Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X72

2011. február 27. 18:00 - Hódos Hajnalka

Nem ez volt az a párbaj, mikor a doboz cigi, öngyújtó, hamutartó, acc kombó mellé kikészítettem a szilikon fogsoremelőmet – itthoni becenevén a szopóálarcom – hogy megakadályozzam az izgalmak ill. kín következtében rám törő kényszeres fogcsikorgatást, Alekosz győzelme borítékolható volt, a százalékon sem lepődtem meg, és valljuk be, az összefoglaló sokkal szórakoztatóbb volt, mint a párbaj, elsősorban Gombi miatt, de volt itt minden, mint a búcsúban, nézzük. Szandika szülinapjára ébredünk, a csipás énekelgetés után új hajkoronát varrnak a fejére, ez az aji. A legjobban ennek örült, mert ez tényleg olyan luxus dolog, mégis megkapta. Neki nagyon fontos, hogy legyen haja. Ha nincs, akkor az nem én vagyok. Hát nem tudom, John Malkovich szerintem kifejezetten jól néz ki úgy, hogy nincs neki, de ízlések és pofonok.

Éva ma jó hangulatot akar. Nem veszekedést, hanem jó hangulatot. Tegnap este elhatározott valamit és ahhoz fogja tartani magát. Béci rájuk szól, mert beszélgetnek, holott Éva büntetése miatt nem szabadna. Évát nem érdekli, majd pont a szülinapodon nem fogok hozzád beszélni, hülye vagy? Béci szerint sok értelme volt ennek a szankciónak, ha nem tartják be. A mai gyűlésen, ha összejövünk, elvetjük ezt az egészet mert nincs értelme. Hogyne lenne gyűlés, a honatyák és honanyák úgy törvénykeznek, mintha muszáj lenne. Béci két dolgot javasol, az egyik, hogy felejtsék el a büntetéseket, mert nincs értelme egyáltalán semminek itt a Villában. A másik meg az, hogy ugyanazt a büntetést kapja az is, aki hozzászól Évához. De ez egy láncfolyamatot indít be, úgyhogy ennek sincs értelme. Béci lecseszi Anikót, aki Szandira kacsint. Alekosz népszavazás útjára akarja bocsátani ezt az egész vitát. Éva helyesel, Béci lehurrogja. Most se szólalhatna meg! Miért ne szólalhatnék meg? Mert nem beszélhetsz hozzánk! Jaj, hagyjuk már, csak te tartod olyan…hagyjuk már! Na, erről beszéltem, füstölög Béci. Anikó úgy gondolja, hogy ez egy betartható törvény, mindenki el tud számolni a lelkiismeretével. Neked az volt a büntetésed, hogy két hétig nem ihatsz alkoholt, ezt megszegted? És? És te támadsz? Nem Évát védem, de hidd el, ezt be lehet tartani! Béci felhúzza magát, leveszi magáról a miniszteri szalagot.. Most megfogom és köszönöm szépen, én nem szeretnék betartatni itt semmit! Most leadom, és aki akarja, majd felveszi, Anikó, ha akarod, vedd fel, szerintem jobban be tudnád tartatni a szabályokat, és én az ülést is befejezném. Béci, nem lehet így abbahagyni. Mit? Van értelme ennek az egésznek? Egyből te kiabálsz meg vádaskodsz és te akarsz szabályokat betartatni, mikor te sem tartod be! Kormányválság van, na. Gigi azt javasolja, hozzanak egy olyan szankciót, hogy az egész eddigi törvényeket szeretnénk áthúzatni, a törvénypontokat, amiket pár napja szeretnénk betartatni, azt felejtsük el. Megszavazzák, a vér nélküli forradalom győzedelmeskedik. Béci leszivárványozza Anikót, kicsit később lehülyekurvázza, Anikó cserébe leseggfejezi. Anikó próbálta megtalálni az arany középutat, de ha a Bécinek valaki valami olyasmit mond, amivel ő nem ért egyet, akkor felemeli a hangját és kiabál. Semmivel nem jobb az Évánál. Annyi, hogy nem köpköd és nem mondja, hogy a kurva anyámat. Nem úgy viselkedik, mint egy huszonhat éves felnőtt ember! Mondja ezt Anikó, aki a paplan alatt szokott sírni.

Tovább
Címkék: vv4
komment

Dr. Csont 1x03 - Egy iskola titkai

2011. február 26. 16:02 - o.n.

Booth és Brennan a kocsiban várják Zack-et, aki egy szőke csajszival beszélget indulás helyett. Együtt töltöttek egy éjszakát, de a lány azóta nem áll szóba vele. Angela és Hodgins az unalmas labor-meló helyett inkább valami jó kis gyilkossági ügyön dolgoznának, ezért gyorsan meggyőzik társukat, hogy induljon, hozzon nekik valami érdekeset. Zack próbál tőlük tanácsot kérni nőügyben, de még Angie is reménytelennek ítéli a helyzetet, ajjaj, szegény Zack.

Útközben Booth tiszta ideg, egy flancos magánsuliba mennek, már most gázosnak tűnik az ügy. Bones jó reggelt – köszönésére sem reagál (Bones: „Azt hittem, a jó reggelt még divatban van.”), amikor pedig Zack kérné a segítségét, mint nőknél sikeres emberét, inkább javasolja, hogy az utazásból hátralevő 45 percet csendes meditációval töltsék. A suli tényleg durva, én sem jártam egy egyszerű gimibe, de nálunk azért nem volt beléptetőkapu, meg egy hadseregnyi biztonsági őr. Ja és az adataink sem voltak titkosítottak, de nem is nagykövetek a szüleim. Latin idézetünk viszont volt, mint itt is: „Omnia mea mecum porto.” Booth viccelődni próbál, szerinte azt jelenti, hogy normálisaknak tilos a belépés. Bones és Zack egyszerre darálják a hivatalos fordítást: „Mindig magammal hordom mindenemet.” OK Booth, én is utáltam a gimit.

Tovább
Címkék: dr. csont
komment

VV4 - 4X71

2011. február 26. 15:15 - Hódos Hajnalka

Őszintén szólva nem hittem, hogy a VV4 stábja meg tud lepni, de azt, hogy egy egész összefoglalót lehet alapozni a nyikhaj gecire, még én sem gondoltam, pedig vettem már részt olyan egész estét betöltő barchobában, ahol IV. (Szép) Fülöp bal heréje volt a megfejtés. Kezdjük a prológussal: Jerzsi és Éva a fürdőben. Csak azért kérdezem meg, hogy előbb bejöhetünk-e mert a Gigi kapott gyógyszert és nincs túl jól és ki kell pihennie magát. Elhiszem, ezzel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy szarul voltam én is, szarul vagyok. Kettő perc, megfürdök, megvárjátok? Persze. A poszt érdemi részét apámnak ajánlom sok szeretettel, bízva abban, hogy átértékeli azt a bizonyos három évvel ezelőtti incidensünket. Igen, arra gondolok, mikor összevesztünk a metszésen, üvöltve a földhöz basztam a metszőollót, azzal fenyegetőztem habzó szájjal, hogy hozom a baltát és kicsapkodom az összes kurva gyümölcsfát, bevágtam a sarabolót a veteményesbe, fölrúgtam az esővizes hordót, toporzékolva ugráltam a már levágott ágakon, végül, megkoronázva mindezt a kerekeskút előtt földhöz csapkodtam magam és krokodilkönnyeket hullatva sikoltoztam, hogy akkor is nekem van igazam. Na AZ semmi nem volt ehhez képest, ami most következik.

Álmos kóválygás a Villában, a lustábbakat Béci ébresztgeti. Éva pihenni szeretne. Nem fogok hozzájuk szólni, felkelni, nem fogok kimenni. A saját magam egészsége érdekében pihenni fogok ma és nem érdekel semmi. A szemkörnyéki ráncok érdekében már hiába próbálna tenni bármit, azt már cseszheti. Jerzsi és Béci lép be a hálóba, Béci öltözöködik, Jerzsi keresgél. Hol az elektromos cigim, mert itt volt. Drágám, nem tudom, nem nyúltam hozzá, mielőtt az feltételezed, hogy hozzányúltam. Éva, most mentegetőzöl, de nem tudom, hogy miért. Azért mentegetőzök, mert kábé úgy mondtad ezt a dolgot. A szobában van még rajtad kívül két ember. Jó, akkor keresd meg, hogy hova raktad. Szerinted mennyire van szükségem a te cigarettádra? Ki mondta Éva, hogy te voltál? Senki, paranoiás vagy kajakra. Megvan a cigim. Én vagyok paranoiás? Hát tegnap te mit csináltál, mikor benn voltam a fürdőszobában? Na az végképp gáz volt, akartam is mondani, gusztustalan volt. Mi, reggel? Nem, tegnap este megkértelek szépen, mert a Gigi rosszul volt…. Na és itt kezdődik a csimmbumm cirkusz. Éva fejhangon visítani kezd. És ki a faszomat érdekel, hogy a Gigi rosszul volt? Két percet mondtál és húsz percet voltál benn. És akkor mi van? Az gusztustalan, hogy bemegyek húsz percre fürdeni? Nem a Gigivel van bajom, hanem hogy te ezt mondod, hogy ez gusztustalan! Gyagyás Tódi vagy, komolyan mondom, mi az, hogy undorító, hogy húsz percre bemente, és akkor mi van, mi? Mi? Mire vagyok irigy bazmeg? Remélem, eltakarodsz innen, vagy kiviszlek téged és kinn hagylak a picsába te gyagyás ostoba Tódi, hülye fasz!Ez hülye bazmeg! Ilyenér’ leáll vitatkozni! Remélem, a húgod észhez tér és nem egy ilyen buta emberrel fog szóba állni, mert sokkal több agya van, mint ennek az embernek bármikor is lesz!

Tovább
Címkék: vv4
komment

VV4 - 4X70

2011. február 25. 13:00 - Hódos Hajnalka

Egy hét után ma először ébredtem úgy, hogy nem fuldoklom a saját slájmomban, nem nyákos a testem az izzadtságtól, nem álmodtam hülyeségeket és nem akar kiszakadni a tüdőm. Rá is gyújtottam rögtön, rossz ötlet volt, de most, hogy a roham elmúlt nem férek a bőrömbe, egész nap rossz leszek és ma már enni is fogok, hijj! Csapjunk a lecsóba, mi történt a Viskóban, mindenki itt van? Szandinak rossz híre van, Anikó mellett alszik, de holnap jövök, nyugi,vihog Évának. Na hát ebből olyan hirig lesz, hogy csak na, nem is értem, egyetlen szabályt kéne betartani, részeg emberrel nem állunk le vitatkozni. Éva szól Alekosznak, hogy átpakolta a holmiját, Alekosz kiakad. És miért alszol ott? Mert lemaradtál egy tegnapi dologról, megbeszéltük úgymond a dolgainkat Szandival. Elhagyod azt a területet? Jó, rendben van. Komolyan felmerül bennem, hogy Alekosz tényleg körbepisálta az ágyat, mikor senki nem látta, lehet, hogy Évát is. Alekosz szerint ez elképesztő. Egyik nap még olyan dolgokat mondanak egymásnak, ami a kopasznak is hajmeresztő, az ember esze megáll, másnap meg ez a kibékülés. Ő az ilyeneket mindig furcsállotta és kellemetlen helyzetbe kerül, mert az Éva mellett maximálisan kiállt.

A mi kapcsolatunkat pedig át fogom értékelni, ágyaz sértődötten. Miért, azért mert megbeszélte velem a problémát, kérdi Szandika. Az az én magánügyem, hogy miért. Mi van, féltékeny vagy? Ki akarod sajátítani? Nem bocsátkozom feltételezésekbe. Nem fog melletted aludni, mert nyomulsz rá! Neked ehhez semmi közöd! De Szandinak van hozzá köze! Nem akarok kisajátítani senkit! Dehogynem, ki akarod! Nem hiszek már el neked semmit! Engem pedig nem nagyon érdekel, hogy minek hiszel és minek nem. Az Évával való viselkedésért pedig vállald a felelősséget. Milyen felelősséget, te nagyon hülye! Bármiért ezerszer jobban vállalom a felelősséget, mint te! Alekosz Évát vallatja, és most hallja először, hogy tegnap éjjel, míg ő aludt megbeszélték a dolgaikat. És mi közöd van hozzá, én beleszólok a te baráti kapcsolataidba? Mi most négyszemközt beszélgetünk. Szarok rá. Szabályozni akarja, hogy itt ki kivel van jóba, úristen, ki vagy te, Alek? A közönségesség téged minősít! De most beszámolót kell, hogy tartson neked az Éva? Igen, Alekosz ezt szeretné, szeretne tisztán látni és Évától szeretné hallani a dolgokat. Szandika óbégatva köröz körülöttük egy kenyérrel a kezében, mint egy rózsaszín nazgul. Hallgatlak! Most mit kell még ezen elmondanom, hogy megbeszéltem a Szandival, kérdi Éva. Jó, meg van beszélve, mindent értek. Innentől kezdve engem a magánügyeidből hagyjál ki. Alekosznak nincs hozzáfűznivalója és nem kíváncsi Éva véleményére. Szandika a biztonság kedvéért még letöközi és ledegeneráltozza Alekoszt, Éva hüledezik, már megint én vagyok a rossz! Alekosz meglepve érzi magát az Éva döntésével kapcsolatban. Úgy érzi, kihátrál mögüle. Pontosabban megfogalmazva cserbenhagyja őt. És ez fölöttébb aggasztja. Én az Évára számítottam, és bíztam őbenne.

Tovább
Címkék: vv4
komment

Szellemekkel suttogó 3x16 - Csapnivaló apák

2011. február 25. 09:00 - leeann

Nina és Ricky összefutottak egymással, és megbeszélnek egy vacsit, ahova Melinda és Jim is hivatalos, mert Ricky kicsit fél a 10 éve nem látott Ninától. Úgy tűnik, ebben a részben Rick Payne szerelmi élete van az étlapon, mert a vacsi alatt megjelenik a halott feleség is, és nem tetszik neki a régi románc újraéledése. Nina roppant dekoratív, és esik-kel, ami egyértelműen Kate-nek, a feleségnek köszönhető. Melinda próbálja rábeszélni Kate-et a fényre, de a feleség szerint sokkal jobb Nina és a férje alá tenni, mint a fénybe lépni muri nélkül.

Másnap Melinda elmondja Payne-nek, hogy helyes a bőgés, tényleg egy szellem csapódott hozzájuk, csak nem Ninához érkezett, hanem kedvenc profunkhoz. Szóval Nina az egyetemen is megjelenik, de csak búcsúzni jött, amit a prof Kate számlájára így. Melindának sem fenékig tejfel a dolog, mert Payne és Kate nem kér a segítségből, a rossz álmokban megjelenő álarcos ember miatt pedig aludni sem tud. Jim aggódik az asszonyért, aki a neten folyamatosan az álarcos fickó után kutat, egyelőre sikertelenül. Jim egy magánnyomozó haverját ajánlgatja az asszonynak probléma megoldónak.

Tovább
komment

VV4 - 4X69

2011. február 24. 15:30 - Hódos Hajnalka

Szegény Gombi nem is sejti, hogy házhoz ment a lófaszért, annyi esélye van Alekosszal szemben, mint Fekete Pákónak a szépkiejtési verseny döntőjébe kerülni, de aki hülye, haljon meg. Lilut mindenesetre sikerült jól meglepnie, mást aligha. Talán Alekoszt, de ő majd két-három nap alatt összeszedi magát. Csak legyen elég pálinka. Meg konyak. Balhéval indítunk, a főszerepben a beseggelt Éva aki védtelen-érzékenyre itta magát. Kis pizsijében az ágy szélén kuporog, göndör fejecskéjében kattognak a kis fogaskerekek, kibe kössön bele és hogyan, hopp, meg is van. Menjek oda hozzá most? Kihez, kérdi Alekosz. Anikóhoz. Miért? Mit képzel, hogy a helyemet elfoglalja? Elmentél, és én hívtam ide, könyököl fel Szandika az ágyban, én a helyemen vagyok, te koccoltál! Az én helyemet foglalják el amúgy! Nem a te helyed, mert elmentél innen. Persze, hogy elmentem onnan! De akkor meg mit patáliázol? Elmentél? Elmentél. Ide fektettem? Ide fektettem. Akkor mi van? Itt fog aludni. Akkor érdekelt volna, mikor elkezdtél megint szapulni! Akkor nem érdekelt semmi! Szandi, nem akarok veszekedni, nem érdekel a veszekedés. De ki veszekszik? Itt alhatok most, kérdi Anikó. Persze. Akkor holnap megbeszéljük, hogy hogy alszunk.

Ha megfogtad az ajtót, menj is ki rajta, mondja Anikó. Mert? Mert nem vagyok rád kíváncsi. De Ani, most miről beszélsz? Arról, hogy te engem most direkt meg akarsz sérteni, mikor én nem bántalak téged. Miért nem tudsz lefeküdni a helyedre és csendben maradni? Megfogtad azt az ajtót, menjél ki rajta a jó büdös picsába és majd gyere vissza, ha lenyugodtál. Miért, te ki vagy? Ő az, aki tebelőled nem lesz soha, szúr oda Szandika. Lámpaoltás után Éva tovább morog, és ott röhög a helyemen! Na gyere ide, köpjél le, hátha könnyebb lesz. A csajok éktelen röhögésben törnek ki. Éva sértődötten cigizik a kertben, Szandika is kimegy. Hát bazmeg, akkor is szeretlek. Éva beveti az adu ászt, bőgni kezd. Sajnos, ez van. Éva, ha igazán szeretnél, nem kezdenél ki engem, mindig én kapom a szart! Én is úgy érzem! Nagyon fáj Szandi, mikor bántasz, nem értem, miért mondod, hogy engem mindenki utál, pont te, akit annyira szeretek! Na gyere ide, nyomd el a cigit, öleli meg Szandika. Tudom hogy engem senki se szeret, zokog Éva. Dehogynem, Éva. Peter_Cs kommentelőnk.

Tovább
Címkék: vv4
komment

Nevelésből elégséges 1x02 - Dead Tooth

2011. február 24. 11:00 - Netuddkki

Szegény Hope-ot (akinek amúgy múlthéten még fekete szemei voltak, hiába a gyerekek gyorsan változnak) reggel az apja egy tükörrel ébreszti, nyugi, csak meg akartam róla bizonyosodni, hogy még lélegzel-e. Egyébként igen, ha kíváncsi vagy. Tudom, hogy nem egyszerű itt az életed, de hát a nagyszüleid se tudnak sokat segíteni, ők 15 évesen hoztak össze engem, az üknagyidat meg hagyjuk is… Jimmy-t a haverok hídról leugrálni hívják, jó volna, de nem mehet, most már felelősségteljes apa. Ügyelnie kell a gyerek légzésére, ha sír éjszaka be kell másznia mellé a kiságyba, stb.

Burt hívja Jimmy-t, gyere fiam, edd meg a reggeli teknősödet, kell az energia a munkához. Jimmy-nek azonban van nagyobb baja is, ez a gyerek folyton csak sír, sosem mosolyog, biztos utál. Burt is észrevette, múltkor vagy egy óráig vicsorgott rá, mint egy jobbféle szörny Stephen Kingtől, és semmi. Virginia megemlíti annak lehetőségét is, hogy talán simán csak egy kis ribi. Egy sorozatgyilkos lánya, valami ördögit kellett örökölnie. Érthetetlen miért nem mosolyog az a gyerek. Egyébként emlékeztek még az unokatesóra az első részből? Nem? Nem is kell, többet úgyse látjuk.

Tovább
komment

A Tenkes kapitánya 1x01 - A vérdíj

2011. február 24. 09:04 - Gabba

Villányi bortúra során egy régi présház pincéjében bukkantam rá erre a naplóféleségre. Az ismeretlen szerző jókor volt jó helyen, Siklós környékén az 1704-es évben. A könnyebb érthetőség kedvéért a napló régies nyelvezetét csak helyenként hagytam meg, viszont dőlt betűkkel időnként saját megjegyzéseimmel kiegészítettem. Az átiratot ezúton bocsátom közre a tisztelt hogyvoltozók reménybeli szórakoztatására.

Szép meleg üdővel köszöntött be az Úr 1704-dik évében a tavasz Magyarországba. Nagyságos Rákóczi urunk kurucai ekkorra már az ország nagy részéből dicsőségesen kiverték Lipót császár labancait, a déli Dunántúl azonban még nyögi a németet. Amint hírlik, a császár Siklós várába báró Eberstein Eckbert ezredest nevezte ki azzal a céllal, hogy Béri Balogh Ádám brigadérost elfogja, akinek fejére száz arany vérdíjat is kitűzött. Pünkösd havában jártunk, amikor katonáival megérkezett a Tenkeshez, oldalán a rusnya képű Bruckenbacker Alfonz kapitánnyal.

 

Tovább
komment

VV4 - 4X68

2011. február 23. 15:00 - Hódos Hajnalka

Szandika úgy ébredt reggel, hogy a háta közepére nem kívánja Évát. Én úgy, hogy még mindig nem kapok levegőt és annyi erőm van, mint egy zacskó hangyának. Ha szemmel ölni lehetett volna, már rég kivégezte volna. Én azt, aki az influenzát kitalálta. Évának sincsenek szebb gondolatai, már nincs mit mondania Szandikának, kitette érte a lelkét, végtelenül csalódott benne. Én is a gyógyszerekben, ezzel az erővel nyalhatnék bölcsőzsírt is, bezzeg a reklámokban isznak egy neocitrant, utána meg széldzsekiben mennek hegymászókat menteni, sapkasálheló! Giginek panaszkodnak felváltva, Éva kezdi. Én nektek, mert egyedül vagyok itthon, nincs kinek nyígni. Állandóan a röhögésre keltem fel és mondtam Alekosznak, hogy most már rohadtul elegem van belőle. Öt perc és kijött és mondta nekem, hogy miért kell beszólni meg hogy ki alszik délig? Elkezdte nekem mondani, hogy én sem hagyok mást aludni. Én akkor nem szoktam, ha buli van és részeg vagyok. Aztán mondott olyat, hogy én vagyok a világ legundorítóbb embere, ostoba vagyok, nem tudom, egyébként, hányszor segítettem neki, tudod! Jó barátnők vagytok, mosogat tovább Gigi akit szemlátomást nem visel meg a vihar a biliben. Évának egy barátja van itt, Alekosz. Ja meg tudod miket mondott, hogy kihasználom az Alekoszt, azért vagyok vele, mert ő a legnépszerűbb! Úgyhogy engem nem érdekel ez a nő, nem is akartam vitázni tegnap. Kemény azért, hogy napról-napra hogy változnak itt a dolgok, kaparja a szmötyit a fazékról Gigi. Én már egy hónapja érzem, neki a szeretete sose volt őszinte, megmondta az Olivér is. Most már ott tart, hogy engem visz párbajra! Na elszívok egy cigit. Én péntek óta nem gyújtottam rá és nem is hiányzik, ilyen még nem volt. Mondjuk olyan se, hogy vastüdőért könyörögjek.

Érkezik Szandika. Tudod milyen ideges voltam Gigi? Nekem ne mondd, ha még akkor este odajön hozzám, én tuti telibe verem. De most az a vicces hogy még idegesebb vagyok mint este! Most szólna egy, azaz egyetlen rossz szót, nem érdekelne! A kertben Csórikám ül Éva mellett, láttad a fejét, milyen elvetemült volt? Előjött az igazi énje. Szerintem költözök át oda hozzád, de ha egyedül akarsz maradni, elalszok a földön is, de hogy én ott nem maradok, az biztos. Menj ki vele párbajozni, javasolja Alekosz. Te olyan színvonalú kommunikációs fölényt élvezhetnél a stúdióban apukám! Most is, olyan elhamarkodottan fejezte ki, hogy na majd kiviszlek párbajozni és kinn is maradsz! Ilyet kimondani, honnan tudja?

Tovább
Címkék: vv4
komment

Gyilkos elmék 5x19 - Rite Of Passage

2011. február 23. 09:00 - hex.kelly

Éjszaka nyitunk egy félsivatagos helyen: ahol nincs homok, ott térdig ér a rekettye, legalábbis annak a fazonnak, aki igencsak szedi a lábait, lévén egy másik figura quad-dal kergeti. Persze egyszer csak elesik, a quad-os cápamód köröz körülötte. Spanyolul kéri, hogy ne bántsa, a quad-os megáll, leszáll a járgányról, a sisakja alatt koponya-álarc, jajmilesz. Mi lenne, előrántja a hátán hordott véres(!) hüvelyből a kardját(!), és nagy svunggal lesújt. Vágás után (hehe) kamasz srácok bicajoznak valami kertvárosi környezetben sötétedés után, mikor egy kis bénázás után az egyik egy kukának ütközik. Srác az úttesten landol, és nem érti, miért bámulnak meredten a haverok: a kukával együtt felborított hűtőtáskából egy férfifej (az iménti porfavor-ozó pacák) gurul mellé, nesze neked, piknikezés.

Quantico-ban a fej fotóját mutatja JJ a csapatnak. Akik közül Hotch hiányzik, mert értekezletre ment. Morgan reméli, intéz egy kis fizuemelést, Rossi szerint esély sincs rá, örülni kell, hogy még van ingyenkávé. Reid felmond, ha elveszik a kávét, Rossi szerint sokat spórolna a testület Reid kávéján, haha. Nézzük, miből élünk. JJ három fejet és a kukát mutatja a kivetítőn, múlt éjjel találták egy texas-i kisváros, Terlingua seriffhivatala előtt. Az egyik friss hulláé, a másik kettő kb. 1 hónaposé, de a vágási helyek alapján nemrég lettek csak levágva, a hullák láthatóan el lehettek temetve, és valaki kiásta, hogy levágja a fejüket, nocsak. Garcia érkezik a laptopjával, és mutatja, hogy ez a fejlevágás a határközeli mexikói drogbandák közötti leszámolás egyik jellemzője.

Tovább
Címkék: gyilkos elmék
komment
süti beállítások módosítása