Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x20

2012. április 06. 06:00 - sixx

A feléhez ért a kaland, és ma egy faszi hullik, mindenképpen a férgese lesz, bárki megy, az a nagy büdös igazság. Szarban van mindenki, mert Omár védett, és azt csinál, amit akar, a kérdés az, hogy Terror mennyire hülyítette meg, illetve az ÚjPéter-koalíció elég erős-e ahhoz, hogy bezavarja Petra mellé, ezzel kibaszarintva Tetkós Terror Tamást. A heti divatnak megfelelően T69.2 ruhája nem egyenes még véletlenül sem, a szilikonnal megtámogatott csöcs kissé lenyomva, sörény féloldalt, jót szórakozhattak a technikusok éjjel. Omár főszerepet kap, mondja, és csücsörít egyet.

Ződhajnal van, legalábbis az éjszakai kamera képén, Omár már a nappaliban tanakodik, Hiper meg zsinórtangát vált, az éjszakai feketét fehérre, gondolom. Műanyag a műhaját igazítja műcsurkába, Naiva pedig kigyúrja magából a tegnapi kúrást és megjegyzi, hogy Broki a várakozásoknak megfelelően teljesített, ami nem tudom, hogy mit jelent, Naiva tán skálázta a faszikat jóelőre, Broki kapott egy kemény nyolcast, s lőn, a bizsergő pina jelzi, hogy érte az osztályzatot? Omár még nem tudja, mit fog tenni este. Mi sem, de annyira nem is fontos. Juan hoz levelet, ÚjPéter és Ostobenkó mehet romantikus reggelire, a mödanszié mellé, nem a falon túlra, eh, micsoda olcsójános ez a Viasat, baszki. Ugyanazt eszik, mint a többiek, csak kapnak egy üveg pezsgőt is. ÚjPéter kiadja az ukázt, ma már nem kell magunkra haragítani senkit, oké? Ostobenkó a romantikus reggeli alatt nem akar ilyenekről beszélni.

Kibaszott broki meg a Rooney-meze, mindjárt hányok. Ostobenkó bebaszott egy kicsit így reggel, nem baj. Kaja után Melák aszondja, hogy Omár már lerendezte magában a dolgot, Hiper rávágja, hogy terror megy. Műanyag és Terror odafent sminkel, Pokahontasz bosszút akar állni Hiperen, mert Ádám2-t hazaküldte a kaktusz ceremónián, Naiva meg egy sunyigeci, annak azért kell hullania. Terror azt kérdi Meláktól és Műanyagtól, hogy mi lenne, ha Melák állna be Petra mögé. Izé, inkább nem, mondja Melák, anyádba már. Naiva közben kint pocol a függőágyban hallótávolságban. Terrorra a szívbaj jön, Melák csak legyint. Petra a mödanszié mellett Omárnak azt adja elő, hogy jöjjön mögém, aztán meg majd ÚjPéterrel párt cserélnek. Igaz, erről ÚjPétert és Ostobenkót nem kérdezte senki. Pancsikálás.

Petra kérdezi Műanyagot, van-e értelme megmenteni Terrort, vagy sem. Egyrészt Petra nem tud menteni, mert ha Omár mögé áll, akkor kalap, másrészt mi a faszért van Pokahontasz full sminkben és úgy kiöltözve, mint szaros Pista Krisztus nevenapján reggel tízkor? Mentsed csak, mert viszonozza majd, hidd el. Petra ÚjPétert akarja hosszú távon, ez nem fog menni, baszki. A nappaliban Hiper repedtfazék hangon taglalja Terrornak, hogy akárhogy sakkozza a dolgot a fejiben, Terror áll a szopórollerre, bocs. Közben a lába folyamatosan jár, nem tudom, milyen drogról jön le éppen, de nem egyszerű. Terror szerint itt csak hárman nem szeretik, a többiek igen - Elemzőnek az a szerencséje, hogy van rajta napgép, ellenkező esetben most lebukna. Nagyon úgy tűnik, hogy Terror sorsa megpecsételődött. A faszik edzenek, még Broki is, a dugás úgy látszik, sokat kivett belőle.

Stílszerű jelenet jön, két keselyű iszik a mödanszié klóros vízéből, odafent meg Terror és Omár dumál. Terror úgy futtatja magát, mintha kurva lenne, de hiába, Omár leszarja. Műanyag és Naiva nem akar este menni ceremóniára, mert a faszuk kivan. Pokahontasz nem tudna bent lenni Melák nélkül, szóval ha Omár ma húz egy váratlant, akkor Műanyag az eresztékek mentén esik össze, mint a büdös zokni. Esteledik, mindenki a párválasztóra készül, a faszik összepakolták a bőröndöt, Melák a hátát vakartatja Műanyaggal, a csaj olyan undorral nyúl hozzá, mintha leprás lenne, ez biztos a faszt is csak gumikesztyűben hajlandó kiverni. Petra Ostobenkó haját süti be, nem lett jobb, most mondom.

Párválasztunk Ostobenkó a trademark jajsitenem nézéssel figyeli T69.2-t, aki hogyvoltozza a hetet, de túl röviden és nem szúr be képeket, és hatalmasokat nyel. Úgy tűnik, mondja, hogy a fiúk vannak többen, és igen, nem rossz, Pinokkina. Omár miatt feszült a bagázs, mondja Naiva. Petra, te szende szűzkislány voltál az elején, most meg egy buta ribanc, a fejedben a szponzorvirággal. Meglepted a lakókat? Meg. Terror, hogy volt az, amikor Alexa kiment a lovettával? Leszarom, itt van nekem Petra. Ostobenkó, neked bejön Omár? Be, de ÚjPéterrel akarok lenni. Elsősorban persze. Na, kezdjük a mókát. Megint itt a kiváló lehetőség arra, hogy drámát gründoljon a Viasat, erre tessék, nem Omár kezd. Elemző - Hiper, Melák - Műanyag, Terror - Petra, Broki - Naiva, ÚjPéter - Ostobenkó, ezt eddig is tudtuk. Omár pedig elindul, és beáll Petra mögé, mennek neki eggyel, Terror meg utazhat haza. Mindenki fellélegezhet.

Melák azt mondja, az izgulós arcából még nem mutatott meg mindent, de most egyet még elővezetett. Omár, te meg miért álltál be Petra mögé? Mert nem akarom Terrorral folytatni a játékot, mondja a szemébe a faszinak, aztakurva, ez a srác nem beszél mellé. Terror jól érezte magát, lepacsizik mindenkivel és mehet is haza isten hírével, neki a kilátás fog hiányozni leginkább. A ceremónia után mindenki önfeledten ugrál, basszameg, hazament Terror! A faszik megbeszélik, hogy a nőkre oda kell figyelni, mert ha nem Omár jön be, hanem egy gecibb faszi, akkor oda a dolog. Naiva szerint ő nem tudja a játékát játszani, mert érzelmi alapokra helyezte magát, ez azért elég kemény eufemizmus a baszásra. Ostobenkó szerint Broki nem szerelmes típus, bezzeg Naiva.

Megszólal a zene, Melák menten elkezd táncolni Műanyaggal, aki viszont nem szeretne, de ez Kardántengelyt nem érdekli és egyre közelebb jut a nő csöcséhez. Broki már félmeztelen, üt a pia, mi? Petra koszos, vízhólyagos talppal ül a kanapén, Melák közben hoz egy Cosmót Műanyagnak, aki viszont nem akar inni. Nem erős, mondja Melák, igyad. A mödanszié mellett ÚjPéter közli Omárral, hogy az ajánlat áll, megvédik, ha faszi jön be, csak az ne jöjjön, teszi hozzá Broki, és kilátásba helyezi, hogy ha így lesz, akkor ő egy napra kiszáll a játékból. Na, erre kíváncsi leszek. Melák a nappaliban holtrészegen csókolgatja Műanyagot, hagyd abba, mondja a nő, KUSS, válaszol az igazi férfi. Műanyag is be van nyomva, de nem annyira, hogy ne legyen észnél, eresszél el, hallod? AZ VAN, AMIT ÉN MONDOK! Broki szomorúan konstatálja, hogy nincs már sör, mennek a szobába.

Melák felviszi az utolsó Cosmót Műanyagnak, hátha jut valami a hegyire, ugye, de hiába, mert Pokahontasz elhajtja a vérbe. Broki Naivába készül, de inkább beszélgetnek, ami nem jó ötlet, legalábbis Broki szempontjából, mert kibukik, hogy csaja van. Illetve most már nemigen, de Ferihegyen még volt. Akit szeretett. Naiva csak fekszik, bazdmeg, fut át az agyán, én meg hagytam, hogy lekúrjon? A kamerába azt mondja, ezt így nem érti, hogy tehetett ilyet Broki? Úgy érzem, a jövő hét az érzelmekről szól majd ismét.

Címkék: éden hotel
297 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.04.06. 07:16:39

Tegnap olyan álmos voltam, hogy átaludtam az egészet. 10 után megébredtem, és annyit láttam, hogy TTT egy gurulós bőrönddel sétál. Úgyhogy a lényeget láttam. :)
Omár unalmas döntést hozott, bár megértem hogy irritálta a faszi. Remélem a jövő jobb lesz, mert uncsi hogy olyan esett ki, aki nemrég jött. Melák fejét pl. megnézném, amint egy védett faszi beáll mellé a csaja mögé.

dennis rodman 2012.04.06. 07:29:20

Jó reggelt ! Köszi jó volt, Broki visszavonulása kicsit talán többet érdemelt volna...

anomália 2012.04.06. 07:35:46

Naiva...Na persze. Inkább Hókefélke.
Egy hónap tipi-tapi, nyali-fali,és az egyéb felvilágosító munka után eszébe jut megkérdezni, hogy Brokinak van-e otthon csaja. Mi a jó eget csinálnak ezek a nap 24 órájában? Hiszen ez egy egyre szorosabb elmélyülő kapcsolat, legalábbis ezt hallgatjuk egy hónapja. Szánalmas. Mostantól megy majd a dráma,durci,szakítunk, kiejtelek, stb. Hókefélke a kúrással elkúrta.

anomália 2012.04.06. 07:46:17

És igen, Hókefélkét, mint nevet a Micsoda nő! c. filmből plagizáltam.
A kurvanénik gondolkodnak, hogy kurvatársaik közül kinek sikerült feltörni a felső tízezerbe. Senki élő ember nem jut eszükbe, de aztán beugrik egyiküknek Hókefélke.
(Ez akár szolid kis analógia lehetne az Édenhotel lányaira,de most befejezem a gonoszkodást)

MézgaPaula 2012.04.06. 07:57:13

Mátéról csak a vak nem látta eddig is,hogy semmi érzelem nincs ebben a "kapcsolatban" .Edina meg kinézte magának,és beleképzel,mint ahogy az lenni szokott ,mindenféle olyat,ami köszönő viszonyban sincs Mátéval. Ezt bent is mindenki észrevette,el is mondták az extrában tegnap.

MézgaPaula 2012.04.06. 08:03:32

Omár is a könnyebb utat választotta,mint ahogy ez már csak lenni szokott.. Nem tudom így mikor történik már valami.Elég lapos kezd lenni .Bejön egy új lány,kiteszik Petrát....szóval,nem mondhatnám,hogy nagyon felcsigázzák az embert váratlan fordulatokkal..:))

Neretil 2012.04.06. 08:05:18

@anomália:
Nahát, eddig az volt a baj, hogy nem hagyta magát és micsoda mocskos szűzkurva, most meg azonnal átvált büdös kurvába.

Beszarás micsoda frigid/látens homokosok járnak ide kommentelni, akik egy kis szerelmes évődéstől rögtön rosszul vannak és ki akarják végezni őket. Attól hogy nektek nem jut fasz az ánuszotokba, még nem kell ennyire irigykedni.

Kiskirálylány, meg Hókefélke, meg Tüncibünci... ha titeket ennyire bánt ez a fajta érzelmes viselkedés, akkor inkább nem is akarom tudni nálatok mi az elfogadott párkapcsolati norma, de gondolom ezek szerint nektek a Melák féle KUSSOLSZ, AZ VAN AMIT ÉN AKAROK **leüti kőbunkóval, bevonszolja a szobába** stílus a normális.

gabCSIGAbcsi 2012.04.06. 08:06:31

Jó reggelt! Úgy látszik front volt tegnap, mert én is végigaludtam az egészet, de pont a legjobb résznél nyitottam ki a szememet! :D Épp akkor állt be Omár Petra mögé és esett ki Terror! Jessz! :D

Szegény Naiva meg... hát ezt jól besz*pta! :S :)

MézgaPaula 2012.04.06. 08:09:33

Az a veszélye nálam ennek,hogy a kezdők bent maradnak sokáig,hogy megkedvelem már őket,hiányozni fog szinte bármelyik.:)) Mondjuk van még azért akik nem fognak...Petra egyértelműen nem,aztán Levente sem,Noémi és Pít is mehet,Mátéék is..no jól van,vannak még bőven akiktől könnyedén meg fogok tudni válni :DD

Wombat szerelem 2012.04.06. 08:09:57

Jó reggelt mindenkinek!

Nekem nagy csalódás volt Omar választása :-((((
Na de egyszer csak kihullik a férgese...

Valaki meg tudná nekem mondani, hogy hogy lesz a hétfői adásban Máté a Niki párja?
Nem nagyon volt tiszta a bejátszásban :-(
De az tetszett, amikor mondta a kisgyerek, hogy neki bejön a Nikolett...

Krisztiánék tényleg smároltak már, vagy csak a pia beszélt belőle???

kontratenor 2012.04.06. 08:11:01

Amíg a Viasat nem látja be, hogy a védettség nemegyenlő a szabadondönthetekmelyiknemtársamdobjamki elvvel, rommá van kúrva a műsor.

Wombat szerelem 2012.04.06. 08:12:19

@MézgaPaula: Ez a felsorolás tetszett :-D
Nekem csak Nikiék a szimpatikusak, és Pít lenne, ha nem a hülye picsa lenne a párja...

Rozita 2012.04.06. 08:17:19

Azért valljuk be, tipikus hozzáállás, hogy Máté a dugás után vallja be, hogy van barátnője: Lekoptató hadművelet'1. Bizonytalanságban tartani a lányt, aki így sokkal jobban kapar, megfűszerezni egy kis "Nekem bejön a Nikolett" magatartással. És Edina nem tudja majd hol baszta el...Ahogy többen is írták OTT, szó szerint...

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 08:18:12

Jó reggelt, jó szurkolást!

@Wombat szerelem: Valószínűleg párcserés akció lesz, de még nem tudni mikor és meddig fog tartani.
Krisztián direkt mondta, hogy ott smároltak ahol nincs kamera. Én hiszékeny vagyok és elhiszem :-)
Ezen a Nikoletten én is elmosolyodtam :-)
Omár megértem, persze jobb lett volna mást küldeni haza. Plusz pont neki azért mert szembefordult Terroral és úgy mondta bele a szemébe, hogy csá.

Billy a kölyök 2012.04.06. 08:20:14

Omár tegnap maradt a híg trutyi mellett. Pedig még mondta is előtte, hogy erős párt kell szétszedni. Ehhez képest sikerült a leggyengébbet...

MézgaPaula 2012.04.06. 08:20:51

@Wombat szerelem:

Amennyire nem szerettem Krisztiánt az elején,most már elfogadtam a lököttet :))) Nikiben meg kellemesen csalódtam nagyon. Nagyságrendekkel érettebb,mint a többiek.Mondjuk ez a kora miatt is van biztos,többet tapasztalt,tanult ő már...persze az élettől..Szerintem egyébként,tetszik neki Krisztián,nem is meggyőző a húzódozása :)))

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 08:22:16

@Rozita: Amennyit mutatnak belőle, tényleg nem beszélgetnek sokat egymással, csak a szuszogás és a sóhajtozás megy. Mondjuk Máté nem az a beszédes típus.

Fehér pamacs gusztáv 2012.04.06. 08:22:56

Sziasztok!Jó reggelt!!

Azon röhögtem, hogy Edina mennyire összevissza beszél, először kiakadt a versen, aztán meg azt mondta, hogy nem várja el, hogy Máté csöpögős, romantikus hős legyen..
Jah!És a legjobb volt amikor azt mondta Pítnek, hogy ők mindenki enyeleg, de ők ezt nem csinálják a Brokival..

Wombat szerelem 2012.04.06. 08:23:03

@Pácsó Ármándó: Köszi az infót!Remélem jól megkavarják majd a párokat, és nem ők döntik el, hogy ki kivel legyen, hanem kiosztják az új felállást!!!

Én is kinézem Krisztiánékból a smárt, mert Niki hiába olyan elutasító mindig, annyira látszik, hogy nagyon bejön neki a srác! Tipikus női reakciói vannak :-)

Ja, és ki akarja majd Leventét?
Anikó nagyon ki volt akadva...

Rozita 2012.04.06. 08:25:35

@Pácsó Ármándó: Szerintem Máté kiszámította, hogy két "Légyszi, légyszi" között nem lenne kifizetődő mesélni az elvált barátnőjéről, akire sokat gondol...
Téged meg kedvellek, Naivka, na dugunk?:))

Wombat szerelem 2012.04.06. 08:26:31

@MézgaPaula: Igen, egyet értek! Niki pozitív csalódás, bár ha azt nézzük, hogy Anikó csak 2 évvel fiatalabb tőle (ha jól emlékszek), és ő milyen szinten van, akkor a kor nem is olyan nagy dolog...
És Niki tényleg nagyon átlátható. Már a hanglejtése is, amikor ellenkezik, teljesen olyan, mint aki pont hogy akarja a dolgot. És szerintem ezt a Krisztián is érzi/tudja, azért nyomul még jobban :-)

anomália 2012.04.06. 08:31:54

@Neretil: Természetesen szabad országban élünk- vagy inkább szabad hotelben- Edina ott, azzal és akkor kefél , amikor kedve szottyan.
Pusztán annyit fűznék hozzá, hogy ezen események interpretálása az ő kicsi szájából számomra hiteltelen.
Az ártatlan naivság hamis látszatát kelti, így ha Máté lekoptatja, ő mártír lehet.
Ez nem érzelmes viselkedés.

Müszélia 2012.04.06. 08:34:18

@Neretil: én ezt a melákot már régen agyonvertem volna, de úgy látszik, van az a pénz, hogy niki elviselje.
nem elég, hogy hülye ez a fiú, de még mindenféle sötét ügyei is vannak, elmondása szerint 14 éves korától, innen is üdvözlöm a szüleit.

Kallisztó 2012.04.06. 08:35:38

Broki tényleg most tudta elmondani Tízeskének, hogy csaja van itthon? Nem jutott eszébe a szerencsétlen barátnője, amikor WC-papírvallomást eszkábált vagy, amikor az idegen bugyiba igyekezett bejutni?
Szegény Naivát, komolyan megsajnáltam, illik rá a hv neve.
Brok meg vagy egy bunkó, vagy egy bunkó pszichopata, aki a játékban maradásért manipulálta a legalkalmasabb csajt.

kumm 2012.04.06. 08:37:13

@Neretil: Teljesen egyetértek veled. Érdekes itt olvasgatni, hogy egyik nap az a baj, hogy nem rakja szét a lábát, amikor meg megteszi, akkor elmondják mindennek. Kicsit álszent a dolog. Nekem sem jön be az amit Edina csinál, de már kezdem egy kicsit sajnálni. Sokáig szurkoltam, hogy Máté is hasonlóan érezzen, mint Edina, de az egy nagy gyökérség volt a részéről, hogy utólag elmondta neki, hogy van/volt kinn egy barátnő, aki várja/ta.
Én Edina helyében, inkább azt csinálnám, hogy nyelnék egy nagyot, nem hisztiznék, mert azzal csak azt erősítem a Mátéban, hogy cseréljen le, és legközelebb amikor fiú jön be, akkor elkezdenék vele beszélgetni, ismerkedni, had érezze ez a kis Broki, hogy nem tehet meg mindent következmények nélkül. Talán még Pítet is megpróbálnám magam mellé állítani, mint B tervet. De mint láttuk az előzetesből sajnos nem ezt fogja csinálni.

anomália 2012.04.06. 08:37:26

Várom vissza Kírát!!

Rozita 2012.04.06. 08:38:33

@Kallisztó: Tipikus kos pasi:))
Ha már Niki mérlegezett tegnap, merthogy Terror meg ő is az, meg is lett a vége:))

Lacka929 2012.04.06. 08:38:59

@Neretil: Figyu, itt nem egymást fikázzuk, hanem a műsor szereplőit!

Banyus83 2012.04.06. 08:40:10

A tegnapi rész fényében megkövetek mindenkit, aki előre megmondta, hogy ez lesz Brokiéknál. Belátom, tévedtem...ez a faszi...pff...menjen haza (és akkor finoman fogalmaztam :-D ). Asszem új kedvencek után kell nézzek...

Krisztián amilyen tapló, nekem egyre jobban tetszik (már nem az udvarlási stílusa). Sokat röhögök rajta...

Omar beválaszthatott volna bátrabban is, bár én nem bánom, mert hánytam már TT-tól. Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő hét...lesz itt dráma meg minden :-D

Banyus83 2012.04.06. 08:42:37

@Kallisztó: Ez merült fel bennem is tegnap...de hát ez a jó lekoptatós duma, nem? Most már megdugta, mehet a levesben...
@kumm: Szívemből szóltál...ha én lennék Naíva, biztos, hogy ezt csinálnám!!!!!

kumm 2012.04.06. 08:42:58

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem az előző széria jobban tetszett, mert ott legalább barátkoztak is egymással a játékosok, védték egymást, nem érezted annyira, hogy érdekből csinálják a dolgot. De a mostaniak szánalmasak. Mindegyik azt hiszi magáról, hogy nagy taktikus, pedig eddig egy szalmaszálat sem tettek keresztbe, csak ugráltatták a védett játékosokat. De kettőig se tudnának eltaktikázni, ha azt kellene.

Számomra a legirritálóbb a Niki. Annyira látszik, hogy megjátssza ezt a szerepet. Direkt nem iszik, nem táncol, szinte nem csinál semmit, csak a száját jártatja. Egyik nap azt mondja, hogy nem akarja lecserélni Krisztiánt, de a következő bejátszásban már el tudná képzelni a játékot a Píttel, vagy Tomikával(bár vele már nem). Már azon se lepődnék meg, ha jövő héten azt mondaná, ő el tudja képzelni a játékot a továbbiakban a Mátéval. Már az elején ki kellett volna tenniük, amikor Ádám elbúcsúzott.

Wombat szerelem 2012.04.06. 08:43:02

@anomália: Én is!!!
Vajon Ő lesz a következő csaj, aki bejön? Annyira kíváncsi vagyok a fejekre, ha majd meglátják!!! :-D

Wombat szerelem 2012.04.06. 08:46:51

@kumm: Az előző széria izgisebb volt, ott azért voltak egyéniségek is...
Én azért reménykedek még fordulatokban!
És abban, hogy minél hamarabb kiesik Máté, Edina, Noémi és Levente!!!
Az utóbbi olyan, mintha ott sem lenne...

Kallisztó 2012.04.06. 08:47:45

@Rozita: és még véletlenül sem a párválasztó előtt vallott.

Banyus83 2012.04.06. 08:52:03

@kumm: Én is ezt érzem...főleg tegnap :-)

Rozita 2012.04.06. 08:54:42

@Kallisztó: Nem gondoltam volna, hogy még Éden nézés közben is előjön a dilemma:
Olyan pasim legyen aki jól megdug, de már a tett helyszínén sem tart ki mellettem, Ferihegy után meg pláne, vagy
Olyan pasim legyen, akit nekem kell megmásznom (szegény ani kínjában már majdnem lekapja levikét), de cserébe enyém a szokásjog, hogy megunjam
talán 30 fölött és 25 millió közelében könnyebb a válasz:)

Lacka929 2012.04.06. 08:55:52

Szerintem Broki és Edina pusztán testileg kattant egymásra. Edina csak mondja, hogy mennyire szerelmes, hogy legyen valami alapja dugni. Azt mégse mondhatja, hogy jó faszi, dugnék egyet vele csak úgy. Broki meg miért ne bújna be a málnásba, ha már nyitva van az aranykapu? Persze utána ő se mondhatja, hogy na, ez megvolt, lépjünk. A van otthon egy csajom duma viszont jó lehetőség Edinának, hogy eleressze. Az egyik feldobta a labdát a kezdésre, a másik meg a befejezésre...

kumm 2012.04.06. 08:58:01

Én arra tippelek, hogy jövő héten visszajön Csíra. Anikónak érdekes a nyilatkozata, hogy nem érti miért pont az ő párját akarja. Bízzunk benne!!!!!!! Kell már egy kis izgalom, mert ezzel a sok védettséggel már uncsi a játék, főleg, hogy egyik sem mer robbantani.

Én Omar helyében Edina mögé álltam volna be, mert Mátét senki nem bosszulta volna vissza, főleg nem Edina, mert a jövő héten már úgyis csajnak kell jönnie. Anikó alig várja már, hogy valaki szétrobbantsa őket, és ugyan így érez Niki is. Pít és Noémi hamar túlléptek volna rajta. Én inkább szembe mentem volna a többiekkel. És látszott, hogy Omar is tudta, hogy mit kéne csinálni, de megmaradt pincsikutyának.

Az milyen volt már a párválasztó után, hogy Pít, Máté, Krisztián és talán Levente( a negyedikre már nem emlékszem) elkezdte kibeszélni Noémit. Ezért kéne Edinának is már játszani végre, és haverkodni mondjuk Píttel. Noéminek ott van a B terve.

Wombat szerelem 2012.04.06. 09:05:51

@kumm: Anikó mit tud majd csinálni, ha mondjuk így lesz, és Kíra a jó szokás szerint védettséget kap (anélkül felesleges lenne visszajönnie, mivel egyből kiraknák)? csak mert annyira mondta a bejátszásban, na nem!

Én is Máté mellé kívántam Omart, de sajnos nem így lett. Elnéztem volna még TT kidolgozott testét egy ideig...

Edina el van kényelmesedve, szerintem sokszor azzal sincs tisztában, miért van ott Mexicoban :-(((

Wombat szerelem 2012.04.06. 09:08:47

@kumm: Egyébként nem csak a test miatt akartam TT-t, hanem mert rettenetesen unom már ezt a párost, hogy mindig a sóhajtozásaikkal van vége egy résznek (kivétel volt a tegnap este)...
És ha marad TT, hátha nagyobb balhék is lettek volna...Mondjuk amikor visszajön Kíra. Jó kis páros lettek volna!!!

vernal 2012.04.06. 09:09:24

Edinát egy ilyen nyomulás után a legtöbb férfi behúzta volna strigulának. Amikor hazaért Máté, fokozatosan be adagolhatta a barátnőjének a dolgot. Ráfoghatta a szeszre és arra, hogy így esélyesebbnek érezte magát a végéig eljutni.

jo.e 2012.04.06. 09:09:25

@kontratenor: tök igazad van! Mondjuk az előzetesből az jött le, hogy erre a csatornánál is rájöttek. Nem emlékszem az 1. szériára, de ez így kezd uncsi lenni, h. gyakorlatilag csak az újak párosodnak 1mással.
---
Sztem melák csak dumált. Túró volt ott nem "smár". Persze, biztos engedték nekik, hogy ilyen lényeges dolgot kamerán kívül csináljanak. Aha.
---
Omárnak sikerült szétrobbantania egy erős párost - ahogy azt többször is jelezte. Innen gratulálok neki!

mocskosmacska 2012.04.06. 09:15:00

Máté kurva gyökér tüncikével. Szegény csajt elkezdtem megsajnálni.

MézgaPaula 2012.04.06. 09:15:25

@Wombat szerelem:
Edina azt hiszi,párkereső nyaraláson van :S :S..lassacskán csak felébred,hogy tévedett.

Az előzetes bejátszásoknak meg annyira nem lehet hinni,hatásvadászat csak.Omár szájából is elhangzott nem tudni milyen szövegkörnyezetben egy félmondat,hogy erős párt kell felbomlasztani,azt vágták be nekünk.Közben meg esze ágában nem volt ilyen neki,mi meg azt hittük lesz valami izgi..de nem :S :S

mocskosmacska 2012.04.06. 09:16:18

Azért melák fejlődése nem semmi. A nőket terrorizáló, halott sötét bunkóból már előlépett szerethető hülyévé.

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2012.04.06. 09:16:31

Arra ne vegyünk mérget az előzetes alapján, hogy Máténak bejön a Niki! :)
Az egy mondat második fele volt, jól megvágva! :)
Nem először játsza el a Viasat, hogy az előzetesben kiragad mondatokból szavakat, aztán a teljes anyagot megnézve már kiderül: teljesen másról van/volt szó!
Ebben az esetben is hangozhatott így a mondat: "Az Edina szerint nekem bejön a Nikolett!" :)

Robusto 2012.04.06. 09:19:06

Tényleg csodálatos volt "szétrobbantó" Omár teljesítménye, sikerült neki jól beállni a sorba. Komolyan mondom, dögunalom lett már a párválasztó, régi a régihez, új az újhoz. Most már csavarjanak vmit, mert elalszom!
Talán Naíva is kezd ébredezni, nem is olyan nagy a Broki (szerelme)! Egyébként ez a "olyanlazavagyokmindjártszétesekdeazakurvasapkaazértrajtammarad" Máté-gyerek már elhúzhatna!

mocskosmacska 2012.04.06. 09:21:29

Omár választása rohadt nagy csalódás volt. Hu, micsoda izgalom.

Sokorai_Atala 2012.04.06. 09:37:10

Én értem Omart, annyira irritálta a Tomi, hogy kirakta és megmondta, hogy miért.
Amúgy ez egy eléggé összevágott műsor, nyilván nem csak arról beszélt, hogy erős párt fog szétrobbantani, csak azt adták le.
Nem tudhatjuk, hogy 24 órában mi folyik ott, ki, mit mond, csak azt látjuk, amit a szerkesztők akarnak.

Banyus83 2012.04.06. 09:40:20

@CsigaBiga: Ebben teljesen igazad van.

Mondjuk az Extra alapján úgy láttam, Edina jól látja a helyzetét meg a játékot is, csak azt nem értem, hogy akkor nagy többségben miért tűnik ennyire Naívának???

kovácspéterke 2012.04.06. 09:44:37

@anomália: nehogy már neki kelljen megkérdeznie, hogy van-e csaja. talán brokinak kellett volna előbb mondania, a klotyópapír szív, meg az imádlak, hiányzol előtt.

Vadkörte82 2012.04.06. 09:48:08

@Banyus83: Edina nem buta, de nyilván az érzelem kicist elvakította...Broki meg jól adta a lovat alá, még azt is elhiszem, hoyg bejön neki a csaj (1-2 karikára by Máté)..a barátnős téma, jókor.csajok jönnek be..perfect időzítés.

Csíra fog bejönni! szerintem ő fog Levire rányomulni.

hha96 (törölt) 2012.04.06. 09:49:55

Ó, 24 évesen bármelyik csajnak lehazudtam a csillagokat is az égről mennyire szeretem, persze kínosan ügyelve, hogy azért egy fix is legyen mindig a tarsolyban.
Máté jól csinálja.

Banyus83 2012.04.06. 09:50:21

@Vadkörte82: Hát igen...Máté jól időzített...de azért titkon remélem, hogy lesz még olyan, mikor r lesz utalva Edinára :-D
Egy Edina-Pít párost egyre inkább el tudnék képzelni...

ködpamacs 2012.04.06. 09:51:48

A Pe(ne)tra csak engem frusztral??
Eloadja, hogy direkt nem oltozkodott csajosan aztan a kivalasztasnal ott bukdacsolt a tusarkuban es elso alkalommal dobta le magarol. Arad belole az apolatlansag is, a tegnapelotti musorban sztem raadasul uaz a cucc volt rajta mint elso este mikor atoltozott, hacsak nem ugy vagtak ossze. Pfejj.

GL-581 g 2012.04.06. 09:52:31

Senkinek nem ütötte meg a fülét, hogy Máté milyen formában használta azt a női nevet?

Nem Nikit mondott, hanem Nikolettet. Ebben a játékban pedig Niki =/= Nikolett, ahogy Pítet sem Petizi le senki.

fl3sli 2012.04.06. 09:52:52

Szerintem meg könnyen lehet, hogy Máté azért mondta el, hogy van barátnője vagyis csak valszeg volt, mert lehet kezd többet érezni az Edina iránt és nem akart kibaszni vele. Az elején megtetszett neki és elkezdett sodrodni az árral. Nem hinném, hogy ha semmit nem érez iránta akkor elmondta volna ezt, mivel emiatt az Edina otthagyhatja, és akkor lehet lesz másik párja de olyan akibe megbízhat olyan nem igen. Mert a Máté eddig biztos lehetett benne, hogy ha nem védett játékos áll be mögé akkor ő marad. A többiek ebbe sem lehetnek biztosak, mert ha most Terror Niki mőgé áll lehet megy a Krisztián, Ostobenkónál Omarnak védettség nélkül is simán lett volna esélye.

nyílegyenes labirintus 2012.04.06. 09:53:14

Pulykakeselyű (Cathartes aura)

Mérete 70-76 centiméter, szárnyfesztávolsága 185 centiméter, testtömege 1400 gramm.
Feje vörös és teljesen csupasz, /mint Elemző homloka, a mexikó napsütéstől/ ami megkönnyíti, hogy fejét mélyen belerakja dögökbe és így a tollai nem ragadnak össze.
Szárnyai szélesek, ami a vitorlázást segíti. Lábai gyengék, ami meggátolja, hogy nagyobb testű élő állatot zsákmányoljon /Fasza,tehát Melák nincs veszélyben!/
A levegőben vitorlázva keresik dögökből és kisebb állatokból, hotellakókból álló táplálékukat. Jó szeme mellett kitűnő szaglása is segíti a dögök, és agyhalott valóságsó szereplők megtalálását...

Müszélia 2012.04.06. 09:54:39

@ködpamacs: tényleg, milyen az már, kétszer fölvenni ugyanazt a ruhát, jobb körökben óránként átöltöznek, és rá se néznek egy táskára, ha az olcsóbb, mint 50 milla.
amúgy te melyik országban élsz?

kovácspéterke 2012.04.06. 09:55:13

Arról nem is beszélve, ha tényleg volt csaja, akkor elég kemény ezt így utólag végignézetni vele, igazi paraszt ez a gyerek.

ködpamacs 2012.04.06. 09:57:12

@Müszélia: hat bocs ha egyik este tespedek egy felsoben akkor biztos, hogy masnap mar nem abban nyomulok. Te ezek szerint szereted ha kicsit budos a...

Vadkörte82 2012.04.06. 09:57:31

@ködpamacs: én se bírom, igénytelen egy p.csa..ráadásul kinéz vagy 15-nek.

Banyus83 2012.04.06. 10:01:31

@Mrs. Jackman: Főleg, ha esetleg még hazament és úgy tett, mintha minden rendben lenne, amíg el nem kezdődött az adás :-)

Banyus83 2012.04.06. 10:02:43

@GL-581 g: Krisztián már többször is szólította Nikit Nikolettnek, de amúgy annak is ugyanannyi az esélye, hogy új lányt hívnak így...

ködpamacs 2012.04.06. 10:04:13

@Müszélia: amugy lehet felreertettel, nem arrol van szo, hogy gaz ha nem tud jarni egy 20centis tusarkuban mert en se tudok, na de nem is allitom be magam olyan bigenek aztan az elso kanyarban meg pofara esek benne mert dul bennem a bizonyitasi vagy. A csaj sztem valojaban ugyanolyan kis sutyesz mint amikor bejott es az a valosag csak a csillogo vilagban tobbnek akar latszani mint ami. Es ez a gond. Igenytelen es kesz. Javaslom sixxnek a Penetra nev hasznalatat tovabbra is:)

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2012.04.06. 10:04:35

@nyílegyenes labirintus:
A keselyűk nekem is szemet szúrtak! :)
Az még elmegy, hogy mödansziéba valószínűleg beledöglenek rovarok, belepottyantanak a felette elszálló madarak, de ezt legalább nem látjuk!
Viszont amikor élesben tunkolja a fejét a vízbe két olyan madár, ami köztudottan dögöt (is) eszik, nem túl gusztusos! :)

MsHamilton 2012.04.06. 10:05:08

Melák micsods sármőr: Vakarj meg!
Utoljára mondom! 3...2...1,5... (és közben meresztgeti az ijesztő szemeit)

Sixx, ezek után csodálkozol, hogy Niki ilyen tessék-lássék módon vakargatta a hátát? Csoda, hogy nem vágott hozzá valamit.

fergusbell 2012.04.06. 10:05:59

Az fel sem merül senkiben hogy az Edina-Máté beszélgetés már napokkal (hetekkel) ezelőtt megtörtént, de csak most vágták be az unalmas párválasztó és a dugás után?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.06. 10:06:09

Omár jól benyalt a tömegnek. Csalódtam benne. Azt hittem keményvonalasabb.
Akármilyen is volt, Kulabá legalább szembement a hordával,mikor kirakta a Gábort.(jó utóbb kib.ták, de ez lényegtelen:))

Basszus, Edina jó nagyot koppant.nyihihihi.
Igaz, akármilyen hülye és unszimpi, ez azért akkor is övön aluli köcsögség volt Brokitól. MOndtam én,hogy nem szerelmes, de még a közelében sincs a pasas.

Petrán meg az a maszk. Bakker ez még sminkelni sem tud. Foltokban állt az alapozó az arcán. Ez a csaj nem csak,h nem szép, de még igénytelen is.

almafa5555 2012.04.06. 10:07:14

mekkora ötlet volt Omár választása előtt beadni az előzetest...gratulálok

Banyus83 2012.04.06. 10:08:48

@fergusbell: hehe...na az mekkora lenne :-)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.04.06. 10:08:52

@Neretil: így van, imádom, amikor azt mondják kussolj és bevonszolnak a barlangba..

gondolom neked meg a csengőhangod is Michael Bolton..

Wombat szerelem 2012.04.06. 10:09:56

@Banyus83: Ez milyen jó lenne!!! Jönne egy olyan csaj, aki tetszik a kisfiúnak...Edina meg görcsölne :-D

Lacka929 2012.04.06. 10:11:20

@CsigaBiga: Szerintem a szereplők egyike-másika is lazán vizezte a vizet...

Wombat szerelem 2012.04.06. 10:11:57

@almafa5555: Én akkor azt hittem, hogy az az extrában lesz. Csak a végén vált világossá, hogy a hétfőit nyomták be...

kovácspéterke 2012.04.06. 10:13:50

@fergusbell: nem, mert én úgy nézem a műsort, ahogy adják, és aszerint is háborodok fel :D

f.fredericks 2012.04.06. 10:14:12

@fergusbell: ez tegnap nekem is átfutott az agyamon.

@mocskosmacska: nálam még mindig a őstulok gyökér kategóriában van. Erre a tegnapi "teljesítménye" még rá is dobott. Ment a vetítés ezerrel az Extrában.

Én egy kicsit féltem Pítet, - akiből egyre távolodik a melegség, mint ahogy Rico parfümjének illata is tovaszáll - mert Ostobenkó lehet összeáll az Omarral, ő meg megkapja a még sötétebb Petrát (neki meg már lehetne valami nevet adni).

Vadkörte82 2012.04.06. 10:14:28

@ködpamacs: egyetértek, nekem egyedül azzal van bajom, hogy beállítja magát mint vmi IQ-fighter, aki megtévesztett mindenkit, és ha csak a csávók dönthettek volna??

nyuszi_muszi 2012.04.06. 10:14:58

lehet, hogy félreértettem valamit, de Melák az extrában amikor arról beszélt, hogy 14éves korától 18éves koráig volt a sötét oldalon, és 2 évébe telt még sikerült kiszállnia .... most akkor hány éves?????????????

nyílegyenes labirintus 2012.04.06. 10:16:32

@CsigaBiga: Csak azért néztem utána a keselyűknek, mert kíváncsi voltam milyen fajták.
Gondolom a klór a mödansziében azért ilyen irányban is megteszi a baciölő, jótékony hatását...

Lacka929 2012.04.06. 10:19:48

Ha lehet választani, inkább a macit kérjük vissza a keselyűk helyett!

Wombat szerelem 2012.04.06. 10:19:50

@nyuszi_muszi: Szerintem az emlékek nem egészen tiszták szegénynek...vagy számolni nem tud...De ahogy mondta, hogy durva dolgokat csinált, szerintem annak lehet az utóhatása az a nem normális szemmozgása...

almafa5555 2012.04.06. 10:21:37

Kírának (volt) a legjobb! Valami kis mexikói szállodában várja a sorsát. Nem aggódik, hanem élvezi a nyaralást. Pasim szerint hazautaztatták biztos, de szerintem az többe kerülne, mint egy occsóóó hostel.

nyuszi_muszi 2012.04.06. 10:22:59

@Wombat szerelem: hát az 1értelmű, hogy szétvan :) szerencsétlen idióta....azon jót nevettem amikor azt mondta, h a hajógyári tulajával is kapcsolatba került, de még élni akar...Vizoviczki valószínű, h 19 éves autószerelőkkel foglalkozik.... :)

almafa5555 2012.04.06. 10:24:25

@Alfonzina: Úgy emlékszem, hogy az elején pedzegette Edina a barátnő témát, de Máté nem mondott semmit akkor.

Mellesleg az előzetesből kiderül, hogy a love story hamarosan a végéhez közeledik :)

Wombat szerelem 2012.04.06. 10:25:40

@nyuszi_muszi: Én ebben nem vagyok jártas (nem ismerem az ürgét), de sajnálom a srácot...ilyen fiatalon így élni...és a szülei hol voltak/vannak???

Olvastam, hogy Amerikába akar menni az apjával...lehet, hogy menekül?

Rozita 2012.04.06. 10:26:58

Máté gyónása után,
Edina: "Hogy lehet ilyen puha a bőröd?"
(Megdughatnál megint, de most hogy mindenki tudja: csajod van, inkább mássz rám, hogy ne tűnjek ribancnak!)

Vadkörte82 2012.04.06. 10:28:34

@Wombat szerelem: lehet már haza se jött Mehikóból..és a nemzetközi tanuvédelmi programban vesz részt.

Wombat szerelem 2012.04.06. 10:29:38

@almafa5555: Én pont tegnap mondtam a férjemnek, hogy milyen jó neki. De nem tudom, igazából a kiesett játékosok mikor jöttek haza? Egyszerre, vagy egyesével?

Wombat szerelem 2012.04.06. 10:30:22

@Vadkörte82: Látod, ez eszembe sem jutott volna :-D

almafa5555 2012.04.06. 10:32:09

@Wombat szerelem: na igen és akik csábítónak mennek, azokkal mi van? Mert az kiderült, hogy Petra és Nonszi sokáig együtt voltak ("megkedveltük egymást"- mondta Petra. Gondolom nem 2 perc alatt). Elemző is hipp-hopp ott volt Péter helyett, tehát már Mexikóban volt előtte....

Rozita 2012.04.06. 10:35:38

Emlékeztek, hogy az előző széria végén visszajött (majdnem) az összes játékos? Szerintem senkit sem utaztatnak haza, max nem egy időpontban érkeznek, de a távozás sztem le lett fixálva (a játék vége) mindenkinek az elején, de legalábbis a karakteresebb, kiesett játékosoknak.

Atok 2012.04.06. 10:35:56

A vedett jatekos azert nem fog soha elsokent part valasztani, mert akkor nem tudnanak a dontese ele egy reklamblokkot bevagni...

TroTull 2012.04.06. 10:37:12

szerintem máté jól csinálja, pont úgy, ahogy 24 évesen, mexikóban egy ilyen műsorban kell! az itthoni csaj szerintem kamu, viszont ha levarr még egyet, akkor igazi császár lesz :) (sixxnek: és még mindig inkább a rooney mez, mint egy carlsberges gerrard, vagy carregher :P)

hiper (+elemző) rángásai, melák tikkjei, ostobenkó arcai, terror túlpörgései és broki hangulatváltozásai pedig arra engednek következtetni, hogy valamilyen formában elérhető a hotelben az occsó és jó mexikói kokain. talán T69.2 a díler. :D

nyuszi_muszi 2012.04.06. 10:41:20

@Wombat szerelem: sokan kerülnek ilyen helyzetekbe, ilyen fiatalon, azt hiszem hogy főleg Pesten....középiskola...új "barátok"...stb.....
Igen azt tnap is mondta h "menekül"....bár sztem ennek a fele vetítés, mert ha még így is történnek a dolgok, akkor sem egy tv műsorban meséli el.

Liller 2012.04.06. 10:43:34

@mocskosmacska: én lassan kezdem annyira szeretni,mint tavaly Levit...:)))

Liller 2012.04.06. 10:45:48

@ködpamacs: az egy dolog,h trampli és ápolatlan,de annyira egészségtelenül fehér a bőre,h a párválasztón először néztem,h ez a hülye miért vett fel fehér harisnyát...és hosszú farmerben napozott...nagyon fura

Kürosz 2012.04.06. 10:46:55

Annyira, de annyira sejtettem, h ez lesz... mármint a dögunalmas, 100%-os PAPÍRFORMA... Mit csinálnak itt a szerkik?

Meg sem néztem egyébként pont emiatt, hanem feltettem arra az esetre, ha mégsem papírforma, de így törlöm le egyből...

Jövő héten meg gondolom kiteszik a "szürke tehenészlányt" (c. by sixx)... mecsoda izgalmak, vazze...

Liller 2012.04.06. 10:47:03

@nyílegyenes labirintus: a fejét mélyen belerakja dögökbe?!:)

Cathcart_ezredes 2012.04.06. 10:50:14

Miért gondoljátok, hogy Csíra lesz az, akire Anikó célzott előzetesben, hogy nem adja neki a pasiját? Csíra Elemző miatt (is) esett ki, és már akkor nagyon savazta mikor pár napig egy pár voltak. Azon kívül nem beszéltek egymással két szót. Vagy én maradtam le valamiről?

Liller 2012.04.06. 10:51:47

@almafa5555: egyszerre utazott ki mindenki az elején,azok is,akiket csábítónak küldtek be.a kiesettek tudtommal valamivel előbb hazajöttek,mint azok,akik végig bent maradtak.ismerem a Tamás egyik haverját pl,Tamás egy hónapot töltött kint kb...

nyílegyenes labirintus 2012.04.06. 10:52:27

@Liller: bizony, nagyon mélyen. De hát a keselyűk már csak ilyenek, elveszik ami nekik jár... :)

almafa5555 2012.04.06. 10:52:50

@Liller: de akkor már elvileg találkoztak, nem?

Liller 2012.04.06. 10:55:07

@almafa5555: igen,együtt van mindenki szerintem,amikor kiutaznak,én arra tippelek,h már rég ismerik egymást a csábítók,amikor bemennek...erre utal Petra elszólása is.vagy tévednék?
@nyílegyenes labirintus: egyre szimpatikusabbak nekem ezek a keselyűk:)

TroTull 2012.04.06. 11:01:55

@almafa5555:
egy acapulco-i retur jegy árából fél évig héderel egy ilyen hotelben mexikóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.06. 11:02:00

"A feléhez ért a kaland, és ma egy faszi hullik, mindenképpen a férgese lesz, bárki megy, az a nagy büdös igazság."

Hú, de félreértettem a címet. Azt hittem, hogy valami politikai cikk lesz! ;)

Átvitel honvéd 2012.04.06. 11:02:23

Ismerem ezt az alaptípust (mármint Naívát)... volt ilyennel dolgom. Sajnos gyengémnek számít...

Ha ez a típus ismerősöd, és még nem figyelt fel rád, akkor jobban teszed, ha nem zúgsz bele. Ebben az állapotában empátiája gyakorlatilag nincs. Valójában "öntudatlan harcos". Ha nem vigyázol, és érzelmileg kötődni kezdesz hozzá, olyanokat kapsz tőle, hogy belezöldülsz, miközben ő maga a tett tudatában sincs. (...Ha véletlenül megfordítod a játszmát, és később ugyanilyen zöldülősekben részesíted - vagy élete során más teszi meg ezt, mindegy, hogy ki -, akkor persze észlelni kezdi a dolog "hibáját", és egyúttal kurvára meg van sértve). Az "ismerősség" fázisában gyakorlatilag attól a ponttól kezdve, hogy kimutatod, hogy akarsz tőle valamit, bebuktad. Alapszintű esélyed akkor van, ha önmaga felfigyel rád. A siker további, szükséges feltétele, hogy te viszont nem érdeklődsz iránta, vagy legfeljebb hinta-palintázol; szép lassan táplálod, kimutatod, hogy találsz benne érdekeset, "de"... és így tovább. Idővel (akár akaratlanul is) nagyon be lehet hülyíteni. ...Könnyen belátható, hogy a dolog nem optimum-közeli. Tegyük fel, hogy tényleg nem kell, és beléd esik... akkor előbb-utóbb koptatod (amit egyébként nagyon rosszul visel), jaj de jó. Ha tetszik, és nem figyel fel rád, az ugye szopóág. Végül tegyük fel, hogy tetszik, és felfigyelt rád. Marha jó, mert abban a helyzetben találod magad, hogy most vagy emberszámba veszed, és teríted a kártyáid (...és ezen a ponton már be is buktad, vagy az ázsiód minimum jócskán lecsökkent), vagy nem veszed emberszámba - manipulálod ezzel a hinta-palinta taktikával, amelynek során eléred, hogy akar, és emberszámba vesz -, ...és akkor van egy nőd, akiről tudod, hogy azért a "tiéd", mert gyakorlatilag megvezetted (...azaz nem a tiéd). Sehogy se jó ez. ...Az ember szíve szakad meg, mert egyébként könnyű belezúgni, a lelkük általában tiszta, nem nehéz idealizálni, és az ember ha valamit, azt végképp méltatlannak tartja, hogy akit szeret és tisztel, manipulálja... ez van.

Én magam a kezdet kezdetétől csodálkoztam, hogy Broki vajon ennyire ismeri a dörgést, vagy csak ösztönös tehetség. Ezek szerint egyik sem... a helyzet maga hozta a a megfelelő lépéseket, mármint az, hogy Naíva kell is, meg nem is. Nehéz ügy...

Zabkása 2012.04.06. 11:07:12

@Wombat szerelem: dehogy menekül, csak ilyen tipikus ostoba proli, aki angolul se tud de mivel a filmekben aki Amerikába ment megcsinálta a szerencséjét, csakis az lehet a jó.

Az a "sötét oldal"-as történet Melák részéről ugyanolyan kamu, mint a Nikis kamerák nélkül. Meg a Viasat beadná pont, hogy egy játékos kamera nélkül pont olyat tesz, amire egy hónapja várunk.

Melák nagyon vágyik arra, hogy keménylegény legyen, tegnap asszem az extrában volt ahogy Nikinek adta, hogy én naponta 15-20 ilyen nőt szopatok, mint te ha nem többet. Jézusom, már a nagycsoportbna kinevetük az ilyen nagyotmondó faszkarikákat. Eskü az extráról is kéne HV....

Jövő héten mostmár szerintem tuti Csíra jön be, azért izgul Hiper, ő legalább mer robbantani! Aztán majd megy a nyalás neki ezerrel.

Mátéék engem egyre jobban zavarnak, de ahogy látom nem vagyok egyedül.

hanyag anyag 2012.04.06. 11:16:44

Terror nem pacsizott le mindenkivel, kizárólag Műanyaghoz ment oda, és ha már ott volt, megölelte Melákot. A többieket nagyon látványosan leszarta. Hülye ez az Omár, Melákot vagy Újpétert kellett volna kiraknia, Terror úgyis ment volna haza 2 hét múlva. Így csak elpazarolt egy védettséget.

blurdiamond 2012.04.06. 11:17:37

Ez a Petra csak szerintem néz ki úgy, mint Lady GaGa a meglédigagulása előtt? :D
Amúgy Broki és Edina szerintem kvittek. Ádám: Broki csaja - 1:1

Hana30 2012.04.06. 11:18:22

@ködpamacs: Igen, nekem is az tűnt fel, mintha nem lenne megmosva a haja, ami előnytelenül lapul a fejére.

Banyus83 2012.04.06. 11:22:42

Jól emlékszem,hogy Ostobenkó a végén valami olyasmit mondott, hogy jó ,hogy Hamilton nem mögéjük állt, de azért féltékeny, hogy Petra párja lett???

LoveMy 2012.04.06. 11:24:18

kumm 2012.04.06. 08:37:13
@Neretil: "Teljesen egyetértek veled. Érdekes itt olvasgatni, hogy egyik nap az a baj, hogy nem rakja szét a lábát, amikor meg megteszi, akkor elmondják mindennek. Kicsit álszent a dolog. Nekem sem jön be az amit Edina csinál, de már kezdem egy kicsit sajnálni. Sokáig szurkoltam, hogy Máté is hasonlóan érezzen, mint Edina, de az egy nagy gyökérség volt a részéről, hogy utólag elmondta neki, hogy van/volt kinn egy barátnő, aki várja/ta.
Én Edina helyében, inkább azt csinálnám, hogy nyelnék egy nagyot, nem hisztiznék, mert azzal csak azt erősítem a Mátéban, hogy cseréljen le, és legközelebb amikor fiú jön be, akkor elkezdenék vele beszélgetni, ismerkedni, had érezze ez a kis Broki, hogy nem tehet meg mindent következmények nélkül. Talán még Pítet is megpróbálnám magam mellé állítani, mint B tervet. De mint láttuk az előzetesből sajnos nem ezt fogja csinálni"

Bocs, de ezt muszáj volt, mert elég szépen megfogalmaztad, amely az én véleményem is! Neretil véleménye is hasonló, bár egy kicsit sixx-esre sikerült :)
Elég gáz Máté részéről, ha nem osztotta meg ezt előbb Edinával, kicsit lassan tényleg előjön az igazi énje, ahogy azt már az előző hv-en leírták egy-ketten, akik valamilyen szinten ismerik a srácot. Viszont mindezáltal Edina, ill. többiek szemében a "népszerűsége" eléggé csökken majd! Szerintem tudat alatt vagy tudatosan már alakul Edina Bterve és ez Pít, akivel egy elég őszintén (mindkét fél részéről) beszélgettek persze nem először. Pít, ahogy kommentálta ezt, ő is elképzelné a játék további részét Edinával!

gizdacsavo 2012.04.06. 11:28:32

Az Éden Hotelben bármi megtörténhet... a tegnapi rész alapján a bármiről lemondok, csak történjen már valami a rohadt életbe.

Egyre unalmasabb az egész, és ez csak részben a játékosok hibája. Előre látható volt, hogy Omár nem elég tökös egy olyan döntéshez, ami megkeverné ezt a langyos hígfost, ami hetek óta megy a játékban. A szerkesztők simán dobhattak volna az utolsó percben egy védettséget Tominak (mondván önhibáján kívül veszítette el párját), egyből lett volna vakarózás a sok okos között.

Arról nem beszélve, hogy lehetne már végre olyan feladat, amiért nem tablettás bor a jutalom. Ha esetleg végre kapna egy régi játékos is védettséget, talán történne valami, bár amilyen agyhalott töketlen az egész társaság, erre sincs sok esély. Mind dumál, hogy így taktika, úgy család, de igaziból a nagy taktikázás abban kimerül, hogy fenyítsük be az új gyereket, aztán várjuk, hogy ez sikerült-e.

LoveMy 2012.04.06. 11:29:11

@blurdiamond:
Ádám: Broki csaja
Ezt, hogy érted?

Banyus83 2012.04.06. 11:31:28

@LoveMy: :-D Én is épp azt gondoltam, hogy ha ez a VV lenne, akkor Máténak nem sok esélye lenne a következő párbajon :-)

fl3sli 2012.04.06. 11:32:19

@LoveMy: Edina egyszer Ádámnak hívta este a Mátét

Banyus83 2012.04.06. 11:32:37

@LoveMy: Szerintem úgy, hogy Edina leádámozta Mátét (még rég), Máté meg most vallott, tehát 1:1...

fl3sli 2012.04.06. 11:33:03

@fl3sli: Edina egyik este Ádámnak hívta a Mátét. Csak sikerült megfogalmazni :D

blurdiamond 2012.04.06. 11:36:16

@fl3sli: számból vetted ki a szót. Nem tudom, ki az az Ádám, de azért eléggé "jelen lehet" Edus gondolataiban, ha így kicsúszott a száján...

Fehér pamacs gusztáv 2012.04.06. 11:36:17

Van egy sanda gyanúm, hogy egy másik Niki fog bejönni... ;)

ankanpoikanen 2012.04.06. 11:36:36

A kulcsmondat a következő volt: Melák:"22 percig nem kerülünk elő, amikor átmegyünk a két helyszín között!"
Mennyire manipulálják a nézőket a készítők!A fele sem igaz!

csavarhuzo77 · http://csavarhuzo.blog.hu 2012.04.06. 11:43:20

azért az edina-broki párossal kapcsolatban annyit nem szabad elfelejteni, hogy ez nem a való élet. elszigetelten "laboratóriumi körülmények" között vannak. megváltozik az emberek viselkedése és az érzelmeik sem olyanok, mint "kint".

Zabkása 2012.04.06. 11:43:48

@ankanpoikanen: de ezt nem egy lesi-kamerából tudjuk, hanem maga a Viasat adta le. Szóval simán csak vetítés, ha én hazudnék mondjuk egy egész osztály előtt a terembe, utána nem mondanám el a büfénél h igazából csak kamuztam..... érted?! Nem vágták volna be ha ezzel bukna a Viasat hitelessége

Kallisztó 2012.04.06. 11:46:03

@ankanpoikanen: Niki 100%, hogy nem hagyta a kis Melákot megmászni a műanyagokat. Az a nő nem olyan ostoba, mint amilyennek látszik. Az ilyen nagyot mondó Melák-féle viszont nem az a típus, akit utána még izgatna a 300 köbcenti. Egyből szaladna elújságolni a kispajtásainak,hogy mekkora hűs, megadta magát neki a Plasztikhercegnő, de ezzel vége is lenne. Tudja ezt nagyon jól Műanyag is szerintem.

Madár Fokker 2012.04.06. 11:48:16

@gizdacsavo: Az Édenben bármi megtörténhet, még az is, hogy nem történik semmi! Mint ahogy látjuk!

@LoveMy: Én Omar helyében biztos beszéltem volna Píttel, hogy "figyelj, most védettségem van, kirakhatnálak téged, de úgy gondolom, hogy veled lehetne tovább játszani ezért nem akarlak. De azt te is látod, hogy Ostobenkó rám van pusztulva és nem biztos, hogy ezután bízhatsz benne. Neked van-e olyan csaj, aki szimpatikus? Kiütöm annak a fasziját, jövő héten meg csajt cserélünk! Tied akit akartál, enyém meg Noémi."

És ezzel Omar robbantott is volna, plusz szövetségesnek maga mellett tudná Pítet és Tomit is.

pipedli 2012.04.06. 11:48:55

Hi, azért ebben a Busman csávóban van gerinc,nem kicsi,ahogy beleállt a nyálgép köcsög szemébe, az nem volt akármi.

Banyus83 2012.04.06. 11:52:43

@Madár Fokker: Na, ettől a húzástól legalább kicsit érdekesebb lett volna a műsor :-)

Űrhajózási Bundermajom 2012.04.06. 11:53:23

A következő heti előzetesek, illetve az egész műsortreklámozó videók már 2. árulják el a párválasztó ceremónika történéseit, legalábbis ami a fontosabb embereket illeti.

Pont az utolsó reklámblokkban derült ki múltkor h nem Terror esik ki(ott táncolt az asztalon és aza jelenet még ne volt), most meg kb az összes fiút mutatták kivéve a fél bduapestet ismerőt.

jamesz 2012.04.06. 11:53:42

Az ÉH2 gyakoriságot illetően a Guiness rekordok könyvébe való tételmondata:

"Edinával/Mátéval jó a kapcsolatom"

A szokásos esti zöld nyamvogásuk helyett kérném vissza azt a medvét a végére adásonként...

LoveMy 2012.04.06. 11:56:16

@Banyus83: @fl3sli:
Értem, Köszi :)
Ez az egész máté sztori a vvgergő "taktikus játékára" emlékeztet, és ez lett a veszte! Azóta is hozza a bunkó formát, mint amit ott mutatott, aztán a kinti csaja is elhagyta!
Lehet, hogy máté is hasonló típus.

kumm 2012.04.06. 11:58:42

@LoveMy: Én szurkolok azért Edinának, hogy kezdjen már végre el játszani és ehhez szerintem Pít a legmegfelelőbb partner számára, had essen pofára a kis gyökér Broki. Az előzetesből is látszik, hogy nagy lesz a szája most, hogy csajok jönnek be. Kellene neki is már a pofára esés, mert már kezd kicsit nagy lenni az arca.

JOKKA21 2012.04.06. 12:02:27

Örülök, hogy terror kiesett.Nem jött be neki a (h)Omár nyalás.

kumm 2012.04.06. 12:04:11

@Banyus83: Szerintem azért Máté húzása durvább volt, mint az, hogy véletlenül másnak a nevét mondom. Akkor még nem voltak ennyire egymásba "gabalyodva".

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 12:05:45

@nyílegyenes labirintus: Köszi a keselyű sztorit! :-)
Remélem macit nem veszélyeztetik, csak Terrort vitték el este :-)

LoveMy 2012.04.06. 12:06:26

@kumm:
én is így gondolom! :)
Szerintem nem sok nőnek jön be az ősember fíling (azt mondtam, idejössz, 1-2-3, az lesz, amit én mondok stb) de az egy farok többlyukbalógatós, semmi érzelmű f.sz sem különb. Egyiknek sincs jövője! máté is lehet, hogy hamarosan kiesik, de hogy pofára esik az TUTI!

kumm 2012.04.06. 12:07:45

@LoveMy: Beleesne a saját csapdájába? Hm, nem rossz, nem rossz :)

LoveMy 2012.04.06. 12:09:15

@JOKKA21:
ez terror akkora egy antiszoc, önelégült egoharcos, azt hitte, hogy 11 emberből csak kettő nem kedvelte. 34 éves létére itt tart, hogy a gigaegojától nem látja az erdőt! :D

Vadkörte82 2012.04.06. 12:10:07

@LoveMy: csak ne ő nyerjen! tavaly Szöszi is milyen jól kipenderült Alíz szívatása után.

nyílegyenes labirintus 2012.04.06. 12:21:22

@Liller: gondoltam, hogy a csupasz, vörösfejű pro keselyű tetszeni fog neked... :)

@Pácsó Ármándó: Terror stílusa dögszagot árasztott, azért zabálták meg. :)

LoveMy 2012.04.06. 12:25:54

www.femcafe.hu/cikkek/celeb/interju-eden-tomival

"Hogyan érintett a kiesésed?" az erre adott válasza miatt is érdemes elolvasni!ÁÁÁ!
No komment!

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 12:26:59

Volt ez a felvetés, hogy Nikolett egyenlő-e Nikivel. Először azt gondoltam, hogy nem, de Nikit is bejátszották, hogy azzal dicsekszik Noncsinak(ááá!), hogy Edinát eszi a fene mert ő(Niki) most Máléval van.

@nyílegyenes labirintus: Majd azt vesszük észre, hogy a kiválasztás napján egyre több keselyű gyűlik össze az ingyen kajára :-)

beacska 2012.04.06. 12:32:09

@LoveMy: ez érdekes....mondhatnánk, rossz duma, HA nem hallottuk volna bent több mindenkitől, mennyire megváltozott a második napon...

Fehér pamacs gusztáv 2012.04.06. 12:40:05

@Pácsó Ármándó:

Szinte biztos vagyok benne, hogy egy másik Niki megy be és Broki róla beszél. Műanyag mondata meg csak arra vonatkozik, hogy volt valami párcserés feladat vagy ilyesmi és Edina azon van kikészülve:(esetleg az, hogy a következő kiválasztásig van a párcsere)Ügyesek ezek a viaszarosok a bevágásokban.

Fehér pamacs gusztáv 2012.04.06. 12:41:33

@csavarhuzo77:

Neked is akartam válaszolni itt fentebb csak kimaradt.

Móka na 2012.04.06. 12:43:58

@TrueY: Ohh megnéztelek... az oldalt heheeh, asszem egy húron pendülünk több mindenben. :D

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 12:44:00

@Fehér pamacs gusztáv: Hát nem tudom, én még kételkedem. Mindenesetre örülnék már az új JÓ csajoknak, láttam is egy tehetséges jelöltet a castingről, hátha.

Eruka 2012.04.06. 12:44:21

@Atok: pedig tudnának: mindenhol áll egy ember, és van +1, aki beáll valahova...
akkor is 2 ember lesz 1 lány mögött, csak akkor még izgulhatunk, hogy a lány kit választ... Ha a 2 közül az egyik védett, akkor oda az izgalom!
Sokkal jobb lenne, ha a védett korábban választhatna, ugyanis az annyira borítaná a benti fejekben összállt papírformát, hogy sztem az ostobábbja zavarában leugrana a szikláról.. :)

Valóban kevesebb (tkp semennyi) csavar van a szerkik részéről a műsorban... sokkal unalmasabb ez az évad! Ha nem húznak bele sztem a 3. évadot - ha lesz - sokkal kevesebben fogják nézni...

Eruka 2012.04.06. 12:46:10

@Fehér pamacs gusztáv: nem lehet, hogy a régi párcserés (mikor filmeket kellett eljátszani) dolgot hozzák vissza? hiszen akkor azt mondták, annak a döntésnek még lehet következménye....
legalábbis remélem, hogy ezt valamikor bedobják... az jó kis csavar lenne :)

kovácspéterke 2012.04.06. 12:46:53

@ankanpoikanen: arra utalt, h elvonulnak nikivel mókázni.

Móka na 2012.04.06. 12:47:14

@LoveMy: Köszönjük a linket!
Fény is derült pár dologra... hehe, pl. ismerősök hehehe

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 12:47:51

@Eruka: Ööö..akkor Niki-Máté páros volt? Már nem emlékszem.

Eruka 2012.04.06. 12:50:48

@Pácsó Ármándó: én sem... csak eszembe jutott.... ráadásul nem akarom elhinni, hogy azt az elejtett beszólást, hogy "ennek következménye lesz" nem váltja be a csatorna... mert az nem "következmény", hogy együtt kell 20 percig játszani.. :)))

Fehér pamacs gusztáv 2012.04.06. 12:56:09

@Eruka: Az a baj, hogy nem emlékszem ki kinek volt a filmcserén a párja..Anikónak nem Broki volt?

@Pácsó Ármándó:
Na majd meglátjuk jön-e ÚjNiki;)
Hát nem ártana már a történetnek egy ütös csaj, hogy végre egy kicsit megijedjenek a lányok.

kovácspéterke 2012.04.06. 12:57:45

@LoveMy: hát ez nagyon vicces, az is, h egy ilyen hisztizéssel gonolta magát ismertebbé tenni.

LoveMy 2012.04.06. 12:58:22

@Pácsó Ármándó:
nekem úgy rémlik, hogy Edina-Pít, Noémi-Máté volt akkor!

jo.e 2012.04.06. 12:58:44

@TroTull: "Standard Chartered"-es Suarez!!

Rooney mehet a p..ba az uniteddel 1ütt, de legfőképpen Máté! :)

Cathcart_ezredes 2012.04.06. 12:58:45

@beacska:
Szerintem ez akkor is csak egy rossz duma, mert ha tényleg azért csinálta azt, amit csinált, akkor miért próbálkozott be Műanyagnál-Meláknál azzal, hogy ő álljon Műanyag mögé, Melák meg már nem is tudom hova. Azon kívül a riportjaiban sem úgy nyilatkozott, mint aki már eldöntötte, hogy haza akar menni, hanem nagyon is tipródott, hogy akkor most mi lesz. TT szerintem az utolsó pillanatig görcsösen próbált bent maradni (ki nem tette volna, hisz azért volt ott), aztán most azzal magyarázza az ellenszenves viselkedését, hogy mentse a neki oly fontos renoméját. Én nem csalódtam...

BiP 2012.04.06. 13:00:46

Omárt szerintem felesleges legyávázni.
Az ő érdekeivel is passzolt, hogy Tomi repüljön, mert rohadtul idegesítette Mr.Ego.
Hosszútávon persze Omár robbantani szeretett volna, de úgy tűnik, ehhez nem talált most hirtelen megbízató szövetségest (a sok langyosvízben úszkáló nem volt partner ebben), és Tomi eltakarítása is kellett.
Mérlegelte, melyik döntéssel mi járna, az volt a kényelmesebb.
Ha robbantott volna, nem biztos, hogy előrébb lett volna. Ott a kockázat, hogy magára haragítja a többieket (ennek kivédésére kellettek volna a szövetségesek) ill. Tomi is ott rontotta volna továbbra is a levegőt.
Mondjuk én is sajnáltam, hogy nem kavarta fel az állóvizet, lett volna 8napja a következő fiús kiválasztóig elrendezni a dolgokat.
Ja, és a hOmározás is elég gagyi, van/volt ott bőven buzibbnak kinéző egyed.

Fehér pamacs gusztáv 2012.04.06. 13:01:27

"Niki azonnal Pítet választja, ami egész napra tüskét hagy Krisztiánban."
ÉH oldalról

BiP 2012.04.06. 13:09:26

@LoveMy: Ez a csávó kiesése után is szánalmas.

@Eruka: Szerintem is ezzel tudnának végre bekavarni. Tavaly jó volt ez a módszer is, hogy a védett utoljára választ, de ott elég is volt, mert volt kavarás így is. De most mivel annyira bebetonozottak a párosok, beáll mindenki a helyére, aztán izgul, most be lehetne kavarni azzal, hogy a védett választ először. Akkor a többieknek kéne egymással megkűzdeni a helyekért. (igaz, akkro így kiszúrnak a védettel, mert nem ő dobja ki, akit akar, bár így is nagy fegyvert, hiszen a védett fixen bent marad)

@Cathcart_ezredes: @Mrs. Jackman: Főleg, amikor akkora hisztit csapott, hogy fiúval kell aludnia. "én nem azért jöttem be, hogy fiúkkal aludjak, fél budapest így meg úgy, stb".
Ha annyira meghatotta volna a friss hír, hogy a kedvese babát vár, akkor szarta volna le az egészet, tudván, hogy otthon várják, hagyta volna, hogy történjenek a dolgok. De nem, ő kapkodott, állandóan szövetségest keresett, menteni akarta az irháját.
Meg ez a szöveg, hogy nem a nyereményért jöttem. Vicces, miközben úgy nyilatkozott, hogy a 850 az semmi, ő 3-4millánál jelentkezett volna. Szóval mégiscsak nagyravágyó volt a kis köcsög.

LoveMy 2012.04.06. 13:12:13

LoveMy 2012.04.06. 12:58:22
@Pácsó Ármándó:
nekem úgy rémlik, hogy Edina-Pít, Noémi-Máté volt akkor!

Ja, ez nem a filmes párcsere volt! Még az egyik párválasztó előtt 2 nappal történt!

A filmes cserekor:
Edina-Krisz, Niki-Pít, Máté-Noémi, Anikó-Levente,N'rico, Alexa-Mjuzik
azt hiszem!

Billy a kölyök 2012.04.06. 13:21:06

Én úgy emlékszem Máté első párja Csíra volt, aztán bejött Denás és Muzsikus, akiknek lehetőségük volt a már meglevő párok közül választani, és Denás Brokit választotta. Őt cserélte le végül Edinára

Hana30 2012.04.06. 13:23:40

Edina helyében elkezdenék kicsit matekozni. Vajon Máté a barátnőjének miket modhatott kiutazása előtt? Milyen szerelmes szavakat suttoghatott a fülébe? Mégsem hatotta meg egy percig sem, hogy az a szegény lány mit él meg a tv képernyője előtt otthon. Ez egy pillanatig nem merült fel, hogy Máté egy görény és gyakoraltilag két nőt hülyít.Edina bele sem gondol abba a helyzetbe, hogy akár vele is bármikor megtenné ezt Máté, bármikor felpróbál egy új muffot, ha éppen másik jön szembe, vele ugyanígy eljárhat,mint az otthon maradt bartánővel.
elvakítják az érzései és így nem tud a realitások talaján élni. Ő maga is mondta, hogy sajnos nem úgy játsza ezt a játékot, ahogyan szeretné. Bezzeg Máté!

BiP 2012.04.06. 13:26:55

@Hana30: Erre a mentalitásra, érzésve utalva nem értem azokat a nőket, akik pl. férjes pasival kezdenek.
Ugye végig az a para, hogy ő csak a második, neki kell a férfi. És mit gondol, ha megszerzi, és mondjuk el is veszi később feleségül, nem fogja a faszi még egyszer megcsalni, csak akkor egy harmadik nővel? És akkor pont ő lesz abban a helyzetben, amiben a korábbi feleség volt. Szopó.

Vadkörte82 2012.04.06. 13:33:18

@LoveMy: Edina-Krisz, Brki-Anikó..Noémi két hapival volt.

LoveMy 2012.04.06. 13:37:58

@Hana30:
Szerintem amikor Edina megtudta az exbarátnőt, azóta feloszlott a lila köd és kételkedett Mátéban, már elindította a B tervét, amelyben pl: Pít szerepel elsőként.
Bár a szerkesztők olyan jól összekutyulják a bevágásokat, hogy sokszor teljesen az ellenkezője történik mint, amit sejtetni akarnak azzal az előzetesben!
Aztán majd a jövő héten már többet tudunk :)

kerdesek05 2012.04.06. 13:38:41

@Pácsó Ármándó: melák lesmárolta műanyagot?:)

LoveMy 2012.04.06. 13:39:27

@Vadkörte82:
jaja, csak kevertem az előzővel :)

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 13:40:12

@LoveMy: Köszi! Akkor Nem lehet ez az új Máté_Niki párosítás alapja

@Fehér pamacs gusztáv: Szintén thx!

@BiP: Teljes mértékben egyetértek a 13:00:46-os hozzászólásoddal. Azt figyelted hogy Máté odament gyúrni és barátkozni Omárhoz? Az meg beszólt neki, hogy ha akarja levesz egy kis súlyt a rúdról nehogy megártson Brokinak :-)

LoveMy 2012.04.06. 13:41:58

@Pácsó Ármándó:
és majd összekeverednek Máté szemgolyói a heréivel!
:D

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 13:50:56

@kerdesek05: Nemcsak hogy Melák, hanem még én is :-D
Igazából a többi fiúnak hencegett vele, hogy a be nem kamerázott helyeken csókolóztak Nikivel, kiszívta a nyakát és annak milyen puha a szája, feszes a melle és a nézése olyan izgató, hogy bárki belenyalt volna a fülébe! Mutatni nem mutattak semmit sajnos! Broki és Pít először azt hitte, hogy máshol is járt Niki szája. Lásd: pipa. (Nem, ezt sem fogom elmagyarázni lányok!)

@LoveMy: Ne tedd ezt velem, vizuális gondolkodású vagyok! :-)

beacska 2012.04.06. 13:52:17

@Eruka: csak azóta pl. Tamás is kiesett...bár talán ő az egyetlen.

beacska 2012.04.06. 13:53:51

@Cathcart_ezredes: erre mondtam én tegnap, hogy "...és amikor itthon visszanézik, mind megdumálja, hogy miért volt neki igaza" ;)

beacska 2012.04.06. 13:56:45

@BiP: Omar megbízható párt talált volna nemcsak Noémiben, hanem Anikóban is. Csak a fiúkon kívül a lányokat is meg kellett volna kérdeznie. Nem csak Petrát...

MuzsikTamás ebbe bukott bele: amikor Védett volt, élt a lehetőséggel, csak elfelejtette végigkérdezni a csajokat, hogy ki hogy reagálna, ha az ő párja menne haza.

Ezt nem is értem...ezek a pasik úgy csinálnak, mintha csajok nem is a játszma részei lennének, hanem csak díszlet (fejcsóva)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.06. 13:57:46

@Móka na: "Ohh megnéztelek... az oldalt heheeh, asszem egy húron pendülünk több mindenben. :D"

És ez most jó neked? ;) Vagy nekem?

Dick Francis 2012.04.06. 14:01:20

@beacska: Azért abban kételkedek, hogy Anikó jó pár lett volna Omarnak, miután Anikó konkrétan kijelentette, hogy rühelli az embert. Plusz a pandorán is volt köztük egy vita.

beacska 2012.04.06. 14:04:39

@Dick Francis: hááát, azért benyalt neki azzal, hogy a Hotel nagy stratégájának nevezte. Látszott Anikón, hogy hízik a mája. ;))

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 14:05:49

Nekem ez a Pít-Petra se jön össze. Oké, hogy Petra egy régebbi fiúval lenne, de Pít?

Cathcart_ezredes 2012.04.06. 14:09:33

@beacska:
Ezért is van bent még 4 kezdőjátékos csaj, mert a férfiak rohadt okosnak hiszik magukat (pedig...), és nem is számolnak a csajokkal. Soha nem hívnak oda egy csajt sem, mikor "taktikáznak", megbeszélnek. Ostobák egytől egyig.

Ha én csaj lennék, akkor biztos Újpetit akarnám magamnak, mert egyedül benne lennék biztos, hogy nem hajítja el 20 milliónál a gömböt (vagy labdát vagy mi a szar volt az). Szerintem ezért is B-terv ő sok csajnak.

LoveMy 2012.04.06. 14:29:49

@Pácsó Ármándó:
Hidd el, hogy Pítnek sem szimpi a Hernyós Petra, bár nem tudom kinek az! :)

ginny03 2012.04.06. 14:30:48

@almafa5555: az első évadban amikor Gábor kiesett (asszem Gábornak hívták, de lehet, hogy nem akkor bocsi) Ádám nagy haverja akkor őt is hazautaztatták, ezt ő mondta el a többieknek és még be is játszották. Szóval szerintem igaza van a pasidnak :)

Brianna 2012.04.06. 14:32:42

@BiP: Na ez az. Ha azt akarta, hogy minél előbb hazamehessen, le kellett volna csapnia a 850.000-re, akkor gyorsan hazajut és még egy babakocsit is tudnak venni a gyereknek. ;)
Ha meg a jövőben saját tévéműsort szeretne, akkor azzal, hogy kivívja "az ÉH2 legellenszenvesebb játékosa" címet, nem sokra megy. Ki nézi meg, és főleg ki hallgat az életmódtanácsaira?
Akárhogy is, egyik célját sem igyekezett nagyon elérni...

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 14:39:53

@LoveMy: Pítnek Omár a szimpi ezért majd egy váratlan fordulattal kiejti Noncsit :-)

Jó lenne tudni valami biztosabbat, hogy van-e olyan szabály, hogy nem lehet senkit "üresen" hagyni vagyis hogy minden fiúnak és lánynak muszáj legalább 1 párjának lenni vagy nincs ilyen szabály és az árván maradt játékos is megy haza.

BiP 2012.04.06. 14:43:01

@beacska: Ahhoz, hogy Omar kockázat nélkül robbantson, nagyon hamar fel kellett volna mérni a terepet, minden szinten. Fiúk-lányok, és mindenkinek kellett volna párt találni, hogy ne legyen harag. Viszont elég sűrű hét volt, Napi szinten változott a létszám.
Ha kémkedés közben fel tudta volna mérni a viszonyokat, hogy kinek mi a B-terve, akkor ezt felhasználva újrarendezhette volna a párokat (ahogy mi tesszük a fórumban), és még Tomit is reptethette volna. Csak hát ez nem ilyen egyszerű, mindenki visszatartja az infókat, a saját érdekében beszél, stb. semmi sem biztos, stb. És maradt inkább a 2 neki ugyanúgy megfelelő megoldás közül a kevésbé kockázatosnál.

@Brianna: Vicc az az ember. Oké, szar helyzete volt, nem volt egyszerű dolga, de azon felül is sikerült lejáratnia magát. Utólag meg magyarázza a bizonyítványt. Még szerencse, hogy én Budapest másik feléhez tartozom. De szerintem ez a fele van többen. (99.99-0.01% arányban :) )

BiP 2012.04.06. 14:44:18

@Pácsó Ármándó: Szerintem erre nincs felkészülve senki. Senki nem kockáztatná a helyét csak azért, hogy valakit üresen hagyjanak, inkább beáll az üres helyre.

ElKingPresident 2012.04.06. 14:46:46

A védett homár miért nem erős párt szedett szét? Azért amiért muzsikus is mehetett a levesbe. Ha az a pár valóban erős volt és nem a nő változtatott, akkor legközelebb simán lökheti a nő. Persze nyilván mind a pénzre hajt és nem a szép szeméért ragaszkodik a párjához, de valószínű új belépőként nem tűnik jó ötletnek stabil párt szétszedni, ha egész héten azt mantrázzák neki a csajok, "ha beállsz mögém legközelebb kibaszok veled".
A muzsikus azért merte megtenni, mert régi tagnak, belső embernek érezte magát, mégis rábaszott.

Az első körös nők, mint valami hangyakirálynők irányítják saját kiválasztott alattvalójukat, lehetőleg mindent abba az irányba terelve, hogy az újnak ne nőjön fű akár fiú, akár lány. Ezért is faszság, hogy a Viasat nem tud valahogy belemászni, hogy jobban cserélődjenek az emberek. Nem tudom, de lassan kezd unalmassá válni, hogy minden újat elmarnak. Szegény homárnak hiába ígérgetik a birkák, hogy majd megvédik, úgyis a nők irányítanak. Ha bejön egy új faszi és védett lesz tuti úgy kavarják, hogy homár menjen, ha nő, akkor Petra. Köv körben pedig az aki kiejtette homárt vagy petrát.

Egyébként már kezdem unni, hogy a férfiak körül forog a műsor. Nem tudom vagy homokos a szerkesztő, vagy több a nő néző, de kezd lassan unalmassá válni.

Cicaharcot akarok látni, nem súlyzózást, meg tesztoszteron vetélkedőt! :D

Na ez van ha nincs elég meló pénteken. :)

Móka na 2012.04.06. 14:47:17

@TrueY: Ajjj már!! :) Én csípem a hasonszőrűeket. Nekem mindenképpen jó:D.

független sorozatfüggő 2012.04.06. 14:47:39

@csavarhuzo77:

A laboratóriumi körülmények és a bezártság lehet az oka annak is, hogy Niki egyáltalán veszi Melák udvarlását.
A való életben labdába sem rúghatna nála egy Melák-féle kisfiú. Egy lakatlan szigeten ellenben akár egy (szerelmes)pár is lehetnének.

ElKingPresident 2012.04.06. 14:50:22

@Pácsó Ármándó:

Honnét tudják hol nincs kamera? (WC?) Ennyire hülye lenne a Viasat, hogy nincsenek elrejtve ezért ahol nem lát kamerát ott tényleg nincs?

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 14:53:14

@BiP: A következő agymenés miatt gondoltam erre: Omár a kiválasztás előtt beszél Leventével VAGY Melákkal VAGY Píttel VAGY Brokival, hogy az Ő párja kell neki és fixen oda fog állni és ha a srác nem akar kiesni, húzzon onnan. Erre az illető beáll Hernyós Zombina mögé (egyrész mert új, másrészt meg hogy kiejtse Terrort) Viszont ez a huncut Omi a legvégén szintén Petra mögé áll és ezért repül Terror, a kinézett fiú és az egyedül maradt párja! 3-at egy csapásra!

Cathcart_ezredes 2012.04.06. 14:57:00

@Pácsó Ármándó:
Gondolom tömegeket hódított volna meg ezzel, és csak úgy lökdösték volna egymást az emberek, hogy mögé álljanak a döntőben:) Amúgy nem rossz ötlet egyáltalán:)

független sorozatfüggő 2012.04.06. 14:57:33

@ElKingPresident:
"Cicaharcot akarok látni, nem súlyzózást, meg tesztoszteron vetélkedőt!"

Ebben igazad van, a férfiak kakaskodása korántsem annyira érdekes és izgalmas, mint a nők szemkikaparós egymásnak esése. :)

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 14:57:56

@ElKingPresident: Igen, látszanak a kamerák szerintem. Ha megnézed az egész komplexumot, egy csomó helyt soha nem mutatnak.

Müszélia 2012.04.06. 15:00:09

@Liller: és mind együtt vannak, ugyanabban a szállodában? akkor hol a játék izgalma és a meglepi?

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 15:01:51

@Cathcart_ezredes: Veszélyesnek veszélyes lépés, de lett volna respectje. Anikó, ha bent maradt volna, minden nap keselyűt áldoz a Mesternek :-)

Müszélia 2012.04.06. 15:04:11

macikat akarok a dögkeselyűk helyett.

BiP 2012.04.06. 15:04:32

@Pácsó Ármándó: Az nagyon kemény húzás lenne :)
De sajnos mindenki kényelmes, ezért nem alakult volna így. Az elmúlt ceremóniákon láthattuk, hogy midnenki a megszokott párja mögé áll, még ha veszélyben is érzi magát, aztán izgul, hogy mi legyen. Szóval ha Omár így befenyített volna valaki, nem ért volna célt. Csak magára haragított volna azonnal mindenkit, mert ment volna a rinya, hogy milyen nagyképű, erőszakos, amint lehet rakjuk ki.
Szóval csak magával szúrt volna ki.
Persze szívesen megnéztem volna egy ilyen húzást. Asszem koppant volna a banda.

@ElKingPresident: (még mindig nem értem ezt a homározást)
Szóval: én is úgy látom, hogy itt inkább a lányok irányítanak. (de hát az életben is így van, náluk a p*na :) )
Komolyra fordítva, ebben a játékban a kezdőknek helyzeti előnyük van. Az előző szériában a kezdő fiúk diktáltak, most meg inkább a lányok. Pedig ők sem taktikázzák túl magukat, csak simán nőies furkálások mennek, meg leosztják a lapokat. A fiúk a taktikai töketlenkedésükből adódóan nem tudnak igazán beleszólni.
Meg az is közrejátszhat, hogy eddig sokkal több fiú jött be, és a ceremóniák többségén fiú távozott, a csajoknak nem sok izgulni valójuk akadt eddig, nem csoda, ha nyeregben érzik magukat. És emiatt is lehet, hogy nagyon nem cserélődtek a kezdő lányok, hiszen alig volt kire.

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 15:05:05

@Müszélia: Ez meg a másik. Ha valaki kinéz magának egy másik neműt még a szállodában, akkor majd mindig azt fogja lesni mikor jön be, hogy a nem olyan f@sza párját mikor cserélheti le rá?

dennis rodman 2012.04.06. 15:09:26

@Cathcart_ezredes: Nem csak ezért, hanem, mert eddig jobbára fiúkat küldtek be többségben...

beacska 2012.04.06. 15:20:35

@Pácsó Ármándó: mindig azzal kezdik a Hotel bemutatását az újaknak, hogy "akkor most megmutatom, hol nem szabad beszélni". Nnnna, ITT nincs kamera ;))

Kallisztó 2012.04.06. 15:23:23

@Pácsó Ármándó: " Anikó keselyűt áldoz a Mesternek" ez tetszett, bár ANikót nem érzem olyan nagy taktikusnak, nem is értem miért gondolja ezt magáról,mert egyszer rábeszélte az egyéniség nélküli embert, hogy álljon mögé? Hát, végül is, ezzel ebben a mezőnyben kivívta a nagy mágus címet...

Nem, egészen értem a Viasatot, ők nem látták, hogy mennyire lapos a műsor? Semmi nem sül ki ebből a folyton védettséggel bezavart újak erőltetéséből. Egy körnél tovább csak az Anikó fiúja és a Pít tudott megkapaszkodni.
Be kellene küldeniük egyszerre egy fiút és egy lányt, vagy inkább két párt, és azonnali párcserét elrendelni. Újak nem választhatják egymást. Akkor legalább muszáj lenne kapálózniuk egy kicsit a régieknek is.

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 15:37:12

@beacska: Nem tudom van-e olyan megállapodás, hogy rejtett kamerát nem alkalmazhat a játékosokkal szemben a viasat. Egyébként más országok is forgattak már azon a helyszínen és azt is el tudom képzelni, hogy a kamerákat nem kell minden alkalommal állványozni, védeni a víztől, naptól, stb., hanem megvannak az előre kialakított helyek.

@Kallisztó: Hiper az első körben kinyomta (segítséggel)a rivális nőstény párját azután úgy, hogy a többiek nem sejtettek semmit (és lehet, hogy azóta sem) eljátszották a Muzsikus-Levi cserét. Persze van a dologban önjelöltség is rendesen.

Müszélia 2012.04.06. 15:54:44

@ködpamacs: ha igaz, hogy az édenben bármi megtörténhet, talán ki is lehet mosni egy felsőt. szerintem nem könnyű több hónapra való cuccot kivinni repülőn úgy, hogy egyszer se kelljen mosni, és minden nap többször át lehessen öltözni. bár folyton fürdenek és egy szál semmiben vannak, nem hiszem, hogy a testszag lenne a legnagyobb gondjuk.

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 16:01:06

@Müszélia: A műsor végén mindig bemondják, hogy a játékosokat öltöztette az xy cég, szóval kapnak valamennyi szponzor ruhát is. Szerintem a személyzet mos rájuk.

Madár Fokker 2012.04.06. 16:11:08

Nonszinak legalább nem volt gondja a mosással/mosatással! :D

Cuddy 2012.04.06. 17:40:38

Egy pókmajom szerű valamit a nyakukra küldhetnének már. Remélem a jövő héten lány jön védettséggel és akkor lesz izgalom mert ez így uncsi.

JOKKA21 2012.04.06. 17:43:06

Petrát szeretném sunázni.

kerdesek05 2012.04.06. 17:52:32

@LoveMy: találkozott valaki ma Nikivel az Arénában?:)

www.facebook.com/edenniki2?sk=wall

almafa5555 2012.04.06. 18:30:12

Na megnéztem egy részt az előző szériából és borzasztó nagy a különbség, már nem is emlékeztem, hogy mennyire ment a taktikázás. Ki kivel áll, hogyan...stb. Mindenki egyéniség volt. Itt meg unalom, unalom, borzalom...

almafa5555 2012.04.06. 18:30:56

@Dr. Cuddy: annyira igaz...pont azt a részt néztem meg az előbb, amikor védettséget szerzett...jujjjjjjj

almafa5555 2012.04.06. 18:36:22

@LoveMy: UNALMAS!!!semmi új infó!!!Miért nem kérdezte meg,hogy mi van Edinával most?

mex18 2012.04.06. 19:13:41

Ezek tényleg nagyon nagy dumák
---
Vakarj meg! Utoljára mondom! 3...2...1,5...

Hogy lehet ilyen puha a bőröd? ... Nem fürdöm

... naponta 15-20 ilyen nőt szopatok
---
hOmar tényleg olyan mint egy busman :)

Melák akkorákat néz, mint amikor vezetés közben belenyalnak az ember fülébe :)

LoveMy 2012.04.06. 19:21:21

@almafa5555:
Ebben a videoban időbeni érdekes és egyben egymásnak ellentmondó kérdések, momentumok vannak.
ÉH előtti vagy közbeni vagy utáni?
A riporter utolsó mondata is elég furcsa: "drukkolunk, hogy nyerd meg az ÉdenHotelt akár egyedül, akár Edinával!"
:)))

Vadkörte82 2012.04.06. 19:25:05

@LoveMy: nyilván utáni, a riporter lehet tudja ki nyert de nem lehet h kiszivárogjon..nagyon bízom benne nem ő nyerte meg..már Broki...bár vhol spoilerezték a final fourban benne volt.

LoveMy 2012.04.06. 19:45:26

@Vadkörte82:
Persze értem én, hogy ÉH utáni a riport, mert hogyan tudna előtte, vagy közben (Mexicóból?) nyilatkozni Edinával való kapcsolatáról, a szexről, TT-ről.
De a riporter utolsó mondata nem semmi: bár nem akarok spoilerkedni, de sanda gyanúm van Mátéval kapcsolatban ;)

Vadkörte82 2012.04.06. 19:49:29

@LoveMy: gyanús vagy te..:)de már írtam. nem drukkolok neki, sőt..

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 20:20:13

@Vadkörte82: Szabadidőmben én is folyamatosan gyanakszom LoveMy-ra :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2012.04.06. 20:21:44

@mex18: "Melák akkorákat néz, mint amikor vezetés közben belenyalnak az ember fülébe :)" ezen akkorát rohogtem, pedig nekem nincs humorérzékem.
(és nem, nem használok fos szmájlikat! soha)

Donum 2012.04.06. 21:01:35

HAHAHAHA

Kóborlok YouTube-on, vicces filmkritikákat nézek és kibe botlok!?!?

Broki színészkedik basszus :D

2:08-tól nézzétek, a vőlegényt játssza
www.youtube.com/watch?v=8SwDsnsLCwU

:D

BlueDog 2012.04.06. 21:12:29

@Pácsó Ármándó: Pont erre gondoltam én is, pár órával a ceri előtt szól LMZ-nek, hogy neki Hiper köll, nem Zombina, mert pfúj, meg nem akar ilyen nagy döntést egyedül meghozni:), de tényleg be is áll Hiperhez. Az agyhalottak odáig úgyse jutottak volna, hogy hármas párcserét csináljanak LMZ->FSZK, ÚjPéter->Zombina, mert TTT ellenében tutira utóbbit választotta volna, és talán LMZ-t is. Így Omár arcvesztés nélkül csatlakozhatott volna a kemény maghoz, mert ő szólt előre plusz hasznos időt tölthetett volna Hiperrel (tarsd a barátaidat közel, de az ellenségeidet még közelebb), és egy kis ésszel ha csaj jön be, köv héten ki is szórhatta volna. Ha Zombina meg benntartja TTT-t az csak hab a tortán, lett volna még egy "jó" hét.

Hurri Kán 2012.04.06. 22:16:32

Megjelentek a dögkeselyűk is :)))

garrett27 2012.04.06. 22:27:23

Ilyen agyhalott bandánál nem csoda, ha már megjelennek a keselyűk is. Vagy lehet, hogy annyit döglenek a medence mellett, hogy lassan zsákmánynak látszanak. Máténak nem árt vigyázni, mert mire kimondja, hogy hess, már be is kajálták a szemét a madarak.

Pácsó Ármándó 2012.04.07. 00:00:08

@BlueDog: Sok jó taktika lenne, de mint BIP kolléga írta, ezek csak beállnak a párjuk mögé és zabszemmel a seggükben szorítanak azért, hogy ne oda álljon a védett.

kozi001 2012.04.07. 01:05:10

@kozi001: A kognitív disszonenciát még VV Cristofel is megtanulta! :)

ő-szinte 2012.04.07. 13:37:53

@kozi001: KISZOPOT AZ ÉDENBE!
:-DDDDDDDDDDD

Hurri Kán 2012.04.07. 13:38:37

@ő-szinte:
Csírával! :)))))
Mekkora páros lenne :D :D :D

ő-szinte 2012.04.07. 13:52:34

@gyvy: valóban odabaszna rendesen!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
hogy szívnák egymás vérért, heheheh
ó bocs, szopnák egymás vérét, hogy hű legyek VV Annamarihoz ehhehehehehehehehehehehe

Hurri Kán 2012.04.07. 14:03:35

@ő-szinte:
Lenne nyakszopás? :DDD
Gondolod, csíra nem fújná? :DDD

ő-szinte 2012.04.07. 14:09:38

@gyvy: dehogy nem!:-DDDDDDDDDDDDD
olyan adok-kapok lenne!:-DDDDDDDDDDDDDDD
bakker, mért nem mi castingolunk?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Hurri Kán 2012.04.07. 14:21:16

@ő-szinte:
Az biztos, hogy az alkalmatlan jelölteket igen gyorsan kiszórnám. :D

ő-szinte 2012.04.07. 14:23:53

@gyvy: hehehehe hülye!!!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
tesztelnéd őket amolyan Verásan, mi?;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Hurri Kán 2012.04.07. 14:24:43

@ő-szinte:
Én a másik oldalon ÁLLOK :DDDDD

ő-szinte 2012.04.07. 14:48:25

@gyvy: a másikon?:-OOOO
ahol Vera szokott?:-OOO
:-DDDDDDDDDDDDDDDD
nem hinném:-DDDDDDDDDDDD

Hurri Kán 2012.04.07. 15:01:59

@ő-szinte:
Ne értetlenkegggggyyyééé máááá :DDDD

Hát pont h nem Vera módra tesztelném :D

kozi001 2012.04.07. 15:38:40

@ő-szinte:
Szerintem is aza a szint! :)

Müszélia 2012.04.07. 15:43:58

@ő-szinte: ezt már ajánlottam egyszer, de akkor nem ugrottatok rá. bár ez a gyökér itthon is nagyszerűen gondoskodik arról, hogy egy percre se lehessen elfelejteni.
a hülyeségét még megbocsátanám, de hogy milyen ronda...

ő-szinte 2012.04.07. 15:50:07

@Müszélia: gondolom , nem voltam itt:-)
ritkán jövök, mert nem lehet offolni, elsőzni, és strandpapuccsal szart szétcsapkodni a szőnyegen...:-(
így elég fintorgós a dolog...

Müszélia 2012.04.07. 17:09:03

@ő-szinte: ó te szegény. neked tényleg nem szabad offolni, stb.? strandpapuccsal se? küldök neked egy kis csokit.

mex18 2012.04.07. 17:20:45

Szerintem a maci elvonón van mert elrontotta a pociját a sok össze nassolt potya kajától :)

ő-szinte 2012.04.07. 19:46:54

@Müszélia: senkinek sem szabad...:-(
köcci a csokit:-)

ő-szinte 2012.04.07. 22:07:16

@JOKKA21: jó, de te kit nem?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Banyus83 2012.04.07. 23:39:50

@LoveMy: Engem érdekel a spoilerkedős véleménye, épp most fogom megnézni azt a videót...

Banyus83 2012.04.07. 23:45:32

@mex18: Amelyiket LoveMy fentebb belinkelt...interjú Mátéval...

mex18 2012.04.08. 00:58:05

@Banyus83: ja, ok, vágom, köszi

Müszélia 2012.04.08. 10:09:28

@LoveMy: vv5 cristofel természetesen. remélem, neked is a kedvenced.

ő-szinte 2012.04.08. 13:17:29

@Müszélia: mi a baj kiszoppal?:-O a hátán vitte a sót.

mex18 2012.04.08. 14:58:09

Hatalmas logikával rájöttem:), hogy valszeg a bélpoklos macit azért takarították el, mert fertőzést is hordozhat ahogy a kajába beledézsmál.

LoveMy 2012.04.08. 15:13:25

@Müszélia:
jááááááj, az a homoerectus!
róla csak a "töltött kacsa cubai módra" jut eszembe!
:D

Müszélia 2012.04.08. 15:32:08

@ő-szinte: jajj! nem mindegy, hogy valaki melyik irányba viszi... nem tudom, te hogy vagy vele, engem egy darabig szórakoztat a hülyeség, de aztán eljön egy bizonyos pont. na, onnantól kezdve kikapcs.
a töltött kacsa egy professzor a kiszophoz képest.

ő-szinte 2012.04.08. 21:01:23

@Müszélia: veronikat imadom! Bar rajta is sirva rohogtem:-DDDDDD engem kiszop szorakoztatott, valszeg nekem mashol van a tureshatarom:-DDDDD es szerencsere o sem tud 0-24-ben 100%-on porogni:-DDDDDD

Lacka929 2012.04.08. 22:18:52

@kozi001: Ez a "Nyitó party" mit nyitott meg?

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.04.09. 17:55:02

Jajj...

Olvasgatom az ÉH2 Facebook oldalát.. Hátborzongató, milyen sok naív ember van...
Minden második kommentelő szomorka, hogy a fotók alapján Máté és Edina nincsenek együtt.. Szipp szipp..

"Nem úgy fest Edina és Máté, mint akik még együtt vannak..(("

"A képről ítélve már biztos nincsenek együtt!"

"A Máté miért áll ilyen messze az Edinától? Ennyi Volt?"

Komolyan, hitt benne valaki, hogy ebből egy hatalmas kapcsolat lesz? Ne már... Komolyan nem hiszem el, hogy egyes emberek ennyire nem látnak tisztán még akkor sem, ha nem érintettek az adott "kapcsolat"ban... Siralmas..

Mellékesen furának tartom, hogy elég kevés képet tett fel erről a szériáról a Viasat. Még a promó képek sincsenek feltöltve. Nagyon kevés a videó, a riport.

Plusz vki felvetette, hogy "Amit mutatnak a tévében szerintem nem egy időben megy. Itt azok vannak akik eddig kiestek. Akik hiányoznak azok még játékban vannak. :). Pl Krisztián, Pit, Omár, Levi..."

A kép: fbcdn-sphotos-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/s720x720/558798_336864956361440_139419369439334_876109_1625893832_n.jpg

Akkor Niki, Edina és Máté is kieső? Lehet ez az elkövetkezendő néhány nap eseménye? Vagy csak merész sacc és egyébként semmi alapja nincs? Tavaly hogy voltak a fotókon a népek?

HAJRÁ PÍT! :)

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.04.09. 18:04:37

@Papucs Orrán Pamutbojt: Jah, nem a komment valóságalapját vitatom, nyilván nincs teljesen képben az illető. Csak felmerült bennem, hogy Hiper, Pít, Noémi stb egy rendezvényfotón sincs rajta. Niki, Máté Edina pedig bőven. Lehet az oka ennek az, hogy ők hamarosan kiesnek?

dennis rodman 2012.04.09. 18:08:18

@Papucs Orrán Pamutbojt: az egész felvételről van összevágva.Már mindenki itthon van, csak feltehetőleg nem mindenki ment el a rendezvényre

Vadkörte82 2012.04.09. 18:10:30

@Papucs Orrán Pamutbojt: nem hiszem, hogy van összefüggés a kiesés sorrendje és a kép között..a képen van egy szőke lány, ő ki?

a kommentek jellemzőek, ez a romantikus vonal nagyon fel volt nagyítva..egy ilyen műsorhoz ez is hozzátartozik, gyanítom, h ez ott is, itthon is megszakadt..legalábbis remélem, mert így vmi legalább történni fog.

hajrá Pít(egyetértünk).

LoveMy 2012.04.09. 18:17:09

Szerintem is inkább az lehet az oka, hogy nem mindenki ment el arra a rendezvényre!
Egy másik cikk:
www.kiskegyed.hu/kegyetlenul-kihasznaltak-az-eden-hotel-2-sztarjat-114637

Edina válaszának utolsó része elég sokat mondó!!!!:

"Butaság volt, de most már mindegy.” – panaszkodott a lány, aki minden sérelme ellenére keményen állta a csapást, hiszen tudta, hogy a játékban csak stabil párként maradhat bent, és erre Máté, főleg árulása után tökéletesen alkalmas"

Vadkörte82 2012.04.09. 18:29:09

@LoveMy: remélem lesz azért vmi revans! :))

Lacka929 2012.04.09. 18:36:40

Szóval árulja már el valaki, hogy ez a nyitó parti, aminek a videóját kozi001 fentebb belinkelte, mit nyitott meg?

LoveMy 2012.04.09. 18:36:43

@Vadkörte82:
20millánál leejti Edina a labdát Máté előtt!!!!
;)

Vadkörte82 2012.04.09. 18:40:19

@Λατζκα: azt "ünneplik" h indul a műsor, nem? promo anyag,gondolom.

LoveMy 2012.04.09. 18:46:18

@Λατζκα:

Szerintem ez a video akkor volt, amikor a műsor elkezdődött és éppen annak a felvetésnek ellenkezőjére bizonyíték, amit Papucs Orrán Pamutbojtnál olvastunk, hogy akik a képen láthatók, azok már kiestek.

neon.hu/neontv_bulvar/gondot-okoz-a-valasztekos-beszed-az-eden-hotel-2-szereploinek-266779

Ez a video pedig már a műsor elején került a netre, tehát addigra már mindenki itthon volt!

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.04.09. 18:48:26

@dennis rodman: Nem mondod! :DDD
Pedig már azt hittem élő :P

Nem biztos, h nekem kell ezt leírnod és elmagyaráznod, az első szériának is törzsnézője voltam.. Ezért írtam, h a kommentelő nyilván nincs annyira képben, nem is ezen volt a hangsúly :)
@Vadkörte82: Azt a csajt én is néztem.. Lehet még jön...
De tavaly is sasoltuk a képeket, és ott is volt vmi összefüggés a kiesők között és a képeken szereplők között.
Mindegy, majd kiedrül :DD
Örülök, h Pít nem csak nekem favorit! :) Nekem már az elejétől szimpi (hülyének is néztek páran akkor és azóta is), eddig még nem okozott csalódást a játéka, remélem eztán sem fog ;))
@LoveMy: Ez a nem mindenki ment el dolog jóó egyébként.. De minden rendezvényre csak a Fátter, a Muzsikus és a Máté aki ráér? Plusz egy-két hangsúlytalan ember, akinek már a nevére sem emlékszem (hosszú feketehajú csaj.. Vmi Adrienn vagy ki, a legelső beküldött csaj pl) Ez nekem kissé fura...
@Λατζκα: gondolom a szériát.. De addig nem lett volna értelme, amíg nem ismerik meg a nézők a játékosokat, ezért később volt széria nyitó buli..

Lacka929 2012.04.09. 19:17:49

@LoveMy:
@Vadkörte82:
@Papucs Orrán Pamutbojt:

Na szóval csak azért kérdeztem, hogy mit nyitott meg a nyitó parti, mert az elhangzottak alapján nekem az jött le, hogy a felvételek után volt ez a parti.

Az szlovák csaj ezt mondja 00:25 körül: "Nem volt semmi kemény élményem ott kint. Puha élményeim voltak ott bent."

Utána valamelyik azt mondja, hogy "Amennyire megismerte az Edinát, ami szívén az a száján is". És mi (ki?) volt még a száján? kérdezi a riporter. A válasz: "Hát a Máté".

Aztán kérdezik az elején kiesett asztalost, hogy "Milyen érzés volt a társaság doyenjének lenni?".

Aztán meg a riporter a kinti dolgokról kérdezgette végig a bandát olyan kifejezésekkel, amiket ők nem nagyon ismertek, de múlt időben.

Na szóval ez a parti láthatóan a kinti forgatások _után_ volt itthon. Akkor mi a francot nyitott meg?

2012.04.09. 19:50:08

Legutóbb is az szerepelt a blikkben, aki azon a héten kiesett...

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/eden-nikit-eltiltottak-krisztiantol-2085477

Pácsó Ármándó 2012.04.09. 20:05:51

@Λατζκα: "Na szóval ez a parti láthatóan a kinti forgatások _után_ volt itthon. Akkor mi a francot nyitott meg?"

Gondolom a műsor vetítése előtt volt egy sajtós party.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.04.09. 20:12:00

@Λατζκα: szted a játék előtt mit kellett volna megnyitni bpesten???
nyilván a forgatás után volt a megnyitó... addig amíg nem kezdik el vetíteni, és nem ismerik a nézők a műsort, addig nincs értelme..
néhány hete lehetett mint mondtam volt..

mit nem értessz? :-D

Pácsó Ármándó 2012.04.09. 20:13:22

@LoveMy: Szia!
Ez mekkora egy ortodox feminista megjegyzés a Kiskegyedtől: "Bár nem adta magát túl könnyen, Edina nem tudott megálljt parancsolni hálótársa, Máté ostromának és engedett a fiúnak."
Aki ostromol az Melák részegen, Máté ennél sokkal halvérűbb.

Lacka929 2012.04.09. 20:33:58

@Papucs Orrán Pamutbojt: Azt értem, hogy a forgatások után volt, azt is értem, hogy előtte nem lett volna értelme.
Csak azt nem értem, hogy mi a fenét nyitott meg? A megnyitásnak mi volt a tárgya? Na ezen mit nem lehet érteni?

Különben meg mindegy, gyertek át a kibeszélőre, ismét van!

LoveMy 2012.04.09. 20:41:24

@Pácsó Ármándó:
Igaz, de a két pár között az a különbség, hogy Máté tudta mit érez Edina (érzelmi,testi vonzódás) és azt is, hogy ő mit nem, vagy alig érez. És Máté exbarátnője tudatában szexelt Edinával, aki erről semmit sem tudott.
Melák tudta, hogy nem várhat semmit sem Nikitől, mert ezt Niki kijelentette folyamatosan. Azt nem tudom, hogy tudott-e Melák Niki barátjáról.

tikfa'72 2012.04.09. 20:41:25

@Λατζκα: szerintem az ÉH2 buli/rajongói találkozó körutat az országban.

LoveMy 2012.04.09. 20:42:30

@Pácsó Ármándó:
Hy, sok piros tojást kaptál ma?
;)))

Lacka929 2012.04.09. 20:49:29

@tikfa'72: Na végre, köszi. Most már nyugodtam alszom! :)

Pácsó Ármándó 2012.04.09. 20:52:33

@LoveMy: Van benne valami, de ettől függetlenül a Kiskegyed erősen elfogultan tálalja a műsort. Mondjuk amennyit én olvasom ...

"Hy, sok piros tojást kaptál ma?
;)))"
Igen, szorgalmas voltam! :-)

(Van már élő kibeszélő!)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.10. 10:09:12

@Móka na: "Ajjj már!! :) Én csípem a hasonszőrűeket. Nekem mindenképpen jó:D."

Remélem, hogy túlélted a sonka overdózt. :) És éljenek a hasonszőrűek! :)

Mondjuk a blog-om viszonylag sokrétű. Melyik rétege hasonszőr? Ha nem vagyok Windisch-Grätz?
süti beállítások módosítása