninél, hogy igazából nem ezt beszélték meg Andorral, hanem az állt be önállóan mögé. Mindent Andira kenhetett volna, de nem tette.

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 12:45:14

@Alfonzina, aki tudja..: ó hogyne lett volna rajtam is szopóálarc huszonévesen:))) viszont tényleg marha szar ha átbasznak, élénken emlékszem.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 12:46:27

@mézescsók: Brok csak úgy kommunikál kb. mint az átlagpasik.
sehogy.:))

Majd lesz valahogy, oszt jóvan. Addig is igyunk, meg vinnyogjunk magunkban, hátha jobb lesz.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.04.27. 12:46:30

@Snoopyzit29: Ez már nekem is eszembe jutott pár hete valamelik kommentben, és nekem is azt mondták - ami igaz is lehet - hogy akkor is valószínüleg (a tegnapi példánál maradva) az a lány esne ki, akinek a párjához beállna a védett először, mert bárhova állna, ott egy stabil párt találna, akik nem ejtik ki egymást. Persze nem mondom, hogy tegnap is ugyanez lett volna, talán akkor Petra Márk mögé áll és talán őt választja. Ki tudja. De egyetértek, hogy izgalmasabb lenne, mert nem 100% lenne a kiesés, hanem egy nem védett játékos döntene.

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 12:47:19

@Alfonzina, aki tudja..: szerintem meg pont a Máté kaparja vissza magát a nőhöz mindig, aztán az meg csak megunja valamikor. Én drukkolok neki.

LoveMy 2012.04.27. 12:47:59

@Cathcart_ezredes:
hogy kapjál levegőt, majd újra élesztelek! ;)
Ha már testbeszédről beszélünk, akkor egyszer sem láttam hogy nyakvakarás (vagy nem fürdött?) lett volna, de még csak összezárt karok sem (mindig nyitott karok, lábak) ellentétben az exrandin lezajlott testbeszédével szemben!

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:48:50

@Alfonzina, aki tudja..: Ez van. Örök, kivédhetetlen helyzet. Még jó, hogy nincs SMS-szavazás. Bájos, ám végtelenül unalmas Edina nyerne.

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 12:50:03

@AnnaKarenina: pasim szerint ez a típus nyer mindig, a nép egyszerű gyermeke:))) (Csíra már sehol nem lenne, a tegnapi csettintése én egyéniség vagyokkal zseniális volt:)))

csilisav 2012.04.27. 12:52:32

Máté nem hülye,csak EGYSZERÜEN GERINCTELEN,hogy miért,mert akkor beszélt a külső kapcsolatáról Edinának,amikor már megkapta.Az egy más kérdés,hogy ezután Edina miért nem szükitett a kapcsolaton.A Máté féle barátnő,ránéztére kb.10 évvel öregebb Máténál,nem csoda,hogy amikor találkoztak nem rugta ki.

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:53:24

@Macaroon: És igaza van. (Nekem is Kíra a kedvencem.)

LoveMy 2012.04.27. 12:55:14

@AnnaKarenina:
Pedig meg van rá az esélye, hogy nyerni fog :)

Cathcart_ezredes 2012.04.27. 12:55:44

@Móka na:
Nem dőlök be a trükknek, nem mondom el mennyi vagyok:)

@LoveMy:
Most már én is tüzetesebb szemekkel fogom nézni a testbeszédét, de én úgy emlékszem, hogy sokszor fogdosta a nyakát, mikor Naiva csesztette. És kösz a felajánlást:P

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:56:16

@csilisav: Máté beszélt az otthoni kapcsolatáról Edinával. Most csak az a különbség, hogy amit eddig elodázhatott fejben, azzal a valóságban szembesült: a régi élete, a barátnője, stb. Edina meg csak erőlteti a dolgot, ő meg abban reménykedik, hogy ő győz Máténál, holott sok alapja nincs rá.

AnnaKarenina 2012.04.27. 12:56:50

@LoveMy: Még az is lehet, ha elég buták a többiek.:)

Móka na 2012.04.27. 12:57:40

@Cathcart_ezredes: Ohh pedig akarom, akarom!
Abszolút nem érdekel :), de hogy itt az átlagéletkor olyan 30-32, arra a fejem leteszem. :)

Móka na 2012.04.27. 12:58:56

@Cathcart_ezredes: Ja és ezért nem is értem ezt a sok-sok köpködést, a másik tippem: itt mindenki gyakorló pap és apáca.Csak inkognitóban van mindenki :).

LoveMy 2012.04.27. 13:00:00

@Cathcart_ezredes:
ha már testbeszéd....
láttad a lányszépségversenyt?
ott pl. milyen szemekkel nézett Máté Edinára?
(pedig ez már a randi után volt!)

LoveMy 2012.04.27. 13:00:35

@AnnaKarenina:
ez benne van a pakliban :)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 13:01:38

@Cathcart_ezredes: A sapkáját igazítja még sokat, ha kényelmetlen kérdést kap, hogy időt nyerjen a válasz előtt

AnnaKarenina 2012.04.27. 13:03:27

@LoveMy: Arra, hogy milyen szemekkel nézett Máté...
Azt senki nem mondta, hogy Edina nem szép lány. Azért majd írd meg, ha jelentősen meg tudod különböztetni egy férfi szeretlek, vagy kívánlak tekintetét.:)
Ha meg nyerni tudna Edina, akkor legalább nem sms-kel.:)

The Game 2012.04.27. 13:04:48

Nem kell ezt túlpörögni, Máté dugni akart. Felmérte, hogy itt lesz hetekig, tehát, vagy meredező fasszal rohangál fürdőgatyában vagy "megoldja" És megoldotta. Jelen esetben a cél szentesítette az eszközt. Az pedig, hogy mi lesz kint, mit érdekelte Mexikóban? Majd amikor haza megy valahogy kimagyarázza (sztem kb. ezt csinálta egész egyetemi pályafutása alatt, lehetett benne rutinja)
A banya látogatása váratlan volt, nem is tudott mit mondani ill. lehetett látni, hogy este járt az agya. De rájöhetett, hogy erre onnan nincs hatással és pár nap múlva ott fogja folytatni ahol abbahagyta.
Edina érzelmeit meg ...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 13:07:52

@Macaroon: nem tudom. egy harmincas, negyvenes nőnek nem lehet túl jó perspektíva egy huszonéves tejbetök, aki még bulizik, haverozik, elvan (lsd. adatlapja a honlapon).
ha meg mégis vele van, akkor akkor jó hosszas elemzéssel kisülne,hogy a nőnél sem minden százas, vagy csak elvan a kisfickóval.
de ha utóbbi, azzal sincs gond, viszont akkor meg minek utazgat ki hozzá Mexikóba és csinál bohócot magából?

kovácspéterke 2012.04.27. 13:07:52

@Pácsó Ármándó: ja, bár nem tom, emnnyire tartják ezután hiitelesnek a többiek.

LoveMy 2012.04.27. 13:08:14

@AnnaKarenina:
én nem írtam hogy szeretlek szemekkel nézte, de hogy a randi után...
Ne is küldjél sms-t, mert most már igen sokba kerül, tudod a telefonadó!

LoveMy 2012.04.27. 13:09:56

@The Game:
nálad a pont, de 10!
:)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 13:10:02

@Móka na: Fölülről a hetedik is egy érdekes cikk :-)

mézescsók 2012.04.27. 13:11:29

@Macaroon: Egyetértek.
@Móka na: Gyanakszom én arra a 19 (vagy 20) pasira, egyébként Edina nem mondott számot, mert azért annyi idő után lehetne dörzsöltebb is a nő. Ezért motoszkál az agyamban, hogy ez nemcsak szerep, a taktika része, mint ahogy feszegette Anna Karenina és Macaroon is mintha hajlana rá. Vagy tényleg ennyire naív, akkor meg menthetetlen lesz 30 éves korára is talán.
@Alfonzina, aki tudja..: Egyetértek Broki kommunikációjával kapcsolatban.
A barátnő pedig: hát, ha egy idősebb nő egy fiatal sráccal kezd, annak benne kellene lennie a paklijában, hogy bizony megcsalhatják.Ez közelebbi korcsoportok esetén is tipikus.

kovácspéterke 2012.04.27. 13:11:41

@AnnaKarenina: aki volt már szerelmes, az tudja, ha beleesett, akkor nem nagyon van menekvés, mindent meg tud magyarázni magának az ember a másik viselkedésében és mindig reménykedik, ez a szerelem sajátja.

Móka na 2012.04.27. 13:12:06

@Pácsó Ármándó: Nálam a 7. a sörös volt. Jól számoltam? Amúgy sz. tuti beépített arc vagy... !!!

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 13:12:08

@Mrs. Jackman: A többiek szemét már így is csípi, ugyanúgy ahogy Kíra. Amit nem ők csináltak, azt is ők csinálták.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 13:12:12

@AnnaKarenina: én nem szeretem Edina karakterét, mert pont az, ami én nem vagyok. de ebben a helyzetben meg kell védjem, mert rajta kívül álló okok miatt van ott, ahol most.

a korábbiakat két ember akarta, a mostani helyzet viszont egy ember sara.

Brokit nincs miért védeni. nem megbotlott és véletlenül hopp bevarrta Edinának, ez nyilvánvaló. jól érezték egymást, vállalja a következményeket. neki volt vesztenivalója, Edinának nem. ennyi.

az érzelmeket meg aligha lehet irányítani, max. boldogtalanság az ára.

LoveMy 2012.04.27. 13:12:23

@Pácsó Ármándó:
én naíííív, meg is nézem, mi is az a nagyon érdekes! :D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 13:14:08

Javaslom, Máté tisztázza Edinával a helyzetet, és álljon össze a macival.
Szerintem a macira anyu sem lenne féltékeny.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 13:15:14

@Móka na: A sör fölött a légzsákos :-) Hasznos olvasmány a lányoknak is!
Ha én beépített ember vagyok, akkor LoveMy meg Edina :-)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 13:15:20

@The Game: marok marcsa is hotellakó... pít, meg a többi hogy oldja meg?

AnnaKarenina 2012.04.27. 13:15:53

@LoveMy: Na, ez már Edina-szintű volt.:( Nem szabad ám lebecsülni a vitapartnert.:) Pontosan annak az örömömnek adtam hangot, hogy itt nem lehet sms-kel szavazni, így az Edina szerepébe magukat beleélő emberek nem befolyásolhatják a már rég lezajlott műsort.
Telefonadó meg csak júliustól lesz.:)

baggins21 2012.04.27. 13:17:13

@Móka na: Értem, hát akkor drukkolunk 1000-el! :D

Móka na 2012.04.27. 13:17:27

@Pácsó Ármándó: és kitaláltad már, hogy mit szeretnél inni?

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 13:17:39

@LoveMy: Ha így várnál én csukott szemmel belépnék az Edina FC-be! :-)

Banyus83 2012.04.27. 13:18:17

Én már nem tudok újat hozzászólni ehhez a Máté-Edina témához! Más érdekes meg nem történik!!!!!

kerdesek05 2012.04.27. 13:18:33

@The Game: milyen egyetemre járt máté?:)

Móka na 2012.04.27. 13:19:42

@LoveMy: @Pácsó Ármándó: Remélem már leveleztek privátban! Érdekelne minket is az este, remélem lesz egy közös blogotok :). hehehe :):)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 13:20:17

@Alfonzina, aki tudja..: Pít csak vasárnaponként, nem emlékszel?

@Móka na: Ugye? Barna sör jöhet.

AnnaKarenina 2012.04.27. 13:20:38

@Alfonzina, aki tudja..: Milyen következményeket kell vállalni Máténak? Hogy Edina levakarhatatlan?
Máté -szerintem- Edinának még el is mondaná, mi történt, mi a helyzet, de a játékban számolnia kell azzal a következménnyel, hogy ha így tesz, Edina elő fogja adni az özvegyasszonyt, és Máté ellen hangolja a többieket a megcsalt, elhagyott, kisemmizett szerető képében.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 13:22:19

@Móka na: Erre azt mondaná MyLove, hogy "elmebeteg, perverz" ötlet. Én meg azt, hogy magánügy! Hehehe.

LoveMy 2012.04.27. 13:22:58

@AnnaKarenina:
sajnálom ha nem érted a poént, mert ez az volt!

tomfree 2012.04.27. 13:23:25

Ez a tegnapi rész botrányosan unalmas volt. Reméltem, hogy a dögunalmas seggmutogatás után történik még valami, de nem. Sebaj, majd a párválasztón jön az "ilyen még soha ne volt" jelenet, de semmi nem történt. Olyan néha, mint ha menet közben rögtönöznének a viasat szerkesztői. Elvégre minek pakoltatták be mindenki bőröndjét és mit harangoztak be annyira, ha semmi nem történt?

Móka na 2012.04.27. 13:23:57

Spoiler, aki akar látni még bekerülő játékost szóljon. Asszem ez lesz, de még nem volt eddig, akit találtam.

The Game 2012.04.27. 13:24:05

@Alfonzina, aki tudja..:

Nem tudom, kiveri (ennek mikéntjéről tavaly Kristóf nyilatkozott bővebben)

@kerdesek05:

Pázmány jog.

picasso.anyja 2012.04.27. 13:25:07

@kerdesek05: úgy tudom jogra a pázmányra, de már kivágták vagy otthagyta (ellentétben azzal ami a médiában fut, hogy mindjárt végez)

LoveMy 2012.04.27. 13:25:32

@Pácsó Ármándó:
Tudod csak egy szavadba kerül, mint mindig! ;)

@Móka na:
van már közös blogunk, de fizetős...sajna
:)

kerdesek05 2012.04.27. 13:28:06

@picasso.anyja: és melyik cégnél van mint bróker?

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 13:29:07

@Alfonzina, aki tudja..: Koalamaci! :))) Hát igen, de tételezzük fel, hogy szerelemnek indult mindkét oldalon, aztán Matcsi kitekingetett, és éppen most hullik darabokra az egész ebbe kavart bele a Viasat, ügyesen.

picasso.anyja 2012.04.27. 13:30:18

@kerdesek05: az ovb..és nem bróker, hanem ilyen...hogy is hívják ezeket az mlm-eknél? értékesítő? vagy ügynök? aki ismeri a céget, az tudja, milyen "komoly" munkát végeznek:)

kerdesek05 2012.04.27. 13:30:40

@mézescsók: fura lehet lemaradtam arról a blikkes cikkról..

hideg kéz 2012.04.27. 13:33:09

Sziasztok.
Majd a pszichológus kijavít, ha tévedek, de szerintem Lmz tökéletesen kezeli Hipert. Lehet, hogy sokat nyel, de az a csaj egy katasztrófa, félnék elaludni mellette. Ha hátba vágom álmomban, reggelre kikaparja szemem. Kulabát is kirakta, csak mert nem ott végezte a dolgát, ahol neki tetszett volna. Papucs meg még fel is próbálta. És Hiper nagyon elégedett. Ezek szerint közepes lehet a kuki.

Vadkörte82 2012.04.27. 13:33:46

@Móka na: közös blog?? hehe közös facse oldalt nekik!!

LoveMy 2012.04.27. 13:35:21

@hideg kéz:
De lehet, hogy még sem olyan jó, vagy nem közepes, mert a jövő héten Hiéna beleáll LMZ-be, eléggé megalázza, az ok még ismeretlen!

hideg kéz 2012.04.27. 13:40:31

@LoveMy: Na ezzel két dolog lehet.
Vagy a csaj tényleg full bolond, vagy megint átbasznak a reklámmal.
Amúgy érdekes, hogy akkor van férfisegg mustra, amikor a fele banda búzákból áll.
Egy Omár, Féltengely, Kulabá bénázáson legalább röhögni lehetett volna.

tomfree 2012.04.27. 13:42:03

@hideg kéz: borzalmas az a nő (Hiper), messze a legalja az egész társaságnak. Nem tudom elképzelni, hogy milyen emberi kapcsolatai vannak a kinti életben vagy egyáltalán hogy tudja megállni a helyét a munkájában, mint rendezvényszervező. Valószínűleg őt is kitartja valaki?

Eruka 2012.04.27. 13:45:19

@AnnaKarenina: többen írtátok, hogy Pít rosszul döntött.... persze azt én is valószínűsítem, hogy Andort választja, de ne tévedjünk: ez most mégsem az ő döntése volt, a FasziCsaj védetten döntött Pít mellett, így neki vajmi kevés beleszólása volt a dologba...

Inkább Petra érdemli meg... biztos lehetett benne, hogy Andor ÚjPeti mögé áll, és a védettség miatt legalább megpróbálhatta volna a Féliker hátát...
hát IJ....

LoveMy 2012.04.27. 13:47:04

Most olvastam, hogy Mehikóban egy KILENCESikrekkel várandós! Huuu...
Lehet, hogy miután minden bent lakó férfi könnyített magán, a segítőszemélyzet összeszedi a cuccost és helyileg alkalmazzák! :)

hideg kéz 2012.04.27. 13:48:21

@tomfree: Kiderült már valamikor, hogy őt apu-anyu tartja A3-asokkal. Nincs szüksége szponzorra, gondolom, ezért is van így elszállva, és ezért tökhülye a férfiakhoz. Kint tuti van egy fasza dokkos sleppje.
Ja, és még valami:)
Ha jól értettem egy régi extrában, megkeresem, ha fontos, Anikó is Pázmány jog..
Respect.

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.27. 13:48:24

@tomfree: igen én is gondolkodtam ki a fene viseli el? valszeg a coronita közönsége.

Eruka 2012.04.27. 13:48:29

@The Game: sztem Máté nem A dugásért dugott, hanem inkább taktikából... okosan felmérte, hogy Naiva tényleg naiv, és kukival magához láncolhatja! :)
csak a banyával nem számolt :))) sztem genya volt a csatorna, én sajnálom Mátét...

Cathcart_ezredes 2012.04.27. 13:49:09

@LoveMy:
Nem akarok spoilerezni, de biztos forrásból tudom, hogy Hiper azon bukott ki, hogy kiderült Elemző egy konyháról vételezett csirkelábbal hajtotta végre a manuális örömszerzést. Hiper meg kibukott, mert Levente utána kidobta...

LoveMy 2012.04.27. 13:51:47

@Cathcart_ezredes:
:D
csak nem a kergemarhakórtól félt?

hideg kéz 2012.04.27. 13:53:17

@Cathcart_ezredes: Na igen, nem könnyű közepes méretű csirkelábhoz jutni egy zárt hotelben.

The Game 2012.04.27. 13:53:59

@Eruka:

Én ezt pont fordítva látom. Edina meglett volna a dugás nélkül is, elég lett volna néha megsimogatni a fejét, meg 2-3 naponta kirakni egy szívecskét valamiből. A dugás Máténak volt "fontos".

AnnaKarenina 2012.04.27. 13:54:46

@Eruka: persze, igazad van, Andorka a védettséggel már bárhogy is dönthetett. A baj ott kezdődött, hogy a képernyőn is átjött, hogy Andor az erősebb, míg Reni igazából semmilyen, tehát irányíthatóbb, vagyis a fiúk rosszul döntöttek a védettség odaítélésekor.

Vadkörte82 2012.04.27. 13:55:12

@hideg kéz: nem kell ezzel fölös energiát pazarolnod, az, ezért imádja brokkot, mert pázmányosok mindketten (Alexával ecsetelték még anno..ha mégis belepörgetnél a vidikbe)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.27. 13:55:32

@AnnaKarenina: zsákutca ez a beszélgetés (hányszor mondtam már ezt itt?!:))
te mátépárti vagy, én pedig a kialakult helyzet tekintetében inkább Edinát látom áldozatnak.

nem arról van szó, hogy ne építse le Edinát, hanem pont arról,hogy tegye, de korrekten...már a jelen körülmények között amennyire lehet.
és ha ezért kivágják, akkor vállalja a következményeket. számolhatott ezzel akkor is, mikor először megf..kalta a csajt.
evvan. szopóroller.

AnnaKarenina 2012.04.27. 13:55:53

@The Game: Akkor nem láttál egy adást. Kifejezetten Edina akarta a szexet, teljesen egyértelműen megmondta Máténak.

Lea de Marron 2012.04.27. 13:57:25

Csak én gondolom úgy, hogy 1gyermekes Brokinéni hamar talál új fiatal husit magának? enyje az internet... picasaweb.google.com/Zita.Oliver/2010NYar

hideg kéz 2012.04.27. 13:57:29

@Vadkörte82: Pontosan így volt, csak az Alexát már nem akartam mondani, még kiderül, hogy a Szentkirályi utcában volt a casting.

The Game 2012.04.27. 13:59:16

@AnnaKarenina:

De láttam, meg azt is, hogy aznap este nem jött össze, mert nem engedte.
Amikor néztem, rögtön az jutott az eszembe, hogy dugni akar, de nem a hotelben, hanem majd utána.

LoveMy 2012.04.27. 14:03:51

@The Game:
ez így volt, csak annyi különbséggel, hogy ezt mondta is Edina!

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:04:31

@Alfonzina, aki tudja..: A helyzet az, hogy nem vagyok semmilyen párti. Talán még Kírának drukkolok leginkább, talán kicsit Pítnek is, mert ők okosabbak a többieknél, életrevalóbbak.
Mátét eleinte kedveltem, de aztán több olyan negatív véleményt is hangoztatott számomra szimpatikusabb emberekről, ami megfordította ezt. Biztosan vannak olyan tapasztalatok, élethelyzetek, hogy Edinát megsajnálják, de ez mindig két ember viszonya, kell hozzá adó és vevő, ráadásul egy nagy nyereményért folyik közben a küzdés. Azért nem lehet valakit elítélni, mert nem szereti a másikat, viszont elfogadja a felajánlkozását. Értem én, hogy Edina valós érzelmek esetén sérül, de hát az élet ilyen. És továbbra sem vagyok abban biztos, hogy Edinának ez nem szerep, amibe jól beleélte magát. Ha nem szerep, Edina becsapja magát, mert Máté nem hazudik neki érzelmeket - és ez számtalan nővel megtörtént már és meg is fog történni. Sőt még férfiakkal is. (Volt hasonló itt is: buta Melák és Műanyagasszony.)
És ha higgadtan végiggondolod, akkor rájössz, nem kell áldozatnak látni Edinát. (Ráadásul már Máté is vergődik ebben a helyzetben.)

LoveMy 2012.04.27. 14:04:45

@kerdesek05:
Akkor két éves a kis Ádám! :)

hideg kéz 2012.04.27. 14:05:17

Na, jobb is, hogy nem mondtam Reluxát, ő a bölcsészkarra járt, de ha jól értem kikeveredett valahogy. Itt van 13.20-tól.
Ez egyébként is nagyon szép rész:)

Kallisztó 2012.04.27. 14:05:19

AZ oké, hogy Naivának Broki volt a huszadik és ezért itt mindenki elítéli, de eközben miért nem veszi senki észre, hogy Broki mekkora egy kurva? Busszus, az a bunkó kefélt valakivel, hogy előnye származzon belőle??!!! Nem Naiván kellene köszörülni a nyelveket, hanem azon aki az igazi ribanc abban a párosban.

Én vagyok az utolsó, aki az ilyen nyafka kis hercegnőket elviseli, de itt akkor sem őt kellene szapulni.

Műanyag meg jól néz ki, kár, hogy már nincs bent, azóta szabadult el igazán bent a gyogyó, hogy ő kiesett.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.04.27. 14:06:49

Hát ezért nem nézem az Éden 2-t, mert az 5 bent lévő nőből Navia kivételével mind irritál, és alig várom, hogy kiessenek, de csak nem tudnak.

The Game 2012.04.27. 14:07:03

@LoveMy:

Mármint, hogy nem a hotelre értette?
Mert akkor ez nekem kimaradt.

Banyus83 2012.04.27. 14:07:18

@Lea de Marron: Hmmm...hát igen... :-) Pont azt a könyvet olvasom én is, amit ő...:-)

Lea de Marron 2012.04.27. 14:07:34

@kerdesek05: tudom, a fiatal pasi tendenciára utaltam a képekkel... meg új vagyok gondoltam egybol benyalok nektek h. szeressetek :DDD

Lea de Marron 2012.04.27. 14:09:50

@LoveMy: ja az nem az övé, neki 10év feletti gyereke van...

tomfree 2012.04.27. 14:12:39

@hideg kéz: "Ha jól értettem egy régi extrában, megkeresem, ha fontos, Anikó is Pázmány jog.."

Bakker ha ez igaz, akkor eret vágok magamon. Képtelenség, hogy ez a nő egy félévnél tovább jusson bármilyen hazai egyetemen.

Banyus83 2012.04.27. 14:13:55

@Lea de Marron: Te ismered talán, hogy ilyen jól informált vagy?
Amúgy nem kell nyalni, szívesen látunk itt mindenkit :-)) Szóval üdv...

LoveMy 2012.04.27. 14:14:26

@The Game:
na akkor...
Edina úgy ment be, hogy nem akart szexelni, de hát másképp alakultak a dolgok.
Tehát egyet mondunk tkp :)

kovácspéterke 2012.04.27. 14:16:59

Muszáj kiadni vkinek a privát dolgait?
értem én, h bement a műsorba, de nem véletlen szerepelt név nélkül. gusztustalan ez a turkálás.

Lea de Marron 2012.04.27. 14:18:57

@Banyus83: Nem ismerem csak hallottam valakit ezen csámcsogni

kerdesek05 2012.04.27. 14:21:00

@hideg kéz: oltári ahogy be vannak baszva és vállalhatatlanra itták magukat.

LoveMy 2012.04.27. 14:21:22

@AnnaKarenina:
hát nem tudom elfogadni azt, hogy valaki érzelem nélkül, kihasználva a másikat szexel, ráadásul szisztematikusan, céltudatosan, megtetézve azzal, hogy van egy fixpárja, akit elvileg szeret, és őt is megalázza ezzel, mert ő carpe diem módra él. Az ilyen emberek elítélendő aljas gerinctelen alakok az élet minden területén.

tomfree 2012.04.27. 14:21:50

@Lea de Marron: szuper vagy! Mennyi idős a hölgy vajon?

kerdesek05 2012.04.27. 14:22:06

@AnnaKarenina: "Mátét eleinte kedveltem, de aztán több olyan negatív véleményt is hangoztatott számomra szimpatikusabb emberekről, ami megfordította ezt."

mit mondott és kiről?

Müszélia 2012.04.27. 14:22:23

@AnnaKarenina: mert egyszer már "jól" akartak dönteni, amikor nonszit kiejtették, aztán ráfáztak. most nem akarták ugyanazt a hibát elkövetni,de van olyan, hogy bármilyen döntés csak rossz lehet.

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:22:31

@Kallisztó: Na még egyszer. Azért szexeltek:
1. mert jólesett nekik
2. mert mindkettő tudta is, hogy ezzel erős kapocs épülhet közöttük.
Ebben egyik részéről sincs semmilyen k-ság. Ha áldozatról van szó, mindketten a saját maguk által kreált helyzet áldozatai, ki ezért, ki azért.

LoveMy 2012.04.27. 14:23:17

@kerdesek05:
mert mikor nem?
Férfiban is, de nőben még gusztustalanabb, ha részeg!

tomfree 2012.04.27. 14:23:35

@Mrs. Jackman: valaki azt írta tegnap, azzal hogy bement a műsorba, vállalta ezt is.

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:24:57

@LoveMy: Ezt lehet erkölcstelennek tartani, de életszerűtlennek nem. Azért azt se gondold, hogy Edina is rögtön házasságot, két gyereket, aranylakodalmat vizionált. Mindketten kibírhatták volna szex nélkül, de nem bírták ki. Ettől egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál.

kovácspéterke 2012.04.27. 14:25:10

@tomfree: sztem nem. röhejesnek tartom az ilyenfajta intimpistáskodást.

Banyus83 2012.04.27. 14:25:51

@Lea de Marron: Ja értem...azért irogass máskor is!!! :-)

@tomfree: A FB adatlapja szerint 1995ben diplomázott, szóval kb. 40

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:27:42

@kerdesek05: Nehezet kérdezel, mert ennyire nem szoktam részletekbe menően megjegyezni az ÉH eseményeit. Valami olyan rémlik, hogy Máté kritika nélkül támogatta a régieket, pl. Melákot, akit elviselhetetlennek tartottam.

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:29:45

@kerdesek05: Nekem Máté kicsit Éden 1 Levi reinkarnációját jelentette, aki nagy kedvencem volt, de hát ő messze nem olyan becsületes és jó gyerek, mint Levi. Ezzel együtt Mátét nem Edina miatt nem kedvelem, hanem a határozott véleményalkotás hiánya miatt.

LoveMy 2012.04.27. 14:30:41

@AnnaKarenina:
ebben van igazság a minden felnőtt ember felelős a saját tetteiért elv alapján, és igaz, hogy mindkettő felelős, de Máté már rossz lapokkal érkezett (kinti pár) amit eleinte eltitkolt, és kb félidőben, szex után árult el Edinának. És most megint egy oltári rossz húzása van, hogy nem mondja el az exrandit, sőt még a lányt üldözi el magától.
Bár majd a jövő héten meg tudjuk a vita valódi okát, vagy ez is egy jól összevágott átverés!
Mindenesetre nekem nem azzal van gondom, ha valaki szexel. Hiéna is tegye, ha jól esik, csak nem mindegy hogy áll hozzá a másikhoz!

Kallisztó 2012.04.27. 14:33:30

@AnnaKarenina: Na még egyszer! Broki tisztességtelenül kihasználta a szerelmes kis Naivát. Nem került volna ebbe a helyzetbe, ha például párt vált, akár ki is ejthette volna Naivát, még az elején, amikor látta, hogy a csaj érzelmileg kötődik hozzá, de nem tette. Inkább a kényelmesebb utat választotta, kihasznált egy érzelmileg labilis csajt. Azért, hogy előnye legyen a játékban érzelmeket hazudott és érdekből kefélt.
Szerintem ez kimeríti a kurva fogalmát. Igen, magának köszönheti,hogy most megzuhant, de itt nem ő az áldozat! Egy szemernyi sajnálatot sem érdemel a WC-papír szívek királya

bruu 2012.04.27. 14:34:44

Naiva ezzel a hajviselettel és a sminkkel elég borzasztót alkotott.
Reni legalább a pink párducmintás gatyáját itt hagyhatta volna, isteni volt.

Miliana 2012.04.27. 14:38:23

@tomfree: szerintem is. Nem azért, de ha tényleg 10 év feletti gyereke van, akkor azért kétszer is meggondolhatta volna, hogy a kis unaloműző kitartottjához kimegy magából hülyét csinálni...én a helyében meghúztam volna magam (elhiszem hogy ingyen Mehikó, úú de jó, de azért na...). És törölje le magát a közösségi oldalakról, ha nem akarja, hogy ezekután kinyomozzák és rátaláljanak!

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:38:36

@Kallisztó: :) Ez jó! Nem látom érzelmileg labilisnak Edinát. Ő nagyon is tudja, mit akar. Szexszel, cukisággal megy előre. Máté szerintem sose mondta, hogy szereti Edinát. Ha valós az a szitu, hogy Edina szerelmes, Máté meg nem, ki tehet róla? Ha Máté lelépteti, akkor nem szemét?:)
@LoveMy: A randit azért nem mondja el, mert Edina zokogógéppé változna és a többieket Máté ellen hangolná. Mert ez egy játék is, tehát befolyásolja egy olyan körülmény, ami az életben nem játszik. Itt egy nagyon kis csoport dönthet arról, hogy valaki marad, vagy megy, így nekik is meg kell felelni. Ha érzelmi adu jut a kezükbe, felhasználják.

kamillazok 2012.04.27. 14:38:41

A SZERKESZTŐSÉG ELŐRE TUDTA, HOGY ANDREA HOGYAN DÖNT?

Az oké, hogy a felvezetőben azt mondja Pinokkina, hogy "ma olyan lesz, ami még nem volt", mert tegyük fel, a felkonfot már a kiválasztás után vették fel.

De Pinokkina megismétli ugyanezt a mondatot ("ma olyan lesz, ami még nem volt") közvetlenül a kiválasztás előtt, amikor a lányok még nem álltak oda a fiúk mellé.

Na most: az "amimégnemvót" az végül az lett, hogy két lány ment. De honnan tudták előre, hogy Andi olyan fiú mellé fog állni, ahol már két lány is áll? Bárki más mellé állt volna, ugyanúgy egy lány esik ki, mint bármikor korábban. És ezt elvileg megtehette volna.

Szóval a szerkesztőség előre tudta, hogy Andi hogyan dönt majd?! Honnan?

LoveMy 2012.04.27. 14:40:40

@Banyus83:
köszi :)

@Kallisztó:
+'1
azaz kurafi fogalmát, nem?

LoveMy 2012.04.27. 14:42:30

@AnnaKarenina:
Amit írtál, abban annyi a hiba, hogy már Pít is tudja, és ő nagy játékos :)

tomfree 2012.04.27. 14:42:47

@hideg kéz: Atyaisten. Ezt a részt, amit belinkeltél nem láttam eddig- szerencsémre. El van b@szva a péntekem...:-)

LoveMy 2012.04.27. 14:43:59

@tomfree:
szegényke, pedig most még ráadásul hosszú hétvége is van ;)

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:46:11

@LoveMy: Jogos, de nem tudhatjuk, hogy mikor fogja felhasználni, meg az is más eset, ha férfiszolidaritásból őriz egy titkot, mintha az egész (hiéna)csapat tudja, főleg a lányok.

kovácspéterke 2012.04.27. 14:46:12

@kamillazok: hö, ez eddig elkerülte a figyelmemet, de milyen igazad van!

kovácspéterke 2012.04.27. 14:47:39

@Mrs. Jackman: illetve elbizonytalanodtam, azt nem akkor mondta, amikor már négyen kint álltak?

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:48:54

@kamillazok: Ha így volt, jogos. De én már nem is tudok visszaemlékezni, hogy hogyan volt a ceremónián.

kamillazok 2012.04.27. 14:49:19

@Mrs. Jackman: Szerintem amikor még külön álltak a lányok és a fiúk.

Kallisztó 2012.04.27. 14:51:46

@AnnaKarenina: Engem is a hideg ráz a Naiva-féle cukiskodó, affektáló, negédes nyafogóhercegnőktől, de itt csak Brokit tudom elítélni, illetve Edinát más miatt, de ebben a helyzetben az mellékes.

Azt tudja valaki miért fehérítik mindenki fogát természetellenesre mielőtt bezavarják a diliházba? Rémesen néz ki, főleg a szanaszét napozott fejeken.

Érdekes, hogy ahogy közeledik a játék vége egyre elborultabb emberek maradnak bent. Nem szeretném, ha bármelyikkel kereszteződne az utam. Talán Noémi, mert ő nem alattomos csak butuska. Azért amellett, hogy nem IQ-bajnok az emberekhez érthet. Nem ő mondogatta, hogy Brokin nem lát érzelmeket és csak érdekből van Edinával?

Lassan olyan leszek, mint Melák, de Műanyag Niki nagyon hiányzik innen.

kerdesek05 2012.04.27. 14:52:07

@hideg kéz: egyébként látni mennyire oldottabbak voltak az elején, buliban is ivászatban is.

most meg full unalom az este napról napra.
már kívülről kell belenyúlni a műsorba, hogy legyen valamiféle éden extra...

kamillazok 2012.04.27. 14:53:13

@AnnaKarenina: 20:45-nél és 24:20-nál is megtörténik ugyanez, Éva elmondja, hogy ketten fognak távozni.
Mert?
video.viasat3.hu/series/eden_hotel_2/eh232

Kallisztó 2012.04.27. 14:53:47

@LoveMy: kurafi :) azt hittem ez valami kedveskedő megszólítás, oylan 'te csibész'szerű . De simán elhiszem, hogy ez a manwhore agyarul.

kamillazok 2012.04.27. 14:55:06

@AnnaKarenina: És akkor még egyetlen lány sem választott.

tomfree 2012.04.27. 14:56:13

@Kallisztó: "Érdekes, hogy ahogy közeledik a játék vége egyre elborultabb emberek maradnak bent."
Egyetértek maximálisan. Azért van, aki kimagasodik innen (Hiper).

AnnaKarenina 2012.04.27. 14:59:09

@kamillazok: Remélem, olvassák a szerkesztők.:)
Nekem tegnap az volt fura, hogy Petra - azután már, hogy felmerült, dobja ki Kírát Féliker mögül - a riportszobában valami olyasmit mondott, hogy a játék és a taktika a fontos -, ami szerintem hasonlóan szerk.szöveg volt, hogy ne legyen egyértelmű, ami majd történni fog, viszont teljesen ellentétes volt Petra jellemével és hozzáállásával.

kamillazok 2012.04.27. 14:59:56

@AnnaKarenina: Én azt remélem, hogy inkább a nézők olvassák. :D

kerdesek05 2012.04.27. 15:00:09

@Kallisztó: Műanyag Nikinek volt egy kimért hozzáállása az egészhez, nyilván a 28 éve meg a tapasztalata adta..

AnnaKarenina 2012.04.27. 15:00:43

@Kallisztó: Niki hiányzik? Hát ha valaki hidegen állt a játékhoz, a társaihoz, akkor ő volt az.

kovácspéterke 2012.04.27. 15:02:37

@kamillazok: mert 5 fiú volt és 7 lány...

kerdesek05 2012.04.27. 15:03:16

@hideg kéz: 17:26tól kurva nagy! Máté félittasan felkérdezi Mauglit FSZKról!:)

AnnaKarenina 2012.04.27. 15:04:25

@Kallisztó: Nem manwhore, hanem jó régies becsmérlés, a kurva fia rövidítve.

kovácspéterke 2012.04.27. 15:09:37

@kamillazok: te ezt írtad: Éva elmondja, hogy ketten fognak távozni.

ez nyilvánvaló volt már szerdán is, mivel nem jött be másik fiú, és mivel csak párban lehet játszani, logikus, h kiesik két lány.

Kallisztó 2012.04.27. 15:09:44

@AnnaKarenina: Hideg volt, de nem volt sem alattomos, sem pedig rosszindulatú.
köszi a felvilágosítást kurafi ügyben :)

@kerdesek05: Ja,ja, de Hiper is csak 2 évvel fiatalabb nála, de egy klinikai eset.
@tomfree: hiper egy rémálom, borzalmas az a némber

AnnaKarenina 2012.04.27. 15:16:08

@Kallisztó: Igazad van Nikivel kapcsolatban, de nekem is, mert ha valaki hideg fejjel dönt, akkor csak magára gondol, és akkor ez nem róható fel másnak sem. Elborultat egyet látok, az Anikó, de ő többet is kitesz.
(A kurafival egyébként abban igazad van, hogy ez már nem annyira negatív töltésű szó.)

mézescsók 2012.04.27. 15:23:26

@kerdesek05: Van már vagy 1-1.5 hónapja, hogy megjelent. Nem vesztettél vele semmit.

kerdesek05 2012.04.27. 15:24:37

Örökbefogadták Pikulát az Éden Hotel játékosai
www.noeallatotthon.hu/index.php?pid=2&cid=1308

kamillazok 2012.04.27. 15:26:05

@Mrs. Jackman: Igen, csak egy kicsit furcsa a sok "véletlen" egybeesés.

Ha különleges szabályok vonatkoznak valakire, akkor az így zajlik: "Ma olyan lesz, ami még nem volt. Kedves Andi, kedves játékosok, kedves nézők. Andinak ma rendkívüli, dupla védettsége van, odaállhat egymás után két fiúhoz is, vagy odaállhat amellé, aki mellé többen álltak, vagy ha másodszorra áll olyan fiú mögé, aki mellé többen álltak, akkor ott ő/a fiú dönt." Tehát bármilyen módon, előre tisztázni a szabályokat.

Nem pedig, hogy Pinokkina megjósolja, aztán a játékos meg "véletlenül" pont úgy dönt, ahogy a jóslatban volt, anélkül, hogy tudná, vagy bárki más a játékban tudná, hogy mi is a védett különleges ereje. A szabály, ha különszabály is, akkor érvényes, ha előre tisztázzák. Így egy kicsit büdös a sok véletlen egybeesés, nem? Vagy Pinokkina jövőbelátó. :)

AnnaKarenina 2012.04.27. 15:28:04

@kerdesek05: Végül is Pikula rokona volt a legszimpatikusabb, méltatlanul keveset szereplő Éden Hoteles.:)

Lea de Marron 2012.04.27. 15:28:23

Amúgy a hétfoi elozetesben ki a fekete hosszú hajú lány akit a medencébe vágnak? mert szerintem nem Naiva, úgyhogy sanszos, hogy lány(is)jön be...

kovácspéterke 2012.04.27. 15:30:37

@kamillazok: szóval, ha andi olyat választ aki mellett egy vki van, a másik automatikusan megy. így még egy fiú mögött állnak ketten, neki meg választania kell, h kivel folytatja a játékot = két lány esik ki.

ez volt egyébként az eredeti x. terv, h petra márk mögé áll és csíra repül.

független sorozatfüggő 2012.04.27. 15:38:09

@Kallisztó:

Az elején Máténak nagyon tetszett Edinka, szerelem nem volt, de fellángolás igen. Lehetett volna szerelem is belőle, hisz mind a ketten odavoltak egymásért.
Még Anyut is kigolyózhatta volna idővel, ha kellőképpen titokzatos, kicsit elérhetetlen próbál maradni, az elején legalábbis.
Ám Edinka mindent elrontott a túlzott rajongással, alárendeltté tett magát, túlságosan kimutatta az érzelmeit. Ettől Máté magabiztossá vált, majd megijedt, Edinka már nem volt az a nemes vad, akiért küzdeni kell.
Tanítani lehetne, hogy mit ne tegyél, ha azt akarod, hogy beléd szeressenek, és ha meg akarod tartani a pasit. Edina a negatív példája lehetne ennek.

Ettől persze Máté még gerinctelen, már nem rajong Edináért, talán csak kedveli és sajnálja. És nem őszinte vele, ami nem tisztességes. Sajnos a való világban pont ugyanilyen dolgok történnek.

kerdesek05 2012.04.27. 15:53:30

@független sorozatfüggő: meg utólag dobták is kint. Ha ezt tudja gondolom legalább és nap után helyre áll és viszi tovább a műsort:)

Kallisztó 2012.04.27. 15:56:42

@független sorozatfüggő: Hát az biztos, hogy Edina az az igazi picsa, aki pasi nélkül nem bír létezni. Nálam már ott elvágta magát, ahogy Brokival sajnáltatta magát még a legelején. Oké, hogy Melák bunkó volt, de nem bírom az olyan nőket, akik a gyere nagy erős férfi, védj meg és istápolj engem a gyenge kicsi kislányt. (Ez egyébként egy minta lehet nála, mert amikor Brokival megbomlott az idill ugyanezzel a műsorral haknizott Pítnél is.) Utána pedig tényleg nagyon durván próbált érzelmeket kizsarolni Brokiból, a nyafogása meg engem is irritál, 0-24ben maga lehet a kattogó légkalapács egy fickónak. Egyserűen nekem kínos látni a vergődését, tuti kapcsolatfüggő, de a rosszabbik fajtából, aki egy szar kapcsolatból is leugat másokat. Az ilyen csajok szoktak a fickójuk mögül nagyon bátran beugatni más nőknek, aztán ha valami konfrontáció lenne küldik a pasit lerendezni.

Most ha jobban belegondolok....a sunyi és a féreg..lehet, hogy égben köttetett ez a frigy :)

@AnnaKarenina: HA valaki céltudatos az egy pozitív tulajdonság, és Műanyag mondta, hogy ő a pénzért jött. Ha Melákkal eljutott volna odáig, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy osztozott volna. De ebből sem csinált titkot.

Hát Hiperre tényleg kényszerzubbony kéne, de Csíra rosszindulata is kóros, Brok is egy pszichopata és Pít egy szarkavaró, de még irritáló is, Edináról már kifejtettem. Az újakat még nem mértem fel, de ez a Dávid sem kóser.
Talán Noémi normális

hideg kéz 2012.04.27. 15:58:08

@tomfree: Pedig ez illusztris epizód:)
Azóta egyszerűen nem kapnak annyit inni.
Legalábbis egyszer valamelyik csajt leoltotta csapos. Azért van, aki így is ki tudja ütni magát.

AnnaKarenina 2012.04.27. 16:05:52

@Kallisztó: Pít már nagyon erősnek gondolja magát. Kírát nem tartom rosszindulatúnak, inkább bosszúállónak, ami sokszor jogos. Dávid kezdettől ellenszenves, pontosabban nem tudja megkedveltetni magát velem. Okoskodik, de nem okos. Noémi szlovák akcentusát imádom, még a -suk-sük és a -nák is megbocsátható. Féliker nagyon befolyásolható.

tomfree 2012.04.27. 16:06:24

@hideg kéz: Azért arra kíváncsi lennék, ha nem lenne alkohollimit, miket művelnének. :-) Gondolom, már lett volna pár kizárás.

hideg kéz 2012.04.27. 16:09:33

@kamillazok: Talán csak azt tudták a szerkesztők, hogy valami furcsa lesz, mert tesznek róla.
Gondolom, lesben álltak Broki nőjével, vagy valami más trükkel, aztán kiderült, hogy az egész hatalmas és váratlan fordulatot ráhúzhatják arra, hogy egyvalaki baszott ki két csajjal, a remek ötletüket meg megtartották későbbre.

LoveMy 2012.04.27. 16:10:08

@kerdesek05:
én belenéztem, (bár láttam már) amikor Máté kioktatja Pétert, kb 1-2 perc alatt Péter 3x löki a medencébe Alexát. :DDD

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:12:58

@hideg kéz: Alexa nem kapott inni egy idő után

kerdesek05 2012.04.27. 16:13:36

@hideg kéz: komolyan van alkohollimit?
de kár
az elején még volt hangulat meg bebaszva magyarázkodás:)

hideg kéz 2012.04.27. 16:14:06

@Pácsó Ármándó: Lehet, hogy ezért ment inkább haza:)

LoveMy 2012.04.27. 16:14:11

@független sorozatfüggő:
Ha nem is mindenben, de egyet értek! Talán csak finomítanék rajta, de igaz! :)

Müszélia 2012.04.27. 16:14:29

@tomfree: nem kimagasodik, hanem lemélyül.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:16:17

@hideg kéz: Eddig ő vezet a nyereményével :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:17:21

@kerdesek05: Be, de a többi is beszokott, mégis csak Alexával kivételeztek valamiért.

LoveMy 2012.04.27. 16:17:35

@Lea de Marron:
Pedig az Edina lesz, akivel valaki beugrik a vízbe, mert amikor az előzetes végén Mátéval vitatkoznak, ugyanabban a fehér alapon piros pöttyös(v.virágos)ruhában ül az ágyon.

hideg kéz 2012.04.27. 16:18:59

@kerdesek05: Hivatalosan nincs, de mióta Melák telerókázta a priccsét, másnap meg fejest ugrott a klotyóba, ami kapcsán a Pedrót haza kellett zavarni, az Alexa egyszer tényleg nem kapott többet inni.
Több ilyesmit nem mutattak, de lehet, hogy nem véletlen.

LoveMy 2012.04.27. 16:19:23

@Pácsó Ármándó:
De várj, mert a MIB Edgár öltönyös mennyit kapott a Mehikóban készült aktokért? Tuti ő nem vetkőzött ingyen!

független sorozatfüggő 2012.04.27. 16:19:39

@LoveMy:
Mivel nem értesz egyet/min finomítanál?
Tényleg érdekelne, hátha tanulok én is belőle:)

mézescsók 2012.04.27. 16:20:02

@kerdesek05: Hát, ha egyszer lesz időm, visszakeresem. Csak Neked. Talán a hétvégén.
Más: a tegnapi adást nem láttam, nem tudom, mit mondott HÉ, de ha logikusan gondolkodtok, akkor egyszerű volt, amit mondott (copyright by kommentelők). Ez ugyanis párosjáték. Ha összeszámoljuk, hogy hány nő és férfi van bent, akkor látjuk, hogy csajok voltak kettővel többen. Mit kellett volna mondania, hogy három nő megy? Persze, hogy mondhatta volna és még variálhatták volna is: pl. két nő és egy férfi, esetleg még több. Ha ahhoz tartják magukat, hogy a következő ceremóniáig formálódjanak a párok, akkor két nőnek kellett mennie. Vagy nem?

LoveMy 2012.04.27. 16:21:12

@Pácsó Ármándó:
mert Alexa már más poharát akarta elcsórni, hogy ihasson, mint anno évalkesz összeöntögette a maradékokat! Guszta!

LoveMy 2012.04.27. 16:23:23

@független sorozatfüggő:
Kicsit elfogult vagyok Edinával, sajnos saját tapasztalat miatt!
De amúgy igazad van!

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:23:49

@LoveMy: Tőlem 3000 pesót, de megcsinálta volna ingyen is csak én ragaszkodtam hozzá :-)

független sorozatfüggő 2012.04.27. 16:25:19

@LoveMy:
Azt hiszem az életében mindenki volt már legalább egyszer Edina, ha meg nem, akkor majd lesz. (Sajnos nekem is vannak saját tapasztalataim:)

Tötykovics 2012.04.27. 16:26:28

ha a FB igazat mond, Brokinak volt egy 10-12 éves formájú fogadott fia is...

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:27:29

@mézescsók: A végén azzal indokolta a különlegességet, hogy olyan nem volt még az ÉH-ban, hogy egy védettséggel két embert ejtenek ki.

@LoveMy: Mert nem kapott sajátot, azért akarta elcsórni másét és nem fordítva.

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:30:10

@független sorozatfüggő: Nem voltam és nem is valószínű, hogy leszek. Igaz Máté se voltam és nem is tervezem.

mex18 2012.04.27. 16:33:58

Edináról csak annyit, hogy rohadtul érdekli, hogy Brokinak van kint csaja :)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:35:49

@mex18: Pedig akár barátnők is lehetnének, hiszen közös az érdeklődési körük :-)

független sorozatfüggő 2012.04.27. 16:36:16

@Pácsó Ármándó:

Pontosabban nem Edina, hanem Naíva, illetve naív.. :)

f.fredericks 2012.04.27. 16:37:17

Brokiék vívódását nem kommentálnám, mert egyik sem a szívem csücske, meg amúgyis kapnak hideget-meleget.

Ami nagyon zavar, az az új beköltözők töketlensége. A szerkik nem győzik dobálni a védettséget nekik, és eddig csajok közül sikerült kitenni az erősek közül egy Nikit, és egy megzuhant Kirát. A srácok közül Fátert, meg egy megzuhant Melákot. A Broki-Naíva-Hiper-FSzK négyes egy pillanatig sem volt veszélyben (jó Hiper mindig abban érzi magát), pedig láthatóan ők erősek + Pít is felküzdötte magát ebbe a státuszba, valamint Csíra is az, de ő magányos farkas. Nem értem miért nem merik ezt meglépni az erős játékos kirakását, hiszen minden erős játékosnak van ellenfele, csak le kéne vele boltolni a dolgot. Most lett volna valami ilyesmi, de az az agyhalott NDK-s úszócsaj szétkokszolta az agyát is, és belekavart Pít levesébe, még az lett volna a szép, ha borítja a bilit azzal is, hogy elköpi azt, hogy Csírát kellett volna kibaszni. (ez annak fényében lett volna vicces, hogy a tegnapi rész elején pont Pít és Csíra cserélt eszmét, és Csírának lövése sem volt arról, hogy Pít keze is erősen markolta volna azt a kést, amit a hátába döftek volna). Ehelyett, szorják ki az újakat ezerrel.

LoveMy 2012.04.27. 16:37:52

A mostani, aktuális előzetes (33.) valahol megtalálható a neten? mert az ÉH oldalán még nincs!

kerdesek05 2012.04.27. 16:41:34

@Tötykovics: 10-12 éves? erről sehol nem volt szó..

LoveMy 2012.04.27. 16:42:40

@Pácsó Ármándó:
Azt olvastad, hogy Mehikóban egy nő KILENCesikrekkel várandós?

mex18 2012.04.27. 16:45:43

@Pácsó Ármándó: ezt dugihugik nak mondják :)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:50:35

@mex18: Mindig tanul az ember :-) Én csak a lyuksógort ismertem a fiúknál :-)

@LoveMy: Ebben aztán már tényleg ártatlan vagyok. Maximum a bátyámat Pácsó Villát tudom elképzelni gyanúsítottként.

kerdesek05 2012.04.27. 16:50:45

@LoveMy: jó idő, napfény, déliek, kartell, nincs demokrácia, ott minden megtörténhet:)

tryclops 2012.04.27. 16:54:52

@f.fredericks: Tény, hogy sok a védettség, és az újak is teljesen agyhalottak, tegnap hangosan vinnyogtam amikor 1. Andor beállt Pít és Reni mellé, 2. Amikor Reni elpofázta, hogy Pít milyen geci, és mindenkit átver...wazze, ennyi észt egy rakáson, anyám borogass.
De: Számold össze azt is, hogy mennyi régi van még benn. Pít nem ér, ő is új ember. Az Éden hotel 1-ben mennyien is voltak még a végén az régiek? Naugye. :)

Viszont kezd nagyon elegem lenni abból, (és ez leginkább LoveMy-nak megy, bocs) hogy itt mindenki erkölcsi magaslatokról osztja az észt (főleg Broki-Naiva kapcsán).
Na ne már, egyrészt műsort akartok, hogy történjen már valami, másrészt szidjátok itt a JÁTÉKosokat, hogy mekkora gecik. Kis ellentmondást nem éreztek?
Szeretnék szólni, hogy ez nem a Mindentudás Egyetemének az etikai továbbképző tanfolyama, hanem egy kereskedelmi TV!!! szórakoztató! műsora. Értsd: aki ide bejött, az vállalta, hogy műsort csinálnak belőle. Így működik a bulvár. Ha Broki barátnője van olyan hülye, hogy egy mexikói hétvégéért hülyét csinál magából, és megborítja a pasiját a célegyenesben, az az ő dolga.
De megnézném a jelenlévőket hogy mekkora idiótát csinálnának magukból ezekben a szituációkban. Osszátok csak az észt, hajrá, ti még biztos sose csináltatok hülyeséget. :(

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 16:58:15

@tryclops: Reni bosszúból mondta el a tervet, mert haragudott Pítre hogy beetette, miközben csak Andor volt kal-andor.

f.fredericks 2012.04.27. 17:00:47

@tryclops: ez igaz, de itt újra kihangsúlyoznám a castingszemélyzetet. Baromi szarul sikerült a válogatás. Sztem Nikinek se olyan szerepet szántak, mint ami lett belőle, hanem úgy voltak vele, hogy fúúú műnő, meg playboyfotozás, 10 plasztika, na ez biztos valami ordas nagykurva. Aztán mi lett belőle? Az egyik legerősebb és legszerethetőbb karakter. Szerintem azért is tették ki mert túl erős volt. Ezt Mátéékkal meg nem akarják megjátszani, így próbálják megrogyasztani, hogy magától bontsa fel a szövetséget, mert kétszer ellőni ugyanazt a szar poént, ciki lenne. (na tessék, mégis hozzászóltam a Broki témához :D)

Ha meg a végjátékot nézzük, ha Pít talál egy neki megfelelő párt (nem tudom még hány csaj jön be), akkor simán megnyerheti.

tryclops 2012.04.27. 17:07:51

@f.fredericks: Ja, Niki vicces csalódás volt ebből a szempontból, mert első körben én is úgy voltam vele, hogy mekkora ribanc, jó ég, aztán meg kénytelen voltam rádöbbeni, hogy egy kedves, normális nő. :) Csak azt tudnám, miért művelte ezt a testével...valami mégsincs rendben. :D
Pít meg, ehhh: Nem kell neki se az irányítható zombi, sem pedig a rafkós, erős játékos. Döntse már el, hogy mit akar, mert túl sok nő már nem fog bejönni, közeledik a végjáték... Az meg durva hogy egy kisebb beszólásért kirakta volna Petrát. Ez nem az ő hete volt nálam. :(

Ja, az már volt, hogy vissza Omárt az Édenbe? :D

LoveMy 2012.04.27. 17:10:09

@tryclops:
Senki nem osztja az észt, elmondja a maga véleményét az ÉH játékosairól, történéseiről, mert ugye a fórumok általában erről szólnak! Nem pedig a fórumozók jellemzése, fikázása, és egyáltalán a személyeskedés nem ide való! De ha ennyire zavar, akkor nem muszáj elolvasni a hsz-met! Köszi

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 17:11:15

@tryclops: "Ja, az már volt, hogy vissza Omárt az Édenbe?"
Támogatom!

f.fredericks 2012.04.27. 17:12:07

@tryclops: Jaja, vissza a Omárt az Édenbe. Lehetne az a feladata, hogy a személyzet közé kell beépülnie, és ha Ostobenkó nem ismeri fel, akkor bentmaradhat védettséggel. Amilyen sötét FSzK, tuti sikerülne neki. Ja és a többieknek elmondanák, de az lenne a feltétel, hogy aki elmondja Naominak azt azonnal kizárják. Így a spicliktől is megszabadulnánk, és Omár is visszakerülne a játékba.

kovácspéterke 2012.04.27. 17:13:21

@tryclops: hadd hívjam fel a figyelmedet arra, hogy egy nyilvános fórum pont azért van, hogy az olvasók értékeljék és megvitassák a látottakat.

kovácspéterke 2012.04.27. 17:15:32

@tryclops: illetve a játék lényege, h kiteszik az ablakba amit csinálnak.

tryclops 2012.04.27. 17:15:38

@LoveMy: Bocs, ha személyeskedésnek vetted, nem annak szántam, a személyeddel semmi gondom nincs, nem is lehet, hisz nem ismerjük egymást. Én egy jelenségről mondtam - elismerem - nem túl pí-szí véleményt.

tryclops 2012.04.27. 17:19:45

@f.fredericks: Áh, azt úgyse húzzák meg a szerkik, biztosra nem fair menni. :)

@Mrs. Jackman: hadd hívjam fel a figyelmedet arra, hogy ez egy vélemény volt. Az Édenben bármi megtörténhet, még az is, hogy valakinek nem tetszik valami. :)

független sorozatfüggő 2012.04.27. 17:23:14

@tryclops:

"Na ne már, egyrészt műsort akartok, hogy történjen már valami, másrészt szidjátok itt a JÁTÉKosokat, hogy mekkora gecik. Kis ellentmondást nem éreztek?"

Ebben teljesen igazad van, ilyen gyarlók vagyunk. Egyet értek veled.

De.. ez a fórum itt azért van, hogy bárki szabadon leírhassa amit gondol, hogy megosszuk a véleményünket egymással, mégha észosztásnak is tűnhet néha..
Még annak ellenére is, hogy ha mi lennénk ott, egészen biztos, hogy hasonló hülyeségeket csinálnánk.

Omárt és Melákot vissza!

LoveMy 2012.04.27. 17:23:28

@Banyus83:
Majd lécci, nézd meg, persze csak, ha van kedved :) a 32.részben (tegnapi) a párválasztó után, amikor már a Csíra-iker az ágyban beszélgetnek! Kíváncsi vagyok, feltűnik-e valami! ;)

kovácspéterke 2012.04.27. 17:36:32

@tryclops: jaj most jöttem rá, hogy ez a viktor bakternak öltözve.

inmemancsi 2012.04.27. 17:52:09

@tryclops: az hogy valaki ribanc és egyébként meg kedves normális nem zárja ki egymást:))@Pácsó Ármándó: vissza omárt az édenbe, ha megint pincérkedik és egy hétig nem veszik észre, hogy ő az:)) - nem lehetetlen küldetés:))

inmemancsi 2012.04.27. 17:55:58

máté maga mondta, hogy fele-fele edina felé játék - érzelem a pasiknak nem egy nagy feladat,ha két nő egyszerre tetszik nekik, vagy legalábbis azt gondolják

edinával kapcsolatban meg, azért nem csoda hogy a csávón lóg be van zárva egy hotelbe pár agyhalottal, vagy 40 fok van, vagy zuhog és van egy csávó aki tetszik neki és aki elhitette vele, hogyneki is tetszik ő az meg, hogy a közepén nyögi be, hogy van kint valakije tipikus, ekkor már azért nehezebb akkor hagyjukozni

baileys 2012.04.27. 17:58:30

Beleolvastam a kommentekbe, látom, fellángolt az Edina-Broki körüli vita :)
Szóval Edina egy kedves, helyes csajnak tűnik, és biztos az is a kinti világban. DE ez nem a kinti világ, ez egy JÁTÉK! És onnantól fogva, hogy belepistult Brokiba, totálisan félredobta a játékot (le se szarta), sőt Broki is belekényelmesedett a dologba és sodródott az árral. Sokan azért nem kedvelik Edinát szerintem, mert azzal, hogy ilyen szinten elengedte az érzelmeit, és kizárt mindent és mindenki mást, egyszerűen szétcseszte a játékot :( A sajátját is, Brokiét is, sőt azokét is, akik esetleg velük játszottak volna (Edina azért sok srácnak bejött, és Broki is sok csajnak). Komolyan, néha olyan érzése volt az embernek, mintha a Romantika csatornát (vagy mi a bánatot) nézné, nem pedig egy stratégiai játékot:O Szóval nem az a baj Edinával, hogy szerelmes, hanem azzal, hogy ennek nem itt lett volna a helye és ideje. Ha tényleg tetszett neki Máté, végig kellett volna vinni simán a játékot (akár néha más párokkal, akár egymást is segítve), közben megismerkedni jobban (nem a sokadik dugás után rákérdezni, hogy amúgy neked van barátnőd?), aztán a való életben megpróbálni, működik-e a dolog ténylegesen. Persze Máté a másik fele, aki - ahogy valaki fentebb írta - szinglitudattal ment be, ami elég necces ahhoz képest, hogy úgy tűnik, azért komolyabb érzelmi szálak kötötték a (volt) barátnőjéhez. Ő neki azt lehet felróni teljes joggal, hogy a könnyebbik utat választva nem állt ellen Edinának, és nem látta át, hogy hosszú távon milyen gáz lesz minden szempontból, ha hagyja, hogy ez a szegény lány belé bolonduljon. Idióta fasz volt tehát ő is, na, és mindketten meg is szívták a dolgot (Máté a barátnővel, Edina az összetört szívével és azzal a tudattal, hogy ország-világ előtt hagyta magát palira venni és megdugni). Leginkább egyébként a szerkesztők hibáztak szerintem, mert nekik kívülről látni kellett volna, hogy nagyon rossz irányba mennek a dolgok, és már réges-rég szét kellett volna szedni őket, akár annak árán is, hogy valamelyiket hazapenderítik.

LoveMy 2012.04.27. 17:59:11

@inmemancsi:
"máté maga mondta, hogy fele-fele edina felé játék - érzelem"
Köszi, egyet értek :)

inmemancsi 2012.04.27. 18:09:14

nikike egyébként meg nem normális ha erről a képről felismeri magát, álma volt, hogy megmutassa magát a playboyban hát akkor mér nem tette?:))

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/meztelenul-pozolt-eden-niki-2087114

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 18:09:15

@baileys: A szerkesztőknek az is műsor, ha szerelmi szál van. Meg szex. Meg dráma.

baileys 2012.04.27. 18:09:26

Ami meg a csodás párválasztót illeti, Pít okosabban tette volna szerintem, ha rábeszéli Andort, hogy Hipert ejtse ki, majd aztán, ha a következő körben fiúk jönnek be, keresnek Petrának egy párt, és ők összeállnak. Így ugyanis megszabadult volna egy nagy ellenféltől, és maga mellett tartotta volna Csírát is. És így tényleg ő lett volna a legnagyobb király, mert gyakorlatilag nem lett volna olyan pár, akikkel nincs jóban, és akiket nem tud valamilyen szinten manipulálni.

baileys 2012.04.27. 18:11:35

@Pácsó Ármándó: jah, de akkor kereszteljék át VV-re a játékot, és én is más szemmel (nem) nézem ;)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 18:13:19

@baileys: Úgy tűnt Noémi nyomására tett le arról, hogy kirakják Anikót.

tryclops 2012.04.27. 18:15:13

@baileys: Jah, egyetértek, szerintem is nagyon elcseszte. Mentségére? legyen mondva, Ostobenkó ötlete volt ez az akció, mert neki kellett Hiper. (De hogy minek???)
Azt nem értem, hogy két hete még össze akart állni Kírával, most meg egyből kirakta volna. WTF? Kezdem nem érteni ezt az embert, amíg Omár bent volt tök jól játszott, azóta úgy látom kezd a fejébe szállni a faszagyerek-fíling, és a héten csak baromságokat csinált. Szerintem jövő héten fejére fog omlani az egész, Andornak nincs annyi esze hogy magában tartsa az infókat, előbb-utóbb elszólja magát, akkor pedig Pít közellenség lesz...

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 18:15:44

@baileys: Nem hiszem, hogy az ÉH-t színtiszta stratégiai játéknak kellene tekinteni. Az is van benne (kéne lennie), de sok más is.

baileys 2012.04.27. 18:18:53

@Pácsó Ármándó: Hát, nem biztos, hogy az agysebész Noémire kellett volna hallgatni ez esetben :) Neki simán be tudta volna magyarázni később, hogy miért is volt jó, ami történt :D Így viszont hagyta kicsúszni a szálakat a kezei közül, és lehet, hogy ez még visszaüt majd valamikor (persze az is lehet, hogy nem :))

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 18:22:05

@baileys: Én sem értem, miért hallgatott Noéra. Meg az a Pít megjegyzése, hogy most bent tartja Anikót és az majd hálás lesz neki a későbbiekben. Persze, Anikó a hálás!

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 18:22:55

@LoveMy: Nekem semmi sem tűnt fel :-(

baileys 2012.04.27. 18:30:41

@Pácsó Ármándó: Persze, nem színtiszta stratégiai játék, hiszen emberek játsszák, akiknek vannak érzelmeik, érzéseik :) De ilyen szintű érzelmeket belevinni ebbe a játékba (vagy bármilyen valóságsóba) nagy hiba egy játékos részéről szerintem. A szerkik meg azért hibáztak, mert ez a Naíva-Broki-féle szál pont hogy nem volt drámai és érdekfeszítő, inkább baromi unalmas és hervasztó sokak számára, hiszen ez a fajta szerelmi nyenyergés leginkább csak arra a két emberre tartozik, aki ennek részese, a többiek számára totál érdektelen.

inmemancsi 2012.04.27. 18:32:47

gyerekek tegnapi fennt van valahol youtubeon?

nosce 2012.04.27. 18:35:53

@mézescsók:
"Broki szerintem nagyon rosszul kommunikál és most nem az Edinás kapcsolatra gondolok, hanem általában. Amíg a többinek jár az agya, gondolkodik, kapcsolatokat épít, keres vagy rombol szét,taktikázik, kiröhög másokat, stb., addig Máté a tipikus befőtt. "

sztem is nagy nehézségei vannak amikor kifejezi magát broki, azt is mondanám h valami betegsége is van, minimum dislexia, azok szoktak ilyenek lenni a kéz kommunikáció jóval megelőzi a verbálist...

nosce 2012.04.27. 18:37:24

@inmemancsi:
nincs sztem, mert a nagy genyák letöröltették mancsika :)

inmemancsi 2012.04.27. 18:44:41

@nosce: na szia szia:) hát ez nem szép tőlük, de ha genyák akkor érthető:)), mindegy

máté meg szerientem elitta már a fél agyát

inmemancsi 2012.04.27. 18:46:28

valaki kérdezte hol a legközelebbi előzetese szerintem az extra végén is ott van az meg a viasat6-on döcögethető...

LoveMy 2012.04.27. 18:46:30

@Pácsó Ármándó:
miért is nem csodálkozom ezen? ;)

LoveMy 2012.04.27. 18:49:12

@inmemancsi:
köszi már láttam, igazából azt akartam kideríteni, hogy Dévid Edinával együtt ugrik-e a vízbe.

nosce 2012.04.27. 18:49:49

@inmemancsi:
"máté meg szerientem elitta már a fél agyát"
hát lehet az is egyfajta betegség, de a máj ott előbb szokta feladni :)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 18:51:29

@baileys: Egy valamennyire jellemző példa: láttad már gondolom a Megasztár-Xfaktor-CSISZ előválogatóról készült műsorait. Milyen szereplők (játékosok) jelentkeznek és szerepelnek ott. 80-90%-ban "pusztító alpáriság". Vagyis a tv-műsorokba nem csak kiváló önkritikájú és önfegyelmű, tudatosan élő emberek jelentkeznek. Ha viszonylag szépek, bekerülhetnek az ÉH-ba is.
A Naiva-Broki-féle szál kitűnő lehetőséget ad a női nézők igényeinek kielégítésere (lásd itt a topikot is, mennyit boncolgatják) attól függetlenül, hogy nekünk férfiaknak dög unalom.

inmemancsi 2012.04.27. 18:51:58

@LoveMy: jaj és kiderült? köszi én is, azért kéne máshonnan mert viasaton akadoziki

nosce 2012.04.27. 18:52:03

@LoveMy:
felállt féliker brokija ? Mondjuk én ezt nem szoktam figyelni :)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 18:53:12

@LoveMy: Ne csodálkozz, mint Noémi a párválasztón, hanem bökjed kifele! Lécci!

LoveMy 2012.04.27. 18:54:38

@inmemancsi:
Hát eléggé Edina az a lány, de olyan gyorsan történik, hogy nem tudom 100%-ra mondani!

nosce 2012.04.27. 18:55:13

@Pácsó Ármándó:
vajon ilyen történt már az ÉH történetében ? :)

LoveMy 2012.04.27. 18:56:28

@nosce:
nem tudom, hogy felállt-e, nem volt sátoros jelenet ;)
Amíg Banyus nem nyilatkozott erről, addig nem akarom elmondani! ;)

nosce 2012.04.27. 18:57:36

@inmemancsi:
"is ott van az meg a viasat6-on döcögethető..."

legalább nem kell lassítani, ha meg akarod jól figyelni :)

inmemancsi 2012.04.27. 18:59:33

na már le is fagyott pedig még csak bendi nyávogott

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 19:00:32

@LoveMy: Új körömlakkja van Kírának? Mert akkor esélytelen, hogy észrevegyem.

Vadkörte82 2012.04.27. 19:10:01

@LoveMy: és ha Banyus nem lesz hétfőig akkor addig nem árulod el?..Márk fogdossa magát? x3szor megnéztem???!!

kerdesek05 2012.04.27. 19:10:56

kezdem visszanézni a régi adásokat:) érdekesek..
video.viasat3.hu/series/eden_hotel_2/edenhotel201

első rész, bemutatkozás-Máté vagyok,25 éves, jogásznak készülök, kiegészítve azért sok szórakozással, ha túl sokat bulizok akkor szerintem el fogom veszíteni a fonalat magában a játékban és ezt semmiképen nem szeretném mert el szeretnék jutni a végéig.

nosce 2012.04.27. 19:11:29

@Vadkörte82:
lehet azt kell nézni, h van-e hiba a mátrixban és nem félikert :)

nosce 2012.04.27. 19:23:22

@inmemancsi:
hol tartasz ? A reklám lement már ? :)

inmemancsi 2012.04.27. 19:26:42

@nosce: már megint lefagyott ez a szar bezzeg a reklámbannert azt nyomják

beacska 2012.04.27. 19:26:45

ha Pít ki akarta volna rakatni Kírát, megteszi. Andi ugyanúgy állhatott volna Márk mellé is, de nem tette. Ők Petrát és Renit akarták kitenni. Meg is mondta Pít, így a legfájdalommentesebb...és igaza volt...

Vadkörte82 2012.04.27. 19:29:11

@Pácsó Ármándó: nem valójában Andor nyerítését mentem le csengőhangnak :)

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 19:32:24

@Vadkörte82: Azt mondja Andor Pítnek: Én nem tudok ilyen lányosan nevetni, ilyen langyisan, mint te :-)

Vadkörte82 2012.04.27. 19:33:47

@Pácsó Ármándó: szép bók, ezzel meg lehet nyerni egy ffi szívét :)))

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 19:35:35

@Vadkörte82: Én bírom Andort, olyan vidám kislány :-)

Vadkörte82 2012.04.27. 19:37:37

@Pácsó Ármándó: uccsó kép..sixx elkapta a momentot..ahol valóban gyönyörűűűű..na és persze kislányos :)))

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 19:42:53

@Vadkörte82: :-)
Anikó meg a 4. képen olyan mint egy ugráshoz készülődő nyúl! :-)

Vadkörte82 2012.04.27. 19:45:40

@Pácsó Ármándó: :))) na asszem ma már nem tudjuk meg mit kell nézni csíra-márkon:((

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 19:48:34

@Vadkörte82: Lehet hogy MyLove benézte, csak nem meri megmondani és ködösít :-)

Vadkörte82 2012.04.27. 19:49:41

@Pácsó Ármándó: gyorsan tanul a lány, jól bepromozta a semmit :)))

kerdesek05 2012.04.27. 19:56:01

@LoveMy: szaggat az egész online..

baileys 2012.04.27. 20:00:26

@Pácsó Ármándó: Fájdalom, de ezek szerint én nem vagyok tipikus _női_ néző :D Mert hogy mostanra nagyon unom őket. Bár mondjuk boncolgatni én is szeretek :) Az elején aranyosak voltak egyébként, de onnantól fogva, hogy Edina feladta a játékot és vele együtt lassan Broki is, illetve Edina elkezdte nyilvánosan megalázni magát, már nagyon gáz volt ez az egész. Nekem is eszembe jutottak pont a Megasztár-X-faktor-stb válogatók, és tudom hogy sokan nézték szívesen a "bikicsunájos" emberkéket, de én nem bírom, ha valaki nyilvánosan megalázza magát, vagy mások nyilvánosan megaláznak valakit :( Egyszerűen a gyomrom forog tőle. Valószínű Edinával is ez a legnagyobb gondom, nem bírom nézni, ahogy hülyét csinál magából. És ezért nem tetszett az sem, hogy odautaztatták Broki nőjét, mert ezzel Brokit is és őt is megalázták szerintem.

vernal 2012.04.27. 20:36:06

Érdekesség hétvégére 1:
Idei dán döntő (minispoiler - a hímnős miaz is eljutott a végéig). Az ottani főnyeremény 450000 dán korona (kb 17 millió Ft)

1. rész - www.youtube.com/watch?v=p9arpKSIPPM
2. rész - A hűségpróba - www.youtube.com/watch?v=TGpolhWL-1c

A vágó nagyon durva munkát végzett. Jó lenne egy ilyen döntő nálunk is.

vernal 2012.04.27. 20:45:22

Érdekesség hétvégére 2:

Miss Éden Hotel Norvégiában és Dániában (2010)
www.youtube.com/watch?v=j86YycFHaOQ&feature=related

vernal 2012.04.27. 20:46:16

Érdekesség hétvégére 3:

Miss Éden Hotel Norvégia 2012
www.youtube.com/watch?v=GFjCAFjPK5M

Ditti82 2012.04.27. 21:18:36

A héten másodszor álmodtam magam a hotelbe. :|

beacska 2012.04.27. 21:23:12

@vernal: köszi, hogy feltetted, király volt!

Vadkörte82 2012.04.27. 21:25:25

@Pácsó Ármándó: a mostani norvégban mindenki tetkós..még a norvég HÉ is.

paranyuszi (törölt) 2012.04.27. 21:38:28

Tudjuk már ki az a Syca? :)
Kajak csak ezért ugrottam be...:D

ő-szinte 2012.04.27. 21:51:56

En unom a kis szuszogokat, nem csinalnak semmit:((( Vissza az edenbe Corleonet, Levit, Nikit!!!

kerdesek05 2012.04.27. 22:12:15

de érdekes végignézni ahogy az erős Niki az elején mennyire nekirohant FSZKnak, mert elveszítette a harmadik nap Ádámot: ))))
video.viasat3.hu/series/eden_hotel_2/edenhotel203

kerdesek05 2012.04.27. 22:25:55

@kerdesek05:
Műanyag:Jó sötét vagy Noémi,de tényleg, bazmeg, jó sötét vagy, konkrétan fejberúgnálak
De az volt a kérdés szerencsétlen bazmeg hogy kit küldenél haza
Nem értelmezed a kérdést
Miért ne kiabáljak bazmeg
Nem nem nemcsak konkrétan azt mondtad, hogy az Ádám biztonsággal ott van, az volt a feladat, hogy kit küldenél haza.
Az IQ szinted mennyi, nulla vagy magas?
Na akkor miért nem tudtad felfogni amit kérdeztek tőled.
Kö*g vagy b*meg. szó szerint.

hideg kéz 2012.04.28. 00:49:11

@vernal: Az az elszántság a csaj arcán a labdázás közben nagyon durva. Jó fejek a dánok.

mézescsók 2012.04.28. 00:52:30

@nosce: Nem tudom, hogy eléri-e a betegségszintet, de nagyon rosszul fejezi ki magát, ez tény.

mézescsók 2012.04.28. 01:00:38

@nosce: Nálam is akadozik a Viasat6. Szóval örülnöm kell neki. Hmmmmm.....

kerdesek05 2012.04.28. 02:43:12

Máté kiosztja FSZK-t, aztán Naíva Ádámnak szólítja Mátét, majd Máté kiosztja Naívát.:)...
miközben ő van megsértődve és már tudjuk otthon meg a csaja...:)

17:30-tól:)
video.viasat3.hu/series/eden_hotel_2/eh207_02

lemonkeyface (törölt) 2012.04.28. 03:54:41

@vernal: Fú ez király volt, bár én kitaláltam hogy csak elvágták a picsába örömükbe és azért esett le mind a 2. De jól volt valóban megcsinálva. Viszont a hazaiban kétlem hogy ilyesmi lenne.

Banyus83 2012.04.28. 08:17:50

@LoveMy: Arra gondolsz, amiről beszélnek??? Akkor az már feltűnt az adásban is... :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 09:04:26

@Banyus83: De azt nem is csinálja, a takarót igazgatja maga mellett.

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 10:44:02

@Banyus83: Azt amit te és LoveMy szeretne látni! :-)

LoveMy 2012.04.28. 11:10:45

@Banyus83:
Sziasztok!
Tudtam, hogy rád számíthatok! :)))
Igen, pontosan arra gondoltam, amit beszélgettek, illetve hogy időben mikor történt ez, a párválasztó után! Tehát főként arra, amit az iker mondott és ez már jóval (nekünk legalább is) több, mint egy nappal az exrandi után.
Csak még dolog:
Tegnap este nosztalgiaként, belenéztem az első adások-extrákba:
a 4. extrában az első párválasztó után, amikor már buliztak Edina-Máté beszélgettek (már párként) a bárpultnál. Edina megkérdezte Mátétól: emlékszel, hogy már első este csókot kértél tőlem? Persze, hogy emlékszem - mondja füligszáj mosollyal Máté. Amíg nem jutottak el az első párválasztóig és amikor sutyiban kettesben beszélgettek, Máté többször is kijelentette neki: "veled akarok lenni", jelentés értékű érintések, simogatások és puszilgatások stb. Sőt, már akkor a riportban is elmondta, hogy érzelmileg közelednek egymás felé és nem zárja ki, hogy ebből több is lehet majd.
Erről ennyit, hogy ki tapadt kire, ki kezdeményezte.
Na, de nem azért, hogy ezen lovagoljak, csak jó tisztán látni!

Banyus83 2012.04.28. 11:30:42

@LoveMy: Tudtam én, hogy egyre gondolunk :-D :-D

@Pácsó Ármándó: Mit szeretnénk mi látni? Szerintem azt nem, amire LoveMy gondolt... ;-)

Banyus83 2012.04.28. 11:31:40

@LoveMy: Asszem pácsónak még nem esett le... :-)

paranyuszi (törölt) 2012.04.28. 11:51:20

Amcsi Paradise Hotel preview.. :)
2007-es.. állítólag ott bukott a széria.. Ez sztem az a hotel ahol az első magyar Éden Hotel volt.. :D

www.youtube.com/watch?v=ZigWTGpZkFA

LoveMy 2012.04.28. 11:58:48

@Banyus83:
Mert általában a férfiaknak nehezebben dolgoznak a bitek és a bájtok :D

Banyus83 2012.04.28. 12:05:15

@vernal: Na ilyen döntő nálunk tuti nem lesz...nagyon szimpik a dánok. és ott is van egy meresztgetős szemű, mint melák :-))

Lea de Marron 2012.04.28. 12:11:21

@LoveMy: èn is visszanéztem a hétfoi elozetest és a medencés csaj nem lehet Edina! Neki hosszabb haja, nagyobb popsija, combija van. Amúgy volt olyan, hogy 2 egymást követo héten pasik estek ki, uh. nem lennék meglepve ha lányok jönnének!

LoveMy 2012.04.28. 12:16:24

@Lea de Marron:
Hát nem tudom, nagyon gyorsan lezajlik és sötétben, nem látszik az arca sem. Lehet, hogy nem Edina, bár nem hiszem, hogy Dévid ilyen "rámenős" lenne egy új csajjal, hogy már az első napon így közeledne! Majd hétfőn kiderül ;)

Sziporka 2012.04.28. 12:22:54

@vernal: első videón 3:40-nél az transzi?? :o

Banyus83 2012.04.28. 12:23:28

@LoveMy: Hihihi...hogy miért azt nézik, mit csinálnak??? :-)

@paranyuszi: Szerintem nem itt volt a mi első szériánk...asszem ezt is valahol Mexikóban forgatták...

Sziporka 2012.04.28. 12:31:05

@vernal: Fú de csúnya az összes lány a győztes kivételével :D Neki a körmei is jók :)

LoveMy 2012.04.28. 12:32:35

@Banyus83:

Ezért!!!

Pácsó Ármándó 2012.04.27. 13:10:02
@Móka na: Fölülről a hetedik is egy érdekes cikk :-)

blog.hu/user/52366/tab/activity

;)))

LoveMy 2012.04.28. 12:33:59

És én naíív még meg is néztem az érdekes cikket!
:D

Cathcart_ezredes 2012.04.28. 13:41:40

@paranyuszi:
Én vagyok az utolsó ember, aki vitatkozna veled, de sztem nem ott volt az ÉH1:)
Eléd tárom a bizonyítékom:

www.youtube.com/watch?v=OfcIWTm5DMA
0:05-nál mutatják az ÉH1 szállóját, aztán nézd meg a te videódat 1:19-nél.
Amúgy hasonlóak, de a tiédnél jóval nagyobb a medence is pl.
Mi a jutalmam?:D

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 14:24:06

@Lea de Marron: Hátha! Viszont akkor Hiper nem bunkózna, hanem meghúzná magát!

@LoveMy: Szerintem neked ki van tapétázva a falad Máté-Edina beszélgetésekkel, időpontokkal, kinagyított fotókkal mint a nyomozóknál a filmekben :-)
"Mert általában a férfiaknak nehezebben dolgoznak a bitek és a bájtok"
Én már két kiválasztóval előbbre járok gondolkodásban! :-)
És megdicsérlek, hogy tanulmányozod a szakirodalmat! Bátran buzdítsd erre Banyust is! :-)

paranyuszi (törölt) 2012.04.28. 14:29:44

@Banyus83: @Cathcart_ezredes:
Igazatok van, ez tényleg nem az a hotel.. :)

Ezredes: Jutalom??? :D Miért is, mert felhívtad a figyelmet a bakimra és még bizonyítékot is tettél mellé???? :D::D:D:D:D::D

Cathcart_ezredes 2012.04.28. 14:40:40

@paranyuszi:
Úgy voltam vele, hogy inkább én javítsalak ki, mint holmi B, C, vagy Zs terv. A végén még megvádoltál volna azzal, hogy nem is figyelek rád:P

paranyuszi (törölt) 2012.04.28. 14:45:53

@Cathcart_ezredes: Meggyőző.:D A jutalmad, hogy A maradtál. :D

Vadkörte82 2012.04.28. 15:19:13

@Pácsó Ármándó: @LoveMy: @Banyus83: naaa nem világos nekem sem ki miről mit beszél??????? nem tudok nyugodni amíg meg nem tudom..Edinka haja nem vizes az előzetesben a máté vitánál?

LoveMy 2012.04.28. 15:35:39

@Pácsó Ármándó:

kaaabbbeee
;)

Te meg a gondolkodás...Nap és Plútó távolság :D

LoveMy 2012.04.28. 15:44:39

@Vadkörte82:
Ha esetleg megnézed a csütörtök esti extrát, amikor már a párválasztó buli után a Csíra-iker ágyban beszélgetne. Az a mondat volt érdekes nekem és Banyusnak, amit az iker mondott Edina-Mátéval kapcsolatban. És még az is fontos, hogy ez a mondat az exrandi utáni napon a párválasztó buli után hangzott el!
De nem akarom bővebben leírni, mert már Pácsó zakkantnak gondol, ami nagyon nem szép, pont tőle :(

LoveMy 2012.04.28. 15:46:40

@Vadkörte82:
ja és elképzelhető, hogy Edina haja vizes és 50% hogy Edinával ugrik a vízbe Dévid. De az is lehet ó, hogy mással.
Hétfőn kiderül :)

Vadkörte82 2012.04.28. 15:46:51

@LoveMy: jaa h meg akarta fogni a mellét..jaaaa

Pácsóóó ne rosszalkodj!

2012.04.28. 16:32:08

Miről beszélt Csíra és Záptojás? Fontos tudnom :)

kerdesek05 2012.04.28. 16:53:45

@szerivan: máté+edina párost figurázták ki

LoveMy 2012.04.28. 17:12:45

@kerdesek05:
Hát éppen ellenkezőleg!!!

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 17:19:20

@LoveMy: Nem zakkant vagy, hanem alapos. De ez csak szubjektív észrevétel.

inmemancsi 2012.04.28. 17:31:20

@LoveMy: na mondjad cssak páccsó meg csak álljon el az a doga

melyik a legjobb wellnesses szálló?

kerdesek05 2012.04.28. 18:05:50

Múlt héten volt Matcsi szülinapja, reméljük nem bánkódik már a bent történtek miatt és előre lépett:)
iwiw.hu/i/Major-Mate-Dr-8602874/kepek/profil/kep/126444369

inmemancsi 2012.04.28. 18:27:39

@kerdesek05: azért nagyon ne sajnáld:)))

kerdesek05 2012.04.28. 19:17:26

de sajnálom, szimpi figura ez a máté, csak még fiatal, most tanult belőle úgy hiszem, egy egész ország látta a helyzetét, tuti legközelebb bölcsebb lesz!:)

inmemancsi 2012.04.28. 19:40:06

@kerdesek05: ha szerette volna tényleg anyucit nem csalja meg kamerák előtt, mondta a nő , hogy tudja mátcsika hogy mire harap, mit nem bocsát meg, gondolom megdumcsizták, inkább a két csajt kell sajnálni, hogy ilyennel futottak össze

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2012.04.28. 20:29:40

Ha jól emlékszem, vki egyszer kérdezte, hol van ez a hely Mexikóban?

Nagy nehezen, de ráakadtam:
Farallón és Careyes "tájékozódási pontok" között van egy bazi nagy homokos tengerparti rész, öböl.
Az öböl fölött középen van a "Hotel Éden".
(Aki koordinátákban gondolkozik, annak:
19°24'36.25"É, 105° 0'34.87"Ny)
A Farallón nevű földnyelv végén van a "La copa del Sol" nevű betonfélgömb, az ominózus kilátó, ahol kiejtették Műanyagot!

nosce 2012.04.28. 21:28:08

@LoveMy:
"Ha esetleg megnézed a csütörtök esti extrát, amikor már a párválasztó buli után a Csíra-iker ágyban beszélgetne. Az a mondat volt érdekes nekem és Banyusnak, amit az iker mondott Edina-Mátéval kapcsolatban"

A műsort vágják, simán elképzelhető h az idők a jelenetekben felcserélődnek mert ott logikusabb vagy jobban mutat egy jelenet, egyáltalán nem biztos h amit mutatnak az kronológikus, sőt, sztem jó pár konfot is utólag vettek fel vagy újra...

mex18 2012.04.28. 21:33:35

@CsigaBiga: én itt nem fedezem fel az L alakú medencét, lehet mások kiszúrják

g.co/maps/qhzqs

inmemancsi 2012.04.28. 21:39:58

@nosce: szia na nyilatkozz edina máté ügyben

genevieve 2012.04.28. 21:43:59

@mex18: ezen biztosan nincs olyan

inmemancsi 2012.04.28. 21:47:47

csiga biga aranyos de valaki már megtalálta talán hét elején

nosce 2012.04.28. 21:57:30

@inmemancsi:
szeva mancsika :) Mit/ről nyilatkozzak ?

inmemancsi 2012.04.28. 21:59:30

@nosce: hát hogy milyen csuda jó idő volt, olyan vagyok mint egy malac, úgy leégtem:))

szóval a máté meg edina cuccról, hogy mi a véleményed a csávó/csaj viselkedéséről

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2012.04.28. 22:03:27

@inmemancsi:
Bocsesz...lelkiismeretesen olvasom a hogyvoltokat, erre mégsem emlékszem! :)

mex18: MONDOM AZ ÖBÖL KÖZEPE FELETT!! :)

inmemancsi 2012.04.28. 22:08:10

@CsigaBiga: jaj dehogyis, én csak mondtam, valaki belinkelt valami google képet és ott látszott fentről a medence is, a héten lehetett szerintem, de már meg nem találnám.. megnézem azért mindjárt hétfő vagy kedd lehetett csak szerintem vagy esetleg szerda:)

nosce 2012.04.28. 22:09:30

@inmemancsi:
akkor rád férne egy lemaszírozás :)

én már írtam h Máté be akarta kergetni a lompost a málnásba, és úgy taktikázott wc szív + a levarrás után mondta h mizu a csajával. Ráadásul magára húzta a viasat szerkesztőket mert a riportokban Edina vs csaja sztorin rugózott ha nem teszi eszükbe se jut kiutaztatni ingyért egy közömbös luvnyát Mexikóba , ez így ütött amit viszont Broki árult el, persze nem egy iq fájter . Ami Edinkát illeti egy csajt akit 19-en már megrépáztak 4 év alatt, nem lehet sajnálni csak mert benyelte a huszadikat. És neki is hozott a konyhára ez a kapcsi, mert amilyen bamba a játékban már rég kiesett volna, Persze nem Broki nagy taktikája tartotta bent őket, hanem egyszerűen békén hagyták őket a többiek, amikor meg Pocahontast kicsapták szerencséjük volt nem voltak érintve, jókor nem voltak a nem jó helyen :)

beacska 2012.04.28. 22:10:43

@mex18: nem semmi, ügyes vagy, hogy megtaláltad!
a Google Word-ön egy valamikori pillanatot találsz. Van, hogy évekig nem frissítik. a mi házunk előtt pl. a régi autónk áll ;)))

inmemancsi 2012.04.28. 22:21:46

fehér pamcsi guszcsi kommentelőé az érdem

@nosce: végülis lemaszírozás helyett megkaptam hogy én hülye vagyok:))
szóval egész higgadtan értékelted, egy dolog a furcsa, hogy elhiszed, hogy edinkának már 19-en (be)tették a szépet, szerintem ez tutkó nem igaz, amíg túllesz egy szerelmen az kb fél év min

nosce 2012.04.28. 22:25:20

@inmemancsi:
én csak abból tudok kiindulni amit ö mondott, a 23 éves csajok inkább lefele kerekítenek mint felfele :)

genevieve 2012.04.28. 22:38:17

@inmemancsi: érdekes mikor a teraszt mutatják, közelebnek tünt a tenger...ekkora távolságból, hogy a francba tudta petra kiszúrni a bálnákat??

2012.04.28. 22:40:02

@inmemancsi: Elég könnyen szerelembe esik, 2 hét alatt túl van rajta, 2 hét szomi aztán megint szerelmes. Ne tévesszen meg az ártatlan orcája.

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 22:45:22

@inmemancsi: Lehet, hogy Edina könnyen szerelmes lesz, azután csalódik és újra kezdi mással. Még beleférhet a 19 is, de ehhez kell egy sajátos hozzáállás.
(Gondolom a lemasszírozás csak szófordulat, hűteni kell és hidratálni a leégett bőrfelületet)

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 22:48:39

@genevieve: A bálna nagy, feljött a felszínre tehát mozog. A mozgást könnyebb észrevenni. Mondta azt is hogy "fújnak".

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 22:49:26

@szerivan: Oopsz, pedig nem is olvastalak :-)

genevieve 2012.04.28. 22:50:34

@Pácsó Ármándó: a térképen elég nagy a távolság a part és a hotel között...

ő-szinte 2012.04.28. 22:53:11

@Pácsó Ármándó: te mindenkivel együtt rezegsz;-DDDDDD gyanúúúús nagggyyon gyanúúúúús;-)

inmemancsi 2012.04.28. 22:53:36

@genevieve: a szeme sem nagyon mozgott szerencsétlennek, így valszínű meredten nézett egy pontot a távolban órákig:))@Pácsó Ármándó: hát nem tudom, ha ennyire tapad, akkor két hét alatt nem nagyon tudhatja áthangolni magát én azért sajnálom most épp - ahogy a történetben van benne épp az adások alapján

ja igen, bekentem, de már ráz a hideg is

ő-szinte 2012.04.28. 22:55:55

@inmemancsi: fél év???:-O
ha jön más, hipp-hopp elfelejti;-)
olyan mint a villamos:-) 2 perc múlva jön a másik, és ha már fent vagy rajta, nem is emlékszel, hogy az előzőről lemaradtál;-))))

Hurri Kán 2012.04.28. 22:57:56

@ő-szinte:
Azér' az nem mindegy, hogy egy Combino, vagy egy kimustrált hannoveri. :DDD

genevieve 2012.04.28. 22:59:34

@inmemancsi: vegyél be lázcsillapítót...

2012.04.28. 23:01:00

@inmemancsi: Le is fogsz vedleni mint Záptojás homloka? :O

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 23:04:27

@genevieve: Ha a legszélét nézzük kb. 1km. Sík vidéken 4-5km ellátsz szabad szemmel, magaslatról még távolabb. Ők magasabban vannak, szóval szerintem simán láthatta.

@ő-szinte: Nem mindenkivel :-) Meg ez nem is volt olyan bonyolult dolog.

@inmemancsi: Ha ott hagyják hamar, mert csak 1 éjszakára kellett, akkor muszáj áthangolnia magát, mert egyedül maradt.
Ha esetleg szédülés és hányinger is van, akkor összeszedhettél egy napszúrást is :-(

inmemancsi 2012.04.28. 23:04:31

@genevieve: köszi, kibírom, nem szed gyógyszert
@szerivan: záptoji mért záptoji és mér már nincs homloka? a horpadtfejű azt hittem dávid..

2012.04.28. 23:08:30

@inmemancsi: Márk a Záptoji, a tojást nem kell magyaráznom, és akkor zápult meg mikor Csírát akarta kirakni. Van homloka :DDDD csak leégett és sebesre hámlott.

inmemancsi 2012.04.28. 23:10:04

@Pácsó Ármándó: én valahogy nem hiszem ezt a 19 dolgot, na ezt úgyse tudjuk meg (szerencsére) de a szuszogásáról szex közben leszokhatna lehet segítene..

szerencsére nem, elég ez, vörös hajam van, úgyhogy nagyon érzékeny a bőröm, szenvedek:(

szerikének üzenem arcom és nyakam bekentem még reggel - fényvédős a kérem, úgyhogy fejem, nyakam hófehér maradt, egész hülyén néz ki:))

ő-szinte 2012.04.28. 23:11:32

@gyvy: bakker, csak combinora szállunk fel;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
nem tanultál semmit? hiába oktatlak?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

genevieve 2012.04.28. 23:11:37

@inmemancsi: oké, de akkor a tarkódra és a homlokodra tegyél vizes borogatást...

inmemancsi 2012.04.28. 23:17:16

@genevieve: hát jó de már így is ráz a hideg - nem is éreztem, ahogy leégtem -mert annyira fújt a szél és avíz nagyon hideg volt úszás közben:(

inmemancsi 2012.04.28. 23:19:10

@Pácsó Ármándó: na ez sértés volt, nekem eredeti - gyönyörű - vörös hajam van, nem sárgarépa színű festék, mondjuk ma produkáltam a noémi értelmi szintet ezzel a leégés dologgal:)))

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 23:21:01

@inmemancsi: Csak vicc volt! Az eredeti vörös hajadhoz zöld szemet kaptál?

genevieve 2012.04.28. 23:21:05

@inmemancsi: mikor fúj a szél akkor a legveszélyeseebb napozni, nem érzed annyira, hogy tűz a nap...főleg, hogy fehér a bőröd, ilyenkor csak fokozatosan szabad elkezdeni a napozást...fél órával szabad kezdeni

ő-szinte 2012.04.28. 23:24:30

@genevieve: az sok:-)
15 perc alatt leégsz...

inmemancsi 2012.04.28. 23:26:54

@Pácsó Ármándó: bibi igen, pontosabban zöld néha kékes beütéssel:))@genevieve: nekem nem szabad napozni:( de ha bekenem magam fényvédővel fehér is maradok egész nyáron:(, hülye voltam azt hittem tavasz van még, akkor szoktam néha napvédő nélkül is lenni a napon -de már tényleg armageddon van vagy mi ezek az é vszakok és időjárás dolog...

genevieve 2012.04.28. 23:33:44

@inmemancsi: attól, hogy május van ma már legalább 30 fok volt, tehát égetett a nap....
én viszont nem égek le, ma is elaludtam a hintaágyon:-)) meg se látszik, hogy napon voltam:)

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 23:35:20

@inmemancsi: Volt egy munkatársam egy idősebb férfi, aki sokat dolgozott nyáron otthon a földjükön. Persze hosszú nadrágban, hosszú ujjú ingben, nyakig begombolva. Nyár végén úgy nézett ki, mint a sakk készletben a világos futó: hófehér test és fekete fej :-)

Az is lehet, hogy vetített a 19-el Edina.

(Nekem is kékes-zöld szemem van :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 23:38:48

@genevieve: Nem, közönséges seszínű-barna :-)

genevieve 2012.04.28. 23:39:57

@Pácsó Ármándó: az a 2 nap:-)))

a seszínű barna közönséges?:-)

inmemancsi 2012.04.28. 23:40:34

@genevieve: még csak április van:)) akkor szép barna lehet a bőröd@Pácsó Ármándó: nekem zöldes-kék:) és a hajad milyen színű?
egyébként én is érdekesen nézek ki most... fürdőruci lenyomat és fehér fej + nyak:))
visszatérve én sajnálom edinát, be lett fűzve, és vannak akik ilyen téren mindig naivak maradnak - én is:)) az meg tényleg szemétség mátétól, hogy ezek után is hazudott neki, ezért nem hiszem, hogy máté annyira odalenne kinti nőért és furdalná annyira a lelkiismeret, mert tudhatnák, hogy esetleg csak akkorbocsátathatná meg -egy rövid időre - a nyilvános csalást, ha nyilvánosan vállalná edina előtt is hogy a nőjét szereti

mex18 2012.04.28. 23:42:13

Igazából, csapatmunkára gondoltam, azé hagytam, no de mind1

Ahogy fentebb is megtalálták már:
g.co/maps/5fjne

genevieve 2012.04.28. 23:44:03

@inmemancsi: nem, seszínű fehér:-DD

máté a mostani viselkedése miatt szemét, simogathatja edina, azt elviseli, de ne bújjon hozzá...
és bizonytalanságba tartja.....

ő-szinte 2012.04.28. 23:44:43

@inmemancsi: máté egy igazi genyó:-(
egyik csajt sem érdemli meg, mert egy önző dög és magán kívül nem sok minden érdekli:-(

ő-szinte 2012.04.28. 23:46:18

@genevieve: ez a bizonytalanságban tartás a legtöbb önző pasi kedvenc eszköze...:-)

genevieve 2012.04.28. 23:50:33

@szerivan: na igen, és mint tudjuk ezt lehet csípni a valóságsók szereplőiben...minél genyábbak, annál jobb...csinálják a műsort ugyebár:-)

inmemancsi 2012.04.28. 23:51:01

@genevieve: hát a fehér nem seszínű, de akkor szerencsés vagy, hogy nem égsz meg!!

igen, pontosan és úgy is fogalmaz, hogy pld. most nem kér babusgatást
@szerivan: á én hülye vagyok, nem adnám 25 milkáért a gerincem, de én hülye vagyok

azon viszont nagyon röhögnék, ha kiderülne, hogy edinka játszott a 25v milkáért jobban és mondjuk amikor eldobná azt a valamit mondaná, hogy egyébként meg kapd be..:))

2012.04.28. 23:53:56

@genevieve: Már én is sajnálom Edinát, de tökéletesen megértem Mátét, hogy nem mondta el a randit. Gusztustalan húzás volt kívülről belenyúlni ilyen szinten a játék menetébe. Hiteltelen lett az egész műsor, hogy külső infóval csinálnak ki lelkileg egy szereplőt.

2012.04.28. 23:54:47

@inmemancsi: A gerince már rég odavan, ha lett volna neki nem kerül ebbe a szituba.

Pácsó Ármándó 2012.04.28. 23:56:39

@genevieve: A medve a barna, a hajra csak azt mondják :-) Közönséges, mert egyszerű. Nem égővörös, nem éjfekete, nem mézszőke és a gesztenyebarnához sincs semmi köze :-)

@inmemancsi: Ja, hogy volt fürdőruci is! :-))
Zöldes-kék? Kékes-zöld? Türkiz! :-))
Máté - én úgy gondolom - eléggé a pénzre hajt és a hozzávezető úton is jól akarja érezni magát. Edinában pont megtalálta azt akivel ezt megteheti. Régebben már írtam, hogy a kinti csajjal csak lazább kapcsolatban lehetett, vagyis már ismeri egy ideje, voltak szorosabban is együtt, de mostanában már nem annyira.

genevieve 2012.04.28. 23:56:54

@szerivan: de azt pl.mondhatná, hogy ne haraguj rossz paszban vagyok, majd elmúlik kérek egy kis türeltem...igy csak szopatja edinát...

inmemancsi 2012.04.28. 23:57:44

@szerivan: igen teljesen igazad van, ez a jelenet valahogy nem illik bele az egész műsorba, hippernek is beviszik a csáveszt, vagy leventének a nőjét?

genevieve 2012.04.28. 23:58:47

@Pácsó Ármándó: az egyszerű is lehet nagyszerű:-)

2012.04.28. 23:59:37

@genevieve: A maga módján jelezte neki, de ebből jól nem tud kijönni.
@Pácsó Ármándó: Azt hittem, hogy pasi vagy.

ő-szinte 2012.04.29. 00:00:51

@genevieve: persze, de van egy határ;-)

genevieve 2012.04.29. 00:01:49

@szerivan: a maga módján? mikor folyamatosan azt nyomja a riport szobába, hogy edina szerinte többet érez és nem tudja palástolni az érzéseit...ergó tudja, hogy milyen szerelmes libuska

ő-szinte 2012.04.29. 00:03:20

@Pácsó Ármándó: te vmi kapcsolatszakértő vagy, vagy csak belenéztél a gömbbe és látod?:-DDDDDDDDDDDDDDDD

inmemancsi 2012.04.29. 00:03:26

@Pácsó Ármándó: hát ja, mivel usziban voltam ha meztelenül úszom kikaptak volna a medencéből:)) igen egyetértünk,szegény látogató hölgy nem az élete szerelme

ő-szinte 2012.04.29. 00:04:31

@szerivan: pufi, te mindig azt hiszed:DDDDDDDDDDDDD

inmemancsi 2012.04.29. 00:08:44

@genevieve: igen egyetértek,

jó éjt!

kerdesek05 2012.04.29. 00:13:00

@genevieve: csalóka a kép panorámából, meg itt a google mapsen is. full panorámában lazán látható pár száz méterről egy hajó, bálna:) tapasztalat.

genevieve 2012.04.29. 00:18:08

@kerdesek05: azért kiváncsi lennék, hogy ez a félgömb micsoda:-)

mert úgy tűnik nem vízduzzasztó gát:-)

2012.04.29. 00:19:40

@genevieve: Mióta találkozott a barátnőjével mondogatja, hogy rossz a közérzete.

kerdesek05 2012.04.29. 00:19:53

érdemes elkezdeni nézni az elejétől éh2-t, elég vicces , hogy volt egy Muzsikus egy kiállhatatlan pali aki vitte az egészet aztán meg Hiper kibaszta picsába és Pít azóta mit összetaktikázott:)

genevieve 2012.04.29. 00:22:11

@szerivan: ja persze, azért arra vigyáz, hogy edina szeméről ne hulljon le a hályog:-)
nehogy kibassza a következő párválasztón:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 00:25:19

@genevieve: Nekem még kilátónak se tűnik igazán. Valamit csak tartottak benne, ha már félgömb

@szerivan: Álmos!

kerdesek05 2012.04.29. 00:27:44

@genevieve: ha tudnék spanyolul könnyebb lenne..

genevieve 2012.04.29. 00:28:09

@Pácsó Ármándó: elég furcsa építmény:-)

és egy keskeny, alig megtámasztott lépcsősor vezet fel....

genevieve 2012.04.29. 00:28:50

@kerdesek05: tedd be a gugli fordítóba:-))

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 00:34:07

@genevieve: Először arra gondoltam, hogy tüzet gyújtanak benne, de nem is tudom. Mondjuk keselyűket tudnának etetni belőle, de azt meg minek?

AdnamA 2012.04.29. 00:35:01

A Dán Édent nem ugyanazon a helyen forgatták, ahol az Éden 2?

Nekem ebből a videóból úgy tűnik a medence miatt:
2. rész - A hűségpróba - www.youtube.com/watch?v=TGpolhWL-1c

2012.04.29. 00:40:43

@genevieve: Okos fijú...
@Pácsó Ármándó: Szóval csaj, értem.
@ő-szinte: Máté nem tudja mert kizökkentették a játékból. Pít meg olyan mint egy angolna, ügyesen lavíroz, a fiúk tisztelik a lányok szeretik.

AdnamA 2012.04.29. 00:45:18

www.stylemagazin.hu/hir/Nyaralj-az-Eden-Hotelben-heti-11-millio-forintert/5016/
a cikk szerint ez a "hotel" adott otthont az Éden2-nek, de nekem nem áll össze a kép teljesen az Édenes kinézettel. :-/

ő-szinte 2012.04.29. 01:03:40

@szerivan: mi a faszt szeretnek píten?:-O egy féreg!

genevieve 2012.04.29. 01:04:36

@Pácsó Ármándó: először a lyukak miatt gondoltam azt, hogy duzzasztó gát...

ő-szinte 2012.04.29. 01:04:36

@szerivan: pufi ezt megkaptad már megint-;-DDDDDDD
amúgy pasi:-)

genevieve 2012.04.29. 01:08:17

@AdnamA: egy picit másként néz ki:-))

kerdesek05 2012.04.29. 01:31:48

@genevieve: Niki szerint kilátó, jó volt végignézni a részt:)
video.viasat3.hu/series/eden_hotel_2/eh222_02

kerdesek05 2012.04.29. 01:34:45

@AdnamA: ez nem az a hotel. Ez a hotel amit írnak az északabbra van az öbölben konkrétan.
Az ÉH2-ről meg sehol nincs infó.
Tele a part , meg a dombok ilyen vityillókkal, az ár az azonos lehet:)

kerdesek05 2012.04.29. 01:37:41

@AdnamA: azért az nem semmi, hogy ők már a 8. sorozatnál tartottak:)
www.youtube.com/watch?v=iR1zaS_rNtU&feature=related

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 08:05:27

@kerdesek05: @genevieve: Most látom milyen lukacsos. Akkor viszont mégis lehet benne nagy tüzet gyújtani estére, messziről szépen világít.

Sziporka 2012.04.29. 12:00:18

@AdnamA: Mit írnak a papírra az elején? :o

Sziporka 2012.04.29. 12:09:17

@kerdesek05: a cikk szerint ez egy olyan műalkotás, aminek egyrészt célja az is, hogy kilátó legyen meg kulturális tér, és közben modern művészeti alkotás (van ilyen hogy land art, most hallottam róla először, ahol a különleges tájakat összevonják valami modern művészeti alkotással).

És akkor ez különleges mert ott van egy modern cucc a vad természetben ami egyfajta ellentét, meg lehet használni arra,amire akarják (felmásszanak rá,szervezzenek valamit a közepébe stb).

sokat szóismétlek,fáradt vagyok bocsi:)

hétfő-kedden lesz Hoteléden?:)

kerdesek05 2012.04.29. 12:58:42

@Sziporka: lesz műsor viasat/port szerint

EXO 2012.04.29. 13:26:59

Azt valaki meg tudja nekem magyarázni, hogy ez a szánalmas majomparádé miért köti le az emberek 90%-át?
És ráadásul miért az ilyen szintű idiótákhoz kell igazodni?
Ezt be kéne tiltani, az ilyen idiótákkal pedig gázkamrába.

kerdesek05 2012.04.29. 14:32:16

@EXO: valószínű azért mert az a sok szarság ami a mindennapok során ránk zúdul, azt ezzel a kikapcsolással ütjük el. valaki egész nap valaki ha csak van szabad ideje.
mivel gyanítom neked nem ez a preferencia központod így nem is nagyon tudjuk megmagyarázni miért is nézzük ezt.
a jelenben ezt tartjuk érdekesnek, aztán majd két hónap múlva valami mást:)

genevieve 2012.04.29. 14:45:09

@kerdesek05: @Pácsó Ármándó: @Sziporka:

jaja, valami kultikus hely ahol a természet, a nappal és éjszaka energiái összegyülnek...

de az is lehet, hogy a földönkívüliek hagyták ott a tésztaszűrőjüket:-))

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 15:35:49

@genevieve: Melák is csináltat ilyet a kertjébe kicsiben, Niki emlékére :-)

ő-szinte 2012.04.29. 16:23:51

Csíra helyében összeállnék Mátéval. Sztem erős páros lehetnének és nem zavarnának be a hormonok.

kerdesek05 2012.04.29. 16:53:25

@ő-szinte: csíráról nekem mindig egy pattogó labda jut az eszembe...:)

ő-szinte 2012.04.29. 17:08:52

@kerdesek05: most ez játék szempontjából lényegtelen:-DDDDDDDDDD
én amúgy bírom:-)
és mátéval elvihetnék a végéig...

Sziporka 2012.04.29. 17:16:18

@ő-szinte: hú jó páros lenne, de vajon melyik dobná el előbb?:D

kerdesek05 2012.04.29. 17:19:01

csíra menjen ki a betonteknőhöz aztán szavazza ki valamelyik új beköltöző!

Mennyi párválasztó ceremónia van még a végéig?
azaz hány hétig tart még?

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 17:19:13

@ő-szinte: De ehhez először ki kellene esnie Márknak vagy Edinának. Vagy nagyon összevesznie Máténak Naivával.

ő-szinte 2012.04.29. 17:35:21

@Sziporka: ez jó kérdés:-) de van egy olyan tippem, hogy máté...;-)
mert kis sunyi geci;-)

ő-szinte 2012.04.29. 17:37:40

@Pácsó Ármándó: hát ez utóbbi, azért érik, ha jól látom;-DDDDDD
de valóban úgy lenne lehetséges:-)
és sztem műsor szempontjából meg kifejezetten kívánatos lenne ez a dolog...

kerdesek05 2012.04.29. 17:47:40

Akkor össz-vissz 4 db! párválasztó ceremónia lesz a fináléval együtt.
Azaz 3,+1
nem sok..

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 18:51:12

Nemrég az Éden hotel szereplőit meglátogatta egy pályaválasztási tanácsadó, aki a következő "foglalkozásokat" ajánlotta nekik:

Krisztián - műanyag feldolgozó
Petra - pókerjátékos, próbababa
Pít - szereplőválogató (castingos), hoteligazgató :-)
Kíra - szabotőr
Levi - vízvezeték szerelő, pincér
Anikó - a Speed reklámarca
Márk - dublőr, kamikaze pilóta
Noémi - rúdtáncos, spion
Dávid - szoftverfejlesztő, tolmács
Edina - gésa
Máté - kettős ügynök, vájár
Reni - statiszta

LoveMy 2012.04.29. 19:35:58

@Pácsó Ármándó:
Szia ;)
Egész jó ez a pályaválasztási tanácsadós section is! :)

Remélem jól telt a hétvégéd, bár tegnap kissé morózus véleményed volt rólam.

Valaki kérdezett egy mélyreható kérdést tőled, de nem kapott választ! ;)

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 19:43:19

Szia! Köszi!

Még nem akarok kizökkenni két napig a hétvégi hangulatból. Bocs, előfordul hogy kritikusabb vagyok a kelleténél. A Szűz oldalam :-)

Nem baj :-)

LoveMy 2012.04.29. 19:51:13

@Pácsó Ármándó:
Most te haragszol?
Mert furcsa...

Szóval nem árulod el!
Ez jelent valamit ;)

LoveMy 2012.04.29. 19:52:31

@Pácsó Ármándó:
De ha gondolod priviben elmondhatnád, hogy mi a gond, úgy is rég írtál! ;)

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 20:00:56

@LoveMy: Nem haragszom, most jó kedvem van :-)

genevieve 2012.04.29. 21:33:10

nézi valaki a célszemélyt?

AdnamA 2012.04.29. 21:57:34

@kerdesek05: Én a cikknek "elhittem" hogy AZ a hotel, csak fura volt, hogy nem látom a hasonlóságot :-) Amúgy honnan tudod ilyen pontosan? :-D

Am...köszi az infót!

AdnamA 2012.04.29. 21:58:25

@kerdesek05: Őszintén, ha ilyen lapos marad a műsor, mint mostanság, akkor nálunk nem hiszem, hogy lesz 8. széria! :-)

AdnamA 2012.04.29. 22:01:11

@Pácsó Ármándó: Ez nagyon jó :-D

(amúgy ezért szerettem olvasni ezt a kommentelős blogot, mielőtt regiztem, mert néha sírva röhögtem a hszeken!)

Pácsó Ármándó 2012.04.29. 22:33:23

@AdnamA: Köszi!

Az mondták az előbb a viasat reklámban, hogy holnap egy új lakó érkezik. Vajon fiú lesz vagy lány?

genevieve 2012.04.29. 22:46:33

@Pácsó Ármándó: remélem végre egy jó pasi:-)))

kerdesek05 2012.04.29. 23:05:07

@AdnamA: a google mapson világosan látni hol van az eden villa, és tele a part a careyesi öbölben ilyen villákkal, nagyon jól lehet látni ezt a google mapson is

kerdesek05 2012.04.29. 23:05:57

@AdnamA: majd a következőben kissé butább, kissé droidabb, taplóbb játékosokat hívnak be aztán meg lesz oldva a műsor:)

kerdesek05 2012.04.29. 23:06:47

@Pácsó Ármándó: lehet lány, mert aki beszórnak a vízbe az előzetesben elég fura, nem illik a külleme hátulról a bent lévőkre:)

kerdesek05 2012.04.29. 23:08:39

Nem tudom milyen gyakran frissít a Google Maps és a Bing, de a villát a google mapson látni, a Bingen meg nem.
Gyanús, hogy a villa nem régen épülhetett, pont az ilyen játékok kiszolgálására.
És honlapja sincs sehol, vagy üdülési információja..

kerdesek05 2012.04.29. 23:10:15

@kerdesek05: és a betonkilátó sincs rajta a Bingen..

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 00:00:40

@kerdesek05: Én még a srácot se ismerem fel amelyikkel a vízbe esik.

kerdesek05 2012.04.30. 00:24:26

Anikó 6 évig casinózott.
Ott vajon mennyire volt Hiper?:)

AdnamA 2012.04.30. 00:25:56

@kerdesek05: Köszi, megtaláltam :-) Nem semmi hely, meg úgy az egész part...

AdnamA 2012.04.30. 00:28:35

@kerdesek05: Nem így gondoltam. Inkább talpraesettebbek legyenek. Ne is tudom ki írta, de milyen igaz volt. Amit hétfő-kedden nagy nehezen összetaktikáztak a csütörtöki párválasztóra feledésbe merült. Szóval nem egy "agyalós" társaság.

kerdesek05 2012.04.30. 00:45:17

www.life.hu/legykepben/20120305-osszeallt-az-eden-hotel-sokkolo-csapata.html

" Máté maga az élet császára: az eddig megélt huszonöt évének jelentős részét a bulizás töltötte ki. Szétcsúszott ábrázata alapján erős a gyanú, hogy egy kétnapos afterpartit szakított félbe a bemutatkozó kisfilmje forgatása miatt. A szabályokat utálja, dolgozni nem szeret, a pénz neki nem számít, ezért állítólag brókerként keresi meg a züllésre szánt pénzmagot. "

Máté nyitása már az írott sajtóban is rendben volt:)

ő-szinte 2012.04.30. 00:59:56

@kerdesek05: nem azért, lehet, hogy csak nekem van magasan a zingerküszöböm, de könyörgöm, legalább sokkolnának...:-O :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
há ezé imádkozunk minden nap!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
DE NEM!

LoveMy 2012.04.30. 08:10:48

Sziasztok!

www.femina.hu/hazai_sztar/eden_hotel_2/eden_hotel_2_edina_mate

Most is Máté viselkedése a taszító, és nem kettejükről szól a vita, hanem valami taktikai affér, amit mindketten másként értelmez. És a legegyszerűbb megoldás, hogy ott hagyja Edinát.

LoveMy 2012.04.30. 08:52:26

Az exrandin felfedeztem egy érdekességet:

"- Hány párod volt..Edináig? - ex
- 6 vagy 7 - Máté
- Az sok, nem? - ex
- Sok, de van egy, akivel együtt vagyok, közben volt, hogy szét kellett menni. Most is ővele vagyok, benne megbízom és ő is bennem - Máté."

A beszélgetés elején már Edinának hívja az ex, de Máté utána sem nevezi nevén.
Vagy ez is egy jól összevágott anyag.

nosce 2012.04.30. 09:20:37

@Pácsó Ármándó:
"Én még a srácot se ismerem fel amelyikkel a vízbe esik."

a google mapsen sincs rajta ? :)

Müszélia 2012.04.30. 10:13:56

nem is olyan sok ez a bruttó 25 milka. úgy értem, azért, amit elvárnak érte. azt nem lehet, hogy ne nyerje meg senki?
esetleg a maci.

raspberrypie 2012.04.30. 10:36:57

amúgy az egyik dán éden hotelben az amalie szigethy magyar származású? O_o

paranyuszi (törölt) 2012.04.30. 10:56:06

@Müszélia: Amit elvárnak? :D Enni, inni, napozni, bulizni, sz*xelni... :D
Sztem vannak olyan helyek ahol ennyi pénzért sokkal magasabb az elvárás... :D

Banyus83 2012.04.30. 11:13:52

@LoveMy: Szia!! Szerintem azt kérdezi az ex, hogy hány párod volt eddig....de nem tuti, mert most nem tudom visszakeresni...:-)

@kerdesek05: Ez egy tök jó kép Edináról!

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 11:15:37

@nosce: Majd kerdesek05 megkeresi neked :-)

@LoveMy: Úgy tűnik megfogja a lány fenekét.

LoveMy 2012.04.30. 11:38:12

@Banyus83:

www.femina.hu/hazai_sztar/eden_hotel_2/eden_hotel_2_edina_mate

Lehet...most elbizonytalanítottál:

-Edináig
-ezidáig
-eddig

???

@Pácsó Ármándó:
Ezt már írtam, hogy Dévid nem olyan merész macsó, hogy egy új beköltözővel megengedhetné ezt a vizbeugrós-fenékfogós manővert, de Edinával, aki nagyon tetszik neki, már lehet, hogy bevállalhatja...de egyébként nem egyértelmű ez a pillfelvétel.
De majd ma kiderül :)

(Olvastad?)

kerdesek05 2012.04.30. 11:55:04

@LoveMy: jaj szegény Edina:(
annyira nem jó így látni..

kerdesek05 2012.04.30. 11:57:20

Axe angyal, casting, Edina 1:47-től, 2:22-től, 4:29-től
tv.gamestar.hu/video/axe-angyalok-mindenutt

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 12:25:36

@LoveMy: Lehet, hogy Noé befestette a haját feketére :-)
(Igen, olvastam!)

Banyus83 2012.04.30. 13:27:27

@LoveMy: Na, az is lehet, hogy ezidáig... :-)
Én is egyfolytában azt vizslatom, hogy Edina-e az a csaj...

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 13:33:43

@kerdesek05: Nemtom, néha gyanúsak
Nekem ez a kedvencem most. A zenéje is és a szerelmes angyalka is :-) www.reklamadatbazis.hu/e107_plugins/lyrics_menu/lyrics_song.php?l_id=3916

@Banyus83: Rövidebbnek tűnik a haja

LoveMy 2012.04.30. 13:39:50

@Banyus83:
már úúúgy úúútálom ezeket a rohadt jól összevágott előzeteseket, direkt húzzák a jó népet, hogy mi lesz...
:)

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 13:55:18

@LoveMy: Nekem a Levi-Anikó vita tűnik feltupírozottnak. Amikor LMZ utána nyilatkozik, azt nem Anikóról mondja, legalábbis szerintem.

LoveMy 2012.04.30. 13:59:45

@Pácsó Ármándó:
de a Csíra akkor miért mondja a riportban:
"- Akkorát belerúgott Leventébe!"

Nálatok is meleg van? ;)

Snoopyzit29 2012.04.30. 14:44:51

@LoveMy:
Én siófoki vagyok, itt hulla meleg van. Csak szédelgünk, mint a legyek :-P

Nem találtatok véletlenül valami spoilert a mai adással kapcsolatban. Minden adás előtt valamilyen oldalon el-el lehetett csípni valami hírmorzsát, de most semmi.

kerdesek05 2012.04.30. 14:53:25

@Pácsó Ármándó: szerintem meg de, így viszont tuti nekik valamiféle küldetésük lehet

Banyus83 2012.04.30. 14:58:26

@Pácsó Ármándó: Hát igen, én is úgy látom....azért is nem tudom!

@LoveMy: Nekem is elegem van az ilyenekből :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 15:22:32

@LoveMy: @kerdesek05: Kíra még az elejéhez tartozik, utána amit Levi mond valakiről,hogy nem törődik a következményekkel,az már szerintem nem Anikóra vonatkozik. Bár Hiper is tök nyugodtan beszél Leventéhez, meg a többiek is nyugodtan ülnek, lehet hogy valami kérdezz-felelek játék van megint.
(Nálunk kb. 30 fok van, de grillezünk az árnyékban. Ha nem csináltam 50 rablóhúst akkor egyet sem :-)

LoveMy 2012.04.30. 15:39:49

@Pácsó Ármándó:
Lehet, hogy igazad van!
Esetleg valami mai, újabb sporid?

Te ilyen nagyon ügyes vagy!
Le a sombréróval!
HMMMMMMMM, MILYEN FINCSI LEHET!
De jó is lenne ott lenni ;)
Fénypostával kérek szépen!
;)

LoveMy 2012.04.30. 15:41:14

@Snoopyzit29:
De neked legalább ott a Balcsi,
vagy még nem fürdőképes a víz?

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 15:56:34

@LoveMy: Nem szeretem előre tudni a dolgokat, majd adáskor ráérek meglepődni.

(Küldöm fénypostával, nyisd ki gyorsan az ablakot! Megy egy kis franciasaláta is,ha szereted. Te honnan írogatsz?)

LoveMy 2012.04.30. 16:33:10

@Pácsó Ármándó:

Nem lesz ám ez így jóóó!
Egyre jobban felcsigázol! ;)
Mindegyiket imádom!
Váááárom!

inmemancsi 2012.04.30. 16:55:37

@LoveMy: sziasztok, megnéztem edina máté "vitát" köszi aki belink. szerintem edinát dobja vízbe az a vízfejű dávid gyerek és máté erre mondja, hogy mi lesz ha őt ejti ki, tuti látja vízfejűnek bejön acsaj edinka meg elkezhdhetne kokettálni vízfejűvel mátécska rögtön odalenne érte megint

LoveMy 2012.04.30. 17:03:21

@inmemancsi:
én is valami ilyesmit gondoltam, azért is írtam az előbbi hsz-mnél, hogy Dévid nem olyan merész, hogy az új csajra (ha pl egy új csaj jönne be) így rámásszon.
én is örülnék, ha Mátét enne a fene, féltékenykedne Edinára.

Snoopyzit29 2012.04.30. 17:11:14

@LoveMy: Még nem fürdőképes a víz vagy könnyen kétoldali vesemedence gyulladás lehet a következmény :( Még csak 1-2 napja jobb az idő. A Balatonnak kell egy masszív 2 hét 35 fokos idő, hogy felmelegedjen, főleg így a legelején még nagyon hideg. Bár láttam ma pár merész próbálkozót, de nem sokan vállalták be.
Visszatérve ÉH-re. Az egész mai részből Hiper-Levente fonalat várom. Lehet megint csak úgy van megvágva tényleg az előzetes, hogy jó félrevezető legyen...

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 17:19:04

@inmemancsi: De nekem úgy tűnik a vízbevitt csajnak rövidebb a haja, mint Edinának. Levágatta?
Az már elhangzott a reklámokban, hogy lesz egy új beköltöző ma. Ha bárki ölelgeti Mátén kívül Edinát az gyanús, eddig senki nem volt ilyen viszonyba vele. Lehet, hogy behozzák Edina volt szerelmét?

inmemancsi 2012.04.30. 17:20:36

@LoveMy: reménykedjünk, hogy edina beújít valamit és nem ártana elkezdenie taktikázni is

LoveMy 2012.04.30. 17:48:01

@Pácsó Ármándó:
Tudod...
Az ÉH-ben báááármi...
Lehet, hogy Dévid is átlát a viszonyukon (szocped:)) hogy Máté már nem úgy viszonyul Edinához és úgy gondolja Dévid, hogy eljött az ő ideje!

inmemancsi 2012.04.30. 17:49:05

@Pácsó Ármándó: vagy az ikertestvérét, az jó lenne megszívatni mátét:))

LoveMy 2012.04.30. 17:56:35

borsonline.hu/cikk.php?id=56829

Egyáltalán nem sajnálom, SŐT!
Elég NAÍV, hogy hagyta két évig ezt.
Viszont az, hogy LMZ-t miután megismerte milyen TÁRS, és mindennek ellenére így viselkedett vele, szégyellheti magát!

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 18:26:06

@inmemancsi: :-)

@LoveMy: Cikk Anikóról. Lehet,hogy hamarosan távozik?

LoveMy 2012.04.30. 18:27:42

@Pácsó Ármándó:
Huuu, tényleg!
Erre nem is gondoltam!

(Még nem ért ide :(
Viszont én küldtem ;)

Pácsó Ármándó 2012.04.30. 19:13:23

@kerdesek05: Ja!
Van már új poszt, érdekességekkel! :-)
süti beállítások módosítása