Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X120 - 1X122

2012. január 16. 22:30 - Hódos Hajnalka

Na, hát vége a Fakabát hétnek és legnagyobb sajnálatomra Péter Villalétének is, azt mondjuk nehezen tudtam megfejteni, ugyan melyikük az értelem és melyik az érzelem, ugye nem kell magyaráznom, mire gondolok? A párbaj igazi nyertese úgyis Attila, megint róla szólt a hét, és félő, mivel a Királylány ment vissza, az elkövetkező hetekben sem szabadulunk meg a fájdalmas vergődéstől, ha már Kingu baszik cselt szőni. Nincs más hátra, csak előre, gyia. Bár az éjszakai őrjárat nem túlságosan bonyolult, nemigen sikerül ellátni, bár Fecó szemmel láthatóan kurva elégedett azzal, milyen fess az egyenruhában. Plédike, cigi, zabálás, Fecó elég sok ami filmet láthatott, mondjuk ott nem fogdossák össze retkes kézzel a fánkokat csokis után kutatva, de ne legyünk elégedetlenek. Attila és Csaba a szolgálatot igen stílusosan oldják meg, Attila hadonászik az ágyban fegyverrel, gatyában, Csaba a Bözse akváriumát piszgálgatja a fegyverrel, aztán mindketten döglenek, Attila meg is magyarázza, egy kupolában vannak, ugyan mire vigyázzon?

Rövid volt a sütét, reggel Kinga még bugyiban, Péterék seholse, kicsit gyorsabban, uraim, mindenki ácsorog és rájuk várnak. Péter hagyja a faszba, nagy szükség az órán a gumibotra nem lesz. Attila még fölrakja azt gyorsan. Cirka negyed óra alatt sikerül felgombolni Péter vállapját, Eszter akkor át szeretné adni a jelentést, annyi történt, hogy nem történt semmi. És erről másfél oldalt írt? Hihi, igen. Oszt a szolgálatot hogyan hajtjuk végre? Aham, szóval éberen. Mi tud ezen tompítani? Eszter szerint egy kupica pálinka, hihi. Igen, fogyasztott röviditalt. Ja, hogy ezért bünti jár? Élt már túl nehezebb dolgokat is. Attiláék bezzeg becsülettel ellátták a szolgálatot. Csaba összefoglalná akkor. Az első két és fél órát abszolút járőrözéssel töltötte, majd egy kicsit megfáradt és lefeküdt Báthory Erzsébet Úrnő mellé. De nem aludt. Azért beleírta a szolgálati naplóba, lehet, hogy elalszik, hogyha mégis, akkor bele legyen írva. Aham, fasza, akkor mindenki büntit kap, nemre, korra és beosztásra tekintet nélkül. Mindenki szolgálatban lesz éjjel, nincs nyavalygás meg hiszti, felnőtt emberek vagyunk, két órát ki kell bírni.

Zárásképpen a tegnapi anyaggal foglalkoznak, Attila felel. A helyszínt biztosító rendőr odamegy, bekarikázza a helyszínt, vigyáz, hogy ne nyúkáljanak, és megvárja, míg odaér az, aki ért hozzá. Ez se kutyafasza, de Kingu az, aki igazán odabasz: ujjnyomot úgy veszünk, hogy a mágneses rudunkat belenyomjuk. A feketébe. És akkor az felszívja a mágnesport. A rúd vége ilyen szőrös. Vigyázni kell, hogy csak a szőrök érintsék. Az ezredes úr eddig bírja, Kinga inkább üljön le, amíg ő kiröhögi magát és nem tudja értékelni a feleletet. Akkor inkább ismerkedjenek a helyszínelő táskával. Az UV-fénynek mindenki örül, pláne, mikor spermafoltokat találnak vele az ágyon. Még Lilu is megjegyzi, a lényeget a Villalakók bármiben meg tudják látni. Baj van, Attila már nem is blokkolná Kingát, mert olyan szinten flegma vele, hogy már kezd rá nem is nézni. Péter szerint Kinga az önző nő prototípusa. Jahh, azt meg Fecótól már hallotta, hogy Attila nem fog mellé állni. Igen? Na akkor ennek Attila utána jár, nehogymá a Fecó megint kavarjon valamit. A konyhában rövid, ám annál sértettebb beszélgetés arról, ki kerüli a másikat és Kingának mi esett mámeg szarul. Atti ne aggódjon, nem lesz ilyenről szól, hogy ki mellé áll. Jó, akkor ezt mondd meg a Fecókádnak is bazmeg. És Kinga ne mondja se élő adásba, se máskor, hogy szereti őt. Kingát ne érdekli, mi tűnik kamunak meg mi nem, engem meg nem érdekel ez az egész. Hát, akkor sok sikert. Ekkor már a busifánál nyígnak, Kingának Attila nagyon-nagyon fog hiányozni, mert ő volt itt a legfontosabb ember és ezen semmi nem változtat. Semmi. Még az se, ha visszafelé fog forogni a Föld. Attila most is önző a végtelenségig, Kinga gondoljon bele abba, hogy őt most helyzetbe hozta. Hát Kinga gondolt rá. Szegény Attila magára marad, ha Kinga visszajön. Pont leszarom, egyébként.

Nahálistennek, toborzóirodát kell nyitni, avagy kikimellé. Kinga azt szeretné, ha azok állnának mellé, akik szeretik őt és azt szeretnék, ha visszajönne. De az is mellé állhat, aki úgy érzi, hogy a Peti játéka nem túl fair. Peti is szeretne maga mellé egy kis csapatot. Azok álljanak mellé, akik hajlandóak búcsúbulikon részt venni, beszédeket tartani, kritikákat írni. Inkább bátor nyulakat, mint gyáva oroszlánokat vár. Ezzel kezdetét veszi Attila nagyjelenete, Hamlet kutyafasza ehhez képest. Az obligát kínlódás úgy kezdődik, hogy járt az agya, az egyik szeme sír, a másik nevet. Egyéb testfunkciókról most nem esik szó, úgyhogy arra gondolt, hogy beáll a semleges Vera mellé, hogy picit elnyomja. Öt perc műgyötrődés és műgondterhelt gondolkodás után mégis Peti mellé áll, mert elfelejtette, hogy a cinkostársak a bajban is cinkostársak. De így is szarul érzi magát. Kinga bőg és nem gondolta volna. Azt most nem mondja, hogy nem hiszi el, ettől óriási űr támad bennem. Attila se tudja pontosan, most miért állt Peti mellé, nem akar a Kinga ellen állni. Ezzel álmodott éjjel. Tényleg. És Peti ne mondja rá, hogy gyáva oroszlán, bassza meg. A kókler úgy látszik, engedélyezett jelző. Péter vállat von, tesze-tosza vagy bazmeg, de arról nem ő tehet. Heló Vera, Attila megjött, kirúgták, újra semleges.

Kinga búcsúbulija egy igazi Királylányos parti. Először ódákat zengenek hozzá, ezt - azzal a szándékkal, hogy maradék olvasóim ne veszítsem el - kihagyom a posztból. Csaba lesz a Királyfi, Fecó az udvari bolond, Eszter és Attila a szolgák. Attila természetesen megsértődik és Péterrel hörög, ez a szereposztás elgondolkodtató. Kinga úgy osztotta a szerepeket, ahogy négy hónapja itt élnek. És nincs is tudatában. Kinga szarul érzi magát, igen, Attila miatt, de nem azér', hanem amazér'. Ne gondolja ám, hogy olyan kurva könnyű jó döntést hozni. Ez folytatódik még egy ideig, de idegrángást kaptam és hagytam a francba az egészet. Minden eddiginél őrültebb éjszaka következik, na, én ilyen kijelentéseknek már nem dőlök be. Attila be akar törni a valahova, de a zárfeltörést a törvény bünteti. Aztán a Cinkostárs Bt. lép akcióba, el akarják lopni a szobabiciklit, de a rend éber őrei, Fecó és Eszter észreveszik. Megpróbálják őket lefegyverezni, de Eszterék szolgálnak és védenek, leragasztózzák Attilát egy székhez a nappaliban. Mivel Péter mindent megígér, ezért őt csak leteperik. Nem maradnak ám békibe, Péter ellopja Vera új vállapjait se, Csabának ezt jelenteni kell. Dehogy kell, nézze csak a falat. A vállapot elrejtik Vera cuccai közé, akit ez olyannyira érzékenyen érint reggel, hogy megfenyegeti Pétert, ha nem keríti elő a vállapokat reggel nyolcra, olyan cirkusz lesz, amilyet még nem baszott Európa. Seri szerint nem jó ötlet terrorizálni Petit, mert konkrétan idegbeteg és kurvanagy balhét fog előidézni. Nem, csak morog Attilának, miután Vera nyakon önti egy pohár vízzel és ébresztő apukám felkiáltással. Kicsit leidegbetegezi a csajt, aztán felveti ötletként, basszák ki a hálóból a gecibe. Attila nincs benne, és nem kell megsértődni, hogy most nem mondott azonnal megoldást, ez egy speciális helyzet.

Ha eddig nem lett volna százhúz a pulzusunk, akkor majd most, mert hihetetlen izgalmak következnek. A Hungaroring tanulópályáján szerencsétlenkednek, mert a jó rendőrnek el is kell kapni a bűnözőt, ha ne adj isten, gépkocsival menekülne. Attila egész életében nem vezetett. Ma sem fog. No, Seri és Vera. Seri nyomja a gázt, mint süket az ólajtót, úristen, Vera kicsúszott. Igen, de nem elég messzire, röhög Péter. Csaba ezt elbaszta. Attila azt hitte, csak poénból tolja így, de Csaba tényleg béna. Fecó nagyon-nagyon félt, mert nincs hozzászokva olyan autókhoz, amiben gombok vanna, a Ladás-fílinghez van hozzászokva. Kinga fegyverrel a kezében visítozik, toljad, Peti! Nagyon jó, bele a lukba, és el se ütöttek senkit! Péter akár be is csukhatja a szemét, úgyse látnak semmit! Péter trükközött egy picikét, az úgyse az ő autója elvén. Egyesben csinálta végig a pályát. Megszületnek az eredmények, Peti lesz a Lauda, Verát szétvágja az ideg, hogy az utolsó helyen kullogott. Hiába fáradtak el úgy ebbe a rettentően izgalmas kalandba úgy, mintha három műszakban güriztek volna egy fonógyárban, otthon bűnügyi helyszín fogadja őket, mert a távollétükben betörést szimuláltak, úgyhogy éhen halni is csak később lehet.

Alkossanak bizottságokat és válasszanak bazmeget. Természetesen Péter és Attila lesznek a bosszok, Péteréké a konyha, Kinga viszi a nagyítót. Verával kibasznak, ő lesz a járőr, aki biztosítja a helyszínt, magyarán a szoba közepén áll, mint fasz a lakodalomban, csak rajta van láthatósági mellény is. Csaba figyeljen oda, na, így kell lábnyomot csinálni. Na, Attiláék készen is vannak. Ilyeneket találtak, hogy egy semmit, még egy semmit, meg egy kicsivel több semmit. Elöljáró érkezik, be kell számolni az elvégzett melóról. Attiláék természetesen seperc alatt lebuknak a csinált lábnyommal, de ez eltörpül a balhé mellett, ugyanis találtak egy szerelmes levelet is Vera címzéssel. Hogy ki az a Kocsis Tibor, örök rejtély marad számomra. Vera kivonul bőgni a szaunába, mindenki néz bután, én is, brühühü, nem az fáj, hogy megint kiröhögik meg összeszenezték a gyöngybetűkkel írott levelet, hanem az, hogy most nézem, nem írtam le. Szóval, fáj, na. Fecó, az irgalmas nővér jön vigasztalni, az van, hogy tényleg bizonyítéknak nézhették ám a levelet, mert a párnája is lenn volt a földön, a levél meg a párna alatt volt. Verát nem érdekli, a genya Esztike az oka mindennek! Tényállás esete forog fenn, ezt tisztázni kell! Tényleg nem tudták, hogy a KocsisTibi megírta Verának, hogy állávjú, Attila tanúsítja is, hogy Eszter nem tudhatta, mit feketéz össze a szőrös rúddal. Péter is vallomásba kezd, na ide vezet a rendőrhöz méltatlan magatartás, anyukám, kellett neked böködni a gumibottal meg leönteni vízzel, én basztam földhöz a párnádat, úgy kerülhetett az orgonaillatú levélkéd a földre. Még a vállapokat is bevallják, mert muszáj volt. Az ezredes úr elégedett. A tisztázással. A munkával kevésbé, mindkét csapat elégtelent kap, mert szerencsétlen balfaszok voltak mindahányan, Eszter meg is sértődik és lecsituvanoztatja Kingát.

Hogy a párbajjal is foglalkozzanak, a csapatoknak el kell mondani a másik félről, milyen etikai vétséget követtek el. Péter bűnelemzése következik. Ennek a görénynek az alapmotivációja az, hogy ki akarja ejteni a játékosokat, a bent levőket eszközként használja. Péter leszarja, szerinte az a képmutató, aki azt mondja, nem az a célja, hogy a többiek kiessenek a vérbe. Vera persze most is kényszert arra, hogy levegőztesse a gyomrát, ne kanyarintsa el abba az irányba, hogy ő milyen vicces fijúka, mert arról van szó, hogy nem egyenes. Hábazmeg Verám, ha így gondoljátok, miért a Kinga az első, akinek eszébe jutott, hogy na, ha te így, viszlek magammal, he? Eszter kapja meg a szót, itt az ideje, hogy felnyissák Kinga szemét arról, milyen is ő valójában. Méltatlanul bánik a Villatársaival, többek között a plüssállatokkal, és jó lenne, ha végre színt vallana, most akkor ő Királylány, vagy Paris Hilton? Kinga röhög, a saját stábja viszont ma a seggében hordja a humorát, Fecó felháborodik, micsoda hülyeség ez, tessék legalább annyit mondani, hogy hisztis kurva, essél ki a faszba! Verának se tetszik, hogy Péterék elviccelik, amit csinálnak, az nevetséges és értékelhetetlen. Petiék nem értik, mi a baj, Kinga se, Fecó most komolyan azt szeretné, ha pocskondiáznák őt? Ezen elbalhéznak vagy öt percig, Peti elégedett röhög a sok hülyén, bevallom, én is.

És 42-58, vajon Kingának kell kicsit kevesebbet hisztizni, vagy Péternek kell jó útra térni? Mert az biztos, hogy változtatni kell. Valamiért ez biztos. Az is, hogy záróvizsga van, most is a két stréber igyekezett legjobban. Párban fognak vizsgázni, akkor egy kalappal. Amíg Vera vizsgázik, Attila adja a hálóban a nyomit, a három csík azt jelenti, harmincados. A harmincados harminc embernek parancsol. Seri, mint járőrvezető egy körözött személlyel szemben intézkedik, nem, nem lövöldözhet, mert a személy együttműködik. Seri a testnyílásokba nem nyúkál bele, mert az már motozás lenne. A vizsgabizottság teljesen ledöbben rajta, de járőrözni azért nem mennének vele. Fecó nyugodjon meg és a saját szavaival mondja el. Csaba nem görcsöl rá, a közrend azt jelenti, hogy legyen rend az utcán. Attila késes támadást hárít, akkor ő előveszi és a törvény nevében. Ha nem, akkor ráordít, hogy a kurva anyádat, dobd el a kést, mert fegyvert fogok használni. Azonnal lead egy figyelmeztető lövést a levegőbe, és ha még mindig nem, akkor verbális kommunikációval próbálja rávenni. Egy kicsit fenyegetőzik is. Kinga át se nézte az anyagot, random módon, viccesen tervez vizsgázni. Hát a gumibot, mint kényszerítő eszköz most éppen nincs nála, de hosszú és fekete. Péter nem mulasztja el elmondani, hogy nagy ívben tojik a vizsgára. Most ez komoly, hogy Kinga közepes eredménnyel végzett? Természetesen bőgés és nem hiszi el. A hét nyertese Vera, aki Edussal akar találkozni, Kinga meg ne bőgjön, mert ő egyébként is királylány és nem rendőr!

Kénytelen vagyok pár szót írni a szépségversenyről is, pedig. Seri nyeri, aki még mindig azt gondolja, hogy az agresszív, flegma arckifejezés nőies és szexi, pedig csak annyira, mint amikor egy yorki próbál félelmetesnek tűnni. Eszter Péter szerint inkább volt egy BKV-ellenőr, mint szexi, Kinga meg egy dinka-panka (manka?) tornászlány. Nagy meglepetésre Attila és Csaba párost alkotnak, a táncitánci végén megy is a szövegelés, na, Attila máris új cimbi után néz. Persze, Pétertől tanulta, hogy akkor kell, mikor a másik még megvan. Mivel Attila kerek másfél percig felszabadult volt és vidám, gyorsan elmegy megkérdezni Kingut, miért kerüli őt. Nem kerüli. De de. De nem. Akkor mi a baj? Semmi. De van. De nincs. Miért kell így eltelnie ennek a napnak? Kingu figyuzzon, Attila nem akart ezzel a hovaállással semmit ám. Akkor most utálja? Nem. Akkor ölelkeznek. A párbajozók alvópartnert választhatnak. Válasszon Kinga. Ne, válasszon Peti, mindig Kinga az első. Akkor Eszter. Akkor Attila. Jó, de Kinga ne kapjon agyvérzést, hogy kapott kettőszázharminc rózsaszínű plüssálatot. Van rózsaszínű lufi is! Hát Kinga megőrül! Juj, rózsaszín ágyat csinálnak neki! Attila tényleg nem alhat ott? Nem. De akkor hülyén fog kinézni a rózsaszínű takaró alatt. Péter azért választotta Esztert, mert filozofikus hangulatban volt és ha jó beszélgetést akar, és ebből a négy lányból kell választani, akkor egyértelmű. Ha holnap kiesik, akkor is nyertes, mert amit akart, játszhatta, és sok mindent megtudott magáról. Az Achilles-ina a nőkhöz való kapcsolata, mert ő egy rohadék, de például Eszter is egy prototípus az életében. Attila táguljon, mert az unikornist - ami egyébként rózsaszínű - nem lehet lerakni a fődre, és már az eltört gerincű rózsaszínű kutyának is megvan a helye. Attila is akar egy unikornist. De nem. Kingu cuki. Olyan cuki, mint az unikornis. Attila megölelheti uniformis nélkül? Igen, de Kingának büdös a haja. Nem baj. Az van, hogy ez életük legnagyobb valamilye, hogy bekerültek ide, és Kingu azért fontos mert itt lett Attilának a legfontosabb valakije. Sírok.

A stúdióban őrületes a feszültség, legalább 380V, Balázs reméli, hogy már megettük izgalmunkban az összes háztartási ropit, az a keksz egyetlen Bubukám, mutasd az állást. 35-65, valaki elsettenkedett. Kapcs a Villába, hát hogymint vagytok otthon, Kingukám? Már elindulhatnának, mert szarrá idegeskedte magát. Péternek elég jók az idegei, volt már pár párbaj, de most izgul legjobban. Viszony kisfilm, Kinga, miért mondtad, hogy nem bízol Petiben? Mert hallott az előéletéről, utána meg látta, hogy használja az embereket. Azt meg nem is gondolta volna, hogy őt is ki akarja tessékelni a Villából, mert a viszonyuk azért jó volt. Peti azért tette Kingára a jelet, mert nagyon maga alatt volt, annyira, hogy már-már feladta a játékot és ment volna kifele. És, javult a rendőrhéten a viszony? Hogyne, annyira, hogy rám rakta a zöld kendőt. Na jó, a többit a stúdióban, Kinga, kettő perc, gegv. Kinga szeretne úgy kimenni, hogy kellemes emléket őriz mindenkiről. Mindenkinek, akit szeret, puszi, akit nagyon szeret, annak ölelés. Ha kiesik, a fiúk csinálják ki a csajokat! Kinga a stúdióban, hihi, nagyon félt, hogy zakózik egy kurva nagyot a lépcsőn. Nagy pofon volt a zöld kendő, átértékelt sok mindent. A taktikája az őszinteség és csak picit hisztis. Péter nem sajnálja magát, mert a párbaj a játék része. A maga módján megszeretett mindenkit, ha visszajön, továbbra is azon lesz, hogy kiessenek a játékból. Balázs kap egy ötvenest kenőpénznek, nem, ez nem szerencsepénz, ez Péter vagyona. Motiválta a főnyeremény, de a VV a legjobb játék, imádja. Nézzük Kingát, mikor KirálylányésParisHilton. Hihi, hát ez a kedvesebbik énje. Erről több szó nem esik, de kiderül, hogy idegesítik a lányok, a fiúkkal könnyebben megtalálja a hangot, és Péter szerint a saját sikereinek tud örülni, a másokénak nem annyira. Attila áll hozzá legközelebb. Nyilvánvaló. Péter játékstílusát az elején még viccesnek tartotta, de most már sunyinak gondolja. Most is taktikáztak, azért került rá a zöld kendő, és bugyutának nézte. Azt hitte, nem jön rá? Kinga picit hisztis kisfilm. Hihi, hát ez így szórakoztató és ő kint is ilyen. Péter szerint is szórakoztató. Szerintem kibaszott idegesítő.

Péter a Casanova kisfilm és a kis hódítások. Volt olyan lány, aki valóban közel állt hozzá? Veronika. Kinga szerint Vera az elején taktika volt, Péter vigyorog, hát, a kellemest a hasznossal. Balázs rákérdez, hogy tudott Péter ennyire beleszaladni a csillagnézős sztoriba? Péter röhög, hát ha ezt is meg tudja csinálni, akkor igazán nagy király és azt hitte, a két csaj annyira utálja egymást, hogy nem állnak egymással szóba. Kinga bejött neki? Hiába jött be, egyszer sem tudtak randizni, de Kingu megoldotta így a randit. Attilához fűződő viszony. Péter hogy látja a Kingatti vergődést? Hát izé, ez egy elég hullámzó dolog. Ugyanazokat a köröket futják és nem arra mén az egész, amerre Attila szeretné. Kinga védekezik, ha ez érdekkapcsolat lenne, akkor folyamatosan jóba lennének, de ő azért is lebassza Attilát, ha az jobbra teszi a cigisdobozt. Hullámzó a kapcsolat, mert elég nehéz természetű emberek mindketten. Az állás 39-61, ex-Vévések, hát nehéz szavakat találni, haladjunk is tovább, mert Cristofel nem okosodott. Kortesbeszédek. Csabán szemműtétet lehetne végezni közben, Kinguka a kis vehemens királylány, aki olyan szerethető módon kibírhatatlan picsa, hogy muszáj visszaküldeni. Attila azt szeretné, ha Peti menjen vissza, hogy neki legyen kivel gonoszkodni meg taktikázni. Ha Peti nincs, ő elpuhul és az nekünk se jó. Kapcs a Villába, ki kit vár vissza, megint Attiláé a főszerep, mert kinyögi, hogy Pétert várja vissza, Kingu természetesen megsértődik. Jöjjön az igazság pillanata, 42-58, Kinga! Kinga ki, Péter árválkodik a székben, Balázs kurvára benézte, mert nem adta fel, csak nem sikoltozott meg nem vergődött. Úristen, Kinga visszajött, Péter bölcselkedve üzen mindenkinek, ne felejtsétek el, hogy ez csak ez játék, Tapolcáig kéne valahogy eljutni randalírozni, egy élmény volt, na vár az utca! Péter 114 napot töltött a Villában. Én imádtam, hiányozni fog.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mocskosmacska 2012.01.17. 22:36:59

@MagasMacska: Egyébként ebben a csabi-ati párosításban van valami érdekes. Kíváncsi vagyok, hogy ati csabit is úgy el fogja-e nyomni, mint petit.

MagasMacska 2012.01.17. 22:37:28

@Peter_Cs: Nekem az a gyanúm, hogy ez kint sem működik. Azért akarja olyan nagyon elhitetni, hogy ez így van.

MagasMacska 2012.01.17. 22:38:37

@mocskosmacska: Ez az elkövetkezendő napok nagy kérdése. Ha lesz egy jópofa kettős, az lehet mindkettőnek jó. De ha bármelyik enged, az érdekes szavazati arányokat hozhat.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.01.17. 22:39:53

@MagasMacska: Akkor a beköltözése előtti riportfilmjei manipuláltak?

mocskosmacska 2012.01.17. 22:41:40

@Peter_Cs: Utálom, ha valakit kiközösítenek, esztert is védtem emiatt, az előző szériában meg tordast, mert igazából egyik sem volt szimpatikus, utálom, ha valakit nyomosabb ok nélkül kiközösítenek. De vera esetében ezt ő maga járta ki magának. Ő szívatott mindenkit ahogy belépett a villaajtón és ha valaki visszavágott neki, akkor sírva rohant, hogy brühühühü engem bántanak, agresszív volt, kötekedő, mindenkit lenézett, most mit vár?
Hogy kint milyen tökéletes élete volt, arról nem vagyok meggyőződve, mivel vera szavára nem lehet adni. Ahogy felháborodott mégcsak a feltételezésen is, hogy ő valaha is rondán beszélt, úgy lehet, hogy a nagy sikerei is csak ennyire igazak. Nézd, annak a nőnek egy pszichiáter kellene, mert rossz nézni.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2012.01.17. 22:42:29

@mocskosmacska:

sick cunt? - még nem hallottam...

vagyis amerikában legalábbis nagyon szegényes a káromkodás kultúrájuk, és csak négybetűseket, illetve alkalmanként az ötbetűseket ismerik: fuck, bitch, cunt...

ha szóvá tennéd, hogy jelzőt kellene hozzá tenni, akkor néznének rád mint egy elmésre, hogy mit fárasztod magad...

mocskosmacska 2012.01.17. 22:42:32

@MagasMacska: Én is el tudom képzelni, hogy lesznek jó pillanataik.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2012.01.17. 22:45:25

@Peter_Cs:

"megbecsült kereskedő" (?) (mondja ő?)

ne haragudj, peti_cs program, de szólni kellene a programozódnak, hogy valamit nagyon félreprogramozott benned...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.01.17. 22:50:09

@Brr: Ez jön le a bemutatkozó kisfilmjéből és a beköltözése előtti utolsó riportjából.

MagasMacska 2012.01.17. 22:58:06

@Peter_Cs: Ki csinálta ezeket a filmeket? Én későn kapcsolódtam be. Azt vették fel, amit ő mondott, azokkal az emberekkel, akiket ő nevezett meg? Akkor lehet. Ha nem, ha az RTL "független" embereket keresett, akkor tényléeg bent történt vele valami. (Ha nekem lenne beleszólásom egy ilyen filmbe, akkor velem sírna az ország, amiért más kapta a Nobel-díjat...)

kamarti 2012.01.17. 22:58:30

@vallatas: ó bakker, ne már! amikor meg kint sétál Fecóval az a baj...
nem vagy te bëlga? :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.01.17. 23:02:32

@MagasMacska: A bemutatkozó filmeket a csatorna készítette, szerintem azokkal, akiket a játékosjelöltek megjelöltek. Végső soron a csatorna döntötte el, kiből mit hangsúlyoz ki.

MagasMacska 2012.01.17. 23:02:57

@Naspolya: De elsőzni nem lehet!!!!!

ő-szinte 2012.01.17. 23:02:57

Fél órája van új poszt, én vagyok megint az első, de nem fogadja a kommenteket...
Mi a fasz ez????????????????????

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.01.17. 23:05:56

@ő-szinte: "Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra! "

MagasMacska 2012.01.17. 23:06:09

@Peter_Cs: És ha a reteknek ő kellett - általuk már ismert összeférhetetlensége miatt - akkor az "elismert, sikeres kereskedőt" vette figyelembe.
Egyébként attől, hogy kibírhatatlan, még tényleg lehet jó kereskedő. Ha jó árut ad el. De azzal más is az lenne.

Naspolya 2012.01.17. 23:06:28

@MagasMacska: én nem is akartam/szoktam, de az valóban feltűnt, hogy még egy komment sincs...

ő-szinte 2012.01.17. 23:07:01

@Peter_Cs: a feliratot én is látom...:-)
de mért ???

MagasMacska 2012.01.17. 23:07:07

@ő-szinte: Szerintem egy csomó "első" van, csak senkiét nem fogadja.

ő-szinte 2012.01.17. 23:07:58

@Naspolya: Tegnap sem volt... szintén már egy fél órája fent volt a poszt, mikor kommenteltem elsőként..

busifa 2012.01.17. 23:09:05

@ő-szinte: Hajni nem enged elsőzni!

ő-szinte 2012.01.17. 23:09:17

@MagasMacska: Szólni kéne Hajninak, vagy Atyaúristen II.-nek, hogy befosott a rendszer...

ő-szinte 2012.01.17. 23:10:09

@busifa: semmilyen kommentet nem fogad:-)

2012.01.17. 23:12:00

Nektek van online? Nekem azt írja, hogy csak mo-i IP címről nézhető az adás :O

busifa 2012.01.17. 23:12:18

@ő-szinte: tehát az elsőt se! :-)

MagasMacska 2012.01.17. 23:12:59

@szerivan: Ezt nem tudom, néha nekem is beírja - pedig mindig ugyanonnan nézem.
De most az Aréna miatt nincs.

MagasMacska 2012.01.17. 23:13:51

@ő-szinte: Én nem tudok neki szólni. (Még az Atyairtenhez előbb eljut a fohászom..)

nosce 2012.01.17. 23:13:51

@szerivan:
mér honnan nézed ? :)

2012.01.17. 23:14:05

@MagasMacska: Gondoltam, hogy nekik ez a sünetel felirat, de legalább ne hazudjanak.

nosce 2012.01.17. 23:14:45

@ő-szinte:
"Szólni kéne Hajninak, vagy Atyaúristen II.-nek, hogy befosott a rendszer... "

te biztos nem lehetsz most is első az a baj :)

tena_lady 2012.01.17. 23:15:06

Miért nem lehet a 123. összefoglalóhoz kommentelni? Vagy ez a probléma csak nálam létezik?

MagasMacska 2012.01.17. 23:16:01

Pedig dicsérném, mert nagyon jó. Mármint az új poszt.

2012.01.17. 23:17:07

@ő-szinte: Szia mogyi! Neked mit ír ki az online?

nosce 2012.01.17. 23:17:31

@ő-szinte:
szia :)
egyszer nár volt ilyen akkor valaki szólt Hayninak és ő átállította

busifa 2012.01.17. 23:18:57

Elàllófülüek általi szavazás Kingára! :))))

kamarti 2012.01.17. 23:19:14

@MagasMacska: én se elsőzni akartam, hanem megköszönni az újabb Eszti örökbecsűt:
"esetleges búcsúlevél".... :)

nosce 2012.01.17. 23:19:49

@szerivan:
a közvetítés hamarosan....

MagasMacska 2012.01.17. 23:21:01

@busifa: Hááááá., nekem is eláll kicsit a fülem, és pirulva bevallom, hogy drukkoltam, na de szavazni????

kamarti 2012.01.17. 23:21:33

Jrzy és Miló a belevalóban, ha már onlájn nincs
Miló szerint mindenki esélyes, jó lenne, ha lány nyerné
Jerzy egyetért :), de szte Fecó és Seher esélytelen, Miló szerint Fecó esélyes
jó lesz ez :)

busifa 2012.01.17. 23:24:02

@MagasMacska: Valakikből csak összejött az 58%

MagasMacska 2012.01.17. 23:24:44

Se komment, se online? Akkor megyek Benzonival Versailles-ba.

2012.01.17. 23:28:20

@MagasMacska: De ez nem akadályozott sose? Úgy értem ha volt online akkor nem zavart bele az IP címes ívással?

MagasMacska 2012.01.17. 23:30:14

@szerivan: De. Volt két este, amikor nem tudtam nézni, pedig lett volna. De azt hittem, csak velem szemétkedik, mert gépcsere utáni két nap volt (talán öt hete).

2012.01.17. 23:33:15

@MagasMacska: ÚristN, de dúúúrvvvva. És mit csináltál?
@ő-szinte: Du. leírtam noscénak, keresd vissza. Link is van benne.

busifa 2012.01.17. 23:35:38

@MagasMacska: sztem se sokkal több lehetett :-)

nyekmec 2012.01.17. 23:37:57

Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!
nem tudok kommentelni az új blogba

MagasMacska 2012.01.17. 23:38:35

@MagasMacska: Néztem hülyén, és ugrasztottam a rendszergazdámat (aki az öcsém). Ő meg csak vonogatta a vállát, nem tud mit csinálni, az IP címem a gépváltással nem változott, próbáljam meg holnap. Holnap ugyanez volt a helyzet. Aztán holnapután már nem. És nem tudom, miért történt.

2012.01.17. 23:40:24

Hol tudom megnézni az IP címem?

2012.01.17. 23:41:07

@ő-szinte: Ne engem kérdezz, engem ignorál, holnap megszórom.

MagasMacska 2012.01.17. 23:41:38

@szerivan: Na, ennél könnyebbet kérdezz!!! És az öcsém nincs itthon, megkérdezni sem tudom. De gondolom, lesz itt, aki segít. (Amellett, hogy valószínű, a tiéd sem változott...)

vallatas 2012.01.17. 23:43:13

@ő-szinte: beza, aréna miatt nincs :-)

ő-szinte 2012.01.17. 23:43:50

@szerivan: mióta ignorál? mi vót?

ő-szinte 2012.01.17. 23:44:20

@vallatas: te olvassál is, ne csak írjál:-)

2012.01.17. 23:45:21

@MagasMacska: Lehet vallatás meghekkelt :(
@vallatas: IP címemet hogy tudom megnézn i?
@ő-szinte: Azt mondta büdös szám.

2012.01.17. 23:45:52

@ő-szinte: És onnan? Már jártam a vezérlőpulton.

ő-szinte 2012.01.17. 23:47:40

@szerivan: vmi parancssort kell keresni és oda beírni vmit
de azt már nemtom mit:-D

2012.01.17. 23:48:12

@ő-szinte: Én nem írok be semmi! Legyen ott.

vallatas 2012.01.17. 23:50:38

@szerivan:
who.is/
Your IP is: a te IP címed!

@ő-szinte: csak a sárgát figyeltem
:-)

ő-szinte 2012.01.17. 23:51:02

@vallatas: veled mi van? kimúltál?:-d

zorro001 2012.01.17. 23:51:25

megnyílt a kommentelési lehetőség odaát

2012.01.17. 23:53:34

@vallatas: Ez biztonságos oldal? Nem akarok phishing áldozata lenne.

vallatas 2012.01.17. 23:56:02

@ő-szinte: ki, túlaludtam magam :-D

@szerivan: az biza

Talpig Jimmy 2012.01.17. 23:57:47

@szerivan: parancssorba beírod, hogy ipconfig

vallatas 2012.01.18. 00:00:27

@ő-szinte: bárcsak én is így érzeném :-D

ő-szinte 2012.01.18. 00:01:10

@vallatas: az új poszton vagyunk bakker:-DDDDDDD

vallatas 2012.01.18. 00:03:29

@ő-szinte: nem akartam az új posztot szemetelni :)
de ha annyira akarod, hát legyen.
:-D

Talpig Jimmy 2012.01.18. 00:03:29

start menü -> minden program -> kellékek -> parancssor -> és beírod ipconfig

2012.01.18. 00:06:00

@Talpig Jimmy: Jájjjj, fekete felületen villog a kis kurzor, oda írjam be? Akarom én ezt?

mézescsók 2012.01.18. 00:20:27

@csicserierika: Én úgy emlékszem, hogy már az előző szériában is volt rá péélda. Az egyetértésre.
@Brr: Elfogadom, hogy a neveltetés, a gyerekkor sokat számít, de egy bizonyos kor után az ember felel a saját arcáért. Vera azért már nem annyira hamvas, hogy ne tudnhatná kontrollálni az ösztöneit, viselkedését, stílusát.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.18. 05:26:33

@zorro001:
Nem egészen.
Ez úgy hangzik: majmok köré vagyok zárva - mondta a rács.

Ha gondolkodsz kicsit, te is rájössz.

zorro001 2012.01.18. 08:31:27

@Közbiztonság Szilárd: jó, ezen majd gondolkodom, napközben úgysincs min :-P
köszönöm, ó, Mester, hogy tanítasz bennünket! :-P :-D
(egyébként tartalom alapján valszeg a tiéd a helyes. most mi lesz? elzárás, vagy elég a nyilvános bűnbánás?:D)

Közbiztonság Szilárd 2012.01.19. 01:03:35

@zorro001:
Gondolom, nyilvános szopás a Kossuth téren, délben, fényszóróvilágítás mellett. :-)

De nem engem. :-)

zorro001 2012.01.19. 13:55:38

@Közbiztonság Szilárd: nem lehetne a Hősök terén? Ott már van hagyománya. :-PP

bknn 2012.01.21. 14:27:51

Na, a köpcös kiesésével javult a féreg/normális arány a villában. A következő kieső Attila lehetne. A további sorrend remélem így alakul: fikaevő dr. Eszter - Sehere - Vera - Fecó - Kinga. Csabát győztesnek!
süti beállítások módosítása