Nem is lehetett volna epikebb zenét választani, egy hót amerikai, de még a NY-i helyszínelőknél is New York-ibb sorozathoz, mint Frank Sinatra egy örök klasszikusát, a New York, New York-ot. De nem vagyok én sem a rezidens DJ, sem pedig a Dévényi Tibi bácsi, hogy a zenékről dumáljak és eltereljem a figyelmet, Tom Selleck hosszú évek, kemény erőfeszítéseivel kimunkált, muzeális értékkel bíró tökéletes bajuszáról. Na meg persze az arcszőrzet mögött rejlő Tom Selleckről, aki jelen sorozatban, hogy a rövid Jóbarátos szereplés után nehogy kizökkenjen jól megszokott karakteréből, a XXI. századi Magnum szerepében pompázik. Magnumot előléptették, csóri Higgins meg maradt a seggén a tengerparti villában. Most is a lépcsőn ül, könnyeit törölgetve és várja, hogy befaroljon valaki egy piros Ferrarival.

Szóval most New York-ban vagyunk, valami lakásban, ahol iszonyatos gőzerővel megy a készülődés, Frank (a megöregedett magnum) beszól valami papának, aki amúgy szintén rendőr inget visel, hogy kurvagyorsan szedje össze magát, mert nem fogják elérni a tíz perc múlva induló hajót. A papa visszabök, hogy ő aztán még soha nem késett el, amit Frank egy perszebazmeg nézéssel nyugtáz. Közben képbe kerül valami nőszemély is – szerintem Frank felesége – meg a lánya is, akit azonnali hatállyal, rövid szoknyát hosszabbra cserélni paranccsal visszaküld a szobájába. Egy rövid „utállak anya” tekintet és kész is az anya-lánya összhang. Itt meg már valami fiatalabb fickó öltözködik és szedi ki a széfből a szolgálati fegyverét, amit szaknyelven csak kézi ágyúnak neveznek. (forrás: A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) Őt Danny-nek hívják és őt a felesége baszogatja, hogy rohadtul menni kéne már. Közben Frank már felvette az ünnepi lépőt is meg a minden kitüntetéssel tele aggatott kék zsakettot. Már csak a nyakkendőjén igazít egyet. Tökéletes. Rápillant a komódra és rajta gondosan elhelyezett családi képekre, közben felszívja egy kicsit a bajszát az orra tövébe, hogy érezzük mennyire atom mély érzésű lett.  Büszkeség önti el a szívét, ahogy a képeket nézi. És máris kiderül, hogy a fia is sikeresen letette a rendőrtiszti vizsgát. Látjuk is a díszmenetet és azt is, ahogy Frank kiáll a pódiumra és nekikezd a szentbeszédnek. „New York legjobbjai… nagy veszélynek lesztek kitéve…terrorizmus…egyenlőség…felelősség.„ A szokásos maszlag. És amiért minden fakabát ezen a neves eseményen van, ezért láthatjuk, ahogy elrabolnak egy kislányt. Hát, ha valami, akkor ez nem bouno. Ahogy a főcím sem.

Na, végre kiderül, hogy ősz hajú papóka, Frank apja. Mennek a folyosón, közben megy a riszpektelés, meg a biccentgetés, hogy „jó voltál öreg” meg a hasonlók. Végre kiérnek a tömegbe és akkor jut eszükbe, hogy mégis, hogy göthös úristenbe fogják megtalálni a.. ja hogy itt vagytok. Micsoda meglepetés. Frank megfogja újdonsült zsaru fiának a vállát, mélyen a szemébe néz és csak úgy öklik a szeméből a büszkeség. Kösz apa, kösz, kösz, meg egy high five a nagyfaternak, ami csak akkor lenne gettósabb, ha ököl pacsiztak volna. Danny azért odaböfög egy „anya forog a sírjában” szöveget. Na, ő az igazi partikiller. Le is oltja az asszony, hogy pofa befog. De Danny nagyképűzik tovább és gyorsan vázolja a fiú fakabátoskodásért feladott jogi karrierjét. Tudjátok. Washington meg a többi. Na de most derül ki (számomra), hogy az, akit az elején Frank feleségének hittünk, az valójában a lánya, aki nem mellesleg helyettes kerületi ügyész. Micsoda szép família. Esküszöm valamelyiknek a  Bear Grylls a keresztapja. Közben betipeg valami nőcske, aki magával hozza a kínos szituációt is, de ez annyira jelentéktelen, hogy még egy szájbiggyesztést sem érdemel. Frank kiadja a parancsot: húzzunk a vérbe kajálni. A büszke fiú barátnője nem tud jönni, mert sanyarú a gyakornokok élete, úgyhogy visszahúzza a belét gályázni. Csók a szájra, heló Sydney, viszlát Sydney…kit érdekel. Danny felesége azért ödabök, hogy milyen jól viseli a zsarunak állás tényét, annak ellenére, hogy kénytelen volt eltemetni – szintén rendőr – bátyját. Méltón szólt partikiller férjét követve. Az egész család lehatja a fejét, sóhajt egyet, majd a papóka megszólal, hogy „Joe azért halt meg, amit szeretett.” Nincs idő szomorkodni, vagy éppen tovább büszkülni, mert Danny megint közbeszól, hogy ő most lelép, mert elraboltak egy gyereket. Frank rárabol a témára és egyből elkezd szakmázni.

Danny ugyan lelép a színről, de a kamera üldözőbe veszi, így láthatjuk, hogy olyan kibaszottul lazán tud vonulni, hogy simán kenterbe veri – a való életben, öccsének egykori rapper alteregóját – Marky Mark-ot. Kocsiba be, gázfröccs és már a helyszínen is vannak. Itt viszont már ömlik Danny-ről a profizmus, kiadja a parancsokat, megkérdezi, hogy mi a tényállás, bezacskóztat egy játék babát, megnézetteti valami csicskával a csatornákat meg a postaládákat, plusz a térfigyelő kamerákat is kivizsgálásra küldi, hátha felvettek valamit. A nyomozónak rossz érzése van és ezt sikerül is közölni – mérhetetlenül diszkréten – az aggódó anya-apa párossal. Kis kérdezz-felelek, hirtelen kiderül, hogy valami fehér furgonnal vihették el a kislányt, amiből ugye baromi kevés lehet New York-ban, de könnyít az ügyön, hogy be volt törve a hátsó szélvédője. Az viszont már kevésbé frankó, hogy a lány cukorbeteg. Aztán megy sipákolni az anya, hogy mentsék meg a kislányát, mert ő a szeme fénye, a gyöngyvirágos kiskertje. Gyors összenézés a partnerrel és hopp egy sajtótájékoztatón vagyunk, ahol már megint Frank ontja magából az igét.

„Az első óra a legfontosabb. Minél többen látják a tévén keresztül az elveszett kislány arcképét, annál nagyobb esély van rá, hogy megtalálják.” Aztán a tárgytól eltérve valami okoskodó kis riporter bekérdez valamit, amit Frank könnyűszerrel hárít; majd Heather Locklier utánzat riporter asszony is valami teljesen irreleváns dologgal próbálkozik, de Reagan felügyelő gyorsan letorkollja, hogy a média dolgozóinak az eltűnt kislány ügyével kéne foglalkoznia nem pedig a statisztikák kielemzésével. Köszöni szépen, de nem nyilatkozik többet.

Az őrsön megy a témázás, húzós éjszaka lesz ez fiúk, csapassuk neki. Frank irodájába betoppan valami góré alkat. A polgármester. Egy kis dicséretet hozott magával, meg mellé rengeteg lebaszást egy kis fenyegetéssel nyakon öntve. Frank telefonál Danny-nek, hogy megkérdezhesse, beburkolta-e már az ebédről megmaradt grill csirkét? De valójában most is csak szakmázni akar a fater és friss infókat szeretne tudni az üggyel kapcsolatban. De az ügy csiga tempóban halad. Frank, „apa” szerepét kukába vágva, most már, mint főni szól Danny-hez, hogy ha bármi segítség kell, csak nyugodtan szóljon, majd ő leügyezi a dolgokat. A telefont letéve végre folytathatják a kupaktanácsot társával. Egymást bombázzák a teljesen feleslegesen kiderített információkkal, hogy mi volt az elrabolt lány múltjával, meg a családban is volt valami kevésbé érdekes tény, de akkor Danny kezébe veszi és sokat sejtetően tanulmányozni kezdi az egyik fotót. Egyből beugrik neki, hogy „De kibaszottul jó, hogy becsomagoltattam a helyszínen azt a rohadt játék babát!” Hozd ide azonnal partner! A jó munkatárs már hozza is és nagyon nagy sebességgel kiderítik, hogy miféle játék is ez. Naná, hogy kínai. De van itt valami furcsaság. A baba túl steril, tehát másik gyereké nem lehet – mert a gyerekek nem vigyáznak a dolgaikra ennyire – és ezek szerint a tettes kesztyűt viselt. Na, ezt hívom én gondolatmenetnek. Szóval ez a játék baba volt a csali és olyan nincs, hogy nincs rajta nyom. Danny Reagen nyomozó annyira a szívén viseli az ügyet, hogy pikk-pakk ki is derítette, hogy ez egy prototípus baba és még nem is került forgalomba, és összesen három ember juthatott hozzá a keleti parton.

Közben meg már reggel van és Frank-et, mint valami maffia vezért, úgy várják a háza előtt a fekete autóval, meg a kisebb személyi hadsereggel. Valami meetingre kell mennie, de nem csodálhatjuk sokáig Frank Reagen sugárzó egyéniségét, mert már megint a Danny vezette nyomozás szemtanúi vagyunk. Telefonon közlik az infót, hogy az egyik baba egy üzletemberrel van a világ másik pontján. Ezt a vonalat sajnos mellőznünk kell. Így azt láthatjuk, hogy társával együtt valami tipikus New York-i pincelakás felé igyekeznek, egy eléggé gettós környéken. A lakásból üvölt kifelé a fasza rockzene. A jó hangulatú, kedélyes rendőri kopogtatást és felszólítást követően, azonnal ajtót nyit egy vézna úriember, akinek a lakása játék babákkal van tele. Szól a rock és közben faltól-falig babák vannak gondosan elrendezve. Danny kiadja a „Halkítsd már le a zenét kisgyerek!” parancsot, majd ezt követően finoman vallatni kezd. Mi ez itt? Mi? Ez ilyen gyűjtemény szerűség? Az alibije nem túl frankó, de szerencséjére megtalálják a babát. Ha a baba megvan, akkor nem ő a tettes. Egyszerű, mint a faék. Még az angolos távozás előtt, azért Danny bekérdez egy lightosat: Nem vagy te öreg a babázáshoz? Ekkor derül ki, hogy a fickó cikkeket ír a babavilág magazinnak, és ezt a választ követően Danny egy elég egyértelmű arcjátékkal, csont nélkül idiótának titulálja. Jön egy újabb telefon. Megvan a harmadik baba, de ami ennél is jobb hír a két nyomozónak, hogy nem kell messze kocsikázni.

Na, most meg valami étkezdében vagyunk, ahol a legifjabb Reagen rendőrtisztet láthatjuk. Természetesen a társával együtt üldögél, aki egyértelműen nem ma kezdte az ipart és bármennyire is meglepő, durván jól ismerte Joe-t, az elhunyt Reagen testvért. A partner is tudja nyugtázni, hogy Joe: „jó srác volt.” Na de mindegy. Ő sem hagyhatja annyiban, hogy ne faggassa egy kicsit a zöldfülűt, ugyan mégis mit keres a rendőrök körében, ha egyszer a Harward-ra járt. Nem lepődnék meg, ha azt válaszolná, hogy a véremben van. Végre megvan a hőn keresett szál, a finom utalás a sorozat címére. Kábé eddig tartott az öreg motorosnál a haver felvétel, mert az étkezdéből kifelé ballagva kiosztja a gyereket, hogy nála nincs lazsálás, nem érdekli, hogy az apja a főnök. Ezt megkoronázandó, a zöldfülű megkapja a Harward becenevet és a legfontosabb szabályt, hogy nem az övé az utolsó szó. Jó kis újoncbasztatás. Nem lehet megunni.

Közben Danny és partnere már meg is érkeztek az új helyszínre, de ott csak egy kissé zaklatott nőt találnak, aki már nem szereti a férjét, és amiért leginkább két méterrel a föld alatt látná a legszívesebben, egyből kiadja hollétét. A villámlátogatás után már nyomulnak is a megadott motel címére. De nagyon kell tiporni neki a gázt, mert szegény elrabolt kislánynak nagyon nagy szüksége van az inzulinra. Danny annyira érző szívű nemes ember, hogy a nyomozás nehézségei mellett, még ezt is gondján tudja viselni. De a lényeg, hogy a helyszínre kiérve, a nagy fehér furgon helyett, csak egy batár nagy kék furgont találnak. Danny – zöldfülű öccsével ellentétben – nem most jött le a falvédőről és bicskájával simán lekaparja a kamu-kék festékréteget. Fellélegezhetnek. Nem baltázták el a címet. Reagen nyomozó egy szempillantás alatt előpattintja a zsebéből a teljesen legális rendőri kiegészítőt, a viperát, és egy elegáns mozdulattal betöri a furgon hátsó üvegét. Csak nem nyomok vannak ott? De igen. De ez is azt sugallja, hogy még nincs semmi para. Gyorsan felszaladnak a lépcsőn és bekopogtatnak a gyanúsítotthoz. Megint megy a vallatás, meg a fenyegetés, de Danny megelégeli az egészet és inkább bilincsbe veri az ombrét, aki továbbra is páváskodik. Na, ezt nem kellett volna. De így megtudhatjuk, hogy Reagen nyomozó öntörvényű rendőr és a „Mondd már meg, hogy hol van a kislány! Te rohadt szemétláda!” jog okán egy kicsit megcipőzi a gyermekrablót.

A wc-be kellett belenyomnia a fejét és úgy megfürdetnie, hogy végre kiderítse, hol van a kis Teresa. Miután sikerült lecsapolnia az infót, már a raktár kulcsával a kezében ül a rendőrautó anyósülésen, pöffeszkedik és tovább fenyegeti a már bilincsbe vert gyermekrablót. Egy kis kóválygás után, minden probléma nélkül megtalálja a kislányt és közli vele, hogy nem kell félnie, ő is a vízilovakkal van, ő rendőr és mostantól minden rendben lesz. Ezt bizonyítva ráteríti a zakóját. A gyereket átadva a mentősöknek, Danny már majdnem felvette az ünnepi mosolyát, amikor a megcipőzött ombre, a rendőrautóból kifelé, üvöltve kántálja, hogy „rendőri brutalitás.”  Danny már átlát a szitán és érzi, hogy a kolbász rosszabbik felén táncol.

A bírónő irodájában megy a matekozás, hogy mi is volt a helyszínen, miért kellett megverni a másikat. A bírónőnek valószínűleg a kőszívű ember volt a nevelő apja, mert úgy eltörölte a bizonyítékokat, meg az erőszakkal kicsikart vallomást, mint a huzat. Hétfőig kap haladékot a Reagen család arra, hogy valami épkézláb bizonyítékot szerezzen. Lőttek a vasárnapi vidámparknak. Azonban most következik: a nővér lebassza öcsikét jelenet. A nagy konklúzió, hogy mindenki foglalkozzon a maga dolgával, hisz olyan még úgysem volt, hogy nem volt sehogy.

Danny megérkezik a szülői házhoz. Meghozta a húst a hétvégi grillezéshez. Frank a konyhában áll, és a jól megszokott szigorú tekintettel figyeli fia minden lépését. Hát persze, hogy tudja te barom. Ő a főnököd. Meg amúgy is mindenki tudja, hogy megcipőztél valakit a nyomozás során. Közli Frank, hogy csőstől ömlik a szar, mert már a belső ügyosztály is rácápázott a témára. Jön az apai jó tanács: „Könnyebb lenne, ha elkapná a pasast.” Na meg a fickó rituáléjára is felhívja a figyelmet, a ministráns ruhára és a gyertyákra. Ez még jó lesz valamire. Biztos lesz egy döglött akta vagy valami hasonló. Frank még odaböfög valamit Danny-nek, melyből kiderül, hogy fia Irakban harcolt, és erről még rohadtul nem beszélt egy pszichológussal sem.

A legifjabb Reagen meg a barátnője dupla randin vannak, valami iszonyat fenszi étteremben, ahol ő alakítja az este aktuális partikillerét. Sydney még mindig nem tudja feldolgozni, hogy a fickója zseka lett. A megnyugtató hegyi beszéd után, Jamie simán kiszúrja Frank fatert, ahogy taxiba tessékelés után, lesmárol egy nőt.

Az őrsön nagyban folyik a bizonyítékok keresése. Danny morcosan issza kávéját, amikor tök véletlenül talál egy floridai döglött aktát. Lehet, hogy lesz valami.

Végre. Készül a vasárnapi húsleves, meg a többi finomság. Nosztalgikus asztalterítés, megérkezik a papóka, ezt követően az egész család ledobja végre a seggét. Megy a családi „ki az okosabb” játék, aminek nincs igazi nyertese, mert Frank keményen odacsap az asztalra, hogy legalább a családi ebédnél ne gyilkolják egymást a büdös kölkei. Danny megússza; hívják, hogy meló van, lehet jönni az őrsre befelé. Papóka megsérti az unokáját, aki hisztizve szeli keresztül a konyhát. Ilyen jó hangulatban ér véget az ebéd. Kis szomorú rész a mosogató előtti apa-fia piázás közben. Frank továbbra sem vallja be fiának, hogy egy másik nőt fúgázik.

Öröm, boldogság. Megérkezett az őrsre a halomnyi döglött akta. Újra lehet melózni. Hát nem frankó? Közben Jamie a sötét utcán sétál, amikor letámadja két különleges ügynök. Mi van? Kék lovagok rendje?  Mi a szarról van itt szó? Ja, hogy ez a korrupt zsaruk gyülekezete. Csak nem egy spicli kell? Naná, hogy az. De ne mondja ki hangosan, mert itt a kémeknek is füle van. „Tud erről a fater? Arról, hogy nyomoznak a kék lovagok rendje ellen?” teszi fel a kérdést a naiv, kicsi Reagen. Persze, hogy nem tud. De megmutatják neki, elhunyt bátyjának felvételét, ezzel bizonyítva, hogy ő is spicli volt. Megy a dilemma, készül a konfliktus. Ő is beálljon a sorba? Átvegye a bátyjától a stafétát?

Danny pattog, mint egy nikkelbolha. Pörgessük a nyomozást, gyerünk, gyerünk, gyerünk! Megjelenik a kislány az Őrsön. Gyorsan lelket önt Reagen-be. Hát nem cuki pofa. De hopp egy kopott újságcikket kiszúrva, Danny-nek kapásból eszébe jut az a nyaklánc, amit a tettes feleségének nyakában látott, mert a kettő egy és ugyanaz. Nyomás a nő házához. „Csak mutiba kérnénk anyakláncot.” kérésre a nő beadja a derekát. Bingó. Minden a helyén. Ügy megoldva. Fickó lesittelve. Nővér-öcsi páros újra vigyoroghat egymás szar viccein.

Már szól is a lazább New York zene, Jamie a mólón sétál faterja felé. Jó kis reggeli pecázással zárul az eheti rész. Frank bevallja, hogy jár valakivel. A könnyed csevej közben kiderül, hogy Jamie-nek még meg kell szoknia az egyenruhát, de ezt leszámítva minden klappol. A fater még azt is tudja, hogy ki a fia társa. Honnan tud ő ennyit? Vajon eddig ér a szar a New York-i rendőrségen?