Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Befutó 1x01 - Emberek, lovak, degeneráltak

2012. február 07. 06:42 - sixx

Dustin Hoffman sitten van, karrierje során talán először, az arca feszült, ilyennek már láttuk párszor. Most engedik ki, én jobban örülnék a dolognak, három év szívás után csak nem lehet annyira szar kijönni a kóterből., Dustin úgy néz a kamerába, mint aki máris tudja, kit kell agyonverni a sitt miatt, ebből akár még egy klasszikus Charles Bronson-bosszúfilm is lehet, teccik tudni olyan, mint amilyenben a mazsolaarcú litván-tatár-amerikai zokniba tömködött apróval ütötte-verte a környék nyikhajait. Dustin, avagy Ace inkább magára vesz egy inget és beül egy kocsiba, amit az a bajszos faszi vezet, akin kurva sokat lehetett röhögni a Szóljatok a köpcösnek! és a Blöff című filmekben. Ő Gus, Ace haverja, sofőrje, mindenese, és viszi a merdzsóval haza(?). Ace akar egy diktafont magának, Gusnak viszont van ceruzája, már ha jegyzetelni kell. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Gusnak van egy lova, amit Ace pénzén vett, mert Ace sittesként nem vehet magának olyat.

Istállóra ugrunk, a zene nem sejtet túl sok jót, pedig csak lovakat mutogatnak a csutakolás különböző szakaszaiban, a lovas pornó nagyjából így nézhet ki szerintem. A zene Michal Mann rajongói számára ismerős lehet, a rendező enélkül a gitárpilinckázás nélkül nem tud dolgozni. Nem baj, csak mondom. Gyönyörű képeket kapunk gőzölgő lóseggekről, majd látjuk a pályát, Santa Anitát, még több lovat, zsokékat, gőzt, lovat, zsokét, több zsokét, és ege bazinagy feliratot: aki hat futam végeredményét eltalálja, nyer 2,6 millió dollárt. Embert is látunk, szakállasat, bent az istállóban, ő Escalante, a tréner, és egy ló mellett áll aggodalmas képpel. Mellette Nyughatatlan doktor Jordan áll, aki itt állatorvos és éppen aggódik, mert a ló nem szart. És most felnyúl a seggébe, tövig. Escalante és a doktor jól elviccelődik egymással, ami jó, de Escalante angolját nem érteni rendesen, ami szar. (Nem mellesleg a Luck szinkronja KIVÁLÓ lett.)

Escalente a lószaros flört után lebasz egy zsokét, mert az mit vigyorog a világba bele, pedig a szerencsétlen csak örült, hogy ilyen naccerű tréner lován ülhet. Majd elmúlik, haver, meglásd. A zsoké megjegyzi, hogy nyerni fog a lóval, mire Escalante majd összefossa magát, kussoljál, futtasd meg, oszt kalap, neked nem az a dolgod, hogy itt jósolgassál. A másik lónak semmi baja, Jordan doki szerint csak beszorult a szél, de szarnia nem ártana. Ja, és elbeszélgetnek Gusról, Ace haverjáról, mert ez az ő lova. A sztori szerint Gus nyert a kaszinóban, sokat, és azt lóba fektette, mert csak. Megérkezik Nick Nolte, és elsőre nem lehet mindent érteni abból, amit mond, ilyen haggal minden death metal zenekar befogadná a mikrofon elé. Noolte nem hörög, inkább egy lóval beszélget, aki szeret, és akit edz, de csak addig, míg meg nem jelenik egy lovászlány, akinek csak annyit mond, hogy egy kicsit eressze el a lovat az egyenesben. A zene feszkósra vált, a csaj elkezdi a kört, a ló biztos fut egy óriásit majd. Escalante bemószerolja a nagyszájú zsokét az ügynökének közben, aki dadog egyre.

Ideje megismerkedni a többi szereplővel is, van egy tolószékes, tüdőbeteg, ránézésre büdös és koszos degeneráltunk, és egy megfáradt arcú, de valaha jóképűnek mondott másik degeneráltunk akik egyfajta fogadókollektívában tagok, de a jóképű elkúrta a pénzét pókeren, mind a 390 dollárt, amivel pedig a hatos kötésbe szállt volna be. Viszont neki vannak a nyerő tippjei, mert ez már csak így szokott lenni a fogadós filmekben, aki tudja, melyik ló nyer, annak nincs pénze fogadni sose, ezért kihasználják. Közben Nolte lovát elereszti a lovász az egyenesben, az meg fut egy olyat, hogy ihaj, ezt a kettes számú degenerált áhítatos ábrázatából és Nolte motyogásából tudjuk. A korábban baszlatott zsoké ügynöke is el van képedve, és egy másik zsokét hívogat telefonon, gyere ki a pályára te alkoholista fasz, láttam a jövőt, négy lába van. A denegeráltak kollektívája egy fővel bővül, egy segélyen élő nyomorulttal, ő 250 dollárt tesz be a közösbe. A lovas felvételek mellesleg iszonyú jók, meg nem mondanám, hogy tévésorozatról és nem filmről van szó.

Új szereplő jön, Kagle, a biztonsági őrbe oltott helyi uzsorás, nem kedveli a degeneráltakat, érthető okokból, azok meg őt nem, cserébe. Lesz majd egy negyedik degenerált is, de vele majd csak azután találkozunk, hogy megnézzük, Ace mihez kezd a Beverly Hiltonban, ahol lakik, és ahol az Aranyglóbuszt is átadták (valóban a helyszínen forgattak). Zuhany, öltözés, az ing kicsit nagynak tűnik a sitten összeaszalódott felsőtestre, nem is értem, minden börtönös filmben van egy olyan jelenet, amiben a rabok lelkesen gyúrnak, talán ezzel kellett volna foglalkozni odabent.

A negyedik degenerált egy kalapos csávó, aki a Dirtben skizó fotós volt, Ian Hart alakítja, és pénzér kúr nőket hülyére, aztán meg a lóvát eljátssza a lovin, tényleg degenerált ez is. Megfogadják a hatos kötést Jerry tippjei alapján, aki elindul pénzt keríteni, mert be akar szállni valamivel ő is. Jobb híján Kagle-hez fordul, aki viszont nem akar adni neki, mert minimum ezer dollárt lehet csak vinni tőle, heti 3 százalékos kamatra, de Jerry egy degenerált, és nem fog fizetni. Kagle inkább megveszi a tippeket Jerrytől 150 dollárért, ez aztán az üzlet. A hatos kötésben hat egymást követő futamban kell eltalálni a nyertest, és attól lesz nagy a nyeremény, hogy a negyedikben csak egy lóra tesznek, Escalante tök esélytelennek tartott pacijára, ami ha nyer, akkor sok hatos kötést játszó baszhatja, mert annyira semmi esélye nincs.

Ace ellátogat egy kollégához, akivel a sitt előtt üzletelt egy kicsit, a beszélgetés akkor durvul el, amikor Ace előveszi a diktafont, jelezve, hogy tud ő dolgokat, és így, hogy három évet ült le mások helyett, kicsit ideges. Befektetésről van szó, nagy lóvéról, a versenypályáról, ahol a történet játszódik - ezt akarják megszerezni Ace haverjai, meg persze ő is. A pályán elkezdődnek a napi versenyek, és persze jön a negyedik futam a tök esélytelen Escalante-lóval, a nagyszájú zsoké megkapja az eligazítást, a végén eressze ki a korlát mellett, és hadd fusson, s lőn, a ló nyer, a degeneráltak máris nagyon jól állnak a fogadáson, nem tudván, hogy a versenypálya a csőd szélén, a kifizetésre nemigen kerül sor belátható időn belül. Jerry bevallja a tolószékesnek, hogy elárulta a nyerő tippet a biztonsági őrnek, de azt nem tudni, az meg is fogadta-e vagy sem. Nem fogadta meg, mert lúzer.

A többi futamot a tévében látjuk, szépen nyer mindenki, akinek kell, a négy lúzer a nagy lóvétól kartávolságra, ráadásul az utolsó futamban minden lovat megtettek, a nyeremény 44 000 és 2,5 millió között mozog attól függően, melyik ló nyer. Hoppácsak, Escalante is tudott valamit és megfogadta a saját lovát 3000 dollárral, a nyeremény 39 600 dollár, nem rossz. Gus eljön megnézni a lovat, és rácsodálkozik az istállóra, jé, itt lovak is vannak, meg szalma, sőt, egy kecske is. Akkora herékkel, mint egy biliárdgolyó. Jó hírünk van, szart a ló, aminek reggel baja volt. Egy kicsit mutatják Nolte-t is, a barna lónak motyog, nagyon szereti, és szerette az apját is, akit kinyírtak, gondolom Ace, hogy legyen majd valami közös pont is a két karakter között, de lehet tévedek, David Milch író agyába nincs ember, aki belelát. Jön az utolsó futam, amiben a kis zsoké megint elindul egy lovon, és addig hajtja, míg a lába ketté nem törik. Futás közben. BAZDMEG.

A futamot a nyolcas nyeri, a degeneráltak meg a hatos kötést, ezzel 2,6 millió dollárt - de a nyereményhez majd kell segítség, amit Kagle nyújthat egy stróman révén. A csávó átvállalja az adózással járó kellemetlenségeket, kisebb jutalékért cserébe, az amerikai Kaya Ibrahimról lehet szó asszem. A törött lábú lovat a pályán altatja el egy szenvtelen arcú orvosnő, a zsoké kicsit kiborul, de kifele menet kap egy jó tippet az alkesz zsokétól, akit az ügynöke csak kirángatott a pályára: Jim Beam a megoldás, fiam. A degeneráltak egyelőre nem veszik át a nagy csekket, mert nem akarják a médiafigyelmet, viszont egymásban sem bíznak meg - ez érdekes szál lesz a későbbiekben, mint ahogy az is, mit akar majd Ace a pályával, és miért szopatta be az egykori havert azzal, hogy kezd szétesni, mert a zárójelenetben egyértelműen kiderül, hogy nincs neki semmi baja, sőt, nagyon is jó formában van idegileg, és mindez csak színjáték volt. Jövő héten folytatjuk, addig is innen mindent meg lehet tudni a Befutó világáról.

A Befutóról itt olvashat híreket, információkat:

Címkék: befutó
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Turia 2012.02.07. 10:39:23

Bronson nem lengyel volt...

Elado a lakásunk · http://eladjukalakasunk.blog.hu/ 2012.02.07. 12:10:02

Mintha méltatlanul kevés film szólna a lovakról manapság.

mézescsók 2012.02.07. 13:48:22

A börtönsziget persze nem a tipikus sitt, de azért D. H. játszott már rabot a Pillangóban.
Az első rész kezdetnek nem volt rossz.
süti beállítások módosítása