Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x02

2012. március 07. 07:30 - sixx

Nna, a bemutatkozáson túl vagyunk, nem foglaljuk össze az előző rész eseményeit, erre van a hogyvolt. A tegnap esti kibeszélő kommentjei ne riasszanak el senkit, bőven van még hely a szerveren a biteknek. T69.2 SE sárga miniruhában áll a kör közepén a nyitóképen, körbeveszik jóbarátok és rosszak, két meglepetésen vannak túl a lakók, mármint Muzsikus Tamáson és Denás Adriennen. Tamás nevénél lenéz a kezébe adott súgókártyára, valóban nehéz megjegyezni a nevet. Az élőszövet térdben nagyon furán gyűrődik, mint egy sharpei kölykön a bőr, vagy hogy is hívják azokat a kínai kutyákat.

Dér Heni vinnyogása után a mödansziéban úszó (fuldokló?) Adriennel és az ébredező többi lakóval nyitunk, ződhajnal van (az éjjellátó kamerák fura képe miatt szó szerint), miért nem alszanak ezek? Tán van valami sürgős dolguk? Adrienn másnaposság ellen szokott úszni, őszintén remélem, hogy Sátoraljaújhelyen van nagyon korán kinyitó uszoda, vagy iszonyú fejjel járhat be melózni a zsinórgyárba. Krisztián sziszegős szappannal űzi el az ágy szagát, majd hipphopp mindenki a reggelizőasztalnál, ahol nincs elég szék, így Péter és Noémi állva figyeli a fejüket tömő többieket, de megjön Carlos a csillogós levéllel. Muzsikus olvas, Adriennel együtt megy randira, húsz percük van készülni. Na, vajon hova megyünk? Síelni, mondja Ádám, Noémi meg beszól, hogy faszom, ülnék már le kajálni, húzzatok már.

Muzsikus és Denás öltöznek, Muzsikus kétszer is gatyát vált, Denás ciklámenbe öltözik a jeles napra, és a hajába virágot tűz, ellensúlyozni a természet gonosz tréfáját, gondolom. Fátter Gábornak nem kóser ez a randi, miért két új megy el, háborog, és azt reméli, egy fog csak visszajönni. Nem tudom, hogy csak nekem tűnt-e fel, de Fátternek akkora feje van, mint Schmuck Andor és Arnold Schwarzenegger szerelemgyerekének. Krisztián nem bánja, hogy elmennek randira az újak, Csíra szerint erőlatolgatás lesz terítéken a randin, ami nem tudom, mit jelent, de én nem vagyok tetovált lábfejére kék pornóscipőt húzó, diszkóba' dolgozó marketing asszisztens. Csíra az úgymond szó nagy barátja sajnos.

A randira a tengerparton kerül sor, micsoda meglepetés, spontán pikniket rendezett be a stáb egy levéllel, amiből kiderül, hogy most értékelni kell a játékosok kapcsolatát, mert egymást nem választhatják, de visszamenve a hotelbe párt kell választani a többiek közül. Ja, és teljes titoktartás mellett, nem lehet elmondani, hogy a parton ültek egy faszéken és arról dumáltak, kivel fognak kibaszni. Tamás számított rá, hogy ilyesmi lesz a feladat, ez a fiú kívülről-belülről ismeri ezt a végtelenül bonyolult játékot. Vélhetően akkor azt is előre látta, hogy míg ő parton várja, hogy a dagály elmossa a stábbal együtt, a hotelben hagyott gitárját Ádám2 pengeti elmélyült arccal, bár első ránézésre nagy kárt nem tud tenni benne. Carlos hozza a csillogós levelet, valaki hamarosan elveszíti a párját, DÖBBENET, mondja Noémi, erre nem számítottam. Ádám2 ki akarja nyírni Muzsikusékat.

Hiperaktív Anikó vesz egy nagy levegőt, basszátok meg, akkor elmagyarázom, mivel 12 szék van (hol?) ezért átrendezik az izéket (miket?) és majd mindenki mással fog (mit?) és ez a két pár mással alszik (milyen pár?) és lesz a párválasztó ceremónia, és ki mögé áll majd, na. Ha van isten, soha nem veszek részt olyan rendezvényen, amit ez a nő szervez. Noémi bízik abban, hogy erős, Edina okosan bólogat, szóval csak párcsere, őt ezt érthetően nem zavarja, Krisztián után csak jobb jöhet. Fátter, Péter és Noémi már a taktikát beszélik meg a Szétválasztás Utánra, kurvára meg kell beszélni, mi lesz, baszdmeg, ezek úgy tanulmányozták a Király életművét, mint a Bibliát, és máris elkezdik alkalmazni a látottakat, ki lesz vajon az első, aki kis kavicsokkal szimulálja le a párválasztást? Péter soha nem választaná Denást, de hát ezek rafináltak, mondja, közben a rafkós kettős a parton osztja el a párokat, Muzsikus igencsak Noémit választja majd, Adrienn meg Pétert.

Edina és Csíra a mödanszié legvégében beszélget, Edina se agyból, se pinából nem érzi Krisztiánt, amit megértek, ha valaki csak egyszer úgy meregetné rám a szemét, mit az autószerelő dinasztia legifjabb sarja, valószínűleg sírógörcsöt kapnék. Krisztiánnal az a baj Edina szerint, hogy megmondja neki, mit csináljon, sőt, egy kedves "kussolsz, enyém vagy" félmondattal lezár minden vitát, és este taperolja az ágyban. A kamerába nyilatkozó Edina mögé a szerkesztők bejátsszák a pocsolyában pajzánul pancsoló pajkos pónit - pimasz, pancser pernahajder, palástolhatná pállott pofáját pasztillával! Edina szerint Krisztián nem jó taktikus. Nem mondod, baszki. Ádám2 Edinát faggatja a nappaliban, kóser vagy, heló? Kóser, de Krisztián nem engem preferál, hanem a műanyag picsát, és ebben van valami, hiszen Kacsapicsaszáj éppen Krisztiánnal közli ellentmondást nem tűrő hangon, hogy neki ő a menekülő útvonal, ha úgy adódik. Zsák a foltját, mi? Ádám csak üti Edina meleg vasát, állj ki Krisztián mellett, érthető? Ó, ha tudná, ahogy Krisztián éppen azt mondja a műanyag nőnek, hogy Ádám2 gyenge, és lecserélhető.

Nem nagyon történik semmi, hacsak az nem, hogy kiderül, Hiper Marlborót szív, ezért még jól megbasszák a Viasatot, bár nem tudom, az OFCOM rendelkezései mit mondanak a dohányreklámról. Csíra Hipernek panaszkodik, hogy Máté büdös sörszagú, és egy szál faszban alszik. Láttad a kukiját, kérdez vissza Hiper, ha nem, akkor nem mindegy? Érdekes. Csíra azt nehezményezi, hogy Máté rámászott hóttrészegen, ha együtt maradnak, lesz még ilyen. Alakulnak az erőviszonyok, Krisztián maga mellé gyűjtötte Nikit meg Ádám2-t, és madzagon rángatja őket, legalábbis diónyi agyában, mert Műanyag olyan rakfkós, mint amilyennek kinéz, az ellenségem aranyhalát sem bíznám rá. Zenés montázzsal folytatjuk, ami edzéssel indul, majd egy Edina-Krisztián beszélgetésbe torkollik, aminek a legjobb része az, amikor a 19 éves Melák kijelenti, hogy ő aztán kurvára ismeri az embereket, és Edina hálás lehet neki, mert mielőtt lecserélni, szólni fog neki. Ja, és Csíráról letiltja, az megbízhatatlan, az a szőkenő, azzal nem lehet barátkozni. Edina kissé cinikusan visszakérdez, hogy akkor most megkapta-e a pórázt, nyakörvet, Melák elgondolkodik egy pillanatra, ez a faszi olyan hülye, mint a seggem.

Este van, visszajönnek a randizók, a háttérben Ádám2 és Máté focizgat, pia kéne ezeknek, de gyorsan. Még mielőtt lefejelhetnénk a billentyűzetet az unalomtól, Carlos hoz egy levelet, Muzsikus és Denás választ párt, és összeköltözik vele. Muzsikus kezd, na, nekem Noémi kell, mert vele vagyok egy hullámhosszon és szórakoztatónak találom, Denásnak meg Máté jut, pedig Pétert akarta volna. Mátét ugyan nem ismeri, de kíváncsi, milyen viszonyt tud kialakítani vele - Máté erre elküldi egy sörért, ez jó volt. Csíra odafent kikockázott melleket mutogat Edinának, és az egészségesnél szerintem többet birbitéli a mellbimbóját, ez valami olyan fixáció lehet, mint a fasziknál a kényszeres pöcsvakarás. Tamás kiselőadást tart a Fátter-Péter-Hiper triónak, és azt hazudja nekik, hogy a többi faszi egy manust ki akar baszni a házból, nahát. Tamás jó taktikával próbál bent maradni a pixisben, majd kiderül, mire lesz ez elég csütörtök este.

Juan hoz levelet és egy dobozt, Edina Pandorát vizionál, de csak pizsamaparti lesz belőle, a dobozban a kellékek, mindenki ráront a dobozra, mint gyöngytyúk a meleg takonyra. Kírának kapóra jött a parti, mert fel akarja dobni magát a húspiacon. Eurodiszkós slágerek dallamára kezdődik az öltözködés, a hálóing alá kényszeresen felhúzott melltartó nekem új, Noémi annak örül, hogy hozott combfixet. Péter egy harisnyát húz fel a melléig, Ádám2 meg Levi2-nek öltözik fehér szemüvegben és fürdőköpenyben, mindenki a nappaliban nyüzsög és iszik, Máté megint nem fog tudni hazamenni egyenes vonalban. Melák azt hiszi magáról (tévesen) hogy nagyon jól táncol, pedig nagyjából úgy néz ki, mint egy bespeedezett autószerelő Budapestről. Hiper basszatokmármeg mozdulatokkal rángatja magát a kör közepén, a legvisszafogottabb Műanyag Niki, Csíra pedig tényleg kidobja magát a húspiacra, bár a földbe gyökerezett lábakkal előadott csípőkörzést csak a legnagyobb jóindulattal lehet táncnak nevezni.

A buli fénypontján persze minden faszi leszaggatja magáról a felsőt és a pultra felmászva illegeti magát, Péter állva szárazbassza Noémit, Melák szeme pedig alkoholban forog Csíra kék cipőjétől, de még mielőtt történne valami, felmegy lefeküdni, és maga után húzza Edinát is, akiben nem bízik száz százalékosan. A többiek a mödanszié mellett tobzódnak, Péter úgy bassza bele Csírát a vízbe, mint egy zsák krumplit, Máté pedig rutinszerűen pucér alvásról beszél, bár a bakterek és jegypénztárosok legnagyobb megkönnyebbülésére vasútállomáson gatyában tér nyugovóra, mint mondja. Melák az Éden sajtóban apróbetűs hír akar lenni, nem címlap, és utasítja Edinát, hogy ennek megfelelően lesz szíves viselkedni Csíra viszonylatában. A csaj engedély kér a hugyozásra, ez jó, Melák láthatóan nem fogja fel, hogy Edinát minden újabb mondatával a lehető legmesszebb taszítja magától. Nagyon kell, magyarázza Edina kétségbeesett arccal, Melák nagylelkű hangulatban van, na jó, eriggyé'.

A vágók kifürkészhetetlen akaratából Edina a hugyozást követően nem aludni tér vissza fehér pólóban, hanem hirtelen a nappaliban találja magát Máté mellett, pizsamában, szürke kardigánban. A beszélgetés Melákról szól, aki azt hiszi, Edina szerelmes belé. Mátét mindez kurvára nem érdekli, ő a sörével és saját magával foglalkozik, majd Edina ölébe fúrja a fejét, de mielőtt rálelhetne valami érdekesre, Edina megkérdezi, hogy most akkor mi is volt ez a pucér alvás Csírával? Máté nem emlékszik ilyenre. Csíra Pétert masszírozza, illetve a műkörmeivel vakarja a hátát, ez olyan, mint a kurkászás a majmoknál, egyfajta bizalomépítés jelleggel. Az éjjellátó kamera zöld fényében Máté Adrienn mellé is egy szál faszban fekszik be, ebben legalább következetes. T69.2 SE fordulatot ígár holnapra, nem ártana, mert ez a rész mérhetetlenül unalmas volt.

Címkék: éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.06. 21:28:03

Nem. Igen. De. Igen.

biohazard 2012.03.06. 21:32:48

Háde hogyan? Most megy :)

sogeking 2012.03.06. 21:33:12

hú, majdnem kiestem :) nem, igen, nem, nem

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:34:13

Haruka: lehet, hogy benne volt, de elsikkadtam felette az írás miatt:P

zsöni: de ők csak véletlenül elsők, nem?:D

szerivan, cinki: tudom, hogy effekt, de rohadt idegesítő:D Várom, h mikor ég el:P

jadebulgari: pedig ne, mert szétcsapok!:D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 21:34:23

@biohazard: úgy hogy ahogy megy sixx írja mi meg frissítünk és látjuk a zúj bekezdést és lehet kommentelni jujdeizgi

dddaaaa 2012.03.06. 21:34:34

javaslom nikinek a winetou nevet:D

Cinki 2012.03.06. 21:35:06

Praktika és taktika. :-)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.03.06. 21:35:11

@szerivan: Semmiben sem lehetünk biztosak, mert mindennek az ellenkezője is sokkal lehetségesebb, mint az, hogy nem következik be, ellenben nem tudni, bekövetkezik-e a nemvalószínű...
Vodkanarancs rulez! :D

euRópAi bigottság 2012.03.06. 21:35:30

na Ordas már hülyíti Prosztót, aki a nője is lekispöcsöz.

ki az Ordas pasija? Broki?

mocskosmacska 2012.03.06. 21:35:46

Nikinek csak megártott a tegnap esti buli vagy tényleg egy 10-es legalább idősebbnek néz ki 28-nál?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:36:24

@sogeking: há, mert ő nyeri a versenyt, nem?:) Ünnepi lakodalmat:P

Cinki 2012.03.06. 21:36:42

@dddaaaa: Az ősi szilikonsziú törzsből... :-D

dddaaaa 2012.03.06. 21:37:13

@mocskosmacska: kib...t indián feje van:D és nem jó értelemben:D

genevieve 2012.03.06. 21:37:16

mit látnak ebbe a krisztiánba?? akkora egy lakli, mafla gyerek......

GL-581 g 2012.03.06. 21:37:26

Krisztiánnak mi van a szájában? És miért nem köpi ki, amikor beszél?

Eddig Edina tűnik a legértelmesebb csajnak.

dddaaaa 2012.03.06. 21:37:51

@Cinki: jaaaaaaaaaaaahhhhhhhh :D:D:D:D

Hurri Kán 2012.03.06. 21:37:57

Igen. Talán. Lószart mama. :D

mocskosmacska 2012.03.06. 21:38:23

@GL-581 g: Nekem is edina tűnik annak.

dennis rodman 2012.03.06. 21:38:28

Elég későn nyitottad meg sixx!

2012.03.06. 21:39:04

Igazándiból Niki elcsúfította magát a szilikonnal, eltorzult a feje. Ti hogy láttyátok?

mocskosmacska 2012.03.06. 21:39:07

Ezek 24 óra után már nagyon határozott véleményét mondanak egymásról.

Hurri Kán 2012.03.06. 21:39:41

@jadebulgari:
Szervezem a kásztingot. :D

Cinki 2012.03.06. 21:40:00

ŐRÜLT JÓ EZ A SHOW!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 21:40:12

Krisztián 'Kicsi Dope' osztja az észt! :D

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2012.03.06. 21:40:20

pacsemu nye mozsno csitaty poszt?

hogy fogok így aludni? álmatlanul forgolódva...
no tv, no post, no woman, no cry... :)

genevieve 2012.03.06. 21:40:32

látom itt is érdekesek az öfik:-)

van akit eddig egy percig se lehetett látni...

2012.03.06. 21:40:44

@jadebulgari: Hogy? Győzikének soha nem volt szilikonszája...

mocskosmacska 2012.03.06. 21:41:00

@Noname Cowboy: erős taktikus mag. Krisztián és niki vezetésével. Ez lehet, hogy jobb lesz, mint a könyvesház fiúk.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:41:26

@szerivan: igen, így van sajnos, de ő szerinte szép, a pasik szerint is?:O:O:O:O Vagy csak egymenetes?:O

haruka 2012.03.06. 21:41:27

@szerivan: nekem mindig az jut eszembe róla, hogy egy nagyon szépen megcsinált travi.

@GL-581 g: meglepő módon tényleg Edina a legértelmesebb. a bemutatkozó filmje alapján olyan kis naív butácskának tűnt.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 21:41:45

@genevieve: várjál ez közben íródik ahogy történik
@szerivan: nem azt nyomta bele...

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2012.03.06. 21:43:25

@jadebulgari: neked lehet... :D
@szerivan: vigyorral az arcomon akartam tentizni, azt :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 21:43:29

@mocskosmacska: Csalánszájú Niki meg Krsiztián?? :) Yeah! IQ Fight! :D

euRópAi bigottság 2012.03.06. 21:43:32

@mocskosmacska: nem 24 óra az...csak nekünk.

ráadásul a krisz gyerek már mondta a szingli csajnak, hogy ismeri vhonnan.nem értettem pontosan, de mintha vmi haverjának volt ribanca. tegnapiban volt.

szal ennyire 'kicsi' a világ.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 21:43:41

kop-kop :)

Nekem is Edina tűnik szimpinek, eddig egyedül a bandából.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 21:43:57

@szerivan: gáspár győző kefélte anno még angéla néven volt bizniszvuman floridában még a győzisóba is benne volt ahogy beja asszony féltékeny

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:44:55

@jadebulgari: nyuszika, ma nem lesz poszt, de holnap igen:) Csak kommenteljünk ide, azért van itt ám a hely:) TUdom, h tudod:)

@mosoly73: szióka!!!:D

Edina szimpi!

crazygránát 2012.03.06. 21:45:13

Hát de ezekhez képest Levi a tudományok kandidátusa címet is simán kiérdemelné. Krisztián szegény olyan egyszerű mint a krumplistészta.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 21:45:45

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hát akkor akár ott is maradhattunk volna én meg vááárom bekezdésről bekezdésre

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 21:46:53

@mosoly73: úgy úgy :) karrierista úgy mondják az ilyet meg üzletasszony :D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 21:47:03

Eztet a sorozatot a Sóher Norbi meg valami gyúrógépgyártó szponzorálta az hétszentség!

2012.03.06. 21:47:04

@jadebulgari: Dehogy :DDDD ÁHÁHÁHÁHHÁ-ÁHÁÁHHÁÁH Linket!

haruka 2012.03.06. 21:47:23

Krisztiánt feliratozzák már, mert nem értem mit mond!

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 21:48:15

@szerivan: hát majd ha sok időm lesz kikeresem csak neked :) facebookon is ezt tárgyalták éh oldalon nem láttad? :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:48:17

@Peter_Cs: @sogeking: de ő minden pasinak tetszik, ő mondta:D

@jadebulgari: sajnálom, szerivan:D Együttérzek veled, fel tudlak valahogy vidámítani?:D

dennis rodman 2012.03.06. 21:48:47

Azért siralmas, hogy csak a kiejtéses megbeszélések vannak csak eddig...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 21:48:52

Jöjjenek a csöcsök meg a mődansziéba hányás!

Hurri Kán 2012.03.06. 21:49:18

Bandika lesz majd valamikor? :D

Cinki 2012.03.06. 21:49:23

Megint világít!!!

ő-szinte 2012.03.06. 21:49:33

@sogeking:egeszsegedre :-)
Es koszi:-)

genevieve 2012.03.06. 21:50:09

ez a noémi is elég egyszerű teremtésnek tünik....

Cinki 2012.03.06. 21:51:06

Leült a műsorszám... Nem?

Cinki 2012.03.06. 21:51:38

A Kíra haja elég csocsesz, nem?

euRópAi bigottság 2012.03.06. 21:51:41

@Noname Cowboy: "Csalánszájú Niki"
röviden csak Ordas ;)

@haruka: és itt azt majd hogyan lehet leszűrni? akit kevesebben dugnak meg? :)

@jadebulgari: csoffadt csecsen csere-csíra csele-csálén csüngött csecseden csütörtökön csak csopaki csótány csócsálta csónakomban

ő-szinte 2012.03.06. 21:52:07

@szerivan: cijja puffacka :-)
Meselj, mi van?

2012.03.06. 21:52:35

@Cinki: Úgy érzed máris kiégtek a karakterek? :)))

dennis rodman 2012.03.06. 21:52:45

Ez a Kíra biztos nem szilikonos.

sogeking 2012.03.06. 21:53:06

@gyvy: biztos, Nikihez passzolna :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 21:53:06

A satírozonak a k....a anyját! :D

2012.03.06. 21:54:20

@ő-szinte: Peregnek az események :)

Ambrus Angéla állítólag 1998-ban volt szeretője Győzőnek és 2005-ben volt 32 éves. Niki 1998-ban csak 14 éves volt, hogy van ez?

ő-szinte 2012.03.06. 21:54:40

@foxglove: olo :-)
Meselj mi van lecci :-)

genevieve 2012.03.06. 21:55:00

@ő-szinte: suttogd bele a sötétbe:-)

haruka 2012.03.06. 21:55:18

@euRópAi bigottság: mármint mit? hogy ki értelmes? Edina beszélt eddig a legnormálisabban a lányok közül, egyesekhez képest egy szellemi óriásnak tűnik. :)

Cinki 2012.03.06. 21:55:25

A fiatal srácok elkezdtek ,,éRveznek"... Mondta az ács.

busifa 2012.03.06. 21:55:52

Nagyon csúf ez a Niki!

foxglove (törölt) 2012.03.06. 21:56:08

@ő-szinte: szia! nem nagyon figyeltem idáig, csak 1-2 perce kapcsolódtam be:(

mocskosmacska 2012.03.06. 21:56:09

Ezek a fiúk nagy tejbetököknek néznek ki.

Niki és krisztián meg, az egyik arra alapozza a bentlétét, hogy belé úgyis belé fognak szeretni, mert annyira jól néz ki, a másik meg már most olyan prosztó a partnerével, hogy az az első adandó alkalommal élvezettel dobja ki. Ez tényleg jó kemény, taktikus magnak.

2012.03.06. 21:56:19

@Cinki: Még mindig jobb mintha éRcelődnének stukiban.

nekem te előre köszönjél (törölt) 2012.03.06. 21:56:44

Kírát ti is...? zacsi a fejen, de nekem úgy már blokkolós. Még Nikivel indítanék közös vállalkozást, lehetne a bt-nk beltagja.

ő-szinte 2012.03.06. 21:57:24

@szerivan: baszki, nem tudok szamolni, de majd kiagyalom hogy lehet osszehozni :-DDD

euRópAi bigottság 2012.03.06. 21:57:46

@ő-szinte: FB

@Noname Cowboy: akkor sztenderdizálhatjuk az ISO-nál Nikire az Ordas fedőnevet?
@jadebulgari: én csak olyanokat tudok :) akármiről is legyen szó. mint vmi modern elbaszott dáreiosz :D

foxglove (törölt) 2012.03.06. 21:58:01

@haruka: egyetértek, remélem kap értelmesebb párt

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.06. 21:58:19

Amíg még az első néhány rész le nem megy, vagyis amíg nem szokja meg a nép a neveket, arcokat és nincsenek "jól működő" , amolyan bejáratott párok, nem értem miért akarnak egy komplett részt arra felépíteni, hogy jaaaaaaaj, egy teljes nap után Gizi elköltözött a szingli szobába Jancsi mellől...
Nem biztos, hogy így fogtam volna meg a kezdő részeket..
De hiszek bennük, hogy kellemesen fogok csalódni.. Komolyan..

busifa 2012.03.06. 21:59:18

@dennis rodman: könnyű volt kisatírozni a mejjét :-)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 21:59:28

Uncsi népek ezek, sehol a mókázás, bolondozás, sehol egy homo erotikus tánc vagy egy porszívószáj. :)

ő-szinte 2012.03.06. 21:59:29

@foxglove: faszomatbazdmeg, veled is csak tibben vagyunk :-DDDDDDD

2012.03.06. 21:59:37

@Papucs Orrán Pamutbojt: Van bennük potenciál. Ács Feri a Lassúbeszédű megfelelője.

2012.03.06. 22:00:36

@foxglove: Nekem Pókmajom, bár senki se kérdezte :DDD

foxglove (törölt) 2012.03.06. 22:01:22

@szerivan: engem sem kérdezett senki:) pókmajmot én is bírtam, fura szerzet volt:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 22:01:51

@mosoly73: jaj, te, ez nem úgy megy, hogy másnap már mindent:)

@foxglove: nekem is, meg Gábor!:D

@jadebulgari: drukkoljunk:)

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:02:01

@nekem te előre köszönjél: kirát biztos nehéz lehet felszedni: fülébe súgom, hogy ha ráverem a mellére, akkor majd kinő.

húú milyet kompenzálhat szegény páriah. az ilyen mindent megcsinál. vagyis mindenhol megcsinálható. átvittértelembenkonkrétan.

bár azt nem hinném, hogy elviselném, ha utódóm genetikai állományának a fele tőle származna.

Papucs Orrán Pamutbojt 2012.03.06. 22:02:02

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: mert azon lehet nagyot koppanni amikor szétmennek vmi feladat miatt... Egy ilyen válasszuk szét X-et és Y-t, sokkal érdekesebb egy ilyen felállásban.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 22:02:05

@genevieve: ez aki a levelet felolvasta ez a zöregebbik fijúú?

2012.03.06. 22:02:21

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Mert annál izgalmasabb őket szétrobbantani. Te nagyon gyenge képességű mogyika vagy. Csoda, hogy tudod használni a számítógépet. Vagy ezt is diktálod valakinek?

ő-szinte 2012.03.06. 22:02:32

@euRópAi bigottság: na, akkor te is tolmacsoljal, hogy mi folyik ? Es gondolom meg nem a Veras:-DDDD
Amugy meg klasszikusokat, csak pontosan idezunk! FB+

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 22:03:01

ez pizsiparti nem p.navillantóhálóka parti helloooo

dennis rodman 2012.03.06. 22:03:25

A stylistnek érdekes elképzelése van a pizsiről.

Cinki 2012.03.06. 22:03:27

Na, végre jön a combfix!!!

nekem te előre köszönjél (törölt) 2012.03.06. 22:03:51

@genevieve: :) pedig tuti kényeztetős típus, főleg Kíra, ezzel csak kérsz és kapod, annyit már tud, hogy jól csinálja. Szóval: nem a te típusod, vagy ultrakonzervatív heteró vagy? vagy nem köszönsz előre? :) ezt észrevettem, bár sajnos köszönéssel kezdtem, tehát én voltam böszme. :)

foxglove (törölt) 2012.03.06. 22:04:40

Krisztián viszi a hátán sót, saját maga szerint.

mocskosmacska 2012.03.06. 22:04:49

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Vessetek meg, de nekem az a robi gyerek még szimpatikus is volt.

Cinki 2012.03.06. 22:04:53

A Krisztián naggggyon kemény! :-D

ő-szinte 2012.03.06. 22:05:05

@szerivan: en niki-adam duot szeriztem

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:05:14

@jadebulgari: nem. az kb olyan, mint a 2 VV néger. vagy nem?

hú, combfix is lesz :)

viszont Broki már most kiborított: azt hittem csak 1 sapkája van és ecceri eset volt. de nem...valszeg be van ER-GO-zva alatta

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 22:06:13

A pizsi parti miért azt jelenti, h kurvának öltözök?:D

@Papucs Orrán Pamutbojt: @szerivan: tudom, tisztában vagyok vele, de attól még nem akarom:D Mást akarok, rettegjen MINDENKI!:D:D:D:D

Köszi szerivan, értek a számítógéphez, de ari vagy:D

sogeking 2012.03.06. 22:06:16

@foxglove: köszi, hogy dekódoltad, amit motyog :)

genevieve 2012.03.06. 22:06:33

@jadebulgari: az akinek a legjobb pizsialsója van:-)

crazygránát 2012.03.06. 22:06:58

Jó a buli, csak sok a köcsög

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 22:07:01

@euRópAi bigottság: én még csak tanulom ki kicsoda olyan rondán egyformák hát nem lehetett egy hosszúhajút meg egy alacsonypufit is küldeni hogy meg lehessen őket jegyezni?

Cinki 2012.03.06. 22:07:04

@jadebulgari: Hát a szerelő-menő-izmos-nemokos-nagydarab.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 22:07:07

@euRópAi bigottság: Nemá Bázz! Broki Máté a biztos befutó egy rókára!

genevieve 2012.03.06. 22:07:22

edina tényleg szép lány

genevieve 2012.03.06. 22:08:14

@nekem te előre köszönjél: kérlek alássan, akkor szevasz:-)

ha már, akkor edina a bejövős:-))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 22:08:38

Jöjjenek a tétek ki kit varr le először! :D

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:08:41

@foxglove: a VV5-ben is vmi krisz hitte magáról u.ezt :D

oszt mi lett a vége.

na ki mondta, hogy Edina okos? asszondja Borki nem megjátszós...nem. sapkát is azért hord, mert fázik.

@ő-szinte: FB is jó ide falura:p
FaszomatBazdmeg

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 22:09:02

Mi az, hogy a legjobb lenne, ha a két új távozna?????????????? Essél ki, köcsög!!!:D

genevieve 2012.03.06. 22:09:30

@jadebulgari: hát olyan világos színű, és hosszúszárú és vannak rajta minták

Hurri Kán 2012.03.06. 22:09:34

Kéne rájuk rajtszámot festeni vagy billogot mint a bornyúba hogy különböztetni lehessen őket :)

dddaaaa 2012.03.06. 22:09:41

ez a krisztián egy nagyképű kis fos gyerek.

genevieve 2012.03.06. 22:10:03

most ő segítette ki a vizből a csajt

Cinki 2012.03.06. 22:10:06

:-D Figyuzzatok! Az milyen, hogy mindig húzódzkodik, vagy tolódzkodik valaki a háttérben? :-D

Cinki 2012.03.06. 22:11:08

Egy ilyen brókerre szívesen bíznám a pénzemet...

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 22:11:23

@gyvy: hát én is csak kapkodom a fejem főleg hogy hátam mögött a tévé mire elolvasom mit írnak róluk már nem azt mutatja sose tudom meg ki kicsoda
@genevieve: megtekintem

dddaaaa 2012.03.06. 22:11:28

@Cinki: hát milyen lenne már ha 1 centivel kisebb lenne a karja a kamerába??????

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 22:11:31

:D:D Mindig meztelenül alszom, nyilván egy vasútállomáson nem:D:D:D:D

@jadebulgari: ja, pedig mindjárt kiesnek a szemei is!

genevieve 2012.03.06. 22:11:51

edina pont úgy bólogat, hogy közben mondja magában: jól van kis köcsög, csak mondjad, mondjad...úgy megröptetlek majd, hogy csak na:-)

GL-581 g 2012.03.06. 22:11:57

Máté a vasútállomáson ruhában alszik, Krisztián pedig szerepelni akar a mexikói sajtóban. Lemaradtam valamiről?

mocskosmacska 2012.03.06. 22:12:01

@Cinki: Én is vakon rábíznám mindenemet.

haruka 2012.03.06. 22:12:04

Krisztián mekkora egy prosztó! És még szegény Robit bélyegeztük meg tavaly! :D

foxglove (törölt) 2012.03.06. 22:12:06

haha, remélem kibassza edina a kis párját:)

dddaaaa 2012.03.06. 22:12:16

Miss Edina bejövős:D

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:12:36

@Noname Cowboy: de akkor a sapkájába bazmeg.
taxis ismerős mesélte, hogy karácsonykor vitt részeg fazont meg asszonyt. madár kalapban volt. állnak pirosnál, ismerős látja, hogy forma hányni készül, jobbkézzel odakapott, és a keménykalapot a fejéről a pofája elé húzta.

asszony meg még neki állt sipitozni, hogy ezt hogy képzeli, az karácsonyi ajándék...

szal brokinak minimum vmi ilyesmit kéne nyújtania, hogy nálam jó legyen.
na jó, beérem azzal, ha vmelyik csajt nyakon okádja.

ő-szinte 2012.03.06. 22:12:44

olo faszomatbazdmeg, kozvetitsetek! :-DDDD

foxglove (törölt) 2012.03.06. 22:12:59

@genevieve: pont erre gondoltam, már előre röhögök:)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 22:13:23

@ő-szinte: nem történik semmi mindenki ELPanaszkodta a bánatát és elmentek sírni

lemonkeyface (törölt) 2012.03.06. 22:14:17

Edina nagyon hot! TEAM EDINA!! :D

GL-581 g 2012.03.06. 22:14:23

Ez a Krisztán gyerek nagyképű, nem lát a flegmától, azt hiszi, hogy ő a társaság lelke és minden buli szívcsakrája, hogy okos, dörzsölt és hatalmas stratéga, de az nem esik le neki, hogy egy haját csavargató nő nem a legjobb jel...

foxglove (törölt) 2012.03.06. 22:14:24

@ő-szinte: Edina már nem szimpatizál a tahó párjával, és a sapkás undi sráccal sunáztatná magát.

genevieve 2012.03.06. 22:14:28

@jadebulgari: @foxglove: lehet krisztián fog először pofára esni?:-)

GL-581 g 2012.03.06. 22:15:22

hopp! Kíra és Peti a végén egymásra kattannak! :D

Holnap egy embert ki kell szórni, különben nem lesz párválasztás. :)

mocskosmacska 2012.03.06. 22:15:32

Edina és krisztián tényleg smároltak vagy rosszul láttam?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 22:15:37

Máté megen pucéran próbálkozik!! :D:D

Cinki 2012.03.06. 22:15:38

Ánuszvillantás! :-D

genevieve 2012.03.06. 22:15:48

@GL-581 g: látom, te látsz a pályán nő ügyben:-D

foxglove (törölt) 2012.03.06. 22:15:50

A pucér segg az új pucér pöcs.

dddaaaa 2012.03.06. 22:16:13

szerencsére WINETOUt nem mutogatják túl sűrűn.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 22:16:34

HÉ fodrásza lelépett? Micsoda kazal :)

dennis rodman 2012.03.06. 22:17:04

Hát "jó mozgalmas volt"

ő-szinte 2012.03.06. 22:17:29

@jadebulgari: asszem veled kontaktolok ezuutan...
Meg mondd :-D

busifa 2012.03.06. 22:17:54

Már megy az extra a viasat 6-on!

haruka 2012.03.06. 22:18:45

@mosoly73: én is pont erre gondoltam. :))

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: én téged? soha! :D na nekem csicsika van sajna, majd holnap írj! :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 22:19:05

@ő-szinte: Kismáté segget villantott pucéron bújt Adrienn mellé. Mindenki mindenkit ki akar rakni. Via6-on folytatják. Pizsiparti mind részeg.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 22:19:24

@GL-581 g: Na ezen a vasútállomásos benyögésen legalább nevettem egyet! :)

mocskosmacska 2012.03.06. 22:20:04

Krisztiánnak és nikinek kellene egy párt alkotniuk. LEhetne mint röhögni.

foxglove (törölt) 2012.03.06. 22:20:27

ez komoly volt, house, főcím után egyből reklám

dennis rodman 2012.03.06. 22:20:37

sixx minden részvétem a tiéd!! Ebből hogy lesz vár??

GL-581 g 2012.03.06. 22:23:18

@Cinki: @dennis rodman: @mosoly73: Szóval nem csak nekem tűnik úgy, hogy kicsit nyikorgósan indul az ÉH2?
És valahogy a zenék sem csavarnak akkorát a hangulaton, mint az előzőben.

Mindegy, még csak 2 rész ment le, meglátjuk...

ő-szinte 2012.03.06. 22:23:25

@jadebulgari: hogy miiiiii? Mi van a via6-on?:-O

GL-581 g 2012.03.06. 22:24:15

@jadebulgari: Via6-on jó a műsor? Lehet, hogy ott adják le azt, ami szórakoztató? :D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 22:25:07

@dennis rodman: Hát kell pár pohár kannás hozzá! :) De tudjuk sixx nem él ezzel. Szóval nehéz szülés lesz :)

busifa 2012.03.06. 22:26:15

Én erre allerdzsi vagyok! FB+!

rambo1 2012.03.06. 22:26:19

Máté egy az egyben Sebastian Vettel:-)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 22:26:31

@GL-581 g: Eddig semmi extra. Végletekig elemezve a mér aludt Máté (?) pucéran téma.

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:27:31

ehh ki a rendező? bevágják a MONKEY ISLAND 2 zenéjét??? te ki ez? ilyen műsorba, ez szentségtörés.

PC off
ez az adrienn kokeró, igaz?

GL-581 g 2012.03.06. 22:28:00

@genevieve: Hát, ha ennyire egyértelmű a csaj viselkedése! Nem is értem ez a kásás beszédű egoista díszbráner hogy nem veszi észre. Ja, de igen, értem. :D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 22:28:18

@ő-szinte: @GL-581 g: via6-on olyan részeket adnak amit a rendes műsorban nem több a pucérkodás meg beszélgetésrészletek
lányok egymást kenegetik a víznél

GL-581 g 2012.03.06. 22:30:28

@mosoly73: Jaj. Pedig már elsőre sem volt érdekes. :( Egyébként úgy rémlik, hogy az ÉH1 sem volt sokkal érdekesebb az első héten. Bezzeg amikor bennmaradt Pocok, rögtön felpörgött a műsor! :DDD

genevieve 2012.03.06. 22:31:05

@GL-581 g: mert kb. leszarja:-)

ahogy rátatte a kezét a csaj combjára mikor beszélt hozzá:-)

a csaj meg benyögte, hogy kimehet-e pisilni?:-) nem veszi észre a jeleket:-))

viragoskertecske23 2012.03.06. 22:32:03

Engem Nikinek az arca borzasztott el de nagyon...annyira el van torzulva a sok plasztikától...:| :|

ő-szinte 2012.03.06. 22:32:18

Krisz kifujhatna az orrat bazzeg

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 22:33:01

@GL-581 g: Jaja, most majd Edinának kell egy pocokpower-hez hasonló buzdítást találnunk! :) Hajrá Dina :) HajDina :)

ő-szinte 2012.03.06. 22:33:19

@sogeking: te is csak kamillazol?:-)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 22:34:07

@viragoskertecske23: Nagyon borzasztó, semmi természetes báj nincs benne.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 22:35:12

Ez az Ordas kész. Buli van de menne aludni! Milófasznak jött ez ide? :)

foxglove (törölt) 2012.03.06. 22:35:26

@GL-581 g: hogyvolt.blog.hu/2011/03/09/eden_hotel_1x02

beleolvasva és visszaemlékezve tényleg nem volt különb az ÉH1 sem ilyenkor.

ő-szinte 2012.03.06. 22:35:57

a kreatének itt sem vitték túlzásba... pizsmaparti baszod:-DDDDDDDDDDDDD

sogeking 2012.03.06. 22:38:22

@ő-szinte: viasat6 nincs beállítva :)
(pizsamaparti combfixben)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 22:38:50

@haruka: leírtam neked az extrát, de már meguntam, uncsi nagyon:D Jó éjt!!

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 22:39:06

Anikó feje engem egyfolytában Ungár Anikóra emlékeztet.

ő-szinte 2012.03.06. 22:39:14

na baszki, jól hazaértem a végére:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 22:40:19

A kutyik tök aranyosak a részek végén. Tavaly még egyedül volt, most meg kapott egy aranyos pajtást. :)

ő-szinte 2012.03.06. 22:40:20

@sogeking: gyorsan korrigalj:-DDDDDDDDDD

sogeking 2012.03.06. 22:40:23

@mosoly73: engem meg Pesuth Ritára, ha egyre gondolunk :)

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:41:21

@euRópAi bigottság: látom ez nem az iddqd.blog.hu/ :)

itt senkinek nem mond semmit a monkey island :) és senki nem ismeri fel a zenéjét.

@mosoly73: hát ami Ordasnak van az már nem is fej, az már fúj.

én vagyok ezzel egyedül, hogy ebből a felhozatalból Kíra lenne az, akiért fizetnék? (ragaszkodnék hozzá, hogy fizethessek)

Ordasra csúzlíval nem lőném rá nemes megvamat.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 22:43:37

@ő-szinte: egy fijú hagyja el először a hotelt hazaértél már?

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:44:30

@Noname Cowboy: itt tud a legkevesebb baszásból 25millát keresni.

25milláért 25dubai-i útra kéne vállalkozinia. annyiszor viszont be sem engedik...

@ő-szinte: a lényeget elkaptad akkor.

ő-szinte 2012.03.06. 22:46:10

@euRópAi bigottság: ja, pont:-DDDDDDDDDDD
de faszért volt ilyen rövid???:-O

busifa 2012.03.06. 22:46:51

A viasat3-ra visszakapcsolva az extra végén mit látni: ezek a félszerzetek a jó szexről adnak interjút, majd a holnapi adás ajánlója!

Elektra1976 2012.03.06. 22:47:27

Éden extra: pronyóNoémi félrészegen dülöngél majd közli, hogy fingtam... Gratulálok

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 22:47:28

@jadebulgari: ki mondta, hogy először?:D Lehet, h addigra már egy lány nem lesz bent:D

Líder Máximo 2012.03.06. 22:49:01

Héló, on-line mikor kezdődik?

ő-szinte 2012.03.06. 22:49:13

@sogeking: légy szíves, megkérlek:-DDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.03.06. 22:50:06

@Líder Máximo: már megy. küldjek linket?
:-DDDDDDDDDDDDD

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:50:28

@ő-szinte: szóval mégiscsak a méret a lényeg?

viszont elkaptad az X-aktákat :D
emlékszem, amikor ez először ment...
fúbazmeg de kibaszott öreg vagyok :p

Beanka 2012.03.06. 22:50:58

egy reklam volt csak, nektek is feltunt? nem is tudtam hova lenni a nagy oromtol!

ő-szinte 2012.03.06. 22:53:34

@euRópAi bigottság: 40 fölött szar az élet?:-DDDDDDDDDDDDDD

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 22:53:56

@euRópAi bigottság: Nekem túl gizda Kíra, nem szimpi. Olyan mintha egy kis tinilány a nővére ruháit vette volna fel és lógnak rajta. Bocsi. :)

2012.03.06. 22:54:38

@foxglove: Útyutytyú-hutyutyútyú

euRópAi bigottság 2012.03.06. 22:55:51

@foxglove: vajon kniznerpetya le is mérte nekik a castingon? :)
követelmény volt, hogy elől vagy hátul, de lófarkas legyen a jelentkező?

Líder Máximo 2012.03.06. 22:56:04

@ő-szinte: Cserélünk partnert? Vagy inkább avatart? :D

sogeking 2012.03.06. 22:56:13

ti miről diskuráltok??

busifa 2012.03.06. 22:57:09

@jadebulgari: sokkot is kapnál, még mit nem! :-)

Líder Máximo 2012.03.06. 22:58:12

@busifa: Nem tudom, de ezek sokat nézhették a Mengelét, annyit taktikáznak már az első részekben is!

Sajnos ma este csalódtam, a legnagyobb balfasz nem a Hotelben volt, hanem az Arsenal-stadionban, amikor a svéd melákgyerek mellégurította az üreskapuval szemben..

ő-szinte 2012.03.06. 22:58:26

@euRópAi bigottság: a méret azért fontos dolog:-DDD

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2012.03.06. 22:59:44

Továbbra is minden szereplő ronda, de nagyon. Edina az egyetlen aki talán egy kicsit szimpatikus, Máté zseniális ezzel a meztelenül alvással :D
Egyelőre azt se tudom ki kicsoda és ki kivel van, de reméljük ez majd változik.

euRópAi bigottság 2012.03.06. 23:00:01

@ő-szinte: na azért az még odébb van :p

@jadebulgari: @szerivan: @genevieve: @Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk:
na gondoltam, hogy a nők meg is találták új kedvencüket lófarkas petya személyében :D

@mosoly73: az a jó :) van ok pofán vágni :D sztem ő az a típus, aki előjátékként azt is igényli

Líder Máximo 2012.03.06. 23:00:41

@rambo1: Máté= Sebastian Vettel vagy elhízott Dzsudzsák Balázs? :D

rambo1 2012.03.06. 23:02:05

Nem lesz így egyszerű ez a széria, így, hogy a fiúk jószerével mind droidok, agy nélkül

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 23:02:46

@euRópAi bigottság: öööö, nekem nem lesz a kedvencem, tenyérbemászó típus....

@foxglove: elnézést, nevezném, ha tudnám, h miről van szó:D
(amúgy ez már nem lesz sokkal nagyobb, állítólag):P

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2012.03.06. 23:02:54

@foxglove: jaaj, na ez azért egy kicsit izgi :D

genevieve 2012.03.06. 23:02:57

@jadebulgari: te csak ne legyintgessél nekem:-))))

2012.03.06. 23:03:08

@rambo1: Így szórakoztató: buta és elszánt, perfetto :)

sogeking 2012.03.06. 23:03:50

@genevieve: megint vége lett a filmmúzeumnak?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 23:03:56

@rambo1: tamásból kinézek valamit, meg jönnek még srácok:)

genevieve 2012.03.06. 23:05:37

@sogeking: hehe:-DDDDD

vág az eszed:-) ez tetszik:-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:05:56

@genevieve: hát de nem? legyintsünk az értetlenkedőkre... :-7 ehh..

Líder Máximo 2012.03.06. 23:06:20

@foxglove: Szerintem a "helyes" leosztás:

Edina és Máté. Ők össze is jönnek!
Ordas - Peti
Mariacci - Szlováklány
Szilikoncsöcs - Krisztián

Na, jó lenne kanonizálni a neveket, meg ez így kész őrület :))))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 23:08:04

@foxglove: még jó, csak beszélek beszélek össze-vissza:D Rá se ránts:)

@genevieve: @jadebulgari: a méret nem fontos!!! Miért akarjátok, h most mindegyik kisebbségi érzésben szenvedjen?:D

genevieve 2012.03.06. 23:08:39

@jadebulgari: nagy legyintés nekik :-7

nem tudják mitől döglik a a légy:-)

foxglove (törölt) 2012.03.06. 23:08:55

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: majd ő ráránt, ha akar:)
asszem megvan az új csudapöcs:D

busifa 2012.03.06. 23:09:09

@Líder Máximo: Éden2Anikó szerint a többiek stratégiáznak!

Arsenal-Milan mennyi lett ? baszki lemaradtam, csak az első fi gòljait láttam

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:09:15

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ó te kis naíva minél jobban kompenzálni akar annál jobban igyeksziiiik! :D ehhhh :-7

Líder Máximo 2012.03.06. 23:09:50

@ő-szinte: Írtam privit e-mailcímmel, skype-névvel, két telefonszámmal (mobil+vonalas), és paramétereim pontos számával. Zsinórtanga lesz rajtam.

Te jössz!

2012.03.06. 23:10:16

@foxglove: Ez a szó nem jutott eszembe, csak ÉH1 Krisztián óóókos szemei :))) Csudaszerszám volt az nem? Mert PM volt a csudapina az alap.

genevieve 2012.03.06. 23:11:19

@Líder Máximo: a bankszámla számodat se felejtsd ki a felsorolásból:-)

Líder Máximo 2012.03.06. 23:11:20

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ööö, hát ő mondta magáról, h egy Mariacci, a Zenész, ugye és nekem az Ordas a szőke csaj, aki fiú-avatarját tette fel magára tegnap a paraván mögött.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2012.03.06. 23:11:22

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Fel kell zárkóznunk ezekkel a nevekkel, még az eredetit se tudom mindnek! :)

Jó éjt :)

busifa 2012.03.06. 23:11:53

@sogeking: kékeresek megjelentek zsöninél! :-))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 23:12:05

@mosoly73: Noémi:)

@jadebulgari: vagy belebetegszik, mert nem tud megfelelni nektek:D

@genevieve: na jó, de mekkora, amit nem, merül fel bennem a kérdés:D

2012.03.06. 23:12:33

@genevieve: Bankkártya PIN kóddal :)

genevieve 2012.03.06. 23:13:12

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: uriember ilyen információkat nem tesz közkincsé:-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:13:51

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: de hagyni kell igyekezni hogy bizonyíthasson nem érted? :D
@genevieve: anélkül azé...

Líder Máximo 2012.03.06. 23:14:18

@jadebulgari: 91 58 87
@genevieve: A jóságom miatt, azé':D

genevieve 2012.03.06. 23:14:50

azelőtt kik kommentelték az ÉH-t?

mert itt 80 %-an a vv-sek vannak, ha jól látom:-DD

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:15:26

@Líder Máximo: első menetkor, pihenőidőben és másodikra? :) hmmmm *elismerően csettint a nyelvével*

ő-szinte 2012.03.06. 23:15:31

@Líder Máximo: nagyon kedves vagy, majd elbírálom a pályázatodat:-DDDDDDDDD

Líder Máximo 2012.03.06. 23:15:36

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ööö, asszem :D

Vagy van egy másik Ordas is? :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 23:16:01

@jadebulgari: de ti már szóba sem álltok vele, h akarjátok, h bizonyítson?:D

Na, megyek, mert menni kell:D

Jó éjt Mindenkinek!:D

Beanka 2012.03.06. 23:17:00

@euRópAi bigottság:
Monkey Island nem most volt:) nem csoda ha nem ismerjuk fel a zenejet:) Kira olyan idegesito, hogy falhoz kennem. szerintem teged csak megtevesztett ezzel a kis lenge cuccal.

sogeking 2012.03.06. 23:17:16

@busifa: és még filmmúzeumom sincs

genevieve 2012.03.06. 23:17:17

@foxglove: én tuti nem:-)

@jadebulgari: azt hittem ez a bázis:-))

genevieve 2012.03.06. 23:18:19

@sogeking: de van neted nem?:-)

tudok ajánlani jó filmmúzeumos oldalt:-P

Líder Máximo 2012.03.06. 23:18:36

@mosoly73: Lehetne fixálni a neveket, azt tegnap láttuk, h van egy aki a csöcsre van fixálva :)
@ő-szinte: Azt hittem ez így már előre el lett döntve, vagy milyen orszgágban élsz, teee? :)
@jadebulgari: köszi! csak csettingetni tudsz a nyelveddel? :)))

genevieve 2012.03.06. 23:19:11

@jadebulgari: lehet bele kéne nézni abba is, kiváncsi lennék az igazi ÉH szakértők véleményére....mi azért itt még elég amatőrök vagyunk:-)

Líder Máximo 2012.03.06. 23:20:30

@genevieve: Pontosítsunk: 80%-ban VV-s avatarokkal+nevekkel vannak itt ugyanazok az emberek, akik tavaly ÉH-t is kommentáltak :D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:20:38

@Líder Máximo: ó kérlek csettingtetni se tud ám akárki! :D
@genevieve: ja olyan ez mint az ÉH2 a régiek meg a zújak.... ha érted mire célzok

ő-szinte 2012.03.06. 23:20:51

@Líder Máximo: várjál! az egy másik rendezvény, amire te gondolsz:-DDDD

Beanka 2012.03.06. 23:22:08

@Benyeszke:
Sztem is Mate a legnagyobb fazon:) Elalszik mikozben beszel, vagy legalabbis 3x elveszti a fonalat mire befejez egy mondatot.

Líder Máximo 2012.03.06. 23:25:49

@genevieve: beacskat elég sokat láttam az előző éden alatt, ő tuti expert és megmondja, hogy ki Jászkarajenő egyetlen exportcikke, vagy ButaPista, esteleg Ádám2, vótak ott is névkeveredések, az már tuti :)

ő-szinte 2012.03.06. 23:26:03

@jadebulgari: a tegnapi fent van már a viasaton?

genevieve 2012.03.06. 23:26:10

@sogeking: priviben:-)

@Líder Máximo: én tavaly nem kommenteltem ÉH-t:-)

@jadebulgari: értem....(legalábbis úgy csinálok, mint aki:-))

ő-szinte 2012.03.06. 23:28:42

@Líder Máximo: nekem az könnyebben követhető volt:-) bár mariannt egyből megjegyeztem::-D vagy Adrienn?:-o hehehe

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:28:42

@ő-szinte:
Az Éden Hotel 2 online adásai csütörtöktől vasárnapig válnak elérhetővé online!
Az Éden Extra epizódokat azonnal az adás után láthatjátok.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:29:14

@genevieve: hátha menni fog ekszpert nélkül is hogy átlássuk :)

genevieve 2012.03.06. 23:29:57

@jadebulgari: hogy te milyen kis szakértő lettél:-7

Líder Máximo 2012.03.06. 23:30:00

Visszalapoztam a könyben, és csak egy bekezdést dobok be:

"Levi énekelgetne, Gábor meg síkideg, mert attól fél, kiszórják, és nem érti, mitől bízik Levi Pókmajomban. Azt én sem, de mindegy. A futballkapus fut még egy kört Pókmajomnál és elmeséli neki, hogy Krisztián hosszútávú terveiben nem szerepel a vaginája, sőt, jövő hélten úgy teszi ki Pókmajmot, mint a huzat. A csaj kiakad, aztakurva, megölöm eztet. Kristóf és Jennifer továbbra is csak szájjal dug, te Jennifer, ne fixírozzad a cerkámat. Te olyan vagy, jön erre a válasz, mire Kristóf a szétrohadt, gombás lábát nyomja a csaj orra alá, ez még az óvodában is nagyon ciki. Levi és Pókmajom szövetséget köt, de a fotballista kétségek között hányódik, mert nem akarja átbaszni a tánctanárt. Levi elmondja Gábornak, mi lesz: Levi megy Szandra mögé, Gábor meg Alíz mellé. Krisztián alá úgy hajtják a szopórollert, észre sem veszi. Kristóf seggberúgja Jennifert szerelembűl, és elhangzik az epizód csúcsmondata: egyél gekkót!"

Hát vótak nevek és események rendesen, lehet ezt követni? :)))

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:30:53

@genevieve: van aki beszél róla és van aki csinálja :-7

genevieve 2012.03.06. 23:30:54

@busifa: faszomat már belétek:-)

ennyi mulya pasit:-)

ő-szinte 2012.03.06. 23:32:01

@jadebulgari: de ezt nem értem, hogy a faszba találták ezt így ki??? én holnap akarom visszanézni, nem csütörtökön!!!!!
Ezek nem tudják, hogy én királylány vagyok?:-OOO faszomatbazdmeg!
:-DDDDDDDDDD

genevieve 2012.03.06. 23:33:25

@foxglove: mikor regisztrált lemaradt a neve végéről az "sz" betü:-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:33:45

@ő-szinte: azt FB+ nem is értem hogy képzelik... de hátha felzárkóznak majd

Sátlab Noméd 2012.03.06. 23:34:40

@genevieve: Mikor? Hol? HányszoR? Lehet a szabadban is? :)

ő-szinte 2012.03.06. 23:35:23

@jadebulgari: tavaly nem így volt...:-(
SZEMETEK, KINYÍRTÁTOK KENNY-T!

Líder Máximo 2012.03.06. 23:35:54

@jadebulgari: Van aki a nyelvével, van, aki ostorral :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:36:13

@ő-szinte: igen tavaly jobb volt másnap már néztem is azonnal...
le velük!

genevieve 2012.03.06. 23:36:49

@Sátlab Noméd: kérlek alássan:-)
akkor és ott és annyiszor ahányszor csak akarod:-)

a szabadban extra opció:-)

@jadebulgari: mercibokú kedves hölgyem:-)

Líder Máximo 2012.03.06. 23:37:40

@ő-szinte: Lesznek még itt meglepetések!

genevieve 2012.03.06. 23:37:47

na lépek, mert jó film van a filmmúzeumon:-P

Hurri Kán 2012.03.06. 23:38:51

@ő-szinte:
Tudják, csak lexarják. :D

ő-szinte 2012.03.06. 23:39:14

@genevieve: busifa jófej, nem tudom mért nyírod...

ő-szinte 2012.03.06. 23:40:18

@Líder Máximo: ja, mert itt minden megtörténhet, mi?:-DDD

Líder Máximo 2012.03.06. 23:40:23

@genevieve: Csókica :)

Fimről jut eszembe? Látta valaki az Exam-ot? Milyen?

ő-szinte 2012.03.06. 23:41:50

@gyvy: azt látom, faszomatbazdmeg:-DDD

foxglove (törölt) 2012.03.06. 23:42:06

@ő-szinte: csak a nemi hovatartozását konkretizálta

kerdesek05 2012.03.06. 23:42:51

hol lehet olyan pizsamákat venni ami a szereplőkön volt??:)

Sátlab Noméd 2012.03.06. 23:42:55

@ő-szinte: Nem nekem írtad, de például kormánypárti államtitkárként végre el tudok esténként a nép között vegyülni egy álavatarral, ez mindig megnyugtat!

Líder Máximo 2012.03.06. 23:45:19

@jadebulgari: Nem nyírom, hanem borotválom! :)

ő-szinte 2012.03.06. 23:46:21

@foxglove: de3 azt már tudjuk, hogy itt olyat nem lehet:-DDDDDDDDDD
mert itt bármi megtörténhet:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

foxglove (törölt) 2012.03.06. 23:48:54

@ő-szinte: arra célzol, hogy valaki álnéven, álkarakterrel kommentelne? NONSZENSZ!!!

ő-szinte 2012.03.06. 23:49:00

@Sátlab Noméd: persze, persze:-)
de lehetne, hogy ezzel ne engem zsibbassz?:-DDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.03.06. 23:49:51

@foxglove: sőőőőt ez már egyenesen FURCSÁN TORZ, hehehehehehe

ő-szinte 2012.03.06. 23:50:40

@jadebulgari: hát én ezt most nem osztom, bocsi:-)

sogeking 2012.03.06. 23:51:05

milyen az az álavatar? az igazából nem is avatar?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 23:53:16

@Líder Máximo: akkor nem kell foggal egyenként kitépni.. :)
@ő-szinte: nem baj az :) verekedni nem fogunk ezen (sem), ja írtál ELP-nek az elemzésedért? :)
@foxglove: szia

ő-szinte 2012.03.06. 23:55:23

@Líder Máximo: te szakértő vagy ezek szerint?:-DDDDDD

busifa 2012.03.06. 23:56:10

Na, kitettem a lábam és látom milyen viharokat kavartam zsöni megviccelésével. De nincs harag...

ő-szinte 2012.03.06. 23:57:56

@jadebulgari: kurvára ELPáhollak, ha szemtelenkedsz:-DDDD

Líder Máximo 2012.03.06. 23:59:03

@jadebulgari: Hoppácska! Elemzés? Tanulmány? ELP? Bele lehet kukkantani?
@ő-szinte: Szerénykedjek vagy felhívsz a számon, amit küldtem? :D

ő-szinte 2012.03.06. 23:59:19

@sogeking: igen, valóban tisztázásra szorulnak a fogalmak:-D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 00:00:13

@Líder Máximo: írtam ELP-nek de még nem kaptam választ, remélem hamarosan

Líder Máximo 2012.03.07. 00:00:18

@busifa: Szerintem te vagy Zsöni! Milyen a film? :)

Líder Máximo 2012.03.07. 00:01:56

@ő-szinte: Ti fogalmakat akartok tisztázni, amikor a neveknél elakadtok? :D

ő-szinte 2012.03.07. 00:04:11

@Líder Máximo: hát, egy kis marketing azért még rád fér...:-DDDDD

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 00:05:34

@sogeking: zsinórtangában saxobeat-re kell nyelvvel csettinteni akinek a legjobban megy azt gyvy beválogatja készülő filmjébe akinek a legrosszabbul azt elpáholjuk vizes törölközővel...

ő-szinte 2012.03.07. 00:06:54

@Líder Máximo: mi olyan bensőséges viszonyban vagyunk, hogy nevekkel már nem törődünk:-DDDDDD:-P

Líder Máximo 2012.03.07. 00:06:58

@ő-szinte: ezt ELP elemzésében olvastad vagy még neked sem válaszolt?:D

busifa 2012.03.07. 00:08:07

@Líder Máximo: Èn a Zsöni?? Ezt ugyan miből gondoltad? :-)

Líder Máximo 2012.03.07. 00:08:29

@jadebulgari: punci/farokvillantás ér pluszpontot közben?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 00:09:21

@sogeking: bárki aki szeretne
@Líder Máximo: igen, dupla pont
szégyellősek lehetnek a zsűri

ő-szinte 2012.03.07. 00:09:26

@jadebulgari: na, a zsinortangás rész az ok, az megy, de a csettintgetés... na azzal még lehet baj:-( nem lehetne tradicionálisan, térdelve wc-be hányni helyette?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 00:10:50

@ő-szinte: természetesen alternatív műsorszámokat elfogadunk - wc-be mödansziéba vagy bőribehányás kategória lehet csettintés helyett

Líder Máximo 2012.03.07. 00:11:49

@ő-szinte: wc? eh...bőrönd? :)@jadebulgari: hát a zsűrit megdugni ér-e, hogy befolyásoltság alatt legyenek?

Líder Máximo 2012.03.07. 00:12:57

@ő-szinte: Hát, akkor ne induj az Éden3-ban! :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 00:15:47

@Líder Máximo: hát már hogyne érne, mindenképpen fontos a jó benyomás

:D

ő-szinte 2012.03.07. 00:18:46

@Líder Máximo: én már olvastam mindenkit:-DDDD

Líder Máximo 2012.03.07. 00:19:13

@jadebulgari: Már másodjára szavasztatsz meg dugás helyett! :D Ez nálad ilyen előjáték?

Líder Máximo 2012.03.07. 00:20:48

@ő-szinte: (duzzog)

:lángoknélkülfüstölőszmájli:

Líder Máximo 2012.03.07. 00:22:15

@jadebulgari: kitérdekel, bukjunk el együtt! :)

ő-szinte 2012.03.07. 00:24:01

@Líder Máximo: várjál, várjál! ki a zsűri?:-O
amúgy ér:-DDDDDDDD

Líder Máximo 2012.03.07. 00:26:52

@ő-szinte: úgy a korrekt ha lesznek szilikoncsöcsök is és méretes farkak. Ha már csöcs, lezsűrizhetne egyet nálunk a Marslskókból a fsz-csaje :) Faszra nincs tippem, bevállalod? :D

ő-szinte 2012.03.07. 00:27:09

@Líder Máximo: azért még ezt átgondolom, jó?:-DDD

ő-szinte 2012.03.07. 00:28:06

@jadebulgari: jó, akkor még nyerhetek is akár:-DDDDD

Líder Máximo 2012.03.07. 00:28:34

@jadebulgari: együtt ne, nálam fontos a szemkontakt is :D

Líder Máximo 2012.03.07. 00:29:51

@ő-szinte: tudtam, h nem kenyered a kényelmes zsűriszék, te inkább versenyezni szeretnél :D

ő-szinte 2012.03.07. 00:30:01

@Líder Máximo: szóval legyek zsűri...?:-)
vettem az adást:-DDDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.03.07. 00:32:04

@Líder Máximo: dúl bennem a küzdő szellem:-DDDDDDDDDD

ő-szinte 2012.03.07. 00:34:18

de hová lett saxobeat?:-O

Líder Máximo 2012.03.07. 00:34:38

@ő-szinte: "zsinórtangában saxobeat" nem is értem, mitől fosol :D

Líder Máximo 2012.03.07. 00:35:21

@ő-szinte: vedd ezt egy JELnek, hogy egyre gondoltunk:D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 00:36:10

@ő-szinte: hajrá :)
@Líder Máximo: ok, akkor lebukom én először lásd kivel van dolgod :)
ha elaludnék jócakát :)

ő-szinte 2012.03.07. 00:38:32

@Líder Máximo: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
hülye:-D

Líder Máximo 2012.03.07. 00:38:44

@jadebulgari: Ha elaludnék? :P Akkor ma már nem vered ki az álmot a szememből te sem :)

ő-szinte 2012.03.07. 00:40:19

@jadebulgari: egyedül versenyezzek?:-O á, ez így nem fasza:-(

ő-szinte 2012.03.07. 00:47:06

@Líder Máximo: de ugye azért tudod mi a különbség az edzés és a verseny között?:-D

Líder Máximo 2012.03.07. 00:47:23

Na jó, itt az idő levenni a cérnatangát és befeküdni a paplan alá!@jadebulgari: annyira lebukott, hogy elaludt :D

Líder Máximo 2012.03.07. 00:48:32

@ő-szinte: Versenyen rád tudok verni néhány kört, edzésen csak az órádat nézed, ez :P

ő-szinte 2012.03.07. 00:49:31

@Líder Máximo: az zsinórtanga, te! EHEHEHEHEHE látszik, hogy nem hordasz ilyet:-DDDDD

ő-szinte 2012.03.07. 00:51:39

@Líder Máximo: az attól függ, milyen verseny:-D

Líder Máximo 2012.03.07. 00:52:52

@ő-szinte: Nem röhög, itt nálunk cérnának hívják :P A zsinór az túl férfias már :D

ő-szinte 2012.03.07. 00:53:56

@Líder Máximo: DE, nagyon röhög:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Líder Máximo 2012.03.07. 00:54:32

@ő-szinte: Taktikázol, kicsirigó? :))))

Líder Máximo 2012.03.07. 00:56:40

@ő-szinte: Sőt, hordok ablakos tangát is, na erre varrjál gombot :D Furcsa egy vidéken élhetsz, te :)

ő-szinte 2012.03.07. 00:57:31

@Líder Máximo: de ilyen szitok szavakat!!! há mos ez mijé?:-O a jóságomért???

ő-szinte 2012.03.07. 00:59:24

@Líder Máximo: ha gombot varrok rá, elveszti a lényegét:-DDDDDDDDDDDD

furcsa, furcsa:-)KIRÁLYLÁNYLAND
ehehehehehehehehe

Líder Máximo 2012.03.07. 01:02:27

@ő-szinte: Hogy klasszikusokat idézzek: "A swinger klub a legnagyobb jóság a világon :)" (soeking)

ő-szinte 2012.03.07. 01:03:58

@Líder Máximo: na menjünk aludni, mert megint megkapom, hogy velem van tele a blog és ez már tűrhetetlen, hogy ezt kell olvasniuk ,és lófasz meg miegyéb:-DDDD

persze pont leszarom:-DDDDDDDDDDD

jó éjt:-)

Líder Máximo 2012.03.07. 01:04:39

@ő-szinte: :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
EZT NEM HISZEM EL, AFASZOMATBAZDMEG!!!!

ő-szinte 2012.03.07. 01:05:56

@Líder Máximo: ÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁH
még a nevét sem tudtad jól leírni!!!!!!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

akkor most ki is van gondban a nevekkel?:-DDDDDD

Líder Máximo 2012.03.07. 01:05:59

@ő-szinte: én már paplan alatt vagyok CÉRNAtanga nélkül :P

Jóccaka!

Líder Máximo 2012.03.07. 01:07:32

@ő-szinte: kabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbekabbe + 1!

:)

ő-szinte 2012.03.07. 01:09:07

@Líder Máximo: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
menj már aludniiiiiiiiiiiiii!!!!:-DDDD

euRópAi bigottság 2012.03.07. 02:03:39

@Beanka: olvassatok már a sorok között, még rám ragad, hogy tetszik :D
kikérem magamnak :)

adnék neki egyszer...mellyehusára, hogy kinőjjön neki :D
biztos nagyon kis hálás lenne.

Müszélia 2012.03.07. 06:25:28

@Líder Máximo: korrekt csak akkor, ha szilikonfarok is lesz

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.07. 07:25:34

@JOKKA21: köszönöm:) Most meg megyek, mert ebből nem élünk meg:) Szép napot!

lemonkeyface (törölt) 2012.03.07. 08:11:59

Semmi kokain utalás a cikkben? Mi történt sixx? :D Ez a felül narancs alul kék, baszottnagy színtelítettség szűrő nagyon CSI: Miami, de nem feltétlenül kéne minden képkockára rárenderelni kedves Viasat!

Egyébként pedig hajrá Edina! :D

dennis rodman 2012.03.07. 08:29:03

köszi sixx! Kihoztad (még tán többet is)a műsorból ami benne volt.Azért az ÉH 1,eddig mellbedobássl magasan veri a 2-őt.Sajnos IQ ban sem jobb a helyzet.

ZX71 2012.03.07. 08:33:15

Sixx (bár gondolom te nem nagyon nézel ilyet, én a lányaimnak "köszönhetően" igen), ez az Edina tök úgy néz ki, mint az Alkonyatos filmben a főhős (Kirsten Stewart).

Javaslom Edinának az Alkonyat nevet. :)

Bar Kochba 2012.03.07. 09:15:35

Úgy látom az é meg az á túl közel kerültek egymáshoz a billentyűzeten. Sebaj.
Szerda van, ma lesz a Fél-őszinteségi este.

Nevem Earl 2012.03.07. 09:44:07

Ha nem aláznám ezzel porba Peter Dinklage-et, azt mondanám, ez a Muzsikus kiköpött Tyrion Lannister. Nézzétek meg, kicsi testen billegő óriási fej, tisztára mint ezek az amcsi bézbólbabák.

Dick Francis 2012.03.07. 09:45:23

Ez a Krisztián gyerek úgy néz ki, mintha SP-t szét szteroidozták volna.

GRX 2012.03.07. 09:47:10

@Zx: Nekem Edináról inkább a Kacsahang név ugrik be. Minden egyéb kb normális nála, de a hangjától falra mászok.

Hana30 2012.03.07. 09:58:35

Sziasztok! Nem tudom, hogy vagytok vele, de majd belehaltam az unalomba amíg végignéztem az epizódot. Majd itt is úgy járunk, hogy felesleges lesz megnézni a műsort, elég ha sixx összefoglalóját elolvassuk. Számomra a legidegesítőbb arc Melák, aki annyira buta, hogy szinte már növény, de teljesen meg van arról győződve, hogy ő itt az ész. Bár ez az állításom a benti emberek 99%-ára elmondható. MIndenki rohadtul magabiztos, mindenki másnál okosabb és mindenki túljár mindenki eszén, mert ő tudja és határozott és egyéniség és a többiek mind hülyék. Egy dolgot felejtenek el. Ellenségeink lebcselülése a biztos út a bukáshoz.
Az egyetlen értelmes és szerény ember Edina, aki sajnos bírkák közt bégethet.

Kabarészínész 2012.03.07. 10:12:24

kb ennél résznél vesztettek el. annyira de annyira kurva unalmas volt, hogy kész. mint ha a szar valovilágot nézné az ember ahol csak a hülye kavarás van, kiafaszt érdekel? édenben bebaszás, hányás, kurás legyen.

ő-szinte 2012.03.07. 10:18:21

@jadebulgari: olvasd vegig, es dontsd el...:-DDD

jerk_off 2012.03.07. 10:19:42

miközben az öregedő ács egy kökény attila-klón, azt nem értem, hogy akkor idén fölösleges csöcsöket várni, mert csak maszatokat fognak mutatni?
ez mindenesetre randa hiátus.

Jogsitt 2012.03.07. 10:22:10

Üdv Mindenkinek!
Sixx ez megint fasza lett és egyetértek Hana30-cal, ezt a részt felesleges volt megnézni, elég a hogyvolt-ot olvasni. Utólag mindenki a szépre emlékszik csak, de voltak ilyen részek (nem is kevés) az első szériában is! A második nap nem várhatunk kettős párcserés összeesküvést, amit az ÉH1-ből idéztek is fentebb... Az első normális taktikai megbeszélés és blindside egyébként az ÉH1-ben is a párválasztás napján volt, amikor Kristóf rájött mennyire melléfogott a párjával és lecserélte a nagypofájú szőkét (nem keresem most vissza, talán Rea volt a neve - sixx?)Amiről beugrik az is, hogy a szőke ugyanúgy akarta Kristófot irányítani (talán megmondta mit vegyen fel ),mint Gülüke, az ótószerelő próbálja Edinát - aztán szépen pofára is esett az első adandó alkalommal...

Egyébként a csajok közül szerintem meg egyedül Edina vállalható...

ő-szinte 2012.03.07. 10:22:18

@Bar Kochba: fasza, akkor ma este megint engem emlegetnek...
Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa remelem lesz vmi "a josagomert" szoveg is :-DDDDDD

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 10:23:47

@ő-szinte: te nyertél sejthettem volna :D
láttad a mogyik a vv-t fikázzák nahát :D

Hana30 2012.03.07. 10:27:51

az előző szériában azért több értelmes arc volt nem?

ő-szinte 2012.03.07. 10:31:00

@jadebulgari: mert nem tudjak mi a joooooooooo :-DDDDDD
Persze, hogy en nyertem:DDDD csak az a rohadt nagy szerenysegem...:DDDDD

ő-szinte 2012.03.07. 10:32:39

@jadebulgari: itt minden megtortenhet , ehhehhehhehhehhehe

Hana30 2012.03.07. 10:46:18

@ő-szinte: Hát csak úgy összességében valahogy szimpatikusabbak voltak a tavaly beválogatott szereplők. Itt egyedül Edina tűnik normálisnak.

fran7 2012.03.07. 10:50:03

Megnézve két részt, a következő kérdéseket tenném fel:
Edina bokája vizesedik vagy csak hízékony esetleg valami sportbaleset, lúdtalp miatt ilyen a lába?
Máté, miért öltözik Kukának minden este?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 10:54:14

@ő-szinte: ez az a hely :D
@Hana30: mert a 2. szériát mindig túl akarják spirázni azért válogatnak össze gyíkabb arcokat
@fran7: Edinát nem tom Máté meg gyárilag kuka

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.07. 10:56:15

Engem az borzaszt csak el,hogy van férfi, aki a Niki nevű rémet szépnek látja...

ő-szinte 2012.03.07. 10:56:57

@Hana30: ó, majd megszereted őket is:-DDDDDDDDDDDDDDD
az első hányós-baszós etap után már rajongani is fogsz értük:-)
ja, hogy te normális embereket szeretnél látni?:-O baszki, ne akard már elrontani...!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
a normális, az unalmas;-)

jerk_off 2012.03.07. 10:59:16

@fran7: edina bokáját tegnap külön is elemezték a discovery channel "indiai elefántok a modern popkultúrában" c. természetvédelmi adásában.

ő-szinte 2012.03.07. 10:59:30

@Alfonzina: sztem meg szerencse:-) nagy bajban lennénk, ha mindenki ugyanazt találná szépnek...;-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 11:02:24

@Alfonzina: na de láttad hogy ki az a pasi aki szépnek látja? na ugye erről beszélünk...

jerk_off 2012.03.07. 11:09:18

@fran7: oké, akkor csak vizesedik [-:

átlátó 2012.03.07. 11:13:28

Itt a képekből azt vontam le, hogy nagyon kidolgozottak a körperek.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.07. 11:14:43

@ő-szinte: hát nem tudom. érdekes női mintái lehettek annak, akinek bejön egy eltorzított fej. 28 évesen, egy alapból szépnek tűnő arcot mi a fenéért kell így elcsúfítani? Mekkora önértékelési gebasza lehet annak a csajnak?

@jadebulgari: na ja. mondjuk azok átlagosnak mondhatóak, átlag alatti ikúval.:)
csak egy szopós csőrt látnak és annyi.:)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 11:20:05

@Alfonzina: hátja, szegény azt hiszi mert ez a trend hogy mindent átszabatni és megcsináltatja akkor ő lesz szupervuman pedighát...

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.07. 11:24:19

@jadebulgari: egy pontig, a jó ízlés keretein belül azt mondom, csinálja. ha csíkszája van, akkor egy kis szilikon sokat javíthat. ha szoptatott és tacskófül melle van, akkor is.

De mi a fenéért kell valakinek törzsi harci fejdíszt faragtatnia az ábrázatából?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 11:24:23

A végén Edina meg Csíra fognak egymásra gyógyulni olyan sokat vannak együtt

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 11:25:07

@Alfonzina: rossz önkép, önértékelési zavar, ahogy mondtad ja és hát a trend majmolása...

ő-szinte 2012.03.07. 11:38:19

@Alfonzina: mert úgy érzi, hogy ő nem elég jó. De a hiba sajnos nem kívül van:-DDDD

QTPie · http://erettnok.blog.hu 2012.03.07. 12:02:10

Noémi megnyeri, mert rá küldik majd a szlovákok is az smseket. meg mert király a combja.

Oh wait, nincs is sms. Nem baj.

Kira eltűnik azonnal, mert, ha csipeszt rak a kannáira(lol), akkor sem látszik belőle semmi, csak olyna, mint a kelttészta, olajba ejtés előtt.

Niki száját kiharapják és kiszáll az ablakon a határig, a cigó rüfke valószínűleg ráborul két brére, majd szájrákkal elviszik a mentők, a többiekre meg nem is emlékszem, mert jelentéktelenek kb, talán Edinában lenne valami, de ő meg azt hiszi három diplomája van és azt, hogy őt nem baszták még rommá a konyhapulton, miközben sugárban hányt...

Jó lesz ez, de egyelőre geciunalmas na.

lemonkeyface (törölt) 2012.03.07. 12:18:04

Majd egy fényképes összefoglalót lehet kérni kinek mi a beceneve? :D Egyelőre nehéz még követni!

ő-szinte 2012.03.07. 12:28:44

@hfeeri: fent vannak a zátonyok a viasat oldalan :-DDDDD

cézé 2012.03.07. 12:33:12

Nem szokásom más nőket a külsejük miatt macerálni, mert ki tudja, lehet, hogy én se vagyok mindenki számára egy matyó hímzés, de emberek, ez a Niki, ez borzasztó. A szája, az arca, amely a szilikon vagy botox vagy mit tudom én milyen vegyi anyag miatt teljesen képtelen a mimikára, és ehhez még jön a szemöldök, az a vastagra, erős színűre festett, eszméletlenül elcseszett szemöldök, hát valami rettenetes. És ezek után a külsejével akar hódítani!!! Jó ég.

lemonkeyface (törölt) 2012.03.07. 12:42:07

@ő-szinte: najo de en az itt
hasznalatos becenevekre gondoltam : pl csira, hiper stb :DD

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.03.07. 12:42:48

A faszom ebbe a sok névbe, meg egyenfejű gyökérbe. Van két zsömlefejű, meg két semilyenfejű, meg egy ostoba gyökér ótószerelő, meg a mexikói zenész.

A nőket legalább meg lehet különböztetni egymástól.

ő-szinte 2012.03.07. 12:59:30

@hfeeri: hat hajra, szedd össze és posztold ki kommentben! legalabb megtanulod mire kész lesz:-DDDD

ő-szinte 2012.03.07. 13:01:24

@Peter_Cs: neked aztán tényleg fura ízlésed van:-DDDDDD

ő-szinte 2012.03.07. 13:08:54

most, hogy végre sikerült megnéznem a fotókat, ennek a kyrnak olyan a feje mint ha bódi szilvit keresztezték volna görög zitával...:-O és nem vagyok benne biztos hogy ez pozitív kicsengésű:-DDDDDDDDDDDDDDDDD

cézé 2012.03.07. 13:13:29

Kirával semmi baj nincs, kivéve, hogy az alsó állkapcsa külön életet él, ami, abban sem vagyok biztos, hogy teljesen normális.

Krisztián a tegnap előtti éden extrában nyilatkozott a kamerának, hogy mit hozott magával az Éden HotelbeN. Következetesen, nem hotelbE, hanem hotelbeN. Nagyon sötét szegény.

JOKKA21 2012.03.07. 13:15:31

@cézé: Nőknek elég, hogy hejjespasee, Krisztián több nőt felszedhet egy este alatt, mint 10 intelligens együtt.

ő-szinte 2012.03.07. 13:22:26

@JOKKA21: csak ha nem szólal meg:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd

cézé 2012.03.07. 13:23:51

@ő-szinte: És azt a nagy gülü szemeit is csukja be :)

Concrete · http://beton.blog.hu 2012.03.07. 13:26:04

cézé: +1

Hozzátenném a többi csaj is qrva ronda, Edina kivételével.

Concrete · http://beton.blog.hu 2012.03.07. 13:27:36

Nah jó a rendezvényszervező is elmegy.

cézé 2012.03.07. 13:31:50

Noémi se csúnya, csak ne csücsörítene állandóan...

ő-szinte 2012.03.07. 13:33:55

bocsi, javítom, nem kíra a mixlány, hanem niki:-DDDDDD
faszom nevek:-DDDDDDDDDDDDDD

ginny03 2012.03.07. 13:33:57

@Peter_Cs: Jesszusom ... nem semmi, hogy ilyen fejjel döntős lett ebben a versenyben.

ginny03 2012.03.07. 13:38:18

@Concrete: Csatlakozom, tényleg Edina ott a legnormálisabban kinéző nőci ... Niki a műanyag, kacsa szájával meg csöcseivel és a ló arcával szerintem elég gáz. :(( Pfúj és Ádám erre gerjed, ő is elég beteg ember lehet, ha ez tetszik neki! Én ha pasi lennék nekem a nő ideálom tuti, hogy olyasmi lenne, mint az Edina. :)))

cézé 2012.03.07. 13:45:05

@ginny03: Arról nem is szólva, hogy a pórázos-nyakörves meg kiengedsz pisilni kérdései teljesen szimpatikusak meg jópofák voltak.
Ahogy nyilatkozott a kamerának meg valamelyik másik lánynak Krisztiánról, az nagyon emberi megnyilvánulás volt, tetszett.

genevieve 2012.03.07. 14:09:21

@JOKKA21: kritsztán nem hejjespaseee:-)

ő-szinte 2012.03.07. 14:27:05

@genevieve: mert nem jöttünk volna rá...
:-DDDDDDDDDDD

beacska 2012.03.07. 14:50:41

gyanítom, meg lettünk vezetve, ezzel az Anita-Krisztián párossal. Gyanítom, nem véletlenül szimpatizál mindenki Anitával, és fújjolja Krisztiánt....események felvezetése történik itten éppen ;))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.07. 14:54:34

Ami megmaradt: medencébe bombaugrálás (apu, kezdődiiiik!!) és nem leopárd, de hópárduc mintás alsó.
Ja, meg az értetlenkedés, hogy most akkor az ágy azon felén kell aludni, amelyiken a másik fényképe van.

Amúgy grat a kasztingosoknak, VV5-ben a nőcék megkülönböztetésével volt gondom, itt hálég csak a pasasokéval. Tán ha majd bejön 1-2 érettebb, javul a helyzet.

T69 sárga dressze KELL!

QTPie · http://erettnok.blog.hu 2012.03.07. 14:55:42

@Peter_Cs: Ne savazzam? Melyik univerzumban jó csaj ez a főttkrumplizaböló?

Mindegyik közeli képnél, mikor beszél, a mondatok felénél olyan furcsán mozdul az állkapcsa, mintha egy egész szőrgombócot akarna visszaöklendezni, mint valami macska. Gondolj bele, elviszed anyádhoz, hogy tessék, ittvan anyu, jó csaj, főzni nem tud, meg amúgy is úgy néz ki összefogott hajjal, mint egy túlázott vidra reggeli közben. Csinál egy ilyet és írtózatos sebességgel bassza hátba egy partvissal anyád, hogy aztakurvaélet, lenyelt egy pormacskát, segítsünk már, mert vemhes lesz tőle... Jó csaj a faszom, milyen mellbimbók már azok? Egy ilyen lábat hol tudsz úgy megharapni, hogy nem rögtön csontot érsz, mint mikor a grillcsirkével átbasznak? Öcsém, nem szólok be, mert nem az én blogom, debazmeg meg vagy rekedve Trében Ádám szintjén, ha tényleg ez jön be :D

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.07. 14:59:33

Emberek, nem tudom, másutt mi a szokás, nálam az, hogy a kommentekben az adott epizódról, vagy a sorozatról cserélünk eszmét vagy miafaszt, az offtopic negédeskedéseket meg nem itt folytatjuk, hanem másutt. Lehet, nem leszek ezzel népszerű, de megkérek mindenkit, hogy a nem a témába vágó kommenteket innentől kezdve mellőzze, köszönöm.

sélli_ 2012.03.07. 15:08:41

No hát ez egy kicsit unalmas részt volt, reméljük a mai Pandora felkavarja az állóvizet.
Krisztiántól készen vagyok, ezzel a 'Kezdő 10-es' dumával... kb 4 órával előbb költöztek be, mint a gitáros amorozó és a lufifejű lány (bocs, a neveket még nem vágom)

Müszélia 2012.03.07. 15:21:31

bravó, 7-i poszthoz 6-i kommentek.
átkelt a hajó valami időhatáron? bak(nyúl)térítőn?

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.07. 15:24:09

@Müszélia: kint volt tegnap este, ma reggel meg átdátumoztam.

fruzsii96 2012.03.07. 16:05:55

nekem az egészből hiányzik egykis emberség vagymi.:D régi ádám+dani féle barátság, vagy kriszta+dani féle szerelem, bármi. de itt mintha mindenki csak taktikázni akarna, és nincs az, hogy mondjuk az éjszaka közepén elmennek karkötőt lopni, vagy valami.:D bár, mondjuk ez még csak a harmadik nap...

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.07. 16:22:40

@genevieve: holnap beszámolót kérnék a ma este történtekről előre is köszike - hajrá zenésztomi

genevieve 2012.03.07. 16:29:34

@jadebulgari: hát majd összekapom magam:-)

genevieve 2012.03.07. 16:34:43

@fruzsii96: valóban még csak 2 napot láttunk:-) lehet a maiban már őrületesen poénos dolgok lesznek:-)

fruzsii96 2012.03.07. 16:40:10

@genevieve: előfordulhat.:) bár nemigen tudom egyik játékost sem boxerrel a fején elképzelni, de hát majd meglátjuk.:):D

nosce 2012.03.07. 16:43:23

@genevieve:
"valóban még csak 2 napot láttunk:-) lehet a maiban már őrületesen poénos dolgok lesznek:-)"

ez tök poénos már most, ez a krisztián pölö aki kemény ide-oda lépkedésével vitte a bulin a hátán a sót, olyan sötét b+ hogy a kocsira sztem simán súlyzótárcsákat szerelne fel kerék helyett :)

foxglove (törölt) 2012.03.07. 16:46:23

én az előzőre csak a második héten kezdtem ráérezni, kb onnan hogy kiesett dani, viszont megjelent bunkópista és szöszi. utána már nem volt megállás:)
visszaolvastam, és az első pár rész unalmas volt az elsőben is.

genevieve 2012.03.07. 16:53:01

@nosce: ööö...egyet kell, hogy értsek a véleményeddel:-D

Müszélia 2012.03.07. 17:20:33

@fruzsii96: úgy látszik, a vv5-ön szocializálódtak.

Müszélia 2012.03.07. 17:22:00

adrienne rendkívül ronda.

fruzsii96 2012.03.07. 17:27:56

@Müszélia: igen, én is ettől tartok. ezek az apró kis emberi hülyeségek tették igazán szerethetővé az ÉH1-et, remélem jut belőlük még a 2. évadba is.:)

beacska 2012.03.07. 19:00:00

@beacska: hallottam, hogy hülyeséget írtam: anita=Edina...asszem

LöncsVezér 2012.03.07. 21:06:15

Javasolnám Nikinek a "Kacsacsőr" elnevezést.
Elképesztő,hogy valaki önszántából csúfítja ilyenre magát.
Na baz+ beírtam a gugliba kacsacsőrűt kit hoz fel elsőnek? :D :D

www.google.com/search?hl=hu&gs_nf=1&cp=7&gs_id=q&xhr=t&q=kacsacs%C5%91r%C5%B1+eml%C5%91s&biw=1366&bih=667&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.,cf.osb&um=1&ie=UTF-8&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=cr9XT6u4BNCYOrnY5JIN

cookaholics 2012.03.07. 22:13:08

vajon hogy írta le a kérdező, hogy mentsvár?

Kivétel 2012.03.07. 23:20:56

@ő-szinte: Mindig is tudtuk,hogy fura az izlése... Akinek az VV Éva tetszeni tudott... attól semmire nem számíts:) Ez a Kyra engem egy piszkafára emlékeztet borzasztó fejjel
süti beállítások módosítása