Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x11

2012. március 22. 09:00 - sixx

Kikericssárga ruhában, a kelleténél nagyobb terpeszben áll a mexikói vártán T69.2, Levente egy szerencsés flótás, mondja, hiszen Csírával és Alexával is együtt aludhatott, nahát, nem is tudtam, hogy van humorérzéke. Ezt át kell élni, mondja Dér Heni a főcímdalban, fogalmad sincs, baszki, mennyire átélem. Az emlegetett Alexa, mintha csak parancsra tenné, belepucsít a kamerába ébredésképpen, Naiva zsinórtangában, Műanyag indiánvarkocsban megy zuhanyozni, majd ÚjPéter és Naiva rajtaüt Naivanén és Noémin, mert nem bíznak bennük. Broki ugye egy szál faszban alszik eleve, mit lehet tudni, milyen szokások honosak a szlovákoknál, még a végén Noémi muszájból rábukik ágyéktájékon.

Mutatunk pár képet a reggeli pöcsökről és csöcsökről, tessék kitalálni, melyik fejnélküli testrész kihez tartozik. Megoldásokat kommentben, jutalom, nyeremény nincs.

A nappaliban Hiper a tegnapi magasabb fordulatszámon ég tovább, egy vállalhatatlan Republic-slágerre mórikálja magát, és mutatja, mennyire kibaszottul jól érzi magát, csápolás, nyelvnyújtogatás, utóbbi félelmetes, a lófejből kilógó hat deka hús sok minden, csak nem vonzó. Aszongya a kamerába kényszeres szem- és kézmozgással körítve, hogy jó érzéssel ébredt. Csíra bezzeg nem, panaszkodik Muzsikusnak, hogy hiányzik neki Pedró, de erről mindenki tudja, legfőképp a magát családfőnek tekintő szerencsétlen, hogy csak részben igaz, mert Csíra attól tart, Elemző majd jól nem őt választja, és mehet haza az Édenből. Csíra "már csak abból a célzatból is" beszélgetni fog az újfiúval, hogy megmentse a picsáját. A macsók a mödanszié mellé vonulnak vasakat emelgetni, ÚjPéter kis híján belerokkan az erőfeszítésbe.

A nappaliban Hiper és Műanyag az önálló gondolatokkal nem rendelkező Noémi fejébe tölti fel a mai programot: faszszopást hanyagoljuk, ÚjPéterrel kedvesek leszünk, bután mosolygunk, zene hangjára picsát berázzuk. Mentés. Naiva és Broki egyre kínosabb románca odafent újabb fordulóponthoz érkezett, mert Naiva kívánós lett, és attól fél, hogy a testi vonzalom egyre erősebb lesz. Ha ezt még egyszer elmondja a kamerába, kivájom a bal szemem egy műanyag villával.

Noémi agyában nem maradt meg a mentés, Műanyag kissé ingerülten ismét megpróbálkozik a feltöltéssel. pontosan tudom, mit érez, Noémi ilyenkor olyan, mint a hogyvoltozót szopató bloghu admin. Neked egy igazi férfi kell, Noémi, nem egy nagyon nagy paraszt, hanem egy pasi pasi. Nekem intelligens barátaim vannak, önérzeteskedik Noémi, Műanyag leszarja.

Elemző nem nagyon érti Muzsikus védettséges sztoriját, Muzsikus nem érti, miről van szó, de mivel Elemző nem családtag, leszarja. Elemző nem olyan hülye, mint mondjuk Melák gondolja, Alexa jobban bejön neki, mint a csontkollekció, és jobban is bízik benne így egy nap után. Juan hozza a levelet, Elemzőnek kell választania a két facér nő közül, akit nem választ, az védettséget kap. A döntésében senki nem befolyásolhatja, szóval ha Alexa bepucsít a fejébe, vagy Csíra az orra előtt tekeri ki a vasat a csöcsébűl, az nem kóser? Ilyen hálistennek nem lesz, Elemző elvonul gondolkodni, jobb is, mert a nappaliban Hiper felpörög, Muzsikus és ÚjPéter meg saját vállukat veregetik, mi tudjuk, mit választ, mi vagyunk itten a májerek.

Csíra a mödanszié mellett Noéminek, Alexa a nappaliban Hipernek jelenti ki, hogy maradni akarnak, Hiper attól retteg, hogy Csíra védettséget kap, és kibaszik vele. Műanyag a függőágyban hintázik, és az odakeveredő Alexának mondja, hogy Csíra milyen aljasgeci, közben a mélán álló Melák farkát ütögeti lusta mozdulatokkal, pont úgy, mintha egy lovat nyugtatna. Mennek kajálni, Műanyag, neked meg van műtve az orrod? Ne már. És még mi? A szám hatszor, de egyszer kivetettem belőle, (jézusom) a csöcsöm, meg az orrom kétszer. Muzsikus benyögi, hogy a seggébe betont raktak, a bal füle meg plexi. Elemző látványosan szenved a döntés súlyától, de két cigi után vesz egy nagy levegőt, lemegy a nappaliba és bejelenti, hogy Csíra a párja, Alexa meg a védett. A többiek nyíltan ünnepelnek.

Na, erre Csíra a kamerába kiborul, sejtettem, hogy ilyen hülye lesz a kisfiú, ennyi esze van, nahát. Baszod, az nem jutott eszedbe, hogy Elemző speciel leszarja, mit akarsz, és direkt Alexának adta a védettséget? Melák sírva röhög azon, hogy Csíra ki van készülve, ÚjPéter egy kicsit aggódik, hogy Alexa esetleg mögé akar majd beállni, de Muzsikus, a hotel bölcs öreg karatemestere megnyugtatja, megoldjuk. Juan levelez hoz, Pandora. A bohóckodás előtt Noémi agyából megint elszáll a szoftver, most Broki és Muzsikus tölti fel az alapfunkciókat, a cél, hogy ne szarja körbe a szobát.

Megy mindenki a tűző napra, és kezdődik a tetemre hívás. Alexa, mi alapján döntesz majd a ceremónián? Ahogy akarok. Elemző, ha bárkit választhattál volna, akkor is Csírát viszed. Igen, hazudja a faszi. Csíra, a család megbízhat benned? Meg. Hagyják már abba ezt a baromságot, könyörgöm. Műanyag, veszélyben vagy? Bízom Melákban. Melák, ha Műanyag megy haza, az új párod számíthat rád? Nem. ÉS MŰANYAG NEM MEGY SEHOVÁ. A sárga szűrő nagyon kibaszik az eleve mély ráncokkal barázdált arcú Műanyaggal, az operatőr itt egy kicsit mellé nyúlt asszem. Broki, Naiva a csajod, vagy a kesztyűbábod? Fel van fújva ez a szerelem dolog. Naiva erre bemorcul, szóval játékszer vagyok? Csíra, csalódott vagy, hogy nem lettél védett? Nem, hazudja Csíra, közben mellette Melák kárörvendő vigyorral bólogat, jólvanakkor. Muzsikus, nem nevetséges már ez a család duma? Nem. Ennyi vót.

A délutáni taktikázást Alexa és Muzsikus kezdi, ha nem állhatok Elemző mögé, mondja a csaj, akkor ÚjPéter lesz belőle. Naiva és Broki a Pandorát beszéli ki, és smárol, Naiva tényleg annyira naiv, mint amilyennek látszik, ez valahol ijesztő. Csíra érdeklődik Muzsikusnál, hogy akkor most mi lesz holnap, hát, lehet, hazamégy, az. Este megint párdé van, pedig ezeknek nem szabad piát adni, az fényesen bebizonyosodott 24 órával ezelőtt.

Szent Műanyag persze csak kólát (folyékonyat) tol, azt is csak mértékkel, gondolom. A kis pajtása ismét töményezik, mint ahogy a többiek is, a menetrend a szokásos lesz, Broki egy óra alatt butára issza magát, Noémi láthatatlan rúd körül vonaglik majd, Melákra meg rájön a baszhatnék és vagy Csírát szárazbassza, vagy Műanyagot kezdi el vegzálni.

S lőn, Csíra fancsali képpel alkoholizál, Broki a fejére egy óvszerre hajazó fehér sapkát húz (nem látom az obligát virágot, ma melyik nőbe tűzték bele?) és tündibündi táncot lejt Naivával, ezek lehet, tényleg szerelmesek, már én magam sem tudom. Melák a második feles után ÚjPéternek büszkélkedik, a külvilágban csupa Műanyaggal vagyok körülvéve, jól ismerem a típust, minden tudok az ilyen idős nőkről, int oda a 28 éves Műanyag felé. Melák, mekkora gyökér vagy te baszki. Melák Budapest szilikonmelű / póthajú / botoxolt arcú / csalánszájú, 25-40 között levő nőit dugja vetésforgóban, nagyszerű.

Ami most jön, azt csak szó szerint szabad idézni, Melák megissza a harmadik felest is, ki is csapja benne az összes hormont, Műanyag fölé tornyosul, és ezt mondja: "Ha én elkezdek játszani, akkor olyan szinten magamhoz láncollak, hogy azt el sem tudod képzelni. Megvannak az eszközeim. Leszarom hány éves vagy, ha negyven éves vagy, akkor is meg tudlak szerezni, bármi áron. Megvannak az eszközeim. Nem szeretnéd, de ez nem szeretet kérdése. Erről én döntök."

Műanyag a kamerába vigyorogva azt mondja, hogy Melák hiába reméli, hogy baszás lesz, nem lesz. Hiper közben felvitte szobára Elemzőt, és titkos szövetséget ajánl fel neki, négy napot bírj ki, utána összeköltözünk. Elemző nem érti elsőre. Hiper lassabban elmondja neki, és hozzáteszi, hogy kussoljál, mert ha elpofázod, letagadom. Elemző homloka szarrá égett a napon.

Jézus fasza, Naiva odafent már ott tart, hogy Broki majd legyen belé szerelmes odakint. Sajnálom, de ezt nem bírom látni/hallgatni, nézzük inkább a medvét, aki most éppen a szingliszobában randalírozik, de ott nem talál kaját szegény, láthatóan csalódott is, legalább beleszarna az ágyba, vagy valami. Broki, Melák és Muzsikus szakít egy kis időt két feles között arra, hogy egymást győzködjék: aki ide bejön, azt kinyírjuk. Noémi arról kérdezi Műanyagot, hogy dugna-e Melákkal. Nem, mondja Pokahontasz, tehát napokon belül baszás lesz ezen a vonalon.

Az utolsó mozzanat az esti programban elég szívszorító, és most nem cinikuskodok, hiszen a szingliszobában Melák, ÚjPéter és Muzsikus megbeszéli Alexával a holnapi párválasztást, a csajom által csak szegény ázott verébnek titulált Csíra meg a szomszéd erkélyről hallgatja a beszélgetést, aztán lesettenkedik az ajtóhoz, és onnan kagylózza le, ahogy ezek négyen megbeszélik, hogyan teszik ki a hotelből holnap.

Címkék: éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pácsó Ármándó 2012.03.21. 18:43:18

Műanyagé! Az éjszakai kamerás felvételeken lehetett látni Melák villogó szemei mellett az is, hogy hová csatlakoztatták be Niki műhaját.

dennis rodman 2012.03.21. 18:43:25

ma is gyorsan nyitottál! Akinek a honlapon akodozik a lejátszásznál alul a kis pöttyöt húzza vissza egy kicsit , aztán folyamatos lesz. Nem tud olyan gyorsan letölteni mint amilyen gyorsan lejátszik.

dennis rodman 2012.03.21. 18:54:17

Igen, Niki van a képen!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 18:59:33

Bizony Niki az, mert ott a tetkó is. Illetve ő alszik fonott hajjal:)

Pácsó Ármándó 2012.03.21. 19:00:54

Megfordulhatnának már ezek a lányok!

Csíra Pedró helyett átnyergel Lmző-Leventére gyorsan, Melák pedig legközelebb csütörtök este kiabál a porcelán mikrofonba.

dennis rodman 2012.03.21. 19:02:22

@Pácsó Ármándó: ahogy tegnap este az Extrában elnéztem, szívesebben jódlizna a kanyonban.

JOKKA21 2012.03.21. 19:05:54

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Hello Doroti.:)
Edinát elveszem Brokitól, mert nem becsüli.

Pácsó Ármándó 2012.03.21. 19:06:17

@dennis rodman: Engem az lepett meg, hogy Melák elégedetlen a saját orrával. Egy ilyen tökéletes ember, hogy gondolhat ilyet? :-)

Cseresznyéskert 2012.03.21. 19:06:43

Remélem Kíra összekapja magát. Kicsi a bors, de erős:)

Cseresznyéskert 2012.03.21. 19:07:35

...Edina jól pofára esett.

dennis rodman 2012.03.21. 19:09:39

@Pácsó Ármándó: valamelyik nap, csak úgy fél szemmel néztem és mintha Nikivel méregették volna az orruk méretét.(lehet én láttam rosszul és nem is arról szólt a jelenet)
Mondjuk a fagylaltos sírva tolná bele a kocsiját az biztos.

Pácsó Ármándó 2012.03.21. 19:18:10

@dennis rodman: Lehet, hogy Melák olyan orrot szeretne mint a bírónak volt az Eszelős szívatás (Nothing But Trouble) című 1991-es filmben. Akkor két fronton is támadhatna :-)

dennis rodman 2012.03.21. 19:27:10

Pácsó Ármándó:
Sajna az általad emlitett mű "nekem nincs meg" de jó lehet.
Hogy nézne ki a VV 5-ós arab gyerek orrával?

nyílegyenes labirintus 2012.03.21. 19:31:32

Melák kedvenc vetélkedője tuti a Gundel Taki-féle Maradj talpon!
De a jelek szerint még sokat kell edzenie, mert két-három kör után mindig eltűnik a süllyesztőben. :D

dennis rodman 2012.03.21. 19:45:50

@Pácsó Ármándó: belenéztem és valóban emlékezetes nózi!

tvsc 2012.03.21. 19:50:03

Ezt a hogyvolt blogot az Éden tartja életben. Egy részhez több komment jön, mind az összes többi posztra egy hét alatt. De jó találmány ez az élő kibeszélő, visszaolvasva vicces, hogy alakulnak a vélemények a műsor alatt/után.

blackpuma 2012.03.21. 19:51:31

Mikor fújatja le Mettyú Edinát? Ahogy néztem, jól elbaszta az utolsó esélyét is :D

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.21. 19:52:08

@tvsc: ezt így nem mondanám, a vv-re több komment jött például.

dennis rodman 2012.03.21. 19:55:56

@sixx: de abban mennyi volt az off??

JOKKA21 2012.03.21. 20:14:41

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Szeretnéd keseríteni az életem a csajomként?:)

tvsc 2012.03.21. 20:18:36

@sixx: Én a jelenről beszéltem csak, eddig csak az Éden 1-nél olvastam Hogyvoltot, meg most az Éden 2-nél. Csak az imént kicsit körbenéztem milyen posztok vannak itt, de nem hozott egyik se lázba engem sem. Amúgy egy fos lenne ez a műsor Hogyvolt nélkül.

2012.03.21. 20:20:14

Mi a baj Melák orrával azon kívül, hogy a likakkal is artikulál? Egyszerre három nyílást kell figyelni a fején a szájról olvasáshoz.

dennis rodman 2012.03.21. 20:21:21

@gyvy: @szerivan: nem bírálat , hanem csak megjegyzés volt.

TapOut 2012.03.21. 20:21:59

Pete hirtelen nagyon kapós lett a csajoknál, Noémi nagyon bután viselkedett vele, de talán még megmenthető a párosuk, most viszont teperhet rendesen.
Niki egyenlőre jól kezeli Melák nyomulását, nem állítja le egyértelműen, de azért távoltartja. De nem tudom meddig mehet ez a játék, még a nem túl fényes kapacitású Krisztiánnak is elöbb-utóbb leesik, hogy mi az ábra.
Kíra szótárában hirtelen megjelent a család kifejezés, most, hogy az ő segge van veszélyben. Ezerrel nyalizik a családfő szerepében tündöklő Muzsikusnak, akinek jelen pillanatban senki nem riválisa a házban. Esetleg Levente lehet az, bár egyenlőre nem sokat nézek ki belőle.
PAPIT AKAROM VISSZA A HOTELBE ÉS INDULJON A VENDETTA!!

2012.03.21. 20:22:49

@dennis rodman: Én nem vettem annak :)

dennis rodman 2012.03.21. 20:24:29

@szerivan: és akkor a "beszédes" szemöldököt figyelembe sem vetted.

2012.03.21. 20:26:25

@dennis rodman: Azzal gesztikulál :) De hogy villódzott a szeme a sötétben, félelmetes volt.

2012.03.21. 20:28:29

@TapOut: Nikinek bejövős Melák.

Pácsó Ármándó 2012.03.21. 20:28:55

@szerivan: Ja, mint aki macskát vacsorázott!

Ma kiderül ki lesz a védett csaj, majd annak nyalnak ezerrel.

dennis rodman 2012.03.21. 20:31:30

Én csak azt nem értem, hogy itt néhányan zokon vették, hogy este sötétben nyomult.. Akkor jön el az ő ideje, világosban hölgyválasznál nem izzadna.

dennis rodman 2012.03.21. 20:32:26

@Pácsó Ármándó: Már egy vidéki lap megszellőztette, de nem akarok spoilerezni.

2012.03.21. 20:32:48

@Pácsó Ármándó: Vagy szentjánosbogarat hord kontaktlencsének.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 20:34:15

@JOKKA21: ezt a gyönyörű kérést nehezen lehet visszautasítani, de majdnem vőlegényem nem örülne neki:P

TapOut 2012.03.21. 20:38:51

@szerivan: ebben nem vagyok biztos. Lehet, ez is csak olyan lebegtetés, mint az Edina-féle "Mátéval egyre közelebb kerülünk egymáshoz" című dal.

beacska 2012.03.21. 20:55:25

nekem szimpatikus volt Krisztián nyomulása. Az első nem önző megnyilvánulása: nem ész nélkül rámászik a csajra, hanem a matatással kezdi...nem is néztem volta ki belőle, hogy ilyet is tud ;)

beacska 2012.03.21. 20:56:05

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Lady, nem tudok kommentelni "otthon" az utsó posztban :(((...nézz utána, légyszi!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 21:00:23

@beacska: nekem már ez is túl sok volt:D

(próbát csináltam, működik)

beacska 2012.03.21. 21:03:02

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: igen, NEKTEK működik...nekem nem :(( a másik posztban meg igen....ne kelljen beírnom, hogy próba! az ablak sem jelenik meg :(( mintha nem lennék belépve

mocskosmacska 2012.03.21. 21:11:43

@TapOut: Ha bent lennék a bentiek közül nekem is pete kellene. Jámbor, nehéz vele összeveszni és kinézek belőle annyit, hogy le lehet vele dumálni, hogy hagyjuk az érzelmeket meg a sexet, legyünk haverok és lubickoljunk a medencébe, várva a 25 misit. Ja, meg nem az az önmagát hiperintelligensnek képzelő idióta, aki taktikázás címen kever-kavar, ahelyett, hogy egy biztos párra hajtana.
Szóval 10 rész után ez a véleményem róla, aztán lehet, hogy tévedek.

beacska 2012.03.21. 21:13:31

@mocskosmacska: egyetértek veled! ráadásul gazdag a szókincse, és csodálatos módon megfelelően is használja ;)

beacska 2012.03.21. 21:16:56

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: nem tudom...nézd meg a beállításokat! azóta nem tudok beírni, amióta felkerültek az új szereplők...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 21:18:18

@beacska: rövidítettem pedig most! Semmi beállítás nem történt másképp!

Hajrá Anikó!

TapOut 2012.03.21. 21:20:07

@mocskosmacska: igen, nekem is egyre szimpibb Pít pajtás, pedig az elején megijesztett a rókaképe.

IllaryBlasi 2012.03.21. 21:21:16

régóta ki akarom próbálni....olo!!!!!:)
Gáz nagyon a Muzsikus, de ez a duma:"Olyan mintha egy mesében lennénk, és a mesékben a szereplők nem szexelnek!":)))

Ditti82 2012.03.21. 21:24:39

Az előzőben 2 hét után még nem hullott ennyi "őslakos", ugye?

mocskosmacska 2012.03.21. 21:25:27

@beacska: @TapOut: Oké, nekem is kicsit bárgyúnak tűnik, de én ott 25 millát akarok nyerni, majd, ha hazarepülőzök, akkor keresek valakit, akivel megdumálom, hogy a diktatúra ábrázolásában milyen párhuzamok vannak Szolzsenyicin regénye és Faludy Pokolbéli víg napjaim-ja között.

kovácspéterke 2012.03.21. 21:26:00

edina kezd egy kicsit őrmesterszerű lenni.

mocskosmacska 2012.03.21. 21:26:17

@Ditti82: Nem, mert ott volt don, aki tudott szervezni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 21:28:08

Annyira jó, amikor Noémi helyett MINDIG más gondolkozik!

dennis rodman 2012.03.21. 21:30:38

Edina nagyon szeretne már védekezni, de hát nem támadják!!! Így ez szar dolog!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 21:31:43

@dennis rodman: került volna össze Petivel:D, de még akár Krissz is:D

Dick Francis 2012.03.21. 21:32:45

Hát idén nem igazán sikerült titokban tartaniuk a végeredményt. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 21:32:59

De sok okos ember van:D

Egy ember fogta fel a feladatot:D

Ditti82 2012.03.21. 21:33:43

Családfő... Nemár... Ez tényleg elhiszi. XD

dennis rodman 2012.03.21. 21:33:59

A tanácsadás és a befolyásolás közt itt mi a különbség??

ktina 2012.03.21. 21:34:19

Pít és Alexa egy pár, mindkettő alsóneműben mászkál reggel.

Máté gyereket amúgy ma felismertem a városi buszon, élmény volt :)

szociologus01 2012.03.21. 21:34:58

Vodafone Levente (ott volt elemző) ha van egy kis esze csírát választja és Alexa szépen hazaküldhet valakit!

Dick Francis 2012.03.21. 21:38:25

Különböző emberektől hallottam ugyan azt az infót. De spoilerezni nem akarok. Egyszer már le lettem tolva érte.

dennis rodman 2012.03.21. 21:39:25

@Dick Francis: ma már fent volt egy vidéki honlapon

dennis rodman 2012.03.21. 21:41:17

Anikó hangjával világgá lehetne zavarni.. különösen a "levéééél" kiálltása iszonyat

szociologus01 2012.03.21. 21:41:47

Remélem nem a Szintetizátoros Skorpiókirály nyeri.....

Beanka 2012.03.21. 21:42:06

Aniko is meg van mutve. Egy sved kofa asszony mutette magat vilagosabb szinure

Ditti82 2012.03.21. 21:42:06

Remélem Pít mögé áll.

Dick Francis 2012.03.21. 21:42:11

Azt nem tudom, hogy hol volt fent. Nekem mondták.

Ditti82 2012.03.21. 21:44:39

És arra még nem gondoltak, hogy Alexa választ utoljára? :D

daneee 2012.03.21. 21:51:58

De ez a Kira olyan hülye tényleg, hogy nem gondol arra, hogy Levente mögé nem állhat?

mocskosmacska 2012.03.21. 21:52:21

KIra miért hiszi azt, hogy az az okos, aki a kedvére tesz? Ki ő itt?
Remélem, kiteszik.

mocskosmacska 2012.03.21. 21:53:42

@Ditti82: Nekem is az tetszene. Bár először kira menjen, mert segg, aztán edina, mert unom.

mocskosmacska 2012.03.21. 21:54:47

Betették az én kérdésemet is!

daneee 2012.03.21. 21:54:58

Ez a család duma már nagyon unalmas...B
Bazz, Anikóba felcsillant az értelem. :D

mocskosmacska 2012.03.21. 21:56:42

Pít miért akarja mindenáron megvédeni Noémit? VAn ebben a srácban valami lovagias.

mocskosmacska 2012.03.21. 21:57:48

Ilyen alsógatyát, amit Máté visel a háttérben, amikor beszélnek róla, a 80-as években láttam utoljára.

daneee 2012.03.21. 21:58:21

Najó, szerintem egy kullanccsal értelmesebben tudnék beszélni, mint ezzel a Kirával...

Ditti82 2012.03.21. 21:58:41

Remélem, nagyot ugrik az a nyuszi. :D

busifa 2012.03.21. 21:59:05

@daneee: Anikó egyre szimpibb!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 21:59:33

de unalmas..............................................................................................

szociologus01 2012.03.21. 22:04:18

Család + Levéél, szavakat még egyszer meghallom, Telejósdán keresztül küldök rájuk rontást!!!

2012.03.21. 22:04:35

Máténak fekélyes a valaga, hogy állandóan szellőzteti?

TapOut 2012.03.21. 22:05:09

@mocskosmacska: biztos fél, hogy kikerül a családból. A családfő megmondta, amennyiben Pete nem tart ki Noémi mellett, kikerül a körből :-P

kovácspéterke 2012.03.21. 22:07:06

idős nő az anyád, kamion.

dennis rodman 2012.03.21. 22:07:09

Ez a manócska sapka ??????

mocskosmacska 2012.03.21. 22:07:22

@TapOut: Akkor lehet, hogy kész megváltás lenne neki, hogyha alexa mögé állna. Akkor mondhatná, hogy hát mit tudtam tenni.

dennis rodman 2012.03.21. 22:08:01

@Mrs. Jackman: az alsó vagy a felső korhatár zavart?

Sudu 2012.03.21. 22:08:04

@szerivan: Na ezen itthon vonyítva felröhögtem. :-))

kovácspéterke 2012.03.21. 22:09:40

@dennis rodman: hát nekem ne mondja, hogy idős egy 28 éves nő. igen, ki lehet következtetni, hogy én több vagyok :D

ez a fiú borzalmas, ahogy azt gondolja, h ellenállhatatlan. de ez már egy másik szál.

dennis rodman 2012.03.21. 22:09:43

Hú Levente sem észkombájn...

Liller 2012.03.21. 22:10:17

oh,a fenébe,a Krisztián szerint idős vagyok:(

daneee 2012.03.21. 22:11:29

Ezek tényleg buták. Holnap jönni fog a levél, hogy nem választhatja Alexa Levit...

kovácspéterke 2012.03.21. 22:11:53

hiper tényleg cuccozik, úgy mozog mint johnnie depp a félelem és reszketésben.

mocskosmacska 2012.03.21. 22:12:11

Miért hiszik azt, hogy Levente nem érzik a játékot? Inkább hogy érzi, hogy nem kirának kell lapot adni a kezébe, mert buta, mint a tök és a hála valszeg nem az erős oldala.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:12:14

@Liller: erre mit mondjak?:D Én nem:P:P:P

(Ráncba szedted már a pasit?:D)

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.21. 22:12:43

Bazz, Máté milyen profin terelte le Edinát az ígérd megről :D Ez a csávó atom, eddig is neki drukkoltam, de megerősített :)

Sudu 2012.03.21. 22:12:45

Itt van medve anyááámmmm!!!

sogeking 2012.03.21. 22:12:48

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: amikor unalmas, beküldik neked a kis állatkát :)

Ditti82 2012.03.21. 22:12:52

Végre maciiiiiiiiiiii!!!!! :D

IllaryBlasi 2012.03.21. 22:13:02

Nemtom eldönteni, hogy az Edina ennyire gáz, vagy ekkora spíler????!!!!

Ditti82 2012.03.21. 22:14:41

Mit szóltak volna, ha ők kapják Pókmajmot? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:15:56

@sogeking: az ormányos nem tudja feledteteni a sok, borzalmasan dögunalmas percet...

Liller 2012.03.21. 22:16:42

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: :)))))(jaja,kezd újra rendesen viselkedni...csak most még játssza a sértett kisfiút,de majd megnyugszik:)

ő-szinte 2012.03.21. 22:17:27

@Ditti82: minden este sírva aludtak volna el, valszeg úgy is kelnek, és napközben is néha-néha elpityeredtek volna:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mocskosmacska 2012.03.21. 22:17:46

Kira pont arra járt hallgatózni. Nagyon megrendezettnek tűnik.

Ditti82 2012.03.21. 22:18:10

Kíra hallgatózik. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:18:19

@Liller: :):)

(vedd elő azt a korbácsot):P

KATASZTRÓFA EZ A MŰSOR!!! Tavaly nem a műsoron álmosodtam el...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:19:31

@ő-szinte: de legalább lenne vmi műsor, sőt, talán meg is nyerné:P:P:P

@mocskosmacska:

lehet, h feltűnt neki, h egyedül maradt:D

Liller 2012.03.21. 22:20:17

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: az lesz:) sztem az a baj,h ezek az emberek még ehhez a játékhoz is túl buták...:)azért mondjuk kíváncsi leszek a holnapra...Alexban talán van egy kis ész...amúgy nekem a Niki egyre szimpatikusabb:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:22:02

@Liller: Én Anikó párti vagyok, de nem tudnak semmi érdekeset kitalálni? Hozzanak be inkább egy állatkertet, azt legalább szívesen nézem.....

Liller 2012.03.21. 22:23:36

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hát ha visszagondolsz,tavaly sem volt benne több ötlet szerkesztői részről,a szereplők dobták fel...ja,Anikó is jól játszana,ha lenne kivel...

Riz Ottó 2012.03.21. 22:27:50

Helló, én csak olvasni szoktam, ma sikerült végre belenéznem egy részbe...ezek a fiatalok ennyire nem tudnak beszélni? Egy összetett mondatot képtelenek elmondani. Komolyan, még Műanyag tűnik a legértelmesebbnek.

JOKKA21 2012.03.21. 22:27:54

Kírának mire van ekkora arca?

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Neked is van korbácsod?:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:28:00

@szerivan: örülök:) Remélem, igazad van, és tényleg jó, vagy legalább lesz:)

@Liller: pedig őket is szidtam, de ezek......, de legalább jól érezték magukat két hónapig kb:D

Anikó agyalna, de Nikivel nem akar:P

JOKKA21 2012.03.21. 22:28:42

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: De én örülnék.Milyen az a majdnem vőlegény?

beacska 2012.03.21. 22:31:08

szerintem a bentiek előtt Máté és edina titkolja a "kapcsolatukat". Úgy nézem, itt többen is csak barátságnak nézik a dolgot...ügyesek...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:31:09

@JOKKA21: várom már, h megkérjen egyszer, végre, valahára:P

JOKKA21 2012.03.21. 22:31:35

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Szerezz be egyet.:D Melyik extrában rázták a sunák a seggüket bikiniben?Arra gondolok, amit bejátszanak néha.

JOKKA21 2012.03.21. 22:34:10

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Én nem kérnélek meg, csak a csajom lehetnél.:)

Liller 2012.03.21. 22:34:26

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: @JOKKA21: még egy pár hetet elcseveg velem és tutira beszerez egyet:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:34:35

@JOKKA21: szerintem, az majd csak lesz, egyszer, talán, valamikor:D

beacska 2012.03.21. 22:34:36

@dennis rodman: de igen, ebből gondolom...

Liller 2012.03.21. 22:36:07

anyám,nem gondoltam volna,h a Pít altatón és nyugtatón élt...

beacska 2012.03.21. 22:36:14

@dennis rodman: Kíra és noémi is csak barátságnak titulálta, meg az egyik extrában kérdezte pít, hogy hogyan oldja meg Máté a szexet bent, Edinától kérdezte, az meg megvonta a vállát, és azt mondta, erről nem beszélnek...és mindenki csak bólogatott :)

JOKKA21 2012.03.21. 22:37:21

@Liller: Miért?Domina vagy?:)

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Akkor nincs pasid, csak tartogatod magad valakinek?Vagy van egy kanod, aki nem még kért meg?

Kirus arcát valami trükkel vehették fel, hogy elférjen a kamerában és a tv-ben.:D

beacska 2012.03.21. 22:37:37

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: kíváncsi vagyok, hogy mikor, mert a köv. csajok táncolnak benne: Kíra, Anikó, Edina és Alexa és Noémi látszik hátulról...nnna, ki is hiányzik? ;)

dennis rodman 2012.03.21. 22:38:44

@beacska: de az volt az első kérdés a lányhoz, hogy féltékeny-e? Bízik -e Mátéban meg FSZK ban.
Egy 2 hetes barátságnál milyen féltékenység lehet?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.21. 22:39:18

@Liller: persze, ha mazochista:D

@beacska: öööö, Niki?:D

@JOKKA21: van, csak még várat:P

JOKKA21 2012.03.21. 22:39:21

@beacska: @Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Már várom, nagyon jó seggük van.:D Műanyagot vágja ki az egri hosztesz?Holnapiból bejátszottak, abban a harcsaszájú sírt.:D

beacska 2012.03.21. 22:39:43

@dennis rodman: én ezt a párságukra értettem. Hogy nem félti-e, hogy átáll a Máté...

beacska 2012.03.21. 22:41:02

@JOKKA21: még az is lehet, hogy a holnapi ceremónia előtt lesz, feszkó-oldásként, és vhogy Niki kimaradt...

JOKKA21 2012.03.21. 22:41:17

Edinát egyre jobban szögelném.Ez az Alexa sem rossz nő, csak buta szerintem.

beacska 2012.03.21. 22:41:49

@JOKKA21: jajjj, hát lehet, hogy megcsípte egy skorpió ;)

Liller 2012.03.21. 22:41:50

@JOKKA21: ja,nyílegyenes labirintus kinevezett dominának:)abban a bejátszásban Edina fürdőruhája elképesztően jóóó:)

dennis rodman 2012.03.21. 22:42:26

.@beacska:nem azonos a szemléletünk...

beacska 2012.03.21. 22:42:47

@JOKKA21: Alexa nem olyan buta. Neki itt 2 nap alatt kell levennie a pályát, ami a többieknek már 2 hete megy...

beacska 2012.03.21. 22:45:00

@dennis rodman: persze, lehet, hogy neked van igazad, de én Noémi randis kérdése óta figyelem őket, és mintha csak kettesben csókdosnának...de lehet, hogy tévedek...meg Lady mondta, hogy miért nem őket vágják ki, nagyon erősek együtt...lehet, hogy nem látják a többiek...de lehet, hogy csak így van bevágva...majd kiderül ;)

busifa 2012.03.21. 22:45:00

minden extra Melák nyomulással zárul? :)

RedHotTears 2012.03.21. 22:46:42

Ne essen ki Niki. Addig ne, amíg tökön nem rúgja Melákot.

beacska 2012.03.21. 22:49:02

@RedHotTears: hááát...ebben nem vagyok biztos, hogy ebből tökönrúgás lesz...;)

bár a mai Extrát még nem láttam.

busifa 2012.03.21. 22:49:30

@RedHotTears: Noémi fog kiesni, ez esett rosszul Nikinek!

dennis rodman 2012.03.21. 22:51:14

@beacska: lehet,hogy én nem látom jól, majd a végén kibeszéljük.

Mihi_ 2012.03.21. 23:04:19

LEVÉÉÉÉL!!! /Anikó/
Ez lesz az SMS hangom :)

dennis rodman 2012.03.21. 23:07:54

@Mihi_: látom téged is "megfogott"

JOKKA21 2012.03.21. 23:17:15

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Niki.

@beacska: Alexának jó volt a cipője a Pandorás kérdezz-feleleknél.

@Liller: Meg Anikó segge.:) Edina szexi abban a piros ruhában.

Mihi_ 2012.03.21. 23:20:57

Ha egy sima SZFK kizárással jár, akkor a rendszeres erőszakos szexuális zaklatás mivel jár? Kicsit bicskanyitogató.
Nincs kétségem afelől, hogy Niki csak a 25 misi reményében nem tesz semmit ez ellen. Kivéve a folyamatos "nemmá Krisztián hagyjál" nyüszítést.

Pácsó Ármándó 2012.03.21. 23:23:55

Szerintem Noémi repül(hátha). Kíra ennyire egyértelműnek tartja miért döntött így Lmző a párválasztásnál? Ha most meg is menekül, így nem viszi sokra.
Megint volt szemöldöktánc Meláknál a pandóra alatt! Niki azért megszenved vele rendesen, kíváncsi vagyok most ki lehet a B terve és meddig tudja megfékezni a Kamiont.

Dick Francis 2012.03.21. 23:25:42

Remélem lesz bátorsága az Alexának megkavarni a dolgokat. Vagy hogy a szerkesztők tényleg meglépik azt, hogy a Levente mögé nem állhat, különben rohadtul unalmas lesz.

JOKKA21 2012.03.21. 23:28:51

@Dick Francis: Nem lesz, ha nem Kirácskának ad repülőjegyet haza, akkor a többiek utálni fogják és a család leszámol vele.:D

Pácsó Ármándó 2012.03.21. 23:30:09

@Dick Francis: Én is drukkolok egy kis megkavarásért. Muzsikus azért kapott egyedül piros pontot tőlem, mert be merte vállalni, hogy szembemegy a közízléssel.

Dick Francis 2012.03.21. 23:31:47

Visszasírjuk mi még a Pókmajmot emberek. Az mindig belecsapott a szarba rendesen. Volt is miről írni.

Mihi_ 2012.03.21. 23:32:35

LMZ-Levi elég hamar átlátta a kristálytiszta helyzetet. Ebben a csapatban már ez sem kis teljesítmény. Alexa nem kertel, Noémi szarban van.

Pácsó Ármándó 2012.03.21. 23:35:01

@Mihi_: Ez az új srác nem tűnik butának, remélem visz egy kis színt ebbe az egészbe.

Ditti82 2012.03.21. 23:37:15

@Dick Francis: Ezt tavaly nem gondoltam volna... :D

tvsc 2012.03.21. 23:58:51

Megaoff:
Ezt találtam a Vasas honlapján: "A Vasas Sport Club jelmondata: A család az első!" :D :D

Veder1 2012.03.22. 00:42:12

Végre van egy kis taktikázás a játékban. Az új Levi elég hamar átlátta a helyzetet, az meg a legszebb, hogy következetesen fapofával tudja mondani, hogy Kirát hosszútávra választotta. Ügyes a srác, elhiteti az áldozattal, hogy ő a butább. Ettől függetlenül, szerintem holnap nem Csíra fog menni, ami jót tesz a műsornak, lesz kin röhögni :D

hha96 (törölt) 2012.03.22. 01:23:10

Ha akartok nyeríteni nézzétek meg a mai Extrát 14:06-nál, poént előre nem lövöm le.

Neretil 2012.03.22. 07:34:08

sixx ébresztő! Beértem munkahelyre és nincs mit olvasni :(

hha96 (törölt) 2012.03.22. 07:34:17

@sixx: Csak a bal szemöldököt figyeld, terjed a "fertőzés" :D

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.22. 07:47:58

Szerintem is Noémi megy (neki is kéne). A viccesen beszélből már nincs mit kihozni, idegesítőnek meg még mindig idegesítő szerintem, ráadásul ők az a pár ahol aztán végképp semmi nem történik (Muzsikus meg Anikó a másik), még együtt se nagyon látni őket, egy Pít-Alexa párosban talán több van.

SziszkAnya (törölt) 2012.03.22. 08:04:26

szerintem a viasat "vegye meg" sixxet, aki élő adásban adja elő az összefoglalóját egy kitalált valóságshownak. HAHÓ!!! DÖGUNALOM A MŰSOR!!! És vagyunk páran, akik csak a nagyszerű kommentár miatt foglalkozunk vele egyáltalán....

beacska 2012.03.22. 08:11:40

@Stílusos Anya: ...és még ezt se muszáj...

f.fredericks 2012.03.22. 08:12:12

Na, a tegnapi részt nem láttam, de ma reggel kolléganőm azt mondta, nem történt semmi, ment az évődés, és nem vesztettem semmit. Így felesleges letöltenem, elég lesz a HV.

Bejni 2012.03.22. 08:58:50

sixx! ébredj :) Tedd szebbé napunkat!

KeiraMorgan 2012.03.22. 09:00:48

sixx, igazán nyomhatnál egy live stream-et a HV-írásaidról... az év epic eseménye lenne ;D

losik 2012.03.22. 09:22:08

Jól láttam, hogy a mai előzetesben a párválasztón, ül 4 fiú elől, és egy hátrább? (talán Levi). Tehát akkor lesz valami kavarás a váalsztásban, lehet bedől a megbeszélt dolog?

nyílegyenes labirintus 2012.03.22. 09:25:05

"A bohóckodás előtt Noémi agyából megint elszáll a szoftver, most Broki és Muzsikus tölti fel az alapfunkciókat, a cél, hogy ne szarja körbe a szobát."

de hülye vagy,besírtam...:)))

kitiltott bögre 2012.03.22. 09:25:43

kérdem én hogy a castingon követelmény volt a negatív I.Q.?

Fekete Pákó 2012.03.22. 09:28:49

Szerintem ne Csíra repüljön, jó lenne még röhögni rajta!

hha96 (törölt) 2012.03.22. 09:29:53

Sixx, maximum respect: szarból kevesen tudnak várat építeni, ma reggel is könnyesre röhögtem magam :)
Nélküled az ÉH kb. olyan lenne, mint az ominózus népmesében, ahol a királyt sómegvonással szopatták.

pilar ternera 2012.03.22. 09:30:48

mindig megdöbbenek, hogy milyen részletekre figyeltek! ki, hogyan, milyen arányban állt sorba, 4:1, 3:2...!:-O)

losik 2012.03.22. 09:37:24

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Tényleg. Te nyertél... akkor csak helyhiány volt.

f.fredericks 2012.03.22. 09:48:20

Fasza volt a HV! Köszi Sixx. Én még mindig reménykedek abban, hogy valahogy FSZK-t teszik ki, és Csíra marad. Ha ő repülne, akkor nem lenne női ego, maradna Muzsikus és Melák.
Azt nem írtad, hogy végül Levente megértette-e az egyezséget, amit Hiper ajánlott neki, vagy azt nem mutatták?

kovácspéterke 2012.03.22. 09:57:20

Sztem Niki nem ráncos.

Csíra meg lehet ázott veréb, eddig nagy volt a szája, és még sajnos mindig az.

Tamás csodálatos volt rambónak öltözve.

pilar ternera 2012.03.22. 09:59:21

@f.fredericks: szerintem megértette, de mivel Hiperben sem bízik - bár szimpatizál vele -, ezért nem teregeti ki előtte a lapjait.
mondjuk Hipertől érdekes reakció, a "gyere bútorozzunk össze, de pofa be!", mikor előtte Levi tutira mondja (persze kamuzik), hogy ő aztán csakis Csírával akar játszani....:-D

ankanpoikanen 2012.03.22. 09:59:30

Noémi megy, mert nincs benne a fenék rázós előzetesben, Csíra meg profi Melák sorozatgyilkos szerint!

pilar ternera 2012.03.22. 10:01:01

@Mrs. Jackman: sixx biztos arra a grand canyon-ra gondol ráncként, ami niki orra és szája körül húzódik! az már tényleg több, mint ránc. :-D

pilar ternera 2012.03.22. 10:02:55

én úgy láttam, h fenékrázósban minden csaj benne van!:-O) és mivel azt legalább 3 napja mutogatják, nagy hiba lenne előre elárulni, hogy ki megy, úgy hogy valakit kihagynak belőle, nem?

beacska 2012.03.22. 10:06:08

@Pilar Ternera: én Nikit ne láttam benne. de meg kéne nézni még egyszer

gillian 2012.03.22. 10:06:33

Csatlakozom a méltatáshoz. A műsort nem is igen vágyom nézni, de hogyvolt függővé tett.

Drinking Dorithy 2012.03.22. 10:07:21

Csak nekem tűnik HALÁL UNALMASNAK ez széria? Stxx nélkül sztem már 1 hét után bebukott volna, de érezhetően neki sem könnyű...Mi lesz így velünk? :(

pilar ternera 2012.03.22. 10:07:28

@beacska: sztem benne van, de csak egy pillanatra és nem táncol...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.22. 10:07:44

Elaludtam ezt a részt, szóval a Szőke Szépség kihallgatta a többieket?? :D
Ez az előzetesből van, vagy már túl vagyunk rajta? Volt vmi reakciója?

Kallisztó 2012.03.22. 10:09:03

Műanyag nem fog ott dugni senkivel. Melák is észrevehetné... Ha annyira ismerné az ilyen nőket, rég rájött volna, hogy Nikit otthon várja a szponzora. Még ha eszeveszetten meg is kívánna a kis Melákot, akkor sem kockáztatná érte az itthoni életét. Az a nő egy birkin táskával ment krokodillesre!! Szóval fix, hogy van mögötte valaki,aki akkor is megnyitja az áhított boltocskáját, ha lóvé nélkül megy haza Mexikóból. A csajnál valószínűleg most jött el a kapuzárási pánik és még egyszer utoljára bizonyítani akar vagy szeretné bebiztosítani a jövőjét valami saját vállalkozással, ami nem egy buta gondolat. Azt nem értem, miért a testéből akart karriert csinálni, van neki esze is, de lehet, hogy ez csak a benti helyzet miatt tűnik így. Azért a látottak alapján egyre szimpatikusabb, jól kezeli azt az óvodát, ami bent kialakult. Ő lett a higgadt, türelmes óvónéni, akinek mindig van egy kedves szava a gyerekekhez, nem issza magát minden este picsarészegre, nem pucsít be minden fickónak, nem teszi magát nevetségessé szerelmes nyáladzással, nem hangoztatja folyton, hogy ő mennyire okos és milyen ügyesen manipulál mindenkit, és mégis ott van még mindig.

☺ágica (törölt) 2012.03.22. 10:09:18

jó lett a HV:DDD

@f.fredericks: én is inkább őt látnám kint

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 10:10:12

@beacska: Niki hiányzik onnan, de ha "ma" délelőtt vonaglanak, akkor simán lehetett máshol is.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 10:15:08

REmélem Alexa mégis Újpéterékhez áll és Noémi húz el.

beacska 2012.03.22. 10:18:44

@Pácsó Ármándó: igen, én is erre gondoltam, hogy ceremónia előtt beteszik feszkó-oldónak...

tomfree 2012.03.22. 10:19:36

Árulja már el valaki, hogy a Műanyag mivel foglalkozik (azon kívül, hogy "vállalkozó")? Meg az Elemző mit elemez? Mivel foglalkoznak ezek az agyhalottak az életben valójában???

2012.03.22. 10:20:04

Igazándiból nem értem miért nem tették be az adásba Pít és Krisztián gyúrását, egész poénosak voltak. Nem is néztem ki
Pítből, hogy van humora-

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 10:20:21

@Alfonzina: Ezt sokan remélik! Ezt a csajt senki sem akarja igazán párjául, max Pít tart ki mellette, mert muszáj neki a bent maradáshoz.

☺ágica (törölt) 2012.03.22. 10:24:09

@Pácsó Ármándó: de ha most Alexa védett és beáll Pít mögé, akkor Noémi repülne, nem? Csak mert a tegnap előtti részben nagyon taglalta Pít, hogy unja már FSZK-t

pilar ternera 2012.03.22. 10:25:16

én is remélem, h Noémi megy. egyébként sztem elég korrekt Pít-től, h kitart mellette, bár nyilvánvalóan jobban bejön neki az új csaj...

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 10:25:43

@tomfree: Nem 100%, de LMZ a Vodafonnál elemző, Műanyag meg ruhaboltot visz ami nem a sajátja.

Nekem meg azt árulja el egy világlátott ember, hogy a kétkezes súlyzó miért van bemadzagozva?

Banyus83 2012.03.22. 10:27:46

A tegnapi részt sixx hogyvoltja mentette meg nálam :-D

Kíra mekkora prosztó már!!!! Hogy leszólta az LMzőt, mert őt választotta. Ez a nő olyan k..va biztos magában és, hogy bent marad. Aztán, mikor Muzsikus rávilágított, hogy veszélyben van amiatt, ahogy pl. az Újlánnyal viselkedik, még majdnem meg is sértődött. Azt az affektálós, arrogáns képet, amit meg vágni bír minden negszólalásához, már nézni se tudom!!!!!És ez a folyamatos ekézés...mindenki ostoba, kisfiú és hülye, ő meg okos és szép...pfff

Pandorán az tetszett, ahogy mindenki azt tudja vetíteni, amit a többi hallani akar :-d Sok értelme van ennek a kibeszélésnek...De legalább valaki végre megkérdezte, hogy mi értelme van ennek a családozásnak!!!!!!!!! Broki-Naíva válaszát meg jól felfújták a tegnapi előzetesben (vagyis jól összevágták). Amúgy én nem mondanám ezek után, hogy Edina naívan/hülyén játszik. A Pandora utáni beszélgetésnél jókat mondott Máténak. Akár taktika volt, akár igaz, az volt az egyetlen adható válasz, hogy nem bántotta meg és bízik benne.

Pítben kezdek csalódni, ahogy az Újlánynak osztotta az észt...kíváncsi vagyok kire hallgat végül a csaj. Jaj, és a gyógyszerfüggőség..ezen jót röhögtem! "Én nagyon szeretem a Frontint!" ja, és "Mííí...Nikinek van Frontinja????? Akkor őt nagyon szeretem!" Amúgy ha Pít elkezd Melákra hajazni, az csodás lesz!

Az előzetes alapján nincs olyan érzésetek, hogy még valami előre nem látott dolog azért történni fog?????

jamesz 2012.03.22. 10:29:11

@Kallisztó: mindenki munka nélkül akar pénzes/celeb lenni.Akármelyik realityt nézzük a sok-sok főiskolás/hostess/modell női hölgy sikítva örvend a címlapfotózásnak, vagy hogy mikor jelenik már meg végre az ő "csunyája" az ismert férfimagazinokban.(kivéve az Éden 1 Alizt)Niki ennek elébe ment, ez már számára járt út. A szponzori feltevéshez még annyit, hogy szerintem elég komoly kiéltség is lehet a dologban.Nemhogy nem kívánja a kekszet, de szabályosan megriad, ha csak szóba kerül.Úgy gondolom, ő amúgy pont az a másik véglet ami nem kéne. Már egy köszönésben, vagy egy pillantásban is ellenséget lát, és szervezkedni, agyalni, kombinálni kezd. Az a nagyasszonyos, felülről nézem a kis pondrékat attitűd nekem nem szimpatikus. Valamint a rettenetes affekta-dialektus (ahogy ő mandaná: óáfektól) borolja a kedélyemet:-)

Banyus83 2012.03.22. 10:30:49

Az a bizonyos ÉdenExtra előzetes, amit itt már boncolgattatok páran, engem is foglalkoztat már egy ideje. Én is úgy láttam, hogy az eredeti 5öst mutatták a fürdőruhás táncikálásnál. Viszont, ha ma valaki a régi csajok közül távozik, akkor ennek a mai részben kellene még lennie, és akkor csak annyi történt, hogy Alexát kihagyták az előzetesből, mert gondolom nem akarták lelőni, hogy ő az új csaj.
Nem lehet valahol megnézni azt az ajánlót?

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 10:30:51

@☺ágica: Igen, így van, de azt hangoztatta Alexa, hogy elsőnek Levente mögé állna és csak akkor menne Pít mögé, ha az LMZőhöz nem állhat. Viszont, ha le van tiltva az új fiúról akkor bármelyik csaj odaállhat és védett lenne ott. Akár Noémi is.

2012.03.22. 10:31:50

Edina megy vagy Anikó.

2012.03.22. 10:32:52

@Pácsó Ármándó: Az egy dohányzóasztal bárki bármit mond.

pilar ternera 2012.03.22. 10:35:13

@Pácsó Ármándó: Noéminek nincs ennyi esze, ne viccelj! meg mersze se hozzá....

☺ágica (törölt) 2012.03.22. 10:35:16

@Pácsó Ármándó: ahha!
de talán, vmi csoda folytán mégis oda áll:) (utálom, hogy utólag látom csak:D)

dennis rodman 2012.03.22. 10:36:24

@Pácsó Ármándó: hát ha arra gondolsz amire én, akkor az egy "találékony" eszköz az ellen, hogy beleguruljon a medencébe.(lehet, hogy túlságosan élénk a fantáziám)

beacska 2012.03.22. 10:37:52

@Pácsó Ármándó: kíváncsi vagyok, a csajoknak több eszük van-e, mint a fiúknak volt, vagy ők végre a kezükbe veszik a sorsukat ;)

kemény keleti kommentelő 2012.03.22. 10:43:53

Muszáj a kettes képre találgatni? Nem lehetne kivételesen az utolsóra? Kinek kéne a kis homlokos seggű? Eddig a nekem vezet meggyőző fölénnyel.

gizdacsavo 2012.03.22. 10:44:49

Melák kifinomult, elegáns udvarlási sítlusát eltanulom. Nő fölé kell tornyosulni, majd két centiről az arcába ordítani, hogy "enyéééém vagy, mindegy mit akarsz, enyéééééém". :D

Az utolsó jelenetről... Szóljon már valaki ennek a három balfasznak, hogy nem az a taktikázás, hogy trombitaszó és dobpergés mellett, látványosan bevonulunk valakihez, majd ordítva utasítgatjuk, hogy mit csináljon. Ebből még a medve is leveszi, hogy már megint szarkavarnak.

innovation 2012.03.22. 10:45:26

@JOKKA21: Akkor legyen az, hogy viszed Edinát (kis drága) én meg viszem Alexát... :) Nos?

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 10:45:36

Noéminek fel szokták tölteni a szoftvert ahogy Dicső Krónikásunk megjegyezte. A csajok szervezkedését illetően bizonytalan vagyok, mindenesetre eddig a kiválasztásig jól csinálták, mert még mind az 5 eredeti bent van, a fiúk közül meg csak 2. (Jó, mondjuk Peti öngyilkos lett)

Kallisztó 2012.03.22. 10:53:47

@jamesz: szerintem az a nő leginkább a pénzért jött és kis részben azért, hogy playmate legyen. Ha celebségre vágyna jobban tolná magát az előtérbe, sokkal szexibben adná elő magát, de ő csak meghúzódik a háttérben. Olyan kiéltnek nem látom, ha úgy érted, hogy sokat ribanckodott már a múltban. Ha ribanc lenne itt is pucsítással meg szűzkurválkodással próbálna helyezkedni.
Szerintem hazajön és nemsokára szül egy gyereket a szponzorának. Mexikóba valószínűleg azért ment, hogy utoljára megpróbálja beteljesíteni a palyboy-os álmait és az anyagi függetlenség lehetősége is motiválta.

mézescsók 2012.03.22. 10:55:22

@Kallisztó: Műanyag a többi lányhoz képest valóban értelmesnek látszik, az is, de a tegnap esti Melákkal való "évődése" a mödanszié partján nálam visszahelyezte az alapszintre. Úgy éreztem, sikítófrász kapok, ha még egyszer kimondják a "játék" szót. Hogy Krisztiánra szüksége van a bent maradáshoz, az érthető, de ettől függetlenül nem kellene lemennie a szintjéra és úgy viselkednie, mint egy alacsonyan kvalifikált háziszárnyasnak!

Melák dicsekvése (19 évesen profi a nőkből) harsány röhögést váltott ki belőlem.

Pítből nem néztem volna ki a gyógyszerfüggőséget, a fizikuma elég stabilnak látszik. Vagy volt jócskán túlzás a másfél hónap alatt 600 Frontinban napi 4 Xanax-szal ízesítve. Apukám, akkor már nem itt játszanál.

Valahogy túl sok mindenki ebben a szériában.
Kíra a vagányságban, Noémi az érzékenykedésben, Melák a tahó macsóságban, Anikó a pörgésében, Műanyag a plasztikáiban, Edina az érzelmeskedésében, Broki a piálásában, Muzsik a családfőségben. Pít most a nagyotmondásában (gyógyszerfüggés) és nem tudom, hogy kit felejtettem ki.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 10:55:53

@Pácsó Ármándó: igen, rá.
ráadásul pont fejtegette többször is,hogy mennyire nincsenek összhangban Noémivel.
ehhez képest valami olyasmit nyilatkozott tegnap,hogy az a célja,hogy Noémit minél tovább nyomja a játékban.
egyszerűen nem értem, de komolyan.

pilar ternera 2012.03.22. 10:56:54

@Kallisztó: ahogy a bemutatkozó kisfilmben látszott, hogy elég jó körülmények között él. gondolom, nem az egyszeri fotózkodásból teremtette meg magának. úgyhogy gondolom, be van fenyítve rendesen, h viselkedjen rendesen, mert meg lesz vonva az apanázs!

2012.03.22. 11:00:18

@mézescsók: Engem is meglepett Pít, de azt 11 hónapra értette mert kemény volt a tavalyi éve. De Niki most is gyógyszerrel alszik, na ez a meglepő!

pilar ternera 2012.03.22. 11:03:19

@szerivan: honna a túróból tudtok ilyeneket??? vagy csak nem figyelek eléggé...?

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 11:03:56

@Alfonzina: Pít bent akar maradni és hinni akar vagy hisz a "család"-ban ezért nem akar a Niki-Melák-Noémi szövetségből kirakni valakit, ráadásul Muzsikus is mindig fűzi ezzel a hülyeséggel. Persze, hogy jobban járna Alexával és erre esélye is van, hiszen ha nem ő dobja Noémit hanem az új csaj, akkor neki tiszta marad a keze.

sfok 2012.03.22. 11:04:01

@Dick Francis: Mekkora lenne már, ha a kövi csajként Pók jönne be... na azért az nagy fordulat lenne! :)

2012.03.22. 11:05:19

@Pilar Ternera: Nézd meg a tegnapi extrát :)

pilar ternera 2012.03.22. 11:06:20

@szerivan: hát, azokat már nem szoktam. akkor itt a hiba... :-)

Banyus83 2012.03.22. 11:06:56

@Pilar Ternera: Éden Extrában volt tegnap...

2012.03.22. 11:07:58

@Pilar Ternera: Rögtön felteszik a honlapra nézd meg, Pít vicces volt. Látnod kell :)
edenhotel.hu/2012/03/21/eden-extra-11-resz/

mézescsók 2012.03.22. 11:15:27

@szerivan: Én úgy értettem, hogy volt kemény 11 hónapja, tömte magát gyógyszerrel. Ahogy hallottam, főleg nyugtatókról volt szó (bár a Frontin inkább hangulatjavító, de azért az is ez a kategória). Kifejezetten felkaptam a fejem a másfél hónap alati 600 Frontinra. Még az előtt mondta, hogy Melák rákérdezett: ezek recept nélküliek? Mire válaszolta, hogy nem és valamit morgott a beszerzésről. Nincs orvos, aki ezt felírná neki, vagy többhöz is járt.
Én sem értem nagyon, hogy miért kell egy 28 éves nőnek altató. Hogy alkalmanként szüksége lehet rá, abban nem találok semmi különöset, de rendszeresen? Mit szed később? És főleg, miért? 28 évesen, hacsak nincs komoly szervi baja az embernek, általában még azt sem tudja, hogy hol a gyógyszertár!

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 11:22:06

@Kallisztó: a birkin simán lehet utánzat is.
tökéletes vuitton utánzatot lehet venni 50 rugóért. (eredetiben fél milla)

Nikit meg túlmisztifikáljátok.
Általános tapasztalat (férfiaktól tudom),hogy a magamutogató, szilikonmeghajtású, húdeszexivagyok lányok, kb. tökéletesen frigidek az ágyban. A saját imádatukon kívül semmi nem mozgatja meg őket.

Az édenes lányok közül egyedül Edinában látom azt,hogy tényleg szereti a szexet. A többi csak teszi magát és mutogatja a fokhagymaseggét, de ha közelíteni mer egy férfi, rögtön megy a picsogás.

sawyer_15 2012.03.22. 11:31:04

Az idei sorozat egyelőre bőven gyengébb a tavalyinál. Hiányoznak a finom, stílusos húzások, megvezetések, amiből több szépet is láttunk tavaly. (Muzsikus Fater-búcsúztatója nem tartozik ide, a védettség birtokában robbantott, ennyi.) Az a szép, amikor úgy állítasz magad mögé és vágsz ki valakit, hogy közben ő azt hiszi, biztonságban van (tavaly Rea, Szöszi, Pitta hazaküldése is ilyen volt).
A mostaniaknál az a "T", hogy van a "CS" (a sokat emlegetett két szótól már kezd kiverni a víz, így inkább le sem írtam...), amibe mindenki beletartozik, csak éppen az új nem, és ezt ordítva megbeszéljük mindenkivel. Az nem keménymag, amibe mindenki beletartozik. T-zni max 4-6 fős szövetségben lehet, mert akkor marad mozgástér arra, hogy kompenzálják a védettséget vagy bármi egyéb szabály miatti korlátokat.
Ezeknek a nagy Cs-zés közepette egy védettségre annyi a válaszuk, hogy akkor elszenvedik, hogy repül valaki a Cs-ből.

Eddig egyedül Hiper jelentett tegnap üde színfoltot, aki végre megpróbált titkos szövetségekben, több körrel előre gondolkodni...

pilar ternera 2012.03.22. 11:31:18

mondjuk aki egyébként nagyon szereti a szexet, az sem biztos, hogy szeretné kamerák előtt is...

Banyus83 2012.03.22. 11:32:13

@JOKKA21: @Pácsó Ármándó: itt van a videó: youtu.be/-VnR0L85r4g

Szerintem Naíva, Műanyag, Csíra, FSZK és Hiper sorrendben mindegyik ott van, nem?

Banyus83 2012.03.22. 11:33:57

@sawyer_15: Egyébként - de most komolyan - ki tartozik bele az annyit emlegetett CS-ba????

Ha ide beküldenék Pókmajmot, egy hét alatt rendet tenne...szerintem fel sem bírnák venni vele a versenyt :-D

EdWood 2012.03.22. 11:34:28

Sziasztok,

Szerintetek van esély az alábbi forgatókönyvre: 3+2 -ben ültek az előzetes alapján, 2 eheti pár így fix (Broki-FSZK,Levi-Csíra) és Alexa a maradék 3 pár között robbanthat, Edina pedig repül? Lapos a műsor, kell már valami kis csavar és ilyenkor jönni is szokott.

pilar ternera 2012.03.22. 11:36:58

nekem is eszembe jutott, hogy esetleg Alexa feladata a Broki-Edina páros robbantása, és csak porhintés a nagy szervezkedés. védett, beáll Broki mögé.
mondjuk ezt sajnálnám, de fordulat lenne legalább. bár csak Edina szívna vele, mert Máténak tökmindegy...

pilar ternera 2012.03.22. 11:40:53

@Alfonzina: miért? követelmény szexelni itt?

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 11:41:02

@dennis rodman: Lehet, hogy igazad van, még működhet is.

@mézescsók: Adni kellene abból az altatóból Hipernek is!

@Alfrozina: Edina ezzel az "igérd meg, hogy kint szerelmes leszel belém" dumával inkább elriasztja Mátét. A szexszel magához kötheti, viszont ha kiszórják Broki mellöl egy szex után, akkor bent már nem tudja mással összekötni magát.

Banyus83 2012.03.22. 11:41:09

@EdWood: @Pilar Ternera: Hát én nagyon remélem, hogy nem!!! Bár, a tegnapi rész végén HÉ nagyon talányosan tette fel a kérdést, hogy vajon Máté és Edina lesznek.e még egy pár??? kezdek félni... :-D

pilar ternera 2012.03.22. 11:43:46

@Banyus83: szerintem is minden nyálas próbálkozás ellenére Edina itt a legnormálisabb csaj, szóval én is sajnálnám. főleg, ha még kiderülne, hogy csak taktika az egész szerelem-szál. az lenne az igazi, bár a flegma Mátéval lehet, hogy mellényúlt.

EdWood 2012.03.22. 11:47:15

Edina most ugye ÚjPít párja hivatalosan? Ha az általam vizionált helyzet bejön, Alexa szinte fixen nem Melák vagy Muzsikus mögé állna, így Edina (sajnos) csomagolhatna.

Banyus83 2012.03.22. 11:49:01

@EdWood: Ha jól láttam, Muzsikus-ÚjPeti-Broki ülnek az első sorban, LMző-Melák a hátsóban...lehet, csak rájöttek a szerkik, hogy állandóan nyomorognak valahogy 1 sorban. Eddig mindkét párválasztón más oldalon ültek...biztos nem találják a helyet nekik :-D

pilar ternera 2012.03.22. 11:49:35

@EdWood: ők nem csak együtt laknak??? párválasztón visszállnak az eredeti párjuk mögé, nem? (Edina-Máté, Pít-Noémi) máskülönben hogyan tudná Pít megvédeni Noémit, amiről folyton beszél??

Banyus83 2012.03.22. 11:51:00

@EdWood: De akkor FSZKnak kötelezően Brokit, Edinának meg ÚjPetit kéne választania, plusz ugye Csíra-LMző fix, tehát akkor a csapat több, mint felének nincs választási lehetősége???

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 11:51:09

@Pilar Ternera: nem, de a műsor tematikája szerint simán belefér.

ha már a mellét és a muffját kipakolják minden zuhanyzáskor, akkor tkp már nem mindegy?

Dick Francis 2012.03.22. 11:51:59

Az eddigi legbrutálabb szemöldök mozgatást produkálta a Krisztián az ÉdenExtrában 7:02-nél.

EdWood 2012.03.22. 11:52:52

Sajnos nem figyeltem kik ültek az első sorban, de remélem igazad van.:) Noémi vagy Csíra nekem kevésbé hiányozna, mint a többiek.

tryclops 2012.03.22. 11:52:57

@Kallisztó: A Playmate státusz már megvolt neki, valószínüleg abból a pénzből szabatta át magát, nem hiszem hogy most erre hajtana...
Ld: előtte képek
www.playboy.hu/galeria/474_bognar_niki.html/oldal4

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 11:54:14

@Banyus83: > Szerintem Naíva, Műanyag, Csíra, FSZK és Hiper sorrendben mindegyik ott van, nem? <

De és Reluxa (Alexa) is! Ezek szerint a kiválasztás előtt táncolnak mint @Beácska feltételezte. Niki tömör seggére nem emlékeztem a műsor alatti előzetesekből. Edina neon fürdőruhája viszont beleégett a retinámba a széles csípőjével együtt.

Banyus83 2012.03.22. 11:55:24

Beszédesek lehetnek az előzetesben összevágott mondatok (bár lehet, hogy csak jól vannak megszerkesztve :-D ):

NaívaEdina (Brokinak): "...Megkaptam!...nagyon nem tudja, mit akar, tiszta hülye."

Műanyag (Muzsikusnak): "Ez volt a legnagyobb félelmem ebbe a játékba!"

ÚjPeti:" Hát lesz ennél még zordabb is."

FSZK: "Ennek így kellett történnie."

Csíra (Hipernek): "Neked ma még valami bnagyon szarul fog esni, csak szólok!"

Banyus83 2012.03.22. 11:56:09

@Pácsó Ármándó: Én nem láttam Alexát, te igen?

pilar ternera 2012.03.22. 11:56:25

@Alfonzina: hát, mert mindenhol kamera van (még jó, hogy WC-n nincs), zuhanyozni meg muszáj, szexelni viszont nem!

EdWood 2012.03.22. 11:57:52

@Banyus83: Szerintem két párt lefixálnak, de a fentebbi komment alapján, már nem tippelnék, hogy melyik 3 kerül a robbantható kategóriába.:) Este kiderül, de remélem lesz valami csavar, mert nagyon leült a műsor.

Banyus83 2012.03.22. 11:59:03

@Banyus83: Tényleg ott ül, az elején, mikor Edina táncol...akkor ez ma kell legyen :-D

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 12:00:36

@Banyus83: Igen 0:02-nél a legbalabb szőke, meg logikailag is ott kell lennie

kovácspéterke 2012.03.22. 12:04:37

@Alfonzina: hát sztem marhára nem, és nem értem, miért lenne attól frigid vki, hogy nem dug nyilvánosan, illetve, h nem esik le a bugyija egy ilyen kis pöcsfejtől.
nekem szimpatikus, hogy nem ezekkel operálva kívánja megoldani a bentmaradását.

pilar ternera 2012.03.22. 12:11:50

@Mrs. Jackman: sztem Alfonzina nem erre a szitura mondta, hogy frigid, hanem, hogy általában azok, az ilyen csajok. egyébként elég gáz, ha egy ilyen "pöcsfejnek" enged, az róla is sokat elárulna... ezzel együtt nem tenném tűzbe a kezem, hogy nem adja be a derekát...

Rafkóblog 2012.03.22. 12:13:42

Hat nem egy baratok kozt ... :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 12:14:23

@Pilar Ternera: nyilván nem, de ha elmegyek a realitybe, ahol tudván tudom, hogy megmutatják mindenemet, és kb. minden adásba kerülhet.

valahogy számomra nem jön össze,hogy a pasi farkát mutogathatják, de szex, na, az nem...

másrészt, a viselkedésből, megnyilvánulásokból is le lehet venni,hogy egy nő mennyire szenvedélyes. nem kell izélnie ahhoz,hogy látszódjon, hogy szereti a szexet.
én eddig a lányok közül egyedül Edinán láttam, látom ezt. (persze meglehet, csak Broki hozza ki belőle)

A többiek inkább a magamutogató, kellető, de hideg kategória.

Dick Francis 2012.03.22. 12:15:11

Jó szar rész volt na. Az Alexa remélem, hogy csak nagyon jó színész. Én biztos szivatnám őket rendesen, hogy még egy pillanatig se érezze senki azt, hogy biztonságban van.

garrett27 2012.03.22. 12:20:01

@Alfonzina: Nekem a meggymagmellű szőke buláta gyanús. Viselkedése alapján vagy rengeteg hapsi beugrott már leporolni, akkor a bent lévők már nagyon nem serkentik a nemi tornára, ha pedig az egész csak duma, látszat, akkor a csaj be van tojva, hogy tényleg megcsumidázzák. Mindenesetre megérdemelné a kiesést, tetszett, ahogy kihallgatta az ellene szőtt terveket. Én nem sajnálom, mert eddig ő akart mindenkit kib@szni az édenből. Különben is nagy az arca (viszont jó a segge).

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 12:20:24

@EdWood: Ez a kiválasztásos előzetes videó (3+2) merre van?

ő-szinte 2012.03.22. 12:20:34

olo:-)
Baszki, mar ezek is bugyiban furdenek???:-O
Ez a vv tenyleg fertozo, faszomatbazdmeg:-DDDDDD

pilar ternera 2012.03.22. 12:22:02

@Alfonzina: és az nem egy lehetőség, hogy nincs ott bent egy olyan pasi, aki valamennyire is megmozgatja bármelyik nőt?:O) azért ha szar a felhozatal, akkor ugye nem kötelező szexelni? :-D

2012.03.22. 12:26:20

én már inkább csak a hogyvoltot olvasom (köszi sixx), a tavalyi brigádból pókmajom vagy a Don aratna itt,
azaz évad sokkal taktikusabb volt ezek meg csak isznak, remélem lesz benne vmi változás...

Dick Francis 2012.03.22. 12:27:04

@garrett27: Szerintem pont erről szól a játék. Csíra tényleg játszani akar és borítani a papír formát. Ezzel szemben meg bejön egy csábító és megkérdezi, hogy kit csábíthat el... Csak azt nem tudom mire számít. Persze ha csak egy kis ismertségre vágyik a műsor által, akkor oké. Bár pont azzal kerülne pl. a címlapra ha robbantana. De máskülönben meg a 25 misit az el is felejtheti.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 12:34:05

@Pilar Ternera: a szar relatív.
használati célokra azért van egy-kettő, aki elmegy.

másrészt, aki eleve kijelenti,hogy ő játszani ment be, az gyakorlatilag deklarálja,hogy ő aztán nem.
ez azért érdekes, mert 1. nem tudhatja ki megy még be, ki,hogyan mozgatja meg 2. egy alapvetően párokra, azok játékára épülő játékban egy ilyet kijelenteni, amikor azért a fővonalban is van egy erős erotikus csapás a taktikain kívül (erősen arra van kihegyezve a műsor koncepciója is), szerintem nem nyitottságra, és szenvedélyességre utal.

egyébként engem minimum vérig sértett volna tamás lósörényes beszólása, a csaj meg csak heherészett maga elé, mint akinek kb. mindegy mi, csak róla szóljon.

☺ágica (törölt) 2012.03.22. 12:35:30

a tavalyi részeket egyébként meg lehet nézni vhol? pár hónappal ezelőtt találtam csak rá a hogyvoltra, de a honlapon már nincs fent...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 12:37:14

@garrett27: az hogy minden létező testnyílására jut két piercing még nem jelenti azt,hogy szexistennő.
inkább csak az a kéretős, pucsítós, majd felháborodva affektálós fajta.

Nikivel kapcsolatban meg az jutott eszembe,hogy vakok között félszemű a király.
Nem nehéz intelligensnek látszani a csimpánzok értelmi szintjén mozgó emberek között.

pilar ternera 2012.03.22. 12:37:27

@Alfonzina: úgy értettem, hogy most számukra szar...lehet, hogy ez még változik
hát, nem tudom. csak a műsor koncepciója miatt, ha nem jön be senki...?

arról a megjegyzésről lemaradtam. kinek mondott és mit?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 12:39:48

@Pilar Ternera: így van, általánosságban beszéltem. kétlem,hogy az életben nagy lepedővirtuóz lenne az Edinán kívül bármelyik csaj ott benn.

(max. ha pénzes a pasi és van kellő motiváció...khm.:))

pilar ternera 2012.03.22. 12:41:04

hát a franc tudja, nekem Nikiről sem az jut eszembe, hogy mekkora agy! szerintem tökjól beillik a sorba. akinek talán kicsit több jutott, az a Máté-Edina páros. talán.néha még Anikó is megvillan. És talán Pít. ......most, h jobban belegondolok, van néhány nem reménytelen eset és vannak az ősbunkó/töksötét elemek.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 12:41:42

@Pilar Ternera: az asztalnál Niki elkezdte ecsetelni hány műtétje volt.

erre tette hozzá viccesen Tamás,hogy az egyik füle plexi, a haja meg lónak a sörénye.
nem mondom,hogy nem volt igaza, de akkor is tahóság volt és minimum egy leoltást megérdemelt volna. ehelyett Műanyag csak furán önelégülten nézett maga elé.

pilar ternera 2012.03.22. 12:46:06

én amúgy is kiborultam, amikor a bemutatkozókban a szexről kérdezték őket és a 19-20 éves kis taknyosok (itt mindenképp jogos a jelző, bocs), úgy beszéltek róla, mintha 1. már a fél várossal lefeküdtek volna 2. kikiáltotta volna őket egy "független" zsűri az évszázad szexisten(nő)jének.
mit tudhat egy ennyi idős ember a szexről azon kívül, hogy mit hova kell dugni?!?!

nem vagyok se prűd, se "bezzeg az én időmben" típusú nosztalgiázó egyáltalán, de azért az durva volt!

pilar ternera 2012.03.22. 12:47:05

@Alfonzina: ja, igen, megvan. ez az EQ szintjükről árulkodik, de itt ez nem meglepő.

dennis rodman 2012.03.22. 12:49:01

@☺ágica: a viasat 3 honlapon írd be a keresőbe az éden hotel 1- et van ott egy összefoglaló

blöblablíblú 2012.03.22. 12:52:03

@Alfonzina: sztem nem önelégülten nézett, kicsit meg is sajnáltam. megfogta a füleit olyan fejjel, hogy "bazz, ezzel is mi baj van má'?!"

☺ágica (törölt) 2012.03.22. 12:54:34

@dennis rodman: azt írja nincs találat:) a viddeók közt meg az első rész van/volt fent ha jól emlékszem. csak szívesen megnézném a teljes évadot,mert a hv alapján jobb volt mint ez. de köszi:)

Nevem Earl 2012.03.22. 12:55:46

Pedrót is látjuk még, hiszen nem jelent meg róla cikk a Velveten.

dennis rodman 2012.03.22. 12:58:51

@☺ágica: nekem kiadott egy első részt.
De szerintem valamelyik torrenten megtalálható.

MARCI13 2012.03.22. 12:59:07

sixx próbáld meg valahonnan megszerezni az extrát. Melák szemöldöke eddig sose látott mozdulatokat csinált a Pandora alatt. :D :D :D

mézescsók 2012.03.22. 12:59:13

@Pilar Ternera: A Máté-Noémi, Pít-Edina párcserét Máté és Noémi "romantikus" kirándulása után rendelte el a Viasat és csak a párválasztásig szól. Erre direkt rákérdezett Muzsikus (csak egy éjszakára szól?), mire Alexa, aki eredetileg felolvasta a levelet, ismét elővette a papírt és hangsúlyozottan ismét felolvasta, hogy a csere a kiválasztásig tart. Ezután tépelődtek azon Naíváék, hogy hány éjszakát is kell külön tölteniük.

☺ágica (törölt) 2012.03.22. 13:05:19

@dennis rodman: köszi, ezt már láttam:) de majd szétnézek még:)

Banyus83 2012.03.22. 13:06:51

@Pácsó Ármándó: A mai rész előzetesében lehet látni...

dennis rodman 2012.03.22. 13:07:17

@☺ágica: van ott fölötte még kettő a honlapon

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 13:08:19

@blöblablíblú: én mást láttam bele, de hát ettől szép az élet:)

Banyus83 2012.03.22. 13:10:19

@☺ágica: A YT-on elég sok rész fent van, én is onnan néztem vissza az elejét, mert kb. az első közepén kapcsolódtam be. De torrentoldalakról is le lehet tölteni...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 13:11:37

@Pilar Ternera: huszonévesen teljesen más a nők és a szex viszonya, mint harminc után.

a huszas éveinkben még elsősorban a férfi örömére koncentrálunk és inkább szükséges rossz sokszor és rutingyakorlat, ami a pasi megtartásához kell.

aztán harminc után..:)

(de persze ezt sem minden nő éli így meg)

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 13:12:04

@Banyus83: Köszi megtaláltam Niki aktképeivel együtt :-)

☺ágica (törölt) 2012.03.22. 13:13:33

@dennis rodman: azt most hirtelen nem találom, de majd otton jobban megnézem. melóhelyen nem tanácsos:D köszi:)

@Banyus83: köszi, rákeresek:)

@Nevem Earl: imádom az avatarod:DDD

ő-szinte 2012.03.22. 13:17:07

@szerivan: hol láttad a gyúrást? nézted éjszaka az online-t?

ő-szinte 2012.03.22. 13:18:45

@szerivan: én aztat hittem, hogy pótágy hányós eseteknek:-DDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.03.22. 13:24:09

@tryclops: hát az orrát nem baj, hogy megcsinálták, de a többit nagy kár volt...
megint egy lány akinek sikerült madárijesztőt varázsoltatnia magából...
beteg világ:-DDDDDDDDDDD

pilar ternera 2012.03.22. 13:24:37

@mézescsók: igen, ez nekem is megvan. nem ezt írtam? a levél akkor arról szólt, h Levi-CSíra a párválasztón egymás párjai tutira. a többiek visszamehetnek a régi párjukhoz, nem?

pilar ternera 2012.03.22. 13:28:16

@Alfonzina: sztem meg csak arról van szó, hogy a tapasztalanság miatt nincs még viszonyítási alap, hogy milyen is a jó szex, és akkor épp, ami van, az a jó. pár év távlatából pedig a fejére csap az ember lánya, hogy "teatyaúristen!"

de az tényleg balszerencse, hogy a nők 30 után lesznek igazán elemükben, a pasik viszont a húszas éveikben vannak a csúcson. így aztán még nagyobb mázli, ha 30 után is találsz korban magadhoz illő hímet, aki bírja a tempót! ;)

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 13:30:07

@Pilar Ternera: valahogy így, de a kiválasztásig bármikor jöhet egy újabb "LEVÉÉÉÉL" ami tovább bonyolítja a dolgokat

sunblind 2012.03.22. 13:54:44

.. szerintem azér hunyorog így sokszor a félighülye melák, mert verbális kommunikáció közben a szoftvere a kritikus terhelés miatt letiltja a pislogást.
Egyszer kiskorában pislogott rágózás közben, de úgy lefagyott, hogy három napig indult újra.

anne.shirley (törölt) 2012.03.22. 13:55:30

Hiába erőltetik ezt a család dolgot, Muzsikost a Donhoz még véletlenül sem lehet hasonlítani...
Kírá-Pókmajom párhuzam azért megfordult a fejemben, tompaságban mindenképp hasonlítanak :D

anne.shirley (törölt) 2012.03.22. 13:57:08

@sunblind: meghaltam :D

pilar ternera 2012.03.22. 13:58:28

@anne.shirley: istenem, de imádom a nickedet! :-D

anne.shirley (törölt) 2012.03.22. 13:59:57

@Pilar Ternera: köszi :)

blogger.katt 2012.03.22. 14:01:13

elgondolkodtam... lehet jobb lenne az agytompító adást mellőzni, s inkább csak ezt a blogot olvasni :)
köszi az élményt!!

Nevem Earl 2012.03.22. 14:06:29

@☺ágica: Köszi. :) Az első vagy, aki tudja, mi ez az Earl-dolog. :)

kovácspéterke 2012.03.22. 14:06:35

@Pilar Ternera: ezen én is eléggé röhögtem. mondjuk valszeg összekeverik a szexet a kufirccal.

kovácspéterke 2012.03.22. 14:08:38

@Pilar Ternera: de ez nem úgy van, h ha van feladata, akkor azt a közönség tudja?

pilar ternera 2012.03.22. 14:12:33

@Mrs. Jackman: igen, ebben igazad lehet... pedig jó feladat lett volna. bár az is igaz, olyanok nem szoktak lenni, hogy válassz szét egy párt... de úgy jobb lenne. :-)

☺ágica (törölt) 2012.03.22. 14:12:58

@Nevem Earl: karma:D jó kis sorozat, én bírom:) ez a kép meg...:DDDDDDDDDD

xndpt 2012.03.22. 14:15:00

ez az ÉH2 egyre inkább ÉH1 paródiának tűnik vakok közt félszemű okoska Tamás miatt...
Kírát sajnálnám ha menne, bírom a stílusát...

Misi56 2012.03.22. 14:15:12

@mézescsók: Mindenképpen a kiválasztásig tarthat csak,hiszen a kiválasztáskor mindenki oda áll ahova akar. Természetesen Edina, Máté mögé og állni. Legalábbis úgyhiszem.

Ditti82 2012.03.22. 14:28:13

@Pácsó Ármándó: Nehogy hiába fizessék a Juan-Carlos-Juanita triumvirátust. :D

Ditti82 2012.03.22. 14:29:45

@Mrs. Jackman: Tamáséról se tudtuk először, mit jelent a "Fiúk" tábla. Legalábbis én nem. :D

tryclops 2012.03.22. 14:29:47

@Nevem Earl: Ne viccelj, más is ismeri Mr Hickit! :)

A Melák-Műanyag ügyről meg csak annyit, hogy nézzétek vissza tegnap, amikor Niki a kamerába bizonygatta hogy mennyire nem érdekli Mr. Kardántengely, mennyire csillogott a szeme. Lehet hogy magának se akarja bevallani, de nincs ez még lefutva, én inkább hiszek a testbeszédének: széles mosoly (jó, tudom, annyi szilikon után milyen is lenne... :), csillogó szemek, inkább csak kéreti magát szerintem. Meláknak ez meg csak olaj a tűzre.

Ditti82 2012.03.22. 14:38:21

@Pilar Ternera: Végülis, ja... Védettséget is jelenthetett volna.

penelope garcia 2012.03.22. 14:41:43

Ahogy nézem műanyag fotóit, egyre inkább olyan érzésem van, hogy ez tisztára valami MIB-ből szabadult alien, aki egy összetákolt gumimaszkot hord a fején, amivel embernek próbálja mimikrizni magát.
Ez egy Edgar-öltöny, bammeg.

puszAnat 2012.03.22. 14:44:19

Éden extra 7.00 Melák arcjátéka zseniális,szem,orr együtt ahogy kell:)

Nevem Earl 2012.03.22. 14:48:26

@MARCI13: sixx nemrég lenyilatkozta nekem, hogy sajnos nem tud két hogyvoltot írni naponta. :( Ez van. Pedig a tegnapiban is milyen jókat nyilatkozott ÚjPéter a tavalyi altatófüggőségéről. :) Máris értem, miért beszél úgy, ahogy. :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 14:49:35

@penelope garcia: én abban azt nem értem, h kék szemek vannak, neki meg nem az. Vagy csak kontaktlencse? Mert úgy viszonylag jól nézett ki, erős retus persze van, de miért kell még a szemét is "hamisítani"?

Psy85 2012.03.22. 14:53:39

@tryclops: +1 szerintem is csak kéreti magát :) akinek nem szívesen fogaja az ember a közeledését, azzal nem így viselkedik :)

pilar ternera 2012.03.22. 14:54:15

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: érdekes, sztem az egyetlen értékelhető dolog az arcán az a mélybarna szeme. :O)

Silent Bob 2012.03.22. 14:55:53

Nem szeretném védeni ezeket az úgynevezett embereket, de 2012-ben egy piercingen lovagolni nem kicsit ciki és szánalmas.

kovácspéterke 2012.03.22. 14:56:09

@Ditti82: oké, de magát azt, hogy küldetése van, viszont igen. és nem is fogadta őket éva a rezidencia kapujában, szegényeket.

engem az érdekelne, hogy ezeket a kis bejátszásokat, amikor a kamerába beszélnek, mikor vették fel. minden nap végén vagy hetente vagy hogy.

pilar ternera 2012.03.22. 14:56:51

@Psy85: azért arra vigyáznia kell, hogy ne marja el magától teljesen... kicsit évődik vele, húzza, majd finoman lerázza. nem küldheti simán a p.csába... de sztem is lesz ebből még valami. :)

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 14:58:46

@penelope garcia: Edgar-öltöny rulez! Azért Műanyagon elvégeznék egy kopásállósági vizsgálatot :-)

@tryclops: Amikor Niki ás Hiper Noémit oktatta, akkor olyan volt mintha Műanyag Melákot akarná neki B-tervnek: "Neked olyan nagy parasz pasi kell", "neked olyan kell aki beszól", nem? De lehet, hogy csak túlkombinálom ...

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.22. 14:59:30

Igazából az a baj a műsorral, hogy nem csináltatnak velük semmit. Bár én nem láttam az első évadot, csak a hogyvoltokat olvastam, azt is csak félidőtől kb, mintha több lett volna a feladat, a titkos küldetés és a program. Itt volt már 5 új ember, ebből Tamásnak volt egyedül titkos küldetése, de még ott se nagyon rémlik hogy a teljesítésének volt-e egyáltalán valami eredménye (elbújni a mexikóiak közt). Elég nehéz lehet összekaparni egy órányi adást ha a szereplők nem csinálnak semmit egész nap.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 15:01:46

@Mrs. Jackman: szerintem, mivel amúgy is halálra unják magukat, ráérnek napközben is bemenni pofázni.

@Pilar Ternera: nekem is tetszik a szeme, azokon a fotókon teljesen más karaktere lett, ezért is nem értem, mert nem tartom valami értelmes lépésnek. Más lett tőle, nem önmaga:S

pilar ternera 2012.03.22. 15:05:18

@Pácsó Ármándó: ááá, a rétegvastagság-mérő kiakadna! nem gyári érték, utánfújás, minden van rajta. :D

pilar ternera 2012.03.22. 15:06:43

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: igen, nála ez a kifejezés, hogy "nem önmaga", kissé képzavar ;)

dennis rodman 2012.03.22. 15:11:10

@Hooshee: Az ÉH 1 ben sem volt a titkos küldetéseken kívül feladat..
Ott annyival volt színesebb, hogy Niki jobban rajta volt a szexen mint is a jelenlegiek.Lássuk be egy csaj hamarabb "révbe" ér .

nyílegyenes labirintus 2012.03.22. 15:14:02

@penelope garcia: Nálam a tiéd a nap hsz-e. Perfect! :))))

tryclops 2012.03.22. 15:18:43

@Hooshee: Szerintem meg hogy pont ez a lényege a műsornak, ha nincs mit csinálni, csak egymást bámulni, meg feküdni a mödanszié partján, akkor már csak az unalom miatt is megindulnak a hormonok. Nem véletlenül kavarnak egymással a játékosok, máshogy nem tudják lefoglalni magukat. 10+ emberből meg ebben a szituban rá fogsz indulni a legszimpatikusabbra teljes inger- és egyéb elvonás folyományaként.
@penelope garcia: Edgár-öltöny, besza-behu :D
@Pácsó Ármándó: Szerintem túlkombinálod, nem hiszem, hogy oda akarná dobni Noéminek a csávót, nincs más akivel egy hullámhosszon lehete Niki. Szerintem.
@puszAnat: +1, az eddigi legjobb szemöldök-tánc volt, sixx le is cserélhetné a Melákos anim-gifjét, mert ez még ütősebb mint az előző. :)

Pácsó Ármándó 2012.03.22. 15:28:59

@tryclops: Nem is most passzolná át a tapasztalt pvc-pásztor Melákot, hanem majd ha bejön valami irányíthatóbb csávó. Pít is inkább hozzájuk van csapódva Noémi miatt, még őt is el tudom képzelni. Na mindegy, majd kiderül estére ki marad.

Más: Ez a medence széli risza-party a lányoknak, nem lehet valami díjazásos verseny?

Kallisztó 2012.03.22. 15:46:14

@Alfonzina: a többikkről nem gondolok semmit, de Kíráról konkrétan azt gondolom,hogy még az életben nem látott faszt. Bármit is állít a reggeli étlapjáról, ez a csaj tuti szűz még és kompenzál. Egyszerűen, aki tudja, hogy mi a következménye annak amit előad, az nem viselkedik így. Nem fogok reggel rámászni az álló farkú kisfiúra, aki már konkrétan remeg a szexért.
Tudom, hogy létezik hamis Birkin vagy LV, de bármit mondtok, szerintem ezt a csajt valaki tutira szponzorálja.

@tryclops: de ezek szerint csak egy csaj volt a sok közül, nem a hónap sztárja.

Nevem Earl 2012.03.22. 15:47:45

@genevieve: Rád is büszke vagyok. :)

beacska 2012.03.22. 15:52:27

@Pácsó Ármándó: tavaly szavazniuk kellett a fiúknak, és volt vmi nyeremény is. hajtottak ezerrel, és egy kanyi védettséget nem kaptak :)))

beacska 2012.03.22. 15:53:50

@Nevem Earl: szerintem találj ki egy másik nicket, mert nálunk még a gyerekek is ismerik ;)

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.22. 16:00:17

@Silent Bob: lovagol a bal herém, humorforrás.

pilar ternera 2012.03.22. 16:01:14

az kérdés, hogy Nikit szponzorálja-e valaki?? naná!
több milla van a testében, a lakása, cuccai (még ha hamisítvány is) nem két filléres dolgok.
az egyszeri playboy fotózás ennyit nem hoz a konyhára és egy butik (hűűű, de rég használtam ezt a szót! :-O) ) sem.

Nevem Earl 2012.03.22. 16:09:03

@beacska: Nem volt célom ismeretlen nicket választani, mindenki képben lehet, akinek van Comedy Central-ja. :)

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.22. 16:11:44

@Silent Bob: akkor ne olvasd. eccerű ez, bazdmeg.

beacska 2012.03.22. 16:12:01

@Nevem Earl: :)) gondoltam, csak úgy csodálkoztál, hogy ismerjük...naná, alapszerkesztés, mint Barney Stinson és az ő öltönye ;)

Móka na 2012.03.22. 16:45:51

Ajajja kezdődnek a röptetések lassan? =))

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.22. 17:18:39

@Kallisztó: jó, hát ez egyértelmű.
egyébként is említette,hogy a playboyban is volt már.
és vajon hogy jutott ennek a körnek a közelébe? hát nyilván..

szerintem érdekes listát kapnánk,ha megnéznénk kikkel futott eddig.

én már várom amúgy,mikor derül ki a csajokról rendre, hogy ez pornózott, az aktmodell volt, amaz az erotika kiállításon ugrándozott vibrátoron, emez meg kijár dubajozni a többi celeblánnyal...
mindenképpen várok legalább egy lebuktató videót, pár kéjesen kamerába nézős, pippantós képet és minimum egy névtelen ismerőst, aki majd remekjól nyilatkozik a borsblikkhotstorynak.

Ditti82 2012.03.22. 17:25:27

@Alfonzina: Kiről várod a videót? :D Én Noémiről simán el tudom képzelni, amit összerángatózik piásan (ilyen láthatatlanrúd-táncokra gondolok :D)

tryclops 2012.03.22. 17:31:55

@sixx: Nem nézed az extrát, neked ez kimaradt tegnap. :)

tinypic.com/r/10pvkok/5

Polly Pudli Pötty 2012.03.22. 17:48:34

@☺ágica: Nem tudom megtaláltad-e azóta az 1. évadot, de én innen néztem vissza: www.youtube.com/user/ParadiseHotelHungary?feature=watch

mézescsók 2012.03.22. 18:30:48

@Pilar Ternera: Most nem keresem vissza a hsz-det, de nekem nagyon úgy tünt, hogy kétségeid vannak, meddig tart a párcsere. Ha félreértettelek, bocs.
@Misi56: Én is úgy gondolom, hogy Naiváék továbbra is vállalják egymást.
@tryclops: Niki a nők közül a legidősebb, de kb. egy tizenéves szintjén nyafogott Kardánnak, aki ettől csudára erős pasinak érezte magát.
@penelope garcia: Pedig lehet, hogy M
anyag eredetileg helyes volt. Ha most nincs a szájában implantátum, akkor bele sem merek gondolni, hogy milyen volt az ajka, amikor még volt.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.22. 19:06:32

@mézescsók: na, ezt én sem értettem igazán:)

Tudom, h fel lehet tölteni az ajkakat, de van konkrét implantátum is?:O

f.fredericks 2012.03.22. 19:32:32

@tryclops: aztakurva! Ez kajak ijesztő!

tryclops 2012.03.22. 19:34:05

@mézescsók: Ha jó emlékszem azt mondta, hogy csak részben szedette ki a szilikont az ajakiból, mert az ötödik! műtét után már neki is sok volt ahogy kinézett. De azért maradt benne így is rendesen.

JOKKA21 2012.03.22. 20:06:59

Kirának nagyon az arca.Szerette volna a védettséget.:DD

JOKKA21 2012.03.22. 20:20:46

Tényleg egy ázott veréb ez a Kira.:D Edina aranyos csaj, ha megtalálnám fészbukon írnék neki, hogy keserítse az életem.

cézé 2012.03.22. 21:01:43

Edina elgondolkodtatott. A Pandora után még ő kezdte el mondani brokinak, hogy nincs semmi gond, megértem, hogy nem akarod kiteregetni a dolgainkat. Namost, ennyire naív, vagy ennyire jól átlátta, hogy neki bizony érdeke a párjával maradni, és nem volna tanácsos balhézni?

Egyébként meg be kéne küldeni egy Pókmajom kalibert, öröm lenne nézni mit művel mondjuk muzsikkal.

Ditti82 2012.03.22. 21:02:24

Nincs kibeszélő. :(

Átvitel honvéd 2012.03.22. 21:09:32

Nicsak, nincs online kibeszélőshow? ;)

Így elnézve (most néztem meg a tegnapi összefoglalót), Kiscsíra szénája nem áll túl jól. Kár érte. Nem egy észlény, meg van egy kis szőkeség-fixációja, de bírom benne, hogy ha már cinikus, akkor nyíltan az. Persze a szerkik még húzhatnak valami váratlant. Vagy Alexa. (Ki tudja, nem az új Pókmajmot tisztelhetjük-e benne :) ).

Levente, ha a többiek nem eszmélnek időben, a látottakból ítélve durván ki fogja nyírni a társaságot. Hiper pl. jól érzékelte a problémakört, valószínűleg felmérte, hogy vagy felszáll a vonatra, és egy ideig van egy erős párja, vagy lemarad. Ahogy a dolgok kinéznek, kézenfekvő, hogy Levente úgy fogja kivágni Muzsikust az első adandó alkalommal, amikor már nincs rá szüksége, mint macskát szarni.

Még az jutott eszembe így, a harmadik hét vége táján, hogy - adjunk a hagyománynak - ki lesz az első nő, akiről kiderül, hogy polgári foglalkozását tekintve egy ordas nagy ribanc. (Mintha úgy tűnne, hogy ez a valóságsókban kihagyhatatlan elem... el nem tudom képzelni, hogy itt kihagynák). Vajon már ismerjük? ;)

Rafkóblog 2012.03.22. 21:12:42

Ha ok most olvassak a blogot, mivel ugy felvetel meg mar lattak is nemejiket a cityben... Nem fognak sirni? :D

mocskosmacska 2012.03.22. 21:26:14

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Nekem is már áll a szőr a hátamon ettől a szókapcsolattól.

"Can't Stop The Signal..." 2012.03.22. 21:27:27

Sziasztok, valaki tudna segíteni?
Az éden extra 10. részében, 09:19-nél elkezdődik egy (szerintem Astrud Gilberto énekel) szám, a címe kellene.
Előre is köszönöm.

mocskosmacska 2012.03.22. 21:28:09

Egy senki nekem? Csírának, a nagy stratágának még nem esett le, hogy alexa nem senki, hanem az a nő, aki azt ejt ki ma este, akit akar.

Csirke Pöri 2012.03.22. 21:54:06

Sokkal nagyobb kavarás lehetne, ha a védett csajt küldenék elsőnek!!! Mert ha elsőnek beáll bárki mögé, akkor oda senki nem fog és nehezebb lenne improvizálni....de megnézném a nagy taktikus fejüket!!! :D

2012.03.22. 22:49:08

@"Can't Stop The Signal...":
szia! Próbálom kitalálni, bár nekem nem AG, hanem a Luca Mundaca (ha dias) - Major Boys (Sous Le Soleil) vonal tűnik gyanusnak. Eddig még nem jöttem rá, hogy ki játszik, csak jól felhúztam magam.
Ha megvan a válasz megoszthatnád.

Mellesleg a műsorban leadott zenék (NEM a nappaliba benyomott szemét) meglepően szinvonalasak. Pl. 21.-i részben 18:18-nál, a 21.-i extrában meg 2:32-nél tettek be valami ütős filmzenét, a zenei szerkesztő úgy tűnik kitesz magáért.

Az a durexes benyögés amúgy elég eröltetettnek tűnt, a legbénább termékelhelyezés szerintem.

Müszélia 2012.03.23. 10:01:02

érdekes összehasonlítani a vvt- az éh-el. a vv "luxusbörtön" kifejezett nyomortanya az éh-hez képest, 5 ágy 14 embernek, szűkös helyek, főzés, takarítás, csesztetés egész nap. az éh-ben édeni kényelem, szolgák, sőt maci. mégis szívesebben lennék a vv-ben, mert ott vannak feladatok, elfoglalják az emberkéket, némelyik feladat nem is rossz - kifejezetten tetszett pl a maffia gyilkosság és a goldoni paródia. az éh-ben mintha senki nem törődne azzal, hogy mivel foglalják el magukat a szerencsétleneket - dugjanak már, aztán jól van.
elég undorító is, ahogyan a fiúk ráugranak erre a lehetőségre, főleg gyökér melák, pedig hát mindenütt ott vannak a kamerák, aztán nem mindenki szereti, ha 1-2 millióan nézik, amikor éppen, ugye.
vv is, éh is mesterséges világ,, azért a vv közelebb áll a realitáshoz, érdekesebb típusokat lehet tanulmányozni. az éh-ben csak kétféle van, k és gyökér.

"Can't Stop The Signal..." 2012.03.23. 10:16:00

@Karl Childers: ha lesz találat szólok

A durexes termékelhelyezés igen estelenre sikerült. Még kezdő, de majd az Aranyparton már jobban megy :D

2012.04.10. 01:46:48

@"Can't Stop The Signal...":
Vegulis csak par het kellett hozza, de megvan:

Os Grilos - Marcela

Luca Mundaca-val nem is jartam olyan messze, ugyanazon a brazil lounge albumon van, ma hazafele kocsiban hallgattam vegig. Azert vettem egyaltalan elo, mert a Ha Dias-rol eszembejutott :)

"Can't Stop The Signal..." 2012.04.10. 16:02:09

@Karl Childers: Köszönöm szépen, gratulálok és szégyenlem is magam, mert a BRAZILIAN LOUNGE "albumot" nézegettem, de biztos átugrottam. Még egyszer köszönöm
süti beállítások módosítása