Hogy volt?

Éden hotel - 2x12

2012. március 23. 07:20 - sixx

Véget ért a harmadik hét is a pokoli édenben, volt fasszopószlovákkurvázás, emberevés reggelire és műnők műtestrészeinek meglehetős mustrálása, Melák megmagyarázta Műanyagnak mérhetetlen magabiztossággal, miért méltóztassék műmellű menyecskéje méretes merevedését másképp mérlegelni, mézzel megkenni, melengetni, megbámulni. De kivel baszik ki ma Alexa?  A T69.2-t a végzet piros ruhás, vajszínű papucsos asszonyának fazonírozták a karbantartók, szervezkedés, alakoskodás egész nap, mondja kicsit rosszalló tekintettel, ma nő megy haza, ez a tuti.

Naiva zsinórtangában zuhanyzik, a csúnyáját nem kellene beszappanozni? Csak kérdem. A reggeli alatt Alexa van terítéken, na, milyen védettnek lenni? Szar, egész éjjel sakkoztam, hogy miafasz legyen, és rájöttem, hogy ez a döntés mostan az egész ittlétemet határozza meg, nahát. Alexa a kamerába Naivát rettentő ügyes és kiszámíthatatlan játákosnak tartja. Na, mutatunk egy képet Csíra pinájáról is, tessék.

A mödanszié mellett tornázó Műanyag Elemzőnek osztja az eszét, és nem, nem lőjük el azt a rendkívül olcsó poént, hogy még a végén nem marad neki elég és nem fog tudni még a budira sem kimenni egyedül, nem. A beilleszkedés egyetlen üdvözítő útja szerinte az, ha Elemző nekilát taktikázni a faszikkal, mert azok csak így fogadják be. Ha elvonul a hégeli embereszményen tanakodni, akkor itten ki lesz vele baszva. Ugrunk Naiva budoárjára, amiben Broki egy Manchester United-mezben teszi tiszteletét, csak azért nem köpök rá a képernyőre, mert volt gyerekszobám. Naiva szerint igencsak Csíra megy majd, nem tudom, honnan az infó, de legyen. Broki tart Alexától, az újnő biztos Liverpool-fan, azér'. Alexa a szingliszobában Csírának aszongya, hogy még nem végeleges a döntése, nyugi.

Juan levelet hoz, kérem szépen seggszépségverseny lesz, mi más, csak nem lehet országvárosozni a paradicsomban. Ettől persze a fiúk élénkülnek fel igazán, Broki kőművesdekoltázsa lassan a segge lyukáig ér, nem akarok soha eljutni odáig, esküszöm. A legjobb segg tulajdonosáról a faszik szavaznak majd. Csíra olvassa fel a dolgot, de nem hagyják, belesikoltoznak meg óóóóóznak, gyökerek. A fellépéshez zene dukál mindenki válassza ki magának, mondja az írás, a zene kardinális kérdés Hipernél és Alexánál, van, amire tudják rázni a seggüket bikiniben, van amire meg nem.

Az epizód eddig legjobb mondata a Playboyban és még ki tudja hány más helyen pucérkodó Műanyag szájából fittyen ki: én nem szeretem mutogatni magam. Nabazdmeg. Pokahontasz ettől rettegett, mármint attól, hogy majd egyszer táncolnia kell zenére. Lesz ennél majd zordabb is, teszi hozzá halkan ÚjPéter, aki egyre szimpatikusabb lesz, Muzsikus persze mellszépségversennyel riogatja Műanyagot, abban jó vagyok, baszki. Broki és Noémi közösen írják át Alexa választott zeneszámát, Melák a háttérből Kacsameséket kér, mármint a zenéjét, ez vicces. A nők öltöüzködnek, Hiper villant egy borotvált pinát, és legalább három bikinialsót is felpróbál, Műanyag valami rettentő fodros-műprémes trimmel ellátott cuccot vesz magára, Alexa meg a földön gyúr seggre kicsit.

 

Melák szerint ez a legfaszább feladat, mert nem kell semmit csinálniuk, csak élvezik a lányok fekenét, vagy a lányok fenekére élveznek, már nem vagyok biztos benne, melyiket mondta, pedig nem mindegy. Ha a dugáshoz is így áll hozzá, komoly partner lehet az ágyban. Na, kezdődik a húspiac, az első versenyző természetesen Hiper, aki, ha jól hallom, az Extreme egyik nótájára vonul be, és tart pucsítós, seggrázós előadást, szöcskelábai közé simán beférne egy kamion. Óvatos taps a jutalma, Broki szerint Hiper segge olyan, amilyet rajzolni sem lehet. Csíra a következő, amint elkezd vonaglani a kisfiú testével, Muzsikusból kirobban a röhögés, joggal. Újpéternek bejön.

Noémi minden mozdulatán érződik a profizmus, még vízzel is leönti magát (de a hátát bazdmeg, ez milyen már), ha ez a nő nem táncol a pozsonyi éjszakában, ugató vadászkutya legyek. Azt éppen nem mondja, hogy basszatok meg, de mutatja, Melákék hangosan üvöltenek a produkcióhoz. Az ismét rákvörös fejű Elemző a kamerába vigyorogva mondja, hogy pont ezt nézte ki Noémiből. Alexa jön, Broki már előre röhög, mert Dopeman Megyünk lopni című nótáját kapta végül, arra meg nehéz szexisen vonaglani.

Nem is megy neki, inkább csak sétál fel s alá, a seggét meg nem a faszik felé, hanem a mödansziénak mutogatja. Naiva egyrészes fürdőruhában jön, és Brokira fókuszálja a műsort, neki tényleg mindegy, nyer-e vagy sem, a faszijának táncolt, és kész. Utoljára Műanyag jön nagy duzzogva, a fejében az olbigát virág, az előadás sótlan és színtelen, a seggét nem rázza, nem pucsítja, Melák előtt vonaglik egy kicsit oszt szevasz. Tényleg nem tud táncolni. A verdikt: Noémi kap egy különdíjat a táncért, a legjobb segg pedig Hiperé. Hiper örül, meg is értem, a falra kitett Az Éden Hotel 2 Legjobb Segge oklevél biztos jól mutat az irodában.

Az ebéd végére Csíra és Noémi marad kettesben, Csíra elmeséli, hogy mit hallgatott ki tegnap az üvöltözős taktikázásból, a te segged sincs biztonságban, Noémi, csak mondom. A mödanszié mellett Alexa rébuszokban beszél, szerinted is izét küldjem? Mert veszélyes. A másikat, mondja Hiper, de az is veszélyes. Ki a faszom az izé? És a másik? Noémi Naivának panaszkodik, ha kiejtenek, akkor állj bosszút. A faszik is taktikáznak, Elemző megindokolja a tegnapi döntést, azért Csírát választottam, mert mogorva, oszt nem fog baszogatni. Igaz, az eszembe sem jutott, mondja, hogy Alexa majd a ceremónián beáll mögém, ezt elbasztam, mint a lovagok a trójai fanyulas témát a Gyaloggaloppban. Noémi ÚjPéternek azt mondja, Alexa nem fogja Csírát kibaszni, mert ezt mondta neki. Hiper Csírának azt mondja, nem örülne, ha ő esne ki, ami hazugság, de mindegy.

Juan hozza az aktuális levelet, Műanyag olvas, ceremónia gyön, tessék emberi külsőt ölteni. S lőn. Melák már nem foglalkozik a ma estével, mert egy lépéssel a játék előtt szeret járni és agyban ott lenni, ez a tötyörgés nem az ő stílusa. Jesus fucken Christ on a popsickle stick. T69.2 a hagyományoknak megfelelően a reggeli jelmezben fogadja a a jónépet, a virág Noémi fejiben figyel, komolyan nem értem az ilyen húzásait a sztájlisztnak. Muzsikus a kamerába nagy agymunkának titulája azt, amit a kiválasztás előtt műveltek, azaz Alexát rábeszélték, hogy álljon Elemző mögé, oszt ez vagy összejön, vagy nem. Sajnos ma sem történik meg az, amit már tavaly is hiányoltam, azaz nem a védett picsa választ elsőnek, pedig az lenne az igazi dráma, na mindegy.

Alexa nem akar a hatalommal visszaélni, mondja, Csíra nem haragszik Pedróra, de a seggébe egy zabszem nem fér be, úgy be van szarva. Elemző, megbántad, higy Alexa kapott védettséget? Meg hát, mert azt hittem, Alexa majd nem állhat be mögém, és így tutira megmentem Csírát. Muzsikus, hogy van a család? Jól, mármint azok, akik az eredetiben is benne voltak. Baszod, te abban nem voltál benne, ezt azért tudod, igaz? T69.2 kérdezget még pár embert, de ezzel ne húzzuk az időt, jöjjön, aminek jönnie kell. Csíra meg Elemző mögé. Naiva Brokoihoz botladozik, Hiper Muzsikus fölére nyomja a puszit, Műanyag meg a fölényes mosollyal ülő Melák mellé áll. Jön Alexa, de csak a reklám után, és persze Elemzőt választja, ezt két napja tudja mindenki, viszont Noémi, az egyetlen igazi agyhalott a társulatban csak most jön rá, hogy nem őtet választották és megkönnyebbülésében pityeregni kezd. Bugos a szoftver, én mondtam.

Csíra sejtette, hogy ez lesz, Elemző mérges Alexára, aki azért baszta ki Csírát, mert ő a legveszélyesebb a hotelben, a többi faszi meg nem szimpatikus neki. Csíra nem búcsúzkodik, csak lelép, szevasz. Kicsit sajnálom, mert vicceseket szólt be néha. Csírának Hiper és Naiva fog hiányozni, meg maga a nyaralás. Este buli, mi más, Elemző megenyhül, de résen van, mint mondja. Alexa a pultnál meg azt mondja neki, hogy azért őt választotta, mert mással nem tudta volna folytatni a játékot - mint ahogy Elemző sem.

Igen ám, de neki ott van Hiper a tarsolyban, az örökmozgó adu ász, meglátjuk, mit hoz a jövő hét. Hoppácsak, Csírát mutatják távozás közben, maga a T69.2 kíséri ki, mi az isten. Hát az, hogy NEM MEGY SEHOVÁ, mert Pedrótól kapott egy retúrjegyet a hotelbe vissza, és ugyan nem most rögtön, de nemsokára visszazavarják a gyökerek közé, gondolom, védettséggel. Valahol sejtettem, hogy a Viasat nem fogja elereszteni az egyik legviccesebb szereplőt, de ez akkor is meglepő húzás, gratula.

Odabent közben felforrósodik a hangulat, Naiva eljut arra a pontra, hogy Brokit szerené már magában tudni, és ezt közli is vele. Muzsikus és Alexa a szingliszobában már a jövőt tervezgetik, jön vagy két faszi, majd te választasz egy olyat, aki tetszik (akivel jó a szex, veti közbe Alexa), oszt kalap, Elemző meg megy a gecibe'. Naiváék a szokásos heavy pettinggel nyitnak, Melák odalent megint hódítóra itta magát, és Műanyagot vegzálja, ne jáccad itten a hülyét hallode, tőccsön fel tégedet a tudat, hogy az enyim vagy. Jézusom. A nappaliban Noémi van terítéken, a faszik szeretnék, ha táncolna egyet, sztriptízeset, jó, ha most beraknak valami zenét, akkor benne vagyok. Perszehogy felcsendül valami diszkósláger, Noémi az asztal tetejére perdül és átmegy kígyótestű asszonyba, de a csöcstartó marad, szoftcore sztriptíz ez csak.

Melák kövekből kirakott szívvel neandervölgyi tempóban jelzi Műanyagnak, hogy ma este dugás lesz, de Pokahontasz ezt másképp gondolja, és nem adja a farát, pedig Melák elég hevesen próbálkozik. A másik szobában Broki először kövekből rak ki szívet Naivának, majd majdnem egymásba csusszannak, amikor Naiva mégis meggondolja magát, csak nem akarok én kúrni, mondja, bocs. Brokinak ez kicsit szarul esik, majd meglátjuk jövő héten, milyen következményekkel jár a fájós here. 

Címkék: éden hotel
899 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ditti82 2012.03.22. 21:17:25

@szerivan: Én még mindig Noémit mondom.

dennis rodman 2012.03.22. 21:17:55

@szerivan: nem lenne kispálya, de csak reménykedhetünk..

2012.03.22. 21:21:04

@dennis rodman: A másik tippem Anikó. Csíra és Noémi marad.

Ditti82 2012.03.22. 21:23:26

Amúgy tényleg, miért ordítva beszélik meg a taktikát? :D

dennis rodman 2012.03.22. 21:23:47

@szerivan: Az idegbeteg rángásával rászolgált, pedig eleinte favorizáltam.

Zabkása 2012.03.22. 21:24:04

sziasztok! :)
srácok ölnék egy élő streamért!!!! nem tud valaki? :)

f.fredericks 2012.03.22. 21:24:05

"műnők műtestrészeinek meglehetős mustrálása, Melák megmagyarázta Műanyagnak mérhetetlen magabiztossággal, miért méltóztassék műmellű menyecskéje méretes merevedését másképp mérlegelni, mézzel megkenni, melengetni, megbámulni."

Sixx, már ezért érdemes volt irodalom órán tanítani az alliterációt a magyar közoktatásban!

f.fredericks 2012.03.22. 21:24:43

Ja hogy a kérdésre is válaszoljak, remélem FSZK-val!

dennis rodman 2012.03.22. 21:27:30

Ez a Máté ennyire sötét. ő ma még mindenképpen marad!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:28:16

Annyira furcsa, h ez a Kíra budapesti, mert akkora tapló, bunkó:), mármint a stílusa:P

Ditti82 2012.03.22. 21:28:20

Fenékszépségverseny. :D

dennis rodman 2012.03.22. 21:29:43

Mégis hogy szereti magát mutogatni? Egy playboy megjelenés és egyebek után?

Ditti82 2012.03.22. 21:30:07

Alexa sokra megy a lábemelgetéssel. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:30:52

Krissz: végre egy oylan feladat, ahol nem kell semmit csinálnunk:D

Mert eddig kellett?:D

Ditti82 2012.03.22. 21:31:58

Noémi a legközönségesebb.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:33:03

Azt mondta valaki, h ribanc, kurvás táncot kell lejteni?:D

mocskosmacska 2012.03.22. 21:33:32

Hu, de jó Edina fürdőruhája!

dennis rodman 2012.03.22. 21:33:49

Hát Edinának iagzán nem jó popsija van..

mocskosmacska 2012.03.22. 21:34:26

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Nem, de egy valóságshowba már alap, hogyha női feladat van, akkor automatikusan kurvaként kell viselkedni.

Niki egész visszafogott.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:34:33

@dennis rodman: de a fürdőruha jó:P

Anikónak van a legjobb, de itt táncverseny van?:D

f.fredericks 2012.03.22. 21:36:01

A legkurvásabb táncz díja: FSZK.

Legjobb fenék: Hiper.

Papírforma.

tryclops 2012.03.22. 21:36:20

Hát a Noémi tuti táncolt valahol Pozsonyban.

sogeking 2012.03.22. 21:37:04

Enikőnek régen is ilyen hosszú volt a haja?

lerchenfelder 2012.03.22. 21:38:20

ez a fasszopó szlovák kurvázás a jelek szerint annyira mégsem esett távol dotoho eredeti foglalkozásától :)

mocskosmacska 2012.03.22. 21:39:40

Noémi megnyert a legkurvásabb táncos díjat, így emelt fővel távozhat.

Ditti82 2012.03.22. 21:40:27

@tryclops: Én is erre gondoltam. :D

dennis rodman 2012.03.22. 21:40:32

@sogeking: mondjuk ettől függetlenül lehetett hosszú a haja.

sogeking 2012.03.22. 21:40:53

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: a Muri? egy énekes, amúgy meg Anikó és Edina eddig ismeretlen testvére :)

mocskosmacska 2012.03.22. 21:40:56

Újpeter szerintetek most csak vetített noéminek?

ő-szinte 2012.03.22. 21:41:00

olo:)
Meseljetek, mi van?

lerchenfelder 2012.03.22. 21:41:27

Levente már megint olyan mint egy főtt homár, ez mit csinál egész nap? arccal a nap felé héderezik folyamatosan?

Átvitel honvéd 2012.03.22. 21:41:44

Épp azon gondolkodtam (a másik post kommentjei között felvetettem, csak közben lett élő kibeszélő), hogy ebben a sorozatban vajon ki lesz az első (és mikor kerül rá sor), akiről kiderül, hogy tisztes foglalkozását tekintve egy ordas nagy cemenda. Mert úgy tűnik, valóságsóban ez kötelező stilisztikai elem.

lerchenfelder 2012.03.22. 21:42:51

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: nem is fogjuk van egy olyan sanda gyanúm.
na minnyá kiderül vagy beborul, csak gyün egy kis ph érték. ja nem, laktoprotekt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:42:52

1, milyen pici lány ez a Niki...

2, senki nem gondolkodik, h Alexa nem állhat Levi mögé, akkor talán oda kellene állni? Ezek nem gondolkodnak?:D

@sogeking: jó van na:P

dennis rodman 2012.03.22. 21:43:35

Annyi ideig készültek, hogy besötétedett? Ennyi idő alatt plasztikai műtétet is csinálhattak volna rajtuk.

dennis rodman 2012.03.22. 21:45:14

@sogeking: nem látszik, de mosolyogtam!

tryclops 2012.03.22. 21:45:27

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Ja, én is meglepődtem a múlt héten, amikor felismertem a hangjáról az utcán, hogy milyen kis tökmag még magassarkúben is. :)

Ditti82 2012.03.22. 21:47:50

@busifa: Kényszert érzel ilyenkor? :D

dennis rodman 2012.03.22. 21:48:27

Agyban gondolkozik a féltengely... haha ez jó

lerchenfelder 2012.03.22. 21:48:51

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: csak szlovákul ne dumáljon közben, mert az cakozza a cerkát :D

dennis rodman 2012.03.22. 21:50:00

Biztos kerékagyban ott meg van csapágy ami könnyebben forgatja

mocskosmacska 2012.03.22. 21:50:27

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Igen, meg kellett volna szervezni, hogyha nem állhat levi mögé, akkor beáll újpéter mögé, noémi meg levi mögé, aztán kíra haza.
De lehet, hogy nem noémivel kellene ezt megjátszani, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem túl bonyulolt-e ez neki. MÁrmint, hogy két lehetőség is van, ha nem állhat, akkor ez kell tenni, ha beállhat, akkor azt.

Ditti82 2012.03.22. 21:50:53

Muszáj volt, Éva?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:51:04

@lerchenfelder: eztet én nem tudhatom:D

Annyira szánalmasak ezek a kérdések:(

dennis rodman 2012.03.22. 21:51:31

@MolnarErik: egyik Blogon van fénykép és poszt pornó

lerchenfelder 2012.03.22. 21:51:36

UH mekkora csalánszopószááááj, azbeszt.

tryclops 2012.03.22. 21:51:42

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Dehogyis, itt mehíkóban, épp kiengedték 5 percre a villából.

sogeking 2012.03.22. 21:52:26

Krisztián nélkül azért unalmasabb lenne a műsor :)

Sudu 2012.03.22. 21:52:33

Valaki kezdje el számolni, hányszor hangzik el még ebben a műsorban az, hogy család...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:52:57

@mocskosmacska: de most ezt a ceremóniát nem értem:D Mégis állhat mögé. De ki mondta, h Kírának mögé kell állni? Nem figyeltem kellően, mi van?:D

lerchenfelder 2012.03.22. 21:53:24

@sogeking: szemöldök maradjon, kell egy pszichopata a műsorba :D

Lacka929 2012.03.22. 21:53:29

Egyszer kezdhetnék a párválasztást a védett emberrel. Aztán nézhetnénk, hogy a többiek hogy szopatják meg egymást. Vagy magukat...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:53:59

Sixx örülhet, mert megvan a virág: Noémi fején:D:D:D

Lacka929 2012.03.22. 21:54:18

Az "úgymond" is terjed nagyon.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:54:53

@Λατζκα: ennyi agyat nem néznek ki belőlük:D, nem szabad engedni:P

sogeking 2012.03.22. 21:55:23

@Sudu: vagy a fórumon :)

@lerchenfelder: lehet, hogy kicsit szögletes a személyisége, de nekem átláthatóbb, mint a zenész például :D:D

sawyer_15 2012.03.22. 21:55:50

Huh, erre mondta Tamás, hogy mennyire kitalálták...
Mindenki beállt papírforma alapján...
Nagy taktika

lerchenfelder 2012.03.22. 21:56:19

a kurva anyátokat viaszar.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 21:57:08

@dennis rodman: tegnap nem figyeltem ezek szerint eléggé, mert én arra gondoltam, h Levi mögé nem állhat, nem pedig arra, h Kíra csak Levi mögé állhat. Ez volt a tegnapi levélben?

megketto 2012.03.22. 21:57:44

Anikó háhháháháhá

Lacka929 2012.03.22. 21:57:46

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Azt, hogy milyen sorrendben mennek párt választani, azt a szerkesztők döntik el, nem az agyhalottak.

mocskosmacska 2012.03.22. 21:58:11

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Kírának levi mögé kell állnia, a többiek oda mennek, ahová akarnak.

GL-581 g 2012.03.22. 21:58:43

Ha Lópofi nem Kíra mögé áll, akkor hülyébb, mint amilyennek eddig kinézett.

Sajnos attól tartok, hogy Szeriéket robbantja. :(

dennis rodman 2012.03.22. 21:58:45

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: én nem emlékszem, hogy lett volna szó a mögé állásról...(levélben)

lerchenfelder 2012.03.22. 21:58:58

@sogeking: sokkal szórakoztatóbb, mint a muzsikus. az a csóka rettenet erőltetett

sawyer_15 2012.03.22. 21:59:34

Ja, meg azt is mondta, hogy Muzsikus, hogy nagy agymunka volt...
Nem adnék neki négy alapműveleten kívül mást, mert elpattan a gitárhúr az agyában...

megketto 2012.03.22. 21:59:41

kira@sawyer_15: A taktika az, hogy kit rak ki, az hogy ki hova áll speciel mindegy, mert Alexa mind az 5 srác mögé állhat, tehát sokat nem számít, hogy ki hova áll :)

Ditti82 2012.03.22. 22:00:08

Úgy szólt a levél, hogy "a párválasztón IS", nem?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:01:09

@Λατζκα: tudom, ők nem engedik, mert látják az agyhalottakat:D

@mocskosmacska: sajnos már tudom:S

@dennis rodman: az lehet, de ne legyen:D

Sudu 2012.03.22. 22:01:40

Tudom, hogy nem normális, de én már tök izgulok.:-)

IllaryBlasi 2012.03.22. 22:02:12

Nem úgy volt, hogy Anikó beáll Levente mögé, vagy azt későbbre beszélték meg? A Muzsikus egy tuti pártner, nem kell senkinek és nem is nyomul senkire, a végéig lehet vele hasítani!!!!

sogeking 2012.03.22. 22:02:19

@lerchenfelder: igen, hogy egy már-már klasszikussal éljek: Krisztián magát adja, Tamás meg be van feszülve

most nézem, Évát kivették a szereplők közül :D

sawyer_15 2012.03.22. 22:02:33

@megketto: Nem teljesen igaz. Ha már Alexa előtt ketten bekoccolnak valaki mögé, akkor Alexa minden bizonnyal megy az üres mögé. Ki lehet venni Alexa kezéből a döntést...

2012.03.22. 22:02:39

Olyan erzesem van h anikó is mehet

Átvitel honvéd 2012.03.22. 22:03:14

@MolnarErik: hát, ennyi.

Mondjuk, vele még nem volna klasszikus a felállás, mert eddig nem a ribanckurvás szerepet adja elő (eléggé kimért, észnél van, sőt némi emberi érzés is megtapasztalható a viselkedésében időnként). Abszolút, pozitív értelemben csalódtam benne ahhoz képest, amit a fizimiskája sugallt.

anne.shirley (törölt) 2012.03.22. 22:03:19

Uncsiiii

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:03:38

De gyökér ez a csaj:(

Ennyire benyalni a többieknek!:(:(:(

Sudu 2012.03.22. 22:03:45

Marha nagy fordulat volt. :-(

dennis rodman 2012.03.22. 22:04:10

Meddig gondolkodott a kérdésen??

f.fredericks 2012.03.22. 22:04:13

basszus, most tudatosult bennem, hogy hiányozni fog Csíra! :o

Nem baj, így lehet tovább utálni FSZK-t és most már Alexát. :P

csiporog 2012.03.22. 22:04:21

hát semmi meglepő...

Csirke Pöri 2012.03.22. 22:04:45

Sokkal nagyobb kavarás lehetne, ha a védett csajt küldenék elsőnek!!! Mert ha elsőnek beáll bárki mögé, akkor oda senki nem fog és nehezebb lenne improvizálni....de megnézném a nagy taktikus fejüket!!! :D

f.fredericks 2012.03.22. 22:04:53

Tamás, mint keresztapa. :S

pfff :/

Ditti82 2012.03.22. 22:05:21

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Pókmajom kell ide. Ő tudott élni a védettségével.

sogeking 2012.03.22. 22:05:34

ahova fúj az érdekszél, olyan arculatot vesznek föl - ezt holnapra betanulom

dennis rodman 2012.03.22. 22:05:59

Viszont míg haza nem utaznak Peti gyerek megtolhatja a bringát

sawyer_15 2012.03.22. 22:06:08

Ehhez persze az kellene, hogy ne tízen akarjanak együttműködni... legyenek törésvonalak, és mozgástér arra, hogy egymást gyengítsék...

lerchenfelder 2012.03.22. 22:06:39

remélem azért muzsikus meg aleksza még felül a szopórollerre

csiporog 2012.03.22. 22:06:53

@Csirke Pöri: ezt én sem értem miért nem merik megjátszani, sokkal jobban átírná a dinamikát... megnézném a kétségbeesett fejeket.... ez csak így áldozatbemutatás.

f.fredericks 2012.03.22. 22:07:25

na! Levente szerzett nálam 1 plusz pontot. :)

lerchenfelder 2012.03.22. 22:08:14

@Csirke Pöri: de ha a védett választana elsőnek, akkor utána a sorrend döntené el azt, hogy ki megy, az meg nem játék, ugye.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:08:31

@Ditti82: az a szánalmas, h tavaly is sokan ott cseszték el, h nem éltek a lehetőséggel, pl Corleonét kicseszni, mert gyávák. Meg is érdemlik! Szánalmas.

Veder1 2012.03.22. 22:08:37

Eszembe jutott végre kire emlékeztet ez e Levi gyerek, még a nevük is hasonló:

www.imdb.com/name/nm0000630/

lerchenfelder 2012.03.22. 22:09:51

ÁÁÁ MEKKORRRRaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

lerchenfelder 2012.03.22. 22:10:26

MUHAHAHAAA ÓRIÁS SZOPATÁÁÁÁS!! Visszaszívom a viaszart!!!

mocskosmacska 2012.03.22. 22:10:41

Csak nem szabadulunk kirától.

Csirke Pöri 2012.03.22. 22:10:52

@csiporog: Pontosan, így teljesen kiszámítható az egész. Egy ilyen csavarral a magukat nyugalomban érző csávók egyből besz.rnának a hirtelen jött felelősségtől!
Bakker.......micsoda fordulat!!!!!!!!! Eldobom az agyamat!

anne.shirley (törölt) 2012.03.22. 22:10:53

Waaaaa kira re!

rianna 2012.03.22. 22:10:56

yesssssssss, ez de jó:DDDDD

csiporog 2012.03.22. 22:11:01

@lerchenfelder: miért? a védett mellé nyilván nem állna senki és így nem csak a védettnek kellene választania, hanem az egyik fiúnak. Csak az talán már túl nagy agymunka lenne nekik.

f.fredericks 2012.03.22. 22:11:03

@lerchenfelder: előtolták azt a rollert a garázsból. :)

Veder1 2012.03.22. 22:11:14

Nem lehetett a fő konfliktusforrást olyan könnyen kirakni, csakúgy mint tavaly pókmajmot

IllaryBlasi 2012.03.22. 22:11:22

Jicsíííííííííí!

Ditti82 2012.03.22. 22:11:26

Tamást valaki b@ssza már ki a vérbe! :@

busifa 2012.03.22. 22:11:28

Kira visszamegy!! :))

Kabbe (törölt) 2012.03.22. 22:11:43

ez stimmel:)valakinek van ott egy kis esze.

sawyer_15 2012.03.22. 22:12:00

Végre valami csavar, remélem, ha visszajön, belecsap a lecsóba!!!

f.fredericks 2012.03.22. 22:12:23

@ő-szinte: HÉ mondta Kirának kint, hogy Petitől kap egy ajándékot, ami egy retúrjegy az Éden Hotelbe. :P

dennis rodman 2012.03.22. 22:12:33

Ez a féltengely egyre jobb!!

mocskosmacska 2012.03.22. 22:12:44

Levente jobban megbecsülhetné alexát, annak a fényében, hogy legközelebb fiú fog kiesni.

anne.shirley (törölt) 2012.03.22. 22:13:00

Huh remelem kira vegre megcsavarja a dolgokat!!!

sogeking 2012.03.22. 22:13:09

Krisztiánnak vág az esze

lerchenfelder 2012.03.22. 22:13:15

szerintem Melák nonsztopp tolja a candyflipping-et

magam alá csavartam..jesszum pepi

csiporog 2012.03.22. 22:13:47

@Csirke Pöri: persze, de látom, hogy se érti ezt mindenki... szerintem túl sok gondolkodás lenne és a viasat nem kockáztathatja meg, h elálljon a processzor:)

Ditti82 2012.03.22. 22:14:02

Sejthető volt, hogy kivárják a zenével a 0-t. :D

lerchenfelder 2012.03.22. 22:14:06

és noémi tényleg ribanc.

sogeking 2012.03.22. 22:14:50

valaki (nő) árulja el, hogy mi a jó az ilyen szoknyából nadrágba átalakuló fazonban :D

Ditti82 2012.03.22. 22:15:03

Na jó, Noémi biztos hogy "táncos".

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:15:57

@sogeking: semmi, csak nagy segget csinál:D Meg hasonlítani akarnak a török pasikra:P:P:P Elég szar, na:)

ga_zsi 2012.03.22. 22:16:00

úgy látom,Petike ráhibázott. A "tánc" legalábbis erre mutat.Vonaglás.
Nem szeretem Kírát, de ez jó húzás most. Leventének piros pont.

lerchenfelder 2012.03.22. 22:16:22

bazeg esküszöm várom már a holnapi WTF arcokat amikor kicsicsíra visszagyün :)

Ditti82 2012.03.22. 22:17:16

Alexa, jól gondolod. Eszköz voltál, semmi más.

f.fredericks 2012.03.22. 22:17:24

Úgy látom, Brokiéknál elfogyott a budipapír. Csak nehogy azokkal a kövekkel töröljék a seggüket. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:17:28

Nem unják még ezt a Krissz témát?:O Ez már szexuális zaklatás.

lerchenfelder 2012.03.22. 22:17:59

naa Niki vs Féltengely vagy Máté vs Edina, na, na, na, na. na?

csiporog 2012.03.22. 22:18:57

@lerchenfelder: nem most fogják visszarakni, hanem kicsit később. most még nem ütne akkorát, mint egy hét múlva:)

dennis rodman 2012.03.22. 22:19:16

Ez az Edina normális ? Az előbb még dugni akart!!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:19:50

Megjegyzem, ahogy Edina mondta, h Kérlek, Máté, ne csináld az lefordítja, még, még, még, kérlek, dugj meg volt:D

sogeking 2012.03.22. 22:19:59

@lerchenfelder: ha ezt tudom, nem veszek annyi strandpapucsot

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: miért lenne?

lerchenfelder 2012.03.22. 22:19:59

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hát máté bevágta, de edinának nem jött be, úgyhogy kivágta

skylaner88 2012.03.22. 22:20:30

Melák jó lesz ha vigyáz, vagy mehet majd Damu mellé :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:21:12

@csiporog: milyen jó már, ingyen nyaral, nem luxus börtönben, tök jó:D

GL-581 g 2012.03.22. 22:21:51

Wow! Lópofinak van agya! Ritka kincs az arrafelé. :D

Ez meg, hogy Kíra visszamehet... hát LOL! Lesz itt még riadalom. :DD

genevieve 2012.03.22. 22:22:30

@lerchenfelder: csak éppen a hegyét rakta be, csak egy picinyként, próbaképpen:-)

busifa 2012.03.22. 22:22:47

@ő-szinte: Máté brokija befigyelt Edinába! :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:22:51

@ő-szinte: nézd az extrát, dugás lesz, v vmi olyasmi:D

@lerchenfelder: nem bizti az:P

@sogeking: mert kismilliószor mondja, h NE, de ő akkor is nyomja a farkát a csajhoz. Ez már kimeríti. Sőt, ez mát tettleg van, ugye, elég lenne szóval is:D

ő-szinte 2012.03.22. 22:23:03

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: te ezt honnan tudod???:-O
Idosebb vagy mint Szlovakia?:-O

lerchenfelder 2012.03.22. 22:23:13

Féltengely már megint aggresszor, haza fogják még küldeni..

lerchenfelder 2012.03.22. 22:24:24

@genevieve: lehet a méretek nem kompatibilisek :D

ő-szinte 2012.03.22. 22:24:51

@sogeking: de mert szakitjak meg?:-O

sogeking 2012.03.22. 22:25:05

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: dehogy mondja, állandóan húzza, utána mondja, hogy ne, közben meg röhög (és a kezét nem látjuk :)

@ő-szinte: én idősebb vagyok, mint egy ötödikes :D:D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:25:26

@ő-szinte: igen, idősebb vagyok:D Még bőven szocilizmusba születtem:D

Amúgy meg onnan, h ilyet minden nő szokott játszani:P

playoff szakáll 2012.03.22. 22:25:45

"Tehát a vicc a fő dolog, ami igazából jellemzi a kapcsolatunkat."
Kamionos Féltengely Melákot ki ne ejtsétek! Óriásplakáttal tüntetek! Már az ajánlóban is, amit mutat, elképesztő!!!

ő-szinte 2012.03.22. 22:25:48

@lerchenfelder: tul kicsi Mate farka?:DDDDDDD

Ditti82 2012.03.22. 22:27:08

Dehogynem, FSZK, dehogynem... :D

dennis rodman 2012.03.22. 22:27:11

Azért műanyag napközben rendesen felhúzza féltengelyt..

lerchenfelder 2012.03.22. 22:27:35

@prezent fail: szerintem neki kéne adni a hulk 4 főszerepét :D

@ő-szinte: sixx fixírozza mindig :D

f.fredericks 2012.03.22. 22:28:16

@Ditti82: de kint nem szokott így megvadulni.
Biztos otthon gyakorolja a négyfal között a dédi előtt a magyartanításért cserébe.

ő-szinte 2012.03.22. 22:28:32

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: en nem szoktam. De attol meg a csaladhoz tartozom!!!:DDDDD

f.fredericks 2012.03.22. 22:30:02

Ezzel a tucat kérdéssel az a baj, hogy Melák nem tudja, hogy az mennyi. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:30:17

@ő-szinte: tessék akkor ilyet játszani, nagyon jó, csak tudni kell, h hol a határ:D

Igen, mindenki EGY NAGY CSALÁD!!!!

dennis rodman 2012.03.22. 22:30:43

lesz még itt anál játék is...

Sudu 2012.03.22. 22:31:22

Eszem-faszom megáll ennek a három ökörnek a beszélgetésétől.

blurdiamond 2012.03.22. 22:31:37

Kedves sixx, imádom a hogyvoltjaidat, de az nem fasszopó, hanem faszszopó. De ilyet amúgy sem mondunk, mert megjelenik Noémi mamája, és rendet csinál! :D

JOKKA21 2012.03.22. 22:31:51

Végre volt a segg szépségverseny.Szerintem is Anikó segge a legszebb.Szexi volt az összes suna, amikor mutatták a seggüket, Anikó cipője volt a legjobb ott, párválasztón meg Alexáé.
Ha ott feküdtem volna a nyugágyban elő vettem volna a félszeműt, hogy lássa ezeket a jó sunákat bikiniben.:D Edinát megdugta Máté?

sogeking 2012.03.22. 22:33:04

most egy kicsit Kira fan leszek :)

JOKKA21 2012.03.22. 22:33:23

Nem örülök, hogy Kira visszatérhet majd.

Ditti82 2012.03.22. 22:33:24

Remélem Kírát védettséggel küldik vissza. :D

Filibus 2012.03.22. 22:33:42

Kíra mi forma:D:D
Jó lesz mikor visszatér az fix:D:D

kipcsak alvezér 2012.03.22. 22:33:49

@genevieve: minek a hegyét, és hová?
nem nézem a műsort

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.22. 22:34:16

noémi ''popsiszűz''... érdemes volt bekapcsolni az extrát.. micsoda infók...

kíra cseppet elszállt ettől a retúr jegytől... komoly a monológja... jó pasik és jó csajok maradjanak bent, csaj csapatot fog szervezni, és lehet hazamenni gitározgatni és két kiló csirkemellet enni...

hmm...

Rafkóblog 2012.03.22. 22:34:25

Ne, ne... Ne hagyd abba...

f.fredericks 2012.03.22. 22:34:29

Kiraaa! Ez az utolsó beszólás hatalmas volt! :)

ő-szinte 2012.03.22. 22:34:49

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hát, az az igazság, hogy idősebb vagyok mint szlovákia, így el tudom dönteni, hogy akarok-e szexelni vagy sem, úgyhogy...:-DDDDDDDDDDDDDDD

csíra megint szerény,hehe, de bííííírom:-DDDD

viragoskertecske23 2012.03.22. 22:34:52

Azon elmosolyodtam amikor Niki a táncnál azt mondta "Nem szeretem mutogatni magamaaat", tudjuk miért:)) De azért meglepett hogy ahogy kinéz, annál konzervativabbnak mutatja magát...nem tudom mit gondoljak.
Ezzel a párválasztóval pedig úgy voltam ma este, hogy olyan jól voltak együtt, hiába na hogy valakinek menni kell, de mégse menjen senki :/ :D
De végülis jól sűlt el :D

JOKKA21 2012.03.22. 22:35:05

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Szerintem sunázta, mert nyögött, bár kérte, hogy ne csinálja.:D

GL-581 g 2012.03.22. 22:36:00

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Ááá, szerintem nem volt dugás, csak nekidörzsölte a csúnyáját. Ez így egyre ergyább. :DD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:36:05

Meg vagyok róla győződve, hogy a szerkesztők jól szórakoznak az idiótaságaikon, én a műsoron nem annyira:S

beacska 2012.03.22. 22:36:20

nnna, egy kicsit elkámpicsorodtam, hogy egyszerűen Kíra megy haza, DE NEM!!!

KIRÁLY! követeljük Kírát vissza az édenbeee!

genevieve 2012.03.22. 22:37:00

@of a kind: máté férfiasságát, edina nőiességébe:-)

sogeking 2012.03.22. 22:37:19

@genevieve: honnan tudtad? :)

@ő-szinte: te eddig is az voltál :P

Lacka929 2012.03.22. 22:37:38

Kíra vagy a szlovák csaj választott előbb párt?

ő-szinte 2012.03.22. 22:38:51

@sogeking: ne baszogassá mer a családhoz tartozom, és a család szent!

beacska 2012.03.22. 22:38:54

@Λατζκα: Kíra nem választott, mennie KELLETT. De ő volt az első

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:39:04

Azt hittem, h nálunk sok kurva van, tévedtem, Szlovákiából importáljuk.

@Λατζκα: kíra, nem választott, levihez kellett mennie

JOKKA21 2012.03.22. 22:40:03

@Λατζκα: Kira volt az első, de neki Leventét kellett választania.Holnap megnézem az extrát, itt nincs viasat6 sajnos.Sok hülyeségen, amit mondanak én is jókat nevetek.:)

Lacka929 2012.03.22. 22:40:50

Kár. Fordítva lehetett volna érdekes, hogy

A.
Kíra beáll a szlovák csaj mellé, az új csaj meg megy a szingli fiú mellé (ezt a verziót már írta valaki fentebb).

B.
Kíra beáll a szlovák csaj mellé, majd az új csaj is. Új csaj mindkettőt hazaküldi, meg a szingli fiú is megy. Lett volna döbbenet...

Phoebe Buffay 2012.03.22. 22:41:26

jaj csak most ne mondjon Ádámot

Ditti82 2012.03.22. 22:42:20

Szerintem dugás volt.

ő-szinte 2012.03.22. 22:42:22

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: na, látod ez geciség, amit edina csinál Mátéval...

dennis rodman 2012.03.22. 22:42:24

pont most van rajta gatya?

Lacka929 2012.03.22. 22:42:53

Csak petting volt kicsikét...

JOKKA21 2012.03.22. 22:43:16

@beacska: @Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Szexi a csizmátok/cipőtök.:) Nekem vonaglottak volna a sunák, felálltam volna és elővettem volna a kobrát és kiverem rájuk.:DDD Vagy tettem volna a bugyijukba 500-asokat.

kipcsak alvezér 2012.03.22. 22:43:25

@genevieve: valamilyen holdfényes beszélgetésre?

ő-szinte 2012.03.22. 22:43:29

Edina egy faszszopó magyar kurva!

GL-581 g 2012.03.22. 22:43:44

@Papucs Orrán Pamutbojt: Aaaakkor Eyebrowman és a Hihetetlen család feje van a halállistája élén? Ez nagyon derék! :D Hajrá Kíra! :DD

Filibus 2012.03.22. 22:43:51

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: :D:D:D hát szerintem ja:D:Dvagy csak egy kicsit betolta..

ő-szinte 2012.03.22. 22:44:14

ja, hogy még az sem?:-O

Lacka929 2012.03.22. 22:44:43

Mátéka durciska lett...

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.22. 22:44:54

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: semmit...

egyébkén mennyire szánalom ha egy férfi puncsol h ''csak egy kicsit.. naaa... csak félig had.. naaa''

edina meg basszon egyedül :-D

beacska 2012.03.22. 22:45:21

@JOKKA21: köszi, összeöltöztünk ;)...ez a hsz. első mondatára volt válasz ;)

ő-szinte 2012.03.22. 22:45:55

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: de ha tudja, hogy nem akar baszni, akkor mért megy el idáig?:-O
ez taktikának kurva szar, mert 2 pillanat alatt utálja meg Máté...

f.fredericks 2012.03.22. 22:46:01

a szerkik is rájöttek, hogy így uncsi, hogy mindig ugyanaz mögé állnak be, így megkeverik hétfőn kicsit a szart.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:46:17

@Filibus: háttttttttttt, ezt nem nevezném annak:P

@ő-szinte: tessék, nem tudta, h hol a határ. Erről beszéltem:D Niki ügyesebben csinálja, ez a csaj béna:D

beacska 2012.03.22. 22:46:42

@Papucs Orrán Pamutbojt: áááá, az ilyennek úgyis az a vége, hogy becsúszik.

dennis rodman 2012.03.22. 22:46:54

Hát ez jó duma volt "azért csináljuk mert nem tudom abbahagyni"
Ilyen lepattintást még nem hallottam..

Mummin 2012.03.22. 22:47:01

Ezt hivnak mifelenk szuzkurvanak vagy mi...

GL-581 g 2012.03.22. 22:47:03

De hát Edina azt súgta Máténak, hogy le akar vele feküdni, nem? Akkor most mi van? Köcsögösködés? :-/

horee6 2012.03.22. 22:47:17

hehe, ez a Levente gyerek mégsem olyan okos, mint gondoltam. Lehet túlelemezte a helyzetet: Kíra vs. Alexa.
Ezek a kis fiatal pöcsök nem ismerik azt a szót, hogy nem? Melák meg a Petike is simán zaklatja/ta a párját.
Nem örülök, hogy Csíra visszakerülhet. Ez a monológ az extrában elég ostoba volt. Irritálnak az ilyen picsák, mondhatnám ilyeneket eszek reggelire. Csúnya, ostoba, beképzelt. Nyilván kell a sónak, ezért is küldték vissza, de akkor is bassza a csőrömet. Jól faszra húzhatná valamelyik, azt forgassa, mint a vattacukrot. 40 kilós faszpörgettyű.

Remélem ezzel a retúrjeggyel jól megszopatják, és csak wc-t súrolni küldik vissza! Bazmeg.

f.fredericks 2012.03.22. 22:47:26

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hát persze, hogy tudja Niki, ő már rutinosabb ebben. Edina még csak most kezdi tanulni. :)

beacska 2012.03.22. 22:47:58

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: de mindkettőnek ugyanaz lesz a vége, hidd el...az a szerencséjük, hogy holnap szétköltöztetik őket...nem véletlenül ;)

ő-szinte 2012.03.22. 22:48:31

@f.fredericks: sosem fogja megtanulni;-) erre születni kell:-DDDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:48:37

@Λατζκα: megértem, átlépte a határt.

@ő-szinte: ezt egy ideig lehet játszani, de nem szabad hagyni, h idáig eljussanak, megérdemelné, h kivágják ezért:D

@Papucs Orrán Pamutbojt: túl volt pörgetve idióta liba által, aztán meg nem tud magán uralkodni, de ez száni volt:S Mind a két részről, valahol:D

yilane 2012.03.22. 22:49:00

Levi se egy észlény. Miért jó neki csesztetni Alexát? Nem mindegy neki, ki a párja?! Ha jövő héten fiú jön be könnyen a pad alá eshet, ha így viselkedik.

JOKKA21 2012.03.22. 22:49:04

@beacska: Téged is megnéznélek bikiniben és ebben a domina csizmában.:)
Edina nagyon tutajos volt..:)

Filibus 2012.03.22. 22:49:36

@horee6: most miért:D:D
Kíra forma, kell ő oda legalább lesz egy kis élet;)

horee6 2012.03.22. 22:50:19

@Papucs Orrán Pamutbojt: ez a tuti. Férfi ne könyörögjön, hanem szegezze neki a csajnak a kérdést:
Kell a bré, vagy nem?
Nyilván akkor kell feltenni a kérdést, amikor már tuti kell. Vagy megvárni, amíg a csaj maga húzza rá magát. :)
Amúgy ez a majdnem dugunk helyzet Edinától sem fair. Pedig bírom a csajt.

Jazzrabbit 2012.03.22. 22:50:56

Haha Kíra lesz az új Pókmajom akitől nem lehet megszabadulni. :D

dennis rodman 2012.03.22. 22:51:00

@ő-szinte: Este a társalgóban a csaj súgta a fiú fülébe, hogy szexelni akar!!

beacska 2012.03.22. 22:51:11

@yilane: én sem értem, egész eddig mást mondott a riportban...most már Anikóra csurgatja a nyálát.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:51:45

@ő-szinte: sajnos az, de nem is értem igazán, megijedt?:O

@f.fredericks: erre születni kell, bizony. Észre kellett volna a jeleket, h mit szabad és mit nem, meg hogy....

@beacska: de kár, pedig eddig olyan jó uncsi volt:D

Mummin 2012.03.22. 22:51:57

EDdig Edina volt az egyik kedvencem - a legoszintebb jatekosnak tunt Aniko mellett...Kira jo hogy visszamegy, en birtam a dumajat :))

De ez a majdnem dugunk aztan megsem...szegeny Mate :(

horee6 2012.03.22. 22:53:38

@Filibus: nyilván kell a konfliktusforrás, de nagyon irritáló a csaj. az ilyen ostoba arrogáns picsákat imádom oltani, de hogy csak így nézem, rendesen fel tud baszni, hogy valaki nem teszi néha helyre.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 22:53:40

@ő-szinte: mert megalázta Mátét, meg a magyarokat, pedig ők jó szeretők:P

yilane 2012.03.22. 22:54:11

@Jazzrabbit: A Pókmajom jelzőt azért ki kell érdemelni. :)

garrett27 2012.03.22. 22:54:32

Én egyáltalán nem örülök a fejleményeknek. Először retúrkártyát adnak a medencébe taknyoló, szlovákkurvázó hülyegyereknek, aztán meg visszaküldik a nagyképű meggymagmellűt! Ezek után vajon mire volt jó a két reklámos párválasztó majomkodás?
Na meg Edina! Nappal majd meg veszik a bránerért, éjjel meg szorítja a combjait, mint a hétszentség.

JOKKA21 2012.03.22. 22:55:36

Edina velem szórakozna, hogy na dugjunk és jajj ne, akkor kiverném a hasára.:D

2012.03.22. 22:58:30

Milyen szél az érdekszél? Hurrá, Csíra visszamegy :)

yilane 2012.03.22. 22:59:02

Muzsikus Tamás biztos olvasta sixx EH1-ről írt hogyvoltjait, és úgy gondolta sixx talán őt is megdobja egy jó kis maffiózós becenévvel, ha állandóan a családot emlegeti.
Már-már abszurd.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.22. 22:59:04

oké van olyan, amikor meg van a kémia, és két ember egymásra van kattanva mint fene, de vmi miatt nem szabad vagy nem kéne szexelni. de akkor le van tisztázva meddig lehet elmenni...

de ott nem hangzik el olyan, hogy ''szexelni akarok veled''... ''de nem lenne jó szal ne''

mocsokság... ilyet nem szabad... morr morr és ejnye bejnye az egész női nem nevében... grr..

pipedli 2012.03.22. 22:59:07

Hi, asszem van Isten , kis Csíragyerek vissza, beszarás. Muzsik ezt elkúrta, mondjuk fényévekre van Éden1 Ádámtól a kis hülyegyerek.Azért lesz itt még vakarózás, szerintem Műanyag alatt is billeg a tűsarok.
Mindenesetre Pedró nagyot húzott, na meg a
szerkek is látták, h Csíra nagyon kell a műsornak.

yilane 2012.03.22. 22:59:51

@beacska: Külsőre kicsit emlékeztet Szöszire, csak nem pösze. :)

ő-szinte 2012.03.22. 23:00:14

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: igen, igen!!!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

2012.03.22. 23:00:30

@ő-szinte: Mit lepődöl? Nem ismerek rájad.

horee6 2012.03.22. 23:01:35

@garrett27: Edina rájött, hogy minden be van kamerázva. :) Máté meg ráment volna Edinára, de aztán rájött, hogy ha erőszakos, arra rámegy a kontakt. Ezután már csak az amerikai barátnője marad, Casey.

JOKKA21 2012.03.22. 23:01:42

Kira aranyköpései nagyon jók.:D

horee6 2012.03.22. 23:02:50

@yilane: nekem is az az érzésem, hogy SZÁNDÉKOSAN UTÁNOZZA az előző széria játékosait. Na ez aztán a szánalmas!

horee6 2012.03.22. 23:05:32

@Papucs Orrán Pamutbojt: rutinosan kened a témát! :) Edina részéről ez nem volt más, mint csőbe húzás! Még ha nem szándékos is. Máté meg szívesen csőbe húzódott volna :)

xndpt 2012.03.22. 23:06:34

@ő-szinte: te biztos pasi vagy! Az nem szép, ahogy Máté érzelmileg zsarolja ezzel a durcizással!

yilane 2012.03.22. 23:08:17

@horee6: Az.

Próbáltam egy-két emberkét kiválasztani, akik valamelyest szimpatikusabbak a többinél, hogy mégis drukkoljak valakinek, de valamennyien egyformán ellenszenvesek.:)
Az egész szériából idáig legjobban Niki beceneve tetszik: "Műanyag". Gyönyörű! :)

JOKKA21 2012.03.22. 23:10:15

@xndpt: Te mit szólnál, ha egy faszi mondaná, hogy dugjatok és közben mondaná, hogy hagyd?

ő-szinte 2012.03.22. 23:12:39

@xndpt: te meg biztos idősebb vagy mint Szlovákia:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nosce 2012.03.22. 23:12:58

Kyra és féltengely a 2 legjobb karakter :)

horee6 2012.03.22. 23:13:02

@yilane: én is így vagyok, egyszerűen nincs szimpatikus arc bent. talán Pít, de ő meg elég sótlan. Kamion egy igazi gyökér, Muzsik egy irritáló faszkalap, Máté még értelmes is lehet, de belőle csak ezt a cukros-szirupos lovestory-t látni, meg a piázást. A csajok közül, rohadjak meg, még Niki az aki kb szimpatikus, pedig ezt az elején nem gondoltam volna. Meg egy kicsit Edina. A többi zsizsik...
Valahogy ebbe a kasztingba elég szar arcok kerültek.

xndpt 2012.03.22. 23:13:43

Kíra = Szandra! Hajrá! Remélem hazaküldi a sok jellegtelen embert, főleg ezt a mondvacsinált családfőt (mindig röhögök, amikor fontoskodik...)

dennis rodman 2012.03.22. 23:13:51

@xndpt: szerinted mit kellett volna csinálnia? Először verbálisan felizgatja aztán szárazon hagyja, legalább a minimum hogy kézzel segít rajta...

beacska 2012.03.22. 23:14:32

@yilane: :))) ez jó...tán hosszabb életű lesz itt...

ő-szinte 2012.03.22. 23:16:42

@nosce: áldott legyen a neved!:-DDDDDDDDDD

éljen a család!;-D

horee6 2012.03.22. 23:16:46

@dennis rodman: ez a Szitu Edina részéről kb olyan, mint a Pingvin-póz :)

Mihi_ 2012.03.22. 23:18:28

Jelenleg LMZ-t látom a legértelmesebbnek, de nem tud érvényesülni az ostobák világában. Kiválasztás után is csak csendben jegyezte meg, hogy nem érti Alexa választását. "De hát ez volt ez egyetlen választásom". "Szerintem nem."
És tényleg nem, csak ha nyalni akar Baltaarcú Tamásnak, aki ennyit tudott nagy agymunkával összehozni.

JOKKA21 2012.03.22. 23:20:43

Alexa nem rossz puncika, nem tudom Levente miért nem örült neki.

nosce 2012.03.22. 23:20:57

@ő-szinte:
a család mindenek felett :)

beacska 2012.03.22. 23:22:21

@Mihi_: én meg Leventét nem értem: nem ezt akarta? akkor miért adott Alexának védettséget és nem Kírának?

horee6 2012.03.22. 23:22:56

@Mihi_: Annyiban igaza van Alexának, hogy Leventével egy semleges döntést hozott. Kamion mellé nem akart odaállni, mert az kicsinálja Pít sem örült volna neki, sem Máté. Muzsik sem. Viszonylag stabilnak érezte az összes párt, maradt Levente. De gondolkozhatott úgy is, hogy mi vagyunk az újak, álljunk össze, aztán egy hét múlva kiderül életképesek vagyunk-e.

beacska 2012.03.22. 23:23:04

@Mihi_: szánalmas volt, ahogy Tamás EZT nevezte kemény agymunkának...nagyon megizzadhattak...

horee6 2012.03.22. 23:23:38

@beacska: ott a pont. Szerintem túlelemezte a dolgot...

JOKKA21 2012.03.22. 23:23:52

@beacska: Mert nem gondolta végig, arra gondolt, hogy Alexát nem akarja, mert idegesíti.

beacska 2012.03.22. 23:24:01

@horee6: 2 nap után jó döntést hozott

horee6 2012.03.22. 23:24:17

@beacska: Tamásnak EZ már biztos kemény agymunka volt, nem tudhatod... :)

xndpt 2012.03.22. 23:25:29

@JOKKA21: Ilyen nem volt, de biztos nem sértődnék be... Ez gyerekes...

beacska 2012.03.22. 23:25:54

@horee6: @JOKKA21: csakhogy levente egy napja azt mondogatta a riportban, hogy csak beetetés a döntése...akkor most ki etetett be kit? talán meg kellet volna mondania Alexának, mit akar...gondolatban még ő sem tud olvasni.

horee6 2012.03.22. 23:29:12

@beacska: jaja, amikor Kírát választotta, nekem is úgy tűnt, hogy azért teszi, mert Alexa szimpatikusabb neki, és ha nála a védettség, akkor beáll mögé Kíra meg mehet palántázni valami drogültetvényre... Viszont, ha tényleg Kírával akart maradni, akkor szépen elbaszta.

JOKKA21 2012.03.22. 23:30:38

@beacska: Levente nem jó taktikus(eddig) az tény.

@xndpt: Én besértődnék, hogy ne hagyjon már ott álló fasszal, ha direkt felizgat és dugni hív.Lájkolom Edinát, de ez szűzkurvaság.

2012.03.22. 23:30:53

Melákot a VV7-be :)

beacska 2012.03.22. 23:32:33

@horee6: de ha Kírával akrt maradni, nem vethet semmit Alexa szemére, mert ő is csak azért akarta, hogy bekerüljön a "családba"...baromság

horee6 2012.03.22. 23:33:26

@beacska: amúgy én azt nagyon nem értem, hogy mindenki mondja a bemutatkozóban, meg a riportszobában, hogy így taktikusan fog játszani, meg úgy kizárja az érzelmeket, aztán a döntéseik nagy részét mégis az érzelmeik irányítják...

Amatőr banda!

horee6 2012.03.22. 23:35:43

@beacska: ezért mondom, hogy elbaszta. aztán meg bedurcizik Alexára. Okos. Kiváló elemző!

beacska 2012.03.22. 23:36:34

@horee6: persze, mert nézték az ÉH1-et. Ez olyan, mint a Legyen Ön is milliomos - könnyű okosnak lenni a képernyő előtt. Aztán ott kiderül, hogy fingjuk nincs a többiekről, és csak a sötétben tapogatózás megy, meg a találgatás. Nincs nekik feliratozva :)))

JOKKA21 2012.03.22. 23:36:49

@beacska: Mindig erekcióm van a csizmádtól.:)

xndpt 2012.03.22. 23:37:35

@beacska: meggondolta magát, mert a védettség hatására Alexa hozta a valódi személyiségét, egy erőszakos kis libát, Levente meg rájött, hogy csak addig kellett a "családnak", amíg nem adott védettséget Kírának, pedig biztosabb lett volna neki Kírával folytatni. Mindketten rossz döntést hoztak. Alexát se fogja védeni senki, csak a védettsége miatt nyaliztak neki, az a nő elviselhetetlen.

horee6 2012.03.22. 23:38:41

@JOKKA21: Egyértelmű. Ha egy nő felállítja a cerkát, akkor vezesse is le a feszültséget, mert ha nem, akkor az anyag nem kifelé távozik, hanem a gerincvelő mellett felszivárog az agyba és ettől jönnek a geci gondolatok. true story!

Ditti82 2012.03.22. 23:38:52

@beacska: Szerintem is elcsinálta...

yilane 2012.03.22. 23:39:59

Muzsikus valami ilyesmit is mondott: "az én kezem sajnos mindenben benne van"
áááááááááá

beacska 2012.03.22. 23:41:02

@JOKKA21: :))) te ma este nagyon beindultál! ezt hordom már vagy 2 hete:))
igaz, hogy csak ma este volt fenék-szépségverseny, meg Edina-Máté próbálkozás . fogékony vagy ;)))

horee6 2012.03.22. 23:42:15

@yilane: a biliben főleg, ha a következő párválasztásnál összeáll Levente Hiperrel. Mintha erről lett már volna szó.

beacska 2012.03.22. 23:42:31

@yilane: ezen nagyon röhögtem. szerintem a szerkik direkt adják alá a lovat, csináljon csak hülyét magából :)))

JOKKA21 2012.03.22. 23:43:45

@beacska: Szerintem a viasaton nem kell potemix reklám menjen ma esti fenékrázó verseny után, Edina volt a legszexibb, de Anikóé a legjobb trágyaszóró.:D

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 23:44:40

Talán LMZ arra számított, hogy a párválasztása után majd jön egy levél, hogy Reluxa nem állhat be mögé és ő majd Csírával megy tovább,csak az a levél nem jött. De ha már új párja van akkor nem kellene vele bunkóznia, mert könnyen repül.

horee6 2012.03.22. 23:44:59

@xndpt: szerintem Levente nem Kírával folytatta volna, mert a csajban simán benne van, hogy kibasz valakit a régiek közül, és robbantja a családot. Mondta is, hogy ő ebben nem hisz, vagy valami hasonlót.

yilane 2012.03.22. 23:46:09

@horee6: Igen, az meglehetős hidegzuhany lenne a kis fiók-corleonénak. Persze ki tudja, lehet addig hajtogatja nagy meggyőződéssel, hogy ő a család feje míg végül páran elhiszik neki. Az, hogy melyik családé, már más kérdés.

xndpt 2012.03.22. 23:47:23

@JOKKA21: @horee6: már bocs, de van nektek (és Máténak) is kis kezetek, használjátok, durcizás helyett...

horee6 2012.03.22. 23:47:35

@beacska: mindig van egy szelíd bája annak, ha egy hülye okoskodik, és erre jól rájátszik most a stáb. :)

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 23:48:42

@xndpt: Ugyanúgy mint Edinának is, ha szexelni akar...

JOKKA21 2012.03.22. 23:48:53

@xndpt: Használjuk, azzal fogjuk a bulák mellét.:D

yilane 2012.03.22. 23:49:39

@beacska: Elképzelhető. Vajon most amikor visszanézi miket mondott, nem ég szénné saját maga előtt? :)

horee6 2012.03.22. 23:50:45

@xndpt: nem érted a problémát. Ha a csaj megmondja, hogy nem dugunk, akkor nem dugunk. De ha azt mondja szex lesz, akkor sportszerűtlen akkor lefújni a meccset, amikor a küklopsz már kacsintgat a kanyonra.

2012.03.22. 23:51:32

Noémi: Miről világolsz?
Világolni az beszédet jelent?

xndpt 2012.03.22. 23:52:23

@horee6: ez igaz, de utána visszaállhatna Leventéhez, ők jó pár lennének...

yilane 2012.03.22. 23:54:30

@szerivan: Az idegen szavak szótára szerint világol=füllent, hazudik (tájszó).

beacska 2012.03.22. 23:54:50

@yilane: erre mondta a skorpiócsípés után, hogy "megváltozott" a játéka. Nekem fura is volt akkor, hogy már előre "mosakszik"...:)) a marha...:)))

horee6 2012.03.22. 23:55:13

@xndpt: előfordulhat, de akkor meg a Kamion-Máté-Pít-Muzsik négyes fújna rá, mert kilőtte a stabil párjukat. Az a helyzet sem lenne egy életbiztosítás.

xndpt 2012.03.22. 23:56:35

@horee6: nem ismerünk minden részletet, csak amit a szerkesztők mutattak. Korábban még arról beszéltek, hogy nem fognak benn szexelni (amúgy sztem fognak). Én csak azt nem értem, hogy ha valaki nem akar dugni, akkor szűzkurva, ha meg igen, akkor kurva. Nehéz nőnek lenni...:)

yilane 2012.03.22. 23:58:13

Ez a Máté a szövege alapján tkp. nem is lenne ellenszenves, ha kissé kevesebbet inna és mérsékelné az Edina-lamúrt.

JOKKA21 2012.03.22. 23:59:08

@beacska: Leszel a dominám?:) Doroti is dominám(elvileg).:D
Éden hotelbe poén lenne bemenni, két ribit választanék.Évát kiidegelném hülye kérdésekkel párválasztón.:D

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.23. 00:00:04

Hát, az lett amit gondoltam... Mondtam itt a nézőtársnak, hogy kurvaélet hogy Csíra marad, nagyjából ő csinálta eddig a showt. Mikor Alexa odaállt, azt hittem tévedtem, de mondtam hogy tavaly is visszaküldtek végül kiesett játékost, szerintem őt is vissza fogják. Bejött.

Amúgy Alexa szerintem nem lesz hosszú életű, ez a Levi gyerek viszont nem is olyan elveszett. Tamás nagyot fog nézni mikor Anikó átpártol hozzá...

JOKKA21 2012.03.23. 00:03:00

@xndpt: Azért nehéz nőnek lenni, mert a nők butábbak, mint a férfiak.:)

horee6 2012.03.23. 00:03:15

@xndpt: a szűzkurva-kurva problémakörhöz annyit tennék hozzá, hogy simán le lehetne rendezni ezt a kérdést azzal, hogy nem húzzák a faszikat ennyire. Szerintem tényleg undorító/röhej pl Kamion, meg Petike nyomulása, bár lehet az a magyarázat, hogy 19 éves kölyköknek mindenre áll a cerka, amin lyuk van és két lába van, de ez akkor sem menti fel őket. Viszont Máténak konkrétan azt súgta a fülébe Edina, hogy szexelni akar vele. Aztán az utolsó pillanatban mégsem. Ez nem korrekt.
Amúgy nem tudom megérteni, a pasikat sem, néhány hetet simán ki lehet húzni dugás nélkül, bár nehezíti a helyzetet, hogy a csajok azért húzzák őket. rendesen.

Nem könnyű pasinak sem lenni!

Pácsó Ármándó 2012.03.23. 00:07:50

@Hooshee: A Kírát vissza egy jó húzás volt! Ő egy tipikus bosszúálló karakter.

Leviben csak azt nem értem, hogy miért kell ilyen látványosan (visszalöki a kezét kivonuláskor) ellenszenveznie Alexával, ez nem taktikus csöppet sem. A csaj is inkább az Anikó brigádhoz húz, mint ő is, szóval nem értem a dolgot.

ő-szinte 2012.03.23. 00:08:13

@JOKKA21: ne monnyá ilyeneket, mer így nem kerülsz be a családba...:-DDDD

JOKKA21 2012.03.23. 00:11:16

@ő-szinte: Beácskába és Dorotiba szeretnék bekerülni.:D

horee6 2012.03.23. 00:13:56

@JOKKA21: :)))

hehe, Te sem vagy egy bonyolult eset, látsz két piros csizmát, és kimegy a vér az agyadból! :))) No offense, de ezt meg kellett jegyeznem.

JOKKA21 2012.03.23. 00:17:23

@horee6: Pedig nem 19 éves vagyok.:)

Dick Francis 2012.03.23. 00:17:46

Azt gondoltam volna, hogy az Edina lesz az utolsó aki dugni fog :D Erre meg úgy fest, hogy őt verték gerincre elsőnek :D De hát ugye ide vezet a nehéz gyermekkor. Arra meg már külön kíváncsi vagyok, hogy mekkora pislogás lesz, amikor a Kíra belép az ajtón.

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2012.03.23. 00:17:46

Máté: 'csak ilyen sejtelmesen' - és mennyire igaza van. a vonat nem vár, ha elindult már.

Edina ezzel kijátszotta magát, remélem a család is számonkéri majd méltatlan tettéért.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 00:22:38

@horee6: nem hiszem h edina ekkora spíler... sztem csak simán nem gondolta ezt át... de ezt nagyon meg fogja szívni sajnos, főleg a párcserék után..

nem rutinos vagyok, csak van agyam és használom is ;)

Pácsó Ármándó 2012.03.23. 00:23:46

@adamskij: Nem hiszem, hogy bárki beleszólna abba, hogy mit műveltek ketten az ágyban. Abban igazad van, hogy Edina már másodszor rezgeti meg a lécet Mátéval szemben.

2012.03.23. 00:23:52

Szerencsétlen Broki, válthat nevet, mostantól inkább Bluballs www.urbandictionary.com/define.php?term=blueballs

Ditti82 2012.03.23. 00:26:16

@Dick Francis: Olyan öröm nem lesz, mint Daninál, az tuti. :D

horee6 2012.03.23. 00:32:41

@Papucs Orrán Pamutbojt: lehet, Edina megszívja, de azért Máté sem lehet olyan óvodás, hogy ilyen miatt dobja. Túl kell lenni rajta, megbeszélni a szabályokat egymás közt aztán kész. Azért Edinát is meg lehet érteni, kamerák előtt dugni annyira nem menő. Szerintem. De azért annyi esze lehetett volna, hogy az ominózus megjegyzése után helyre tette volna Máté gondolatait annyival, hogy oké a dugás, de itt bent nem. És ezzel nagyjából le is van zárva a dolog.

hehe, az agy a kedvenc szervem :)

Mihi_ 2012.03.23. 00:33:46

@Pácsó Ármándó:
LMZ azért választotta Csírát, mert fingja sem volt az első napján semmiről, és a többiek megijesztették a "húdegeci" csajjal. Védettséget vett el tőle, nem párnak választotta. A többi eseményre nem volt ráhatása, ennyiből nem lehet megmondani milyen taktikus. Azt belátta, hogy az ijesztgetés alaptalan volt. Ő már csak egy megtört unalmas lányt látott belőle Petikéje távozása után. Nem kell vissza a házba mert valójában az is.

Pácsó Ármándó 2012.03.23. 00:42:59

LMZ-vel kapcsolatban igazad lehet, kevés infója volt dönteni. Kíra viszont nem lesz megtört ha visszakerül a hotelbe az hétszentség. Az unalmasság meg szubjektív, nekem se tetszik amikor ordenáré, viszont ami a szívén az a száján és simán feltesz bárkinek bármilyen kérdést szemtől-pofába és nem mismásol és puncsol.

Ditti82 2012.03.23. 01:30:23

@Pácsó Ármándó: Erről a mismásol szóról mindig VV Fecó jut eszembe. :D

hha96 (törölt) 2012.03.23. 02:42:27

Azért Edinának 22 évesen lehetne több esze is, úgy viselkedik, mint egy 15 éves kis csitri. Máténak igazat adok ha elhajtja a picsába, szórakozzon mással.

Fehér pamacs gusztáv 2012.03.23. 06:22:35

Hahaha, látom terjed a puncsol szó..:D
Mint ÉH-ben az úgymond ;)
Edinának szerintem fogalma sincs a férfiakról..Az is milyen volt amikor meg akarta ígértetni Mátéval, hogy kint szerelmes lesz belé? :D

független sorozatfüggő 2012.03.23. 06:34:24

@Papucs Orrán Pamutbojt:
Egyetértek. Bár szerintem Edina a való életben is az a "ne itt, ne így, ne most " típus.

puszAnat 2012.03.23. 06:46:28

@JOKKA21: Így igaz,szegény Máté:(nagyon rajta volt a szeren, rendesen szorítottam neki,de csak nem adta a csaj.Ilyet nem lehet csinálni egészségtlen,legalább elsimogatta volna....

Macaroon · http://habcsokespuszedli.blogspot.com/ 2012.03.23. 07:34:18

Bocsánatot kérek hogy van Csíra pinája?

És miért miért miért éppen őt küldik vissza?

Sírok!!!

dennis rodman 2012.03.23. 07:56:40

@Macaroon: belőle ki lehet nézni egy rendes szarkavarást.
A magam részéről várom a visszatérést.

☺ágica (törölt) 2012.03.23. 08:06:15

örülök, hogy Kíra visszamegy:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 08:11:10

Kedves sixx!

Ez már a 3. hét volt, szerintem, bár lehet, h ott valóban csak két hét telt el:)

@☺ágica: én is, én is:) Edinára meg még mindig morcoskodom:(

Robina 2012.03.23. 08:16:43

"Melák odalent megint hódítóra itta magát" ez hatalmas!! :) Sixx, ha a Viasatnak esze lenne, alkalmazna. :) Sehol nem lenne a műsor a hogyvolt nélkül.

☺ágica (törölt) 2012.03.23. 08:18:07

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: tőle egyre inkább agyf*szt (bocsánat) kapok. a múltkori "ígérd meg, hogy szerelmes leszel belém..." szövegtől is kirázott a hideg... de biztos bennem van a hiba

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 08:20:00

@☺ágica: előbb-utóbb eléri, h valaki pofán vágja, de nagyon. Az ilyen típusú ember szokott Damu félék mellé kerülni....

☺ágica (törölt) 2012.03.23. 08:24:52

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: most erre mit mondjak? hogy vhol megérdemli? hagyjuk. inkább örüljünk Csírának:) amíg nem volt poszt és csak a kommenteket olvastam, egy pillanatra úgy tűnt, Pedro is visszamehet, de sajna csak Kíra. de remélem ezután jól bekavar nekik és zenészgyereken áll először bosszút (gonosz vigyoros tenyérdörzsölés)

mocskosmacska 2012.03.23. 08:25:03

Az edina-máté párosban nem akarom kielemezni, hogy melyik segg a másikkal, mert igazából erről nincsen véleményem, csak azt nem értem és számomra teljesen felfoghatatlan, hogy hogy lehet, hogy egy fiatal pár minden éjszaka egy ágyban alszik, csókolóznak, simogatják egymást és KIBÍRJÁK SEX NÉLKÜL?
Ez számomra teljesen érthetetlen és az én világomban ez némi gondot jelent.

kovácspéterke 2012.03.23. 08:27:29

Jaj :D a falra kitett Az Éden Hotel 2 Legjobb Segge oklevél biztos jól mutat az irodában.

f.fredericks 2012.03.23. 08:28:13

"Naiva zsinórtangában zuhanyzik, a csúnyáját nem kellene beszappanozni?"

hát így már értem, miért nem engedte, hogy Broki betegye.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 08:30:21

@mocskosmacska: jaj, nem értesz te a mai fiatalokhoz:) Ma már házasság előtti szex NINCS! Ezek ma már erkölcsös emberek:D

@☺ágica: igen, azt, h megérdemli. Tudjuk be a szörnyű gyerekkorának, tipikus áldozat. Pedrot nem eresztené vissza a tv, mert akkor segget csinálnak magukból, az meg nem nyerő. Kírát is azért küldik vissza, mert így ő is szívott, ami nem jó, meg egy tajparaszt csaj, kell a műsorba:D

kovácspéterke 2012.03.23. 08:30:37

Én nem értem, miért kellene digni a kamera előtt, és miért gáz, ha valaki ezt nem akarja. Igen, sztem is hülyeség nekiállni, de lehet, hogy nem szeretné, ha aznyukája ezt nézné a tévében. nekem ez sokkal szimpibb, mintha első szóra ráugrott volna.

☺ágica (törölt) 2012.03.23. 08:34:22

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: tudom, csak felcsillant a szemem:) de Kírának így is örülök:)

@Mrs. Jackman: nincs ezzel baj, csak akkor nem kell felhúzni a másikat

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 08:36:29

@Mrs. Jackman: jó, de akkor nem suttogjuk a másik fülébe, h szexelni akarok és nem izgatom fel annyira, h nem tud ellenállni....

kovácspéterke 2012.03.23. 08:36:47

@☺ágica: ja, abszolút, arra mondtam, hogy hülyeség, csak mindenki úgy ír erről a dugásról mintha kötelező lenne a kamerák előtt.

trillárom 2012.03.23. 08:37:35

Edina tegnap tényleg béna volt, ezt lányként is így gondolom. Ha már ennyire felhúzza szegény Brokit, és aztán mégsem akar szexelni..legalább segítsen rajta. Így, ha a fiú kicsit csalódott is, azért kapott volna egy kis pótlékot.

beacska 2012.03.23. 08:41:50

@JOKKA21: hát ELVILEG én is szívesen leszek ;)...csak nem együtt Ladyvel, mert hármasban nincs kedvem..:(((

dennis rodman 2012.03.23. 08:44:47

Ha meggondolta magát akkor megint belesuttoghatta volna Broki fülébe, hogy "Ádám neee !!" és mindjárt le van rendezve... Igaz akkor függőágyban alszik.

f.fredericks 2012.03.23. 08:46:34

@dennis rodman: Vagy azt, hogy "Ádám tedd be." nem tudom melyik a hatásosabb. :)

beacska 2012.03.23. 08:48:20

@f.fredericks: húúúú, de ez durva volt...vagy lankasztó? ;)

dennis rodman 2012.03.23. 08:49:56

@beacska: de szerintem csak lila hajjal vállald! Fekete,szőke , barna már van a Hotelban.

sunblind 2012.03.23. 08:50:36

".. maga a T69.2 kíséri ki, mi az isten."
jajbaszkisixx :D mocskosnagy

beacska 2012.03.23. 08:51:24

@dennis rodman: lila már voltam...de igazad van, piros haj? ;)

dennis rodman 2012.03.23. 08:55:12

@beacska: már egy másik blogban olvastam róla...Piros hajról nem igazán tudnék nyilatkozni, meg ez JOKKA dóga lenne.

független sorozatfüggő 2012.03.23. 09:02:47

@Mrs. Jackman:
Edina anyukája már így is látott (hallott) eleget... Max. az utolsó fél percet nem. (Bocs, de ennyit saccoltam a napok óta felhúzott állapotban levő Brokinak.)
Erre pedig a nézők és a mama is csak a táncoló takaróból és az eddig is hallható nyögések, sóhajok hangerejének némi emelkedéséből jöhetett volna rá.
Természetesen szíve joga eldönteni Edinának, akarja-e, de erről Mátét is időben kéne értesíteni. :)

f.fredericks 2012.03.23. 09:15:03

Ja amúgy most látom, hogy a kavicsos szívecske Melák kőagyának szüleménye, nem Brokiéknál (az adásban csak a hosszú fekete hajat láttam, abból gondoltam, hogy Naíva). De lehet Broki súgott neki, mert magától ilyet kitalálni, hát nem tudom...

De még azt nem tudtam eldönteni, hogy ez mit szimbolizál.

Több variációs lehetőség is előfordulhat.

A, Melák kőagyú
B, Melák kőszívű
C, Melák farka kőkemény
D, Meláknak veseköve van
E, Melák szereti a kőlevest

Bar Kochba 2012.03.23. 09:19:30

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Azért nehéz nyomon követni, hogy hanyadik hét, mert a forgatáson nincs hétvégi szünet. Tehát a 12. rész tényleg a 12. nap, csak itt adják le úgy, hogy hetente mindössze 4 részt láthatunk.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.03.23. 09:34:50

Elképesztően vicces volt, ahogy az agyhalottak "taktikáznak". :DDDDDD

Ma Megasztár, holnap az a másik izé az RTL-en, vasárnap lehet ráérősen dugni, aztán megint jönnek a nyaraló hülyék. So far so good.

független sorozatfüggő 2012.03.23. 09:35:09

@f.fredericks:
:)

F,Melák kőbunkó
G,Kő szex, Pockahontas?
H,Itten kő kövön nem marad, ha eccer a keze (lába) közé kaparintja Műanyagot.
I, Az vesse rá az első követ, aki ennyi aggyal, beb@szva nem csinálná ugyanezt. :)

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.23. 09:36:33

Na, megnéztem az extrát is, Csíra kilátásba helyezte hogy szétcsap Alexa között :)

sélli_ 2012.03.23. 09:44:53

Remek kis rész volt ez a tegnapi, bár Műanyag 'táncát' bírnám feledi... Nagy ötlet Csírát visszaküldeni. 'ÉS bosszút fogsz állni'? - ha van esze, kivágja Alexát naná! :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.23. 09:47:51

Biztos mondták már, de a kövekből kirakott szív Brokiéknál fut.:)

1. Na beigazolódott, amit mondtam: Niki viselkedése álságos. Ez a nem táncolok, meg nem szeretem mutogatni magam annyira szánalmas kijelentés volt,hogy nem igaz.
Ja, akkora szopós szájat műttet magának,hogy a fekák is elirígyelnék, de ő nem szereti mutogatni magát...jaj.
A színészkedéssel nincs bajom, de álságosak ne legyünk már.

2.Naíva kezd lecsusszani a szimpátialistámról. Egész nap azzal vegzálja a brokit,hogy b.ni akar, aztán mikor szitu van, akkor meg neki ehhez szitu kell, meg nem itt....pff.
Broki keményen hozta a "csakegykicsithadddugjammárbe" dumával a suttyó szintet. Igaz, nincs pasi, akinek a szájából legalább egyszer életében ne hangozna el ez a pár mondat:)

3. Tamást vágja már ki valaki a családozásával, mert überprájszlessz.

És erről jut eszembe, amit Alexa mondott a rákfejűnek,hogy Újpeti bekavart,hogy álljon be Tamás mögé, vágják ki Anikót, majd utána Tamást...
Nem hülye a gyerek, nagyon nem!

Viszont,hogy végül miért nem állt be a picsa, nem vágom. Nyilván félt a nagy "családtól"...ccc

4. Csak beigazolódik lassan,hogy Pedró elszólása nem is volt alaptalan. Noémi akkora ribizligizi (kösz, Vera) mint a ház.

tryclops 2012.03.23. 09:50:20

Jesus fucken Christ on a popsickle stick :D sixx, you just made my day!

Fredo78 2012.03.23. 09:54:22

Nem gondoltam volna, de a legkeményebb tanulmány ez a Muzsikus fickó. Lehet nem mondták el neki rendesen a szabályokat, de úgy viselkedik mintha ő lenne a mindentvivő az autóskártyában, azaz mintha állandó védettsége lenne.
Nekem úgy tűnt, hogy az ominózus "nekem itt mindenbe benne van a kezem" mondat után ha Anikónál lett volna egy konyhakés lehet hogy belevágja a hátába...
Szóval a fickó egyre mélyebbre ássa magát, már mélyebben van mint Melák, pedig az nem kis bravúr...
Ha már Meláknál tartunk: az erkölcsös Viasat szerint kizárás jár a csúnya beszédért, akkor mi jár szekszuális zaklatásért?

playoff szakáll 2012.03.23. 10:02:22

@☺ágica: Idézett nyilatkozat a Csernus előadásaiban konkrétan szerepel, mint a támaszkodás és a másik kihasználásának alappillére és legátlátszóbb jele. De biztosan Máté (vagyis, Ádám...) ilyet érdemel a saláta fejével.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 10:04:14

@Bar Kochba: mint írtam, nem tudhatom pontosan. A műsor szempontjából volt a 3 hét, amiről sixx is írt, ezért merészeltem pofátlan módon jelezni ezt az apróságot.

Feltételeztem, h nem rúgták őket ki 3 napra, csak azért, h mi úgy lássuk.

Nevem Earl 2012.03.23. 10:07:53

Nagy volt ez a rész is. :))

Noémi garantáltan profi, az ugató vadászkutya hasonlat tényleg áll, Melák és Plasztik úgyis dugni fognak, Broki meg Naiva most akkor kettyentettek egy felemást, vagy sem?

Ja igen, Noémi popószűz, megsúgta az extrában. Túl sok infó.

hanyag anyag 2012.03.23. 10:10:53

a kőszívet szerintem Edina kapta, nem Műanyag.

beacska 2012.03.23. 10:11:04

@Nevem Earl: Krisztián és Niki nem fognak. Niki már menekül. Nekem az is gyanús, hogy addig nyafogott a riportszobában, hogy zaklatja K. , hogy a stáb megelőzendő, hogy Krisz a bealtatózott Nikit magáévá tegye, gyorsan kitalálták ezt a párcserét...csak az egyszem potenciális szexelő pár is áldozatául esett...nem baj, mennyivel izgisebb a medence melletti heverőn dugni, mint a kommersz ágyban ;)

PuffancsMancs 2012.03.23. 10:11:36

Noémit már csak a botrányos pirosító/bronzosító használata miatt is kib*sznám az Édenből. Miért kell tíz rétegben téglaport applikálni az arcára?!

jo.e 2012.03.23. 10:16:40

440 comment - jéézus... Előre is bocs, ha volt már, de értette valaki, h. Melák mit üvöltött az előzetes utolsó kockáin? Elvileg magyarul mondta, de hátha mégse'...

beacska 2012.03.23. 10:17:58

@jo.e: valami olyat: hogy - elsőnek cserélt leee! (mármint Niki a párcserés feladatnál)

f.fredericks 2012.03.23. 10:23:21

@hanyag anyag: én is azt hittem tegnap, de Sixx azt írta, hogy Melák műve volt.

mondjuk erre jöhet az a kérdés, hogy Sixxnek hiszek vagy a szememnek? gáz ha már a blog.hu így átmosta az agyamat. :)))

Nevem Earl 2012.03.23. 10:27:13

@beacska: Hát nem tudom. Én úgy látom, Műanyag csak ímmel-ámmal akar szabadulni, szerintem imponál neki a tulok kitartása (valami ősi ösztön lehet, tényleg nincsenek egy szinten :D).

Naiváék meg szépen megkérik majd a párjukat, hogy fáradjon ki tequilázni egy fél órára, oszt annyi. :)

pilar ternera 2012.03.23. 10:28:31

tökjó ez a párcsere! :) végre megkavarja az állóvizet!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 10:29:48

Amúgy rájöttem, h gonoszak vagyunk, h így elítéljük szegény Edinát, gondolom, h csak női baja volt és azért nem akarta, tudom én!

@beacska: aha, hozzátette a B+-et is:D

@PuffancsMancs: én Leventén csodálkozom, h mikor vehették fel a nyilatkozatait olyan vörösen, ha a 11, 12 és a puszis képen is normálisan néz ki?:D Márpedig tegnap előtt is ilyen vöröske volt. ÉS a táncnál még sminkelve se voltak, elvileg:D

pilar ternera 2012.03.23. 10:29:53

műanyag csak látszat-védekezik, ott a takaró alatt azért megfogdosta melák rendesen.:)

pilar ternera 2012.03.23. 10:31:42

Edina nagyon gáz volt szegény, pedig eddig bírtam! de ILYET.NEM.CSINÁLUNK!

playoff szakáll 2012.03.23. 10:31:46

Féltengely: "Elsőnek cserél leee!!!"
Keresztapa: "Nyugi, nyugi."
Féltengely: "Elsőnek cseréllle baazneg!"

pilar ternera 2012.03.23. 10:33:45

ja, eszembe jutott az is, hogy talán tényleg akart Mátéval szexelni, de észbe kapott, hogy ő addig érdekes Máténak, amíg meg nem kapja. próbálja húzni, ameddig csak lehet. csak ez nem jó módszer. de még fiatal, majd megtanulja! :D

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.23. 10:34:58

stonegate megoldva, a varkocs zavart meg.

nyílegyenes labirintus 2012.03.23. 10:36:52

Már tegnap sejtettem, hogy Brokin az a Rooney mez a mai hogyvoltban megkapja a kedves szavakat. De, hogy Alexa Pool fan lenne? Mint ha Phil Neville mezt láttam volna a bőröndjében.... wehehe.

Csíra visszazédenbe-jegye pont annyira jogos, mint Pedró kibaszása. Azaz semennyire. Oké, szenvedő alanya volt LMZ elcseszett taktikájának, de semmit nem tett azért, hogy ez másképpen történjen. Nem agitált, nem bratyizott, csak beletörődött helyzetébe a búval baszott, unott arcával. Semmi szükség rá, hogy visszajöjjön. Csak tudnám mit látnak benne a szerkesztők...

☺ágica (törölt) 2012.03.23. 10:37:01

@prezent fail: nem bírom Mátét, de akkor is gáz

most mi van? milyen párcsere? vmiről lemaradtam...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 10:39:33

Wc papírból szívecske, kőből szívecske...Mi vár még??????

@sixx: :):)

Pácsó Ármándó 2012.03.23. 10:40:45

@☺ágica: Az előzetesben volt, kötelező párcsere levél jön.

pilar ternera 2012.03.23. 10:40:58

@☺ágica: a beharangozóban talán Edina olvasta fel a levelet: mindenki párt cserél! hogy megmondják-e, ki-kivel, vagy ők választanak, az nem derült ki.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 10:42:18

@☺ágica: kapnak egy levelet jövőhéten, h mindenki párt cserél, Krissznek meg nem tetszik, h elsőnek dobta Niki:P

@nyílegyenes labirintus: na jó, de lett volna biztos párja, és így árván maradt, megsajnálták, na:) Tavaly h volt Szandra elküldése? Volt párja?

pilar ternera 2012.03.23. 10:42:43

csak, ha így belenyúlnak a párokba (bocs, a képzavarért), akkor mi a francnak a párválasztó ceremony? :o)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 10:43:23

@Pilar Ternera: feltételezem, h nem mondják meg, ha valamin ennyire kiakadt Krissz, ja, ez sem jelent semmit:D

hanyag anyag 2012.03.23. 10:43:59

@f.fredericks: nézd meg az utolsó képet, szerintem nem Műanyag van rajta, neki sötétebb a bőre. Otthon fel van véve, majd megnézem még egyszer és megírom. Hoppá, most nézem, hogy már javította is sixx is a bejegyzést. Broki rakott köveket (ez talán még a klotyópapíros szívnél is romantikusabb).

jo.e 2012.03.23. 10:44:01

@prezent fail: Köszi! Barátom, te mennyi ördögmetált hallgatsz? :)
ja, beácskának is köszi.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 10:45:01

@Pilar Ternera: talán az, h ha Én összemelegedek Xel, pedig korábban Ynal voltam, de ő nem Zvel, arra számít, h ismét Yt választom, pedig nem, mert Xet, és jaj, ott a dráma:D

☺ágica (törölt) 2012.03.23. 10:45:41

@Pácsó Ármándó: @Pilar Ternera: @Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: köszi, így már értem:) alig várom, hogy megnézzem a tegnapit:) csak újabban azt csinálja viasat, hogy HÉ meg az előzetesek pont kimaradnak

mézescsók 2012.03.23. 10:50:37

Ezt Edina elcseszte.Nem mintha muszáj lenne szexelni, de a héten már másodszor kezdeményezte a dolgot és visszalépni lehet ugyan, de rohadtság. Az elcseszést arra értettem, hogy nem csodálkoznék, ha Máté másik párt választana. Nem mintha a másikkal esetleg összejöhetne az aktus, hanem azért, mert nem tudnám a srác helyében, hogy más kérdésben, bizalom, stb. nem ver-e át. Ócska női trükk egyébként, egy ideig bejön, aztán nagyon pofára lehet esni vele.

Kírával kapcsolatban nem értem ezt az össznépi siránkozást. Amíg nem esett ki, szinte mindenki kint akarta látni, most meg az ellenkezője van. Volt ellentmondás a szereplésében bőven. Ott ekézte Pétert, ahol tudta,de amikor kiesett, rögtön drámázott rajta. A család szövegen röhögött, a végén a családra akart támaszkodni. Hatalmas arca volt, többen firtattuk, hogy ugyan mire ez a nagyképűség, most meg úgy jön le, hogy nélküle a játék nem ugyanaz. Amit őszinteségnek hívott, az többnyire undokság volt, és még sorolhatnám. Nem tudhatjuk előre, hogy egy másik, új figura nem dobná-e fel a játékot. Szóval, aki elment, az menjen. Felejtsük el.
Most mindenki Muzsikust fikázza, joggal ("az én kezem mindenben benne van"). Ha kiesne, utána siránkoznátok? Mert a maga módján Ő van akkora arc, mint Kíra volt?

Fenékszépségverseny: nők fenekét nézegetni nem szoktam, az eredmény biztosan tuti, de megjegyzem, hogy szerintem Anikó túlságosan gebe, bár lehet, hogy csak a lófeje miatt asszociálok így, viszont a tartása iszonyúan ronda. Hosszú nyak mögött valahol lejjebb nagyon görbe hát.

Dorothynak és Tryclopsnak a tegnapi hsz.-re: nem tudom, hogy van-e kivehető száj implantátum, mert ebben (sem) vagyok profi, de mintha Niki azt mondta volna, hogy kivetette. Bele sem merek gondolni, hogy milyen lehetett a szája műtét előtt, mert így is hatalmas. Szegénykémnek a korához képest nagyon öreges és kiélt arca van. És erről tehet!

K3rnel 2012.03.23. 10:50:54

Isten áldja a mediabox-ot és, hogy soha nem nézem élőben az ÉH2-t, így nem csak a reklámokat hagyom ki, hanem szerencsére mindig át is tudom pörgetni a Brokiva szárazdugásokat, oké, értjük, hogy oda vannak egymásért, de, hogy egy részben min. négyszer sikerüljön percekig azt mutatni, hogy nyalogatják egymást a lehető legártatlanabbul az sok már. Remélem még akkor küldik vissza Csírát, amikor még bent lesz Alexa, látni akarom azt a dafakk nézését...

☺ágica (törölt) 2012.03.23. 10:54:01

@sixx: HÉ-t mindig csak felesben mutatják? ha esetleg nem, megtennéd, hogy egész alakos képet raksz be róla? ez a rucija is tök jó, de nem látom egészben:S viasat-on meg kivágják... tudom, vihar a biliben, de kíváncsi lennék rá:)

nyílegyenes labirintus 2012.03.23. 10:59:47

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Akkor sem jogos, és kész. Unott picsa ez a Kíra, /ha csúnyát akarnék mondani, akkor baszatlant írnék, de inkább nem mondom :) /, egy nyamvadt mosoly nincs az arcán soha. És egyfolytában rinyál, hogy szar ez, fos az, mindenki idióta, hát kinek hiányzik ez csaj? Nem is akar játszani.

BiP 2012.03.23. 11:00:53

@nyílegyenes labirintus: Ezt a Csíra visszamenetelt én úgy értelmeztem, hogy Pedro kapta a visszautat (csak az mehet vissza, akit úgy basznak ki, nem ceremónián, lsd. Tavaly Dani. Esetleg Ádám lehetett volna még idén a kaktusszal), de benne volt annyi tisztesség/hülyeség, hogy ezt felajánlotta Csírának. Szóval nem csírát akarták visszaküldeni. Persze így is jó lesz.

JanaS086 2012.03.23. 11:03:31

"Hagy bújjak hozzád oda, csak olyan sejtelmesen"

Szerintem csak burkoltan közölte Broki, hogy egy kézi levezetést megérdemlek te némber XD

pilar ternera 2012.03.23. 11:05:37

@BiP: sztem nem. akit a saját hülyesége miatt vágnak ki (most Pedro, tavaly Szandra), az nem mehet vissza és kész. Pedronak megmondták, hogy ha most miattad kiesik Csíra, akkor visszaküldöd, oszt jónapot.
arról lemaradtam, hogy tavaly Danit miért is küldték el???

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 11:06:56

@Pilar Ternera: mert Tünde jött, közölte, h ki nem tetszik első blikkre, és elküldték, kb ennyi.

BiP 2012.03.23. 11:07:55

@mézescsók: Edina/Máté: Hát, nem irigyeltem Mátét abban a pillanatban. Ilyenkor már nem kéne visszakozni, Edina ezt benézte nagyon. Látszik, hogy ő is akarja, de feszélyezik a kamerák. De ezt tisztázza le időben, ne az utolsó pillanatban. Ilyenkor egy férfiben az 'ütni tudnék' érzés uralkodik el, szóval nem illik ilyet csinálni.
A csajok húzzák a srácokat, játszanak velük, aztán csodálkoznak, ha leszűzkurvázzák őket.

Muzsikus: vicces, amit művel.
Megy a nagy "taktikázás", aztán a ceremónián nem történik senki, csak izgulnak, hogy nehogy kiessenek. Az előzőben legalább tényleg kőkemény taktika volt, átverések, és ott csak azon kellett izgulni, hogy minden klappol-e.
Ezek meg elhiszik, hogy befolyással voltak bármire is. A család dumától viszont feláll a hátamon a szőr.

Amúgy szerintem ebben a szériában (kinézetre) tök jók a csajok. Előzőben kevés jó csaj volt.
Hiper tényleg elég vékony, magas, de neki van a legjobb feneke így is.
És pont azért görbe, mert túl magas. (így alacsonyítja magát)Rossz tartást vesz fel, hogy ne tűnjön annyira magasnak.
Amúgy csak nekem tűnik úgy, mintha Naiva hízott volna picit?

pilar ternera 2012.03.23. 11:08:37

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: basszus, már arra sem emlékszem, hogy ki volt az a Tünde, de azért köszi.!:)

pilar ternera 2012.03.23. 11:11:07

@BiP: itt egyik csaj és egyik srác sem magas. csajoknak olyan rövid lábaik vannak, h csak na! rossz a tartása és passz.bocs, én így látom.:)

nyílegyenes labirintus 2012.03.23. 11:12:33

@BiP: Nem hiszem. Pedro hibázott,botrányt(?) csinált, kibaszták,ennyi. Végül is Csíra a régi párja faszsága miatt került ilyen kényszerhelyzetbe, érthető ha kap még egy esélyt, de az a baj,ez a muff egyáltalán nem akar játszani, ez a bajom vele. Na, talán majd ez felrázza kicsit. Bár ennek szerintem tökmind1...

BiP 2012.03.23. 11:12:40

@Pilar Ternera: Tünde talán az első csaj volt, aki bement.

Pedro: oké, de most Pedro nem egyértelműen vétett a szabályok ellen (bár ezt nem tudhatjuk, hogy volt-e ilyen leírva), ütés sem volt.
1 ember van, akit a játékban visszaküldenek, és azt olyannak ajánlják fel, aki nem ceremónián került ki. Gondolom Pedro érdekesebb volt Ádámnál, meg bocsánatot is kért, stb.
De ő meg felejánlotta Csírának. (gondolom amikor bedobták a témát, Pedro bűntudatból azt mondta, hogy ha miattam esik ki Kíra, akkor felajánlom neki - most ez lett. Ha Kíra bentmaradt volna, Pedro ment volna vissza.

K3rnel 2012.03.23. 11:12:54

@mézescsók: Az őszinteséget az undoksággal csak azért könnyű összekeverni, mert nem akarod elfogadni, hogy valaki lehet alapból ilyen. Tehát amit mutat, az ő maga. A család, barátok ismerik, tudják milyen és elfogadják a piszkálódását, főleg azért, mert tudják, hogy sokszor van benne valami. Aki nem ismeri az meg simán bunkónak titulálja, pedig őt csak szimplán nem érdekli, hogy a másik hat és fél milliárd mit gondol róla. Azok véleménye számít akik számítanak neki, a többieké le van szarva. Számomra érthető és elfogadhatóbb, mint az amikor valaki kétszínű, megbízhatatlan és jópofizós.

Niki viszont meglepetés, több esze van, mint azt a teste mutatja, ezért is fura, hogy miért tette ezt magával, hiszen a hozott anyag is "elég" lett volna a nagyvilágban, sőt. Viszont biztos úgy látta, hogy ezzel így több pénzt tud megfogni magának, lássuk be, ilyen nővel nem is kezd ki olyan akinek nincs nagy vagyona, ilyen nővel az kezd ki akinek sok pénze van, kevés esze, és eltartja trófeának a puncit...

Edina meg pont az a nő aki fél mondatával fel tudna húzni. Tipikusan "miért nézed azt a hülye focit?", "miért a barátaiddal mész bulizni, ahelyett, hogy itthon lennél velem?", "Ugye szeretsz, de tényleg, ugye? Nagyon?" mondatokat nézek ki belőle a hétköznapokban. Naiv pióca.

Noémit rühellem, de a táncait jó nézni, csak sajnos mindig ott hallom a fejemben mellé, hogy "FSZK" és ez hervasztó, igazából egyik állítással sem lehetne nagyon vitába szállni. Kiderül idővel, hogy ő bent a legnagyobb lotyó.

beacska 2012.03.23. 11:14:43

1. Máté kos jegyű. Lehet, hogy Edina tudja, mit csinál? ;)

2. Kíra kiesésénél és visszaküldésénél nekem inkább az volt az érzésem, a stáb kimenti a Hotelből az egyik legütősebb játékosát, mert csúnyán magába zuhant. Kicsit összegereblyézik, és visszadobják...akár dobhatnák máris, a bosszú és a friss husi lehetősége visszaKírásította ;)
Remélem pihentetik vagy 1 hónapot, úgy ütősebb lesz visszaküldeni, csak maradjon ember, aki a láttára elkámpicsorodik :)))

Morcz 2012.03.23. 11:16:16

Sziasztok!

Sixx, köszi, feldobtad a napomat. :)

A tegnapi rész nagyon jó volt, tetszett a retúrjegy csavar a történetben.

Egyébként Broki szívatás ide vagy oda, nálam még mindig Edina a kedvenc.

aki viszont nagyon irritál az Hiper, Muzsikus és Feltengely.

Ja egyébként szerintetek nem olyan mintha Niki Megan Fox fazont kért volna a sebészektől de véletlenül Voksán Virágot csináltak volna belőle? :D Meg néha első blikkre kísértetiesen hasonlít a szintén a Viasat3-on futó Nagy Ő kis extrával c. műsor "női" főszereplőjére. :)))

Pár becenév ötlet még:

Anikó: Idegzsába, Rángógörcs, Zizi, Donna Corleone, rövídítve DC vagy D.C.

Niki: Békaszáj, Békapofa, Szerényke ("Én nem mutogatom magam")

Krisztián: Pszicho

(Új) Péter: Manager, P-2

Noémi: Risza-maca

Kíra: Bosszúálló (csak onnnatől alkalmazandó ha visszatért) :)

mézescsók 2012.03.23. 11:16:50

Léphetett volna olyan Alexa, ami mindenkinek jó? Valakinek mennie kellett, ha más megy, nem Kíra, akkor az lenne a baj. Vajon Noémit is visszacsempészték vola a műsorba?
Nem kedvelitek itt - ezzel semmi problémám, egyébként nekem sem a szívem közepe -, ráadásul ott bent sem nagyon, de minden később bejövőre úgy tekintenek, mintha személyes sértés lenne a jelenléte. Nagyon sajnálatos, ha nem értik, hogy ez, mármint hogy a szereplők bizony olykor cserélődnek, a játék eleme. Nem könnyű helyzethez (össznépi utálat) próbál meg alkalmazkodni és próbál meg taktikázni. Mást kellene tennie? Valahol még korrekt is volt a lépése, hogy Leventét választotta, mert ezzel nem robbantott szét párokat. A pasi hozzá hasonlóan még új, alkalmas arra, hogy elkezdjék a játékot anélkül, hogy bárkinek belemásznának a kialakult dolgaiba. Elmondta Elemzőnek, hogy egyelőre neki megfelel a kettőjük felállása, innen tovább lehet lépni. Szért sem lehet egyébként könnyű neki, mert a srác nem kedveli, de hát istenem, nem egy életre kötődtek! Szerintem nem buta nő.
Kíra bosszúeskűje meg nevetséges.Arról már nem is beszélve, hogy nem volt azért annyira nagyon közkedvelt Ő ott bent sem.

BiP 2012.03.23. 11:16:59

@nyílegyenes labirintus: Igazából a szerkesztők mérlegelhetik, mennyire volt súlyos a büntetése. Ezek szerint adtak neki még egy esélyt. (nem hiszem, hogy a szerkik Csírát annyira meg akarták volna menteni), mert bár tényleg tudta kavarni a szart, az utolsó nap elég durcás lett, és maga alatt volt.
Így, hogy visszamehet végül, majd spanolni fogja, reméljük. Bár nem bírtam a fejét, mert nagyképű és következetlen volt, de felkavarhatja a taktikai állóvizet. Pedro ezt nem tudná.

pilar ternera 2012.03.23. 11:20:43

@BiP: sztem te túl sok szabadságot feltételezel a játékosokról. sokkal jobban meg van kötve a kezük, mint gondoljuk, Pedronak ebben nem sok szabad döntése volt szerintem.

beacska 2012.03.23. 11:21:00

@mézescsók: Nekem az elejétől fogva szimpatikus Alexa. és ezt hangoztatom is ;)

Én is ezt léptem volna. Tavaly Szandrában sem bírtam az agyatlan szétcsapós szövegét. Aztán a játék során kiderült, hogy a végcél szempontjából nem is vezet sehova ez a magatartás.

Ahogy Kíráé sem fog, de én azért örülök, hogy visszaküldik, kicsit száni volt az utolsó 2 napban :(((

BiP 2012.03.23. 11:21:02

@Pilar Ternera: Lehet, nekem magasnak tűnt, saccra 170-175. (lehet, hogy csak azért, mert elég vékony). Élőben nem láttam őket, tévén keresztül meg csalóka.

beacska 2012.03.23. 11:22:15

@BiP: Petike a visszaküldésre csak ürügy volt. Kezébe adták a jegyet, és addig forgattak, amíg nem sikerült neki baki nélkül végigmondani a szövegét ;)

BiP 2012.03.23. 11:26:12

@Pilar Ternera: El tudom képzelni azt is, hogy közölték vele, hogy bocsánatkérésedként felajánlod Csírának, különben nem jöhetsz velünk haknizni a műsor után.
Ezekből a szerkesztőkből bármit kinézek. Szerencsére jobban együtt élnek a játékkal (mint mondjuk a VV szerkesztői), azonnal reagálnak, és az előző széria bizonyította, hogy humorérzékük is van.
(pl. Ádám+Dani riportműsora)

pilar ternera 2012.03.23. 11:26:35

@beacska: kezdő vagyok még, kérlek nézd el, hogy nem tudom mit jelent a "+1" :-)

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 11:27:37

@horee6: Könyörgöm, ő mondta a mödanszié mellett előtte, hogy "szexelni akarok veled"... Még Máré vissza is kérdezett, h mi????
Elismételte..
aAztán felmennek, felhúzza csóri gyereket, majd közli, h "Kérlek! Félek nem tudom abbahagyni"
Pfff...

Nem azt mondom, h Máté megutálja Edinát vagy ilyesmi... De pár napig biztosan nem lesz a szíve csücske.. Ez egy férfinek nagyon nem imponál.. Átbaszva érzi magát valszeg.. Ilyenkor előjön a "ne szórakozz velem, ki vagy te" érzés..

Sztem kerüli rövid ideig, de a kapcsolatukon a párcserés kavarás sem fog segíteni... :P

pilar ternera 2012.03.23. 11:27:48

@BiP: na, ez már közelebb van. az a lényeg, hogy ők irányítanak, nem a játékosok. :-)

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 11:28:57

@horee6: "hehe, az agy a kedvenc szervem :)" - furcsa dolgaid vannak neked :DD
Csajozós szöveg nálad mi lehet? :D

2012.03.23. 11:29:47

@Pilar Ternera: A kaktuszceremónián jár neked egy azaz 1 kaktusz.
@Papucs Orrán Pamutbojt: Pedig akkorákat nyögött már így is Naiva, hogy csengőhang lesz belölle is.

pilar ternera 2012.03.23. 11:31:13

@Liller: azért amikor a jelenet elejét mutatták és kéjes sóhajtozás hallatszott, Máté elég gyanúsan mozgott... ott én is azt hittem, hogy már megtörtént, és kicsit sztem meg is... ;)

Liller 2012.03.23. 11:32:20

@Pilar Ternera: ja,először én is azt hittem,de amikor Máté lemászik az Edináról,akkor látszik,h Edinán takaró volt,csak nem történt már meg egy takarón keresztül...:)

pilar ternera 2012.03.23. 11:32:28

...vajon miért kaphattam kaktuszt? ;o)
köszi.

beacska 2012.03.23. 11:32:44

@Pilar Ternera: képzeld el, ahogy egyet mutatok a nagyujjammal ;)

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 11:33:54

@Alfonzina: Egyetértek! :) Le se kell írnom semmit, mindent összefoglaltál helyettem :D
@szerivan: Na ezaz bakker! :D Fenti cikk szerint járt benne Máré (hatodjára nyomtam félre, úgyh MáRé marad csakzértis), és úgy lett leállítva... Jól mennek neki a műorgazmus hangok és a műnyögések :D

beacska 2012.03.23. 11:35:05

@Pilar Ternera: dehogy kaptál kaktusz!!! csak ugyanazt mondtuk, majdnem egyszerre!

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 11:35:26

@Liller: Nem is takaró volt.. Extrában lehetett látni, bugyi volt Edinán, sőőőőt Máté még meg is jegyezte, hogy így elég nehéz lesz... Sztem nem akarta a csaj levenni a bugyit, és ezért jött a takarós burkolózás ötlete, de ez se volt jó és inkább abbahagyták...

Liller 2012.03.23. 11:37:29

@Papucs Orrán Pamutbojt: na akkor meg főleg...tegnap sajna nem láttam az extrát...azért egy ilyenért tényleg legalább verbális pofont érdemel egy nő...én se szexelnék a kamerák előtt,de akkor nem is súgnám azt a fülébe a pasinak,h szexelni akarok veled,aztán meg még a bugyimat sem veszem le...egyetértek az előttem szólókkal:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 11:40:22

@Liller: te már csak tudod:D

Aztán meg csodálkoznak, ha megerőszakolják őket.

dennis rodman 2012.03.23. 11:40:43

@☺ágica:
vlcsnap-2012-03-23-11h28m13s43.rar

nyílegyenes labirintus 2012.03.23. 11:41:03

De kivagytok ezen az Edina-Máté afféron. Mint ha halálos bűnt tett volna Naiva. Nem olyan nagy tragédia, ha egy nő nemet mond, nem kellemes, de nem elviselhetetlen, vagy megbocsájthatatlan bűn. Ettől még Broki farka nem fog leesni vagy leszáradni. Inkább csak ti fújjátok fel ennyire...

2012.03.23. 11:41:55

@Pilar Ternera: Én csak segíteni akartam :DDD

Banyus83 2012.03.23. 11:42:17

Én Edinát kedvelem legjobban ebben a műsorban, de tény, hogy nem ez volt a legelegánsabb mód Broki lerázására (főleg, hogy a nappaliban még ős sugdosta, hogy szexelni akar...szegény Broki mi másra gondolhatott volna, mint, hogy akkor lehet...)Másfelől, elhiszem,hogy azért nehéz lehet kamerák előtt feloldódni és úgy élvezni a dolgot, mint otthon a 4 fal közt. És múlt héten (asszem) pont Broki nyilatkozta, hogy azt sem bánja, ha nem, fog megtörténni a dolog, szóval ,ha most ez miatt ejti, az se túl fair...na mindegy...az is lehet, hogy Edinánál egyszerűen csak piros betűs ünnepek voltak :-D

Csírát nem bírtam, de örülök, hogy visszamegy, mert Alexát meg egyenesen rühellem!!!! HOgy előadta Lmzőnek, hogy nem lett volna más lehetősége, ahova állhatott volna. A faszi meg (aki, megjegyzem nem is olyan hülye , mint amilyennek látszik) hogy mondta, hogy dehogynem lett volna, négy nap hosszú idő (azalatt bárki megenyhülhetett volna a párja kiejtése miatt, főleg, ha ő van veszélyben :-D ). Szóval LMző átlátta a játékot, Alexa meg becsicskult...hogy ez mit kapott volna Pókmajomtól ezért az 1-ben... :-D

A f.sz kivan azzal, hogy má' megint párcserét rendelnek el...én nem tudom, hogy ez miért jó. Csak ettől lesz érdekesebb a műsor????? Érdekes, tavaly egyszer sem kellett ilyennek élni. Így nem lesz itt szex :-D :-D

beacska 2012.03.23. 11:45:32

@Banyus83: érdekes, a tegnap éjszakai "stábbal" meg pont azt beszéltük meg, hogy mintha Levente nem tudta volna, hogy mit akar, és olyat vet a szemére Alexának, amibe ő is belesétált...de hát különbözőek vagyunk ;))

Liller 2012.03.23. 11:46:08

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ja,én már csak tudom:)(olyannyira,h tegnap azt mondta a pasim,amikor ezt a jelenetet néztük,h nagy a szám,de szerinte egy hétig se bírnám szex nélkül az édenben:)jó,az mondjuk más tészta,a nemi erőszakra semmi sem lehet mentség,akármekkora szűz kurvaként is viselkedik vki,nem "érdemel" erőszakot szerintem...

vécés jóska 2012.03.23. 11:46:19

@nyílegyenes labirintus: De akkor ne húzná fel az agyát szerencsétlennek ennyire. Amilyen jófejnek nézett ki az elején Edina, egyre jobban küzdi le magát. nem elég hogy sótlan, még hibát hibára is halmoz.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 11:47:04

A lényeg...
A jövőheti párcsere utáni felállás sztem:

Pít - Niki
Levi - Hiper
Tomi - Lófej
Máté - Noémi
Melák - Naív

Kíra visszapakolását a játékba sztem csak úgy tudják megvalósítani, ha érdekükben áll őt visszafogadni... Vajon milyen feltétellel küldik őt vissza?

pilar ternera 2012.03.23. 11:47:36

ha a pirosbetűk akadályt jelentenek, akkor nem sugdosom a pasim fülébe, h szexelni akarok.
@nyílegyenes labirintus: nem az a gáz, hogy végül nem történt meg, hanem, hogy előtte felhúzta a srácot...
ennyi. de már sztem is túlragoztuk ezt. :-)

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2012.03.23. 11:47:37

Broki hihetetlenül önző és hisztis!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 11:49:16

@Liller: persze, h nem, ne forgass ki:) Csak jeleztem, h sok ilyen eset van, h a pasi nem tud és utána nem is akar leállni.

Az én Párom ilyen szarokat nem néz:P Betörted már végre a srácot?:D

@nyílegyenes labirintus: te vagy a tökéletes pasi, kellesz nekem:D

Liller 2012.03.23. 11:49:17

@nyílegyenes labirintus: nahát,meg vagyok lepve,h ezt pont te mondod:)de persze van benne igazság...csak akkor tényleg ne jelentse ki az edina egyértelműen,h szexelni akar...persze az ember meggondolhatja magát...nehéz kérdés ez...mindjárt felszaladok a gender kutatókhoz,megkérdezem a véleményüket:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 11:50:49

@Papucs Orrán Pamutbojt: Tamás, Anikó most is együtt van, gondold át még egyszer:D

genevieve 2012.03.23. 11:51:02

@Banyus83: nem emlékszem, azt is suttogta edina, hogy mikor akar szexelni?:-))

lehet, hogy fél év múlva:-)

Liller 2012.03.23. 11:51:05

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: tudom,tudom:)naná,h betörtem!mi az,ha nem betörés,h a valóságshow-gyűlölőből éden hotel-függőt csináltam?:)))
nem,nyílegyenes az enyém!!!(ezen már tavaly is összevesztünk...:)

Dick Francis 2012.03.23. 11:51:08

Kírát remélem, hogy még jövőhéten vissza is küldik. Bár szerintem úgy lenne a legdurvább, ha egy ceremónián megjelenne védettséggel. De azt nem hiszem, hogy élből védettséget adnának a kezébe, viszont feladata az tuti lesz.

Banyus83 2012.03.23. 11:52:21

@beacska: Miért, LMző is becsicskult???? Lehet, hogy ez nálam csak kimaradt?

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 11:53:28

@Banyus83: Fúúú de nagyon máshogy látjuk a dolgokat... Majdnem mindent.. Mintha nem is ugyan azt a műsort néznénk.. :)

Ha egy nőnek piros betűs ünnepek vannak, nem mondja egy pasinak hogy zöld az út (amennyiben nem zavarja h épp megvan neki)

Pont, hogy elemző uraság nem látja szerintem a játék lényegét.. Lófej egyetlen választása Levi lehetett.. Senki más.. Ő bent akar maradni.. Inkább egy ember haragudjon rá, mint 6 vagy 7...
Pít mellé nem állhatott, a srác kijelentette egyértelműen és Lófejjel is megbeszélte, hogy MOST nem... Később minden probléma nélkül összeállnak.. Tomi nem, Hiperrel nem fog kibaszni, egyetlen szövetségese Pít mellett... Niki kilőve, mert nem tud beilleszkedni. Az egyetlen csaj, aki nyíltan ellene ment Kíra... Sztem ezt volt az egyetlen használható lpés.
Ez az elemző gyerek meg nem lát semmit egyelőre maga körül... Sötét mint az Ében :)

A párcserétől pedig igenis jobb a műsor, az ÉHnak ez a lényege :)

Liller 2012.03.23. 11:53:44

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: naná,én az vagyok,ezért belőle is azt csináltam:)

LoveMy 2012.03.23. 11:54:18

@Myta:
Mint a férfiak többsége ;)

pilar ternera 2012.03.23. 11:54:39

tegnap egyébként az én pasim is azt mondta, hogy nem olyan gáz, hogy edina meggondolta magát. :-O)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 11:55:31

@Liller: nekem ilyen pasi kell, akit nem zavar, ha azt mondnom, h nem, pedig ő aztán már éppen ott járna, hogy........:D:P És ő ilyen, le is írta, nekem kell!!!:D

Én is nem akartam, h Éden hotel függő legyen szegény:D

beacska 2012.03.23. 11:58:14

@Banyus83: az elején Levente azt mondta, cselből választotta Kírát, és adott védettséget Alexának. Tehát ő is Kírát akarta a házon kívül...jaaa, hogy aztán duzzogott, mert kiderült, hogy a többiek is ezt akarják, és tapsikolnak vadul? körül kellett volna nézni, DE(!) ez nem vethető a szemére (L.), mert 1 nap alatt nem lehet levenni a pályát.

Viszont aztán már ő illeszkedett be ezerrel....

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 11:59:58

@beacska: Neeem.. Ő arra várt, h bejön egy levél, miszerint mögé nem állhat majd be a védettséggel rendelkező PaciArc... De szopacs, mert levél nem jött, így simán beállt mögéjük és Kíra pápá.. Legalábbis erre a hétre.

mézescsók 2012.03.23. 12:00:32

@BiP: Nem tudom, hogy mit érzett Máté, de gondolom. Nőként feltételezem ugyanazt érezte, amit egy nő élne át fordított esetben. Ettől függetlenül az a véleményem, hogy bármikor bármelyikőjük meggondolhatja magát. Ez nem változtat azon, hogy rohadt dolog.
A kamerák jelenlététől való parázást nem értem. Már a játék előtt tudták, hogy ott vannak és elvileg bármit leadhatnak.Azt is tudhatták, hogy ezekből a szexjelenetekből a nagyérdemű gyakorlatilag akkor is alig lát valamit, ha nincs rajtuk lepedő. Ha van rajtuk, akkor meg semmit.
Vannak helyzetek, amikben egy szűlő átlagesetben nem szivesen látja a gyerekét. Ilyen mondjuk a szex. De Anyuka számíthatott rá, hogy megesik néha ez-az, erre nem a műsor közben illik rájönni.
Muzsikus már szóra sem érdemes. Ritka tenyérbemászó figura.
A nőket is női szemmel nézem, de ahány nő, annyiféleképpen láthatjuk őket.
Anikó, Niki és Kíra nekem nem nagyon tetszenek, de nem lógnak ki a nagy átlagból. Különben nem gondolom, hogy csak bombázók szerepelhetnének az ilyen reality-műsorokban, szóval jó ez így.
Edina fogalmam sincs, hogy hízott-e, talán a feneke?

beacska 2012.03.23. 12:00:44

@Banyus83: sőőőt, a ceremónián már azt bizonygatta, hogy ő azt hitte, Alexa nem állhat mögéjük...mosthoooogy? most akkor mégis bent akarta tartani Kírát, vagy nem?...ezt nem gondolta végig...

genevieve 2012.03.23. 12:01:09

@Banyus83: hát akkor majd, egyszer, ha majd kint lesznek a hotelból...akkor amikor máté szerelmes lesz belé:-)

beacska 2012.03.23. 12:01:43

@Papucs Orrán Pamutbojt: én nem hiszem, hogy VALÓBAN ezt gondolta...csak duma volt. Megsajnálta Kírát, vagy mittudomén

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 12:02:08

@Papucs Orrán Pamutbojt: megtettem:D, de nincs is lófeje Alexának:D Inkább görögös:P

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 12:02:54

@beacska: Elvileg Kíra kellett neki tényleg... Az elejétől kezdve.. Csak ő számolt egy levéllel ami nem jött végül így elbaszta.. Honnan veszitek az ellenkezőjét?

beacska 2012.03.23. 12:04:14

@Papucs Orrán Pamutbojt: mondta a riporta, rögtön a döntése után...most el megyek kajálni, megkeressem neked, ha visszajövök?

Liller 2012.03.23. 12:05:27

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: de mondom,h nekem kell!:)hogy mondod?:)te is nem szeretnéd?:)micsodát?:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.23. 12:05:40

Niki és az ő női eszközei.
Pont tegnap mondta,hogy az ujja köré csavarta Krisztiánt. Szerintem ezzel a játékkal veszélyes vizekre evezett, mert az évődésnek álcázott távolságtartást bizonyos -agyban nem túl erős- pasikból (mint Melák) agressziót vált ki és annak beláthatatlan következményei lesznek.
Szóval Niki vagy beüzemeli a virsliszájat, vagy rosszul jár.
(max. a jövő heti párcsere jelenthet menekülőútvonalat számára, kérdés mennyire lesz tartós a párcsere, és mennyire csak pár napra szól)

Anikó popówinnersége kapcsán csak egy epés megjegyzésem van (felülemelkedve a nők között szokásos irígységen):
istenem, hát valamivel kompenzálni kellett azt a lófejet..:)

Mellesleg Melák és PVC pont összeillenek. Nem tudom más is észrevette -e ,hogy miközben a csaj beszél, a bal szemöldöke egyfolytában ugrál. Nyilván mióta benn van az implant a szájában, mindig felnyomja tetovált szemöldököt a vigyorgásnál.:)

nyílegyenes labirintus 2012.03.23. 12:05:55

@vécés jóska: mondjuk ebben is van valami. De ez nem egy egyszerű vasárnap délutáni, otthoni szitu. Ott nincsenek kamerák, max. ha home videot csinálnak róla... :)

@Liller: Jaj, na ne legyetek már álszentek! Tudom, hogy te pro vagy, de szerintem mindenkivel előfordult már hasonló szitu. Főleg azokkal (általában), akik a leghangosabban tiltakoznak. :)

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: mondjuk ez igaz, nem tiltakozom. :D

Banyus83 2012.03.23. 12:06:15

@Papucs Orrán Pamutbojt: A piros betűs ünnepet 100%-ban viccnek szántam.

Alexáékkal kapcsolatban meg azt akartam kihozni az egészből, hogy lehetett volna tökös és kirakhatott volna bárkit, aztán a következő négy napban még bármi lehetett volna, főleg, ha fiú jön be jövő héten...Kb., mint tavaly, mikor pókmajom kirakta Katát a Don mellől, ő is tisztában volt vele, hogy utálni fogják és mennyire nem érdekelte, nem? lehetett volna így is csinálni, és szerintem erre utalt is Lmző. Úgy gondoltam, ezt jól látja, amúgy valóban sötét...

Banyus83 2012.03.23. 12:07:55

@beacska: Azt mondta, hogy abban reménykedett, hogy majd jön a levél, hogy Alexa nem állhat mögéjük...mondjuk ez elég nagy hülyeség volt, ilyenre apellálni :-) tehát akkor bent akarta tartani Csírát, nem?

dennis rodman 2012.03.23. 12:08:52

@☺ágica: ha ki tudod tömöríteni T69 teljes egészében kép

Banyus83 2012.03.23. 12:10:29

@genevieve: Lehet :-D És nem is mondom ,hogy szép dolog volt tőle, de elfogult vagyok velük szemben, mert őket kedvelem ebben a műsorban...ez van :-D

nyílegyenes labirintus 2012.03.23. 12:11:18

@Liller: @Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Ne veszekedjetek! Összehozunk egy threesome-ot és mindenkinek jó lesz. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 12:12:27

@Liller: jó van na, már este van:D

Írok itt össze-vissza:P

Nem szeretném, ha a Párom függő lenne az Édenre:P

Ja, és az enyém lesz:D

@nyílegyenes labirintus: örülök, hogy idén is végre egyetértünk valamiben:D

@Papucs Orrán Pamutbojt: akkor majd neki mondom meg:) Jó, tudom, neked már megmondtam:P

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 12:12:28

@beacska: jaja! :)Kössz.. És jó étvágyat! :)
@Banyus83: De Lópofi nem Pókmajom... Ő nem akarja, h utálják és nem szarja le a többieket úgy mint Póki. Ő szeretett volna a társasághoz csapódni. A csapat és Lópofi érdeke pedig kivételesen egyezett.. Lópofi nem nyílt háborút játszik, ahogy a többiek sem. Csak elemző hülye mint a seggem szüretkor és nem látja a szitut...

beacska 2012.03.23. 12:13:26

@Banyus83: igen, de már tavaly is kiderült, hogy a VÉGSŐ játék szempontjából a Szandra-féle taktika nem kifizetődő. KELL, hogy a párod bízzon benned, és a többiek pozitív hozzáállása nélkül nem jutsz semeddig (lsd. azért Kristófék rendesen kiidegelték Szandrát)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.23. 12:13:43

@nyílegyenes labirintus: mondjuk, ha már választhatok, akkor mondjuk maradj te, vegyük be szepit, vagy gliese-t, Liller nem kell:D

horee6 2012.03.23. 12:14:03

@Papucs Orrán Pamutbojt: azt akartam mondani ezzel, hogy bírom az okos nőket. Szerintem az IQ igenis szexi.

Csajozós duma?
Van kedved egy izgalmas felfesezéshez, amit már sokan próbáltak, de senkink sem sikerült?
??? Gyere, keressük meg a Higgs-bozont! Vagy valami hasonló. :)

Neretil 2012.03.23. 12:16:12

Nem értem a kommentjeiteket...

Elemző sötétebb, mint Mordor legmélyebb bugyra, de mindenki okosnak és taktikusnak állítja be.

Meg akar menteni valakit, akit mindenki ki akar rakni (beköltözése napjától tudhatja, Anikó is többször elmondta neki), de azért másnak adja a védettséget, aztán ő van a legjobban meglepődve és megsértődve, amikor kirakják.

Arról nem is beszélve, hogy 10 mondatot nem beszélt Csírával, akkor mire ez a nagy szimpátia? Pláne hogy Anikó jön be neki, aki meg folyton ekézi a Csírát előtte.

És ezután nem bekussolna, próbálná megjátszani magát a többiek előtt, hogy lépjen kicsit feléjük, hanem neki áll puffogni és beugatni.

Azt már fel sem hozom, hogy elemzőként milyen jól kiszámolta legelején, hogy ha két szingli csaj van akik rá hajtanak, akkor 5 lány és 6 fiú van bent a hotelban és ezért neki nehéz lesz bent maradni az első ceremóniáján, ahol a lányoknak kell választani. No comment

playoff szakáll 2012.03.23. 12:17:20

@jo.e: Az Iniquity számait velem értelmeztetik.....

nyílegyenes labirintus 2012.03.23. 12:17:56

@Pilar Ternera: "tegnap egyébként az én pasim is azt mondta, hogy nem olyan gáz, hogy edina meggondolta magát. :-O))) "

Na látod... :)

mézescsók 2012.03.23. 12:19:20

@K3rnel: Méltányolom az őszinteséget, bár nem mindig és minden áron és szeretem az őszinte embereket. Nem keverem össze az undoksággal. Amit viszont rettenetesen utálok az az, amikor valaki azzal a felkiáltással, hogy "én őszinte vagyok" bárkit, bármikor, bármilyen indokkal megsért és aláz. Nem kell szeretni mindenkit, nem is lehet. Lehet viszont kulturáltan is nem szeretni valakit.
Az alkalmazkodóképesség és -készség nem azonos a kétszínűséggel. Az ember élete minden pillanatában alkalmazkodik valamihez/valakihez.Ha reggel hideg van, akkor kabátot húzok és nem küldöm el a francba az udvariasan köszönő postást csak azért, mert nekem szar napom van,rosszul aludtam és különben sincs benne abban a párszáz emberben, akit el birok viselni a földön.
Nikiről látszik, hogy idősebb a többinél és tapasztaltabb, ami az emberek megítélését, a stílusát illeti, tehát egyáltalán nem pejoratív értelemben tekintem tapasztaltabbnak. Ezért lep meg a Kamionnal való viselkedése, mert tudhatná, bármennyire is jár a szája, azért csak az 19 éves kölyök. A pasiban van egy halom brutalitás és agresszivítás, ezt nem biztos, hogy kordában tudja tartani.
Edina idióta viselkedését csak Mátéval való kapcsolatában látom, egyébként nem. Ott viszont előad mindent, ami sztereotípiákban a hülye p...-ra jellemző.És ezt nem arra értem, hogy nemet mondott a dugásra miután kellően felhúzta a srácot, hanem a nyávogására.
Valaki szólhatna már neki, hogy ez az ÉH és oda nem örök szerelemért mennek az emberek, hanem 25 milláért. Különbség.

nyílegyenes labirintus 2012.03.23. 12:21:11

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Az viszont részemről teljesen kizárt! :)
Kár, pedig Liller tuti benne lenne... :D

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.23. 12:24:35

@horee6: Az okos nők vonzók.. Mindegyik ezt mondja egészen addig, amíg fűzni kell.. Ha sikerül megfűzni, ha nem, utána vmiféle borzalmas keléses szörnnyé változhatunk, mert hirtelen ellenfélnek láttok minket, nem partnerként.. Tudja fene, sose értettem ezt a hozzáállást. Valószínűleg a buta nőket egyszerűbb fűzés után irányítani.. :)

Egyébként pedig, gyere, keressük meg az eltűnt neutrinomat! Segítesz kitenni a plakátokat? :D (TBBT után szabadon, kissé átszabva a helyzethez)

@Neretil: Ennyi! :D

mézescsók 2012.03.23. 12:24:52

@beacska: Nekem még nem szimpatikus, de nem is antipatikus. Megpróbálom megérteni a helyzetét és nem vagyok hajlandó velőből utálni, aztán meglátom. Bár inkább kedvelem mint nem.
Kírának addig is nagy volt a szája, amikor még játszott. A szétcsapatás is nagy szöveg. Amikor visszakerül, ott bent lehet, hogy teljesen más viszonyok lesznek és egyáltalán nem biztos, hogy olyan rettenetesen fognak örülni neki, Sőt, az sem, hogy bármilyen "bosszúban" lesznek társai. Szóval szerintem is szánalmas lesz inkább.

☺ágica (törölt) 2012.03.23. 12:25:33

@horee6: ezért kapsz egy puszt:DDDD

@dennis rodman: köszi, de nem tudom:S

BiP 2012.03.23. 12:29:28

@nyílegyenes labirintus: Nem tudom, voltál-e már ilyen helyzetben, de _nagyon_ szar. Sűrű bocsánatkérés a minimum.

@Banyus83: Ha Edinánál ünnepnapok vannak, akkor meg ne mondja, vagy mondja úgy, hogy "Szeretnék szexelni veled, kár, hogy most nem lehet." Ezt egy 22éves fiú már megérti.

@Papucs Orrán Pamutbojt: Úgy lehet megoldani, ha kidobnak egy csajt, bedobnak egy fiút, így Csírának fix helye lesz, sőt, az ő kegyeiért kell majd kűzdeni a fiúknak. (vagy 2fiút küldenek+Csírát)

@Pilar Ternera: Így van. Nem az a gond, hogy nem volt szex, hanem hogy az utolsó pillanatban fújta le, de közben végig ő is benne lett volna. (legalábbis úgy tűnt).
Persze, meg lehet emészteni, nem kell emiatt szakítani, de ott és akkor igencsak szar.

@mézescsók: igen, a fenekén, és a combján vélem látni. Mintha valamivel vékonyabb lett volna az elején.

pilar ternera 2012.03.23. 12:31:41

@nyílegyenes labirintus: jó, jó de én született mázlista vagyok! ;)

mézescsók 2012.03.23. 12:34:24

@Myta: Miért önző és hisztis? Csinált vagy mondott valamit? Jelzem, az extrát nem láttam.
Miért emlegettek többen nemi erőszakot? Ha ott történt valami,akkor az csak az után történhetett, amikor a velvetes bejátszás végetér. Addig bugyi, takaró, majd Máté bemászott Edina takarója alá, aztán vége. Ez erőszak?

puszAnat 2012.03.23. 12:37:01

Brokit bírtam, de ez a manchesteres mez kiütötte a biztosítékot ...You never walk allone....büntetése no sex!

Pácsó Ármándó 2012.03.23. 12:40:24

@Pilar Ternera: Játszd el otthon te is egyszer amit Edina Mátéval és ha a srác ugyanúgy nyilatkozik, akkor tényleg született mázlista vagy :-)

Az én tippem a párcserére:

Niki-Pít
Melák-Noémi
Anikó-Levente
Muzsikus-Edina
Máté-Alexa

Amúgy Alexának egyáltalán nincs lófeje, bárki bármit is mond.