Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x14

2012. március 28. 06:50 - sixx

Úgy látszik, ez az a hét, amikor T69.2 nem teszi szét a lábát az istennek sem, zsinórban már a második adás, amikor áll, mint a cövek, most egy drapp cuccban, minősíthetetlen konttyal súlyosbítva. Jön egy új kan ma is, nahát. Nyomjad Heni a főcímdalt, ezerrel. Az ébredés utáni pillanatok közül a legjobb, amikor Ríkó edz, hamar beilleszkedett a társulatba, ha jól emlékszem tán csak Broki és Kulabá nem ragadta meg az első útjába kerülő vasdarabot, hogy szuszogva emelgessék.

Vágunk, már mindenki magánál, Juan hoz egy csillogósat, levéééél, üvölt Noémi, akin valamilyen oknál fogva türkiz pulóver és farmer van, miközben a többiek egy szál pinában rohangálnak. Brokin újabb Manchester United-termék látható, nem köpünk a képernyő mellé. A szerkesztők is láthatták Noémi reggeli hacukáját, a levélben az áll, hogy a nők, a lehetőségekhez képest persze, faragjanak magukból emberformát, de hirtelen. Műanyag őszintén reméli, hogy egy pedimani lesz a program, Broki odaszól Naivának, hogy annyira csinosan azér' nem kell. Öltöznek, Pokahontasz seggmosós mozdulata akár trademark is lehetne, és jelentem, megvan Niki első évados zsinórtangája is, Naiva seggén feszül éppen. Műanyag kis táskával érkezik le a nappaliba, nincs rá magyarázat.

Juan hozza a második csillogósat, Broki olvas, új faszi jön, elvisz magával három luvnyát randira menten. Melák el is csattan, Műanyag, faszomér' kell kiöltözni, mint Szaros Pista Krisztus nevenapján? Téged fog elsőként választani, bazdmeg. Hiper aszongya, lemossa a sminket, Noémi viszont nagyon izgatott lesz és full kurvás pózban beáll, hátha viszik kifelé. ÚjPéter ilyenkor igazán faszán érezheti magát. A faszik teljesen kivannak, amit viccel lepleznek, Noéminek pl. azt javasolja valamelyik, hogy koszolja össze az arcát és fingja tele a szobát mihamarabb.

Nnna, megvan az újember, tribal varrás a hátán, félcentis haj, baltával faragott arcél, a hotelátlagnál egy fokkal értelmesebb tekintet, de vinnyogó hang, afféle magyar Hasselhoffként szalad a tengerparton a kisfilmjében. Üzletvezető vállalkozó az építőiparból, akinek emellett van ideje a testét gyúrni, olyan szálkás, a gyufagyár sírva könyörög a receptért. Tamásnak hívják, és nem erőszakos csajozós, bizalom kell neki. Izgult, amikor bejött, pedig ő nem is látta azt a mozdulatot, amivel Műanyag levette a fejéről a napgépet, Melák fiam, szarban vagy. Lekezel mindenkivel, ÚjPéter elsőre megállapítja, hogy nem agysebész, gondolom látja benne a rokonlelket. Tamás választ, elsőnek Műanyagot, Melákot ki is veri a víz. Viszi Hipert és Naivát is, Noémi és Alexa pedig legszívesebben egy kondérban főzné Tamást 600 fokon. Melák szerint lehetetlen, hogy Pokahontaszt valaki ne vigye randira.

Ríkó magába zuhan, és még nem is tudja, hogy Tamás ugyanazt a titkos küldetést kapta, mint ő. Na, a három nő rászabadul a kisvárosra, soppingolás lesz, amitől Műanyag beleélvez a bugyiba, Tamás már kapott egy jó pontot. Hipernek szemből rettentő szar lába van, csak mondom, az meg különösen vicces, ahogy egyik kezét a csípőjén nyugtatva jár, nyugtasson meg valaki, hogy ez szerkesztői utasítás volt és nem ennyire ostoba ez a nő. Mi alapján válogattál, kérdezi Műanyag Tamástól, ez sem rossz kérdés, na. Először fagyiznak, Pokahontasz valami karamellás cuccot kér, mer' az nincs otthon, néha meglepően szimpatikus ez a nő. Attól azért titkon félek valahol, hogy a felső ajka ott ragad a jégkrémen. Hiper kényszeres röhögéssel kompenzál, nem tom milyen drogot tol, de szerintem nem kap eleget.

Otthon az újfiút tárgyalják ki a többiek, jó arc, mondja Ríkó és Melák is, Melák megjegyzi, hogy csak azt nem tudja, hogy Műanyag milyen hűséges. Muhaha. ÚjPéter aggódik, mert neki Ríkó kell, na nem úgy, hanem stratégiai partnernek. Műanyagék valami csarahás butikban vesznek ékszereket, Hiper és Pokahontasz láthatóan szimpatizál a faszival, Naiva viszont leszarja, neki Broki vagy kis broki kéne. Tamás vett öt szív alakú nyalókát is, ezek szerint volt annyi esze (vagy szóltak neki), hogy a két sértett nőnek is vigyen. Otthon ÚjPéter összeszedi minden emlékét az általános iskolai matekról és kiszámolja, hogy két pasi alszik a szingliben, bele is izzad rendesen. Kulabá szerint le kell tisztázni a szerepeket előre, és akkor nincs gáz. Tapasztalt sittes lehet a faszi. Alexa szerint Tamás bejön a nőknek, mármint a fazonja.

Tamásék a piacra is elmennek, és esznek valami háziasat, közben kiderül, hogy a faszi állandóan sportol. Műanyag úgy issza a szavait, mintha legalábbis valami proteinshake lenne, már elnézést. Naiva szerint Tamás sokat pofázik, kérdezi is a csajokat a párjáról, mindenki biztonságban van? Ja. Na, ezt sem itt kell megbeszélni, állapítja meg a hobbikertész, de a permanens kérdőjelre fazonírozott szemöldökű Műanyag felé azért elereszt egy tétova kérdést, miszerint van-e itt olyan nő, aki egy jobb, megbízhatóbb párért cserélne? Műanyag hárít, Naiva kifejezetten ellenséges, Hiper szerint Tamás Műanyag álompasija. Otthon lubickolás folyik és kesergés, Noémi kicsit sértve érzi magát, hogy nem vitték ki. A randikommandó kalapot vesz, a csajom szerint mindenkinek pont olyan kerül a fejére, ami jól áll neki, és tényleg. Műanyag érezte a pluszt Tamás felől.

Naiva a hotelbe visszaérve körbenyalja Brokit, Műanyag a vásárfiát mutogatja Meláknak, és mondja, hogy bármit megkaphatott volna. Miért nem autót kértél, baszki, kérdi Kulabá, ez jó volt. Tamás veszi a poént, nem volt elég jó, azért. Hiper a szobába rángatja Kulabát, nehogy összefosson valamit ugye, és elkezdi a szarkavarást, Műanyag bugyija nedves lett a randi végére, Meláknak vigyáznia kell. Tamás rafkós, ha Kulabá nincs észnél, itt nagy gáz lesz, teszi hozzá, nagy spíler ez a nő, közben éjjelente meg Elemzővel készíti elő a Bosszuljuk meg Fáttert hadműveletet. A nappaliban Tamás ismerkedik, egészen jól megoldja, bár túl dominánsnak tűnik, ami ÚjPéternek nem szimpatikus. Közjáték: Broki és Naiva szárazbasz. Tamást körbeviszik, mint a véres kardot, meg is szeppen egy kicsit, mert erős párokat lát mindenütt. A végállomás a szingliszoba, itt fogsz aludni Ríkóval. Tamás lefő, mint a kávé, na ne.

Este Juan levelet és egy tál gyümölcsöt hoz, a feladat, hogy egymás testéről leegyék a cuccot, egyszerre ketten, magyaráz a levél, mármint egy testről egy másik. Tamás kezd, bekötött szemmel fog zabálni valakiről banánt. Azt a fülledt erotikus feladatot, bazdmeg. Ja, az nem volt kimondva, hogy faszi csak nőről ehet, csak mondom. Műanyag kijelenti, hogy az ő csöcséről senki nem eszik semmit, Noémi már alig várja, hogy elkezdődjön a buli, Ríkó viszont be akar baszni előtte. Hiper sípolva tiltakozik, én nem szeretem, ha idegenek érnek hozzám, faszom. A szponzorvirág ma este is Műanyag fejire került, erre valaki adjon már magyarázatot, könyörgöm. Mármint arra a kibaszott virágra. Tamás kihúzza ÚjPétert, a többiek irányítják, szőrös mellkasról nyalja le a banánt, naccerű. Ez most így fog menni egy ideig, a legérdekesebb momentum a súlyos elvonási tüneteket mutató Hiper túlkompenzálása a háttérben, illetve a banánt majszoló Műanyag. A legjobban Broki jár, akinek Naiváról kell lezabálnia a cuccot. Na jó, egy galériát mutatunk.

A feladat után megjön a maci is, és megzabálja a maradék gyümölcsöt, valamit beleiszik a piába is, messze a legfaszább karakter a Hotelben eddig. ÚjPéter próbált barátkozni vele Alexa szobájába menet, de nem jött össze, később Elemző láttán volt kénytelen menekülni szerencsétlen, mi lenne, ha Műanyag rettentőú szemöldökét látná? Még a végén szívrohamot kap, vigyázni kéne rá. Melák Műanyagot kérdezgeti, hogy mi van Tamással, nyugi, semmi. ÚjPéter megint keményre itta magát és Alexa ágyában kezd elszunnyadni, mellette ott van Noémi is, aki szól neki, hogy ne itt aludjon, mert bünti lesz. Ebből szóváltás lesz, aminek az a vége, hogy Noémi megkérdi Alexát, vajon jó ötlet lenne-e lerúgni ÚjPéter fejét. Erre a faszi bepipul, velem te így nem beszélsz, bazdmeg, nagyon lyány vagy még ahhoz, hogy beszóljál, ribanc. Noémi ettől kiakad, pedig sem a faszszopás, sem a szlovákság nem hangzik el.

Elemző és Hiper a nappaliban elemez, Elemző úgy véli, kicsit túlparázza a dolgokat. ÚjPéter a sötétben elnézést kér Noémitől, szent a béke. Alexa Tamásnak panaszkodik, egyedül vagyok, nem barátkoznak vele, leszarnak, jajistenem. A kamerába majdnem bőg, ki vagyok közösítve. Tamás lecsap a lehetőségre, jó, akkor mi lesz, ha melléd állok, és összefogunk? Újak vagyunk mindketten, miért ne sikerülne? Tamás aszongya, őszinte, na, majd kiderül.

Címkék: éden hotel
471 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blurdiamond 2012.03.27. 19:34:37

Mikor jön már vissza Csíraaaaa? Tudom-tudom, hogy nem most (minél később, annál nagyobbat üt), de mikoooooor? Már úgy várom :D

BraviaBoy 2012.03.27. 19:47:34

Remélem Broki végre ürít egy rendeset, mert lassan szétdurran! Illetve várom, hogy Enricoról kiderüljön, hogy meleg, mint a konvektor és rámozdul Pít bácsiraE Az lenne az igazi fordulat! :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 19:48:40

@blurdiamond: jövő héten, na:D Aztán lehet, h tévedtem:)

@BraviaBoy: ki mondta, h ezt eddig nem tette meg?:D

blurdiamond 2012.03.27. 19:50:52

@BraviaBoy: a skandináv verzióban mintha lehetnének egynemű párok... :P

beacska 2012.03.27. 19:52:21

@blurdiamond: jaaa, betettem a dán (vagy svéd? asszem dán)nyolcat a másik fórumra (egy rövid vidit), abban egy transzi is volt...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 19:55:32

@blurdiamond: ha pasi vagy, tudnod kellene, h megy:P

@beacska: dánt, de már a C:c-n is kint van:P

kemény keleti kommentelő 2012.03.27. 20:03:29

Államfő két ellel.
Hová kerültem?

busifa 2012.03.27. 20:22:18

Toljuk a posztot! :)
Valami faszi jön ma, nem?
Ha igen, akkor egyet közülük kaktusszal basznak ki?

BlueDog 2012.03.27. 20:24:05

Tudja valaki a tegnapi extrában felhangzó AC/DC szám címét?

LoveMy 2012.03.27. 20:30:15

@BraviaBoy:
Broki tegnap esti zárómosolya elárulta, hogy megtörtént már a dolog!

@blurdiamond:
Tuti a jövő héten (vagy utána?) libben be a Csíra, mert most egy hím fog kiesni!

LoveMy 2012.03.27. 20:33:04

@busifa:
Állítólag három csajjal megy randira az egyik új...talán N'Rico, ha rámozdulnak védettséget kap, vagy vissza sem jön?
Vagy ugyanez az eset a kopasszal?

2012.03.27. 20:46:42

Edina kieshetne már.

LoveMy 2012.03.27. 20:55:09

@szerivan:
Én nem szeretném... :(
Szerintem ő a legszimpibb csaj!

BraviaBoy 2012.03.27. 20:55:56

@LoveMy: @Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Na jó, de akkor tolhatnának valami hárdkór gyömöszt is, nemcsak ilyen sóhajtozunksejtelmesen és vigyorgunk a kamerába pettinget.
Egyébként a travi fordulat zseniál, láttam a dán vidit!

Már csak arra várok, hogy egyszer T69 is elővegye a pisztolyát! :)))

2012.03.27. 20:56:52

@LoveMy: Unalmas, nyávogós, nem taktikázik csak becopja magát a döntőbe. Nem szórakoztató.

LoveMy 2012.03.27. 21:03:17

@szerivan:
Én pont az ellenkezőjét látom benne :)

viragoskertecske23 2012.03.27. 21:05:44

@blurdiamond: Na ja, én már tegnap drukkoltam hogy hátha a börönd a Kiráé, és amikor kinyitják és megnézik a cuccokat akkor döbbennek meg hogy hiszen tudjuk ki az...de nem igy volt.
Én is várom már vissza :)

busifa 2012.03.27. 21:06:07

@szerivan: én is unom már Edinkát! :)

blurdiamond 2012.03.27. 21:07:39

@viragoskertecske23: amúgy tényleg így lett volna logikus. különben mi értelme volt az két agyhalottat odaküldeni és feltúratni szerencsétlen tanár bácsi bőröndjét?

ő-szinte 2012.03.27. 21:16:47

@szerivan: szivembol szoltal!:-DDDDDDD

ő-szinte 2012.03.27. 21:17:45

@szerivan: a baj, hogy meg azt sem:-DDDDDDDDDDDDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 21:22:32

@blurdiamond: azt nem, h hím vagy-e:)

@ő-szinte: @szerivan: kivételesen egyet kell, h értsek:P

@BraviaBoy: szerintem is:)

inmemancsi 2012.03.27. 21:23:37

pittit rakják ki, vagy muzsikot

ő-szinte 2012.03.27. 21:24:43

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ne mar...:-DDDDDD

Te, mi van veled?:-O:-DDDDDDDDD

Ditti82 2012.03.27. 21:25:31

Noémi miért van így beöltözve?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 21:26:07

@blurdiamond: akkor nem értheted:P

@ő-szinte: beteg vagyok, biztosan:)

Milyen volt Éva rucija? Lemaradtam róla....

ő-szinte 2012.03.27. 21:27:23

Bedeco akarom mondani Enrico miert kapott ilyen egyszeru feladatot?:-O

Ditti82 2012.03.27. 21:28:37

@inmemancsi: Vagy mindkettőt.

Na még egy Tomi és még egy 30+.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.27. 21:28:51

Egy: ez az élő kibeszélő homokozó remek ötlet volt

Kettő: Máté nehogy úgy járjon, mint Oki.....

Na, még egy Tamás. Remek. A kopirnyó vízimentő.

IllaryBlasi 2012.03.27. 21:28:52

Jónak tűnik ez a Tom!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 21:29:32

Miért mondja PÍT a 3.-ra, h nem agysebész? Pont ő....

Ditti82 2012.03.27. 21:29:57

A 3 legjobban kinézőt vitte.

mocskosmacska 2012.03.27. 21:30:12

Meláknak nagyon gúvad a szeme.

busifa 2012.03.27. 21:30:33

@Ditti82: hiába öltözött, otthonhagyták ! :)

Ditti82 2012.03.27. 21:30:58

Ugyanaz a küldetése a két újfiúnak? :O

mocskosmacska 2012.03.27. 21:31:00

Akkor az a fiú fog menni, aki kevesebb pontszámot kap a csajoktól?

Ditti82 2012.03.27. 21:33:05

@busifa: Nem akkor, még előtte. :D Hosszú nadrág, két hosszú ujjú felső...

Beanka 2012.03.27. 21:33:23

Ez az Aniko annyira termeszetes, mint egy kancso. hogy lehet igy csipore tett kezzel setalni???

f.fredericks 2012.03.27. 21:34:14

Ijjj, Rico érzi a vesztét.

Tamás szimpatikus.

Ditti82 2012.03.27. 21:34:48

Köszöntek!!!!! :D

Ditti82 2012.03.27. 21:35:37

@f.fredericks: Ő vitt lányt randizni? Mert ez így nem fair... :(

genevieve 2012.03.27. 21:35:43

pasi ért a csajok nyelvén:-)

tryclops 2012.03.27. 21:36:12

Jó estét, jó szurkolást!

busifa 2012.03.27. 21:36:13

Pít nagyon komoly társát veszìtheti el Rico személyében! :) FB+!!!

f.fredericks 2012.03.27. 21:36:28

Mennek ki a boltból: Ciao! (az egy másik ország)

Erre a boltos: Adios! :)

mocskosmacska 2012.03.27. 21:36:40

Nem tudom, hogy anikó mit beszél az etikettről, amikor ő egy olyan nő, aki a lakótársa kuláját ellenőrzi.

Ditti82 2012.03.27. 21:36:58

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: A Viasatnak. ;) Amúgy tényleg egy úriember a többihez képest. :D

IllaryBlasi 2012.03.27. 21:36:59

Hű, Pítnek partner Enrico????? Tényleg jó kis páros lennének!
Engem a világból ki lehetne űzni egy "shoppingolással" a 40 fokban!

f.fredericks 2012.03.27. 21:37:28

@Ditti82: hát nem, ez igaz, a szerkik azt szeretnék, hogy Tamás maradjon. :P

Ditti82 2012.03.27. 21:38:55

@f.fredericks: Niki hajlik a cserére és Anikó is. Egyszerre szabadítanának meg minket Muzsiktól és Meláktól. Kész főnyeremény. :D

Beanka 2012.03.27. 21:39:51

"Sportolsz?"-aaaa, nem bazzzzeg,csak meg a haja is szalkas. Edina is elvagta magat...

IllaryBlasi 2012.03.27. 21:41:11

Nikinek nagyon bejön!!!!!

mocskosmacska 2012.03.27. 21:41:13

Stabil párok? Krisztián-niki? noémi-újpéter? tomi-anikó? levente-alexa? Ezek stabilak?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 21:41:57

@Beanka: lehet így születni, tudod, a genetika -by tavalyi dzseni:D

@inmemancsi: igen, meg családi vállalkozás, stb, építőipar,aha......, ráadásul külföldre.......

IllaryBlasi 2012.03.27. 21:42:25

Nem akarom Melákot elveszíteni!!!:D

inmemancsi 2012.03.27. 21:42:54

csak szerintem iszonyú ronda ez a niki?:))

tryclops 2012.03.27. 21:42:58

@Ditti82: Melákot ne, ő az egyik legszórakoztatóbb a villában. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 21:43:28

Kiírhatnák, h mikor jön a képernyőre Krissz, nem néznék oda addig, így meg mindig megijedek....

busifa 2012.03.27. 21:44:18

Melák gyomra görcsben volt végig!
Gondolom a szemgolyója is!! :)

genevieve 2012.03.27. 21:44:54

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: igy senki nem születik, ezért keményen meg kell dolgozni:-)

IllaryBlasi 2012.03.27. 21:46:50

@inmemancsi: Az egyik legnagyobb misztérium számomra a Niki féle szemöldök??!!!??? Miért? Kinek???

wondorog 2012.03.27. 21:46:50

Melák és Kulabá maradhatnak, ők viszik a showt egyelőre, Tamás szimpatikus, Pete repülhet nyugodtan Ricóval együtt.

inmemancsi 2012.03.27. 21:47:13

@dr. péhádé tryclops tryclopsius: hát szerintem ezt a küklopszot pelenkázni még műagynak is nehéz lehet, megértem ha cserélne, ez a csávó tuti nem fogja összehányni a szobát

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 21:48:18

@genevieve: én még hiszek a mesékben, na:D

@IllaryBlasi: neki talán:D Szp az, valakinek:D Látod, kiválasztották, nála jobb a másik két lány is, szerintem.

ZuzuPetals 2012.03.27. 21:49:32

LMző essen ki vagy a Muzsikula.
Melák vicces, még ilyen szemjátékot életemben nem láttam, maradhat. :)

mocskosmacska 2012.03.27. 21:50:33

Melák és noémi álljanak össze. Kurva szórakoztató páros lennének.

f.fredericks 2012.03.27. 21:50:39

Közbe rájöttem. Ezek beküldték Niki "szponzorát".

wondorog 2012.03.27. 21:50:49

@ZuzuPetals: Elemzőről teljesen el is feledkeztem, ő is repülhet.

mocskosmacska 2012.03.27. 21:51:28

Máté és edina kieshetne. Egyszerre mind a kettő.

genevieve 2012.03.27. 21:51:53

kiváncsi vagyok a többieknek vettek-e valamit?:-)

ZuzuPetals 2012.03.27. 21:52:31

@mocskosmacska: Á, Melák agyvérzést fog kapni mikor Niki lecseréli, kiesik a szeme és meghal.

ZuzuPetals 2012.03.27. 21:52:59

@mocskosmacska: Hát ezt támogatom. Dögunalom mindkettő.

dennis rodman 2012.03.27. 21:55:01

pár óra és honvágya van...

ZuzuPetals 2012.03.27. 21:55:34

@dennis rodman: mert agya nincs neki.Hát hon(???)vágya van.

inmemancsi 2012.03.27. 21:55:39

ez a mátéedike folyik már

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 21:56:26

@Beanka: ilyenkor igyekszem hallgatni:P

@busifa: ki jó ott?:D Nem érdemelnek semmit:P

Cathcart_ezredes 2012.03.27. 21:57:43

Na Melák az étkezési kultúráját elnézve biztos kiharapja valamelyik csaj veséjét... Amúgy vajon hány flotta papagájt mészároltak le Edina fülbevalói kedvéért?

inmemancsi 2012.03.27. 21:58:02

az anikónál meg nyomhatnának egy drogtesztet

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.03.27. 21:58:40

Jé, Anikó sípol! Ilyet máskor is szokott?

Veder1 2012.03.27. 21:59:08

"Kiesik a szeme és meghal." :DDDDDDD

Ditti82 2012.03.27. 21:59:38

Nívós játék. :D

dennis rodman 2012.03.27. 22:00:19

Ismét nagyon kreatív játék, a " mások" kegyeiért..

BraviaBoy 2012.03.27. 22:00:49

Mondtam én, hogy BUZIZSÚR lesz!! :DD

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.27. 22:01:14

ez a Süni nagyobb mint a Melák. NIki teste atom és a szeme is szép...

LoveMy 2012.03.27. 22:01:18

Ezek a 15 perces reklámok a legjobbak!!!
://

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.27. 22:01:36

agyhalotték nem jutnak el addig, h ha hasra fekszenek, akkor a hátukat végigpakolják a gyümikkel és kevésbé ciki???

LoveMy 2012.03.27. 22:04:31

@Papucs Orrán Pamutbojt:
nem lehet, mert kidurran a Niki implantja :)

GL-581 g 2012.03.27. 22:04:40

Én azt a jelenetet várom, amikor Pít és Noémi Amerikából jöttemet játszik... remélem, őt már nem vágják ki. :D

kovácspéterke 2012.03.27. 22:04:49

Szimpi ez az új csávó, tud beszélni :D, hanky meg unalmas ezzel az irányítgatással.

genevieve 2012.03.27. 22:06:50

@Papucs Orrán Pamutbojt: hogyne...a pasiknál tabu a fenék:-))

mocskosmacska 2012.03.27. 22:07:05

Ennek a játéknak a kitalálásért hány fős kreatív team ült össze?

wondorog 2012.03.27. 22:09:53

ez olyan, mint a jégkockás az 1. szériában

IllaryBlasi 2012.03.27. 22:12:07

Na, szegény Edinanyuka!

Vadkörte82 2012.03.27. 22:13:13

unalmas, ennyire nem történt semmi egész nap???

Ditti82 2012.03.27. 22:14:22

Jaaaaaaaj, maci. :)

inmemancsi 2012.03.27. 22:16:15

@Vadkörte82: és ezt még extrába is lenyomják

mocskosmacska 2012.03.27. 22:16:38

Noémi nem érti, hogy újpéternek mi a baja.

dennis rodman 2012.03.27. 22:17:05

na már csak a nemzetiség kell hozzá

Ditti82 2012.03.27. 22:17:06

Leribancozta? Kizárni!

tryclops 2012.03.27. 22:17:11

Na szép. ezen a héten mindenki a saját sírját ássa?

wondorog 2012.03.27. 22:17:19

Na SZFK-ból sima ribanc lett fejlődés :D

f.fredericks 2012.03.27. 22:17:25

Pít is mondhatná, hogy idősebb, mint Szlovákia. :D

Veder1 2012.03.27. 22:17:26

Noémit már megint leribancozták, hát mit nem kap ez a szegény "lyány"

mocskosmacska 2012.03.27. 22:17:30

Nem igaz, hogy senki nem veszi észre az éjszakai anikó-levi konferenciákat.

busifa 2012.03.27. 22:18:13

@Ditti82: csak FSZK -ért jár kizárás!! :)

mocskosmacska 2012.03.27. 22:18:14

A lerúgom a fejét, az mióta a szépen megmondtam kategória?

Ditti82 2012.03.27. 22:18:20

Ááááá, ez így nem jó...

inmemancsi 2012.03.27. 22:18:59

ez az elemző és az elemzés... mint a smitti és a doktori..

mocskosmacska 2012.03.27. 22:20:00

Tomi rájött, hogy ki az esélye a bentmaradásra. Kicsit barátkozik alexával és megvan a stabil párja.

inmemancsi 2012.03.27. 22:20:21

hát az alexa és a természete..

dennis rodman 2012.03.27. 22:21:13

hát az észrevétlen randi után ráugrott az ágyra!!

mocskosmacska 2012.03.27. 22:21:25

@inmemancsi: Szerintem nincsen rossz természete (anikóhoz és noémihez képest egy angyal), csak éppen merevebb egy kicsit a többieknél.

inmemancsi 2012.03.27. 22:21:50

horváth évinek cserélni kellene a műanyagot, ez már lóg

ő-szinte 2012.03.27. 22:23:22

HE-nak nem artott volna egy melllllytarto...

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.27. 22:26:04

"noémi honnan tudod, hogy nekem nincs védettségem?" eszes az uj srác

busifa 2012.03.27. 22:26:15

@ő-szinte: biztos azt gondolta hogy tartják azok magukat is! :)

ő-szinte 2012.03.27. 22:28:06

Pitnek teccik Bedeko:-DDDDD
Bar kicsit feminin neki, bruhahahahahah

ő-szinte 2012.03.27. 22:29:15

@busifa: elegge haragudhat a sztajliszt:-DDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 22:29:37

Elgondolkodtam: 34 éves kigyúrt pasiknak vajh' miért nincs nej, nő, stb?????

beacska 2012.03.27. 22:30:11

mivel 5 lány és 7 fiú van bent, mindenki egyszer evett és egyszer feküdt, nem nagy csoda, hogy fiú-fiú párosok jöttek létre. MATEMATIKA!

genevieve 2012.03.27. 22:31:34

tik...baromfiudvar van bent?:)

dennis rodman 2012.03.27. 22:32:06

@beacska: hát azért ez még csak számtan..

BraviaBoy 2012.03.27. 22:32:44

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk:
Ez már az én fejembe is szöget ütött! De talán azért, mert alapfeltétel a jelentkezésnél? :)

busifa 2012.03.27. 22:32:46

Noémi randizott már eleget, hol???

BraviaBoy 2012.03.27. 22:33:45

Noémi hatalmas vicce! :))

beacska 2012.03.27. 22:34:00

@dennis rodman: nem mondhatnám. a számtan nekem az 5+7, de kombinatorika a "ha a zsákban 5 piros és 7 kék golyó van bent, hányszor kell kivennem 2 golyót, hogy BIZTOSAN...." kezdetű feladat ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 22:34:10

@BraviaBoy: én ezt tudom, h alapfeltétel, de valamiért csak szinglik, te:D Vajon ki a hibás:D

medium001 2012.03.27. 22:34:16

ti értitek ezt a viccet?:DDD

dennis rodman 2012.03.27. 22:34:22

volt a parton Brokival pl

f.fredericks 2012.03.27. 22:34:48

hé! Ez a levél nem volt a Viasatos adásban. :o

szgy 2012.03.27. 22:34:53

Chuch Norrisnak üstház volt a járókája, ez nagyon jó :-)))

dennis rodman 2012.03.27. 22:36:02

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ebben a formában nem igaz, itt a Neten volt cikk, hogy a Fatert másfél éves kapcsolata várta.( helyes lánynak tűnt a képen)

genevieve 2012.03.27. 22:36:13

na ez a gitározás...pffff...

csabi ezerszer jobb nála:)

ő-szinte 2012.03.27. 22:36:20

Ezek utan, csak szlovakul kommentelek, mert ugy viccesebb noemi szerint... LOL
Es TIK ?

beacska 2012.03.27. 22:36:26

én nem tudom nézni az extrát :(((...majd holnap, ha Szepi felteszi...

tryclops 2012.03.27. 22:36:29

Jajj neeee, Tamás ess ki, nagyon gyorsan!! Ez fáj!

puszAnat 2012.03.27. 22:36:30

Úramisten Kulabá dalrafakadt,naon hamis!!!!

f.fredericks 2012.03.27. 22:36:48

@medium001: nem, de akkor ezek szerint nem vagyok egyedül.

genevieve 2012.03.27. 22:37:42

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: mindenkivel előfordulhat, hogy éppen szingli marad egy időre...

ő-szinte 2012.03.27. 22:37:50

@busifa: hol,hol? A barban, ahil porgott a rudon, te!:-DDDDDD

wondorog 2012.03.27. 22:37:51

SZFK-t durva lehet élőben viccet hallgatni :D
Valószínűleg ezt akarta kihozni: Sok ember hord Superman-pizsamát. Superman Chuck Norris-pizsamát hord.

viragoskertecske23 2012.03.27. 22:38:00

Benne volt ez a dal a műsorban, s annyira muszály volt megosszam veletek :D

www.youtube.com/watch?v=X100qe-TnpQ&ob=av2e

f.fredericks 2012.03.27. 22:38:19

A vádli az mi? :D

:D:D:D

busifa 2012.03.27. 22:38:43

Noémi: a vádli az mi?

puszAnat 2012.03.27. 22:39:02

melák sztriptíz ÁÁÁÁÁ

wondorog 2012.03.27. 22:39:10

Melák chippandale Istenem ments meg...

tryclops 2012.03.27. 22:39:20

Wazze, Melák sztriptízel. :)

tryclops 2012.03.27. 22:39:57

és hogy villog a szeme...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 22:40:01

@dennis rodman: de tavaly feltétel volt, nem?

@genevieve: persze, de szerintem, nagyobb az aránya, h az ilyen agyongyúrt csávók egyedül vannak abban a korban, miért?:O

BraviaBoy 2012.03.27. 22:40:01

Melák viszi a pálmát valóban a csippendél sóval!!

Kb. olyan mint amikor egy darab fa próbál erotikus lenni! :))

busifa 2012.03.27. 22:40:26

@genevieve: csabika mindenkinél jobb, tudjuk! :-)

busifa 2012.03.27. 22:41:25

@ő-szinte: jaaaaaaa! nem esett le! :)

beacska 2012.03.27. 22:42:31

@BraviaBoy: éééés, Niki ébren van még? van értelme sztrippelnie? vagy már bevette az altatóját? vagy most ÚjTomi miatt halasztja ;)

f.fredericks 2012.03.27. 22:42:42

Máté lopott egy virágot. :)

BraviaBoy 2012.03.27. 22:43:06

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk:
A megoldás egyszerű: képtelenek megmaradni egyetlen nő mellett az ilyen agyongyúrt pasik...
Vagy váltogatják őket, mint az ágyneműt, vagy melegek lesznek! :)

genevieve 2012.03.27. 22:43:14

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: szerintem nincs agyon gyúrva...kifejezetten szálkás...és 34 éves kor az még nem nagypapa kor:-)

wondorog 2012.03.27. 22:43:29

Bele is boríthatják a földet Alexa bőröndjébe :)

f.fredericks 2012.03.27. 22:43:40

@beacska: Niki randizik az újTomival. Az ottmaradók kaptak feladatot, hogy kedveskedjenek az otthon maradó két lánynak.

Ezért volt Melák csippendél.

beacska 2012.03.27. 22:45:04

@f.fredericks: jaaa, köszi!!! azt hittem, az éjszakai bulin volt.

BraviaBoy 2012.03.27. 22:45:05

@beacska: Noéminek és Alexának sztrippelt, Műanyag a képben sem volt most....

ő-szinte 2012.03.27. 22:45:06

Ez most komoly???:-OOOO
Mate verset mond???
Tenyleg egyik amulatbol a masikba...
Ehhehehehehehehehheehehehe

wondorog 2012.03.27. 22:45:24

Na úgy látszik a gyümölcszabálás kimarad.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 22:45:26

Most miért csinálják ezt a marhaságot?????????

@BraviaBoy: erre gondoltam, de miért? Mi vár még? Nincs helyes, kigyúrt pasi, akinek én kellek?:D:D:D

@genevieve: ezen nem veszünk össze. Szerintem, ez már túmáccs:D

dennis rodman 2012.03.27. 22:46:23

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hát be vannak tárazva a cikkek és aki kiesik mindjárt előveszik az arra a játékosra vonatkozót..

BraviaBoy 2012.03.27. 22:46:28

Na jó éjt mindenkinek! :) Ezek után nekem meglesz!

Hurri Kán 2012.03.27. 22:46:29

Könyörgök valaki adjon egy puszit Noémi vádlijára. :DDD

busifa 2012.03.27. 22:47:38

@ő-szinte: MINK nem, én speciel csak csehül tudok! :)

beacska 2012.03.27. 22:48:01

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: te csak ne panaszkodj, ott van az embered a szomszéd szobában, mindjárt felnyomlak nála ;)

BraviaBoy 2012.03.27. 22:48:33

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk:
Biztos van, de nem akarhatsz ledobott ágynemű lenni, ugye? :))

Veder1 2012.03.27. 22:48:42

Ha kigyúrt nő vagy biztos találsz :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 22:49:43

@genevieve: 25:D

@beacska: esetleg másik városban:D (képes lennél, a közös múltunk után?????)

@dennis rodman: én ezt értem, de mégsem, hol itt a szabély akkor?:D

beacska 2012.03.27. 22:49:50

@busifa: :) a fiam éppen csehül búcsúzkodik itt a fülem mellett a barátnőjétől :)))

GL-581 g 2012.03.27. 22:51:20

'Elesett a jérce' noémiül: buk tik.

Hehe... book tick.

JOKKA21 2012.03.27. 22:51:33

Alexát dugnám, nem értem miért nem hajt rá egy kan sem, nem rossz picsa.Pít forma volt, hogy leribancozta a tótot, őt nem akarjátok kizáratni fogadok, mert nem szlovák ribancot mondott, csak ribancot.:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 22:51:42

@BraviaBoy: ööööö, én az első és az utolsó akarok lenni, úgy is van?:D

@Vödör: így nehéz lesz akkor:P

JOKKA21 2012.03.27. 22:52:55

@beacska: Azt hittem fiatal csaj vagy, már barátnős fiad van?:)

beacska 2012.03.27. 22:53:09

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: másik városban??? most értetlenkedek kicsit, bevallom...

JOKKA21 2012.03.27. 22:53:37

Alexát, Anikót és Edinát dugnám, ha bent lennék ez a 3 suna lenne a csajom egyszerre.:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 22:53:57

@JOKKA21: látom, mégis maradsz nálam:P

@genevieve: nem vagyok szőke, svéd:D

beacska 2012.03.27. 22:54:17

@JOKKA21: bizony, bizony...mellétrafáltál, sajnálom, ha csalódást okoztam....

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 22:56:04

@beacska: írtam a másikba:P

Nézőpont kérdése ugye, lehet, h egy egész világ van köztünk:D

JOKKA21 2012.03.27. 22:57:51

@beacska: Nem okoztál, szeretem a milfeket is és jó a csizmád így is.:)

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Nem cseréllek le, itt Te vagy a párom, veled viszem végig a hogyvoltos kommenteket.:D

beacska 2012.03.27. 23:00:13

@JOKKA21: akkor jó, megnyugodtam ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 23:01:59

@JOKKA21: köszönöm, megtisztelő:D Remélem, kigyúrt állat vagy:P:P:P

@beacska: de könnyű téged megnyugtatni:P

beacska 2012.03.27. 23:03:10

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hiszékenységgel próbálom túlélni a viszontagságokat ;)

JOKKA21 2012.03.27. 23:03:42

@ő-szinte: ?

@beacska: Téged kéne beküldeni ebben a csizmában az édenbe és Dorotit a piros cipőben, nem ilyen műanyag bulákat meg tót sunát, akinél Pákó is jobban tud magyarul.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.27. 23:04:20

@beacska: akkor most megnyugtatlak, megyek aludni:D

Jó éjszakát! (írtam a másikba-holnap folytköv)

JOKKA21 2012.03.27. 23:04:44

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Nem vagyok kigyúrt, csak állat.Én meg azt remélem, hogy a piros cipőd formás lábakon van és tartozik hozzá egy jó fenék, szép arc és nagy mellek.:)

GL-581 g 2012.03.27. 23:05:22

Azt hiszem, megjött az új Don.

ő-szinte 2012.03.27. 23:06:22

@JOKKA21: csak azon nevettem, hogy korban mekkorat tevedtel:-)

beacska 2012.03.27. 23:06:24

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: én is megyek hamarosan, cakát!

@JOKKA21:egyébként pénteken gondoltam Ladyre és rád, amikor elővettem a tavaszi piros cipellőmet...olyan jó volt ismét hordani!!!

beacska 2012.03.27. 23:08:48

@GL-581 g:azon filóztam, hogy ez szerkesztői fogás lehetett, hogy először belökik az agyhalottakat, aztán szépen adagolják a normális pasikat, a csajok meg majd bepisilnek az örömtől :)))

Jozeph Pelikahn 2012.03.27. 23:11:28

ma bejött Éden Tojógalamb :-)

GL-581 g 2012.03.27. 23:11:36

@ő-szinte: Tom. Nem a fekalofil, hanem a friss hús. :)

JOKKA21 2012.03.27. 23:14:40

Ez az Enrico szépfiú C.Ronaldo hasonmás bejön a nőknek?Gyúros kopasz(Tomi) és a metroszex szépfiú(Enrico) fajta kanok jók a nőknek.

@beacska: Muti.:)

@ő-szinte: Azt hittem velem egykorú, mint Doroti.:)

GL-581 g 2012.03.27. 23:15:35

@beacska: Mi is erre jutottunk Pamutbojttal. Most lassan töltik a keménymagot. Pit és Tomi eddig, meg talán Niki és Hiper...

ő-szinte 2012.03.27. 23:18:58

@JOKKA21: hat azert nevettem, mert azt hitted, hogy sokkal fiatalabb:-)
Bar sztem te sem 20 vagy;-)

JOKKA21 2012.03.27. 23:19:45

@ő-szinte: Nem 20 vagyok, hanem 26.:) Téged 50 körülinek gondollak.:)

2012.03.27. 23:22:05

Mexikó magyar gyarmat? Miért fizetett forinttal a cukiban?

ő-szinte 2012.03.27. 23:23:44

@JOKKA21: ehhhehehehehehehe
De ezen nem lepodom meg:-DDDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2012.03.27. 23:24:29

@szerivan: Az nem forint volt szerintem, hanem peso.Ha forint volt, akkor az ombre biztos vissza adta a viasatnak és ők rendezték a számlát.:D Vagy a mexikói forma elvitte egy western unionba és beváltotta pesora jó magyar forintot.:D

ő-szinte 2012.03.27. 23:25:10

@szerivan: kerlek szepen, szlovakul kommentelj, mert ugy viccesebb!

ő-szinte 2012.03.27. 23:27:25

@szerivan: mar pont keresni akartalak, de gondoltam lefoglal a csalad iranyitasa.

ő-szinte 2012.03.27. 23:28:34

@JOKKA21: En idosebb vagyok mint Szlovakia!

ő-szinte 2012.03.27. 23:32:59

@szerivan: te vagy Haluka?:-O minden kivansagot teljesitesz?:-DDDDDDDD

vernal 2012.03.27. 23:36:30

Olyan büszke vagyok, hogy a tegnapi "dán" kommentemből post lett :)

Mi lenne ha párválasztó előtt 2 órával beállítana Csíra védettséggel? Amúgy szimpatikus az új gyerek.

playoff szakáll 2012.03.27. 23:39:33

Az új gyerek igazi SZUPERMÁN!!!

Húzza a gatyáját a másikra. Versenyeznek, ki húzza a gatyát... Ha versenyeznek, gatyát húz a másik.

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 00:01:16

Ha valaki beszól Bukovának(Noémi) akkor büntetésből végig kell hallgatnia a vicceit :-). Máté is hogy beszólt neki a riportban: "Noémi valószínűleg a felét sem értette a versnek".

Melák meg 20cm-ről beszél a kamerába. Ijesztő!

Ez az új srác (KopaszTom) máris szimpibb mint LMZŐ. Lesz itt még meglepi a kiválasztáson, lehet hogy Kulabá repül.

Dick Francis 2012.03.28. 00:05:11

Mekkora kuss volt Noémi vicc mesélése után :DDDD

Fehér pamacs gusztáv 2012.03.28. 00:12:42

Miért gondolja mindenki, hogy az Alexa rossz nő?Szerintem jobb mint Noémi..

Fehér pamacs gusztáv 2012.03.28. 00:14:58

Am lehet, hogy ezt már mondta valaki de sztem az lesz, hogy a lányoknak kell majd dönteniük a 2 új között..Azért az a feladatuk, hogy megszerettessék magukat a csajokkal.

GL-581 g 2012.03.28. 00:28:18

@beacska: Ja, és tegyük hozzá, hogy az 1x14-ben még csak az alsógatyalopásnál jártunk. Másnap kapott védettséget Pókmajom, és borult be az ég az éden felett... :D

Úgyhogy van itt még lehetőség, csak ki kell szórni a sok negyedeszűt. Most szerintem Levi/Enrico és Kulabá távozik, aztán hamarosan Melák is.

Rafkóblog 2012.03.28. 00:37:12

Chuck Norris a kaputelefonnal is tud sms-t írni.

mézescsók 2012.03.28. 01:08:14

@f.fredericks: Már csak azért sem lehetsz egyedül, mert figyellek! Az első magas labda és ...

@beacska: Ezek félig informáltak Téged itten! Az új Tomi három lányt vihetett randira, aki a benti öt közül a legszimpatikusabb volt neki. Ők voltak Edina, Niki és Hiper. Az otthon maradt két nőnek kellett a pasiknak műsort adni. Műanyag ezért nem volt a képben.
Nekem különben bejön az új pasi. És még értelmesnek az látszik.

@ő-szinte: És ráadásul Dsida Jenő verset! És milyen romantikusat! Én legfeljebb Petőfit néztem ki belőle. A feladatra készülve egyébként Edina sminktáskájában turkált, de megrettenhetett, mert gyorsan visszadobta a rúzst, vagy valami ahhoz hasonlót. Szóval először mást akarhatott, de aztán választotta a könnyebb megoldást.

Hosszú ideje tűnődöm, miért áll minden férfi kezében olyan szerencsétlenül egy női apróság? És miért képesek rácsodálkozni olyan dolgokra is (szájfény, alapozó vagy szempilla spirál - bármi), amit naponta látnak, tudják a használat okát, célját, de ha a kezükbe kerül, hát nagyon bután néznek. f.fredericks pedig ne jöjjön azzal, hogy egysíkú a baráti köröm, ha egy árva meleg sincs köztük!

Kolombusz 2012.03.28. 01:31:56

Egyébként Noémi egyre kevésbé idegesít, sőt szinte kezd szimpatikus lenni.

Kolombusz 2012.03.28. 01:47:37

Levente viszont olyan, mintha ott se lenne.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.03.28. 07:05:04

Azért az oly vicces amikor a remek taktikai érzékkel "megáldott" Kulabá állandóan lyukra fut. Figyeljetek már- mondom a tuti stílusban- első randin kizárt hogy taktikai megbeszélés lenne. 5 perc múlva kaja közben ÚjTamás már kérdezgeti hogy kinek milyen stabil a kapcsolata és otthagyná e valamelyik csaj a párját :)
Ez a csávó annyira toplúzer hogy hihetetlen, csak nem tudom honnan az a fene nagy önbizalom.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.03.28. 07:07:50

Egyébként nem tudom miért mondják hogy a másik srác Céronaldóra hasonlít.....egyáltalán nem hasonlít rá. Egy vonás nem sok annyi hasonlóság nincs közöttük.

2012.03.28. 08:05:18

A Kardántengely helyett javasolhatom a Féktuskó nicket? (a tegnapelőtti teljesítményért elsősorban, most egész visszafogott volt)

Morcz 2012.03.28. 08:16:12

Sixx köszönöm a mait is, irtó jókat röhögtem. :)
"A feladat után megjön a maci is, és megzabálja a maradék gyümölcsöt, valamit beleiszik a piába is, messze a legfaszább karakter a Hotelben eddig."

Ezzel teljes mértékben egyetértek. :D

Hiper egyre idegesítőbba rángógörcsös nyüzsgésével, viszont Niki egyre szimpatikusabb.

Nem tudom hányan vagytok így vele, de remélem kulabá meg meg málészáj (így neveztük el itthon Rikót) repülnek a francba, de úgy tűnik Tetkóstomi érkezésével LMZő is veszélybe került, ha kiesne az mekkora pofáraesés lenne Hipernek. :D

beacska 2012.03.28. 08:35:48

@Morcz: szerintem első körben ÚjDani megy, ÚjTomi marad, aztán Levente hazavágja Tamást....vaaaagy ÚjTomi Krisztiánt. attól függ, kap-e védettséget ÚjTomi, vagy megelégednek annyival, hogy ő marad, a másik megy. örüljön...

beacska 2012.03.28. 08:36:56

Mivel TÉNY (hisz írta az újság ;) ), hogy a tévé 10-15 kg pluszt ad, jesszusom, Anikó milyen gebe lehet a valóságban????

f.fredericks 2012.03.28. 09:04:35

@Fehér pamacs gusztáv: szerintem jobb csaj Alexa, csak nagyon háttérben van. Mondjuk én totál nem bírom FSZK-t, így jelentős előnnyel indul minden csaj ellene.

@mézescsók: akkor ezek után, csak laposan adogatok. Amúgy nem egysíkú, csak hiányos a színskála, ha rózsaszín nincs benne.

Nem értettem tegnap a Viasat műsor szerkesztését, a gyümievős esti program szerintem mehetett volna az Extrába, és a medencés viccmesélős és maradék csajnak ajándékadós eksön pedig a simába.

jo.e 2012.03.28. 09:08:33

Azé' az vicces, h. beküldenek 2 faszit, h. kedveltessék meg magukat a csajokkal és az 1ikkel kiküldik őket "shoppingolni". Nem ezt hívják handicap -nek? (de, hogy mindjárt válaszoljak is: nem ezt Enrico szopatásának hívják :))

gumibogyo07 2012.03.28. 09:13:28

Zseniális a blog, imádom :D
Ja és Kulabá tényleg muzsikus :)

www.youtube.com/watch?v=GTzW_7e7gOs

Héttörpe (törölt) 2012.03.28. 09:20:57

Ez a Cozumel-szigeti ormányosmedve nagyon ott van a szeren. Meg kellene csinálni az Éden hotel animal változatát is. Szereplők:
fiúk:
-Amazóniai bűzösborz (Kulabá)
-Cozumel-szigeti ormányosmedve (Broki)
-Házi patkány (LMZő)
-Észak-amerikai kúszósül (Enrico)
-Mexikói szelindekdenevér (Tamás)
-Farksodró (Melák)

lányok:
-Erdei vattafarkúnyúl (Naiva)
-Rőt vérszopó denevér (Noémi)
-Ocelot (Műanyag)
-Amerikai változékonymókus (Hiper)
-Pettyes paka (Alexa)

/forrás: Mexikó emlősei, wikipedia/

pilar ternera 2012.03.28. 09:21:37

@jo.e: már eleve az szopatás, hogy ezt a Tomit kapta ellenfélnek! mekkora dilemma a csajoknak!!! vajon kit választanak, jajistenem! :D
mondjuk azért megnéztem volna, hogy Rico mit kezd a 3 csajjal.... vicc!

nyílegyenes labirintus 2012.03.28. 09:25:08

ÚjTamás és CRonaldo sorsát a csajok fogják eldönteni? Az maradhat amelyiket jobban kedvelik vagy mi a tököm alapján választanak? Elvesztettem a fonálT valahol...
Viszont ez az ÚjTomi tűnik az első épkézláb faszinak a zédenben, egyelőre ő a legkevésbé defektes, az asszony szerint jó pasi, róla még ő is lezabálta volna a gyümölcsöket... :)

pilar ternera 2012.03.28. 09:31:00

@nyílegyenes labirintus: igen, nayon úgy néz ki, hogy szavazás lesz, ki maradjon. erre írtam fentebb, hogy mekkora dilemma! :-)
egyébként egyetértek, asszonnyal is, egyelőre a legkomolyabb pasi bent és végre nem középsős ovis korú...

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.28. 09:39:03

Ez az uj srác még sokra fogja vinni. csak remélem nem melákot baszarintyja ki mert ő még nézhető.
A Kicsi Rigó (rico) viszont mehetne, mert egy tejfelesszájú, zavarodott kölyök... és még va nképe benyögni, hogy 3 nőt csinált meg szilveszterkor:D mondjuk lehet, de azok olyanok is.
Illetve azt sem tudja, hogy ilyennel sosem dicsekszünk egy NŐNEK bazd, mert rögtön elveszti a bizalmát... na mind1. Noémi félemetesen Bu
ta= maradhat!

Eruka 2012.03.28. 09:41:04

lehet, hogy ez már tegnap/ma elhangzott:
mi a túrósért "küldetés" a 2 újfiú küldetése??? azt mondják nekik: "kedveljenek a lányok, különben kiestek!"... ez nem egyértelmű?? ha valaki új beköltözik, akkor meg kell kedveltetnie magát az ellenkező nem képviselőivel, különben kiesik...!
WTF??? valaki tud erre értelmes magyarázatot adni? :)))
előre is köszi! :)))

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 09:41:22

@Héttörpe: Jól kigyűjtötted, gratula!

Szerintem először Rikó megy haza, ÚjTomi marad, talán védettséggel. A Niki-Melák, Pít-Noémová és Broki-Naiva párosok maradnak csütörtökön (ha Melák addig el nem rontja), ÚjTomi beáll Alexához, Muzsikus Hiperhez és LMZ is Hiperhez, így Kulabá röpül. Mondjuk ehhez Kulabát kell előreküldeni, azután Újtomit és végül LMZ-t robbantani.

pilar ternera 2012.03.28. 09:46:35

@Pácsó Ármándó: ha ma nem történik semmi extra, akkor én is erre a verzióra szavazok. :-)

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 09:48:39

@Pilar Ternera: Akkor Te (is) tündöklő elmével rendelkezel :-)

mézescsók 2012.03.28. 09:48:41

Sixxnek mondom, hogy szerintem Naiva nem volt ellenséges az új játékossal.Azt nem mondom, hogy bejön neki - vajon mikor esik le neki, hogy ráfázhat, ha csak egy emberre építi az édenlétet? -, de az egyetlen volt, akinek eszébe jutott, hogy a srácnak is kell kapnia valamit (skorpiós karkötő!), még akkor is, ha egy kertmagazinnak jobban örült volna. A férfiak jobban viselik a vásárlás viszontagságait, ha Ők is kapnak valamit. A kajáldában normálisan kérdezgette arról, hogy kicsoda is Ő, mivel foglalkozik, mig a másik két luvnya jószerivel csak vihorászott.Lehet, hogy csak udvarias gesztus volt, lehet, hogy csak fel akarta mérni, mint potenciális ellenfelet, még az is előfordulhat, hogy azt a trükköt alkalmazta, hogy ha nem tudsz mit kezdeni a sráccal, akkor beszéltesd magáról, mert ez az esetek 95 %-ában bejön. Mindenesetre jól csinálta.
Arra meg, hogy mivégre a virág - sosem fogunk rájönni.

@beacska: Mondtam én, hogy botsáska!

@f.fredericks: Körülnézek, hátha találok valami árnyaltabbat, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kevés ismerősöm nemi identitása érdekel.
Tegnap meg igazad volt, a magas labdákat le kell ütni. Azért vannak.

És most nekiállok megváltani a világot!

Bar Kochba 2012.03.28. 09:50:01

Morricone Volt egyszer egy vadnyugat zenéje, amikor Tamás és Melák kóstolgatja egymást... na az tetszett!

Tamás: "családi vállalkozó vagyok, építőipar, szállítmányozás, külföld, ez-az" - nagyon Maffiának hangzik...

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 09:52:53

@Bar Kochba: Ez a srác Nikinek lett küldve szerintem.

pilar ternera 2012.03.28. 09:57:29

@Pácsó Ármándó: lehet, de Hiper is rárepült volna, neki is bejött, csak látta, hogy nem ő a nyerő, így letett róla.
Pít is be van szarva rendesen, mert már most ekézi Tomit, pedig 5 mondatot nem beszélt még vele...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.03.28. 10:02:40

Edina randiruhája lehetett volna átlátszóbb is.

pilar ternera 2012.03.28. 10:04:18

@MolnarErik: gördíts a fotókra, láthatsz mindent! nem sok titokzatosság marad itt nekik...:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.28. 10:18:50

Az extrában volt, hogy ugye a két pártában maradt lányt a fiúknak kellett felvidítani produkciókkal...

Annál a résznél hangosan felsírtam, mikor jött elemző,hogy vádli és talpmasszázst csinál, és Noémi megkérdezte Alexától, mi az a vádli...

Kedves Noéminagyi, az isten szerelmére, maga hogy tanította meg az unokáját a magyarra?
Azt ismeri,hogy análszűz, de a vádli szót meg nem?
Prájszlessz!

Az új hapsi meg a hangja olyan szinten ütik egymást, hogy az már fáj.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.28. 10:21:21

@beacska: nincs az annyi. 5 kiló körül van.

a minap Szabó Zsófi edzett a teremben, ahova járok és pont előtte nap volt valami műsorban.
nos, akkora különbség nem volt a tévé és a realitás között.

pilar ternera 2012.03.28. 10:27:40

elég sok emberhez volt szerencsém a tv-ben láthatóak közül. általában mindenki alacsonyabb és vékonyabb a valóságban...
kinél, mennyi, de azért 5-10 kilónyi a különbség kb. de Anikónál a már az 5 kiló is súlyos (?!?) differenciának számít...

beacska 2012.03.28. 10:36:20

@Alfonzina: jaaa, mondjuk én az öcsémen láttam plusz 10-et, de ő pasiból van...biztos viszonylagos a dolog. 80 kilóhoz 10 jön, 50-hez csak 5 ;)

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.03.28. 10:36:58

Az jutott eszembe, hogy:
Ha valakit szlovák ribancoznak, azért kizárás jár.
Ha valakit simán ribancoznak, azért nem.
Tehát az a baj, ha valaki szlovák. De ez miért baj?

pilar ternera 2012.03.28. 10:39:29

@Yooha: azért az nem csak szlovák ribancozás volt, hanem szlovák f...pó qrvázás...
de ezen már túl vagyunk asszem...

beacska 2012.03.28. 10:41:19

@Yooha: nekem meg az jutott eszembe, hogy miért mindig Noémit ribancozzák le...?

pilar ternera 2012.03.28. 10:43:41

@beacska: hát, talán mert nem egy szolid, úrihölgy...

beacska 2012.03.28. 10:46:03

@Pilar Ternera: hogy mindig ő keveredik kabátlopás ügybe (fejcsóva)

f.fredericks 2012.03.28. 10:46:19

@beacska: nem zörög a haraszt...

amúgy nekem meg az jutott eszembe, hogy a tavalyi szezon szereplői sokkal bevállalósabbak voltak. Pedig az ember azt hinné, hogy egy második szériában kiforrottabb karakterek lesznek, de itt az egyik utálja ha idegenek hozzáérnek, a másik nem b*szik kamera előtt, de könyörgöm, ezt vállalták, nem a piaristákhoz jelentkeztek, mikor castingra mentek. Gondolom ott lehazudták a csillagokat is az égről, itt meg megy a feszengés.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 10:46:25

@gumibogyo07: Az... De jobban jártunk volna, ha az énekesük jelentkezik..
Itt egy kis szösszenet, egy nem is olyan rossz szám tőlük.. Na de nem a gitár miatt :D

www.youtube.com/watch?v=oWHqrWwRsFU&feature=related

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.28. 10:47:01

noémi simán kurva. ki fog derülni, csak várjatok.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 10:48:17

@beacska: Tegnap én is ezen gondolkodtam el.. Milyen érdekes, hogy csak Noéminek vannak ilyen "konfliktjai" bent.. Először Niki ostoba ribancozta le, aztán Péter emlékezetes szlovákozása, most Pít agya pattant el... Intereszting.. :P

beacska 2012.03.28. 10:51:10

@eric: hát az, hogy kurva, az biztosan nem, mert nem hinném, hogy pénzt fog kérni a dugásért, hacsak nem számít annak a műsorért kialkudott összeg...de egyenlőre még nem is dugott..úgyhogy ez egy könnyelmű kijelentés volt

beacska 2012.03.28. 10:52:51

@Papucs Orrán Pamutbojt: jajj, szia Pamutbojt! akartam kérdezni gliesét, csak azóta nem volt itt, hogy hol értekeztek ti az ÉH-ról nélkülünk? ;)))

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.28. 10:53:26

@beacska: átfogalmazom. a sajtoban fog megjelenni, hogy örömlány volt szlovákiában.

beacska 2012.03.28. 10:55:46

@eric: jaaa, a sajtóhírekből gyököt szoktam vonni...meg amúgy sem izgat...mondjuk nem lepődnék meg, mindig kell betenni egy ordast is (lsd. Szandra)

igenapu · http://gorogmendemondak.blog.hu 2012.03.28. 10:59:15

Noémiről nehéz elhinnem, hogy nem táncol suli mellett és nem balettra gondolok :)

Krisztián helyett meg a szemei beszélnek, amit mond, azt úgyse lehet érteni, de ahogy a szemeit meresztgeti...brutális :D (persze a szemöldök és orrlyuk mozgatás mellett)

És tényleg kár, hogy az extrában volt csak a két otthon maradt csaj kárpótlása, igazán jól sikerült pedig :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.28. 11:00:39

@beacska: nem tudom. más celebekkel is összefutottam már itt-ott, de a tévéhez képest én akkora drasztikus eltérést nem láttam.

kovácspéterke 2012.03.28. 11:02:12

Nekem tetszika virág a hajba.

kovácspéterke 2012.03.28. 11:03:44

@beacska: mert mndig mindenkinek beszól, kurva idegesítő, és utána nem is érti mi van.

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 11:04:35

@igenapu: Kíváncsi voltam, hogy Broki a végén mit talál ki, egész meglepett. Viszont azt a cserepes virágot kár volt odarángatni, lehet, hogy abból kapott Alexa homokot :-)

Itt a szerda, Meláknak ideje lenne megint alaposan bekarmolni, hogy előjöjjön a Nikivel az "érzelmi szál"! (Mit szál --> érzelmi lánc!)

pilar ternera 2012.03.28. 11:07:27

eszembe jutott egy szereposztás a "miért tartjuk ribancnak Noémit?" felvetésre.
ha kosztümös filmet kéne csinálni ebből a nőanyagból, akkor a következő lenne:
Niki- királyné
Anikó- intrikus udvarhölgy, aki vmi nemes úrral szövetkezik a királyné ellen
Edina- galamblelkű, hűséges udvarhölgy/öltöztetőnő
Alexa- unalmas szolgálólány
NOÉMI- könnyűvérű szolgálólány, akinek mindig tiszta széna a haja és csapzott a ruhája, a lovászfiúnak meg ki van gombolva a slicce

...hát ezért. ;)

Dick Francis 2012.03.28. 11:11:49

Szerintem a két új ember nem feltétlenül egymás ellen dolgozik. Mert az nem állt a levélben, hogy amelyik szimpatikusabb lesz, az maradhat. Érdekes lenne, ha a párválasztó ceremóniáig bent tartanák mind a 7 srácot.

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 11:13:50

@Pilar Ternera: Anikó telitalálat!

Edina - apáca aki prütykölni akar a ministráns fiúval

pilar ternera 2012.03.28. 11:16:07

@Pácsó Ármándó: ok, átírhatom...:-) de csak az udvarra koncentráltam, nem az egész egyházmegyére! :-D

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 11:18:57

@beacska: Szia! :)) Tudod kinyomtattuk ainternetet, oszt azon :D

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 11:20:42

@Pilar Ternera: Isten ments, hogy átírd! A Noémis is jó lett.

A fiúkat hogy jellemeznéd?

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.28. 11:23:19

@Pilar Ternera: zseniális:D
de nálam alexa egy falusi kislány akibe beleszeret a királyfi

pilar ternera 2012.03.28. 11:26:26

@eric: áááá, olyan tényleg csak a mesében van! szolgálólány, parasztlány tökmindegy, de élete végéig robotol, nincs királyfi és az unokáinak is az osztályelnyomásról mesél majd. :)

beacska 2012.03.28. 11:27:34

@Papucs Orrán Pamutbojt: micsináltatokamivel??? és hooool???

ginny03 2012.03.28. 11:30:22

@Fehér pamacs gusztáv: és lehet ennek is az lesz a vége, hogy akit nem választanak az kap védettséget :))) mekkora lenne az megint?! :D

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.28. 11:30:50

@Pilar Ternera: továbbgondolva:
ha kosztümös filmet kéne csinálni ebből a nőanyagból, akkor a következő lenne:
Niki- királyné
Anikó- intrikus udvarhölgy, aki vmi nemes úrral szövetkezik a királyné ellen
Edina- galamblelkű, hűséges udvarhölgy/öltöztetőnő
Alexa- uncsi, falusi parasztlány, akinek szépségébe beleesik valaki a király holdudvarából
Noémi- könnyűvérű szolgálólány, akinek mindig tiszta széna a haja és csapzott a ruhája, és a lovászfiú tolja

ha a pasikból:
Éden1 Ádám- Király

Máté - a király okosabbik fia
Enrico - a király butábbik fia
Krisztián: a király távollétében a királynét ostromló, nagyképű, nárcisztikus, ostobenkó lovag.
Muzsikus Tamás - a király itthon maradt szarkavaró tanácsosa
Pít: Boldrik szintű butácska, de jószívű szolga.
Új Tamás: Szőke Herceg

pilar ternera 2012.03.28. 11:35:52

@Pácsó Ármándó: a fiúk nehezebbek, mert nincs egy igazi vezéralak.
de 1-2 tippem azért van.

Muzsikus: identitászavaros testvér, aki szerint neki van a trónon a helye (ld. Vasálarcos), de nemsoká száműzik

Melák: udvari bolond/félőrült szolga, aki szintén azt hiszi, hogy neki kéne uralkodnia

Levente: udvari, külsős szolga: lovak, kutyák etetése, pucolása

Pít: intrikus, csendes kancellár, meglapul, aztán hátulról döf

Ríkó: öltöztetőfiú, kis piperkőc, mikor gyerekkorában lelepleződött mássága seprűvel agyba-főbe verte az anyja

Máté: titkos, alvóügynök, akit senki nem tud hova tenni, de az udvari bálokon rendszeresen kanosra issza magát és az öltöztetőnőkre nyomul

ginny03 2012.03.28. 11:35:59

@beacska: lehet azért ribancozzák Noémit állandóan, mert olyan a tánca, mint aki sztriptízt nyomott le éjszakánként egy pozsonyi night club-ban .... vagy ha nem ezért akkor passz.. :)

pilar ternera 2012.03.28. 11:38:59

@eric: hát igen, pont ez az , hogy kölcsönözni kell a királyt, mert itt nincs... még. ÚjTomi még lehet... meglátjuk. :-)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.28. 11:43:31

nálam levente: eszes, hűséges testőrkapitány

Móka na 2012.03.28. 11:44:20

Hát nekem, csak olvasóként, úgy tűnik, hogy talán az első normálisabb nap volt. Hogy végre történt valami. Várom a csütörtököt és a kavarásokat addig. ...:D. Megyek bekukkantok a másik helyre is :). Vigyázat jövök!!!!

GL-581 g 2012.03.28. 11:44:37

@beacska: Kinyomtattuk magunknak az egész internetet, mert egyszerűbb fellapozni, mint folyton az a macera a gép bekapcsolásával, meg hogy mindig be kelljen szállni az internetbe'. :D

@ginny03: Hatalmasat röhögnék! :D Mondjuk KivarrtTomi megkapná Műanyagot, Meláknak kipottyanna az üvegszeme, közben ott állna szegény Enrico a furulyafrizurájával, és kapna egy jó izmos védettséget.

Lenne ám nagy sürgés-forgás, az összes agyhalott forogna a saját tengelye körül. :D

pilar ternera 2012.03.28. 11:46:13

@eric: eszes? hűséges? miből gondolod? egyelőre csak sodródik Anikóval, láthatóan nem nagyon tudja mi van.... eddig semmit sem csinált, ezért bíztam rá az alja munkát.;)

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 11:47:09

Tamás - Párbajhős trubadúr, aki leszúrja az alkirályt, megörökli annak birtokait és őrült aráját

Krisztián - A Fekete Lovag, akit a király halála után a királynő Első Testőrré fogad, de az megbokrosodik a punc!szagtól

Pít - Fogadós aki többre vágyik egy kikapós cselédnél

Máté - Spicces ministráns fiú, akibe belészeret egy tétova apáca

Levente - Hithű inkvizítor, a halott alkirály távoli rokona, aki visszaszerezné a családi birtokot

Enrikó - Csak látogatóba jött az udvarba, mellékszereplő

Tomi2 - Gazdag kereskedő, bányáiból és függőkertjeiből szerezte vagyonát, ajándékokkal halmoz el mindenki, nemességre áhítozik.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2012.03.28. 11:49:08

@Pilar Ternera: semmit nem csinál jaja... de a testőr is láthatatlan. viszont mikro megszolalt akkor ugy tünt meg volt a magához való esze. hűséges? azt még nemtom, de a záskálódás messze áll tőle ahogy nézem.

beacska 2012.03.28. 11:50:14

@GL-581 g: ja, mondjuk ez igaz, én is ezt szoktam csinálni ;)

de mindezt EGYÜTT? csak nem munka-, v. élettársak vagytok?

GL-581 g 2012.03.28. 11:50:54

Egyébként arra rájött már valaki, hogy mivel is foglalkozik Tomi2?

"Építőiparban vezetek egy vállalkozást" + "fuvarozással foglalkozunk" = sittet szállít? :D

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 11:52:34

@Pilar Ternera: A Muzsikusod, Rikód és Mátéd tetszik!

pilar ternera 2012.03.28. 11:57:54

@Pácsó Ármándó: nekem is a tieid, főleg Tomi2! szerintem meg is kapja azt a nemesi címet majd, lehet, hogy épp a királynétól!

de nálam Muzsikus egyértelműen zavart személyiség, aki nagyon nincs képben. :-D

ginny03 2012.03.28. 11:58:14

@GL-581 g: az lenne csak a tuti móka!! Fetrengenék sírva a röhögéstől!! Jól elővezetted! XDDD
Majd kiderül mi lesz! Ez a verzió már most tetszik! :D

pilar ternera 2012.03.28. 11:59:31

@GL-581 g: néha lát 1-2 elszórt téglát és teherautót az udvaron, ebből összerakta. :D

de láthatóan nem akarta pontosan elmondani...

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 12:08:37

@ginny03: "és lehet ennek is az lesz a vége, hogy akit nem választanak az kap védettséget :)))"

De akit választanak, azzal mi lesz? Ő esik ki? :-)

pilar ternera 2012.03.28. 12:10:51

szerintem nagyon egyszerű szavazás lesz: lányok! ki maradjon?
aki kevés cetlit kap, pakol, megy.

gondolom nem véletlenül volt ugyanaz a küldetésük.

cézé 2012.03.28. 12:12:57

@inmemancsi: Lehet:) Én szerintem viszont csak el van csúfítva. Ha a szája nem lenne feltöltve, és nem lenne a szeme felet az az iszonyú kozmetikus-bűncselekmény, nem volna csúnya nő. A műsor eleje óta azon gondolkodom, hogy ki volt képes elkövetni azt a szemöldököt. Gondolom nem kétfilléres helyekre jár rendbe tetetni a fejét, de könyörgöm, ha eljönne hozzám, én itthon a fürdőszobában a kis csipeszemmel jobban megcsinálnám neki:)

cézé 2012.03.28. 12:22:04

Noémi pedig bunkó volt a lerúgjam-e a fejét megjegyzéssel. Neki kellett volna bocsánatot kérnie.
Elemző barátunk ostoba, hogy csak Hiperrel barátkozik. Felmerült már konkrétan az köztük, hogy le lesz-e cserélve a Muzsik? Mert ha igen, akkor azt 3 mondattal meg lehet beszélni (mondjuk a medence végében, de ha éjjel elkapja őket valaki édeskettesben egyedül, az semennyire nem lesz gyanús). Új Tamás pedig menjen haza, mert még a végén miatta kell elvesztenünk Melákot!!

Edina kérdése: Sportolsz? Anyám...Nem, ő így hízik.

pilar ternera 2012.03.28. 12:26:38

@cézé: előtte Pít azt mondta rá, hogy Zsírsárkány. nem tudom pontosan mit jelent ez, de hogy nem kedvességnek szánta, az tuti.
szerintem már megbeszélték a cserét.
menjen Ríkó és Muzsikus, Újtamás maradjon. na?
még sok kavarás lesz addig, nem biztos, hogy egyenes következmény, hogy ha Újtamás marad, akkor Melák megy...

vécés jóska 2012.03.28. 12:39:32

A zsírsárkány egy egyszerű szleng szó, a zsírból kifejlesztve. Pít már többször is használta, a zsírkutyával egyetemben.
Noémi számomra amúgy a legantipatikusabb és szinte biztos hogy igaza volt megboldogult Pedrónak, hogy egy FSZK.

pilar ternera 2012.03.28. 12:41:48

@vécés jóska: áhhháááá! ma is tanultam valamit! :-) kösz!

Kirako 2012.03.28. 12:45:56

@Eruka: a játék célja nem az, hogy megkedveltesd magad az ellenkező nem képviselőivel. A feladat az, hogy legyen 1, aki téged választ. Elképzelhető, hogy a lányok közösen fognak döntést hozni arról, hogy melyik újfiú kapja a védettséget. Ebben a kontextusban pedig van értelme arról beszélni, hogy minden lánnyal kedveltessék meg magukat, ne csak eggyel.

cézé 2012.03.28. 12:49:37

@Pilar Ternera: Én úgy hallottam, hogy zsírmacskát mondott. Ez a szír kezdetű kifejezés, felénk itt a borsodi végeken az okéval analóg kifejezés, és nekem is úgy rémlik, hogy ilyen összefüggésben használta :)
Rikó megy, ha csak nem ő kapja a védettséget, mert én szinte biztos vagyok benne, hogy az egyik kap. Esetleg még ma a kiszavazás előtt hazaküldik a lányok valamelyik újat. Akinek sikerült magát megkedveltetni.

Eruka 2012.03.28. 12:54:00

@Kirako: jó érv! :) accepted! :)))
köszi!

cézé 2012.03.28. 12:54:50

@cézé: illetve, persze, akinek NEM sikerült :)

vécés jóska 2012.03.28. 12:55:37

@cézé: Zsír! Én is borsodi vagyok, miskolci, akkor ezért vágtam ezt a zsírsárkány dolgot. :)
Bár azt nem értem, hogy egy 35 éves faszi miért használ ilyen szavakat. Azt még megérteném, ha Melák barátunk mondta volna. Pedig Pít a kedvencem.
Rikónak kapufa, ebbe a játékba nem valóak ilyen kis nyámnyila karakterek szerintem.

Eruka 2012.03.28. 12:58:06

@Alfonzina: "Azt ismeri,hogy análszűz, de a vádli szót meg nem?" :DDDDD Zseniális meglátás! könnyeket csaltál a szemembe! :D

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 12:59:29

Éden Hotel
‎[ Ma valaki beépül az Éden Hotel lakóinak életébe, és ha titkos küldetése sikerrel jár, akkor felboríthatja a játékosok terveit. Senki sem az, akinek látszik. ]

mex18 2012.03.28. 13:03:25

Nálam Noémi a menő, mocsok jól táncol, annyira, hogy más csaj hiába szebb, akkor is neki tombolnak a srácok.
Plusz, Chuck Norris os viccek is, még ha nem is ment neki, legalább benne van a humorban.
Szerintem pont az a csaj, akit nem csak dugni jó/kell.
Nekem így jött le, sorry.

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 13:04:48

@Kirako: "A feladat az, hogy legyen 1, aki téged választ."

Viszont 1 nem elég, lásd Csíra Peti kiesése után a levegőben lógott. Ellenpélda Műanyag, aki rögtön tudott váltani Melákra az Ádám-Niki-Melák kezdő szövetségből Ádám távozása után. Ha minél több ellenkező neművel kedvelteted meg magad, annál könnyebben tudsz hirtelen váltani ha muszáj, lásd B terv. Több vasat kell a tűzben tartani szerintem.

cézé 2012.03.28. 13:04:49

@vécés jóska: Én is miskolci vagyok, és számomra úgy tűnik, hogy a kilencvenes évek vége óta nem használják ezt a kifejezést, legalábbis az én korosztályom, ami a Pít korosztálya, szóval igen, meglepő, hogy ő miért preferálja ezt annyira.
Rikóka valóban egy szótlan, nyápic kis gyerek, elképzelem, ahogy fizika órát tart a Szemerében :) (merthogy, ő azt állította, hogy ő azt tanít)

pilar ternera 2012.03.28. 13:05:36

@cézé: zsírsárkány volt, tuti, mert még feliratozták is, de mind1 is, nem tudtam, hogy mit jelent. most már tudom! :-)
de az tényleg gáz, ha egy "értékesítési igazgató" így beszél. biztos úgy gondolja, így tud beolvadni...

mex18 2012.03.28. 13:06:01

Pít nek meg olyan a feje, mintha hátra lenne feszítve a haja copfba :)

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 13:07:07

@Papucs Orrán Pamutbojt: Beépül? Kíra mexikói csaposnak maszkírozva?

ginny03 2012.03.28. 13:11:19

@Pácsó Ármándó: emlékszel az Alexa LMZŐ és Csíra hármasra? Na ezt vizionizáltuk le Ríco Műanyag és Tomi2-re :)

Eruka 2012.03.28. 13:11:33

@ginny03: van ezekben a találgatásokban is valami, bár a táncikáláson kívül más nem utal ribiskedésre...
viszont az tuti, hogy a pasiknak ez az első és utolsó "érvük" a nők ellen.... mindig "ribanc, hülye q..va, ringyó...stb" amit kiokádnak magukból...
szal nem kell még csak kurvásan viselkedni sem ehhez.... :(

beacska 2012.03.28. 13:13:22

@Kirako: @Pácsó Ármándó: az ÉH1 alapján nem elég a társsal jóban lenni, a többiekkel is kell: úgy emlékszem, a Kristóf-Alíz páros azzal előzte meg a Robi-Linda párost, hogy a kiesett játékosok közül több állt mögéjük (melléjük)

tehát a Szandra-Kíra játék stílus vihető, de nyerni nem lehet vele...ill. mégis, hisz tavaly a 2. helyezett páros többet nyert fejenként, mint Alíz...:(((

cézé 2012.03.28. 13:14:28

@Pilar Ternera: Az hagyján, hogy így beszél, de egy értékesítési igazgató mit keres ott?:) Én nem vagyok igazgató, de biztos nem kapnék ennyi fizetett szabadságot. Meg az üzletvezető Tomi. Valószínűleg egy családi két személyes kft-ről lehet szó. Bezzeg a Papó, ők megmondta a frankót, ő kérem ács.

beacska 2012.03.28. 13:19:59

@cézé: Pít az értékesítési igazgató? mert neki szerintem vmi változás állhatott be: vagy összevonatta az egész éves szabijait, vagy összeomlott és az orvos elküldte pihenni, vagy kilépett v. kirúgták. Az alapján, amit az elmúlt 11 hónapról és a VÁLTOZÁSRÓL mondott, vmi ilyesmi miatt nem hiányzik a munkahelyéről...

vécés jóska 2012.03.28. 13:22:06

Hát igen Papóban nekem az volt a kedvencem, hogy ő felvállalta, hogy ács.
Tegnap engem meg Máté lepett meg megint, hogy verset mondott a lányoknak, ráadásul nem is egy Anyám tyúkját.
Ráadásul szinte ő az egyedüli, aki megköszönni, ha levelet hoznak neki.
Szóval ígéretes a srác, de sótlan Edina miatt úgy tűnik, soha nem tudjuk meg mire lenne igazán képes.

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 13:24:07

Papó nem valami snowboard vagy síoktató külföldön?

pilar ternera 2012.03.28. 13:25:53

@cézé: @beacska: igen, erről korábban már beszéltünk, hogy normális melóhelyről nem lehet ide eljönni hülyéskedni 2 hónapra is akár...
sajna arról a monológról lemaradtam, de itt értesültem róla, hogy valami gáz volt vele...
mondjuk egy családi vállalkozás elbírhatja a távollétet, ha van aki helyettesíti, akár 2 hónapig is...

cézé 2012.03.28. 13:26:29

@Pácsó Ármándó: Téli szezonban, amikor az ácsoknak szakmájukban nem sok babér terem, akkor lehet.

cézé 2012.03.28. 13:28:08

@beacska: erről én is lemaradtam. Mindenesetre nekem továbbra is ő a legnormálisabb játékos.

Más. Alexa tegnap elég szánalmas volt, ahogy bizonygatta, hogy őt otthon mindenki szereti. Már csak az kellett volna, hogy hozzátegye, hogy anyukám is megmondta:)

pilar ternera 2012.03.28. 13:28:31

@Pácsó Ármándó: szezonban lehet, hogy az. nyáron meg izzad a kertben és ácsol. :-)

pilar ternera 2012.03.28. 13:29:14

@cézé: ami Alexát illeti: ott a pont! :D

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 13:33:04

@cézé: Tényleg majdnem sírt a riportban.

@Pilar Ternera: Jó a csaja Papónak, biztos sokat "gyalulnak a gyalupadon" :-)

mex18 2012.03.28. 13:39:23

Bocs az offtopic ért, de
Off:
Az a szomorú, hogy a való életben is a Papó félék húzzák a rövidebbet, a kamugépek még köztársaság elnökségig is eljuthatnak.

Off+:
(Meg is érdemeljük ahol tartunk, azé nem jutunk egyről a kettőre soha, mert a magyar genetikailag ilyen.)

pilar ternera 2012.03.28. 13:43:02

@Pácsó Ármándó: honnan tudod milyen a csaja? :-O)
le vagyok maradva! :-((((((((((((

Antoniooo 2012.03.28. 13:43:05

Sziasztok Tomi2-t én inkább Jasonnek hívnám :) / kib@szott Jason Statham /.
Noémit pedig inkább FSZK-nak rövidíteném :) az ugy nem olyan sértő nem ?

vécés jóska 2012.03.28. 13:43:48

@mex18: Teljesen igazad van, de ebben az esetben pont nem igaz, mert Muzsikus nem hiszem, hogy azt nézte, mikor kiejtette Papót, hogy most egy áccsal vagy egy brókerrel basz_szon ki.

pilar ternera 2012.03.28. 13:45:11

azért ne menesszük még a mennybe Papót, túl kevés ideig volt ő bent ahhoz, hogy ennyi jót feltételezzünk róla...
a bemelegítő időszakban könnyű kedvesnek lenni...
nekem sem volt vele bajom, de ki tudja, talán kivillant volna a foga, ha még marad...

gonoszkiralylany 2012.03.28. 13:47:04

a bejátszott Noémi - ÚjTomi párbeszéd alapján, lehet hogy úgy kapja valamelyik új a védettséget, hogy a többiek számára csak a ceremónián fog kiderülni, nem? a lányok mondjuk cetliken szavaznak, és a két fiú csak a riportban tudja meg h melyikük nyert.
ez így izgi lenne :)

pilar ternera 2012.03.28. 13:47:16

@Antoniooo: miért? minden kopasz, és izmos pasi az ő hasonmása? :-O)

mex18 2012.03.28. 13:49:42

@vécés jóska: nem azt nézte, hogy erős ?

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 13:52:12

@Pilar Ternera: dennis rodmann kollága linkelte be tegnap este

www.femina.hu/hazai_sztar/eden_hotel_2/eden_hotel_2_gabor_szerelem

@Antoniooo: A tesóm férje néz ki így arcra, mint Tomi2 :-). Fel is hívtam és mondta, hogy ma egész nap azzal ugratták a kollégái, hogy ki nyer és ő mikor jön össze Nikivel :-)

pilar ternera 2012.03.28. 13:56:29

@Pácsó Ármándó: hát, igen. néz úgy ki, mint bármelyik bent lévő csaj! és alsó hangon is fiatalabb egy tízessel, minek rakoncátlankodott volna bent?
köszi! :-)

fofofo 2012.03.28. 14:03:25

Kár, hogy Edina beleesett Mátéba, és azóta unalmas lett. Pedig nagyon vagányan nyitott, ahogy Meláknak adta a kaktuszát.

Ződibaba 2012.03.28. 14:04:19

Ezt a Muzsikust küldje már haza valaki!!!!!Melák se semmi, de Muzsikos egy fokkal rosszabb, és tahóbb is, ha nekem negyed annyi önbizalmam lenne, mint neki...Nagyon gáz, úgy ahogy van, az egész ember, a halásznadrágjairól nem is beszélve. ILYEN NADRÁG NINCS IS!!!!Ettől a "család" dumától meg rosszul vagyok, és arra gondolok, hogy kivájom én is a bal szememet egy műanyag villával, ha még egyszer elmondja.
Viszont helyesbítenék!!!: Pít nem azt mondja Noéminek a ribancozás előtt, hogy nagyon lyány vagy még, hanem azt, hogy nagyon YOUNG vagy még!!! Néha olyanokat beszól Pít, hogy csak pislogok, bár ne tenné (zsírkutya, zsírsárkány).... :)) Egyébként én is minden reggel várom az írásodat, sokkal jobban szórakoztat, mint maga a műsor :))))

vécés jóska 2012.03.28. 14:07:18

@fofofo: Fordítva szerintem sokkal rosszabb a szitu, Mátéban lenne a legtöbb fantázia, de Edina miatt nagyon ellaposodott. Bár lehet hogy Naívából is lehetett volna egy érdekes karakter, de szerintem ő alapból sótlan.

mex18 2012.03.28. 14:09:07

Nekem Melákban az a röhejes, ahogy rángatja a száját, szemét és szemöldökét :)
Mint aki szalajt :)

cézé 2012.03.28. 14:10:07

Szép jány a papó csaja :)

cézé 2012.03.28. 14:11:46

@Ződibaba: Így igaz. Pl amit Nikivel szemben megenged magának, az se semmi. Tegnap előtt volt, talán, amikor evés közben a száját, mellét ekézte. Niki nagyon kulturáltan viselte, én már lehet nyakoncsaptam volna.

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 14:12:00

@vécés jóska: "szerintem ő alapból sótlan."
Azután a hihetetlen tréfa után amit az újakkal szemben kieszelt ? :-)

pilar ternera 2012.03.28. 14:17:07

Lehet, hogy a Máté-Edina duó uncsi és sótlan viszont nagy biztonságban vannak egymás mellett. Hacsak jól meg nem kavarják a dolgokat a szerkik, mert elunják őket (ami biztosan bekövetkezik), akkor ők végig együtt maradnának...
na, ezt nem fogják hagyni! :)

fofofo 2012.03.28. 14:23:40

@Pilar Ternera: elég, ha jön egy konfliktuskereső ember, aki védettséggel szétrobbantja őket, mint tavaly Pókmajom Zsömiéket. Persze nekik kisebb az esélyük erre, mert ott Ádám ellen ment az egész, Máté-Edina meg kis cukikák, nem zavarnak senkit (kibéve a nézőket)

pilar ternera 2012.03.28. 14:26:57

@fofofo: igen, meglehet, de aki bent marad közülük, az majd jól megbosszulja a másikat, miután telesírta a kispárnáját! :-)
ki merné ezt bevállalni/kockáztatni? ki az a bátor?;)

exilis 2012.03.28. 14:31:16

@fofofo: Engem nem zavar a Máté-Edina páros, aranyosak, értelmesek, ezzel kicsit ki is lógnak a csapatból. Amúgy is a játékmenet az ami izgalmassá teheti a műsort, mert az arra adott reakciók nélkül szerintem mindegyik pár "uncsi"
( engem a melák féle ostobaságok, meg a részeg anyázások nem szórakoztatnak)

fofofo 2012.03.28. 14:37:01

@Pilar Ternera: én bírnám, ha jönne még egy Pókmajom-szerű karakter. Egyébként Muzsikus a legszórakoztatóbb számomra, amikor okoskodik, és azt hiszi, hogy ő az új Don.

f.fredericks 2012.03.28. 14:41:36

Az megvan, amikor visszajöttek a randiról a csajok, Hiper mondta Muzsikusnak, hogy hanyagolja ezt a család dolgot, főleg TetkósTamás előtt?

cézé 2012.03.28. 14:41:52

@fofofo: én meg azt várom, hogy magát PM-et küldjék be. (Csírával :)

f.fredericks 2012.03.28. 14:45:00

@cézé: amúgy ez nekem is eszembe jutott, na akkor lenne sírás-rívás. :P

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 14:45:18

@Pácsó Ármándó: Tudja fene, mindenki Kírát várja minden fórumon erre a kiírásra... Lehet vki réginek kiderül vmi küldetése? :))

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 14:50:01

Az a bajom, h GL-581 kollégával jobb genyaságokat találunk ki, mint amit a szerkik bejátszanak... Felpöröghetne máááááár...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.28. 15:03:58

@mex18: az a baj,hogy nem rossz, ha egy nővel poénkodni lehet és veszi a viccet.
az már inkább gáz, ha rajta nevetnek, nem vele...

beacska 2012.03.28. 15:04:46

@Papucs Orrán Pamutbojt: nnna, EZT kérdeztem délelőtt is: hol lehet olvasni a ti eszmefuttatásaitokat? csatlakoznék, ha lehet...

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 15:05:51

@Papucs Orrán Pamutbojt: Milyen küldetésük lehet a régieknek?

Muzsikus: Minden nap máshová sz@rni

Máté: Farok szellőztetés esténként

Edina: Elcsábítani valakit

Noémi: Beszólásokkal kiejteni valakit

Pít: Minél több zsírral kezdődő szleng kifejezést használni

Krisztián: Arctánc

Levente: Titkos szövetség kötése/ ijesztgetni a macit éjjelente

Anikó: Legalább 12 ideges vihogás/óra

Niki: Nem szabad a vízbe menni/furcsa szemöldök használata minél tovább

Alexa: Felejthetőnek maradni

Á, tökre nem tudom ezt így elképzelni

beacska 2012.03.28. 15:06:52

én nem tartom kizártnak, hogy a szerkik hagyják a Máté-Edina vonalat zavartalanul futni. A játék kimenetele szempontjából érdekes kísérlet, hogy ezzel meddig lehet jutni, lehet-e nyerni. Engem pölö érdekel...

És nagyot lehet vele ütni, amikor Máté 15 millánál eldobja a gömböt ;))) lehet sajnálkozni vadul :)))

vécés jóska 2012.03.28. 15:09:12

@beacska: Mekkora lenne, ha Máté-Edina végig együtt maradna, majd a gömbdobásnál Edina dobná el 20 misinél, utána meg bevallaná, hogy végig taktikázott :)

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 15:12:39

@beacska: Sehol, privátba toljuk :D De ide is ki szoktuk írogatni :)
@Pácsó Ármándó: Nemtom... De sztem Kírát csak jövő7en fogják visszaküldeni, nem most...

beacska 2012.03.28. 15:13:17

@vécés jóska: igen, én is azon filóztam magamban, hogy a 15 misi uncsi...a 20..nnna, az ütne ;))

nekem Máté gyanúsabb. neki már többször bevágták, ahogy szenvtelen arccal mondja, hogy dobná a gömböt sííímán. Lévén, hogy már lement a buli, spoiler gyanús ;)

f.fredericks 2012.03.28. 15:14:24

@beacska: na jó, de ezt simán meg lehet fúrni, azzal, hogy bejön egy védett játékos, és a többiek rábeszélik, hogy álljon be mögéjük. (bár a családból max Hiperből és Nikiből nézem ki, hogy előbb utóbb leesne neki, hogy ez a két ember veszélyes - ahogy nézem még nem esett le senkinek.)

beacska 2012.03.28. 15:14:28

@Papucs Orrán Pamutbojt: néha-néha...hiányollak is titeket :(((
Gliesét főleg, mert ő még ritkábban jön :(((...

pilar ternera 2012.03.28. 15:16:40

@beacska: ha van más érdekes történés, akkor lehet, hogy hagyják, de ha ilyen unalmas marad, akkor valamit kell csinálniuk...
engem nem zavarnak, de egymás nélkül lehet, hogy jobb karakterekké alakulnának

beacska 2012.03.28. 15:17:13

@f.fredericks: ha jól belegondolunk, nem is veszélyesek rájuk: a végére marad 2 pár. Nekik (Niki v. Anikó) csak annyit kell tenni, hogy a kiesett játékosokat maguk mögé édesgetni...bááár, ha nem szimpi az ellenfél páros (mint Linda a Szandra barátság miatt), akkor könnyebb dolguk van győztes párosnak lenni.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 15:17:29

@beacska: néha előjönnek a pinaleső trollok, olyankor nem szívesen jövök fel irkálni, mert csak felbaszom magam a butaságon :D

pilar ternera 2012.03.28. 15:19:01

@Pácsó Ármándó: a küldetés mindig titkos, ezeket meg ők nyíltan csinálják, tehát kizárt, hogy ez lenne a küldetésük! ;)

f.fredericks 2012.03.28. 15:21:12

@beacska: hát én még senkitől sem hallottam, hogy Edina vagy Máté antipatikus lenne nekik. Max Melák neheztelhetne Edinára, de ő meg sztem olyan, mint Guy Pearce a Mementoban, azt se tudja mi volt tegnap.

De majd kiderül, még azért jópár ember meg fog fordulni az Édenben.

Tényleg, előbukkant már az a srác akit anno mondtatok, hogy ott volt az Éden Partis képen és még nem volt a műsorban?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.28. 15:31:57

szerintem Pít barátunk amúgy meleg. figyelem ahogy beszél, és nekem egyértelműen úgy tűnik,hogy valami nem stimmt. vagy biszex, vagy homi.

Mátégyerek meg bizonyos szempontból nagyot nőtt a szememben.
ma, amikor 10 magyar felnőttből 7 igencsak megküzdene a Himnusz szövegével is, egy 25 éves fejből lenyom egy Dsida verset. azért ilyenkor látszik,hogy van még remény.

aztán hátha kinövi az ivást, és a pélómutogatást is egyszer..

gumibogyo07 2012.03.28. 15:34:48

@Papucs Orrán Pamutbojt:
a szám tényleg nem rossz de ez a csúny-színes-mindenféle felső volt rajta az édenbe is .... egy igazi keresztapa és "családfő" nem ilyenbe jár :):):)

pilar ternera 2012.03.28. 15:49:51

az extrában volt a verselés? :-O

pilar ternera 2012.03.28. 16:03:18

@Pácsó Ármándó: nem nézek extrát, ez abaj. :-( most meg nem tudom megnézni, de azért köszi, nagyon kedves tőled! :-) majd otthon bepótolom...

Nevem Earl 2012.03.28. 16:09:53

Hát nem t'om, ezt a részt untam, az első fele csak a shoppingolás volt, a másik meg a gyümölcsös buzulás. Persze ezzel nem a hogyvoltot minősítem.

ő-szinte 2012.03.28. 16:16:34

@f.fredericks: hat Alexa azert mar kifejtette ellenerzeset Naivaval kapcsolatban...:-)

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 16:21:37

Rikó Alexának az asztalnál: Gondolj bele, hogy te lány vagy
:-)

LoveMy 2012.03.28. 16:27:13

@Antoniooo:
ez sértés! Jason Sthatam nyomába nem értem az ÚjTom!

@Ződibaba:
Szerintem legkésőbb csütörtökön haza megy a Muzsik

@Pilar Ternera:
Szerintem Edina-Máté cex vonalába a szerkik nem nyúlnak bele direkt módon, mert csak ők hajlandó erre, más nem!

@totorunnal egyet értek, nekem is nagyon szimpi az Edina-Máté páros, viszont ujjelérésig való öntudatlan ivászat már taszít, főleg ha egy nő: Alexa...gáz!

horee6 2012.03.28. 16:27:55

@Alfonzina: Máté nálam is szintet lépett ezzel a pörformansszal. Nem hiszem, hogy sok 25 éves csak úgy Dsida Jenő verset tudna előhúzni a farzsebéből. Remélem, ha egyáltalán verseny volt, akkor ő nyerte meg. A két masszázs nem egy nagy vasziszdasz, Muzsiktól elvárható, hogy elpengessen valamit, Melák meg azt hiszi, a férfi sztriptíz csak arról szól, hogy a féltengelyt a lányok szájába gyömöszölje.

Amúgy hihetetlenül vicces az ostoba emberek magabiztossága, ami belőle és a Muzsikból árad. Meg Kírából.Ezértsem fog mindegyik hamar távozni.

beacska 2012.03.28. 16:28:20

@f.fredericks: hát sajnos, még nem került elő :(((...most azon gondolkodom, kivel volt egy képen, de nem ugrik be...majd megkérdezem Ladyt is ;)

beacska 2012.03.28. 16:30:11

@Alfonzina: Mátégyerek jogásznak készül. Tehát magyarból felvételizett. Tehát még az is lehet, hogy Vers-, és Prózamondóversenyen jeleskedett annó...már , ha van ma még ilyesmi ;)

horee6 2012.03.28. 16:31:34

Az meg külön vicces, hogy Melák szétsavazta Alexát, mert bekarmolt, előtte meg ő itta magát kétszer is összehányósra. Könyörgöm, ez az ember nem szobatiszta! :DDD

LoveMy 2012.03.28. 16:32:10

@Alfonzina:
Nekem is nagyon tetszett Máté verses előadása, sokkal jobban, mint pl: a Muzsik gitározása!

beacska 2012.03.28. 16:33:19

@Papucs Orrán Pamutbojt: akkor gyere gyakrabban a másikba, ott garantáltan nincsenek trollok ;)))

beacska 2012.03.28. 16:35:12

@LoveMy: jajjj, arról a gitározásról ne is beszéljünk! Úgy jártam vele, mint, amikor VV Csabi pengetett: átugrottam, ne is kelljen hallanom...ezért jó felvételről nézni az ilyesmit, lehet szelektálni ;)))

LoveMy 2012.03.28. 16:35:40

@Alfonzina:
Nekem is nagyon tetszett Máté verses előadása, sokkal jobban, mint pl: a Muzsik gitározása!

☺ágica (törölt) 2012.03.28. 16:36:19

nekem tetszik ÚjTomi. Muzsikust meg már nagyon ütném...

Sixx! Köszi az egészruhás HÉ képet:)

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 16:46:15

@Pilar Ternera: Vigyázz mert a 16 perc környékén Melák 20cm-ről beszél a kamerába

horee6 2012.03.28. 16:46:59

@beacska: szerintem a magyar felvételi csak félig releváns ebből a szempontból. Most 25 éves, tehát 6-7éve felvételizhetett... Én matekból felvételiztem tizeniksz éve, de tuti nem tudnám leírni a Thalesz-tétél bizonyítását. Bár lehet, hogy már erősen hülyülök.

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 16:57:12

@LoveMy: :-)

Az Éden extra végén (amit linkeltem), Niki mosdása és a maci után Anikó a delfines szobában becsukja az ablakot kisbugyi+fölsőben és megy az ágyba ahol közben Levi bent fekszik már betakarva!? Nocsak, nocsak...

beacska 2012.03.28. 17:00:29

@horee6: :)) a bizonyítás nem is kell a felvételihez, elég, ha használod ;)

beacska 2012.03.28. 17:01:41

@Pácsó Ármándó: ezt néztem én is, csak lusta voltam visszapörgetni, hogy ki fekszik az ágyban!!!!

horee6 2012.03.28. 17:12:10

@beacska: kb azóta nem használtam... csak nem matek tanár teccik lenni?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.28. 17:13:45

Szóval, feltételezem, h 2005-ben érettségizett Máté, mint én! Akkor jött be az új érettségi. Felvételi nem volt, csak a pontok. Beszámíttathatta a magyart, vagy a történelmet. Vagy, ha úgy jobb volt, akkor a 11. félévi és 12. év végi jegyeket.

@beacska: nem, nem, azt a csávót megismertem volna:P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.28. 17:15:36

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ja, tehát valós tudás nem kellett, hogy bejusson az egyetemre, mert csak a pontok számítottak.

Vadkörte82 2012.03.28. 17:16:05

@Pácsó Ármándó: megnéztem, tényleg az Elemző van Hiperrel..szerkik elbscták.

LoveMy 2012.03.28. 17:18:30

@beacska:
Most néztem meg az extra végét:
delfines szobában Anikó sötétít tangában, trikóban, az ágyban Levente!
Szerintem ez egy eltévedt jelenet a jövőből, nem? :)
Ez a felállás csak akkor jöhet létre, ha Anikó Leventét választja párnak, és a Mjuzik kiesik! Ez lesz csütörtökön, nem?
;)

LoveMy 2012.03.28. 17:19:35

@Vadkörte82:
nem akartam ilyen konkrét lenni, de szerintem is elb....! :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.28. 17:20:07

@beacska: azt kötve hiszem. ahhoz eléggé slendriánul szavalt, és ilyen artikulációval úgy vágják ki a Kazinczyról, mint a szél.

viszont pont ezért díjazom a verset, mert láthatóan szokott ilyeneket olvasni, ergo érdekli. pláne, ha még kedvence is van.

mex18 2012.03.28. 17:22:28

Meg kéne szelídíteniük azt a kis macifélét :)

yilane 2012.03.28. 17:42:54

Nem láttam az utóbbi adásokat, csak a hogyvoltokat olvastam,úgyhogy eléggé elvesztettem a fonalat az új lakókat illetően: újDani, újTomi, Rico, ők tulajdonképpen hány személy, kettő vagy három? Néztem a karakterhatározót, de az nincs frissítve sajna.

Ha a zsír szlengben okét jelent (ezt mintha már én is hallottam volna), akkor továbbra sem értem, hogy mit jelent a zsírkutya, illetve a zsírsárkány.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 17:59:16

@yilane: olyasmi lehet mint a "zsírkocka"... Gyakorlatilag ugyan úgy az okét fejezzük ki vele, illetve az aki használja, csak nyomatékosítja... Mint az oké, és az oké-zsoké...
Minden ilyentől kiserken a szőr a hátamon és feláll! :P
Miért nem lehet normálisan beszélni, nekem ez magas... Grr...

Pácsó Ármándó 2012.03.28. 18:04:12

@yilane: Újdani és Rico ugyanaz, bár ebben az évadban nincs másik Dani. ÚjTomi a legfrissebb, most van bent 7 fiú és 5 lány

yilane 2012.03.28. 18:09:06

@Papucs Orrán Pamutbojt: Ő gondolom úgy képzeli, hogy normálisan beszél. :)Hány éves ez a Píít? Ránézésre bárhány lehet.

Nekem nincs bajom a normálisan adagolt szlenggel, értem ez alatt, hogy csak annyi szleng legyen egy mondatban, amitől még esélyem van megérteni azt, hogy mit is akar a másik. :)

Ezt a zsírsárkányt én spec. totál nem értettem, illetve gondoltam azt jelenti, hogy Noémi zsíros és házsártos is. Akkor kezdtem el gyanakodni, amikor itt olvastam a zsírkutyáról.

LoveMy 2012.03.28. 18:11:49

@Pácsó Ármándó:
ÚjDani? ezt még nem hallottam N'Rico-ra, de talán még a héten halljuk, aztán...
:)

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 18:15:03

@yilane: 34 éves
edenhotel.hu/2012/03/12/pit-34/

A zsírozáson kívül egyébként én bírom.. Vannak jó észrevételei... Pl a Újtomi csajkiválasztása után is ő kezdett el csak agyalni, h kicsit fura volt, mintha forgatókönyv szerint választotta volna a 3 lányt...

mex18 2012.03.28. 18:18:45

@Papucs Orrán Pamutbojt: elhiszem, hogy nem stimmel a srác, de nekem az tetszett amikor pantomimbe benyomta, hogy terminátor :)

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.28. 18:25:17

@mex18: Én csípem nagyon! Pít, Niki és Hiper nálam eddig jó... Újtomiba reménykedem... A többi mehet ahova akar :DD

yilane 2012.03.28. 18:28:55

@Papucs Orrán Pamutbojt: Köszi a linket, megtaláltam az új szereplőket is.
Különösebb bajom nincs vele, így már értem a young beszólását is.

Tkp. a többi fiút sem utálom: Az újakat nem ismerem, LMZ-t a múlt csütörtöki produkciója alapján eléggé bénának lőttem be, (azóta változhatott), Melák egyedi, Muzsikus annyira tenyérbemászóan hülye, hogy az már gyönyörű, Mátét pedig eléggé bírom.

Müszélia 2012.03.28. 18:55:48

dsida jenő nem is egy nagy költő.

p.o.p. 2012.03.28. 22:35:19

Ha már Guy Pearce-nél tartunk, szerintem ÚjTomi inkább rá hasonlít.
Pít viszont tényleg gyanús a nemi hovatartozását illetően...Meg Ríco is...
süti beállítások módosítása