Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x01

2012. március 05. 21:16 - sixx

És, kérem szépen ismét nyitva a trópusi babaház és egy elmegyógyintézet súlyos keverékének is tekinthető Éden hotel, amiben egy tanárnősre vett figurát hozó és egy nagyon gonosz sztájliszt kezében vergődő (egykori?) modellnő terelgeti az eseményeket, nők vannak meg férfiak, kockahas és csöcs, akinek nincs párja, az meg jöhet haza. A kiszavazásról nem a nézők döntenek, nincsenek sms-forintok, a bentlakók egymással basznak ki, és ez így is van jól, ettől lesz élvezetes a műsor.

Szia, T69, már hiányoztál. Bordós-lilás selyemruhában, határozott, de kicsit fenyegető léptekkel halad a kamera felé, a ruha keresztben redőz az élőszöveten, a látványt kiegészíti egy lazán a hajba tűzött hibiszkusz vagy miafasz. Úgy tűnik, mintha a T69.2 Special Edition fémvázára idén kicsivel több élőszövetet húztak volna fel combtájékon, bár lehet csak a szaloncukorruha gyűrődik szarul. Titkokkal teli az Éden hotel mondja Vicus, itten minden megtörténhet, bármelyik pillanatban megjelenhet például Rákay Filip és államosíthatja az egész kócerájt. Máris bevágnak pár képsort az önfeledten lubickoló, smároló, piáló lakókról, jó lesz ez. A kifutó, oppardon udvar végén az upgradelt szoftver leállítja a T69.2 SE-t, a beállás elég szerencsétlen, pont úgy néz ki szemből, mintha a bal lába térdben oldalra 45 fokos szögben hajlana ki, ezt eddig csak a Walking Dead című zombisorozatban láttuk a fogyóeszköznek használt statisztazombiktól.

A bemutatkozó kisfilmek tematikailag olyanok, mint tavaly, akció közben látjuk a szereplőket, a fiúk darabos mozdulattal röplabdáznak, a csajok meg egy pickup platójáról igyekeznek nem leesni a heves rángatózásnak tűnű integetés közben, a látványvilág viszont más, mint tavaly, jobban fényelt az egész, nincs már meg az az esetlen báj, mint Kolumbiában, ez már egy komoly és kibaszott sok pénzbe kerülő műsor. Hosztesz Edina nem szereti a tucatfiúkat, Vállalkozó Niki viszont a sportos felsőtestre esküszik. Autószerelő Krisztiánt felpaprikázta a látvány, nőt ezek szerint csak ritkán, akkor sem ilyen közelről szokott látni, a szemei bizonyára ezért meredtek ki és maradtak úgy az interjúra is. A T69.2 SE tervezői nem félnek a rozsdától, a készüléket a mödanszié, mit mödanszié, L-alakú betontó partjára vezérlik, és kapunk a trademarknak számító széthajított kézmozdulatból is, otthon vagyunk emberek. 

A tét 25 millió, ennyit kap a nyertes pár, már ha el nem hajítják a Szerelem Aranyszínű Papirmasé Gömbjét, ha ez így kínai, akkor tessen elolvasni a tavalyi finálé hogyvoltját. Random vágások jönnek, valami faszi aszongya, a csillagot is lehazudja az égről, aztán a naplementébe megy gitárral a hóna alatt, de ez lehet egy másik csávó, a csalánszájú nem bízik semmiben, egy Céronaldo frizurás nyikhaj a szerelemre akar rátalálni, egy sírós szőkenő meg menne már innen a picsába, bazdmeg, 2 perc 45-nél, vagyunk, nem fog összejönni. Főcím, a zene maradt, Hotel Éden, suttogja Dér Heni szuggesztíven a nóta végén, Éden hotel az, nem? Mindegy.

Tavaly a nők, ma a fiúk választanak, ül az öt hím a fehér bárszékeken, T69.2 SE pedig kapott végre a kezébe valamit, amivel elfoglalhatja a fürge ujjakat, az upgrade egyelőre úgy tűnik, jót tett neki, könnyedebb, természetesebb a felkonf, és nem görcsöli magát halálra. Autószerelő Krisztián a panorámától lefosta a bokáját, ettől ismét kimeredt a szeme, és úgy maradt. Ennyire szuggesztíven őrült tekintetet valóságshowban én még nem láttam, ha más nem, horrorfilmbe szemdublőrnek bármikor elmehet. Ádám úszó, mármint nem az a műanyag, amit Szily és Up visz magával barátságon túli csónakozásaikra, hanem élő, de nem tudni mennyit úszik majd, ez az alkoholtól függ.

Autószerelő Krisztián bemutatkozik, 19 vagyok, vállalkozó és magabiztos. DJ Péter nem szeret csajokért küzdeni, a zsélésbödönnel annál inkább. Ács Gábor az előző évad Daniját hozza a maga 35 évével, ő játszani jött, nem csajozni. Bróker Máté annyira laza, hogy kis híján ott esik szét a széken, nála fonálvesztéssel jár az italozás, reméljük, hányással is. Úszó Ádám sportol, szeret emberekkel foglalkozni és imádja a műcsöcst. T69.2 SE kaján vigyorral méregeti, itt az enyim, az nem jó? olvasom le az arcáról, de lehet csak geci vagyok.

Jönnek a nők, egyesével, ha kell valakinek valamelyik, határozott kézmozdulattal jelezze, mondja T69.2 SE, nincs helye sem hányaveti, sem tessék-lássék kézmozdulatnak, a bizonytalan karemelésért gondolom, tarkólövés jár. Edina az első nő, egy keretbe feszített fehér lepedő mögött áll, csak a sziluettje látszik, meg a fején a malomkerék nagyságú sombrero. Hangulatfelelős típus, mondja, és izgul. Úszó Ádám menten a csöcsméretet kérdezi, gratula, egyszer megnézném a kultúrba', ahogy ezzel a dumával hódít a Modern Talking emlékesten. Péter szerint Edinának nincs nagy melle, és valóban, nincs neki, de nem kibaszottul mindegy? Edina másról szeretett volna beszélgetni. Autószerelő Krisztián határozott kézmozdulattal és tágra zárt szemekkel viszi Edinát, akit nem olyannak képzelt, mint kinéz, sőt, nem is elégedett a külsővel, nem hát, hiszen a nő teljesen normálisan néz ki, nincs a fejére szemöldök tetoválva, a bőre sem narancssárga, és a csöcsébe nem toltak műanyagot, tehát szar nő. Mindegy, jó lesz ő is, teszi fel a fasz alakú kalapot Autószerelő Krisztián a fejire önként, ezt nevezem kiváló nyitánynak.

Rendezvényszervező Anikó közeleg, Úszó Ádám szerint fekete a haja, szilikon a szája és a melle. Tényleg van egy kis csöcsfixációja a kölyöknek. Anikó szőke, nincs benne műanyag, és odaadó, Ács Gábor keze úgy emelkedik a levegőbe, mint egy szemöldökfa az utolsó pillanatban. Anikó előjön a paraván mögül, és szimpatizál Gáborral, nahát. At eddigi két kiválasztott nő spontánnak tűnő örömködésbe kezd egy másik helyszínen, majd lesz itt sírás, ha Krisztián szemei elkezdenek külön életet élni. Asszisztens Kira jön, rafináltan és céltudatosan, diszkóban dolgozom és egy márketing cégnél, mondja, nem is kell senkinek. Kajakra, nincs határozott kézmozdulat, semmi, pedig fiús dolgokat szeret, driftel és gyorsul. Na, Kira mehet a levesbe? Gábor szerint a többiek nőt akarnak választani, nem barátot, Kira ezek szerint nem nő. Dráma van, egyiknek sem kell a nő, pedig T69.2 SE már úgy kínálja a portékát, mint egy madám a piros lámpás negyedben.

Most két nő gyön egyszerre, Vállalkozó Niki, a két lábon járó csalánszáj, aki biztosra veszi, hogy itt hóttszerelmes lesz belé mindenki, mert annyira, de annyira kibaszott jól néz ki. Főiskolás Noémi szlovák, de lehet benne bízni. Úszó Ádám a körvonalak láttán nyálcsorgatásba kezd, Noémi közben aszongya, hogy a nyárba dógozott, a csajom szerint dinnyét szedhetett, van benne valami. Tanuló Peti szerint Noémi nem tűnik magabiztosnak. Niki úgy gondolta, hogy róla a következő két dolog a fontos: szereti a divatos cuccokat és a bulit. Noémi fancsali képpel megjegyzi, hogy egy ilyen cicababa mellett neki nehéz vót egy szinten állni mellette. Az nem esett le egyiknek sem, hogy A PARAVÁN MIATT KIBASZOTTUL NEM LÁTJÁK ŐKET?

Niki szerint Noémi nem vetélytárs, de Krisztián kérdésére elárulja, hogy szilikonnal jól áll. Tanuló Péter Noémit választja, mert bízott benne, hogy szlovák lévén más lesz, hiszen külföldi. Ha Péter kétfejű birkát várt, akkor csalódnia kellett, de legalább megtudta, hogy a szlovákoknak is van feje (egy), karja és lába (kettő-kettő). Nem is örül, Edinára akarja lecserélni menten. Úszó Ádám természetesen Nikit választja, ki mást, a szilikon olyan hívószó neki, mint NB2-es futballistának a Ferencváros, csak aztán nehogy pofára esés legyen belőle. És most mi lesz? Máténak nincs nője, Kirának faszija, hazazavarják őket menten? T69.2 SE komoly képet vág, és szótagokat szaggat szanaszét szájával, szegény szépfiú, számodra szerencsétlen szcenáriót szegecselt a szerencse. Meglepetés várja Mátét, bizony. A reklám után, persze.

Na itt vagyunk megint, Kira előjön, és megkapja Mátét erőszakkal, ennyi volt a dráma. Máténak nem jön be Kira, barna hajú nőt akart, szőkét kapott, de nem akarta ezt az arcába vágni, mert az milyen lenne már. Megvannak a párok, lehet menni felfedezni szobára, amiket mostan el is neveztek, van például jaguár szoba, nem viccelek. Krisztián nincs ilyen csiricsáréhoz szokva, letisztult formákat szeret, biztos karburátorból van az asztalláb is otthon. Komoly a kéró, mondja Máté, Kira úgy örül a kádnak, mint aki soha nem látott még ilyet. Niki pedig a várakozásokkal ellentétben nem hajigálja le magáról az összes ruhát az első percben. Anikó és Gábor stratégiai megbeszélést folytat, játszani jöttek, mondják, nem baszni, azt lehet otthon is, a 25 millert viszont itt adják. Krisztiánnak letisztultsági mániája van, az interjúszobában azt mondja, Edina is le van tisztulva és úgy bólogat hozzá, mintha a Dokkbicsben ülne a pultnál az első csík kokó után elégedetten.

Esteledik, Niki a nappaliban közli Ádámmal, hogy ő nem vált párt, szereti a megszokott dolgokat, de Ádám ezt nem hiszi, miért hinné, ugye. Kaja van, az asztalt egy nagyon szűk átjáróba passzírozták be, az a csoda, hogy Krisztián elfér mögötte. Juan levelez hoz, csillogósat, mint az előző etapban, persze hogy a szlovákkal olvastatják fel a gecik. Parti lesz este, nyitó. Mexikói zenekar jön, és zenél majd. Készülődés jön zenére, se csöcs, se pöcs, csak izmos férfiseggek és Niki kiretusált mellbimbója látszik, de mi segítünk, és megmutatjuk a korhatáros verziót is, tessék, itt egy galéria, az utolsó képen látszik a bimbesz. A buli egy koccintással indul, majd kapcsolatok építésével folytatódik, amit Krisztián pozitívan értékel, pozícióm magabiztos, mondja, köztársasági elnöknek bizonyos kvalitásai alapján simán beférne. KLIKK A KÉPRE A TÖBBIÉRT.

01.png
 

A mexikói zenekar kap ám egy vendégmunkást, Zenész Tamást Olaszliszkáról, akinek kezében fegyver a gitár és tömegeket pusztít az énekléssel. Ő lesz az, aki az első csábítóként bemegy a hotelbe, mint megtudjuk T69.2 SE suttogó hangon előadott felkonfjából, mintha az odabent üvöltve bulizó lakók bármit is meghallhatnának belőle. Tamást mexikói mariarchi zenésznek öltöztetik, a kezébe viszont egy nagyon rendszeridegen hangszert nyomnak, ráadásul nem úgy néz ki, mint egy helyi szórakoztatóipari szakmunkás, így minden épeszű ember elsőre kiszúrja majd, de ki mondta, hogy odabent bárki is normális? Tamásnak bemenetel előtt választania kell a fiúk és a lányok között, a fiúkat választja, ez csak valami kibaszás lehet. Na, eredj befelé, int T69.2 SE, de le ne leplezd magad, míg nem jelzünk.

Bevonulás gyön, elgyötört arcú zenészekkel. Aggyadnekibazdmeg, húzzadhelló, Niki örül, mert bepillanthat a mexikói zenébe, Máté menten táncba viszi Kirát, mert kezd bebaszni, a produkció tetőpontján leesik róla a gatya, bizonytalan mozdulatokkal nyúl utána, de hiábavaló a küzdelem. A zenekar egy új nótába kezd, Anikó erre megkergül és sikoltozva ugrál fel-le, mint egy hiperaktív kőszáli kecske, mindenki néz meredten rá, neked meg mi a fasz bajod van, helló, de abba nem hagyja, Niki rá is szól Gáborra, hogy vigye már el táncolni, mert addig is befogja a száját. Gábort a többiek Fátternek szólítják, asszem ez nekem is megfelel.

Hoppácsak, nem elég, hogy Tamás bemegy csábítani, egy nő is érkezik, ez aztán a sűrű évadnyitány. Modell Adrienn 22 éves, vélhetően kéz- vagy lábfej modell, mert másnak csak nagyon nagy jóindulattal tudom elképzelni, mondjuk a Braille-Playboyban lehetne címlaplány, ha nagyon muszáj. Az arcára a sors ad hoc jelleggel hajigálta rá a featúrákat, valahogy nem áll össze a kép, mintha ő lett volna a próbadarab a paradicsomban, vagy nem is tudom. A szemét a vicces kedvű sminkes kékkel húzta körbe, de nem spórolt az anyaggal sajnos. Adrienn feladata: párt lelni csütörtökig, ha nem megy, megy a levesbe. Odabent a hangulat a tetőfokon, még senki nem sejti, hogy Adrienn kis női praktikák egész tárházával támad majd a gyanútlan legényekre, jézusom. Bemegy, köszön, ismerkedik, de ellenszenv fogadja, Péter a fejére zacskót húzna, de a seggét és a csöcsét értékeli, Máté viszont konkrétan kiröhögi és inkább Edinával kezd laza flörtbe két tequila között. Krisztián szavait idézném inkább: "Első benyomás tragikus, külső nulla, személyiség nulla."

A mexikói zenekar egyszer csak elkezd egy meglehetősen rendszeridegen, laza blues-t nyomni, Tamás meg énekelni, és tényleg pusztító a hangja, ebben nem lódított. Pocsolyába léptem, énekli Takács Tamás helyett, és még így is kell vagy 4 másodperc, hogy leessen a jónépnek, bazdmeg ez magyar. Anyád, mondja Péter, Anikó pedig Gábornak magyarázza, hogy ő tudta már régen, de nem mondta, és ugrál ehhez egyre, kibaszott hiperaktív ez a nő, nem értem, hogy lehet ép ésszel kibírni vele hat percnél többet. A kamerába Noémi is azt hazudja, hogy ő tudta előre. A kanapén közben ismerkedési est zajlik, Adrienn akar Nikivel beszélni, de Ádám pont ott szürcsöli a koktélt, menj már innen, mondja az újnő kedvesen, ki kíváncsi rád? Nem Adrienn volt a "Hogyan keltsünk jó benyomást másokban" kézikönyv írója, az kurvaisten. Ádám felveszi a kesztyűt és visszaugat, nagyszerű. Niki tart Adrienntől, mondja csálén felhúzott szemöldökkel és mustársárgára szolizott fejjel. Adriennről lőttünk egy előnyösebb képet.

Tamás is nekilát a csábításnak, Noémire nyomul, amit Krisztián nehezményez egy kicsit, de egyelőre visszafogja magát, és nem veszi elő a kardántengelyt, hogy jómodorra tanítsa a muzsikust. Adrienn Niki után Pétert is kiborítja, te, megdugsz, kérdezi, nincs az az isten, mondja Péter, akit Adrienn formálhatónak tart. Máté és Noémi tovább flörtöl, ha itt lesz dugás, az ezen a vonalon várható, már ha Máté lesz annyi időre józan, hogy a cerkát előkaphassa. Noémi elkezd aggódni Péter lojalitása miatt és befenyít, bazdmeg, te itten nem beszélgetsz más nővel, hallode. Az első évadban ehhez kellett vagy két hét, itt már az első este keményen beszólongat mindenki. Noémi bezzeg Tamással incselkedik, énekeljél nekem valamit, de nem sikerül közös nevezőre jutni, mert amit Tamás ismer, azt Noémi nem, Mc Hawert meg Tamás nem hajlandó énekelni hálistennek.

Máté kezd nagyon széjjelcsúszni, a pult mellett már-már Levis produkciót nyújt, érik a Levi2 becenév, csak mondom. Tamás, Ádám és Krisztián Adriennt osztja egy függőágy mellett, mikor leszel már józan, helló, a csaj kiakad, üvölt és hülyeségeket beszél, Ádám le is önti egy kis vízzel, ami azért elég nagy bunkóság. Krisztián reakciója: lejtmenetben van a buta hölgy, semmi keresnivalója itt. Krisztiánt szakkomentátornak kellene alkalmazni, esküszöm. Lefekvéshez készülődünk már, Krisztián mint egy kibaszott földesúr, úgy osztja Edinát, éppenhogy csak azt nem vetette oda neki, hogy pucsíccsá', ribanc. Máté saturészegre issza magát, a felfelé vezető út nagyon rögös lesz. Az is, egyenes vonalban nem megy a járás.

Péter Noémit masszírozza, mert vesztett kő-papír-ollóban. Krisztián vére a sötétben csak eljut a farkába, és utasítja Edinát, hogy bújjon oda hozzá, "utoljára szólok", teszi hozzá, aztakurva. Van még mit tanulni tőle, azt máris látom. Máté a Dexter zenéjére bandukol hazafelé faltól-falig közlekedve, majd a szobába beérve legórja magáról az összes ruhát és egy szál faszban beugrik Kira mellé az ágyba. A nap idézete is az epizód végén hangzik el Tamás szájából: "Nem voltam még nő ilyen helyzetben." Kösz, még sok ilyet holnap is.

Jóccakát, holnap este újabb adás, újabb kibeszélő poszttal, szerda reggel meg új hogyvolttal.

Címkék: éden hotel
836 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2012.03.05. 21:18:31

Kezdőőőőődiiik! :D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 21:19:07

@gyvy: jé télleg na bekapcsolom fél szemmel odapislog

haruka 2012.03.05. 21:20:16

hurrá! alig várom már a T69-et! vajon frissítették a szoftvert? :))

beacska 2012.03.05. 21:20:37

APA KEZDŐŐŐŐDIIIK!!!

Sátlab Noméd 2012.03.05. 21:21:15

Fú, ez nagyon laza, élő hogyvoltozás, kúl!

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.05. 21:21:36

Jóestét a kedves ápoltaknak :)

ő-szinte 2012.03.05. 21:22:15

na Krisztián sem bölcsészkaron végzett:-DDDDDDDDDDDDD

girbeguba 2012.03.05. 21:22:55

JUj Évike ruhája elmenne az Adams familybe simán

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.05. 21:23:38

Úgy látom Évát nem sikerült megolajozni miután kivették a naftalinból, pont úgy mozog mint az előző évadban, csak most még rozsdás is :)

haruka 2012.03.05. 21:23:56

fú, hát a kéró sokkal faszább, mint a tavalyi!

girbeguba 2012.03.05. 21:24:21

Mán megint egy Ádám

Hurri Kán 2012.03.05. 21:24:53

@ő-szinte:
HA ez megynyugtat, én sem. :D

Éder mester 2012.03.05. 21:24:59

Na jó, ez faszság, Krisztián fogja megnyerni, le sem tagadhatja a Matolcsyval való rokonságot.

Évi drágát nagyon megutálhatták az öltöztetők, saccra legalább féltucat Mendosa kellett ahhoz, hogy ilyen szorosra facsarják rajta a ruhát.

Hopp, Ádám pedig Falusi Mariann teszkós indigóval készült másolata.

genevieve 2012.03.05. 21:25:31

érdekes ez a felhozatal:-)

girbeguba 2012.03.05. 21:25:50

19 éves vállalkozó. Jól hangzik meggyőző :-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 21:25:56

@haruka: bezony!:D

@busifa: nem tudom, ha van kedve, ideje sixxnek, biztos segít a megértésében:D

ő-szinte 2012.03.05. 21:26:10

csak nekem tűnik úgy mint ha horvát éva 15 évet fiatalodott volna?:-O

Éder mester 2012.03.05. 21:26:38

Máté pedig egy az egyben "Bagi Iván imitálja Havas Henriket" imitáció.

Henrikception?

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:26:44

Gábor az én pasim.. :)

girbeguba 2012.03.05. 21:26:58

@genevieve: hát így is mondhatjuk :-)

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 21:27:51

Miért nem megy be valaki úgy, hogy azt mondja: "Nekem az a célom, hogy egész nap a sarokban üljek és elvegyem mindenki kedvét az élettől."

nathalie 2012.03.05. 21:28:02

azt hiszem a fiúk kérdései alapján megállapítható,hogy csodálatos műsor vár ránk :D

girbeguba 2012.03.05. 21:28:03

Mellbőséged? F@rkad hossza? Ááá

mocskosmacska 2012.03.05. 21:28:08

Szegény edina, elég bunkók voltak vele.

genevieve 2012.03.05. 21:28:31

@sogeking: azt még akkor irtam,mikor a második 19 éves mutatkozott be, azt hittem az oviból válogatnak:-)

haruka 2012.03.05. 21:28:53

@Éder mester: :DD és tényleg!

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: na, én asszem már buktam is a tippjeimet. arról nem volt, szó, hogy nem látják a lányokat!

girbeguba 2012.03.05. 21:29:04

Mindegy jó lesz ő is ha ha ha

sogeking 2012.03.05. 21:29:15

@Chat Géza: már volt olyan, csak az egy másik műsor:)

Hajrá Edina :D

mocskosmacska 2012.03.05. 21:29:18

@nathalie: Én is ennél a melles kérdéseknél kapcsolódtam be és megállapítom, hogy lesz itt min gúnyolódni.

nathalie 2012.03.05. 21:29:20

Most az alját dobták be a legelején,ugye? csak ez lehet a magyarázat :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 21:30:01

@ő-szinte: baszki, én meg épp azt néztem, hogy 15 évet öregedett és ahogy oldalról rásütött a nap, pont úgy néz ki (a szeme környéke), mint Falusi Mariannak. :O

De leginkább úgy néz ki, mint egy céllövöldésnő.

Fura egybeesés, hogy épp vki más is FM-t említette az imént.

mocskosmacska 2012.03.05. 21:30:13

Ki találta ki, hogy ezek a nők ezt a rettenetes kalapot viseljék.

Anikó, nemcsak neked tűnnek gyerekesnek a fiúk.

foxglove (törölt) 2012.03.05. 21:30:21

na megjött az első, aki szeretné megélni a hotellétet!

girbeguba 2012.03.05. 21:30:37

Ez az Ádám idegesítő. Gábor kissé taszító

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:30:39

@nathalie: alja? Edina szerintem szép. a pasikból 3 nem rossz.. :)

Éder mester 2012.03.05. 21:31:05

Anikó pedig egy kávé után egy lanyha gombafelhő kíséretében újrarendezi a földrajzi viszonyokat.

Hejj de stikkes a lányka.

nathalie 2012.03.05. 21:31:31

@Zombie_Girl:
hát én a pasik megnyilvánulásaira írtam mindezt. még meg se néztem,hogy néznek ki :D:D

ő-szinte 2012.03.05. 21:31:38

már most sírok rajtuk:-DDDDDDDDDDDDD

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:31:44

Ez a Kira nem szimpatikus számomra.

penelope garcia 2012.03.05. 21:31:48

Első képen a bal szélső, a középső, és jobbról a második hímállat stipistopi.
Egy éjszakára.
Szigorú némítással.

haruka 2012.03.05. 21:31:56

megkaptam az időset! :D hát urak, ezek szerint a huszonéves kispicsáknak a 35 már idős. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 21:31:56

Eddig még sose néztem az ÉH-t.
Mi alapján választanak a játékosok "párt" maguknak???
És mi van, ha a kiválasztott nem akarja?Mit nem értek?!

will 2012.03.05. 21:31:58

A szili kon kárne srác tisztára olyan, mint a dagi a Take Thatből.

genevieve 2012.03.05. 21:32:48

úgy mellesleg ezek a pasik mit gondoltak ki fog jönni hozzájuk???

girbeguba 2012.03.05. 21:33:00

@Zombie_Girl: hát az attól függ hogy kinézetre vagy iq-ra buksz

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 21:33:28

@will: dagi lefogyott mostanra ő a legjobb pasi a többi elhízott

mocskosmacska 2012.03.05. 21:33:33

Kíra most fogadta meg, hogy az összes gecit kigolyózza innen, amint jön egy új fiú.

foxglove (törölt) 2012.03.05. 21:33:37

@pushpang: most csak első benyomás (=mellméret) alapján.

nathalie 2012.03.05. 21:33:50

ezt a kirát én akarom, mert egy vadparasztnak tűnik :D:D

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:34:01

@girbeguba: IQ-ra. De aki elmegy egy ilyen műsorba, az már eleve egy szegénységi bizonyítványt állított ki magáról (ez csak az én véleményem), ergo az IQ már nem lehet sztem olyan magas.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 21:34:01

@haruka: én nem emlékszem, h mit tippeltem, de megnézem:D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.05. 21:34:09

Kira senkinek sem kellett :-)))

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 21:34:17

Máté a megmondó ember és az ügyeletes tukkó, egy személyben. Kirát meg Magyarországra küldik vissza a reptéri őrrel randizni.

Kivétel 2012.03.05. 21:34:22

Sziasztok! Újra itt:)

Éder mester 2012.03.05. 21:34:27

Trailer trash is kipipálva, szia Kíra. Neki minden autóverseny(ző) belefér. Szóval a fiús sportok. Szegény ember Tóth Gabija, ha létezik ez a kategória.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 21:34:35

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hát, én 180-at olvastam vissza (ami frissítés után tűnt el), őszintén szólva, nem volt kár egyikért se. :D
Most legalább lehet A Műsorról beszélni. :)

D4M13N 2012.03.05. 21:34:50

na a csúzliszájú.jesszumpepi

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.05. 21:35:09

Azé ez elég komoly alázás, amúgy meg hogyhogy nem hölgyválasz van? :)

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:35:36

@Éder mester: létezik és tényleg!!!!

@nathalie: az, vadparaszt.. :)

girbeguba 2012.03.05. 21:35:41

@Zombie_Girl: true enough :-) de azért egy félszemű be szokott csúszni a vakok közé

D4M13N 2012.03.05. 21:35:42

Titokzatos vagy?Maradj a paraván mögött..

Hurri Kán 2012.03.05. 21:35:47

A fijúknak kötelező lánypárt választani? :D

mocskosmacska 2012.03.05. 21:36:09

"Biztos, hogy lesz bent fiú, aki belém fog szeretni." - megvan a kedvencem.

genevieve 2012.03.05. 21:36:44

jesszus, az a csaj..26 éves és már dúrván szét van szilikonozva...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 21:37:01

@Kivétel: pussz, pussz, már hiányoztál:):)

@pushpang: én mindig értékeseket írok, te:D

will 2012.03.05. 21:37:38

Peti sem lesz már a kettősállampolgárság nagykövete: "egy szlovák csajról van szó"

girbeguba 2012.03.05. 21:37:40

Miért nem vesz ez a szőke cicafiú egy szilikonos bábut magának?

nathalie 2012.03.05. 21:38:38

remélem ádám nem fog elpöffenni a nagy örömbe hogy szilikoncsöcsöt foghat még az este.

mocskosmacska 2012.03.05. 21:38:57

@will: Aki mégis egy külföldi. Már csak rettegnie kellene, hogy hogyan fognak kommunikálni, mert ő nem beszél idegen nyelveket.

D4M13N 2012.03.05. 21:39:17

a jobboldali srác olyan gay gyerek hogy elolvad a szék alatta.

penelope garcia 2012.03.05. 21:39:48

Oké, most, hogy elgörgettem a "felöltözött csákók hokedlikon soroznak" képig, visszavonom az előbbi elhamarkodásomat, és maradjunk annyiban, hogy a középső. Talán. De lehet, hogy ha mutatják a fejét közelről, akkor utalványozok hozzá egy papírzacsit.
Szóval a változtatás jogát fenntartom!

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 21:40:10

Valami hámhúsz magas szörnyezet lesz az utolsó csaj. Nyehehehe

mocskosmacska 2012.03.05. 21:40:14

Pókmajom fog kilépni a paraván mögül, hogy az egyik srác sokkot kap?

skylaner88 2012.03.05. 21:40:25

Jön a Póóóóókmajom :D:D:D:D

sogeking 2012.03.05. 21:40:33

sokkot kaptak? remélem Szandra lesz :)

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:41:16

@penelope garcia: nekem is ő jön be külső alapján. személyiségről ennyi alapján még nem beszélhetünk, de a szilikon mániás kis buzinak adnék párat.. :)

GL-581 g 2012.03.05. 21:41:17

Eddig Edina és a vöröske szimpi, a srácok közül pedig az ács és az úszó.

Vajon milyen szörnyet küldtek a végére? :DD

Éder mester 2012.03.05. 21:41:20

Szívesen olvasnám a női nézők véleményét a kanokkal kapcsolatban. Mármint látnak-e bármiféle módszerrel kimutatható különbséget a szereplők között?

Lányok közül eddig Éva a favorit.

girbeguba 2012.03.05. 21:41:22

@mocskosmacska: majd hangosan artikulál és szótagol :-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 21:41:22

@Hooshee: tavalyhoz képest változtattak

@genevieve: 28

na ez a mostani bróker elég gyenge

Sátlab Noméd 2012.03.05. 21:41:24

@Chat Géza: Nem vidéki az a csaj, hanem helyi akcentus :)

D4M13N 2012.03.05. 21:41:25

@mocskosmacska:
Ha igen, akkor fogok igazán nevetni,hogy ide is beeszi a fene:D

genevieve 2012.03.05. 21:41:27

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: ja, az más:-))) akkor már elég öreg hozzá:-)

@sogeking: persze:-)))

Blue2323 2012.03.05. 21:41:42

húha, a meglepetés nem más, mint Dani, aki visszajöhet a játékba nőként

ajatrollah 2012.03.05. 21:41:48

"szótagokat szaggat szanaszét szájával, szegény szépfiú, számodra szerencsétlen szcenáriót szegecselt a szerencse"

igeeeeeeeeeeeen!!! :DDDD

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:41:52

@GL-581 g: szerintem egy előző szériás ÉH-eset visznek.. :)

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 21:42:03

Nicket is váltottam a felhozatal örömére.

Blue2323 2012.03.05. 21:42:26

vagy pedig esetleg az előző széria vesztes csaja, az a vörös

Krissyfurrr 2012.03.05. 21:42:32

Estét, estét!

Majdnem lemaradtam a prömierről! :D

haruka 2012.03.05. 21:42:32

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: nekem Péter-Noémi, a többi nem sikerült.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.03.05. 21:44:06

Ennyi katasztrófa csávót hogy sikerült összeválogatniuk? A csajok közül legalább van két jó arc, Noémi és Kíra!

Kivétel 2012.03.05. 21:44:25

Hát nem a magas IQ volt a kiválasztás fő szempontja... de legalább szarul is néznek ki....és az életkor - Gáboron kívül.. ez babazsúr lesz a gyerekmegőrzőben...

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:44:40

Pókmajomnak pasija van, Korvett Ádám apja, szóval szerintem Nikit hozzák vissza.

Bár annak örülnék, ha egy tetovált lányt hoznának (igen, olyan Lisbeth stílusút..:) ).

Hurri Kán 2012.03.05. 21:44:43

Krisztiánnak szép a füle. :D

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.05. 21:44:45

@jadebulgari: Későn soroltam be tavaly, csak a hv miatt kezdtem nézni :)

ő-szinte 2012.03.05. 21:45:06

@tajgetosz pozitív: bazdmeg!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

mocskosmacska 2012.03.05. 21:45:22

@Éder mester: Nekem mind a négy hímnemű tök egyforma, unalmas kis pöcs, aki még arra sem jött rá, hogyha egy nővel beszélünk, akkor felegyenesedünk a széken és nem dugjuk zsebre a kezünket. Nagyon lagymatagok.

GL-581 g 2012.03.05. 21:45:25

Amúgy roppant értelemdúsak a srácok, romantikus lovagok egytől egyig. "Mellbőséged?" Jó hogy nem azt kérdezik, hogy lenyeli-e. :P

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:45:26

Vagy hozhatják még Adát az Aranypartból.. :) Azóta van neki szilikon csöcse?

D4M13N 2012.03.05. 21:45:44

a mocileány.nem vészes szvsz.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.05. 21:45:46

T69 új melleket kapott? Beültették ÉdenNiki1 levetett darabjait? Hátsó felébe is pakolhattak volna, mert ritka aránytalanra sikeredett szegínkém.

Niki2 feje iszonyat. Olyan... olyan.... izé. Plasztikai sebészeknél van 1 sablon, most már biztos vagyok benne.

Noémire kíváncsi vagyok.

Hurri Kán 2012.03.05. 21:45:55

@GL-581 g:
Nem kérdez, ellenőriz. :D

dennis rodman 2012.03.05. 21:46:03

Sziasztok! Hát a szilikonos csaj a legszerencsésebb, mert ilyen szem elhelyezkedéssel a háta mögé is lát...

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 21:46:17

ez volt a kurva nagy meglepetés?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 21:46:30

@genevieve: ugye? Tudtam én:D

@haruka: ketten kettőt csak összehoztak:D

:( Tudtam, h semmi rafinéria nem lesz:(

girbeguba 2012.03.05. 21:46:57

Na Máté az igazán őszinte

Kivétel 2012.03.05. 21:47:29

@Zombie_Girl: igaz.. 18 éves pasik mi a fenét akarnak már szilikont!!??? Milyen világ már ez?????

Éder mester 2012.03.05. 21:47:45

Bazeg, Évi tényleg fiatalodott az előző széria óta. Dáviszont, mintha műsorvezetőségben is fejlődött volna.

Hurri Kán 2012.03.05. 21:47:49

Noémi és Kira két pszichopata ha jól sejtem. :D

mocskosmacska 2012.03.05. 21:47:56

"keressétek meg a szobáitokat!" Én nem mindegyikből nézem ki, hogy meg is fogja találni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 21:48:06

@tajgetosz pozitív: ki vagy?:O

@neccharisnyás útonálló: szió, szió (ugrál-ugrál):)

@GL-581 g: pedig azt kellett volna, szioó, szió:):)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.05. 21:48:22

Kezdődhet az első medéncebhányós buli!

D4M13N 2012.03.05. 21:48:34

Krisztián vályogtégla házból jött.
KÍra " KÁD VAN" Jézzusúristen.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 21:48:49

Krisztián for prezident. El prezidente.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 21:49:05

@Peter_Cs: na de nézd meg az agyatlan pasifelhozatalt azoknak kik tetszettek magáért beszél

haruka 2012.03.05. 21:49:17

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: javítok, eltaláltam a Máté-Kírát is! olyan büszke vagyok magamra! :D

foxglove (törölt) 2012.03.05. 21:49:26

@tajgetosz pozitív: csináld vissza a neved és az ikonod.

GL-581 g 2012.03.05. 21:50:22

Ez az Anikó már irritál. :D

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 21:50:24

Ez a közös megbeszélés, hogy ki kivel hegesztene szívesen. Ez zseniális.

mocskosmacska 2012.03.05. 21:51:39

Ki olvas ilyen szépen? ÁLtalános iskola 3. osztályában egy hármast talán kapna rá.

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:52:00

A tavalyiak folyamarosan bikiniben voltak, ezek meg hogy be vannak öltözve..

Éder mester 2012.03.05. 21:52:37

Anikó alekoszos kontrollfrík lesz, Krisztián bionikus hamutartó, Niki továbbra is úgy néz ki, mintha Péter Anna habzó szájjal összetixózott volna féltucat rántotthúst.

haruka 2012.03.05. 21:52:45

na, hát ez a Tamás gyerek sem valami nagy szám.

dennis rodman 2012.03.05. 21:52:47

@mocskosmacska: a szlovák lány volt neki azért egy 6 . osztály azért jár

foxglove (törölt) 2012.03.05. 21:53:06

az nem olá, hanem olo, jajistenem.

busifa 2012.03.05. 21:53:12

@mocskosmacska: persze, mert a szobaszámot nem adták meg nekik! :-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 21:53:24

ha a fijukat választja az nagy baj mi :D húúú ez egy jóarc maradjonmábent!!

GL-581 g 2012.03.05. 21:53:33

Krisztián olyan grízesen beszél, mint ÉH1Gabi, olyan lassan, mint ÉH1Kristóf és olyan okosan, mint ÉH1Levi. :DDD

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.05. 21:53:43

Mintegy beleolvadvány a környezetbe, mint a fekete gordon szetterem ,mikor télen vadászott a galambokra a friss hóban :D

sogeking 2012.03.05. 21:53:44

sixx is a csöcsöket hiányolja

Lillian.. 2012.03.05. 21:53:52

Ez a vállalKOZSÓ Niki nem úgy néz ki mint JarJar? dehogynem...

haruka 2012.03.05. 21:54:12

@GL-581 g: engem már a kisfilmje alatt irritált. :D előadta, hogy ő a naív kislány akit mindig átvernek, de látszik rajta, hogy egy számító ribanc! :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 21:54:15

@D4M13N: @mocskosmacska: :D:D:D:D

@sogeking: tudom, de ilyet mondani.........

@haruka: :D, hát nem, basszus:P

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.05. 21:54:31

jézusereje, ez a zene nagyon kemény :D

mocskosmacska 2012.03.05. 21:54:42

Kíra rögtön le fog csapni az új fiúra, hogy legalább egy rohadt gecit kiejtsen a francba.

GL-581 g 2012.03.05. 21:55:05

@Lillian..: Ja, kicsit gyíkarcú a kislány. De legalább hiperokos. Most például bepillantott a mexikói zenébe. Holnap szerintem kicsit belehallgat majd a gasztronómiába. :D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 21:55:12

@sogeking: én csak utána tudom elolvasni egyszerre ennyi izgalom sok :D most nézek meg kommentelek

sogeking 2012.03.05. 21:55:20

a csaj kedvenc száma megy, a 6-os a various artists című együttestől

Zombie_Girl 2012.03.05. 21:55:25

Ez az Adrienn. Mint egy kiélt prosti.

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 21:55:34

egy kicsit van ennek a gábornak egy besenyőpista bácsi feje, nem?

GL-581 g 2012.03.05. 21:55:39

WOW! Rögtön két új is bemegy?

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 21:55:42

Hogy Levi királyt idézzem: "All day all night party kell hogy legyen."

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 21:55:43

@GL-581 g: köszönöm, tudtam, h vki kimondja a gondolataimat:D:D:D:D:D

Bssszus, ez az Adrienn:O

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.05. 21:55:48

ez meg fogásztól jött, akkora a fél arca :)

mocskosmacska 2012.03.05. 21:55:55

Adrienn szegénynek jó ronda feje van.

haruka 2012.03.05. 21:55:57

na, rögtön első este egy fiú, egy lány bemegy. akkor holnap ki is fog esni valaki, úgy érzem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.05. 21:56:00

Ez az Adrienn határozottan Fehér Anettka így első blikkre.

Napsugár grófnő 2012.03.05. 21:56:18

Tamàst kéretik elnevezni Hörcsögfejnek. Mert annnnnnnnnyira az.

Cinki 2012.03.05. 21:56:32

A mexikói ombre-k mit gondolhatnak? :-D

2012.03.05. 21:56:40

@tajgetosz pozitív: Emlékszem erre az avatarodra.

will 2012.03.05. 21:56:53

@Zombie_Girl: egyenesen a dubaji hévvel...

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 21:57:12

@sogeking: az a beszólás ott volt a szeren, csak akkor még senki sem vette fel a partiszerkót.

GL-581 g 2012.03.05. 21:57:43

@haruka: Kedvenc mondatom tőle: "Nem fog megtalálni kint a szerelem. VÉSZESEN tiltakozom ellene"
Szeretem a féleszű-fullarcú embereket. Viccesek. :D

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 21:57:44

@szerivan:
ma töltöttem le, úgyhogy akkor ez nagyon nagy teljesítmény Tőled :D

Cinki 2012.03.05. 21:58:00

Anikó sokkot kapott...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.05. 21:58:16

Kérdés: lesznek idővel normális pasik is (értsd. közelebb a férfikorhoz) vagy készüljek a tejfelesszájú babazsúrra?
Azért szeretnék reménykedni.

genevieve 2012.03.05. 21:58:23

tartok tőle, hogy ez a műsor nem az én műsorom lesz:-)))

haruka 2012.03.05. 21:59:11

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Nikit meg Ádámot már most hátba tudnám ütni egy szívlapáttal. egy amerikai gimis filmben ők lennének a gonosz csapatkapitány-főpompomlány páros.

foxglove (törölt) 2012.03.05. 21:59:39

@genevieve: türelem, nem szabad ilyen könnyen feladni

GL-581 g 2012.03.05. 22:00:27

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Ez csak természetes, az ÉH1 alatt összeszokott a csapat. :DDD

@neccharisnyás útonálló: LOOL

2012.03.05. 22:00:31

Durex síkosítót már kipakolták rögtön a mosdóra, ej de követelődző ez a szponzor.

Zombie_Girl 2012.03.05. 22:00:59

Én is várom a 35 körüli férfiakat, mint mondjuk Gábor. Bár az előbb az ő feje is fura volt.. :S

haruka 2012.03.05. 22:01:09

@GL-581 g: hát nekem máris hiányoznak az előző széria szellemi óriásai! :))

busifa 2012.03.05. 22:01:12

@Zombie_Girl: egy-két év azért még benne van!

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:01:30

hogyan fogod elcsábítani a leendő párodat?
válasz:beleharapok.

Cseresznyéskert 2012.03.05. 22:01:43

Hú, ezek rendes agyhalottak, lesz itt móka rendesen:))) Még primitívebbek mint az előző évad agyhalottjai:)

dennis rodman 2012.03.05. 22:01:55

ezt a lányt valami logopédus küldte, már hallatszik..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:02:05

Látom, Batiz András csak tudott egy kicsit segíteni Évicának:D

haruka 2012.03.05. 22:02:10

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: ha holnap nem kéne dolgoznom, akkor nézném! :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.05. 22:02:18

Esnek az állkapcsok a földre lefelé! :D

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:02:22

"fejét leszámítva tetszik" :D:D

mocskosmacska 2012.03.05. 22:02:22

@Peter_Cs: Szerintem neki magyar az anyanyelve.

busifa 2012.03.05. 22:02:33

Jó tekintet, apró női praktikák FB+ !

Cinki 2012.03.05. 22:02:52

Őrült jó ez a show!!!

mocskosmacska 2012.03.05. 22:03:03

Noémi egész okos. Nem fúj a csábítóra, hanem barátkozik vele.

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:03:10

hát hogy néz ki ez amikor hátra van fésülve a haja???? láttátok?? valami nagyon nem oké!

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:03:48

@tajgetosz pozitív: hát azért az a riportos feltűzött hajú fej elég fura volt:)

ő-szinte 2012.03.05. 22:03:50

adriennt szétalázták:-DDDDDDDDDDDDDDD

sogeking 2012.03.05. 22:04:02

ebben a műsorban a személyiségre mennek? (vagy csak nem tudják, az mit jelent :)

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 22:04:11

pocsojába léptem? Komolyan? Ne már!

Hurri Kán 2012.03.05. 22:04:17

Adrienn nem lopta be magát a szívembe. :D

Zombie_Girl 2012.03.05. 22:04:17

Juuj, a Gábor párja, a szőkés egyenes hajú, nagyon gázul viselkedik.

Cinki 2012.03.05. 22:04:20

Krisztiánt el fogja szippantani a BMW csúcs mérnök csapata... :-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.05. 22:04:21

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
Mert az manapság jelent valamit, szerinted? Csak én botlok manapság korban 30as fejben kamasz hímhordákba? Naszép! :)

Mi ez a gitározás? VV Tuja másodvirágzása? :D

haruka 2012.03.05. 22:04:36

Anikó ennyire totál idióta, vagy csak betütükézett? :D remélem csak az utóbbi.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:04:53

@jadebulgari: járt hozzá tanfolyamra:)

ANIKÓ IDEGESÍT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

@haruka: de abból nincs ismétlés:P

archer 2012.03.05. 22:05:02

eddig gyenge a felhozatal, szerintetek kiben van potenciál?

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:05:14

hol szedték ezt a brigádot?
a srácokat reggel 6kor a moszkvatéri gombánál, a csajokat pedig a 4es főüt 124. kilométerszelvényénél?

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 22:05:20

A nyestek hogy örülnek az új tenyészbikának.

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:06:18

@foxglove:
teljes döbbenet, hogy néznek ezek ki a riportban,vagy hogy hívják itt.

mocskosmacska 2012.03.05. 22:06:18

@sogeking: Végül is én arra mennék. Egy olyan fiú kellene, akivel megbeszéljük, hogy mindig egy pár maradunk és miattam azt csinál, amit akar egyébként.

sogeking 2012.03.05. 22:06:23

@tajgetosz pozitív: nem volt ilyenem, csak felültél a provokációnak :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.05. 22:06:26

Viszont a hangmérnökök remélem tekintettel lesznek a nézőkre, mert ha végig ilyen hangerőn megy majd a visítozás...

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:06:29

@archer: autószerelő gyerek biztos fog mutatni 1-2 féltengelyt, és megmutatja a szakmai szókincsét.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 22:06:43

Szegény pufók mexikói zenészbácsi, hóna alatt a bazi nagybőgővel, miközben TakácsTamásblúzt játszik rémült arccal, meg csak pislog, hogy hová keveredett...

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:06:57

de kibaszott ronda ez a tamás.

mocskosmacska 2012.03.05. 22:07:03

Szerintem kíra meg a párja a leggyengébb páros. Egy hiúságában sértett nő nagyon dühös tud lenni.

Cinki 2012.03.05. 22:07:17

Amigos Este es un muy buen espectáculo!

ő-szinte 2012.03.05. 22:07:22

adrienn nagyon brutál:-DDDDDDDDDDDDDDDD

sogeking 2012.03.05. 22:07:28

nem akar valaki hatást gyakorolni rám????

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:07:31

ezek a fijúk már most Ádámnak képzelik magukat... csak nekik nem áll jól...

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:07:41

köszi sixx a képet Adriennről. Azt hiszem ma nem lesz alvás...

Éder mester 2012.03.05. 22:07:42

Jáj, ebből a szögből úgy tűnt, mintha a gyerek megpróbálta volna térden keresztül orvul leszívni Niki műanyagállományát. De aztán kiderült, hogy csak topa.

A főgitáros viszont határozottan a főzőműsoros Lázárra emlékeztetett. Ha tényleg ő volt akkor mea culpa.

2012.03.05. 22:07:56

@sogeking: Nem provokálta, így emlékeztem. De valakinek ALAP, hogy volt ilyen avatarja VV alatt rövid ideig.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:08:00

@tajgetosz pozitív: natalie?:)

@jadebulgari: a zállás már megvolt neki, csak felbérelték, h segítsen a robotnak:P

Hurri Kán 2012.03.05. 22:08:01

@jadebulgari:
Hát a fejében igen, az biSZtos. :D

@sogeking:
Igen, oda. :D

ő-szinte 2012.03.05. 22:08:20

mexicoban ilyen hideg van, hogy sapka kell???:-O:-DDDDDDDDDDDDDDDD

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:09:36

@sogeking:
még csak a gyanúját sem akartam fenntartani,hogy vlaki avatarját lopkodom :D

Cinki 2012.03.05. 22:09:39

Most akkor ki bízik kiben...?

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:09:53

az a kép a posztban adriennről:D

Éder mester 2012.03.05. 22:10:35

Mehikóban sapka...tartalomhoz a forma.

Ide tényleg Levi kellene, remélem beszervezik vendégszereplőként, főszponzorként pedig jöhetne a Samsonite.

penelope garcia 2012.03.05. 22:10:39

Muti má' meg, hogy mellik a proper korú hímállat, pls.
Nincsenek közeli képek, így nem tudom belőni, hogy kivel nem követnék el liliomtiprást.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.03.05. 22:10:51

Peti ,a szellemóriás úgy gondolja hogy Adrienn nem buta :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.05. 22:11:23

Állati az a citromsárga csövessapek az egyik barbie-fijún! ,D

penelope garcia 2012.03.05. 22:11:24

@travis:

Ez csak akkor gond, ha a szlovák csajjal teszi.

Cinki 2012.03.05. 22:11:27

@foxglove: Na, ezért érdemes ezt nézni... :-D

mocskosmacska 2012.03.05. 22:11:40

Ez arról fog szólni, hogy a fiúk szétalázzák a lányokat?

2012.03.05. 22:11:52

Mdm Tussaud utoljára kelt el?

D4M13N 2012.03.05. 22:12:07

1. nap és már intrika hegyek.hurrá

mocskosmacska 2012.03.05. 22:12:20

@travis: Fiúkat meg sem tudom különböztetni egymástól.

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:12:24

ezek most lejátszottak pár óra alatt kb. 1 hónapot a vv-ből.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 22:12:38

Számomra a 19 éves autószerelő fióka tükörtojás szemei a sokkolóak.
Mint LédiGaga, amikor olyan izé kontaktlencsét tett be, amitől úgy nézett ki, mint egy elbaszott mangalány.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.05. 22:12:42

Naa, megvan az új Póki? Már az első adásban? Gyerekek, így ellövögetni a puskaport....

2012.03.05. 22:13:07

@jadebulgari: Nem tudok ennyi felé figyelni :)

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:13:20

remélem vaksötétben nyomják a kő papír ollót.

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:13:26

mondom én, hogy az autószerelő gyerek lesz itt a májszter :)
őt érdemes figyelni

meg ezt az álbrókert. legyen a neve Broki

D4M13N 2012.03.05. 22:13:48

megbasszírozol?
kő papír olló?
most komolyan?
kő papír olló gyík Spok minimum!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 22:14:11

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: tudod, hogy háttal ülök bazzeg, örülök, ha a felét hallom, feliratokat tudod mikor látok? :D

archer 2012.03.05. 22:14:15

@euRópAi bigottság: felőle dugattyúzhat :) bróker gyerek azt hittem tovább viszi Ádám örökségét, de szerintem ha további is ennyit iszik, akkor inkább Levi 2 lesz

Kivétel 2012.03.05. 22:14:17

@archer: senkiben... nem bánnám, ha az egész bagázs lecserélődne.. de már kezdek félni, milyenek lesznek a többiek, ha ilyen a kezdő csapat..

ő-szinte 2012.03.05. 22:14:24

@szerivan: pufika, velem trécselj:-D

D4M13N 2012.03.05. 22:14:29

És csak én hallom a dexter főcím zenéjét a háttérben?wait wut?

mocskosmacska 2012.03.05. 22:14:31

Tamásnak csak annyit kellene tennie, hogy odamegy kírához és rákezdni, hogy: "Nem értem, hogy lehetnek ilyen hülyék ezek a pasik, hogy nem téged választottak, hiszen te vagy itt a legjobb nő stb."
Kírapárja azonnal menne a levesbe.

travis 2012.03.05. 22:14:41

Eddig a sapkásfiú a legszimpatikusabb.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 22:14:48

Miért kell a Dexter zenéjét nyúlni folyamat jelleggel?

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:15:29

broki nem kispályázik. 1 nap bebaszott, mint az albánszamár és a fosóját is kivillantotta

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 22:15:37

@szerivan: akkor megnyugodtam :)
@Noname Cowboy: melyik az? nekem is hátam mögött a tv

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2012.03.05. 22:15:42

Kira meg máté már majdnem fúgáztak.

Hurri Kán 2012.03.05. 22:15:47

Kinek kell drukkolni?

ő-szinte 2012.03.05. 22:15:48

kira és máté, hehehe
jó lesz ez:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Cinki 2012.03.05. 22:15:57

Már a Máté ugrása miatt megérte az egész! :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 22:16:04

Ez a kis fitymasapkás pucérseggű bebaszott törpike, ez nagyon durva. :D

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:16:07

miért gondolnánk hogy biztonságban vannak?? nem az a játék lényege,hogy valaki hazamegy??

mocskosmacska 2012.03.05. 22:16:36

"Most még stabilnak tűnő párok....." Basszus még csak 24 órája ismerik egymást.

haruka 2012.03.05. 22:17:55

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: nekem fellőtték a pizsit. holnap amott elmeséled mi volt, ugye? :)

archer 2012.03.05. 22:18:16

@Kivétel: lehet a végére hagyják a javát

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:18:37

@mocskosmacska: jó hát ez nem a faszom reklám, hogy a csaj pofánbassza a gyereket, hogy megőrültél, tegnap találkoztunk először.

tryclops 2012.03.05. 22:19:05

Köszi sixx, már hiányoztál! :)

f.

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:19:43

egy nap után hogyan lehet a kívülálló szóval dobálózni?
csak költői volt a kérdés.

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:20:26

kira úgy fogja bebizonyítani szüleinek hogy felnőtt a kicsi lányuk,hogy megdugatja magát egy részeg törpével :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.03.05. 22:20:39

Adrienn - ő legalább igazi szórakoztató jelenség, a legviccesebb! Noémi meg egy kicsit Olga-karakter.

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:20:53

Broki Máté lesz az ügyeletes legalja. akárki meglássa

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.03.05. 22:21:04

Már most indult a HV? Mit fogok akkor reggelente olvasni? :P

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:21:17

gábor = besenyőpista bácsi.

Cinki 2012.03.05. 22:21:25

Na, a 18-as adásban töltik meg tartalommal a műsort.

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:22:04

@ő-szinte: észre sem veszel vazzeg? :D
szégyenszemre nekem kell rád köszönnöm? :p

padlizsán 5 2012.03.05. 22:22:32

Jó az avatarom? Nikiről ez jutott eszembe... :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 22:22:59

@ő-szinte: külgyé'! :)

Noémi úgy úgymondozik, mint Baukó Éva.

sogeking 2012.03.05. 22:23:24

@Peter_Cs: előző szériát nézted?

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:23:48

@Noname Cowboy: szal Broki for president, azt mondod?

ő-szinte 2012.03.05. 22:25:16

@euRópAi bigottság: de lattalak :-) gondoltam megvárom, míg szólsz:-D

nosce 2012.03.05. 22:25:31

ezeknek az IQ-t poggyászként adták fel és sajnos Ausztráliába ment :)

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:25:32

már aggódtam hogy nem látjuk a csodálatos zöld fürdőgatyát...

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:26:49

ez a szőke csaj seggre gyúr,de arra nagyon. elment volna egy férfiseggnek.

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:26:57

ez az ádám gyerek elég együgyű. ha nem vált első héten, akkor az Ordas dobja első adandó alkalommal. ezt a szemetet simán összekukázhatná, másnak nem fog kelleni, Ordasnak meg hatalmas pofára esés lenne, hogy szilikonból hiába van 10 uncia, üres marad a puncija

xido 2012.03.05. 22:27:14

Mi az hogy jó éjszakát?..Éden extra is van rögtön utána és ez nem Belevaló szintű pletyis szarság,hanem szintén Összefoglaló csak más részekről...

Cinki 2012.03.05. 22:28:05

Végre már egy férfisegg is! :-D Mi lesz pár résszel ezután?

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:28:33

@ő-szinte: most már akkor te is találj valamelyiknek nevet, a könyebb beazonosítás végett :)
ne csak én dolgozzak

nosce 2012.03.05. 22:29:03

és miért nem jöhet össze csaj csajjal, pasi pasival ? úgy izgalmasabb lenne :)

ő-szinte 2012.03.05. 22:29:29

@euRópAi bigottság: mekkora hülye vagy:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Cinki 2012.03.05. 22:29:54

@euRópAi bigottság: A zenész csávó pl. Enrico?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 22:30:28

@nosce: zenésztomi poénja pont ez volt h. akkor fiúval ne mert az nem jó? T69 nézett én meg röhögtem hogy ejófejlesz

@foxglove: még nem, majd szólok

nosce 2012.03.05. 22:31:35

@euRópAi bigottság:
"Ordasnak meg hatalmas pofára esés lenne, hogy szilikonból hiába van 10 uncia, üres marad a puncija"

van ott elég maya aki majd betömi :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 22:32:10

ezt a szerencsétlen brókerarcot hazabachatnák gyorsan

Éder mester 2012.03.05. 22:32:35

Sikerült bepótolni a beszámolót is, sixx, le a kalappal, kurvajó lett!

Várom az Ádám/Pókmajom kaliberű keresztszülőket.

ő-szinte 2012.03.05. 22:32:42

@euRópAi bigottság: dolgoznak itt helyettem:-DDDDDDDDDDDD
de ne vezényelj nekem :-D

sogeking 2012.03.05. 22:32:52

@nosce: én megszavazok egy Edina - Adrienn akciót :D

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:33:12

remélem ez az új gyerek vissza tudja tartani a kakilást,nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljön :D

nosce 2012.03.05. 22:33:34

@jadebulgari:
várjál, a bróker képviseli mindig az ÉH-ben az agy kategóriát :)

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:33:50

Broki már most úgy beszél, mint megboldogult Csurka Pista bátyám egy késői interjújában.
atmoszférából sincs kevesebb benne, de Pista bátyám legalább a minőségre figyelt.

a szingli csaj meg vmi rubintréka imitátor hasonmásának az utánérzése.

Cinki 2012.03.05. 22:35:38

Éééééretem már! Itt semmiféle szexuális játékba nem folynak bele!

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:36:18

@Cinki: türelem, tegnap találkoztunk először.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2012.03.05. 22:36:21

Hát csak szerintem bűnronda mindenki a hotelben? Egy normális arcberendezésű ember nincs bent, az egyik kancsal, a másik harcsaszájú...

nosce 2012.03.05. 22:37:02

@sogeking:
akkor szavazzuk meg a következő meglepetésnek :)

Cinki 2012.03.05. 22:37:25

Figyuzzátok! Nem cigiznek!!!

viragoskertecske23 2012.03.05. 22:37:27

Adrienn nekem egyből egy VV Veronika klón. Lehet fogom nézni, talán egy fokkal jobb reality mint az összes eddigi...aztán meg kitudja

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 22:39:30

@Cinki: nem is figyeltem de ennek örülök ha így is marad

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 22:39:42

@Cinki: a szőke csaj is cigizett, meg ez az Adrienn is azzal hadonászik...
De azt meg kell adni, hogy a Vv-hez képest itt tényleg kevesebben bagóznak.

nosce 2012.03.05. 22:40:31

@jadebulgari:
"ez nem az a fajta inkább a bőribehányós"

dehogynem, tuti nagy gonddal válogatták mint a szarvas gombát, az ivással csak próbálta szintbe hozni magát a csajjal :)

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:41:49

Nekem kicsit olyan összebaszott volt ez a műsor.

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:42:03

ennyi volt 2 adás? vérszegény.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 22:42:12

@nosce: na meglátjuk nekem ő akkor is a legfujjabb

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:42:15

@pushpang: meg az előző ÉH-hez képest is...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.05. 22:43:31

@tajgetosz pozitív: őszintén szólva, én is fanyalgok kicsit, de nem merek hangosan, mert nem tudom, hogy "egyébként" milyennek kéne lennie...

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:43:36

@pushpang: a lányokat már valszeg többször is reszelték ilyen helyeken egybenyakú kopaszgeczik, különben biztos lett volna sipitozás, ha új élmény...

Ordasnak már sztem a nagykörút az egzotikum.

Nevem Earl 2012.03.05. 22:43:39

Hell yeah, csapj bele, sixx! :)) Baszott jó lesz ez is, érzem én. Nem semmi kommenthegyet generáltál már így is.

Hogy lesz akkor ez? Minden adás után kibeszélő, másnap hogyvolt?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:43:40

@jadebulgari: @Cinki: de cigiznek!:D Minimum Peti, Tamás! Még mondta is Tamás, hogy nem neki kellene adnia a tüzet, lévén ő az idősebb!

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:43:46

@tajgetosz pozitív: nekem is elég gyengusnak tűnik, de nem az összebaszás, hanem a karakterek (hiánya) miatt. egyikben sem látok nagy lehetőséget.

Cinki 2012.03.05. 22:44:00

Srácok! Holnap is lesz itt chat?

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:45:16

@nosce: "tuti nagy gonddal válogatták mint a szarvas gombát,"

a kutya kiszagolta őket, aztán előkaparták a mélyből...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.03.05. 22:46:17

Noémi és Kíra a két legjobb csaj bent!

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:46:36

@Cinki: miért sajna? dohányzás=bűn?

tajgetosz pozitív 2012.03.05. 22:47:06

@foxglove:
mintha a sorozatok elejéről megnéztem volna egy "előző részek tartalmából" bevágást.
Mintha minden beszélgetésből kimaradt volna egy jó nagy adag rész, ami ahhoz a konkrét mondathoz vezetett,ami aztán elhangzik. Meg minta a vágó megbolondult volna,aztán csak összeollózott volna cselekmények. Mintha túl gyorsan akarnának haladni vagy nem tudom,hogy ne legyen unalmas. A korábbi szerintem nem volt ennyire gyors,vagy minek nevezzem.

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:47:13

@foxglove: egy preop transzival meg lehetne még menteni ezt.

Cinki 2012.03.05. 22:47:24

@sogeking: Ezer bocsánat! Szóval, kedves Hölgyek és Urak, holnap is lesz chat?

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:47:36

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: hát nem tudom, elég szkeptikus vagyok. abban bízom, menet közben lecserélik őket jobb arcokra.

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:49:15

@Peter_Cs: na megint megtaláltad a neked való szutykokat. de hát tőled ezt már megszoktuk.

kira bazz. tehetsége és blső értékei talán egy gyilokpornóra predesztinálják.

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:50:22

@tajgetosz pozitív: jogos, visszagondolva tényleg ilyen volt, ahogy írtad

dennis rodman 2012.03.05. 22:50:43

Köszi sixx jó volt ismét!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:50:48

@tajgetosz pozitív: ki vagy??????:)

@Cinki:

nehogy elhidd neki, ő nem csaj!:)

Nem hiszem, h élőben lesz, viszont kommentelési lehetőség lesz, feltételezemD:

sogeking 2012.03.05. 22:50:52

@Cinki: na jó, csak vicceltem :)

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:52:20

hát nagyon hiányzott innen Knizner Petya kásztingtudása, azt kell mondjam.

Cinki 2012.03.05. 22:53:24

@sogeking: @Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Ok, köszönöm az infókat. Komolyan, egy agyleszívós, melós nap után még jól is jön az effajta kikapcsolódás. Vagy olvassak mondjuk Rejtő Jenőtől valamit...?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:54:01

@tajgetosz pozitív: de goni, át akartál verni!!!:( De tudtam, h te vagy az:P

@sogeking: jó csaj lennél:)

foxglove (törölt) 2012.03.05. 22:55:11

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: én végig tudtam. felismerem a kézírásáról:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:55:14

@Cinki: egyértelmű:), javaslom a Tv-t a pincébe vinni! Ott hasznos porfogó:) Ilyen szemetet nem nézünk:D Olvass inkább agykutatást pl:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:56:08

@sogeking: elnézést, ÚRNŐM:) Kissé elfelejtkeztem magamról:D

euRópAi bigottság 2012.03.05. 22:56:47

"Hosztesz Edina nem szereti a tucatfiúkat"

olvastam, hogy Stephen Hawking swingerbe jár...vagy viszik, vagymittudomén.
asszem ő minden értelemben megfelelne Edina igényeinek.

Gáborom 2012.03.05. 22:57:07

Több pöcst akarok.Meg segget (férfi)
A többi uncsi.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 22:57:17

@foxglove: én csak sejtettem:D De azt mondta, h nem ismeri SAJÁT MAGÁT:D Én meg hiszékeny vagyok:)

ő-szinte 2012.03.05. 22:57:41

@sogeking: én meg királylány vagyok :-P

sogeking 2012.03.05. 22:59:49

@ő-szinte: én is az akartam lenni, csak éppen elfogyott

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 23:00:17

végre elolvastam nagyon jó volt ez meg már hiányzott:

szótagokat szaggat szanaszét szájával, szegény szépfiú, számodra szerencsétlen szcenáriót szegecselt a szerencse

Beanka 2012.03.05. 23:03:34

Ami a viasat 6- on ment azt meg lehet nezni valahol?

Ez a Kyra ugy beszel mint egy idegbeteg.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 23:06:05

@Sátlab Noméd: á csak valaki nicket váltott azt hittem te vagy :)

euRópAi bigottság 2012.03.05. 23:07:58

@jadebulgari: ilyeneket mi is gyártottunk gyerekkorunkban, az egyik megmaradt: kezdet kezdetleges kezdetén károly körút kellős közepén két kínai keresztes katona keserves kínok között két kiló kelet-kolorádói kukoricakását kakált ki.

@jophaniel: bizonyos oldalakon majdnem minden ilyen műsor fent van fél-1 órával a sugárzás után. van olyan állat, aki saskabarét is rilízel.

"Ez a Kyra ugy beszel mint egy idegbeteg."
idegi alapon ribanc

@ő-szinte: királylány? "faszomatbazdmeg" :D

fapapucs

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.05. 23:08:14

@foxglove: jáj, de jó:) Újabb lelkitárs:D

Ennek örömére: Jó éjt Mindenkinek!:D

nosce 2012.03.05. 23:08:57

@euRópAi bigottság:

sztem ez a formátumhoz tartozik h legyen benne egy bróker :)

foxglove (törölt) 2012.03.05. 23:09:16

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: jó éjt, és jó éjt mindenkinek, én is csitulok.

nosce 2012.03.05. 23:13:07

@sogeking:
azért az ÉH zenéje nem az igazi :)

euRópAi bigottság 2012.03.05. 23:13:19

@nosce: legyen benne bróker&broki, modell&muff. bonyolult séma lehet. végy pár faszt, fűszerezd meg néhány ribanccal, vedd kamerára!

ősi, s mégis egyszerű, letisztult formátum.

euRópAi bigottság 2012.03.05. 23:16:05

@beacska: honnan? a villából kasztingolt?
ezt mikor vették fel?
@jadebulgari: nana, azért ne legyél telhetetlen. ezt 12 évesen nyári táborban szerkesztettük össze. mindenki dobott még hozzá valamit.

na de engedjetek leakadnom a főidegről :p

nosce 2012.03.05. 23:17:00

@euRópAi bigottság:
aztán kemény munkával megpróbálnak a szarkupacból összevágni valami nézhetőt :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.05. 23:18:12

@euRópAi bigottság: én az vagyok :) na viszlát akkor ha ma már nem lesz több ilyen fantasztikus fantazmagória fináncos fejedből

nosce 2012.03.05. 23:19:38

@sogeking:
kéne valami ütős főcímzene, nem tudsz egyet ? :)

beacska 2012.03.05. 23:20:15

@euRópAi bigottság: a casting még lement előtte. úgy november körül utazhattak.

nosce 2012.03.05. 23:21:45

@beacska:
"a casting még lement előtte. úgy november körül utazhattak."

akkor már a retek felé húzott és direkt elbaszta :)

euRópAi bigottság 2012.03.05. 23:23:47

@beacska: jó hát már a VV-n járt az esze a kis fasznak :)

@jadebulgari: viccelsz? 2-es 3-as alliterációt bármikor kiszór magából az ember, de ez 22!!! a 22k

@nosce: a színvonalat elnézve találomra vághatnak.

beacska 2012.03.05. 23:25:36

szerintem nem csoda, hogy akadozik az első rész, a lakók is még csak ismerkednek...

átadta a hangulatot, no ;)))

garrett27 2012.03.05. 23:26:51

Sikerült megint összegereblyézni egy csapat atomfizikus/ribanc kombót. Konzervatív puncicentrikusságom miatt faszikra nem gerjedek, így ők nekem ganc egál, a nők viszont csomagban is csak erős árengedménnyel érnek valamit. Nem tudom mi lesz ebből, de úgy érzem ebből a csapatból több nemi pittyputty kinéz, mint az előző szériából.

beacska 2012.03.05. 23:28:51

@garrett27: ezek fognak igyekezni kicsit, úgy nézem...benne lehet a szerződésükben, másodszorra már nem bízzák a véletlenre ;)

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2012.03.05. 23:34:46

"Az arcára a sors ad hoc jelleggel hajigálta rá a featúrákat, valahogy nem áll össze a kép, mintha ő lett volna a próbadarab a paradicsomban, vagy nem is tudom. "

itt már visítva röhögtem... a szomszéd verte is a falat, hogy kussoljak, mert nem tud aludni... (f*szom, aki 15-ös közfalakat épített anno két lakás közé...)

Krissyfurrr 2012.03.05. 23:34:55

Biztos nekem van szar ízlésem, de azért meglepődtem a nedves/száraz bugyi arányon :D
velvet.hu/blogok/kockahas/2012/03/03/eden_legszelesebb_vall_legkisfiusabb_mosoly/

Hurri Kán 2012.03.05. 23:37:44

Egy fecske nem csinál nyarat :D

euRópAi bigottság 2012.03.05. 23:42:19

@Krissyfurrr: Petya lenyúlt egy klasszikus háromszöget a BK-ből.

ótószerelő krisztián - Erik
Broki Máté - Palika

Edina meg a Tilda.
na tényleg jóéjt

Krissyfurrr 2012.03.05. 23:43:23

@genevieve: Megnyugodtam...az a fecske azért beleégett a retinámba :D

Líder Máximo 2012.03.05. 23:43:26

Óóóó, ez remek lesz, kérem :)) Ide még Dyácska is simán elférne, de helyette megkaptuk Adriennt (22). Bárcsak maradna :))

Krisztiánban is komoly potenciált látok és a brókercsávó is reményteljesen alakulgat, jó lesz ez, no :)

Beanka 2012.03.05. 23:43:41

Egyebkent tavaly tenyleg hosszabb volt az eden nem? Vagy hulye vagyok??? nekem is olyan osszeb@szottnak tunik.
Vagy ennyire uncsik a szereplok??? Lehet mar a 6.het agyjelenetet vagtak be...:)))

Krissyfurrr 2012.03.05. 23:44:42

@euRópAi bigottság: és akkor így keletkezik a Tildabaszó műsor? :D

beacska 2012.03.05. 23:46:45

@jophaniel: nem, sajna tavaly is a végtelen sok reklám miatt picsogtunk :(((

Edecker Bürger 2012.03.06. 01:32:12

Helló beacska! Tavalyról csak te maradtál???

Edecker Bürger 2012.03.06. 01:35:02

@genevieve: Bocs, most látom te is itt vagy!

beacska 2012.03.06. 07:17:34

@Edecker Bürger: sziaa! Nem, voltunk itt még egy páran, csak elmentek aludni ;)

elő fognak még keveredni ;DDD

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.03.06. 07:35:50

A mindenfelé látható plakátokon a szereplők láthatók, a pólójukon egy-egy szóval. Én úgy gondolom, hogy ezek igekötők, és egy olyan igéhez tartoznak, ami egy csúnya szó. Jól gondolom?

kitiltott bögre 2012.03.06. 07:43:51

nem lehetne ezeket csak úgy sanzén felgyújtani ezzel a hotellel együtt?

sunblind 2012.03.06. 07:52:02

".. biztos karburátorból van az asztalláb is otthon. "
:D
velkombekk baszod.

beacska 2012.03.06. 08:02:29

@Yooha: ....:)) szerintem jól gondolod, de bármilyen igét odagondolhatsz: pl. szekrényezni ;D

beacska 2012.03.06. 08:02:29

@Yooha: ....:)) szerintem jól gondolod, de bármilyen igét odagondolhatsz: pl. szekrényezni ;D

jo.e 2012.03.06. 08:26:00

@will: Ez nagyon jó! Ennél jobban nem is lehetne megfogalmazni :))
sixx - ha olvasod - kérlek ne írd azt te sem róla, hogy szlovák.
--
Sztem Ács Gábor a legjobb fej. Volt valami olyan szólása a párjáról, hogy "jó csaj, mert békén hagy..." :) Hiába na, a bölcsesség a korral jön :)

Kabarészínész 2012.03.06. 08:28:18

csak annyit mondanék, hogy szerintem a csávó nyert a kő papír ollóban, mert a csaj ollót mutatott, ő meg kőt, de annyira sötétek, hogy mindkettő elhitte, hogy a csaj nyert.....

jo.e 2012.03.06. 08:28:58

Az úszó srác is jó a maga 22 évével, ahogy irányítani fogja ezt a Nikit. Aha. kb. reggelire megeszi őt. Már a csaj - szerintem

herut 2012.03.06. 08:37:12

HÉ ezeken a képeken egy lompos roma asszony.Mondhatnám egzotikus.Nem mondom.

dr. Ringlósztár 2012.03.06. 09:14:24

Azt hiszem dedikált NER-em elcserélem egy sixx összes-re.

ketroot 2012.03.06. 09:14:58

Úgy érzem, Adrienn nem fotogén. :D

terek56 2012.03.06. 09:15:30

Szerintem sixx csak provokál ezzel a szlovákozással.
Azért, mert a játékos egy gyökér, és nem tudja megkülönböztetni a szlováktól a magyart, attól sixx-nek nem kell az lennie.

Kíváncsi lennék, mit szólna sixx barátunk ahhoz, ha ott született volna, próbálna magyarként érvényesülni, ott magyarozzák, itt szlovákozzák.

Holnap beleolvasok még, mert a stílust nagyon bírom, ha megint szlovákozik, többet ide sem jövök.

beacska 2012.03.06. 09:16:10

@Látnokzsálya: szerintem meg a tenyerét mutatta, ami papír...

benkoo 2012.03.06. 09:16:55

ezekről a műsorokról pont így kell írni...super

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 09:17:29

@Edecker Bürger: szió:) Gondolod, hogy mindenki fent van fél 2kor?:D

De jó, már te is itt vagy:):)

beacska 2012.03.06. 09:19:31

@terek56: tudod, ez nem pejoratív "szlovákozás". ha vki szlováknak vallja magát, az szlovák. A párja mondta, hogy ezt "egzotikusnak" találja. Ezt emelte ki sixx.
Ha vki cigány hangzású hadovát nyom állandó jelleggel, ne csodálkozzon, ha cigánynak titulálják....

ha neked a szlovák szó szitokszó, nálad van a baj...

clt 2012.03.06. 09:20:31

"Az arcára a sors ad hoc jelleggel hajigálta rá a featúrákat": PRICELESS. A hosszan alliteráló sorokról nem is beszélve. Már az első hogyvolt után látom, hogy a helyzet nem változott: érdemesebb ezt olvasni, mint a műsort nézni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 09:25:26

@clt: pedig a műsoron is lehet ám röhögni:D, a sok hülyeségen:)

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.06. 09:26:01

@terek56: nem én szlovákozok, hanem a szereplők, köztük Noémi.

terek56 2012.03.06. 09:27:15

@beacska: Édes Istenem, te egyszerű leány.
Ugyan írhattam volna, h szitokszó, mert az, de momentán nem ezen volt a hangsúly.

Hanem azon, mert valaki magyarként oda születik, attól nem lesz SZLOVÁK.
Érted? Nem hiszem.

Azt is leírtam, hogy mert a párja egy gyökér, attól sixx-nek nem kell az lenni.

Nálam téma lezárva, mert ez nagyon off.

JOKKA21 2012.03.06. 09:27:19

Megint sikerült buta plázacicákat és olyan szépfiúkat beválogatni, akiknek a TSZ elnök esik ki a szájukból.
Kíra tegnap hatalmas volt.Ilyet szól, hogy olyan pasikat válogattak össze, akiknek csak a külső számít, de azt elfelejtette, hogy a többi picsával arról beszélt, hogy melyik kan a legcukibb(külsőleg).:D
Tegnapi alap csapat nagyon buta, mind a 10 példány.:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 09:28:37

@beacska: nem azt mondták, hogy januárban veszik fel a műsort???:O

JOKKA21 2012.03.06. 09:30:18

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Puszi a cipődre, keserítsd az életem.Te jobb csaj lehetsz, mint a 6 csaj az éden hotelben.Téged nem láttalak, de ilyen sunáktól mentsen meg a sors.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2012.03.06. 09:30:41

Pinokkinát alig ismertem meg! Olyan mintha átment volna rajta egy arcvasaló…

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.06. 09:34:07

Óbazz, annyira tudtam, hogy ez lesz belőle :)))

Természetesen hajrá szlovák lány, akarom mondani: Do toho!

genevieve 2012.03.06. 09:34:19

sziasztok, mikor esik ki az első delikvens? vagy az egész bagázs lecserélődik?
nem igazán érzem még a ritmust:-)

genevieve 2012.03.06. 09:34:55

@Myta: biztosan csak sokat pihent:-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 09:35:40

@JOKKA21: jaj, Drága vagy, köszönöm:D Pedig látod, h van, aki (ÁDÁM) csak a szilikonokra bukik:P Van viszont sok, okos fiú ám, ha már lány nincs:D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 09:36:08

@genevieve: szia :)
hetente van párválasztó és egy mindig kiesik mert az újak is igyekeznek ám bent maradni majd szerda-csüt magasságában (ha jól emlékszem)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 09:38:03

@genevieve: Sosem lehet tudni, h ki mikor esik, ki milyen módon, mikor jönnek új emberek:D Ez a játék lényege, h a szerkik irányítják az egészet! Rajtuk múlik minden, néha a játékosokon is. A lényeg, h minden csütörtökön van kiválasztás, akkor párra kell lelned, mert ha nem, akkor jaj:D

beacska 2012.03.06. 09:38:14

@terek56: légyszi,ne "egyszerűzz" le, csak mert nem értek veled egyet, különben azt kell mondanom, a vitatkozási kultúrád a béka segge alatt van.

ha sokat olvasod sixxet, majd te magad is rájössz, hogy az ő stílusa éppen abban van, hogy ha vki bunkó, akkor aképp ír ő is róla. ha vki bent édi-bédi lenne, és sixx is így írna róla, akkor neked persze ez ellen lenne kifogásod, ugye?

jajjjj, csak nehogy vki ellent mondjon neked!!!

dr. Mutyilufi Dr. 2012.03.06. 09:39:32

Végre! Újra lehet hogyvoltot olvasni az édenről :)

JOKKA21 2012.03.06. 09:39:47

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Éden hotelben egyik fiú sem volt okos.:D Talán az a 35 éves forma volt a legnormálisabb köztük.Én a vörös cipődre buknék.:)

genevieve 2012.03.06. 09:41:40

@jadebulgari: @Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: az jó mert a jelenlegi garnitúrából egyik se szimpi:-)))

genevieve 2012.03.06. 09:43:43

@JOKKA21: ha mindent a szerkik irányítanak akkor nem is kell okosnak lenni:-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 09:44:59

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: @genevieve: ja igen meg a váratlan feladatok meg a garantált védelem a kiszavazás ellen szal lesznek nyalánkságok
(hello Dottykának is)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 09:46:11

@JOKKA21: engem az eszemért kell szeretni:D:P

@genevieve: ha minden igaz, lecserélődnek:D

@beacska: mondom én:D kevered itt a szezont a fazonnal:P:P:P

-dj- 2012.03.06. 09:46:15

T69-nek valaki megmondhatná, hogy a szavaknak van utolsó szótagja is.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 09:48:01

@-dj-: Batiz András óráinak biztosan hamarabb lett vége:D

@jadebulgari: az a védelem sem garantált, csak mondom:P (pussz-pussz)

JOKKA21 2012.03.06. 09:50:10

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Még csak a piros cipődért szeretlek.:)

@genevieve: Kapa esik ki a szájukból.:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 09:57:20

@beacska: legyen, ezért tanítottalak itt ennyit?:D

@JOKKA21: pedig a hozzászólásaimból is süt az értelem:P:P:P

@jadebulgari: igen, ha már arkangyalka elhagyott:P:P:P

Hana30 2012.03.06. 09:59:04

Nem tudom, hogy vagytok vele, nekem csajok közül Edina volt szimpatikus. A fiúk valahogy nem fogtam meg, majd idővel kialakul a kép. Anikó "műsora" több volt mind idegesítő, mint aki bevett valamit, pedig állítólag józan volt. Szerintetek Adrienn hol volt modell? Melyik bolygón?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 10:00:09

@Hana30: nekem a zenésztomi szimpi remélem kigolyózza valamelyik műmájert :)

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: na ügyesen elmentem dologra :))

JOKKA21 2012.03.06. 10:01:45

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Nem tűnsz butának, de engem a képed fogott meg, keseríthetnéd az életem.Hány éves vagy?:)

@Hana30: Ebben az országban minden csaj modell vagy hostess vagy marketinges.

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.06. 10:06:12

NEM SPOILEREZÜNK, BASSZAMEG.

beacska 2012.03.06. 10:08:13

@sixx: jujjj, volt spoiler? gyorsan visszaolvasok, amíg nem törlöd ;D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 10:08:29

@JOKKA21: az csak külcsíny:P (25)

@jadebulgari: pussz

@Hana30: láb, kéz, x modell lehet:)

jo.e 2012.03.06. 10:11:34

@beacska: Ezzel nem értek 1et. Ezt igenis helyre kellett volna tenni. Anno Ruzsa M.-t is "lejugoszlávozták". Hja, az a gyökér még akkor járt iskolába, amikor az volt. Ez a gyökér meg most. Ha 1 kicsit idősebb lenne sztem simán "lecseszlovákozta" volna. Ha azért simán kicikizünk valakit mert gülüszeme van - megjegyzem az a szemdublőr és a szuggesztív őrült tekintet nagyon vicces :)) - akkor azért is ki kellene, mert olyan hülye, hogy szlovákozik.
Ha a csaj is azt mondta magáról, akkor viszont mindent visszavonok. Én ezt nem hallottam, de lehet, h. nem vagyok elég éber :)

foxglove (törölt) 2012.03.06. 10:12:20

sziasztok!
ha tényleg peti kasztingolt (benne bízom), akkor elképzelhető, hogy az lesz a csavar, hogy a jó arcok (az okos játékosok) most az előzővel ellentétben nem a kezdőkből kerülnek ki, hanem menet közben. legalábbis ebben reménykedem...

Müszélia 2012.03.06. 10:12:24

már most látom, hogy komoly munka lesz ezeket megkülönböztetni egymástól. szerintem sikerült olyan sombrerokat találni, amilyeneket egyetlen mexikói nem visel.
évica látványosan öregecskedik.

mézescsók 2012.03.06. 10:13:37

Ki volt az a degenerált, aki Pinokkiót öltöztette? Hülyén néz ki verőfényes napsütésben a mödanszié partján bordó nagyestélyiben! És rém ronda a nő!

@JOKKA21: Az ÉH-ben nem a magfizikusok szoktak összejönni éves rendes közgyűlésük megtartása mián!
Nem lesz rosszabb csapat a tavalyinál, én legalábbis látok benne néhány igéretes arcot.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 10:15:57

@jo.e: rögtön a bemutatkozó filmjében mondja, h szlovák lány vagyok.

@foxglove: remélem, így lesz, persze még ők is csak ismerkednek:P

@Müszélia: pedig van fekete, barna, szőke, vörös:)

mézescsók 2012.03.06. 10:17:00

@Hana30: Szegény sátoraljaújhelyieknek jutott. És igen, ebben a kicsi országban (majdnem)minden nő modell vagy királylány. Esetleg hercegnő.

genevieve 2012.03.06. 10:17:24

@mézescsók: nem is ronda:)

egyszer találkoztam vele a HM-ben, szép csaj, csak nagyon kicsi, azt hittem veri a 180 cm,,,de nem:-)

mézescsók 2012.03.06. 10:20:28

@genevieve: Elhiszem neked, ha akarod, de nekem nem tetszik. Mintha baltával faragták volna az arcát. Az alakja viszont jó a felszedett pár kg ellenére is. Lehet különben, hogy nem is hízott, csak a ruha feszül feltűnően a csípőjén.

Jogsitt 2012.03.06. 10:21:22

600 komment 10:20-ra
Ez aztán a várt post :-)
Sixx grat!

JOKKA21 2012.03.06. 10:21:46

@mézescsók: Attól még 10 ember IQ-ja lehetne együtt több 500-nál.

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Pedig magyar neve van.Nem szlovákiait mond?

beacska 2012.03.06. 10:22:20

@jo.e: Noémi bemutatkozó filmjében ez hangzik el:
"A családban mi mind szlovákok vagyunk, de mindenki tud magyarul"

akkor most ki is szlovákozik??? akik itt a kákán is csomót keresnek.

JOKKA21 2012.03.06. 10:23:31

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: edenhotel.hu/adasok/ Szlovákiában születtem azt mondta, utána azt, hogy a családja szlovák, de megtanultak magyarul.Tényleg szlovák csaj.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 10:27:20

@JOKKA21: azt mondja, h a családunk szlovák, de tudnak magyarul, apa dédanyja volt magyar! (te hány éves vagy?:))

JOKKA21 2012.03.06. 10:28:13

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: 26.Igen, megnéztem most a kisfilmjét.Messze laksz tőlem?:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 10:28:33

@JOKKA21: ja, nem frissítettem z oldalt, de miattad végig néztem:P

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 10:28:37

Most írta vki a fb-n hogy az egyik csaj a Győzike volt nője... most h visszagondolok adásokra a Nikolett valóban úgy néz ki mint egy régi Győzike-sóban felbukkanó csaj Floridában... nyomozzuk ki.

Müszélia 2012.03.06. 10:29:59

trópusi babaház és elmegyógyintézet, óriási szövegeid vannak, sixx.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 10:30:16

@Müszélia: jaj, azért vannak festve, hogy meg tudd őket különböztetni:P

@JOKKA21: igen, rájöttem:P Le vagyok maradva:P (Borsod)

Liller 2012.03.06. 10:32:43

Itt is jó reggelt mindenkinek!alig tudtam aludni,olyan izgatott lettem az első adástól:)annyira várom már,h Máté,bocs,Levi2 két hányás között megdugja az első szembe jövő nőt:)az milyen kemény,h az első adásban befeküdt meztelenül Kííííííííííra mellé,az meg el sem küldte?!kíváncsi vagyok,h ott volt-e vmi:)(amúgy Kírának szólhatna vki,h rosszul írja a nevét:)Krisztián pedig nagyon ódaadó:))

dennis rodman 2012.03.06. 10:33:37

azért Évike nem csúnya, szerintem megérne egy hét ajtócsapkodást itthon..

JOKKA21 2012.03.06. 10:34:12

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Az Tolnától messze van egy kicsit.:) Melyik hírességre hasonlítasz?

foxglove (törölt) 2012.03.06. 10:36:26

@JOKKA21: Tolnán belül merrefelé laksz?:)

Akármi Áron 2012.03.06. 10:36:32

Nahát Sixx!
Azt hittem a VV után kicsit normálisabban gazdálkodhatok újfent az időmmel, mivel nem rabolom az időmet tévézéssel,de esetleg még a poszt átfutása beleférhet. Na, még én is tévedek...
A hogyan keltsünk jó benyomást másokban kézikönyv és egyéb készségek benne... hát nem kicsi alvás zavart okozott:))))

Ahogy fontolgatva írtad:"de lehet, hogy én egy geci vagyok"..... hát az, egy sperma:DDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 10:39:42

@dennis rodman: szerintem is nagyon szép, mai napig ő a kedvenc szépségkirálynőm!:D

@JOKKA21: öööö, senkire, belőlem csak egy van:) Egy vagyok és megismételhetetlen:D

kozi001 2012.03.06. 10:49:48

Ez a Péter gyerek 19? Azt hittem 29!

jerk_off 2012.03.06. 10:57:51

nem tartott soká, h itt is kialakuljon az ádám-niki páros...
az úszógyerek, az ádám, az nagyjából véve egy dzsudzsák-klón, csak valamivel puffadtabb a feje.

Hana30 2012.03.06. 11:04:09

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Igen, maximum kéz vagy lábmodell. Nekem a modellekről más elképzelésem van. Ennyi erővel úgy döntök, hogy holnaptól én is modell leszek. Vajon mellette tanul, vagy dolgozik? Mert ha tényleg modell aligha hiszem, hogy abból jól megélt. Hát ezért is ment most Mexicóba...

Liller 2012.03.06. 11:06:23

@Hana30: a modell az prostit jelent,nem?vagy az csak a VV-ben van úgy?:)

jerk_off 2012.03.06. 11:08:41

annak a későn beküldött rüfkének meg akkora baltafeje van, h egy túlcsorduló éjszakán az ács gábor azzal fogja megmunkálni a mestergerendát

QTPie · http://erettnok.blog.hu 2012.03.06. 11:22:50

Horváth Évi erősen fakábel.

mézescsók 2012.03.06. 11:25:20

@JOKKA21: Ez mondjuk igaz, de akkor kevesebbet röhögnénk rajtuk. Az ÉH-t nem azért nézi az ember, mert művelődni akar.

Liller 2012.03.06. 11:27:47

@JOKKA21: jaja,az is.meg az előző éden hotelből tudjuk,h a bolti eladó is azt jelenti:))

lilly.alien 2012.03.06. 11:29:52

(a médiahatóság most ne figyeljen) Honnan tudom letölteni? :)

JOKKA21 2012.03.06. 11:40:48

@Liller: Niki aranyos csaj volt az előzőben, ha rá gondoltál.:)

@mézescsók: Persze, értelmiségiek beszélgetése Csajkovszkijról vagy Ibsenről nem lenne érdekes.

busifa 2012.03.06. 11:42:33

Most olvasom az édenhotel honlapján, hogy Kira iratmacaként aposztrofálja magát.
Lehetne akkor Kiratmaca a beceneve! :)

Liller 2012.03.06. 11:43:48

@JOKKA21: igen,Nikire gondoltam,de persze csak vicceltem,én is imádtam!:)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.06. 11:46:35

Atyaég. Ez a mezőny kritikán aluli eddig.
Ennyi üres, szararcot..pfff.
Legalább egy Corleone, vagy Pókmajom szintű lenne, de egyelőre duplanulla az összes.

Szederinda 2012.03.06. 11:55:27

...ÉHX, T69, sixx HV-jai a reggeli kávé mellé - TAVASZ VAN :))))

@Alfonzina: szerintem még korai ítéletet alkotni, ez még nagyon az eleje. A felhozatal tényleg más de ki tudja, mire képesek még egy kis bemelegítés után. Az első etapnak is eltartott egy ideig, mire érdekesek tudtak lenni :))) Egyébként PM nekem jó nagy csalódás volt, az Aranypartban már teljesen eltolta a karaktert...sztem annál gázabbak ezek sem lehetnek...itt is beérik hamar a pudva, meglássuk :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2012.03.06. 11:58:21

@Szederinda: ja, az Aranypartban kb. benne sem volt.Pedig az Édenben jó sok borsot tört Ádámék orra alá.:)

Nekem a zenészgyerek tűnik kicsit komolyabbnak, agyasabbnak, de ez az első benyomás. Remélem, marad.

JOKKA21 2012.03.06. 12:01:35

Nők közül egyik sem kéne, szlovák cica jó csaj lenne, ha nem lenne akcentusa.

pástétom 2012.03.06. 12:11:54

Hát, ezek a nők nagyon rondák ám.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.06. 12:14:49

@JOKKA21: Az akcentus kifejezetten sexy, a csaj rendben van teljesen!

JOKKA21 2012.03.06. 12:16:34

@Csehszlovák Kém: Ha bejönne az akcentus szabolcsi nőkre hajtanék.:D

jerk_off 2012.03.06. 12:19:27

@JOKKA21: ha azt akcentusnak neveznék.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.03.06. 12:20:50

@JOKKA21: Azt már rád bízom, csak szóltam, hogy nagy hiba kikerülni a nőket, akcentussal:) Nagyon lelkesek! :P

ő-szinte 2012.03.06. 12:29:04

@JOKKA21: istenem, hát szépek és okosak a magyar lányok:-DDDDDDDD

ő-szinte 2012.03.06. 12:38:07

@busifa: vagy csak K-matrac :-DDDD

GL-581 g 2012.03.06. 12:39:38

@beacska: Én is lemaradtam róla! :'(
Pedig az ÉH-hoz hozzátartozik a spoilerek és pletykák csipegetése. :D

@ő-szinte: A magyar lányok okosak és szépek. Mintakollekciójuk pedig az Éden Hotelben tekinthető meg. :DD
(ennyit a sztereotípiákról)

ő-szinte 2012.03.06. 12:41:02

@GL-581 g: te, ezért írtam ám...:-)

GL-581 g 2012.03.06. 12:41:47

@JOKKA21: Az akcentusát vörös hajjal kompenzálja. A vörös haj nálam a Lola-T. :DD

GL-581 g 2012.03.06. 12:43:08

@ő-szinte: Tudom én azt! :) Csak kifejtettem a gondolatot, nehogy elsikkadjon. :D

narancshej 2012.03.06. 12:46:42

Szuper, végre! Már alig vártam, hogy olvashassam újra a hogyvoltot..
A műsort nézni nem érdemes, de ez alap, hogy ezt olvasni kell!!!

beacska 2012.03.06. 12:57:10

@Móka na: szia Móka! Danit vissza az Édenbeee!

kozi001 2012.03.06. 12:58:34

@JOKKA21: Aranypartban többen is aranyozták! :)

Móka na 2012.03.06. 13:05:16

@beacska: heheh Szevasztok !
Ha jól olvastam, nem láttam még semmit semmiből, akkor Gábor lesz az új Dani, habár nekem Dani szimpibb volt (megnéztem G. bemutatkozó kisfilmjét). Hajnal óta pörögtök?
Gl-t láttam meg Lillert, foxglove-t vannak mások is? :D

Móka na 2012.03.06. 13:06:55

@Kivétel: :)
Na fedezem fel az embereket :D. haruka a régi haruka csak més avatárral?

jo.e 2012.03.06. 13:18:53

@beacska: visszavontam mindent. Ezt nem hallottam. (de írtam az előbb is...)

JOKKA21 2012.03.06. 13:22:55

@kozi001: Én is aranyoztam volna.:)

@GL-581 g: Nekem a szőkék jönnek be.:)

@ő-szinte: Okosakkal nem értek egyet.:)

@Csehszlovák Kém: Tiéd lehet.:)

@Liller: :)

ő-szinte 2012.03.06. 13:31:26

@JOKKA21: akkor ne érts velem egyet:-DDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 13:43:14

@ő-szinte: haha:)

@Móka na: nyílegyenes labirintus is kell:)

@JOKKA21: basszus, nem vagyok szőke:)

@GL-581 g: talán tévedj "haza", oszt megtudod:P Noémi is festett vörös:P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 13:45:38

@Hana30: nem tudom, hogy mennyit keresnek a kéz- és lábmodellek:P Lehet, h milliárdos már belőle:P

JOKKA21 2012.03.06. 13:47:51

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Benned más tetszik(a cipőd) és mindegy a hajad színe.:)

@ő-szinte: Okos nő nem létezik.:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 13:51:53

@JOKKA21: 1, minden nő okos!:)
2, neked nem is én kellek, csak a cipőm:(:)

Bar Kochba 2012.03.06. 13:55:12

THX Sixx! Kitűnő hogyvolt!
Bearanyozza a napom!

sélli_ 2012.03.06. 14:00:55

Pazar! köszi sixx!

sélli_ 2012.03.06. 14:01:23

Pazar! köszi sixx!

Billy a kölyök 2012.03.06. 14:04:10

A tavalyi nőstényfelhozatal is elég gyér volt, de a mostanihoz képest mégis visszasírom.
Szerencsére a beszámolók színvonala továbbra is magas.

Móka na 2012.03.06. 14:09:29

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk:
Hát én azóta is Bohumilba vagyok szerelmes ... őt is várnám, remélem olvas most és megjelenik valamilyen formában.

Na meg nyíl meg Peti meg sokan Mosoly73? merre?
Te is jól nevet változtattál....
@GL-581 g: SZevaaaaaaaaaaaa

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 14:12:51

@Móka na: azért most nevet módosítottam:D

Mosoly él, jól van:P Gyere "haza", ott megleled:D

Haruka pedig haruka, jaja:D

Móka na 2012.03.06. 14:20:14

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Jajja és itt már nincs is, azaz Mosoly? Na remélem mindenki lesz előbb utóbb. Azaz a jófejek:).

Móka na 2012.03.06. 14:27:39

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Na mindenhová odataláltam :D. Ott is beköszöntem. Kösziiiiiiiiii

Liller 2012.03.06. 14:46:15

na kezdünk megint szépen gyűlni,nagyon helyes!:)és már az udvarolgatás is megy,úgy látom,nagyon együtt haladunk a műsorral...most a műsorban is,meg itt is felgyorsultak az események...csak mikor látunk már csudapöcst?!:)Ádámnak egész jó a popója,de azért nem egy Krisztián...
@Móka na: gábor sztem sem olyan szimpi,mint Dani volt,de a karaktere az valszeg tényleg ugyan az lesz...

szepi79 2012.03.06. 14:50:42

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: leszek, de inkább csak read only üzemmódban

Móka na 2012.03.06. 15:10:38

@Liller: de amúgy a leírások alapján, még csajban is hasonlót választott mint anno Kriszta. Nem láttam az adást mielőtt megköveznétek ...

Drinking Dorithy 2012.03.06. 15:31:31

Köszönjük Sixx, ZSENIÁLIS! :)

Liller 2012.03.06. 15:34:51

@Móka na: nem kövezünk meg,de amúgy tényleg olyan csajt választott:)
@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: nekem nagyon tetszett Ádám,mindaddig,amíg fel nem fedte ezt a szilikonmániáját...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 15:44:56

@Liller: az jó, ha most is tetszik, csak tessék szilikont berakatni, jó nagyot!:D:D:D

Liller 2012.03.06. 15:55:48

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hát igazság szerint nekem szilikon nélkül is nagyobb van,mint ott bent bármelyik szilikonosnak,de sztem az nem tetszene neki:(

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 16:09:06

@Liller: de az tetszene neki, mert a nagy melleket szereti, csak jó, ha szilikon is:)

Én is ebben a szomorú helyzetben vagyok:P:P:P

Liller 2012.03.06. 16:13:42

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: igen,valami rémlik...:)hát nekem az jött le,h neki kifejezetten a természetellenes dolgok tetszenek,szegény pici fiú fél a természetes dolgoktól,mint mondjuk egy pár méretes csöcs:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 16:18:04

@Liller: szerencséje van, mert manapság minden második nő tuti szilikonos (erős túlzás), ha más nem, akkor az akar lenni:P

Lehet, h a baráti társaságában csak pici, természetes keblű nők vannak, amit már megunt:P

Liller 2012.03.06. 16:28:36

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ja,amúgy ez nagyon durva,h mennyire terjed a szilikon..nekem diplomás,értelmes,kedves,művelt,és amúgy nagyon jól kinéző ismerőseim is szilikon melleket csináltatnak maguknak...és nem értem,nem értem

ő-szinte 2012.03.06. 16:30:35

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: vagy nem jön be neki a kislány fíling... és ezért. plusz bizonyos iq alatt kifejezett fasznövesztő egy szilikonos csaj:-)
félreértés ne essék, lájkolom a plasztikát, amíg viszonylag természetes eredményt produkál, és jobb az alany közérzete ettől.

ő-szinte 2012.03.06. 16:33:35

@Liller: de mit nem értesz ezen???:-O:-) akkor sminket se használjon senki...? ha vmit jobbá lehet tenni( mert épp genetikusay nem úgy adatott meg neki) mért ne?

Liller 2012.03.06. 16:36:11

@ő-szinte: jaja,én is úgy gondolom,h ha vkinek nagy problémái vannak és lehet rajta javítani,akkor hajrá (pl tuti,h ha lesz rá pénzem,meg fogom majd csináltatni a melleim a 2. gyerekem szoptatása után:).de ha valaki szép,csinos és arányos teste van,és nem tök lapos,akkor nem értem.és a szilikon melleivel meg tök aránytalan...

ő-szinte 2012.03.06. 17:26:59

@Liller: igen, az nekem sem bejön:-))))))

Müszélia 2012.03.06. 17:29:57

@Liller: ha kiesne egy fogad, te is csináltatnál helyette egy műfogat, vagy nem? a szilikon mell se rosszabb. ha neki telik rá, miért ne.

Müszélia 2012.03.06. 17:32:51

remélem, kira lesz az új pókmajom

haruka 2012.03.06. 18:16:28

@Móka na: igen, én én vagyok! :D

Horizont 2012.03.06. 18:34:03

sixx ez a poszt mindent vitt!Grat.
Horváth Éva sokat fejlődött tavaly óta. Igaz olyan mélyen volt....

2012.03.06. 18:57:40

A castingosok kitűnő munkát végeztek, ennyi szemetet egy rakáson... Jó lesz ez! Adrien tüzel? Mert Peti ölében volt a feje alighogy betette a lábát, becstelennek tűnik.

sogeking 2012.03.06. 18:58:32

@szerivan: nem bántsd az egyik kedvencemet :)

2012.03.06. 18:58:51

@jadebulgari: Metszőolló neked is fiam.

2012.03.06. 18:59:47

@sogeking: Nekem Krisztián a kedvencem, jó sötét :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 19:00:14

@szerivan: pont áccerre írtunk akkor még nem voltál azért kaptál külön olo-t :D

2012.03.06. 19:02:54

@sogeking: A nevem espé, mond ki a nevem, espé, csak két betű lehet...

kozi001 2012.03.06. 19:04:52

@Liller: Khm! És milyen diploma az? :) Valami kommunkáció ilyesmi?

ő-szinte 2012.03.06. 19:05:59

@sogeking: majd tudositsatok mar, mert most megyek fecoskodni, es pont uton leszek az adas alatt meg :-)

sogeking 2012.03.06. 19:06:16

@szerivan: akkor ezért szereted a sapkát :)

ő-szinte 2012.03.06. 19:08:28

@szerivan: nekem is elsore a szivemhez nott :-DDDDD

sogeking 2012.03.06. 19:31:16

@inmemancsi: (legalább a fenekét kitolja)

inmemancsi 2012.03.06. 19:36:35

@jadebulgari: áá már jóbarit nézek:))

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 19:40:17

@inmemancsi: én maradok a zenénél

a nemzetközi energiatakarékosság napja van egyébként

inmemancsi 2012.03.06. 19:41:54

@jadebulgari: ok ok mindjárt megyek alcsizni

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 19:42:52

@inmemancsi: elég ha lekapcsolod a villanyt ott ahol épp nem tartózkodsz :D meg se várod ezeket a lúzerarcokat este? :D hátha lesz bőribehányás

2012.03.06. 19:48:02

@jadebulgari: Még szerencse hogy nálam áram sincs.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 19:49:46

@szerivan: szegény pufi még mindig a dinamót tekered? :(

inmemancsi 2012.03.06. 19:54:45

@jadebulgari: én mindig kapcsizok és vigyázok, mert drága is:))sajna most mindig korán kell kellnem, meg tegnap belenéztem az a nyers fejű niki csaj teljesen elrémített a pasik meg egytől egyig mínusz IQ-sok(k)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 19:55:51

@inmemancsi: hátja de röhögni ki fog rajtuk ha lelépsz? :)

inmemancsi 2012.03.06. 20:00:58

@jadebulgari: ti:)) ez csak ideiglenes, formába kell hozni magam:)) addig meg sixx-et elolvasom

foxglove (törölt) 2012.03.06. 20:05:41

mi a helyzet a marslakókkal meg a mesterszakáccsal?

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 20:08:31

@foxglove: még rejtély övezi őket akárcsak ELP-t (még nem kaptam meg, Te?)

sogeking 2012.03.06. 20:09:37

@foxglove: marslakókat lájkolom, főleg két szereplőt

sogeking 2012.03.06. 20:10:20

@inmemancsi: igen, már mondtam egyszer, azt hiszem nem hitted el :)

inmemancsi 2012.03.06. 20:15:36

@sogeking: juj rajzizd le akkor adriennt:)) most láttam viasaton a csajt bevertek neki, vagy alapból ilyen?

foxglove (törölt) 2012.03.06. 20:15:47

@jadebulgari: nem kaptam meg, de én nem közvetlenül nem is kértem meg ELPet, csak téged. (már ha nem egy és ugyanaz a személy vagytok, tudod:))

Kéne valami helyet keresnünk, mert nem biztos, hogy ez így jó lesz.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 20:18:50

@foxglove: nem én de tetszett neki h mindenki őt keresi és látta h engem is ELP-nek néztek :)
offolás miatt mondod?...

sogeking 2012.03.06. 20:20:24

@inmemancsi: ha lesz időm, megpróbálom :)

foxglove (törölt) 2012.03.06. 20:25:01

@jadebulgari: akkor üzenem neki, hogy ELP gyere vissza, várunk:)

nem szeretném senki köreit zavarni, ha érted, mire gondolok.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 20:27:03

@foxglove: átadom ha jelentkezik :)

értelek... VV162 nyitva van ott lehetne...

inmemancsi 2012.03.06. 20:29:08

@jadebulgari: hagyjatok üzit majd nekem is ha mentek:)) meg jádécska figyeld az adást mert holnap lesz kérdésem

2012.03.06. 20:30:39

@foxglove: Miért várod azt aki itt van?

foxglove (törölt) 2012.03.06. 20:33:39

@hétköznapi naplopó: hát ez jó kérdés, hetek óta dolgozunk a kérdés megfejtésén, eddig eredménytelenül:)
@szerivan: ha itt van, akkor is érti az üzenetet:)

foxglove (törölt) 2012.03.06. 20:36:20

@jadebulgari: a VVvel az a baj, hogy nemsokára (vagy már most) nem lehet majd rendesen betölteni. ezért kérdeztem a marslakókat

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 20:38:23

@foxglove: nézem én is folyamatosan de még nincs a listában
ha itt lenne az aki nincs itt és olvasná, biztosan értené, de ha átadom neki is érteni fogja

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.03.06. 20:47:48

@hétköznapi naplopó: ELP = Emerson, Lake and Palmer, egy hetvenes években indlt progresszív rockbanda. Tagjai: Keith Emerson - billentyűsök, Greg Lake - basszusgitár, gitár, Carl Palmer - dob, ütősök.

sogeking 2012.03.06. 20:50:35

a végén kiderül, hogy Peter_Cs ELP :)

busifa 2012.03.06. 20:51:34

@inmemancsi: mi volt Sehikével? nem láttam...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.03.06. 20:51:40

@sogeking: Nem, csak szeretem a progresszív rockot!

2012.03.06. 20:53:14

@sogeking: Szerepeket játszol, de minek ide álarc, mondd?

sogeking 2012.03.06. 20:53:36

@busifa: ezt könnyű kitalálni :) Eszter és Titánia

sogeking 2012.03.06. 20:54:50

@szerivan: hazug a mese rég, nekem ez nem elég :)

2012.03.06. 20:57:12

@sogeking: Azért elsőre tele lett a jelmez, ne HAZUDJ!?? :)

haruka 2012.03.06. 20:57:33

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: 'stét! szerinted ma kivágnak valakit? szerintem egy fiú repül ma!

sogeking 2012.03.06. 20:58:33

@szerivan: ha szeretnéd, akkor azt mondom, hogy igen :)

2012.03.06. 20:58:58

@haruka: Adrien pakol, mert a fiúk dönthetnek az ombre sorsáról, nekik meg szimpatikus a gitáros.

busifa 2012.03.06. 21:00:02

@sogeking: őket én is blokkolnàm
:-)))

2012.03.06. 21:00:23

@sogeking: Ez a hely, hol megteheted szabadon,

2012.03.06. 21:01:04

@gyvy: EZ MI???? Ez van nálad Viasat helyett?

sogeking 2012.03.06. 21:01:50

@szerivan: Hogy átlépsz, tetteken és szavakon

2012.03.06. 21:04:21

@gyvy: Az Al Jazeera gasztroműsorát nehogy kihagyd!

Hurri Kán 2012.03.06. 21:05:38

@szerivan:
Tamil szappanoperát készülök nézni héber feliratozással. Habkönnyű esti szórakozás.

2012.03.06. 21:07:01

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Melyik részét?
@gyvy: Én meg színházba megyek.

GL-581 g 2012.03.06. 21:07:52

@szerivan: Ha a szerkesztőknek van humoruk, és különösen ki akarnak cseszni a társulattal, akkor védettséget kap az a finomlelkű szépség. :DD

Hajrá Adrienn! Légy benn jó sokáig! :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:08:51

@szerivan: h Adrien pakol, és hogy egyébként is a srácok döntenek?:D

haruka 2012.03.06. 21:09:33

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: mert muszáj pont az ellenkezőjét mondanod annak, amit én, ugye? :D

Hurri Kán 2012.03.06. 21:10:12

@szerivan:
Utána én is megnézek még egy erotikus gyurmafilmet.

haruka 2012.03.06. 21:10:38

@GL-581 g: te mazochista típus vagy? :D

2012.03.06. 21:11:32

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: Mikor a gitáros bement Éva megkérte, hogy válasszon a fiúk és a lányok közül, majd sejtelmesen hozzátette, hogy ennek a későbbiekben jelentősége lesz.
Adrien meg hiába ajánlotta fel a csudapinyát, nem kellett senkinek, alap hogy pakol.

2012.03.06. 21:12:17

@gyvy: Nem merem meggooglizni, de bisztos van olyan...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:13:07

@haruka: nem muszáj, de jobban esik ellent mondani, na:D (Holnap fodrász után igyekszem írni neked)

Hajrá Adrienn:P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:16:12

@szerivan: és ő azt mondta, h fiúk!? Lehet, h az lesz, h kiből essenek ki:P Oszt majd ő megy haza, saját döntése alapján:)

@Peter_Cs: jaja, ezért drukkolunk neki!:D

2012.03.06. 21:16:18

@gyvy: Akkor azért olyan jól formálhatóak a karakterek.

Hurri Kán 2012.03.06. 21:19:02

@szerivan:
A statisztákkal még vannak problémák.

nekem te előre köszönjél (törölt) 2012.03.06. 21:19:22

sziasztok!
látom a vv gárda alaposan idetelepült.
:) legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít. előljáróban ennyit. (más is szereti azt a filmet?) ál/arc vagyok én, lennék a szlávoknál kém. Bár negyedrészt szlovák vagyok, de hát Istenem. Ez Magyarország, az összetartás mintaországa. Szóval én vagyok kárpátia56, a Vitéz. Valamint Vera Védőangyalának fogadatlan prókátora. :D Hogy itt mi lesz, vagy lesz-e valami, azt nem tudom.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 21:19:47

hol kell a mait kommentelni itt v lesz új?

2012.03.06. 21:20:52

@gyvy: Sógyurmából olcsóbban kijön a project.

mocskosmacska 2012.03.06. 21:22:02

Az úszó srác, aki a szilikont kereste mindenkiben még nem jött rá a játék lényegére vagy nem a 25 milliót akarja.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.03.06. 21:23:00

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: hello :)
csak mert ott van hogy újabb adás újabb kibeszélő poszttal
be kell már kapcsolni a tévét?

mocskosmacska 2012.03.06. 21:24:09

20 perc alatt reggelizniük is kell?

haruka 2012.03.06. 21:24:31

az milyen hogy nincs annyi szék az asztal körül, ahányan vannak! :DD

GL-581 g 2012.03.06. 21:24:47

Beküldték Levit is? Nem kéne ennyire egyértelműen lopni a karaktert a brókergyereknek... :P

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.06. 21:25:27

Ez a Krisztián gyerek mint a Kicsi Dope! Fullra

mocskosmacska 2012.03.06. 21:25:45

MEgint az lesz, hogy a kezdő gárda mindenkit megpróbál kiközösíteni?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:26:42

Valaki mondja már meg, hogy miért újak ők annyira?:) Mondja az, qki kb 5 órával hamarabb érkezett:D

@haruka: lehet, h már összetörték:P

haruka 2012.03.06. 21:29:37

@Dorothy, a Vörös Cipellős- ladyandhenk: ez nem volt benne az extrában véletlenül? :D

@mocskosmacska: úgy tűnik, pedig tanulhattak volna az előző részből.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.03.06. 21:30:22

@sogeking: készítsük a vacsit?:)

@jadebulgari: igen, de remélem, h ezt nem fogják eljátszani, mert rohadt idegesítő lenne:D

sixx · http://comment.blog.hu 2012.03.06. 21:32:10

itt az új, tessen szépen kommentelni az új éden-epizódot:
hogyvolt.blog.hu/2012/03/06/eden_hotel_2x02

Cinki 2012.03.06. 21:32:12

A szállás tényleg nagyon-nagyon komoly! Ez a medence kurva jó!

euRópAi bigottság 2012.03.06. 21:33:02

@Noname Cowboy: ne hülyülj!

krisztián 1az1ben barátokközt ERIK

dennis rodman 2012.03.06. 21:34:17

Ez a Niki borzasztóan néz ki !

GL-581 g 2012.03.06. 21:35:22

Miért hívják ezek a csajok "női praktikának" a gondolatokat?! :DD

nekem te előre köszönjél (törölt) 2012.03.06. 21:39:24

@Peter_Cs: ez jó zenekar volt, viccesnek találtam az énekes hangszínét, hangmagasságát. vhol a 9. és a12. oktáv közt tolta, ha jól emlékszem, meg ha van ennyi oktáv.

busifa 2012.03.06. 21:39:25

Kira letiltja Mátét az alkoholról :-DD

ő-szinte 2012.03.06. 21:39:51

@sogeking: olo :-)
Meselj, eddig mi?

nekem te előre köszönjél (törölt) 2012.03.06. 21:40:50

@dennis rodman: dennis rodman is, de én kérek elnézést, a kettő nem zárja ki egymást.

sogeking 2012.03.06. 21:42:36

@ő-szinte: olo, van másik poszt :)

a két új ki akar ejteni valakit, a srác valószínűleg Edinát választja, ja és ettem két szendvicset

Concrete · http://beton.blog.hu 2012.03.06. 22:19:51

50% retard, 30% proli 20% tetű

Giovanni.Gatto (törölt) 2012.03.07. 17:10:10

sixx miért hívod Horváth Évát T69.2 SE-nek?

Minek a ".2" ha már odaírod hogy Second Edition"?

Amúgy Évike nem kapdosott fel úgy 8 kilót tavaly óta? Vagy csak ennyire előnytelen ez a ruha?

Giovanni.Gatto (törölt) 2012.03.08. 16:28:04

@sixx: XD
süti beállítások módosítása