Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x25

2012. április 17. 06:00 - sixx

Az előző héten Műanyag Pokahontasz utoljára rázta bele a szilikont a kamerába, Csíra visszatárt, hogy tovább hazudozzon, Hiperről meg kiderül, hogy egy elviselhetetlen picsa, aki Meláknak riszálja a csontos seggét, közben Elemzőból meg bebújós papucsot taposott, jól. ÚjPéter magára haragította az összetört Melákot, mert nem volt hajlandó Petrát a vágóhídra küldeni csak azért, hogy az autóalkatrészek és a műnők nagy ismerője egy puszit nyomhasson Pokahontasz fejire. A karbantartók és stylist hajnalig tartó, iszonyatos tequilzásának az az eredménye, hogy T69.2-t középkorú, szilikoncsöcsös mosónőre fazonírozták, ennél előnytelenebb hajfonatot szándékosan sem lehetett volna Pinokkina fejéra applikálni. Három vendég költözik be, de ebből a lakók (nemcsak Naomi) csak kettőt vesznek észre, nahát, csak nem az lesz a feladata az ikerpárnak, hogy egy személynek adják ki magukat?

Melák mint saját viaszmása fekszik az ágyban Csíra oldalán, az arcán a világ összes fájdalma, jajjajjajj, Műanyag, itt hagytál engem, bazdmeg ezekkel az agyhalottakkal. Hipernek maga az ébredés volt adrenalin, ki is rohan a nappaliba és mint egy bazinagy madár, szőlőt csipeget az asztalon ülve. Papucs közben a faszát igazgatja odabent, az az a testrészed, ami utoljára kerül Hiper szájába, csak szólok. Melák Csírának kesereg, jajMűanyagjajMűanyag. Igen, szerintem is ez a legjobb módszer új párunk meggyőzésére hűségünket illetőe, hajrá, fiam. Csírának esze ágában nincs hallgatni a faszságot. Omár, Naiva és Naomi dettó a nappaliban pocol, jobb dolguk nem lévén Csírát ekézik, Omár nem is bízik meg benne. Az új királyi páros (Melák-Csíra) a mödanszié mellett unatkozik, a szerkesztők a szponzoroktól kapott masszázsolajat látványosan úgy helyezik el a nyugágy tövében, hogy jól látszódjon, remélem Naomi összekeveri a naptejjel, és ezzel keni le Omár szőrös hátát.

Ó jaj, Naiva és Broki a szárazbaszást erőlteti, a felhasználói élményről Broki azt nyilatkozza, hogy neki a játék az első, és ha elpaterolják mellőle Naivát, nem döglik bele. Juan hozza a levelet, Melák üvölt, mint egy postásegyenruhás Tarzan, LÖEVEÉÉÉÉÉÉL. Új csávó jön, a fotóját beküldik előre, mire a nők felbolydulnak, mint egy méhkas, haddnézzem, indul meg Hiper, énkaptam, rántja el előle Csíra, aztakurva. Az új csávót jóképűnek tartják, a kisfilmjében szörfdeszkával a kezében indul a habokba. Valami baj van az arányokkal, vagy a karja rövid, vagy a feje nagy, de úgy néz ki, mint egy elbaszott Pumukli, rövid hajjal. Dávidnak hívják, figyelmes nőkkel és az igazi szerelmet keresi. Melák odabent érdeklődik, hogy elvárás-e, hogy szeretettel kell fogadni a lakót, és mire kimondja, Dávid már bent is van.

Kiderül, hogy szlovák származású diplomás embör, a feje oldalt konkrétan be van horpadva. A szlovákságnak ehhez (vélhetően) semmi köze. Naomi persze azonnal beindul és anyanyelvén mond valamit a szociálpedagógusnak, aki azért jelentkezett a játékba, hogy kísérletezzen magán. Omár kibírja röhögés nélkül, hogy a párja egy honfitársra lelt a mexikói falak között. ÚjPéter meg is jegyzi, hogy te is örülsz, Omár, mi? Naomi a kamerába azt mondja, ez nem jelent semmit. Dávid is az úgymond nagy barátja, ami VV Baukó Éva óta szitokszó a valóságshow-kban. A faszik körbeviszik Dávidot, de Omár nem megy velük, ezt Naomi kissé nehezményezi is, menjél puncsolni. Nem megyek, bár be vagyok szarva, hogy küldetése és/vagy védettsége van - ez meglehetősen illogikus, szegény Omár is lesüllyedt az agyhalottak szintjére. ÚjPéter máris felkínálkozik szövetségesnek Dávid mellé.

A szokásos délutáni henyélésbe csak a megpocakosodó Csíra visz színt azzal, hogy akkora reszelővel esik a karmainak, mint a feje. A lakók nagy része vagy alszik, vagy edz, és ez igen sokáig tarthatott, mert a szerkesztők inkább az esti eseményekre vágnak, pedig még csak 11 perc telt el a műsoridőből. Broki megviccelni készül Naomit, és felakasztja a plüssrénszarvasát, tényleg kurva vicces, azon az óvodás szinten, amin Broki van, mindenképpen. A hőstettet megmutatja ÚjPéternek is, aki úgy véli, ebből hiríg lesz, ő még csak meg sem foghatta a Szent Állatot. Csíra és Petra öribarik lettek pillanatok alatt, Melák a táma és az ő nagy szívfájdalma, ami közben odakint egy óriási veszekedést indít be.

Minden azzal kezdődik, hogy Melák szól ÚjPéternek, hogy fegyelmezze meg Petrát, az meg visszaszól, hogy faszt, te voltál a gyökér vele, mit fegyelmezzem. Mert meg van sértődve, és ezt én nem bírom. És eleve, mi az, hogy egy Petra nem veti alá magát az ÉN akaratomnak, és nem örül annak, ha ki akarom ejteni. ÚjPéter ezzel nem tud mit kezdeni, azzal meg pláne nem amikor Melák lebuzizza, mit véded ezt a kiscsajt, buzi-e vagy? Többet tettem érted, geci. ÚjPéter a kamerába elmondja, hogy a vitát valahol szándékosan generálta, illetve folytatta, mert Dávidnak akarta jelezni, milyenek a viszonyok idebent. Nem hülye ez a csávó. Melák, bábként használtál volna engem és Petrát is, még jó, hogy dühösek vagyunk. Melák erre kiborítja a piáját és elmegy a pulttól, de az üvöltözés folytatódik, én MŰANYAGGAL beszélhettem volna! Érted? Egy nővel, akibe full szerelmes vagy, az meg leszar - mutat rá ÚjPéter, mire Melák majdnem felrobban. Az igazság fáj, mi?

Melák Naiva szerint is idóta, ez igaz is, már olyan dolgokat emleget, amik meg sem történtek (megvédte Petrát), totál elszállt az agya. Dávid, anélkül, hogy ismerné a szitut, leszűri, hogy Melák gyerekesen viselkedik. Hja, kérem, tanult embernek párja nincsen. Anyucinak tartja Pokahontaszt, teszi hozzá. A pultnál ÚjPéter ha már lúd, legyen kövér alapon Hipernek is beszól Broki támogatásával, te meg mit véded ezt az idiótát? Minek riszálsz neki? Hiper a kamerába erre aszongya, ki akarja baszni ÚjPétert a hotelből, és azt, hogy őtet nem lehet csak úgy felbaszni a plafonra ilyenekkel. Ezt menten cáfolja a pult mellett, amikor ordenáré sítlusban artikulátlan üvöltözésbe kezd, ki vagy te szarházi, mit pofázol?

ÚjPéter teljesen higgadtan közli vele, hogy tudja, miket mond róla a háta mögött, AKKOR MONDGYADMOSTAZONNAL, NE CSAK SZÁJKARATÉZZÁL, folytatja Hiper, akitől el kéne venni az italt, csak jelzem. Vegyél be gyógyszert, mondja ÚjPéter, aki egy igazi hiénának tartja Hipert, ellentétben mondjuk Melákkal, akit viszont egy makettmajomnak. Az üvöltés most már egy fokkal hangosabban és sokkal személyeskedőbben folytatódik, még Melák is visszajön, hogy besegítsen Hipernek, aki kijelenti, hogy faszom, mindenki tudja, hogy nekem Melák és Broki a legfontosabb, ebből nem csináltam titkot eddig sem - PapucsLevente meg ott ül közben a pultnál és kényszeredetten vigyorog, ez így azért elég kemény. Melák új frontot nyit ÚjPéter ellen, nem is tudod, mennyit tettünk érted Műanyaggal! Mégis mit, ha szabad kérdeznem? Meg eleve, hogy beszélsz te a nőkkel, Melák? ÚGY! AHOGY! MŰANYAG BÍRTA! Bírta a nagy büdös lófaszt, legfeljebb eltűrte, de hagyjuk, mondja ÚjPéter, aki ezzel a kis műbalhégenerálással két szereplőt kitűnően eláztatott Dávid előtt. Ügyes. Omár annyit remélt, hogy nem lesz verekedés a vége.

A szünet után jönnek a beígért ikrek, Márk és Patrik, akik csak első blikkre tökegyformák, más tetkó van az alkarjukon (egy gagyi tribal az egyiken, egy csillagos-színes cucc a másikon), az egyiknek beesettebb az arca, és a testalkatuk sem egyforma, ráadásul a különböző tetkók nem is ugyanott vannak, szóval nem tudom, mit tervez a Viasat, de ez így totál bukta lesz (mármint ha nem egyszerre mennek be). A továbbra is takarítónőnek álcázott T69.2 az ikrekre ránézve bölcsen megállapítja, hogy meglehetősen hasonlítanak egymásra, mivel ikrek. Fülig Jimmy mellett T69.2 az emberiség egyik nagy tanítómestere. A feladat: egy embernek kell kiadni magukat, másfél óránként cserélnek és kétperces eligazítást tarthatnak egymásnak. Ha megy, jutalmat kapnak, ha nem szevasz. Az első körben Patrik megy be, hosszú ujjú ingben, gondolom a varrás miatt és nem azért, mert fázik.

A beérkezés ceremóniamentes, de nem eseménytelen, Papucs, amikor meglátja Patrikot, egy "hát én beszarok bazdmeg"-gel reagál és kínjában röhög, a csajom szerint eddig ez volt a legőszintébb megnyilvánulása. Omár a Patrikot Balázsnak érti, ezt Broki nagyon viccesnek tartja. És bazdmeg, kiderül, hogy ÚjPétert Újvári Péternek hívják, hehehehehehe. Papucs a kamerába azt mondja, szarban vannak a faszik, nehéz vitába szállni vele. Patrik a pultnál cigizik, és nem nagyon szól senkihez, még nem is találkozott mindenkivel, Melák biztos örül neki majd. Naomi bátortalanul bepróbálkozik, te szlovák vagy? Miért, annak nézek ki? Hát a neved gyakori arra. Á, a Patrik az amerikai. Köszönjük, Emese. A kínos helyzetet Csíra oldja, aki meleg hellóval fogadja a halálra vált arcú Patrikot, te melyik vagy, kérdi, a Marci? Hoppácsak, lebukás? Omár kérdezi is Csírát, ismered? Ja, együtt táncoltunk. Patrik elrángatja Csírát menteni a helyzetet, mi itt ketten egyet teszünk ki éppen, le ne buktass. Ú, eszemben sincs, mondja Csíra, aki nagyon élvezi, hogy kibaszhat a többiekkel.

Melák a mödanszié mellett heves vakarózás közben egy bocsánatkérésféleséget erőltet ki magából Petra felé, illetve annak halovány mását, mert ő gyerekkora óta nem tud ilyet. Mármint bocsánatot kérni, hiányzik ez a génje, vagy mittudomén, lehet verték a kis Melákot, ha a b-betűt erőltette. Carlos hoz egy levelet, Patrik választhat párt magának, Dávid meg megy a szinglibe a pár nélküli csávóval. Melák eljátssza, hogy neki fontos Csíra, és nem ereszti, kicsit késő ez már szerintem, miután egész nap Műanyag miatt sírt a szája. Patrik Csírát választja, Melák meg hiába tiltakozik, mehet a szinglibe, vodkaorindzsplíz, üvölti oda Carlosnak és már megy is a pulthoz, a kamerába meg a szenzációs hetéről beszél, három nap alatt két párt veszít el, ezt hívják végtelenített szopórollernek. Hiperrel letisztázza, hogy mögé áll be, Hiper jelzi, hogy nem azért taposta a Papucsot eddig, hogy most bakancsra cserélje, így először el kell helyezni Elemzőt valahová. Hát rakjad akkor, mondja Melák, én mögéd állok.

Kapnak zenét, táncolnak, Melák az ilyenkor szokásos szárazbaszásos mozdulatokkal rázza Csírával és Naomival is, Hiper meg haditanácsot tart Papuccsal a szobában. Melák mögém áll, mondja Hiper, mire Papucs már hangosan röhög, ezt a szopást bazdmeg. Patriknak lejár az ideje, egy oldalajtón távozik, és beszámol Márknak, Csíra a párod, ismer minket, Melák ellenség. Öltözzünk. Kockahas villan a mexikói éjszakában, Márk be. Csíra Melákkal trécsel, Melák, ahhoz képest, hogy ezen a héten tuti faszi esik ki, netán kettő is, meglehetősen erőszakosan baszogatja Csírát, bizonyíccsá', mer' ez még így lófasz. Ezt az arrogáns pöcst, befosok. Csíra mondja is, hogy kussoljál, állandóan Műanyag miatt sírdogálsz, inkább próbálj meg örülni nekem. Melák erre lebassza, mit puncsolsz ennek az új embernek? Csíra úgy tesz, mint aki csak érintőlegesen ismeri Patrikékat, jó nagy geci ez a nő.

Márk menten Csírához megy, én vagyok az, a másik, nehogy lebuktass. Nem fogja, hiszen pontosan tudja, miről van szó, és segít az ikreknek, hogy képbe kerüljenek. Csíra nagyon hamar egy hullámhosszra kerül a tesókkal, ha Melák mellette marad, a napjai meg vannak számlálva, és akkor kurva ideges leszek. Dávid szerint Patrik egy pesti ficsúr, aki Ronan Keatingre hasonlít, a Boyzone énekesére, de Patrik azt sem tudja, miről van szó, és hangosan felröhög, amikor angol macsónak titulálják, ami szerintem oxymoron. Naomi megtalálja a felakasztott rénszarvast és műfelháborodik, műkiabál és műveri Brokit, műkurvaanyázza a műröhögő Naivát, szánalmas jelenet az első perctől az utolsóig. Márk ki, Patrik be, közte egy öltözés, ami kissé kínosan az első öltözködés újrahasznosított képsoraiból áll, ejnyemár.

Csíra odabent azt hazudja Meláknak, hogy ő csak szórakozik PatMárkkal, és peeerszeeee hogy Melákot akarja bent tartani. PatMárknak azt mondja, hogy kurvára Melákot akarja kibaszni innen, mert egyszer ki akarta tetetni, és ezt meg akarja bosszulni. Papucs szerint PatMárk nem akar beilleszkedni, és semmi keresnivalója itt. Melák nagyon gagyi papírrepülőt hajtogat Dávid képéből és elhajítja. Beleáll a földbe. Nagy a nyomás, mondja szokásos fintorgásával Melák, nem bírjuk. PatMárk megint átöltözik, ugyanaz a képsor, ez kezd már nekem kínossá válni. Melák cipőárusnak hívja PatMárkot, kösz, Bundy az új becenév, rendes gyerek vagy te, Melák. Csíra a mödanszié mellett PatMárkot hozza képbe, Melák egy gyökér, aki egy műnő után sír. Milyen nő után? Azt hiszem jobb, ha Csíra mondatait idézzük fel:

Ugye. Broki hazamegy, villant egy pöcst, de nem ez a lényeg az utolsó jelenetekben, hanem az, ahogy Hiper lebassza Papucsot, mert kimaradt. Mondom még egyszer, felelősségre vonja a játékbeli párját, mert az képes volt két órával azt követően visszamenni a szobába, hogy a naccságos asszony a picsáját a teraszon elhelyezett nyugágyra el bírta helyezni. Csíra szobájában PatMárk beleturházik Melák napszemüvegébe, de legalábbis úgy tesz, ami ritka gusztustalan gyökérség. Hiper továbbra sem szakad le a témáról, nekem aludnom kell, ha nem vagy itt, nem megy. Hát, Hiper, van egy olyan érzésem, hogy ennél sokkal nagyobb csalódások is érnek majd az életben. Broki megint megdugja Naivát, ezzel búcsúzunk is. 

Címkék: éden hotel
1199 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LoveMy 2012.04.16. 19:03:37

Na most én leszek az első!
JáááááááJ!
Hogy néz ki a T69???
Matrjoska Évuska!!!
:DDD

vécés jóska 2012.04.16. 19:07:33

Látszik rajta, hogy szerepelt a Playboyban.

ő-szinte 2012.04.16. 19:10:50

Aztakurva! Vajon milyen ideologiaval vettek ra jevocskat erre a szerkora meg hajra?:-OOO
Komolyan kivancsi vagyok, hogy mit mondhattak neki?
Mébi mór máni...?:-DDDDDDD

fran7 2012.04.16. 19:14:05

@ő-szinte: Azt mondták neki, hogy így hasonlít Tyimoscsenkára,

Lacka929 2012.04.16. 19:19:21

@fran7: Most már érthető, miért zárták börtönbe...

Ja, és sziasztok! Jó estét, jó ikrezést!

Müszélia 2012.04.16. 19:22:46

kövér, mint egy röfröf.

☺ágica (törölt) 2012.04.16. 19:26:17

helló:)

érdeklődnék, lesz-e közvetítés:)

beacska 2012.04.16. 19:27:34

szerintem HÉ egészen egyszerűen megasszonyosodott. Új fogamzásgátlója lehet ;)...vagy elfelejtette bevenni ;)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.16. 19:31:05

Szerintem nemsoká a Barátokköztben fog felbukkanni, mint Magdi anyus lánykori reinkarnációja és most gyakorolja ezt a gondnok-style-t.

Nade viccet félre téve, nem is a frizu a gáz, hanem az fonottkalács képe. Bár az mindig...

☺ágica (törölt) 2012.04.16. 19:46:41

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: az nem jó:S szerencsére nekem nincs ilyen problémám:DDD

Lacka929 2012.04.16. 19:47:04

@☺ágica: Kicsit még kéretem magam, aztán majd mondom, hogy persze.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 19:50:15

@Λατζκα: légyszí, légyszí:)

@☺ágica: jó, akinek a pincében van....:) Én felmenekítettem az árvíz elől, na:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 19:56:27

@☺ágica: a tv-ről beszélek:P:P:P

Shreknek nincs is macskája:P:P

@Λατζκα: köszönjük:):)

☺ágica (törölt) 2012.04.16. 19:58:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: gondoltam, csak nem értettem miért. merthogy nekem nincs:))) a macska meg nem az övé, de a shrekben van:) kukacoskodó:P

@Λατζκα: köszi:)

LoveMy 2012.04.16. 20:04:07

@beacska:
Mindhárom verzió tökjó, de végeredmény ugyanaz! ;)

LoveMy 2012.04.16. 20:07:18

@Yooha:
és HÁROM! új pasi!!! :)

Lacka929 2012.04.16. 20:07:29

Addig egy kis közvélemény kutatás (tudom, tudom, a közvélemény nem ás kutat...): Inkább az Éden Hotel külön kiadást nézed majd a rendes adás után, vagy az RTL Klubon a Nagy Ferencet pellengérre állító Showder Klubos Roast-ot?

foxglove (törölt) 2012.04.16. 20:09:25

höhö, ahogy frissítettem az oldalt, kijött az ikrek fb-oldala a feliratkozók között:)
ők már biztos figyelnek minket:)

☺ágica (törölt) 2012.04.16. 20:09:56

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: tudom:)))))

@Λατζκα: azt hiszem, az én válaszom nem lenne mérvadó:)

Lacka929 2012.04.16. 20:11:03

@LoveMy: Lemaradtam valamiről? Hármas ikrek lesznek?

JOKKA21 2012.04.16. 20:11:47

Kirát és Edinát szeretném sunzáni.:D Lesz valami buli velük Pécsen.:D

Lacka929 2012.04.16. 20:12:13

@☺ágica: Nyugodtan írd meg, nem kell ahhoz okleveles mérvadónak lenni!

Móka na 2012.04.16. 20:15:50

@Λατζκα: Extra, extra, extra!!!
Na és alap is :).

Sziasztok!

LoveMy 2012.04.16. 20:18:33

@Λατζκα:
Az előzetes alapján felfedeztünk egy fekete pólós srácot és a két, ikerfiú!

Katicavirág 2012.04.16. 20:25:45

Én itt találtam meg a 3.srácot,fekete pólóban koktélozik a bárban!
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QVjEuBF8Nls
Nem tűnik rossznak! :p

Lacka929 2012.04.16. 20:26:46

@beacska: Adu ász, Te nyertél. Én majd egyben nézem meg, ha lement minden része.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 20:27:25

@Λατζκα: Éden Hotel különkiadás. A Roastot nézném, ha nem Feró lenne benne:D

inmemancsi 2012.04.16. 20:29:43

ha beépül a személyzet közé hé kaphatja a 25 milkát ez lehet a magyarázat

IllaryBlasi 2012.04.16. 20:29:44

Pussszancs mindenkinek a Mátrixban!
Szerintem jó HÉ haja, Timosenko egy kis Leia hercegnő beütéssel!
Viasatot Dorothynak!!!!!!!!!!!!!!!!!!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 20:35:03

@IllaryBlasi: köszi, köszi, lehet, h csak a UPC gondolja úgy, h ezt nekem nem kell nézni:P

IllaryBlasi 2012.04.16. 20:38:10

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Nem bírnád idegileg a "cuki" ikrek látványát??:-D

IllaryBlasi 2012.04.16. 20:39:21

@Λατζκα: Ma lesz a Roast?? Kőhalmi lesz benne???

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 20:40:00

@IllaryBlasi: idegileg?????? Kicsi vagyok én még ehhez:D Nekem ilyenkor már aludni kell:P

beacska 2012.04.16. 20:43:53

@Λατζκα: hát azért egyben húzós! nekem 2-nél többet még nem sikerült egyvégtében lenyomnom belőle!

Krissyfurrr 2012.04.16. 20:44:29

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Estét!

Nekem Julia Timosenko jutott róla eszembe! :)

Valaki, aki szegedi, nem futott össze az Édenesekkel múlt héten? :D

Lacka929 2012.04.16. 20:44:55

@IllaryBlasi: Nem tudom, de amikor kiderült, hogy az RTL Klubra nézvést kárörvendő poénokat (X-Faktoros poénok pl.) kivágták belőle, már el is ment tőle a kedvem. De azért lehet, hogy megnézem. Vagy felveszem, és majd megnézem egyszer...

Lacka929 2012.04.16. 20:45:57

@beacska: Úgy értettem, hogy egy-két rész naponta, úgy egyben, nem hetente egy-egy rész.

Krissyfurrr 2012.04.16. 20:46:01

@IllaryBlasi: megelőztél, egyre gondoltunk :D

igenapu · http://gorogmendemondak.blog.hu 2012.04.16. 20:46:19

Szerintem nem is rossz ez a haj, volt már ennél sokkal rosszabb...
És mi az, hogy T69.2 kövér??? Persze, az első kiadás vékonyabb volt, de azért na! Szombaton láttam Éden Madarakkal Suttogó Danit, hát, azt kell, hogy mondjam, hogy vékony :) De nem rossz :D

IllaryBlasi 2012.04.16. 20:48:30

@Λατζκα: :-( így már engem sem érdekel, jó anti-PR szakember vagy!:-D

LoveMy 2012.04.16. 20:55:14

@Λατζκα:
Nekem is az egyik kedvencem a Gyűrűk ura mellett! Ami a Cool-on A hős legendája is tökjó! :)

Lacka929 2012.04.16. 20:58:54

@beacska: Sajnos nem, talán majd egyszer...

beacska 2012.04.16. 20:59:01

@LoveMy: jajjj, erről mindig lemaradok! sok rész lement már?

LoveMy 2012.04.16. 21:00:06

@beacska:
Most vasárnap lesz a 13-14.rész!

Lacka929 2012.04.16. 21:00:25

@IllaryBlasi: Állítólag majd megnézhető lesz a neten a teljes műsor, csak a tévé adásban cenzúráznak...

Móka na 2012.04.16. 21:00:56

@igenapu: Hát én tavaly láttam ÉH után közvetlenül. De a rossztól fényévekre volt heheh .

Lacka929 2012.04.16. 21:03:20

@LoveMy: Úgy nézem, az első évad megvan teljesen, a második még nincs meg szinkronnal. Kösz az ötletet, majd alkalomadtán megszerzem.

reloaded 2012.04.16. 21:05:48

Pinokina engem Julia Timosenko ra emlékeztet
(na az a nő tényleg nem semmi 52 évesen)

Móka na 2012.04.16. 21:05:54

@Λατζκα: a második csak most kezdődött HBO-n,talán 3 rész ment le eddig.

Lacka929 2012.04.16. 21:08:19

@Móka na: Mindegy, úgyis van pótolnivalóm elég...

vernal 2012.04.16. 21:08:35

Az Éden Hotel FB oldalára tettek fel képeket a pénteki buliról. Ezzel a csajjal többen pózoltak: www.facebook.com/photo.php?fbid=345665875481348&set=a.345665528814716.79809.139419369439334&type=3&permPage=1

Ő még érkezik?

f.fredericks 2012.04.16. 21:10:13

Szép jó estét!

@Λατζκα: Extra

@beacska: legjobb, de az csak letöltve mert nyista HBO.

Lacka929 2012.04.16. 21:11:18

@vernal: Vagy ő, vagy csóka...

Lacka929 2012.04.16. 21:12:14

@vernal: Vagy ő, vagy a csóka...

LoveMy 2012.04.16. 21:13:09

@Λατζκα:
a csóka...
vagy ő a keselyű! :D

Lacka929 2012.04.16. 21:26:00

--- NA, KEZDJÜK ---

Szokásos ismétlés az agyhalottakat kukkoló hasonszőrű nézőknek a múlt hétről.

Tényleg hárman jönnek, mondja Timosenko, aztán az ezerszer látott előzetes.

IllaryBlasi 2012.04.16. 21:27:18

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Nem is alszol!!! Megmondalak Henry bácsinak és Emily néninek!:-P

Lacka929 2012.04.16. 21:29:03

Ébredeznek. Hiper már pörög basszus. Hát senkinél nincs egy skorpió?!

Csíra unja Krisztián nyávogását.

FSZK és Brokiné Omárral trécsel, aki ismét elmondja, hogy nem bízik Csírában.

És már megint Csíra és Féltengely szenvedését nézhetjük. Utóbbi szerint Csírának nagy a mellénye. Hát a melle biztos nem.

A Broki család a hálóban évődik párnacsata formájában. Máté nem hal bele, ha külön kell majd válniuk.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.04.16. 21:29:18

A Broki hazaspar idilli parnacsatat folytat. De Matenak ez az egesz csak jatek.

mangalor 2012.04.16. 21:29:20

jó estét!
nekem tetszett HÉ ruhája, sztem alapvetően csinos nő, meg szépek a szemei.

Máté elkezdte a leválást:)

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 21:30:03

Apa kezdődik! :D

jesszum pepi, H.É. úgy néz ki mint egy matrióska baba....
gáááááááááázzzz :D

LoveMy 2012.04.16. 21:30:04

Ha Gyűrűk ura...
Ez a Melák ork hangon üvölti, hogy LEVÉÉÉÉÉL!!!!!

Ditti82 2012.04.16. 21:30:23

Ja, hogy ikreken kívül is lesz csávó...

sogeking 2012.04.16. 21:31:19

az új srácot 'szia'-nak hívják :)

LoveMy 2012.04.16. 21:31:55

Ez az új srác majdnem olyan mint a Talmácsi Gábor!

f.fredericks 2012.04.16. 21:31:56

ne még egy szlovák! :/

Ditti82 2012.04.16. 21:32:01

Noéminek miért kell minden új pasira rárepülnie?

ncokicsi 2012.04.16. 21:32:16

öm ez a srác hetero? a másik meg ikerpár lesz? ajh durva hét

mocskosmacska 2012.04.16. 21:32:21

A srácokat halálra szívatják. Kettesével küldik be nekik az ellenfeleket, a csajok meg ülhetnek békében.

Lacka929 2012.04.16. 21:32:50

Csírának csillogóst hozott a pósta: új vendég jön, fotó a borítékban.

Dávid lesz a delikvens, aki szörf deszkán csúszik be a hotelbe. Bemutatkozik: Szia Dávid. Szépen tudja vízszintesen mozgatni oldalra a fejét a nyakát. Noémi földije, ő is szlovák, de Noémire az nem hat (nahát, el tud számolni hatig?!). Dávid ideálja Edina és Noémi. Nem tudjuk, hogy ebben a sorrendben-e vagy vegyesen.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 21:33:44

@Krissyfurrr: nem maradtál le róla:D Te is ott voltál, tudod, beletartozol a mindenkibe:P

@IllaryBlasi: csak miattad nem:D

@f.fredericks: ki, ki?

lemonkeyface (törölt) 2012.04.16. 21:34:11

ennek nagyobb a feje a testhez képest mint a sebestyén balázsnak

menthalevél 2012.04.16. 21:34:15

sziasztok, kopkop:)

azt hittem végre bejönnek a helyes szőke srácok, erre beraknak egy fiúcskát....

IllaryBlasi 2012.04.16. 21:34:27

@Ditti82: Mert neki nem csak "B" hanem "C" és "D" terve is van;-)

mocskosmacska 2012.04.16. 21:34:37

@Λατζκα: Szerintem Dávid inkább szlovákiai magyar.

mangalor 2012.04.16. 21:36:17

@LoveMy: áááá, igen, én is ezen filóztam, kire emlékeztet!

na, kezdődik a hangoskodás!!!!:)

mocskosmacska 2012.04.16. 21:36:20

Na, nikinek igaza lett, tényleg beleszeretett valaki.

tryclops 2012.04.16. 21:37:15

Bazmeg Máté, ez így durva, Noémi nagyon fel fog baszódni...
Viszont ti hallotátok mit mondott Petra Meláról? Jól értettem, hogy azt, hogy jót tenne neki, ha drogozna? :)

mocskosmacska 2012.04.16. 21:37:38

Féltengely a niki hiányon kívül mit fog hozzáadni a showhoz? Már egy hete csak erről szól a bent léte.

f.fredericks 2012.04.16. 21:38:01

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: az új srác Dunaszerdahelyi, meg élt két évet Törökországban, szóval egy igazi világpolgár.

Na közben Melák megint drámázik. Kezd uncsi lenni ez a Niki lemez.

mocskosmacska 2012.04.16. 21:38:49

@tryclops: Nem hallottam, de egy altató tényleg jót tenne neki. Legalább addig sem beszélne.

Krissyfurrr 2012.04.16. 21:39:20

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: háát, akkor nagyon be lehettem baszcsizva/szívva/fújva, ha ekkora az amnézia :D

mocskosmacska 2012.04.16. 21:39:41

@Ditti82: Teljes mértékben, csak krisztián nem fogja fel. Tiszta mániákus.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.04.16. 21:40:01

Na, Melaknak anyakomplexusa van Nikivel kapcsolatban :)
Es je, egy 19 eves gyerekesen viselkedik!

Ditti82 2012.04.16. 21:40:20

@Ditti82: Egyre jobban csípem. :D

kerdesek05 2012.04.16. 21:40:39

HIPPER NYUGODDJÁÁÁÁLE!:)

mocskosmacska 2012.04.16. 21:40:41

"Kiraktál volna." - ez miért olyan nagy bűn? Itt mindenkinek van valaki, akit kirakna.

foxglove (törölt) 2012.04.16. 21:41:14

na, le lehet állni a Deus Ex zenével.

f.fredericks 2012.04.16. 21:41:30

Na Pít ossza Melákot! I like it!

Ditti82 2012.04.16. 21:42:07

Hipert meg hajítsák ki minél előbb, egy idegbeteg pitsa. A saját párja nem számít neki, csak Krisz és Máté, ahogy kinyilatkoztatta? Én Levi helyében pattintanám, amint lehetőségem adódna...

Lacka929 2012.04.16. 21:42:07

Körbeviszik az új diplomást, aki csak tévedésből kerülhetett be.

Általános punnyadás az édesvízben és annak partján, majd eljön egy este.

Máté kavar valamit, aztán Píttel röhögnek rajta az eszement óvodások.

Féltengely Pítet győzködi, hogy állítsa le Petrát, de elég nehezen artikulál szegény. Biztos elfogyott a gépzsír Timosenkóra, neki már nem jutott.

Fokozódik a helyzet, Féltengely csak basztatja Pítet. Az visszavág, szócsata, egymás szavába vágás. Diplomás szerint is gyerekes, hogy Féltengely állandóan elveszett Nikijét búsúlja.

Pít nekiesik Hipernek, hogy az mi a faszt riszál neki. Hiper nem hagyja magát, szócsata, egymás szavába vágás. Pít Hiper szerint szarházi, Pít szerint meg Hiper egy hiéna.

Na, megjött féltengely is, hárman üvöltöznek egymással. Fasza. Kiosztják egymást szépen. Féltengely, te egy büdös paraszt vagy a nőkkel, mondja Pít, erre az, hogy ő mostan rettenetes érzelmi válságban van. Bassza már be valaki őket a medencébe lehűlni!

IllaryBlasi 2012.04.16. 21:42:17

Legyen egy CSI21!!!!!!

ő-szinte 2012.04.16. 21:42:26

rájöttem, hogy ez a blog is olyan, mint az ÉH. Vannak régi emberek (a család:-D ), jönnek mindig újak, mindig kirostálódik vki, csak azt a rohadt pénzt nem látjuk soha a végén:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mocskosmacska 2012.04.16. 21:42:43

Ezen a melák-pít csörtén nagyon látszott a kettőjük közötti szellemi különbség.

menthalevél 2012.04.16. 21:42:47

na végre, jönnek a fiúkák:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 21:43:36

@Krissyfurrr: nem tudom, h ki voltál a sok ilyen jellegű egyén között:D

@f.fredericks: de szupcsi:D

mocskosmacska 2012.04.16. 21:44:08

Egyik ikren tetoválás van. Nem kellene azt letakarni?

Lacka929 2012.04.16. 21:44:44

Márk és Patrik az ikrek, akik port akarnak itten keverni, biztos felmondtak a takarítónők.

Megkapják Timosenkótól az ukázt, ha sikerül az átverés, jutalom lesz. Biztos keverhetnek majd maguknak egy koktélt ők is.

Egyik bejön, nekünk meg a kurva reklám jut.

Silene 2012.04.16. 21:44:46

Melák szánalmas. Remélem kiesik a héten! :)
De Hiper még nála is betegebb... :S Pfujjj.

Hajrá Pít, Omar, Kíra! :)

raspberrypie 2012.04.16. 21:44:48

ha kíra ismeri a csávót, akkor talán valahogy lebuknak majd :D

Ditti82 2012.04.16. 21:44:57

És ha tudnák, hogy az új fiúk hárman vannak valójában! :D

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.04.16. 21:45:15

No, az egyik ikeren van tetko, kivancsi vagyok hogy a masikon is? Mert ezen lebukhatnak.

bruu 2012.04.16. 21:45:45

azta T69.2 SE nem mosott hajat, vagy a mi szöszért van ez a borzadály frizura

menthalevél 2012.04.16. 21:46:00

@mocskosmacska: ráadásul az egyiknek a jobb, a másiknak a bal karján van a tetkó:)

Krissyfurrr 2012.04.16. 21:46:04

@Λατζκα: zseniális élő közvetítés :D

murunga 2012.04.16. 21:46:10

@Krissyfurrr: ottapont! :)))
a mexikói timosenkoooo :)))

LoveMy 2012.04.16. 21:46:24

@Ditti82:
Ez nekem is feltűnt, hogy "Krisz meg Máté", LMZ remélem nem aludt el közben!
Akkor adtam volna Pít kezébe egy szívlapátot, aztán hadd szóljon! :)

f.fredericks 2012.04.16. 21:46:49

@Yooha: áááá, ezek ott bent olyan hülyék, hogy nem tűnne fel nekik, max Pítnek és Omarnak. :)

pink ninja 2012.04.16. 21:46:56

pít feje 1-2 közeli képen, főleg a főcím kacsintós snittjében úgy néz ki mint egy páva feje :)

murunga 2012.04.16. 21:46:57

én vagyok a pókemberes danone woaaaahhhh!!!

Vadkörte82 2012.04.16. 21:47:23

@Λατζκα: Formában vagy ma is!gratula!

bruu 2012.04.16. 21:47:35

@Silene: zseniális Melák mondás
tudod mekkor a érzelmi válságban vagyok most, nincs Műanyag akit sexujálisan inzultálhat

Ditti82 2012.04.16. 21:48:26

@menthalevél: Gondolod, hogy feltűnik bármelyiknek is? :D

mangalor 2012.04.16. 21:48:52

@Λατζκα: remekül megragadod a lényeget!:)
"Pít szerint meg Hiper egy hiéna", és milyen igaz van! És Melák még annál is ostobább, mint gondoltam, és ez nem a 19 évén szárad.
egyébként az jutott eszembe, hogy mit szólnak most utólag a szereplők egymás véleményéhez, amit mindenki másról mondott a kamerának?

Krissyfurrr 2012.04.16. 21:48:53

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hát az agresszív kismalac és a bulldog szerelemgyereke, na az vótam én :D

LoveMy 2012.04.16. 21:48:55

@Silene:
Tuti hogy a köv. lányos ceremónián HiénaHiper ül a katapultba!

Krissyfurrr 2012.04.16. 21:49:57

@murunga: köszi,köszi, de a poént már hamarabb is ellőtték, csak én is későn vettem észre. :)

murunga 2012.04.16. 21:50:03

na a szlovák bige már megakadt az ikreken...
nap mondása: mondd a szemembe szarházi

Katicavirág 2012.04.16. 21:50:32

Dávid dunaszerdahelyi, az pedig full magyar város, jártam már ott a fürdőben!Na ez az ikres jó lesz! :)

bruu 2012.04.16. 21:50:54

@menthalevél: jah ilyen volt már, egy sport riporter küdött, hogy a Bryan ikreket (teniszező) megkülönböztesse, minden különbséget leirt a ruhájukon
csak azt nem vette észre, hogy az egyik balkezes a másik meg jobbkezes

murunga 2012.04.16. 21:51:01

szlovák feje van, télleg ja! :)))

medium001 2012.04.16. 21:51:06

érdekelne hogy hány meleg és hány nőnemű ül a szerkesztők között, mert a fiúkat 2-3asával képesek beküldeni, de a lányokat egyesével....egy kivétellel, akkor is egyből kiesett szerencsétlen noncsi. kicsit unalmas ez a kukikavalkád

f.fredericks 2012.04.16. 21:51:17

Úristen!

Ostobenkó: "Szlovák vagy?"

sogeking 2012.04.16. 21:51:30

Kíra mindjárt kiejti az új srácot :)

Silene 2012.04.16. 21:51:55

Rájöttem mitől tűnik HÉ nagynak! :)
Széles a háta + hozzá a nagy implantok teszik ezt. Szerintem. :)

lemonkeyface (törölt) 2012.04.16. 21:52:01

mostantól így fogok ismerkedni: Szlovák vagy? :DDD

raspberrypie 2012.04.16. 21:52:05

mekkora idióta ez az új iker... jézusom. remélem kizárják őket.

menthalevél 2012.04.16. 21:52:07

hát ez nagyon jó lesz:))

mangalor 2012.04.16. 21:52:07

Levente érzi a vesztét:)

Lacka929 2012.04.16. 21:52:12

Szóval másfél óránként cserélnek majd az ikrek, lesz két percük egymást informálni.

Egyik be, Píttel puszika is csattan. Lehet, hogy igazatok van Píttel kapcsolatban?

Noémi az ikret is szlováknak nézi, Edinának viszont nem esete. Kíra ismeri őket, rá is kérdezett, hogy melyik a kettőből. Nabazdmeg. A csóka elmondja Csírának, mi a szitu, megkéri, hogy kussoljon, az meg életére esküszik, hogy segít. Istenem, csak elszólná magát!

tryclops 2012.04.16. 21:52:40

Wazze, ezt szabad? Nem fair hogy Kírát is bevonhatják az ikrek.

f.fredericks 2012.04.16. 21:52:43

Melák érdekesen szocializálódott.
Nem kér bocsánatot. :)

playoff szakáll 2012.04.16. 21:52:45

Most akkor lebuktak, mert 1 ember már felismerte őket, vagy mi...

LoveMy 2012.04.16. 21:53:11

Melák OrkOrdítás:
LEVÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉL!

mocskosmacska 2012.04.16. 21:53:26

Na, dávid megköszönt valamit a személyzetnek.

murunga 2012.04.16. 21:53:38

a zsigulimat nem vinném ehhez a szervizes kaszanóvához...

a szlovák csávó nehezen birkózik a magyar szöveg olvasással

murunga 2012.04.16. 21:54:32

vodka narancs please és kockahas nézés...brrrrrr :)))

tryclops 2012.04.16. 21:54:35

....és még párnak is megkapják Kírát. Pfff, ez így nagyon nem kóser.

menthalevél 2012.04.16. 21:54:42

@f.fredericks: szerintem poénból mondta:-))

mocskosmacska 2012.04.16. 21:55:03

Meláknál pislákol a fény az alagútban. Valami magyarázkodásfélét nyökögött petrának.

murunga 2012.04.16. 21:55:12

kinek az ágyába rókázik ma a szerelő?

Lacka929 2012.04.16. 21:55:41

Csillogós érkezik. Diplomás kapja. Patrik vihet egy luvnyát szobára, annak a párja meg az iker megy a szingi kecóba.

Iker Kírát választja, mert ismeri őt. Féltengely dühöng, úgyhogy most majd jól leissza magát, de előtte Hipernek tesz aszekszuális ajánlatot mögé állásilag.

f.fredericks 2012.04.16. 21:55:45

@menthalevél: biztos, a Chuck Norisos viccei után elképzelhető. :D

murunga 2012.04.16. 21:55:45

remélem megqrja a hipppert!

LoveMy 2012.04.16. 21:56:05

De mocsok ez görény HiperHiéna kiejti a szendvicsember LMZ-őt!

murunga 2012.04.16. 21:56:20

B+ EZT A HÁJPERT IS FELIRATOZHATNÁK...

csiporog 2012.04.16. 21:56:41

@murunga: megérdemelné...
most el kezd veszekedni levivel.

Krissyfurrr 2012.04.16. 21:57:20

@sogeking: hol? merre? vagy lapul az ÉH-ban házi sárkány? lemaradtam valamiről? :D

mocskosmacska 2012.04.16. 21:57:51

Na, muzsikus rossz helyre kulázik, LMző meg félrepakolja a cigiket.

raspberrypie 2012.04.16. 21:58:07

más ruhában is vannak az ikrek O_o ez hogy fog így működni?

raspberrypie 2012.04.16. 21:58:39

ja, bocs, visszavontam :D

ő-szinte 2012.04.16. 21:58:43

óóóóóóóóóóóóóóó vetkőznek a fijjjúkák:-))))))))))))))))))))))))

Sudu 2012.04.16. 21:58:46

@hfeeri: Pont ezt akartam én is mondani. Csak nem buknak le ilyen hamar.

Ditti82 2012.04.16. 21:59:04

@LoveMy: Ja. Simán eldobná a gömböt.

IllaryBlasi 2012.04.16. 21:59:12

Ezek nem is hasonlítanak bakker!!! "A te fotód van bent, de mindenki Patrikként ismert":-DDDD

foxglove (törölt) 2012.04.16. 21:59:35

Ikreknek üzenem, hogy eddig szimpik:)

bruu 2012.04.16. 21:59:36

Melák normálisan szeretne beszélni

murunga 2012.04.16. 21:59:50

nincs egy ember akivel tudNÁK beszélni normálisan

menthalevél 2012.04.16. 21:59:57

na, végre mindenki kavar:)

Lacka929 2012.04.16. 22:00:32

Hiper tájékoztatja LMZt, hogy Féltengely mögé akar állni. Hiper meg akarja oldani, hogy mindjkét fiúnak jó legyen. Biztos gruppenre gondolt.

Ikrek találkoznak kint, infósztráda beindul. Ing csere, gatya csere, név csere.

Krisztián nem tudja túl tenni magát a dolgokon, mert nincs ember, akivel normálisan beszélhetne. Egy logopédus talán segíthetne rajta.

Csere iker vissza, lejárt a reklámok közötti szünet is.

menthalevél 2012.04.16. 22:02:27

egyébként meddig kell nem lebukniuk az ikreknek? a párválasztóig, vagy kaptak valami határidőt?

lemonkeyface (törölt) 2012.04.16. 22:02:56

azt kéne csinálnia hogy elkezd eszeveszettül bulizni meg inni, igy a beszélgetéssel nem kéne foglalkozni, és mozgás közben nem tudják ugy megfigyelni.

Bár szerintem bukó, a másik gyerek sokkal szőkébb

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:03:17

Nekem bejönnek ezek az ikerfiúk :D:D:D:D

ő-szinte 2012.04.16. 22:03:58

@foxglove: hehehehehehehe

ja, bejövős;-DDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:04:15

De tényleg nem tűnik fel egyiknek sem, hogy az egyik srác 15 cm-el magasabb?? :D

sogeking 2012.04.16. 22:04:19

@paranyuszi: Krisztián és Máté? nem nagyon hasonlítanak

Lacka929 2012.04.16. 22:04:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: :)

Azt a szobára menést az egyiknek csajjal, a másiknak meg a csaj párjával, azt azt hiszem elbasztam, de majd kisimítjuk a ráncokat...

ő-szinte 2012.04.16. 22:04:48

@paranyuszi: az egyik az enyém, stipi-stopi! :-DDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:05:10

@bruu:

ahhoz előbb agyat kéne növesztenie... :D

IllaryBlasi 2012.04.16. 22:05:35

Most akkor lebuktak??? Vagy valamilyen apróbetűs rész vonatkozik Kírára???? George Clooney-t az ÉH-be MOST!

C76 2012.04.16. 22:06:15

Hipert mar nem birom halgatni, van mit nezni rajta, de a stilusa egyre zavarobb, kar azert a "test"-ert, fej is kellene

Melak ... nem is tudom mit kepzelt es meg O van felhaborodva hogy Pit nem azt tette amit elvart volna. Egyre jobb szemmel neze Pit-et, teljesen normalis es higadt tud maradni ilyen helyzetekben is, ugyes.

Ikrek, sejtettem mi lessz a feladatuk, kivitelezheto, koszobhetoan az agyilag zokni tarsasagnak, igaz nem mondta T69.2 hogy meddig megy a stafeta szerepjatszas, egy nap kiviteleheto, minnel kevesebbet mondjanak magukrol es keveset beszeljenek, nem fognak rajonni.

Krissyfurrr 2012.04.16. 22:06:22

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Tengermély Vera? hát ezt érdemlem én? a JÓSÁGOMÉRT? hüüpp...a kvázimódóné külső mögött hamvas,naiv, ártatlan lélek lapul! kikérem magamnak! :D

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:06:27

@ő-szinte:
Oké, tiéd az alacsonyabb! :D:D:D

LoveMy 2012.04.16. 22:06:53

@IllaryBlasi:
Na ő már jobban bejön mint ezek a kis suttyók! :)

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:07:35

@menthalevél:
Háááát pink off-al már lestipstopiztuk... :D:D

sogeking 2012.04.16. 22:08:08

régen is hatalmas arc voltam :):)

Silene 2012.04.16. 22:08:19

Nem feltétlenül olyan könnyű észrevenni a különbségeket, ha nem számít rá az ember, vagy nincsenek egymás mellett az ikrek.
Szerintem nekünk így egyértelmű, de bent nem lehet az.

mocskosmacska 2012.04.16. 22:08:37

Kíra messze a legunszimpibb lakója a hotelnek. Máté és tüncike semmi hozzá képest.

f.fredericks 2012.04.16. 22:09:13

Melák hogy vereti a háttérben. :)

Silene 2012.04.16. 22:09:13

Már alig várom a Hiéna fejét, amikor megtudja, hogy ezek bizony ikrek! :D

menthalevél 2012.04.16. 22:09:31

@paranyuszi: oké, tietek patrik:)
enyém meg a másik:)

mocskosmacska 2012.04.16. 22:10:14

Ja, tüncike, mert a mátéd kinézete aztán olyan, hogy azt tekintélyt parancsol.

bruu 2012.04.16. 22:10:29

Csírához képest Dzsoki Nyúing kispályás
Ostobenkót szivatják

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 22:10:41

@Krissyfurrr: nem, nem Tengermélyre gondoltam, hanem Kacsacsőrre:P Egyébként elnézést kérek, már a feltételezésért is:) Pornós múltadról nem is tudtam eddig. :)

sogeking 2012.04.16. 22:10:45

@paranyuszi: nem ők az ikrek?? biztos?

murunga 2012.04.16. 22:10:45

ikreket párban kúrnám, nagy tubus barnitókrémmel!!!

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:10:49

báhhh 10 pont a zenei szerkesztőnek a True Romance (Tarantino film) zenézérért.... !!! :D:D:D

menthalevél 2012.04.16. 22:10:58

na, most lehet kirakni noémit:)

menthalevél 2012.04.16. 22:11:28

jajj, ez a písz nem kellett volna:)

murunga 2012.04.16. 22:11:42

ikreknek versenyinni kell szervizess2l - 2x annyit ihatnak!!! :)))

mocskosmacska 2012.04.16. 22:11:57

@bruu: Szerintem kira nem nagypályás. A többiek hülyék, mint a segg.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.04.16. 22:12:00

Most nemazé, de az hogy Kira az első percben tudta hogy ketten vannak, ez nem bukás azonnal a feladatban?

menthalevél 2012.04.16. 22:12:03

naaaa, ez már izgatás:)

Lacka929 2012.04.16. 22:12:09

Bónusz kérdés: Edina vajon rájött volna, ha az ikrekkel kerül össze, hogy egyik nap az egyik, másik nap a másik nyomatja?

No, iker vissza, Kíra fogadja Patrikként, de szobára viszi Csírát, és kiderül a csere, mert Patrik a nagyeszű a gardróbba ment pisálni.

Csíra örül Márknak, mert régen ő - mármint Csíra - nagy arc volt, de most még nagyobb. Ja, akkor arc vagy anyám, hogy mozivászon kell hozzád.

Diplomás angol macsónak titulálja az ikret, valami Boyzone-os akárkire hasonlít szerinte.

FSZK megtalálja a vicces lógót, és mint egy óvodás afektál Edinának. Aztán hirtelen felindulásból Brokit kezdi ütni, majd mindenkit utál.

Csíra az ikrekkel hármasozna, de Márk nem osztozkodik a pinán a tesójával.

Ismét iker csere. Nincs nehéz feladatuk, másfél órányi történést még meg tudnak jegyezni.

Sudu 2012.04.16. 22:12:23

Nem lett volna egyszerűbb ezeknek az ökröknek, vagy ikreknek eleve egyformába öltözniük?

murunga 2012.04.16. 22:12:23

pszikkológus az új slovensko csákó

Krissyfurrr 2012.04.16. 22:12:31

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: na most buktam rá a billentyűzetre a röhögéstől... :D

murunga 2012.04.16. 22:12:54

alsót nem cseréltek, bukta!

dennis rodman 2012.04.16. 22:13:16

Nem tellett 2 egyforma ruhára a Viasatnak?

mocskosmacska 2012.04.16. 22:13:21

Máté megint kötekedni akar az újjal?

murunga 2012.04.16. 22:14:08

autót kéne hajtogatni. szemmel!

menthalevél 2012.04.16. 22:14:10

@Hooshee: tudni és rájönni, két külön dolog:)

ő-szinte 2012.04.16. 22:14:37

@paranyuszi: hülllllllyyyyyye:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:15:27

@sogeking:
Máté és Krisztián...
mint két tojás
a 3 perces (Máté Edinkával) meg a ki tudja hány perces.. :D

IllaryBlasi 2012.04.16. 22:16:28

És ha nem jön rá senki, mindkét csávó bent marad??? Kíra melyiket választja majd? Vagy megtarthatja mindkettőt?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 22:16:29

@Λατζκα: szerintem, igen, de mit tudhatom én, ehhez is kicsi vagyok:D

@Yooha: szocpedet írtak itt, ami azért messze nem ugyanaz.

@Krissyfurrr: most nem írom le, amire gondoltam:P

murunga 2012.04.16. 22:17:03

kolléga, kit keres?

f.fredericks 2012.04.16. 22:17:32

Pornós Pokahontasz!!!!

Ez a Csíra forma. :D:DD

menthalevél 2012.04.16. 22:17:33

pornós pokahontasz???:)))

murunga 2012.04.16. 22:17:33

pornós pokahontasz :)))))

Ditti82 2012.04.16. 22:17:34

Pornós Pokahontasz. :D

raspberrypie 2012.04.16. 22:17:36

pornós pocahontas xD neee, kíra :D

Lacka929 2012.04.16. 22:17:51

Iker sunnyog visszafele. Egyik agyhalottnak se tűnik fel, hogy állandóan kavarnak, meg eltűnnek.

LMZ szerint Patrik aszociális, mert nem akar beilleszkedni.

Féltengelyen nagy a nyomás, mert túl sok fiú van bent.

Csíra a kis rafinált (Patrik után szabadon) ki akarja baszni Féltengelyt.

Már megint iker csere. Kíra ismerheti őket tényleg, mert szerinte is azért húzódnak vissza, hogy ne kelljen sok infót cserélni. Lehet tudja, ők se lógnak ki a sorból agyilag.

Kíra élvezi a helyzetet, alig várja, hogy alázhasson.

ő-szinte 2012.04.16. 22:17:55

hogy miiiiiiiiiiiiiiiiiii?
pornós pokahontsz?
EHHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEEHEHEHEHEHE

LoveMy 2012.04.16. 22:18:10

Csíra:
"Pornós pocahontas"
Ezt honnan tudja???

C76 2012.04.16. 22:18:20

"Ki az a Niki ... Pornos Pocahontas" ezek olvastak a Blogot :D

mocskosmacska 2012.04.16. 22:19:00

LMző későn jár haza? Hát ez szörnyű. KÉt órát késett.

ő-szinte 2012.04.16. 22:19:01

látom mindenki felkapta a fejét:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

menthalevél 2012.04.16. 22:19:15

anikó kezdi az elkerülő hadműveletet:)

elemző kimaradt 2 órával többet?:)))

hát ez csodálatos:)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.16. 22:19:19

Ez a Csíra nevű ugrálóscentrifuga-kiömlőnyílás szájú ufó, hát kibaszott ellenszenves egy darab.

raspberrypie 2012.04.16. 22:19:20

anikó... levente már fél lábbal kb. kint van...

murunga 2012.04.16. 22:19:24

ki kúrt, máténé?

bruu 2012.04.16. 22:19:32

Naiva Broki családot alapit

Sudu 2012.04.16. 22:19:39

@C76: Ez most már biztos. Csak kár, hogy legalább 3 hónapja forgatták ezeket a részeket...

kerdesek05 2012.04.16. 22:19:44

MÁTÉ betette a Brokit ismét Edinának:)

LoveMy 2012.04.16. 22:19:58

Na végre LMZ-nek LŐN VILÁGOSSÁG!!!!

sogeking 2012.04.16. 22:20:04

@paranyuszi: de jól csinálják, eddig még senki sem gyanakodott :)

mocskosmacska 2012.04.16. 22:20:34

@menthalevél: Már várom, hogy anikó melákkal legyen egy pár. Kíváncsi vagyok, hogy melák hogy viselné ezeket a számonkéréseket.

murunga 2012.04.16. 22:20:49

egérnyüsszögés! :))))

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:21:04

Jajj már megint Edinka műlihegése?????
neeeeeeeeeeeeeeee
:D

csiporog 2012.04.16. 22:21:05

@ő-szinte: mert ekkora egy álszent baromságot...

menthalevél 2012.04.16. 22:21:19

@C76: sőt, egyenesen jövőbeolvasók:)))

raspberrypie 2012.04.16. 22:21:27

mi az, hogy senki sem fedte fel???? kíra?

ő-szinte 2012.04.16. 22:21:42

Évike! abban a vígjátékban te vagy a főszereplő, baszod!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dennis rodman 2012.04.16. 22:21:46

Ezen mi volt a vígjáték?

sogeking 2012.04.16. 22:21:47

Lukrécia már megint szuszogó üzemmódba kapcsolt

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:21:55

@sogeking:
Nem is értem...
hogy nem jöttek rá??? :D

Krissyfurrr 2012.04.16. 22:22:08

@C76: valaki írta valahol, hogy találkozott Omárral, akart egy kis spoilert, de Omár tiltakozott, hogy mély kussban kell maradniuk a műsor végéig, de a hogyvoltot olvassák! :D

kerdesek05 2012.04.16. 22:22:11

Brokiné bevette brokit:)

Atok 2012.04.16. 22:22:15

Szomoru hir, hogy sikerult bar, de csak az egyik maradhat

Lacka929 2012.04.16. 22:22:23

Féltengely hazatámolyog, LMZ és Hiper faszságon veszekszik, Broki család lihegőst játszik, Csíra és az Iker dumcsizik.

LMZ tényleg kezdi érezni a vesztét. Edina meg a kis brokit. Féltengely meg a nőtlen magányt.

Timosenkó búcsúzik, holnap megtudjuk, meddig szopatja a népet a két iker. Ámde holnap az ikrek szomorú hírt kapnak. Tán csak nem azt, hogy a gruppen tiltott?

--- VÉGE ---

murunga 2012.04.16. 22:22:30

na jön az extra a durex támogatásával

Ditti82 2012.04.16. 22:22:36

Szomorú hír? Ne máááááá'! :(

f.fredericks 2012.04.16. 22:22:37

Na ezek szerint holnap kibasszák az ikreket, mert kokettáltak Csírával. VAAAAGY csak azt akarják elhitetni velünk, hogy azt higgyük.

menthalevél 2012.04.16. 22:22:50

úgy tűnik az lesz a szomorú hír, hogy az egyik ikertesónak mennie kell:(

Krissyfurrr 2012.04.16. 22:22:52

@Krissyfurrr: azaz hogy Omár hozzátette,hogy a hogyvoltot követik :D

LoveMy 2012.04.16. 22:22:57

@raspberrypie:
Lehet hogy holnap épp ezért közli velük T69 a szomorú hírt!!!!
:)

ő-szinte 2012.04.16. 22:23:06

@csiporog: na megnyugtatlak, nem ezért kapták fel a fejüket:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

C76 2012.04.16. 22:23:10

Aniko megint szarik mindenre es mindenkire, mikor fiu tobblet van, nagypofa, mikor lany tobblet van, sunyit es puncsol ... mindeg megtalalja a maganak valo papucs part.

Mi lehet a szomoru hir ? egyik iker maradhat vedetseggel, a masiknak tavoznia kell ?

horvathne82 2012.04.16. 22:23:20

Szerintetek az nem gáz, hogy elárulták a feladatukat?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.16. 22:23:36

@Sudu: és mi van, ha a köztes dumát most vették fel és csak bevágták a felvett cucc közé? Ez az ÉH, itt bármi megtörténhet! (by Tramplina) :D

raspberrypie 2012.04.16. 22:23:38

@LoveMy: húú, hát remélem repülnek, mert nagyon nem szimpatikusak...

murunga 2012.04.16. 22:23:51

@Λατζκα: együtt alszanak Krisszel a szingliszopában!

mangalor 2012.04.16. 22:23:56

@Yooha: szerintem is.

@LoveMy: ha esetleg itt kommentel egy szerki, akkor előfordulhat, hogy bedobta ide is ezt a nevet. Pít is mondta a hiénát, valszeg a karakterek nekik is ugyanúgy beugranak:)

kerdesek05 2012.04.16. 22:24:45

Kíra olvassa a Hgyvoltot? Mikor?
Mikor kezdődött a forgatás, mikor ért véget, mikor kezdte a viasat a műsorok leadását?

LoveMy 2012.04.16. 22:25:14

@raspberrypie:
Nekem sem jöttek be ezek a suttyók!
De azért nyugtával dícsérjük...a holnapot! Itt báááááármi...

bruu 2012.04.16. 22:25:38

Csíra mikor borotvált utoljára lábat puncit?

ő-szinte 2012.04.16. 22:25:44

csíra jó fej volt a macsó tekilával:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.16. 22:25:55

@horvathne82: sztem az.
Főleg, hogy pont Csíra tud erről, amitől még jobban elszállt.

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:26:22

Nekem az igazi flash az lesz ha H.É. egyik este így mutatkozik be:
Jó estét mindenkinek, T69 vagyok! :D:D:D

kerdesek05 2012.04.16. 22:26:45

KÖZEVTÍTCCSETEK A VIASAT 6RÓL LÉCCI!:)

JOKKA21 2012.04.16. 22:26:48

Kirát megdugnám, bejön nekem ez a számító rafkós kígyó, tetszik ,hogy ilyen geci.:D Edinába minden adásban ürít Brokkoli?Iker szépfiúk és a gyömrői szépfiú bejön nektek(nőknek)?

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:27:47

@ő-szinte:
Az állat volt!!!! :D:D:D

A "görög ostobaság szobrához állna modellt"
by Csíra..

ááááááááá :D:D::D

menthalevél 2012.04.16. 22:27:48

naíva mondja valakiről, hogy naív:)

ő-szinte 2012.04.16. 22:28:00

GÖRÖG OSTOBASÁG SZOBRA

lájkolom csírát!!!!!!!!!!!!
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Atok 2012.04.16. 22:28:05

Vagy sixx mar latta a musort regebben es lenyulta Kira szoveget :)

Sudu 2012.04.16. 22:28:11

@pushpang (univerziális határeset): De Csíra ezt nem a köztes dumában mondta, hanem lent a medence mellett. De egyébként igazad van, itt bármi megtörténhet...

kerdesek05 2012.04.16. 22:28:46

@paranyuszi: jó estét jó szurkolást T69 vagyok, bemutatjuk Csíra és Melák románcát, Broki és Naíva életét, kedves hogyvolt olvasóit pedig innen is üdvözlöm a paradicsomból:)

JOKKA21 2012.04.16. 22:28:55

@menthalevél: Jó a cipőd.Itt minden suna a cipőjéről rak ki képet?:D

Lacka929 2012.04.16. 22:29:22

--- INDUL A 18-AS ADÁS ---

Csíra faszságokat beszél a pultnál a tekiláról meg az orrba felszívott savanyú cukorról, de Pítből és Féltengelyből is dől a hasonló baromság.

Csíra trécsel Edinával, aki szerint Csíra ugyanolyan geci paraszt, mint eddig. Csírának Levente miatt epiláltatnia kellene a hátát felálló szőrileg.

Dávid bemutatkozik ismét: hű de bulis és csajozós vagyok, de éhesen kel, akkor farkasként csap le az éjszakára, akármit is jelentsen ez a hablaty.

menthalevél 2012.04.16. 22:29:33

ezt a dumát, éhesen kell fel, farkasként csap le az éjszakában:)

de pít-el spanolt le azonnal:)

ga_zsi 2012.04.16. 22:30:06

@horvathne82: Itt inkább a szerkesztők hibáztak, a fiúk nem tehetnek róla, hogy már régen ismerik Kírát. Még bent sem volt csak az egyik, amikor már rögtön a "Marcit" emlegette, csak a többi szokáshoz híven nem figyelt. Pedig ha felfogják a kérdést (melyik vagy, Patrik vagy Marci?) rájöhettek volna a csalafintaságra.

C76 2012.04.16. 22:30:22

Lehet olvassak a Blogot, de eyek a reszek mar regen voltak forgatva, ugyhogy a Pornos Pocahontas spontan lehetett, de minden esetre jot nevettem rajta ...

Ikreknek most kivetelesen Eva nem mondta, hogy nem sozlhatnak rolla, nem remlik ... masreszrol Kira ismeri oket, amolyan vis major, elore nem lathato tenyezo, ha a tobbiek nem jonnek ra a turpissagra, valami jutalom kellene jarjon, de az is igaz, hogy Kira nagy segitseg nekik, lenyegesen konyebb igy, mintsem ha total ismeretlen mindenki.

Az otlet eredeti es ilyen "kemenyebb" feladatokert le tudom nyelni a vedettseget, mert amugy nagyon ellene vagyok.

ő-szinte 2012.04.16. 22:30:24

@Atok: khm... ez nekem is átfutott az agyamon;-DDDD
de ez most strandpapucs minősített esete akkor?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

menthalevél 2012.04.16. 22:30:27

@JOKKA21: köszönöm:)

nem tudom, nekem az egyik kedvenc cipőm:)

bruu 2012.04.16. 22:30:33

idegvezető nációkkal tud bulizni, ha éhesen kell fel akkor farkasként csap le az éjszkában, egysezrű tiszta lelkű lányokat szereti
feltérképez majd a legközelebb áló személyiséget becserkészi, a fütyi villantás nincs ellenére

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.04.16. 22:30:36

@ő-szinte: vajon az ikrek Csírával együtt szoktak beretválkozni?
Olyan fényesen csupaszok voltak mindketten, mint egy-egy sápadt paradicsom.

JOKKA21 2012.04.16. 22:30:55

Kirát úgy megnevelném, hogy önként menne kapálni, ha küldeném.:)

kerdesek05 2012.04.16. 22:31:13

CSÍRA MIKOR olvasta a hogyvoltot hogy képben van niki-pornos-pokahontas névvel?

Amikor kiesett, ott tartották a villa mellett, a többiekkel akik kiestek már vagy bejönnek később, és ott volt internet, és a kiesése idején végigolvasta az akkori hogyvoltokat:)

f.fredericks 2012.04.16. 22:31:24

Naaa egy kis indul a menet!

f.fredericks 2012.04.16. 22:32:02

@kerdesek05: nem olvashatta el, mert a felvételeknek vége volt már februárban.

menthalevél 2012.04.16. 22:32:07

@Λατζκα:a tekilás dolgot nem máté ecsetelte?:)

bruu 2012.04.16. 22:32:24

a két csaj olyan táncot lejtett mint kájbord kapitány két gidája

JOKKA21 2012.04.16. 22:32:50

@menthalevél: Fa szállító.:D Nincs mit.

@ő-szinte: Holnap lehet kivágják a szépfiú ikreket, rossz hírt közöl velük Éva.

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:33:45

@JOKKA21:
Két parkolás között a sport kocsijával????? :D
nem hinném.... :D

JOKKA21 2012.04.16. 22:34:10

Anikó nagyon ugatta Pítet..Krisztiánon jókat lehet nevetni, de remélem már csak 3napig.:D Ha valaki ismeri Edinát vagy Kirát, akkor szóljon nekik legyen szíves, hogy nagyon dugnám őket.

sogeking 2012.04.16. 22:34:34

Edina mit fog előadni? szuszog?

ő-szinte 2012.04.16. 22:35:59

@JOKKA21: hát ha van isten, akkor nem:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

bakker, a sok vizuális szennyezés után már igazán maradhatnának:-DDDDDDDDDDDDDDDD
tv-be szép emberek valók...

bruu 2012.04.16. 22:36:16

Melák néééééééééééééééééééééééézzzz

menthalevél 2012.04.16. 22:36:23

jól látom, hogy krisztián petrát ölelgeti?

ő-szinte 2012.04.16. 22:36:43

@sogeking: amint látom, nyelvtörőt:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

menthalevél 2012.04.16. 22:37:35

ez az omar, alig, alig, alig:)))

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:37:39

Istenem vájd ki a dobhártyám..... :D

ő-szinte 2012.04.16. 22:38:03

@sogeking: hehehehehe, hülye;-DDDDDDD

mangalor 2012.04.16. 22:38:16

@sogeking: LOL

És mintha egyre gömbölyödne, legalábbis ez a szaténszoknya rendesen kihozza az idomait... hogy píszí legyek.

S vajon Anikó balettozni fog családi hagyományként?

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:38:59

@sogeking:
Ááááá nincs itt Máté, nemtok.. :D

murunga 2012.04.16. 22:39:13

finglobbantós bűvészmutatvány?

JOKKA21 2012.04.16. 22:39:30

@ő-szinte: Meg olyanok, akik szórakoztatnak.:) Két mérgeskígyó(Anikó és Kira) kíváncsi leszek mikor csap össze(szóban).:)

@menthalevél: Megpuszilnám a bokád, meg a többi jó cipőjű nőnek is(Bea & Doroti).:)

ő-szinte 2012.04.16. 22:39:59

@JOKKA21: egyszer baszni akarod kírát egyszer meg kapálni küldeni?:-OOOO
ekék má dönteni:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

murunga 2012.04.16. 22:40:42

erőemelő vazzzzzz! :))))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 22:41:20

Ha valaki szeretne egy spoilert, nézze meg a Velvetet! Ide nem linkelem be!

ő-szinte 2012.04.16. 22:41:32

@JOKKA21: ja, az sem ártana;-DDDD

murunga 2012.04.16. 22:41:45

pokkahontasz gondolom most otthon sir...

kisha1 2012.04.16. 22:41:48

Krisztián mi volt King Kong? :D

raspberrypie 2012.04.16. 22:42:20

eddig mindenkin röhögtem, anikón sírni tudnék... dobják már ki :S

murunga 2012.04.16. 22:42:21

na animátor anikó?

menthalevél 2012.04.16. 22:42:35

na aki a balettozást említette, sürgősen kezdjen el lottózni:)

ő-szinte 2012.04.16. 22:42:38

@mangalor: jó, ez így nem ér!!!!!!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
láttad a előzetest!;-DDDDDDDDDDDDDD

Krissyfurrr 2012.04.16. 22:43:07

@C76: igazad van, csak a nagy röhögésben időhurokba kerültem :)

ő-szinte 2012.04.16. 22:43:20

na! ostobenkó s a ő tehetsége:-O
ehhehehehehehehehehehhehehehehehehehehehehehehehheheheheheheheheheheheehehehehehehehehehheeheh

murunga 2012.04.16. 22:43:25

a rúdtáncos az rúdtáncos...

menthalevél 2012.04.16. 22:43:32

jellemző...krisztián erőember, noémi rúdtáncos:)

kisha1 2012.04.16. 22:43:48

na hát a szlovák bitch semmi újat nem mutatott

carpete 2012.04.16. 22:43:52

omár személyében van egy új pákónk...sztem nem véletlen a műsorszám :D

JOKKA21 2012.04.16. 22:43:54

@ő-szinte: Amikor kanos vagyok, akkor megdugnám, mert nem rossz fehérnép(bár annyira nem jó, mint amekkora az arca).Kapálni küldeném miután megszelídítettem, hogy legyen haszna.:D

@menthalevél: Csak nagy a szívem.:) Az a fehér cucc mi?Takaró?

ő-szinte 2012.04.16. 22:44:09

@sogeking: inkább a hat tyúk tava:-DDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:44:45

Nem tudnák csinálni ilyet..
Otthon sosem csináltam esztet.....

áááááááááááááááááááááá
ostobenkó for president!!! :D:D::D

ő-szinte 2012.04.16. 22:45:20

@JOKKA21: mekkora hímsoviniszta vagy te!:-DDDDDDDDDDDDDDDDD

almafa5555 2012.04.16. 22:45:21

@pushpang (univerziális határeset): Pasim szerint nem véletlen, hogy Kíra most ment vissza és jöttek az ikrek, akiket ismer, különben lehetetlen lenne a feladat

murunga 2012.04.16. 22:45:24

ez a szocped úgy beszél és affektál, mint a náray tamás

menthalevél 2012.04.16. 22:46:23

kirát rendesen nyomják a szerkesztők, ma szinte csak ő volt privát beszélgetésben

raspberrypie 2012.04.16. 22:46:33

@JOKKA21: na majd holnap xD így spoiler után :D

kisha1 2012.04.16. 22:46:37

ez a dávid mit fog szociológizálni? most fogja eldönteni hogy férfiként, vagy nőként megy majd ki a hotelből?

JOKKA21 2012.04.16. 22:46:57

@menthalevél: Kitalálom, Noémi?Végre van egy hejjespasi, akivel tud tótul beszélni.:D Pont ma gondoltam rá, hogy de jó lenne szlovák szavakat hallani a magyar éden hotelben.

raspberrypie 2012.04.16. 22:47:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: nem anikó mondta véletlenül, hogy még csak azt sem bírja, ha valaki ("ismeretlen") hozzányúl?? kígyó :D

Lacka929 2012.04.16. 22:47:57

Általános trécs a pamlagon, a csillogós levél szerint Ki mit tud? lesz.

Levente szarul reppel Máté sapkájában.

Pít szarul pantomímozik, mert ez inkább egy Activity feladvány, de mindegy, mert a birkák mindent megtapsolnak.

Diplomás szarul énekel, és Noémit fogdossa.

Edina saját verset mond: A vers. Hát anyám, ne kezdj verses kötetbe, de felolvasó estre se vállalkozzál!

Omár népdalt skandál, mert éneknek ez semmilyen fantáziával se nevezhető.

Petra néptáncol - legalábbis azt szeretett volna.

Máté kabátban és sapkában bűvészkedik, illetve inkább csak mórikál. Aztán Omárt eltünteti, bár inkább Féltengelyt kéne. De Omár visszatér az asztal alól mindenki nagy örömére.

Jön Féltengely, az erőművész (?). Letépi a pólóját, mert az egy páncél. Fekve kinyomja Kírát, aki ezer kilós, mert gyorsétttermi kaján él. Közben hörög mint elmebeteg oroszlán. Mármint Krisztián.

Hiper balettozik, bár ez nem volt neki testhezálló. Jól szóltál erről Anikó drága, mi is így gondoljuk.

Noémi rángatózik Krisztián ölében, nem kellett volna ennyi káposztát enni babbal. És nem kellene ennyit nákozni bazdmeg még akkor se, ha szlovák vagy.

Csíra kameraképessé teszi a bandát egy fiún történő demonstrációval. Ez a műszempilla, amit hogy, hogy nem, az iker kap. Illik hozzá, tényleg buzis. Csíra örül, hogy a "dehetségkutatón" szerepelhetett.

Szavaznak, hogy ki legyen a győztes, aki majd kap valamit. Pít lett az első, Máté a második.

Nagyon köszönjük, enélkül egy fantasztikus élménnyel szegényebben térnénk ma nyugovóra.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 22:48:33

@raspberrypie: ne spilerezz, mert kivágnak, de amúgy bizonyos helyzetekben bizonyára szereti:D

murunga 2012.04.16. 22:48:37

@JOKKA21: na zűdes nájtvizsön kúrás szellemlepelben :))) egérnyüsszögéssel

Veder1 2012.04.16. 22:48:47

no megen bagzó nyulak

bruu 2012.04.16. 22:49:09

ez vajon ua kufirc amit láttunk vagy többször üzekednek?

JOKKA21 2012.04.16. 22:49:47

@ő-szinte: Képemből jöttél rá?:)

@raspberrypie: :))

@menthalevél: Képedről én hiányzom, amin megpuszilom a bokád.:)

Doroti írj.:)

raspberrypie 2012.04.16. 22:49:56

már hányingerem van ettől az edina-máté ágyjelenetektől...

ő-szinte 2012.04.16. 22:49:56

@bruu: szerintem csak egyszer vették fel:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dennis rodman 2012.04.16. 22:50:00

Valami tüdószűrés nem ártana nekik ezzel a sípolással.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 22:50:41

@Λατζκα: Anikó mondta, h az anyukája balettos volt, tehát valamit konyíthat hozzá.

ő-szinte 2012.04.16. 22:50:57

@JOKKA21: ja, csak is abból, mert olvasni meg nem tudok;-D

bruu 2012.04.16. 22:51:00

@paranyuszi: tud fogalmazni rendesen :)

almafa5555 2012.04.16. 22:51:05

Levente és Anikó szexel???hopppááá

menthalevél 2012.04.16. 22:51:08

@paranyuszi: tényleg jó lát a pályán a csaj:)

Lacka929 2012.04.16. 22:51:13

Broki család ismét családtervez. Lihegés, egércincogás, pockoskodás.

Edina azzal, hogy kinyitotta az aranykaput Máténak, "aláírta a halálos szerződését", mondja az IQ bajnok Csíra.

Előzetes holnapról, amit már láttunk, és

--- VÉGE ---

mangalor 2012.04.16. 22:51:22

@ő-szinte: dehogy! olvastam, hogy az apja balett táncos, és hogy Muzsikus anyját anno elsőként varrta le. (és ide most nagyon kell egy ford fairlane-es woooááw, esszemfaszom megáll!)

menthalevél 2012.04.16. 22:51:48

@JOKKA21: te aztán nem semmi vagy:)

murunga 2012.04.16. 22:51:56

@JOKKA21: sztem is szépen kapálózna harántfogásban a vasaltmellű

ő-szinte 2012.04.16. 22:53:06

@mangalor: akkor meg mit kamuzik, hogy fingja nincs a balettról?:-O

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.16. 22:54:48

@Λατζκα: lehet, h csak nézte, de nem tudja:D Mondjuk elég vékony hozzá, de nem tudhatom.

Köszönöm a közvetítést!

Jó éjt Mindenkinek!

paranyuszi (törölt) 2012.04.16. 22:54:51

@menthalevél:
Egy zseni ...
csak álcázza magát..... :D

JOKKA21 2012.04.16. 22:55:46

@murunga: :DD ha lesz éden3 jelentkezni fogok, bár kiesnék egyből, mert nem vagyok szépfiú, de 4 nap 5 ribi között felbecsülhetetlen lenne.:D

@menthalevél: Azt a piros pontot beváltanám a piros cipős lábaidra.:D

Doroti elhagytál?:(

murunga 2012.04.16. 22:56:21

@menthalevél: ha homár, akkor pedig éhesen kel a disznaja és makkal álmodik

Lacka929 2012.04.16. 22:56:48

Jóccakát mindenkinek!

Krissyfurrr 2012.04.16. 22:57:14

no, én is el. Kellemes estét mindenkinek! :)

menthalevél 2012.04.16. 22:58:10

@paranyuszi: ő most lubickol a vérben:)

de nem tudom meddig lesz majd így...

mangalor 2012.04.16. 22:58:32

@ő-szinte: Sztem azt mondta, hogy HA értene ezekhez a dolgokhoz (tánc, ének, zenélés), most nem itt lenne. Szóval attól még lehet tehetségtelen, hogy az apja táncos. Az alakjával, alkatával viszont iszonyú mákja van, irigylésre méltó. Sajnos ez (a tehetség) nem öröklődik, meg persze tenni is kellene érte, hogy az ember elérjen valamit bármilyen területen. Eygébként látszik a mozgásán, hogy valamennyit tanítgathatták, csak sztem a ritmusérzékkel lehet a gond.

menthalevél 2012.04.16. 22:59:21

@murunga: meglátjuk mit fog villantani:)

mangalor 2012.04.16. 23:00:11

@JOKKA21: főleg azzal a mentalitással, ami az avatárodon díszeleg:))

JOKKA21 2012.04.16. 23:02:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
Nem cseréltelek le.:) Megtartottalak téged is és csak te vagy nekem és Beácska.Meg mától Menthalevél.:D

Mi a tököm az a marketing-asszisztens?Titkárnő?

@murunga: Megtanítanám neki, hogy a férfiakat tisztelni kell.:)

murunga 2012.04.16. 23:04:06

@JOKKA21: az a brókergyerek biztos ismeri, de telirakta rendesen méhikóba'- úgyhogy joder el conejo

sogeking 2012.04.16. 23:07:26

@paranyuszi: holnapig gyakorold a szuszogást !

ő-szinte 2012.04.16. 23:07:56

@JOKKA21: baszki, azt a tiszteletet ki kell érdemelni:-DDDDDDDDDDDDDDD
nem osztogatják ám az utcán:-P
és az üzletben sem lehet megvenni;-DD

JOKKA21 2012.04.16. 23:07:58

@murunga: Konkrétan naponta ürített belé.:DDDD

ő-szinte 2012.04.16. 23:09:27

@mangalor: vagy a hozzáállással;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2012.04.16. 23:11:16

@mangalor: Szerintem az bejönne a nőknek...Életben is a bunkók jók nekik.:D Ha kiraknának nem érdekelne, úgy fognám fel, hogy nyaraltam 4 napot.:D

@ő-szinte: Kiérdemelném.:) Ennél a csajnál nehéz kiérdemelni.

ő-szinte 2012.04.16. 23:13:04

@JOKKA21: én már első nap mondani fogom neked az ÉH3-ban, hogy ilyeneket eszem reggelire, mint te;-DDDDDDD

Katicavirág 2012.04.16. 23:13:43

@murunga: Dunaszerdahely Magyar város, sok ismerősöm él ott, tanulj történelmet!

JOKKA21 2012.04.16. 23:13:49

@ő-szinte: Én meg leugatok egy szlovák csajt és kiesel te is utánam.:D

menthalevél 2012.04.16. 23:14:40

@JOKKA21: téged a csajokon kívül érdekel valami?:)

ő-szinte 2012.04.16. 23:14:50

@JOKKA21: nem szeretsz melózni?:-DDDDDDDDDD

murunga 2012.04.16. 23:15:18

@ő-szinte: ja, az még vaffankulló ronaldó és évi

ő-szinte 2012.04.16. 23:16:05

@JOKKA21: ja, de nekem van retúrjegyem:-P
;DDDDDDD

ő-szinte 2012.04.16. 23:17:25

@menthalevél: nem a csajokon belül érdekli vmi:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

murunga 2012.04.16. 23:18:47

@JOKKA21: csak ha húsfaszod van!

JOKKA21 2012.04.16. 23:18:47

@ő-szinte: Nem.:) Nyilatkoznád, hogy alázni jöttél vissza?:D

reloaded 2012.04.16. 23:19:11

Pít nagyon jól tolta, elég sok mindenbe vírít a srác, nem csodálkoznék ha ő vírítaná a nyereményt is :)

murunga 2012.04.16. 23:20:08

@menthalevél: hát egy puncivillantástól megállna a kANÁL a levesbe...

mangalor 2012.04.16. 23:20:11

@JOKKA21: muhaha:DDDD jó, ha így gondolod, szíved joga, de azért ne végy rá mérget, és főleg, azért ha olyan szituba kerülsz, ne ezzel indíts:DDD
Mondjuk ÉH-be én is szívesen mennék nyaralni, állati szép helyen van!

ő-szinte 2012.04.16. 23:21:06

@JOKKA21: még szép!;-DDDDDDDDDDDD

murunga 2012.04.16. 23:23:09

@Katicavirág: no, már aszittem gyömrői a vérfarkas bogaram

Katicavirág 2012.04.16. 23:26:09

Pít jól nyomta, Máté eredeti volt,de az ikerek jobban tudnak embert varázsolni! :D Hero Dávid meg erős belépő, de sexy!

Péter bá 2012.04.16. 23:30:37

Általában szerintem az ótvar csajok fikázzák a csajokat a legjobban és a cingár farkú dagadt pasik meg a srácokat!
Tény, hogy vannak gáz formák, de a jót is el kell ismerni!Szerintem!

reloaded 2012.04.16. 23:31:13

@Katicavirág: hát az előzetesben nem csodálkoznék ha az lett volna, hogy kiesnek az ikrek.
Kira lehet arra utalt, hogy a szabály az szabály, ő illetékes is valamennyire a srácokban.
A buli fotókon sem láttam őket ... (amit én láttam max 2 t :)

ő-szinte 2012.04.16. 23:32:32

@menthalevél: ki hogy hívaja;-DDDDDD
az enyém pl ott van;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

beacska 2012.04.16. 23:33:33

na, hali! micsoda VÉLETLEN(?) hogy az ikrek tudott magának olyan hálótársat választani, aki előtt nem kell 1,5 óránként kicserélődnie...húzós éjszaka után igen nyúzott lett volna reggelre :))))

menthalevél 2012.04.16. 23:33:42

@ő-szinte: meglepne, ha bárkinek a testén kívül lenne a lelke:)

reloaded 2012.04.16. 23:35:14

Nekem Kira túl genya, én nem tudnék egy ilyen csajt elviselni sokáig magam körül.
Elvégre már egyszer kiesett ... csak magának köszönhette.
Azért mert pasik jönnek be, csak annak köszönheti, hogy bent van, szerintem még mindig elég gáz a csaj a többihez képest.

JOKKA21 2012.04.16. 23:35:58

@mangalor: Na látod.:) Pedig elmondanám a nőknek, hogy szerintem pénzéhes felszínes hazug dögök.:D

@menthalevél: Igen.A lábaid.:D

@murunga: Húsból van, de nem méterrúd, mint Omáré.:D

@ő-szinte: Van a melledben vas és a lábadon tetkó?:)

ő-szinte 2012.04.16. 23:38:09

@JOKKA21: miért, mágnessel jössz?:-DDDDDDDD

Móka na 2012.04.16. 23:39:14

Na most sikerült képbe kerülni.
T69 - ő tavaly is T69 volt már, sixx jóvoltából .. idén kapott a neve mellé egy 2-st is. Az első évadnál sem volt egyértlemű, de azért sejthető volt, hogy sixx tud mindent előre, szerintem, mert olyan embereket vágott ki az elején spoiler miatt, akikről akkor nem tudhattuk, hogy igazat mondanak-e. Szerintem ő előre megkapta a teljes anyagot, avagy egy nagy részét stb., így találóbb nevet tudott adni a szereplőknek. Tehát semmi sunyi nincs semmiben, csak sixx maga egy kicsit többet tud, mint mi.

beacska 2012.04.16. 23:40:09

remélem Levente továbbszexeli magát...bírom...nem szeretnék Anikóban csalódni. Krisztián elveszítette ezt a játékot, menjen haza az Idősebb Nőihez!! ;)))

menthalevél 2012.04.16. 23:41:45

@beacska: krisztián csak ül a szingli szobában és azon gondolkozik erősen, hogy miként is juthatott idáig ő, a legmeghatározóbb személy az ÉH-ban:)

JOKKA21 2012.04.16. 23:44:31

@reloaded: Nekem bejönnek(sajnos) az ilyen kígyó nők ,akik nagyon gecik.

@beacska: Puszi a csizmádra.:)

@menthalevél: Hány éves vagy?Tetszik a bokád.:)

beacska 2012.04.16. 23:45:39

@menthalevél: TUDJA ő, hogy mindezt ő intézte így, és azért alakultak így a dolgok, csak már baromira nem emlékszik rá, miért is akarta ez ;)))

menthalevél 2012.04.16. 23:45:47

@JOKKA21: azt nem kötöm az orrodra:p

JOKKA21 2012.04.16. 23:47:22

@menthalevél: Kár.:) Lábaidból ítélve 20-30 között.:)

ő-szinte 2012.04.16. 23:49:28

@menthalevél: baszki, ahelyett hogy hazudtál volna neki vmit;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2012.04.16. 23:53:51

@menthalevél: Tényleg csak egyet, de nem vagyok telhetetlen, hogy kettőt kérjek.:)

mangalor 2012.04.16. 23:55:07

@JOKKA21: ki az, aki nem menne el szerinted? Csak én már "öreg" vagyok bohócnak, illetve képtelen lennék kamerák előtt bármit is csinálni.
Mint nő mondom neked, hogy semmit sem érsz el, ha a fejükhöz vágod, hogy felszínesek vagy hazugok vagy akármi. Asszed, nincsenek tisztában vele?? Kiröhögnének. Ha megnézed, hogy az ÉH-ben kinek van a legtöbb nője, akkor láthatod, nem annak, aki kutyán bánik velük:)

JOKKA21 2012.04.16. 23:58:26

@mangalor: Azért csak kitartott Krisztián mellett Műanyag..Pítnek, de őt nem csak azért szeretik, mert kedves velük, hanem azért szeretik, mert szépfiú.Nyilván mindenki kimenne ingyen szerepelni és nyaralni.:)

kerdesek05 2012.04.17. 00:02:21

Miután HIPER gyalázza LMZ-t, elmennek a szobába és Lihegnek?

nem lehet hogy a hétvégén még jóban voltak és akkor falték egymást?

egyébként a hétvégi 4 estéről oltári sokat kell összeszedni a műsorba, gyanítom ezek mennek az ÉDEN + ba

ő-szinte 2012.04.17. 00:02:54

@JOKKA21: már bocs, de pít mikor volt szépfijjjú???:-OOOOOOOOOOOOOO
és én nem csak a külsejétől hányok;-)

vernal 2012.04.17. 00:03:13

Néhány bennem felmerülő kérdés:

1. Honnan tudják az ikrek mikor telt el 1,5 óra? van óra a falon? Vagy nekik van saját, csak nem figyeltem?
2. Éjjel is kell cserélgetniük egymást vagy csak mondjuk hajnali 3-ig?

JOKKA21 2012.04.17. 00:05:22

@ő-szinte: Ne mondd, hogy nem olvadnál, ha rád nézne a bociszemekkel.:D Lányok nedvesedik a tangátok az ikrektől vagy a gyömrői szépfiútól?:)

ő-szinte 2012.04.17. 00:10:45

@JOKKA21: viccelsz????:-O pít=hányinger :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mangalor 2012.04.17. 00:11:28

@JOKKA21: Pít egyáltalán nem szépfiú, csak egy tízessel idősebb, mint a többi pasi:) van tapasztalata, és tud bánni a nőkkel (pontosabban jobban tud bánni velük, mint a többiek), és az mindegy, hogy nekem szimpi-e vagy másnak, mégis neki van 3 "nője", szóval valamit csak jobban tud, mint a társai.
Niki azért tartott ki Melák mellett, mert tisztában volt vele, hogy kis hűséges kutyus, 19 éves, bele fog zúgni. Igaza lett. Krisztián kitartott volna mellette végig, ha nem szakítják le őket egymásról. De a viselkedése, a szövege mindenki mást irritál és nem jön be nekik a melák éhes modor.

JOKKA21 2012.04.17. 00:11:56

@ő-szinte: Azt hittem bejön nektek.Kedves a nőkkel és védi őket.Mi a baj vele?

JOKKA21 2012.04.17. 00:13:14

@mangalor: Én nem zúgtam volna belé.Levente is hűséges pincsi, mégis Anikó le akarja váltani Melákra.

aribeth 2012.04.17. 00:14:31

@kerdesek05:
Náluk nincs hétvége, négynapos turnusokban megy a játék, a negyedik nap végén párválasztó, az ötödiken indul az új ciklus. (Ezért mondta azt Pít Krisztiánnak, hogy Petra tegnapelőtt még mögéd állt volna, tegnap meg ki akartad őt dobni.) Az extrába az aznapi kivágott anyagok mennek, Hiperék szerintem holnap gabalyodnak össze, a velvetes cikk meg a nézettség növelésére hajthat.

JOKKA21 2012.04.17. 00:16:12

Megtaláltam Kírát egy közösségi oldalon, alig ismertem fel.:D

JOKKA21 2012.04.17. 00:18:18

@aribeth: És honnan szerezték meg a felvételt, ami még nem volt adásban?

kerdesek05 2012.04.17. 00:22:00

@JOKKA21: vannak ilyen médiakatalizátorok, adok neked valamit, neked is jó lesz, nekem is:)

kerdesek05 2012.04.17. 00:23:06

HIPER valami bulibuszt emlegetett bejövetelkor, a facse lapján olyan kép van mint a bulibus.hu oldal. azt csinálja mikor nem HIPERESKEDIK?:)

ő-szinte 2012.04.17. 00:25:44

@JOKKA21: hát nálam kiverte a biztosítékot, hogy petricsészével viselkedik... rohadtul nem kedves;-)))
alázza ahol tudja:-(

ő-szinte 2012.04.17. 00:28:20

@JOKKA21: mert anikó ostoba:-DDDDD műanyag azért nála sokkal jobban átlátta a helyzetet:-)

JOKKA21 2012.04.17. 00:32:54

@kerdesek05: köszi a képeket.:) Itt a 2bulibusz"
galeria.nlcafe.hu/1/51720/0/1#kep-402705
Peti nagy forma, sünök majdnem elzárták szegedi haknin.:D

@ő-szinte: Minden csaj az az édenben.:)

Péter bá 2012.04.17. 00:35:03

Anikó egyre undorítóbb...szegény Levi gyerek, mi vár még rá!?

JOKKA21 2012.04.17. 00:37:11

@ő-szinte: Nem rossz csajok pózolgatnak az éden fiúkkal.:D Jól bánik Petrával.

ő-szinte 2012.04.17. 00:42:14

@JOKKA21: meg amúgy is minden csaj, tudom;-)))
csak arra akartam rávilágítani, hogy hipermangán sokkal ostobább mint műanyag:-) ugrál faszról-faszra, mert ő épp nem érzi jól magát, meg már elege van...:-O
műanyag legalább pont leszarta, hogy uncsi, vagy sem, vagy hogy épp mifasz van, csak basszák hozzá a pénzt oszt készpicsamálé :-DDDDD ennek meg NEM JÓ...:-OOOOOOOOOO mojuk kérdéses, hogy pénzért jött, vagy csak bulizni, mert néha nem igazán tudom nála eldönteni:-DDDDDD

JOKKA21 2012.04.17. 00:42:50

"Peti pedig ebben a pillanatban kap vérszemet és pattan be a busz kormánya mögé, hogy lesz, ami lesz alapon heves dudálásba kezdjen. Addigra a műsort tíz rendőr is nézi, akik megelégelik a csapat, de leginkább Peti viselkedését, és könyörtelenül megbírságolják a fiút, aki persze az egészből semmit sem ért. Kicsit veszekszik, aztán játékostársai felhívják a figyelmet a Csillag börtön közelségére és rózsaszín pólójának többletjelentésére, ami három percre lakatot tesz a szájára. Ez pedig pont elég arra, hogy Horváth Éva lebeszélje a rendőröket az elzárásról." Nem sok olyan ember van, akit kizárnak és utána elzárnak(ha elzárták volna).:DD

JOKKA21 2012.04.17. 00:44:37

@ő-szinte: Műanyag nem kapott pénzt, Alexa kapott pénzt.:) Anikó egy törtető kígyó, Kíra legalább élvezetből geci, Anikó haszonleső.

ő-szinte 2012.04.17. 00:44:41

@JOKKA21: hát ha neked a jól bánik=alázza, akkor igen:-) én ezt baromira nem szerizném;-D

mangalor 2012.04.17. 00:45:57

@JOKKA21: nincs baj vele (Píttel), normális fickó, csak simán átkúr a palánkon:) vagyis egy ilyen kis húszévest simán átver, hiszen láthatod, a Penészvirágot is simán irányítja. A kis vörösről azért mondott le hamar, mert nem tudta úgy terelgetni, ahogy szerette volna.
Én egyik pasiban sem bízom meg, talán Omárral lehetne kialakítani bizalmi viszonyt, sztem ő nem verne át, és nem is szervezkedne mögöttem. Levente papucs, nem pincsi, de sztem sunyi.

JOKKA21 2012.04.17. 00:46:38

"A busznál aztán ott várt minket az Éden versenyzői közül kilenc szerencsés, akik bevethették magukat a szegedi éjszakába. Legnagyobb sajnálatunkra igazi favoritunk, rémisztő tekintetű Krisztián és plasztik Niki nem vettek részt az eseményen. Cserébe ott volt ártatlan szemű Edina, a 850 ezerrel lelépő Alexa, mindenkihez dörgölőző Kíra és a fizikaszakkör leglelkesebb tagjai, „mindent tudok a nőkről” muzsikus Tamás vezetésével, név szerint: Máté, úszó Ádám – aki elég rövid karriert futott be az Édenben –, Pít, Peti, Enrico, Fater, és később megjelent igazi kedvencünk, Omar is, aki a szegedi túra házigazdájaként írta be magát a programfüzetbe. Kicsit fájt, hogy szempillahullató Anikó és nehezen találom a szavakat Noémi nem jöttek el. Szerencsénkre viszont ott volt Horváth Éva, aki az est egyik legkellemesebb meglepetése volt."
:DDD

JOKKA21 2012.04.17. 00:49:29

@ő-szinte: Nem aláználak, hanem kényeztetnélek.:) Mivel alázza Pít Petrát?Megvédte és nem rakta Krisztiánért.

@mangalor: Nők közül én Edinában bíznék.Anikóban és Kírában nem bíznék, mert fekete özvegyek.Noémi és Petra meg túl buta.

kerdesek05 2012.04.17. 00:50:17

Nem bérlünk bulibuszt közösen HIPPERTŐL?

JOKKA21 2012.04.17. 00:52:38

@kerdesek05: De.Ha tangában táncol rajta.:D

ő-szinte 2012.04.17. 00:55:01

@JOKKA21: tudom, hogy nem kapott pénzt, te:-DDDDDDDDDDDDDDD csak azt mondom, hogy dolgozott azügyön, kiválasztotta isten barmát és nem tágított mellőle, mert felmérte, hogy révbe ért:-) anikó meg pattog:-DDDDDDD merjajnekinemjó:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD bakker, a buta kurvja, még a helyzetet sem tudja felmérni:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Kíra meg csak a műsorban ilyen geci;-) megörökölte pókmajom helyét:-DDDDDDDDDD

mangalor 2012.04.17. 00:56:39

@JOKKA21: a 22 éves kisfiúktól semmim sem nedvesedik, de a többi fickótól sem. Mondjuk Levente teste bejön, magas, mértékkel izmos, de a fejére barna papírtasakot húznék:)

ő-szinte 2012.04.17. 00:57:07

@mangalor: asszem lájkollak:DDDDDD
osztom amit moncccc;-)

kerdesek05 2012.04.17. 00:57:26

szóval:
- mindenki rendeljen buszt HIPPPERTŐL
- mindenki javítassa autóját MELÁKKAL
- mindenki bízza a pénzét BROKIRA
- mindenki elemeztessen ELEMZŐVEL
- mindenki igyon egy kávét OMARNÁL
- mindenki szállodáskodjon PÍTNÉL
- mindenki vásároljon MŰANYAGNÁL
- mindenki ácsoljon FATTERRAL
- mindenki hostesskedjen NAIVÁVAL.

ha pedig ez mind megvan, mindenki menjen el T69-hez beszédórára!:)

mangalor 2012.04.17. 01:00:29

@JOKKA21: Edinában én is bíznék.

Na, jó éjt, én léptem!

ő-szinte 2012.04.17. 01:02:03

@JOKKA21: te várjál már!:-DDDDD nem megvédte:-DDDDDD hanem óvta a kesztyűbábját:-DDDDDDDDDDDDDDD az meg nem ugyanaz;-)
saját érdekében nem áldozta be, mert petricsésze olyan mint egy zsák szar, ha lerakja vhol ottmarad, nem kezd el agyalni, így könnyedén vezetgeti;-)

2012.04.17. 02:00:40

Azért nem jár kizárás mert az egyik tojás beavatta Csírát?

kerdesek05 2012.04.17. 03:52:29

ÉDEN EXTRA 17:
Niki gyereket akar éden után?

MELÁK: tuti bélyeges vagy.
NIKI: hmmm?
MELÁK: tuti, hogy bélyeges vagy
NIKI: ja
NIKI: mondtam Krisztián, hazamegyek és tényleg gyerek.Én sokszor mondtam magamnak, hogy még utoljára levetkőzök, meg utoljára eljövök ide és utána tényleg befejeztem. Már 28 éves vagyok mire várjak. Lassan 30. Mindenem megvan most érted nekem nincs mire várnom.
MELÁK: Ennyi.

kerdesek05 2012.04.17. 04:38:06

ÉDEN EXTRA 19:
Szextársasjáték:
Párod bármit kérdezhet.

NAÍVA: Volt már olyan esetleg, hogy valamelyik barátnőd megkörnyékezte a backdoort az ujjával?
PÍT: Nekem sokszor, de hát Brokié a kérdés, bement egy percre, ujjpercre?
BROKI: Pít nagyjából jól beszélt, volt már ilyen, annyira nem szeretem, de előfordult, előfordult már többször.
Két faszival úgy se voltál?
NAÍVA: Nem.
BROKI: Hátsó bejáratod mennyire van nyitva?
NAÍVA: Előfordult bizonyos mennyiségű alkohol után.
HIPER: Miért kell ehhez alkohol, nem értem?!Csak én vagyok ilyen maradi?

kerdesek05 2012.04.17. 04:45:19

ÉDEN EXTRA 19:
Szextársasjáték:
Párod bármit kérdezhet

HIPER: Masszázsszelével masszírozd meg a párod fenekét, VAGY mondd el a pároddal kapcsolatos legvadabb fantáziád.
Bocs, nekem ilyen nincs, nem masszírozok idegen segget.
BROKI: Akkor fantáziálgatunk.
NAÍVA: Ne mondd ezt, hogy nincsen, mindenkinek van.
HIPER: Jó hát akkor el is képzelhetném, minthogy a GÁBOR megfogja a hajamat és hátulról elkezd csinálni.
BROKI: De a párodról van szó,
HIPER: Na hát ezért mondom, akkor ennyi.
________________________________________

Ki az a GÁBOR? HIPER kinti palija?

kerdesek05 2012.04.17. 04:54:57

ÉDEN EXTRA 19:
BROKI+NAÍVA ÁGYJELENET

NAÍVA: Visszajelzésekből ki merem állítani azt, hogy nem vagyok rossz az ágyban, és akár mondhatom azt is, hogy 10es, ha osztályozni kéne saját magamat.
Máté az top10, 10-esre osztályoznám

Sokorai_Atala 2012.04.17. 06:21:42

Júlia Tyimosenko volt tegnap ez az Éva.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 07:42:57

@kerdesek05: Gábor volt az első párja Anikónak a játékban. Bent.

playoff szakáll 2012.04.17. 08:02:27

sixx, jól alázod Hipert, kellett ez reggelre.
Ikrek sipirc, nem is baj, emberiség-gyalázat az a két nyikhaj.

JOKKA21 2012.04.17. 08:18:42

Kirát szúrnám.Beácska puszi a tutajos csizmádra.:D Anikó akkor mit szólna, ha bebaszva menne haza Levente és mellé hányna az ágyba.:D

beacska 2012.04.17. 08:23:12

@JOKKA21: hát te, mit keresel itt ilyen kora reggel? ;)))

én nem hiszem, hogy Anikó kiteszi Leventét. Már gyakorlott, éppen Krisztián altatása történik....valszeg Anikó zsörtölődése állandó, csak minket etetnek, hogy higgyük azt, hogy Leventét akarja kitenni...nem logikus...bár már kár logikát keresni a viselkedésükben. ;)

JOKKA21 2012.04.17. 08:23:53

@kerdesek05: :D És Kirával meg marketingeljünk?

@mangalor: Én is és meghúznám, mint Brokkoli.Sok 40 évesnek bejönnek a 22 éves "kisfiúk".:)

@ő-szinte: Nem egy agysebész ez a Petra.Alexa és Petra jó egri sunák.Honnan tudod, hogy életben Kira nem geci?:)

JOKKA21 2012.04.17. 08:30:08

@beacska: Téged(is).:)
Anikót tegyék ki és Noémit.:) Melákot elvileg bírja, nem hiszem, hogy ki akarná rakni, Leventét sem fogja, mert nem ártott neki.

dennis rodman 2012.04.17. 08:30:14

Köszi sixx! A tegnapi szarból sikerült egy kis várat tákolni...
A továbbra is megérne egy "misét", hogy ha ikres játék van akkor miért nem tudtak beszerezni 2 egyforma ruhát, hogy ne öltözködéssel töltsék az időt!
Az meg külön szopó, hogy ismerték egymást Kírával.. Nem hiszem, el, hogy ez már a játékra való várakozás közben nem derült ki?
Az ismeretséggel nekem az a gyanúm, hogy ez a közös "táncolás" (az ismeretség eredete) egy halovány indok!

JOKKA21 2012.04.17. 08:33:14

Most néztem Petra képeit, sminkelve nem ismertem volna fel.:D És nem rossz picsa sminkkel, de smink nélkül is sunázható.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.04.17. 08:33:48

@prezent fail: ez a buzisDávid se jobb bár Újpetikével szép pár lennének

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2012.04.17. 08:35:55

Az nem bukta, hogy Csíra felismerte az Ikreket? Azt hittem, senkinek sem szabad megtudni, hogy ketten vannak.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 08:36:26

Amikor hozták Diplomás Dávid fotóját, Anikó ült a legtávolabb, mégis odaugrott, mint egy idegbeteg bolha és majdnem megszerezte a borítékot. Tisztára, mint a mamik a villamosmegállóban: mögötted vannak 3 méterre amikor megáll a "tuja", de az ajtónyitáskor már előtted vannak, akkor is, ha húsz centire álltál a padkától.

@beacska: Nekem is gyanús ez az Anikó-Melák hirtelen összetartás. Meg az, hogy majd elhelyezi Leventét. Hol? A gardróbban? Mert egyik csajhoz se tudná elsütni.

ő-szinte 2012.04.17. 08:37:11

@dennis rodman: pont az volt a lényeg, hogy vetkőzniük kelljen;-DDDDDDDD

JOKKA21 2012.04.17. 08:38:22

@S'hark: Ezt nem tudták elkerülni.Bár lehet azért fog rossz hírt közölni az ikrekkel Évike, mert Kira felismerte őket(de ez geciség lenne, mert tudta a csaj, hogy két szépfiú van belőlük).

ő-szinte 2012.04.17. 08:41:56

@JOKKA21: tudni nem tudom, csak ezt veszem le belőle. Amit bent művel az nagy részt színjáték sztem:-)És a képek, amik a találkozón készültek, sem azt mutatják, hogy rohadtul utálnák, mindenhol a középpontban van, nekem úgy tűnt, hogy elég jóban van a többiekkel:-)aki meg vérgeci, azt itt kint nem nagyon szokták szerizni;-DDDDDDDDDD

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2012.04.17. 08:42:35

@JOKKA21: Ok, de ha nekem van egy ikertesóm, akkor nem biztos, hogy Ő is agyhalott, és jelentkezik az Édenbe. simán mondhatta volna, hogy én vagyok a Patrik, és a tesóm meg otthon maradt bótot vezetni, vagy beszerezni..mittoménmelyikmelyik.:)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 08:43:08

@jadebulgari: Azért Pít az ikerfiút csókolta meg amikor bejött. De miért, könyörgöm?!

@S'hark: Ezzel az ikrek nem tudnak mit kezdeni. Hogy titkolják el a kilétüket olyan előtt, aki ismeri őket. Másrészt ez az ismeretség a szerkik kezében jó eszköz lehet. Mondhatják azt is hogy elb@szták és azt is, hogy vis major. Ahogy a játékmenet megkívánja.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 08:45:51

@JOKKA21: Petra bevállalná LMZ-t Pít helyett, aki pont most mentette meg a seggét Meláktól? Hát...

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2012.04.17. 08:46:23

@Pácsó Ármándó: Én is erre gondoltam, hogy a két ikert nem szabad benntartsák, mert akkor két bennlakó távozik, esetleg három. Ez pedig nagy sokk lenne.

JOKKA21 2012.04.17. 08:46:57

@S'hark: Ez igaz.De lehet felismerte volna Kira este, hogy ez a másik.Vagy nem tudom melyikkel aludt.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2012.04.17. 08:47:58

@JOKKA21: És éjszaka is cserélni kell 1 1/2 óránként?

JOKKA21 2012.04.17. 08:49:59

@S'hark: Szerintem akkor nem.:)

pilar ternera 2012.04.17. 08:51:22

Jó reggelt mindenkinek!

A jövő küldetése (sajnos nem e heti): LMZ világosodjon meg végre és baszarintsa ki Hipert, mint macskát sz@rni, mert a csaj megzakkant, ha ez még lehetséges lejtmenet a számára!

Pít nagy arc, nagyon jó volt a vitában, agyhalottak persze nem fogták fel, de azért voltak,akik látták a lényeget...

Csíra nagyszerű, sokáig keverje még a trutymót, nagyon jól csinálja! :)

Kérdés: ikreknek nem volt meg már a lebukás? miért nem mondta, az 1., akivel Csíra találkozott, hogy a tesó otthon maradt?!?!

beacska 2012.04.17. 08:58:23

@Pácsó Ármándó: nem Pít volt a kezdeményező. Én úgy láttam, az Iker rántott rajta egyet...vaaagy, az van, amit már írtam: ez szokás kérdése...én pölö még a rokonaimmal is ritkán puszilkodom...a távoliakkal meg különösen ;)))

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 08:59:12

@S'hark: Nem kell éjszaka cserélni, monda is az egyik I a másiknak, hogy reggel találkozunk.

@Pilar Ternera: Jó reggelt neked is!
Hát ha bent marad egyáltalán LMZ a héten.

Pít tényleg profin kezelte a vitát, de miért csókolgatja a fiúkat?

Valszeg azért nem mondta, mert a, Kíra felismerte volna esetleg a cseréjüket és akkor inkább beavatták
b, nem olyan okosak mint Te (szerintem ez biztos :-))

JOKKA21 2012.04.17. 08:59:26

@S'hark: Sok suna nedvesedik az ikrektől szerintem.:)) Celeb ikreink még nincsenek, ha jól tudom.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 09:01:57

@beacska: Akkor az iker miért csak Píten "rántott egyet"? ((hú de kétértelmű ez így :-))

Lacka929 2012.04.17. 09:02:01

Jáú reggelit! (Ha értitek...)

Szóval szerintem két eset lehetséges.

Anikó, az imádkozó sáska szex után elemészti majd Elemzőt, egy a játékból történő kidobás révén, ha lesz rá lehetősége. Ezt kevésbé tartom valószínűnek a róluk szóló legutóbbi ződ képernyős tudósítás fényében.

A másik, ami talán esélyesebb, hogy úgy puncsol Csírának, hogy próbálja maga mellé édesgetni Féltengelyt (lásd véd- és dacszövetség titokban a csávóval), és akkor az majd akár Csíra, akár Anikó mögé áll, ki tudják ejteni. Csírának ott lesz az iker, Hipernek meg LMZ. Na most hogy LMZ meg ne orroljon rá, amiért Melákkal kokettál, hát kicsit hagyja magát megszeretgetni általa. Na meg ugye a kémia benne is dolgozik ennyi idő után.

---

A gond majd csak akkor jön, ha az ikrek nem maradnak bent a választásig, és melák mellé nem áll be más. Na akkor a két turmixgép picsa terve egyenesen dől a dugába.

Timosenkó ugyanis rossz hírt közöl az ikrekkel. Talán azt, hogy kiesnek idő előtt. De lehet, hogy egyikük maradhat, a másik meg repülhet haza. Ezt még nem tudjuk.

Mindenesetre én úgy látom, igen nagy eséllyel a Hiper - Csíra páros ki fogja tenni Melákot. De persze majd meglátjuk.

jo.e 2012.04.17. 09:02:11

@dennis rodman: Ez sztem azért volt, hogy a kevésbé éber (akik pl. a 2 különböző varrást sem vették észre - mint én) nézők is tudják, h. most éppen melyik is megy be. Inkább sztem is az volt a gáz, h. ugyanazt az átöltözős jelenetet vágták be mind a 3x (v.4x)
----
Kínzó kérdés azé', hogy akkor ez most felismerés v. nem. Már, h. Kira ismerte őket korábbról.
Az előzetesből 1ébként én azt sejtem, h. csak az 1ikük marad.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2012.04.17. 09:02:49

@JOKKA21: Pedig Kardántengely az igazi férfi..Ezt Ő is megmondta.:)

pilar ternera 2012.04.17. 09:02:52

@Pácsó Ármándó: igen, LMZ sanszos a kiesésre, és bár nem szakadna meg szívem érte, az nagy flash lenne, ha ő ejtené pofára Hipert valamikor! ;)

azt én sem értem, de elnézem neki, mert egyébként nagyon bírom! (bár kész röhej és a felhozatalról mond el sokat, hogy nagyon bírok egy teljesen átlagos, normális gondolkodású embert! )

igen, ezt is értem, de ettől ez még nem lebukás?
köszi! :) remélem én is, hogy így van! :))

JOKKA21 2012.04.17. 09:04:47

@beacska: Én is ritkán puszilkodom, de a combod puszilnám.:)

JOKKA21 2012.04.17. 09:06:02

@S'hark: Igazi férfi nem fut ribik után és nem sír miattuk.:)

Vadkörte82 2012.04.17. 09:07:16

@Pácsó Ármándó: guten morgen!szerintem bukta van..vagy megint a szerkik szórakoznak..vagy el kell dönteniük ki marad bent..merthátazé 3 új fiú kicsit sok lenne..hiper mehetne már a francba.

azt nem értem h a játékosok miért nem fogják fel h nem elég a döntőig eljutni, azért kell némi tábor is bent akik mögéd állnak a párválasztásnál a fináléban..nem jó technika ha mindenki utál téged.

beacska 2012.04.17. 09:07:50

@Pácsó Ármándó: megnéztem, tényleg Pít volt a kezdeményező...

jo.e 2012.04.17. 09:08:18

@Pácsó Ármándó: jaja, mintha megkérdezték volna, h. az maradhat aki kitalálja melyik a kakukktojás: galambtojás, fecsketojás, kakukktojás, traktor :)

aribeth 2012.04.17. 09:09:22

@JOKKA21:
Csak a Viasat szivárogtathatta ki, mert ez is reklám. Rémlik, hogy pár hete Edina és Máté első akciója került fel a netre a nagy esemény előtt egy nappal.

Hana30 2012.04.17. 09:11:12

Sziasztok!
szerintem Anikó minősíthetetlen. Elemzővel van egy biztos párja, de nem fér a bőrébe és ki akarja rakni. Teljesen elmeroggyant. A bezártság meg pláne nem tesz jót neki. Szépen lassan az idő elteltével bontakozik ki, hogy milyen egy szadista terrorista. De ehhez kell egy mazohista is. Reméljük Elemző csak ráébred már valamire, bár a szexelős beharangozás utána aligha. Viszont ha belegondoltok Edina és Máté azért szexelnek, mert egy pár és nekik ez jó. Anikó pont most akarja kiejteni Elemzőt akkor ez a kis etye-petye is az "odahatás" része? Vagy pincsikutya most erre a "feladatra" lett idomítva?
A legviccesebb az egészben, hogy baromira okosnak hiszi magát ez a csaj, pedig végtelenül ostobán belesétált Pít csapdájába. Persze volt egy Melák segítségül, aki miatt már csak legyintek. Pít jól csinálta, közvetetten felvázolta Dávidnak, hogy mégis mi a hotelben a helyzet, és a két gáz arc saját maga mutatta be magát. A nap jelenete pedig az volt, amikor Anikó közölte, hogy neki Broki és Melák a legfontosabb, miközben elemző ott pillázott, majd este számonkéri, hogy "hol voltál"?
Priceless.
Elemző te szerencsétlen , lassan tényleg lemész kutyába!

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 09:16:03

@Λατζκα: Én még arra is gondoltam, hogy Hiper levezeti vágyait Elemzőn mielőtt kivágja és így megint bírja egy darabig szex nélkül.
"A gond majd csak akkor jön, ha az ikrek nem maradnak bent a választásig, és melák mellé nem áll be más" öö.., most nem a lányok mellé állnak a fiúk?

@Vadkörte82: Pálinkás Jóreggelt! Szerintem az lesz a rossz hír, hogy csak az egyik maradhat. De melyik?

beacska 2012.04.17. 09:19:19

jajjj, istenkám, hát miért kellett átöltözniük mindig?
-hogy legyen mit néznünk
-hogy meg tudjuk őket különböztetni...

ilyen egyszerű ;)

Péter bá 2012.04.17. 09:19:58

Dávid szerintem oltásból mondta PatMárknak hogy angol macsó, mert olyan nincs! :) Pít jól csinálta szerintem és győztesen jött ki a vitából, Krisztián gyerekes, Anikó ocsmány, Levi papucs!3fiú van bent, az alkesz kankurva jó mélyen bebiztosítja magát Edinánál!! :D

Hana30 2012.04.17. 09:22:32

Ha Elemzőt kivágja Hiper, akkor tényleg át kellene keresztelni Sáskának nem gondoljátok? Vagy fekete özvegynek. Mindkét rovar kinyírja a párját szex után. És gerincük sincsen...

beacska 2012.04.17. 09:22:52

Máténak ICA tetkó van a vállán??? (hül-hül)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 09:23:04

Viszont LMZ még sohasem szerepelt ennyit egyfolytában, mint a ki-mit-tud alatt. Ezt az oldalát még nem mutatta.

@jo.e: Vagy azt, hogy 4 lába van, szék, de nem asztal, mi az?

Hana30 2012.04.17. 09:24:41

@Péter bá: Osztom a véleményedet! Reméljük nem a kankurva viszi a 25 misit.

Banyus83 2012.04.17. 09:26:07

Nem tudom, volt-e már:

velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/04/16/uj_szexelok_az_edenben_aniko_es_a_papucsallatka/

Mi van???? Még nem néztem vissza a tegnapit, ez tegnap volt? Vagy ma lesz? Hoppá....

beacska 2012.04.17. 09:26:10

érdekes, a Márk nekem kif. szexi, a Patrik meg nem...fura...

pilar ternera 2012.04.17. 09:26:45

A beharangozóban volt LMZ-HIper szex? mert én meglepődve olvasgatom ezt, eddig semmi nem utalt arra, hogy ez meg fog történni... :O

Hana30 2012.04.17. 09:26:51

Szerintem a ki mit tud egész jól sikerült. Pít nagyon ügyes volt, és most a többiek is igyekeztek.Láthattuk Melák megint erős. Kinyomta csírát egyszer!!!!

JOKKA21 2012.04.17. 09:28:10

@Banyus83: Még nem volt adásban, itt már linkelték páran.

Vadkörte82 2012.04.17. 09:29:10

@beacska: nekem is, már ha két ilyen nyikhaj számomra lehet szexi, de Márk határozottan férfiasabb.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 09:29:44

@beacska: Kémia :-)

@Pilar Ternera: De hát ez az Éden HOTEL, ahol .. :-)

@Hana30: Én azt hittem, hogy hosszába fekteti magára :-)

Banyus83 2012.04.17. 09:32:01

@JOKKA21: Köszi...csak szembejött velem a link, aztán kicsit rácsodálkoztam...de ezek szerint csak én :-D

Na, majd mindjárt lejön a tegnapi rész, aztán behozom a lemaradást :-)

Lacka929 2012.04.17. 09:32:21

@Pácsó Ármándó: "öö.., most nem a lányok mellé állnak a fiúk"

Úgy értettem, hogy Melák egyedül áll egy lányhoz, és más fiú már nem áll mellé, így nem lehet majd kirakni.

beacska 2012.04.17. 09:32:24

@Vadkörte82: jaaa, én sem indultam be, csak megállapítottam...

@Pácsó Ármándó: a kémia a levegőből jön, de fogjuk rá ;)

MEDVE1978 2012.04.17. 09:34:54

Fos ötlet volt 3 új férfit behozni, ráadásul egyik sem érdekes, mind kiszámítható mit fog csinálni. Dávid ránézésre teljesen olyan, mint Broki, ugyanaz a visszahúzódó, taktikus játékos.
Az ikrek nekem bunkó barmoknak tűnnek, a feladatuk pedig több, mint kiszámítható volt. Remélem, hogy nem ezt a dramaturgiát játssza meg a VIASAT:

1. Melák és Dávid kiesik.
2. A két iker bekerül.
3. Valamelyik következő fordulóban úgy hozzák, hogy a két ikernek választania kelljen, melyik megy tovább.

JOKKA21 2012.04.17. 09:35:41

"Nagyon magabiztos lány, úgy gondolja, hogy a pasiknak általában bejön, hiszen a szőke haj mindenkit levesz a lábáról, a belső tulajdonságairól pedig egy rövid beszélgetés során képes meggyőzni a kiválasztottját."
Szőke ribik a legjobbak.
"A szabadidejében leginkább a barátaival szeret bulizni."
Mint minden ribi.

"Egy jóképű, őszinte, humoros és hűséges férfit képzel el maga mellé. Amikor párkapcsolatban él és szerelmes, nem létezik számára más, csak a párja, állandóan rá gondol."
Meglepő, hogy hejjes kell neki.:D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 09:36:50

@sogeking:
Szuszogást gyakoroltam még nem eléggé pocokszerű...:D de menni fog... :D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 09:42:55

Én megnéztem a Velvetes videót...de nem láttam rajta semmit.
Egy kis Hiper szuszogás hallatszik és ennyi..:)

sirarcheer 2012.04.17. 09:43:02

@MEDVE1978: 3 srác esik ki.
Szerintem az lesz a hír az ikreknek, hogy vagy az egyik marad védettséggel, vagy mindketten bemennek védettség nélkül.
Ha van eszük ketten mennek be, mivel Kira egyikkel tutti pár, a másiknak meg lenne esélye valakivel. Mondjuk Petrával.

JOKKA21 2012.04.17. 09:44:57

@paranyuszi: @beacska: Petra bemutatkozójából idéztem.

"Nincsen igazán zsánere, de nagyon szereti a babaarcú fiúkat. A kidolgozott felsőtest szerinte nem minden, sokkal jobban számítanak a belső értékek. Egy őszinte, megbízható, kedves és jó humorú férfit képzel el maga mellé."
Belső értékek, hát kurva jók ezek a bemutatkozók.:DDD Ezt Nonsziéból.:D

hszs 2012.04.17. 09:45:46

@Λατζκα: Én már a műsor indulása előtt tudtam, mi lesz az ikrekkel. Persze nem mondom el. :-)
Egy olyan társaságban voltam, ahol szóba került a műsor, mivel az egyik hölgyemény ismeri az ikrek családját.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 09:46:17

@paranyuszi: Lehet, hogy csak aksit cserélt benne Levi :-)

@sirarcheer: Petránál lenne esélye alapesetben, de Pít éppen most mentette meg a csajt a kieséstől, úgyhogy ...

beacska 2012.04.17. 09:47:09

@JOKKA21: én meg egy megbízhatatlan faszfejt képzeltem el 20 évesen, erre nem hozzámentem egy Rendesemberhez?...basszus...;)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 09:48:40

@JOKKA21:
Hogy ő bejön a pasiknak??? :) Még ha Naíva mondaná... :)
Aki pasi és bejön neki Petra az légyszi írja már meg....

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 09:48:42

@hszs: Gondolom azt tudtad, hogy bemennek. Ha többet, azt tényleg ne mondd el.

JOKKA21 2012.04.17. 09:50:13

"Karakán egyéniségnek tartja magát, aki tudja, mit akar és ezt mindig el is éri, de eközben kedves és szerethető marad. A fiúkkal találja meg inkább a hangot, mert közöttük nőtt fel, a lányok kényeskedését és nyávogását nem tudja elviselni. A pasikat a határozottságával fogja meg leginkább. Külsőre a kisportolt, szálkás, kék szemű az ideálja, aki belsőleg legyen magabiztos és igazi férfi."
Igazi férfi?Aki pénzeli és nem kérdezi, hogy kivel csalja, vagy mi a tökömtől igazi férfi az igazi férfi?:)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 09:50:51

@Pácsó Ármándó:
hüllleeeee !!!!! :D:D:D
Vagy az elemet cserélte ki neki.. benne :DDDDDDDDD

anomália 2012.04.17. 09:51:27

A barátnőm szerint az ikrek annyira cukik, hogy legszívesebben bepelenkázná és megszoptatná őket.

JOKKA21 2012.04.17. 09:52:08

@beacska: Kár, hogy már feleség vagy.:D

@paranyuszi: Nekem bejön, sunáznám.

Előzőt pécsi Nikitől idéztem.

hszs 2012.04.17. 09:53:43

@Pácsó Ármándó: Természetesen kussolok a "többletről", mivel, hogy a műsorhoz illő szófordulattal éljek, nem vagyok csíra. :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 09:54:31

@paranyuszi: Hát még nem jöttél rá, mitől pörög így Hiper? Van benne egy Ámor Dörzsi, csak épp zárlatos!

JOKKA21 2012.04.17. 09:55:14

Alexa
"Laza, bulis, bevállalós csajnak tartja magát, aki szeret poénkodni, szórakozni és szereti a kalandokat. Erős személyiség, aki nem befolyásolható és nem irányítható, így biztos párja lehet egy arra érdemes fiúnak. Nagyon fontos számára a sport, versenyszerűen röplabdázott és úszott, mostanában leginkább aerobikozik. Szabadidejében szeret nyelveket tanulni, angolul, franciául és olaszul is beszél. Az ideális pasi számára magas, izmos, magabiztos, központi figura, aki humoros és az sem baj, ha kékszemű."
:DDD Legyen hejjes agy nélkül és ennyi.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 09:56:55

@Pácsó Ármándó:
Jahh eddig azt hittem valami gyorsítót szed minden reggel. :)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 09:58:36

@JOKKA21:
Hát ha bejön, bejön. :)
Női szemmel nézve sztem ronda kissé.:)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 09:59:50

@paranyuszi: Az se látszik igazán, hogy Levi az.

JOKKA21 2012.04.17. 09:59:59

@paranyuszi: Nem rossz suna.:)

Kira
"Nagyon társasági ember, aki nehezen viseli, ha nem ő van a középpontban. Külsőre lányos, belsőre fiús, igazi őrült csajnak tartja magát, aki leginkább fiú társaságban tölti az idejét, gyorsulási versenyekre járnak vagy tengózni. Nem zavarja, ha az egész csapatban ő az egyedüli lány, sőt inkább élvezi, hogy minden fiú figyelme ráirányul. Úgy gondolja, hogy az Édenben végig biztos párja lesz, akivel taktikai alapon fognak dönteni. Nem ismeri a szerelem szó jelentését, elmondása szerint az eddigi összes kapcsolatából ki tudta zökkenteni egy ismeretlen, vonzó fiú és a vele járó újdonság varázsa. Céltudatos lánynak tartja magát, aki képes hazudni, hogy elérje a célját."

Mi a faszom az a marketing-asszisztens?Persze, hogy képes hazudni, mert nő, az nekik jól megy.:D

f.fredericks 2012.04.17. 10:05:12

Hát nekem ez az új srác a szlovák nagyon nem jön át. Pesti ficsúrok az ikrek? Ezt úgy mondta, mintha minimum Szombathelyről jött volna, pedig Gyömrő kb 30-35 km. A Ronan Keatinges hasonlatot meg persze, hogy nem értették az ikrek, hiszen kb 20 évesek, a Boyzone meg mikor volt a toppon? 90-es évek közepe, vége? Akkor ők még Papp Ritát hallgattak.

Hipert kezdem nem érteni, de még ő a favorit.
Viszont LMZ kap egy jó pontot a Ganxsta performanszért.

f.fredericks 2012.04.17. 10:07:20

@JOKKA21: jó, Te konkrétan kit nem? :D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:07:56

@Pácsó Ármándó:
Igazából egyik sem látszik..
Csak a cikk utal rá, hogy kik azok..meg, hogy mit csinálnak.. :)

Grozunol 2012.04.17. 10:10:29

@JOKKA21: marketing asszisztens = titkárnő, kávéföző, szendvics beszerző, loti-futi

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:10:32

@f.fredericks:
Pont ez jutott eszembe! :)
@JOKKA21:
Már meg ne sértődj, de azért nem túl erős nálad a "filter"... :D:D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 10:10:49

@f.fredericks: 90es évek végén hol volt már Pap Rita:P Azt még ln hallgattam:):):)

De már Boyzone-t is:)

@paranyuszi: meg a felirat: Anikó, Levente:)

@JOKKA21: amúgy nem hagytalak el, csak monogám típus vagyok:P

nyílegyenes labirintus 2012.04.17. 10:12:20

Ez az iker Patmárk úgy hiányzott a műsorba, mint Szabolcsba egy szolárium. Nyegle idegesítő pöcsfej mindkettő, nagyon remélem, hogy az lesz T69 rossz híre, hogy azonnal el kell hagyniuk Mexikót. Úszva.

Lassan azért meglátszik az x hetes bezártság az a agyhalottakon is, Melák folyamatosan idegbeteg, Hiper-nek is muszáj lesz emelni az adagját, mert hamarosan elharapja valakinek a torkát...

ő-szinte 2012.04.17. 10:12:32

@beacska: majd átírja: edinacica

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:13:20

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
Nem, hallani egyáltalán nem hallottam még.
Hallatni meg nem szoktam..csak tegnap itt cinkeltek h gyakoroljam, (az Edinka féle pocokolást :) ) és arra írtam. :)

ő-szinte 2012.04.17. 10:13:53

@Pácsó Ármándó: az naggyyyyyon dúrva volt:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD azóta röhögök a székesen:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
meg persze újnikin:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

f.fredericks 2012.04.17. 10:14:06

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: jó, azt már nem tudom akkor mi volt a divatos gyerek zene, az én koromban 100 Folk Celsius, húgoméban Papp Rita, több gyerek meg nem volt a családban.

De tényleg mi volt a 90-es évek végén 2000-es évek elején?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.17. 10:15:55

El kell mondjam, ma vakon írok, mert Broki heréjétől kiégett a retinám tegnap. Tegnap üregi sztájlban nyomta a témát. Igazából már a lepedőt sem értem, úgyis kb. mindent vágunk a mozgásból.
Edinaanyu, remélem, büszke a lányára.

Az extra szerintem marha jó volt amúgy. Pít pantomimjén ronggyá röhögtem magam.

Anikó egy pitsa, de legalább kavar, és ez visz némi színt a műsorba. Csíra meg más stílben,de hasonló fazon.

Az új szörfös gyerek ritka gnóm szegény. Ekkora fej nincs.

Az ikrek meg, hát felejthető..elsőre jobbnak tűntek. Viszont a vetkőzésért külön köszi a szerkesztőknek. Legalább nem csak női seggeket nézhetünk naphosszat.:)

Szerintem csak az egyik srác fog közülük beköltözni végül amúgy.

Ja, és Velveten láttam,hogy Anikó és Papucs is pettingeltek. Lehet, ez ma lesz.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.17. 10:16:45

@Alfonzina: ja, és az extrából még Broki bűvészműsora is nagy volt.
Amit Omárral összehoztak, azon szakadtam.:)

ő-szinte 2012.04.17. 10:18:13

@JOKKA21: attól baszki, hogy tudja kezelni;-DDDD

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.17. 10:18:14

@f.fredericks: A boyzoneos kérdésnél nem tudom, mi cikibb?!

Az, ha valaki tudja, ki Ronan K., vagy az, ha nem?

Én előbbire voksolok.:)

LoveMy 2012.04.17. 10:19:16

Hy :)

@Hana30:
Teljes mértékben egyet értek!
Csodálom, senki nem vetette fel, hogy HiénaHiper eddig kizárta az érintkezés minden formáját, mert ő idegennel aztán nem!!!! Most meg rekordot fújtat a lepedő alatt az LMZ-vel, aki állítása szerint nem jelent semmit sem!!!
Akkor nem ez az UNDORÍTÓ???? Taktikából, érzelmek nélkül vagy csak a túlbuzognak a hormonjai???
De ez az LMZ is egy GIGABAROM, mire kiderül mekkora BÜDÖSBUNKÓ TAJ ez a HiénaHiper, azután DOMINA módjára elégíti ki hű papucsállatka módjára. Ráadásul előtte közölte, hogy valószínűleg ki fog esni!

playoff szakáll 2012.04.17. 10:20:31

ÚgymonDávid, takarodj Ibizától Szidniig bulizni, engem ne idegelj tovább.

gratulálok (törölt) 2012.04.17. 10:20:45

ez a ket egyforma pasi elegge maleszaju, foleg az elso. Szinte sajnalom.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 10:20:48

@nyílegyenes labirintus: és menjenek a Csendes óceán felé?:)

@paranyuszi: én ezt értem, akkor biztosan ők hallottak sok pocok szuszogást:D

Mindennapos dolog, biztosan, igyekszem majd keresni pockokat a kertben:D

@f.fredericks: Húgod korú lehetek akkor:D

Britney spears, Christina A., pl.

ő-szinte 2012.04.17. 10:21:50

@JOKKA21: te azért fikázod így a nőket, mert egy sem foglalkozik veled???:-OOO

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 10:21:56

@ő-szinte: Ez tök jó!

@Alfonzina: "Üregi sztájl"? Necsináljki! :-))
Omárnak beszóltam volna poénból amikor énekelt, hogy "Művész úr! Inkább azt a Zadide a didit tessen énekőni!" :-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 10:23:14

@Alfonzina: régen Ronan volt, ma SP, így is tedd fel a kérdést:D

SP helyettesíthető Justin Bieberrel is:D

K3rnel 2012.04.17. 10:23:24

Oké, hogy ez egy játék, de nem gondol pl. Csíra arra, hogy neki utána még lesz kint egy hosszú élete egy ilyen kis országban, ahol igen nézett ez a műsor ? Oké, lehet valaki szemétláda, de, ha valaki ennyire kétszínű és ennyire rosszindulatú, az ne csodálkozzon, ha majd kint senki nem fog megbízni benne, még annyire sem, hogy a bevásárló kocsiból visszaadja-e a kölcsön százast :)

ő-szinte 2012.04.17. 10:23:26

@f.fredericks: igen, ezt már én is kérdeztem a múltkor:-DDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:24:04

@Alfonzina:
Egyetértek! :) A vetkőzésért plusz pont.. :)
Hiper már teljesen vérgáz...
Edinkának&Brokinak meg nem értem miért nincs még letölthetős szuszogós csengőhangja? :D

ratrider02 2012.04.17. 10:25:57

@nyílegyenes labirintus: Már bocs a személyeskedésért, de hogy van kedves édesanyád? Szabolcsba szolárium????? Nananana, keress más hasonlatot, ezt meg felejtsd el, mert nem vicces

JOKKA21 2012.04.17. 10:26:50

@ő-szinte: Te foglalkozol.:) Nem azért, azért, mert aljasok, hazugok és ribik(édenben is 5-ből 4 ribi vagy aljas vagy nagyon buta).

@f.fredericks: Noémit és Műanyagot.:D

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Ne is, mert magamhoz láncollak, mint Melák Pokát.:D

@Alfonzina: Enyémtől is kiégne?:)

@paranyuszi: Nagy szívem van, sok jó bula elfér benne.Nem vagyok nagyon válogatós, mert nem vagyok szépfiú, mint az éden fiúk, meg kigyúrt és gazdag sem.:D

@Grozunol: Majd feljebb cumizza magát igazgatói székbe.:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.17. 10:27:33

@paranyuszi:

Brokitól lehetne a "csak egy kicsit, lécciii".

Edinától meg a "nyihhhnyihhnyihhhh"

:)

@Pácsó Ármándó: Szerintem aranyos volt,hogy magyar "népdalokat" tolt.:)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
hja. vagy fluor.:)

f.fredericks 2012.04.17. 10:28:22

@ő-szinte: és volt rá valami válasz? Vagy neki minden jöhet? :DDD Mert akkor beszavazhatnánk az ÉH 3-ba, és akkor garantált lenne a napi szex.

f.fredericks 2012.04.17. 10:29:39

@ő-szinte: közben megérkezett a válasz, amúgy nincs is rossz ízlése. FSzK-t én se, Műanyagot, meg ha Melákra iszom magam. :D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:30:12

@JOKKA21:
Átlátok rajtad! :D
Szerintem magas vagy, jóképű és gazdag! :D
Csak itten szívatsz minket!!! :D:D:D:D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:31:08

@Alfonzina:
vagy Broki:
"sms-ed jött, csak egy kicsii, légyyszi nézd meg!!! " :D:D:D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 10:31:15

@Alfonzina: Én is bírtam, csak poénból szólnék be :-)

@K3rnel: Csíra elégedett magával, úgy gondolja ez a menő

ő-szinte 2012.04.17. 10:32:31

@JOKKA21: én mindenkivel foglalkozom;-DDDDDDD de tudod, hogy nem így értettem, hanem a való életre gondolok:-)
a bajom az, hogy nem csak a bentieket ekézed, hanem általánosítasz...
meglátnál, rólam is ezt mondanád, azt közben meg láthatod...
;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nyílegyenes labirintus 2012.04.17. 10:32:31

@Alfonzina: Nem szabad olyan közelről nézni a tv-t, mert szemsérülést okozhat, nem mondták? Vagy kikockáztad és arra aludtál el? :)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Tőlem, csak ne lássam őket...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 10:33:52

@K3rnel: ezen már többször gondolkodtam, h mennyire más bent valaki, mint kint, de nem jöttem ár a helyes válaszra.

@JOKKA21: engem nem lehet leláncolni, szabad szellem vagyok:D

Viszont az ő-szintének adott válaszoddal nem értek egyet, nagyon nem. Pasikról is lehetne sok "szépet" mondani. Vannak rendesek mind a kettő nemből.

@Alfonzina: így inkább maradok Ronannél:D Felvállalom, h tudom, ki, sőt még nem is volt akkoriban rossz a bandájuk:)

csicserierika 2012.04.17. 10:34:02

már bocsánat, de ha az ikrek teljesítik a küldetésüket, és nem veszik észre a régiek, hogy kettőből vannak, akkor nem küldhetik egyiket sem haza. Szerintem inkább más csavar lesz. Pl. egyik kap csak védettséget v. valami ilyesmi.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:34:12

@f.fredericks:
Érdekesek a reakcióitok..:)
Azt hittem Műanyag, Edinka meg Ostobenkó a top 3 nálatok (külsőre..) ..és úgy tűnik nagyon nem :D

LoveMy 2012.04.17. 10:34:25

@Pácsó Ármándó:
Kicsit most nyeregben érzi magát Csíra, de magas lóról nagyon lehet reccsenni! :)

K3rnel 2012.04.17. 10:34:36

Az kimaradt, amikor Anikó rávilágított arra, nagyon figyelmesen, hogy Pít az a fajta ömber, aki a kislányokat szereti, őket tudja hülyíteni. Ha meg Melák kiesik, akkor semmi nem fog történni a játékban, annyira lesz izgalmas, mint az első széria Levi kiesése után... Lehet utálni a srácot, mert tényleg kisfiú még, de ő csinálja a show-t, Brokitól, Elemzőtől nem várhatunk semmit, ők maximum 4 mondatig vannak kalibrálva naponta, csak úgy, mint Omár, aki legalább 2 poént mond a 4 mondatában. Ha meg Melák lelép, Pítnek nem lesz kivel vitáznia. Szóval no Melák, no műsor.

A csajok meg nem okoznak meglepetést, van a geci, buta, naív, bolond és a kuka.

ő-szinte 2012.04.17. 10:35:26

@f.fredericks: nekem nem nyilatkozott akkor, de sztem beszavazhtjuk, rajta nem fog múlni a napi adag;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 10:37:41

@K3rnel:
Pont ezen gondolkoztam én is tegnap este...

ő-szinte 2012.04.17. 10:38:11

@f.fredericks: mért? azért műanyag nyaktól lefelé nem rossz, kivéve a melle helyérekét odabaszott túlméretezett két nagy teniszlabdát;-)

f.fredericks 2012.04.17. 10:40:36

@paranyuszi: Ostobankó egyáltalán nem, Műanyag meg már túl mű, Naíva még simán, de amit Brokival leművelt, áhhhh.

Nekem Hiper a favorit, jó teste van, a stílusa is bejön. Szeretem a g*ci csajokat. Tuti jókat lehet vele vitázni, és utána "kibékülni" csak a cuccról kellene lejönnie. :/

LoveMy 2012.04.17. 10:41:06

@Cathcart_ezredes:
A vv-ben akkor évalkeszt és a pszichopata kingát érdekelte, hogy mi lesz kint vele később? :)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:41:08

@K3rnel:
Ugyanerre gondoltam én is..
Szegény kicsi faék Melák nélkül tökre uncsi lesz a műsor...

Másfajta nő szted nem is létezik????? :D

foxglove (törölt) 2012.04.17. 10:41:23

@csicserierika: azt mondta HE az előzetesben: szomorú dolgot kell közölnem veletek.
Ez vszínű az lesz, hogy a küldetés sikerült, de választaniuk kell, hogy melyikük játszhat tovább. Ami nem olyan tragikus, mert nekem úgy tűnt, egyikük jobban érezte magát, mint a másik.

Más: az ikrek FB-ja, amit a hv blog is kidob, szerintem szpoileres.

ő-szinte 2012.04.17. 10:41:47

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: letesztelnéd, hogy megtudjuk?:-DDDDDDDDDDD
léccciiii, csak egy kicsiiiit;-D

K3rnel 2012.04.17. 10:42:36

Az erotikusnak szánt képsorok alatt a zenét hatalmasak, mindig a Sims sorozat jut eszembe, ilyen zenék mentek ott, amikor valaki buzerálta a házát éppen :D A velvetes Hiper-LMZ videó alatt is ilyen zene megy.

Amúgy nekem nagy meglepetés, hogy beengedett Hiper valakit a fekete lyukba! Bolond lyukból.... :)

ő-szinte 2012.04.17. 10:43:59

@f.fredericks: te vmi rokona vagy jokkának?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
vagy ez a perverziótok, hogy a geci csajokra buktok?:-DDDDDDDDDDDDD
vagy mindkét nick egy személyhez tartozik:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

K3rnel 2012.04.17. 10:44:13

@paranyuszi: Lehet félreérthető voltam, bent a műsorban vannak ezek a leosztott szerepek, hiába jön be új csaj, a szerepek maradnak. Kihalna az emberiség, ha csak olyan nők léteznének, mint amelyek boldogítanak bennünket az ÉH2-ben. :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.17. 10:44:46

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: backstreet boys, east 17, n'sync, take that, new kids on the block....shyguys...(ójaj):))

@nyílegyenes labirintus: az a here még méterekről is gyilkolja a retinát.:)

@paranyuszi: Edina: "kéhhrlek, neee.."

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:45:13

@f.fredericks:
Nahh helyben vagyunk.:)
Megfigyeltem h pasik szeretik a genyó csajokat... :)
De valahol megértem, mert közülünk is sokan a rossz fiúkra buknak valamiért, és nem a rendesekre... :D:D:D

Ezért (is) lesz homár a Pít félékből.. :D:D:D:D

JOKKA21 2012.04.17. 10:45:32

@paranyuszi: Egyik sem vagyok, ha az lennék nem itt írnám, hogy megdugnám őket, hanem megdugnám őket.:)

@kontratenor: Ők már régi celebek és eltűntek.:D

@Alfonzina: Szemész még segíthet.:)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 10:45:35

@csicserierika: Valószínűleg csak az egyik kaphat. A Kíra féle bakit is felhasználhatják az indoklásnál.

@LoveMy: Úgy olvastam, hogy magas lóról lehet nagyot reccsenteni :-) (Szia Kiscsillag!)

@K3rnel: Melákot én sem engedném el, akkor már inkább a SzendvicsEmbert.

@ő-szinte: Műanyagra +1

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 10:47:09

@LoveMy:
Ezek ugyanaz a kategória. Bár gondolom egyikről tudják a barátai, hogy alkesz, másikról, hogy pszichopata, de lehet Csíra egy-két ismerősének csak most esett le, hogy a csaj nem kispályás szarkeverő, és nagyon jó színésznő.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.17. 10:47:16

Én tudjátok mit nem értek?

Mióta lett divat a pasiknak azzal hencegni,hogy se nem szépek, se nem gazdagok?
És miért hiszik azt,hogy ez menő? Közben meg érződik a görcsös izzadás,hogy végre sunázhassanak valakit..

(bocs, ez OFF, csak itt olvasok egy-két embertől kommentet és úgy ugrott be)

f.fredericks 2012.04.17. 10:47:47

@ő-szinte: Sztem a B válasz a helyes. :DDDDDDD

@paranyuszi: épp azt akartam írni én is, hogy a csajok meg a geci pasikra buknak, szóval ennyi. Egál. :D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 10:47:53

@K3rnel: Már csak az a kérdés melyik luk volt :-)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:48:02

@K3rnel:
Jahh így már más.. :)
Akkor én értettem félre... :)

JOKKA21 2012.04.17. 10:48:32

@paranyuszi: "Megfigyeltem h pasik szeretik a genyó csajokat... :)
De valahol megértem, mert közülünk is sokan a rossz fiúkra buknak valamiért, és nem a rendesekre... :D:D:D"
Jól beszélsz.Edina rendes csaj, Kira egy kis genya, de nem tudnék dönteni, hogy melyiket válasszam, ha csak egyet választhatnék közülük.

K3rnel 2012.04.17. 10:49:48

@paranyuszi: Akkor itt Pít a jó ember ?

Amúgy a "genyó csajok" jók egy éjszakára, egy hétre, max hónapra. A nem "genyó csajok" meg jók lehetnek egy életre. Bár biztos van olyan férfi példány aki le tud élni egy életet egy Csíra-féle kakalapátolóval is, de az már very hard mód :)

JOKKA21 2012.04.17. 10:50:02

@ő-szinte: Annyira jó csaj vagy?:)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: De.A piros cipőd sarkát láncolnám az ágyamhoz.:D

LoveMy 2012.04.17. 10:50:14

@Cathcart_ezredes:
én meg úgy értettem, hogy nagy ívben tojtak arra, ahogy Csíra is, hogy mi lesz később!

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.17. 10:51:12

Na. Elolvastam.

Dávid meleg.

A napgépbe turha vicces volt, végre valaki szarik rájuk, kár, hogy rövid lesz a királyság.

Hajrá Csíra.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 10:51:14

@Alfonzina: Én nem tudok ilyen divatról. Lehet, hogy több nem szép és nem gazdag fiú van, mint igen?

LoveMy 2012.04.17. 10:52:32

@K3rnel:
Igaz ezt már leírtam, de ide is illik:
Csodálom, senki nem vetette fel, hogy HiénaHiper eddig kizárta az érintkezés minden formáját, mert ő idegennel aztán nem!!!! Most meg rekordot fújtat a lepedő alatt az LMZ-vel, aki állítása szerint nem jelent semmit sem!!!
Akkor nem ez az UNDORÍTÓ???? Taktikából, érzelmek nélkül vagy csak a túlbuzognak a hormonjai???
De ez az LMZ is egy GIGABAROM, mire kiderül mekkora BÜDÖSBUNKÓ TAJ ez a HiénaHiper, azután DOMINA módjára elégíti ki hű papucsállatka módjára. Ráadásul előtte közölte, hogy valószínűleg ki fog esni!

The Game 2012.04.17. 10:52:41

@K3rnel:

És Edina? Igaz, hogy szép és kedves de igazi energiavámpír lehet az állandó nyavalygással (arról nem is beszélve, 99% hogy nagyon féltékeny típus)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:53:44

@foxglove:
Nem azt mondom h Pít feltétlenül jó ember...
De a többihez képest...valamelyest mégis az..
Nem küldte pl. Petrát a lecsóba, hogy tartsa taktikailag a jópofit Melákkal...
Bár lehet, hogy tudta, hogy Melák napjai meg vannak számlálva... :D

ő-szinte 2012.04.17. 10:54:22

@Alfonzina: csak nyugodtan, en vagyok az off felelos:-DDDDD
Amugy meg kibaszottul kurvara igazad van, en is azt latom, hogy ez most egyfajta trend es tendencia...:(

LoveMy 2012.04.17. 10:55:06

@The Game:
Találkoztál már energiavámpírral?

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:55:37

@paranyuszi: @JOKKA21:
Válaszd Edinkát, 3 lécci, aztán már meg is van... :D:D:D Ez Csíránál nem hiszem, hogy működne... :D

K3rnel 2012.04.17. 10:55:53

@f.fredericks: A legnagyobb fail az amikor a kedves srác bukik a kedves csajra, milyen el elkúrt világ már ez :D Amúgy a hotelben most nincs is olyan lány aki úgymond a kedves kategóriába esne, mert mondjuk Naiva és Naomi nem genyók, de nem is kedvesek, a kedvességhez kellenek működő agysejtek és egy minimálisan reális világkép. Petráról meg azon kívül, hogy mi a neve nem tudunk semmit, és nem is fogunk, nem tűnne fel, ha kiesne.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 10:57:38

@K3rnel:
Háát talán Pít egy kicsit rendesebb tagnak tűnik.. :D De lehet, hogy rosszul látom... :D

foxglove (törölt) 2012.04.17. 10:57:40

én is szeretnék olyan papucsállatkát, mint Elemző. pont olyat kérek.

LoveMy 2012.04.17. 10:57:49

@paranyuszi:
Pedig ő reggelire eszi az "olyan" pasikat!
:D

jog-ász 2012.04.17. 10:58:32

nem az volt az ikrek feladata hogy SENKI nem buktathatja le őket??mert ha igen, akkor kíra előtt sem bukhattak volna le..magyarul amikor kíra rákérdezett hogy melyik vagy? azt kellett volna mondania hogy én patrik vagyok, kettőnk közül én jelentkeztem a müsorba, teso otthon maradt, és eljátszani a feladatot. sztem ezért rugják ki őket.

gastro, missing in action 2012.04.17. 10:59:28

Geciség lenne, ha azért büntetnék az ikreket, mert Csíra régebbröl is ismerte őket...így nem lehet abszolválni a feladatot. Miért nem infózta le a viasat a kapcsolatrendszert?

JOKKA21 2012.04.17. 10:59:29

@paranyuszi: Belső értékeim nézd.:D Ti nők mindig azt hangoztatjátok, hogy nektek nem fontos a külső, csak a belső.:D

@LoveMy: Domina Anikó lehetne az én dominám is.:D

ő-szinte 2012.04.17. 10:59:39

@JOKKA21: en nem nyilatkoznek ez ugyben, ha nem nagy baj...;-)
Mert akkor csak az van, hogy tolom agamat:-)

f.fredericks 2012.04.17. 11:00:09

@K3rnel: Kedves srác-kedves csaj páros nem is nagyon jön össze, mert a kedves csaj lehorgonyzik egy Melák vagy agy Broki félénél, a kedves srác meg egy Anikó félénél.
Max ha sikerül mindkettőnek elválnia, akkor 35 évesen összejöhetnek, 1 + 1 gyerekkel, de akkor már elvesztettek minimum 12, de inkább 15 évet.

LoveMy 2012.04.17. 11:00:51

@K3rnel:
Pedig a Csíra-Péter párosnál pont ez volt! Ott vonaglott Csíra Péter előtt, Péteren direkt húzta az agyát, annak meg csak csorgott a nyála, mindkét feje vérrel tele, aztán kopp, vagy hererúgás!
;)

ő-szinte 2012.04.17. 11:01:33

@Pácsó Ármándó: pedig ez most tenyleg tendencia...:(

f.fredericks 2012.04.17. 11:01:35

@JOKKA21: NaNA! Hiper már foglalt, őt lestipistopiztam. Válaszd Petrát. :DDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:02:11

@JOKKA21:
Te figyi... Én ilyet biztos, hogy soha nem mondtam!!!! :D:D:D
Francokat nem számít a külső!! Nálunk is nálatok is!!! :D:D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:02:30

@Alfonzina: gondolom azért, hogy véletlenül se jusson eszedbe sokat várni tőled, majd ő helyetted is állít fel elvárásokat, persze feléd.

@K3rnel: kedves srác létezik még?:)

@Pácsó Ármándó: áááá, te azt jól tudod, h a pasik tökéletesek:D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:03:26

@ő-szinte:
Én is ezt gondoltam!!! De volt egy-két megnyilvánulása, ami után picit változott a véleményem...
Vagy csak kiba jó taktikus...

K3rnel 2012.04.17. 11:03:46

@LoveMy: LMZ oda nyúl ahova kell azért, hogy bent maradhasson, a srácnak nincs személyisége, illetve mindig az a személyisége aktív amelyikre szükség van az adott szituációban. A takaró alatt éppen erre volt szükség, ha ez bent tartja, akkor eredményes lesz a művelet. Attól még gerinctelen, de lehet eredményes. Hiperről nem tudok képet alkotni, mert nem is vagyok benne biztos, hogy egy személyisége van-e, vagy több. Nem először van az, hogy teljes mértékben mást tesz, mint amit mond, mintha két részenként más személyisége lenne a csajnak, megérthetetlen. Nem is csodálkozom, hogy LMZ nem érti mi történik, próbál alkalmazkodni, de egy ilyen nő mellett azért nagyon nehéz lehet. Most kicsapta a biztosítékot Hipernél az, hogy későn ment "haza", képzeljük el, hogy mi lett volna, ha tegnap előtt nem csinálja meg a parancsba adott szendvicset... Para :D

@The Game: Edina... Olyan, mintha eddig egy burokba nőtt volna fel, nincs hiteles világképe sem a férfiakról, sem a nőkről, de még önmagáról sem. Nem véletlen a beceneve, tökéletesen illik is rá. Az ennyire naiv nők sajnos arra vannak ítélve, hogy ilyen Broki-féle pasik húzogassák éjszakánként, nappal meg le legyenek szarva. És ezért végtelenül hálás is.

kerdesek05 2012.04.17. 11:04:46

5 óra alatt 700 hozzászólás? beszarok:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:04:56

@jog-ász: igen, ebben van valami, de szegény már hátránnyal indult...

@f.fredericks: de pozitív vagy:)

@JOKKA21: nem is nekünk fontos a külső, hanem nektek!

ő-szinte 2012.04.17. 11:05:48

@JOKKA21:ez nem igaz, termeszetesen a kulso is fontos, de csak annyira, mint nektek pasiknak;-D

csicserierika 2012.04.17. 11:05:56

@foxglove: akkor meg mi értelme volt a kettős játszmának ? Nekem nem logikus, bárhogy is vezette fel HÉ, szerintem más csavar lesz.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:06:07

@kerdesek05: ez már az esti is, te:) Csak az óra lett átállítva!

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:06:59

@f.fredericks:
Szerintem Hiperért nem lesz túl nagy tülekedés..... :D:D:D

foxglove (törölt) 2012.04.17. 11:07:45

@csicserierika: most esett le, hogy te NÉZED a műsort:) nem úgy volt, hogy nem jön be?:)

ő-szinte 2012.04.17. 11:08:20

@paranyuszi: bakker, kezdek rajonni, hogy mi rokonlelkek vagyunk:-DDDDD
Vagy IKREK?:-DDDDDD

JOKKA21 2012.04.17. 11:08:24

@paranyuszi: Ő megenne reggelire.:D Sőt, 2 nap alatt bele zúgnék.:D Vagy valamelyik széplábú csajt választom innen.

csicserierika 2012.04.17. 11:09:05

@Pácsó Ármándó: na, jó, akkor tájékozódni kellett volna, hogy van-e bent ismerősük.
Arról nem tehetnek, hogy Kírával ismerték egymást. Sztem jól oldotta meg Patrik, hogy őt választotta párjának, mert így még kisebb lebukási esélyük lett.
Mondom ezt úgy, hogy az ikrek hidegen hagynak.

LoveMy 2012.04.17. 11:09:12

@K3rnel:
Legközelebb a Hiéna sodrófával áll majd az ajtóban, vagy mint az első szériában a Pókmajom kizárta a párját mert az éppen a Nikivel félred...tt :D
Edinával kapcsolatban van alapja amit írtál, de ilyen egyértelműen nem igaz rá!

The Game 2012.04.17. 11:10:04

@LoveMy:

Igen, innen a tapasztalat.

ő-szinte 2012.04.17. 11:10:12

@foxglove: hat pitrol mit gondolsz?:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 11:10:49

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Az állatok tökéletesek. És mivel a pasik állatok ... :-)

ő-szinte 2012.04.17. 11:11:29

@kerdesek05:ne csodalkozz, itt vagyok:-DDDDDDDDDDDDDDDD

K3rnel 2012.04.17. 11:11:41

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Létezik, csak az előbb felsorolt problémák miatt szinte észrevétlenek, adott pl egy társaság, mondjuk, mint a Hotel. 5 pasi, egy rendes a többi genyó, kiről fog szólni minden ? Kedvességgel nehezebb kitűnni, vagy feltűnni, mint genyósággal. Persze hozzá kell tenni, hogy sajnos.

LoveMy 2012.04.17. 11:11:42

@The Game:
Akkor úgy látszik, hogy nekem sokkal durvábbak jutottak!

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:11:48

@ő-szinte:
:D:D:D
Hi-hi! Tegnap 2 perc különbséggel kb. ugyanazt írtuk. :)
Szóval lehet. :)
Amúgy remélem legalább külsőleg tök mások vagyunk..mert az már tényleg gáz lenne. :D
Amúgy nekem IKREK a jegyem, de ha van ikertesóm azt sikeresen eltitkolták ezidáig előlem. :D

The Game 2012.04.17. 11:13:56

@LoveMy:

Edina lehet, hogy nem durva, csak nálam már alacsony a tűréshatár.

ő-szinte 2012.04.17. 11:15:12

@paranyuszi: hat en szoke vagyok...:-DDD de ez latszik is, hehehe

foxglove (törölt) 2012.04.17. 11:15:45

@ő-szinte: jó kérdés, van valami nagyon idegesítő a viselkedésében, de egy alkalomra azért lehet, hogy jó lenne:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:15:51

@Pácsó Ármándó: nem szoktam a pasikat állatokhoz hasonlítani, nem érdemlik meg az állatok:P

@K3rnel: a műsorra igaz, az életre nem hiszem. Életben is írtózom a Melák féléktől:)

LoveMy 2012.04.17. 11:16:18

@The Game:
Szerintem Hiéna és Melák az energiavámpír, de a Hiper az már Mordor kategória ;)

K3rnel 2012.04.17. 11:17:47

@LoveMy: Szerintem Edina ott nézte be a dolgot, hogy ő lenne pont az a "rendes" lány, aki egy "rendes" pasit akarna magának összeszedni. És bent ezzel a leszarok mindent magatartásával, a halk, visszafogott stílusával talán még Broki is rendes srácnak tűnik. Pedig azért nem egy megnyilvánulásán látszott már, hogy egyáltalán nem az. És elképzelhető, hogy ami nekünk ennyire egyértelmű, mármint, hogy Borik játszik Naivával, az szegény lánynak egyáltalán nem esett le a műsor fogatása alatt. Volt már velvetes cikk amiben lenyilatkozta Edina, ha jól tudom, hogy nem kellett volna lefeküdnie Brokival, most már biztos tisztábba a feje, de ott abban a környezetben sajnos valami nagyon nem oda illőt kezdett el érezni amiből az jön le, hogy szegény nem igazán életrevaló, vagy nem igazán tapasztalta meg még az igazi világot.

Lacka929 2012.04.17. 11:18:05

@kerdesek05: "5 óra alatt 700 hozzászólás? beszarok:)" Csak ne más kecójába, mert kapsz, mint KulaBá!...

Niki_baby 2012.04.17. 11:18:21

Az ikrek gázak! Kíváncsi leszek mikor buknak le... az egyiknek mennie kell!

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:18:43

@LoveMy:
:D:D:D Mordor ez nagyon jó!!! :D

De nálam Ostobenkó a Mordor kategória!!! :DD

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 11:19:34

@ő-szinte: Hiper szokott ennyit vihogni (DDDDDDDDD), gyanús vagy!

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Na, szépen vagyunk! :-)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.17. 11:19:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: ja igen. a másik dolog,hogy elvárásaik meg persze vannak.
és ha nem jön be Neked, akkor nagyképű ribi vagy.:)

@ő-szinte: nem jó irány, én mondom. max. a nagyon b.lan csajoknál működhet. de aki meg olyan, az meg a pasiknak nem jön be általában.

@Pácsó Ármándó: nem. inkább több a hülye, mint a nem hülye.:)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:20:36

@K3rnel:
Igazán nem akarnám Brokkancsot védeni, de attól, hogy Edinkával genyó (aki hagyja.. sőt élvezi) attól még nem biztos, hogy minden nővel az.....

ő-szinte 2012.04.17. 11:21:28

@foxglove: ne már bakker!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:22:02

@Pácsó Ármándó: nem tudom, miről beszélsz...:D

@Alfonzina: ugye? Mondom, h a pasikkal van baj, nem a nőkkel:D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 11:22:51

@Alfonzina: Fogjál kezet dr. Dorothyval :-)

@K3rnel: Edina is volt már genyó

foxglove (törölt) 2012.04.17. 11:23:34

@ő-szinte: de ez nem jelenti azt, hogy nem szar alak:DDD

ő-szinte 2012.04.17. 11:23:54

@Pácsó Ármándó: én mondtam neked a múltkor, hogy rávernék hiperre is meg csírára is ha bent lennék:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:24:21

@Pácsó Ármándó:
Hipernek nevezted pink OFF-ot????? :D
Ebből balhé lesz.... :D:D:D::D::D:D

Pennylane 2012.04.17. 11:24:32

@jog-ász: Én is erre gondoltam! Ha senki nem tudhatja meg, hogy ketten vannak, akkor Csíra sem! Szerintem ezzel elrontották az egészet. Hazudni kellett volna. A csatorna sem tud lenyomozni minden gyerekkori táncostársat! Szerintem mindkettő menni fog!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:24:54

@ő-szinte: rólad, h született:D Parával még nem vagyok tisztában:D

@Pácsó Ármándó: nem véletlenül vagyok dr.:P

ő-szinte 2012.04.17. 11:25:32

@Alfonzina: persze, hogy nem jó irány. nem is mondtam mást:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 11:26:13

@ő-szinte: Könnyen lehet! :-)

@paranyuszi: Ne parázz nyuszi! :-)

ő-szinte 2012.04.17. 11:26:43

@foxglove: tudom, csak ámulok az ízléseden;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2012.04.17. 11:27:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Az a baj a pasikkal, hogy elkényeztetnek titeket.:)

K3rnel 2012.04.17. 11:27:39

@paranyuszi: Na jó, de akkor ezt minden karakternél elmondhatnánk a műsor alapján megismert tulajdonságokról, hogy nem biztos, hogy mindig olyan amilyennek látjuk. Ott van mindig a lehetőség, hogy félreismerünk egy személyiséget hiszen a kialakított képben sűrűn benne van a viasat szerkesztőségének keze is, de mégiscsak mindenki ugyanazt a műsort nézi és kénytelenek vagyunk a látottak alapján ítélni, még, ha a látottak igen keveset is mutatnak abban a napi pár percben. Bár az Extra sokat segít... Na ezzel csak azt akartam mondani, hogy én abból ítélek amit látok, mivel abból vagyok kénytelen. Ettől még lehet Melák atomfizikus, Broki herceg a fehér lovon, Hiper meg óvónő :D

ő-szinte 2012.04.17. 11:28:21

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: na látod! ha tudod, akkor meg mi a fasznak kérdezel hülyeségeket???:-O
akkor most ki is a szőke agyban...? EHHHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHHEHEHEHEHEHEHEHE

JOKKA21 2012.04.17. 11:28:26

@Alfonzina: "Én tudjátok mit nem értek?

Mióta lett divat a pasiknak azzal hencegni,hogy se nem szépek, se nem gazdagok?
És miért hiszik azt,hogy ez menő? Közben meg érződik a görcsös izzadás,hogy végre sunázhassanak valakit..

(bocs, ez OFF, csak itt olvasok egy-két embertől kommentet és úgy ugrott be)"
Nem divat, csak van aki őszinte és nem hazudja le a csillagokat ingyen pináért és fele rezsiért(idézet Fater).:D

f.fredericks 2012.04.17. 11:28:27

@paranyuszi: hát szerintem meg Broki éppen az, az ember aki minden nővel szemét. Gondolj bele amikor megpocoktatta Naívát, akkor a kinti csajával is kicseszett. Niki meg hűséges maradt végig, pedig aztán Melák mindent bevetettet, amit az Autószerelő Káma Szutrában olvasott.

LoveMy 2012.04.17. 11:28:32

@K3rnel:
A műsorból csak részleteket, nagyon jól összerakott vágásokat adnak le. Edina a riportszobában, de főleg Píttel való beszélgetéseik során már többször kifejtette ezzel kapcsolatban a véleményét.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:28:44

@Pácsó Ármándó:
:D:D:D:D
Nem parázok...:D:D:D csak azt hittem letépi a fejed amiért lehiperezted... :D:D:D

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.17. 11:30:05

@K3rnel: Hiper ikrek. Nem kell nagy asztrológusnak lenni, meg nagyon hinni sem benne, epic hozza az ikrek skizofréniát, csodálatos tanulmány a lelkem.

ő-szinte 2012.04.17. 11:30:11

@Pácsó Ármándó: hogy egy klasszikust is idézzek a vv-ből, kicsit túmács vagyok;-DDDDDD

LoveMy 2012.04.17. 11:30:17

@Pácsó Ármándó:
Akkor ezek szerint Edina még sem naív! ;)

JOKKA21 2012.04.17. 11:30:33

@Alfonzina: Ha egy egy pasi jóképű, gazdag, kigyúrt, menő alfahím macsónak mondja magát, akkor az a bajotok, hogy beképzelt vagy hazug.

ő-szinte 2012.04.17. 11:30:47

@foxglove: akkor jó:-) legalább tudod;-DDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:30:56

@K3rnel:
:DDDDDDDDDDDDDD
Hiper mint óvónő????????:D
Atomcsapás ahhoz képest smafu lenne... :D::D:D

K3rnel 2012.04.17. 11:31:00

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Vannak kivételek persze. De sajnos egyre kevesebb. Mint a legtöbb sztereotípia, így ez is valahol keveredik a valósággal. Főleg a mai 16-22 éves hölgy korosztály az amelyiknél már alap az, hogy a paraszt pasikhoz vonzódnak. Ez is olyan, mi volt előbb? A sok paraszt pasi akikre ráfanyalodtak a rendes csajok, vagy a rendes csajok parasztokhoz való viszonyulása miatt lett a sok paraszt? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:31:00

@Pácsó Ármándó: akkoriban vettem fel a nevem, de nem, nem az a fajta, olyan másmilyen:D

@JOKKA21: sorold!!!!!:D

@foxglove: szerintem, nincs rossz ízlésed:P

ő-szinte 2012.04.17. 11:31:29

@JOKKA21: vagy buta:-DDDDDDDDDDDDD ezt kihagytad;-DDDDDDDDDD

f.fredericks 2012.04.17. 11:32:03

@ő-szinte: ez annyira klasszikus volt, hogy ezt az évadot még én is láttam. :D

ő-szinte 2012.04.17. 11:33:56

@Pácsó Ármándó: ehhheheheheheheheheheheheheheheheheheheheh

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:34:10

@f.fredericks:
Igen, ez a kinti csaj dolog, ez durva volt...Mindkét nővel szemben...
Mondjuk gyanítom nem az ÉH a csajszi kedvenc műsora...
Igazad van... lehet minden nővel genyó..
majd egyszer biztos neki is jön egy az életében, aki őt fogja rommá szívatni.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 11:34:27

@paranyuszi: Dehogy! PinkOff érti a viccet :-)

@LoveMy: Láttad milyen bájos volt Anikó a balettszettben? :-)

@f.fredericks: Milyen lehet az az Autószerelő Káma-Szutra? 1, póz: Told meg, mint a pótos Ifát?

ő-szinte 2012.04.17. 11:34:59

@paranyuszi: annál sokkal jobb fej vagyok;-DDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:35:44

@ő-szinte: kettőtökre vonatkozott a kérdés, bár téged sejtettelek:D:D:D:D De lehetnél akár nem természetes is, nem mindig a haj teszi az embert:)

@f.fredericks: szerintem, Niki azért nem adta be a derekát, mert van kint egy "mecénása":D

@JOKKA21: ne mondja, mutassa, majd mi eldöntjük, nem?:D

@K3rnel: ezt én sem értem, h miért kell a paraszt pasi... Furcsa. Biztos nevelés kérdése is. Illetve a nem nevelés kérdése. Mit tom én, katolikus iskolában nőttem fel:)

ő-szinte 2012.04.17. 11:36:03

@foxglove: tudom mogyi, nekem is sokan hiányoznak, tudod sírtam is a végén, de sajna semmi nem örök...:-( ;-)

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.04.17. 11:36:22

@paranyuszi: persze hogy. ezek a típusok szoktak sírógörcsös fenyegetőzős sokkot kapni, ha lekoptatod őket...

foxglove (törölt) 2012.04.17. 11:38:12

@ő-szinte: azért remélem, még visszatér...

ő-szinte 2012.04.17. 11:38:37

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: sztem meg kúúúúrvára nem sejtesz te rólam semmit;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

LoveMy 2012.04.17. 11:38:41

@Pácsó Ármándó:
Langyos volt mind, de nálam is messze Pít nyert :)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:39:07

@ő-szinte: @Pácsó Ármándó:
pedig azt hittem egymásnak ugrotok.:D
francba...:))))

ő-szinte 2012.04.17. 11:39:30

@foxglove: hát írj neki privit:-) én is azt szoktam:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 11:40:01

@LoveMy: Edina olyan mint Műanyag-Edgár bogár. Csak benne egy egér van amit Broki csak a lepedő alatt tud előcsalogatni a sajtszagú... Kéremkapcsojjaki! :-)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Milyen fajta?

ő-szinte 2012.04.17. 11:40:41

@paranyuszi: jófejekkel nem fájtolok, csak eszmét cserélek:-DDDD

JOKKA21 2012.04.17. 11:40:52

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Úgy kényeztetnek, hogy bókokkal halmoznak, pedig a legtöbb nő nem érdemli meg.:)
Ti nem tudjátok jól eldönteni, mert felszínesek vagytok.:)

@ő-szinte: Buták csak nők lehetnek.:)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:42:54

@f.fredericks:
Ez kegyetlen jó volt!!!!!!!!!!!!!!!
:DDDDDDDDDDD

LoveMy 2012.04.17. 11:43:16

@Pácsó Ármándó:
"Edina olyan mint Műanyag-Edgár bogár"
De miért olyan?

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 11:43:39

@paranyuszi: Annál sokkal jobb fej vagyok :-)

@LoveMy: Langyooos? Hol van a tűz ami benned égett? :-)

foxglove (törölt) 2012.04.17. 11:44:13

@JOKKA21: "Buták csak nők lehetnek"
hehe, jó kis provokáció, te tényleg mazochista vagy:)

ő-szinte 2012.04.17. 11:44:18

@JOKKA21: ez kúúúúúúúúúúúrvára nem igaz;-DDDDDDDDDDDDDDDD

vécés jóska 2012.04.17. 11:44:26

Szerintem ezek az ikrek nagyon kis buznyákok, olyan kis antipatikus ficsúrok. A fészbukon pár ismerősük pedzegeti is róluk, hogy nem vetik meg a fiúkat sem. Mondjuk nem lepődtem meg. Ez a Dávid gyerek is, hát... Olyan mint Gombi kábé. Nem értem miért nem tudnak beküldeni egy igazi férfit annyi jelentkezőből?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 11:44:26

@JOKKA21: mondjuk a bókokat is hiányoljuk, csak mondom:) És megérdemeljük, mert elviselünk titeket:)

LoveMy 2012.04.17. 11:44:29

@Pácsó Ármándó:
"sajtszagú"
eszméletlen vagy :DDDD

K3rnel 2012.04.17. 11:45:14

Azért Melákot annyiban felmenteném, hogy valahogy ez a nőkkel szembeni viselkedése elkerülhetetlen volt abban a pillanatban, hogy felvették az ótószerelő suliba. Középiskolában közvetlenül mellettünk volt egy ilyen suli, csak autószerelést tanítottak és így 99%-ban csak pasik voltak a suliban. Nem egyszer próbálkoztak be a mi sulink lányainál pontosan abban a stílusban, mint amilyenben Melák szól a nőkhöz. Biztos vannak szelídebb autószerelők is, de a többség azért beállt a sorba és úgy kellett megvédenünk tőlük a lányokat, mert a legyet is röptében... Melák hibája is, hogy ilyen, de a környezete nem is hagyott neki olyan sok választást. Az is befolyásolja a viselkedését, hogy 80-nál nem lehet több iq-ja. De mégis, ő csinálja a műsort.

Alekosszal indíthatna egy társkereső műsort, az lenne csak az igazán EPIC FAIL ! :D

Hiper meg elmehetne zumba edzőnek, az mostanában úgyis menő, olyan lenne, mint a duracell nyuszi, még mindig megy, soha nem áll le.

Sziporka 2012.04.17. 11:45:18

az mi???
velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/04/16/uj_szexelok_az_edenben_aniko_es_a_papucsallatka/
:D
(vagy ez volt már?)
(ja, régóta olvasok, de most kommentelek először:)

ő-szinte 2012.04.17. 11:45:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: na, az látszik, hogy jogász vagy!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDEHHHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEHEEH

ő-szinte 2012.04.17. 11:46:36

@Pácsó Ármándó: és másol bazdmeg!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

LoveMy 2012.04.17. 11:46:40

@Pácsó Ármándó:
Leforrázott Hiéna takaró alatti lihegése! :)
De majd felrázom magam!
;)

JOKKA21 2012.04.17. 11:47:22

@Sziporka: Még nem volt.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Megérdemlitek az élet keserítésért?:)

@ő-szinte: De igaz.:)

@foxglove: Tudom, hogy mi kell a nőknek.:)

ő-szinte 2012.04.17. 11:47:31

@f.fredericks: írod melák csajozós könyvét?;-DDDDD

ő-szinte 2012.04.17. 11:48:37

@JOKKA21: nem, egyáltalán nem;-)
ez nem nem függő és ezt te is tudod:-) csak mondod, mert csak;-)

ő-szinte 2012.04.17. 11:49:39

@foxglove: igen, nagyon röhögtem:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
csak ha azt írom, nem biztos , hogy tudja miről beszélek:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 11:49:47

@LoveMy: Nem emlékszel? A múltkor tárgyaltuk itt, hogy Poka feje olyan, mint a MIB filmben Edgáré amikor benne volt a Főbogár. Na, Edinában egér van és esténként cincog.

ő-szinte 2012.04.17. 11:50:19

@JOKKA21: és mi kell nekünk? mesélj!:-)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 11:51:21

@K3rnel:
Hmm.. Azé szerintem itt magával Melákkal is vannak bajok...
Ott vannak pl. a katona iskolás srácok, azok nem ennyire "eennyéééémmmm vaaaagyyy" típusok, szóval attól, hogy adott helyen csak pasik vannak, attól még megtanulhatná, hogyan kell viselkedni...
Neki nem sikerült...

JOKKA21 2012.04.17. 11:52:09

@ő-szinte: Pénz, jó autó, nagy dákó, szépfiú és kigyúrt kopasz.

@foxglove: De tudom, bunkóság kell nektek, mert csak azt értékelitek..)

LoveMy 2012.04.17. 11:52:11

@Pácsó Ármándó:
Jaaaaa, az eleje stimmel, csak nem tudtam hogy jön ide Edina, de most már oké!
De az a "sajtszag" mindent visz :D

LoveMy 2012.04.17. 11:54:19

@paranyuszi:
itt jönne az a történet, hogy milyen volt a családi háttér!
Csak hát a gyilkost sem mentik fel, mert anno verte az apja!

Banyus83 2012.04.17. 11:55:12

Na, összeszedtem magam, megnéztem Édent, Extrát meg mindent, végigolvastam a kommenteket itt, ki se látok az infókból és a véleményekből :-) Ez van, ha este anya elalszik...:-P

Az új csávó (Dávid?) addig volt szimpi, mg meg nem szólalt, onnantól tart a mélyrepülése...szerintem sima úton megy is haza csütörtökön, hacsak nem történik valami csoda.

Az ikrek is elég gázosak, nekem még Márk a szimpibb (amelyik másodszor jött), de szerintem is tuti lebukás, hogy Csíra már tudja...ha senki előtt nem bukhatnak le, akkor ennyi már elég. Amúgy meg megnézem, hogy a ma estiben is egész nap hosszú ujjú ingben fognak flangálni, hogy ne bukjanak le a különböző tetkókkal? Elég szar lesz így napozni :-)

Hipert most m,ár remélem tényleg kibasszák, amint lehet, mert kész az a nő...bár ha itt matatás lesz LMZvel, akkor ki tudja...szégyen az a nő. még hogy azt sem viseli el, ha idegen ember hozzáér...pfff.

Pít-Melák-Hiper vitában Pítnek volt igaza és ő volt az egyetlen, aki higgadt is maradt, ami jó pont...nekem egyre szimpibb a csávó!!!!

Én jót röhögtem azon, hogy Broki fellógatta Ostobenkó rénszarvasát :-)

A pantomim mindent vitt a Ki-Mit-Tud-on :-D :-D

Az ikrek rossz híre lehet sokminden. Az is, hogy lebuktak, ezért mennek, az is, hogy csak egy maradhat, vagy az is, hogy maradhatnak, de nem Csíra mellett...meg ilyenek. De az is lehet, hogy történik még valami más is, mert Pít és SzólóÚjCsávó is aggodalmaskodtak valamin...

JOKKA21 2012.04.17. 11:55:58

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Ti jobban keserítitek az életet.:) Bár benned van jó is(a cipőd).:)

ő-szinte 2012.04.17. 11:57:03

@JOKKA21: szerintem te vmi másik rendezvényen vagy:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

és én spec kifejeztten értékelem a kedvességet.
tudom, hülye vagyok;-) vagy amit mg szoktam kapni, hogy hazudok:-DDDDDDDD
válassz;-)

ő-szinte 2012.04.17. 11:58:59

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: mindig kóstolgatsz, gondolhatod, hogy nem hagyom magamat;-)

K3rnel 2012.04.17. 11:59:33

@paranyuszi: Na jó, de azért a katonáknak tanítanak tiszteletet. Ha meg valaki tiszteli a nőket, akkor nem közeledik feléjük úgy, mint Melák. Olyan közösségben, ahol kevés az iq, kontroll egyáltalán nincs, kevés a nő és sok a pasi szerintem elkerülhetetlen, hogy Melák típusok kerüljenek ki. És itt most csak a nőkkel kapcsolatos viselkedésre gondolok, hol tanulta volna meg szerencsétlen. Azért szükséges szerintem, hogy a középiskolai években valamennyire a másik nem irányába is legyen valamiféle szocializáció. A hiányában létrejöhet az "enyééééééém vaaaaaaaaagy" típusú csajozási szokás :D

foxglove (törölt) 2012.04.17. 11:59:34

@JOKKA21: hááát.. legyen mondjuk határozott, magabiztos fellépés (nem egyenlő a bunkósággal és beképzeltséggel), jó humorérzék, szexi kisugárzás, és ennyi. szerintem.

JOKKA21 2012.04.17. 12:00:38

@ő-szinte: Mivel értékeled a kedvességet?:)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 12:01:15

@LoveMy: jahh, de azért ér megfogni néhány könyvet és elolvasni.. hasznos lehet.. :D
De úgy látszik ő csak a fent említett Autószerelő Káma Szutráig jutott... :D

☺ágica (törölt) 2012.04.17. 12:01:27

az nem lehet, hogy azalatt ismerte meg Csíra az ikreket, amiket "pihentették"?

JOKKA21 2012.04.17. 12:02:33

@foxglove: És jóképű ne legyen?:) Meg gazdag?

LoveMy 2012.04.17. 12:04:08

@paranyuszi:
pont azt mondom én is, hogy ha az illető akar változni, változtatni a családi örökül hagyott negatív dolgokon, akkor tegye meg, de Meláknak jó ez így!

ő-szinte 2012.04.17. 12:04:09

@JOKKA21: hát biztos nem azzal, hogy ugráltatok vkit szendóért, mint Hiper:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.04.17. 12:06:02

@JOKKA21: baszki! biztos nem hátrány ha az, de gondolom nem ez fog dönteni:-DDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 12:06:28

@K3rnel:
Nahh jó, meggyőztél...:)
Most az egyszer.... :D

Ha belegondolunk.. Broki értelmesebbnek tűnik... és ő is kb. odáig jutott, hogy lééccccciiiiiii..... :D

K3rnel 2012.04.17. 12:08:12

@paranyuszi: A neveltetés hiánya nem pótolható könyvekből. A könyvektől az ember szókincse fejlődhet, sok képesség fejleszthető velük, de a másik iránti tisztelet, a minimális fegyelem, a figyelmesség nem tanulható könyvekből szerintem.

foxglove (törölt) 2012.04.17. 12:09:36

@JOKKA21: jaj te. a jóképű relatív. a kifejezetten gazdag pasikra bukó csajok meg egy külön kategória.

JOKKA21 2012.04.17. 12:09:44

@ő-szinte: Ha szép vagy és formásak a lábaid jó leszel nekem.:D
Aki nem jóképű azt észre sem veszitek.:)

JOKKA21 2012.04.17. 12:12:05

@foxglove: Örülök, ha nem vagy felszínes.
Édenből külsőleg 4 csajt sunáznék.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 12:12:05

@K3rnel:
Kezdem utálni h folyton igazad van!!! :D

Olvassa el, a "hogyan viselkedjünk udvariasan?" című könyvet pl.. :D

ő-szinte 2012.04.17. 12:12:33

@JOKKA21: ez nálad vmi berögzült para?:-O
és amúgy meg lábfetisiszta is vagy?:-D

ő-szinte 2012.04.17. 12:13:46

@foxglove: és azért a gazdagság is egy elég tág fogalom:-DDDDDDDDDDDDDD

f.fredericks 2012.04.17. 12:13:52

Na újra itt, csak megvolt az ebéd.

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: ez is közre játszott az biztos, hogy a Papa figyel, de szerintem neki van annyi esze, hogy nem égeti le magát az ország előtt.

@ő-szinte: simán, a címe az lesz: Hogyan Csajozzunk Csavarkulccsal. Sőt a Viasattal egyeztetve összevágok egy oktató DVD-t is mellé a Mester megnyílvánulásaiból. Biztos vinnék, mint a cukrot.

LoveMy 2012.04.17. 12:14:27

@JOKKA21:
Lábfetisizta vagy? ;)

foxglove (törölt) 2012.04.17. 12:15:50

@ő-szinte: egyszer találkoztam egy lábfetisiszta szatírral. lehet, Jokka volt az:)

f.fredericks 2012.04.17. 12:17:23

@paranyuszi: jaja, vagy a "Mit illik, mit nem illik" címűt. Én onnan tanultam meg, hogy a színházban vagy moziban, ha elkésünk és a helyünk a sor közepén van, akkor nem háttal, hanem szemben az ott ülőkkel megyünk, hogy ne a fenekünket lássák. :P

JOKKA21 2012.04.17. 12:21:18

@ő-szinte: @LoveMy: @foxglove: Igen.:) Nem hiszem, hogy velem találkoztál Fox.

mocskosmacska 2012.04.17. 12:22:14

Most hogy visszakerült kira a játékba, tüncike és fszk olyan kedves, aranyos csajnak tűnik.

K3rnel 2012.04.17. 12:22:22

@paranyuszi: Brokinak nincsenek érzelmei, úgy értem Edina-féle komolyabb érzelmei Naiva felé, így, ha nem jött volna össze a lihegés, akkor maradt volna az a fajta lerészegedés, amit azelőtt csinált, hogy bebocsátást nyert volna a málnásba. Most inkább előbb felmennek és durr bele, megértem, izgalmasabb, mint a hullarészegség :) A kettőjük kapcsolatában Naiva volt az akinek úgymond győzelem, hogy Broki rámászik minden este. Broki meg pasi, nyilván rámászik, ha teheti... Nikinek vereség lett volna, ha Melák rámászik, mármint eredményesen, mert rámászott szegényre, de inkább volt neki erőszak, mint udvarlás :). Ezért láthattuk Melákot nyóckerrómeó szerepben folyton.

Visszatérve Brokira, tőle még nem láttunk igazi hódítást, Naiva miatt egy eleve győztes háborút nyert meg. Szóval nem tudhatjuk, hogy ezen a téren mire képes.

LoveMy 2012.04.17. 12:26:16

@K3rnel:
És ugyanilyen szempontból elemezve mi a véleményed Hiéna takaró alatti jelenetéről, azt a tényt sem feledve, hogy ő minden testi érintkezést kizárt főleg idegenektől?

K3rnel 2012.04.17. 12:27:11

@mocskosmacska: Na jó, de Kíra kitolja a határokat ilyen téren. Mielőtt kiesett volna is voltak beszólásai, de most olyan, mint egy megvadult vadállat amelyiket kiengedtek a ketrecéből. Értem én, hogy rombolni akar, mert olyan a természete, de gondolkozhatna, hogy mi miatt esett már ki egyszer. Az is erény, ha valaki tanul a hibáiból, nem az elveinek megcsúfolása az, ha éppen visszafog kicsit a szemétkedésből. Sok játékos mondja, hogy ő nem változtat a viselkedésén, és, ha emiatt kiesik, akkor essen ki. De könyörgöm, ez egy játék, a játékhoz kell igazodni, akinek a legjobban sikerül az megy haza pénzzel. Nem mondom, hogy nem kell hozzá szerencse is, de a folyamatos rombolással és konfliktusgenerálással(milyen hosszú szó :D) nem juthat sokáig az ember az ÉH-ben.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 12:29:11

@f.fredericks:
Aztaaaa :D
Úgy tűnik, én meg ezt, általad a HOGYVOLT-ból tanultam meg... :D

végkövetkeztetés: elég lenne ha Melák elolvasná a hogyvolt-ot... :D:D:D

ő-szinte 2012.04.17. 12:31:45

@f.fredericks: és ettől az oktatástól reméljük, hogy sírg tartó tartalmas kapcsolatok alakunak ki?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 12:31:50

@K3rnel:
Hát lehet, hogy Brokinak izgalmasabb Edinával.. De Edinkának mi izgalmas a Broki félre 3 percben?:DDD
Én lehet, hogy inkább koktéloznék lent. :D:D:D
De tudjuk a szerelem vak... :D és hülye :D

mocskosmacska 2012.04.17. 12:31:52

@K3rnel: Ráadásul kira ahhoz is túl buta, hogy észrevegye, hogy az élet is olyan, hogy alkalmazkodni kell, hogy az embernek legyen munkahelye, normális kapcsolata meg ilyenek.

mocskosmacska 2012.04.17. 12:33:52

Bár tegnap anikó vitte el a pálmát, azzal, hogy lebaszta levit, mert későn jött. Úgyhogy csírának holnap nehéz feladata lesz, ha ezt überelni akarja.

f.fredericks 2012.04.17. 12:34:47

@ő-szinte: az biztos, hogy az egyik félnek a sírral fog végződni. :D

K3rnel 2012.04.17. 12:35:12

@LoveMy: Egyik aspektus, hogy ő is nő, majd meglátjuk, hogy mi lesz, de lehet többet ivott, levetkőzte a gátlásait és előjött a libidó keményen. Bár alap, hogy ilyenkor is kell, hogy legyen szimpátia a másik felé, Hiper meg max. eddig eltűrte Elemzőt, de az is lehet, hogy csak annyi kellett, hogy pont ő feküdt mellette. És amit most láthattunk az csak petting volt, nem szex...

A másik már egy Hiperre nézve kellemetlenebb forgatókönyv, a pusztán taktikai okokból való szexuális nyitás a másik felé. Értsd, elribancosodás :) Elemző amúgy is irányítható, ha kell akkor Hiper akár ilyen módon is megpróbálhatja Elemző önállóságának utolsó magjait is kiirtani. A cselekmény nem nemes, de egy nőnek a szexualitása is nagy fegyver, egy ilyen játékban meg főleg az lehet. A történések szempontjából viszont kicsit érthetetlen ez a fajta változás Hipernél, hiszen elvileg éppen most készül kirakni maga mellől Elemzőt, vagy más nőhöz, vagy ki a hotelből.

A lényeg, hogy érzelem Hiper részéről nem feltételezhető, kötődés talán. De az első lehetőség a legegyszerűbb és, ha igaz, azt talán még meg is lehetne érteni.

A mai rész után, főleg az extra után már okosabbak leszünk.

K3rnel 2012.04.17. 12:39:06

@paranyuszi: Edina nem itta magát hülyére, 3 perces Broki előtt maximum egyszer láttam igazából táncolni valami crystal számra. Szóval az ő estéin azért mégiscsak dob a 3 perces broki. :)

@mocskosmacska: A játék után vajon ki fog teljesen megbízni Kírában? Azért az a fajta kaján vigyor miközben a romolásról beszél sokat elárul, ez a nő élvezi a szemétkedést. Én sosem bíznék ilyen nőben, ha már tudom, hogy mire képes.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 12:48:27

@K3rnel:
Vagy csak kért Hiper még egy szendvicset... :D Belsőleg... :D

The Game 2012.04.17. 12:49:19

@paranyuszi:

Na de mi van ha az a 3 perc igazából 60? És csak összevágták?

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 12:49:58

@K3rnel:
Sajnálni tudom, ha Broki az estéjének a fénypontja.....:D:D:D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 12:52:19

@The Game:
Hmm igen, erre gondoltam én is..
Bár az első 3 percnél sztem nem volt vágás.:D
60 perc egyhangúság is uncsi, ha érted mire gondolok....:D

LoveMy 2012.04.17. 12:56:02

@K3rnel:
Az előzőeknél nem volt mentség, hogy nő, vagy hogy ivott-e.
De ez a Hiéna-féle maszatolás UNDORÍTÓBB, mert egy részt ahogy írtad is érzelmek nélküli, más részt (igaz csak egy részt láttunk) pedig Dominaként élvezett Hiéna, míg nagy valószínűséggel LMZ állóbrével tért nyugovóra!

LoveMy 2012.04.17. 12:57:42

@K3rnel:
Vagy csak annyit látunk belőle, mert nagyon jól megszerkesztett, összevágott műsorról beszélünk! :)

ő-szinte 2012.04.17. 12:58:06

@K3rnel: bocsi:) szal a petting nem szex...:-O
Na, akkor ma mar en is tanultam vmit:-DDDDDDD

gastro, missing in action 2012.04.17. 12:59:46

jót röhögök az itteni közhangulaton :D Broki mint szemét férfi... haha, igazi belevaló 22-23 éves csóka, magam sem játszanék másképpen:)
Ügyes, jól helyezkedik, nem vállal be fölösleges konfliktust, és harapják a csajok. N a ez , főleg ez csípheti pár itt kommentelő szemét, de, hát ahhoz, hogy csípjenek stílust kell fölvenni gyerekek (valamilyet, nem baj, ha megosztó)... :)

ő-szinte 2012.04.17. 13:06:03

@paranyuszi: hu bakker, ha olyan, akkor inkabb csak 3 perc legyen:-DDDDDD

K3rnel 2012.04.17. 13:08:33

@paranyuszi: Amilyen leírást adott Hiper arról, hogy milyen szendvicset kér és hogyan, el tudom képzelni, hogy Elemző kapott egy másfél órás oktatást, hogy hogyan is képzeli el Hiper a pettinget :)

@LoveMy: Kíváncsi vagyok, hogy hogyan jut el a történet idáig, engem nagyon meglep, hogy Hiper valakit ilyen módon közel enged magához, szerintem egyáltalán nem volt benne a történésekben ez az összeborulás.

@ő-szinte: Kompletten semmiképpen, nem véletlenül előjáték a neve. Persze nem mindegy, hogy miről beszélünk, esetünkben szerintem igenis van jelentősége, hogy Hiper és Elemző csak az előjátékig matattak, vagy Hiper beengedte-e Elemzőt a málnásba.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 13:09:06

@ő-szinte:
:DDDDDDDDDDDDDD
Belegondolva... igaz!! :D:DDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 13:10:42

@K3rnel:
Vaaagy... Hiper önkielégített... LMZ meg néma csöndben feküdt mellette..
vagy aludt.. :D:D:D:D

K3rnel 2012.04.17. 13:14:30

@gastro, missing in action: Attól mert te is hasonlóan viselkednél bent az még nem jelenti azt, hogy nem szemét Broki :) Az irigységre való utalás meg annyira nem állja már meg a helyét, olyan, mintha egy vitában azzal érvelnék, hogy "csak mert". Nem a taktikájáról beszéltünk amikor azt mondtuk, hogy szemétkedik, hanem arról, hogy a barátnőjétől elköszönt a reptéren, majd összejött Naivával és miután megdöntötte, közölte vele, hogy neki amúgy otthon van barátnője. Normális esetben vagy elbúcsúzom a reptéren a csajomtól, hogy, akkor most itt végezzünk és, ha olyan lesz a helyzet még meg lehet próbálni később, vagy, ha nem szakítok a reptéren, akkor elmondom a rám mászó nőnek a hotelben, hogy nekem van párkapcsolatom amúgy most éppen...

K3rnel 2012.04.17. 13:15:47

@paranyuszi: Igaz, nem láthattuk, hogy Elemző ébren volt-e. Lehet Hiper erőszakolta meg Elemzőt :D

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 13:17:14

@gastro, missing in action:
Szerintem meg stílust nem lehet felvenni.. illetve azt hívják póznak.

beacska 2012.04.17. 13:17:58

érdekes, én EGÉSZEN máshogy látom a dolgokat, mint ti. Biztos bennem van a hiba :(((

-miért is gondoljátok, hogy Anikó szexel a bentmaradásért? Miért nem Levente? 7 fiú van bent, szorul a kapca, Krisztiánnal is meg lett zsarolva---
-Anikó meg mindig is egy hárpia volt. MuzsikTamás is megmondta. Jaaa, hogy most a szerkik bevágják nekünk? na és? több a fiú, Anikó megteheti...VVVera ugyanígy viselkedett bent, mégis sokak szerint istennő volt...
-fogadásokat mernék kötni, hogy Krisztiánt készül éppen kivágni, nem az ő Leventéjét!
-jaaa, hogy 1 hónappal ezelőtt még vadidegennek tartotta azt az embert, akivel azóta együtt alszik és most már nem? hmmm...de fura...tényleg kétszínű ez nő (vagy mégsem?)
-Kíra, Anikó és Pít a patkányok mert mindenkinek azt mondják, amit hallani akar? Miért, ti nem azt csináljátok? Mindenki ezt teszi. Vagy a jól neveltsége okán, vagy mert akar vmit, vagy mert nem akar konfliktust, meg magyarázkodni. Ettől vagyunk TÁRSAS lények, és nem vadállatok
-ugyanezek ki akarják tenni a másikat, és ezért azt mondják neki, amit hallani akar...ERRŐL SZÓL A JÁTÉK, vagy nem? ettől már rögtön férgek lesznek?

...gyerekek, gyerekek...(fejcsóva)

LoveMy 2012.04.17. 13:19:39

@K3rnel: @paranyuszi:
És nem UNDORÍTÓ, hogy csak húzza a LMZ-őt? Nem gusztustalan, hogy egyoldalúan kielégíti ezt az érzéketlen Hiénát és közben meg LMZ-nek meg semmi?
Volt egy film már fogalmam sincs mi volt a címe, abban is egy hasonló jellemű nő és egy férfi szexeltek. Az aktus közben a nő folyamatosan mondta: most jobbra, most balra,nenene, most gyorsan, most most...
De persze katonás stílusban, nulla érzelem...
Ha ÉH, akkor Edina! :)

beacska 2012.04.17. 13:21:46

@LoveMy: honnan tudod, hogy mi történt valójában? ne viccelj...

attila.1969 2012.04.17. 13:23:48

Élvezném az írásod,ha az általad átnevezett szereplőket a saját nevükön is leírnád,ha mást nem,hát zárójelben,mert így értelmezhetetlen. Tudom,hogy ezekkel az átkeresztelésekkel vicces kívánsz lenni,csak az a baj,hogy a legtöbb olvasó nem tudja hozzápárosítani a valódi szereplőkhöz. köszi

LoveMy 2012.04.17. 13:26:43

@beacska:
nem tudom, mit történt, ezt le is írtam!
De ha Edina-Máté közti dolgokat kielemzik sokan (szárazszex, lihegés, naiva, mit szól anyu, egérhang, melyik mit érez, ki kit vág át) gyakran átmennek találgatásokba, akkora Hiéna-LMZ közti történéseket is górcső alá lehet venni, nem? Akár találgatások árán is. :)

beacska 2012.04.17. 13:29:55

@LoveMy: ja, de ez első időkben meg ment, hogy Edina milyen szenya módon húzza Mátét, én már akkor is azt mondtam, biztos vagyok benne, hogy M. így is boldog...most meg Anikó a szenya, mert hagyta magát megujjazni...És akkor mi van? majd Levente is megkapja a magáét, ha a lányok lesznek többen ;)))

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 13:29:59

@LoveMy:
Én ösztönösen utálom Hipert, de ti milyen videót láttatok, amiből lejön, hogy Elemző matatás után álló farokkal befordult aludni?
@beacska: szerintem nem Melákot akarja kivágni, mert amit a riportban mondott, hogy Melák mellette volt mikor kivágták az ácsot (nem bunkózásból, csak nem jut eszembe a neve), és emiatt akarja bent tartani az elég őszintének tűnt.
Hiperben amúgy az (is) nagyon ellenszenves, hogy azt rója másnak a szemére, amit maga is művel (hát mögötti szervezkedés, szarkavarás, stb.) és úgy tűnik meg van róla győződve, hogy ő nem ilyen.
Amúgy a többi pontod mindenesetre elgondolkoztató, főleg az első. Más elbírálás alá esik, ha egy nő szexel, mint egy férfi, és ez mind a Hotelre értendő mind a külvilágra. Ha egy nőről van szó, akkor eleve gyanús, mert vagy fehérmájú, vagy érdekből teszi, vagy épp szűzkurva, vagy épp pont nem.

K3rnel 2012.04.17. 13:30:40

@beacska: Még szép, hogy nem mindenki ért egyet a másikkal, unalomba fulladna a fórum :) Szerintem viszont túl sok taktikai érzéket és intelligenciát tulajdonítasz a játékosoknak, lehet nincs igazam, de szerintem valósághűbb, hogy csak szimplán buták és szemétládák, mint játszani tudó egyének a játékosok. Nem azt mondom, hogy nincs taktika a játékban, hiszen azért is nézzük, de azért ezek egyszerű emberek.

@LoveMy: De, undorító, de ezt a viselkedést betehetjük a sormintába a többi cselekedete közé, tökéletesen illik is közéjük. Hiper ilyen, így játszik. Illetve gondolom megszokta, mivel valaki rászoktatta, hogy kiszolgálják, hogy az van amit ő akar. Itt is vannak neveltetési gondok azt hiszem. Egyik House részben volt, hogy mindenkit elcsesznek a szülei valamilyen formában. Ez a játékban látható is. :)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 13:31:24

@K3rnel:
Nem kizárt..
Elemző csendben aludt, Hiper meg elkapta és kihasználta.. :D Szegény Elemző... :D

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 13:31:34

@LoveMy:
Ehh, ezért nem éri meg mással foglalkozni, csak ide írni, mert különben feleslegesen teszek fel kérdéseket:)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 13:34:48

@LoveMy:
Undorító, igazad van, de mint mindenhez, ehhez is két ember kell..
Ezzel azt akarom mondani, hogy Elemző nem nagyon tiltakozik..sőt..

marillion 2012.04.17. 13:35:02

Sziasztok,

tegnap az extra után az ikreket egy lola videóklippben láttam. Az ő táncosai: lola-oldija.mindenkilapja.hu/forum/19545717/rendertopic/19643160/patrik-es-mark-lola-uj-tancosai-neked-teccenek#

(bocsi, de csak így megy, még új vagyok)

K3rnel 2012.04.17. 13:35:06

@Cathcart_ezredes: Ez abból a feltételezésből ered, hogy a nőknek mindig szükségük van érzelemre a szexhez, a férfiaknak meg nincs szüksége rá... Hülye sztereotípia, de a mai napig él. Ezért van az, hogyha egy nő érzelem nélkül létesít szexuális kapcsolatot, akkor az a világ szemében ribanc, ha egy férfi teszi, akkor meg pacsit érdemel. Nem szép dolog, de létező.

LoveMy 2012.04.17. 13:35:24

@Cathcart_ezredes:
Épp ez az, hogy az a rövid szösszenetből csak ez jön le, de ha lett volna folytatás, akkor miért pont azt hagyták volna ki a szerkesztők? ;)
Vagy az lenne T69-es szomorú híre az ikereknek:
Hiéna-LMZ szexeltek, és kivégezte Hiper megette reggelire LMZ-őt!
:D

beacska 2012.04.17. 13:35:36

@Cathcart_ezredes: ő büszke rá, hogy kavar. nem mondta egyszer sem, hogy nem. Az meg számomra inkább porhintésnek tűnt, ahogy Krisztiánnak mondta, hogy "keresünk neki helyet", aztán meg mikor K. erősködött, egy nagyon halk kivágjukot mondott. De én csak másodikra értettem annak.

Anikó többször elmondta, hogy szarik a Családra, meg az Elsőkre. Számomra úgy jön le, csak a nagyközönségnek mondta, hogy Kr. és Máté számára az első. Nem lehetett véletlen, hogy L. nem sértődött be!
Lehet, hogy sokat nézek ki belőlük, de a szerkesztők azt csinálnak a nézők véleményével, amit nem szégyellnek!

én nem fogadom el, hogy bent mindenki ostoba, és genya...vagy szegény áldozat....én már csak ilyen vagyok...

beacska 2012.04.17. 13:37:37

@LoveMy: hogy miért hagyták ki? hát, mert Anikó a héten az ügyeletes genya, azért...valszeg ő fog kivágni vkit a Párválasztón, és a felszopást látjuk éppen ;)))

nem minden az, aminek látszik!

ő-szinte 2012.04.17. 13:38:44

@K3rnel: akkor te vagy annyira okos vagy mint edina (szerinte sem szex a kezzel izgatas pl:-DDD ), vagy nem vagy idosebb mint szlovakia:-DDDDDD
Sajnalom, ha kizokkentelek, de az elojatek, az igen is szex:-)))

K3rnel 2012.04.17. 13:38:54

@beacska: Anikó a riportban is mondta már, hogy neki Krisz (mivel segített neki Gábor kiesése után) meg Máté a legfontosabbak. Nekünk meg minek hazudna, tök felesleges lenne. Abból kiindulni nem lehet, hogy egymásnak mit hazudnak bent, de abból talán lehet amit a riportba "nekünk" mond.

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 13:39:03

@LoveMy:
És ez azért rossz hír, mert ők lesznek Hiper új párjai (eledelei:) )

Amúgy majd este minden kiderül. Amilyen trükkösek a szerkesztők, lehet Hiperék ágyában volt egy skorpió, és csak azt gyilkolja Elemző, Hiper meg megkönnyebbülten sóhajtozik:)

@K3rnel: úgy ahogy mondod.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 13:39:32

@LoveMy: Ez inkább jó hír lenne nekik :-)

Banyus83 2012.04.17. 13:40:33

@K3rnel: Engem is a folyamat érdekel a legjobban, aminek ez a vége...(mármint a maszatolás...)

@gastro, missing in action: Bocs, de Broki 25 éves (nem , mintha ez lenne a lényeg), és nem hiszem, hogy ez egy stílus lenne, amit ő képvisel...Amúgy meg én személy szerint nagyon is bírtam elejétől kezdve, sőt, neki drukkoltam, egész addig, míg az első szex után be nem nyögte az otthon hagyott barátnőt...

genevieve 2012.04.17. 13:41:09

azta micsod off-hegyek:-DDD

beacska 2012.04.17. 13:41:21

@K3rnel: sose lehet tudni, milyen kérdésre válaszolnak a lakók ;)

én még mindig állítom, Anikó elleni Genya-kampányt látunk éppen, hogy izgi legyen a Párválasztó...de ne legyen igazam...vagy, mégis, LEGYEN ;)))

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 13:42:06

@beacska:
Gyanús vagy te nekem!! :D
Nagyon véded a Fogadó az agyhalottakhoz (by Sixx) lakóit!!! :DDDDDDDDDDD

foxglove (törölt) 2012.04.17. 13:43:23

@beacska: "Kíra, Anikó és Pít a patkányok mert mindenkinek azt mondják, amit hallani akar? Miért, ti nem azt csináljátok? Mindenki ezt teszi. Vagy a jól neveltsége okán, vagy mert akar vmit, vagy mert nem akar konfliktust, meg magyarázkodni. Ettől vagyunk TÁRSAS lények, és nem vadállatok"

akkor ez vvfecóra is igaz:)
komolyra fordítva a szót, szerintem műsor szempontjából mindhárman remek karakterek. csinálják a sót:) viszont ezt kell választani attól, hogy magánemberként szubjektív okok miatt milyen benyomást keltenek a nézőkben.

K3rnel 2012.04.17. 13:44:22

@ő-szinte: Kérdés, hogy az-e a buta aki valamit másképp gondol, mint te, vagy az aki személyeskedni kezd egy fórum beszélgetésben. Amúgy, ha olvasod akkor írtam is, hogy a Hiper-Elemző párosnál igenis fontos, hogy mi is történt, nem fogom leírni megint, olvasd vissza.

A kor meg egyáltalán nem releváns ebben a helyzetben, ez is csak személyeskedés részedről. De nem is titok, ha ennyire érdekel, akkor 28 éves lettem a hónapban. Nem mintha ebből bármi következtetést le lehetne vonni.

A következőkben nem fogok válaszolni neked, ha marad a mostani stílusod.

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 13:44:41

@beacska:
Ő büszke rá, hogy kavar, de ha másnál látja az szarházi, ellenség, stb. Nekem sokkal rokonszenvesebb lenne, ha a riportban elröhögné (bár amilyen a nevetése, inkább ne) magát azon, hogy Píttel mennyire hasonlítanak egymásra a kavarásban, vagy bármi. Ehhez képest ő néha eljátssza a "ez egyéni játék és csak én vagyok fontos itt, átgázolok bárkin" nőt, majd mikor észreveszi hogy őt is jó páran ki akarják tenni, akkor megy a hiszti.

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 13:44:41

@beacska:
Én szeretném azt hinni, hogy nem Hiper ellen kampányát nyaltam be, hanem nekem egyszerűen rohadtul ELLENSZENVES a csaj!!
És az Ikrek (mint csillagjegy) nevében kikérem magamnak, csak éget minket...

LoveMy 2012.04.17. 13:45:18

@Banyus83:
Én is ugyanígy Mátéval! :)
De ez a Hiéna, ez első felüvöltése óta kezdett mélyrepülésbe, majd aztán a tegnapi Píttel szembeni leszereplésével elásta magát, és egyre mélyebbre!

K3rnel 2012.04.17. 13:48:21

@beacska: Majd meglátjuk mit hoznak ki Anikóból, tény, hogy most jobban fókuszálnak rá a szerkesztők. Melákot meg már sajnálom, az ág is húzza, ő is mondta, hogy már nem csodálkozott, hogy megint ő van a broki (nem a Broki :)) rossz végén.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 13:51:22

@K3rnel: Úgy érzem Melákot elbújtatják Anikó szoknyája mögött és Elemző az elveszíthetőbb karakter kettejük közül.

ő-szinte 2012.04.17. 13:51:34

@K3rnel: de le lehet vonni:-DDDDDDDDD
Stilus pedig marad;-)
IGNORALSZ?
EHHEHEHEHEHEHEHEHEHHEEHEHE
Dezsavumvan, es szakadok!:-DDDDDDDDD

VISZLAT!;-)

ő-szinte 2012.04.17. 13:54:01

@K3rnel: es az a buta, aki azt gondolja, hogy az elojatek nem szex;-)

genevieve 2012.04.17. 13:54:30

@K3rnel: kezdem megsajnálni szegény krisztiánt:-)

ahogy elnézem, ő nikiben nem a szerelmét veszítette el, hanem az anyukáját aki pátyolgatta:-)

ha anikó mégis beáll mögé akkor lesz megint kihez idomulnia:-)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 13:54:39

@Pácsó Ármándó:
"Elemző az elveszíthetőbb karakter kettejük közül."

volt, amíg meg nem spoilerelték a Hiperrel való ágyjelenetét..(vagy skorpió vadászatot, ki tudja? :) ) ami sztem szintén nem véletlen.. :D

K3rnel 2012.04.17. 13:54:47

@Pácsó Ármándó: Viasat szempontjából érthető lenne, hiszen Elemző nem szerepel sehogy. Ami a játéka szempontjából talán értékes lenne, de a műsor nézettségét nem lehet vele fenntartani. Melák meg minden részben alakít valamit amiről lehet beszélni, amire lehet emlékezni.

foxglove (törölt) 2012.04.17. 13:54:48

@ő-szinte: azta, már megint ignoráltak? én is röhögök:DDD

Lacka929 2012.04.17. 13:55:09

@Cathcart_ezredes: "...lehet Hiperék ágyában volt egy skorpió..." Ágykígyó volt az biza! :)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 13:56:21

@genevieve:
Meg majd csinálhat éjszaka szendvicseket!!! :D:D:D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.17. 13:56:39

@JOKKA21:
Egy dologban sántít az érvelésed nagyon.
A jóképű/sikeres/stb. pasiknak nincs szükségük arra,hogy bármit is előadjanak magukról.

A lúzerek meg kéretlenül is tolják az arcunkba.

Ez a markáns különbség.

genevieve 2012.04.17. 13:57:11

@ő-szinte: na puff a kirakat:-)

egyetértek veled:-)

minden olyan tevékenységet ami szexuális kielégülést okoz, azt szexnek lehet nevezni:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 13:57:13

@genevieve: Anikó azért gyökeresen más, mint Niki volt, nem biztos, hogy Meláknak a botsáskák az ízlése.
(Most a fiúk állnak be)

K3rnel 2012.04.17. 13:58:28

@genevieve: Krisztián és Niki kapcsolatában Nikit valóban csak egy nő tudná hasonlóképpen helyettesíteni a hotelben és az az Anikó. Csíra is erős személyiség, de másképpen az, ő inkább rombol, Anikó szolgát keres maga mellé, ezt a riportba más szavakkal tulajdonképpen el is mondta.

genevieve 2012.04.17. 13:58:57

@paranyuszi: az a vicc, hogy el tudom képzelni róla, hogy megcsinálná:-)

tényleg egy nagy gyerek, csak tudni kell irányítani:-) és ez nikinek remekül ment, és ezt krisztián is megmondta:-)

genevieve 2012.04.17. 14:01:07

@Pácsó Ármándó: krisztánnak ez a dolog nem pont a külsőségekről szól:-)

anikó meg azért nem egy ronda csaj, és az a tipusú nő aki ki tudja használni azt, hogy nőből van...
mint ahogy pl. edinának ez nem megy mátéval szemben

kirának meg ment, petivel szemben és krisztiánnal is

ő-szinte 2012.04.17. 14:01:24

@foxglove: gondoltam, hogy fogsz:-DDDDDDD
Lehwt, hogy ezek utan azt is meg kellene kerdeznem, hogy ki o, hogy megmondja nekem, hogy mit csinaljak:-DDDDDDD
Meg hutyutyuhutyutyu:-DDDDD
A, csak kamillazok!:-DDDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 14:01:29

@genevieve:
És így lesz, adott esetben mégiscsak óvónéni Hiperből... :D

ámen :D

genevieve 2012.04.17. 14:01:49

@Alfonzina: lást például tamást?:-D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:02:44

@paranyuszi: Erről az ágyjelenetről még nem alkotnék vélemény egyenlőre.

@K3rnel: És most itt lenne az alkalom Levi jutalom játékának: Az Ember Akit Kihasználtak És Eldobtak

Lacka929 2012.04.17. 14:02:54

@Pácsó Ármándó: Nem hiszem, hogy Anikó lecserélné a papucs párját egy kezelhetetlen, erőszakos Melákra.

Szerintem Melákot azért hitegeti, hogy ha az nem áll be Csíra mögé, akkor maga mögé állítsa, LMZ meg azért kapott pár szem málnát, hogy őt is biztosan maga mögött tudhassa, és így adott esetben kitehesse Melákot. Ezzel törleszt Csírának, és talán már nem lesz veszélyben Csíra kavarásaitól.

Melák tudja, hogy Csíra utálja, akármennyire is hinti a csaj a port, most meg, hogy már az iker is ott van, sejtheti, hogy Csíra nem őt választaná. Anikó neki a B terv, csak szerintem ez már a "baszhatod, mert kiteszlek" rövidítése lesz számára...

ő-szinte 2012.04.17. 14:05:29

@genevieve: nem, nem feltetele a kielegules;-)

Es igen, lassan aktualitasat veszti:-DDDDDD

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 14:06:45

@Pácsó Ármándó:
Oké zsoké..:D
De azért a figyelmet már felkeltették vele, itt is vagy 200 komment ehhez kapcsolódik a 900-ból..:D

genevieve 2012.04.17. 14:08:11

@ő-szinte: akkor helyesbítek, ami szexuális izgatás és/vagy kielégítés céljából eszközölődik:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:08:54

@genevieve: Szerintem a külsőségek fontosak Krisztiánnak, Macsó férfihez Műnő dukál szerinte. Anikó is mondaná, hogy "Neeemáááá Kriisztiiáááán" vagy kikaparná inkább a szemét?

genevieve 2012.04.17. 14:09:51

@paranyuszi: ami elég vicces, mert igazából, hogy mi és miért történik még talán az adott személyek sem tudják:-)

itt mindenki csak kivetíti a szereplőkre a saját motivációit és habitusát:-)

K3rnel 2012.04.17. 14:10:07

@paranyuszi: Akkor a videó elérte célját! :)

genevieve 2012.04.17. 14:11:07

@Pácsó Ármándó: fontosak a külsőségek is, ezért mondtam, hogy anikó egy csinos nő:-)
ha jól emlékszem a popsi versenyben ő nyert és krisztiánnak is nagyon bejött az a testrésze:-)

genevieve 2012.04.17. 14:12:41

szegény újfiúdávidról alig esik szó:-)

na és ugye, hogy ugye megmondtam, hogy lesz egy új fekete hajú szereplő is?:-D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 14:13:12

@genevieve:
Nahh, most lebuktattál minket! :D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 14:14:08

@K3rnel:
Ennyi..:) nézettségnövelést a következő adásra tuti elérték.. :)

genevieve 2012.04.17. 14:14:32

@K3rnel: mint ahogy a többi is:-)

pl. a tegnapi ahol pít és anikó balhézott:-)

nem kell ahhoz szexet belógatni, hogy valami téma legyen másnap:-)

foxglove (törölt) 2012.04.17. 14:14:42

@genevieve: jogos... de csak mert ez a petra mindenki elől ellopja a sót:D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:15:00

@paranyuszi: Ebből 150-et nő írt :-)
Akkor most van egy "Tegyük érdekesebbé Elemzőt, mert bent fog maradni" kampány is?

@Λατζκα: Minél többet gondolkodom rajta, annál jobban nem tudom Anikó mire készül. számomra most "Sötét ló"

genevieve 2012.04.17. 14:16:40

@Pácsó Ármándó: én meg úgy örülök annak, hogy nem kell ilyesmin gondolkoznom:-)

lesz ami lesz:-)

de most már aztán tényleg küldhetnének be egy szimpatikus figurát aki az első nap után is az marad:-)

ő-szinte 2012.04.17. 14:17:24

@genevieve: jo, ok:-) vigyazz, mert meg tul nagy lessz az osszhang koztunk;-D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 14:18:39

@Pácsó Ármándó:
Tehh nem tudom..kampány ügy témában Beácska a szakértő, de ő meg eltűnt egy ideje :D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:18:40

@genevieve: Megmondtad! Krisztián ott vesztette el a fonalat, hogy most nincs kéznél olyan formátumú nő akire nyomulhatna.

Zsuzska820 2012.04.17. 14:21:43

Mi értelme volt 1,5 óránként átöltöznie a két srácnak????Egyszerűbb lett volna u.a felvenniük,szerintem...

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:23:13

@Zsuzska820: Azt mondják a szüzek, hogy a kockahas + a strandizmok miatt kellett ez.

genevieve 2012.04.17. 14:24:25

@Pácsó Ármándó: ja, mert éva lebuktatta kirát a párválasztón, ha nem teszi akkor kirával is elkezdni az agresszív udvarlást és neki meg pár napig hagynia kellett volna...
így viszont, hogy tudja, a csaj csak hülyítette, lefagyott nála a rendszer:-)

Banyus83 2012.04.17. 14:28:27

@LoveMy: Nálam is...abszolút...még sose volt szimpi!!!!

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:29:27

@genevieve: Dávid ma kap egy meglepetést. Tegnap volt róla szó asszem. Valószínűleg randira vihet valaki(ke)t. Noémová esélyes és talán Edina is.

kovácspéterke 2012.04.17. 14:31:39

nem hittem el, hogy anikó azon pörög, hogy levente nem ment "haza". én mondjuk a helyébe rákérdeztem vona, h mi a túró az, h máté meg melák neki a legfontosabb. egyébként mátéval mióta van jóban?

pít kurva jó volt az extrában, remélem, sokáig eljut.

f.fredericks 2012.04.17. 14:32:37

@Pácsó Ármándó: és akkor majd kiteszik annak a csajnak a párját? Az vicces lenne, itt pörgünk Hiperen meg LMZ-n, és közben szép csendben kiteszik Brokit.
Na az lenne a GIGALOL.

Banyus83 2012.04.17. 14:34:56

@Mrs. Jackman: Ez egy jó kérdés---én is ezen tűnődöm már azóta, hogy ezt a párválasztó után kijelentette Meláknak...

@f.fredericks: Bár igazad lenne...Na azt GigaLájkolnám:-D

Zsuzska820 2012.04.17. 14:35:27

@Pácsó Ármándó: Áhha...én kevésbé értékeltem, - meg értettem továbbra is - de ha valakinek ez kell, hát el kell fogadni:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:35:53

@Mrs. Jackman: Szerintem Anikó látens családmániás és azokat tartaná bent akik az első 10-esben jöttek be. A fiúk közül Krisztiánt és Mátét. A SzendvicsEmber nemigen ugrálhat, mert úgy elaludt a dominája mellett, hogy nincs használható B terve.

kovácspéterke 2012.04.17. 14:37:40

sztem egyébként elemző nem olyan hülye, és nem is feltétlen papucsállatka, csak inkább elvan magában. mondjuk sztem érdemes lenne keresnie egy b-tervet.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:40:13

@Zsuzska820: Az a leggázabb női szempontból, amit már említettek páran, hogy nem 3-4 átöltözést mutattak csak 1-et, de azt 3-szor 4-szer.

@f.fredericks: Hát az tényleg mekkora altatás volna!!

f.fredericks 2012.04.17. 14:41:36

Amúgy nem értem, hogy Leventéről miért gondolják sokan, hogy nem sok vizet zavar. A srácokkal tök jól elvan, szinte folyton Melákkal és Brokival lóg, lehet hogy full közösségi ember csak nem csinál extra dolgokat, szürke eminenciás, és csapatjátékos. Lehet hogy van olyan csaj aki bevállalná, hogyha kiderülne, hogy szarban van. Mondjuk ehhez el kellene farigcsálnia egy B tervecskét. De pl. Petrát lehet simán be tudná fűzni.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:42:31

@Mrs. Jackman: Már régen kellett volna, szorít az idő!

kovácspéterke 2012.04.17. 14:43:54

sztem dávid azért tűnik aránytalannak, mert kicsi, és ki van gyúrva hozzá vmilyen szinten.

kovácspéterke 2012.04.17. 14:45:27

@f.fredericks: én is erre gondoltam, illetve így. bár sztem petra kitart pít mellett, ő most elég sok jó pontot szerzett azzal, hogy megvédte.
engem nem zavarna, ha krisztián kiesne, rohadt idegesítő.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 14:45:31

@f.fredericks: Talán, ha jól megfűzi. Bár Petra most hálás zombiszemekkel csüng hős megmentője Pít ábrázatán.

gastro, missing in action 2012.04.17. 14:47:22

@Banyus83: miért gond ez a barátnős benyögés?! 25 évesen nekem sem voltak sokkal kifinomultabb módszereim a csajokkal való kapcsolat lazítására, az meg az ő dolga, hogy számol el az itthon hagyott (gondolom már ex) barátnőnek az esetről. Lehet, hogy úgy jött el, hogy "nem igérek semmit, de azt betartom" .

Edina sajnos túl tapadós lett és ez veszélyezteti Broki játékát, nekem ő a legszimpibb a fiúk közül.
Ez a lassú, majdhogynem beszívott beszédstílus meg igenis bejön a csajoknak, mitahogy a nagyon pörgös TTT féle is be szokott jönni..

Hana30 2012.04.17. 14:47:54

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a képernyőn látottak milyen mértékben befolyásolják majd a játékosok mindennapjait.
Ebben az esetben azért nem szívesen lennék Hiper helyében. Egy egész országnak van véleménye a "hölgyről" és ezen nem segít a tegnapi "szarházizás" sem. Szerintem néha még ő maga sincsen tiszában azzal, hogy mit csinál, csak kavarja a szart. Egy bizos, tutira látnia kéne egy elmeorvosnak.A kezdetektől mondom, hogy a csaj egy pszihopata.Mindenesetre legalább már tudom, hogy miért rendezvényszervező a lelkem, mert ott aztán szükség van a pörgésre rendesen. Már ha ezek után még lesz munkája.
Broki meg csak azért tud hülyét csinálni Naívából, mert ellentétben a lánnyal, Broki nem szerelmes Edinába. Könnyen játszadozik egy szerelmes lány érzelmeivel, aki nem érez semmit. És akkor itt jönne képbe az, hogy van-e benne gerinc vagy nincs. De úgy látom Brokiban nincs. Sokkal jobb dolog esténként három percre elintézni. Mondjuk Edina is hibázik az állandó nyavalygással, ettől a férfiak menekülni szoktak. De ez akkor sem menti fel Brokit. De jön még kutyára teherautó. Az életben semmi nincs bűntetlenül, egyszer majd Broki lesz nagyon szerelmes és akkor ejtik pofára.Akkor nem fogja érteni miért kegyentlenek vele.

kovácspéterke 2012.04.17. 14:48:30

tök fura egyébként, h mennyire változik az egyes játékosokról a kép, és ezzel együtt a vélemény is. pítet nem bíram az elején meg leventét se, most szimpatikusak, máté még mindig szórakoztat, de már nem drukkolok neki, niki pozitív csalódás volt, tatttomiról nem is beszélve. csak a kamion idegesít állandó jelleggel :D

Vadkörte82 2012.04.17. 14:50:19

@f.fredericks @Mrs. Jackman: : Broki kitételét támogatom én is! és amúgy Elemző szerintem sem annyira kuka..Petrát?hmm..akár, és akkor Pít lehetne Edinkával.

@Pácsó Ármándó: ez jó, látens családmániás..akár az is lehet..de miért szereti ennyire Brokit?

kovácspéterke 2012.04.17. 14:51:19

@gastro, missing in action: mert érzelmeket színlelt, és nem mondta el, ha foglalt? komolyan, csak én agyok olyan maradi, hogy nem tartom ezt normálisnak?

Banyus83 2012.04.17. 14:52:28

@gastro, missing in action: Én mondjuk erre nem lennék annyira büszke...de ahogy gondolod. Nekem mindenesetre nem tetszett, gondolom ehhez jogom van, nem?

kovácspéterke 2012.04.17. 14:52:45

@Vadkörte82: én nem támogatom broki kitételét, kamionét annál inkább!

Banyus83 2012.04.17. 14:52:59

@Mrs. Jackman: NEM...nem vagy maradi!!!!!!!!

gastro, missing in action 2012.04.17. 14:53:53

@Cathcart_ezredes: Csíra akkor felvette a megtért rendes, hűséges pózt?
Edina a jóravaló, aranyos szomszédlány pózt?
Máténak ilyen a stílusa, gondolom otthon is. Legalábbis a Nikis locsolkodós videón adta a figurát.

Banyus83 2012.04.17. 14:54:47

@Mrs. Jackman: Ezen már én is gondolkodtam...annál is inkább, mert az első szériában végig ugyanazok voltak a kedvenceim, és kb. ugyanúgy vélekedtem végig mindenkiről...itt meg folyamatosan változik :-9

gastro, missing in action 2012.04.17. 14:55:29

@Mrs. Jackman: @Banyus83: persze, de PONT EZÉRT KURVA JÓ, HOGY NEM A NÉZŐI SMS-EK DÖNTENEK!
tehát te nem szólhatsz bele. És ettől játék, a játék, márpedig Máté barátunk elég jól tolja :)

Vadkörte82 2012.04.17. 14:56:34

@Mrs. Jackman: jól fogalmaztál...broki szórakoztató is tud lenni, de már nem drukkolok neki én sem. nálam Pít a favorit..és igen az ótószerelő mehetne haza.

gastro, missing in action 2012.04.17. 14:56:53

@Mrs. Jackman: én az övét sem, mert annyira proli, hogy szétröhögöm magam rajta. Ő adja a trash részét a műsornak , kb. mint Russel volt a Survivorben :) nem fog nyerni, de bent kell maradnia a végéig. Ugyanez Hiperrel.

Hana30 2012.04.17. 14:57:59

@Vadkörte82: Titokban ő is kapott a csudabrokiból! Bár mondjuk én azt sem értem, hogy Melák mitől lett a kebelbarátja?

Banyus83 2012.04.17. 14:58:06

@gastro, missing in action: Mondjuk ennek én is nagyon örülök (mármint, hogy nem a nézők döntenek).

gastro, missing in action 2012.04.17. 14:58:25

@Mrs. Jackman: azért Pítnek nem tudom elfelejteni a riportszobában adott "én vagyok a férfi, tehát az übermensch" féle nyilatkozatait, de ügyesen próbálkozik, ráadásul elég jól megbontotta a kezdő 10-est :)

Hana30 2012.04.17. 14:59:01

@Mrs. Jackman: nem , én is maradi vagyok. Alapvetően szeretem ha tiszta a kép, ha valakivel ágyba bújok.

gastro, missing in action 2012.04.17. 14:59:05

@Banyus83: Melák, Broki, Kira , Anikó már nem lenne sehol sem...

kovácspéterke 2012.04.17. 15:00:11

@gastro, missing in action: nem, te azt írtad jól tolja, ahogy a nőkkel bánik, ennek nincs köze a játékhoz. én nem tenném ki mátét, jófejnek tartom, de ettől függetlenül gáz ahogy edinával viselkedik.

Banyus83 2012.04.17. 15:00:31

@gastro, missing in action: Ja, és igen, Broki nagyon is jól csinálja amit csinál, sőt, kiválóan játssza ezt a játékot...elejétől ez a véleményem és ez nem is változott. Biztos, hogy esélyes a győzelemre pont ezek miatt...az, hogy szimpi-e vagy nem, már más kérdés...

kerdesek05 2012.04.17. 15:01:24

HOVA TŰNT EL a tegnap esti kibeszélős bejegyzés?
ezeket mindig törlik??

Vadkörte82 2012.04.17. 15:01:34

@Hana30: :))) jönni fog reméljük..és igen Anikónak is jutott a csudabrokiból..ki tudja lehet ő van a paplan alatt a velvetes videón..nade ez valószínű.

vécés jóska 2012.04.17. 15:01:49

Én is szimpatizálok Leventével. Csendesebb típus, de szerintem az egyik legnormálisabb lakó benn. Csak minél hamarabb ki kéne farolnia Hipertől, mert benne lehet a kakiban. Az a fura, hogy én a benti fiúk közül mindegyikkel szimpatizálok, a lányok meg szerintem egytől egyig borzasztóak, legalább Kyra meg Hiper csinálja a showt, de az életben őket sem bírnám elviselni. Szóval jó lenne már, ha jönne egy normális lány.

Hana30 2012.04.17. 15:02:06

@gastro, missing in action: Reméljük, most, hogy kikerült a "közéletbe" még kapósabb lesz a fiú. Gondolom alaposan kihasználja majd kárászéletű hírnevét.
Remélem azért a 25 misit nem ő vitte haza.

Grozunol 2012.04.17. 15:02:22

Azért kíváncsi lennék arra, hogy mit gondolnak most egymásról látva a tv-ben leadott műsort.

kerdesek05 2012.04.17. 15:02:26

eltűntek a bejegyzések így...:((

Banyus83 2012.04.17. 15:02:46

@kerdesek05: Szerintem nem...nálam megvan...

f.fredericks 2012.04.17. 15:03:02

@Vadkörte82: hát elvileg csütörtökön simán le lehetne vajazni, HA Újgyerek elviszi randira Edinát, és bejátszák ugyanazt, mint a JégKirálynővel, és kitenné Brokit. Akkor Edina párja lehetne csütörtökig az Újsrác. És akkor a párválasztón:
Hiper - Melák
Csíra - Egyikiker
Naíva - Újsrác és Pít (a győztes Pít)
Petra - LMZ
FSzK - Omár

bár ebbe bakavarhat, hogy FSzKt választja a Tót atyafi, és akkor minden álmom borul, és hallgathatom a szuszogást még legalább 1 hétig. :/

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:03:55

@Vadkörte82: Hm, már megint ez a Pít-Edina álompáros? És mi lesz a Matyi-Edina Love Fanklubbosokkal? :-DD

Ancsa azért szereti Brokit, mert minden vele együtt legelőször bemenő alátámasztja azt a téveszmét benne, hogy ők az Elsők, az Uralkodók és a többiek a fogyóeszköz. Ezért kellenek neki Máté&Melák megerősítésnek.

kovácspéterke 2012.04.17. 15:04:24

@Grozunol: ezen már én is gondolkodtam, adrienn, aki még az elején kiesett, azt mondta, h volt, h elsírta magát, h mit mondtak róla a többiek. kemény lehet visszahallgatni.

Banyus83 2012.04.17. 15:05:58

@f.fredericks: Ez egész jó felállás lenne...

kovácspéterke 2012.04.17. 15:06:02

@Banyus83: máténak sztem az volt a legjobb taktikai húzása, h az elején elhitette mindenkivel, h bulizni jött be, közben meg igenis kombinál, és ügyesen.

Hana30 2012.04.17. 15:06:24

Megvilágosodtam. Rájöttem, hogy Broki és Melák miért lett hirtelen Hiper kebelbarátja. Emlékeztek a szex társasjátékra? Ott azt mondta Hiper, hogy nem kell ahhoz alkohol, hogy a hátsó bejáratán kopogtassanak. Egyébként is esténként szendvicsért kiállt. Lehet, hogy lemaradtunk valamiről? :)

Vadkörte82 2012.04.17. 15:07:26

@f.fredericks: rábólintok.
@Pácsó Ármándó: látom ismersz, még fan vagyok..csak másé. :)

Banyus83 2012.04.17. 15:07:55

@Pácsó Ármándó: Az a fanclub szerintem már átalakult egy ideje... :-D

kerdesek05 2012.04.17. 15:08:00

@Pácsó Ármándó: de érted, Gáborral el tud képzelni történetet, a Elemzővel meg nem?

Hana30 2012.04.17. 15:08:48

@Grozunol: Hú , azt én is megnézném, amikor összeengedik őket egy ringben a műsor lefutása után!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 15:09:07

@beacska: te is mindig akkor vagy, ha én nem:) Kerülsz engem:P

genevieve 2012.04.17. 15:12:36

@gastro, missing in action: ááá, teljesen féreértettétek pít-et:-D

csak arra akart célozni, hogy férfiemberként neki kell határozottnak, gondoskodónak lennie, és óvnia hölgyeket...és ez petra esetében abszolute úgy is van:-)
mert a lány nem sok agytevékenységet láttunk eddig, vagy nem mutatták:-)

kovácspéterke 2012.04.17. 15:12:41

@Banyus83: én egyébként nem vagyok a fanklub tagja, nem zavarna, ha nem lennének együtt, nem is bírom nézni a hentergést, csak sajnálom edinát, aki szegény nem lát tovább kettőnél.

LoveMy 2012.04.17. 15:13:19

@Mrs. Jackman:
Én sem támogatom, annál inkább Hiéna-Melák párosét, ha már ennyire dúl a love ;)

kovácspéterke 2012.04.17. 15:13:20

@genevieve: sztem a nememnél és koromnál fogva irányítanom kell nem erről szól :D

genevieve 2012.04.17. 15:13:57

@kerdesek05: biztosan sok volt az off:-D

kerdesek05 2012.04.17. 15:14:18

@Banyus83: ok elnéztem!

a blog.hu-s aktivitás lapján csak az utolsó 3 hozzászólást írja ki adott bejegyzéshez, itt tévedtem..

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:14:27

@f.fredericks: Ráadásul most már két helyről is szuszognak :-)
A Petra-LMZ és Pít-Edina párost egyenlőre nem tartom esélyesnek.

@kerdesek05: Na ez meg a másik. Elemzőt folyamatosan égeti az ilyen beszólásaival

LoveMy 2012.04.17. 15:15:32

@Pácsó Ármándó:
Tudom, hogy itt rám gondoltál ;)
Amennyivel esett Máté színvonala (voltbarátnő) annyival nőtt Pít a szemembe ;)

genevieve 2012.04.17. 15:15:59

@Mrs. Jackman: de, petra esetében abszolute erről volt szó:-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:16:22

@LoveMy: De kis gonosz vagy! Hiper-Melák Love FanKlub ? :-)

Hana30 2012.04.17. 15:17:41

Milyen élmény lehet Elemzőnek visszanézni az Anikó beszólásait?
Szerintetek olvassák akommenteket?

LoveMy 2012.04.17. 15:17:48

@f.fredericks:
de már sztereóban a Hiénáét is :))

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:18:16

@LoveMy: (Tudod, hogy mindig:-))
Pít miért nőtt a szemedben? Láttad gatya nélkül fürödni? :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:20:41

@genevieve: Ezt a dolgot hasonlóan látjuk, én se gondoltam akkor arra, hogy Pít macsóskodna

kovácspéterke 2012.04.17. 15:20:58

egyébként nagyon vicces, ahogy kombinálgatunk, közbe meg már leforgatták az egészet, már haza is jöttek, már el is költötte a nyereményét az illető.

Banyus83 2012.04.17. 15:21:34

@Mrs. Jackman: Én voltam eleinte, de már nem...sőt...

@LoveMy: Detto!!!!

@Pácsó Ármándó: Huh :-D

LoveMy 2012.04.17. 15:22:39

@Pácsó Ármándó:
:DDD
Pirulok, ne hozz zavarba! ;)

LoveMy 2012.04.17. 15:24:17

@Pácsó Ármándó:
Na jó, elárulom:
Szendvicseztünk Banyussal és Pít volt középen!
;))))))))))))))

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:24:18

@Mrs. Jackman: Ha nem lehetne kombinálgatni, nem is nézném :-)

Banyus83 2012.04.17. 15:25:27

@Mrs. Jackman: Szerintem voltunk egy páran...van, aki tagadja, én elismerem (mondták is rám, hogy reménytelenül, giccsesen romantikus stb. vagyok :-D )...van ilyen...

Banyus83 2012.04.17. 15:26:32

@LoveMy: Hmmm...:-D És én hol voltam ebben a szendvicsben???

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:26:49

@LoveMy: Erre csak tanult kolleginánk szavait tudnám idézni: "Huh :-D"

LoveMy 2012.04.17. 15:28:16

@Banyus83:
Most, hogy így rákérdeztél!?!
:D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:29:21

@Banyus83: Hú, ezt én akartam mondani rád! Megelőztek bakker :-)

genevieve 2012.04.17. 15:31:09

@Pácsó Ármándó: nem egy macsó tipus:-)

és valljuk meg tényleg több élet tapasztalata van ott mint a többieknek, és az is látszik rajta, hogy más körökben mozgott eddig...azt tényleg nem tudom miért ment be...
talán ahogy mondta, olyan életet élt amin változtatni akart..

f.fredericks 2012.04.17. 15:31:28

@Pácsó Ármándó: @LoveMy: na ez az, lassan már nem bírom. De legalább mindig az Extra végén van, és el lehet kapcsolni. :)

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hát mert Píííít meleg. :DDDDD

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:35:08

@genevieve: És miért ölelgeti és csókolgatja a fiúkat? Miért? Ekkora változást szeretne? Pít, ha olvasod, ne tedd ezt! :-)

gastro, missing in action 2012.04.17. 15:37:19

@Mrs. Jackman: valahogy le kellett pattintania Edinát, mert olyan volt már a csaj, mint egy kib..szott matrica. Kicsit drasztikus volt, de jelezte, hogy lazitani kéne, és nem talált jobb módszert ennek közlésére. Majd 30 évesen tudni fogja, hogy kell ezt csinálni elegánsan :)

genevieve 2012.04.17. 15:37:30

@Pácsó Ármándó: lehet, hogy bisex:-)

bár szerintem hetero:-)

LoveMy 2012.04.17. 15:38:01

@f.fredericks:
Ez érdekes!
Valakit "felpörget" ha ilyet lát, de szerintem ezek a jelenetek egyáltalán nem zavaróak, sőt túldiszkrétek ;)

LoveMy 2012.04.17. 15:41:10

@gastro, missing in action:
nekem inkább ez a viselkedés a szimpatikusabb, mint pl. hol voltál, hozz egy szenyót, tedd ide, miért van ott, kész diliház ez a Hiéna! Ehhez képest Magdi anyus angyalka volt!

f.fredericks 2012.04.17. 15:42:05

@LoveMy: ja, azokat akiknek nincs netjük és pornócsatornájuk.
Az a baj, hogy ez a szuszogás arra emlékeztet amikor részegen otthon beesek az ágyba, tökre mintha magamat hallanám.

gastro, missing in action 2012.04.17. 15:43:15

bezzeg a pontyszájú Niki, meg a tetovált parasztgyerek az Aranypartban, na azok BASZTAK is, nem csak henteregtek :D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:43:49

@LoveMy: Magdi anyus az ÉH1-ben volt? :-)

kerdesek05 2012.04.17. 15:43:49

@Hana30:
ÉDEN EXTRA 19:
Szextársasjáték:
Párod bármit kérdezhet.

NAÍVA: Volt már olyan esetleg, hogy valamelyik barátnőd megkörnyékezte a backdoort az ujjával?
PÍT: Nekem sokszor, de hát Brokié a kérdés, bement egy percre, ujjpercre?
BROKI: Pít nagyjából jól beszélt, volt már ilyen, annyira nem szeretem, de előfordult, előfordult már többször.
Két faszival úgy se voltál?
NAÍVA: Nem.
BROKI: Hátsó bejáratod mennyire van nyitva?
NAÍVA: Előfordult bizonyos mennyiségű alkohol után.
HIPER: Miért kell ehhez alkohol, nem értem?!Csak én vagyok ilyen maradi?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.17. 15:43:57

@f.fredericks: és az miben akadályozó tényező? Inkább binek mondanám:P Akkor végképp megoldható:)

kovácspéterke 2012.04.17. 15:44:36

@gastro, missing in action: sajnálom, h ezen pörgök, de talán nem ragadt volna rá, ha nem csinál neki budipapírból szívet, meg mondja, h imádlak meg hiányzol, és megemlíti, h ja egyébként van csajom. mindaddig nagyon is tetszett neki a ragadás, amíg le nem fektette. és ezzel van a problémám.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:46:51

@genevieve: Szeretnék megmaradni tudatlannak!

LoveMy 2012.04.17. 15:47:07

@f.fredericks:
Azért azt ne írd le, hogy te ilyen esetben hogy szoktál és milyen ütemben levegőt cserélni!
Gyűlölöm az alkeszeket, bocs! :/

gastro, missing in action 2012.04.17. 15:49:20

@Mrs. Jackman: én is sajnálom, hogy ezen pörgök (vagy látom, hogy mindenki ezen pörög), de sajnos személyes tapasztalat beszél belőlem, ÁTÉRZEM Máté helyzetét, és, hát jobb, ha tudod, hogy a fiúk nagy százaléka a csillagot is lehazudja az égről, hogy bejusson a bugyiba. Lehet itt most azt mondani, hogy az igazi férfinak nincs erre szüksége, de hidd el, hogy ez nem így van :). Még ők is :))

gastro, missing in action 2012.04.17. 15:52:03

@Mrs. Jackman: és igen, valószínűleg az élet fogja neki úgy hozni, hogy ő lesz oda valami csajért, és az fogja szembe hazudni, de, hát ez az élet:)
El nem tudom mondani hányszor voltam olyan helyzetben, hogy csak a vadászat jelentett örömet, aztán, ha már megvolt és elkezdett (volna) ragaszkodni, drasztikus módszert kellett alkalmazni a leválasztáshoz ...

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 15:52:30

@LoveMy: Miért baj, ha horkol? :-)

@gastro, missing in action: @Mrs. Jackman: Úgy látom Gastro inkább a gyakorlat felől közelíti meg a dolgot, Mrs Jackman pedig a lelki oldalát magyarázza.

Hana30 2012.04.17. 15:52:38

@Mrs. Jackman: ott a pont. Nekem is csak ezzel van problémám.

gastro, missing in action 2012.04.17. 15:58:27

@Hana30: csajok vagytok, na! máshogy működik a reflex :)

LoveMy 2012.04.17. 15:58:58

@Pácsó Ármándó:
Hát ha ő úgy alszik alkesz módon, ahogy más szexel, akkor ne írja le, hogy ő adott esetben, szex közben hogy veszi a levegőt!

f.fredericks 2012.04.17. 16:00:39

@LoveMy: az alkeszokat én se csípom. Nem tartom magam annak, az alkoholizmus nem az, ha valaki alkalmanként pocsolyarészegre issza magát, hanem ha már reggel fél 8-kor remeg egy felesért.

f.fredericks 2012.04.17. 16:01:32

@LoveMy: azt nem fogom elmondani. :D

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 16:02:54

@LoveMy: Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Dávid mennyire szimpi neked? És az ikrek?

LoveMy 2012.04.17. 16:08:29

@f.fredericks:
Hát tudod, minden alkesz az első pohárral kezdi...
De tényleg, aki napi szinten és szenvedélyszerűen iszik, az más alkesz!

genevieve 2012.04.17. 16:11:02

bár nekem máté abszolute ellenszenves mint pasi és mint szereplő....de nem értem mire ez a felháborodás?

nagyjából 1,5 hónapja ismerik egymást, kötelező szerelemesnek lenni? jól érzi magát edinával, nem igért házasságot, nem csalta meg bent senkivel, nem is mászik rá másik csajra, igaz nem mondta el, hogy van/volt kint egy csaja...de ebben edina éppen annyira hibás fél...mielőtt testi közelségbe enged egy srácot azért nem árt informálódni róla:-)
és még mindig egymással vannak esténként elfoglalva:-)

f.fredericks 2012.04.17. 16:11:18

@LoveMy: ez viszont igaz, na offpályáról el, hiszen már csak 5 óra van adásig, és megtudjuk mi lesz az a rossz hír, amit ikrekkel közöl HÉ, akit ma ..............-nak öltöztet a stylist. Aki tudja a helyes megfejtést, súgja meg. ;)

LoveMy 2012.04.17. 16:12:15

@Pácsó Ármándó:
Számomra mindhárom suttyó kategória!
Dávidról a Talmácsi jut eszembe, az ikrek sem sugallanak semmi férfiasságot!
Nem 2,6-os kategóriák! ;)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 16:15:54

@f.fredericks: "Lila ajándékcsomagnak"! Mit nyertem?

f.fredericks 2012.04.17. 16:19:44

@Pácsó Ármándó: ööööö, egy lila ajándékcsomagot, benne egy eredeti T69.2 SE-t. Nyereményedet átveheted a Viasatnál, de egyeztetned kell Horváth Éva szponzorával is. :D

f.fredericks 2012.04.17. 16:22:56

@LoveMy: az a Milka boci anyukája.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 16:25:18

@f.fredericks: :-)
De mit mondhatott HÉ az ikreknek? "Fiúk, van egy rossz hírem a számotokra. A nyitóbulin túl sokat ittunk és nem voltunk elég óvatosak. Nem jött meg nekem. Valamelyikőtöknek el kell vállalnia az apaságot, a másik beköltözhet a villába. Döntsétek el most." :-)

f.fredericks 2012.04.17. 16:30:46

@Pácsó Ármándó: Sztem Patrik bevállalja Pítet, a másik meg beköltözik, és azt mondják hogy Romeo Dávid volt.

kovácspéterke 2012.04.17. 16:30:58

@genevieve: én azért kezdtem el erről tegnap beszélni, illetve már korábban, mert edina vmiféle szűzkurvának lett beállítva, meg mondták többen, h milyen gáz, ami csinál, meg, h gáz, h szerelmes lett. aztán meg milyen gáz, h nem szexel, aztám meg, h miyen gáz, h szexel, és én erről mondtam véleményt, hogy ennek azért oka van, csak már elmentünk más irányba. egyébként nem vagyok felháborodva, inkább a vélményeket nem értem a dologról.

f.fredericks 2012.04.17. 16:32:08

@LoveMy: Hiper, mint legbutább? :ooooo Akkor ezek mit néznek? Vagy az ó verziójukból kivágják Ostobenkót?

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 16:39:20

@LoveMy: Mondtam, hogy itatni kell, a múltkor is milyen magánszámot levágott. Nem hiszem, hogy ő lenne bent a legbutább és nem is Barbie karakter, Szar ez a bulvár!

@f.fredericks: "Ez itt az Éden Ho.. "

genevieve 2012.04.17. 16:41:58

@Mrs. Jackman: nekem edinával sincs bajom ebből a szempontból:-)
nőből van, egyből az esküvői harangzúgást hallja:-)

és igen, kira és anikó ebből a szempontból már más kérdés:-)

LoveMy 2012.04.17. 16:48:02

@Mrs. Jackman:
pontosan én is erről és ugyanilyen nézőpontból írtam Edinával kapcsolatban, ill. hogy szerintem pont ezek miatt Csíra a szűzkurva. Vagy pont, amiket ide írtál, azon szempontok miatt miért nincs kivesézve Hiéna a maszatolása miatt, vagy bármi, ami miatt lepedő alatt hangosan élvezkedő hangot adott ki!

mex18 2012.04.17. 16:51:42

Nekem Edina úgy jön le mint egy óriás polip, átölel, rád cuppan, nem enged és magába szív a nyílásaival :)

murunga 2012.04.17. 16:53:52

@Λατζκα: hát a nájtvizsönzöld bábjáték alapján az max. manuális szeretgetés volt...szóval vibrattina rárántott az elemzőre vagy ügyesen elbábozta az epizódot lepedő alatt egyedül.

murunga 2012.04.17. 16:55:01

@genevieve: persze, szebben is szól a harang, mint a fitymacsattogás...

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 16:55:45

@LoveMy: Lehet, hogy ki lesz vesézve, ha bemutatják majd estére. Akkor majd többen látják.

LoveMy 2012.04.17. 16:59:27

@mex18:
Szerintem a japán adót nézed a sugárzás miatt! :)

LoveMy 2012.04.17. 17:01:41

@mex18:
Szerintem a japán adót nézed a sugárzás miatt! :)))

Banyus83 2012.04.17. 17:08:15

@LoveMy: :-D na?

@Pácsó Ármándó: Látod, ki kell találnod valami mást :-)

@Mrs. Jackman: Na, igen...ezekkel van nekem is a bajom, vagyis, hogy ezekből nem következik nálam a mostani viselkedése...

2012.04.17. 17:08:51

Az ikrek mennek a levesbe mert köptek Csírának?

2012.04.17. 17:11:09

Máté csak megadja azt amire a Polipnak szüksége van, szívjóságból :) Ha nem dugná meg Máté akkor meg az lenne a baja, ennek az Edinának nem lehet a kedvére tenni.

Banyus83 2012.04.17. 17:12:29

ÉH FB oldala szerint "...egy döntés változtatja meg a játék menetét, egyik pár sem érezheti magát biztonságban..."
Jujujj :-)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 17:13:40

@Banyus83: "@LoveMy: :-D na?" Még gondolkodik hogy másszon ki belőle :-)

@szerivan: Szerintem nem

murunga 2012.04.17. 17:14:52

@f.fredericks: prodizsáj és tsai - nézd meg a hazai nyári fesztiválfelhozatalt és ott a válasz.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 17:16:38

@Banyus83: Ez kb. minden kiválasztásra rá lehet húzni.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 17:17:26

@szerivan: De mit mondhatott HÉ az ikreknek? "Fiúk, van egy rossz hírem a számotokra. A nyitóbulin túl sokat ittunk és nem voltunk elég óvatosak. Nem jött meg nekem. Valamelyikőtöknek el kell vállalnia az apaságot, a másik beköltözhet a villába. Döntsétek el most." :-)

Banyus83 2012.04.17. 17:17:32

@Pácsó Ármándó: Lehet...pedig nagyon érdekelne mire jut :-P

Banyus83 2012.04.17. 17:19:24

@Pácsó Ármándó: Hát kb. ..mindig van valami, ami megváltoztat mindent...ez olyan DRÁMAI!!!! Jaaaj....

2012.04.17. 17:20:25

@Pácsó Ármándó: A nyitóbuli a felvétel után 6 héttel volt.

kovácspéterke 2012.04.17. 17:23:32

@szerivan: igen, erre én is gondoltam, mert ugye nem beszélhettek senkivel róla, vagy az, hogy döntsék el melyikük marad.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 17:24:35

@szerivan: Ez másik buli volt, ekkor találkoztak casting után a bekerültek a készítőkkel Mexicóban. Egyébként nem biztos, hogy ezt fogja nekik mondani a tévében ma este :-)

@Banyus83: Engem is! :-)

LoveMy 2012.04.17. 17:45:25

@Banyus83:
@Pácsó Ármándó:
Ha szenvicseztünk hárman és Pít volt középen, akkor mi a kérdés?

Egyébként erre írtam:
Banyus83 2012.04.17. 15:21:34
@LoveMy: Detto!!!!

:D

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 17:48:05

@gastro, missing in action:
Báhh tökre igazad van!Sztem is a pasik nagy része a csillagokat is képes lehozni.. egy pontig.. :D
De szerintem a baj igazából veletek van, ha a vadászat után jön a koptatós rész..
Ugyanis rosszra kezdetek el alapból vadászni... ;)
Sztem Broki is itt hibázott..kintről bárki első ránézésre megmondja, hogy totál nem illenek össze Edinkával. :)

Banyus83 2012.04.17. 17:49:42

@LoveMy: Hát pont az, hogy melyikünk volt alatta/fölötte :-),,,Én tudom, hisz ott voltam, csak a többieket érdekli, legalábbis Pácsót :-D

murunga 2012.04.17. 17:49:44

@Alfonzina: mert ezek a charity fuckért ácsingozó szerencsétlenek...

LoveMy 2012.04.17. 17:53:05

@Banyus83:
Ez maradjon mi titkunk! ;)

Banyus83 2012.04.17. 17:54:08

@LoveMy: Oké, legyen :-D
Ismétlés valamikor?... :-O

LoveMy 2012.04.17. 17:55:08

@paranyuszi:
Az hogy ki kivel illik össze, az nem csak külső kérdése, az ettől sokkal összetettebb, de elsődleges a kémia! ;)

Banyus83 2012.04.17. 18:03:58

Mire mondja vajon KÍíra az előzetesben, hogy "Tudjátok gyerekek, vannak szabályok...be kellett tartani őket..."???

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 18:04:52

@Banyus83: Látom ez a Pít szerencsés egy fickó! :-)

@LoveMy: Csináljatok majd szuszogós videót lécci! :-)

paranyuszi (törölt) 2012.04.17. 18:06:11

@LoveMy:
Jahh a kémia az alap..
De sztem jellemre totál nem illenek össze, nem külsőre gondoltam.. :)

f.fredericks 2012.04.17. 18:06:55

@Banyus83: szerintem azt akarják vele sugallni, hogy arra, hogy az ikreket kizárják, mivel elmondták neki, hogy mindketten bent vannak. ÉS aztán tök más lesz.
Bár már annyiszor volt ez, hogy most lehet az a csavar, hogy tényleg kiteszik őket. :)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 18:07:51

@Banyus83: Kirakják Naomit verekedés miatt! :-)

Sziporka 2012.04.17. 18:11:51

Deee eddig amit bevágtak az előzetesben, az általában sosem úgy volt az adásban...
"szomorú hír", de tuti, nem vágják ki őket 1 nap után, annál jobban megszívatnák szerintem a szerkesztők a bent lévőket..az meg,hogy Csírának elmondták, nem jelenti feltétlenül h kizárják őket...hiszen a hotelben bármi megtörténhet :DDD

LoveMy 2012.04.17. 18:12:10

@Banyus83:
De az is lehet, hogy egy jól összevágott előzetes...megint!

Sziporka 2012.04.17. 18:12:24

Jaa és hajrá Omár-Pít, hajrá Csíra :))))

A-D 2012.04.17. 18:14:37

Jól tippeltek,ezt fogja mondani Éva,h válasszátok ki melyikőtök marad és megy haza.Márk fog maradni,Patrik pedig kap egy 3 hetes nyaralás még Mexicóban az Éden számlájára:)

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 18:15:30

@LoveMy: Akkor ha szabad kérni, legközelebb szóljatok ha "megéheztek" :-)

@Sziporka: Hajrá Omár!

A-D 2012.04.17. 18:18:42

Az elejétől követem a hogyvoltot,nagyon szeretem,de sose írtam még.Nekem Omár,és Pít a kedvencem,lányok közül senki nem nyerte el a tetszésem.Petrától kivagyok,annyira csúnya pocokfejű.Hipertől rohamot kapok,van pasi aki el tudja viselni a kinti világban?Elemezőnek minden elismerés ezért.

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 18:22:00

@A-D: Lehet, hogy Elemző szedi be a nyugtatókat, amit Hipernek írtak fel :-)

A-D 2012.04.17. 18:23:59

@Pácsó Ármándó: El bírom képzelni:)
Kilennék egy ilyen nőtől.Ez az a kategória amikor Christofer bever Veronikának,és vajon jogos vagy nem? :D

kovácspéterke 2012.04.17. 18:35:14

@Banyus83: sztem arra, h az ikreknek megmondták, h nem beszélhetnek a küldetésről, és az első két percben kira elé trta a dolgot patrik. pont, h vele is el kellett volna hitetniük. sztem.

kovácspéterke 2012.04.17. 18:35:54

@A-D: hát, aki szerint bármilyen helyzetben jogos megütni egy nőt, az kezeltesse magát.

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 18:38:30

Nem akarok spoilerezni, de hozzájutottam a ma esti adáshoz, és HÉ ezt mondja az ikreknek: "Fiúk, van egy rossz hírem... illetve több is: Anikónak a gyógyszereit valaki ellopta, és most kezelhetetlen. Már idehívtunk neki egy "suttogót", de azt mondta ilyen lovat még ő sem látott, és elfutott. Ráadásul valami retardált, nyilván a gyógyszertolvaj ráadta az ormányos macira Niki itt felejtett bikiniét, és ennek beláthatatlan következményei lettek: Krisztián... na hagyjuk is. És ami a legrosszabb: Dávid becsempészett egy szlovák vicckönyvet, és Noémi azóta azt fordítja a többieknek magyarra. Most menjetek be, én leléptem..."

Pácsó Ármándó 2012.04.17. 18:41:00

@Cathcart_ezredes: Ez nagyon nagy!!
Cathcart Ezredest szerkinek!!!

A-D 2012.04.17. 18:50:04

@Mrs. Jackman: Nem azt mondtam h helyes megütni egy nőt.De tényleg vannak nők akik provokálják.Persze másképp is el lehet kerülni ezt,de a Hiper pont ez az idegesítő kategória.

indianlany007 2012.04.17. 19:05:22

@A-D: te ezt honnan vagod ennyire,h ki esik ki meg,h valasztaniuk kell es melyik fiu marad stb??!!azert nem gondolod,h ezzel kisse elarultad magad....?!

Lacka929 2012.04.17. 19:05:28

@Cathcart_ezredes: Nagyon jó! Átadom az esti közvetítést Neked!

Lacka929 2012.04.17. 19:07:42

Ja, és ha nincs már több macis felvétel, akkor jelezném, hogy a régiek is jók lesznek - vágjátok már be az adások végére lécci lécci lécci szerkik!

A-D 2012.04.17. 19:14:06

@indianlany007: Hogy érted hogy elárultam magam?

Cathcart_ezredes 2012.04.17. 19:14:55

@Λατζκα:
Tisztelettel, de visszautasítom: egyrészt te ehhez jobban értesz, másrészt a rajongóid úgy néznének rám mint Melák Nikolettre, miután otthagyta a szakadék mellett Pokahontaszt.:)

Banyus83 2012.04.17. 19:16:11

@Pácsó Ármándó: Ejnye...mire gondolsz??? :-D Megpróbáljuk összehozni a szuszogós vidit., igaz LoveMy?

@Cathcart_ezredes: Ez Jóóóó!!!!

@LoveMy: Ilyenkor úgy szokott lenni :-))

indianlany007 2012.04.17. 19:16:11

@A-D: ugy,h vagod,h egy iker fiu megy es,h melyik a kettö közül.

indianlany007 2012.04.17. 19:17:38

EZ--->"jól tippeltek,ezt fogja mondani Éva,h válasszátok ki melyikőtök marad és megy haza.Márk fog maradni,Patrik pedig kap egy 3 hetes nyaralás még Mexicóban az Éden számlájára:)"

LoveMy 2012.04.17. 19:18:24

@Pácsó Ármándó:
Na erre vártam! ;)
Feltétlenül! ;)

Müszélia 2012.04.17. 19:42:19

@indianlany007: lehet, azt mondják, márk marad, aztán mégis patrick lesz az, és ez a dupla csavar. úgyse jön rá más, csak kira, aki jutalmul hazaviheti a macit.

A-D 2012.04.17. 19:44:23

@indianlany007: Én tudom mit írtam:)
A te kijelentésed nem világos,mi az h elárultam magam?Mit? Az h mi lesz.De magam?

indianlany007 2012.04.17. 19:48:17

@A-D: eleg sötet vagy!nem tudom,h ezen mit nem lehet erteni!!de a gyengebbek kedveert lassan tagoltan meg1x!:))) azzal arultad el magad,h irtad,h igen ugy lesz, mark marad es patrik megy de patrk ott lehet meg 3 hetet...es itt az egeszen...wtf honnan tudod te ezt ennyire?? elmondanad??

LoveMy 2012.04.17. 19:48:25

Szerintem meg azzal, hogy az ikrek beavatták a Csírát, elszúrták a feladatot, mert az volt a cél, hogy senki nem veheti észre a cserét! Mondhatta volna az első a Csírának, hogy a tesó otthon maradt és kész! Ezért irány irán...go home! :)

A-D 2012.04.17. 19:49:44

@Müszélia: Ha meglátják együtt a 2 fiút,onnantól mindenki meg fogja tudni különböztetni őket,más a mosolyuk,és a tetkóik is.Ugyh ez a csavar elmarad:)

Banyus83 2012.04.17. 19:52:23

@LoveMy: Eee-gen...ennyi :-)

@indianlany007: :-D Látod, nem mindenki érti elsőre... :-)

A-D 2012.04.17. 19:52:48

@indianlany007: De ezen mit árultam el magam,mond már el kérlek.Engem minősítesz sötétnek,azért mert nem tudsz fogalmazni?!
Ismerem a fiúkat,de nem is állítottam h nem,így elárulni sem tudtam sem magam sem mást okoskám:)

indianlany007 2012.04.17. 19:55:18

azt arultad el,h vagod az egeszet.gondoltam,h vki elmeselte vagy meg az is elkepzelhetö,h vmelyik jatekos vagy...

Banyus83 2012.04.17. 19:58:55

@A-D: Szerintem arra gondolt, hogy elárultad magad, hogy úgymond "bennfentes" vagy...azaz vagy játékos (bár ez valószínűtlen), vagy valaki a stábból, vagy valamelyik játékos ismerőse stb...Legalábbis én így értelmeztem indianlany írását :-) Nem hiszem, hogy arra célzott, hogy sötét vagy...

A-D 2012.04.17. 19:59:51

Az sajna nem vagyok,majd talán a következőé :) Csak a fiúk sorsát tudom senki másét.Ugyh izgatottan nézem az adásokat.Kírát is ismerem,de őt csak látásból,ugyh róla sem tudok semmit,de nem csípem remélem hamar kiesik.

A-D 2012.04.17. 20:02:20

@Banyus83: Köszönöm szépen,elsőre is felfogtam,bár értelmetlenül írta,és ezt vétoztam meg:) Arra pedig h sötét lennék,nem célzott,hanem kijelentette,de nálam már előtte az írástudományával leírta magát,az ilyen kritika meg se kottyan:)Egyébként is szőke vagyok,nem sötét:D

Katicavirág 2012.04.17. 20:04:49

Mennyi irigy pasi van, szeretnétek ti így kinézni, mint ezek a srácok!Kíváncsi lennék rátok szájhősök élőben a gépetek előtt löttyet hassal! :)
Hajrá fiúk!
Viszont a lányok tényleg gyengék! :p :)

Banyus83 2012.04.17. 20:24:59

@Katicavirág: Mennyi irigy lány van... :-D

beacska 2012.04.17. 20:38:14

@gastro, missing in action: nekem ez a dumája (már csak a koromnál és nememnél fogva...) inkább szimpatikussá tett. Bírom az ilyen pasikat, akik nem anyámasszonykatonájaként várják, a sült galambot...puuuuusz, nekem kicsit azt is jelentette, hogy tán mégsem homo...

mondjuk én bírom Pítet és Anikót IS...

bár nem volt szép tőle, a "te meg Anikó minek szólsz bele" nyitómondata

Katicavirág 2012.04.17. 20:41:27

@Banyus83: Jól van naa!De nincs igazam?

murunga 2012.04.17. 20:44:38

@indianlany007: A-D jól ismeri a Répa ikreket, én pedig A-D nagynénje vagyok. re,élem tudod követni az eseményeket.

spoiler kérdés: szerintetek melyik ikertoronynak volt meg Éva néni Méhikóban?
a hejes válaszadók között kisorsolom Broki sötétkék rastaman sapiját!

A-D 2012.04.17. 20:50:25

Egyetértek Katicavirággal,tényleg nem sok szép csaj van bent,Hiper szép,de kibírhatatlan,Edina szende,Petráról ne is beszéljünk,Ostobenkó még talán a legjobb csaj bent:) De most ennyi pasi után,csak csajok jönnek.
Batyus:neked melyik csaj tetszik?

Banyus83 2012.04.17. 20:55:36

@beacska: Píttel kapcsolatban szívemből szóltál...

@Katicavirág: Én szeretnék úgy kinézni, mint némelyik...és akkor most lehet gondolni, hogy milyen bányarém lehetek :-D :-D

murunga 2012.04.17. 20:59:39

Pít mellé +1 szívdobbanás!
:))))))))

Sziporka 2012.04.17. 21:14:33

Fura mert Pít először nem volt szimpi, vagyis olyan semmilyen volt, aztán kb leelőzött mindenkit...Omár meg először volt szimpi, most kicsit uncsi,reméljük, alakul még:))

Ja és Hiper: haza!!!!

Sziporka 2012.04.17. 21:15:35

Jópasi meg max a Fátter volt az elején meg a Peti, meg nekem Omár is bejön,
csajok közül meg Niki teste jöhetne (szilikon nélkül), aztán ennyi... mondjuk Noémi helyes :) Edinára meg a jó szó dekoratív :)

indianlany007 2012.04.17. 21:18:08

szal mindenki szep es elegedett magaval akik itt irkalnak ez a lenyeg...:)))

indianlany007 2012.04.17. 21:21:59

na akkor mindenki szep es elegedett magaval aki itt irkalgat!ez a lenyeg...:))))))

skorpioqueen 2012.04.17. 21:26:28

Sziasztok, jó estét mindenkinek! Ki írta itt délután, hogy HÉ lila tehénnek öltözik?Talált, süllyedt:D
süti beállítások módosítása