Hogy volt?

Kemény motorosok 1x02 - Magvak

2012. április 23. 15:00 - szepi79

Új nap virrad a kemény fiúkra, épp nagyon keményen hegesztik a hegesztenivalót, Elvis érkezik, szintén keményen, kezében papírzacsi. Hamar kiderül, mit hozott: muffinokat sütött a drága, a srácok rápusztulnak, Elvis meg büszke, az ő sütijében semmilyen mesterséges szar nincs, bioliszt, barnacukor; Szőke cannabis-származékokban is reménykedik, hiába. Vörös érkezik, leszállították a villámló botokat a Kilenceseknek, akik boldogan tejeltek (pedig a múltkori részben még külön ki is emelték, hogy a fekák már kifizették jóelőre a cuccot, na mindegy, nem ez lesz az egyetlen következetlen dolog a sorozatban), névre szóló borítékokban osztja a zöldhasúakat, Szakáll persze kimarad a szórásból, az arcáról leolvasható az evolúciós törzsfejlődés fájdalma. Dzsúz érkezik, gond van, a város ügyeletes Józsaruja jobban szét akar nézni a leégett raktár körül. Tpzs próbálja elrejteni a hullákat, meg tesz egy erőtlen kísérletet arra, hogy elhajtsa Józsarut holmi "nem a te hatásköröd" indokkal, balszerencséje ez utóbbi megcsinálta a háziját: megtalálta a a fickót, akinek az lett volna a dolga, hogy vigyázzon a raktárra, csak szerencsétlennek már volt 3 golyó a hátában, ráadásul Sármosban halt meg, így aztán a nyomozás kiterjed a "baleset" helyszínére is.

A Klubban Vörös és Peggy közösen aggódnak jól, hogy Szőke nehogy meggárgyuljon, mint az apja, kapunk egy elejtett félmondatot arról, hogy talán ennek a kettőnek köze volt a néhai John Teller "balesetéhez". (Érdekes, milyen gyakoriak errefelé a motorszerencsétlenségek.) Vörös telefont kap, a városka helyi főzsarujától, (aki egyébként nemrég lett túl egy sikeres rák-kezelésen, és állandóan parázik valami miatt, valószínű épp az orvosi mariska miatt,) épp indulna is szívességet tenni, mikor Gronke megállítja. Van egy rossz hírem, főnök, tudod, a mexikói luvnyák, akik bennégtek a házban, nos hát, leszopattam őket. (Én csak remélni tudom, hogy még azelőtt volt, hogy ropogósra sültek volna, a fickót ismerve nem alaptalan a félelem.) Nyugi nem lesz baj, majd Tpzs-vel kicsempésztetem őket. Hülye vagy Gronke, Józsaru árgus szemekkel figyeli a terepet, szerinted nem tűnne fel neki, ha valaki két mehikói sültribizlivel a vállán mászkálna? Jó, akkor csak kivágom a gyomrukat, aztán meszet öntök a belükbe, nem lesz ott a DNSem, mondja Gronke kb. olyan közönyösen, mintha azt ecsetelné, milyen kukoricapelyhet reggelizett (közben meg még eszik is valami szendvicset). Vörösnek kell pár másodperc, mire meg tud szólalni, mi a lófaszt csinált veled az anyád gyerekkorodban? Mire gondolsz, kérdez vissza a jólelkű beosztottja. Ezzel sikerült a főnököt végleg bekussoltatni, ritkán lesz erre példa, tessék screenshotot csinálni. Józsaru eközben persze felfedezi a hullákat, szóljatok Horatio-nak (oké, ez lehet hogy meredek átkapcsolás volt, a helyszínelőkre gondoltam), hogy jelenésük van! Főcimdal.

A Klubban kicsit idegesek a srácok a DNS-ét áldásként osztó Gronke miatt, Vörös megy is egyből Paráshoz, el tudja-e simítani az ügyet. Nem fog menni, öreg haver, fél lábbal már nyugdíjas vagyok, nemhivatalosan már Józsaru a főnök, pár hetem van még a melóból. De a szívesség, amit kértem tőled, lesz egy kamion, tele ájpoddal, a szemét fekák meg dézsmálni szokták a termést, védjétek már meg, még adok egy borítékot is. Nem semmi az öreg, nem csak puszipajtása a várost irányító bűnszövetkezetnek, de még saját biznisze is van. Kórház. Szőke kikérdi a Dokinőt a gyerekről, alakul ez, tán még a végén ember lesz belőle, egyelőre minden jel arra mutat, teljesen felépül, bár még jó ideig inkubátoros marad. Kicsit vált a téma, és, együtt vagytok még a Narkóssal? Ebből két dolog következik: 1. Narkós túlélte az anyósi szeretetből felajánlott drogcsomagot, biztos hozzászokott már a szervezete jól. 2. Aki eddig nem sejtette volna, hogy Dokinő erősen tüzel Szőke irányába, annak is nyilvánvaló legyen, persze Szőke azt is letagadná, hogy valaha ismerte volna gyereke anyját, lesz itt még Hanc Úr, csak ki kell várni. És ha már szóba került Narkós, Szőke őt is meglátogatja, még a kezét is fogja, biztos nagy erőfeszítésébe kerül, hogy ne roppantsa szét a csontjait.

Szakáll hazaérkezik, az asszony meg elkéri a kocsiját, mér nem jó a furgon, azért van. Drága férjem, 3 hónap elmaradásunk van, ha azzal megyek melózni, begyűjti az APEH. Szakáll kezd rájönni, hogy a becsületes melóval nem tud pénzt keresni, megy is az apjához, Oxigénhez pénzt kunyerálni, nekem sincs, kölyök, de Vörös ma intéz egy biztonsági őrjáratot egy kamion mellé, biztos jól fizet. Meeting van ismét, meg probléma, reggel jönnek Horatio-ék a szomszédos városkából, kivéve persze, ha jobb dolguk is akad, mondjuk egy gyilkosság a hazai pályán. Gronke lelki szemei előtt felsejlik egy kép, amint Rambóként egy M16ossal végigsvenkel Szalonnáci emberein, két legyet egy csapásra, megcsinálom baszod. Szőke közbeszól, és ha nem ontanánk vért? Vörös tekintete elborul, kész szerencse bazmeg, hogy csak a mostohaapád vagyok. Mondjad azért, nehogy ne fejlődjön ki az agyad.

Szőke terve mondjuk nem is rossz, van egy ismerőse a hullaházban, aki szereti a szerencsejátékot, csak nem ért hozzá, vegyünk tőle hullát, aztán majd jól elhelyezzük valami feltűnő helyen. Annyi csak a baj vele, hogy Szalonnácinak még felelni kell a múltkori fegyveres balhé miatt, de azt majd elintézzük később, legyen így, értenek egyet. Fel is keresik a hullaházast, apró probléma, hogy leszokott a szerencsejátékról, 3 hónapja tiszta. Van viszont más is, amivel meg lehet venni, még gimiben odavolt egy csajsziért, aki jelenleg a klub egyik péntek esti fasztarisznyájaként működik, na ő kéne neki egy körre. Semmi gond, ha adsz cserébe két hullát. Hát, most csak egy van, plusz egyet ma temettünk. Félgolyó meg is kérdezi, úgy érted, nekünk kell kiásni? Szegény srác, még mindig nincs tisztában vele, hogy jelöltnek lenni egyenlő a szopóálarc konstans viselésével, nem is késnek közölni vele, hogy erős túlzás volt a többes szám használata.

Szalonnáci és a Mayan főnök, Ombre (bocs, annyira tipikusan mexikói az arc, bármilyen más jellemvonással, hogy nem lehet neki rendes becenevet adni) együtt üldögélnek egy parkban (ezt sose értettem, miért kell az ilyesmit nyílt terepen, egy jófajta puskamikrofonnal száz méterről is simán hallani mindent), baj van, Ombre, ha Vörösék rájönnek, hogy segítettem a raktárházas balhéban, engem kicsinálnak, adjál kölcsön pár embert. Milyen szép ez a világ, egy fehér rasszista egy barnától kér segítséget egy másik fehér ellen. A Klubhoz megérkezik a hullaházas csávó gimis szerelme, kicsit kiélt ribanc feje van, végülis nem rossz nő, egy kollégám szavajárásával élve: "megdugnám, de csak unkaidőben." Szőkének persze fogalma sincs, ki ez a csaj, szerencsétlennek kettőnél is többször kell segíteni, ki ő és mit keres itt, mire Szőke kapcsol. Figyelj macám, az a szitu, hogy van az a hátborzongató, büdös szájú, kövér csávó a hullaházban, na azt kellene magadra engedni. Még mi a lófaszt nem, kedves Szőkém, talán leszel szíves először te megcsinálni engem, és akkor beszélhetünk róla. Szőke pillanatig hezitál, végülis Narkós már nem teszi szét nekem a lábát, a Dokinő meg még nem, legyen. A csaj vetkőzés közben villant némi terhescsíkot, de a seggén diót lehetne törni, nem volt ez rossz üzlet.

Amíg Szőke hancúrozik, Félgolyó kiássa a sírt, egy akkora mexikói csávó fekszik benne, hogy daruval kell kiemeleni. Vadász, vadász, te szopni jársz ide. Szerencséjére megérkeznek a srácok, két kocsival viszik a hullákat a leendő helyszínre, miközben majdnem összekaramboloznak két helyi hülyegyerekkel, akik versenyesdit játszanak, ki is löttyen Sebhely söre. Közben a kórházban Dokinő és Peggy összebalhézik, tudom, hogy te adtad Narkósnak a tűt, csak nem tudom bizonyítani. Még. Kislányom, úgy nehezen fogsz rápattanni a fiam farkára, ha bemószerolsz engem. Dehogy akarom én a lökött fiadat (pedig de, ugyebár), én a nagyvárosi karrieremet hagytam ott, hogy Amerika húszezer kisvárosa közül pont ebbe jöjjek vissza dolgozni! Vissza az útra, egy szembejövő járőr kiszúrja a sörös szélvédőt, le is villogja őket jól, nabazdmeg, nekünk meg ott a két hulla a csomagtartóban. Szerencsére a másik kocsiban utazó Félgolyó és Dzsúz nekimennek a zsarukocsinak, és amig a fakabát gyalogosan üldözi az előle futkározó vidám fiúkat, Szőke kiszúrja a járőrautó kerekeit, nameg elviszi a CB rádiót a gyereknek  játéknak, majd elhajtanak a furgonnal, és még arra is van idejük, hogy az elterelő hadművelet mestereit felvegyék.

Vörös végülis beveszi Szakállt az esti buliba, csak a rendezvény célja változott kicsit, nem megvédik a kamionnyi ájfónt, hanem ellopják maguk, és átadják az IRÁs havernak, akitől a fegyvereket szerzik, figyeljél ír barátom, nincs most épp raktárunk, nemsoká szerzünk másikat, addig tartsatok ki, és ne keressetek másik nagykert, aki terjesztené a halál pálcáit. Az ír csóka megértő nagyon, főleg egy ilyen szép gesztus után. Szőke és a haverok meg beállítják a bűnügyi helyszínt: az egyik hullának a fejére is rátolatnak, a másikat meg beültetik a volán mögé, kissé szétlövik, pár liter vért még csurgatnak mindenhova, és még firkálnak is a kocsi ablakára valamit, na ezt bogozza ki Horatio csapata, vigyorogva távoznak.

Hazafelé a benzinkútnál megtalálják a csávót, akik miatt majdnem a patkára sodródtak, meg kiöntötték Sebhely sörét, hirtelen nem is lehet tudni, melyik a nagyobb bűn, na ezt nem tűrhetjük, verjük agyon őket, persze csak egy kicsit, nekünk is van szívünk. Szőke le is ken pár maflást a fickónak, már menne ki a boltból, amikor emberünk feláll, elővesz egy pisztolyt (gratulálunk fiúk, faszért kell nektek mindenkit basztatni...) és lövöldözni kezd, szerencsére nem talál el senkit. Sebhely már épp viszonozná a tüzet, amikor a boltos arc beleállít egy ház méretű baltát az izgága lövöldöző fejébe.

Parás leordítja Vörös fejét, a szállítmányom, baszod! Nyugi van, intézzed el, hogy még 6 hónapot maradj állományban, tartsd tőlünk távol Józsarut, addig mi is regenerálódunk, különben minden kamionodat kifosztjuk, ami erre jár. Hát így bánsz egy öreg baráttal? Dehogy, így bánok egy öreg fakabáttal. Na, Parás, szépen a helyedre lettél rakva. Kis közjáték, Szakáll felesége nem tudja kifizetni a bóti számlát, Peggy kisegítené, de nem hagyja, elegem van belőletek, kell a férjem, adjátok vissza. Jaj, édeske, ne csináld, este vacsi lesz nálunk, gyertek el, ti is családtagok vagytok. Parás beült a borbélyhoz egy hajvágásra, és eközben zavarja meg Józsaru, mért hívtad vissza az embereket a leégett raktártól? Mert sok a túlórapénz az őrzésére, és nem is a mi körzetünk, azért. Ráadásul maradok még 6 hónapot, lebeszéltem a tanáccsal is, Józsaru mosolya nem őszinte.

Szőke kiül napozni a klub tetejére, és ha már nem tud mit csinálni, olvasgatja a fater könyvét. Elvis és Gronke elmegy a mexikói csajok hulláiért, előbbi igencsak reménykedik benne, hogy ennél azért jobban néztek ki, amikor leszoptak, barátom. Csak egy kicsit, válaszol a helyi perverz, [              ] (ez volt a no comment helye.) Peggy szétnéz, Szőkét keresi a szobájában, aki épp megérkezik a könyvdélutánról, mit olvastál kisfiam, ó semmit, apa régi naplóját, mer azt mégse mondhatom, hogy azt a kézikönyvet, amit a fater írt arra az esetre, ha nagyon eldurvulnának a dolgok (mint most), és hogyan kéne visszatéríteni a bandát a törvényes útra (mint ahogy ideje lenne). Persze Peggy sem hülye, egyből levágja a szitut, ám nincs idő a bájcsevelyre, Vörös hívatja a srácot, Szőke távoztával gondos anyukaként végignézi a fia cuccait drogot további ártalmas könyveket keresve. Ilyesmit nem talál, csak egy régi fotót, amin a következő személyek vannak: egy ismeretlen csajszi; Peggy terhesen, menyasszonyként; ismeretlen fickó, valószínűleg Szőke apja; Vörös, amint épp Peggyt nézi. Én is eltettem volna. Az egyszeri néző fejében megjelenik a kép, ahogy Vörös jól elintézi SzőkeFater balesetét. Nincs idő álmodozni, megjön Józsaru. Tudom ám, hogy ti loptátok el a hullákat, le foglak kapcsolni mindótokat. Persze kiröhögik.

Ha már szóba kerültek a hullák, viszik is őket égetni, Gronke gyors imát mond, majd befűti a kazánt. A zenei szerkesztőnek utalnék innen a távolból egy Emmy-t, felcsendül a záróképekre a Son of a preacherman: Peggy fényképet éget; Szőke virágot hoz Narkósnak; Józsaru csúnyán néz az elmotorozó Elvisre; csöndes, nyomasztó vacsora Szakállnál; nagycsaládi hangulatú vacsora a klubházban.

Szolgálati felhivás következik: Clay beceneve nem az igazi, igy a "Vörös" helyett kellene egy másik, erre vonatkozóan kérnék tippeket, eddig a Hellboy egészen tetszik. Akinek az ötlete bekerül, annak nyereményül küldök egy képet a fogszabályzómról.

Címkék: sons of anarchy
21 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.02. 15:29:19

Jelentem, böcsülettel végigolvastam:D Tetszett. Ügyeske vagy!:D

Hiányoltam a képek kommentelését:D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.02. 16:56:29

én csak elkezdtem olvasni, és sorry de nem tetszett.

szepi79 2012.03.02. 17:18:04

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: a képek kommentelésének elhagyása nem saját ötlet volt. köszi.

@doggfather: és ezért miért kérsz elnézést? van egy fajta ízlésed, ez nem jött be, előfordul ilyen. ha esetleg megírod, mi nem tetszett benne, tán még tudok benne fejlődni is.

Kullancs1983 2012.03.02. 18:44:59

@szepi79, első ezen a néven: A Vörös tényleg nem az igazi, de a Hellboy jó. Esetleg a Neandervölgyi..:P (Ha netán az "én" ötletem kerülne be, akkor lemondok a nyereményről akármelyik gyerekotthon javára.)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.02. 19:04:02

@szepi79, első ezen a néven: igazából nem a stílussal van bajom, hanem, hogy én nagyon csípem ezt a sorozatot, és nem jó ilyen cikizős stílusban olvasni róla. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.02. 20:30:01

Opie arckifejezésének leírása zseniális!

De ez a Gronke honnan jön?! Mármint, ő ugye Tig. De akkor se bírom összerakni. Bizisten, hülyén fogok meghalni!

szepi79 2012.03.03. 11:58:45

@Kullancs1983: én is a hellboy felé hajlok, mert azt könnyű HBnak röviditeni.

@doggfather: hát, azzal nem sokat tudok sajnos kezdeni :D

@neccharisnyás útonálló: az ügyfél c. filmből jött, az ottani karakterének ez volt a neve, és hasonlóan pszichopata állatot játszott. ezt nagyjából leirtam az első HVban, de már más is jelezte, hogy nem volt egyértelmű.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.03. 21:30:39

@szepi79, első ezen a néven: Ha sok az info, időnként kikapcsol az agyam rendszerezés végett. Valszeg annál a résznél jöhetett ez a kávészünet. Sorry.

Mellesleg brutál jó a karakter. Nálam az egyik abszolút kedvenc.

szepi79 2012.03.03. 22:23:46

@neccharisnyás útonálló: épp azt mondtam, hogy más se értette, ergo én kúrtam el, de ha te ezt magadra vetted, én nem fogok veled vitatkozni :D

malevil 2012.03.05. 09:30:22

@66th Zealot platoon: Csatlakozom az előttem szólóhoz! Szerintem is sokkal követhetőbb és olvashatóbb lenne, ha mindenkit azon a nevén emlegetnénk, ahogy a sorozatban is szólítják. Ettől az egy zavaró tényezőtől eltekintve nagyon jó a hogyvolt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.06. 10:09:23

@szepi79, első ezen a néven: tudom, hogy nem tudsz vele mit csinálni, írtam is, hogy az én hibámban van a készülék. :D:D

Kullancs1983 2012.03.06. 11:42:06

@malevil: Ezzel csak az a baj, hogy ha olyasvalaki olvassa a hogyvoltot, aki nem nézi a sorozatot, az csak kapkodja a fejét a sok névtől. De ha van egy jól eltalált név, amin a karaktereket emlegetik, meg 1-2 fénykép, úgy azért elég jól be tudja lőni, hogy ki kicsoda, és hogy kíváncsi-e rá, vagy nem.

Chuikov 2012.03.21. 14:14:12

Sziasztok, nekem a kedvencem a sorozat és szerintem igenis jó ilyen stílusban is olvasni. Külön tetszett az Emmy ötlete a prédikátorfiúért, de érdemes lenne hozzátenni, hogy ráadásul maga Peggy énekli. Ha jól emlékszem viszont, a Parástól lenyúlt cuccokat nem az IRA kapja hanem a taljánok.

szepi79 2012.03.21. 17:45:53

@Chuikov: szia, először is örülök, ha tetszett.
azt én sem tudtam, hogy Peggy énekelte a végét, de akkor rikszept neki.

harmadrészt pedig ezt a HVt kb 1 éve írtam (az elsővel együtt, de csak most került ki, a harmadik résztől kezdve "frissek" a posztok), ezért simán lehet, hogy igazad van. ha máskor is benézek valamit, jöhet akkor is a kiigazitás, de remélem, hogy továbbra is csak hasonló jelentéktelen dolgokat fogok elszúrni.

Chuikov 2012.03.21. 17:53:07

Én sem vagyok benne 100%-ig biztos csak rémlik, hogy mondja, hogy az olaszok szeretik a kis pisztolyokat. És tényleg nem nagy elírás :)
És Peggy hangja üt, én is úgy tudtam meg, hogy kimondottan azt a verziót kerestem ami a filmben van és akkor derült ki, hogy ő dalolja. És nem csak azt.

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2012.04.23. 19:51:12

Sziasztok! Üdv szepi79, első ezen a néven, nagyon tetszik ahogy írsz. Tegnapelőtt letöltöttem gyorsan az első szezont, hogy lássam is amit olvasok :-) Nagyon tetszik.
Csatlakoznék a Hellboy névhez, Gronke is jó és amúgy nagy karakter...
Örülök, hogy rátaláltam erre a sorozatra plusz az írásodra.

szepi79 2012.04.23. 20:41:33

@DóraTanár: szia, először köszi. másodszor, a Hellboy név már eldőlt, mint ahogy Gronke-ból is Tigris lett.

ugyanis 6 héttel ezelőtt kezdtük el a hogyvolt inditását, akkor még úgy tűnt, idén sem fog adásba kerülni a sorozat. úgyhogy most csak annyi történik, hogy a "régi" hogyvoltokat újradátumozzuk, hogy szinkronba kerüljön a magyar adóval. (ha megnézed a korábbi kommentek dátumát, azok másfél hónaposak)

én is örülök, ha tetszik mind a sorozat, mind az írásom. :)

DóraTanár · http://www.doratanar.hu 2012.04.23. 21:26:17

@szepi79, első ezen a néven: Valóban nem néztem a kommentek dátumát :-) oops

Mindenesetre olvasni foglak, ezt megígérem.

szepi79 2012.04.24. 00:13:29

@DóraTanár: semmi baj, senkitől nem lehet elvárni, hogy ilyenek feltűnjenek neki, elvégre egy pár órás posztnál miért lennének 6 hetes kommentek? (ezért is szoktam szólni.)

köszi a bizalmat előre is :)