Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Merlin kalandjai 1x05 - Lancelot

2012. február 17. 10:00 - mesmes42

Mivel nagy erőkkel folyik a blog felturbózása, bevállaltam a Merlin folytatását. Remélem, vannak az olvasók között rajongók, akik miatt érdemes lesz írnom. Szerintem ez egy remek sorozat, még ha más szemszögből is mutatja be a legendát, ahogy ismerjük. Szóval bátran felejtsünk el mindent, amit a mondakörből tudunk – na jó, ne teljesen mindent, de ne csodálkozzunk, ha szinte minden másképp lesz a sorozat világában. Emellett jól szórakozhatunk az izgalmas és vicces történeteken. Mivel eddig csak négy epizódról készült hogyvolt, az ötödiktől folytatom.

00.jpg

Ez alkalommal elég egyértelmű címet kapunk, és ki ne ismerné Lancelotot, a Kerekasztal Lovagjainak egyikét. Az említett szervezet azonban történetünk idején még nem létezett, hiszen Arthur sem volt még király, tehát egy valamivel fiatalabb Lancelottal találkozhatunk ebben az epizódban.

Merlin olyan érdeklődéssel szedi a gombát, mint egy óvodás gyerek, mikor hirtelen megtámadja egy griff. Elég félelmetes dögről van szó, elvégre nagy meg minden, és biztos Merlin se látott még ilyet, max. a varázskönyvekben. Szerencsére felbukkan Lancelot, és megmenti. Otthon Gaius ápolja a sérült srácot, Uther és Arthur pedig elindulnak megkeresni a királyságot veszélyeztető szörnyűséges fenevadat. Mármint ez Uther véleménye.

01.jpg

Lancelot eközben elmeséli Merlinnek, hogy mindig is Camelotba akart menni, hogy lovag legyen. Ezután Arthur lovagbemutatót tart, ahol az ellene csápoló szerencsétlenek egyikének sincs esélye. Merlin beajánlja Lancelotot, Arthur megengedi, hogy magával hozza, de csak ha nemesi származású, különben nem lehet lovag. Na persze itt a bibi: Lancelot nem nemes. Azért micsoda hátrányos megkülönböztetés ez, hogy a szegény emberből nem lehet lovag, így hát Lancelot cselhez folyamodik, kiadja magát nemesnek. Merlin keres is neki valami kevéssé ismert címert a könyvtárban, varázslattal lemásolja, és már kész is a fedősztori.

02.jpg

Lovagi tornára persze páncél is kell, Gwen méretet vesz Lancelotról, mármint mérőszalaggal, meg a szemével is méricskéli. Kicsit se kínos a szitu, főleg, hogy Merlin is jelen van, Gwen meg mindenféle elképzelhető helyen körbemérőszalagozza, de hát így készülnek a páncélok. Lancelot meg is pendíti a Gwen-témát, jó a csaj, jártok? Á nem, nyugtatja meg Merlin, a tiéd lehet, irány a lovagi torna. Arthur méltó üdvözlésben részesíti Lancelotot, beszól neki, megüti, majd elküldi istállót takarítani. Merlin biztatóan mutatja: minden rendben, velem is így kezdte.

03.jpg

Gaius dicsérgeti Merlint, közben megérkezik Lancelot, miután végzett az istállóban. Na, itt meg mi folyik, néz mogorván Gaius, de Merlin szépen bevallja, mi történt, hogy történt, és miért. Lecseszheti, de ő csak segíteni akart. Úgy tűnik, Arthur máris beijedt, hogy Lancelot jobb lovag lehet nála, mert folyton piszkálja és párbajokra hívja ki - elsőként bottal ütik-verik egymást. Szerencsére jól megy neki. Ekkor azonban megszólalnak a harangok, megjött a griff, hogy bosszút álljon az őt legyilkolni akaró népen. Arthur máris csatarendbe állítja lovagjait, Lancelotot pedig egy végső próbának veti alá. Jól harcol, ha nem is nemes, Arthur mégis kiüti - aztán kap egy nagy tökönrúgást. Lancelot pedig egy vállveregetést - Uther kardjával.

04.jpg

Uther persze elrontja a partit, ő ugyanis mindenkit ismer, beleértve Lancelot állítólagos apját is, akinek négy fia van - Lancelot azt mondja, ő az ötödik. Hát, ez a kutatás nem volt valami részletekbe menő. Arthur is haverkodik Lancelottal, csajokról dumálnak. Merlin meg Gwennel arról, melyik pasi jön be neki jobban. Miután mindenkit kielemeztek, Arthur kezdeményezi, hogy igyanak az új haverra. Naná, hogy csak addig haver, amíg gazdag. Uther, miután rájön a cselre, bebörtönzi Lancelotot, akit Merlin próbál kiszabadítani. Közben Gaius utánanéz a griffnek, vajon hogy lehet legyőzni, a lovagok pedig hiába küzdenek ellene, bár fáklyákkal sikerül távol tartani.

05.jpg

Uther persze nem hagyja ennyiben, a griff már régóta fenyegeti a királyságot, muszáj tenni valamit ellene. Gaius elmondja, hogy mágikus lényről van szó, ami persze Uthernek nem tetszik. Arthur szerint is Gaiusnak van igaza, hiszen a fegyverek semmit nem értek. Uther azonban ragaszkodik hozzá, hogy ki kell nyírni a dögöt. Más megoldás nincs, Merlinnek kell közbelépni. Persze neki nem tetszik, hogy minden krízishelyzetben ugráltatják, de hát ez van. Gaius még nyal neki egy sort, te vagy nekem a legkedvesebb, Merlin, satöbbi, pedig még csak 5 epizód óta ismerjük egymást. Na jó, legyen, Merlin elvállalja a dolgot.

06.jpg

Arthur addig is levezeti a feszültséget Lanceloton, de aztán kiabálás helyett inkább megpróbálják kitalálni, mit tegyenek. Arthur szabadon engedi Lancelotot, tűnjön el, mielőtt még több bajt csinál, vagy a király valahogy rákeni, hogy ő szabadította rájuk a griffet. Gaius közben kikeresi a megfelelő varázslatot. Lancelot elbúcsúzik Gwentől, lépnie kell, sajnos most nem flörtölgethetnek tovább. A lovagok elindulnak az erdőbe, Merlin gyakorolja a varázslatot, de nem megy neki. Gwen megérkezik a hírrel, hogy Lancelot a griff legyőzésére indult. Merlin vele akar menni, talán ez az egyetlen lehetőség.

07.jpg

Megjelenik a griff, még mindig nagyon mérges, Lancelot egy nagy dárdával, Merlin pedig a varázsigével próbálkozik. Ez már hatásos. Arthur közben magához tér, Lancelotot dicséri a győzelemért, Gaius pedig Merlint. Arthur hazamegy a faternak is bejelenteni, hogy minden oké, de nem ő volt az ügyes. Uther még mindig nagyon pipa Lancelotra, meg Arthurra is, mert kiengedte a börtönből. Arthurnak sokkal jobban mennek ezek a lovagi erények, mint Uthernek. Szerinte Lancelotot vissza kéne venni lovagnak, de Uther szerint szó se lehet róla, mivel megszegte a törvényt. Lancelot közli Utherrel, hogy lelép, talán majd máskor. Arthur nem örül, hogy elmegy, mert jól összehaverkodtak, de reméljük - a legendát ismerve -, hogy feltűnik még a jövőben a hős lovag. Gwen is hiányolni fogja, főleg ő.

08.jpg

8 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puszi 2012.02.19. 12:56:52

Szia!

Magyar nyelvű adón megy ez a sorozat valahol?

lambofangirl 2012.02.19. 13:48:53

igen az AXN adja délután csak most épp a harmadik évad megy...

lambofangirl 2012.02.19. 13:51:08

am én nagyon nagy rajongója vagyok a sorozatnak szóval hidd el megéri írni a hv-kat :)

mesmes42 2012.02.19. 21:39:56

@lambofangirl: köszi, folytatom is :) Tényleg, már a 3.-nál tartanak? Anno még az AXN Scifin adták a 3.-at, igaz akkor még elég új volt, de ha odaérek, lehet a 4.-ről is írok majd, szerintem lassan az is elér majd hozzánk :)

ebilafan 2012.02.24. 17:01:41

Ezer éve nem jártam a Hogyvolton, ezért csak most tűnt fel ezen szösszenet. Egyébként írd csak őket nyugodtan, +1 olvasód már van, ha ez számít. :)
Én ált. kivártam egy-egy Merlin évad végét, aztán egy huzamban emésztettem a történetet. Ugyanakkor néha egy-egy résznél annyira elgurult az írók gyógyszere, hogy nem tudtam végignézni. Legtöbbször azokat a részeket, ahol humorizálni próbáltak, a dráma részek abszolut nézhetők.
És hát ugye Colin Morgan. :) Need I say more...

mesmes42 2012.02.24. 17:20:02

@ebilafan: köszönöm! :) Hát igen, néha eléggé elszállt tud lenni, de túléljük :P

lambofangirl 2012.02.24. 19:32:29

én most a negyedik évadot darálom és nem tudom abba hagyni :DDD csak az a baj h hamar vége lesz és aztán csak októberben lesz folytatás...

mesmes42 2012.02.24. 23:03:54

hát sajnos igen :) A negyedik valóban jól sikerült, eltekintve pár dologtól.
süti beállítások módosítása