Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bűbájos Boszorkák 3x08 - Belthazor

2012. február 15. 09:00 - szösznibaba

Reggel Piper és Prue éppen összeüt egy céklalevesre hajazó kotyvalékot, amibe belecsúszik néhány burgonyaszirom, óriás kelbimbó után egy farhát is, ám ők tücsköt, mandragórát és kappant emlegetnek, és mivel ők állnak a kondér felett és nem én, elhiszem nekik. A főzet lényege, hogy az előző részben Belthazorból kivágott darabkával együtt megölhető vele Belthazor. Főzőcskézés alatt Prue-ból megint kijön, hogy utálja Cole-t, mint a hatnapos dögöt, és egy tajpánban is jobban bízna, hiába tetteti magát jópofa ügyésznek. (Prudence olyan, mintha valakinek az Óvatosság nevet adnák, tehát, a Prue Ovi...?)

Phoebe viharzik be, pontot akar tenni a démon dolog végére, de azért annyira nem, hogy segítsen, inkább megy tovább Cole-t hajtani, már egy hete nem tudja elérni. A többiek szerint értenie kellene a célzást, de Phoebe szerint bajban van. Majd ő fogja kihúzni a trutyerákból, gondolom az ellenséget akarja elkergetni azzal a lila förmedvénnyel, amit magára húzott.

A főzet végül sikerül, bár Piper kicsit felrobban, de ezen szerencsére hamar túllépnek. Ideje megidézni az ellenséget. Phoebe megint annyira részt akar venni a dologban, hogy végül véletlenül megint kihúzza magát a meló alól, így ketten idézik meg a lötyivel Belthazort. A megjelent hombre viszont nem ég el a rádobott parfümösüvegektől, elég hamar összeáll, hogy valaki foglalja a vonalat, ez nem Belthazor. Egy antik asztal, és egy antik óra múlva kiderül, hogy a megjelent démon egy zotar, egy képességvadász, és ő is Belthazorra hajt: ő lenne az Alvilág legnagyobb sztárja, ha kis pirost ő csíphetné nyakon. 

Már megtalálta egyszer a temcsiben Belthazort, de az meglógott. A Forrás megsértődött a Triad kiírtása miatt, ezért úgy gondolják, hogy akár ki is lehetne végre nyírni, csinált már elég balhét, és Krell, a zotar nyerte meg ezt a projectet. Ő meg tudja találni, mert követi a vére szagát, de nincsen ereje, hogy hidegre tegye, a csajok le tudnák nyomni, de nem tudják, hol van. Mint a Fenegyerekekben, ahol az egyik tudja a hajó nevét, de nem tudja, hol van, a másik meg tudja, hogy hol van, de nem tudja a nevét.

 

Mialatt egymással spanolnak, Phoebe Cole irodájában egy nyomozóba fut, aki szintén Cole-t keresi, egy hete már nem látta senki. Kiderül, hogy aktatologatáson kívűl nem tett sokat az igazságért, Phoebe köpni-nyelni sem tud, mivel neki mindig valami fontos ügyet emlegetett (igazából volt fontos ügye, de azt nem említette, hogy pont az ő megölésük az). A kecóban aztán megtalálja Cole-t, aki elég rossz bőrben van, és egyre nehezebben tudja tartani Phoebe előtt az emberi alakját. Phoebe Leo-t hiába hívja, nincs angyali térerő, így haza kell mennie érte.

Otthon Piper, Prue és Leo kihozzák, hogy szükségük lesz a zotarra, ha nem paktálnak le vele, nem tudják elintézni Belthazort. El is mondják a gyorshívó idézetet, Phoebe pont akkor lép be, mikor a zotar megjelenik. Miután fejberugja a szerencsétlent, türelmesen elmagyarázzák neki, hogy ő most csapattag, hagyja békén, szükségük van egymásra. Elmesélik a tervet is, de annyira érdekli a dolog, mint andalúziai birkapásztort a moszkvai hóhelyzet, legalábbis olyan arcot vág, mint én, mikor a fociról van szó. Krell kiszagolta Belthazor vérét, sejti hol van, de valaki a temetőbe is menjen, mert az a démonok rekreációs központja, hátha ott lesz. Phoebe kap is az alkalmon, Leo-t választja, hogy majd ők mennek a temetőbe, a másik kettő meg menjen a Krellel a szag után. 

Persze Cole-hoz viszi Leo-t, érdekli is őt, hogy a két tesó egy idegen démonra utalva megy a legnagyobb ellenség ellen, most az a fontos, hogy Leo meggyógyítsa Cole-t, aki (számunkra érthető módon) nem óhajt kórházba menni. Leo meg is próbálja gyógyítani Cole-t de csak félig sikerül, holott ő bármilyen halandót össze tud foltozni. Ezt a tényt, illetve, hogy a seb pont ott van, ahol Belthazort meghámozták meg is osztja Phoebe-vel, aki persze kizártnak tartja, hogy a pasija lenne a démon. Ez kicsit arra emlékeztet, mikor engem akartak arról meggyőzni, hogy a kocsimon lévő idegen színű kis csík, és a másik verdán lévő csík között, ahol pont az a szín hiányzik, összefüggés lehet, én sem hittem el, én is csak a véletlen gonosz tréfáját sejtettem a háttérben. Phoebe elküldi Leo-t, aki elég vitatható módon le is lécel, látszik a lányon, hogy a kész tények kezdik szétkergetni a rózsaszín felhőket, de még nem akarja elhinni az egyértelműt.

A csapat másik része árnyékra vetődik, azaz nem teljesen. A zotar orra egy sikátorba vezeti őket, ahol egy csövit találnak egy drága kabátban, azon van a démonvér. Krell úgy gondolja, hogy megsüti a srácot, mert akkor azt is elmondja, amit nem tud, ezt a csajok persze nem engedik, és a szájkarate alatt Prue felismeri a kabátot: ez bezony Cole-é. Ezalatt Phoebe az üres fiókok, táska láttán már biztos abban, hogy Leo-nak igaza volt, a kezébe is rejti az üvegcsét, amiben Piper kotyvaléka van, reggel kapta útravalónak. Hirtelen rájuk törnek a többiek, mire Cole Belthazorrá válik, és hopp, el is rabolja Phoebe-t. Ügyes kivitelezés. 

A zotar őrjöng, hogy megint elszúrták, kéri a bájitalt, most már elég a bohóckodásból, egyedül csinálja, megy a temetőbe. Mondjuk nem értem, miért nem mehetnek együtt, eddig is Krell pislantásával közlekedtek. Kiderül, hogy Leo csak az emberi oldalát gyógyította meg, a démoni oldal még defektes, amiből kiderül, hogy csak félig démon, ezért küldték őt anno.

Belthazor és Phoebe a temetőbe teremnek, ahol Phoebe előtúrja az üvegcsét, mire a démon Cole-i alakját veszi fel, és persze Rettenthetetlen Phoebe nem öli meg, sőt mikor Krell is befut segít Cole-nak elmenekülni. A zotar végül beéri őket, és már nyírná is ki a vörös démont, de ekkor Phoebe megvédi, elkezdenek bunyózni. Krellnek olyan 7 másodperc alatt elfogy a türelme, és le akarja csapni az alkalmatlankodó boszorkányt a villámaival, de ekkor Cole ráküld egy tűzlabdacsot. Krellből olyan kevéske hamu marad, hogy ha fű lenne, még nálunk sem büntetnének érte.

Így most már mindketten megmentették a másik életét, igazi szerelem. A csajok is megérkeznek (én ennyi idő alatt az utca végéig nem érek el) és keresik Phoebe-t, akinek ekkor mentő ötlete támad: Cole ingjét leveteti, aki "biztos, hogy most akarsz kufircolni" arccal el is kezd vetkőzni, aztán megvágja a démon kezét a tőrrel, és a véres ingre dobja a főzetet, ami az elvárásoknak megfelelve el is égeti azt. Ez a bizonyíték, mától nincsen Belthazor.

Cole az utolsó pillantban eltűnik, mielőtt a lányok odaérnek, mindeki szegény Phoebe-t sajnálja, aki később sem tudja elmondani, hogy nem nyírta ki a démont, csak trükk volt az egész, és hát sajna elárult mindenkit. Van ilyen, a legjobbakkal is előfordul, hát még vele.

 

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása