Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 1x01 - Pilot

2012. február 21. 09:00 - nyauuuuu

Kezdésként egy kollégista lány piros felsőben és pink edzőcipőben futni indul, közben zenét hallgat. Befordul a fák közé, majd jól megtámadja valami. Sikolyok, vadállati morgás. Zsarupáros (egyikük a főszereplőnk, Nick Burkhardt) kedélyes beszélgetés közepette évődik a főhős nősülési szándékán, hiszen mikor máskor kapcsolódnánk be a történetbe, mint amikor éppen jegygyűrűt vásárol. Felfigyelnek egy csinos szőke nőre, de a szépség arca egyszer csak átalakul, vicsorító szörnypofává. Emberünk láthatóan nem tud mit kezdeni a tapasztalattal.

A futkosó lány tetemének helyszínelése közben szép nagy bakancsnyomot találnak. Ebből persze rögtön világossá válik, hogy nem egy vadállat intézte el, hanem egy másmilyen vadállat, majd emberünk megtalálja a lány lejátszóját, és abban természetesen még mindig az a szám szól, amit órákkal korábban hallgatott futkosás közben. Nagyon életszerű. Közben visszatérnek a rendőrségre, ahol újabb villantást kapunk el: megbilincselt, kevéssé szimpatikus gyanúsított arca változik szörnnyé, Nick pedig ugyanolyan tanácstalan arccal csodálkozik rá. Rém lassan kapcsol szegény.

Kopasz, idős, de vagány hölgy érkezik ősrégi Dodge-dzsal és egy hatalmas, kenyérpirítóra hajazó lakókocsival egy házhoz. Idős hölgy titokzatos, első ránézésre kicsit banyás, süt róla, hogy mindent tud, mindent ért, és közben még üldözik is. Eddigre – pedig arra készültem, hogy majd jól rettegni fogok – egyre inkább elhatalmasodik rajtam az érzés: sablon, sablon, sablon, tessék már valami újdonságot is felmutatni, ez egy bevezető epizód, a manóba is!

A nyomozás lassan gördülget tovább, kiderül, hogy állat ilyet nem csinál, és van egy eltűnt lány is, csak nem ő az áldozat, nahát?! Kis poénkodás a ma esti kézkérésről, majd emberünk hazaindul, jé, ez az a ház, ahová a „banya” befordult az álomszép Dodge-dzsal. Vészjósló zene, főhős belépve kiáltozik Juliette (a jövendő menyasszony) után, majd hátulról látjuk – hú, már egészen elviselhetetlen a feszültség, kár, hogy mindjárt elalszom a sok unalomig ismételt klisétől –, hogy a kopasz banya óriási késsel szeletel valami pirosat. Megfordul, mire emberünk felismeri: hiszen ez Marie néni! Vajon miért nem lepődtem meg?! Színre lép a szívszerelem is, de annyira jellegtelen szegény, hogy már most biztosra veszem, hogy vagy az első néhány rész egyikében meg lesz ölve valamelyik gonosz meselény által, vagy rövid úton szakítani fog szegény Nick-kel, esetleg az szakít vele, hogy megóvja a veszélyektől, de hogy ez nem lesz életre szóló szerelem, az biztos.

Marie néniről kiderül, hogy rettentő beteg, pár napja/hónapja van csak hátra, és hogy sokkal hamarabb szeretett volna főhőssel beszélgetni. Szóba kerül némi családi átok, meg hogy a nénivel is megtörtént ez a „hirtelen elkezdek furcsákat látni” dolog, és hogy emberünknek azonnal el kell hagynia még-nem-is-menyasszonyát, merthogy ez így túl veszélyes. Persze, ennél több részletet már nem tudunk meg, mert honnan, honnan nem, előkerül egy jópofa szörny, és rettentően megtámadja szegény Mari nénit. Főhősünk kis tétovázás után gyorsan beleüríti a teljes tárat, mert hát egy rendes rendőr szabadidejében is kibiztosított maroklőfegyverrel járkál, ugye. A néni hiába küzdött hősiesen a kaszával felszerelt támadó ellen bottal és tőrrel, mégis földre került, Nick a lövések után már csak alig pár szót tud belőle kiszedni. Eszerint a szülei nem is balesetben haltak meg, hanem meg lettek ölve. Egy titokzatos, nyakban hordható tárgy is átadásra kerül, melyet akár az élete árán is meg kell védenie szegény fiúnak. A néni ájulása-nyakbicsaklása pedig már több mint giccsesen tesz pontot a mondandó végére.

Mariskát kórházba viszik, Nick természetesen jófiú, és elkíséri oda, pedig jaj, hogy fel van dúlva, amiért nem tehetett mást a tár kiürítésénél. Közben megtudjuk, hogy a frissen lemészárolt kaszás szörny neve Holda. A kórházi folyosón aggódás után Maris néni tovább lebegteti a fátylat: a családban megvan a képesség, hogy lássák, amit senki sem lát, mert van az a pillanat, amikor a szörnyek nem tudják tovább leplezni igazi valójukat. Nick persze igyekszik leinteni szegény nénit, hogy pihenjen csak, de Mari nem hagyja magát, azért is tovább lebbent: Nick az utolsó Grimm, és minden igaz, ami le van írva a mesékben, amik persze nem is mesék. Nick még visszakérdezne, hogy mi is van a szüleivel, de néni taktikusan nem válaszol, csak ködösít még egy csöppet, azzal az ígérettel, hogy a lakókocsijában mindenre megvan a magyarázat. Nick távozik, és megvizsgálja a kezébe nyomott „életed árán megvédendő” dolgot, amiről kiderül, hogy valójában egy medálba rejtett kulcs.

Kiderül, hogy Holda bizony a Grimmek kivégzésére szakosodott főgonosz-féle lehetett, hiszen a penge felirata: a Grimmek kaszása. Persze, a társ már újságolja is, hogy a látszólag könyvelő Holda valójában minden hájjal megkent gonosztevő, számos államban körözték gyilkosság, nemi erőszak és más nyalánkságok miatt. Az aggódó parancsnoktól megtudjuk, hogy jaj, milyen nehéz is lelőni egy embert, pont ezért muszáj főhősünknek feltétlenül felkeresnie a rendőrségi pszichológust, és persze, pihenjen is kicsit. Nick legalább nem a Mel Gibson-féle lázadó zsaru, két „Igen, uram”-on kívül nem járul hozzá a társalgáshoz.

Hősünk engedelmesen pihenne, ám álmában piros szatén hálóingben fák között menekülő szép lányt és rátámadó, vicsorgó pofájú szörnyet lát, minek hatására rögtön a néni lakókocsijához indul infóért. Marie néni impozáns fegyvergyűjteménnyel, és a Bűbájos boszorkákból ismert, kézzel írt nagykönyvekkel rendelkezik. Az egyikben két lapozás után már rá is lelünk a második jelenetben látott szőke nő portréjára. Mielőtt bármi is kiderülne, Juliette megérkezik, és Nick abbahagyja a titkok felfejtését. Megtudjuk még, hogy hősünket 12 éves kora óta a néni nevelte, és egy macskanyávogástól kellene frászt kapnunk, de nem sikeredik ijesztőre.

Másnap kiderül, hogy a támadó DNS-e ismeretlen, így az egyetlen nyom a bakancs. Rögtön utána látjuk a bakancsot premier plánban, ahogy a tulajdonosa lépeget benne, aki a mellette piros ruhácskában elhaladó kislányra azonnal ráfordul. Közben Marie néni mély kómába esett, aminek oka ismeretlen, de legalább kiderül, hogy könyvtáros létére kissé túl sok rajta a sebhely. Nick elrohan az eltűnt kislányt keresni, és azonnal feltűnik neki, hogy a kislány is piros felsőt viselt, ergo biztosan ugyanaz a tettes, logikus, nem? Kutatás közben ügyesen rájönnek, hogy a leányka a tiltás ellenére tuti átment a parkon. Bingo, megtalálják a táskát és a bakancsnyomot is, Nick pedig ösztöneinek engedelmeskedve azonnal kirohan a fák közül, ahol meglát egy éppen a postaládáját ürítgető alakot, aki a játszódó kislányok után bámulva hipp-hopp farkasember-fejűvé válik. Főhősünk persze rögtön a menekülésbe fogó gyanúsított után veti magát. Homoerotikusan leteperi szegényt a saját házának lépcsőjére, és a kislány hollétéről faggatja. Ám hiába forgatják fel a házát, semmit sem találnak, szegény Nick meg nem tud magyarázatot adni, miért éppen ezt a teljesen ártatlan és priusztalan embert vádolja a gyermek elrablásával.

Juliette aggódón áll az ablaknál, mert Nick megint a lakókocsiban zseblámpázgat, és persze meg is találja az enciklopédiában a farkasembert. Vágás után rögtön meg is pillantjuk otthonában a korábban elkapott, farkasarcú fiatalembert, mert Nick nem nyughat a gyanújától. Júliája hiába hívja telefonon, ő inkább azt figyeli, ahogy a farkas levizeli a kerítését. Kis borzongató zene után az ablakon át érkező farkasember leteperi a főhőst, de mielőtt bárki megijedhetne, kiderül: csak viccelt, és inkább egy sört szeretne meginni Nick-kel. Kedélyes csevegés közben kiderül, hogy a vérszomjas farkast gyermekkorában a Grimmekkel ijesztgették, és hogy többet tud Nick családjáról, mint ő maga. Ja, és ő már nem eszik embert, mert tornázik, diétázik és gyógyszereket szed, valamint jár templomba. Nick persze némi indulatos beszélgetés után ráveszi, hogy segítsen neki megkeresni a kislányt, pedig a diétás elég hosszasan igyekszik magyarázni, hogy a dúvadak aztán nem akarnak egymással találkozni, mert falkában eléggé veszélyesek.
Végre meglátjuk, hogy hol a kislány: vadregény, erdő, folyó felett korlát nélküli híd, fák között mézeskalácsgerendaház kéménnyel és mohos tetővel. Bakancsos lábak, nippek a kandallópárkányon, padló alatti, komfortos fogvatartó-hely ággyal és előző áldozatokra emlékeztető, piros felsőkkel teli szekrénnyel. A postás persze szimpatikus arcú, épp csak egy csipetnyi őrültség süt a tekintetéből, a kislány pedig kellően műrémült és haza akar menni. Nick és a jó farkas szag alapján megtalálják a házat, és bár jól láttuk, hogy az emberrabló kocsival hajtott a háza elé, ők valami homályos okból csak a híd közepéig mennek, és onnantól gyalogolnak a folyón keresztül, biztos ami biztos. A ház felé közeledve ismét okosabbak leszünk: a jól szocializált farkas sem bírja a fajtársak társaságát, és elveszti maga felett az uralmat, így inkább elmenekül, a főhőst egyedül hagyva, nehogy az évekig tartó lemondása értelmét veszítse.

Nick odahívja a társát, aki közben persze kételkedik, hogy mi a fenét keresnek itt, és mivel hősünk nem tud elfogadható magyarázatot adni (azt csak nem mondhatja, hogy a korábban gyanúsított farkasember szagolta ki neki a nyomot), némi „nem bízol bennem?!” próba után csak bekopogtatnak. Természetesen most is úgy tűnik, mintha megint lyukra vetődnének, minden a legnagyobb rendben lévőnek látszik, a fickó szívélyes, ráadásul sehol egy bakancs, hát nyomozóink reményvesztetten távoznak, mígnem… na, ki találja el, mi buktatja le a csúnya farkast? Nem, nem, dehogy: a megfejtés az édes álmokban rejlik, hiszen a vájtfülű feka kihallja, hogy farkasunk éppen ezt dúdolgatta magában, míg ott voltak.
Visszarohanás, sötétben zseblámpával keresgélés után végül a társ lövi hátba a szegény menekülő farkast, aki haldoklás közben azért még felismeri, hogy őt egy Grimm intézte el. Nick simán megtalálja a rongyszőnyeg alá rejtett csapóajtót, így a kislányt is. Émelygős szabadítási jelenet, társ elismerő szavai. A végére még egy kis borzongás: Nick a kómás nagynéninek magyarázza a szokásos „annyi mindent el kell még mondanod”-féle szöveget, majd a második jelenet szép szőke szörnye undorító zöld trutyit akar a nénibe fecskendezni, amit persze hősünk ügyesen megakadályoz, jutalmul ő kapja a karjába a mérget, el is ájul tőle rögvest. Még látjuk, ahogy a szőkeség egy kocsiba szállva panaszkodik, hogy nem sikeredett a banyát eltenni láb alól, nekünk pedig meg kellene lepődnünk, hogy a vele beszélgető, valójában nyilván főgonosz foglalkozású illető nem más, mint a roppant aggódó és emberséges „Igenuram” parancsnok. Utolsó képként még az addig kómázó néni szeme tágra nyílik, kész, vége főcím.

Bennem a kezdeti kíváncsiság és borzongásvágy teljesen átalakult előbb drukkolássá, hogy mutassatok már valami újat, majd ásítozó unalommá, hisz jól ismert panelek váltakoznak a bevezető epizódban, anélkül, hogy az egyébként a történetben vastagon benne lévő potenciált ki tudnák bontakoztatni. Viszont – éppen a lehetőségek miatt – simán megszavazok neki még néhány esélyt, de ha a tizedik rész táján sem lesz a szereplőkben ennél több egyediség és élet, akkor nagyon fogom sajnálni a rápocsékolt időmet.
 

Címkék: grimm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.02.21. 09:57:29

Köszi a hogyvótot. Sztem az első két rész (amit itthon leadtak) egész nézhető volt, én egyelőre maradok.

Johnny336 2012.02.21. 10:20:48

Ha már az első résztől lábrázást kapsz, akkor nem adok neked sok esélyt. :)
Én szeretem az ilyen fantasy dolgokat, de három rész után csúnyán abbahagytam. Vontatott, lassú, unalmas részek, egy procedural sorozat, amiben nem latinobandákat, meg gazdag gazfickókat kell eliminálni, hanem szőrösképű hibrideket - semmi értelme nincsen a szörnyes körítésnek.

Sarkady András 2012.02.21. 10:45:37

A trailer ígéretes volt, de ezek szerint felejtős... Viszont a The Rivert tudom ajánlani, ha valaki félelmetes sorozatra vágyik, amiből egynél több részt is érdemes megnézni!

Idoru 2012.02.21. 11:03:46

Egészen az első 4 részig kitartottam, mert nagyon akartam, hogy jó legyen. De nem az, a fene vigye el!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.02.21. 11:30:48

Piroska és a lektor

Piroska jön s vele farkas.
Utóbbi hord piros sálat,
Előbbinek cucca tarka, s
Nagymama is elég állat.

Vadász bácsi puskamentes,
S mézzel etet falkavezért
Vegetáriánus hentes…
Kezem ekkor bilihez ért,

Majd fejem is belelógott,
S tartalma már elért tokát…
„Ezt a nyálas mesét, ó, Gott!,
Grimm fivérek, írjátok át!”

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/01/piroska-es-lektor.html
:)

2012.02.21. 11:31:04

Eddig csak 2 részt láttam, egyelőre nem vagyok elájulva.

Köszi a posztot.

A főszereplő kissé irritál, a kopasz nagynénit nagyon nem bírtam, a feka zsernyák partnert kedvelem és a dúvadat is akinek nem tudom a nevét. Jó arc, főleg amikor végtagokat szaggat le, pedig nem akarja. XD. :-))

Még várok, mi lesz ebből.
@Sarkady András:
Melyik csatornán megy a River? Érdekelne.
Vagy letöltöd?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2012.02.21. 11:43:57

Sziasztok!

Pár hete megbeszélés szerint elküldtem nektek a High - hogyvoltomat. Azóta nem kaptam választ, hogy megkaptátok e, megüti e a mércét és ha igen mikor fog kikerülni?

Már küldtem ezügyben több levelet nektek de nem kaptam még rá választ. Kérlek vegyétek fel velem a kapcsolatot a szabo.endre82@gmail.com -os mailcímen. Vagy adjatok valami elérhetőséget.

Eddig a szaboz@mail.index.hu és a hogyvolt@googlegroups.com -címre írtam nektek de nem jött választ.

Várom mielőbbi válaszotokat.

DDD3 2012.02.21. 12:04:13

Én felirattal néztem, emiatt kicsit előrébb tartok.
Szerintem nem rossz, de a potenciált mégsem használják ki teljesen, a főszereplő irritál engem is, mert annyira faarcú, hogy Vin Diesel ehhez képest a mimika királya, viszont a farkashaver szerintem jó, sokszor elviszi a hátán az egészet történetet.
A Rivert nem ismerem, viszont én meg a Once upon a time című sorozatot ajánlom azoknak akik szeretik a stílust, az még lassabban épül fel, de összetettebb, érdekesebb. Illetve az újszülöttnek minden vicc új elv alapján a Supernatural/Odaát-ot mondanám még, na az sokkal nagyobbat üt.

Gabba 2012.02.21. 19:48:47

Kösz a hv-t, mi tagadás, én is kacérkodtam a hogyvolttal, de te gyorsabb voltál :)

Én is még csak az első két részt láttam a TV2-n, de egyelőre kitartok, bár ez a Nick gyerek tényleg nem egy Jack Nicholson.

Sheliz 2012.02.22. 00:34:39

Így a 11. réznél is kitartok. Pont az jön be, hogy nem mindent egy részbe akarnak beleerőszakolni. Olyan ezredfordulós BuffyAngel érzésem van. nem vesz ki az ember idegrendszeréből sokat, hosszú nap utáni punnyadásos "nem akarok ma már senki fiáért 60-nál magasabb pulzusszámot, de vígjátékok kíméljenek" esti mese. A Once upon a time... kíséretében érdemes bevenni a Grimm pirulát, kellemes a hatása.

Neretil 2012.02.23. 09:14:53

Én is vártam a sorozatot, de csalódás. Maga az alapötlet elsikkad, az ezerszer látott detektív klisék vannak az előtérben és részenként 5-10 másodpercig láthatunk valamit a mesebeli lényekből.

Bár a sokadik rész után inkább annyit se látnánk belőlük, mert a kivitelezés és az ötlet gagyi, az évad végére pedig végig érnek az Állatok A-tól Z-ig című könyvön. Voltak már disznóemberek, méhecskeemberek, farkasemberek, rókaemberek, egéremberek, hódemberek, keselyűemberek, patkányemberek, medveemberek, kutyaemberek, kígyóemberek...

A főszereplő rossz színész, a karakter pedig borzalmasan van megírva, iszonyat lassú felfogású, reagálású, teszetosza, bamba, irritáló lett. A mellék főszereplő farkas pajtás simán lejátsza a képernyőről és az ember azért drukkol, hogy inkább nyomozzon ő, de nem, vissza lökdösik a középpontba mindig azt a barom Grimmet.

Egyszer szórakoztam nagyon jól a filmen: Nekem bejön a dögös vörös barátnő, lestem is folyton. Aztán talán a 4.-5. részben a sorozat folyamán először közeli totálban mutatták az arcát amint egy drámai pillanatban komolyan néz Grimmre, és kiestem a fotelből annyira kellett röhögnöm, mert szegény annyira iszonyatosan kancsal és annyira tönkre tette azt a komoly pillanatot a látvány :D

Kapott tőlem bőven esélyt a sorozat, a 11. résznél untam meg végleg az egészet.

Pácsó Ármándó 2013.03.21. 23:07:03

Még élénken emlékszem erre a részre! Köszi a hogyvoltot! Kicsit döcögős, de majd kialakul :-)

2013.03.21. 23:21:52

@Pácsó Ármándó: És az első madár már át is repült.
Jó rész volt, de azért én újranézem. Úgy igazán képben leszek. Furcsa lesz.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.21. 23:26:08

@Dogla:itt a második is, a vércse. nézem+olvasom :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.21. 23:35:18

@Pácsó Ármándó: a régi hogyvoltot. bocs ha pontatlanul fogalmaztam már megint.
ki is a kötekedős??? nem, nem én.

nautilus64 2013.03.21. 23:38:15

nyauuuu elárulta, hogy engem ott hagytatok az utolsó résznél :(

pedig van egy Grimm-es kérdésem...

nautilus64 2013.03.21. 23:40:17

... ez a Grimmség hogy öröklődik? ha valaki meghal, akkor örökli a következő?

2013.03.21. 23:40:52

Most akkor két helyen beszélgetünk, és két helyen kell elköszönnöm?? Szét fogunk zuhanni, csak mondom..
Holnap hol keresselek benneteket?
Amúgy jó éjt!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.21. 23:44:04

@nautilus64: ha a nagynéniből, és a máig és élő anyuból indulunk ki, akkor nem kell meghalni a képesség örökléséért. Gondolom.

nautilus64 2013.03.21. 23:45:08

@aggyistenbiri: jó, de akkor Nick hogy kezdett el mégis "látni"? mi az apropója?

nautilus64 2013.03.21. 23:47:06

vajon tudták-e az első részben, hogy anyut még visszahozzák? hm, meg annyi kérdés, lehet, hogy meg kellene tényleg néznem az első részt :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.21. 23:53:22

@nautilus64: újra kell nézni a régi részeket és újra kell olvasni a régi hv-kat :)
@Pácsó Ármándó: Nem kérdeztél amúgy nagyon undokat, az Egyszervolt (szintén nagy kedvenc) soriból most készülnek könyvet kreálni. Még egy számot meghallgatok, de lejjebb veszem a hangerőt, hogy ne halld.

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 06:33:00

@nautilus64: Azt hiszem felnőtt korban "kapcsolódik be" náluk, a nőknél hamarabb, mint a férfiaknál. Plusz ha van melletted mindig egy Grimm családtag, az hamarabb előhozza.

@aggyistenbiri: Nem baj ha felébresztesz, majd beszedlek az ágyba :-)

nyauuuuu 2013.03.22. 17:45:16

@nautilus64: Anyu mesél róla a második évad elején. Sokat nem lehet róla tudni, Ármándó teljesen összefoglalta. Ahogy a szörnyecskék is csak a kamaszkorral együtt lesznek alakváltók, úgy a Grimmek is a kamaszodással együtt kezdenek el látni. Ami, ugye, azt jelenti, hogy Nick ritka későn érő típus :).

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 18:46:39

@nyauuuuu: későn érő, ja :) az elején még mennyit mondtad is, hogy még érnie kell a színészi teljesítményének, mert nem igazán volt a helyzet magaslatán :)

nyauuuuu 2013.03.22. 18:53:13

@aggyistenbiri: Utólag olvasgatva magamat, azért vannak érdekes mellélövések is :).

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 18:55:29

@nyauuuuu: Nick hány évesen vesztette el a szüleit? Az nem játszhatott közre?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 18:57:43

@nyauuuuu: emlékszel, amikor elkezdtünk tippelgetni, meg találgatni a bandával? Kvázi új forgatókönyveket gyártottunk azáltal, hogy a következő részek megnézése előtt próbálkoztunk tovább vinni a szálakat. Fele sem jött be, de addig is jól szórakoztunk :DDD

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 19:00:31

@Pácsó Ármándó: nem hinném, hogy az számított volna, hiszen utána Tánti nevelte, aki szintén zenész volt. De majd Nyauuuuu megszaGérti a témát, én csak belekotyogok, pedig nem is vagyok kávéfőző.

nyauuuuu 2013.03.22. 19:10:45

@Pácsó Ármándó: @aggyistenbiri: Kilenc volt, ha jól emlékszem, de ez is olyan infó, ahol haloványak az emlékeim, majd újranézzük együtt :). Viszont mivel tényleg a Maris néni nevelte tovább, illett volna kissé felhomályosítani a fiúcskát, ahogy a serdülés előtt állókat illendő, és ez mégsem történt meg. Igaz, akkor az első rész nem ilyen lett volna, mert ha megjön a tánti, akkor csak közli, hogy hahó, nagyfiú lettél, emlékszel, erre én felkészítettelek, és nem vághatnak kedvenc David-etek ennyi rettentően buta arcot. Az meg mennyit levonna már a színészi teljesítményéből!

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 19:20:44

@nyauuuuu: @aggyistenbiri: Lehet, hogy egyszer lesz egy Grimm - A kezdetek című sorozat is. Na, majd ott kiderülnek a dolgok:-)

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 19:29:52

@nyauuuuu: Julist hogy levetted elsőre! Jellegtelen, nem szívszerelme, stb.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 19:33:55

@Pácsó Ármándó: mit sorozat?! Egy egész estés nagyfilm 4D-ben :)
@nyauuuuu: Így visszagondolva tényleg kicsit (nagyon) elnagyolták ezt a folyamatot, arra tudok gondolni, hogy mivel új sori, muszáj volt inkább akciókkal megtölteni a részeket, nem pedig magyarázkodással "untatni" a kedves leendő nagyérdeműt. Meg kellett fogniuk az embereket. Nézettség sokat nyom a latban. Ma megettem a Bölcsek Kövét, attól tartok.

nyauuuuu 2013.03.22. 19:34:13

@Pácsó Ármándó: A jóisten mentsen meg bennünket attól. Egyelőre a második évadot lehetnének szívesek minél hamarabb leadni :).

nyauuuuu 2013.03.22. 19:35:02

@aggyistenbiri: Ehhez képest egészen a 12. részig vártak azzal, hogy valóban izgalmas részt gyártsanak. Mit mondjak, nem kapkodták el :).

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 19:39:26

@nyauuuuu: Minden tiszteletem mellett, ez a Te véleményed volt, nekem elejétől tetszett, kisebb döccenők, kátyúk voltak ugyan, de nem akkora mértékűek, hogy bármelyikünk is elkaszálta volna a sorit. Jut eszembe, miért jelentkeztél a hv írására? (tényleg érdekel, komolyan)

nyauuuuu 2013.03.22. 19:51:12

@aggyistenbiri: Tudja a bánat. Éppen kellett valami új kihívás, a munkakerülő (akkor épp) elég jól ment, sokat szerkesztettük, a saját blogomat már egy ideje nem írom, úgyhogy kielégítetlen volt a grafomániám. A Grimm első részét épp néztem, mert valahol elkaptam a beharangozóját, és érdekelt, hogy milyen lehet. Megjelent Sixx felhívása, gondoltam, egy levelet megér, úgysem én kapom meg, mert fikáztam nem kicsit. Szóval az esélytelenek nyugalmával elküldtem a próbát (ezt, ami itt van, kicsit bővebb lére eresztve, mert a szót azt tudom szaporítani rendesen), aztán kaptam a levelet, hogy én nyertem. Szerintem én voltam a legjobban meglepődve. :) A fikázás jórészét kihúztam, mert úgyis kurtítani kellett, aztán a 12. részig élénken sajnáltam, hogy ezzel kell töltenem az időt. Utána már egész megszerettem :D.

nyauuuuu 2013.03.22. 19:52:09

@aggyistenbiri: A barom nem olvassa át, amit írt. Szóval a munkakerülőnek akkor sok szerkesztője volt, alig kellett oda posztokat írnom, ez lett volna a mondanivaló.

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 19:53:07

@nyauuuuu: Köszi a hogyankészültet! :-)

nyauuuuu 2013.03.22. 19:55:44

@Pácsó Ármándó: További kulisszatitkok a következő részben! Maradjanak velünk!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 20:01:46

@nyauuuuu: RiporterMátéKrisztinaBiri szigorú arccal és hangnemben: És mit érez, kedves Nyauuuuuu most, hogy utóbbi idők valóságsó-mentes érájában magasan a legnagyobb kommentszámait hozzák a posztjai?
(Kar kinyúl, bumpszli mikrofon Nyau orra alá tuszkolódik, operatőr közelit vesz az interjú alanyáról)

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 20:06:16

@aggyistenbiri: "Egy poszt, egy ember, egy sors. És ami mögötte van" :-D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 20:09:18

@nyauuuuu: @Pácsó Ármándó: Akkor maradnod kell. Érdekelne, mikor lesz a további info csepegtetése, remélem azért még ma kapunk valami csontot, amin rágódhatunk.
Hol vannak a Csajok?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 20:10:36

@Pácsó Ármándó: jaj ne. Felkavarodott a gyomrom. Nem miattad, hanem.

nyauuuuu 2013.03.22. 20:23:25

@aggyistenbiri: (könnyeivel küzd, érezhetően felindult hangon válaszol) Én ezt igazán, sosem hittem volna. Az első időkben tapasztalható lanyha érdeklődés, helyenként a teljes kommenttelenség eléggé lehangoló időszaka után egyszercsak, hirtelen rajongói csoport kezdett szerveződni a sorozat körül. Számomra volt a legnagyobb meglepetés, hogy egyre szaporodtak a kommentek, majd beindultak csoportdinamikai folyamatok. Mára eljutottunk odáig, hogy egy szinte zárt, belterjes közösség van a Grimm körül, akik éjszakáról éjszakára átbeszélgetik magukat, édes-bús, keresű-vidám kommentjeikkel nem csak a sorozatot, de sokszor egymást is kifigurázva. Hihetetlen számomra, még mindig (hang elcsuklik, a riportalany érezhetően küzd a könnyei ellen), és köszönöm mindazoknak, akik ezt megálmodták és végrehajtották. Köszönet aggyistenbirinek, Pácsó Ármándónak, Doglának, nautilus64-nek és Gabbának. Ők maguk a Grimm, a hogyvolt ehhez csak szerény háttér lehet.

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 20:35:21

@nyauuuuu: Ez jó volt! Írnod kéne hogyvoltot :-D

nyauuuuu 2013.03.22. 20:39:38

@Pácsó Ármándó: A, dehogy, végre regényt, fantasy-t vagy ismeretterjesztőt kéne írnom, csak ahhoz még mindig gyáva vagyok. De talán majd jövőre :).

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 20:41:53

@nyauuuuu: Én már írtam egy rövid, humoros fantasy-félét, de csak a hozzám hasonlóan elvetemülteknek tetszhet szerintem :-)

nyauuuuu 2013.03.22. 20:55:54

@Pácsó Ármándó: Ide vele. Kérem szépen. Elvetemült vagyok.

nyauuuuu 2013.03.22. 21:04:50

@aggyistenbiri: BIRI! Cool-on a Mentalistában a kedvenced vendégszerepel! MOST!!!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 21:23:41

@nyauuuuu: Lecsúsztam róla. melyik volt a sok kedvencem közül?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 21:33:14

@nyauuuuu: MátéKrisztina visszaveszi a mikrofont, és szigorú tekintettel szigorú hangnemben rászól az operatőrre:"ezt az anyagot majd meg kell vágnunk" (operatőr vére megdermed) JegesKrisztina: Kedves Nyauuuuu, Ez itt most nem az Oscar-díj átadás. Ha jól értem, fantasy írásba kezd? Mikor hallhatunk-olvashatunk róla, esetleg a témájáról tudhatunk valamit?
(nagyon szúrós tekintettel néz a riportalanyra, aki ijedtében még azt is bevallja, amit el sem követett) Zoom Nyauuuuura.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 21:35:00

@Pácsó Ármándó: JegesKrisztina is kéri. Ne kezdj ki vele, mert ha rád néz, megfagysz.

nautilus64 2013.03.22. 21:37:49

@nyauuuuu: mi koszonjuk! :-)
En mar megneztem az elso reszt tanito neni!

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 21:45:01

@nautilus64: Írok, majd válaszolj és arra a címre tudod küldeni.

@aggyistenbiri: MátéFührerKriszta sziporkázik ma este! Bírom!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 21:51:57

@nautilus64: Nyalis! :D
@Pácsó Ármándó:
off
kedvelem az ilyen "undok-dög-vagyok-vagyok-valójában-nem-is" típusú nőket. Kálmán Olga is nagy barátosném :)
Ma JegesKriszta leszek.
on

nyauuuuu 2013.03.22. 21:57:46

@Pácsó Ármándó: Köszönet, megjött, vélemény majd a marsos film után.

nautilus64 2013.03.22. 21:58:41

@aggyistenbiri: dehogyis, de az órán én ülök az első padba :P

nyauuuuu 2013.03.22. 21:58:41

@aggyistenbiri: Főrendőr játszott megcsalt politikus-férjet. Látnod kellett volna, szmokingban volt. És talán fiatalabb, vagy jobb sminkes, de egész elfogadhatóan nézett ki.

nyauuuuu 2013.03.22. 21:59:27

@aggyistenbiri: Erről nem szeretnék nyilatkozni, maradjon az én titkom. Ha lesz valami konkrétum, időben fogom értesíteni a sajtó képviselőit.

nyauuuuu 2013.03.22. 22:00:29

@nautilus64: Hú, én megint le vagyok maradva az osztályhoz képest :).

nautilus64 2013.03.22. 22:05:38

@nyauuuuu: csak szorgalmas voltam :)

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 22:06:38

@aggyistenbiri: Frissítés ment, majd nyávogj sikerült-e

nautilus64 2013.03.22. 22:11:10

@Pácsó Ármándó: én megkaptam, majd én is elolvasom :)

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 22:18:28

Hű, még nem is mondtam: Ma láttam egy német ember nevét és az volt a keresztneve(!) hogy Burkhard :-))

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 22:19:41

@nautilus64: "de az órán én ülök az első padba" ezt mondom én is, csak egy szóval. (nyalis:D)
@nyauuuuu: Bassza meg!!! A Marsost meg akartam nézni! Egész este hiányérzetem volt, csak elterelték a figyelmemet. mindegy már, úgyis ismételni fogják.
"Erről nem szeretnék nyilatkozni, maradjon az én titkom. Ha lesz valami konkrétum, időben fogom értesíteni a sajtó képviselőit." Az ilyen nyilatkozatra Krisztina harap, és nem engedi el, mint a foxi a prédát. Már kezdi is (mikrofon+operatőr a helyén)
Nyauuuuu, Még most sem érzi, hogy tartozik a nagyszámú rajongói táborának annyival, hogy mégis megosszon velük információt, mégoly csekély is az??
(a tekintete dermeszt, kamerába fordul és közli: Reklám után visszajövünk a nagy vallomással) (szünet alatt közben az interjúalany elmegy dohányozni, a stáb követi, vágóképeket készíteni)

nautilus64 2013.03.22. 22:23:25

@aggyistenbiri: gyerünk Biri vagyis Krisztina, ne hagyd magad! :D

@Pácsó Ármándó: :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 22:25:59

@Pácsó Ármándó: "megérkezett,köszönöm. el is fogom olvasni, nem biztos hogy ma. szeretettel üdvözöl, Sofia Koppola"

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 22:28:30

Csak nekem hiányzik Dogla cicám?

nautilus64 2013.03.22. 22:32:12

@Pácsó Ármándó: nem, csak addig vártunk, hogy neked hiányozzon először :)

szerintem csak nem talál minket :) vagy találkozója van

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 22:38:05

@Pácsó Ármándó: @nautilus64: Nem csak! ajánlom figyelmedbe a 2013.03.22 20.09es hozzászólásomat.

nautilus64 2013.03.22. 22:39:44

@aggyistenbiri: mea culpa, én vétkem, valóban hiányoltál minket, ezért is szaladtam ide hozzátok, mert hiányoztam neked! :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 22:46:34

@nautilus64: Nagyon szeretek veletek marhulni. (a háttérben a Jeges nagyon csúnyán ráncolja a szemöldökét, nincs hozzászokva ilyen pozitív érzelem kinyilvánításhoz, majd megbeszélem vele) először majd a pozitív szó jelentését próbálom majd megmagyarázni neki.

nautilus64 2013.03.22. 22:49:44

@aggyistenbiri: na még csak az lenne a baj, ha nem szeretnél :D Jegest meg majd megneveljük :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 22:52:45

@nautilus64: Jegest nem bántjuk, nem neveljük! jó fej, csak undok :)

nyauuuuu 2013.03.22. 22:54:59

@aggyistenbiri: Válasz Krisztinának: Nem.

nautilus64 2013.03.22. 22:57:33

@aggyistenbiri: ok, akkor békén hagyjuk, csak ne kelljen az órán mellé ülnöm

nautilus64 2013.03.22. 23:04:41

@Pácsó Ármándó: de akkor neked is az első padba kell ülnöd :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 23:12:27

@nyauuuuu: Krisztina meg arról híres, hogy elfogadja a nemleges választ. Persze :D

nyauuuuu 2013.03.22. 23:16:18

@aggyistenbiri: Krisztina még sosem szembesült olyan interjúalannyal, aki valójában nem akar vele beszélgetni. Csupa olyat kapott, akinek mondanivalója volt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 23:19:02

@nyauuuuu: És Te most fellázadsz, nem beszélsz velem??? Dacból? :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 23:21:33

@aggyistenbiri: Mármint Máté Krisztina! Nyauuuuu, kicsit félreértettük egymást, halló! most esett le.

nyauuuuu 2013.03.22. 23:30:50

@aggyistenbiri: Szerintem Jeges Kriszta sem találkozott még olyan interjúalannyal, aki nem akart beszélgetni :). Az emberek szereplésre és megértésre vágynak.

nyauuuuu 2013.03.22. 23:32:27

@aggyistenbiri: Vége a marsos filmnek, egy élmény volt. Végig azon törtem az okos buksimat, hogy lehetséges-e, hogy az egyik űrhajós a mentalista (Simon Baker), aki volt már őrangyal is, ha jól emlékszem, de mindig lebeszéltem magam, hogy á, ki van zárva, ő csak egy sorozatszínész, mit keresne ilyen nevek mellett. És bakker, stáblista, és övé az ötödik név. Ilyen világban élünk :). A végén még a David-otok is szerepelni fog valami egészestésben :).

Pácsó Ármándó 2013.03.22. 23:32:34

@aggyistenbiri: Cicuka relax! Majd elmond azt amit szeretne. Minden Krisztina! :-)

nautilus64 2013.03.22. 23:33:15

én megyek aludni, jó éjt! :)

nautilus64 2013.03.22. 23:35:08

@nyauuuuu: előbb nézted a Mentalistát és nem ismerted fel a filmben? na, még én is odakapcsoltam a filmre és ott is maradtam :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.22. 23:43:04

@Pácsó Ármándó: le ne nyelj már keresztben.
@nyauuuuu: megnézem az ismétlését, mert mint mondtam, kiverték a fejemből, pedig nagyon szerettem volna megnézni.

nyauuuuu 2013.03.22. 23:50:48

@nautilus64: Felismertem, csak nem hittem el. Jó éjt, szép álmokat.
@aggyistenbiri: Valahol biztos lehet kapni :). Meg amúgy is, ezerszer ismételnek mindent. Ami sokszor idegesítő, de azért van, hogy jól jön.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.23. 00:08:16

@nautilus64: @nyauuuuu: @Pácsó Ármándó: jó éjt mindenkinek :) megyek vissza zenét hallgatni. viszlát holnap. vagy holnapután. :)

Gabba 2013.03.23. 20:54:15

K(r)isztihand, kaptam ide meghívást, oszt' sehol senki ?

nautilus64 2013.03.23. 20:57:36

@Gabba: én itt vagyok, a többiek szerintem kis családdal :)

itt olvastuk, hogy te is gondolkoztál ezen a poszton, hogy-hogy nem küldted be végül?

Pácsó Ármándó 2013.03.23. 20:59:42

@Gabba:(Ötletes volt a beköszönés :-)

@nautilus64: Én a táncos izét nézem éppen.

nautilus64 2013.03.23. 21:08:35

@Pácsó Ármándó: én "A szállító" nevű filmeket, még sose láttam, be kell pótolni :)

Gabba 2013.03.23. 21:12:08

@nautilus64: fontolgattam, de mire jelentkeztem, sixx már elígérte nyauuuunak, de szerencsére pont akkor kezdődött a Kaliforgia 4. évada és így nem maradtam munka nélkül :)

2013.03.23. 21:31:45

Sziasztok!
Én is gép előtt ülök, csak kicsit elfoglalt vagyok. Csütörtökön a változatosság kedvéért meghúztam magam edzésen, tegnap attól féltem derékszögben maradok, úgyhogy mint az óvodások, már hétkor vízszintesben voltam :))
Mi újság errefelé? Mindenki végzett a házival, csak én nem? Ha nem dőlök ki este, megnézem. Vagy holnap reggel.

nautilus64 2013.03.23. 21:39:32

@Dogla: hétfő estig ráérsz :)

Pácsó Ármándó 2013.03.23. 21:41:41

@Dogla: Tegnap hiányoltalak! Jobbulást!

@Gabba: @nautilus64: Én meg megnéztem az Öregbánya Titkát. Nem emlékeztem rá, de a zenéje roppant ismerősnek tűnt.

Gabba 2013.03.23. 21:54:32

@Pácsó Ármándó: hááá, öreg bánya Kern Andrással, mint tejfölösszájú határőrrel :)

Valaki esetleg meghogyvoltozhatná...

2013.03.23. 21:59:48

@Gabba: Esetleg Te magad???

nyauuuuu 2013.03.23. 22:04:53

@Gabba: Helló! :) Bizony, az ilyen típusú filmek a te specialitásaid! Én imádtam azt is, rengetegszer láttam, szépen folytatná az elkezdett sorozatodat :).

nyauuuuu 2013.03.23. 22:06:23

@Dogla: Rozmaringkrém. Próbáld ki. Csodákat tesz, egy-egy ilyen húzódás max. húsz perc alatt elmúlik tőle. És finom az illata is. Remélem, jobban vagy. A házival ne siess, hétfőn indul a megbeszélés :).

nyauuuuu 2013.03.23. 22:07:06

@nautilus64: És tetszik? Én egyszer belenéztem, mikor a zuram bámulta, de valahogy nem fogott meg.

Gabba 2013.03.23. 22:10:38

@Dogla: @nyauuuuu: ha megígéritek, hogy 200 fölött kommentelitek, akkor esetleg :)

nyauuuuu 2013.03.23. 22:13:47

@Gabba: Hát, ahhoz a teljes kommuna kell, de rajtam nem múlik :).

Pácsó Ármándó 2013.03.23. 22:14:02

@nyauuuuu: Akciófilm. Jason Statham karakteres színész, szerintem jó filmek.
A rozmaringnak én is szeretem az illatát. És ha belegondolok, hogy egy rozmaring illatú Dogla! Hmmm! :-)

@Gabba: Meg az apró, de nagyon éhes és akaratos Kovács Krisztiánnal :-)

nautilus64 2013.03.23. 22:14:37

@nyauuuuu: nem olyan rossz, egyszer nézhető, tipikus pasi film :)

Pácsó Ármándó 2013.03.23. 22:14:58

@Gabba: Ööö..., ugye offolni tilos lesz majd? :-)

nyauuuuu 2013.03.23. 22:16:50

@Pácsó Ármándó: @nautilus64: Ja, tipikus pasi-film, de én egy csomó olyat is szeretek (tudom, fura ízlésem van), ez meg valahogy nem jött be. Lehet, hogy csak a lóerők és kocsik iránt vagyok érzéketlen, nekem pl. a Taxi meg a Nicolas Cage-féle kocsirablós izé sem jött be.

nyauuuuu 2013.03.23. 22:18:12

@Pácsó Ármándó: Offolás nélkül száz feletti komment Öreg bányából? Hú, akkor egyenként valamennyi jelenetet ki kell majd tárgyalnunk művészi megjelenítő erő és színészi játék szempontjából. Vagy? :)

nyauuuuu 2013.03.23. 22:18:48

@Pácsó Ármándó: Ja, a rozmaringkrém kámfor illatú. Bocsi.

2013.03.23. 22:31:28

@nyauuuuu: Imádlak ezért az infóért, örök hála!!! Gyógyszertárban lehet kapni? Vagy hol keressem? A honlapon csak nagykereskedések címei vannak, gondolom oda nem lehet besétálni. Hétfőn megszerzem, ha megmondod hol túrjak utána.

@Gabba: Ahhoz a teljes kompániának át kell települnie a hogyvótjaid alá. Ami oké, de akkor hogy teljesítjük a házit? (Száz fölé tornázni minden egyes régi Grimm hogyvótot.) Szerintem nyauuu-val küldjetek meg értünk :))

Pácsó Ármándó 2013.03.23. 22:31:47

@nyauuuuu: Kámfor? Az is jellemző Doglára! :-)
Meg B.-re is akárhol is van most.

2013.03.23. 22:32:59

@Pácsó Ármándó: Drágám, nem megenni kell engem, maximum szaglászni :))) De ha kámfor illatú, akkor inkább azt sem. :)

2013.03.23. 22:33:33

@Pácsó Ármándó: Szerintem inkább Birire :)

nyauuuuu 2013.03.23. 22:35:23

@Dogla: Rossmann is árulja, az gondolom, van a közeledben. De láttam már tescoban és herbáriában is, azok általában vasárnap is nyitva vannak.
Megküzdeni nem fogunk :). Ha Gabba megírja a bányásat, akkor egy hétig ott tobzódunk, annyi idő alatt simán többszáz kommentet is legyártunk. Addig a grimmek várhatnak, rengeteg időnk van a tananyag átismétlésére, szeptember messze van még.

Pácsó Ármándó 2013.03.23. 22:38:59

@Dogla: A nevekben nem vagyok profi :-)

2013.03.23. 22:43:06

@nyauuuuu: Szuper, köszi szépen!

Gabba 2013.03.23. 22:57:18

@nyauuuuu: nem ígérek semmit, holnaptól folytatom az Onedint, meg van még egy másik tervem, szóval majd meglátjuk

Pácsó Ármándó 2013.03.24. 16:45:32

Ki van már kész a leckével?

2013.03.24. 17:19:00

Én kész vagyok!
Valamikor éjjel megnéztem. Azt hittem nehezebb lesz, mert a történet már annyival előrébb jár, és nagyon zavaró lesz újra kezdeni, de nem. Csak azért nem néztem meg egynél több részt, mert akkor semmit nem aludtam volna :)
Szóval jó volt.

Pácsó Ármándó 2013.03.24. 17:52:20

@Dogla: Ügyes vagy Doglám! Nem tudtál aludni?

nautilus64 2013.03.25. 19:37:47

én itt vagyok! (és kezét magasba emeli, hogy a tanárnéni meglássa :D )

nautilus64 2013.03.25. 20:03:33

@Dogla: veled meg találkozzunk a szokásos helyen! :)

2013.03.25. 20:03:59

Jelen! És a házit is megcsináltam. (Sűrű nyelvlógatás minden irányba.)
Kicsit elfoglalt vagyok, de igyekszem jönni (nyelv visszahúz, esdeklő tekintettel néz).

Pácsó Ármándó 2013.03.25. 20:08:10

@Dogla: @nautilus64: Stréberek! Mi ez a különcködés?

nautilus64 2013.03.25. 20:12:10

@Pácsó Ármándó: ööö, titkos dolgokat beszélünk meg, főleg titeket beszélünk ki :D

Pácsó Ármándó 2013.03.25. 20:15:42

@nautilus64: Ja, akkor minden rendben! :-)
Birit látta valaki?

Pácsó Ármándó 2013.03.25. 20:51:32

Ezt most tudtam meg: "Kék festék nincs a szemben. A kék szemû embereknél is sötétbarna pigment van a szivárványhártyában, fölötte vékony tejfehér réteg található, ezért látszik kéknek a szemük." Tök érdekes!

2013.03.25. 21:49:45

@Pácsó Ármándó: Az én szemem is tök érdekes :))

Pácsó Ármándó 2013.03.25. 21:50:15

@nautilus64: Találós kérdés: A Grimm sorozatban kinek kék a szeme?

2013.03.25. 21:50:28

Miután így kibölcselkedtem magam, megyek is alukálni. Jó éjt mindenkinek, pussz!

Pácsó Ármándó 2013.03.25. 21:50:55

@Dogla: Mesélj! Különösen kíváncsi vagyok! :-)

nautilus64 2013.03.25. 21:52:39

@Pácsó Ármándó: öööö, nagyon jó kérdés, várj ezen gondolkoznom kell

@Dogla: magaddal bölcselkedsz? :D

nautilus64 2013.03.25. 21:57:59

@Pácsó Ármándó: Nick-nek talán, de neki inkább zöldes, nem? nem vagyok jó ebben :D

Pácsó Ármándó 2013.03.25. 22:03:09

@nautilus64: Adjunk lehetőséget a többieknek is :-)

nautilus64 2013.03.25. 22:06:07

@Pácsó Ármándó: megegyeztünk :)

tanárnéni nem jelent meg, mi se voltunk aktívak, én is lépek, jó éjt!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2013.03.26. 22:05:09

@nautilus64: @Pácsó Ármándó: @Dogla: @aggyistenbiri: Sziasztok! Nagyon-nagyon bocsánatot kérek, én tegnap este konkrétan bealudtam, anélkül, hogy a gépem közelébe akár csak eljutottam volna. Jövő hét utáni héten új munkahelyen kezdek, ezért ebben az utolsó pár napban alaposan meghajtanak, csak hogy érezzem, milyen jó döntést hoztam :). Van még kedvetek kibeszélni az első részt?

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 06:22:32

@m e o w: Nyauuuuu angolosítottál? :-)
Nekem van, csak estefelé elég lutri a netem mostanában vagy hasít vagy vánszorog. Sok sikert az új helyhez!

2013.03.27. 07:32:12

@m e o w: Persze hogy van!!! Este igyekszem jönni. Szép napot mindenkinek!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 18:19:44

@m e o w: és @nyauuuuu: úgy megörültem, hogy felélesztetted ezt a blogodat, de aztán láttam, hogy mégsem :( mondjuk annak tükrében, amit írtál gondolom nem is lenne most rá időd.

nyauuuuu 2013.03.27. 20:23:15

@Pácsó Ármándó: @Dogla: @aggyistenbiri: Bocsánat, fel sem tűnt, hogy a másik énemmel kommenteltem, elnézést kérek :). Kilenctől itt leszek, várlak benneteket.

2013.03.27. 20:26:29

Helló!
Sorry, de én most nem tudok jönni, nem állok épp a helyzet magaslatán.
Rosszalkodjatok nélkülem is, jó sokat :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 21:02:12

@Dogla: hmmmm!!! sztorit szimatolok!!!! várjuk az indoklást! miért is maradsz távol? : He?

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 21:13:58

@aggyistenbiri: Ha nem tud jönni, hát nem tud. Ne legyünk már az oviban-isiben! :-DD

@Dogla: Pihend ki magad!

@nyauuuuu: De legalább hű voltál a macskanyávogáshoz :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 21:17:45

@nyauuuuu: nekem van kérdésem, mindjárt három is. Milyen az élet falun? folytatod majd egyszer a blogot? És mesélsz valahol az új munkahelyről? (miért, és hogy jött a váltás)
@Dogla: gyere mesélj, mi történt?
@nautilus64: szia kapitánylány! itt vagy?
@Pácsó Ármándó: szia Pácsó! és te?

nyauuuuu 2013.03.27. 21:20:27

@Pácsó Ármándó: Kicsit fordítva áll a helyzet, előbb voltam meow, aztán kellett egy másik nicknév egy másik bloghoz, mert nem fogadta el az eredetit, így "magyarosítottam" a nyávogást :).
Áttérthetünk a grimmre? :)

Gabba 2013.03.27. 21:27:17

Vagyok én is, de csak fél szemmel, a másikkal a heti penzum Onedint nézem

nyauuuuu 2013.03.27. 21:28:44

@aggyistenbiri: Az életfalun igazából azért maradt abba, mert már nem élek falun. Ott valahogy mindennap adódott valami érdekes, izgalmas, megírandó dolog, itt, városon viszont elmennek mellettem az események, szürke az egész, nincsenek igazán írnivaló megfigyeléseim, gondolataim. Folytatni szerintem majd húsz-harminc év múlva, ha újra falun lakunk :).
Mit meséljek az új munkahelyről? Április nyolcadikán fogok ott kezdeni, az első két hónap szerintem azzal fog eltelni, hogy keresem a helyem, szerepem a feladatok között és az új struktúrában, onnantól meg ezerrel dolgozni fogok :). Ennyi elég róla?
Te sem akarsz a grimmről beszélni? :(

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 21:30:22

@Gabba: Jó hogy jössz, barátocskám! Lesz Gyula vitéz télen-nyáron? Koncz Gábor legszebb emberrel, vagy sem?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 21:34:28

@nyauuuuu: Ó. várj, akkor tisztázzuk már: kiköltöztél városból vidékre, majd visszaköltöztél városba?
Az új munkahely miért van?
Ma a középső nevem nem Bajkeverő (szia, Pácsó), hanem Kíváncsi.

Gabba 2013.03.27. 21:42:13

@nyauuuuu: most éppen konyak, de még nem öntöttem magamra :)

@aggyistenbiri: minden lehet, de még az öreg bányába is le akarnak küldeni engem...

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 21:42:15

@aggyistenbiri: Ezt is nekem köszönheted, ha nem piszkállak fel még mindig csak lapítasz, mint az a bizonyos a fűben. Vagy nem. :-)

@nyauuuuu: Persze, mindjárt összeszedem magam.

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 21:43:17

@Gabba: Lipi bácsi úgyis kitilt! :-)

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 21:49:05

@nyauuuuu: szóval: Mostani fejjel nem is emlékeztem már rá, hogy Mari néne az első részben volt. És nem laknék olyan távol mindentől, mint a postásfarkas. És Nick hogy bírta ki a mérget?

nyauuuuu 2013.03.27. 21:52:09

@aggyistenbiri: Ennél sokkal bonyolultabban csináltam. Egy kisebbfajta városban születtem, aztán elköltöztem egy hasonlóan kicsibe, aztán az ország második legnagyobb városába, aztán három hónapig konkrétan tanyán éltünk, majd vissza a nagyvárosba, aztán egy nagyközségbe, aztán egy haldokló, picike faluba, most meg megyeszékhely. Igyekszem kipróbálni mindenfélét :).
Új munkahely azért van, mert jelentkeztem, és felvettek :).

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 21:54:34

@nyauuuuu: És tudtam követni!!!:D köszi a kíváncsiságom megelégedett. :)

nyauuuuu 2013.03.27. 21:56:23

@Pácsó Ármándó: Most nem nézem meg, de emlékeim szerint a szőkeségnek nem sikerült belenyomnia az egész adagot, nem? A postásfarkas hihetetlenül ideális helyen él, én imádnám (ha már író lennék, és nem kellene emberek között dolgoznom, mert anélkül is meg tudnék élni :D).
Én valszeg kicsit jobban emlékszem az egyes részekre, mert le is kellett írnom őket, de hát szegény Maris összesen két részben szerepel, és az az első kettő. Mire emlékeztél, mikor érkezett?

nyauuuuu 2013.03.27. 21:57:25

@Gabba: Te konyakolsz?! Én közben dolgozom a háttérben, nem ihatok, pedig egy kis rum igazán rám férne... Manóba.

nyauuuuu 2013.03.27. 21:58:03

@aggyistenbiri: Akkor innentől bajkeverő leszel? :)

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:01:02

@nyauuuuu: A 2. vagy 3. részre kb.
Lehet, hogy tényleg nem nyomta bele mindet. Mondjuk Biri, akarom mondani Adalind mérgezéses akcióját is későbbre tettem volna emlékeim szerint. Azt tudtam, hogy az elején őt látja meg először átváltozni.

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:02:24

@nyauuuuu: A rumot sose szerettem. :-)
A konyakot csak fiatalkoromban :-)

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:03:44

Szorgalmas Nau64 barátom remélem bekukkant majd!

nyauuuuu 2013.03.27. 22:08:56

@Pácsó Ármándó: Ugye, milyen jó, hogy újranézzük? :) Az első részt szerintem állati ütősre akarták, a 3-10 részek tartalmához képest ebben nagyságrendekkel több történés, akció, vágás van. Csak valahogy mégsem sikerült igazán ütősre, én tényleg csodálkozom, hogy az első pár rész után nem kaszálták el. Kár lett volna érte, de ez tényleg csak a későbbiek fényében látható. Még a második rész is nagyon pörgős, aztán minden idők legmélyebb mélypontjáig is eljutnak (a hosszú hajú, elvadult farkaslányos történetre gondolok, szerintem az volt messze a legvacakabb az összes közül). De nem megyek ennyire előre, hiszen azok még a jövő zenéi :).
Én gyak. semmilyen tömény szeszt nem tudok meginni, és nem szeretem se a sört, se a bort (a pálinkáról nem is beszélve). Ha nagyon ki akarok rúgni a hámból, akkor vagy Bacardi Bleezert iszom (remélem, így írják, lusta vagyok kiguglizni), vagy pedig kb. 3 cl citromos bacardit keverek össze úgy három deci kólával. Ezt megiszom, aztán kész, megyek alucikálni :). Igen olcsón leitatható vagyok a zuram szerint, annak ellenére, hogy elég drága italt szeretek.

Gabba 2013.03.27. 22:19:26

@nyauuuuu: a konyak névnapról maradt...

rumot meg kólával egy-egy arányban kell inni, és akkor a legrövidebb kimenő is jól telik, ezt mindenki tudja, aki volt katona :-P

nyauuuuu 2013.03.27. 22:21:46

@Gabba: Katona nem voltam, csak bv-s, azok inkább pálinkáztak :).

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:24:46

@nyauuuuu: Volt fordulat az biztos! Legelsőre Monroe volt a legszimpatikusabb, láttam is előtte valahol és ismerősnek tűnt, meg jól is játszott. Mondjuk FR-t is láttam a Capricában, de ott maffiatagot játszott és nem vagyok kislány se hogy elájuljak tőle :-)
Én égetett szeszt nemigen iszom már egy jó ideje, mert metaxából sikerült alaposan bekarmolni és utána nem szívesen néztem még az üvegjére sem. Melegben hideg sört, télen inkább bort de csak módjával. Ismerem azt a Bacardi Breezert, vendégségben szoktam kapni, elég kis gyönge ital :-)

Gabba 2013.03.27. 22:24:46

@nyauuuuu: amikor én voltam katona, még szarok voltak a pálinkák, mondjuk a rum is

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:26:22

@Gabba: Amikor te katona voltál, mindegy mi volt csak be lehessen rúgni tőle, nem?

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 22:30:23

@nyauuuuu: @Gabba: @Pácsó Ármándó: mindjárt folytathatjátok tovább a "ki melyik alkoholt szereti és melyiket nem" párbeszédet, csak előbb segítsetek, melyik rész volt az, aminek helyszíne szintén egy erdei tisztáson álló luxus ház volt, és a fiúk az erdőbe vonultak el durván vadászni (meg persze átváltozni)?
ma másra használom a guglit, nem erre.
És hova tűntek az első évad részei???

Gabba 2013.03.27. 22:32:52

@Pácsó Ármándó: egységnyi idő alatt a leghatékonyabban, igen :)

figyu, ki az a Lipi bácsi? most nem ugrik be

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:33:24

@aggyistenbiri: Az valami medvés volt és egy fiatal pár tört be a házba. A régebbi részeket az archívumban keresd. És egyébként a Grimmről is beszélgetünk.
Te mit nem iszol? Lehet női ital is!

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:35:36

@Gabba: Gasch Lipót az Öreg banyából :-)

Én arra emlékszem, hogy mindig meghívtak valami italra, én nem költöttem rá sosem :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 22:35:41

@Pácsó Ármándó: +1. égetett szeszt sose nem. sört sose nem. egyedül a száraz fehér bor. karácsonykor a tojáslikőr,de mikor meglátták, hogy vízzel lazítottam rajta, hogy ne legyen olyan ragacsosan édes, megégettek élve.

nyauuuuu 2013.03.27. 22:36:01

@aggyistenbiri: Én ezt a részt használom a régebbi részek előhívásához, mert voltam olyan jófej, hogy minden addigit linkeltem bele. Kérdésedre a válasz konkrétan a következő házi feladat, a második rész:
hogyvolt.blog.hu/2012/02/23/grimm_1x02_lassuk_a_medvet

nyauuuuu 2013.03.27. 22:38:05

@nyauuuuu: Hopika, a gyűjteményes link kimaradt:
hogyvolt.blog.hu/2012/10/19/grimm_1x17_szerelmi_mamor
@Pácsó Ármándó: Az archívum csak talán a kilencedik résztől indul valamiért, már nekem is feltűnt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 22:38:13

@Pácsó Ármándó: az volt az! @nyauuuuu: Na! én ott akarok (szeretnék) lakolni! :) az a ház és környezete volt a legjobb és legszebb.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 22:40:39

@nyauuuuu: nem baj, hadd érezze magát okosnak és hasznosnak, így szeretjük. én külön bírom, amikor hülyének néz :)

nyauuuuu 2013.03.27. 22:41:10

@aggyistenbiri: Valóban. Gyönyörű volt a ház is, a környék is, meg nekem a berendezés is eléggé bejövős volt. Csak túl nagy az egész, én a kicsi házakban jobban otthon tudom magam érezni. A farkasbarkasé olyan ember-léptékűen barátságosan kicsike.

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:45:30

@nyauuuuu: Nem arra gondolok, hanem az archívum résznél legalul a tovább és ott hetekre lebontva meg tudod nézni, de a te gyűjteményes linkes részed jobb!

@aggyistenbiri: Baileys-t szereted? Tojáslikőr kamaszkoromban ittam utoljára. Házit, mert az erősebb volt :-)

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 22:47:42

@aggyistenbiri: Okoska, nyauuuuunak már írtam, hogy gondolom.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 22:48:36

@nyauuuuu: nem praktikusságról volt szó, hanem szépségről :) és nem is kifejezetten csak a házról, hanem a környezetéről legfőképpen. Vagy valamit félrenéztem/olvastam.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 22:52:32

@Pácsó Ármándó: ott sincs. gyere ide és nézd meg. ezért is díjazom, hogy hülyének nézel, nem sokan merik ezt megtenni. Béjlist is csak hígítva,na azért nem megégettek, hanem oroszlánok elé vetettek. (kiköptek, nyugi, elmondtam nekik az okot, és egyetértettek velem)

nyauuuuu 2013.03.27. 22:55:09

@Pácsó Ármándó: Ja, hogy az az archívum! Na, az nekem azért nem jutott eszembe, mert tetű lassan tölt a gépem, és akkor ezer oldalt kéne átlapozgatni egy-egy régebbi rész után.
A második évad második részét is lingyűjteménnyel fogom kezdeni, hogy azt is egyszerűbb legyen visszakeresni, jó? :)

nyauuuuu 2013.03.27. 22:57:40

@aggyistenbiri: Én a bailey's-t úgy iszom, hogy két és fél deci tejeskávéba egy teáskanálnyit löttyintek (lehetőleg a kávésból), és akkor királyság van. Meg tudom inni töményen is, de úgy nagyon üt - legalábbis engem. Egyszer valamelyik szállodában a pincér, mert jó fej volt, és kedvelt engem, kevert belőle valami koktélt, tejszínnel, meg tejszínhabbal, meg valami csokis álommal vegyítve (alkoholos cucc csak a bailey's volt benne), hát úgy annyira finom volt, azóta is érzem a ízét.

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 23:03:54

@aggyistenbiri: Mennék én és meg is mutatnám neked amire kíváncsi vagy! de addig is: hogyvolt.blog.hu/2012/w8

@nyauuuuu: Köszönöm szépen az jó lesz. Nem is magam miatt elsősorban :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.27. 23:15:19

@nyauuuuu: Ez olyan vasárnap délelőtti habos kakaós téli italnak hangzik. ki is fogom próbálni hétvégén.
@Pácsó Ármándó: jó, győztél. (nem igaz, csak rád hagyom) már hamarabb megtaláltam.

Pácsó Ármándó 2013.03.27. 23:17:46

Elálmosodtam, megyek és szépet fogok álmodni! Csók!

nyauuuuu 2013.03.27. 23:46:45

@aggyistenbiri: Egészségedre váljék! :) Én is húzok aludni, bár a kisebbik épp az én ágyamban héderel (rosszat álmodott), úgyhogy marad a kanapé nekem :).

nyauuuuu 2013.03.28. 18:17:53

@Pácsó Ármándó: Hát ez nem jó. Ismered a tudatos álmodást? Ha még nem, érdemes vele megismerkedni, mert akkor eléggé kedved szerint tudod meghatározni, hogy miről szeretnél álmodni. Akár grimmeset is lehet :).

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.28. 19:22:45

@nyauuuuu: @Pácsó Ármándó: a Csajok ma sem jönnek? Ármándó, intézkedned kéne.

nyauuuuu 2013.03.28. 21:09:34

@aggyistenbiri: Én ma biztos nem leszek, sajnálom. Tegnap, hogy itt csevegtem, nem haladtam semmire, muszáj dolgoznom :(.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.28. 21:13:18

@nyauuuuu: jó, felmentve :) de a többiek távolléte több mint aggasztó.

Pácsó Ármándó 2013.03.28. 21:18:25

@aggyistenbiri: Dogla edzésen van, Nau meg nemtom

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.28. 22:04:36

@Pácsó Ármándó: ilyenkor már régen vége az edzésnek. @Dogla: hol vagy, kicsim?

nyauuuuu 2013.03.30. 10:35:16

@aggyistenbiri: @Pácsó Ármándó: @Gabba: @Dogla: @nautilus64: Akkor a következő házi feladat a medvés második rész, mivel úgy tűnik, az első résszel végeztünk. Találkozunk ott kedden (a húsvét hétfőre való tekintettel), addig mindenki kedve szerint nézze meg.
hogyvolt.blog.hu/2012/02/23/grimm_1x02_lassuk_a_medvet

Pácsó Ármándó 2013.03.30. 12:38:26

@nyauuuuu: Oké! itt már van 200+ hozzászólás.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.31. 10:27:12

@nyauuuuu: Nagyon eltűntek a csajok, nem vagyok benne biztos, hogy lesz folytatása a kommenteléseknek, de ne legyen igazam.

Gabba 2013.03.31. 18:36:01

@aggyistenbiri: húsvét után visszatérnek majd, mint Svarci a T1-ben :)

boldogh nyuszith mindenkinekh!

Pácsó Ármándó 2013.03.31. 22:19:29

@Gabba: Nem, ezt Pirinek szántam, csak elugrott :-)

nautilus64 2013.04.01. 17:08:19

@Pácsó Ármándó: @aggyistenbiri: @nyauuuuu: itt vagyok! csak Dogla lefertőzött a "betegségével"! :D még visszakapja! :)

Pácsó Ármándó 2013.04.02. 19:46:09

@aggyistenbiri: Örülök neked egyetlenem! Nau vár téged is az 1x02-ben.
süti beállítások módosítása