Hogy volt?

VV5 - 1X82 - 1X85

2011. december 08. 16:00 - Hódos Hajnalka

Remélem, mindenki kapott ajándékot a Mikulástól, az is, aki elfelejtette kipucolni a csizmáját. Nálunk is járt az öreg, Pötyi kapott jutifalatot és egy nyakba akasztható, szív alakú, piros, fényvisszaverős-világítós izét, hogy lássam, hol jár a sötétben. Anyámtól, hogyne. Mondjuk, ez egy fokkal jobb annál a rózsaszín alapon zöld teknősbéka mintás (a teknősbékamentes helyeken cseresznyék és néhány szál margaréta pompázik) plédtől, amire tavaly télen az angol turkálóban tett szert, közvetlenül azután, hogy a visszafogott polárplédet hörögve kihúzta Pötyi alól, mert az nem kutyusos. Hogy én mit? Lófaszt, bukrétába kötve, masnival. Ja, és jut eszembe, Sigiske írt Pötyinek e-mailt, köszipuszi. Lássuk, mi történt az Odúban. Hát ez itt nem más, mint a ValóVilágÖt negyedik párbaja, a kedves kollégák ki is teszik a táblát, ötven-ötven, micsoda meglepetés! És ez mind semmi, rendhagyó dolog is következik, hiszen a Lakók nem tudják, mikor szállhatnak ringbe. Egy kis dombra lecsücsülünk, pontosan egy hetük van a felkészülésre, december 11-én, vasárnap lesz a Nagy Bokszgála, gondolom, úgy négy és fél órában, az RTL kettes stúdiójában, ráadásul közönség előtt. Hogy mindenki ringbe szállhat-e, még titok, és több ember lesz védett. Na jó, most becsukom a fb oldalt, mert így nem tudok írni, és tegnap megjósolták, száraz fasszal fognak megdugni, ha ma sem lesz poszt. Itt jegyezném meg rögtön azt is, nem, nem tudtam meg, mi az indián nevem.

Kinga nem tekerte fel magára a bandázst, mert még reggelizni sem volt ideje, Attila duzzog a szaunában. Pityu megy érte, na mi van, öcsém, elaludtál? Történtek változások, ja, de az edzés alól nincs kizárva, úgyhogy ne hisztizzen, négy napja dolgoznak, menjen be, mert vár-ja. De Attila tényleg nem fog. Annyira elszakadt nála a cérna a büntetés miatt, hogy még a bokszot is meg akarta úszni. Kicsit ciki, de parázik tőle nagyon. Nemcsak ő hisztizik, Kinga is, megerőltető az edzés, képtelen megerőszakolni magát, nem bírja ezt minden nap csinálni és nézze meg Csaba, milyen ronda az arca, mert feldagadt! Az orra is. A töke meg tele van. Fecó fél, nem meri eltalálni az embereket, mert érzi az ütések súlyát, ezt fel kell dolgozni agyban. Csak ne Veronikát hívd segítségül, ember! Gergő megkapja élete első orrbaverését, de élvezi.

Veronika meg büntetést kap, mert tegnap este megszólította Attilát, egy órán keresztül nem szólalhat meg. Péter kihasználja az alkalmat egy kis geciskedésre, milyen jó lenne, ha így maradna, elvenné feleségül a kis némát. A kis néma elmutogatja, hogy Peti egy seggfej, jaj, de aranyos volt még ez is, na haladjunk, a párbajozók videoüzenetet kapnak, természetesen bőg mind a kettő és kicsordulnak a bugyijukból. Annamarinak a nővére üzen, Verának Eduárd, aki verset is mond, az oviban tanulták. Eduárd cuki, csak ne hívnák Eduárdnak. Sajnos letelik Attila büntetése, Péter el is gondolkodott azon, fog-e valami változni és arra jutott, föltétlenül. Úgy három-négy órára tuti, hogy fog. Én negyven percet saccolok, meglátjuk, kinek lesz igaza. A hálóban Veronika és Eszter szerizik Attilát, mert ők voltak ám, akik mondták, hogy sajnálják emberileg, Attila kesereg, mintha egy hetet lett volna ott, nagyon szar volt. De most már jó gyerek lesz.

Mivel rég tévézhettek, ezért egy késő esti show keretében Kinga produkálhatja magát, jaj, nincs megmosva a haja, meg nincs kisminkelve! Hát azért a három percért, amit láttunk belőle, kár is lett volna. Az első vendég Attila, akit a büntetésről kérdezget. Attila rosszul élte meg, olyan volt, mintha kiesett volna. Igen, nagyon sok minden változott, de hogy mi, azt még ő sem tudja és a kis villatársai közül volt olyan, aki hiányzott neki. A következő vendég BTA, aki, ha Vera sportszerűen fog viselkedni a stúdióban, akkor ő is, az maradjon titok, hogy ő kit vitt volna párbajozni. Végül Vera érkezik, aki számított a jelekre, Eszterét nem érti és megint elmondja, az utolsó pillanatban döntött úgy, mégsem Veronikát hívja párbajra. Mikor őt emlegette, indulatból beszélt. Hálistennek mára nincs több feladat, lehet ármánykodni, remélem, szeri nem lesz, mert lábrángást kapok.

Attila, a szerencsétlen Don Quijote megbízza Péter, indítson el Kingában egy folyamatot, hogy pár hét alatt megforduljanak benne a dolgok és közeledjenek egymáshoz, de úgy, hogy neki az első ötven százalékot ölbe tett kézzel kelljen végignéznie, mert ő ugyan nem teszi meg a kezdő lépést. Jaja, lelkizzen vele, mondja el, miért jó az, ha Kingának megint szívhatja a vérét és mengeléskedhet vele, és miért rossz az, ha ők ketten nincsenek jóban. Péter belemegy, bár tele van a töke, mert Veronika Verás féltékenységgel zaklatja. Igen, ezt mondta az Attila, hogy simogatja, amikor meg ő belépett, szétrebbentek! Na, ha ezt mondta az Attila, akkor Péter úgy fogja a viszonyát rendezni a Kingával, hogy abban nem lesz köszönet! A Kis Kuka, akinek a szája nemcsak Kacsa, de úgy is jártatja, mint ugyanezen állat a hátsóját, elpanaszolja Attilának, napról-napra távolodik Pétertől. Hát igen, nem volt bölcs dolog ilyen közel engedni magadhoz, apropó, tudtál róla, hogy másfél hónapot adott arra, hogy megdugjon? Veronikának se kell több, némi alattomos dögözés után bosszút forral, meg kéne szívatni. És te tudod Attila, hogy azt mondta, pont az ellenkezőjét fogja tenni Kingával kapcsolatban, mint amire kérted? Attila műháborog, nahát, nahát, akkor most kimondatja vele, hogy bízhat benne és hogy segíteni fog. Péter ki is mondja, miért tenne ő keresztbe Attilának, jobb neki szövetségesnek. Veronika undorítóférgez, Attila dörzsölgeti a tenyerét a riportban, belekergeti Petit egy csomó hazugságába, és mikor ezzel kész van, zsarolhatóvá teszi! Juj, de izgi lesz, aszti!

Az állás 51-49, akkor kezdjük, a helóVillaLakók mámeg nem hallanak, Vera, Annamari, melyikőtök az elszántabb? Vera, mint a bokszot, a párbajt is nagyon komolyan veszi, BTA bármit hajlandó megtenni azért, hogy visszajöjjön. Hogy miért? Mert ő többet ér mint ember, mint nő. Benne ténylegesen van érzékenység, tartás, neki vannak elvei, nem úgy, mint ennek a Varjúhangú picsának. Vera erősnek érzi magát és őszinte lesz, mint mindig. BTA még mindig gyáva húzásnak tartja, hogy ő lett a kihívott és ennek a párbajnak véleménye szerint egyáltalán nincs itt az ideje. (V)iszony-kisfilm. Vera nem akart közeledni AM-hoz, mert nem szokott zárt ajtókat döngetni. Várta volna, hogy jobban kijönnek egymással, hiszen BTA sem egy szilikonos lány. Könnyebb lesz az élete a többieknek? Vera szerint, ha ő esik ki, igen. Na, Vera, próbálj felállni azzal a két baszott nagy fülbevalóval és ha egyensúlyba tudtad hozni magad, akkor búcsúzz el a kis pajtikáktól, de feltétlenül sírj, mert te érzékeny lelkű vagy, ne feledd, meg erre külön rá akarok kérdezni majd a stúdióban, két perc, gegv. Nagyon nehéz itt állni, hüpp, inkább arról beszél, hogy emlékszik, mi volt az első dal az első Villában töltött reggelen, hüpp, használjátok ki a lehetőséget, nem akarok haragot senkivel! Ki az ajtón, legjobb pillanatok, Vera a stúdióban, ó, a sírás a Villának szólt, mert ő megéli. A mindennapokat is. Ő mindent megél. Még a megélést is megéli. Nehéz benn, de ő ezt tudta. Na oszt mi van a szerelemmel? Hát Peti, igen. A Lovag. A Zigazi. Vera szeretné hinni, hogy kinn ez egy jól működő kapcsolat lenne, de tévedett, a Villában nem látja a másik igazi arcát. Orkán erejű taps.

AM, te jössz, köszönj el mindenkitől. BTA ugyanolyan érzelgős, mint Vera, hamarosan kiderül, hogy szertefoszlik-e egy álom, nagyon sok jót és szépet kapott itt, a többiek mindig a halántékában lesznek. Piciseriben olyan értékek vannak, hogy mindjárt összepisili magát, Attilával a fürdést sosem felejti el. Ki az ajtón, legjobb pillanatok, AM a stúdióban. Hihi, Lilu ezt a nézést nem tudja megszokni. Hihi, pedig Annamari nem érzi brutálisnak magát, sokkal közelebb áll hozzá a kedvesség és a türelem. Miért rossz köztük a viszony? AM próbálta rendezni. Igen, de hogy ez mennyire valós, azt nem lehet tudni, Vera csak a megérzéseire tudott hagyatkozni. Az állás 47-53, nézzük, milyen Vera, mikor túlérzékeny (=idegesítő, beszólogatós dög), vagy ahogy ő fogalmaz, beleáll a konfliktusokba. A Villában nincs őszinteség, azért konfrontálódik. És megváltozni nem itt kell, de finomhangolni lehet. Annamari, miért kuncogsz? Akkor miért játszotta eddig Vera a prófétát? És ha nem itt kell megváltozni, miért akar mindenkit megváltoztatni? Csak csinálja feleslegesen a konfliktusokat! A nem élvezed a játékokat elhangzása után rövid vita tör ki, amiben a legerősebb érv a kicsúzdáztam magam. BTA egyre hülyébb, ilyeneket mond, hogy „önmagunknak hazudni a legnagyobb bűn”, legyint Verára, „már megint se eleje, se vége a mondatnak”, ami lényegében igaz, csak a hogyant kellett volna átgondolni.

Vera meghatódik a saját pozitív énjét bemutató kisfilmtől, ó, hát ő ilyen ember, mennyire örül ezt látni! Igen, lehet, hogy azt várták a nézők, hogy érzékenyebb lesz, de az utóbbi napokban már bőgött is! Azért sértődékeny, mert ilyen vehemensen éli meg az érzékenységét. BTA szelíd és kedves arcát láthatjuk, Vera szerint ez hiányzik AM-ból, hogy impulzusokat váltson ki az emberekből és nagyon sajnálja, de az az igazság, hogy a Villatársakból sem vált ki. BTA szerint ez természetesen nem igaz, de haladunk tovább, mert pofán csap minket a szerelem szele. Igen, a Peti. Hé, csajok, nem voltatok ti egymásra féltékenyek? Egyöntetű nem, kilencvenhetedik alkalommal is meghallgathatjuk, hogy a Peti csak hasonlított valakire (Fenyvesi Csaba) és azé, Verától meg azt, hogy Petiben belső tulajdonságok vannak benne, és azé. Pár szó Csabáról, aki igazi lovag típus, hánemtom, nekem rögtön a Gyalog Galopp villant be, Sir Galahad, a szűzi. Ó, szörnyűség történt, elfelejtettem Robin dalának a szövegét, pedig a hülyeség, ugye, az csak úgy ragad! Az ex-VillaLakókat nem figyeltem, Verának senki nem mond kortesbeszédet, mondana erről valaki valamit? Peti felajánlotta, hogy mond, de Vera elhajtotta, mint a darazsat. Gergő se, Kinga nem akart egyik másik lány ellen állni. Attila szerint arról van szó, hogy Vera mártírt akar faragni saját magából. Aztán idegesen fészkelődni kezdek, mert Seri készülődik, édes Istenem, add, hogy ne kerüljek soha olyan helyzetbe, hogy ez a nő szólaljon fel értem, mert akkor nekem végem! A kortesbeszéd lényege, hogy Vera hamis énképpel rendelkezik, mert Seri előadott neki egy kis valamit, amiben azt mondta róla, hogy nem tudom mit, és ezt Vera dicsőítőnek tartotta, holott egy érzékeny nő ezt sértőnek kellett volna, hogy találja. Egyébként ne aggódjon, csak recsegett. Az állás 43-57, valaki elkezdett előre lépegetni.

Pillanatokon belül elérkezik az igazság. (sic!) Magyarul a műsoridőből még körülbelül háromnegyed óra van hátra. Kapcsoljuk a Villág, Gergő és Fecó kivételével mindenki Annamarit várja vissza, akinek ez nagyon jólesik, aztán megint összeugatnak, a téma Veronika, hogy viselkedett vele Vera. Miért nem védted meg, bazmeg, kérdezi tőle szinte egyszerre Vera és Lilu. Lezárul a szavazás, 44-56-tal BTA elveszti a stúdióban a párbajt, Vera megígéri, hogy farag magából, hát, eddig elég faragatlan volt, úgyhogy tőlem akár. Vera kétszer eltéved a díszlet mögött, aztán nekimegy a falnak, végre kitalál a stúdióból, úgyhogy jöhetnek a dráma pillanatai. Annamari bőg, nem érzi magát ettől kevesebbnek és küzdeni fog mindazért, ami fontos a számára. Vera a Villaajtón sem talál be, aztán mégis, BTA a picsogó Serinek üzen, maradjon ilyen, nagyon-nagyon szeri van és tündérke. Na, Annamari, mehetsz Tapolcára meg a BeleValóba, hess, mi meg bokszolunk tovább, csak én unom kurvára?

Mivel Attila már steril, ma gyilkos edzés lesz, szokásos nyavalygás arról, milyen nehéz, fárasztó és mennyire utálja. Kinga is nyíg, nem jó a párosításuk, megsajnálja Csabát, ha meg kell ütnie, bezzeg Attilát ütni, míg mozog! Nem úgy van az, kapna tőle és elkezdene félni az ütésektől, jó ez így, Viki inkább egy baráttal küzd, mint egy ellenséggel. Kinga egyébként király az edzésen, eddig ez volt a legjobb teljesítménye, Csabi meg tökjól bírja a testütéseket. Péter ármánykodik, az lenne a legjobb, ha Attilával menne a ringbe, megbeszélték, hogy csak elütögetnének, és imádná, mert persze ő ezt nem tartaná be. A Lakók elmondhatják a kertben egy Mikulásnak, mit szeretnének, a Mikulás mosolyáról egy kedves ismerősöm jut eszembe, mikor azt írta, van ugyan egy hivatalosnak szánt, öltönyös képem, de azt nem akarom nekik elküldeni, mert úgy nézek ki rajta, mint az Airplane-ben a robotpilóta, miután leszopták. Fecó megfogadta, hogy nem fog sírni, mert őt nem láthatják sírni! Gondolom, most is a Rocky szól a fejében és fát vág meg fut a hóban. Tehát természetesen sír és a családját akarja. Veronika csokit semmiképpen nem akar, mert így is eléggé dagadt, és azt sem akarja, hogy más virgácsot kapjon, mert az olyan szar érzés. De ha már, akkor Peti kaphatna egy rohadt nagy adaggal.

Kinga puszit ad a Mikulásnak (esküszöm) és jó sok csokit kér. Diétásat. Attila idén piszkosul rossz gyerek volt, ennek ellenére minél drágább ajándékokat vár, órát, parfümöt, plazma tévét. Pár sört is, Fecónak virgácsot, mert sose tartja be, amit ígér, Péternek meg azért, mert egy sunyi szemétláda kis aljas dög. Péter elég rossz gyerek volt, hazudozott, megtévesztett embereket, rávette őket olyan dolgokra, amiket nem is akartak megtenni, szóval, ő virgácsot érdemel. A csokit amúgy sem szereti, a mogyoró meg beleragad a fogába. De csajok jöhetnének a Villába, mert az itteniek nagy részét vagy lelakta, vagy elküldték a picsába, szóval, eléggé leharcolt a női brigád.

Megnézhetjük, hogy készültek a nők a párbajra. Vera tanácsokat oszt Kingának, hogy elterelje a gondolatait, vigyázzon Attilával és Petivel. Petiben egy percig nem szabad megbízni, Attila pedig meg fogja környékezni, maga mellé akarja majd állítani, és ott fognak Kingára lecsapni, ahol a legjobban fáj: kipöckölik mellőle a Csabát meg a többieket. BTA fosik és haza szeretne jönni. Ide haza. Itt boldog és kiegyensúlyozott, Vera bezzeg mind lelkileg mind agyilag teljesen megzakkant. Miután Vera beront az ajtón, megnézhetjük, Piciseri milyen szomi, Kinga felajánlja neki a segítségét, ő tudja, milyen elveszíteni, ugye. Tragikus körülmények között, mint Veronika. Gergő felpattan, na, akkor nézzük a titkokat. BTA titka, hogy Csaba egy kincs. Fontos lett neki. Csabi vigyorog, mint akit baszni visznek és köszöni. További titok még, hogy Petivel óvatosan, mert nála a csajok szavideje egy hónap és egyébként is úgy bánik velük, mint egy guminővel. Vera témája nem meglepő: Peti és ő. Petitől egy alig hallható bazmeg, én beszarok szakad ki, én röhögök.

Egyelőre kínomban. Peti éjjelenként úgy szorította Verát, mint kisgyerek az ajándékot, valamilyen oknál fogva báránynak nevezte, és elnevezték közösen a plafonon pislákoló fényeket. Veronika felvisít, veled is elnevezte? Aztán a csajok együtt visítanak, volt olyan lámpa is, hogy Petike és Én! Aha, ha fekszel, akkor tőled balra! Vera röhög, ő nem jutott el a Rómeó és Júliáig, mert addigra kiköltözött mellőle. Peti, hogy te milyen kreatív vagy! A többiek is röhögnek, mikor elhangzik az egy ilyen kis közösségben két nővel… a többit már én sem hallom, mert hanyatt fekve röhögök az ágyon, magamon is, hagyjuk, hosszú. Attila szerint Péter amatőr, elhiteltelenedik, egy udvari bolond lesz belőle. Veronika cigizik és előre szól Péternek, nem kíváncsi. Ha rá néz, hánynia kell. Néha Péternek is, ha tükörbe néz. De legalább Veronika csatlakozhat az utáljuk közösen Petit táborba.

Mielőtt Veronika kérné a felvételét, elbúcsúzhatnak a bábu AM-tól. Hát szépen sikerül, mit mondjak. Miután Péter és Attila megcsöcsörészik és smárolnak vele, Kinga érkezik és sajnálja, hogy kiesett. Seri nem is foglalkozik ám vele, hogy kiestél, bibibí, de majd találkozunk, csácsumicsá. Gergő egyáltalán nem sajnálja, mert csak itt volt és ennyi, esélye nem volt benn maradni. Péter szerint bután játszott, közben azt hitte magáról, milyen okos gádzsi. Attila neki drukkolt, hogy az eszelős, idióta véresszemű kígyót kinn hagyja, hát nem sikerült. Seri picsog, sokat jelentett neki, hogy így megbízhatott valakiben és inkább maradna vele, mint benn azzal a sok hamis emberrel. Szipp, hüpp, erős leszek. A VillaLakók elérkeztek a holtponthoz. (Az milyen jó film már, láttátok?) Vera gyengének és bénának érzi magát, stagnál, nem fejlődik. Én Csaba pipaszár lábait nem tudom megszokni a kis cuki lasztexgatyácskában, de mint már említettem, én a drabális állatokra izgulok. Kinga viszont teljesen átszellemült és kétszáz százalékot teljesít, nagyon jó! Eszter keresse a lukat és ne álljon meg, nem fordulunk ki, soha nem fordulunk ki! Péternek valahonnan jött egy kis állóképessége. Attila ölelgetné Verát, ne akarja ölelgetni. Pityu összeadja őket, egy hétig innentől egy párnak tekinti őket. Alszunk is együtt? De nyúlkálok, szagolgatok és puszilgatok. Attila a VV4-ből jól ismert azt bántjuk, akit szeretünk lenyúlással megint összehoz egy kis főszerepet magának, Peti után erednek Pityuval, mert élvezettel szívatja. Mi lehet annál jobb dolog, hogy Pityu az ő utasítására fizikailag bántalmazza Petit? Elmondom, Attila. Ennél az jobb, mikor nem jártatod a pofádat és nem produkálod magad kényszeresen.

De de. Kingával bokszol, játszásiból, visítással, vihogással egybekötve, szeri lesz, én mondom. A bunyózás után Péter puhítgatja Kingát, ő látja azt a tiszteletet, amivel Attila van iránta, higgye csak el, hogy nagyon odavolt érte. Fecó érkezik, aki két kilót fogyott, de gondolom, nem vécén volt, mindegy is, rövid úton lerázzák. Megy is a fürdőszobába jelenteni Attilának, a Peti meg a Kinga kinn beszélgetnek ám a kanapén, mik vannak! Mikor Péter azt mondja Kingának, férfias szomorúság, nyöszörögve összekuporodok az ágyon. Attila kap az alkalmon, kivonul vigyorogni Kingával, aki olyan aranyossá vált mostanában általánosságban, aztán értékeli a beszélgetést: megkezdődött a közeledés. Nagy-nagy dolog történik, hálistennek pont akkor, mikor Gergő Seri szeretethiányát kezelgeti a kanapén. Pucolják ki a csimmácskákat, cipőcskéket, mert jön a Mikulás. Kenyik amit kell, közben mindenki sóhajtozik, Fecónak rajzolni szoktak a gyereki Mikulásra, hogy örülne egy ilyen rajznak most is! Veronika levélnek örülne, anyutól. Kinga csokinak örülne, mert tudná, hogy az anyjáék elmentek a boltba. A konstans vágyakozásnak újabb levél vet véget, Gergő és Veronika egy hangulatos kerti találkára mehetnek együtt, találnak majd ott egy levelet is, juj. Titkos feladatot kapnak, Gergő lesz a Villa Mikulása, Veronika az ő segítő krampusza és elmehetnek a KÖKI Terminálba, hogy ott egy bérből-fizetésből élő négytagú magyar család háromnegyed éves költségvetését elköltsék szarokra, úgymint kék lakk és gatya Petinek, mert meztelenül alszik és reggelenként az is látja a farkát, aki nem néz oda.

Nagy szerencse, hogy Veronika mindenkinek tudja a melltartó méretét és megnézik a Müllert is, mert a parfümök fogyóban vannak. Gergőnél a körömlakkoknál közelít az agyhalál, juj, vannak alul kivágott bugyik, két-három órát időznek az Yves Rocher szaküzletben, ó és be is csomagolják, hát ez igazán szupcsi! A Villában gyanakodnak, ezek nincsenek itt! Hát ilyen még nem volt, át lettek baszva, Gergőt és Veronikát kilopták a Villából! Végre valami kis izgalom! Az kijut Verának is, Attila nyomorgatja az ágyon, denemááá, Peti meg egy undok kis bunkó, de azért gondol egyet és hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, ma este történelmi pillanatot írnak és visszaköltözik mellé. Peti lelkesedése határtalan. Közben a Mikulás és a Krampusz visszaérnek a Villába, azt hazudják a többieknek, hogy a nyugiban dévédéztek és közben elaludtak, persze lebuknak a hazug disznók, mert annyi eszük nem volt, hogy összedöncöljék az ágyat legalább. Attila döncölné, Veronikával, az sikít, mint akit nyúznak, én is, mert tudom, mire megy ki a játék, dög ez az Attila, meg rühellem is, de ez most nagyon tetszik.

Vera visong, Peti segííítsen neki, aztán felpattan az ágyból, szalad Peti ágyához, amiben ugye Vera döglig. Gyere, te kis hülye, ide a szélére. Nem alszok veletek! Péter kikászálódik az ágyból, Attila vigyázzon, mert a kiscica mellett már van egy kutya is az ágyban, a riportban meg hálát ad, tökéletes szituáció volt, hogy megszabaduljon Verától. De hogy miért kell neki ágyak között menekülni?! Fogadni mertem volna, hogy reggel Kinguci lesz az első, aki nyávogva ittamikulásozik, Veráról csak sejtettem. Juuuj, és Gergőék tényleg vásárolgattak? Juj, Attila ArtúrBandit kapott, meg drága parfümöt, amit szokott kérni. Eszter bőg, mert XL-es bugyit vettek neki, ő sosem hordott ekkora bugyit! És nem átállítós, fixen XL-es! Eszterkém, baszod, én Pécsen az Árkádban már kaptam meg üzletben, hogy az Ön méretében nem tartunk nadrágot, pedig. A reggeli edzés rendhagyó, mindenki az edzőjével lép ringbe és képzeljük el, volt olyan, aki még itt is taktikázott! Na, ugyan ki, ugyan.

Vera arra gondol, hogy fordítva áll be, Pityu vigyorog, dörzsölt vagy, ezt szeretem! Vera odasúgja Attilának is, húú, tényleg, és legyünk bénák! Az edzők értékelnek, Gergő dinamikus és erős, de elég merev, fel kéne kicsit lazulni. Seri hajtja magát, de mindig kint a feje ütés közben, megy előre, viszi a szíve, de nincs fönn a keze. Ütés közben kell megütni. Fecónak zubogjon az a jobb! Ő fejlődött a legtöbbet, hibátlan. Mintha egy bokszoló lenne a ringben. Peti mozgása kívülről lomhának tűnhet, de ez a ringben rossz lesz, mert nem lehet kiszámolni az ütéseket. Nagyon akar és frankón odateszi magát. Eszternek gyorsítani kell. Attila erősen kezd, beesik a ringbe. Magától. Pityu gyorsan ki is üti, színészetből kiváló! Erősnek erős vagy, Attila, de ugyanez fog kijönni a ringben is. Bohóckodsz, utána meg lefekszel. Vera mozgása macskakaparás. Csabi gyors, oda kell rá figyelni, és jó a segge is. Kinga olyan hátulról, mint a Csillagok háborújából azok a droidok. Azok a fehér lépegetők. Nem, ezt nem az edzők mondták, hanem Vera. Az edzők véleménye, hogy Kinga sokat erősödött. Nemcsak fizikailag, mentálisan is.

A következő tíz perc könnyek és dráma és fájdalom és érzelmek csimborasszója, mindenki kapott otthonról üzenetet Mikulásra. Csabán kívül, aki büntiben van. Mindenki bőg persze, majdnem Péter is, aki elég tökös gyereknek tartja magát, de megviselték az üzenetek. Szóval hegyen-völgyön mély a hó, a Villában a Télapó. Ősz szakállán dér remeg, Serike a fergeteg. Fecó elérte a labirintus közepét, ha olykor mégis megviseli a Villalét, gondoljon arra, hogy vannak, akik mindig szeretik. Drága Csibikét anyu minden nap nézi, ügyesen táncolt és ügyes háziasszony volt. Anyu minden nap elsétál az Igazi Busifához, nagyon hiányzik neki, de ne siessen haza. Eszternek három mikulássapkás rigó viszi az üzenetet a Villába, anyu szíve dagad a büszkeségtől. Péter járja el a törpetáncot, az mindig szerencsét hoz (na, erre én is kíváncsi lennék), fogyjon le és csöcsörészés helyett az edzőpadon bizonyítson. Gergő ancijának nehezére esik, hogy nem írhatja tele a túró rudi papírjától kezdve a vécépapíron át a papírzsepiket is üzenettel, a képet már előkészítette, nagyon szeretünk kisfiam. Verát szeretik és hiányzik, legyen csipi és vigyázzon magára. Attilának a családja és a gyomai szurkolók kívánják, hogy legyen tele a csizmája szavazatokkal, hát ennyi. Kingucinak nagy puttyon kitartást, empátiát, toleranciát, őszinteséget és szeretetet kívánnak, valamint azt, használja a hatékony a teremburáját kifejezést, ha szétbassza az ideg és ne az óbégassa, hogy a faszomatbazmeg. Csaba sóhajtozik a kertben, azt hitte, hogy sokkal könnyebben fogja megélni, de Fecó leszarja, mert még mindig a saját levelével van elfoglalva. Azért Kinguci megszeretgeti, nehogy elmenjen a Péterkéje.

Most vagyunk a felénél. Huhh, én is meglepődök, nekem most sokkal gyorsabban telik az idő, mint a VV4 alatt. És juj, nemcsak felezünk, pont egy hét múlva lesz egy éve, hogy megjelent az első posztom a Hogyvolt blogon, aszti! Na de mielőtt elkezdenék nosztalgiázni, mint valami aggszűz, nézzük, mi történt a FelezőBulin. Seri és Geri megint megbeszélik, hogy rohadna már le az a kurva ég! Na hogy ööö…tök rossz, hogy tökre bírják egymást, meg tök jól elvannak, de nem jó, hogy balhéznak, és Seri nem érdemelte meg a hangnemet meg a stílust. Gergő szerint igen, mert Seri ugyanolyan paraszt módon beszél vele. Seri megsértődik és kimegy, Gergő bevallja, rohadtul unja és öreg ő már bohócnak. Kinga bambán bambul és őszintén sajnálja, hogy így alakult Attilával. Attila is. Már viszketek. Abba bele sem merek gondolni, hogy nathalie kommentelőnk meg valószínűleg tökön szúrta magát. Kinga nagyon gáz volt az elmúlt egy hónapban. Kurva ciki volt. És gyökér is. Itt feltartottam a tíz pontot, aztán jegyzeteltem szorgosan tovább. Már nem undorodik egyébként, de kurva sok minden felgyülemlett és hiába kapott sok jót, de annyi szart is kapott. Próbált nyelni, de a végén már….hihihi. Ölelkezés. Így is van, szaladj is gyorsan vissza és állj tátott szájjal a lófaszfa alá, te idióta, te. A Nagy Kibékülés örömére Attila gyorsan kiszedi belőle, Peti ugatott-e róla, semmi semmi, csak nekik mindig vannak megállapodásaik. Aztán jön valami szöveg arról, mi történt a japán teaesten, de egy kukkot nem értettem az egészből, nem Peti mondta először, hanem Eszter, ennyit, aztán megbeszélik, Kinga akármit hall, beszéljék meg.

Attila bejelenti a részegen dzsakuzó Péternek, Veronikának és Eszternek, hogy kibékült Kingával, Péter megnyugodott, Eszter és Veronika nem, mert ők most le lesznek szarva, megint kujtorogni fog utána, egyébként is, azok után, amit Kinga csinált vele? A nap szarkavarója cím tulajdonosa egyértelműen Fecó, aki rögtön mondja Kingának, a többiek cinikusan és gúnyosan dumálnak a kibékülésről. Furcsa dolgok vannak itt. Egyenesen számon kérik Attilát! Öfi végén a Lakók megtudják, ki az, aki nem bokszol. Ehhez feltétlenül végig kell néznünk egy-egy kisfilmet a fiúk és a lányok felkészüléséről, hiába minden és meg kell hallgatni, hogy Attila már letaszította az Alfahímet a trónról, meg azt is, hogy Kinga hízott, mióta bokszol. Érkeznek az edzők, Balázs előadja, mi van. A boksz gálán négy ember szerezhet védettséget. A nézők khm óta szavaznak, a 2-2 legkevesebb szavazatot kapott fiú és lány közül az edzők választják ki, ki léphet ringbe. Eszter és Veronika közül egyértelműen Esztert választják. A fiúk közül Fecó (fákk) és Gergő kapott a legkevesebb szavazatot, két-két szavazatot kaptak az edzőktől, ezért, a szabály szerint megnézik a nézői szavazatokat. Gergőé a több, sajnos Fecó nem bokszolhat, sajnálom, megnéztem volna. Én innen is gratulálok neki. Hogy ki-kivel, az ma derül ki, Balázs elköszön, én is.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
1249 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

capa05 2011.12.10. 20:56:14

@ő-szinte: láttam egy pár pillanatra!!Jó darab!!:DDDD

foxglove (törölt) 2011.12.10. 20:58:21

soha többet nem fogom szidni a vv színvonalát.

ő-szinte 2011.12.10. 21:00:26

@foxglove: De jo, hogy ezt nem nekem kellett kimondanom! :-)

ő-szinte 2011.12.10. 21:02:28

@foxglove: A szinvonalra gondoltam.

A ruhat illetoleg pedig azert altalaban Nori jobb mint Lilu.

foxglove (törölt) 2011.12.10. 21:03:37

@ő-szinte: én meg a vendégfellépő gaga-utánzat fácántollas ruhájára. Huh.

capa05 2011.12.10. 21:06:08

@ő-szinte: köszönöm, de a póló megtekintése sajnos nem okoz akkora örömöt számomra... mint amekkora antipátiát Keresztes Ildikó látványa...:(((

kárpátia56 (törölt) 2011.12.10. 21:09:31

@Peter_Cs: szerintem a velvet év arcában szerintem nem lehetett esélye. Ez nem gáz. Itt a visszajelzés-mindegy, milyen Gizi ármánykodása miatt- a lényeg, az negatív. A bútorbolt nem szégyen, sőt. Szerintem is a pirni is simán belefér. A gond VVVerussal az, (mostantól direkt kap nálam minden szereplő két V-ét kezdőbetűje elé :>>), hogy még az a poor Annamari is vonaglott, pedig ő minden alól kihúzta magát. Vera szerint meg ez bevállalhatatlan. Sok jó van VVVerában, de ez disszonáns. Szerettem őt, és most is szimpatizálok vele, de mániákus, na. :DDD

ő-szinte 2011.12.10. 21:09:38

@foxglove: Nekem az belefert. A csaj aki enekelt a tollasban, o nyerte meg anno a magyar szorvajvort amiben Petink is volt...

ő-szinte 2011.12.10. 21:10:43

@foxglove: Ezt a dalt kifejezetten szeretem!

foxglove (törölt) 2011.12.10. 21:11:32

@ő-szinte: komoly? emlékszem a csajra, valamilyen tünde, de nem ismertem volna fel.

capa05 2011.12.10. 21:12:08

@ő-szinte: te nagyon képben vagy...( elismerő csettintés):D

ő-szinte 2011.12.10. 21:13:29

@foxglove: Nem Tunde. De ez, az a csaj. Egyebkent meg tancos (de nem gogo!), onnan ismerem.

kárpátia56 (törölt) 2011.12.10. 21:15:13

@foxglove: noh, Ix-Enikőnek a döntőben a helye, sőt. csak ennyit tennék hozzá. Kiejteni az rtl tudja, ha a dolgozók családjainak barátai (nekik már szabad) is szavaznak.

beacska 2011.12.10. 21:15:18

@ő-szinte: óóó, az Anna volt az X-ben? NEM ő nyerte, második lett

beacska 2011.12.10. 21:16:09

@ő-szinte: akkor nem az Anna. Mert ő énekesnő volt, van, lesz

ő-szinte 2011.12.10. 21:17:55

@beacska: Igen. Nem o nyerte???

Akkor ez volt amikor a Stohl "szerelmes" lett? A voros nyerte?
En ugy emlekeztem az Anna...

capa05 2011.12.10. 21:18:22

@beacska: döntsd el!! Mert teljesen kétségek közt lebegek!::P:DD

ő-szinte 2011.12.10. 21:18:47

@beacska: Nem, o eredetileg tancos.

ő-szinte 2011.12.10. 21:19:56

Na ezt a harmonikas gyereket imadom! Olyan tehetseges, hogy sut!

capa05 2011.12.10. 21:27:05

@kárpátia56: x faktorról írnak a csajok..

beacska 2011.12.10. 21:28:26

@ő-szinte: egyszerre 2-t forgattak. Az egyiket az Anna veszítette el, és igen, a másikat tényleg vmi csaj nyerte...de a Péterrel az Anna volt együtt...az volt az "ész" játék, a másik a csepű-lapu-gongyola ;D

ő-szinte 2011.12.10. 21:28:47

@kárpátia56: Mirol, mirol? Varjuk az elvarazsolt vilagot es addig is... :-)

ő-szinte 2011.12.10. 21:30:21

@beacska: Mar nem emlekszem pontosan, de szerintem azt az Anna nyerte... es a masikat a Stohl csaja, az a Voros. :-)

kárpátia56 (törölt) 2011.12.10. 21:31:47

@ő-szinte: én mégx lázban égek és az a durva, hogy nem nézek vv-t ma. insidious nevű horror felelős ezért. :)

beacska 2011.12.10. 21:33:47

@ő-szinte: én emlékszem, hogy Anna elveszítette, mert neki szurkoltam. Még a pasijával is összecimbiztem a neten ;D

ő-szinte 2011.12.10. 21:35:14

Ennek sose lesz vege! Meg csak most lesz a parbaj...aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

ő-szinte 2011.12.10. 21:35:52

@beacska: En ugy emlekszem nyert. Meg vmi kocsit is kapott...

kárpátia56 (törölt) 2011.12.10. 21:36:25

sok kiscsaj, kigolyóznátok Enikőt, megérdemlitek a virgácsot, oda be, igen.

beacska 2011.12.10. 21:40:40

@ő-szinte: www.rtlklub.hu/musorok/reflektor/cikk/368327

"kis híján meg is nyerte"...nem akartam kukacoskodni, bocs ;DD

capa05 2011.12.10. 21:44:19

@beacska: hiába no tudás.. hatalom..!:DD

kárpátia56 (törölt) 2011.12.10. 21:47:50

most azt sértésnek veszitek, hogy itt úgy érzem magam, minha megint gyerek lennék?

beacska 2011.12.10. 21:47:57

@capa05: bocs, de én valóságsó veterán vagyok ;DD

Hurri Kán 2011.12.10. 21:50:01

Jó reggelt, a teermburáját. :D

kárpátia56 (törölt) 2011.12.10. 21:50:29

@ő-szinte: a kislányokhoz, akik tolták ezerrel a szavazatokat az x-faktorban fiúkra. csak azért, mert Enikő az egy szem lány és amúgy is lány. Példaképnek kéne tekinteniük.

capa05 2011.12.10. 21:51:12

@beacska: ilyen fiatalon..???:DD

beacska 2011.12.10. 21:53:34

@capa05: áááá, öreg vagyok, mint a postaút (nagy legyintés) :(((

Hurri Kán 2011.12.10. 21:55:52

@capa05:
Volt már ma box? Fecó sírt? Vera megvert valakit? Vagy semmi izgalom? :D

ő-szinte 2011.12.10. 21:56:12

@beacska: Semmi baj, igy legalabb tudjuk. :-)

kárpátia56 (törölt) 2011.12.10. 21:58:33

befejezem az offot, bocs. :)
majd olvaslak titeket.

capa05 2011.12.10. 21:58:56

@gyvy: Unalom!!!! ha már Hajnalka nemi életet él írni nekünk.. marad a Real-Barca meccs.. izgalomnak.!:(((

ő-szinte 2011.12.10. 22:01:25

@gyvy: De, jokor jottel, mert hamarosan kezdodik.

Hurri Kán 2011.12.10. 22:02:02

Vezet a Margit!!! :D aztakurvaéletit. :D

capa05 2011.12.10. 22:02:31

39.másodperc 1:0 Realnek!!!

ő-szinte 2011.12.10. 22:03:27

Bakker, inkabb a Keresztes esett volna ki!

ő-szinte 2011.12.10. 22:09:15

Kivancsi leszek , hogy mennyi lesz a faszomatbazdmeg-teremburajat aranya... :-D

Hurri Kán 2011.12.10. 22:09:28

Mindenki meccset néz?

capa05 2011.12.10. 22:10:40

@gyvy: is ! kapcsolgatok..:DD

ő-szinte 2011.12.10. 22:11:17

Apaaaa, kezdoodiiiik!

capa05 2011.12.10. 22:13:07

Lilunak a karkötőt a fülére kötötték??:DDD

sogeking 2011.12.10. 22:13:10

Lilunak hiperaktív a lába:)

fran7 2011.12.10. 22:13:32

Jelenlevő hölgyeket kérdem. Lilu milyen típusnak számít az évszakelmélet szerint. Nem tél az biztos, de micsoda?

mininyul 2011.12.10. 22:14:13

Lilu leütötte Bejja asszonyt a smukkjáért.

Zelefánt 2011.12.10. 22:14:16

Lulit olyan ragasztószalaggal tekerték össze, amit mi használunk a cégnél a papírkötegek összetartásához.
Valószínűleg azért, hogy ki ne terjedjen a személyisége.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.10. 22:14:26

Lilura milyen ótvar göncöt raktak?!!!

ő-szinte 2011.12.10. 22:14:34

Hurra! Gyozelem! el sem hiszem! Ma Lilu JOL nez ki! Innen is udvozlom a sztajlisztot , fodraszt , sminkest! Kosza ket honapba tellett csak, hogy not varazsoljanak ebbol a ... nem semmi! De csak sikerult. :-)
Mega gratula!!!!!!!

rianna 2011.12.10. 22:15:33

@fran7: szibériai fagy. Amúgy a ruhája ma jó, csak a lenyalt haja szar.

fran7 2011.12.10. 22:15:47

Így nézhetnek ki bizonyos fekete-afrikai törzsek asszonyai, mint ma Lilu?

capa05 2011.12.10. 22:16:33

@ő-szinte: azért mell résznél a törölközőt levehették volna a ruci alatt... !!://

ő-szinte 2011.12.10. 22:16:56

@mininyul: @Zelefánt: @Peter_Cs: Nektek meg mi bajotok van? Vegre normalisan nez ki.

Bar lehet, hogy a sminkestol visszavonom a dicseretet, mert csak most lattam azt a kekseget a szemen...

Zelefánt 2011.12.10. 22:19:03

A cigó ribi elhajított anno egy palackot...és kizárták.
Most gladiátor-küzdelemre készítik fel a szereplőket...
Van fejlődés, kétségtelen.
Mi lesz a végkifejletben?
Meg kell küzdeniük egy olyan izével, mint ami ott csövezett Jabba palotájának pincéjében?...

capa05 2011.12.10. 22:19:09

@ő-szinte: ilyen térdeket lábkörzés közben (meg egyébként sem) nem kéne mutogatni..:D

rianna 2011.12.10. 22:19:24

@capa05: :)))
@ő-szinte: a ruhák jobban állnak rajta, mint a skinny nadrágok.

felka 2011.12.10. 22:19:25

@fran7: tavasz vagy nyár. inkább utóbbi, persze ehhez teljesen sminktelenül, termszetes fényben kellene látni, ami ugye lehetetlen...

sogeking 2011.12.10. 22:20:32

@ő-szinte: szerintem elég fura a ruhája, a kiegészítőkről nem is beszélve :D

ő-szinte 2011.12.10. 22:20:34

@capa05: Jo, a terde nem szep, de nekem most jol nez ki. Jobb mint eddig barmikor.

Hurri Kán 2011.12.10. 22:20:48

Barca szabadrúgás... elment a kép... kurvaéletit...

fran7 2011.12.10. 22:20:59

@felka: Úgy még a férje se látta. De kösz a választ.

ő-szinte 2011.12.10. 22:21:17

@rianna: Igen, a ruhakban csajosabb. Ez pedig kifejezetten jo.

ő-szinte 2011.12.10. 22:22:03

@sogeking: A fura alatt a szokatlant erted?

mininyul 2011.12.10. 22:22:06

@ő-szinte: a ruha önmagában, más színben, nem lenne veszélyes. nade az a fülbevaló.. hát ne hárágudj, de wtf? :D

felka 2011.12.10. 22:22:23

na...szedelőzkökjünk, új poszt van..

padlizsán 5 2011.12.10. 22:24:22

@rianna: egyetértek! plusz a bizsuk :)

sogeking 2011.12.10. 22:24:33

@ő-szinte: nem szokatlan, de sem viselőjéhez, sem a környezethez nem passzol:)

rianna 2011.12.10. 22:24:37

@felka: neked mekkora szíved van, ahelyett, hogy elsőznél, mindenkinek szólsz:D

felka 2011.12.10. 22:25:37

@rianna:
én már csak ilyen vagyok. amúgy fos 8. lettem volna csak..

Zelefánt 2011.12.10. 22:26:02

Fuckinga kezdi megtalálni a helyét.

jooasszony 2011.12.11. 21:55:27

Sittes Gergő igazi szararc volt..

Attilától ,megcsak simán hányok...

az egyetlen ember akinek szurkolok állandóan jeleket kap...remélem visszamegy.
süti beállítások módosítása