Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x08

2012. március 16. 07:40 - sixx

Sárga, meglepően nem csöcskirakós, hosszú ruhában nyitja a heti utolsó műsort T69.2, párválasztás lesz ma, mondja, tudjuk, Muzsikus Skorpiókirály választ áldozatot, de előtte még pandora is lesz, sűrű műsorra számíthatunk, én meg olyan migrénnel írom ezt a hogyvoltot, hogy fél perce majdnem telibehánytam a monitort, mondjuk pont akkor vonult Melák a képernyőre, szóval nem tudom.

Hiper, Hiper, fasznak rázod a segged ilyen korán. Edina csak Broki mellett ébred, éjjel biztos kibékültek. Melák kedvesen fejbevágja Műanyagot, ébresztő, baszki, mondja, de a párja nem akar felkelni. Skorpiókirályról kiderül, hogy a) az egész hetet végigfosta, b) ipari mennyiségű zselé kell ahhoz, hogy a frizura kameraképes legyen. Fátter már reggel gyúrja a lelkét, és puhatolózik, Pedrót kéne kitenni, irányítja finoman a másikat, aki azt mondja, jól van, bár három választásom is van, de akkor legyen, és most már tényleg befejezem ezt a tetves mondatot.

Odalent a másnapos Broki mered maga elé, szerintem nem mindenre emlékszik az előző estéből. Edina szomorkodik, és mi is, mert valami nyálas slágert tolnak be a jelenet alá, értjük, szerelmes szívek szakadtak szanaszéjjel. Broki nem másnapos, kérem szépen, hanem konkrétan be van baszva, Edina kedvesen próbálja menteni a menthetőt, de nem nagyon kell pedálozni, mert Broki most kedves részeg, és megbocsát, bár bocsánatkérés nem is volt. Edina majd engesztel, újabb maratoni textilpettinget vizionálok. Carlos levelet hoz, a felolvasást ÚjPéterre bízzák, pandora, kérdések, boríték, tessen körmölni.

És akkor jöjjön a heti második tetemre hívás, negyven fokban ülnek a játékosok egy lekövezett placcon, ha itt öt percen belül Melák nem kap hőgutát, sehol. Jól indulunk, Fátter, nem pofázol kicsit sokat? De, de jól áll, és jövő héten nem így lesz. Ezt az agyatlanok fenyegetőzésnek veszik, mi ez a kibaszott paranoia? Noémi, taktikai öribarid Műanyag? Nem, mert ugyan leótvaroskurvázott, de ettől még elvagyunk. Műanyag, ha egy csajt be kéne áldozni, ki lenne az? Hát Hipert. Műanyagnak ez a sárgás smink nem nagyon áll jó, kinéz vagy ötvennek a napon, és akkor óvatosan fogalmaztam. Hiper nem bírja szó nélkül, mi a faszért bírná, hazudtál megint, Pokahontasz, hogy dugnál a seggedbe tollakat. Éééén? Te. Éééén? Hát Csírával egy rangsorban állsz, de ma te vagy távolabb.

Fátter, mi ez az édeni családkép, amit erőltetsz? Tényleg, minek az? Hát, jó lenne, ha a törzsgárda maradna. Csíra a fent nem tartható családot nem tekinti jó ötletnek, csak azért nem kéne kibaszni valakit, mert új, ha van olyan régi jétékos, aki prosztó. Skorpiókirály a családi érdekeket tartja szem előtt, és nyíltan kijelenti, hogy már tudja, ki fog menni. Melákról szakad a víz, erre Csíra tőle kérdezi, hogy meddig akarja még az orránál fogva vezetni a jónépet, amitől Kamion nagyon ideges lesz, a szeme villan egy olyan melákosat, és benyögi, hogy ő nem vezet senkit sehová semminél fogva, így ezek a vádak meg is vannak cáfolva. Zseniális, megvan az új Csubakka-védelem, bazdmeg.

ÚjPéter, dugnád Noémit? Barátnak jó, csinos, de nem kéne. Edina szerint nem úgy látszik, ezek szerint ÚjPéter meredt farokkal közlekedik Noémi környezetében? Noéminek nem kell az összebújás, nem azért jött. Melák, ki a te főszövetségesed? Nem válaszolok, mindenki az. Melék, szereted, ha félnek tőled? Nem. Mély hangú ember vagyok, mér gyerekként is a frászt hoztam mindenkire, amikor azt mondtam, mama, de a légynek se' tudnék ártani. Műanyag, kiborulnál, ha Melák kimenne? Perszehogy, de menten lenne új párom, oszt szevasz. Szar lenne, de kibírtam azt is, hogy a mellkasom két szélére egy-egy fél gumilabdát műtsenek, nehogy ettől szarjak már be. Na, ennyi volt.

Persze a nappaliban tovább folytatódik a téma, Fátter és Melák Skorpiókirályt faggatja, az meg mondja nekik, hogy volt dilemma, de már elmúlt, nem kell beszarni. Pedró az ágyon hever, Csíra meg Hiper kint cigizik az erkélyen, pakoljál, szól be Pedrónak Csíra, mögém áll a Skorpiókirály. Csíra attól tart, hogy nem lesz mögötte álló faszi, és ő is hazamegy, nincs olyan szerencsénk. Na, Piniokkina a reggel látott sárgában várja a bevonuló játékosokat, akik megsztájlingolva érkeznek, ÚjPéter fején egy fél tégely alapozó ül tort. Skorpiókirály, átok, vagy áldás a védettség? Átok és áldás. Fátter, fosol? Lecsökkentek a kommunikációk, szarul érzem magam. Hipernek kell Fátter, mert nem sodródó típus. Pinokkina hangszoftvere kezdi felmondani a szolgálatot, egy torokköszörülés jól jönne. ÚjPéter nem érzi magát biztonságban, Melák sem, aki úgy véli, ha itt hátba támadás jön, az kritikán aluli lenne.

Na, válasszunk, emberek. Broki megy Edina mögé, Fátter-Hiper, ÚjPéter-Noémi, Pedró-Csíra, Melák-Műanyag, és a végén jön Skorpiókirály, aki innentől csak egy régi arccal baszhat ki, hiszen Noémi mögé nem állhat. Megindul, elmegy Csíráék háta mögött, bekanyarodik Melákék és Fátterék közé, és balra fordul, azaz Hiper mögé, szevasz Fátter. Noémi könnyek nélküli zokogásba kezd, Skorpiókirály a nők szarkavarására keni a választást, bár ugye még délelőtt Pedró hullott volna, ha nem hazudik Fátter szemébe. Skorpiókirály is a családot emlegeti, és sajnálja, hogy így kellett tennie, hiszen szereti Fáttert. Not in a homosexual way. Fátter nagyot csalódott Skorpiókirályban, ez egy nagy geci, mondja a kamerába, T69.2 Hipert kérdezi, hogy mi lesz vele így, mire Hiper aszongya, hogy ő elég idős ahhoz, hogy ezt kibírja.

T69.2 Melákot kérdezgeti, hogy akkor most bosszú lesz? Oda a család, oda a bizalom. Műanyag örül a fordulatnak, Hiper hátha magába száll egy kicsit. Azt várhatod. Noémi azt szerette volna ha Pedró esik, de annak örül, hogy nem neki kellett választania, Csíra fejére meg az ül ki, hogy egyszer úgyis belefojtalak a kibaszott medencébe, te rohadt kurva, csak lennék tíz kilóval nehezebb. Fátter nem búcsúzkodik, nem ölelget senkit, kicsit sírdogál, és szépen hazamegy a latyakba. Na, a nappaliban megy a megbeszélés, Skorpiókirály szerint nem volt jó választás, Hiper remegő hangon, zokogva mondja, hogy ő ezt megérti, de Fáttert közel engedte magához, és az most szar. Felmegy sírni a szobába, ahol Melák kissé túl bizalmasan a lábát simogatja, majd én vigyázok rád.

Lent megint piálnak a többiek, Pedró egyértelmű célzásokat tesz az esti programra, baszunk, Csíra? Nem. Melák Műanyagnak azzal nyit lefekvés előtt két perccel, hogy Hiperrel nagyon egy hullámhosszon vagyunk, lecseréllek a gecibe. Jól van akkor, cseréljél. Melák inkább rázuhan a nőre, akinek ez kurvára nem jön be, takarj be és húzzál innen a picsába. Szarul esik neki, na. Pedró egyre szánalmasabban próbál Csíra csudapinájába bejutni, de nem fog, mert a nő ilyen faszikat eszik reggelire. Ő mondta, nem én. Erre Pedró kijelenti, hogy Csíra eddig csak kobrákkal találkozott, de ő egy afrikai anakonda, és igen, ezt most emésszük egy kicsit. Giliszta az, nem kígyó, mondja Csíra.

Odafent Melák bebaszott állapotban beszólongat Műanyagnak, értékeld át magadat, kit érdekelsz? Kit érdekel a kurvás mosolyod? Nahát, ez a faszi, ha be van baszva, vagy összehányja az ágyneműt, vagy agresszív köcsög, átmenet nem nagyon van. Skorpiókirály beköltözik, Hiper egyet kér tőle, le ne fingja, ha lehet. Hiper szereti a vizet és a delfineket, mint kiderül, de a fingot nem. Macika jó érzékkel kivárja, míg az összes nyomorult lefekszik, majd előjön, és keres valami kaját, de Oreo nincs, mert a lakók megették. A gecik.

Címkék: éden hotel
381 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.17. 07:43:26

@xndpt: na de vajon Krissz ki az első szériából?:D Csak kérdezem:D Vagy ő az EGY, aki megismételhetetlen?:D

@Rafkóblog: neked is!

beacska 2012.03.17. 10:06:23

@xndpt: szerintem nem akarják Tamásra osztani, ő osztotta magára, és számomra inkább kicsit kifigurázva adják vissza. Inkább pojácának tűnik Krisztiánnal

pink ninja 2012.03.17. 10:18:10

@xndpt: anikó=kriszta? o_O
hát ez azért nem kicsit erős :)
valamint szerintem niki1 sem egyenlő niki2-vel, legalábbis niki2 eddig mutatott viselkedése alapján. (niki2-ről jelenleg nehezen tudom elképzelni, hogy egy idő után kvázi sírva könyörög azért, hogy valaki megdugja :P az valahogy karakteridegen lenne szerintem)
szóval van 1-2 felfedezhető párhuzam, de a listád azért elég meredek szerintem

ő-szinte 2012.03.17. 12:36:43

vki tudja, hogy hánykor ismétlik az édent ma?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.17. 12:49:59

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: szegény ormányossal nem tudom nem állatkínzás-e ennyi kekszet megetetni tisztelt műsorkészítők... (Dottyka válaszoltam majd nézd meg)

nosce 2012.03.17. 13:07:14

@sixx:
"Mert nem, oszt kesz, azert."

Minden tiszteletem, mert ingyér csináljátok ezt a blogot, ezért (is) jogos h megmondjátok hogy itt hogy lesz, de...akkor minek tüntettetek a sajtószabadságért ha itt nem akaródzik tartani ? tudom az elsőzés egy kicsi lépés a blognak, de nagy lépés a kommentelőknek :)

playoff szakáll 2012.03.17. 13:26:11

Edinát láttam a muziktévén 15 éve, onnan húzták elő, összeesküvésh!!! www.youtube.com/watch?v=MGZag6XntL4&feature=related

ő-szinte 2012.03.17. 14:10:58

@nosce: na végre!:-DDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.03.17. 14:12:31

@nosce: nem tudod az ismétlés hánytól van a viasaton?
villában voltál? nézz szét...

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.17. 14:21:15

@nosce: Leszarom. Itt nincs elsozes, mert ez nem az a forum. Aki ilyet akar, huzzon a homarra.

nosce 2012.03.17. 14:32:26

@ő-szinte:
nemtom, de a youtubon megnézhető, vagy telóról húzós ?

ő-szinte 2012.03.17. 14:35:23

@nosce: szerencsére már nem CSAK telóról;-)
de jobb szeretem a tv-ben nézni:-)

nosce 2012.03.17. 14:53:06

@sixx:
a leszarom, meg az el lehet innen menni valahonnan ismerős válaszok, nyilvánvalóáan faszság az elsőzés jogát kivívni, mint ahogy faszság tiltani. Viszont az kérdés sok kis partikulásris leszarom attütüdből épülhet-e valami más mint ami most van...illetve nem kérdés h nem.

D.Leery 2012.03.17. 15:09:00

@nosce: Tessek szepen faszomozni, meg bazzmegezni, meg sunaznamozni es hasonlok... Tessek tisztelettel viselkedni e hely es ura irant. Nem szamolaszni osszevissza, ki hallott meg ilyent! :)
+ 1 FB

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.17. 15:23:50

@nosce: tessék már megérteni, hogy ez az én blogom, és ha nem tetszik az elsőzés, akkor kiszedem. nagyon vicces lehet mondjuk a szobád közepére szarni aztán strandpapuccsal szétverni, de mivel a te lakásod, megértem, ha nem engeded.

ő-szinte 2012.03.17. 15:29:40

@sixx: de ha engedi elsőzhet?;-D

Robert Hunter 2012.03.17. 15:33:32

@sixx: és miért van ellenedre az elsőzés?
egyébként ne tilts ki mert nem tudsz
csak a nickjeimet szaporítod
az egy jó játék
vedd észre

nosce 2012.03.17. 15:42:27

@sixx:

Azért a szobád és a blogod között van egy kis különbség, ugyanis a blogot kinyitottad, nem zárt, és onnantól rá is vonatkoznak szabályok, másként, nagyobbnak kell lennie a tűrésküszöbödnek itt mint a szobádban.
Az elsőzés pedig nem ekvivalens a szőnyegedre szarással ugyanis az elsőzés egy ártalmatlan netes mém, a szar meg ugye egy szar.
De mondjuk az még rendben is lenne h kivszed az elsőzést, de h ezért kibaszol valakit, az túlzás, szerintem.

D.Leery 2012.03.17. 15:47:22

@nosce: Nem tudhatod, hisz ahany haz annyi szokas. Lehet a strandpapucsot arra is hasznalni, nem?

ő-szinte 2012.03.17. 15:49:04

Krisztin for president bazdmeg!

most nézem az ismétlést, hátttttt...:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

kerdesek05 2012.03.17. 16:46:17

Melák miért ennyire buta agresszív?

kerdesek05 2012.03.17. 16:46:51

FÁTTER meg csak másodállásban ács egyébként sznóbord király:)

inmemancsi 2012.03.17. 18:01:40

@nosce: egyetértek, szeva szerinted csíra nem bendegúzra hajaz az indul a bakterházból, tuti lenyúlta a karaktert

nosce 2012.03.17. 18:34:38

@inmemancsi:
szió :), de, még a feje is hasonlít :)

2012.03.17. 18:37:04

Csíra pótolja Pókmajmot, remélem sokáig csapatja!

ő-szinte 2012.03.17. 19:00:31

@szerivan: pókot nem bírtam elviseni, de csíra jóóóóóóóóóóóóó:DDDDDDDDDDD
elég ecerűűűűű:-DDD

2012.03.17. 19:03:45

@ő-szinte: Nem szeretted PM-et? :O Imádtam! A többihez képest Csírának van a legtöbb esze, azt el kell ismerni.

ő-szinte 2012.03.17. 19:07:08

@szerivan: nem szeriztem, irritált kúúúúúrvra. de csíra bejövős, elég őrült és elszánt:-DDDDDDDDDDD

inmemancsi 2012.03.17. 19:14:24

lilu szörnyen néz kiii csillag születik fotózásnál is ketten együtt az ördög nórival meg tömegpusztító fegyver

xndpt 2012.03.17. 19:18:43

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: leginkább Kristófhoz hasonlítanám olajoskezű emberünket... Önző, hiú majom mindkettő...:)

ő-szinte 2012.03.17. 19:20:18

@inmemancsi: még mindig ua a sminkes,fodrász,sztájliszt?:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
isten nem bottal ver,;-D

nosce 2012.03.17. 19:21:46

@inmemancsi:
téli sapiban vannak ? :)

nosce 2012.03.17. 19:22:41

@szerivan:
"Csírának van a legtöbb esze, azt el kell ismerni."

azért neki könnyű, egy afrikai anakondája is van :)

xndpt 2012.03.17. 19:26:04

@beacska: igen, egyetértek... a show miatt azonban kelleni fog egy ÉH1 Ádám kaliberű ember, nem hiszem, hogy Ádám2 erre alkalmas lett volna (valahogy nem nézek ki sokat abból, aki szilikonmennyiség alapján választ párt...)

xndpt 2012.03.17. 19:40:53

@pillangod: nyilván nincs 100% fedés két szereplő között, hiszen nincs két egyforma ember. Krisztát azért hasonlítottam Anikóhoz, mert ő is olyan kis bolondos, érzelmes... a két Niki meg olyan személyiség, aki mindig közel áll a tűzhöz és befolyással tudnak lenni a vezetőre. Ugye, ezért robbantott Anikó, félt, hogy Ádám egy ilyen vezető típus és Nikivel komoly konkurenciát jelentettek volna neki.

beacska 2012.03.17. 20:34:20

@xndpt: ááá, ÉH2Ádám szerintem harmat gyenge volt. Még a Nikije is lesajnálta.

Viszoooont, én azt gondolom, hogy most nem lesz még egy Korleone. Egyszer volt Budán.... ;)
Ezek a fiúk nem bíznak úgy egymásban, mint anno Ádám-Dani-Kristóf. Nem is szeretik egymást, ott meg élből jött a szimpátia. Esetleg a lányok...Anikó-Edina? talán..

ő-szinte 2012.03.17. 20:38:22

@beacska: nem kell még egy:-D hozzák vissza a régit!:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

JOKKA21 2012.03.17. 21:41:20

Edinát sunáznám.

Ormi 2012.03.18. 01:42:57

Sixx, tudom hogy OFF, de szeretném visszakapni a "Zelefánt"-ot.
(Nem fogok itt sohasem megjelenni, de máshol meg szeretnék.)
Kit kell virtuálisan leszopni ehhez?
(Előre is bocs hátra.)

ő-szinte 2012.03.18. 01:48:58

@Ormi: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ormi 2012.03.18. 01:54:28

@ő-szinte:
Bazmeg, neked hány D-betűd van a klaviatúrán?...

ő-szinte 2012.03.18. 01:59:46

@Ormi: amennyit megkíván a nemzet;-)
miért?:-O

Ormi 2012.03.18. 02:03:58

Aki ily viDám, nemzetünk része csak kültestként lehet.
Szintelenül.
(Nemakarokofffffolni.)

ő-szinte 2012.03.18. 02:08:42

@Ormi: ezen Krisztian the president is röhögne, faszomatbazdmeg:-DDDDDDDDDDDD

Ormi 2012.03.18. 02:11:35

@ő-szinte:
Min?
A zenén?
Azon lehet?...

ő-szinte 2012.03.18. 02:16:25

@Ormi: nem, akkor még azt nem hallottam:-) a hsz-en;-D a zene tetszett, de most románckodós hangulatban vagyok épp:-)

amúgy meg szépen sírjál neki priviben, és hátha lesz olyan kedves/rendes, hogy vissza adja a becsületedet;-)

Ormi 2012.03.18. 02:18:38

@ő-szinte:
Eztetet gondolom épp.

Ormi 2012.03.18. 02:44:29

www.youtube.com/watch?v=dXUXpmqXRHk
Ez egy ausztrál zenekar.
Az énekes (Simon Bonney)tavaly öngyilkos lett.
Jó éjt.

berni84 2012.03.18. 07:48:33

Én csak annyit fűznék hozzá a műsorhoz az adásokat elnézve, + látva a záróbulijukat, hogy el tudom képzelni, hogy a Péter viszi a fődíjat.

kovácspéterke 2012.03.18. 12:00:10

@xndpt: ő volt az, aki nem tudta, merre van mexikó...

xndpt 2012.03.18. 17:57:28

@beacska: az is lehet, hogy most "keresztanya" lesz a Hotelben!:) Anikó és Edina nagyon hasonló értékrendet képviselnek, biztos nagyon erős szövetséget alkotnának, de Edina most nem játszik, a rózsaszín felhőkben jár, és ennek rossz vége lehet. Taktikai szempontból jobb lett volna ha a kis liézonjukat a zárt ajtók mögé rejtik, ezért úgy gondolom nekik a fő motiváció nem a pénz, hanem, hogy jól érezzék magukat. Azt borítékolom, hogy ez az idill nem fog végig tartani, a szerkesztők tesznek majd róla, hogy csúnya dolgok történjenek, akkor lesz igazán izgalmas...:)
Valaki írta, hogy Edina mekkora taktikus, hogy visszahúzódva figyel. Hát ezt nem mondanám, Krisztiánt magára haragította, és most gyakorlatilag egy lábon áll, a Mátétól függ és más fiúval nem is látom, hogy barátkozna, pedig be kéne magát biztosítania, mert egyrészt a szerelem hamar gyűlöletbe torkollhat, másrészt ők lesznek a következők, akiket szét fognak robbantani, mint erős párt.

M. Bertalan 2012.03.18. 18:50:01

Most néztem csak meg a hetet egyben. Nem hiszem el. Aki egy picit is veszélybe érezte magát, az beáll Noémi mögé. Fattert addig ütném, amíg nem ad választ a "temiafasztcsináltálvolnahasonlóhelyzetbenbazmeg" kérdésre. Szegény gyereknek nem volt sok választása, lehet, hogy sosem lesz döntő helyzetben, most kellett kiszórnia az erősembert.

2012.03.18. 20:27:20

@M. Bertalan: Tamásnak nem lett volna szabad kezet adni arra, hogy nem Gábort viszi.

coco 2012.03.18. 21:26:44

De édes az a hangyászsün vagy mi:)
irtó cuki:P

coco 2012.03.18. 21:29:45

vagy mosómedve:)
mindegy, akkor is a legértelmesebb szereplő volt ebben a részben.. meg úgy általában. lehetne betenni állandóra?:D

ő-szinte 2012.03.18. 22:30:53

@szerivan: pufi, a muzsikus vérgeci, majd meglásd;-)

beacska 2012.03.19. 08:39:45

@szerivan: ez már a VV5-ben is rossz kifogás volt Csabától...

mézescsók 2012.03.19. 11:07:30

@M. Bertalan: Na, ezért érdemelte meg Fatter, hogy kiessen. Hogy Pít kivételével senkinek sem esett le, hogy Noémi mögött kvázi védett lesz Muzsikustól!
Noémi mi a frásztól rettegett még a párválasztás előtt, hogy Muzsikus csak nehogy mögé álljon? És miért bömbölt Gábor kiesésekor? Annyira barik voltak?
Csírának megmondhatná már valamelyik fickó, hogy nem kedves, nem vagy Te annyira jó nő, hogy minden pasi rád mozduljon. Merthogy mintha ez lenne a fix ideája (masszázs, párválasztás és már az előző adásokban is mondogatta).
Mi a szabály akkor, ha egy lány mögé két pasas áll és egyik sem a védett? Tehát mondjuk Anikó mögé beállt volna Fatter és Pít is? Melyik megy? Vagy a lány távozik? Mert Csíra mintha arra utalt volna, hogyha két srác áll mögé, akkor Ő kiesik.

Kolombusz 2012.03.19. 11:12:39

Ez az ormányos valami geci aranyos jószág! valaki nem vágja milyen típusú?

beacska 2012.03.19. 13:15:55

@mézescsók: Noémi attól félt, nehogy PETI mögé álljon, és akkor neki kell választania. Pít és Noémi pontosan tudták, mi az ábra. Pít is csak attól félt, nehogy BÁRKI (aki nem T.) Noémi mögé álljon...

beacska 2012.03.19. 13:17:53

@mézescsók: Nem. Kíra azt mondta, mi van, ha átküldi Petikét Noémi mögé, ott fog állni Pít és Peti, és Tamás NEM MÖGÉ áll, hanem pl. Anikó mögé (miért is ez a példa jutott az eszemben? ;)), és akkor 2 lány mögött lesz 2 fiú, és mögötte senki, és akkor ő is hazamegy...

beacska 2012.03.19. 13:19:26

@mézescsók: ha Anikó mögé beáll Fatter és Pít is, akkor a teljesen szokványos felállás van, ami 6 lány és 5 fiú esetén: Anikó választ, és hazaküldi az egyiket.

független sorozatfüggő 2012.03.19. 13:42:23

@mézescsók:
Szerintem Noémi azért bömbölt,mert titokban gyengéd érzelmeket táplált Fater iránt...Mesélte,hogy volt már 41 éves pasija,jó, Fater csak 35,de az érett ffi kategória.

2012.03.19. 14:05:50

@független sorozatfüggő: Vagy tudott szétvetett lábakkal ülni , férfiasan :) Fátter neki még fiatalka mert Pít is az mondta.

2012.03.19. 14:07:16

@beacska: Cáfolom. Amire kezet rázol annak úgy kell lennie, még rilití országban is.

mézescsók 2012.03.19. 14:37:56

@beacska: Píten nem vettem észre, hogy ezen (ki áll még Noémi mögé) különösebben parázott volna, inkább azon aggódott, hogy még nem volt ideje kibontakozni.
Noémi paráját azért nem értettem, mert nem vettem észre, hogy annyira jó barátságban lett volna Fatterrel, hogy egyáltalán felmerült volna az esélye, hogy mögé áll. Ezen az alapon az összes srác felsorakozhatott volna mögé.
Igazad van a másik kérdésben: Kíra tényleg azon problémázott, hogy mi van, ha nem áll mögé senki. Szóval ez esetben neki is mennie kellett volna, ezt nem tudtam (elfelejtettem a régi ÉH óta, hiába régen volt!) Ettől függetlenül rá nem tudok jönni, hogy mitől van ekkora arca ennek a kislánynak (Kírának), hogy csak úgy küldözgethet bárkit bárhová.

@független sorozatfüggő: Lehet, hogy ezért bömbölt, de lehet, hogy Szerivannak van igaza: a férfiasság ismérve ezek szerint a szétdobált láb!!!
Jó ezt tudni. Hiába informatív egy sorozat ez az ÉH!

nosce 2012.03.19. 15:00:49

@szerivan:
ne hagyd magad puffika :)

Különben muzsikus ritka nagy barom volt, Fetterral meg Féltengellyel egy megbonthatatlan szövetséget alkothattak volna ami megvédte volna a seggét amikor ő áll a fasz rossz oldalán...de hát neki ae az IQ volt a jele az oviban :)

beacska 2012.03.19. 15:23:16

@mézescsók: és igen, igazad van, az összes srác felsorakozhatott volna mögé...de nem tették, csak rágták a körmüket ;)

☺ágica (törölt) 2012.03.19. 16:18:57

kíváncsi vagyok mikor jön új lakó

☺ágica (törölt) 2012.03.19. 16:23:06

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: addig nem tudok várni:))) tiszta függő lettem:) szörnyű, hogy csak hétfőtől csütig van...:D

független sorozatfüggő 2012.03.19. 16:53:23

@nosce:
Szerintem is hülye volt, max. 1 hetet nyert az árulásával, már senki nem bízik benne. Ellenben ha a Fater-Féltengely szövetséghez korrekt marad,még hetekig tudtak volna együtt szövetkezni.

☺ágica (törölt) 2012.03.19. 17:01:16

@független sorozatfüggő: és milyen gusztustalan volt, ahogy mosta magát utána...

ő-szinte 2012.03.19. 17:20:51

@nosce: van csisz hv:-) csak kommentelni nem enged egyenlore...:-O

ő-szinte 2012.03.19. 17:46:55

@☺ágica: van egy olyan gyanum, hofy vhogy megoldja;-)

☺ágica (törölt) 2012.03.19. 17:48:19

@ő-szinte: hát, végülis ezt így kell játszani...nekem nemlenne gyomrom hozzá. de azért remélem minél előbb távozik:)

Pácsó Ármándó 2012.03.19. 17:55:31

@független sorozatfüggő: Nem volt Fater-Féltengely szövetség igazából, pláne nem a Műanyag-Hiper ellentét fényében

mézescsók 2012.03.19. 18:02:06

@beacska: Mi lett volna, ha egy lány mögé sorakozik fel az összes férfi? Választ egyet, a többi kiesik?

Ormi 2012.03.19. 18:11:03

@mézescsók:
Mögé?
...
Veszettül megnőtt volna a nézettség, azt hiszem.

független sorozatfüggő 2012.03.19. 18:21:32

@Pácsó Ármándó:
jó,nem volt igazi szövetség, csak valami kölcsönös megnemtámadásra irányuló halvány szervezkedés.
Lassan már nem is emlékszem HOGYVOLT,olyan rég volt.:)

nosce 2012.03.19. 18:23:13

@Pácsó Ármándó:
"Nem volt Fater-Féltengely szövetség igazából, pláne nem a Műanyag-Hiper ellentét fényében"

még nem volt, de lehetett volna, mert Fater és Féltengely is az a típus aki tartja a szavát, különösen ha nem származik hátránya belőle, a csajok meg egy ilyen játékban nem igen dominálnak, max ha a pasik gyökerek akkor...

Pácsó Ármándó 2012.03.19. 18:32:13

@nosce: Nekem eddig a csajok tűnnek taktikusabbnak :-)

inmemancsi 2012.03.19. 18:58:36

@nosce: hát azért pókmanci aláfeküdt rendesen
süti beállítások módosítása