Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Befutó 1x07 - Jerry és Naomi, két jóbarát

2012. március 21. 16:00 - sixx

Azzal nyitunk, hogy két zsoké póbál egy harmadikat csinálni, Rosie lovagolja a kezdő csávót, a faszi arcából ítélve jól. Rosie ideges, mert verte Walter lovát a múltkor, és ez így elég szar helyzetbe hozta, ráadásul Walterrel kommunikálni csak paraszthajszálnyival egyszerűbb, mint a kőből vizet fakasztani. Azon tűnődik, vajon Jerry, a szuicid hajlamú zsokéügynök tudna-e rajta segíteni, de mivel Leon összerúgta a patkót (höhö) Joeyval, nem akarja feszegetni a témát. Leon nagylelkű így kielégülten, és engedélyt ad, így dugnak is egyet gyorsan. Ace felöltözik, de nem től elégedett a hacukával, mert széldzsekit kért Gustól, az meg hozott neki egy designer lovászkabátot. Biztos meg a nőjéhez, azért ilyen feszült. A görög közben lebeszéli Escalantéval, hogy kamerát szerelnek az istállóba, hogy végig figyelhessék a lovat, már látom, hogy szar napja lesz a peruinak. Gus menne Ace-szel a lovakhoz, de nem lehet, mert valakinek le kell beszélni a találkát az indiánokkal, Israel meg majd ezt szépen elmondja Mike-nak.

A kamerát elég hangosan szerelik az istállóban, Escalante ideges, mert a lovak nyugtalanok. Siessen, mondja a szerelőnek, aki értelemszerűen a csevegés közben nem fúr. Jön a dokinő, beszédem van veled, gondolom a terhességet akarja elmesélni, más se hiányzik a trénernek. Egy mexikói csávóba ütköznek odakint, így a bejelentés elmarad, de a rendkívül gyökér csávó fia (?) tíz dollár fejében marad Escalante és a dokinő társaságában. Eduardónak hívják a kölyköt, lehet, hogy a végén kiderül, Escalante fia. Ronnie AA gyűlésen van, és azt hazudja, hogy tiszta, amiről mi tudjuk, hogy nem igaz, az előző részben is szétitta az agyát a koldusokkal. Walter Rosie tanácsára megkereste az ügyvédeeskedő trénert, és kiderül, hogy vagy negyven évig dolgozott egy farmon, és mivel nem volt bejelentve (ejnye), csak egy lovat kért a végén, ez a csudaló, aminek minden papírja ott van nála. Ezt akarják tőle elvenni, mondván, nem az övé. Az ügyvéd segíteni fog, nagyszerű.

A degeneráltak családi tanácsot tartanak, a téma Jerry, mert megy pókerezni megint, igaz, nem a kínaival és kp-ra, hanem egy rendes versenyre, ahol a póker-vb-re szóló jegyet lehet nyerni, de Marcus ennek sem örül, mert Jerry egy degenerélt pókerjátékos, viszont amit ő csinál, azaz a lovin kúrja el a pénzt, az kóser. Lonnie-nak megtetszett a lovas biznisz, így a mai harmadik futamból venne egy lovat, de előtte Escalantéval akar beszélni, akinek igencsak rosszabb napja lesz, mint egy túlórázó uránbányásznak. Jerry ezt már nem hagyja annyiban, és leülteti, mondjad csak, mi van ezzel a lóval? Marcus is beleszól, berakod az istállóba a lovat? Lonnie szerint a ló a harmadik futamban jó, és pont azt játssza el vele a trénere, amit Escalante Mon Gateau-val, azaz gyenge lovak ellen indítja.

Rosie a pályára siet, hátha Joey még nem ölte meg magát, és milyen szerencséje van, a dadogós még életben van. Elmeséli a lóverést, illetve azt, hogy kellett az ostor, hogy jól fusson a csikó, Joey pedig elvállalja a dolgot, jól van, beszélek Walterrel, de akkor én leszek az ügynököd. Kezet ráznak a dologra. Jerry megérkezik a kaszinóba és összefut Naomival, az osztóval, aki szintén játszani akar. Micsoda meglepetés, a kínai gyökér is ott van az indulók között. Jerry és Naomi közös asztalhoz ülnek, ezek dugnak? Escalante megjósolt rossz napja epikus költeménybe illően folytatódik, az internet fos nála, márpedig a webkamerához az kell, újabb szerelés jön, és ha ez nem lenne elég, megjön Lonnie, hogy az új ló miatt abajgassa.

Ace helikoptere leszáll a fegyencekkel benépesített lovásztanyára, ahol a nője melózik, tetovált kopaszok simogatnak öreg pacikat és süt a nap. Ide azok a lovak jönnek, amiket el akarnak altatni, vagy már nem tudnak versenyezni. Az egyiket 170 dollárért vették meg, pedig félmilliót nyert össze a pályán. Ace napja jobb lesz, mint Escalantéé. Israel Mike hajójára ment az utasításoknak megfelelően és "besúgja" az indiános dolgot: Ace együtt ült az egyik főnök tesójával, innen a kapcsolat, a találkozóra ma kerül sor, ennek során beszélik meg, hogy a kaszinó beköltözik a lóversenypályára. Mike nem nagyon bízik a besúgójában, és ezt el is magyarázza neki, Israel viszont ezt nem veszi észre, és próbálja magát hasznosabbnak feltüntetni, mint kéne - olyan dolgokat tud, amiket csak akkor tudhatna, ha azt direkt a szájába rágják. Mike fel is bassza magát.

Marcus, Lonnie és Lenny a harmadik futamra vár, Lonnie megy beadni az igényt. Jerry elkezdi a küzdelmet a többi pókeressel, első körben szépen veszít Naomival szemben, de mosolyog, ezek összedolgoznak, baszki. Lonnie lovát Leon lovagolja, Escalante Marcusék mellől nézi az eseményeket. A futam elindul, és minden faszának is tűnik, amikor a szürke egyszer csak megáll, és nem megy tovább. A dokinő megy megvizsgálni, mindenki lerohan megnézni, hogy mi történt, kivéve Marcus, érthető okokból. A ló lábával van baj, az mentette meg az életét, hogy Leon lelassította. A dokinő megkéri a zsokét, hogy a szemüvegét adja oda a kisfiúnak, de rendes már. Eduardót Escalante viszi haza, a ló lábát sínbe rakják. Ace közben megismerkedik egy lóval.

Jerry asztalánál most Naomin a sor, hogy ráálljon a szopórollerre, all-in, és kiesik, Jerry viszi a bankot, de nem örül neki, ezek szerint csak nem együtt vannak? Milch, Milch, mit idegelsz? Ronnie, a hazudós alkesz zsoké elmegy Walterhez beszélgetni, mert szeretne a csudacsikón ülni, és bevall mindent, iszom, de dolgozok rajta. Walter még nem tudja, ki fog lovagolni, de hamarosan eldönti. Escalante hiába keresi a mexikóit, hogy visszavigye a gyereket, mondom, hogy ez nem az ő napja. Joey Waltert gyúrja egy kicsit azért, hogy Rosie legyen a lovasa a csudacsikónak, a trénert meg ez kezdi egy kicsit idegesíteni. Megértem, Joeyval beszélgetni nem lehet nagy élmény. Lonnie lovának annyi, nem tud versenyezni többé, de tenyészkannak fasza lesz. Eduardo még mindig ott koslat az istálló körül, Escalante mehet Mexikóba.

Jerry asztala szünetet tart, kimegy a kocsihoz Naomival együtt, és kiderül , hogy Naomi direkt mondott all-in-t, mert azt akarja, hogy Jerry menjen a VB-re. Jerry randira hívja a nőt, romantika a parkolóban. Lonnie lova igencsak azon a farmon fog megöregedni, ahol Ace éppen közelebbi barátságba kerül a lovakkal. Marcus elmagyarázza Lonnie-nak, hogy seggfej volt, mert nem hagyta, hogy a tréner rendesen megnézze a lovat. Lonnie szomorú, de belátja, hogy Marcusnak igaza van. Ace egy kicsit idegesebb lóval barátkozik, Dustin Hoffman állat a jelenetben. Jerry a parkolóban dugja meg Naomit, Escalante meg visszaviszi Eduardót a nyomorba, és ad neki egy telefonszámot, bármikor hívj, mondja neki. Ronnie Walternél van, és beszélgetnek, Walter úgy dönt, Ronnie lesz a lovasa. Ace befejezi a lóval suttogást, és máris a kaszinó előtt tárgyal az indián főnökkel, hogy Mike embere simán lefotózhassa.

Israel kipakol Mike-nak, Ace tudja, hogy megkörnyékeztek, de ezzel is csak azt jelzi, megbocsátott azokért a dolgokét, amiket ellene követtek el. Israel még azt is hozzáteszi, hogy neki nem az a dolga, hogy Mike-ot megvezesse, hanem az, hogy őszinte legyen vele. Ezt nem kellett volna, Mike ugyanis nem szereti, ha valaki akár csak feltételezi is, hogy őt egyáltalán át lehet baszni. Israel erre elköveti élete legnagyobb hibáját, és megjegyzi, hogy Mike kérdéssel válaszol egy kérdésre, mire Mike széjjelveri a fejét egy kristályhamutartóval - ez ugyanis Ace szavajárása, és ha ezt Israel ennyire faszán tudja, akkor közelebb áll hozzá, mint Mike-hoz. Israel szépen lassan haldoklik a kárpiton. Rosie és Leon Joeyról beszélget a kocsmában, ahová Walter is megjön, és közli Rosie-val, hogy nem ő, hanem Ronnie fogja lovagolni a lovát. Rosie sír, de azért is hálás, hogy legalább egyszer lovagolhatott.

Escalante este otthon sörözik, megjön a dokinő, terhes vagyok, te gyökér, na szevasz, és már menne is. Ne menjél, mondja Escalante, és beszélgetnek inkább. Jerry hazamegy a motelbe, és büszkén mutogatja a a belépőt a VB-re, no meg Naomit, akit hazavitt. Ace és Gus szokásos esti társalgásukat folytatja a szállodában, hol lehet ez az Israel? Lehet megkapatja Mike, mondja Ace. Na, majd meglátod. Az utolsó jelenetben Ronnie edz egy kicsit, aztán fogja magát, és porrá tör egy gyógyszert és felszívja a port. Aztán vág egy nagyon komoly arcot. Ace az ágyból a lovát figyeli a neten.

Minden, amit a sorozatról tudni érdemes, itt elolvasható.

A Befutóról még itt olvashat híreket, információkat:

Címkék: befutó
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dennis rodman 2012.03.21. 18:05:56

Sajnos ezt a részt még nem láttam, viszont köszi a posztot, mert legalább elolvastam!
süti beállítások módosítása