Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X81

2011. december 04. 19:40 - Hódos Hajnalka

Te úristen, te úristen, Isten odateremtett egy ringet a nappali közepére, hát, nagyobb csoda, hogy én ma egy szál pulóverben sétáltam, ragyogó napsütésben, később vadásztunk is, azt úgy kell, hogy Pötyi felzavarja a fácánt, aztán ordítva rohan utána, hát mit mondjak, ebből leves még nem lett, nyugalom igen, kivan, mint a liba, alszik hanyatt és horkol. Fecó meg extázisban van a ringtől. Kinga első gondolata az volt, hol fognak enni, ez a csaj bélpoklos, esküszöm. A ring egy szentély, legyenek ott minél többet, szokták a mozgást, azt, hogy soha nem állunk be a sarokba, gyakorolják a lábmunkát, érezzék, hogy rugózik. Megkezdődik az edzés, Gergő nem egy zsiráf, testből hajoljon el az ütéstől, Sehi viszont egy gőzmozdony, bitang erős és a testütései is nagyon jók. Péter örül Eszternek, mert két hülye egy pár és nagyon komolyan veszik, teljes fanatizmussal készülnek. Aú, Kingának Csaba beorrozott egyet, hát, de ilyen lesz ám, azt hiszi, a csajok nem fognak ütni? Kinga legyen ideges! De olyan ideges, hogy mindjárt sír!

Bunyós Pityu kiröhögi Attilát, nézze csak, úgy kell, ahogy a Vera! De hát Vera egy férfi, az más! Verának se kell több, Attila kussoljon már és beszéljen normálisan, mert úgy pofán ver, hogy elájul. Szerencsétlen gyökér! Attila még párszor elmondja neki, hogy férfi, ne férfiaskodjon. Úgy beszélsz, úgy ütsz, mint egy férfi! Meg úgy is nézel ki testalkatra! Vera nem szarral gurigázik, az utolsó kis nímand senki itt már kevésnek bizonyul, ezért leribancozza Attila anyját, majd néhányszor még anyázik jóízűeket. De anyázok! De anyázok! Attila kér öt percet és bemegy a hálóba, mert olyan ideges, mindjárt megüti. Megbassza a fejét úgy, hogy belehal. Péter nyugtatja, bírja ki ezt a három napot, míg a hülye kurva kiesik. Rögtön megszületik a terv, ezt fel fogják Vera ellen használni, ha lesz kampány, ha nem lesz.

Pityu kinn Verának magyaráz, senkinek nem szidjuk az anyját, arra mindenki érzékeny, de az hajthatatlan, és az Attila mondhat neki olyanokat? Kinga újra holtponton van, bőg, mert Csaba egyfolytában üt, és azt ő nem bírja! Azt se, hogy neki kell másokat ütni. Utálja, utálja, olyan rossz! Menjél hímezni bazmeg. Vera bőg a konyhában, miután Attila tarkón vágja a ringben, nagyon szégyelli, amit mondott, legszívesebben elbújna, de itt nem lehet, mert mindenhol kamera van. Félműhiszti. Balázs felvezeti a következő blokkot, az van, hogy betelt a pohár, Attilát megrendszabályozzák, mert itt van az ideje. Folyamatosan megszegi a szabályokat és a mikroportot sem hordja. Szóval, elhúzzák a Nagy Manipulátor szája szélét. Csaba éhes, Attila biztos, hogy nem eszik, mert belenézett a küblibe és hányinger. Ő ezt nem eszi meg, így Csaba a többiek elmondásából értesül arról, milyen a krumplifőzelék. Hát elég hóka, szerintem. Fasírozott is van hozzá, ezt kicsit később Attila zugzabálja a konyhában, Péter szerint ez a kajalopkodás férfiatlan és szánalmas, szerintem is, de én a mi Attilánkat amúgy is a Dunába tudnám fosni. Levél érkezik, mivel Attila az elmúlt időszakban számtalanszor megszegte a Villa szabályait és baszik hordani a portot, vegye is le, most azonnal, innentől kezdve nem fogják rögzíteni a hangját. Szedjen össze pár holmit és húzza ki a belét a Villából, ezentúl a szaunában és a mosókonyhában tartózkodhat csak, nem szólhat senkihez és a többiek sem szólhatnak hozzá. Tekintse ezt a büntetést utolsó figyelmeztetésnek, a következőnél kizárják a játékból.

Attila sértődött fejjel kivonul a szaunába, természetesen nem tarja jogosnak a büntetését. Nem tud azonosulni vele, mert ezt a bűnt ő nem követte el. Egyébként is annyira hibás a személyisége, hogy nem találja a hibáját. Ez a büntetés kizárta őt abból a játékból, amiért bejött. Úgy zárták ki, hogy benn van. A többieknek el kell mondani, mit gondolnak erről. Alfa szerint rohadtul megérdemelte, kapja össze magát, rajta kívül van még itt tíz ember, akik betartják a szabályokat. Eszter, mint játékos egyetért a feladattal, mint ember sajnálja. Kinga egyáltalán nem sajnálja, mert már abszolút megborult és azt gondolja, hogy ő itt a jani, pedig semmivel nem jobb, mint a többek, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá. Seri reméli, hogy Attila felfogja a helyzet súlyát. Sajnálja, de abszolút rászolgált a büntetésre. Vera is jogosnak tartja a büntetést, örüljön, hogy még itt van. Fecó még össze is veszett vele Csabi miatt, és nehogymár a nézőkkel szembe menjenek, jogos a büntetés. Veronika elfogult, mert nagyon jóban van Attilával. Jogos a bünti, de reméli, nem tart sokáig, mert egy hét már nem lenne jogos. A többiek leugatják, jól van, baszki, egy hete még rád akarta rakatni a jeleket, csak tisztánlátás végett! Péter szerint megérdemli, de nem fogják emiatt kizárni, majd szépen megtanulja a leckét. BTA összegzi, tehát mindenki szerint jogos!

A VillaLakók véleményét Attila megkapja írásban, előtte Gergő kifejti, ha valaki óvodás vagy Istennek képzeli magát, az menjen haza a picsába. Attila bevonul a riportszobába, de szerintem csak azért, mert Veronika és Péter kinn van a kertben, neki meg állandó figyelem kell és némi feltűnési viszketegséget is vélek felfedezni, amit álszerénységbe öltöztet és kifejti, hogy a tíz hülyéből hétnek fingja nincs arról, mi ez a büntetés. Hogyan is látnák át? Fordítok: itt mindenki hülye, én vagyok a faszacsávó és egyébként is ki nem szarja le, hogy ez a csapat gyökérnek mi a véleménye? Hajni szerint Attila büntetése jogos volt, az állandó nyígása meg a feladatok alóli kibújása egy ideig idegesítő, aztán szánalmas, de a meccset nem akkor kell megfogni, mikor már két boka el, egy fej meg betört, hanem az első ronda becsúszásnál. Vera állatjelmezes búcsúbulit rendez BTA-nak, mert szereti az állatokat. Zizi adta az ötletet. Annamari nem táncizik? Lehet, hogy ez az utolsó estéje! Annamari nem táncizik, mert ilyen szar buliban még nem volt. A hülye jelmezek nem szórakoztatják, nem neki szól a buli. Vera értetlenkedik, de hát tökre szerette a Zizit, onnan jött az ötlet! Én azon gondolkodtam, fasza lehet éjjel fél kettőkör Csőrikének öltözni, meg azon, mi a tököm lehetett az a performansz, amit Csaba, mint kutya előadott?

Úgy tűnik, a Veronika-Vera-Péter háromszögtől csak akkor fogunk megszabadulni, ha egy szög marad, ugyanis Veronika ivott annyit, hogy elmondja, mi a baja. Péter félredobta a barátságukat, az. Meg a maligán. Péter sértve érzi magát, mert Veronika belebaszott egy tőrt a barátságukba, mit kellene csinálnia? Jól van, akkor mártírkodjon csak, nyávogja Veronika, milyen nem lesz, he? Olyan, hogy te basztatsz meg szapulsz én meg kedves leszek hozzád. Ne ne már, Veronika megy oda hozzá nap mint nap! Péter rendezné a dolgot, de csak a sértettséget látja. Most mondat közben itt hagysz? Akkor menj a faszba! Az alkoholtól érzékennyé vált Veronika a ring közepén bőgni kezd, a Péter lekezelte, hüpp. Előtt még a nagyon gagyi hogy beszélsz te egy nővel kérdés is elhangzik. Péter egyszerűen nem bírja, ha Veronika bőg. A Tehén és a Tigris kibékülnek egymással a kanapén, mert a Tigris kiböki, igazándiból az a baja, fél, hogy Péter lecseréli és ezentúl a Verát fogja nyalni. Megbántottál. Te bántottál meg engem. Szerivan 34294634593548. fejezet.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
2450 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inmemancsi 2011.12.04. 22:06:50

@mocskosmacska: igen és folyamatosan magáról beszél

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.04. 22:07:04

@anica inkognitóban: Abból viszont ne tescosat. Étel-italt nem szokásom kiköpni, inkább kínlódva lenyelem. Hát ezt nem sikerült.

@ő-szinte: Marcipánt nem szeressem. :(
Konyakmeggyest, valaki?
Ja, és egyszer egy gondoskodó ember meglephetne egy olyan hagyományossal, amit papírba csomagolnak. Mint gyerekkoromban.

beacska 2011.12.04. 22:07:11

most olvasta az embrem az origón, hogy ÁLLÍTÓLAG Csabánk apukája érdekelt a nyereménylakást építő cégben....hmmm...

capa05 2011.12.04. 22:07:30

@Emanuelle: Ejha... a Mese sajt azért ütős... de minden tiszteletet megérdemelsz!:DDDD

inmemancsi 2011.12.04. 22:07:40

@mocskosmacska: köszönöm ez fontos info volt

ő-szinte 2011.12.04. 22:08:16

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Remelem, mert kitepem a frissen szerzett hajamat :-)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.04. 22:08:32

@capa05: @anica inkognitóban: @mocskosmacska: rájöttem közben, azért maradtam le, mert nekünk tavalyig (árvíz), kizárólag 10-15 éves szaloncukraink voltak itthon, mert senki nem eszi a családból:D, csak díszítésnek használtukD:

capa05 2011.12.04. 22:09:18

@ő-szinte: közben már megválaszoltad másnak ..én még akkor a válaszodat nem láttam, de tudtam mire gondolsz!!:))

Emanuelle 2011.12.04. 22:09:30

Felpiszkáltatok ezzel a sok édességgel, még jó hogy nincs itthon semmilyen csoki. Van viszont házi sárgabarack leki, azt hiszem rácuppanok:-) Álmodjatok székeket!

mocskosmacska 2011.12.04. 22:10:17

@ladyandhenk: Én idén azt tervezem, hogy vaníliás karikákat akasztok a fára. Az biztos nem rohad ránk.

@inmemancsi: nincsen mit.

ő-szinte 2011.12.04. 22:10:22

@neccharisnyás útonálló: Pedig nagyon fini a marcipanos. Ezt a fajtat(szamos) kostoltad mar egyaltalan?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.04. 22:10:54

@ladyandhenk: :)))) Azokkal már embert lehetett ölni, gondolom. Mint a 2 citrom, amit a gyümölcskosárban találtam a minap. Olyan szépen összeszikkadtak -semmi penész- kézbe véve, mint 2 golflabda nagyságú kődarab.

mocskosmacska 2011.12.04. 22:11:15

@inmemancsi: Veráról és attiláról mindig az jut az eszembe, hogy ennyire sérült embereket nem szabadna berakni.

ő-szinte 2011.12.04. 22:11:18

@capa05: :-) Remelem o is! :-DDD

beacska 2011.12.04. 22:11:40

@inmemancsi: nálunk most van konyakmeggyes, vilmoskörtés és tojáslikőrös...mind nagyon édes, meghagyom a többieknek

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.04. 22:11:52

@ladyandhenk: isten ellen való vétek..:P:D bár én is bő másfél kilónyit pakolgattam ide-oda múlt karácsonyt követően...

mocskosmacska 2011.12.04. 22:11:55

@beacska: Engem már az lepne meg, ha valamelyikről kiderülne, hogy nem protekcióval került be.

inmemancsi 2011.12.04. 22:13:10

@ő-szinte: na jó én is megyek holnap hajnalban 10 km-t futni:)) remélem nem fog esni legalább

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.04. 22:13:49

@inmemancsi: Azám! ;)
@ő-szinte: Alapból nem csípjük egymást a marcipánnal. Furcsa, mert mandulaformában meg tömöm magamba.

MagasMacska 2011.12.04. 22:14:11

@inmemancsi: Tavaly volt, meg is híztam, de idén még nem láttam.

ő-szinte 2011.12.04. 22:14:15

@inmemancsi: Inkabb azert imadkozz, hogy ne fagyjon le :-)

inmemancsi 2011.12.04. 22:14:53

@mocskosmacska: de ez hozza a nézettséget szerintük.. mondjuk ha értelmes normál embereket raknának be nehezebb lenne, mert gondolkozni is kellene a műsorcsináláshoz

mocskosmacska 2011.12.04. 22:15:42

valovilag.hu/cikk/507853
A nézők úgy döntöttek, hogy péter gergő ellen boxoljon.
Magyarul: szeretnék, ha péternek jól be lenne húzva.

inmemancsi 2011.12.04. 22:16:06

@ő-szinte: nem fog ha esik folyamatosan most még enyhe idő lesz, de én nem szeretem..

mansouri 2011.12.04. 22:16:17

@Emanuelle: "És mekkora faszságokat mondott. A halálom, amikor értelmesen fogalmazni nem tudó emberek okoskodnak meg nagyokat akarnak mondani. Grétsy prof. forog a sírjában."

Ha már faszságokról és okoskodásról van szó: Grétsy professzor még él.

huncut 2011.12.04. 22:16:44

@ő-szinte: Szamos marcipános mindenekfelett. :-)
No jó, ha valaki esetleg lát pillecukros szaloncukrot, szóljon, mert annak még biztosan nem tudnék ellenállni. :-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.04. 22:16:44

@mocskosmacska: mi nem esszük le a fát, mást vetkőztetünk:P

@neccharisnyás útonálló: igen, de olyan szép volt a csomagolása:)
Sose sírtam a mikulás csomag miatt, az tény, de mogyoró kellett bele, mert azt meg is ettem!!! A többit szétosztottam:D
Nekem is van olyan citrom, lehet vele díszíteni!

@anica inkognitóban: na, azzal már lehet díszíteni, aztán megtanulják, h nem eszünk meg mindent:D Jó nevelési módszer:D

mocskosmacska 2011.12.04. 22:19:36

@inmemancsi: Magamon azt vettem észre, hogy már csak hetente kb. 1x nézem, akkor is kapcsolgatok közben, mert egymás piszkálásán kívül semmi nem megy ott bent.
Beteg emberek nyomorából etikátlan műsort készíteni........de mondjuk kereskedelmi adókon ne kérjünk számon etikát.

ő-szinte 2011.12.04. 22:19:57

Vera es Veronika nagy barinok! Most vmi ruhat osztanak egymasnak... beszarok! :-)

mocskosmacska 2011.12.04. 22:20:49

@ladyandhenk: Ebben a tekintetben semmit nem változtam gyerekkorom óta. karácsonyfa=terülj-terülj asztalkám

ő-szinte 2011.12.04. 22:21:05

Attila musorozik! :-)))

nathalie 2011.12.04. 22:21:13

most röhögök attilán :D:D:D

MagasMacska 2011.12.04. 22:22:42

Közben Kinga és Csaba a nappaliban beszélgetnek...

hájdí 2011.12.04. 22:23:03

@nathalie: most én is..első alkalom,de megtörtént:)

ő-szinte 2011.12.04. 22:23:07

@nathalie: Es erre leveszik! Faszomatbazdmeg!

mocskosmacska 2011.12.04. 22:23:15

Érdemes beleolvasni az sms-k a villában rovatba:
"Vera,a volt férjem aki miattad hagyott ott,utolag mondta,hogy nagyon közönséges vagy..,ebben legalabb nem hazudott.Puszillak:Renacska"

vallatas 2011.12.04. 22:23:39

@nathalie:
mi volt? lemaradtam (wc)

ő-szinte 2011.12.04. 22:23:40

@hájdí: Szerintem fogsz meg, jo arc.:-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.04. 22:23:43

@ladyandhenk: Majd ha sikerül kézifúróval átlyukasztani, hogy szalagot rakjak bele, szólok.

Van műsorötletem nagy nézettségre. Én meg egy koma. Ő hapsi. Viszont valami mód ugyanolyan mértékben vagyunk makacsok, büszkék, sértődékenyek, haragosak, érzékenyek. Alapból marha jól megértenénk egymást, ha ugye nem lenne ez a havi hormondrukk nálam, amitől időnként nem értem a viccet, bunkó leszek vagy épp sírós. Na ez 14 m2-re összezárva még inkább kijönne. Olyan veszekedések, ajtócsapkodás, tányérhajigálás lenne, egybeforrnátok a tévé képcsövével.

ő-szinte 2011.12.04. 22:24:33

@mocskosmacska: Utolag mondta... hehe , ez jo! Ki hiszi ezt el?

huncut 2011.12.04. 22:25:52

@inmemancsi: A párom (szerbül tanult) a tavasszal teljesen rácuppant a szerb Big Brotherre, mert ott olyanok voltak, normális, értelmes, de átlagos emberek. És a feladatok is sokkal normálisabbak voltak.

ő-szinte 2011.12.04. 22:26:02

Na, kivancsi vagyok mi lesz a titok?

mocskosmacska 2011.12.04. 22:26:12

Hogy még egy kicsit verát szidjam, nekem marha ellenszenves volt párbaj alatt, amikor megint elővette az a trükkjét, hogy mások (általa kitalált?) véleményre hivatkozott, mint támadási alapra. Konkértan, amikor annamari mondta, hogy jó érzés, hogy ennyien várják őt vissza, akkor elkezdett pofázni, hogy csak a szemedbe mondják ezt, a hátad mögött nem, mert nem szeretnek stb. Engem undorított.

nathalie 2011.12.04. 22:26:19

@vallatas:
kicsit több info volt ez a kelleténél :D:D

veronika mondogatta serinek, hogy már csak tizen vagyunk! valaki megnyeri közülünk, egyre fogyunk!
attila ezt figurázta ki, hogy veronika micsoda felfedezést tett. majd folyamatosan elváltoztatott női hangon ismételte a fenti mondatokat. sajnos így nehéz visszaadni :d

ő-szinte 2011.12.04. 22:27:31

Bakker, mert gergo olvassa fel?!

hájdí 2011.12.04. 22:28:04

ez volt AM nagy titka?ebből is csak a megbántottság süt.

nathalie 2011.12.04. 22:28:35

@ő-szinte:
hogy gyakoroljon :D:D:D

am most félszerelmet vallott? :D:D

vallatas 2011.12.04. 22:29:39

@nathalie:
nem is baj, hogy kiesett :))

nagyon tré

Hurri Kán 2011.12.04. 22:29:40

@mocskosmacska:
Miért etikátlan? Azok a "beteg emberek" tudták, hogy a főnyeremény reményében cirkuszi majmokként fogják őket mutogatni ország-világ előtt. Önként mentek be, tudták, mit vállalnak, innentől nem tudom őket sajnálni.

beacska 2011.12.04. 22:29:48

...és megint Peti...

MagasMacska 2011.12.04. 22:30:54

Na, most a két Vera és Péter! Szar helyzet...

mocskosmacska 2011.12.04. 22:31:02

@huncut: Én az angol big brothert láttam, ott nagyjából ugyanilyen tufa emberek voltak(bár volt közöttük egy 60-as nyugdíjás könyvelőnő), de a feladatok normálisabbak voltak és nem tekintették a nőket kurváknak.
Bár ott is voltak nagy drámák. Pl. volt bent egy pár és a női tag egy másik fickónak kinyomta egy pattanását és ebből a pár férfi tagja hatalmas féltékenységi drámát rendezett, ami több adáson keresztül eltartott.
Mondjuk az angol bb-nek a speciálitása, hogy mindegyikben van "rasszista támadás" (ha nincsen kreálnak) és azon hetekig elcsámcsog a bulvársajtó.

ő-szinte 2011.12.04. 22:31:25

Na, ez jo lesz, most majd mosakodhat Petike! :-DDDDDDDDDDDDDD

hájdí 2011.12.04. 22:31:49

na peti,ezt megcsináltad magadnak:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.04. 22:32:33

@mocskosmacska: kinek a fa, kinek az asztal, ugye:D

@neccharisnyás útonálló: jaj, de előtte kell átfúrni, mielőtt megkeményedik:D:D:D:D

@gyvy: kiskoromban ott ültem, ja:D, honnan tudtad?:P

ő-szinte 2011.12.04. 22:32:41

Vera: -Mi lenne, ha mi igy harman aludnank ezentul?
Hahahahahahahahahahahahahaha

hájdí 2011.12.04. 22:33:00

Vera:"aludjunk így hárman együtt"-az még hiányzik,igen

nathalie 2011.12.04. 22:33:01

istenem :D ezen most nagyon röhögök. vannak azok a faszik, akik mindneképpen azt tartják a romantika csúcsának, amikor magyarázzák a csillagfényben a csillagképeket a csajnak. és ezt minden barátnőjüknél produkálják. erre peti ezt eljátsza az ágyban a plafonnal és a kamerákkal :D:D:D

beacska 2011.12.04. 22:33:56

:DD...ezek a csajok...szegények...még nem kapták meg a "nézzünk együtt csillagokat" bugyiba nyúlást???...

peti, király vagy!!!:DDD..ennyi esze van ezeknek a szegény csajoknak...és azt hiszik, a PETINEK ciki...pedig NEM!!!

ő-szinte 2011.12.04. 22:33:59

Peti szenne egett! Most fel is pattant, hogy eltunjon :-)

rianna 2011.12.04. 22:34:15

vera azt javasolta, hogy aludjanak hármasban :D
Annamari péterről is írt vmi titkot, azt sajnos nem hallottam:)

MagasMacska 2011.12.04. 22:34:16

@nathalie: Ráadásul mindkét nővel ugyanazt. És még ráadásabbul, ki is derül!!

nathalie 2011.12.04. 22:35:32

peti egyre messzebb kerül a pináskosártól... am is kiment, most meg ez. ejejej :D:D:D

ő-szinte 2011.12.04. 22:35:40

@beacska: Hat nem tudom, de szerintem ez most tenyleg Petinek ciki. Ugy latszik nalunk mas a vv :-)

beacska 2011.12.04. 22:35:45

@nathalie: nem, ez nem a romantika csúcsa, ez benne van a 10 CSAJOZÓS DUMA KÉZIKÖNYVEben...olvasott a kis dugó, no...35 év alatt kipróbált már sokmindent ;DDD

de nagyon jó jelenet volt...

hájdí 2011.12.04. 22:36:42

@rianna: hogy guminőnek használja a nőket vagy vmi ilyesmit-gyakorlatilag fájt aM-nek,h Petinek nem kellett és ezt még nem tudta megemészteni

vallatas 2011.12.04. 22:36:49

Péter nőtt a szememben, ilyen dumákat leadni a csajoknak kész :-))))

hájdí 2011.12.04. 22:37:36

@nathalie: még Eszti összejöhet!

ő-szinte 2011.12.04. 22:37:36

@nathalie: Atti miert utalja ennyire Verat?

De hulye vagyok! Hat a boxos jelenet...

Elnezest,elnezest...:-)

beacska 2011.12.04. 22:37:43

@ő-szinte: én nem néztem, csak hallgattam...de én azért jót röhögtem volna, ha nálam vki ezzel jön...

én már 3 hete arra várok, hogy a "nem áll fel a kukim a 10 éves stressztől csak tőled"-duma mikor jön :DDD

Hurri Kán 2011.12.04. 22:37:47

@nathalie:
Miért, mikor volt hozzá közel? NA jó, mikor BTA-val randizott, de hát ez már történelem. :D

ő-szinte 2011.12.04. 22:39:41

@beacska: Igen, az nagyon meleg lenne! :-)

beacska 2011.12.04. 22:40:04

már megint Veronika szenyázik. én nem értem, Petit, miért feszegti ezt a buta nőt...miért nem mondja meg neki, amit én gondolok???:DD

ő-szinte 2011.12.04. 22:41:16

Hat Peti fiam, ezt most elegge benezted! :-)))

Hurri Kán 2011.12.04. 22:42:18

@beacska:
Öööö... Neked ilyent mondtak otthon???? :DDD

nathalie 2011.12.04. 22:43:09

ez most komoly, hogy péter ennyire amatőr volt???? egy zárt közösségben, ahol a lányok hetente változtatják barátnőiket két csajnak ugyanazt vetítette??? :D:D:D
vagy ennyire leszarja őket :d

Hurri Kán 2011.12.04. 22:43:09

@beacska:
Mert Peti másra gondol. :D

MagasMacska 2011.12.04. 22:44:30

@nathalie: Vagy ennyire leszarja őket.

nathalie 2011.12.04. 22:45:03

@beacska:
mert Neked nincsenek olyan terveid, hogy megdugod? :D:D csak erre tudok gondolni, hogy peti ezért nem mondja meg a "frankót" :D

jooasszony 2011.12.04. 22:45:14

Nagyon durvus...Veronika, az erkülcsi magaslatokból szórja villámait Péterre.

Mintha nem is ő lenne a Villarekorder , aki minden szembejövö kreténnel összefekszik.

ő-szinte 2011.12.04. 22:46:35

Ahogy a Dyus mondta, hogy olyan rengeteg sok program van, miiiiii?
Mikor beszeltek vele?

JOKKA21 2011.12.04. 22:47:34

Ez rossz hétvége volt.Sajnálom, hogy kiesett Annamari.:( X-faktorból meg Vera.:(

beacska 2011.12.04. 22:49:33

Veronika majd jól kitálal, mert tud vmit, aminek nem jött el az ideje. de ha jeleket kap, akkor majd jól megmondja...azt hiszi, ha kiviszi pétert, és előtte megmondja, hogy Peti meg akarta dugni, azon mindenki meglepődik, megbotránkozik, és majd jól őt küldik vissza???

kis hülye liba...ezzel egyre szánalmasabbá válik :DDD

nathalie 2011.12.04. 22:50:21

@ő-szinte:
hagyd, gondolom majd büntiből bezárják a fürdőbe :D

vallatas 2011.12.04. 22:50:23

Na Sehi ma rugjá be rendesen, meg Kinguci te is :-D

RTL: ADJATOK SOK VODKA*NARANCSOT a csajok miatt!!!

ő-szinte 2011.12.04. 22:50:30

Dressz mirol beszel? Mikor vedte Llu AM-et???????????????????????

ő-szinte 2011.12.04. 22:51:21

@nathalie: Jo, de attol meg nem fogom jobban hallani :-)

vallatas 2011.12.04. 22:51:40

@ő-szinte:
amikor Vera mondta, hogy pl bokszban se vesz részt Annamari...
erre Lilu: Nem volt kötelező benne részt venni, ezt mindenki tudja...

Líder Máximo 2011.12.04. 22:52:08

@beacska: és ezzel mire akarsz célozni? :) hmmmm

Visszanéztem néhány videot, hát igen, örülök Pornós Verának, mert ez a BTA ritka rgy idegesítő eset volt.

Egyébként elnézést kérve mindenkitől, de sztem hótt unalmas ez a VV a múlt héthez képest - emlékszik még vki ki esett ki? - ez még álmosítóbb lehetett..Semmi váratlan, semmi meglepő, a szereplők erőtlenek, az egyetlen öntörvényű embert és mókafaktort kiszórták az elején, még attila is full kiszámítható, a többiek egyenesen arcpirítóan átlátszóak, unalmasak és ez a 3873465532. szeri tényleg iszonyat lapos, nem lehet egy konfliktot sem komolyan venni, mert már hozzászoktunk, hát nem tom.

Na, csinálok még egy málnaszörpöt :)

capa05 2011.12.04. 22:52:23

@ő-szinte: a bunyóval kapcsolatban, hogy joga volt kimaradni belőle..:)

ő-szinte 2011.12.04. 22:52:43

Orias titkok, amik nincsenek felfedve... es Vera elneveti magat. Es en is:-DDD

Hurri Kán 2011.12.04. 22:52:46

@beacska:
Ezt most azért írod, mert féltékeny vagy Veronikára? :D

ő-szinte 2011.12.04. 22:53:18

@vallatas: Az szerintem nem vedelem volt, sot...

Némber Ván 2011.12.04. 22:53:41

@ő-szinte: Ez nekem is szöget ütött a fejemben.

ő-szinte 2011.12.04. 22:54:23

@capa05: Szerintem az nem vedelem volt. Tudod milyen Lilu, burkolt celzas volt az :-)

Némber Ván 2011.12.04. 22:56:21

@ő-szinte: Hogy honnan tudják, hogy mi volt Dyuska programja, hogy szállódában altatták stb...

ő-szinte 2011.12.04. 22:56:48

Ez a Feco is egyre tujabb...

Hurri Kán 2011.12.04. 22:57:08

@beacska:
Hát hogy ilyen cuki-csajosan berágtál rá. Egyik nő általában ilyenkor beszél így egy másikról. :)

capa05 2011.12.04. 22:57:28

@ő-szinte: de ők annak vették és erről beszéltek!:)))

Hurri Kán 2011.12.04. 22:57:38

@ő-szinte:
A kezdetinél? Kizárt. Akkor már nem is lélegezne. :D

hájdí 2011.12.04. 22:58:32

Veronika ezután taktikázni fog..:D

ő-szinte 2011.12.04. 22:58:39

@capa05: Azt en ertem, Csak azt nem, hogy miert vettek annak?
Egy biztos, hogy itt nem blogolnanak sokaig...:-DDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2011.12.04. 23:00:19

@gyvy: :-))) Nem, azert voltak idegbeteg megnyilvanulasai. De most mar azok sincsenek, nezhetetlen.

ő-szinte 2011.12.04. 23:00:56

@hájdí: Ja, igen :-)) mert eddig o meg soha :-D

capa05 2011.12.04. 23:01:03

@ő-szinte: na ja... de hát nekik nem adatik meg míg ki nem esnek!!!!:DD

penelope garcia 2011.12.04. 23:02:51

Uramisten, mekkora rücskös tehénnek látszott Vera a stúdióban! :O
Ez a világítás minden bőrhibáját kihozta, A lába csupa göröngy és visszér, és akkora tepsinek látszott a segge, hogy alig fért el a székben.
Hát nem volt senki, aki figyelmeztette volna, hogy ilyen világításban muszáj harisnyát húzni?
Na, mindegy. Úgy látszik, hogy így is kell a népnek. Miért bukik a magyar a ribancokra?

ő-szinte 2011.12.04. 23:03:56

@penelope garcia: Itt nem a ribanc dolog volt a mervado. AM mar turhetetlen volt.

Líder Máximo 2011.12.04. 23:04:35

Kit vártok következő kiválasztottnak? csak így nagyon gyorsan az elején, azonmelegiben
Nálam: sztem peti vagy veronika

beacska 2011.12.04. 23:04:39

@gyvy: ááá, engem a rosszindulató, buta nők zavarnak. már jó ideje nem értem, peti miért tűri ezt tőle...

vera pl. nem zavart...

Hurri Kán 2011.12.04. 23:04:46

@penelope garcia:
Psssssszzzttt!!!! Vera nem ribanc. Szegény, ártatlan teremtés, tele jó szándékkal és empátiával, sajnos csúnya rossz gonosz emberek kihasználták naivitását és hiszékenységét. :D

Hurri Kán 2011.12.04. 23:05:53

@beacska:
Jogos. Vera nem rosszindulatú és buta nő. Buta és rosszindulatú ugyan, de nem nő.

ő-szinte 2011.12.04. 23:08:13

@gyvy: :-) Ez jo, de ne kezdjuk el, mert meg jon akit meg a mikulas sem vitt el... :-)
Ezentul, csak: MUMUS :-DDDDDDDDDDDDD

Hurri Kán 2011.12.04. 23:09:36

@ő-szinte:
Már megvédeni se szabad a MUMUST? :D

hájdí 2011.12.04. 23:10:54

@Líder Máximo: Peti v Ati,szerintem érik mindkettőnek a kendő.

vallatas 2011.12.04. 23:12:05

@ő-szinte:
lol, Mumus :D fölröhögtem

online itt elszállt, nálatok is?

ő-szinte 2011.12.04. 23:13:31

@gyvy: :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Hurri Kán 2011.12.04. 23:16:02

@vallatas:
Nekem sincs.
Időnként elveszik a képet.

Líder Máximo 2011.12.04. 23:16:15

@gyvy: nem! A faszombaszmeg!!! :D

beacska 2011.12.04. 23:16:41

@Líder Máximo: szerintem nagyobb a füstje, mint a lángja...Veronika egész héten caplatott a Péter után...bár, egy felmérgesíett nő ellenségnak...hmmm...nem kívánnám senkinek...

Hurri Kán 2011.12.04. 23:18:04

@Líder Máximo:
Hányszor mondjam, nem faszom, hanem faszomATbazmeg. Faszombazmeg! :D

Líder Máximo 2011.12.04. 23:20:00

@ő-szinte: ezentúl csak MUMUS :)))) ROTFL

Hát én erre csak így röhögtem egyet:

www.youtube.com/watch?v=SKm5xQyD2vE&feature=related

:)))

MagasMacska 2011.12.04. 23:23:05

Most nem tudjuk a kiválasztottat megtippelni., Vagy most is lesz Aréna? Vagy egy héttel csúszik a kiválasztás, és választanak azokból, akik a boxgálán nem kapnak kendőt? Nem igazán értem én ezt.

MagasMacska 2011.12.04. 23:23:52

Nálatok is leállt a közvetítés?

ő-szinte 2011.12.04. 23:23:53

Most mennunk kell aludni, vagy mit tervez mara nekunk a retek?
Kollektiv pizsamaosztasnak szantak?

jooasszony 2011.12.04. 23:24:04

Kicsiserike AM elvesztése felett érzett borzalmas nagy gyászára mi a magyarázat? Én nem értem.

Líder Máximo 2011.12.04. 23:24:34

@beacska: és ugye Péter most a Sittessel fog boxolni, aproposz, mi is Péter beceneve? :P Ki az akit nagyon nem csíp, illetve ki ellen jöhetne vissza..

Megvan, vazze: a Sittes! Péter lesz a kiválasztott és a Sittest viszi, ennyi.

S Péter visszajön.

Bé-verzió: Fecót viszi, csajt nem fog merni.

ő-szinte 2011.12.04. 23:25:06

@MagasMacska: Le.

Attol meg tippelni tudunk.

Szerintem lesz arena, a boxtol fuggetlenul...

MagasMacska 2011.12.04. 23:26:02

@ő-szinte: Napi két edzés, és az egyik helyett Aréna? Lehet...

ő-szinte 2011.12.04. 23:26:13

@Líder Máximo: Nem szamoltal a tujaval, ejnye!

Líder Máximo 2011.12.04. 23:26:58

@ő-szinte: Oyan, mint a HAHAHA... ROFL, OMG, WTF, LOL, azaz: Rolling On The Floor Laughing :))

ő-szinte 2011.12.04. 23:27:41

@MagasMacska: Mert ne? Mar nem lesz megterhelo nekik(prsze kinguci azert majd nyavajog egy sort) mert mar edzettek lesznek.

MagasMacska 2011.12.04. 23:28:10

@Líder Máximo: Mármint földön fetrengek a neveztéstől? Ezt még nem ismertem.

ő-szinte 2011.12.04. 23:29:29

@Líder Máximo: Ooooooooooooo! Igy mar ertem! A tobbit is leirnad? Csak kreativ vagyok, tapasztalt nem :-)))

ő-szinte 2011.12.04. 23:30:19

@MagasMacska: Akkor locsold baszki! :-)))

Líder Máximo 2011.12.04. 23:30:47

@ő-szinte: Szerintem Tuja az Attiláé, az még nagy meccs lesz a studijjóban :)

Nem mellesleg Petinek Fecóval voltak kisebb csörtéi, fel lehet rá fűzni konfliktot. De az igazi nagy hal az Alfahím lenne, és h jobban belegondoltok, Peti - akit nem tartanak sokan itt párbajképesnek - egy uncsiSittes ellen simán visszajönne, simán! Ráadásul jönnyen ki lehet billenteni a lelki egyensúlyából is a Sittest, amit egy olvasottabb ember hasznosítani tudna..Azt mondom: legyen Peti-Alfa!

MagasMacska 2011.12.04. 23:30:52

@ő-szinte: Ha kedd este nincs online, akkor gyanús az Aréna. Bár lehet, hogy csak adáshiba. (De jó is volt az a darab!)

MagasMacska 2011.12.04. 23:31:56

@ő-szinte: Minek? Megél ő anélkül is.

hájdí 2011.12.04. 23:32:28

Peti bárkit vinne,kint maradna.Már csak azért is,mert bent nem ezt várják.

Líder Máximo 2011.12.04. 23:32:37

@ő-szinte: Nem ettünk egy tányérból még paradicsomkáposztát, majd máskor leírom!
Addig is gyakorlásképp: ROTFL :P
Na és mennem kell a párommal kamionost és kurvásat játszani :)

ő-szinte 2011.12.04. 23:33:59

@Líder Máximo: Szerintem a "jopasi" alfat meg bent akarjak tartani, a tuja meg idejet mult lett. En most ugy latom, hogy a tujan kivul nincs eselye. akkor mar csak lany marad...

Líder Máximo 2011.12.04. 23:34:19

@MagasMacska: ebből csak arra tudok következtetni, h nem ismereted, h 40 fölött jársz már és nincs tinilányod :)
LOL

Hurri Kán 2011.12.04. 23:34:30

@Líder Máximo:
HA nem titok, Te melyik leszel? :DDD

vallatas 2011.12.04. 23:34:34

@Líder Máximo:
Peti Alfa az gúd lenne!
Meg Peti Alfa jóban vannak, én úgy vettem le! Peti kiszolgálja teljesen a személyiségét.

De Alfa szerintem védettséget fog szerezni :-(

ő-szinte 2011.12.04. 23:35:39

@Líder Máximo: ok, koszi kuldheted priviben is, ugy biztos megtalalom :-)

MagasMacska 2011.12.04. 23:35:44

@Líder Máximo: Nyertél! De most majd az unokaöccsök előtt menő leszek!

hájdí 2011.12.04. 23:36:25

@ő-szinte: nem hát,de az arcokat megnézném,ha így lenne.:)

ő-szinte 2011.12.04. 23:36:36

@Líder Máximo: Vagy nincs szuksege a szamitogepre, es meg nem talalkozott a dologgal...

Líder Máximo 2011.12.04. 23:36:54

@ő-szinte: Na, ezen még tuti összeveszünk, sztem Tuja maradjon meg Attilának és jöjjön vissza a Tuja :)

ROFLMAO!!!

Akik nem ismerik, azoknak: Rolling on the floor laughing my ass off:)))

ő-szinte 2011.12.04. 23:38:22

@hájdí: Biztos tanulsagos lenne :-)

Líder Máximo 2011.12.04. 23:38:36

@gyvy: kő-papír-ollóval eldöntjük :)

LOL

(Laughing vagy laugh out loud)

MagasMacska 2011.12.04. 23:39:17

Na jó, én el.
További minden jót!

Líder Máximo 2011.12.04. 23:41:17

@vallatas: De Peti gonosz is szeret lenni és simán kivihetné, ahogy egész héten megvezeti és a végén ráteszi a zöldet egy ilyen mosollyal, hogy: LMFAO!!!

(Laughing my fucking ass off) :))

Alfa csak látszólag erős sztem, egyébként elég muja és buta

ő-szinte 2011.12.04. 23:45:54

Azt hiszem en is megyek, mert ebbol nem tudom, hogy mikor lesz online...Jo ejt!

hájdí 2011.12.04. 23:48:23

@ő-szinte: amint elaludtál,lesz online..murphy:)jóéjt!

hájdí 2011.12.04. 23:50:48

AM-bábu odab@sz!!!

ő-szinte 2011.12.04. 23:52:11

De gecik! Meg sunaztak, meg vegig tapperoltak :-))) Jujj

ő-szinte 2011.12.04. 23:53:00

Es Peti csak csocsozi, csocsozi, csocsozi.....

ő-szinte 2011.12.04. 23:53:43

Es most buli lesz? Mert isznak...

sogeking 2011.12.04. 23:53:53

néha veszélyes ékezet nélkül írni :)

ő-szinte 2011.12.04. 23:55:01

@ő-szinte: nem tudok maskepp:-))) amerikai klaviatura

hájdí 2011.12.04. 23:56:50

boldog annamarit-így koccintanak

ő-szinte 2011.12.04. 23:57:20

Ekezik AM-et... foleg Attila :-)

ő-szinte 2011.12.04. 23:57:56

@hájdí: Szerintem jo koszontes :-)

vallatas 2011.12.04. 23:58:47

Peti-Ati azért igazi showmanek!
jókat lehet rajtuk nevetni, csak ezeket a jeleneteket 99% nem játsszák le az összefoglalókban :)

Kingu közben a nézők felé beszél Annamari bábun keresztül :)

ő-szinte 2011.12.04. 23:59:01

De most miert kezdett Kinga gugyogni, mikor egy kisgyerekrol beszel?

hájdí 2011.12.04. 23:59:31

@ő-szinte: de nekem ilyet ne kívánj,plíííz!:)

ő-szinte 2011.12.04. 23:59:59

Nabazdmeg Kinga! Mar Seritekezi! Ezt nem hiszem el!

hájdí 2011.12.05. 00:00:29

@ő-szinte: mert összevissza hazudik.

ő-szinte 2011.12.05. 00:01:06

Zsiroskalasc? MICSODAAAAAAAAAAA?
Ez kesz!

sogeking 2011.12.05. 00:01:15

ez a bábus téma nagyon gáz

hájdí 2011.12.05. 00:03:09

gergő:kétszer ijedtem meg tőled..:D

ő-szinte 2011.12.05. 00:03:12

@sogeking: Kinga sokkal gazabb :-)
De azon vonyitok, hogy igazabol senki nem tud neki semmit mondani :-DDD nacceru

Gergo meg: ANOMALIA ez is jo!
:-)

ő-szinte 2011.12.05. 00:04:20

Gergo most ezzel fel akarja hozni magat, vagy mi?

sogeking 2011.12.05. 00:04:46

@ő-szinte: nem is akarnak, inkább már buliznának :D

hájdí 2011.12.05. 00:04:58

gergő őszinte volt,mindegy,hogy egy bábuval..:)és szívemből szólt.

vallatas 2011.12.05. 00:05:18

@ő-szinte: fel.
most alfahimeskedhet a kis szobában egy bábú előtt! :)))) jól megy neki

ő-szinte 2011.12.05. 00:05:19

@sogeking: Persze! Azert is vihogok itt

ő-szinte 2011.12.05. 00:06:22

Eszter hasonlit Kingahoz. O is mast ekez a feladat helyett...

hájdí 2011.12.05. 00:06:48

@sogeking: ja,púp a hátukon az egész,a kaja+pia jobban izgatja őket,mint ahogy AM búcsúbuliján is így volt.de megértem őket simán..

ő-szinte 2011.12.05. 00:07:51

@hájdí: Nana, te is azt varnad, nem?

Némber Ván 2011.12.05. 00:07:53

Amióta befogadta a "csapat" Dresszt, azóta nagyon irritál. Nálam kiérdemelte a napraforgó nevet.

Hurri Kán 2011.12.05. 00:08:58

Vera miért egy epebajos spániel bájával szemléli állandóan a világot?

hájdí 2011.12.05. 00:10:09

@Némber Ván: én is azóta hányok tőle.Pedig 2 győztes párbajjal a háta mögött viselkedhetne máshogy is..

ő-szinte 2011.12.05. 00:10:18

Ez a Vera vmi tevhitben el...

ő-szinte 2011.12.05. 00:10:55

@hájdí: Ebbol latszik, hogy milyen jellemtelen.

vallatas 2011.12.05. 00:12:41

Sherit mit le nem nyom :)))))))))))
vajon mennyit kap ezért percenként?200ft/perc

ő-szinte 2011.12.05. 00:13:08

Mi van Sehere portjaval? Egesz este semmit nem hallani belole... es most meg elo is adja a hattyu halalat?

Némber Ván 2011.12.05. 00:13:22

Sheri be van nyugtatózva, hogy így beszél?

sogeking 2011.12.05. 00:13:29

Péter ellen küldenék csatába Gergőt a nézők..

na az szép lenne

vallatas 2011.12.05. 00:14:08

@ő-szinte:
én fülest használok az éjjeli adásokhoz, és jól felhangosítom ilyenkor, így tökéletesen hallani Sherikét!

hájdí 2011.12.05. 00:14:29

seri mintha temetésen lenne

Némber Ván 2011.12.05. 00:14:48

@ő-szinte: Valaki felvilágosíthatná őket, hogy van élet a villa után is.

ő-szinte 2011.12.05. 00:15:30

Szinpadra vele! Kovetelem! :-DDD

sogeking 2011.12.05. 00:16:05

@ő-szinte: nem baj, majd holnapra feliratozzák :)

hájdí 2011.12.05. 00:17:23

@gyvy: ők ott bent mind a Villára születtek:)

sogeking 2011.12.05. 00:17:35

na, fordítok, holnap párizsit akar sütni ebédre Gergő, viszont Seri azt nem szereti, és helyette Marhapörköltet szeretne :D

ő-szinte 2011.12.05. 00:17:52

Serikenek az a baja, hogy eltuntek a rajongoi, imadoi, pincsikutyai. Azt siratja most, nem AM-et.

vallatas 2011.12.05. 00:18:30

persze majd kikerül Serike és Annamarival mennek el becserkészni a BMWs faszikat

na hagyjukmár

ő-szinte 2011.12.05. 00:19:55

Ja, es azt kihagytam, hogy egyedul o merte fel jol a helyzetet. Ha itt pfazik orakat, valszeg o lesz bent a legtovabb az ofyben. Ugyes, megragadta a lehetoseget, gratula! :-)))

Némber Ván 2011.12.05. 00:20:35

@ő-szinte: Szvsz (szerény véleményem szerint a LOL gyűjteménybe, és ez ráadásul magyar :-))
Dressz is legalább annyira forog. Jelen pillanatban nagyobb az orcája, mint a hátsója.

sogeking 2011.12.05. 00:21:23

most lesz a boksz? vagy már volt?

ő-szinte 2011.12.05. 00:21:41

@Némber Ván: Nem mondtam, hogy nem forog. De egyenlore nekem meg Feco az etalon.

Némber Ván 2011.12.05. 00:22:04

@sogeking: Nem is lenne ezzel baj, ha megkérné Gergőt, hogy tanítsa meg pörköltöt főzni. De csak elvárni...

ő-szinte 2011.12.05. 00:22:15

@sogeking: Mondtam, hogy menjunk ki a hora...! :-)

ő-szinte 2011.12.05. 00:23:15

Veronikat szeretem, es kesz!

ő-szinte 2011.12.05. 00:24:06

@Némber Ván: Sok jo nem fone ki belole, ha Seri csinalna... :-)

Hurri Kán 2011.12.05. 00:24:58

Én egy Veron- Seri bokszpárbajt néznék meg. Oly módon, amelyiküket a visszacsapódó rugós boxcucc mondjuk 10 ütésből kevesebbszer bassza orrba, a győztes együtt tölthet egy éjszakát a D-matracon Fecóval, úgy, hogy étellel és itallal Vera és Attila szolgálja ki őket.
Vélemények? :D

sogeking 2011.12.05. 00:25:24

@ő-szinte: csak mert be van fáslizva a kezük (pl. Kingának), szkanderben kiállok ellened:)

@Némber Ván: lehet, hogy tud, csak nincs rákényszerülve

Némber Ván 2011.12.05. 00:25:47

@ő-szinte: Dehogy nem, minimum egy címlap! :-D

ő-szinte 2011.12.05. 00:26:23

@gyvy: Jo, legyen. En is megneznem a ket libat, biztos vicces lenne ahogy kapaloznak... :-)

foxglove (törölt) 2011.12.05. 00:26:50

most kapcsolódtam be, mi volt Annamari titka?

sogeking 2011.12.05. 00:27:08

@gyvy: ha Kingára is osztasz vmi szerepet, akkor meggondolom :)

ő-szinte 2011.12.05. 00:27:47

@sogeking: Mert pot szkanderben?

Lesz box, az biztos, mar bemondtak, hogy vasarnap.

Hurri Kán 2011.12.05. 00:28:10

@sogeking:
Hmm... Darth Vader jelmezben hastáncol a zifjú párnak?

hájdí 2011.12.05. 00:28:53

@gyvy: Ati közéjük feküdne.

sogeking 2011.12.05. 00:30:27

@ő-szinte: mert már lusta vagyok sokat mozogni

hájdí 2011.12.05. 00:30:48

Peti most mondja meg a frankót.:)A bábunak.

ő-szinte 2011.12.05. 00:31:05

Petinek megint nagy az arca! Kivancsi leszek ra szerdan...

ő-szinte 2011.12.05. 00:32:46

Ezek tenyleg ejszaka edzenek?

sogeking 2011.12.05. 00:33:00

ó, úgy látom a héten megint Kinga - Attila folytatásos lesz

vallatas 2011.12.05. 00:34:11

Attila kiütötte Kingát, az meg földre került, és nem tudott felállni.... fetreng :)))

Hurri Kán 2011.12.05. 00:34:30

@sogeking:
Aztán ha nem jól csinálja, Péter kap egy lézerkardot és jogosult levágni először a kezét, aztán a fejét. Aztán elégetik a villa udvarán, mint a filmben, majd felrobbantják a villát is.

sogeking 2011.12.05. 00:34:42

vasárnap, de melyik vasárnap ?

ő-szinte 2011.12.05. 00:35:31

@foxglove: Ja! Basszus, a kereten fosta a szot es nem kozolt semmit. Mindenki pislogott csak.

ő-szinte 2011.12.05. 00:36:05

@sogeking: Jovoheten. Nem neztel ofit?

foxglove (törölt) 2011.12.05. 00:37:07

@ő-szinte: én azt láttam, hogy Csabi bement a bábuhoz, és annyit mondott, hogy teljesen felkavarta a titok, nem tudtam elképzelni, hogy mi lehetett.

ő-szinte 2011.12.05. 00:37:28

Na, Dressz sem tetlenkedik. Mar ekezi Verat.

sogeking 2011.12.05. 00:38:02

@ő-szinte: de néztem, legalábbis láttam belőle, a bárbajt meg kifejezetten láttam

ő-szinte 2011.12.05. 00:38:29

@foxglove: Ja! Felszerelmet vallott tulkeppen csabanak. De ezt nem tekintjuk infonak :-)))

sogeking 2011.12.05. 00:38:56

@foxglove: azt arra mondta, hogy Peti elmondta neki, hogy AM szerelmes volt belé

vallatas 2011.12.05. 00:39:12

@foxglove:
szerelmi vallomás volt a levélbe, ez kavarta fel Csabát!
Csaba asszondja, hogy ezt nem gondolta volna ezt... hát ezt nekem ne magyarázza be :)))

hájdí 2011.12.05. 00:39:43

@foxglove: elmondta,h Csabi őt mennyire felkavarta,blabla.Ez meg felkavarta Csabát..Meg még némi maszlag volt Petiről,de abban sem volt titok egy csöpp se.

ő-szinte 2011.12.05. 00:39:52

Most mar tudjuk, hogy Vera segge szoros , hihi

sogeking 2011.12.05. 00:40:24

@ő-szinte: ok, akkor jövő hétig még én is edzek :)

ő-szinte 2011.12.05. 00:41:16

@foxglove: Na, kellet ez neked? Mindenki elmondta... :-DDD

ő-szinte 2011.12.05. 00:44:32

Hu, Attinak milyen jo lett a karja...

ő-szinte 2011.12.05. 00:46:12

Vera es Veronika... beszaras!

ő-szinte 2011.12.05. 00:46:43

@sogeking: Most akkor megis boxolunk? :-D

sogeking 2011.12.05. 00:50:51

hmm.. Eszter jó úton van, hogy kifejlesszen egy sehis nevetést :)

ő-szinte 2011.12.05. 00:51:12

@sogeking: Hat jo, hogy szolsz, bakker! Akkor en is elkezdek...
Majd varj kinn az udvaron. Bar vicces lesz csajjal boxolnod, de hat... :-)

ő-szinte 2011.12.05. 00:55:04

Ez jo volt, Atti brillirozott!

sogeking 2011.12.05. 00:55:07

molto simpatico
grazie mille

vallatas 2011.12.05. 00:55:47

Attila ittas állapotban nagyon jól nyomja!
egy két pohár pezsgő és odaver!

ő-szinte 2011.12.05. 00:56:18

De hogy beszolt ezzel Petinek! Nagyon komoly. Lajkolom faszomatbazdmeg.

hájdí 2011.12.05. 00:56:47

@ő-szinte: ma formában volt,lehet,jót tett a bünti..

ő-szinte 2011.12.05. 00:57:20

@vallatas: Tenyleg! El is felejtettem, hogy ivott...

ő-szinte 2011.12.05. 00:58:04

@hájdí: Vallatas most mondta, hogy ivott. Lehet azert ilyen jo.

sogeking 2011.12.05. 01:00:33

@ő-szinte: nem baj, majd úgy ütök, mint Kinga :D

ő-szinte 2011.12.05. 01:01:57

@sogeking: :-) Megutnel egy not?! Na, szepen vagyunk...
(Ebbol hogy keveredsz ki? :-D )

ő-szinte 2011.12.05. 01:03:24

Na, most lett unalmas. Boxrol beszelnek a szakertok, huuuuuuuuuuuu!

ő-szinte 2011.12.05. 01:04:48

De azert egyszer csak ledobjak majd a csajok a bugyit, ugye?

sogeking 2011.12.05. 01:05:02

@ő-szinte: játékból bokszkesztyűvel meg :)

vallatas 2011.12.05. 01:05:20

@ő-szinte:
még korai, bár Kinga azért mutatott most valamit :) csak kár h nem HD-ban!

ő-szinte 2011.12.05. 01:05:46

Mert ez eleg alszent. Nem erre jelentkeztek...

sogeking 2011.12.05. 01:05:56

@ő-szinte: a kameramannak is jó napja van ma, ha már eddig fent maradt :)

ő-szinte 2011.12.05. 01:08:39

@sogeking: Hat azok ott vannak, koti oket a szerzodes. Gondolod, hogy alszanak kozben?

ő-szinte 2011.12.05. 01:11:14

Na, befaradtam, jo ejt mindannyiatoknak!

Úviusz 2011.12.05. 01:12:11

Miért van az, hogy bent majdnem mindenki azt hiszi, hogy az emberek szemében az érdekes aki "sok mindent csinál", magyarul egész nap fejhangon visít valakivel bagatell hülyeségek miatt? Arra nem gondoltak még, hogy ez baszott idegesítő?

Úviusz 2011.12.05. 01:16:32

Gombi mi a faszért beszél mindig úgy mintha egy szöveget olvasna fel?

vallatas 2011.12.05. 01:16:48

negyed kettő és kinguci túrórúdit zabál!

kozi001 2011.12.05. 01:28:25

@Úviusz: Valószínűleg azért, mert nem a saját véleménye hanem csak valaki okosabb felvilágosította h mit célszerű mondania...! :)

Úviusz 2011.12.05. 02:04:31

Peti Attiláról: "Minek védjek meg egy 90 kilós pszichopata állatot?" :D:D:D:D

Közbiztonság Szilárd 2011.12.05. 04:32:14

"belenézett a küblibe és hányinger"
Hát ha tényleg a küblibe nézett bele, azt nem csodálom, az ugyanis a börtönvécéként szolgáló vödör.

Most kicsit engedem garázdálkodni a bennem túltengő nyelvtannácit:
.
"A többieknek el kell mondani, mit gondolnak erről."
el kell mondaniUK

"Eszter, mint játékos"
"Csaba, mint kutya"
Itt nem kell vessző a mint elé (minőséget jelölő szókapcsolat).
.
Tigris a kedvencem a Micimackóból (könyv és film is, a Disney szerintem jól eltalálta a figurát). Veronikára nem illik.

Bassza meg, és Verát szavazták vissza?

(Norvégia meg megverte Kínát 43-16-ra úgy, hogy az elején 9-0 volt az állás. A legjobb meccseket meg nem adja ez a kurva Sport tévé. Szegény Montenegró aka Crna Gora (ékes dakota-sziú nyelven Paha Szapa, Fekete Hegy, jó kis országnév :-) meg majdnem elszórakozta a németek ellen, 6 gólról maradt 1 a végére; kár, hogy ilyen későn alakult meg ez az ország, 5-6 éve simán VB-t nyerhettek volna, a világ akkori legjobbjai ott vannak: örök szerelmem, Maja Szavics, valamint Bojana Popovics, Ana Gyokics...)

Tjuca 2011.12.05. 07:09:50

már a harmadik, akinek nem drukkoltam. de

az orrjóslás. lassan megynitom a bótot emberek, mert itt nem az elvek, meg szÍNpátoa számít, hanem az orr... :-DDD

tribeca 2011.12.05. 07:54:45

Nem vagyok egy nagy Vera rajongó, de kifejezetten örülök, hogy kiejtette azt a rusnya, ostoba, primitív BTA-t. Szánalmas volt, ahogy végig fröcsögte az ostobaságait a párbajon, főleg azok után, hogy a kihíváskor pont ő mondta a Verának, hogy ne savazzák majd egymást a párbajon. Ehhez képest BTA már a villában elkezdte szidni Verát. Hülye p...a

hannamontanna 2011.12.05. 09:02:41

Helló! Én Am-nak drukkoltam. Szerintem Ő a boxhét áldozata, nem véletlen, hogy nem most szombaton volt a meccs, hanem jövő héten lesz. Páratlan résztvevővel elég érdekes lett volna, ha kihagynak valakit. Na mindegy, nem csodálkozom. ..és sajnos soha nem fogok tudni szabadulni a Veráról készült képtől, én mindig odaképzelek még valamit...:-)))...érzékeny lelkű sz@rkavaró...

Zwekedly 2011.12.05. 09:03:35

Igen. 7-kor még úgy ültem le a TV elé, hogy Annamarinak drukkolok, 9-kor meg szavaztam egyet Verára.

hannamontanna 2011.12.05. 09:13:42

Hát igen. Jobb lett volna, ha AM csak mosolyog sejtelmesen, mert néha elment közönségesbe. De hát ő ösztönlény, nem fifikázik. Gondolom azért a bentiek is észrevették ezt, mert mikor jött ki szóltak neki, hogy ne legyen ideges (= ne szólogasson be). Nem sikerült...kár. Valószínű nem nyerte volna meg, de Veránál mindenképpen jobbnak tartom.

rianna 2011.12.05. 09:17:37

Annyira megörültem a tegnap az új posztnak, hogy elfelejtettem elolvasni :D Most vettem észre, hogy ez a szöveg egyáltalán nem ismerős :))

Nem szeretem továbbra sem Verát, de jó ez így, hogy ő ment vissza.

Emanuelle 2011.12.05. 09:28:02

mansouri: Ennek szívből örülök, úgy emlékeztem, hogy olvastam a halálhírét korábban, de ha ez nem igaz, akkor remélem 100 évig fog élni (vagy tovább). Nagyon szerettem a tévés műsorát annak idején.

nosce 2011.12.05. 09:34:06

@hannamontanna:
"Hát igen. Jobb lett volna, ha AM csak mosolyog sejtelmesen, mert néha elment közönségesbe. De hát ő ösztönlény, nem fifikázik."

semmi szerepe nem volt annak h Am hogy viselkedett kint a párbajon, mert a kezdeti 50% után a következőnél nmár Vera vezetett. AM max akkor fordíthatott volna, ha felfedik képpel az állást. Érdekes h mindig akkor érződik retek manipulálás amikor a képek takarva vannak, ez volt Cris és Am parbaján is. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan h miért nem fedik fel a képeket és miért nem nyílt a szavazás, akkor senki nem panaszkodhatna csalásra, persze még akkor is lehet tendenciózus összeállítás illetve az is h retek közeli ember nyomkodja a megfelelő sms-eket de sokkal tisztább lenne mint így...

hannamontanna 2011.12.05. 09:41:50

@nosce: Igen, ez "érdekes", hogy olyankor nem mutatják képpel az állást, amikor a retek-érdeknek megfelelő a helyzet. Egyébként még az is megfordult a fejemben hogy Bunyós Pityu is küld smst Verára, neki is jobb ha a "versenyzője" bent marad. Kár hogy AM nem akart boxolni. Pedig lett volna esélye: magas, hosszú a karja és a mozgása még saját maga számára is kiszámíthatatlan..:-))))) ...és akkor talán visszakerül.

Tjuca 2011.12.05. 09:58:02

én azt várom, hogy bunyós pityu leüti verát :-D

az én rózsám vasutas 2011.12.05. 10:11:01

Régen volt száraz tények rovat.
Most van.

-Vasárnap 19.40-kor, az öfi közepén nem jó taktikai húzás posztot közzéadni.
-Kinguci remek műsorvezető, szép volt a mosolya, érdeklődés volt a szemében, a hangjához meg már hozzászoktunk. Ha camambert ügyben fejlődött 15 éves kora óta, látok benne a médiában valamit és valakit.
-Annamary megérdemelten esett ki. Kis spicli volt, aki szállította a híreket oda-vissza. Nem úgy mint Veronika, aki Atilkához és Péterhez egyformán őszinte.
-Lilu remek jelzőt talált ki a bénítóval Annamary tekintetére
-Verának szép a mosolya. Egy néző, aki szeret telefonon gombokat nyomogatni és nem sajnál ilyesmire 315 ft-ot megüzenhetné neki, a vasmacsa szerepkört vigye le 60%-ra.
-Megszületett Tordas Ildi első sikeres visszavárása.
-Shadi Ráczra magyarosított.
-Mindannyian örülünk Montenegró átmeneti sikerének.
-A száraz tények unalmasak.

debramorgan 2011.12.05. 10:24:42

én ezt a Péter-Vera-Veronika dolgot nem értem, Veronika részéről...miért akarja ő Petit kisajátítani, ha csak és kizárólag barátként tekint rá?? nem lehet más barátja, aki nő? esetleg, nem csinálhat semmit se más nővel, ha akar? szerintem Veronika elég okos, ha nem is tűnik annak, tudja, kivel mit kell játszania...

capa05 2011.12.05. 10:37:38

@debramorgan: az ő karaktere -Alekosz exe- és ebbe minden belefér... lehet hülye, HP, stb. most éppen " őszinte"... és HP...

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.12.05. 10:47:06

@csicserierika: LOL! :DDDD
Ezen hangosan felröhögtem! :D

Háhááá, Vera visszament! Ha AM-t tovább kellett volna néznem a hófehér rönktestével és a buta tehén fejével, a távkapcsolóval vágtam volna fel az ereimet :P

Tjuca 2011.12.05. 11:31:15

@Papucs Orrán Pamutbojt: annyira átváltoztál pompomkám, hogy észre sem vettelek. :-P

Tjuca 2011.12.05. 11:33:47

amikor felveszik a fickók a fekete sísapit, akkor tudatosan öltöznek kukifejnek? (lásd tegnap olivér az éjjeli műsorban)

morgo1229 2011.12.05. 11:39:06

En a vv-en szoktam nagyon jokat nevetni.Ciki nem ciki...
Atinak es Petinek nagyon jo humora van. Remelem sokaig ott maradnak. A tobbi egyednek nincs humorerzeke egyatalan.

Lilut egeszen normalisnak gondoltam tegnap bar ki nem allhatom szegenyt. A Vera fele huzott ez egyertelmu volt.
Es AM valoban egy impulzust nem ado ember plusszban meg a boxban sem vett reszt. Tuti az RTL intezte ugy, hogy kiessen.
Azt viszont nem ertem, hogy Csabat miert engedtek vissza a parbaja utan, ha mar ugyis manipulanak mindent szavazast.

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.12.05. 11:39:57

@Tjuca: Miben? :D
Nekem Vera sapija kéne.. Az a csillogós, ami a videó üzenetek nézésekor volt a fején.. Vagy Veronika pezsgő színű satyija, ami a Peti-Vercsi randin is rajta volt :)))

Tjuca 2011.12.05. 11:44:09

www.valovilag.hu/video/150413 erre gondolok. bécin, gergőn is szoktam ilyet látni. hát, totál kuki fejük van ezekben a sapikban.

paldudik · http://webshop.garmix.hu/ 2011.12.05. 11:50:19

@Úviusz: Mert olvassa. Nézd meg h nem az objektívbe néz, hanem fölé.

nosce 2011.12.05. 11:51:18

@Tjuca:
"amikor felveszik a fickók a fekete sísapit, akkor tud"
"totál kuki fejük van ezekben a sapikban."

biztos két lesiklás között ugrott be Oli is műsort vezetni, azért, a villában meg éppen edzettek kint az udvaron ás rajtuk maradt :)
De a csajoknak gondolom nem életidegen a kuki, így nem értem az averziót :)

Tjuca 2011.12.05. 11:57:06

@nosce: hát nem tudom, kukit nem nyakon szeretek látni. :-P de igazad van, ha nekik tetszik :-P

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 12:00:19

@hannamontanna: @Papucs Orrán Pamutbojt: @morgo1229: Annamária nagyon közelített villalétében a dögunalomhoz, karaktere kifulladt, Vera viszont egy izgalmas karakter, a VV5 egyik húzókaraktere, vasárnap pedig nagy valószínűséggel védett is lesz, még sokáig bent marad.

beacska 2011.12.05. 12:08:10

@Peter_Cs: szia Peti.Cs! Annamarin nem keseregtél? úgy emlékszem, ő is kedvenced volt...

Zsoofka 2011.12.05. 12:08:26

Sziasztok!
@Zwekedly: Teljesen egyetértek, AM nagyon elbukta a párbajt, nagyon rosszul játszott. Igazi agresszív kismalacként viselkedett, nem volt szimpatikus a nézőknek. Személyes sértésnek vette, hogy ott kell ülnie, holott pár héttel ezelőtt még ő akarta kivinni és kinnhagyni Verát....

hannamontanna 2011.12.05. 12:13:15

@Peter_Cs: Én az onlányt nem nézem, nem tudom ki mennyire érdekes valójában, de dögunalmasnak az jön le, akit nem szerkesztenek be az öfibe. Gondolom én. Ezzel együtt tényleg lehet hogy Vera érdekesebb, amennyiben a folytonosan lelkiző, sértődő, okoskodó, igazságosztó amazon érdekes. Én néha beborítanám, mint jég a határt, annyira idegesít...

beacska 2011.12.05. 12:17:16

@hannamontanna: igen, idegesítő, de a játék szempontjából meg "hasznosabb", mint AM volt. Hiába mondta azt, hogy az önuralom a konfrontáció ellen, ez esetben inkább a dögunalom volt a hiszti ellen...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 12:17:25

@beacska: Sajnálom, hogy elszürkült és asszimilálta a Borg, ezáltal egyre kevésbé bírtam.

Tjuca 2011.12.05. 12:21:47

jobb ma egy muja tuja, mint holnap egy vera. számomra ő az igazán összeférhetetlen. méghogy farag magán, bárdolni köllene kedves, mert igen bárdolatlannak tetszik lenni.

most volt időm, hogy visszanézzem az atis perpatvart, kérem ati egy úriember volt, és verát nem intette meg senki. minimum medencébe hajítás. amikor a pityu kezdi magyarázni a dolgokat, és nem éééérti, látszik, hogy pityu is számol magában sokszor, és csak ki nem mondja, hogy na ezé nem edzek nőket, mer hp mind.

morgo1229 2011.12.05. 12:35:15

@mokamini: azt a reszt miert nem adtak sohasoha be, hogy hiszen AM ki akarta vinni Verat ? Es jeleket akart magara pakoltatni es aztan beijedt ?

hannamontanna 2011.12.05. 12:36:07

@beacska: Én azt is el tudom képzelni, hogy ha Balázs lett volna a műsorvezető, akkor AM nyer. Mert Balázs nem felejt el háttérinformációkat, és lehet hogy utal rá a műsorban. Élvezettel mondta volna a végén: Vera nem azt utcaajtó...nem tudom miért arra akart menni????..:-))) Habár a műsorszerkesztés Balázsra is vonatkozik. De azért szúrt volna néhányat.

hannamontanna 2011.12.05. 12:39:02

@morgo1229: Egy héttel ezelőtt még nem volt a műsor tétje a box. Az eltelt egy hét alatt a felkészülést mutogatták, abban AM TERMÉSZETESEN nem szerepelt. Egy héttel ezelőtt kint hagyta volna Verát. Olyan szépen kerek ez a történet így, AM egy hetes mellőzésével.

Tjuca 2011.12.05. 12:41:17

@hannamontanna: szerintem arra nem számítottak, hogy vera akkora paraszt lesz a box alatt, mint amekkora. csak bízom benne, hogy azért nem büntették meg, mert azt remélték, hogy kizúg.

hannamontanna 2011.12.05. 12:48:05

@Tjuca: No igen. Valakinek az anyját leribancozni, többször, nyomatékosan, nem érdemel büntetést? Ez nem a szórakoztató játék érdekében történt, hanem Vera genetikája ilyen. Nagyon nem bírom ezt a típust. AM-nak abban tökéletesen igaza volt, amikor a felvett maszkot emlegette. Nekem is kinyílik a bicska a zsebemben ha valaki ilyen álszent. Nehéz kibírni az ilyet szó nélkül.

az én rózsám vasutas 2011.12.05. 13:15:01

Fontos szolgálati közlemény:

Ne menjetek ma bevásárolni. Ellepték az üzleteket az Annamary szurkolók. A bénító tekintet megtette hatását, ezek teljesen le vannak bénulva. Állnak az út közepén és a kiesésükön merengnek. Mocskosul bánom, hogy nem születtem vv játékosnak és nem adhatom önmagam. Párat nagyon fel tudtam volna rúgni. De nem gergősködünk, inkább jöjjön a statisztika.
A bevásárlókocsival úttorlaszt építők felosztása nemre és korra:

tini p. 2%
már nem annyira tini p. 4%
p. néni 8%
vén k. 67%
vén b. 6%
vén pajeszos b. 13%

Hajrá Atilka!
Holnaptól kezdve 7 évig én is csak kutyát lássak.

Stella70 2011.12.05. 13:15:55

@hannamontanna:
Na igen, másik embert korcsnak nevezni, az nagyon szép, ugye? (AM-Shadira)

Zsoofka 2011.12.05. 13:21:28

@morgo1229:
Jó kérdés... nem láttam teljesen a párbajt, ezért nem tettem fel ezt a kérdést, mert azt hittem, hogy csak nekem maradt ki :) Ha viszont tényleg kihagyta az rtl, akkor ez ellent mond az AM elleni rtl-kampánynak, mert ennél nagyobb AM elleni dolog nem kell, ezt pedig saját maga kreálta. Szerintem.

hannamontanna 2011.12.05. 13:21:56

@Stella70: Nem szép. AM sem matyóhímzés. De Verával összehasonlítva nálam AM győzne. Én ilyen befolyásolható vagyok... Aki oda bement mindenki vállalt mindent. De az anyjuk/apjuk/bárkijük nem hinném hogy akarnak magukról hallani mint ribanc.... mondja ezt Vera, aki nem ribanc.

Stella70 2011.12.05. 13:25:43

AM nagyon bunkón viselkedett a párbaj alatt, ezért vesztett. Végig beszólogatott, kötekedett és iszonyat mesterkélt volt.
Végigülte volna "csendben" a párbajt győzött volna. Saját magának köszönheti hogy kiesett.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.05. 13:33:18

@Binbir gece:
"Mocskosul bánom, hogy nem születtem vv játékosnak és nem adhatom önmagam."

:)) ha nem jogdíjas, fel fogom használni villán kívül.

Tjuca 2011.12.05. 13:36:52

@Stella70: nem. undorító volt. de ha összeteszem egy mérlegre a két lány undorító dolgait, annamarinak még mindig kevesebb volt nálam. (mondjuk bőven több, mint amennyi egy normális embernek lehet)

én nem is ezen lepődtem meg. hanem miért attilát büntették meg, amikor verát (minimum is) kellett volna. ott akkor nagyon gáz volt az a nő. és nem először. :-(

Tjuca 2011.12.05. 13:38:59

@Binbir gece: mert nem éled át a játékot, nem adod át magad a játéknak, betteg!
toltad volna őket el a bevásárlókocsiddal a légbe, dőltek volna, mint a rohadt nád! :-P eddig nem jött át, hogy érzékeny lelkű vagy, de most már szÍNpatikus vagy nekem. :-D

Müszélia 2011.12.05. 13:44:04

verában annyi az izgalmas, amennyi egy bizonyos tárgy formájában a szájában belefér. nem csíptem bta-t, de ezt a károgó varnyúhangot hallgatni, ez büntet.
amúgy tudja valaki,miért vannak ezek örökké sapkában? fagypont alatt van a szobahőmérséklet, vagy szétszaladnak a tetvek?

beacska 2011.12.05. 13:49:58

ti azt értettétek, hogy miért tekintette AM első számú ellenségének Pétert? többször is elmondta, hogy ha visszajön, kicsinyájja...Miért? mert barátjának tartotta, mégis rárakott?

...éééés miért nem örült Attila és Péter, hogy AM kiesett? nem ez volt a "taktika"? lassan tökéletesítik a rendszert, mégsem örültek?

Tjuca 2011.12.05. 13:53:42

@beacska: szerinted minek örültek volna? mindkettőnek elviselhetetlen az a nő. atinak egy szekatúra, egy piaci légy, petinek egy hisztis p. aki ragad rá, de söpörné magáról, mint a kihullott hajat. egyszerűen nem tudják elviselni, hozzá képest annamari egy kedves tünemény.

beacska 2011.12.05. 13:56:33

@Tjuca: de akkor miért AM volt a célpont? miért ráraktak jelet? hátha lesz még 1 vki a villában, és akkor ő a kihívó, nagyobb esélyekkel?

MagasMacska 2011.12.05. 13:57:16

@beacska: Mert legalább annyira nem szeretik Verát sem. Sőt. Annamari passzívitása még jobb volt nekik, mint Vera aktív balhézása.

beacska 2011.12.05. 13:58:25

@Tjuca: mondjuk én most Péter helyében összeszedném magamat, és elkezdenék Verához közeledni. Ezzel 2 legyet csap egy csapásra:
-Vera bizakodó, elégedett és elviselhető doromboló cicus lesz
-Veronikát elönti a pulykaméreg, és jól letolja a bugyiját :DDD

Tjuca 2011.12.05. 14:08:02

@beacska: az egy dolog. az egyik az észérv a másik meg a zsigeri utálat. szerintem verától irtózik minden pali bent, kivéve tán fecót, mert fecó verára soha nem nézett nőként és viszont... péteren azt látom, hogy a hideg rázza a nőtől, csak annyira jó játékos, hogy néha sikerül leküzdenie az undorát a játék kedvéért, de meg kell magát erőltetnie.

ati meg ki is fogja most már mutatni. erre péda volt a csíkos-kockás játék. nem tudom emlékszel-e. addig amíg az ő köreiket nem zavarta, addig hagyták, de röhögve bár de szerintem már akkor is undorral nézték, hogy mennyi gonoszságra képes, pláne, mikor önként ment bosszantani a többieket. nem csípi egyik sem, max. elviselik. péter kerüli, ahol lehet, mindig csak akkor van verával, ha egy harmadik személy van célban, kettesben nem akar vele maradni egy percre sem.

katorna 2011.12.05. 14:15:05

Én mondjuk nem nagyon értem miért utálják ennyire Verát. Szerintem a Péter Veronika ügyben igaza volt és azt is helyesnek tartottam h nem rejtette véka alá a véleményét. Pláne h itt nem tudsz nem tudomást venni a dolgokról, mert össze vagytok zárva. Azt megértem h Péternek ez kellemetlen, de ő csinálta magának. Attila meg mindenkivel kötözködik, Vera viszont visszavág és meg is tudja sérteni .

capa05 2011.12.05. 14:23:43

@katorna: szoktál onlányt nézni??
Ha nem nézd meg azt a részt amikor ha jól emlékszem pénteken un sajtótájékoztatót tartottak... abból láthatod miért utálják!!

hannamontanna 2011.12.05. 14:30:28

@katorna: Vera úgy viselkedett Péterrel, mintha egy pár lennének, számon kért és féltékenykedett. Aztán mikor erre rákérdeztek, kikérte magának, hogy féltékeny. De akkor mire fel háborodott fel??? Logikátlan HP. Csak a rosszindulatában következetes.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.12.05. 14:31:05

az megvan, hogy éjszaka azt mondja az összeférhetetlen petinek, hogy mostmár tudom mit miért csinálsz... : fizetésért....

magyarul az összeférhetetlen rájött, hogy peti a retkes beépített ember... vajh ezt valaha leleplezi az rtl? lehet, hogy a motviációja a minél hosszabb bennmaradásra petinek az, hogy csak addig kap fizetést az rtl-től, míg benntartja magát a házban, utána már nem...

a retek úgy tette be betonvera anyázását, hogy be is tette meg nem is, hisz mindig ki volt sípolva, de a szövegkörnyezetből és válaszokból egyértelmű volt..

mivel nyilvánvaló, hogy a retek belenyúlt a szavazásba, ezért nyugodt szívvel tette be az anyázást a műsorba, ennek a párbajnak a kimenetele eléggé el volt döntve, ezen már nem tudott változtatni egy kis anyázás...

hannamontanna 2011.12.05. 14:31:47

@hannamontanna: Nem mintha Pétert sajnálnám. Pedofil kéjenc.... kiráz a hideg tőle.

beacska 2011.12.05. 14:41:15

@hannamontanna: miért pedofil? van bent 14 év alatti gyerek? >o

ő-szinte 2011.12.05. 14:42:39

@capa05: Basszus, a mumus...! :-)))

katorna 2011.12.05. 14:43:28

@hannamontanna: Szerintem jogos volt a számonkérés, mert volt köztük valami. És a kezdeti féltékenységet be is vallotta csak később mondta h már nem az. Szerintem sokkal őszintébb a viselkedése mint péternek, aki még soha senkinek nem mondott igazat.
De férfiként könnyebb egy megsértett nőből hülyét csinálni. És sztem ebben a többiek is hibásak (már h inkább Pétert védték), mert amikor kezdett kiderülni h pontosan mi is történt köztük voltak páran, akik azt mondták h ja ez így már más és neki (Verának) van igaza. Sajtótájékoztatót nem láttam...

Zwekedly 2011.12.05. 14:46:30

@Binbir gece:
Aha, nálatok ezt hívják statisztikának. Most már értem.

hannamontanna 2011.12.05. 14:49:28

@beacska: @capa05: Jesszus nem pedofil, csak olyan stílusban beszélt Veronikával, mint egy kislánnyal - ezt ő is így mondta - miközben belátható időn belül kétvállra akarta fektetni. Fura volt a stílus...
@katorna: Tudom hogy volt köztük valami a takaró alatt..:-) Ennek ellenére állította hogy nem érdekli P. és nem féltékeny. Nem volt következetes a hisztijében. Szerintem. ...de lehet hogy nem jól láttam. De mindegy is, a szerelmes szív soha nem következetes..:-))

capa05 2011.12.05. 14:51:49

@hannamontanna: Ha Petit és Veronika kapcsolatát jobban megnézem... hát szerintem Peti a liliom..!:)

ő-szinte 2011.12.05. 14:52:02

@capa05: Ha a helyzet nem fog javulni, en biztos, hogy rovidre zarom a dolgot... :-)

capa05 2011.12.05. 14:56:11

@ő-szinte: attól függ, hogy most melyik lemez lesz a gépben..?:)

capa05 2011.12.05. 14:58:29

@ő-szinte: azt hiszem eltűnt a hsz-m a lényeg attól, függ, hogy melyik lemez lesz a gépben..:?:)

hannamontanna 2011.12.05. 14:58:36

@capa05: Igen, lehet hogy Veronika virít még valami meglepőt. Néha az az érzésem, nagyobb taktikus mint Peti.... De maradjunk annyiban, hogy egyik kutya, másik eb...

capa05 2011.12.05. 14:59:21

@capa05: bocsánat!!! előkerült!

ő-szinte 2011.12.05. 15:01:26

@capa05: Nem, mindegy melyik. A baj pont azzal van, hogy felteszi a lemezt :-)

Tjuca 2011.12.05. 15:01:31

na, hogy mennyire arra számítottak, hogy kiesik vera, itt a példa. a reklámban nemes egyszerűeséégel nincs benne. www.valovilag.hu/video/150813

capa05 2011.12.05. 15:09:40

@Tjuca: ahogy az neten olvasom , Vera reklámfilmjét az egyik felnőtt csatorna közvetíti éjjel-nappal...
www.nlcafe.hu/sztarok/20111205/kizarjak_a_parbaj_nyertes_vv_jatekost/

hannamontanna 2011.12.05. 15:11:04

@Tjuca: ..és akkor ezen a héten gondolom összevágnak róla is pár jelenetet és mégis beteszik a végére.....
Na de AM tényleg mit csinált az elmúlt héten??? Aludt? Evett? Ő is edzett - mivel fogyott - csak nem láttuk? Vagy hol volt egyáltalán? Ilyet nem szokott az rtl csinálni, hogy hagyja csak úgy nyaralni az egyik játékost....vagy mégis?

katorna 2011.12.05. 15:12:58

Mondja már vki, h tényleg látta azt a nyomorult filmet és nem csak azt a 2 képet!

Tjuca 2011.12.05. 15:19:03

5 fiú van. megoldás boxra? ötletek? vagy egyikkel vv-eeeexxxxx-bandi küzd majd? :-D

hannamontanna 2011.12.05. 15:19:35

@Tjuca: Bocs, nem csak Tőled kérdeztem, csak úgy globálisan....csak a reklámra reagáltam.
De ha már így van: Tjuca, Te láttad a múlt héten Annamarit bármit csinálni?..:-))

Líder Máximo 2011.12.05. 15:20:02

@ő-szinte: persze, nyilvánvaló: itt a MUMUS :)))

MagasMacska 2011.12.05. 15:22:25

@Tjuca: Körmérközés. Legjobb három döntős.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 15:23:33

@capa05: helló :)
úgy látom, nyugaton a helyzet változatlan... akkor majd a szokott időben jövök...
sziasztok :)

Tjuca 2011.12.05. 15:25:58

@hannamontanna: számít ez? egy hetet nézel? nekem pl. jobban tetszett, hogy őt nem láttam, mint amit verától láttam. :-P tudom ez egy szórakoztató műsor blablabla, de a nem látható am még mindig szórakoztatóbb volt, mint a nagyon látványos vera. ismétlem nekem.

de akkor felteszem neked a kérdést. veronika csuklója tropa. akkor azért szavazzuk ki, mert nem teszi oda magát eléggé?

szerintem világos volt am, nem akar boxolni. kinga meg benn "picsog", hogy nem akar ütni... na? szerintem tökös dolog valamire nemet mondani, még annak árán is, hogy kiesik. csinálhatott volna műbalhét, mint vera, biztosan egzotikusabb lett volna.

nathalie 2011.12.05. 15:26:41

@Tjuca:
a lányok nem öten vannak? vagy veronika már végleg nem edz?
egyébként a szerencse faktor lesz sztem a tényező, ami ötből négyet csinál.

ő-szinte 2011.12.05. 15:27:58

@katorna: Nyugi! Elobb-utobb meglesz a film is, ha kepek mar vannak. Meg nem inditotta utjara az rtl... :-)))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 15:28:26

@Tjuca: szia, Tjuca! :)
szétnéztem, keresztülfutottam a blogon, de úgy döntöttem, majd este..:)
nem vagyok most ráhangolódva még..

Tjuca 2011.12.05. 15:29:25

@nathalie: ha normális lenne a csatorna (egyébként pityu az, nem ad neki olyan feladatot), akkor nem mint büntetésként kivonnák veronikát. egy csukló nem játék, ráadásul jobbkezes, és a jobb csuklója fáj már legalább egy hónapja. nem vagyok teréz ayna, de itt nem lenne szabad beleengedni a ringbe, még akkor sem, ha ő akar menni.

hannamontanna 2011.12.05. 15:29:27

@Tjuca: Köszi!!!! Én AM-fan vagyok, és tegnap csalódott voltam. De így most jobb, hogy nem vagyok egyedül...:-))))))) Sajnáltam, hogy elgurult AM gyógyszere. Drukkoltam, hogy ne ugorjon be vitákba, de nem jött össze. Kár.

ő-szinte 2011.12.05. 15:30:46

@nathalie: Hat lehet, hogy tobbet Kinga sem, miutan Atti tegnap leteritette egy ko-val :-)))

Hurri Kán 2011.12.05. 15:32:30

F@szom@tb@zmeg. Hát már egy tisztességes catfight se lesz?

Tjuca 2011.12.05. 15:32:31

@hannamontanna: én nem vagyok sem fan, sem rajongó. pusztán vera számomra taszítóbb, mint annamari. én a 44%-ba tartoznék, ha küldtem volna sms-t, de mivel nem küldtem, így a tök mindegy kategóriába tartozom. viszont most kivételesen várnám, hogy vera is kapjon büntetést, mert az attilás buliban elég gáz volt, amit művelt.

Tjuca 2011.12.05. 15:33:17

@gyvy: sehi-eszti? verát hova sorolod?

nathalie 2011.12.05. 15:33:19

@Tjuca:
sztem is egyértelmű, hogy nem lehetne beengedni. hogy? nem tud vigyázni magára és a másik lány sem fog, aki eszét vesztve fog rátámadni. nem is értem, hogy merülhet ez fel.

@ő-szinte: mi??? én erről lemaradtam!

Tjuca 2011.12.05. 15:35:03

@ő-szinte: ezt hogy? fiúk lányok együtt? meg ők külön csoport, nem? nagyon kifingott?

őszintén szólva én speckó utálom a boxot, nőktől meg hát kifejezetten taszít, ahogy csépelik egymást a ringben. :-(

Tjuca 2011.12.05. 15:36:48

@nathalie: ez az. és itt most egyszerűen az rtl-nek kellene nemet mondani. :-( (de szerintem nem fog) 20 éves. ha szilánkosra töri esetleg egy életen át fogja viselni a nyomát. :-(((

Hurri Kán 2011.12.05. 15:39:53

@Tjuca:
Komolytalan párosítás.
Verát külön kategóriában indítanám. Neki egy jegesmedvével kellene boxolnia. Természetesen egy igazival.

mocskosmacska 2011.12.05. 15:40:32

@Binbir gece: Múltkor Ildi esztert várta vissza és visszament. Úgyhogy nem ez votl az első sikeres visszavárása.

Tjuca 2011.12.05. 15:40:40

@gyvy: nana, szegény jegesmedve! :-D

Hurri Kán 2011.12.05. 15:43:34

@Tjuca:
Bízom benne, hogy a döntő pillanatban nem remegne meg a lába. :D

mocskosmacska 2011.12.05. 15:43:48

@hannamontanna: Pedig azt még nem is tudják, hogy vera pornós múlttal a háta mögött finnyáskodik azon, hogy sehi és veronika go-goztak.

avanivi 2011.12.05. 15:44:49

Verát ha kizárhatná a csatorna jó nagy botrány lenne, növekedne a nézettség, a játékfilmet amiben szerepelt levetítenék éjszakánként, a fiúk biztos imádnák :)Óriási lenne :) Lebukott az erkölcscsősz!!!

MagasMacska 2011.12.05. 15:45:21

@Tjuca: Eddig én is utáltam a boxot, de most, hogy látom a védekezés tanulását is, kezdem kezdvelni.

ő-szinte 2011.12.05. 15:46:04

@gyvy: Figyi, en boxolok majd soaking-gal, az mar felig az:-),ez jo lesz?

MagasMacska 2011.12.05. 15:46:37

@gyvy: Nem!! Én a jegesmedvékkel vagyok!

hannamontanna 2011.12.05. 15:47:17

Ezen a héten nem lesz kihívás, lila kendő stb? Mert eddig csak a hét végi boxról volt szó lila kendő ügyben. Az érdekes lesz majd, ha lesz 3-4 védett ember. Habár még lehet hogy nekik húzniuk kell a lepel alól, és aki fekete rudat húz, az bukta..... több körös kiválasztás..:-))

ő-szinte 2011.12.05. 15:47:30

@nathalie @Tjuca: : Tegnap online. Edzettek, vagy mi :-)

MagasMacska 2011.12.05. 15:47:51

@avanivi: Nem hiszem, hogy ki akarnák zárni. Ezt a filmet már az RTL is megtalálta volna, ha akarta volna. Vagyis nem érdekli őket.

hannamontanna 2011.12.05. 15:49:11

@mocskosmacska: Azért kíváncsi lennék Sehi és Veronika fejére amikor megtudják.:-))))))

Hurri Kán 2011.12.05. 15:49:20

@ő-szinte:
Nem. Nem szeretem a félmegoldásokat. :)

@MagasMacska:
Jó, majd PV fejére ráhúznak egy zsákot, hogy ne viselje meg annyira a jegesmedvét. Így jó lesz? :D

mocskosmacska 2011.12.05. 15:49:24

@katorna: Péter valóban nem volt korrekt verával. Húzta, mintha akarna valamit, aztán meg kitáncolt magyarázat nélkül. De vera meg átment egy olyan féltékeny, rosszindulatú terminátorba, hogy az szégyen. Egyszerűen nem értette a helyzetet (ő, aki állítólag a vesékbe lát) és nem is tudta kezelni.

ő-szinte 2011.12.05. 15:49:36

@MagasMacska: Megtalalta. Csak egy kicsitkesobbre szanja.

ő-szinte 2011.12.05. 15:50:17

@gyvy: Ok, akkor majd egy csajjal is...:-DDD

BarBwire 2011.12.05. 15:50:28

Istenem, istenem (most így kell köszönni?)

Ma bepótoltam az öfiket. Hát ez a Lilu hogy nézett ki abban a pöttyösben, a Vera fülije kell, Annamarit sajnálom, de érezhető volt, hogy neki nem osztottak lapot. Lilu nagyon béna a titkolásban.
Úgy gondolom, hogy a karácsony miatt eltolódik a kiválasztás meg a többi dolog, merthogy most hétvégére esik.
(no meg az eső)

ő-szinte 2011.12.05. 15:51:33

@BarBwire: Nem, meg a fazsomatbazdmeg a nyero :-)

BarBwire 2011.12.05. 15:52:12

@mocskosmacska: Ja meg bizonygatta, hogy nem is volt ő féltékeny... ja persze.

avanivi 2011.12.05. 15:53:04

@MagasMacska: Nyomorékra fogja püfölni őket ez az eszelős liba .

mocskosmacska 2011.12.05. 15:53:12

A párosítás hogy lesz? Lilu azt mondta, hogy öt lila kendő lesz kiosztva, tehát öt párnak kell lennie. Lesz két-két fiú-lány pár és egy vegyes? A vegyesnek verának és petinek kellene lennie.

Hurri Kán 2011.12.05. 15:55:20

Fecót tényleg a csajok között indítják?

BarBwire 2011.12.05. 15:56:22

@mocskosmacska: jajaj, mikor mondta ezt? De akkor ez akkora hülyeség! Öt kendő? Legyen inkább kettő, egy fiú meg egy lány, nem?

ő-szinte 2011.12.05. 15:58:45

@avanivi: :-) Melyik eszelosre gondoltal? :-)))

ő-szinte 2011.12.05. 15:59:55

@mocskosmacska: Szerintem az Vera-Attila lesz. :-)

MagasMacska 2011.12.05. 16:00:05

@mocskosmacska: Nem. Csak azt mondta, hogy TÖBBb kendő is. Az ötöt már a villalkók asszociálták.

sandokan 2011.12.05. 16:00:19

@gyvy: hiába amatőrök vagy még azok sem, azért a tömegük sok mindent eldönt a lányoknál. eszti-kinga-vera hármasból bárkit össze lehet párosítani, de serinek nincs megfelelő partnere. túl nagy a súlykülönbség.

szerencsésebb lett volna egy, két körrel hamarabb vagy később ezt megrendezni. persze lehet még a héten újabb kizárás, büntetés, sérülés, lemondás.
pl: seri-veron, kinga-am, eszter-vera, attila-gergő, csaba-ferkó, péter-shadi

ő-szinte 2011.12.05. 16:01:12

@gyvy: Nem hiszem. Nem reg derult ki, hogy az aposa vmi boxedzo vagy mi...

ő-szinte 2011.12.05. 16:03:10

@sandokan: Na akkor mondom: Dressz-Kinga, Sehere- Veronika, Vera-Attila, Feco-Analfa, Peter-Tuja.
Es remelem, csak kicsit fogok tevedni... :-)

capa05 2011.12.05. 16:03:16

@mocskosmacska: a sérültek nagy kivetítőn nintendo Wii- vel fogják csinálni.)(gondolom én)

kamarti 2011.12.05. 16:05:51

sziasztok!
AM-t én is sajnálom, de tényleg elveszett volt tegnap.
a boksszal kapcsolatban az öfiket nézve bennem két kérdés merült fel.
az egyik, hogy az csak nekem furcsa, hogy Csaba az egyetlen fiú, aki csak lányokkal edz? Ez azért, kondi ide vagy oda, sztem elég nyilvánvaló hátrány mondjuk egy Gergő-Fecó edzőpárossal szemben (és még csak rá sem üvölt a kis mulya Kingára, hanem tűri a hisztit).

a másik: csak nekem tűnik úgy, hogy Péternek van műltja ebben a sportban? nem hinném, hogy a tesiből felmentett kisgömböc az elmúlt pár napban tanulta, amit tanult, hiába mondta bele a kamerába, hogy ezt most mennyire komolyan veszi.

a magam részéről megnéznék egy Atipeti meccset egyébként, bár most, hogy kezdenek összebaszódni, már nem olyan érdekes.

hannamontanna 2011.12.05. 16:06:24

...hát akkor védett lesz: Dreszter, Seherezádé, Atika, Fecó és a Tuja. Vera mehet megint párbajozni..:-)

Líder Máximo 2011.12.05. 16:08:30

@Tjuca: Most nézem, h a "Tjuca" az majdnem olyan mint a "Tuja" :D

(én kérek elnézés) :P

ő-szinte 2011.12.05. 16:09:50

@avanivi: :-) csak mert mind eszelos, hehe

beacska 2011.12.05. 16:10:15

@hannamontanna: az utolsó 3-al nem értek egyet: Attila, Fecó és Csaba félnek...

capa05 2011.12.05. 16:10:30

valamiért nem rakták fel az onlányt..???? eddig...

ő-szinte 2011.12.05. 16:10:45

@Líder Máximo: Ne kerj, korabban en is azt hittem, hogy az bizony tuja. De nem! :-)

sandokan 2011.12.05. 16:10:55

@ő-szinte: a vera-attila az kizárt, ezt a párosítást nincs olyan bíró, edző, aki engedné. ott vagy 30 kiló eltérés van.

akkor már inkább: eszter-vera, kinga-seri, és a fenti okok miatt a három fiúból (attila, feco, péter) valaki nem fog tudni kiállni.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 16:13:24

@capa05: @avanivi: Nem lenne okos húzás, hosszútávon veszítenének egy húzókaraktert, ez csak pár napig növelné a nézettséget! Amúgy ez a bulvársajtó semmi konkrétumot nem említett a filmmel kapcsolatban, továbbra is adós azzal, melyik csatornán és mikor adják. Míg nem láttam, ez a hír a levegőben lóg.

Hurri Kán 2011.12.05. 16:14:07

@ő-szinte:
A viselkedésén ez látszik a legkevésbé.

@kamarti:
"Csaba az egyetlen fiú, aki csak lányokkal edz?"
Ez miért furcsa? Nem ő a legjobb csaj a villában? :D

Líder Máximo 2011.12.05. 16:14:24

Most jut eszembe: Erdei kézsérülés miatt (hivatkozva) visszalépett Cloud ellen, lehet, lehet az RTL elintézett neki egy nagyobb (jobban fizető) meccset a villában?:P :D

capa05 2011.12.05. 16:15:29

@Peter_Cs: idáig ez a legkonkrétabb...

avanivi 2011.12.05. 16:19:05

@Peter_Cs: nem lehet tudni mikor fog kiesni,ha nem lesz lila kendője megint párbajozni fog.

Líder Máximo 2011.12.05. 16:20:43

@Peter_Cs: Tegnap a youtube-ról belinkeltem bemutatkozós videokat, amelyek pont azelőtt a kanapé előtt készültek, mint Pornós Vera művésznő filmje. Milyen kétségek vannak benned és miért, és mi alapján, hogy ezt nem az a bizonyos pornocasting-oldal készítette?
Vera ugyanott térdelt, ahol a többi lány. Fel nem foghatom, hogy a makacs tények ellen te ezt még a levegőben lógatod. Pedig pont meg akartalak dícsérni, hogy Annamarival kapcsolatban képes voltál megváltoztatni véleményed és azt be is ismerted :)

Líder Máximo 2011.12.05. 16:21:20

édes kommentem, jer elő :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 16:27:32

@Líder Máximo: Eddig csak az konkrét, hogy egyszer elment castingra, de nem válogatták be konkrét filmre.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 16:28:57

@avanivi: Az kb. 1 hónap, hogy egyik lehetséges párbajozó lesz.

vallatas 2011.12.05. 16:29:29

én tippem:
Csaba-Gergő [két fitt, hosszú kezű]
Fecó-Attila [két amatőr]
Eszter-Vera [nehézsúly]
Kinga-Seherezádé [szőkepicsa fight]
bonusz: Attila-Péter [két taktikus]

Ha az RTL genya akkor az alacsony, rövid karú játékosoknak beteszik magas, hosszú kezű játékosokat! genya párosítások pl:
Peti<>Gergő/Csaba
Attila<>Csaba/Gergő

De ez kb olyan lenne, mint ha Koko vs Klicskó meccset rendezne a felix promotion :-)

Hurri Kán 2011.12.05. 16:30:26

@Peter_Cs: @Líder Máximo:
Előbb magyarázod el egy süketnek, hogy szól Beethoven 9. szimfóniája...

ő-szinte 2011.12.05. 16:30:52

@Peter_Cs: Kedves! A casting, az mer eleg konkret film...

sandokan 2011.12.05. 16:31:06

@ő-szinte: na ez biztos.

amúgy láttad az összefoglalóban esztert, hogyan fogadta attilát és még nézd meg mellé eszter és seri beszélgetését is az előző éjszakai videóban. remélem ezek után már nem kérdezed meg, hogy melyik műsort nézem?

ő-szinte 2011.12.05. 16:33:11

@sandokan: En lattam, csak ugy tunt, te nem... :-)

sandokan 2011.12.05. 16:33:33

@gyvy: ez jó. állandóan keresed a bajt, mondjuk a protekcióddal bátran teheted.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 16:33:40

@ő-szinte: A casting filmes világban az állásinterjú megfelelője.

kamarti 2011.12.05. 16:34:21

@gyvy: oké, de akkor lánnyal bokszoljon, hát nem? és nem lesz gond a párosítással se :)

Hurri Kán 2011.12.05. 16:35:44

@sandokan:
Miért is?

@kamarti:
Hát erről beszélek. :D

ő-szinte 2011.12.05. 16:35:58

@Peter_Cs: Persze, ertem es tudom. De neked az nem eleg konkret?!
Ha rolam lenne egy ilyen szamodra nem konkret casting film, hat nem tudom...

sandokan 2011.12.05. 16:36:32

@ő-szinte: erről majd kérdezd meg natit. egy hónapra előre megmondom mi történik.

avanivi 2011.12.05. 16:38:36

@Peter_Cs: Még egy hónap az nem sok, nagyobbat szólna ha kiraknák box után.

ő-szinte 2011.12.05. 16:39:17

@gyvy: Milyen protekcioja van?

ő-szinte 2011.12.05. 16:39:49

@sandokan: A reteknel dolgozol talan? :-)

sandokan 2011.12.05. 16:40:13

@gyvy: talán egy hete beszéltünk valami hasonlóról csabikával kapcsolatban, után meg majdnem meglincseltek. de én neked szurkolok.

Líder Máximo 2011.12.05. 16:40:58

@Peter_Cs: Háttérinfó: a mai pornóiparban az ún. "castingfilmek" ugyanolyan értékű alkotásnak minősül, mint egy kosztümös, 80-as években elkészült, ma már klasszikusnak számító "Piroska és a Farkak" című alapmű. :)
Tehát ehhez nem kell a válogatásra várnia Pornós Verának, az a "casting" már maga volt a fellépés. Ha felmész bármilyen hasonló tartalmú oldalra hasonló,úgynevezett "castingok" ezreit találhatod. Szóval, amit mondasz, az nem ellenérv, csak bla-bla :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 16:41:09

@ő-szinte: Ez egyszeri eset volt, nem volt folytatása, további anyagok eddig nem ismertek.

Hurri Kán 2011.12.05. 16:41:30

@sandokan:
Ja, lincseljenek, ha vaklaki ettől jobban érzi magát. Igazából pont leszarom, hidd el, nekem ez a véleményem róla, elmondtam, pont nem érdekel, ki ért vele egyet és ki nem.

nathalie 2011.12.05. 16:43:51

@ő-szinte:
pótolni fogom az onlinet! :D:D

sandokan 2011.12.05. 16:43:57

@ő-szinte: ne sértegess én sem tettem.

Líder Máximo 2011.12.05. 16:44:20

@Peter_Cs: "A casting filmes világban az állásinterjú megfelelője."

Ebben igazad van, a filmes világban.

De nem a pornófilmes világban, ahol kifejezetten műfaj épül ezekre a direkt castinokra. Azaz: ez már maga "az alkotás". Lásd még példa, egy korábbi VV szereplő, VV Panora klasszikus casting-felvételeit. Azok, ugyanebbe a kategóriába tartoznak.

Hallod amit mondok, Bétóven, vagy nyomjam el rákkenrollba is? :)

ő-szinte 2011.12.05. 16:44:48

@gyvy: Felre olvastam! Neked van, nem neki :-)))
De nem erte, o is szerezhetne, ha akarna...:-)

hannamontanna 2011.12.05. 16:45:14

A casting az a film amiért nem jár lóvé, a filmért már jár gázsi?.. de amúgy ugyanarról szól? ...csak kérdezem.

Líder Máximo 2011.12.05. 16:45:31

@Peter_Cs: "Ez egyszeri eset volt, nem volt folytatása, további anyagok eddig nem ismertek."

- kiderült: nem tud *aszt se *opni :)

ő-szinte 2011.12.05. 16:46:21

@Peter_Cs: Te en azt ertem, hogy egyszeri eset volt. En csak azt kerdeztem, hogy az nem eleg konkret?
Forditok: Ha csak egyszer dugsz felre, akkor nem is csaltad meg a parodat??????

sandokan 2011.12.05. 16:47:18

@gyvy: akkor azért megizzadtál, de túlélted.
egyébként most már kiderült, hogy csabika csak megjátssza, hogy amatőr, mert a zsaruknál komoly oktatás folyik és péternek is van küzdősport múltja. szóval egyik fiú sem szűz, ahogy azt már korábban megbeszéltük.

ő-szinte 2011.12.05. 16:47:40

@gyvy: Figyelj, meg en is tudom :-DDD

ő-szinte 2011.12.05. 16:48:22

@sandokan: Nem sertegetlek, kerdeztem.

sandokan 2011.12.05. 16:49:39

@ő-szinte: tudom, csak vicceltem. a válasz nem.

ő-szinte 2011.12.05. 16:49:42

Na, megyek edzeni, vigyazzatok a MUMUS-sal, kesobb ugyanitt. :-)

Hurri Kán 2011.12.05. 16:50:12

@sandokan:
Ja, nagyon megizzadtam. Azóta is törölgetem a homlokomat. Egyébként hidd el, az sem érdekel, melyiknek milyen múltja van, se küzdősportban, se máshol, baromi jókat röhögök a sok szerencsétlenen, meg egy némely kommentelőn, aki képes ezekből a dolgokból hitvitát rendezni. :D

Líder Máximo 2011.12.05. 16:50:48

@hannamontanna: Nem olvasta, amit az előbb írtam. Ez a műfaj a pornóiparban már csak nevében casting, ugyanolyan kőkemény, éles darabnak minősül, mint bármilyen más alkotás - mert van, aki ezt élvezi. Ez hasonló, amikor kukkolós felvételek, vagy amatőr felvételeknek hirdetett videok ezreit teszik fel ilyen oldalakra, de ugye nem hiszed akkor sem, hogy azok a darabok valóban amatőrök és rejtett kamerások?

Ez a pornoiparban egy új irány, ami a VHS-korszak végével és a youtube és más ingyenes videomegosztók megjelenésével váltak rendkívül népszerűkké. Az egyik ilyen kategória az ún. direkt "casting", amikor látszólag az ártatlan teremtményt egy kamerás faszi rábeszéli mindenre, holott szegény ártatlan, csak fotózásra jött. Remélem nem árulok el nagy titkot ha elárulom: a csaj is a kamerás is tudja, hogy itt perceken belül őrült kexjelenet lesz :)

(Bocs, ha egy világot döntöttem volna össze benned :P)

Líder Máximo 2011.12.05. 16:53:39

@ő-szinte: hehe, szevasz :) ha itt lesz a Tudjukki, majd megszurkálom a woodoo-bábumat :P

sandokan 2011.12.05. 16:53:45

@gyvy: meg még sok minden másból is. mondjuk, ahogy a hétvégén próbálták kitalálni attila száműzetésének okát, az még a szokásosnál is durvább volt.

az én rózsám vasutas 2011.12.05. 16:55:25

@mocskosmacska: Én is tudom, hogy Ildinek nem ez volt az első sikeres visszavárása. Minden hónapban írok 1db sületlenséget, aztán kiváncsian várom ki szúrja ki. A decemberi győztes ezzel már megvan, nyereménye párosbelépő emszi Shadi és Rácz bészi kontertjére alcsútdoboz dísziben.

Hurri Kán 2011.12.05. 16:56:06

@sandokan:
Azt nem olvastam, sajnos, vagy hálistennek. Személy szerint azt érzem, kb. gumiszabályok vannak, és a csatorna a játék pillanatnyi érdekeinek megfelelően büntet/ nem büntet meg éppen valakit.

kamarti 2011.12.05. 16:57:47

@gyvy: jó, hát mi elviccelődünk, ez oké. bár nem tudom, hányszor vagyok még képes meglepődni azon, hogy a csatorna sokszor még a látszatra sem ad, mondjuk a pártatlanság-egyenlő feltételek vonalon.
gyermek vagyok :) (akinek jobban esik, értheti ezt ostobának is :))

avanivi 2011.12.05. 16:58:45

@ő-szinte: csak egyszer dugsz félre, az a casting :))

Hurri Kán 2011.12.05. 17:01:16

@avanivi:
Ez jó, majd én is ezt fogom mondani. :DDD

sandokan 2011.12.05. 17:05:45

@gyvy: bizony, óriási eltérések vannak a kiszabott büntetésekben, még akkor is, ha az elkövetett vétség megegyezik. az egyiknek egy katonai rádiót kell viselnie, a másikat meg száműzik a fűtetlen szaunába.

az egyébként érthető egy ekkora bolt esetében, hogy megvannak már náluk a végső befutóra esélyesek, mert ezt másként nem is lehetne csinálni. azokra meg nagyon vigyáznak és attila ebbe zavart bele az elmúlt hetekben. most helyre tették, vagy nem.

capa05 2011.12.05. 17:06:54

@gyvy: meggondolandó az irodalmi kör kontra casting..??:DD

Hurri Kán 2011.12.05. 17:09:04

@sandokan:
Lehet. De valahogy a korábbi szériákban legalább a látszatot kicsit jobban fenn tudták tartani.

@capa05:
Monnyuk a kettő nem zárja ki egymást...;)

avanivi 2011.12.05. 17:09:30

@gyvy: és amikor neked is ezt mondják akkó mi van ????

Hurri Kán 2011.12.05. 17:10:15

@avanivi:
Akkó az van, elgondolkozom, h valamit nem jól csináltam. ;-)

capa05 2011.12.05. 17:11:39

@gyvy: való igaz előtte művelődni vagy utána...:)

barakka 2011.12.05. 17:19:32

@gyvy: Nem,Verát indítják a pasik között:-)és ez így rendjén is lenne:))

avanivi 2011.12.05. 17:19:54

@gyvy: :))))
emlékeztek amikor a Vera bement és leitatták Pétert, amig ők vizet ittak és a Péter megfenyegette, hogy kirakatja a villábol v hasonló volt a szöveg , a Vera pedig kisnyuszi lett ?
Lehet tud valamit Vera előéletéről.

Hurri Kán 2011.12.05. 17:22:25

@capa05:
Közben. ;-)

@barakka:
Nem, verának külön kategória, jegesmedvék között. :)

@avanivi:
Lehet. Minden lehet. :)

nosce 2011.12.05. 17:32:08

@capa05:

"A Storyonline információi szerint az egyik felnőtteknek szóló tévécsatorna éjjel-nappal ismétli VV Vera pornófilmjét. Korábban csak egy ilyen jellegű fotó került elő Veráról, most azonban már magát az „alkotást” is láthatjuk. Kizárják érte?"

Rianna emléxel h mit mondtam , ha a retek kimanipulálja AM-t akkor rögtön előkerül Vera pornos múltja ? :)

kamarti 2011.12.05. 17:41:08

@sandokan: ugyanazért a vétségért nem ugyanolyan büntetéseket szabtak ki eddig sem, próbálnak kreatívak lenni (port nem viselésért/suttogásért volt már kézre kötözött mikrofon a VV4-ben, itt meg katonai rádió és megafon is)
de Atit még a hivatalos levél szerint sem csak a port mellőzéséért büntették

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 17:47:00

@gyvy: egy szint után annyi is lesz a kasztingnak..:P:DDDD

jó estét, remélem, már a csizmátokat fényesítitek! :)

Hurri Kán 2011.12.05. 17:48:44

@anica inkognitóban:
Egy szintet nem szoktam inni. Max. abszintet. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 17:50:14

@capa05: nem tudom, a táncpartnerem késik :DD
@gyvy: az nagyon durva..:D

nosce 2011.12.05. 17:51:26

@anica inkognitóban:
"nem tudom, a táncpartnerem késik :D"

biztos fényesíti a csizmáját :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 17:53:31

@nosce: elég gyenge kifogás....:DDD
@capa05: ja, most hogy mondod, lehet, hogy kifutófiúskodik..:D

nosce 2011.12.05. 17:53:47

@kamarti:
"de Atit még a hivatalos levél szerint sem csak a port mellőzéséért büntették"

persze h nem, hanem mert besértette Lilut, és igazából az lett volna az adekvát bünti h 1 napig a hátán cipeli a villában Lilut :)

nosce 2011.12.05. 17:55:45

@anica inkognitóban:
"elég gyenge kifogás....:DDD"

hát reméljük nem mást fényesít(políroz) :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 17:57:34

@nosce: nekem azzal sincs gondom..:D de rajtam nem múlik..:DDDD

csicserierika 2011.12.05. 18:00:46

@Binbir gece: én a rap-pápáknak pápai fellépést javasolnék.

kamarti 2011.12.05. 18:08:06

@nosce: ez benne volt? nem emlékszem...
de Atifanokkal nem akarnék vitázni, mert úgysincs értelme, meg még azt hinnétek, Lilut csípem (vagy annyira érzékeny nőnek tartom, hogy megsértődjön)

az én rózsám vasutas 2011.12.05. 18:09:37

@csicserierika: Legyen, de reggeli fellépésnek kell lennie, hogy a királylányok koncertjére átérjen a közönség Veszprémbe.*

*Bindir gece kommentelőtársunk bejegyzésével kiérdemelt egy pirospontot történelemből és földrajzból. Ének-zenéből kettőt.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 18:11:25

@Líder Máximo: @ő-szinte: Az derült ki ebből, hogy annak idején bevállalta volna a harbákolást is pornófilmekben, az, hogy most mit vállalna be vagy mit nem, nem tudjuk, szerintem ma nem menne már el egy ilyen castingra.
@ő-szinte: Azért ez elég nagy ferdítés, nem erről van szó!

@nosce: @kamarti: Szerintem se Verát, se Attilát nem fogja kizárni a csatorna, ugyanis nagy érvágás lenne két húzókarakter + két párbajnyi sms-bevétel hiánya.

Hurri Kán 2011.12.05. 18:15:00

@anica inkognitóban:
Legalább Fecónak lenne konkurenciája ebben a kategóriában. :D :D :D Ha már Vera a legjobban (?) boxoló férfi lett a villában. :D

No de, mi lesz még itt. :D
www.nlcafe.hu/sztarok/20111205/elcsattant_az_elso_csok_kinga_es_csaba_kozott/

kamarti 2011.12.05. 18:18:40

@anica inkognitóban: magam is erre a képtelenségre próbáltam rámutatni :)

inmemancsi 2011.12.05. 18:21:21

ez a vera még szörnyűbb tiszta skizofrén a csaj

kamarti 2011.12.05. 18:21:41

@gyvy: hát biztos érdekes csókolózni fej- és fogvédőben, de ez a cikk szerint "arcra csók" (!!), magyarul puszi, ilyenből azért "elcsattant" már pár odabent.... :)

capa05 2011.12.05. 18:24:08

@kamarti: de ha megcserélték.. olyan mintha egész nap smárolnának..:))))

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.05. 18:27:46

@Peter_Cs: Vera nővérének a véleménye, amellyel teljesen egyetértek (harmadik hozzászólás): www.facebook.com/vvverahivatalos/posts/148911178547408

Hurri Kán 2011.12.05. 18:31:41

@Peter_Cs:
Látom, sehogy sem bírod, felfogni, attól, hogy mantrázod a faszságaidat a negyvenhatodik formában átcsomagolva, attól még kurvára nem fog senkit érdekelni és nem lesz tőle igazad. Szerintem csinálj egy Igazságot Pornós Verának blogot, és a továbbiakban oda posztold ezeket a szarságokat.
Kösz.

kamarti 2011.12.05. 18:33:12

@capa05: jáj, nemérteni, amit mondani:( mit cseréltek meg???

kamarti 2011.12.05. 18:38:18

@capa05: hát, erre gondoltam, csak nem mertem elhinni, hogy te is. jujjj, ezz olllyan gusssztustalaaaannn :) :)

Tjuca 2011.12.05. 18:38:25

@Líder Máximo: így van, csak nekem már ez nevem sok sok éve. :-P szaggatom a ruháimat, és hamut szórok a fejemre.

csicserierika 2011.12.05. 18:40:30

@Binbir gece: a sok piros pötty nem mindig jó.
(pl. testrészeken) :)

az én rózsám vasutas 2011.12.05. 18:40:52

@Peter_Cs: Ne hagyd magad megfélemlíteni, ahogy te pszihikailag hadviselsz, nem hadvisel úgy senki. Nekem már nem csak Vera, de Vera nővére is abszolút szimpi.

capa05 2011.12.05. 18:49:37

@kamarti: mit nem adott volna AM egy ilyen cseréért.. tudná milyen ízű Csaba csókja..)))

capa05 2011.12.05. 18:50:41

@kamarti: mit nem adott volna AM egy ilyen cseréért.. tudná milyen ízű Csaba csókja..)))

capa05 2011.12.05. 18:51:32

bocs a kettőzésért...annyira azért szerintem sem jó:((((

_most_ 2011.12.05. 18:58:32

Halottátok már, hogy Vera állítólag pornózott?

kamarti 2011.12.05. 19:00:46

@capa05: állítólag az csak vicc volt, aszonta (egyszer :), sőt, arra célozgatott, hogy tán nem is női csókra vágyik az ifjú
(nekem kicsit furcsa azért, hogy ha valaki kamerák előtt szekszel lány létére, az ribizlgizi, ennek fiú megfelelője nincs, ha nem önmegtartóztat, és fiú, akkor biztos ferde, ennek meg lányban nincs megfelelője... biztos meglátnám ebben a logikát, ha vv-vel kezdődne a nevem :))

kamarti 2011.12.05. 19:01:47

@kamarti: azaz ha MEG önmegtartóztat

Hurri Kán 2011.12.05. 19:04:44

@kamarti:
De, mindennek van megfelelője.
"kamerák előtt szekszel lány létére, az ribizlgizi, ennek fiú megfelelője nincs"
Mind közönséges pornószínész/ hímringyó, beállítottságtól függően.
:)
A hozzászólásod második felét viszont bevallom, nem értem. :)

capa05 2011.12.05. 19:06:02

@kamarti: ha fiú fiúval az nekem is fura... de nem vagyunk egyformák!:)

Hurri Kán 2011.12.05. 19:08:32

@kamarti:
Így értem.
Szóval ha önmegtartóztat, és fiú = fatökű, (nem mindegy ugye, azért önmegtartóztat, mert akar, vagy mer muszáj neki) :D,
nőnél ugyanez fapina / aggszűz, stb. :)

capa05 2011.12.05. 19:10:13

@gyvy: mitől világosodtál meg??:DDD

mocskosmacska 2011.12.05. 19:11:19

@Binbir gece: Odaút meg szállás is benne van a nyereménybe?

Hurri Kán 2011.12.05. 19:11:56

@capa05:
Látod, mit nem tesz az olvasottság? :DDD

kamarti 2011.12.05. 19:14:31

@gyvy: na én most csak a villa szóhasználatról írtam
ott sem a pittbullt nem hítták hímringyónak, sem a nem szekszelő lányokat fap.nak. és a nem szekszelő fiúkat sem fatökűzte bent senki (Csabát se)

azt furcsállottam kicsit, h AM-t elbizonytalanította Csaba nemi identitásával kapcsolatban az, hogy nem kattant rá. Miközben persze a csókod íze kérdés csak vicc volt....

inmemancsi 2011.12.05. 19:15:11

ennek a gergőnek mire van akkora feje - tegnapi online annamariról, mintha ő annyi mindent csinálna

capa05 2011.12.05. 19:15:58

@gyvy: ezt biztosan valami antik darabból tudhatod.. minimum 10 éves :)

kamarti 2011.12.05. 19:17:04

@capa05: én ilyet nem írtam ám. bár belátom, kissé körülményes voltam + elütés. de majd egyszerűsítem a mondatfűzést, mint dreszter :) (igaz, neki ez annyira sikerült, hogy már szinte meg se szólal, csak ha feladatba adják :)

inmemancsi 2011.12.05. 19:18:45

szavazzuk meg, hogy az nyerje aki legkevésbé van eltelve magával és nem ekéz másokat sem, azt menjenek haza

capa05 2011.12.05. 19:23:05

@kamarti: nekem csak eszembe jutott, hogy mi fura.. a világért se vedd magadra, hogy rosszul írtad! Nagyjából értettem a kérdést.. szerencsére virtuális olvasótársam (gyvy) tudott segíteni!!!
( de azért" nem női csókra vágyik" kicsit elvitt a kérdés pontos tartalmáról)

az én rózsám vasutas 2011.12.05. 19:25:52

@mocskosmacska: Ez nem lehet pénzkérdés. Bp.-Alcsútdoboz-Azori szigetek-Alcsútdoboz-Bp. különgép ól inkluzív.

capa05 2011.12.05. 19:26:10

@inmemancsi: érdekes felvetés, de ha írnál egy nevet,pillanatokon belül 10 hsz lenne, hogy miért "más" műsort nézel..)))

kamarti 2011.12.05. 19:27:41

@capa05: nem veszem magamra!
a hivatkozott részt amúgy sem én mondtam, hanem AM. szóval ő zavart össze, nem én :)

Hurri Kán 2011.12.05. 19:30:10

@capa05:
Bár kedvelem az antik darabokat, de sajnos nem nagyon érik meg ezt a kort nálunk. :D

inmemancsi 2011.12.05. 19:30:50

@capa05: érdekes mindenesetre egyesek milyen egyoldalúan képesek nézni a dolgokat, valószínű így magukat is - és ennek még hangot is adnak:))

inmemancsi 2011.12.05. 19:32:46

az azori szigetekre az út csak 200 ezer?? a fenébe akkor elkezdek spórolni:))

kamarti 2011.12.05. 19:32:55

@Binbir gece: nem vagy elég friss. abból a pénzből már gyerekek lesznek jóltartva...
viszont a fiam mehet sorozásra, basszus. hogy ezt mér nem tettem meg fogadásra két éve, azt nem tudom, milliomos lennék....

capa05 2011.12.05. 19:33:11

@gyvy: sajnos a könyvmolyokkal is számolni kell...((

inmemancsi 2011.12.05. 19:34:02

petike normális?? am kamura alapított, amikor bejött, és te mire alapítasz, te agyhalott?:)) ha lenne eszed rámozdulnál esztikére őt tuti meg tudnád dugni

vallatas 2011.12.05. 19:37:44

Vera pornózott?
/meglepődőnézés/

rianna 2011.12.05. 19:38:08

@nosce: "Rianna emléxel h mit mondtam , ha a retek kimanipulálja AM-t akkor rögtön előkerül Vera pornos múltja ? :) "

Reszben, latta vki az ominozus pornocsatornan az ominozus muvet?:D

Robina 2011.12.05. 19:38:17

@anica inkognitóban: El se hiszem, senki nem csapott le a Mikulásra? :D Én kérném szépen...

foxglove (törölt) 2011.12.05. 19:39:46

egy való világos pornózott? na neeee...

Hurri Kán 2011.12.05. 19:41:48

@inmemancsi:
HA így nézzük, igazából Veronikának, Seherének, vagy Gergőnek, esetleg Attilának kéne nyernie :)

rianna 2011.12.05. 19:42:20

@vallatas: temanal vagyunk megint:D

capa05 2011.12.05. 19:42:37

@rianna: csak olvastunk róla.. sajna nálunk nincs éjjel- nappali pornó csatorna így nem tudtam megbizonyosodni.

Tjuca 2011.12.05. 19:45:13

@Robina: senki. elég uncsi itt a mantra. én már kiraktam a csizmámat az ablakba.

rianna 2011.12.05. 19:46:30

@capa05: pedig azt hittem, h nekiálltok éjjel-nappal pornócsatornát bújni, csak a hiteles tájékozódás érdekében :DD

Tjuca 2011.12.05. 19:47:36

@rianna: egyesek már így is elég tájékozottak. :-D

Robina 2011.12.05. 19:48:59

@Tjuca: Végül is még van egy nap...

capa05 2011.12.05. 19:49:46

@gyvy: most hagyd abba az olvasást ha szerinted Veronika a kritériumoknak szerinted megfelel.. lehet már kevés a fény a betüzéshez..(vagy néhány lapot kitéptek): )))

inmemancsi 2011.12.05. 19:51:16

@capa05: hát azért érdekesek a jelöljei, de biztos a második kapcsolódó kommentre reagált:))

capa05 2011.12.05. 19:51:18

@rianna: te a rosszabbik avatart tetted fel, mi meg "kedveskedjünk" ?:DDD

Tjuca 2011.12.05. 19:51:51

@Robina: nagyon tetszik az avatarod.

én már egy hónapja várom a mikulást. edzek az ébrenlétre, kell az energia, ezért tolom a csokit. :-P és mivel elfogyott a csokim, ezért nagyon várom a mikulást... :-D

rianna 2011.12.05. 19:54:45

@capa05: rosszabbik avatar? :)Melyik a jobbik?

capa05 2011.12.05. 19:54:54

@gyvy: szegény Esztit mennyit ekézte??:))

capa05 2011.12.05. 19:55:53

@rianna: kettőből lehetett választani nem? Én akkor is a másikra szavaztam!:DD

rianna 2011.12.05. 19:58:02

@capa05: jah, az a kép már nincs meg:DD más gépre mentettem el.

Hurri Kán 2011.12.05. 19:59:34

@capa05:
Az teljesen jogos volt. :DDD
Ja, ha nem mondtam volna, következetlen vagyok és rendkívül elfogult? :DDD

rianna 2011.12.05. 20:00:53

@capa05: és nem találom a képtalálatok között :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 20:01:19

@gyvy: felénk ezt szeszélyesnek mondják....:DD:P

Tjuca 2011.12.05. 20:05:13

ja amúgy a honlapon két pár van fenn, sehi+kinga, péter+gergő

ezek a "nézők döntése" alapján kerültek össze

kamarti 2011.12.05. 20:05:31

sztetek jelentkezik ide olyan, aki alapból nincs eltelve magával? legalább a lelke mélyén?
a mások ekézése meg hozzátartozik a játékhoz, vagy írhatjuk a hiányos infó rovására is
szval sztem senki nem felel meg ennek a két kritériumnak.
vagy aki igen, az a tujábbnál is tuja és nem képernyőre való :) de legalábbis nem ebben a műsorban :) :)

kamarti 2011.12.05. 20:06:43

@Tjuca: ha jól emlékzsem, volt még egy Ati-Csabi nézői döntés is, nem?

inmemancsi 2011.12.05. 20:08:24

@kamarti: azt írtam, hogy aki legkevésbé van eltelve magával.. és mások ekézése nélkül is lehet játszani

Tjuca 2011.12.05. 20:08:47

@kamarti: azt nem láttam, de biztos. mondom, itt én vagyok legkevésbé képben. csak azért írtam, mert itt fentebb voltak listák, amik nem tartalmazták ezeket. a körmérkőzés logikus.

Robina 2011.12.05. 20:09:39

@anica inkognitóban: Köszi :DD

@Tjuca: Ő az öreg szürke lovam, már nyugdíjas, de ha felszívja magát, nagyon fotogén :)) Tavaly készült róla ez a kép.
Igazad van, tolok én is egy kis csokit, végül is a virrasztáshoz kell a szénhidrát+koffein...

capa05 2011.12.05. 20:10:36

@gyvy: nem ellenségeskedni jöttünk össze ..:)nekem a nevezett személyről lényegesen elmarasztalóbb véleményem van.. bár ismétlés a tudás atyja most nem akarom..:D

nosce 2011.12.05. 20:17:05

@rianna:
"Reszben, latta vki az ominozus pornocsatornan az ominozus muvet?:D"

az mind1, h látta-e valaki, a lényeg h születik-e elég lejárató cikk a médiában róla, illetve h felkapják-e más tv-k a sztorit vagy sem :)

rianna 2011.12.05. 20:25:17

@nosce: más tévék nem hülyék az rtl-lel foglalkozni, mondtam már:D
A Bors-ban vagy a másikban titkos fiatalkori fotóknak minősítették a modellfotóit, úgyhogy ezektől sokat ne várj. Nem teszik tönkre a gyümölcsöző együttműködést a retekkel.

Hurri Kán 2011.12.05. 20:25:36

@capa05:
Ja, nem ellenségeskedés. Eccerűen kíváncsi vagyok a véleményedre. :)

kamarti 2011.12.05. 20:26:19

@inmemancsi: ironikus próbáltam lenni...
bár részben tartom, amit írtam, mert pl. ekézésnek tűnhet egy véleményalkotás, ha mi többet tudunk a bent lévőknél adott eseményről

kamarti 2011.12.05. 20:27:38

@rianna: modellfotók? ezt így híjják? :)

kamarti 2011.12.05. 20:28:49

@Tjuca: azok sztem egyéni kívánságlisták voltak (vagy én se vagyok képben :))

rianna 2011.12.05. 20:29:38

@kamarti: nem azok, te :P Vannak rendes fotói is :DDD. És kifejezetten jól néz ki rajtuk.

capa05 2011.12.05. 20:33:43

@gyvy: Eszteren kívül, szidta Kingát, Dyát (ruha ügy)gyakorlatilag az első 3-4 hétben úgy táncolt ahogy Ati akarta.. Akkor még volt az első 6 beköltöző összetartása..

Hurri Kán 2011.12.05. 20:37:01

@capa05:
Erre már nem emléxem. ;-) Ettől függetlenül elhiszem, h így volt. Ez esetben Veron lehúzva a listáról. :)

kamarti 2011.12.05. 20:39:53

@rianna: na hát olyan fotói mellik 11+-os kislánynak nincsen manapság valamelyik közösségi oldalon? (oké, persze, tudom a legtöbb a tükör előtt készül, mobillal és nem Nánásival :), de sztem Vera (vállalható) fotói is inkább házi készítésűek. modellfotókat én eddig csak AM-ról láttam.)

nosce 2011.12.05. 20:40:06

@rianna:
én nem várok semmit :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 20:42:46

@kamarti: szerintem nem olyan rosszak azok a fotók, de egy nőről készült fényképek értékelésében a férfiak véleménye fontosabb mint a miénk.. egyik nő a másikat általában nem látja objektíven....

rianna 2011.12.05. 20:44:58

@kamarti: Nem azt modntam, hogy olyan különlegesek, vagy más nem csinált ilyet, de modellkedést célozták velük.

"– Szárnypróbálgató amatőr fotós voltam akkoriban, amikor először toppant be az angyalföldi műtermembe a ValóVilág érzékeny lelkű játékosa, aki Kertész Veronika néven mutatkozott be. Ő és a testvére is modellkedéssel foglalkozott, ezért készíttettek nálam portfóliót."

kamarti 2011.12.05. 20:49:12

@anica inkognitóban: csak azt mondtam, hogy AM fotói profibb fotósra utalnak, nem azt, h Vera nem elég jó nő a fotókon, sztem is csinos, bár mintha beleragadt volna a 80-as évekbe, de ez nála állandó, ahogy látom, mindegy, h hosszú vagy rövid a haja :)

nosce 2011.12.05. 20:50:08

@anica inkognitóban:
"egyik nő a másikat általában nem látja objektíven"

dehogynem , ha belenéz :)

kamarti 2011.12.05. 20:50:29

@rianna: na jó, hát így könnyű :) nekem nincs ekkora háttéranyagom, csak megérzésem :) (de ezek szerint tényleg kezdő amatőr fotós csinálta a képeket)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 20:52:28

@nosce: max. akkor...:D és a legtöbbünk képtelen elismerni, ha a másik jól néz ki.. bár az is igaz, hogy ennek az oka gyakran az, hogy mi hamarabb levesszük, ma a másik nő nem őszinte és kiszámítottan akar szexis lenni, amitől közönséges lesz ...

Hurri Kán 2011.12.05. 20:55:19

@anica inkognitóban:
Ó, vannak nők, akik kiszámíthatatlanul szexisek, és úgy közönségesek. Asse nem baj persze. Jó, nem mindegy, mekkora a közönség. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 20:58:59

@gyvy: na jó, de van olyan ismerősöm (hölgyismerőst nem írhatok), aki ebéd végén egy egész étterem kerthelyiségének közönsége előtt nyomott le félhangosan cuppogva egy egész szopási aktust egy jégkrémmel..:D az mondjuk, nem volt szexis, rajta kívül legalábbis senki nem találta annak, még a fiúk sem..:D volt is röhögés a háta mögött..:D hát még ha azt is tudnák, hogy fejből pontosan megmondja két hónapra visszamenőleg, hogy mikor szexelt a pasijával..:D a nagy szexistennő...:DDDDDDD

kamarti 2011.12.05. 21:00:53

@anica inkognitóban: hát nem tudom, sztem alapvetően intelligencia kérdése, h elismeri-e egy nő az ilyesmit. persze könnyebb, ha nincs érdekütközés :)
(ja, és sztem minimum az összes pasi jobbnak képzeli magát a többinél. beleértve bradpittet is :)

rianna 2011.12.05. 21:01:43

@kamarti: valóban rengeteget kutattam az infó után:D De nem adhatom ki a forrásom:P

Hurri Kán 2011.12.05. 21:01:44

@anica inkognitóban:
Hát a jégkrém jobban izgatta. :D :D :D

capa05 2011.12.05. 21:02:30

@anica inkognitóban: és jó memóriával kell rendelkezni vagy csak arra az egyre??:))))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 21:04:20

@kamarti: érdekütközés esetén eleve kizárt...:D és Brad Pitt meg Johnny Depp azért über alles :D
@gyvy: valszeg :D
@capa05: ha valaki dátumra emlékszik, akkor az elég kevés..:D

kamarti 2011.12.05. 21:04:32

@anica inkognitóban: és mit csinált az az egy, aki vele szemben ült?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 21:06:11

@kamarti: kollegákkal ebédeltünk.. mit többiek visszafojtottuk a fuldokló röhögést és égtünk, hogy velünk van..:D

nosce 2011.12.05. 21:06:20

@anica inkognitóban:
"aki ebéd végén egy egész étterem kerthelyiségének közönsége előtt nyomott le félhangosan cuppogva egy egész szopási aktust egy jégkrémmel..:D"

castingon volt már ? :)

kamarti 2011.12.05. 21:07:33

@anica inkognitóban: ez a kettőt meghagyom neked, mert jó vagyok és önfeláldozó:), és nekem ebből a kategóriából van máááásik :) mondjuk én úgy értettem, hogy az összes pasi érzi jobbnak magát még náluk is :)

kamarti 2011.12.05. 21:08:30

@anica inkognitóban: aljasak vagytok :) ahelyett, hogy szólt volna neki valaki :) :)

Hódos Hajnalka 2011.12.05. 21:09:46

@anica inkognitóban: nagy ügy, én előadtam a Kistücsökben a Harry és Sally nagyjelenetet a savanyú szív megkóstolása után és SOKKAL JOBB VOLTAM, mint Meg Ryan! :DDDD

nathalie 2011.12.05. 21:10:02

valaki menjen már el innen a híres box gálára! :D:D:D

Hurri Kán 2011.12.05. 21:10:22

@kamarti:
Én vittem volna neki még egy jékkrémet, h folytassa. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 21:11:09

@nosce: nem, annyira nem adta elő jól.:D
@kamarti: tudom, csak fordítottam egyet rajta :D J.Depp jöhet, Bradnek kicsit még érnie kell:D

na, kezdődik az öfi?:D valaki nézze helyettem is, és tudósítsatok, mert le vagyok tiltva :S

mocskosmacska 2011.12.05. 21:11:59

@anica inkognitóban: Mostanában sokan a közönséges-kurvás viselkedést gondolják sexisnek.

fran7 2011.12.05. 21:13:41

A romantika mától a kamerák közös elnevezését fogja jelenteni.

mocskosmacska 2011.12.05. 21:14:29

Kingáról valamelyik bulvárlapban azt írták, hogy havi több, mint százezert költ a kinézetére. Ehhez képest egy csomószor nincsen normálisan megfésülködve.

mocskosmacska 2011.12.05. 21:16:11

@fran7: A négyes szériában lilu erotikus jelentnek nevezte, amikor jerzy folyton kiszaladgált gigi mellöl a szabadba, nehogy összefingja a nyugiszobát. A végén meg meggyújtattak egy füstölőt, hogy semmit se lehessen érezni.

nathalie 2011.12.05. 21:16:47

@mocskosmacska:
úgy néz ki fésűre nem tellett a százezrekből. most meg nem ismeri fel amikor előtte van :D

mocskosmacska 2011.12.05. 21:16:52

Petipocok megsértődött.

Líder Máximo 2011.12.05. 21:17:34

Sziasztok, tiszta a levegő? :)

mocskosmacska 2011.12.05. 21:18:46

@nathalie: Még nem jött rá, hogy az igényességért olyat is lehet tenni, ami ingyen van.

Hurri Kán 2011.12.05. 21:18:51

@Líder Máximo:
izé... MUMUStalan... :D :D :D

nathalie 2011.12.05. 21:19:02

@Líder Máximo:
most, hogy megjöttél lehet előbukkan a mumus :D:D

Hurri Kán 2011.12.05. 21:19:37

@mocskosmacska:
Micsoda romantikus erotika. :DDD

nathalie 2011.12.05. 21:19:42

@gyvy:
de kurva jók vagyunk :D

mocskosmacska 2011.12.05. 21:20:00

Ha peti és attila összevesznek, akkor eszter kinek lesz a csicskája?

mocskosmacska 2011.12.05. 21:20:30

@gyvy: Én is már csak azt teszem be pornó helyett.

nathalie 2011.12.05. 21:20:35

@mocskosmacska:
attilának. eszter most attila felé húz.

nathalie 2011.12.05. 21:21:46

remélem kinga nem kapja meg a télapótól az ajándékot és hisztirohamot kap a nagy ajándékozás közepette.
Vagy megkapja: családlátogatás. De csak attilával :D

Hurri Kán 2011.12.05. 21:22:04

@nathalie:
Főleg én. :D :D :D

@mocskosmacska:
És beválik, ha kezd ellaposodni a kapcsolat?

Líder Máximo 2011.12.05. 21:22:22

@gyvy: @nathalie: akkor gyorsan beállok a csipkefüggöny mögé és onnan nézem a kommenteket :)

mocskosmacska 2011.12.05. 21:23:18

@gyvy: Huuuuuuuuu................csak ajánlani tudom.

Hurri Kán 2011.12.05. 21:25:51

@Líder Máximo:
Leköteleznél, ha ezt megteszed értünk. :D

@mocskosmacska:
Okvetlen beszerzem. Ki tudja, mikor lehet rá szükség. :D

kamarti 2011.12.05. 21:26:08

@nathalie: jó, hát dreszter már a beköltözéskor Ati felé húzott. de mit fog erre lépni Veron, akiről tudjuk (Petitől), hogy nem épp intellektuális partner típus :), viszont a számára undorító pasiktól sem tűri, hogy hanyagolják?

Líder Máximo 2011.12.05. 21:28:11

@gyvy: minden oké? Nem lóg ki a lábam?:) :)

Líder Máximo 2011.12.05. 21:29:50

Fecóóóóóó, kemény vagy :))) Nem láthatnak sírni :P

Hurri Kán 2011.12.05. 21:31:38

@Líder Máximo:
Ha hokedlira állsz, a fejed lógna ki fölül. Szóval nem tudom, mi a jó megoldás. :DDD

Líder Máximo 2011.12.05. 21:33:22

Péter: Mikulás, hozhatnál lányokat, LOL

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 21:36:08

na, elüldöztem a férjet a másik tévé elé...:DDDDD

mocskosmacska 2011.12.05. 21:41:08

Verának a sokszorosára fog nőni a képe, pedig így is már alig fér be az ajtón.

mocskosmacska 2011.12.05. 21:42:12

"Az igazság győzött". Überelhetetlen.

Hurri Kán 2011.12.05. 21:42:54

@mocskosmacska:
Dagadtra fogják verni? De szép lenne :D

mocskosmacska 2011.12.05. 21:43:01

Attila neked mikor mondott lány ilyet legutóbb?

panoz (törölt) 2011.12.05. 21:43:06

Nem gondolta volna senki beköltözéskor, hogy valaki könnyet hullat Annamari után.

fran7 2011.12.05. 21:43:28

Győzött az igazság. - hát eredetileg nem erre gondoltak, amire Vera használta.

nathalie 2011.12.05. 21:43:51

@kamarti:
attilának lesz egy háreme: eszter, seri, veronika. :)

AM saját magát is belevette peti által eldobott csajokba? :D

2011.12.05. 21:44:23

Imááááádom nézni, ahogy Peti szorul! :)))))))

mocskosmacska 2011.12.05. 21:44:28

Vera miért írt erotikus novellát magáról és petiről? Szerintem ez nem titok, hanem magánügy.

mocskosmacska 2011.12.05. 21:45:37

Vera elmondhatta volna egyszerűbben: Igenis szeretett engem peti és igenis nem kell nekem féltékenynek lenni és igenis különleges voltam petinek és igenis nem vagyok könnyen kapható nő, mert romantikáztak velem.

Hurri Kán 2011.12.05. 21:46:25

@nathalie:
Pedig ennyire nem rossz srác...:DDD

nathalie 2011.12.05. 21:46:40

ami egyik nőnél bejön, az a másiknál is... ennyit peti védelmében :D:D

attila amikor teli szájjal vigyorog vörös pofával, rémisztő :D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.05. 21:46:45

Beszarás ez a Petis sztori, így bedőlni, a maaarháááája... :D:D

mocskosmacska 2011.12.05. 21:47:07

@anica inkognitóban: Vera egyszerűen nem tudja megemészteni ezt a péter dolgot.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.05. 21:47:35

@nathalie: Attila is tudja, hogy a legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység. :D

nathalie 2011.12.05. 21:47:46

@gyvy:
:D:D tényleg jobbat érdemel.

Líder Máximo 2011.12.05. 21:47:48

Ejh, Peti, kemény ez a csapat, mi?:P

mininyul 2011.12.05. 21:47:58

Péter HILÁRIUSZ! Főleg az "én nagyon romantikus alkat vagyok.." és a "még a szaguk is hasonló" kijelentések miatt. :D

nosce 2011.12.05. 21:48:23

...a csajok nagyon hasonlók a nevük is ugyanaz a puncijuk is hasonló :)

BarnaMaki 2011.12.05. 21:48:42

jaaaaaj, de nagyon széééép volt, ahogy a Nagy Varázsló pofára esett :DDD

Líder Máximo 2011.12.05. 21:48:55

Veronika szeretné kiélvezni a helyzetet, de hát nem nagyon tudja a pufipszihó :D (Balázs)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.05. 21:49:00

@mocskosmacska: már csak azért is, mert a többiek ezzel tökéletesen tisztában voltak eddig is (najó, a lámpacsillagzatokat tán nem sejthették), csak ez a hülye Vera gondolta, hogy letagadhatja, amit amúgy is mindenki hallott azon az éjszakán. :D:D

Kardhal.0 2011.12.05. 21:51:34

Azért most Peti és Attila is megcsinálta a show-t. Jót röhögtem, na. :))

capa05 2011.12.05. 21:51:41

Azért férfiúi szolodaritásból, nem volt ez a duma olyan vészes.. eleinte azért kajolták is a csajok:DDDD

Líder Máximo 2011.12.05. 21:51:41

@BarnaMaki: szerintem meg az a száni, ahogy ezt a helyzetet megpróbálták felerősíteni még a többiek. Lehetett volna viccesen is csinálni, Peti biztosan vicces is lett volna fordított helyzetben, de így ez a többieknek nem nagyon sikerült..

JOKKA21 2011.12.05. 21:51:51

Petya nagy forma, ugyanazzal kábítani a két (Aloe)Verát.:)))

nosce 2011.12.05. 21:52:17

@pushpang:
"amit amúgy is mindenki hallott azon az éjszakán. :D:D"

végül is megdugta verát ? :)

mocskosmacska 2011.12.05. 21:52:26

@pushpang: Vera újabb fázisba érkezett a peti ügyben.
1. fázis: féltékenységi rohamok, amikor hisztis, bunkó viselkedésben törnek elő az ellenfél lánnyal szemben.
2. fázis: megpróbálja úgy beállítani a történetet, mintha nem őt dobták volna, hanem ő dobta volna az érte teljesen odalévő férfit.

kamarti 2011.12.05. 21:53:01

na, most talán meg kéne szeretnem ezt a Petigyereket, mert emlékeim szerint ennyire jót nem röhögtem még vv-n, mint ezen a bebukáson, és nem árörömből, hanem őszintén, ahogy egy elementáris hülyeségen szokás.
rendben, nyilván van egy eszközkészlete a fasziknak, és ritkán újítanak. na de itt össze vannak zárva, bakker, mennyi volt az eély, hogy soha nem bukja be a csillagos eget? :)

mocskosmacska 2011.12.05. 21:53:19

@JOKKA21: Ahhoz képest, hogy ő bent a legrondább férfi, ő a legnagyobb Casanova is.

paldudik · http://webshop.garmix.hu/ 2011.12.05. 21:53:51

Olvastam itt h az AM titka voltaképpen lófaszvót.
Hátmárelnézést!!!
De ha 3(!né4gy)csajszit ugyanazzal a dumával szédítek, oszt kiderül, h az tartalmilag nem lufasz, hanem szopás, Pettingkének! Hátmárhogykéneelsimítani-sehogy. Ez a többszörösen összetettszó jutott aze szembe.

krumplicukor 2011.12.05. 21:54:12

Peti, *high five* :))))

mocskosmacska 2011.12.05. 21:54:17

@kamarti: Én meg arra gondoltam, hogy vajon én is ilyen naiv voltam-e huszonévesen.

JOKKA21 2011.12.05. 21:54:29

@mocskosmacska: :D Ez tény.De ez a nők hibája, hogy bedőlnek neki.

@nosce: Nem.Csak aludtak.

BarnaMaki 2011.12.05. 21:55:17

@Líder Máximo: lepereg róla, holnapra max. egy-két szúrós pillantás marad utána. tényleg lehetett volna frappánsabban is :D

Hurri Kán 2011.12.05. 21:55:32

@paldudik:
Na jó, de mivel a bent lévő csajok egyike sem szellemi világítótorony, Petikénk némi joggal bízhatott benne, hogy nem megy körbe az infó. :D

Éder mester 2011.12.05. 21:55:46

Szép, a hintáztatott idióta Attila oktatja a szopottgombócot. A másik háta mögött, közben nagyokat húzva egója fitymáján.

Mindenesetre mellkastájékon jóleső melegség önt el, amint látom, hogy Petipapagáj papundeklivel polcolt picsahülyítő produkciója példátlan pöpecséggel porlad szarrá.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.05. 21:55:49

Nem hiszem el, hogy még 1 hétig kínoznak ezzel a boksszal. Sírok, mint Kinga!
Péterkém, ezennel hivatalosan is a Villa bohóca lettél a szememben.

Ja, és valaki szerezzen már nekem egy fröccsöntött mikulást. Én is akarok a kertben, esőben, padon ücsörögve gügyögni hozzá. Na akkor fognak tőlem igazán félni a balhés szomszédok! :)))

nathalie 2011.12.05. 21:55:50

péternek ez az örült röhögése :D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 21:58:19

@JOKKA21: melyik Verát kellett volna komolyan vennie??:D
@mocskosmacska: szerintem nem naívak, hanem buták..úgyhogy nem valószínű..

Líder Máximo 2011.12.05. 21:59:08

Péter nagy forma, na :)

Ha most őt választaná ki a sok droid, simán visszamegy!

mocskosmacska 2011.12.05. 21:59:09

@JOKKA21: Igazából a legtöbb férfi nem tud romantikázni, a nők meg ezt elvárják tőlük, ezért szegényeknek ki kell találni kliséket és minden nőnél azt alkalmazni.

nathalie 2011.12.05. 21:59:23

péter legalább most megcsókolhatná...

nathalie 2011.12.05. 22:00:27

@mocskosmacska:
sztem mindent elmond azért a női nemről, hogy vera és veronika teljesen mások, elméletileg mást is akartak pétertől, mégis mindegyik hallgatta ezt a faszságot éjszakánként :D
egyre inkább péter jön ki jól nekem ebből az egészből.

Hódos Hajnalka 2011.12.05. 22:01:03

és én csak várok, és suttogok magam elé: szezám, tárulj....! :))

Líder Máximo 2011.12.05. 22:01:27

Jáj Sheri, fászomATbázmeg, érzelmeket váltott ki belőle a bábu, annyi gáz és megjátszó (vagy bejátszó?)

kamarti 2011.12.05. 22:01:50

mennyire kemények ezek a faszik, aszta! Gergő beszól egy bábunak, keményen, Petike meg sámlira áll vele szemben...
a bunkó tapizás szóra sem érdemes

(amúgy Shadi bábu is volt? nemlékszem...)

vallatas 2011.12.05. 22:02:33

Hogy kivágták azt a részt, hogy Attila szívet rajzolt Annamarinak... ;]

Sherike bővített verzióját az interneten azért érdemes megnézni :D

mocskosmacska 2011.12.05. 22:02:35

@nathalie: Én férfit még nem hallottam panaszkodni a barátnőjéről azért, mert az nemcsak őt, hanem évekkel azelőtt az akkori barátját is várta otthon kurvás ápolónőnek öltözve.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.12.05. 22:02:51

@sogeking: A pepije lecsuszott a kádig és fürdőhabbá változott?

BREAKING! Attila mit rajzolt a bábura a filccel???

mocskosmacska 2011.12.05. 22:04:16

Verára ki adta rá azt a piros rövidgatyát?

capa05 2011.12.05. 22:04:59

@kamarti: te kiöntenéd szíved egy bábunak... valamit mondani kell mert azt akarják..:))))

JOKKA21 2011.12.05. 22:05:03

@mocskosmacska: Nekem nincs jó csajozós dumám, ami jön azt kell nyomni.

@anica inkognitóban: Egyiket sem, mindkettő ürítőeszköz.:)

mocskosmacska 2011.12.05. 22:08:46

@JOKKA21: Végül is nem előre betanult szövegre gondoltam, hanem mindenkinek vannak kapcsolatfeldobó módszerei, amit több kapcsolatba is használ. Péternek úgy látszik ez a kameraelnevezés.

2011.12.05. 22:08:50

@gyvy: mindig körbe megy az info. Ez független kinek milyen agya van.
Most nem azért, de boldogult leánykoromban (úgy az első VH idején) pont egy ilyen szituban voltam, a város menője hétvégenként velem, hétközben meg egy másik lánnyal járt. Üzembiztosnak tűnt a dolog, mert mindketten koleszosok voltunk, én ott tanultam, ahol a másik lakott. Mégis összejött egy péntek, mikor minden kiderült, ha visszagondolok életem egyik legröhögősebb hétvégéje kerekedett a dologból, össze is barátkoztunk a csajjal, félelmetes mennyire hasonlítottunk. Kis Casanovánk meg évekig kerülgetett minket a városban, nem volt rossz a viszony, csak valahogy a respekt szállt el.

kamarti 2011.12.05. 22:09:42

@capa05: ja, hogy az elérzékenyülést takargatták a keménykedéssel? értem :) tényleg kemények na :) csak már ne legyen ott a másik (mert amúgy mindkettő elég konfliktuskerülő alfa)

capa05 2011.12.05. 22:12:23

@kamarti: amúgy képzeld el a többiek mit csinálhattak ha be sem mutatták!!!::DDDD

kamarti 2011.12.05. 22:12:43

@beebeer: hát ez az, zárt helyen nem is tud nem körbemenni az infó.
szóval itt inkább a pasinak volt kevés az agya. esetleg olyan gyorsan sorjáztak a csajok Peti ágyában, hogy nem volt ideje újítani :)
de gondolom, lesz még egy olyan verzió is (Peti titka), hogy ezt az egészet ő kreálta, direkt így... :)

barakka 2011.12.05. 22:12:49

@nathalie: Én egy családlátogatást kinnmaradással kívánok neki:)

Hurri Kán 2011.12.05. 22:13:05

@beebeer:
Fijatalabb vagy, mint gondoltam. :DDD

Hurri Kán 2011.12.05. 22:13:55

@kamarti:
Ilyen esetben egy megoldás van: el kell mondani mindegyiknek mindent, akkor nincs meglepetés. :D

JOKKA21 2011.12.05. 22:14:37

@mocskosmacska: Lehet ugyanazt a dumát használni több nőnél, ha nem ismerik egymást, ha ismerik egymást nem célszerű, ahogy ezt láthattuk is.

sogeking 2011.12.05. 22:15:49

@anica inkognitóban: ezzel azért vitatkoznék - a kikészített csizma és egyéb cucc ráutaló magatartásnak minősül :D

www.reasonstobelieve.com/Merchant2/graphics/00000001/pd4022367-lg.jpg

2011.12.05. 22:16:25

@kamarti: el tudom én is képzelni, hogy Peti taktikázásnak fogja eladni a történetet. Van annyira pofátlan. :)))))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 22:17:07

@sogeking: jó, hát ez olyan mint a viccben a nemi erőszak kísérlete: a fegyver (vagy annak látszó) adott..:P:DD

2011.12.05. 22:17:29

@gyvy: nő vagyok, csaltam. Nem is az első VH idején volt. Beee!

kamarti 2011.12.05. 22:17:53

@capa05: amúgy ez a bábuzás elég nagy fszság, de úgy emlékszem, ilyen megalázós bunkózás még nem volt

egyébként leragadtam ott, hogy az előző szériában mintha később jutottunk volna el a "győzött az igazság"-ig (amitől nekem van herótom)

Hurri Kán 2011.12.05. 22:17:58

@beebeer:
Ez esetben megemelem a kalapomat előtte. :D

Líder Máximo 2011.12.05. 22:17:59

@mocskosmacska: Igen, van az a néhány perc talán, de ez Petinek tényleg spontán ötlete volt és űberkirály, hogy sejtette, bár kiderülhet, mégis meglépi ugyanazt a szöveget. Ebben a kontextusban ez pont, hogy nem kínos, hanem viccesre sikeredett, és azok égették magukat, akik megpróbálták kikezdeni, lám nekik sem sikerült, full komolyan a "támadás" :)

nathalie 2011.12.05. 22:18:15

mindig elgondolkozom, hogy rossz műsort nézek a tv-ben, amikor olyan filmek mennek mint a kígyóhal (kígyófejű génmanipulált hal).

Hurri Kán 2011.12.05. 22:18:52

@beebeer:
Pasi vagyok. Füllentettem. :P

kamarti 2011.12.05. 22:21:21

@gyvy: már ha fussa a fegyvertárból, ugyi :) de inkább ne :) :)

Líder Máximo 2011.12.05. 22:23:32

ööö...ööö...jó, most van az a néhány perc csend, lenne kedved elnevezni a kamera fényeit?
(köszi Peti :P )

capa05 2011.12.05. 22:26:02

van onlány de Csaba gitározik..

Líder Máximo 2011.12.05. 22:26:29

Legyen mondjuk az egyik neve Moldva? (szemforgatószmájli)

vallatas 2011.12.05. 22:29:07

Csaba hagyjad már abba!
ez rohadt unalmas, rohadt béna hangokkal!

rianna 2011.12.05. 22:31:10

nem akarom megint felszítani a tüzet, ezért csak elmondom, hogy a velveten van egy cikk veráról :)

Líder Máximo 2011.12.05. 22:31:24

@vallatas: faszomatbazmeg, te is pont jókor jöttél:)))

capa05 2011.12.05. 22:33:38

Rosszat sejtek...Sehi is fog énekelni...:((((

Hurri Kán 2011.12.05. 22:36:49

@capa05:
Addig olvassunk valamit :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 22:37:01

@capa05: csitt!! mindig akkor szokott, amikor elkezded emlegetni!!!!! :P:P

capa05 2011.12.05. 22:39:16

@gyvy: de most valami tartalmasabbat kellene..)

Hurri Kán 2011.12.05. 22:40:04

@capa05:
Valamit, amiben sok az információ? :D

capa05 2011.12.05. 22:41:46

@gyvy: igen! nagyobb hatásfokkal van benne a tartalom..:DD

Hurri Kán 2011.12.05. 22:46:09

@capa05:
Szükség lesz rá... :D

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.12.05. 22:56:03

Kimegyek 1 sörre, éjfélre itt vagyok.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.05. 22:56:25

jó éjszakát, a kávét reggel 9-re kérem, ágyba :D;)

ő-szinte 2011.12.05. 22:57:36

Megjottem. Vki meseljen, mi volt?

ő-szinte 2011.12.05. 23:00:04

Basszus, Csaba megint gitarozik? Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee...

capa05 2011.12.05. 23:05:29

@ő-szinte: ha nem gond reggel összefoglalom, szerintem mire fellépsz megírom!! Most mennék mert leragad a szemem!:) Sziasztok!jó éjt!Csak annyit, hogy nem volt a mumus...

Hurri Kán 2011.12.05. 23:08:10

@ő-szinte:
Nem tudom, nem néztem mi volt benne.

ő-szinte 2011.12.05. 23:13:13

Attila hogy osztja Verat!

sogeking 2011.12.05. 23:19:28

@ő-szinte: szia, csak a közepétől láttam

AM titoklevele - két fő témával, egyrészt hogy Csaba milyen különleges, másrészt Péter meg havonta cseréli a nőit

Vera levele - egy rövid romantikus történet Péterről - pl. ahogy elnevezték a kamerák fényeit az estében (és mint kiderült Veronikával ugyanígy elnevezték:)

utána meg elbúcsúztak az AM bábutól, Seri úgy érezte, mintha tényleg AM lenne

nagyjából ennyire emlékszem :)

ő-szinte 2011.12.05. 23:34:10

Ez biztosan ma volt? Mert a titok levelek voltak tegnap. Vagy az online volt? Eskuszom mar nem emlekszem... :-)

ő-szinte 2011.12.05. 23:36:18

Gondolom, most uzsonnaznak fel tizenkettokor, mert tegnap is meg turorudit toltak hajnal 2-kor...

sogeking 2011.12.05. 23:37:19

@ő-szinte: hát a TV-ben ma, az onlájnban meg tegnap :)

csak magamat képviselem 2011.12.05. 23:37:41

pihentető alvást pocókák! én deaktiválom magam egy időre. reaktiválom magam nemsokára.

csak magamat képviselem 2011.12.05. 23:38:44

bazmeg másik accal vagyok belépve. ez titok, de én vagyok kárpátia56. :)

sogeking 2011.12.05. 23:40:52

Kinga várja a mikulást :D

kárpátia56 (törölt) 2011.12.05. 23:44:00

aludjatok jól, ezentúl explorert használok, vagy átlépkedek a firefoxban ide-oda, mert ott ez a dolog nem megy. Petike egy huszadik senki, ha valaki nem jött eddig rá.

kárpátia56 (törölt) 2011.12.05. 23:47:47

@sogeking: Hajniként google chrome alatt lépek be.

ő-szinte 2011.12.05. 23:49:45

Suna vilagitas... :-)))

ő-szinte 2011.12.05. 23:51:04

@sogeking: Hat en nem, mert olyankor mindig gorcsol a hasam... :-DDD

sogeking 2011.12.05. 23:52:41

@ő-szinte: ezt világítsd meg még jobban, meg az előző hozzászólásod is :)

kárpátia56 (törölt) 2011.12.05. 23:56:28

@gyvy: megfejtetted! Győztél, nyertél egy raffaelo édességet ( a nagy dobozzal!), valamint egy 1000 Forintos át nem adható kupont ami egy tengerentúli nyaraláshoz váltható be, és egy másik ugyanilyet, ami a chevrolet-nél váltható be autóra, akár egy cruise-ra is. Természetesen a csepeli lakóparki lakáshoz is jár 1000 Forint kedvezmény. Kp sajnos nincs. :)

Hódos Hajnalka 2011.12.06. 00:01:42

én is chrome alatt lépek be és ma sunavilágítás is volt, de akkor most ki vagyok én??? :DDD

Hurri Kán 2011.12.06. 00:02:35

@kárpátia56:
Szeretném becserélni a nyereményt fijatal lányokra és pálinkára. Megoldható? :D

ő-szinte 2011.12.06. 00:03:21

@sogeking: A sunavilagitast Attila mondta, mert most vmi feledat van a mikulas miatt, de mert mondta, en sem ertettem, csak elkaptam a foszlanyt...
A masik, hogy mondtad kinga varja a mikulast. Ez utobbirol a hasgorcs jutott eszembe... mondtam, hogy csaj vagyok, te luke! :-)

sogeking 2011.12.06. 00:15:15

a villalányok egymás szájába tömik a szalámit

ő-szinte 2011.12.06. 00:16:25

Meg lehet nezni, Kinga fogyokurazik... most tol be egy rahedli kajat :-))) es gondolom majd hajnal 2-kor is, de csak az ize kedveert :-DDD

ő-szinte 2011.12.06. 00:24:31

Attila Petit idegesiti! Ez jo!

ő-szinte 2011.12.06. 00:30:52

Jezusom, Vera!

Kankosnak akarja hivatni magat Petivel es Attilaval... ez nagyon.........

Hurri Kán 2011.12.06. 00:32:24

@ő-szinte:
Ők ugye még nem lyuksógorok? :D

Hurri Kán 2011.12.06. 00:33:56

Verára ki adta rá ezt a buckalakó-outfitet? Hát menten kijön belőlem a körtepálinka...

sogeking 2011.12.06. 00:36:41

@gyvy: sikerült átváltanod a nyereményed?

ő-szinte 2011.12.06. 00:37:34

@gyvy: Nem tudok rola. Egyik sem szexelt meg bent, nem?

Hurri Kán 2011.12.06. 00:37:58

@sogeking:
Nem. Még volt itthon. Sajnos csak pálinka.

ő-szinte 2011.12.06. 00:39:49

Es Kinga meg mindig "fogyozik"... hahahahahaha

Hurri Kán 2011.12.06. 00:41:31

@ő-szinte:
És kint? Vagy még nem derült ki? :D

Hurri Kán 2011.12.06. 00:42:11

@ő-szinte:
Úristen... Inkább nem gondolok bele, mi lenne, ha nem fogyózna. :D

ő-szinte 2011.12.06. 00:44:16

@gyvy: Most , mikor kerdezted, bennem is felmerult a kint kerdese... Info nincs rola, de barmi lehet. Verat most partiba fogjak nyomni, ez lesz a vege?

ő-szinte 2011.12.06. 00:45:30

Attila Istenkiraly! :-DDD

Hurri Kán 2011.12.06. 00:48:39

@ő-szinte:
Ha ezt most azért teszi, hogy az ewok macit bosszantsa a boxmeccs előtt, akkor egy zseni. :D
És remélem, hogy csak ezért teszi. :D

ő-szinte 2011.12.06. 00:50:03

Ez az online jo! Vera provokalja Attit, atti provokalja Verat...

Hurri Kán 2011.12.06. 00:53:00

Peti közben Kingával vigasztalódik? Helycserés támadás? :D

ő-szinte 2011.12.06. 00:55:59

@gyvy: Nem tudom, de nekem jo parosnak tunnek... En el tudnam kepzelni oket, mint pasi-csaj. Kar, hogy Atti nem, hehe

ő-szinte 2011.12.06. 00:57:07

@gyvy: Lehet, hogy a ket pasi igy akarja egymast bosszantani, mindketten kitalalta, hogy a masik "csajat" fuzik?

Hurri Kán 2011.12.06. 00:58:52

@ő-szinte:
Nem tudom. Majd báránykák számolgatása közben kitalálom.
Jó éjt! :)

ő-szinte 2011.12.06. 01:16:21

@sogeking: Tudunk vmit fox kutyusarol?

sogeking 2011.12.06. 01:21:40

@ő-szinte: még aznap utána mondta, hogy jobban volt, újabb infót nem tudok

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.06. 01:25:07

@sogeking: @ő-szinte: @gyvy: Ezekből sem lesz sokminden - bedöglenek, mint a korábbi csatorna által erőltetett románckodások!

ő-szinte 2011.12.06. 02:01:13

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Bazdmeg, mik vagytok ti, a 007 meg a 008? :-)

Anselmo 2011.12.06. 02:55:41

Én azt hiszem, ma megtaláltam a jót Attilában. Az a jó benne, hogy akármilyen pocsék napom van, és akármennyire is magam alatt vagyok, Attila a bizonyíték arra, hogy nálam elcseszettebb lények is élnek ezen a Földön. Attila léte vígaszt nyújt számomra.

capa05 2011.12.06. 06:33:45

@ő-szinte: az egyik részét már leírták..azon kívül visszaérkezett Vera , Fecó köszöntötte elsőként aztán Geri később a többiek is gratuláltak.Sehit "megviselte AM elvesztése (azt hogy mitől és mióta voltak ilyen jóban nem tudom)Volt még egy fröccsöntött Mikulás paddal , mellette üldögélve kívántak és panaszkodtak.Tovább edzettek a megmétettetésre..
Mélyebben nem megyek bele mert Hajnalka lezúz a baltájával...

beacska 2011.12.06. 07:26:04

a bábus beszélgetésen Vera azt mondta Annamarinak: "még ha rád is szóltak, hogy ne beszélj a céljaidról"...hmmm...

capa05 2011.12.06. 08:16:19

@beacska: Azért ha kicsit bővebben... így nem sok értelmét vélem felfedezni..:D Mondjuk lehet én vagyok a tájékozatlan, vagy a mondat eleje hiányzik.:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 08:41:51

jó reggelt! :))
midenki talált valamit a csizmácskájában??:))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 08:45:29

@ő-szinte: "a számot nem te választod" :DD
(Susuogós Mackók)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 08:50:33

Jó reggel mindenkinek!

@anica inkognitóban: igen:)Te jó kislány voltál idén?:)

Sőt, még a kutya is, de mehetek vissza boltba, mert kicsi lett neki a macska wc:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 08:52:55

@ladyandhenk: én nem is akarok jó kislány lenni :PP:DD ezért soha nem is unatkoztam :P:DDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 08:56:26

@anica inkognitóban: akkor már sok lehet otthon a virgácsból, mire használjátok őket?:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:00:56

@ladyandhenk: seprűt kötünk belőle azoknk az ismerőseinknek, akikből csúnya,kíváncsi öregasszony lesz...:P:D
@atandora: ó, köszönöm! :DDD egyet te iis bedobsz, ugye?:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:03:24

@atandora: azért a kólával kikevert instant kávé durva...:D

atandora 2011.12.06. 09:05:02

Jóóóreggelt hogyvolt-lakók! :)
Miután szervíroztam anica-nak a kávét reggel 9-re az ágyba, elmesélem az én ma reggeli kalandomat a kávéval az ágyban.
Ülök az ölemben a laptoppal, ami be van dugva a konnektorba - 1 zsinór. Egér hozzá - 2. zsinór. Nem találom a telefonom töltőjét, így azt is a gépen keresztül, adatkábellel töltöm, 3. zsinór. Kanapé karfáján a kávésbögre, körülötte kígyóznak a kábelek. Csörög a vezetékes - ki a ku... jó ég keres hajnal 8-kor vezetékesen??? -, ugrok ki az ágyból, vigyázva, hogy le ne rántsak valamit. Persze tök egyszerű lenne a párom oldala felé távozni a zsinórrengetegből, de a papucsom az én oldalamon van és hajnalban még nem gondolkodom gyorsan és tisztán, tehát a papucs kell ahhoz, hogy odalépjek a 3 lépésnyire lévő készülékhez.
Na a többit ki lehet találni...
Már túl vagyok az ágyneműáthúzáson, a kanapé meg sötétbarna, azon nem látszik annyira a kávéfolt. :DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 09:05:11

@anica inkognitóban: :):):)

Értettem a célzást, de nem veszem magamra, mert én csak egy jól nevelt egyén vagyok, aki érdeklődik a másik felől:D:D:D:D

Nálatok jött a Mikulás? beöltözött valaki?

Nekem úgy oldották meg mindig, h elzavartak fürödni, csengettek,(csak azt hallom, h vkivel "beszélnek") és 'juj, pont lemaradtál a Mikulásról, kislányom':) Ezért is lettem ilyen, mert sosem találkozhattam vele otthon:P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 09:07:55

@atandora: levontad a tanulságot?:D

Reggel 8 óra az hajnal neked?:) És legalább fontos volt a hívás?:)

A laptophoz van miniegér, azt is csak usb-be kell rakni, csak mondom, és egy zsinórral félig kevesebb:)

atandora 2011.12.06. 09:09:26

@anica inkognitóban: ööööö, jól értem, hogy a világ legdrágább kávéja az, amit egyszer más kiszart egy macska???

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 09:10:53

@atandora: cibet macska, nem sima házi:P, de jól érted:):):)

atandora 2011.12.06. 09:13:11

@ladyandhenk: ja, megvan a tanulság. Ha ragaszkodsz a papucshoz gyarapodni fog a mosnivalód mennyisége. :)

Miniegerem van a laptophoz, de jobb kezes vagyok és bal oldalon vannak az usb-k. Így egy zsinór átkígyózik a gép mögött.

A 8 óra csak akkor hajnal, ha 5-kor feküdtem le. És aki hívott ezt pontosan tudta, mert ő ment el tőlünk 4 óra után. Szóval nem volt fontos a hívás, ellenben szívta a véremet vele a barátnőm. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:13:26

@atandora: igen, meg kell erősítsük a hírt...:D nekem jó lesz továbbra is az Omnia, meg a többi...:)

atandora 2011.12.06. 09:14:02

@ladyandhenk: király.
Vessetek meg érte, de én megkóstolnám. :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 09:21:29

@atandora: másik tanulság, h nem kell felvenni a telefont:P, hívjon később, ha fontos:)

Én nem kóstolnám meg, mert nem kávézom, de megnézném, ahogy megiszod. Szólj, ha sikerül beszerezned, plíííz:)

atandora 2011.12.06. 09:24:00

@ladyandhenk: készítek róla fotódokumentációt. A folyamat melyik részétől parancsolod? Már az is kell, ahogy bezabálja a macska a bogyót, vagy elég onnantól kezdve, ahogy kiszarja? :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:29:19

@atandora: Lady teljeskörű bizonyítási eljárást kér szerintem...D én úgy ismertem meg, hogy olyan kis alapos..:DD

MagasMacska 2011.12.06. 09:30:42

@Peter_Cs: "Szerintem se Verát, se Attilát nem fogja kizárni a csatorna, ugyanis nagy érvágás lenne két húzókarakter + két párbajnyi sms-bevétel hiánya."

Kérdezzék meg a nézőket, hogy kizárják-e. Utána kizárhatják akár mindkettőt is, a két párbajnyi sms már bement.

beacska 2011.12.06. 09:34:56

@capa05: nem akartam nem szó szerint idézni...szóval azt fejtegette Vera az AM bábunak, hogy váltsa valóra az álmait, amik a beteg unokaöccséről szólnak, bár tudja, hogy erről itt nem szabadna beszélnie, mert AM-.ra is rászóltak, hogy ne hintse az igét...

atandora 2011.12.06. 09:36:02

Könnyes búcsút veszek mindenkitől, mentem dógozóba. :(

atandora 2011.12.06. 09:36:30

Könnyes búcsút veszek mindenkitől, mentem dógozóba. :(

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 09:38:41

@atandora: @anica inkognitóban: éppen dokumentumfilmet készítek, ezért jó lenne, ha már a macska megszületésétől dokumentálnád! Majd minden pillanatát végig követve, összegyűjtenéd a kávé szemeket :P, aztán megpörkölöd, ledarálod, lefőződ, megiszod sorrendben! Video is jó lenne:D

Amúgy szép, kis jószág! Csak nagyon ritka! ezért drága a kávé, de te biztosan meg tudod oldani:D:D:D:D:D

@MagasMacska: Miért kellene Verát kizárni, illetve Attilát? Le vagyok maradva!

beacska 2011.12.06. 09:39:49

@anica inkognitóban: az instant kávé mindenhogy durva...brrr...rám nem lehetne egy egész N-birodalmat építeni, az tuti ;D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 09:40:11

@beacska: szió!

tessék majd hozzánk is írni a másikba:P

Néznem kellene a műsort, mert nem értek semmit:P

beacska 2011.12.06. 09:42:36

@ladyandhenk: :))) már írtam, sőőőt ;DD

tessék nézni, mert lemaradsz, és csak kamillázol itt!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:42:42

@beacska: én is a főzöttet iszom, lehetőleg kotyogósat :) a 3:1-ben megy napközben, de ezek a ricore meg ilyenek nekem sem bejátszósak :)

beacska 2011.12.06. 09:44:01

@anica inkognitóban: ugye, tudod, hogy a 3:1 sem "kávé" ;DD?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:46:37

@beacska: neeeem...sosem hallottam..:P:D most úgy csináltál, mint azok, akik arra szokták figyelmeztetni a bagósokat, hogy a dohányzás káros az egészségre :P:D
tudom, de pont letojom..:DDDDDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:47:24

@beacska: apám által főzött fekete.. na az, kávé..egy 24 órás szolgálatot simán ki lehet vele bírni :D

Tjuca 2011.12.06. 09:50:00

péter visszahozta a könyvesház fiúkat :-P ő képezte ki a bandit. :-D

beacska 2011.12.06. 09:52:56

@anica inkognitóban: nekem az a bajom vele, velük, hogy nem tudom, hogy mi van a zacsiban. lehet akár darált egérkaki is ;D

beacska 2011.12.06. 09:53:37

@Tjuca: miért, mi történt? Bandika beiratkozott egy könyvtárba?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:55:16

@ladyandhenk: kicsit erősre főzi, kotyogóban.. a többi az ő titka..:D
@beacska: nem gondolkodni, csak inni :D
(ha tudnád, miben mi van, nem ennél, nem innál, csak saját termesztésű, készítésű dolgokat... a férjem dolgozott húsüzemben anno.. ne akard, hogy meséljek..)

no, dolgozom, mert nem a kommentelés a főállásom..sziasztok :))

Tjuca 2011.12.06. 09:56:02

@beacska: hát ez a egyen csajozós duma... vak vezet világtalant. de rohadt jót röhögtem. :-D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 09:57:19

@Tjuca: én is ezeken a picsákon..:DDD Péter csak kihasználja a butaságukat :))

na, tényleg el....

beacska 2011.12.06. 09:59:51

@Tjuca: szerintem is nagyon jó volt! a vera is csak röhögött, Veronika meg fröcsögte a szart a kis szájával mindenkinek, pedig vicces volt...

NYILVÁN vannak klissék, amivel dolgozik mindenki. Ffiak, nők egyaránt....

Azt mondjuk nem értem, Attila miért utálja most a Pétert. Ő kezdte el ártogatni a Veronikánál: hogy Péter, ha nem látja senki ölelgeti a Verát...háááát, tényleg nem látott ilyet senki :)))) és nem is fog...

Tjuca 2011.12.06. 10:02:08

@beacska: szerintem veron is csak röhögött.

nem viszel te ebbe az egészbe a saját érzelmeidből túl sokat? szerintem nem volt ott semmi fröcsögés, jókat röhörésztek.

@anica inkognitóban: szerintem veron dörzsölt nagyon is. :-)

Tjuca 2011.12.06. 10:04:01

gergőtől viszolygok. :-/

beacska 2011.12.06. 10:09:53

@Tjuca: :DDD neeem...az éjszakait néztem, nem az öfit...ott mindenkihez végigment, és nyomta a dumát, a többiek meg csak bólogattak...meg amikor P. elment mellette le ganajtúrózta...de most megint majdnem az ölébe ül...

én csak próbálom megérteni a nőket, de nem megy ;))

Tjuca 2011.12.06. 10:12:13

@beacska: nem fogsz meg, megnéztem az éjjelinek ezt a részét. :-P tartom.

beacska 2011.12.06. 10:12:27

@Tjuca: de az az igazság, hogy tán a tegnap előtti streamben Seri és Eszter pusmogott, és ők is azt mondták, hogy nagyon nem tetszik neki Veronka viselkedése, amit rendez a Péterrel...lehet, hogy érik Veron zöldje?

capa05 2011.12.06. 10:17:04

@Tjuca: mint egy boritékos sorsjegy..:)

Tjuca 2011.12.06. 10:19:48

amúgy meg tényleg ganajtúró ez találó. szarból épít várat, ami néha ledől, de kezdi előlről, és oda a gombócba rejti az ő drágaszágait. :-) gyanítom ő kint is így játszik, spontán görgeti a más kakijait.
www.youtube.com/watch?v=DeEMNzgD9KQ

Tjuca 2011.12.06. 10:23:33

@capa05: ja, minden 5. mondata értelmes, némelyik üt is. :-P

beacska 2011.12.06. 10:24:13

@Tjuca: kezdte petivel, aztán Seri és Eszter, majd bement, Verával folytatta. Ekkor szólt rá Attila, hogy ezt hagyja abba...

capa05 2011.12.06. 10:25:12

@Tjuca: Jó olvasni titeket Gerald Durell kései követőit!!

Lotyóbridzsida 2011.12.06. 10:25:15

@beacska:

szerintem tök 1+1=2 amit csinál a veronika a péterrel.
akkut figyelem hiány, kóros butasággal és értetlenséggel keverve.
a figyelmét akarja, de a kukiját nem.
a peti pedig csak úgy akarja a figyelmét adni, ha a kukiját is adja mellé.
plusz ha jó megnézem, a párok 95%-a csak cseszegetni tudja egymást, szeretettel beszélgetni, szeretgetni egymást nem. kb veronika is ezt nyomja. cseszegeti a pétert, mert ezt a mintát ismeri.

Tjuca 2011.12.06. 10:25:50

csabát miért nem vágják be? csak mert érdekes, amit a bábunak mond.

Tjuca 2011.12.06. 10:27:37

@beacska: ja értem, mert attila szólt. oké.
szerintem annyira nem szívta fel magát... verához képest pár napos bárányka.

Tjuca 2011.12.06. 10:29:34

@capa05: kedvesem, ha meghallgatod a zenét, akkor nem gerald jut eszedbe, hanem bartók. és igen, ez a nem ösmert sorozat, lehet nem oly érdekes, mint a vv (bár szerintem némyelik epizód sokkal izgibb) magyar gyökerekkel bír. csípem egyébként ezt a sorozatot, főleg a hangyákat, ők mindig szívnak. :-P

sandokan 2011.12.06. 10:31:11

@beacska: talán egy hete eszter elmondta neki, hogy péter bekavart kingucinál közvetlenül a kiborulása előtt.

az éjszakai videók alapján annyira azért nem utálja, mert egymásra vannak utalva, csak nem bízik benne és milyen jól teszi.

beacska 2011.12.06. 10:35:14

most érdekes beszélgetést hallgatok Kinga és Péter közt...

Hurri Kán 2011.12.06. 10:37:19

Jó estét f@szom@tb@zmeg. :D

sandokan 2011.12.06. 10:40:41

@gyvy: estét. sírtál itt tegnap, hogy mennyire belenyúlnak kolosiék a valóvilágba, nézd meg mint csináltak putyinék az orosz választásokon. nagyon durva.

capa05 2011.12.06. 10:41:37

@gyvy: helló!! Te sohasem pihensz??:DDD

Hurri Kán 2011.12.06. 10:44:05

@sandokan:
Nem sírtam, annyira nem érdekel, épp csak megjegyeztem. :)

@capa05:
De, két olvasás között pár órát szellemi szabadságon töltök. :D

capa05 2011.12.06. 10:45:13

@Tjuca: Biztosan igazad van... Bartók nekem nem jön ehhez de én az alábbi személyről írtam:hu.wikipedia.org/wiki/Gerald_Durrell

capa05 2011.12.06. 10:49:35

@gyvy: Nevezzük nevén: Jól megérdemelt szellemi szabadságon!! A műbírálat is komoly munka!!:D

beacska 2011.12.06. 10:49:50

a Robi balkezes boxot tanít az Esztinek..tehát Vera ellen van...

Hurri Kán 2011.12.06. 10:51:37

@capa05:
Bizony. De hát ezt kevesen tudják és értik. *nagysóhaj*

Tjuca 2011.12.06. 10:51:49

@capa05: nyugi, róla is hallottam (most tőled) :-D

apropó nem lehet kapni a könyveit, tavaly nagyon hajkurásztam ajándéknak. :-(

Tjuca 2011.12.06. 10:53:02

@beacska: te képben vagy. veron milyen státuszban van? boxol?

capa05 2011.12.06. 10:54:38

@Tjuca: Ha hozzájutsz " A családom és egyéb állatfajták"-at meleg szívvel javasolom elolvasásra! A többi is jó, de szerintem ez veri azokat, de volt belőle film is:))

atlantisz72 · http://www.avatarsdb.com/avatars/rayman_raving_rabbids.jpg 2011.12.06. 10:57:00

@capa05: nekem gyerekkorom nagy kedvence volt. Van is jópár könyvem tőle, talán valami kenguru sorozatban jelent meg vagy hasonló...
@beácska: mit mondott Csabi az AM bábunak?

mocskosmacska 2011.12.06. 10:57:38

Gergő tegnap tetszett, amikor magyarázta az annamari bábunak, hogy te itt csak voltál nem csináltál semmit. Gergő, mondta, aki a sehivel való végtelenített, nézőgyötrő, távirányító után kiáltó szenvelgésen kívül mást nem tett.
Szerintem gergő annyira el van szállva magától, hogy ő milyen jó fej és jó pasi, hogy azt hiszi, hogyha ül és néz ki a fejéből az már kurva szórakoztató minden hölgynézőnek és nemes példa minden úrnéznőnek.

beacska 2011.12.06. 10:58:47

@Tjuca: hááát, ő azt hiszi, igen. de a többiek mindig megfeledkeznek róla, ő meg beszól, hogy "meg én"...szerintem nem fog

Tjuca 2011.12.06. 10:58:55

@capa05: te tényleg ennyire szerény értelműnek nézel? finom irónia volt, hogy nem ismerem. azé az említett könyv minden tininek alapolvasmány volt. :-P viszont antikváriumokban is alaig lehet találni tőle valamit, tavaly a keresztfiamnak kerestünk, de végül mást kapott.

beacska 2011.12.06. 10:59:40

@atlantisz72: hogy nagyon meghatotta a levél, és most ő is meg van zavarodva...nagyon udvarias volt

beacska 2011.12.06. 11:00:36

úgy néz ki, ha Seri, Gergő és Vera is lila kendőt szerez, megint Eszter megy...szegény...

capa05 2011.12.06. 11:02:27

@Tjuca: A világért sem tennék ilyet!!! Nekem a kidolgozott orr jóslásod már bizonyított!!:D

mocskosmacska 2011.12.06. 11:02:41

@beacska: És sajna még verát sem tudja akkor kivinni.

Tjuca 2011.12.06. 11:05:09

@beacska: ne vedd készpénznek

@capa05: :-P na csak várd ki a végét. :-D

beacska 2011.12.06. 11:05:48

@mocskosmacska: esztert Vera ellen készítik fel.

beacska 2011.12.06. 11:06:49

@Tjuca: most hangzott el: bárki kiviheti Veronikát, aki NEM boxol

capa05 2011.12.06. 11:27:28

@beacska: te most mit nézel, vagy hallgatsz?://

Anselmo 2011.12.06. 12:02:26

A cibetmacska csak a legfinomabb kávészemeket eszi meg, és csak a héját emészti. A többi távozik belőle, arra szakosodott emberek kiszedegetik, és így készül a legfinomabb kávé. (ez milyen munka már: kávészemeket szedegetni macskakakiból).

Anselmo 2011.12.06. 12:04:24

Itt van, ez nem is macska: hu.wikipedia.org/wiki/Afrikai_cibetmacska

a kakija attól még lehet finom

Tjuca 2011.12.06. 12:17:17

@Anselmo: ennél jóval gusztustalanabb állások is vannak. :-)

BarBwire 2011.12.06. 12:36:04

Sziasztok, engem kezd Attila szórakoztatni. Nagyon tetszik, hogy mindkét levelet felolvassák. Jót szórakoztam, főleg, hogy megint Petiről volt szó. Hát ő egy kakikarvaró. Lehet, hogy neki kéne a kávét szedegetni?

BarBwire 2011.12.06. 12:37:50

@Tjuca: akkor megyek apámékhoz és elhozom az összes könyvet, nehogy eltűnjenek.

ő-szinte 2011.12.06. 12:50:07

@capa05: Elolvastam, koszonom. Kozben rajottem, hogy tulkepp ezeket lattam online, kiveve a torpeset, az kar, hogy kimaradt, mint ha ott Peti mondott volna megint vmi rem faszsagot :-)))

capa05 2011.12.06. 13:17:00

@ő-szinte: a valovilag honlapon meg tudod nézni.. odapörgeted és két perc..:)

MagasMacska 2011.12.06. 13:19:10

@ladyandhenk: Attilának beígérték, hogy még egy stikli és repül, Verát meg az állítólag kerengő pornófilmje miatt. De ez csak egy feltételezés volt.

ő-szinte 2011.12.06. 13:28:36

@capa05: Igen, tudnam. Meg az rtl oldalan is vissz tudnam nezni. Sajnos a gepem nem az igazi es vmiert kikapcsol, ha barmit vissza akarok nezni. Amugy mindent tudok vele csinalni, meg az online-t is tudom nezni, de ha vissza akarok nezni vmit, par perc, es kikapcsol. Nem duhitenem magamat ezzel... azert koszi. :-)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.06. 13:31:39

@MagasMacska: Vera kapcsán - nem értem, miért csináltatják meg olyanokkal is a castingot, akiket nem akarnak foglalkoztatni a pornóiparban!

Hurri Kán 2011.12.06. 13:33:43

Jaj, ne már... Megint a MUMUS???? Már télleg kibaszott unalmas, na.

capa05 2011.12.06. 13:34:12

@ő-szinte: ha arra gondolsz új lányokat kért, szerinte a többi fiút is feldobná!:) (nekem pl tetszik, jó ötlet)

nosce 2011.12.06. 13:40:30

@BarBwire:
"főleg, hogy megint Petiről volt szó. Hát ő egy kakikarvaró. Lehet, hogy neki kéne a kávét szedegetni?"

ha Péter szedné a cibetmacska kakit kv-ként sztem tutira házimacska kakát gyüjtene be aztán a RIP szobában jót röhögne :)

ő-szinte 2011.12.06. 13:42:43

@capa05: Hat jo hulye, de ez legalabb vicces. :-DDD

nosce 2011.12.06. 13:45:56

@ő-szinte:
sztem az új lányokat se tudná megdugni aztán már vagy 5 csaj szopatná a villában :)

nosce 2011.12.06. 13:57:05

@beacska:
dresztert Csabi akarja kivinni párbajra, rá is baszna sztem :)

morgo1229 2011.12.06. 14:05:49

@beacska: Bocs, az ertetlensegert, szoval Veronika nem boxol es nem is fog ? Kb 4 napja abbahagyta nem ?!

morgo1229 2011.12.06. 14:09:33

@Peter_Cs: Az Indexen most van egy cikk, hogy megis van Veras porno film.
Olvasni nem olvastam, mert munkahelyen nem merek ilyeneket kinyitogatni :-)

Hatha elindul valami video meg minden.

MagasMacska 2011.12.06. 14:10:53

@nosce: Próféta szóljon belőled, de ebben sajnos nem vagyok biztos.

BarBwire 2011.12.06. 14:16:56

@morgo1229: Annyi van csak, hogy van, de nem lehet látni, mert a magyar IP címek le vannak tiltva, meg a cég levette a képeket és a videót. Akkor most szerinted?

ő-szinte 2011.12.06. 14:17:58

@nosce: Minden esetre mi jokat rohognenk...:-) En azt mondom, legyen! Adjanak teret Petink vagyainak, hahaha

morgo1229 2011.12.06. 14:20:07

@BarBwire: hat akkor nincs uj fejlemeny, ennyit eddig is csepegtettek.

BarBwire 2011.12.06. 14:22:28

@morgo1229: De most lebuktál, hogy 18 év alatti vagy :-DD (engem is érdekelt volna a videó)

BarBwire 2011.12.06. 14:24:56

@anica inkognitóban: én ilyenkor úúúgy szégyellem magam, kijön, meglátja, és jót röhög rajtunk szerencsétlen nőkön (vagy férfiakon, vagy a harmadik)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 14:30:46

@BarBwire: de ugye, nem azért, mert hozzászóltál?:P:DDDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 14:31:53

Szasztok.
Olvastam fentebb, az éjjeli történések között, hogy Vera kankósnak akarja hívatni magát? Ezmiez??

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.06. 14:35:32

@morgo1229: Valamivel etetni kell a bulvársajtót!

@pushpang: Olyan beszólás, ami megdolgoztatta a nevetőizmaimat.

BarBwire 2011.12.06. 14:37:53

@anica inkognitóban: ehhez nem lehet hozzászólni! (nem és nem vagyok benne a hármasban)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 14:43:27

@Peter_Cs: sajátos egy humora van a te kedvencednek, hallod... :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 14:44:12

@pillangod: Ó köszi, de ezt talán Verának kéne beesemesezned, hátha nem tudja mit beszél. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 14:46:38

@BarBwire: jó, akkor vallok, nehogy hírbe keveredj itt nekem: amikor megnyitottam, még csak 2 volt... nem bírtam megállni... :))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 14:49:10

Ja, azon gondolkodtam az este, hogy az új poszt képei közé igazán be lehetne emelni egyet arról, ahogy Csaba fogadta Annamari vallomását. Az az arc... :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 14:52:27

Sziasztok!

Végre hazaértem:)

@beacska: küldtem mailt:)

@MagasMacska: köszönöm:)

nosce 2011.12.06. 15:05:46

@pushpang:
"Olvastam fentebb, az éjjeli történések között, hogy Vera kankósnak akarja hívatni magát? Ezmiez??"

lehet h a castingon kapta :)

nosce 2011.12.06. 15:07:25

@ő-szinte:
igen jó lenne, csak nehogy az legyen h Peti bemenekül önként a szaunába a nők elől és úgy kell az ajtó alatt betolni a kaját is neki :)

TapOut 2011.12.06. 15:17:20

Könyörgöm, valaki szóljon Gergőnek, hogy egyáltalán nem szórakoztató és a lehető legkevésbé sem illik a villába, mert teljes képzavarban van!!!
A leveleket más is fel tudja olvasni.

nathalie 2011.12.06. 15:17:34

@pushpang:
itt tuti valami félreértés lehet :))))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 15:23:44

@nathalie: hát, nemtom..:)

Erre gondolok

ő-szinte 2011.12.06. 00:30:52
Jezusom, Vera!

Kankosnak akarja hivatni magat Petivel es Attilaval... ez nagyon.........

nathalie 2011.12.06. 15:29:52

@pushpang:
sztem kanost mondott :D:D vagy akart mondani :)
bár az se sokkal jobb:)

BarBwire 2011.12.06. 15:38:55

@nosce: szűkös a keret: pizza, palacsinta.

Tjuca 2011.12.06. 15:41:47

orr alapján kinga vagy sehe zúg ki legközelebb. :-D

szintén orr alapján attila, csaba, fecó/péter döntő lesz. :-P

BarBwire 2011.12.06. 15:50:59

@Tjuca: Sehének semmi keresnivalója benn, Gergővel való viszonya után semmit nem mutatott fel, még röhögni se lehetett rajta. A következő kiválasztottnak javasolnám kivinni.

nosce 2011.12.06. 15:54:30

@Tjuca:
"szintén orr alapján attila, csaba, fecó/péter döntő lesz. :-P"

ezt majd a box meccs után is értékeld ki, mert jelentősen változtathat az orr állásán és szerkezetén :)

Tjuca 2011.12.06. 15:56:53

@nosce: ez igaz. mondjuk attinak szerintem már törött az orra. még a végén kiderül, hogy a nagy taktikusok felkészülésének része volt a tudatos orrállás is. :-DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 16:36:29

megyek hazaaaaaaaaa!!! :)))))
ha egyszer nyerek a lottón, 10-től 2-ig fogok dolgozni..:)

foxglove (törölt) 2011.12.06. 17:04:05

sziasztok! megnéztem a honlapon az attila leteperi a ringben verát c. videót, és hát nem csodálom, hogy ezután vera kanosnak hívatja magát:DD

nathalie 2011.12.06. 17:27:52

@foxglove:
elveszem mások kenyerét: ez az attila megkorra állat, így kéremszépen egy nővel nem lehet bánni! undorító! perverz!

:D

az én rózsám vasutas 2011.12.06. 17:33:44

@nathalie: Ez egy kultúrbarbár. Végre maga alá gyűr egy csajt, aztán semmi fülszex.

Tjuca 2011.12.06. 17:39:12

@nathalie: mondjuk megérdemli, ilyen ÍZlést. vera státusza most mi? nő vagy férfi? azt már tudjuk, hogy akkor éppen tényleg büdös volt a szája. ajvé.

nathalie 2011.12.06. 17:46:24

@Binbir gece:
ha lesmárolja erőszakkal, az kizárást von maga után?

foxglove (törölt) 2011.12.06. 17:53:35

@MagasMacska: hát nem úgy nézett ki, mint aki nem élvezi...

Anselmo 2011.12.06. 18:00:26

Akkor most Vera nem úgy néz ki, mint egy férfi? Vagy éppen ezért mászott rá Mengele? Vagy az is lehet, hogy Vera most egy tenyeres-talpas norvégra emlékeztet?

beacska 2011.12.06. 18:04:52

@foxglove: ez egy nagyon aranyooos vidi voooolt!!!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.06. 18:16:44

@Tjuca: @nathalie: @Anselmo: Egyezzünk ki egy sportos, vagány nőben!

Hurri Kán 2011.12.06. 18:18:33

@Peter_Cs:
Nem sportos, nem vagány, nem nő.
A többi stimmel.

Hurri Kán 2011.12.06. 18:19:45

@foxglove:
Most akkor kanos, vagy kankós??? Monnyuk lehet összefüggés a kettő között. :D

csicserierika 2011.12.06. 18:23:32

@Talpig Jimmy: hiányos.
Hiányzik a MMKK, SSKK, öfi, és FB+ :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.06. 18:24:32

@gyvy: @Peter_Cs: Amúgy szerinted mi vagy ki? Egy Alien? :):):):):):):):):)

Hurri Kán 2011.12.06. 18:25:49

@Peter_Cs:
Nem. Nem viccelek. Ja, még annyit akartam mondani, ha neked Vera a nőideálod, háááát, akkor ugyancsak szar életed lehet... Mondjuk annyiban szerencsés vagy, hogy a konkurencia elhanyagolható.

Hurri Kán 2011.12.06. 18:27:01

@csicserierika:
Ne és az asztakurvahétszencségit az benne van? :)

csicserierika 2011.12.06. 18:28:31

@gyvy: jézusereje, az is kimaradt :)

foxglove (törölt) 2011.12.06. 18:28:33

@gyvy: én úgy láttam, kanos:)
Hogy kankós-e, azt NEM akarom tudni! Nem és kész!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.06. 18:29:39

@gyvy: @foxglove: Most ez a lovaglópálcátok? :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Hurri Kán 2011.12.06. 18:32:24

@csicserierika:
Na hát. Ha már csinálunk valamit, csináljuk rendesen. :)

@foxglove:
Nem az, hanem amit az onlányban mondott, állítólag. De mindegy is, remélem maji öfiben benne lesz. :)

foxglove (törölt) 2011.12.06. 18:34:40

@gyvy: az onlinet nem láttam, csak a kommentekből láttam én is, hogy ez a téma.

Hurri Kán 2011.12.06. 18:36:52

@foxglove:
Remélem, ma este minden kiderül. mindenki derül. Vagy valami ilyesmi. :)

nathalie 2011.12.06. 18:40:38

úgy néz ki a celebnemibajok napja van. a komár laci is lenyilatkozta, hogy hányszor volt trippere, a lapostetű pedig állandó vendég volt nála. Ehhez képest vera kankója lófasz. A komár is megmondaná rá: BIG DEAIL! :D:D:D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 18:42:21

@nathalie: francba, ha ez az alapkövetelmény, sosem leszek celeb! :D

csicserierika 2011.12.06. 18:45:41

@gyvy: én is így vagyok vele FB+ :)

csicserierika 2011.12.06. 18:46:59

@Talpig Jimmy: a kollektív tudat részét képezik :)

csicserierika 2011.12.06. 18:49:57

@anica inkognitóban: én már láttalak a tv-ben. Vékony határmezsgyén imbolyogsz :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 18:51:48

@csicserierika: szóval, figyeljek oda, ha viszketni kezdek????:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 18:53:28

valaki nem tudja, hogy vajon lesz-e ma poszt, vagy fölöslegesen növesztem itt a hátsómat????

MagasMacska 2011.12.06. 18:53:57

@Talpig Jimmy: Köszi, ez fontos forrás lesz!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 18:59:00

@MagasMacska: volt már tripla.... jó, lehet más dolga Hajninak is, csak jó lenne tudni... vagy legalább sejteni...

Hurri Kán 2011.12.06. 19:23:38

Jut eszembe: engem is letepertek a hétvégén, erőszak nem vót. Hol tudom megnézetni, hogy kankós lettem e? :D

MagasMacska 2011.12.06. 19:33:24

@gyvy: Hagyd a megfelelő fehérneműt a villa mosókonyhájában. Majd Attila megszakérti.

Hurri Kán 2011.12.06. 19:35:17

@MagasMacska:
Ok. Majd valahogy becsúzlizom, vagy valami megoldást találok.

Tjuca 2011.12.06. 19:42:06

@Peter_Cs: a vagány elég érdekes jelző rá. nem egyezkedek. ezek túl pozitív jelzők. te mondod a vagányt, én a közönségest, és ennek pedig nem lesz közös nevezője attól tartok.

foxglove (törölt) 2011.12.06. 19:44:34

@gyvy: ez így egy az egybe mehetne a szex szerelem gyengédség rovatba:)

Hurri Kán 2011.12.06. 19:46:14

@foxglove:
Úristen... Az létezik még valahol? :D

Tjuca 2011.12.06. 19:50:39

lapostetű, az a háborúkban szokott előfordulni... bááá

hülyének néztem az egyik ismerősöm, aki nem megy uszodába, mert ott emberek mosatlan fenékkel áznak.

jobban belegondolok, nincs az a klór, meg vegyszer

morgo1229 2011.12.06. 19:52:51

Szerintem engedjetek meg a ujra a spoilerezest, hogy tudjuk mi volt az onlineban. Azert is erdekes lenne, mert akkor ossze tudnank hasonlitani, hogy mi volt az onlinehoz kepest az osszefoglaloban. Na, lecci,lecci.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 19:53:52

@Tjuca: az hagyján, de bele is pisilnek a vízbe.
Jobb esetben.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 19:56:21

@morgo1229: szerintem lehet azért ezt-azt mesélni, csak a kulcsjelenetek részletes leírását nem szeretné Hajni. Hogy miért, arra már nem emlékszem... :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 19:56:40

@anica inkognitóban: ezen nagyon jót röhögtem:D

Van még ez a magazin? Én annó IM "rajongó" voltam:D:D:D

capa05 2011.12.06. 19:57:06

@pushpang: Az biztos Kiszop is bele pisilt a dzsakuzziba...:)))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 19:58:23

@foxglove: @ladyandhenk: én is :DD az ebihalas dilemma végkép betett...:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 19:59:34

@gyvy: ti emlegettétek..:DD
@capa05: legalábbis ezt bevallotta.. ki tudja a többit.....

lac64 2011.12.06. 20:01:44

Szép estét!

Éjjeli online, Kinga, Vera a konyhában, a háttérben a hűtő, rajta egy kelj fel Jancsi rajza és egy felirat: Veronika ne egyél! :DDD

Tjuca 2011.12.06. 20:05:31

@anica inkognitóban: gondolom bele is fingolászott, mert élvezte a bubikat, mint shrek. :-D

nathalie 2011.12.06. 20:06:11

@gyvy:
várj pár napot, ha szényílik mint a tubarózsa, akkor lehet baj van :D:D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 20:06:26

@gyvy: bűnpártoltál..:P:DDD
@Tjuca: Kriszből simán kinézem..:D

csicserierika 2011.12.06. 20:09:40

nem láttátok a fókuszban Kasza Tibit ?
Balázsról írt musicalt.
Nagyon tetszett :)

Hurri Kán 2011.12.06. 20:10:23

@nathalie:
Most nem vagyok nyugott. :D :D :D

@anica inkognitóban:
Szoktam. :D

Hurri Kán 2011.12.06. 20:11:02

@csicserierika:
Tibi, Balázs, vagy a musical? :)

nathalie 2011.12.06. 20:11:53

@csicserierika:
melyiket? a morning show musicelek?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.06. 20:12:03

@csicserierika: teljesen idióta módon szívatják egymást..:DD
@gyvy: már mindegy.. gondoltad volna meg az előző nagyobb izgalomnál...p.ddd

csicserierika 2011.12.06. 20:13:11

@anica inkognitóban: sírok :) a fecskék szexuális élete... :)

csicserierika 2011.12.06. 20:15:42

@gyvy: a Kasza :) Meglepően jó a humora, amíg csak danolászott, ez nem jött át :)

csicserierika 2011.12.06. 20:16:45

@anica inkognitóban: nézd meg, ha felteszi az rtl a honlapjára :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 20:20:06

@anica inkognitóban: azért az az ő volt végül alul, így ő vette be a bogyót sem volt semmi:P

arkangyal44 2011.12.06. 20:22:47

Szép estét kedves kommentlakok,ti is várjátok már a posztot??Csak nem beteg Hajni,hogy így hanyagol minket??

haruka 2011.12.06. 20:26:46

Estét! Olyan rég jártam már erre, hogy meg is lettem feddve! :D

@ladyandhenk: no, itt vónék! :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 20:39:18

@arkangyal44: hm:), hol van már a mandarinom?:) Szió!

@haruka: helyes, jó kislány, megérdemled a Mikulás ajándékát:P, Üdv:P

arkangyal44 2011.12.06. 20:43:30

@ladyandhenk: Nem kaptad meg?? pedig 4-et is pucerájoztam,és elsöbségivel feladtam:))a fehér kis szálakat is kiszedegettem:))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 20:45:52

@arkangyal44: na, ennyit a Postáról, még nem jött meg! Talán a Mikulással kellett volna küldened, ő járt erre:D Narancs bezzeg jött, nem tévesztetted el?:)

mocskosmacska 2011.12.06. 20:50:13

Veráról mindig az jut az eszembe, hogy nem kell sok, hogy tökéletes pszichopata zaklató legyen.
Szerintem ő az a típus, akinek, ha egyszer tökrészegen azt mondja egy pasi, hogy: "ma milyen csinos vagy", akkor hónapokon keresztül nem tud megszabadulni tőle, mert vera megy utána a köztük lévő túltengett romantikára és érzelmekre hivatkozva.

inmemancsi 2011.12.06. 20:55:26

@mocskosmacska: veled mindig egyet szoktam érteni itt:))

arkangyal44 2011.12.06. 20:59:44

@ladyandhenk: Tudodmit adj egy pontos címet,beütöm a GPS-esbe magam viszem el:))DD vacsiztál már? viszek egy kis resztelt májat is :))

haruka 2011.12.06. 21:02:43

@ladyandhenk: bizony, jókislány vagyok, megérdemlem a kb 3 tonna csokit, ami sose fog elfogyni. :D maga meg kissé sokat kérdezett, úgyhogy nem is tudok rá hirtelen válaszolni. :D

inmemancsi 2011.12.06. 21:09:22

na kommentelők hajrá ki megy a boksz"gálára"?

capa05 2011.12.06. 21:09:35

13 oldalkasza volt előre-hátra a bevezető alatt!:))

haruka 2011.12.06. 21:10:47

@capa05: :DD mindig számolod, vagy csak most?

Tjuca 2011.12.06. 21:11:39

@capa05: végy magadhoz füvet, akkor lehet jobban viseled a fűkaszálást.

beacska 2011.12.06. 21:11:46

...ééééés ma történelmet írunk: Vera visszaköltözik Péterhez..:DDD

capa05 2011.12.06. 21:12:04

Újabb 12 és ha lépked ráfog a diszlet aztal szélére!!Ha csak ráteszi a kezét nincs lépés..Azt kell eltüntetni és egy helyben maradna!!

capa05 2011.12.06. 21:13:09

@haruka: ez a mai szórakozásom...:))

Hurri Kán 2011.12.06. 21:13:29

Dya kivel boxol?

Vezet a Chelsea.

Hódos Hajnalka 2011.12.06. 21:15:54

@morgo1229: azt minden további nélkül leírhatja mindenki, mi van az onlineban, sőt, örülök neki, ha közvetítitek.
spoilerezésen azt értettem, hogy olyat ne írjatok be, ami esetlegesen kiderült, de a néző csak az esti öfiből tudja meg.
Ilyen volt a táncverseny eredménye.

A közvetítést lájkolom.

Nem vagyok beteg, csak ... kissé szétcsúsztam, holnap lesz poszt. Semmi baj. :)
Köszönöm a türelmet.
Lávollak benneteket.

capa05 2011.12.06. 21:17:37

Gratulálok cigivel a kezében dzsoggol!! (Srei)

sogeking 2011.12.06. 21:19:05

@gyvy: talán Melindával :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.06. 21:20:12

@beacska: Taktikai húzás, most Pétert szívatja vissza, megindult a VV5 középjátéka.

rianna 2011.12.06. 21:20:18

ez a vécés jelenet jópofa volt

MagasMacska 2011.12.06. 21:22:11

De mi az, hogy nem mindenki boxolhat??? Mi alapján döntik el, hogy ki igen?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 21:22:12

seri még verekedés közben is pucsít :D

Hurri Kán 2011.12.06. 21:22:22

@sogeking:
És ott is a nyertes védett lesz?

capa05 2011.12.06. 21:24:24

Lábat váltott, csak bele ne rúgjon a díszletbe!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 21:24:41

@capa05: pedig direkt nem néztem oda, hogy ne hergeljem magam ezzel.. de azért köszönöm, hogy eszembe juttattad. :D

sogeking 2011.12.06. 21:25:11

@gyvy: persze, a vesztes meg kap egy randit Pityuval :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 21:25:49

@capa05: jaja, most a végén neked is úgy tűnt, hogy meg vannak zavarodva a lábai? Kis híján összeakadt + még az a fránya pult is rossz helyen volt.

Zelefánt 2011.12.06. 21:27:40

Kik is játszanak?...Jaj.

capa05 2011.12.06. 21:29:46

@pushpang: ennél Horváth Éva volt rosszabb az Éden Hotelben, mert az oldalra lengett ki.. már majdnem elszédültem közben (kisebb tengeri betegség is meg lehetett)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 21:34:52

@capa05: azt nem néztem ilyen "behatóan", mindössze annyi tűnt fel, hogy állandóan ott tördelte, meg gyötörgette saját kezét a hasa előtt.

/Lilura még egy pillanatra visszatérve, az a szoknya, legalább 2 számmal kisebb rajta, mint kéne../

Hurri Kán 2011.12.06. 21:40:58

Már megint/ még mindig szeri van? :D

capa05 2011.12.06. 21:41:46

@gyvy: ez olyan mint Róma örök!!!:D

sogeking 2011.12.06. 21:42:42

majd jövök, elmentem venni egy csokit Kingának :D

rianna 2011.12.06. 21:45:32

ezentúl én is cipőkrémmel kenem a gumicsizmám :)

Lonyul 2011.12.06. 21:46:50

egyre unalmasabb ez az egész, nem csodálom, ha bealszik ezen valaki

lac64 2011.12.06. 21:46:54

Ezeknek külön nyitva tartották a Kökit?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 21:47:08

Nahát, elvitték őket a világ végére, a Kökibe, miért nem a Camponában vásároltak be, amikor az sokkal közelebb van?
(vicc volt)

Hurri Kán 2011.12.06. 21:48:18

Na menek olvasok valamit, amíg szünet van. :D

sogeking 2011.12.06. 21:48:18

a termékmegjelenítésben műsor található :D

inmemancsi 2011.12.06. 21:48:33

én is így akarom csinálni a karácsonyi bevásárlást bezárt plázában + fizessenek helyettem

capa05 2011.12.06. 21:49:00

@pushpang: a reklám és a főszponzor helye!!:)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 21:49:12

@Lonyul: Én még a kiválasztásokon is elalszom rendszeresen.

Amúgy tényleg egyre unalmasabb..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 21:51:23

Remélem, Attila megkapja az órát meg a plazmatévét!

sogeking 2011.12.06. 21:53:09

a kreatívok valamit kevernek mikulás témában :)

lac64 2011.12.06. 21:54:32

Veronika nem boxol, cserébe shoppingolhat kedvére. Á dehogy kivételeznek vele

Talpig Jimmy 2011.12.06. 21:58:38

Veronika ezt a vásárlást nem élte volna túl, ha velem van

julcsi29 2011.12.06. 22:01:00

Sziasztok!
Szerintetek mennyit költöttek Mikulásra?Úgy saccra? :)
Jézuska ilyen alapon minimum két plazma tv,és egy út a Karibi tengerre :DDDD
Jövőre jelentkezem!! :P :DDDD

arkangyal44 2011.12.06. 22:01:36

Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300.000 fajta élő organizmus létezik, amely besorolásra vár és bár ezek többsége ízeltlábú vagy baktérium, nem zárhatjuk ki teljesen annak a lehetőségét, hogy a Mikulás mégis repülő rénszarvasok vontatta szánon közlekedik.
A világon 2 milliárd gyerek (18 éven aluli) van. De minthogy a Mikulás szemmel láthatóan nem törődik a mohamedán,hindu, zsidó és buddhista gyerekekkel, a munka 15%-ra mérséklődik (378 millióra az ENSZ Népességügyi Hivatala szerint). Háztartásonként átlagosan 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent, ha feltételezzük, hogy minden családban van legalább egy jó gyerek.
A Télapónak, hála a különböző időzónáknak és a Föld forgásának, 31 órája van a feladat elvégzésére, ha feltételezzük, hogy keletről nyugatra halad. Így 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy minden jó gyerekkel rendelkező keresztény otthon esetén kb. egy ezred másodperce van, hogy leparkoljon, lepattanjon a szánról, beugorjon a kéménybe, megtöltse a zoknikat, a maradék cukrot szétszórja a fa alatt, fogyasszon a kitett csemegékből, felmásszon a kéményen át vissza a szánra, és átmenjen a következő házhoz. Feltételezve hogy az említett 91,8 millió megálló egyenletesen oszlik el a föld felszínén (ami persze nem így van, de számításainkhoz ez is megteszi), két ház között átlagosan 1,2 km távolság adódik, a teljes útja pedig 117 millió km, nem számolva azokat a megállókat, amire mindnyájunk rászorul legalább egyszer minden 31 órában, plusz táplálkozás, stb.
Ez azt jelenti, hogy a Mikulás szánja mintegy 1000 km/másodperces sebességgel repül, a hang sebességénél 3000-szer gyorsabban. Az összehasonlítás kedvéért a leggyorsabb ember alkotta szerkezet, az Ulysses űrszonda mindössze 44,6 km/másodperccel vánszorog, egy hagyományos rénszarvas pedig 25 km-t tesz meg óránként, ha nagyon siet.
A szán rakománya egy újabb érdekes elem vizsgálódásunkban. Feltéve, hogy egy gyerek sem kap többet, mint egy közepes LEGO játékot (1 kg), a szán mintegy 321.300 tonnát szállít, nem számítva a Télapót, aki így holtsúlynak minősül. A Földön egy hagyományos rénszarvas 150 kg-ot tud elhúzni. Még ha feltételezzük is, hogy a repülő rénszarvas tízszer ennyit húz (1500 kg-ot), a szán nem indul 8, de még 9 rénszarvassal sem. 214.200-ra van szükség. Ez megnöveli a súlyt (ha magát nem is számoljuk) 353.430 tonnára. Csak az összehasonlítás kedvéért, ez négyszer annyi, mint a világ legnagyobb hajójának, a Queen Elisabeth-nek a súlya.
Ha 353.430 tonna 1000 km/másodperces sebességgel halad, az nagy légellenállásba ütközik. Ez felmelegíti a szarvasokat, kb. úgy ahogy az űrhajósok felmelegednek, amikor visszatérnek a Föld légkörébe. A két vezérrénszarvas 14,3 milliárdszor egymillió Joulle energiát nyel el másodpercenként, miközben fülsiketítő zaj hallatszik. Az egész rénszarvassereg 4,26 másodperc alatt ég el. Eközben a Mikulás 17.500-szor akkora centrifugális erőnek van kitéve, mint a Föld gravitációja (ez így 17.000 g). Egy 120 kilós Mikulás (ami röhejesen kicsi) mintegy 8.207.123 kg-os erővel préselődik majd szánja háttámlájának.

ÖSSZEGEZVE: Ha a Mikulás valaha is megpróbált karácsony éjszakáján ajándékot kihordani, mostanára biztos halott szegény. via

lac64 2011.12.06. 22:02:10

A Péter-Kinga beszélgetés folytatásában taktikáztak, ott mondták, hogy Veronika nem szerezhet védettséget, mert nem boxol.

kozi001 2011.12.06. 22:06:54

Attilának ma nem adták be a brómos vizet? :)

Lonyul 2011.12.06. 22:10:39

én hozzájuk vágtam volna pár nyomott narancsot oszt le van tudva Miki bácsi :)

inmemancsi 2011.12.06. 22:12:09

@Lonyul: ezzel az erővel három óvodának is adhattak volna, ekkora barmoknak már nem is megy a mikulás

foxglove (törölt) 2011.12.06. 22:12:50

@julcsi29: azért megnézem, ezek után karácsonyra mit kapnak.

MagasMacska 2011.12.06. 22:12:59

@Lonyul: Én is vettem volna nekik valami csokit meg esetleg valami italt, oszt annyi. A gyerekek is csokit kapnak.

barakka 2011.12.06. 22:13:20

@lac64: Mióta nem bokszol? és miért?veszélyes a szilikonjaira???

MagasMacska 2011.12.06. 22:15:26

@barakka: Épp csak elkezdte. Sérült a csuklója. Jobb is, ha nem töri el.

huncut 2011.12.06. 22:17:37

Szevasztok!
Jól hallottam a végén, hogy Lilu azt mondta, „Seriéknél dübörög a nyuszmusz”?
Azóta nem térek magamhoz...

capa05 2011.12.06. 22:17:52

@julcsi29: melyik karaktert vállalnád? Csak hogy szavazhassak!:D

lac64 2011.12.06. 22:18:36

Most a "szavazók döntenek", vagy az "edzők döntenek"? A retek meg elmehet az anyjába, mert azt elfelejtették bent közölni, hogy nem mindegyikük mehet ki.

capa05 2011.12.06. 22:20:26

Ja és szerintem , Attila sem fog bunyózni -ezt az előzetesben lévő rosszullétet betudják enyhe agyrázkódásnak.(hányinger szédülés már jó kórisme)

Hurri Kán 2011.12.06. 22:21:36

@capa05:
Ez túlzott művelődés utóhatása is lehet :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 22:22:26

@MagasMacska: gyerekkoromban sem volt, de most sem divat a családban, hogy a klasszikus csokimikulás+mogyoró+narancs+aprórágcsán kívül bármit is kapjanak a gyerekek ilyenkor.
Húsvét dettó.

De ezek itt most, komplett karácsonyi bevásárlást rendeztek, érthetetlen.

huncut 2011.12.06. 22:22:51

@arkangyal44: A hit csodákra képes, azokat meg úgysem érdemes és felesleges is magyarázni. :-)

(Azért vigyorogtam ám a kis levezetésen. :-)))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 22:23:49

@haruka: pedig várom ám:), kész vok a telefonálással:D, jó, tudom, h másfél óra volt, na:D

@arkangyal44: resztelt májat évek óta nem ettem, jöhet!

Amúgy meg mi van, ha kisgyerekek is olvassák a kommenteket? Most kiábrándultak, miattad!!!:D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.06. 22:23:52

@lac64: lemaradtam valamiről? Lesz, aki nem fog boxolni, vagy mi?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 22:25:41

Mi történt a mai öfiben nagy vonalakban, mert napok óta nincs poszt, és nem tom, h hol járunk?! Plíííííííízzzz, valaki!:D

huncut 2011.12.06. 22:26:04

@pushpang: Ingyen kapták, a műsoridőért cserébe. Meglehetősen gusztustalan és irritáló módja ez a reklámnak, a mai öfit meg teljesen agyonvágták vele.

MagasMacska 2011.12.06. 22:27:05

@pushpang: Szavazni kell, és a két legkevesebb szavazatot kapott versenyző között az edzők döntenek. Csak azt nem értettem, hogy hol lehet szavazni. A honlapon még nem. Lehet, hogy ez is sms

MagasMacska 2011.12.06. 22:28:22

A hülyék miért nem az előadókat mutatják???

sogeking 2011.12.06. 22:28:45

@ladyandhenk: Attila összejött Verával, legalábbis együtt zuhanyoztak

Hurri Kán 2011.12.06. 22:29:58

@ladyandhenk:
Nem tudjuk, hogy Vera kanos, vagy kankós.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.06. 22:30:18

@capa05: Szerintem ők fognak megmérkőzni párban:
Vera - Eszter
Seherezádé - Kinga
Péter - Fecó
Csaba - Gergő
Nem versenyeznek:
Veronika, Attila.

lac64 2011.12.06. 22:33:14

@pushpang: Igen. A VV honlapon van egy szavazás (ami nem írja ki az eredményt), és utána az edzők fognak dönteni.

huncut 2011.12.06. 22:33:49

@ladyandhenk: Bokszolnak keményen (Veronika nem), Bunyós Pityu valahogy kibékítette Verát meg Attilát, azóta egymást ölelgetik. De az még csak hagyján, mert Attila és Kinga is szóba elegyedtek, sőt, beszélgettek, nevetgéltek, ettől mindketten a föld fölött lebegnek. Gergő és Veronika titokban kisunnyoghattak a Köki Terminálba ajikat venni, nagyjából lesöpörték a pultokat, holnap zárva lesz az üzletközpont. Mire visszaértek a vásárlásból, kiderült, hogy Seriéknél megint szeri van, Vera Peti mellé költözött, ezért Attila Veromikához akart bújni, aki Petit hívta védelmül. No, nagyjából ennyi.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 22:35:00

@sogeking: és történt valami?:P (jaj, semmi olyanra nem gondoltam:P:))

@gyvy: miért írjátok hosszú ó-val?:O

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 22:37:08

@huncut: köszönöm szépen!

1, Veronika miért nem bokszol?

2, Minek mentek a Kökibe, és miért pont ők? Mennyi értékben?

3, miért költözött Vera Peti mellé? ilyenkor joga van költözni, v mi?:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 22:39:33

@gyvy: jó, időközben leesett, h nem a kan kosokról van szó, nem is értettem igazán, hanem a tripper jellegű dolgokról, megvilágosultam, na!:D Egész nap nem értettem, de már igen... :D:D:D:D

MagasMacska 2011.12.06. 22:40:42

@lac64: Nekem nem jön be a lehetőség a szavazásra.

Hurri Kán 2011.12.06. 22:41:01

@ladyandhenk:
Kérdezz bátran, ha megakadsz valamiben. :D

sogeking 2011.12.06. 22:41:09

@ladyandhenk: a zuhany alatt meztelenül bokszoltak egymással, majd utána a konyhában bekebelezték az összes selyemsonkát, végül kézen állva 3-szor megkerülték a villát :D

sogeking 2011.12.06. 22:42:56

@gyvy: egyszerre a kettő nem lehet??

huncut 2011.12.06. 22:43:56

@ladyandhenk: Szívesen. :-)
1. Állítólag lesérült még valamikor a múlt héten, de erről pontosabbat én sem tudok. Nagy baja azért nem lehet. :-)
2. Őket jelölték ki az rtl-esek Mikulásra ajándékot venni, értékhatár nélkül, kurva sok műsoridőt kaptak cserébe a bótok, dög unalom volt.
3. Mindenki oda költözik, ahova akar, Vera meg kihasználta, hogy Veronika Gergővel vásárol (éjnek idején), Petinél meg szabad az ágy másik fele, és mellé bújt. :-)
Peti lassan kezdi menekülőre venni. :-)

Hurri Kán 2011.12.06. 22:44:19

@sogeking:
Dehogynem. De ezt sem tudjuk. :D

lac64 2011.12.06. 22:45:43

@MagasMacska: Nekem bejön, még Veront is mutatja. Mondjuk a szavazás után nem ír eredményt, csak köszönik szépen.

2011.12.06. 22:47:25

Mi volt az a petting a ringben??? Ez mi??

huncut 2011.12.06. 22:47:33

No, jóccakát mindenkinek. :-)

MagasMacska 2011.12.06. 22:47:58

@lac64: Nekem nem látszanak a nevek csak a "szavazok" kocka. Hát úgy nem nyomom, ha nem tudom, kire!! Még a végé Petire menne...

sogeking 2011.12.06. 22:52:00

Kit szeretnél látni a ringben? - bokszolni nem is fognak? :D

Talpig Jimmy 2011.12.06. 22:52:26

@ladyandhenk:
1. mert szimuláns
2. mert mindig neki kedveznek, Gergőt pedig jobb híján csomagot cipelni
3. mert Veronikának minden fiú kellene

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 22:53:08

@gyvy: köszönöm, rád mindig számíthatok:)

@sogeking: és shadi kiakadt?:) Kiengedték ezért őket a villából?:P

@foxglove: hát na:) Hamarabb jutnak az eszembe az állatok, mint a tripper:D Ja, egész nap meg voltam róla győződve, h itt mindenki félreért valamit, pedig csak én:D
Amúgy kinéztem verából, h ilyen maflaságokat beszél:D

2011.12.06. 22:55:25

Senki se látta amiről beszélek?

sogeking 2011.12.06. 22:58:27

@ladyandhenk: Shadinak meg kellet pucolnia 4 zsák burgonyát büntetésül, mert bezárta Veronikát a ruhásszekrénybe - igen, addig kimehettek, a nézők kordonok mögül biztatták őket

sogeking 2011.12.06. 22:59:18

@szerivan: látom a betűket, de nem értem :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 22:59:35

@szerivan: egy kis évelődés?:) Aranyos volt Vera nevetése, szerintem:P

lac64 2011.12.06. 23:01:16

@ladyandhenk:
1. Állítólag sérült, szerintem mert a lányok páratlanul vannak.
2. Köki reklám, Veront így fizették ki azért, mert újra Péterrel alszik. Kb egy vagyont.
3. passz

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 23:01:21

@sogeking: mármint a fizetett statiszták?:P

Mekkorák voltak a krumplik?:P

ő-szinte 2011.12.06. 23:03:11

Na, Sehere megint enekelt, NEEEEEEEEEEE
De Veronika sem volt semmi...

2011.12.06. 23:03:52

@ladyandhenk: Tényleg aranyos volt. Lehet csak a 2 hónap bezártság miatt máaszott rá Ati, de lehet, hogy ebből szeri lesz?

Hurri Kán 2011.12.06. 23:04:22

Fecó és DrEszter koprodukcióját sem biztos, hogy akarom látni és hallani.

sogeking 2011.12.06. 23:05:22

@ladyandhenk: a krumplik kicsik, de a zsákok nagyok, és a pucoláshoz csak egy mokkáskanalat használhatott - nem tudom fizettek -e a statisztáknak, de láttam Tordast, egy lila alapon almazöld pöttyös pufikabátban, próbált szavalni valamit, de az egyik nagydarab biztonsági őr lekaratézta

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 23:06:31

@szerivan: Vera hajlamos többet belegondolni, mint ami...Attila meg biztosan meghágna már vkit:)

julcsi29 2011.12.06. 23:07:09

@capa05:
Hát,olyan kategóriára gondolnék,hogy : Tisztességesen dolgozó,Kevés fizetésből Sok csekket fizető,luxust nélkülöző lány"....elég kevés a valószínűsége egy ilyen kategóriának,nem? :P :DDDDD
Ha meg lenne,mindhárom jelöltet be kéne szavazni!!! :))))

Hurri Kán 2011.12.06. 23:09:12

Rosszat sejtek... Tuja máá szorongatja a gitár nyakát...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.06. 23:09:44

@sogeking: remélem, hogy még ott ül:P

Igen gazdag a fantáziád, le a kalappal:)

sogeking 2011.12.06. 23:11:02

@szerivan: ezt kapom a mikulásra? tök jó :)

sogeking 2011.12.06. 23:13:01

@gyvy: ennyiből nem hiszem el, hogy nézed az onlájnt :)

ő-szinte 2011.12.06. 23:13:05

@gyvy: Mi az hogy sejtesz? Hat eddig is zenelt!

beacska 2011.12.06. 23:14:06

érdekes volt, mikor Attila éjjel kifejtette (Kinga álmélkodása közepette), hogy saját magának vette ki az ujjából a varratokat, mert nem akart visszamenni az ügyeletre, mert a doktorNŐ "szia Attila" felkiálltással fogadta, tán még a vállát is megveregette...neki ez nem kell :))) fura egy alak, az biztos ;DDD (Nati, ez a történet neked volt)

beacska 2011.12.06. 23:14:47

@ladyandhenk: lady, én már szavaztam a boxra ;DDD!!

beacska 2011.12.06. 23:16:23

onlányban mire készülődnek éppen?

ő-szinte 2011.12.06. 23:17:52

De geci az operator! :-)

ő-szinte 2011.12.06. 23:18:55

Te jo Isten! Ez a pottyos cucc a csajokon... nem jutok szohoz!

Hurri Kán 2011.12.06. 23:20:34

@sogeking:
Sztrájkolok. Háttal ülök a monitornak. :D

@ő-szinte:
Ma még nem. Vagy igen?

beacska 2011.12.06. 23:20:53

@ő-szinte: jajjj, ezek nagyon jó kis ruhák!

MagasMacska 2011.12.06. 23:21:19

Ötvenes évek bulija lesz. A fiúk ezekben a színes zakókban!!!

sogeking 2011.12.06. 23:21:32

@szerivan: bár The Saturdays a nevük :)

sogeking 2011.12.06. 23:23:12

@gyvy: és milyen, érdemes kipróbálni?

beacska 2011.12.06. 23:24:18

mi a 80-as évek végén egyik oszt.kir.on 60-as évek bulit hirdettünk, mindenki vitt pöttyös ruhát, napszemit, és úgy buliztunk egy vadidegen városben (fingom nincs már, hogy hol)...tök jó volt...

Hurri Kán 2011.12.06. 23:24:25

@sogeking:
Fárasztó, mert a nyakamba kell rakni a lábam, hogy elférjek a kanapén. :D

Hurri Kán 2011.12.06. 23:24:58

Verára ráadtak egy retro takarmányos zsákot?

sogeking 2011.12.06. 23:28:42

Anikót a belevalóban letámadta egy mikulás :)

ő-szinte 2011.12.06. 23:29:21

@gyvy: Mi a ma meg nem? A zeneles? Mert az elobb a csoportos dalnal is o jatszott.

ő-szinte 2011.12.06. 23:29:52

@gyvy: Es mindegyiken az a szornyu cucc van, nem csak Veran.

Hurri Kán 2011.12.06. 23:31:06

@ő-szinte:
Akkor még nem láttam, h megin zenél.
Igen, mindegyik luvnya szörnyen néz ki. :)

ő-szinte 2011.12.06. 23:32:49

@gyvy: Melyik szemet volt aki ezt kitalalta? Nagyon nagy! :-DDD

sogeking 2011.12.06. 23:34:32

csak Fecó nem kapott a bulira új ruhát?

Hurri Kán 2011.12.06. 23:34:32

@ő-szinte:
Annyira, de annyira szeretném, hogy legyen egy balett-est. :D :D :D

Hurri Kán 2011.12.06. 23:35:29

@sogeking:
Ő mindig úgy öltözik, mint egy kikapós, "z" kategóriás Donhuán :D

beacska 2011.12.06. 23:42:31

@gyvy: nem is igaz!!! ezek olyan szééééép ruhááááák!

ő-szinte 2011.12.06. 23:44:31

@gyvy: Szerintem nincs olyan szerencsed :-D

Hurri Kán 2011.12.06. 23:46:56

@ő-szinte:
Szerintem se lesz...:(

Az ilyen emelős figurákhoz be kéne építeni egy bakdarut. :D

sogeking 2011.12.06. 23:46:59

@gyvy: balett estet támogatom, de a villalakók ne szerepeljenek benne :)

Hurri Kán 2011.12.06. 23:51:18

@sogeking:
Dehogynem. Ez adná a dolog kvintesszenciáját. Képzeld el monnyuk Petit és Verát tütüben :D :D :D
www.youtube.com/watch?v=t3YSWbf8_74

sogeking 2011.12.06. 23:55:58

@gyvy: mondjuk az nem lenne rossz, ahogy Vera felemeli Pétert :)

Hurri Kán 2011.12.06. 23:58:36

Itten van retró mulatós zene... Szárazbaszós tangóhoz...
www.youtube.com/watch?v=JMrcnqKSbw8

nathalie 2011.12.07. 00:05:09

@ő-szinte:
most én mondom,hogy most jöttem. mi történt? :)

2011.12.07. 00:07:56

@gyvy: Puppy Love...úristN! Megyek aludni, ez furcsántorz ráadásul az énekesről azt hittem, hogy nő.
www.youtube.com/watch?v=OX96KIdAVyw

beacska 2011.12.07. 00:08:48

@nathalie: jajjj, már megint Péter-Veron az onlányban...broáf....pedig eddig mindenki jókedvű volt, most meg megy a "dráma"

Hurri Kán 2011.12.07. 00:09:00

@nathalie:
Retró parti van. Összes csajra ráaggattak retró takarmányos zsákot :D
Ennyit tudok :D

nathalie 2011.12.07. 00:13:58

@beacska: @gyvy:
gyereke én még az öfiről is lemaradtam!!!! :D:D

beacska 2011.12.07. 00:14:11

én most elmennék zuhanyozni, vki írja már le, ki kit választott párjául, pls!

Hurri Kán 2011.12.07. 00:14:45

@nathalie:
Én sem láttam. Meccset néztem.

foxglove (törölt) 2011.12.07. 00:16:45

@nathalie: fölvásároltak egy plázát mikulásra, attila a ringen kívül is leteperte Verát. Ja és bokszoltak.

nathalie 2011.12.07. 00:18:12

@foxglove:
a leteperést láttam :)
a box meg már untat, amíg vér nem folyik minek nézni? )

foxglove (törölt) 2011.12.07. 00:19:38

@nathalie: 2 leteperés volt. A köv. rész előzetesében Vera kiütötte Attilát, de elég durván. Mondanám, hogy vicces, hogy egy csaj így elbánt vele, de hát Veráról van szó.

sogeking 2011.12.07. 00:20:10

Rocky verseny lesz, akkor mégis ma van a boksz :D

nathalie 2011.12.07. 00:20:53

@foxglove:
végre vera kiüt egy faszit!! erre vártam amióta meghirdették a box hetet :):) mondjuk petire tippeltem, de így is jó :)

sogeking 2011.12.07. 00:22:07

Veronika kioktatja Pétert, Shadi hogy csinálta :)

foxglove (törölt) 2011.12.07. 00:22:24

@nathalie: ja és nézőket megszavaztatják, hogy ki legyen az a két ember, aki nem bokszolhat, közülük az edzők választanak egyet, aki mégis. Vagy mi.

nathalie 2011.12.07. 00:25:52

@foxglove:
két fiú és két lány?
remélem gergő és fecó valamint kinga és eszter.

foxglove (törölt) 2011.12.07. 00:28:59

@nathalie: nincs nem szerinti kikötés, csak annyi, hogy a szavazás két legutolsó helyezettje közül döntenek majd.

nathalie 2011.12.07. 00:30:02

@foxglove:
de akkor nincsenek párban a fiúk és a lányok. szóval csak úgy lehet nem?

nathalie 2011.12.07. 00:32:07

na, megnéztem a kinga és attila beszélgetést és én akkor most sírva fekszem le aludni . hát ezt nem is mondtátok! ezt a szörnyűséget! :(:(

foxglove (törölt) 2011.12.07. 00:32:41

@nathalie: fogalmam sincs, én sem értem. sőt az is lehet, hogy félreértettem valamit.

nathalie 2011.12.07. 00:34:46

@foxglove:
nem, azt hiszem ezt nem lehet érteni. itt elkezdődött megint a szánalom. szomcsi vagyok. olyan jó volt nekünk a kinga szerelem nélkül...

sogeking 2011.12.07. 00:38:29

Peti mit csinált Veronikával??

sogeking 2011.12.07. 00:41:45

@Zelefánt: csinált valamit a szájával is, csak nem mutatták

ő-szinte 2011.12.07. 00:46:20

@nathalie: Csak most latla, nem gondoltam, hogyn ilyenkor... :-)
Basszus, nem tudom, nem lattam, bocsi. :-)

ő-szinte 2011.12.07. 00:47:49

@nathalie: De ugy latom, Dressz kuszik Attira.

ő-szinte 2011.12.07. 02:25:19

Nahat, tiszta a viz a jakuban...
Dressz produkalja magat bebaszva.

Tjuca 2011.12.07. 07:28:50

@foxglove: most gondolom azt, hogy az rtl túllőtt a célon. edzenek két héten keresztül, lóg a belük, és akkor egyik "húz egy feketét". bármelyik kerül ebbe a helyzetbe (ha vera még ő is) nagyon dühítő. :-( erre lehetett volna előbb gondolni, és akár megfűzni karfiolt vagy shadit, biztosan vállalták volna, hogy kinn felkészülnek, és naaaa meglepetés. :-(((

beacska 2011.12.07. 07:55:38

@Tjuca: egyetértek! annyiszor mondják az Arénában (Lilu is, Balázs is), hogy "ez egy taktikai játék, mindenki eldöntheti, hogy nyerni akar-e, v. vki mást segít a győzelemhez", hogy legalább az esélyt megadhatnák nekik, hogy pl. mindenki választ magának 1 ellenfelet, aki ellen lát esélyt, így max. 2 meccset kell megvívniuk a liláért. Így ők is tesznek vmit a saját győzelmükért, és biztosan meccsel mindenki legalább 1*...

Tjuca 2011.12.07. 07:56:43

@MagasMacska: már előtte is fájt neki. nem tudom mikor tűnt fel először, de tán még cris idejében.

beacska 2011.12.07. 07:57:01

@beacska: jaaa, neeeem. hülye vagyok...nem max. 2 meccs...mert ha mindenki ugyanazt választja a saját nemük közül, akkor akadhat olyan, aki 4-et...az szívás ;DDD

Tjuca 2011.12.07. 08:01:41

@beacska: de ezért jóval erősebb, mint az aréna. szerintem. itt közönség, pörgés van, ez akárhogyan nézzük egy hatalmas megjelenési felület.

szerintem megint fecó esik ki, és most itt lehet utálkozni, de rohadtul küzd, nagyon jól boxol, és mindenből ő húzza a rövidet. de itt most azt mondom egyetlen játékos sem érdemli meg, hogy ne boxoljon, mert mind akar, mind odateszi magát, és valójában ezért vagy azért mindet megnéznénk.

Tjuca 2011.12.07. 08:02:45

@beacska: miért vegyes meccsek lesznek?

Tjuca 2011.12.07. 08:03:17

ja betehették volna balit meg lilát is. :-P

lac64 2011.12.07. 08:03:52

Szép reggelt!

@Tjuca: Egyetértek, ráadásul ez csak a fiúkkal kiszúrás, mivel a lányok eleve párban vannak. Ráadásul ha reálisan nézzük a dolgot, Attila a legkevésbé felkészült, de őt meg biztos boxoltatják a nézők (vagy az RTL), így egy olyan nem fog boxolni, aki hajtott is és a bentiek között nem a leggyengébb.

lac64 2011.12.07. 08:05:33

@Tjuca: Imádnám, ahogy a villalakók törlesztenének a beszólogatásokért :D

Hurri Kán 2011.12.07. 09:05:42

Kankómentes jó estét, FB+! :D

capa05 2011.12.07. 09:07:34

Jóóóó reggelit!
@beacska: tegnap már erőteljes bóbiskolás közben néztem az onlányra.. mi volt az a megjegyzés Atitól Gergőnek, hogy szétveri... utána meg kezet nyújtott de Geri nem fogadta el...??

capa05 2011.12.07. 09:10:02

@anica inkognitóban: akik mindent megtesznek a műveltségük elmélyitéséért!!:P:DDDD

Hurri Kán 2011.12.07. 09:13:14

@capa05:
Úgy... Valami kórság kezd belémtenyészni... Sürgősen keresek valami orvosi lexikont. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 09:13:23

@capa05: csak túlságosan agyoniskolázottak, túlképzettek ne legyetek!:P:D

beacska 2011.12.07. 09:13:54

@capa05: jó reggelt, jó szurkolást!

melyikben volt? a tegnap éjszakaiban?

mondjuk ez a hátránya annak, hogy én többnyire csak hallgatom, hogy az ilyen finom gesztusokat nem érzékelem...:((( nem tudom, mi volt...:(((

amúgy én úgy látom, hogy Gergő nagyon fúj Attilára, aki erről nem akar tudomást venni. Az analfázást is abbahagyta, mégis...

capa05 2011.12.07. 09:17:43

@beacska: Igen..Ha nem láttad akkor hiába írnám le a jelenetet.. Azért köszi..:)
@gyvy: én is érzem, hogy valami kitörni készül... tényleg valami háziorvosi zsebkönyv kellene...

beacska 2011.12.07. 09:35:44

@capa05: tegnap nem néztem sokáig, a táncverseny 2. sikertelen fordulójánál elegem lett...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 09:47:52

Sziasztok!

@capa05: nem háziorvosi kellene, hanem minden betegségre külön szakkönyvet kell fellapozni:P

capa05 2011.12.07. 09:50:26

@ladyandhenk: tudom én hogy minden fűben . fában vagy a gyógyítás ereje, de nincs sajnos akkora könyvtáram itthon...:DD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 09:57:07

@capa05: ajánlom, hogy akkor vegyél meg egy nagyobbacska könyvtárat, meghívhatod majd kutakodni gyvy-t is:P

capa05 2011.12.07. 10:07:14

@gyvy: pláne , ha az ember izlelgetné a könyvtárnyi kiadvány nyelvezetét...:DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 10:09:30

@gyvy: tudtam, hogy gyenge huszár vagy.:P:D a szemed nem bírja az olvasást, vagy a fejed??:P:DDDD

Hurri Kán 2011.12.07. 10:11:29

@capa05:
Bizony. De hát az alaposság itt is nagyon fontos. :D

@anica inkognitóban:
Sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy erre bővebben válaszoljak. :D

Tjuca 2011.12.07. 10:20:33

@capa05: ott a gúgli, minden orvoslást, meg vajákot megtalálsz, meg annak az ellenkezőjét is. :-D

az én rózsám vasutas 2011.12.07. 10:27:07

@capa05: Geri nem fogott kezet Atival? És vágott debil pofát közben? Ez a Geri túl sokat néz tévét. Viszont végre megérthettük a minden madár alfahím, de nem minden alfahím madár mondóka lényegét.

Most már csak a dübörög a nyuszmusznak kell utánanéznem. A világ melyik részén mondanak ilyet?

mkc · http://www.vvilag.info/ 2011.12.07. 10:30:09

@lac64: Egy Csaba-Attila összecsapás mindenképpen kellene.

Tjuca 2011.12.07. 10:34:10

@Binbir gece: mikor nem vág debil képet? csak érdeklődöm. :-D

Tjuca 2011.12.07. 10:34:51

@mkc: igen. aztán, amikor a tuja kiüti attilát, akkor jöhetne balázs a helyére. :-DDD

Zwekedly 2011.12.07. 10:39:38

Egy csodálatos hsz-folyam:

22:57:36 Megjottem. Vki meseljen, mi volt?
23:00:04 Basszus, Csaba megint gitarozik? Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee...
23:02:15 Mi volt az ofiben?
23:03:00 Mi volt az ofiben?
23:03:59 Mi volt az ofiben?
23:13:13 Attila hogy osztja Verat!
23:14:50 Szia, mi volt az ofiben?
23:49:45 Suna vilagitas... :-)))
00:24:31 Attila Petit idegesiti! Ez jo!
00:39:49 Es Kinga meg mindig "fogyozik"... hahahahahaha
00:45:30 Attila Istenkiraly! :-DDD
01:16:21 Tudunk vmit fox kutyusarol?

az én rózsám vasutas 2011.12.07. 10:44:23

@Zwekedly: Gúnyolódás helyett inkább a suna világításról tegyél fel vidcsit. Egye fene, le is pontozhatod.

ő-szinte 2011.12.07. 11:27:05

@Zwekedly: Latom van egy ujabb rajongom :-DDD

Zelefánt 2011.12.07. 11:28:31

Zwekedly nyeremény, ráadásul fő.

ő-szinte 2011.12.07. 11:39:55

@gyvy: Hm... meglepo. En azt hittem, hogy Csaba nyer :-)

kozi001 2011.12.07. 11:42:44

@gyvy:
Pedig ha nem talál párt lassan repül görög...!

Hurri Kán 2011.12.07. 11:55:28

@Zelefánt:
Szerintem még nem főtt meg...

@ő-szinte:
Nem is olyan titkon én is ebben bíztam. :D

@kozi001:
Márpedig nem talál...

Hurri Kán 2011.12.07. 12:03:19

@Zelefánt:
Ezt megértem. Hozzászólásai alapján van baja elég.

Zelefánt 2011.12.07. 12:06:18

@gyvy:
Ám az is lehet, hogy ő normális, és mi vagyunk...izék....
Nincs biztonságban senki.

ő-szinte 2011.12.07. 12:10:58

@gyvy: Ez utobbit (is) lajkolom :-DDD

Hurri Kán 2011.12.07. 12:12:56

@Zelefánt:
Lehet. A nagy testvér velünk iszik...

@ő-szinte:
Bár igaza lehet @Zelefánt-nak, hogy a hiba a mi készülékünkben van. :)

Zelefánt 2011.12.07. 12:22:44

@gyvy:
Csak baltája ne zárjon ránk.

vallatas 2011.12.07. 12:35:12

@Binbir gece:
Gergő elég nevetségessé tette magát ezzel, nagyon játssza a kemény gyereket :))
Kaphatna már ő is pár jelet...

BarBwire 2011.12.07. 12:36:20

Hali,
ennyi ajándékot mikulásra és sosenem kaptam! EGy-két csoki okés, de hogy egy egész doboz mindenfélét kapnak... kiváncsi vagyok, hogy karácsonyra mit fognak kapni?

capa05 2011.12.07. 12:56:39

@Tjuca: valahogy az ilyen kiadásokat jobban szeretem kézbe fogni, aztán ha neki durálom magam egy- egy fejezetet egyből átolvasok, de van hogy az egész könyvet!:)
Különben köszi a segítséget:)

beacska 2011.12.07. 13:15:58

@gyvy: Csabánk csak elcsípte a dobogót! ;DDD

Tjuca 2011.12.07. 13:21:18

@beacska: világosíts már fel! :-)

beacska 2011.12.07. 13:27:01

@Tjuca: :DDD
Ki a VV legjobb csaja? - szavazáson Csaba kiharcolta magának a 3. helyet, és még nincs lezárva a szavazás! ;D

beacska 2011.12.07. 13:27:01

@Tjuca: :DDD
Ki a VV legjobb csaja? - szavazáson Csaba kiharcolta magának a 3. helyet, és még nincs lezárva a szavazás! ;D

Hurri Kán 2011.12.07. 13:28:45

@beacska:
Úgy ám. :D

@Zelefánt:
Ettől nem tartok. :)

Tjuca 2011.12.07. 13:36:54

@beacska: aha. szerintem, ha a lábát nézzük a legjobb, de szőrt tekintve vera nyer. így jogos a dobogó. :-D

nowo 2011.12.07. 13:44:37

Sziasztok!Némi kihagyás után:
Attila nálam "kiírta magát" a játékból azzal,amikor lopkodni kezdte a fasírtokat,előtte pedig direkt keresztbe tett Csabinak azzal,hogy nem evett vele egy tányérból.

Ocsmány,alattomos egy húzás volt.
Aztán pedig azzal vádolta a játékostársait,hogy nem is értik,miért szavaznak amellett,hogy jogos volt a büntetése.
Pedig mindenki abszolút tisztában volt vele,és elítélték,mert pontosan látták,hogy lopkodta a kaját.

Szóval:Hajrá Csaba!
Az egyetlen,aki korrekt,karakán és szimpatikus az egész bagázsból!

Tjuca 2011.12.07. 13:57:50

Beácska!

www.valovilag.hu/cikk/507651 tudom, hogy egyikőjüket sem kedveled, csak itt a válasz a kérdésedre. beszél fecó a családjáról, csak azt nem vágják be. (mert az nem menő :-() és ott a válasz arra a megjegyzésedre, hogy vera azt mondta a bábunak, hogy megtiltották annamarinak, hogy beszéljen a beteg unokaöccséről.

tehát tudatosan herélik ki az adásokat, van amiről merő értekezni, és leadni-> kinga első orális szexe vagy, hogy hány anális aktusa volt, és van ami nem menő, pl. amikor fecó a családjáról beszél vagy annamari vagy bármelyikük. :-(

ez különösen szomorú, mert így még torzabb képet kapsz valakiről, mint amilyet az összevágásokkal.

nyilván az érdekesebb, hogy peti milyen brazil nőt tolt tavaly kolumbiában, mint hogyan pelenkázott fecó, csak az egyiket eleve nem is tudhatod. :-( sex sells...

amúgy a kicsi gyerek nagyon szép, meg vicces a haja. :-)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 14:05:46

@Tjuca: "itt a válasz a kérdésedre" ...- mindre???:DDDDDDD;))))

Tjuca 2011.12.07. 14:10:34

@anica inkognitóban: áááááááááá csak kettőre. kicsi vagyok én, hogy beácskának a legapróbb kérdésére is válaszolni tudjak. :-DDD

beacska 2011.12.07. 14:14:01

@Tjuca: bocs, de amit itt felsoroltál, egyik sem volt Öf-ben, csak mi láttuk, hallottuk (szerintem)

beacska 2011.12.07. 14:16:30

@Tjuca: egyébként én egyáltalán nem bánom, hogy nem raknak be szívszorító jeleneteket, megjegyzéseket a lakók kinti életéről. Egyrészt, kapunk mi Fecótól elég könnyeket, másrészt, én azt nézem, amit bent csinálnak, nem azt, ami "állítólag" kint van.

Tjuca 2011.12.07. 14:16:40

@beacska: láttad, hallottad. a többit meg nem. mivel több helyszín van, ezért elég irányított, hogy mit látsz. az öfi gy megint más téma.

beacska 2011.12.07. 14:19:15

@Tjuca: hááát, ilyen igazságtalan az élet...

Tjuca 2011.12.07. 14:20:16

@beacska: jó látom nem ment át... kinek mi a szívszorító. nekem a 15 évesen szopás+hányás pl. az.

csak pont te hiányoltad, hogy fecó egy szót sem mond a gyerekeiről. ha már. erre reagáltam, hogy de, csak azt nem tudhatod.

de mindegy is, nem szeretnék veled vitázni egy pillanatig sem.

beacska 2011.12.07. 14:21:37

@Tjuca: én ilyet mondtam volna? nem emlékszem...nekem egy kicsit sok is, amit kapok belőlük...valszeg félreértettél.

katorna 2011.12.07. 14:57:42

Hali!
Nem úgy volt h Attila meg Veron rájött Péter üzelmeire és összefogtak ellene? Most meg azt látom h Veronika megint Péter seggébe bújt.. Mosmivan????

avanivi 2011.12.07. 14:58:19

@Tjuca: @beacska: én mondtan kb. egy hónappal ezelött a Fecó valahányadik sírós nagyjelenete után, hogy nem láttam még a gyermekei miatt sírni,de ez már nincs így most már látom. !

bélabú 2011.12.07. 15:00:30

Most végülis mi a helyzet? Van 5 lány, 5 fiú. 1 fiú és 1 lány nem boxolhat? Vagy ők egymással nyomják majd? :-) Vagy arról is lesz szavazás hogy melyik kettő ne boxoljon, és ők egyből lilát kapnak?

Azt nem hiszem hogy megteszik, hogy nem boxolhatnak, és eleve elvesztik a lehetőséget a kendőre.

sandokan 2011.12.07. 15:15:12

@katorna: akkor nem csak nekem tűnt fel, hogy néhány oldalt összecseréltek az adásmenetben. meg még vegyük ide a seriandgergő műveket is.

capa05 2011.12.07. 15:19:38

@bélabú: miért nem a múltkor csak fekete rudat kellett húzni és az sem versenyzett tovább...

capa05 2011.12.07. 15:23:05

@katorna: kimaradtál 1-2 részből vagy öfiből..onlányból...

genevieve 2011.12.07. 15:27:36

@beacska: érdekes, ezt az előző szériában másként gondoltad:-))

lac64 2011.12.07. 15:28:22

@katorna: Mosmivan? Jön a kiválasztás, és Veron semmiképpen nem szerezhet védettséget, az van. Tegnap Peti meg is határozta a célpontokat, Veron természetesen helyeselt, hiszen nem volt köztük.

lac64 2011.12.07. 15:30:53

@capa05: De akkor max. sétáltak feleslegesen kb. 50 métert, most meg szopnak két hetet a "fekete rúdért".

lac64 2011.12.07. 15:32:28

Érdemes az online utolsó kb. 2 óráját megnézni, sok minden kiderül arról, hogy Eszter milyen valójában.

bélabú 2011.12.07. 15:36:09

@capa05: oké, de ez talán más. Itt két hét elég kemény munka áll mögöttük. Ott simán csak sorsot húztak.

capa05 2011.12.07. 15:38:35

@katorna: vagyis kiválasztás jön lassan és a vélt vagy valós sérelem elfelejtődik...
Szerintük egy "románc" jobban kifizetődik a nézői szavazatoknál...

beacska 2011.12.07. 15:38:37

@genevieve: Gigi antipatikus volt, van lesz. hülye kis liba. Béci DETTÓ. Nyugaton a helyzet változatlan ;D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 15:39:05

@lac64: jaj, elnézést, azt olvastam: a fekete rudat...:DDDDD

capa05 2011.12.07. 15:40:39

@lac64: egy kis fizikai megterhelés jót tett az ellenségeskedésnek.. nem foglalkoztak annyit egymással, mert elfáradtak...

beacska 2011.12.07. 15:43:03

@katorna: Péter mondta Kingának, hogy Attila mindig is bizalmatlan volt vele szemben, mindig azt hiszi, hogy ő át akarja vágni. Őt is és Kingát is. Plusz még hozzájön, hogy Veronika nekiállt, hogy összeugrassza őket (Péter tisztában van vele)
Aztán Attila látta, hogy Péter nekiállt Kingánál lobbizni érte, sőőőt, eredményesebb, mint Fecó volt. Gondolom, úgy döntött, fátylat rá...

Tjuca 2011.12.07. 15:46:18

@beacska: ö. nem.

@avanivi: bocs, összekevertem. igen nekem is feltűnt, hogy van egy nagy fekete lyuk. most már látom, hogy ez policy, gyanítom a műsorszerkesztők közölték mi a fő csapásirány, és az a szex, azaz a vibrálás, meg romantikus szálak. fecónak meg lefőtt a kávé.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 15:50:12

@Tjuca: ármány és szerelem... depi és romi ..:DDDDDnagy érzelmi amplitudók.. ahhh.. beleborzongok...:DDDDDDDD

Tjuca 2011.12.07. 15:50:18

ja és gyanítom fecó nem fog boxolni, mert attilának KELL mmkk. gergőt akarja a tévé, péter meg megérdemli. azért szar látni, hogy egyeseket folyamatosan szopóágra tesznek. :-(

beacska 2011.12.07. 15:52:24

@Tjuca: Fecó és Csaba örülni fognak, ha talpra tudnak állni. Úgy lefogytak, hogy saját bevallásuk szerint csak az edzésen vannak talpon, amúgy meg fekszenek...a többiek aggodalmukat fejezték ki ez ügyben (megértem)

Lotyóbridzsida 2011.12.07. 15:53:05

@katorna:

tényleg értelmes húzásokat vársz egy veronikától?:D arról a veronikáról beszélek, aki dugott az alekosszal a népszerűségért.

capa05 2011.12.07. 15:56:01

@Tjuca: hát jómagam .. amondó vagyok, hogy Ati nem fog bunyózni...:/

Tjuca 2011.12.07. 15:58:28

@capa05: szerintem sem, de nem azért, mert a közönség vagy az rtl ne akarná.

de most fontosabb, hogy aggódjunk tujáért, meg fecóért.

@beacska: ezeket komolyan írod? bődületesen nagyra nyílt szemű szmájli. static.rcgroups.net/forums/attachments/2/1/4/7/7/1/a4154678-37-32126-Clipart-Illustration-Of-An-Expressive-Yellow-Smiley-Face-Emoticon-With-One-Big-Eye-Stresse.jpg?d=1311070845

beacska 2011.12.07. 15:58:46

@capa05: szerintem sem. sokat nyafog...

Tjuca 2011.12.07. 16:00:34

és itt most azt gondolom, hogy péter is megérdemli a boxot, megy mint az állat. egyedül attika nem hajt, de azt úgyis megmagyarázzák.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.07. 16:01:12

@Tjuca: szerintem meg az a sanszos, hogy Attila lesz az, aki nem fog boxolni. Nem tudom miért, de vhogy az az érzésem..

beacska 2011.12.07. 16:01:58

@Tjuca: igen. A tegnap előttiben mondta Fecó Kingának és Péternek, hogy 8 kilót fogyott, és néha jártányi ereje sincs. Csabának még kevesebb. Nézd meg Csabát, csont és bőr. Mondták is neki a többiek, hogy ebben a két hétben izmot NÖVELNI kell, nem csökkenteni (a súlycsökkentéssel az izom is csökken)...és aggódtak érte, kérték, ezt hagyja abba a köv. hétben. Azt mondta, tudja, hogy igazuk van, de ő már úgy rákattant a kalóriákra, hogy nem képes másra gondolni

Tjuca 2011.12.07. 16:03:51

@pushpang: mert a riportban átadja a lehetőséget kingának, mert neem akarja, hogy kinga kiessen, hiszen neki az fájna. természetesen szétütné a tuját, de kinga számára fontosabb. :-P

így-e?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.07. 16:06:00

@beacska: Csaba végigedzette a bentlétének minden napját. Szinte nem volt olyan öfi, amikor ne láttuk volna a háttérben szökdécselni, futópadozni, biciklizni, stb. Szerintem nagyon jó erőnlétben van és nem csont-bőr, hanem ilyen az alkata, az izomzata. Az a szálkás-inas típus. Nem bántásiból mondom, de ezek aféle csótány-típusok, akik mindent túlélnek, mert szívósak. Arról nem is szólva, hogy Csabának "alaptantárgy" a rendőrtisztin a fizikai kiképzés is; időszintfutások, erőnléti edzések, küződsportok, stb.
Én nem félteném őt e tekintetben.
Fecó viszont tényleg sokat fogyott, ez jelenthet problémát az állóképességét tekintve.

Tjuca 2011.12.07. 16:08:52

@beacska: jó, akkor hallgasd meg az edzőket. mindenki csagát tartja a legjobb állóképességűnek, fecót a legjobbnak. csabánál a technika nincs meg, fecóra meg azt mondta viki, hogy a cigány gyerekeknél az lehet a gond, hogy majrésak.

csaba van annyira inas, meg van benne kitartás. figyelj, ha az én ellenfelem lenne, én is ezt mondanám, hogy elbizonytalanítsam. most mit mondjanak? péter egy kis törpe, de szerintem nagyon senki nem akar vele boxolni, mert üt vág nem apád, és ő tuti bobolt. nyilván, ha valaki kifogást keres jön a cigivel, meg a rövid, zömök kezével... ezeket soha ne vedd komolyan. :-P majd ha a buynós edzők kezdenek aggódni, mint pityu atti miatt, akkor kezdj te is. ;-P

genevieve 2011.12.07. 16:08:58

@beacska: akkor valamikor nem az igazat írod:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.07. 16:11:10

@Tjuca: :D nem pont erre gondoltam, inkább valami sérülésre hivatkozás, vagy véletlenül ő lesz a "szerencsés", akit kihúznak a kalapból.. vagy nemtom.
Túl sokaknak fáj rá a foga, hogy szétverje a képét ahhoz, hogy az rtl ne próbálja "megmenteni"...

Tjuca 2011.12.07. 16:13:56

@pushpang: á lesz szép estimese hozzá. :-P akar ő, csak kiütötte a vera szájszaga, meg különben is megígérte a mikulásnak.

capa05 2011.12.07. 16:14:11

@pushpang: árulja már el valaki, hogy ezt a fizikai képzést a Rendőrtisztin honnan veszitek? A Rendőrakadémiából??
Van szerencsém ismerni 1-2 ott végzettet, de egyik sem Rambo John..

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.07. 16:16:31

@capa05: én is ismerek egy-kettőt, a családban van egy pár, azok se RambóJancsik, de...
Azt mondjuk nem tudom, hogy finánc-szakon mik a követlemények? :D

Tjuca 2011.12.07. 16:18:30

@capa05: ja ezt én is nézem csak... pláne, hogy ő nyomozó lesz, ha jól tudom. mondjuk gondolom fakultatíve nyomhatják, meg az tuti, hogy nem kívülről ismeri az edzőtermet sem, és a tornatermet sem. nekem amúgy bicajos falmászó típusnak tűnik inkább.

Tjuca 2011.12.07. 16:19:28

@pushpang: ugye, kész csoda, hogy még így bírja. :-DDD

Tjuca 2011.12.07. 16:20:28

pajtikáim, további szép estét!

kamarti 2011.12.07. 16:21:02

az tényleg aljasság lenne, ha bárkit, aki akar, nem engednének a ringbe
nem tudom, ennek a mostani szavazásnak mi lesz a vége, de ha az eddigi "kivel bokszoljon..." szavazásokat nézzük, abból eddig Vera és Fecó maradt ki
de ha Fecót nem engedik bokszolni, az neki biztos KO
viszont a tegnapi előzetesben már belengettek egy Ati agyrázkódást, ha jól láttam... bár nála nem lehet tudni, mi a taktika, h kibújjon 1-1 feladat alól és mi a valós problem (a gyávaságon kívül)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.07. 16:25:55

@kamarti: Verát kár lenne kihagyni ebből, az szétverne bárkit :D

beacska 2011.12.07. 16:26:31

@genevieve: biztos, te már csak tudod

capa05 2011.12.07. 16:26:41

@pushpang: Mivel nem vagyok tisztában a képzés tematikájával, nem akarok mélyebben belemenni.. de a Rendőrtisztin van polgári szak is pl Biztonságtechnikai szakképzés..(ha jól tudom a nevét)...

beacska 2011.12.07. 16:28:04

@pushpang: @Tjuca: én csak azt mondtam, amit FECÓ mondott, és nem a gonosz, elvetemült, irigy (mi is, jaaaa, ganajtúró) Törpe....(nagy vállrándítás)

Konkrétan nem aggódom Fecóért és Csabáért, konkrétan szarom le őket

nosce 2011.12.07. 16:30:34

@pushpang:
"Verát kár lenne kihagyni ebből, az szétverne "

Vera nagyon szép balegyenest nyomott Attila orrára, utoljára Oscar De La Hoya-tól láttam ilyet :)

kamarti 2011.12.07. 16:32:18

@pushpang: sztem meg ép ezért van esélye kimaradni. hajlamos vagyok azt gondolni, hogy úgy érzik, borotvaélen táncolnak, mert nem tudhatják, kinek száll el az agya
és mégiscsak élő műsor, meg főműsoridő ugye
szóval megint úgy keménykednek, hogy közben azért majréznak, mint Miló viki szerint a romacsávók. de bármi is lesz, lesz rá magyarázat, attól nem tartok, hogy nem.

nosce 2011.12.07. 16:32:20

@ő-szinte:
téged kóstolgat Zwekedly ? :)

kamarti 2011.12.07. 16:33:17

@kamarti: ez az ép persze épp(en)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.07. 16:33:27

@capa05: hát passz, lehet, hogy tévedek, nem kötöm az ebet a karóhoz, hogyúgymondjam.
De az biztos, hogy Csaba kurvajó erőnlétben van.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.07. 16:34:46

@beacska: rám azért ne legyél ingerült. :)

Őket konkrétan én is. :D

nosce 2011.12.07. 16:35:29

@Binbir gece:
"Most már csak a dübörög a nyuszmusznak kell utánanéznem. A világ melyik részén mondanak ilyet?"

sztem ott ahol a nyúl nyúlnak a farkasát is mondják :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.07. 16:36:14

@nosce: jaja! Meg a Bunyós Pityu is mondta, hogy félelmetes a Vera, vérben forgó szemekkel megy előre mint a bolond...
Méghogy Kiszop a pittbull... :D

nosce 2011.12.07. 16:42:51

@pushpang:
"Meg a Bunyós Pityu is mondta, hogy félelmetes a Vera,"

lehet ő is látta a castingot, aztán meg is pörgetné rajta Verát :)
amúgy meg mit tesz az érző szív :)

bélabú 2011.12.07. 16:43:43

Na mégeccer: hol lehet megnézni az elmúlt esti online-t? :-)

capa05 2011.12.07. 16:58:27

@anica inkognitóban: köszönjük már rögződött!!!:PPP:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 16:59:24

@capa05: azt tudom, hogy te megjegyezted.. csak gyengébbek kedvéért..:D;)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 17:02:10

@capa05: azért szívesen :PP:D csak hogy legyen infód :PP:DDDDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.07. 17:18:09

@kamarti: @pushpang: Vera meg kell mérkőzzön vasárnap mindenképpen, óriási disznóság lenne pont őt kihagyni! A sportot csinálja ezerrel, az edzők szerint is a legtehetségesebb, legagilisabb nő a boxban. Megérdemelné teljes joggal, hogy győzzön és védett legyen!

beacska 2011.12.07. 17:20:17

@pushpang: ;DD nem vagyok az...

de arra azért kíváncsi vagyok, hogy mi győzedelmeskedik, a szív, vagy a kondi gyávasággal. Mert FECÓ mondta, hogy nekik Csabával az a taktikájuk, hogy nem ütnek, csak eltáncolnak az ellenfél elől, és nem hagyják közel jönni. Nem hinném, hogy egy pontozásos mérkőzést eltáncolással meglehet nyerni...de majd meglátjuk...az is lehet, hogy Fecó nem mondott igazat (azt nem hinném, hogy hazudna, hisz ő olyat nem tesz, legfeljebb csak taktikázik), mert miért is tenne olyat, az ellenfél megtévesztése nem rendes dolog ;D

beacska 2011.12.07. 17:25:30

@Peter_Cs: szerintem a lányoknak nem kell aggódniuk, az TÉNY, hogy Veronika nem boxol.

avanivi 2011.12.07. 17:58:06

Nem tudjátok ,lesz műsorváltozás az RTL-nél
az X-Faktor miatt??????????

dejoci 2011.12.07. 18:00:32

anica ink. és pushpang képviselőtárs tud valamit@avanivi:

dejoci 2011.12.07. 18:03:05

belinkeljem? (széles lóvigyor)

lac64 2011.12.07. 18:11:21

@beacska: A boxhét 1. vagy 2. napján méretkeztek, akkor Csaba 6 kg pluszban volt, úgyhogy nem hinném, hogy csont és bőr.

lac64 2011.12.07. 18:21:07

@capa05: A rendőrtisztire fizikai alkalmassági/felvételi is van, benne futással, felüléssel, fekve nyomással, meg még nem tudom mivel. Szintfelmérők vannak közben is, és alap önvédelmi technikákat is tanulnak, de valóban nem kommandósokat képeznek.
Legalábbis három éve a fiamnak ezt mondták, amikor érdeklődött

lac64 2011.12.07. 18:30:29

@beacska: "kíváncsi vagyok, hogy mi győzedelmeskedik, a szív, vagy a kondi gyávasággal. Mert FECÓ mondta, hogy nekik Csabával az a taktikájuk, hogy nem ütnek, csak eltáncolnak az ellenfél elől, és nem hagyják közel jönni."
Ez nem gyávaság, hanem józan taktika. Ha állva várják, akkor Attila, vagy Péter is ki tudja ütni őket, mert az ütőerejük megvan, a védekezése meg mindegyiknek finoman szólva is hiányos.

bélabú 2011.12.07. 18:32:06

@capa05: köszi, de nem erre gondoltam. Valahol fent voltak (talán a youtube-on) 2 órás darabokban az előző esti-éjszakai stream-ek. Én ezt keresem. :-)

lac64 2011.12.07. 18:35:24

@bélabú:
www.youtube.com/watch?v=F_XqZSFUNiI

Egyben van, felszabdalva még nem láttam, de ez nem gond szerintem

capa05 2011.12.07. 18:39:24

@bélabú: ugyanaz!! csak végig kell pörgetned, más a youtube-on sincs..!
A mai ha jól emlékszem 5 óra 17 perc ennyi az adás (kevés kikapcsolás volt)
Ha nem ez, nem tudom mit keresel...
Az öfiket meg a hivatalos honlapon látod!!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 18:55:23

Sziasztok!

Kihalt a hely...:D
Most mindenki a posztot várja?:)

Amúgy lesz ma poszt?:O

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 19:04:03

@ladyandhenk: szia :)
gondolom, Hajninak címezted az utolsó kérdést..mert ő tudja..:P

capa05 2011.12.07. 19:05:50

@ladyandhenk: én szkeptikus vagyok a dologgal kapcsolatban..:(

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 19:10:41

@anica inkognitóban: pussz:)

Amolyan költői, általános kérdésnek szántam:) Sajnálnám, ha nem lenne:(

@capa05: :(, azért majd jól felvidítjuk egymást:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 19:15:41

@capa05: kezdenéd velem?:D Utána szerzek neked néhány ebihalat:D

capa05 2011.12.07. 19:19:23

@ladyandhenk: én olyan ebihalról nem hallottam, hogy királylány lett belőle.:(
Ha meg azt csókolgatnám akkor tulajdonképpen pedofil lennék..:D

arkangyal44 2011.12.07. 19:19:51

szép estét kommentlakok,igen mindjárt lesz poszt,hisz Hajni megígérte tegnap,és nem beteg,csak szétcsuszott,vagy elcsuszott mmár nem tom:))D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 19:22:08

@capa05: jó, kapsz akkor egy tengeri teknőst:P, felnőttet, azt aztán csócsálhatod:P

@arkangyal44: nem mindegy, ő szétcsúszott, tegnap legalábbis, ma már el is csúszhatott, de remélem, nem!:)

arkangyal44 2011.12.07. 19:23:35

@ladyandhenk: Puszka neked,megérkezett a mandarin kedves?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 19:26:50

@arkangyal44: nem, lehet, hogy lenyúlták tőle, direkt azért, mert tudták, hogy nekem szántad:) Sebaj, küldjél inkább narancsot, azt úgyis jobban szeretem:D

Ja, amúgy elpirultam ám:D

arkangyal44 2011.12.07. 19:34:38

Fene a lenyúlós mindenüket,hát csak egy megoldás maradt. Magam viszem,az a tuti :)DD

ő-szinte 2011.12.07. 19:35:19

@nosce: Igen, kostolgat. Ugy tunik nagyon finom vagyok, es nagyon izlek neki... :-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 19:37:41

@arkangyal44: rendben, gyere! Van két kutya, velük ne foglalkozz!:D

ő-szinte 2011.12.07. 19:42:47

@capa05: Persze, mert az ebihalbol nem kiralylany lesz, hanem sello :-)))

arkangyal44 2011.12.07. 19:43:52

@ladyandhenk: Decsak akkor ha megígérik,hogy ők sem foglalkoznak velem,bár van sokféle kutyahami,amivel le lehet kenyerezni őket :))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 19:47:19

@arkangyal44: garantáltan fognak veled foglalkozni, de az úgy megoldható, hogy hozod a gyümölcsöt, aztán maradsz a kutyáknak desszertnek?:)

capa05 2011.12.07. 19:49:22

Egy ivarérett férfi mit kezd egy sellővel?::DDD

ő-szinte 2011.12.07. 19:50:33

Nektek is lefagy az oldal, ha vissza akarjatok nezni az osszes kommentet?

capa05 2011.12.07. 19:52:50

@ő-szinte: ha már ilyen sok Hsz van akkor igen...:(

ő-szinte 2011.12.07. 19:54:35

@capa05: Nekem kevesebbnel is, de fasza! Akkor sosem tudom meg... :-)

capa05 2011.12.07. 19:54:59

@ladyandhenk: hát de valahogy az is szaporodik::DDD

capa05 2011.12.07. 19:56:57

@ő-szinte: mit szeretnél megtudni?

sogeking 2011.12.07. 19:59:21

@ő-szinte: csak ha még mellette 10 másik oldal is meg van nyitva :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 20:00:46

@capa05: ja, h te egy ivarérett cápa lennél?:D Nos, az csinál sok kiscápasellőt:D

@arkangyal44: tudom:D:D:D:D Mikorra érsz ide?:P Miskolc környéke, de úgyis tudod:D

capa05 2011.12.07. 20:03:17

@ladyandhenk: eddig elvileg meg is lennénk, de az effektiv részéről érdekelne a véleményed??:PP:DDD

ő-szinte 2011.12.07. 20:03:41

@capa05: Csak megakarom nezni, hogy irt-e meg vmit az uj "rajongom" :-)

ő-szinte 2011.12.07. 20:04:16

@sogeking: Kosz az otletet, kiprobalom :-)

capa05 2011.12.07. 20:04:46

@ő-szinte: Azóta amióta biztosítottad róla, hogy " észrevetted" nem :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 20:06:14

@ő-szinte: menj rá valamelyikünk adatlapjára és fent bekínálja a felhasználó keresése menüpontot.. írd be a nevét, keress rá és kilöki 3 hsz-ét.. ott már be tudod időben lőni, mikor körültől akarod megnézni.. hátha egy kicsit gyorsabb...

ő-szinte 2011.12.07. 20:08:02

@anica inkognitóban: Koszi. De nem a mikortol a problemam, hanem, hogy lefagy az oldal es semmikortol sem tudom!!! :-))

ő-szinte 2011.12.07. 20:08:33

@capa05: Bazdmeg, hogy minden hulye engem talal meg :-DDD

sogeking 2011.12.07. 20:08:40

@ő-szinte: kigyűjtsem, miket írt?? :D:D:D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 20:10:08

@ő-szinte: értettem, de hátha akkor, ha közvetlenül valamelyik hsz-ére kattintasz, hamarabb behozza.. nem tudom, de egy próbát megér.. max. káromkodsz tovább.)

beacska 2011.12.07. 20:10:37

vki írta d.u., hogy Eszter éjszaka megmutatta valóját. Én végig pörgettem-néztem, de semmi "különöset" nem találtam....mi volt az???

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 20:11:00

@capa05: tudod, ott a vízben, nem láttad még, h h?:) Nincs vmi dokumentumfilm gyűjteményed erről?:)

Hurri Kán 2011.12.07. 20:11:48

Jó reggelt! :)
Izé... MUMUS? :D

beacska 2011.12.07. 20:15:33

@gyvy: avass már be, légyszi, mi ez a mumusozás? vmi visszatérő téma?

ő-szinte 2011.12.07. 20:16:06

@gyvy: Nem, ez egy ujabb. Es ugy tunik szemelyes... :-DDD

capa05 2011.12.07. 20:17:53

@ladyandhenk: Hát sellő cápával még nincs... Pedig már láttam egyet s mást!!:DDDD

capa05 2011.12.07. 20:18:40

@gyvy: a másikat sem láttam már elég régen...:DD

beacska 2011.12.07. 20:21:53

@capa05: @ő-szinte: @gyvy: naaa, rejtjelezzétek már, kiről, miről beszélgettek? ;DDD

capa05 2011.12.07. 20:28:10

@beacska: Ati barátjáról és aki nagy kockatésztát szereti..DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 20:28:37

@capa05: na, mit pl? Milyen vizi élőlényeket?:)

@gyvy: én is kíváncsi vok, plíííízzzzz

Hurri Kán 2011.12.07. 20:28:47

@beacska:
Peticsé és Brrr, az elkötelezett erkölcscsőszök. :D

ő-szinte 2011.12.07. 20:29:13

@gyvy: Faszomat bazdmeg! Az egyik mantrazza a hulyeseget (az legalabb mindenkinek), a masik a nem identitasomat boncolgatja, a legujabb meg gyujti bazdmeg a kommentjeimet, meg statisztikat keszit miszerint is en nyerem a "semmitmondasi"! versenyt...
Jo, ertem en , hogy nepszeru vagyok, de ez? :-D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 20:31:21

@ő-szinte: jól van na, én -ha a másikba beleszámoltál - elnézést kértem, befejeztem :PP:DDD amúgy meg nézd a pozitív oldalát: olyan középpontban vagy, hogy csak! :P:DDDDDDD

Hurri Kán 2011.12.07. 20:32:32

@ő-szinte:
Hát, az az 5 perc hírnév mindenkinek jár. :)

capa05 2011.12.07. 20:33:04

@anica inkognitóban: szerintem nem rád gondolt...:/

ő-szinte 2011.12.07. 20:33:56

@gyvy: Ja, de ez mar sokszor 5. :-)

beacska 2011.12.07. 20:34:13

@capa05: fúúú, hát nem mondtál túl sokat...;D

ő-szinte 2011.12.07. 20:34:32

@anica inkognitóban: Nem rad gondoltam. Te csak bekapcsolodtal :-)

beacska 2011.12.07. 20:35:24

@capa05: cápa, láttad az éjszakai streamet? mit alkotott Eszter, amivel "adta magát"?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 20:36:24

@capa05: @ő-szinte: bíztam benne, mert abba a díszes társaságba nem vágyom.. de mivel azt a lécet kétszer én is megpöccintettewm alulról, inkább elhatárolódom..:DDDDDD

capa05 2011.12.07. 20:38:03

@beacska: gyvy leírt kettőt és Zwekedli a harmadik...

sogeking 2011.12.07. 20:39:40

@ő-szinte: még nem tudják, hogy profi bokszoló vagy..

beacska 2011.12.07. 20:40:04

@capa05: jajjj, istenem nagykocka...késő van már ehhez ;D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 20:40:28

@beacska: éjjel-nappal VV-t nézel: öfit, onlájnt, satöbbit.. hogy a f@szomba nem vagy képben soha????????? de tényleg.. nem kéne neked valami agykontrollra járnod, vagy valami???:PP

capa05 2011.12.07. 20:41:19

@beacska: Hát peti, Eszter Sehi és Veronika volt a dzsakuzziban. nem mindig egyszerre, eszti beborozott , a szöveget áttakertem.Egy alkalommal tesi "kényszert" vetett be Atival szemben ..Lökdöste, toligálta inkább gyengéd dulakodásnak nevezném::)

Hurri Kán 2011.12.07. 20:41:20

@capa05:
Jó, neki még fejlődni kell, hogy vele is számoljunk :D

ő-szinte 2011.12.07. 20:42:51

@capa05: Hat akkor elsiklottal szerivan felett :-) es javitanam, mert engem Petcse, meg nem, legalabb is nem emlekszem ilyenre.

capa05 2011.12.07. 20:44:48

@ő-szinte: ebben a csapatban ő is szerepel, gyvy sem igazán rajong a Vera magyarázataiért..:)

lac64 2011.12.07. 20:45:45

@beacska: Én voltam. Igazad van tévedtem, semmi különöset nem csinált. Berúgott,megpaskolta az éppen fürdő Gergő meztelen seggét, dzsakuzott, megpróbálta megnyalni/lesmárolni(?) Attilát
Ja és viccesen közölte magáról: "nem vagyok én rossz, csak egy büdös kurva vagyok..."

ő-szinte 2011.12.07. 20:46:07

@gyvy: De nekem kell, bazdmeg! :-))) o a legujabb csodalom...
Aaaaaaaaaaaa...

beacska 2011.12.07. 20:46:32

@capa05: ezt én is láttam. nálam ez gyenge 3-ast kapott...kb. szemem sem rebbent...

beacska 2011.12.07. 20:48:10

@lac64: Gergő-fenék paskolásról lemaradtam....a szöveget meg nem hallottam, mert "siettem"...az Attilásra írtam itt a gy3-at.

mocskosmacska 2011.12.07. 20:48:42

@lac64: VAlakinek el kellene kapnia egy menetre vagy nagy baj lesz.

beacska 2011.12.07. 20:49:13

@lac64: mondjuk én a múltkor sem botránkoztam meg oly' igen nagyon, mint Dya drága...

ő-szinte 2011.12.07. 20:54:35

@capa05: Dressz konkretan nyomult Attira az ejszaka. Meg aztan kicsit Petire is. Ugy be volt baszva(vagy csak rajatszott) mint az alban szamar, es tekeredett a pasikra. Veronikanak meg csak forgott a szeme, hogy nem o van a kozeppontban :-)
A szoveget is edremes meghallgatni, nme attekerni! Mert Dressz bol azert elojon az allat. Minthogy Verabol is mikor boncolgatja Attit, hogy hanyszor jart KURVA -hoz egy heten, aztan mikor Attival cicazik(hatmaszirozas) es mindezek elott, mikor azt taglaljak(Peti, Atti, Vera), hogy hogy becezzek Verat, aki azzal a csodalatos otlettel rukkol elo, hogy nevezzek KANKOS -nak! Uber... :-)

capa05 2011.12.07. 20:57:35

@ő-szinte: köszi! akkor több figyelmet szentelek a dolognak:))

ő-szinte 2011.12.07. 20:59:12

@capa05: Felteve, hogy benne hagytak...
Tanulsagos este volt... :-)

ő-szinte 2011.12.07. 21:00:37

@lac64: En Dressz "budos kurva" valloomasa elott kaptam el a fonalat. mi volt elotte Gergovel? Nagyon elt a csaj tegnap :-DDD

Hurri Kán 2011.12.07. 21:04:17

@ő-szinte:
Megkérjem, hogy fordítson rád kiemelt figyelmet? :D

lac64 2011.12.07. 21:06:00

@ő-szinte: Semmi, egyszerűen be volt indulva, Gergő fürdött, ő is bent volt a fürdőben, egy szót nem szóltak egymáshoz, szerintem egyszerűen nem bírta ki, hogy ne paskolja meg a fenekét

ő-szinte 2011.12.07. 21:06:38

Azt nem ertem, mert nem itatjak ezeket tobbet? Szinte alig kapnak alkoholt es bulik sem igazan vannak. Jo, az elozo szeria meg konkretan alkesz volt, de nem is voltak ennyire lagymatag, unalmas ofik, hogy meg Hajni is csak 2-3 naponta irjon roluk... :-DDD

ő-szinte 2011.12.07. 21:09:04

Megint kardigaaaaaaaaaaaan!

inmemancsi 2011.12.07. 21:09:22

Hajni kedvenc kardigánja Balázson

ő-szinte 2011.12.07. 21:10:52

Na, ezek most szerelembe estek??????

ő-szinte 2011.12.07. 21:12:05

Jaj, de edi-bedi a mikulas ajija!!!

fran7 2011.12.07. 21:12:19

Kinga meglátja az ajándékot és feljebb húzza a ruháját. Ez valami tanult reflex lehet?

Hurri Kán 2011.12.07. 21:13:05

Sehinek milyen malac keze van :D

ő-szinte 2011.12.07. 21:13:59

@gyvy: Hat ugy is rohog, oh, bocs rofog :-)))

inmemancsi 2011.12.07. 21:14:10

kell az az xl esztike:))

capa05 2011.12.07. 21:14:57

Jujjjj ez az XL es bugyi .. édes istenem.....hahaha:DDDD

ő-szinte 2011.12.07. 21:15:46

Dressz total hulye, nem mindegy mi van beleirva, ha jo a merete?! :-)))

Es Balazs! Egesz este ezen fog rohogni... :-)

foxglove (törölt) 2011.12.07. 21:16:38

de hát eddig az volt a mottó, hogy ő a dagi, bocs molettebb nőket képviseli...

fran7 2011.12.07. 21:16:43

Vera, ha lemenne a barátjával fiútársaságba, akkor kezet akarnának vele fogni.

ő-szinte 2011.12.07. 21:16:48

Balazs, ez uber volt.
Ha nem jo, bevasarolni meg mindig lehet...

sogeking 2011.12.07. 21:17:22

@ő-szinte: hát igen, nekem még egy szilikonpántos zsinórtangát sem hozott a mikulás.

JOKKA21 2011.12.07. 21:18:16

Eszti mit bőg?Örüljön, hogy kapott ajándékot.

inmemancsi 2011.12.07. 21:19:13

@sogeking: keress egy zacsit otthon:))

ő-szinte 2011.12.07. 21:19:23

@sogeking: A szilikonos nem olyan kiraly, Eden Niki fele piros zsinor tangus, na az a No.1! :-)))

Hurri Kán 2011.12.07. 21:19:55

@ő-szinte:
Ezzel nem lesz egyedül. :D

@sogeking:
Még egy baszómackót sem?

nathalie 2011.12.07. 21:21:27

én attila helyében miután láttam gergőt és fecot sírnék :D

ő-szinte 2011.12.07. 21:21:43

@JOKKA21: Latod, nem tud ez ertekelni semmit. Es ezet kapjuk mi (akik tudjuk ertekelni) mar alapbol az eloiteletet a pasiktol :-) Hat most en kerek elnezest helyette :-)))

nathalie 2011.12.07. 21:22:15

@sogeking:
én se kaptam semmit. azt hiszem felnőttem :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 21:22:37

@ő-szinte: jobb mintha magára szuszakolna egy M-est, ami bevág kétoldalt..:)
@sogeking: mert biztos rossz kisfiú voltál... és bünti volt? virgács, ostor, ....stb.?? :P:DDDD

csak nekem tűnik úgy, mintha Fecó fogyott volna?? vagy csak a körszakáll? nekem nem zsánerem a fiú (feketében inkább a kávé jöhet), de határozottan jól áll neki ez a kis szakáll..

ő-szinte 2011.12.07. 21:22:46

@nathalie: Nem, nem, o kesobb fog, mikor Dressz ranyomul , hehe

Hurri Kán 2011.12.07. 21:23:58

Ha a MU kiesik a csoportkörből, én akkor fogok sírni... Bár mostanábban elég kutyaütő módon jáccanak... :D

ő-szinte 2011.12.07. 21:24:00

@gyvy: Ja, en is emesztem meg ezt a bugyi=bevasarloszatyor szitut :-DDD

foxglove (törölt) 2011.12.07. 21:24:41

@ő-szinte: levásárolni, te, nem bevásárolni:)

nathalie 2011.12.07. 21:27:43

valamiért nem hiszel a fecogyereknek hogy lelki gondot okoz, hogy behúzzon valakinek a ringbe. felesleges dráma volt ez.

egyébként bunyós pityu pont olyan idióta mint a tanítványai :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 21:28:26

@nathalie:
kepfeltoltes.hu/111207/mikul_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

mindenkinek kell kapnia valamit Mikulásra!:)

(ha már valamelyik este nem voltam humoromnál, hadd adjak neked Mikura valamit :) )

nathalie 2011.12.07. 21:28:32

@gyvy:
hát akkor grt gyermekem! :D

ő-szinte 2011.12.07. 21:28:41

@foxglove: En ugy ertettem, hogy ha hordani nem is tudja, bevasarolni legalabb jo lesz , marmint, hogy olyan nagy, mint egy bevasarloszatyor. Kulonben miert rohogott volna annyira o is?
Vissza tuidod nezni?

inmemancsi 2011.12.07. 21:29:19

@anica inkognitóban: izmosodott, formálódott rengeteget -férfiaknak egyébként könnyebb, hamarabb megy

nathalie 2011.12.07. 21:29:23

@anica inkognitóban:
de aranyos vagy! köszönöm!!! :D:D

Hurri Kán 2011.12.07. 21:29:36

@anica inkognitóban:
Én azt a kis mozdonyt választanám, ha lehetne :)

nathalie 2011.12.07. 21:30:03

@ő-szinte:
sztem neked van igazad. azt mondta bevásárláshoz jó lesz.

sogeking 2011.12.07. 21:30:21

@nathalie: parancsolj:
www.onlyfunnyimages.com/wp-content/plugins/wp-o-matic/cache/2f577_4781-Christmas_strawberry_is_that_Santa_Claus.jpeg

@gyvy: nem, csak egy összegyűrt, tartalmából kifosztott mikuláspapírt találtam :)

@inmemancsi: és kössem össze spagettitésztával?

@ő-szinte: arról lemaradtam, de mindjárt utána nézek

nathalie 2011.12.07. 21:30:55

@gyvy:
NEM LEHETNE!!! ezek az enyémek!!! Te egyébként is kaptál! :)

foxglove (törölt) 2011.12.07. 21:30:57

@ő-szinte: most megkeveredtem, már fogalmam sincs, mit mondott.

ő-szinte 2011.12.07. 21:31:30

@sogeking: Fox szerint nem ugy van, de hat maskepp meg...?

nathalie 2011.12.07. 21:31:44

@sogeking:
te is milyen aranyos vagy! köszi! :)

istenem de szeretek ajándékot kapni! :D

fran7 2011.12.07. 21:32:12

Kinga szülei finoman megüzenték, hogy Csabi messze a legnormálisabb csávó, akit eddig a lányuk körül láttak?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.07. 21:32:38

@ő-szinte: A kankós beszóláson jó nagyot röhögtem, nagyon vicces volt abban a szövegkörnyezetben!

@JOKKA21: Teljesen olyan ilyenkor, mint egy Borg!

Hurri Kán 2011.12.07. 21:32:42

@sogeking:
Genyó ez a mikulás idén. :D

@nathalie:
A kismozdony az ENYÉM!!! AKAROM!!! KELL!!! Faszomatbazmeg!!! :D

ő-szinte 2011.12.07. 21:33:00

@foxglove: Szerintem ez volt, ugyanugy nem tudta most sem kontrolalni magat mint az esz a test ellen-nel :-)))

Hurri Kán 2011.12.07. 21:33:18

Jajj, neeeeeee... :D :D :D
Meneküljön, ki merre lát. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 21:33:20

@gyvy: te sose nősz fel.::D a kismozdonyt kérd el natitól :P:D
@nathalie: nincs mit :)
@inmemancsi: ez igazságtalanság.. hogy nekik könnyebb :D

sogeking 2011.12.07. 21:33:29

@anica inkognitóban: vagy olvasta a jogi vonzatokat, és nem mert bejönni:)

ő-szinte 2011.12.07. 21:33:53

@fran7: En csak arra lennek kivancsi, hogy hogy a picsaban uzentek meg???

ő-szinte 2011.12.07. 21:35:08

@Peter_Cs: Online lattad, vagy benne hagytak a vv.blog.com-on?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 21:35:14

@sogeking: jaja, tényleg..::DDDDD ez eszembe sem jutott..:D

foxglove (törölt) 2011.12.07. 21:36:07

@ő-szinte: lehet, akkor én hallottam félre. most a lovak is megkapták a szalmáton röhögök:D

ő-szinte 2011.12.07. 21:36:33

Latom, Balinak vki szolt, hogy ultra gaz a kardija... :-)
De, hogy ennyire ne tudjon uralkodni magan...

ő-szinte 2011.12.07. 21:37:16

@foxglove: Na azt viszont most nem ertettem, mert irtam kozben. Mire mondta?

Hurri Kán 2011.12.07. 21:37:26

@anica inkognitóban:
Irigy. Nem adja. Pedig epret is kapott. Menten levetem magam a kanapéról. :D

capa05 2011.12.07. 21:37:46

Seri egy 3 oldalas levélnél izomlázat kapna a mozgástól!!:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 21:37:48

@ő-szinte: biztos tudna, de nem akar :DDDD laza,mint a rigalánc..:DD

nathalie 2011.12.07. 21:37:48

na anyám nagy szarba lett volna ha versben kellene nekem boldog mikit kívánni...

lac64 2011.12.07. 21:37:57

Balázs egy paraszt!

arkangyal44 2011.12.07. 21:38:05

Basszus ezt a nyígést nézni is rossz

fran7 2011.12.07. 21:38:29

Való Világ Sírsz-faktor különkiadását látjuk.
@ő-szinte: Nem láttad az ajánlót a reklám előtt?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 21:38:48

@gyvy: rendezzétek el egymás között, gyerekek,én nem szólok bele..:DD szóljatok, ha orvos kell, addig tőlem akár birkózhattok is..:P:DDDD

ő-szinte 2011.12.07. 21:39:01

@anica inkognitóban: Nem tudom, viszont az biztos, hogy akkor mi sem rohognenk itt ilyen jokat rajta :-DDD

foxglove (törölt) 2011.12.07. 21:39:42

Lemaradtam valamiről és már karácsony van, vagy mi?

JOKKA21 2011.12.07. 21:40:32

@Peter_Cs: Kiborg?Viccesek ezek a levelek.:)

Hurri Kán 2011.12.07. 21:40:35

@nathalie:
Faszomatbazmeg, azt van!!! :D :D :D

dr. gernika 2011.12.07. 21:41:01

Röhögőgörcsöt kaptam Veronika levele közben. Olyan volt, mint egy abszurd távirat, csak stop helyett szippel.

Kedves Kislányom *szipp*
Nagyon büszke vagyok rád*szipp*
Minden nap kisétálok a busifához*szipp*

nathalie 2011.12.07. 21:41:05

@gyvy:
én kaptam! nem vagyok irigy, de Te vagánykodtál hogy Te kaptál! :)
Ilyenkor egyébként gyerekkoromba anyu mindig közbeszólt és odaadta a cuccot a kiskedvencnek (tesóm). már várom hogy anica mikor szól közbe... :D:D

ő-szinte 2011.12.07. 21:41:28

@fran7: Nem, mi volt?
Basszus, ferfi agyam van, (tobbeknek ez mar szemet is szurt :-) ), nem tudok egyszerre tobb dologra koncentralni, csak egyre de arra nagyon :-)

nathalie 2011.12.07. 21:43:09

sztem attila üzenete volt a legjobban odabaszós.

Hurri Kán 2011.12.07. 21:44:19

@nathalie:
Jó, de még nem jutottam el érte. A kis mozdony meg egyből rabul ejtette szívemet. :DDD
Nálunk kiskedvenc (szintén öcsém) nem várta meg a szülői intézkedést, ment, és automatice felzabálta az összes csokimat. :D

inmemancsi 2011.12.07. 21:44:39

kinga arcán a mázolmány...

arkangyal44 2011.12.07. 21:44:40

nem értem ezt az Attila gyereket,mi szeretnivaló van a Kinguskájában,minél többet nézem a csajt annál jobb nem szimpi.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.07. 21:45:54

@ő-szinte: Online.

@JOKKA21: Borg a VV5-ben: szilikonmaca, plázacica.

sogeking 2011.12.07. 21:46:08

@foxglove: rossz forgatókönyvet adtak be, és már nem tudták visszacsinálni - jövő hét végén lesz a szilveszteri buli :)

nathalie 2011.12.07. 21:46:08

@gyvy:
tesóm végignyalogatta őket hogy ne egyem meg. kis hülye, nem is szerettem a csokit, de ezek után csak azért is megettem :D:D

fran7 2011.12.07. 21:46:29

@ő-szinte: Én értettem félre, a fantáziám néha túlzottan szárnyal.
Mit érthetett a Forrest Gump alatt Csabi. Remélem nem Forrest-tel azonosította magát.

arkangyal44 2011.12.07. 21:46:56

@ő-szinte: Melyik szavam nem érted,drága?

ő-szinte 2011.12.07. 21:47:13

@capa05: Benne van a Vera fele kankos eposz?

nathalie 2011.12.07. 21:47:21

@foxglove:
ezek sztem is a karifelvételek...

ő-szinte 2011.12.07. 21:49:01

@arkangyal44: Faszom se tudja, mert mar annyi komment van. :-)))

fran7 2011.12.07. 21:49:40

@nathalie: Ő ki volt a filmben? Bennem Gary Sinise maradt még meg.

Hurri Kán 2011.12.07. 21:50:26

@foxglove:
A farsangi bálra készülnek.

arkangyal44 2011.12.07. 21:51:09

kérd meg Hajnit mindenkit dobjon ki 10 percre,és akkor csak ketten leszünk,akkor csak nem zavarodsz össze,bár hozzáteszem neked ez a kis zavar is jól áll :))DDD

foxglove (törölt) 2011.12.07. 21:51:13

Mi van Forrest Gumppal? Én ezt már nem tudom követni!

fran7 2011.12.07. 21:52:08

@sogeking: Nem a hanukára, az elmaradhatatlan tatuval.

nathalie 2011.12.07. 21:53:21

@fran7:
a nem túl okos néger a seregből. a furcsa szájú.

ő-szinte 2011.12.07. 21:53:50

@arkangyal44: Azt kell, hogy mondjam, mint Veronika: Ha ezt akarod, intezd el! :-DDD

fran7 2011.12.07. 21:54:29

Na jön a végtelenül unalmas rész. Seri Gergő. Ők mennyire unhatják.

ő-szinte 2011.12.07. 21:56:26

Jo ez a retro zene alatta, komolyan nosztalgiazni tamad kedvem...

nathalie 2011.12.07. 21:57:05

szeretném ha majd mindenki megnézné a mai öfi emlékére a komár laci riportot. annyira sajnálom hogy nem küldték be élőbe!!!! :D:D:D

index.hu/video/?s=tag%3Akom%C3%A1r_l%C3%A1szl%C3%B3

nathalie 2011.12.07. 21:57:54

@ő-szinte:
imádom :D

egyébként ezek az öfik egyre uncsibbak lesznek ugye? ti is így érzitek, nem? jó lesz ha kiütik egymást vasárnap.

arkangyal44 2011.12.07. 21:58:48

@ő-szinte: Drága csillagbogaranyú,de nem én vok megzavarodva,és még szegény Hajni mondja hogy ,elesett,szétesett,szétcsúszott,valamelyik jó osszátok be :))

rianna 2011.12.07. 21:59:08

Kingát továbbra sem érdekli attila, nem adok sokat, hogy megint átkozzák egymást :)

ő-szinte 2011.12.07. 22:01:27

@arkangyal44: En nem mondtam, hogy meg vagy zavarodva :-) csak azt, hogy ha ugy akarod, intezde el :-DDD

Hurri Kán 2011.12.07. 22:01:52

@nathalie:
Szerintem már régen ott bent lenne a helyünk. :D

nathalie 2011.12.07. 22:02:09

azt hitem seri - gergő a mélypont, de tévedtem.

ő-szinte 2011.12.07. 22:02:48

@nathalie: Atti azt hiszi jol haladnak :-)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.12.07. 22:03:25

www.nlcafe.hu/sztarok/20111207/oriasi_fogyas_elkepesztoen_atvaltozott_a_vv_sztarja__fotok/

A végén Eszter úgy fog kinézni, mint a huszonéves Ofra Haza, Kinga pedig lesz egy Moby Dick!

nathalie 2011.12.07. 22:03:41

@ő-szinte:
ja, karácsonykor talán már kinga bemutatja a szülőknek, hogy leköphessék :D

ő-szinte 2011.12.07. 22:04:59

Az kimaradt, hogy Veronika presszionalja Petit, hogy vegye felesegul itt a villaban? Peti ertetlenkedik, hogy de hat Veronika nem is akar hozza menni... Erre mondja Verocska, hogy Peti intezze el, hogy o akarja...
Nagyon komoly a muveszno :-DDD

Hurri Kán 2011.12.07. 22:05:13

@Peter_Cs:
Ugyan olyan trampli, mint volt.

ő-szinte 2011.12.07. 22:05:44

@nathalie: Kinga szulei, biztos Eva rokonai :-DDD

foxglove (törölt) 2011.12.07. 22:06:04

@Peter_Cs: remélem jól lefogy, és többet nem fogja tudni elsütni a dagadt vagyok szavazzatok rám kártyáját. az lenne csak a nagy kibaszás.

capa05 2011.12.07. 22:06:07

@nathalie: hát Nati ha így folytatja a kedvenced nem sok ajándékot kell karira csinálnod...))

Hurri Kán 2011.12.07. 22:06:10

@ő-szinte:
Őőőő... ennek most neki kell futnom mégeccer. :D

inmemancsi 2011.12.07. 22:06:31

@gyvy: és az is marad, szerencsétlen nem jó alkat, még az a szerencséje mindenki tetszik valakinek:))

ő-szinte 2011.12.07. 22:06:49

@gyvy: Minek? Mert mar sok minden nekem is kovethetetlen :-)

nathalie 2011.12.07. 22:07:06

@capa05:
lassan fel kell tennem a kérdést: milyen kedvenc? :(

inmemancsi 2011.12.07. 22:08:14

@foxglove: szerencsétlen a melleiből fogyott a legtöbbet:)))

nathalie 2011.12.07. 22:08:29

@ő-szinte:
azt hittem éva meg kinga testvérek, csak vlamelyiket örökbe adták :D

Hurri Kán 2011.12.07. 22:08:43

@inmemancsi:
Jó, erről mondjuk nem tehet, oké, még ha le is találna fogyni, a stílusa attól még nem változik meg. Az is ugyanolyan közönséges marad, mint volt.

@ő-szinte:
"Az kimaradt, hogy Veronika presszionalja Petit, hogy vegye felesegul itt a villaban? Peti ertetlenkedik, hogy de hat Veronika nem is akar hozza menni... Erre mondja Verocska, hogy Peti intezze el, hogy o akarja..."
Ennek. :D

capa05 2011.12.07. 22:08:49

@nathalie: Jó hát még nem mondtad, hogy kiesett a pixisből!:DD

arkangyal44 2011.12.07. 22:09:12

Most kaptam egy infot:) Hajni kapott mikulásra egy szép lovat,de mivel nem tud mit kezdeni vele,úgy döntött,hogy szétossza közöttünk,ma egy bizonyos részét kaptuk:))DDD

foxglove (törölt) 2011.12.07. 22:09:45

@inmemancsi: nem baj, a velvet szerint akkor is mellbedobással győz és hatalmas mellei vannak:)

nathalie 2011.12.07. 22:10:51

@capa05:
még nem. reménykedem hogy vasárnap után kingából eltör megint az állat és attilán veri le az összes sérelmét :D
annyira röhögnék ha kinga nem boxolhatna. sztem abba belebolondulna. :d viszont úgy meg nem tudják kiütni :D
nem is tudom melyik lenne a jobb:D

ő-szinte 2011.12.07. 22:11:10

@gyvy: Ez volt tegnap online. Nagyon rohogtem :-)

ő-szinte 2011.12.07. 22:12:07

Ma nincs kivalasztas?

Hurri Kán 2011.12.07. 22:12:27

@arkangyal44:
A sörényét? ;-)

@ő-szinte:
A női lélek mélységei kifürkészhetetlenek. :D

inmemancsi 2011.12.07. 22:13:05

@arkangyal44: én azt hittem odakötötte már magát a villához fecó miatt:))

ő-szinte 2011.12.07. 22:13:35

@arkangyal44: :-) Bar en eloszor azt hittem, hogy Balazsnak adja, hamar Balika ugyis hozzaoltozott, hogy lecsutakolja, es megetesse :-DDD

inmemancsi 2011.12.07. 22:13:45

pld. veronika nem bokszol?:))

arkangyal44 2011.12.07. 22:14:05

@gyvy: ööööööööö:)) majdnem:)DD

ő-szinte 2011.12.07. 22:15:24

Na, kivel basznak ki, ki nem lehet vedett?

nathalie 2011.12.07. 22:17:39

én már lófaszt se értek hogy itt mi hogy lesz. veronika most nem sérült? most akkor miről döntenek az edzők,ha egy fiút és egy lányt mond most be balázs,aki BIZTOSAN nem játszik.

ő-szinte 2011.12.07. 22:17:40

Talan Feco nem fog boxolni?

ő-szinte 2011.12.07. 22:18:47

@nathalie: Kicsit atment Eden Hotelbe, ahol ugye barmi megtortenhet... :-DDD

ő-szinte 2011.12.07. 22:19:31

Ez, meg mindig eros, ahogy Veronika kiuti magat :-)))

foxglove (törölt) 2011.12.07. 22:19:38

@nathalie: lehet, hogy az edzők a párok kialakításában döntenek majd.

arkangyal44 2011.12.07. 22:20:01

@nathalie: Hogy te mennyirre el tudod bizonytalanítani az embert:) ezt már én sem értem,pedig én sok mindent nem értek ám:))DD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 22:20:07

Mi van, nem értek semmit!!!

Ki, milyen alapon nem boxol?

rianna 2011.12.07. 22:20:31

@nathalie: az nem bokszolhat, akit ki szeretnének ejteni legközelebb, eccerű:)

nathalie 2011.12.07. 22:20:49

@foxglove:
tegnapelőtt azt mondták hogy ők választják ki hogy ki ne boxoljon. Egyes számot használva.

ő-szinte 2011.12.07. 22:20:57

Modern hamupipoke, az a csaj marad ki, akire nem lesz jo a mellvedo :-DDD

nathalie 2011.12.07. 22:21:44

lehet visszahoznak valaki. krisztofel fogja petit a ringben fogadni :D:D

nathalie 2011.12.07. 22:22:53

most akkor minek jönnek az edzők? :D:D:D
egy büdös szót nem értek az egészből :D:D

ő-szinte 2011.12.07. 22:24:00

Hat Kinga nem erti... es o a levegotol is... Bruhahahahahahah

Akkor veletlenul sem attol, hogy valtozatlanul ejfelkor is es hajnal kettokor is ZABAL!

foxglove (törölt) 2011.12.07. 22:24:20

@nathalie: kicsit túlkomplikálták. úgyis tudjuk, hogy Veronika nem fog bokszolni.

nathalie 2011.12.07. 22:25:05

@foxglove:
:D:D
ez a hülye kinga nem tudja hogy azért szavazták meg a nézők, hogy kiüsse valaki? :D:D

ő-szinte 2011.12.07. 22:25:30

Dressz nem boxol szerintem

nathalie 2011.12.07. 22:26:28

akkor veronika otthon ül majd petivel? :d

foxglove (törölt) 2011.12.07. 22:26:28

@nathalie: én azt szeretném, hogy vera kiüsse esztert, a másik nem érdekel

arkangyal44 2011.12.07. 22:26:58

ez így volt lezsírozva egészségügyileg,nehogy szétüssék a kacsa csőrét:)))

ő-szinte 2011.12.07. 22:27:00

Hat ez meglepett, mert igy kivalasztott lehet.
Viszont a benasaga meg az allitolagos serulese miatt ertheto. Meg nem lenne nagyon ellenfele sem...

Hurri Kán 2011.12.07. 22:27:04

@ladyandhenk:
Én sem értek semmit. Ez már a műsor eleje óta így van. :D :D :D

nathalie 2011.12.07. 22:27:08

@nathalie:
hát akkor kivel ül otthon? REMÉLEM GERGŐVEL!!!! :D:D:D

inmemancsi 2011.12.07. 22:27:11

hu de meglepetés veronika nem bokszol

inmemancsi 2011.12.07. 22:27:49

@foxglove: ja párban verjék egymást agyon,

nathalie 2011.12.07. 22:27:58

gergő felrobban ha nem ő?

nathalie 2011.12.07. 22:28:55

@foxglove:
én azt szeretném ha kinga lenne a földön.

bélabú 2011.12.07. 22:29:37

@capa05, @lac64: köszi, ezekre gondoltam. Úgy látszik rosszul kerestem.

nathalie 2011.12.07. 22:29:46

ha gergő nem adja ki magából a gálán, akkor bent fogja a villában...

ő-szinte 2011.12.07. 22:29:56

Gergo olyan fejet vag, mint ha surgos dolga lenne a wc-n...

foxglove (törölt) 2011.12.07. 22:30:09

basszus... sajnálom fecót.

rianna 2011.12.07. 22:30:15

de volt ilyen szavazás? Nem a párokra kellett szavazni?

ő-szinte 2011.12.07. 22:30:40

Na, es akkor ma nincs kihivas?

Hurri Kán 2011.12.07. 22:30:58

Én egy mézbirkózást javasolnék. Lenne olyan, mint a box.

nathalie 2011.12.07. 22:31:15

gergő összeomlott???

sogeking 2011.12.07. 22:31:16

a legjobb nem bokszolhat, gratulálok

ő-szinte 2011.12.07. 22:31:23

@foxglove: Feco nem akart boxolni szerintem

foxglove (törölt) 2011.12.07. 22:32:28

@ő-szinte: pedig éjjel is edzett. szerintem nagyon szerette volna.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 22:32:38

@gyvy: én eddig kb tisztában voltam dolgokkal, de már nem!:D

Megyek is aludni! Jó éjt!

nathalie 2011.12.07. 22:33:02

amilyen az élet, gergő kurvára akar menni, a ringben attila vagy peti kiüti, utána meg éghet.

ő-szinte 2011.12.07. 22:33:31

@sogeking: Na, mi tortent, mitol lettel mostanra ilyen bator? :-)

nathalie 2011.12.07. 22:33:40

@gyvy:
sztem gergő beszart, miközben várta hogy most ő vagy feco boxolhat.

ő-szinte 2011.12.07. 22:34:25

@foxglove: Itt az kering, hogy az aposa is bunyos, meg edzo, es neki van boxos multja. Csak azert gondolom...

Hurri Kán 2011.12.07. 22:34:26

@nathalie:
Nem bírta a feszkót... Van ez így :D

ő-szinte 2011.12.07. 22:35:40

@nathalie: Bassz, ezt irtam az elobb, csak finomabban :-)))

lac64 2011.12.07. 22:35:55

@nathalie: Ha valamennyire számítanak a szavazások, akkor Péter lehet a szerencsés

arkangyal44 2011.12.07. 22:35:55

Nagy gesztus lenne a retektől,ha Fecó a sok edzésért cserébe a családjával izgulhatna,drukkolhatna a ring mellöl.

Tudom ,hogy olvassátok a kommentjeinket,felhasználhatjátok az ötletem.

2011.12.07. 22:36:21

A sunavilágítást, hogy kell elképzelni? led-es bugyi?

ő-szinte 2011.12.07. 22:38:16

@arkangyal44: otletemet. Bocs, hogy neked eloszor, de mar nagyon zavar mindenkinel. :-)
Es biztos en sem irok jol egy csomo mindent, de en meg fogom koszonni ha kijavitanak.

sogeking 2011.12.07. 22:38:28

@ő-szinte: most ittam egy málnaszörpöt :D:D

ő-szinte 2011.12.07. 22:40:23

@sogeking: Meg biztos az alma jobb hatassal van rad, mint a banan:-DDD

sogeking 2011.12.07. 22:40:50

@gyvy: én is mézbirkózás párti vagyok - Bárdosi Sanyi majd behúz egy felfújhatós gyerekmedencét tele mézzel..

arkangyal44 2011.12.07. 22:40:50

imádom mikor valaki hasogatja a szőrt :)törölköző-türölköző:zsemle-vagy zsömle?

ő-szinte 2011.12.07. 22:41:22

Online, meg mint a meseben...

Hurri Kán 2011.12.07. 22:42:14

@sogeking:
És bemézezik Verát és DrEsztert... Sok méz kell hozzá, de hát a nézőkért mindent. :D

nathalie 2011.12.07. 22:42:42

@ő-szinte:
fáradt vagyok a finomkodáshoz :D

ő-szinte 2011.12.07. 22:42:54

@arkangyal44: Mondtam, hogy bocs. Igy kezdtem, nem? :-)Es azt is, hogy forditva megkoszonnem...
Es ez azert nem olyan kaliberu.

ő-szinte 2011.12.07. 22:43:34

@nathalie: :-))) Nem mondtam, hogy baj.

Hurri Kán 2011.12.07. 22:44:55

@capa05:
Igen... Most lehet, bánatomban elolvasok egy hőkölteményt...:(

arkangyal44 2011.12.07. 22:45:40

@ő-szinte: Megköszönném,ha igazad lenne,de ebben a szövegkörnyezetben így is helyes.

capa05 2011.12.07. 22:47:10

@gyvy: Megértelek.. a City is kiesett!!Hátha némi vigasz... Én egy balladát javasolnék :(

arkangyal44 2011.12.07. 22:47:51

@ő-szinte: Tudodmit,inkább igyunk egy kis unimukkot:)

ő-szinte 2011.12.07. 22:49:17

@arkangyal44: Es azt hiszem azt egyedul kell innod. En olyat soha... :-)

inmemancsi 2011.12.07. 22:49:27

hu de jó pasi volt ebben a nem tudom milyen sorozatban...

nathalie 2011.12.07. 22:49:34

@ő-szinte:
ja, sztem is csak az a baj, hogy fáradt vagyok :)
van online?

ő-szinte 2011.12.07. 22:49:50

online volt egy fel percig

Hurri Kán 2011.12.07. 22:50:02

@capa05:
Attól nem lesz jobb... MU még szépített, de hát ez annyit ér, mint kopasz pynán a paróka... :D

Hurri Kán 2011.12.07. 22:51:15

@avanivi:
Köszönöm! :)

@nathalie:
Nem kell a kurva mozdonyod!!! Viheted!!! :DDD

ő-szinte 2011.12.07. 22:51:44

@capa05: Az azert tulzas, hogy van :-)

arkangyal44 2011.12.07. 22:52:50

@ő-szinte: Vilmoskörte? chivas regal
tele a bárszekrény:)válogathatsz :))

ő-szinte 2011.12.07. 22:53:49

@arkangyal44: Ez egy "burkolt" meghivas volt? :-)

beacska 2011.12.07. 22:56:34

a férjem úgy nézett rám, mint egy hülyére, mikor a lányok felsorolásánál mondtam, hogy a fiúknál meg Fecó esik ki...

Remélem az arcából is vesz vissza, és nem fenyegetőzik, hogy ő hogy ki akarja vinni Pétert, mert elérkezett az idejük...:DDD most örül a lelkem...:DDD

2011.12.07. 22:56:34

Itt mindent kétszer kell megkérdezni,hogy egyszer választ kapjak?

beacska 2011.12.07. 22:57:11

@szerivan: mit kérdeztél, drága, mondd...! ;D

nathalie 2011.12.07. 22:57:14

@gyvy:
de kurva korán feladtad! :D:D:D

Hurri Kán 2011.12.07. 22:58:51

@szerivan:
Mi volt a kérdés? :D

@nathalie:
Korán? Berúgtál? Hát este 11 van!!! :DDD

lac64 2011.12.07. 22:59:19

@beacska: Hát az online alapján Fecó nem is boxolt volna. Éppen most meséli, Gergő meg helyesel, hogy nem ütött volna, az edzésen sem akarta Gergőt megütni

2011.12.07. 23:00:12

@beacska: ah-ahaszt-hoo-ooogy-mi-iaza-sun-una-vi-il-áá-gítás (hüppögve sír)

beacska 2011.12.07. 23:00:25

@lac64: igen, én is láttam rajta. az elméletet tudta, de találta ki magának a túlélési taktikákat. Szerintem ezt kérte.

beacska 2011.12.07. 23:01:32

@szerivan: :DDD az nem villantás akart lenni? olyat már láttam...Eszterre írta vki? mert erre lenne tippem

lac64 2011.12.07. 23:02:30

Azért ez jó, a fiúk arcán az látszik, hú basszus, nyertem, na most mi lesz :D

Hurri Kán 2011.12.07. 23:02:39

@szerivan:
Én se nem tudom. Talán ezért nem aluttam jól a zéjjel. :D

ő-szinte 2011.12.07. 23:03:05

Nezhetetlen az online, a fasz ki van!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 23:03:13

@gyvy: a kislányok virágok, ezért nem beszélsz így egy kislánnyal, mert a szádra csapok most már, te irigy dög! :P:DDDD és egy hétig nem lesz tévé sem, meg el fogom kobozni a mobilodat és a laptopodat is! :P:DDDDDD nnnnna.... ezek után jó éjszakát! ... ne rángasd a vállad, meg ne motyogj, mert hétvégén sem fogsz menni sehová sem!! :P:DDDDD

sziasztok, jó éjszakát..:)

Hurri Kán 2011.12.07. 23:04:09

@anica inkognitóban:
Akkor majd jönnek hozzám. Úgy is jó. :DDD
Jó éjt! :D

beacska 2011.12.07. 23:04:39

@anica inkognitóban: :))) jesszus anya! 14 vagy 17 éves? ;D

nathalie 2011.12.07. 23:04:44

@gyvy:
hallod! "kislányok virágok!!! :P:P:P

2011.12.07. 23:05:30

@beacska: A teremburáját, pedig azt hittem tanulok valami újat.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.07. 23:05:48

@gyvy: lóf@sz jön ide, házhoz, neked :P:DDDD
@beacska: enyém csak 9, viszont ő normális..:D;

ő-szinte 2011.12.07. 23:06:32

@nathalie: Ja, csak aztan nehogy jol leszakitsanak, kis virag :-DDD

2011.12.07. 23:06:35

Tényleg, a néni hol van?

Hurri Kán 2011.12.07. 23:06:42

@nathalie:
Szelektív a hallásom. :D

@anica inkognitóban:
Az lehetetlen. Ki se raktam a seggem az ajtóba!!! :DDD

sogeking 2011.12.07. 23:07:03

@szerivan: a sunát tudom, ha az segít :D

ő-szinte 2011.12.07. 23:11:20

Na, ezt a boxos cuccot dobhatnank mar, alkoholt nekik, had szoljon!

nathalie 2011.12.07. 23:11:45

@szerivan:
köszönöm hogy nem a rothadót használtad :D:D:D

ő-szinte 2011.12.07. 23:12:47

@nathalie: Na,ez hogy merult fel benned?

2011.12.07. 23:13:26

@ő-szinte: Miért? Ez a legjobb tematikus hét - bár nem nézem- de jó az idea. Megmozgatja a sok tunya vízilovat bent, és még eredménye is van.

ő-szinte 2011.12.07. 23:14:39

@szerivan: Csak azert, mert mar unalmas a szenvedesuk.

nathalie 2011.12.07. 23:16:03

@ő-szinte:
nem tudom. még a gaz jutott eszembe :)

beacska 2011.12.07. 23:16:23

@szerivan: aham, nekem is tetszik. Én bírom nagyon a boxot...bár nekem a táncos hét is tetszett...igénytelen állat vagyok ;D

nathalie 2011.12.07. 23:16:56

@gyvy:
az tinikoromba az összes családi ünnepet megkeserített egy ilyen fotó :D:D

Hurri Kán 2011.12.07. 23:19:22

@nathalie:
Á, kizárt, a rokonok ilyen képtől mindig lealvadtak a székről. :DDD

nathalie 2011.12.07. 23:23:17

@gyvy:
nekem keserítette meg,nem a rokonoknak :D

Zelefánt 2011.12.07. 23:24:33

Igazából ezt úgy kellene levezényelni, hogy mindenki Kacsacsőrt ütné, mintegy
értékelve több mint féléves médiaszereplését.
Azt tán még nézném is.

ő-szinte 2011.12.07. 23:24:46

Valaki el tudna intezni, hogy ne szaggassak meg az onlinet?

2011.12.07. 23:28:56

@ő-szinte: Nézd holnap a tube-on, ott nincs szünet. Segítettem?

Hurri Kán 2011.12.07. 23:33:51

@Zelefánt:
Én sajnálnám. No meg Hajni hogyan fogadna örökbe egy összetört kacsacsőrt?

ő-szinte 2011.12.07. 23:40:20

Faszomat bazdmeg, most mar komolyan! Hogy ezt a szart nem lehet nezni! Komolyan, mindjart olyat teszek amit nem nagyon szoktam...

ő-szinte 2011.12.07. 23:47:35

@nosce: Elmegyek aludni ejfel elott :-DDD

nosce 2011.12.07. 23:48:24

@Zelefánt:
"gazából ezt úgy kellene levezényelni, hogy mindenki Kacsacsőrt ütné, mintegy "

inkább küzdjenek meg kacsacsőrért, és a győztes bijcizhat vele egy éjszaka :)

nosce 2011.12.07. 23:49:52

@ő-szinte:
az durva, nagyon nagyon durva ahogy Fecó mondaná :)

nosce 2011.12.07. 23:51:08

@gyvy:
most akkor kismozdony vót nincs ? :)

nosce 2011.12.07. 23:53:12

@ő-szinte:
szegény Feco, a szavazás hallátán biztos átsuhant az agyán h ő már otthon Karácsonyozhat :)

nosce 2011.12.07. 23:55:30

@nosce:
de analfahímnek is egy lábbal rövidebb lett az önbizalma :)

nosce 2011.12.07. 23:56:50

@gyvy:
huhhhh b+ és még a MU is, nem egy jó nap ez :)

nosce 2011.12.07. 23:57:51

@ő-szinte:
neked meg jó éjt, még az utolsó pillanatban, ha olyat teszel :)

ő-szinte 2011.12.08. 00:00:07

@nosce: Meglatjuk, de kosz, hogy gondoltal ram
:-D
Ha jo a buli akkor azert meg maradnek :-)

Hurri Kán 2011.12.08. 00:00:47

@nosce:
Látod... Nem az én napom. :D

Hurri Kán 2011.12.08. 00:07:12

@szerivan:
Kiestek... Mennek az EL-ba... Faszomatbazmeg.

ő-szinte 2011.12.08. 00:08:22

@gyvy: Faszomatbazdmeg, hulye nemtom milyen sport! :-DDD

Hurri Kán 2011.12.08. 00:11:38

@ő-szinte: @szerivan:
Foci. Bajnokok ligájából kiestek, mennek Európa-ligába... Szégyen...

ő-szinte 2011.12.08. 00:12:21

@gyvy: De nem! NONSZENSZ! :-DDD

2011.12.08. 00:13:58

@gyvy: Manchester United? Mit zavarsz össze, azt hittem valakinek a neve a villában :DDD

Hurri Kán 2011.12.08. 00:14:15

@ő-szinte:
Pedig de...
Arról nem is beszélve, van itt egy-két megveszekedett Pool-rajongó, jó, eddig elég kicsi volt a szájuk, merhogy ők nem estek ki a BL-ből, mivel el se nem tuttak ott indulni. :DDD

Hurri Kán 2011.12.08. 00:17:51

@szerivan:
Jajjmár... Ennyire nem vesszük azér komolyan ezt a műsort. :D

nosce 2011.12.08. 00:18:37

@gyvy:
de eémúlt ez a nehéz nap is, és mindjárt jön a P :)

nosce 2011.12.08. 00:22:46

@ő-szinte:
a NONSZENSZ! , öcsém :)

Hurri Kán 2011.12.08. 00:23:11

@nosce:
MA mááá kisP van. Holnap jön az igazi. :D

endri33 2011.12.08. 00:23:45

Halihó! Mi a helyzet az új poszttal? Aggódom.Hajnink beteg lett?

ő-szinte 2011.12.08. 00:24:13

@nosce: viccoltam :-))) Mivel nem ertek a focihoz es nem is szeretem, igy ez marad nekem :-)

nosce 2011.12.08. 00:25:35

@gyvy:
maja naptár mit szól hozzá, engedi ? :)

nosce 2011.12.08. 00:26:16

@ő-szinte:
vágtam h viccoltál, én is :)

Hurri Kán 2011.12.08. 00:27:11

@endru33:
Mára ígérte, sajnos csúszik, mint látod...:)

@nosce:
Szombaton megkérdezem. :D

ő-szinte 2011.12.08. 00:28:37

Ez jo! Sehere irigy Veronikara, mert neki a legnagyobbak a csocsei, hahahaha
Akkor, megis csak jo volt a teoriam , hogy ez egy modern hamupipoke, es az nem boxol, akire kicsi a mellvedo :-DDDDDDDDD

endri33 2011.12.08. 00:28:40

@ő-szinte: vagy elneszel? Mindenesetre már jó lenne egy új poszt!

nosce 2011.12.08. 00:30:38

@gyvy:
jó kérdezd, meg azt is h elég ha egy 3/4 éves naptárt veszek jövőre? minek feleslegesen költeni :)

ő-szinte 2011.12.08. 00:30:49

@endru33: Csak varjad turelmesen :-DDD

nosce 2011.12.08. 00:31:59

@ő-szinte:
"Sehere irigy Veronikara, mert neki a legnagyobbak a csocsei, hahahaha"

mert, mert nagyot álmodni :)

ő-szinte 2011.12.08. 00:32:16

Na, ezt a Kinga-Atti edelgest inkabb neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

nosce 2011.12.08. 00:34:05

@ő-szinte:
"Akkor, megis csak jo volt a teoriam , hogy ez egy modern hamupipoke, es az nem boxol, akire kicsi a mellvedo :-DDDDDDDDD"

ez lehetséges, de akkor Feco meg azért eshetett ki mert kicsi volt rá a faszvédő :)

2011.12.08. 00:34:42

@ő-szinte: Szerintem a szája miatt nem boxolhat. Mégse adhatnak rá szájkosarat! Mert ha az a paplan felszakad...

Hurri Kán 2011.12.08. 00:35:42

@nosce:
Hát nem tudom, úgy olcsóbb -e. :D

@szerivan:
Nem. :D

@ő-szinte:
Mi a baj vele? Kéne olyan szavazás, hogy ők dugnak -e előbb, vagy az analfa-Seri duó. :D

ő-szinte 2011.12.08. 00:36:15

Kolbasz szagu a maci!

Bakker, jo hogy nem pina szagu :-DDD

ő-szinte 2011.12.08. 00:37:20

@nosce: Nem, de majd csak eszembe jut arra is valami, eleg pihent agyu vagyok :-)))

ő-szinte 2011.12.08. 00:39:35

@gyvy: Tenyleg. O, hat majd megkerem Zwekwdly-t :-))) ugy is olyan jo a statisztikaban :-DDD

Hurri Kán 2011.12.08. 00:41:06

@nosce:
Nem volt belőle emberméretű. :D

Hurri Kán 2011.12.08. 00:42:13

@nosce:
Jó éjt! :)

@ő-szinte:
Igaz is. Most már kéne valamit mondani, nem csak semmit, mert holnap megint meg lesz mosva a fejünk. :D

ő-szinte 2011.12.08. 00:45:33

@szerivan: Vicceltem a mellvedos dologgal.

2011.12.08. 00:49:47

@ő-szinte: 1. értettem, csak azt nem hogy miért kell egy tőmondatban a számbarágni.
2. én nem.

ő-szinte 2011.12.08. 00:51:21

@szerivan: Tudom. Mindegy, tenyleg hagyjuk. :-)

ő-szinte 2011.12.08. 00:52:19

@gyvy: Oooo...Mi a faszt is mondjak? Bazdmeg, kezdd te! :-)

ő-szinte 2011.12.08. 01:03:23

Mi a faszom ez a teremburajat ozon?

capa05 2011.12.08. 07:23:48

Jó reggelt!... Valamit kézikönyvet!!

beacska 2011.12.08. 07:36:11

jó reggelt, jó szurkolást!

mi volt ma éjjel? műszak???

atandora 2011.12.08. 07:53:15

Jó reggelt!
Első kávé(nak nevezett löttyön) túl, rohadtul el kellene kezdenem tanulni, mert 9-kor vizsga és ... hmm ... hogy is fogalmazzak diplomatikusan? Szart se tudok. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 08:03:21

@atandora: tudni kell, nem tanulni---9-ig még kínaiul is meg tudsz tanulni, ha van jegyzet :))
a Kínai N épköztársaság egész éves szervesanyag-termését egy nagy kalapba!!!!! :))))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 08:32:19

@lac64: de legalább megpróbálta..:D van, aki bélyeget gyűj, van, aki szwingerklubba jár..:DD

PanDaNaci 2011.12.08. 08:42:20

@lac64: szép kis (bujtatott)reklám egy swingerklubnak. Emeli a rangját, hogy egy jogásznő az arca?

Tjuca 2011.12.08. 08:44:37

@lac64: ez promó a klubnak? lehet ők szavaznak mindig eszterre, csak, hogy előjöjjön a farbával. :-( eddig sem kedveltem esztert, ostoba fennhéjázó libának tartom.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 09:08:33

lehet, hogy így akarják érdekesebbé tenn, mert egyébként nem egy határozott karakter...

foxglove (törölt) 2011.12.08. 09:14:12

de nem úgy volt, hogy azért akar bekerülni a villába, mert idáig nem tudta kiélni magát? ha a szwingerklub erre nem volt neki alkalmas, el nem tudom képzelni, hogy milyen igényei vannak:O
fog még előkerülni házipornó is, én szorítok.

lac64 2011.12.08. 09:28:13

@anica inkognitóban: OK, csak így mi lesz azzal azzal a képpel, amit eddig próbált kialakítani: ő a kicsit túlsúlyos átlagos nőket képviseli. Ebbe azért ez a swinger klubos dolog nem nagyon illik bele.

capa05 2011.12.08. 09:30:00

Nem mindegy, hogy hova járt?? Itt a villában szépen fogy, aki szereti a rubensi formákat annak tetszik,akinek meg nem annak úgysem fog...
Ha be van "nyomva" felszabadul.. (vagy úgy csinál), igazából nem ártott senkinek!!
Nem vagyok Eszter fan de inkább mint Kinguci!:)

Hurri Kán 2011.12.08. 09:30:38

Jó reggelt. Megkülönböztetetten a virágszálaknak. Faszomatbazmeg. :D

capa05 2011.12.08. 09:34:05

Mondjuk a tegnapi öfiben a bugyi hiszti számomra kacagtató és megrázó volt egyben..:XDDDD

capa05 2011.12.08. 09:34:52

@gyvy: ha a mákvirág is annak számít akkor magamra veszem:DDDDDD

Lotyóbridzsida 2011.12.08. 09:46:00

a fél világ swinger klubba jár, csak szólok. :))
jó reggelt, szerivan!:))

Hurri Kán 2011.12.08. 09:50:57

@Lotyóbridzsida:
Akkor én a másik fele vagyok. :)

capa05 2011.12.08. 09:53:18

@gyvy: jó, de mi a könyvtárba járunk!:D

beacska 2011.12.08. 09:57:32

@capa05: a férjem már a vásárláskor azt mondta: fiam, sose vegyél ajándékba fehérneműt, mert sértődés lesz belőle. s lőn...

de az XL-es bugyi tényleg túlzás volt. Nem is tudom, ki hord akkorát. Az emberlánya akkor is magára ráncigál egy L-eset, ha fene fenét eszik is, recsegjen, ropogjon, ha nagyon nem akarja...hulljon a férgese ;DDD

szóval szerintem Veronika kicsit Degecről jött éppen..

Lotyóbridzsida 2011.12.08. 10:07:31

@gyvy:

aki normális kapcsolatban kielégítő szexuális életet él, annak természetesen nem felétlenül van szüksége ilyen helyekre.

de bizony van egy olyan réteg, akik szeretnek szexelni, és ezt szeretik olyan helyen csinálni, ahol ér pl nemet is mondani, tehát egyáltalán nem erőszak a disznótor. legalább nem a munkahelyen jön ki frusztráltság formájában az elfojtott szexualitás. szerintem tök rendben van ez.
és ezt úgy mondom, hogy csak hallottam másoktól, hogy mi van egy ilyen helyen, magam sosem jártam arra.

Zwekedly 2011.12.08. 10:10:51

@ő-szinte:

Itt van a dugási sorrend:

1. Sehere – Gergő
2. Veronika – Péter
3. Eszter – Attila

A többiek nem dugnak.

Hurri Kán 2011.12.08. 10:11:51

@Lotyóbridzsida:
Otthon is ér nemet mondani, ha pl. Forma-1 van. :D

beacska 2011.12.08. 10:13:08

@Zwekedly: Attila most szeriben van Kingával, mondta a jacus éjszakán Eszternek, hogy most szó sem lehet róla...de ki tudja, mit hoz a jövő ;DD

nathalie 2011.12.08. 10:17:30

@Zwekedly:
mármint azt akartad írni:

Eszter- Attila - Péter nézi :)
csak a swinger dologból kiindulva :D

Hurri Kán 2011.12.08. 10:19:16

@nathalie:
Viccelsz? Péterért saját nedvükön csúsznak a nők. :DDD

capa05 2011.12.08. 10:20:08

@Zwekedly: Kiválasztás jön, a jövő hétre már csak pislákolni fognak ezek a fellángolások...:)

Hurri Kán 2011.12.08. 10:21:20

@capa05:
No de addig lángolás is lehet. Ne felejtsd el, DrEszter kiválasztás előtt mindig kanos. :D

capa05 2011.12.08. 10:33:19

@gyvy: dresztert egy könnyed bal fordulóval Gerinek kellene megoldani...
a normál ágyrendnek megfelelően...:)

Hurri Kán 2011.12.08. 10:35:00

@capa05:
Na jó, de addig Serit arébb kell kiskifliztetni. :D

nosce 2011.12.08. 10:36:58

@gyvy:
"No de addig lángolás is lehet. Ne felejtsd el, DrEszter kiválasztás előtt mindig kanos. :D"

nem biztos, ha lila kendőt szerez akkor elmúlik nyomban, úgy látszik a lila szín negatív hatással van a libidójára :)

nosce 2011.12.08. 10:38:45

@Zwekedly:
"
A többiek nem dugnak."

Sohamár ? szegények....

Hurri Kán 2011.12.08. 10:40:33

@nosce:
Reméljük, most nem szerez. Nem jó, ha elmúlik a kanossága. :D

beacska 2011.12.08. 10:48:34

jaaa, és azt vettétek, hogy Fecó rögtön ment hallgatózni a jacuhoz, mikor Attila megvitatta a többiekkel a Kingával-most-szeri-van fejleményeket, és aztán szaladt Kingához, és nekem úgy tűnt, nem igazán azt mondja, ami történt...khmmm...finoman szólva torzított....és milyen arcot vágott hozzá! broáf...

Zsoofka 2011.12.08. 10:50:32

@beacska:
Egyetértek, hányinger.
Szerintem fél, hogy ha A-K szerivan/lesz, aki neki nem marad kivel szüttyögjön, kénytelen lesz A-hoz közeledni :)

beacska 2011.12.08. 10:52:28

@gyvy: azért a 3 potenciális ellenfél közül egyikről sem tudom elképzelni, hogy meg tudja szorítani Esztert...esetleg Vera, de balkezes boxszal éppen őrá képzi ki Robi edző...

Nekem ez a két Énes testvér (gondolom azok) nagyon szimpi! és jól is csinálják a dolgukat! Milo Viki túmaccs...asszogya az emberem a ringben is ilyen.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 10:53:03

Jó reggelt Mindenkinek!

@gyvy: te olyan szavakat tudsz, de olyanokat:) El nem tudom képzelni, hogy hogy kommunikálsz a pároddal:P

beacska 2011.12.08. 10:53:45

@mokamini: neki ott van Csaba! de én is úgy látom, hogy Péter 3 nap alatt többet ért el Kingánál, mint Fecó 2 hónap alatt. Gyanús ;D

capa05 2011.12.08. 10:54:28

@gyvy: Serit csak messze a többiektől lehetne elintézni... ha egy sima kacajból ezt tudja kihozni.. akkor egy rendes kielégülés milyen hangokat csalna elő???:)))

Zsoofka 2011.12.08. 10:54:29

Amúgy sziasztok! :)

Egy kicsit le vagyok maradva, igyekszem pótolni. Úgy látom, hogy Hajni is elmaradt, és ez még mindig ugyanaz az öfi, amin a legutóbb kicsit felturbóztam magam.... Nekem ez egy kicsit erős:

"de én a mi Attilánkat amúgy is a Dunába tudnám fosni"

Tudom, Hajni, hogy erre azt fogod írni, hogy ez a te blogod és ha nem tetszik el lehet vitorlázni, de mégis úgy gondolom, szóvá teszem, ha már a bögészőm folyton úgy hozza be ezt az oldalt, Hogy ez van középen :)

Hurri Kán 2011.12.08. 10:56:17

@beacska:
Le kéne itatni box előtt. Monnyuk mindenkit le kéne, mennyivel szórakoztatóbb lenne. :)

@ladyandhenk:
Hát azt hiszem, ez a fórum nem igazán alkalmas arra, hogy ezt részletesebben kifejtsem. :D

Zsoofka 2011.12.08. 10:56:39

@mokamini:
hogy-hogy nem, de a hogy kisbetű, bocsi.... :)

Hurri Kán 2011.12.08. 10:58:00

@capa05:
Hát ha ketten szerkesztik, megoldás lehet, hogy az egyik a kritikus pillanatokban párnát szorít a fejére.

beacska 2011.12.08. 10:58:17

@gyvy: :DDD leitatni...kb. Attila bemutatóját látnánk 8-szor...8*2-szer...

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 10:58:57

@gyvy: és milyen ötleteid vannak....:P

Korhatáros?:P Biztosan a sok könyvtár, abból a szókincs:P

Zsoofka 2011.12.08. 11:04:45

@vallatas:
Belenéztem. Itt nyílt ki. Hihetetlen ez a Vera! 2:13: körül :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 11:05:45

@beacska: szió, láttam, láttam, válaszolok is nem sokára, remélem...Leírom, h miért utálom éppen a szomszédot, ha érdekel:)

Hurri Kán 2011.12.08. 11:06:52

@ladyandhenk:
Igazából ezek olyan dolgok, amik nem tartoznak másra. ;-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 11:10:51

@gyvy: :):):)

Rájöttem, h ez a blog teljesen új szókincset alakít ki, másnál is így?:):O

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 11:12:01

@ladyandhenk: van szó lemaradt:)

Ki tudja, elfelejtek már magyarul is:P

Hurri Kán 2011.12.08. 11:12:41

@ladyandhenk:
Jaja. Megtanulunk hogyvoltul. Faszomatbazmeg. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 11:20:07

@lac64: a molett testalkat és a szx marhára nem üti egymást, sőt...:DDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 11:20:14

@gyvy: igen, ez tetszik:)

Lassan leteszem a középfokút hogyvoltból:P
Ki a vizsgáztató?:)

Hurri Kán 2011.12.08. 11:32:53

@anica inkognitóban:
Ez igaz. Sose keféltem annyit, mint akkor, amikor 140 kiló voltam. :DDD

lac64 2011.12.08. 11:42:07

@anica inkognitóban: Azért a normális sex és a swinger klub között van egy hangyányi különbség. Bár valszeg le vagyok maradva, mert már más is írta, hogy a fél világ swinger klubba jár. Remélem kötelező azért nem lesz :)

ő-szinte 2011.12.08. 11:46:42

@gyvy: En is inkabb konyvtar... :-) Azt kezdem gondolni, hogy kurvara cikik vagyunk :-)))

lac64 2011.12.08. 11:46:47

@beacska: Semmit sem torzított. Attila utána kb. hasonlót mondott Kingának.

Miló Viki mitől tu macs? Szerintem nagyon jól tartja az edzéseket. Ne felejtsd el, a testvérpárnak nem kell küzdeni Kingával, őt le kell cseszni, kiabálni kell vele, a másik kettő tudja szépen halkan, nyugodtan tenni a dolgát.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 11:47:44

@anica inkognitóban: ez csak Hajnin fog múlni, meg a befolyásán, sztem:)
Meg tudja ő oldani ezt:P:P:P

kárpátia56 (törölt) 2011.12.08. 11:52:03

Üdvike!
Nem tudom, most téma-e, de ti is várjátok az első Attila-Kinga csókot? Engem nem zavar, ha szétmennek, de most az van, mint eddig: Kinga a kis tyúk szalad Attila, a kiskakas elől, de pont annyival megy, hogy "hagyjál te perverz, de azért érj utol, nem bánom!
:)

foxglove (törölt) 2011.12.08. 11:54:35

@kárpátia56: a fél ország várja! hogy a swingerklubba járós fele, vagy sem, azt sajnos nem tudom.

PanDaNaci 2011.12.08. 11:55:28

@Lotyóbridzsida: én se jártam soha ilyen helyre, a valóvilágot se nézem, és afaszomtudjakiazaz Alekosz. :))

kárpátia56 (törölt) 2011.12.08. 12:00:24

@capa05: ha lesz ilyen, remélem csak kivágják, a karika miatt. az online úgy oldható meg, ha az elején kamerát váltanak, ahogy kint Ati és Peti sompolyognak.

Hurri Kán 2011.12.08. 12:01:34

@ő-szinte:
Az... De hát erre a hátralévő pár évre nem hiszem, hogy meg fogok változni. :D

@kárpátia56:
Hát egyszerűbb lenne, ha elesne, az tény. :)

ő-szinte 2011.12.08. 12:03:01

@gyvy: Hatra levo par ev... hehe

ő-szinte 2011.12.08. 12:04:42

@gyvy: Lattad, hogy csak ki kell ejtenem vmit a szamon es maris ...
Bar minden kivansagom igy. :-)

ő-szinte 2011.12.08. 12:05:47

@gyvy: Csak hat kene vmit mondanunk is, mrt aztan...

nathalie 2011.12.08. 12:16:27

na most olvasom, hogy feco a csaját majd a villában veheti feleségül. rosszul vagyok.

ő-szinte 2011.12.08. 12:19:39

@nathalie: Ne mar... en meg azt, hogy hetfon lesz a box is meg a kivalasztas is, mert x-faktor van a hetvegen mindket napon.

Hurri Kán 2011.12.08. 12:24:45

@ő-szinte:
Csak nem. Elesett? :D

@nathalie:
Mekkora móka lenne? A ringben lenne a szertartás, leütik az anyakönyv vezetőt, a koszorúslányok bedobják a törülközőt. :D

nathalie 2011.12.08. 12:25:42

@gyvy:
nem most lesz. azt nem írták mikor. De tippre azt mondanám hogy szenteste, hogy feco még többet tudjon bőgni.

beacska 2011.12.08. 12:26:09

@nathalie: először a Crist és a Veront akarták összeadni, most a Veron forszírozza, hogy Péter vegye el őt bent, és a végén Fecó fog nősülni! elmehetnek a picsuba! ez azért ennél kicsinykét komolyabb dolog...

nathalie 2011.12.08. 12:30:12

@beacska:
sztem vicces. Azért, mert ha meglépik az esküvőt, akkor hajdú péter szívrohamot kap, mivel a műsora, az összesesküvők teljesen értelmét veszíti. Az rtl előbb lesz a lagzi :D:D:D
De feco semmilyen reklámjának nem örülök, mert ő semmiképpen ne nyerje meg ezt a műsort.

beacska 2011.12.08. 12:30:26

@lac64: Attila azt mondta, féltékenyek (így is volt-a csajok, Péter áldását adta), Fecó meg azt mondta, hogy fűzik a fejét, hogy nehogymár.
A valóság: szóvá tették, de Veron válasza pl. nem ebben a témában volt, hanem, hogy Attila is beleszólt az ő kapcsolatába Crisszel-ezt összevágták. Valójában szó sem volt arról, hogy ártogatják Kingát, csak Fecó így adta le.

Milo Viki kicsit királynősen nyomja. Plusz nekem nem jön be, ez a seggnyalós, lélekmasszírozós duma: ti vagytok a legjobbak, láttátok, hogy be vannak szarva tőletek?, ez semmi sem volt, simán lenyomja bármelyikőtök-nem tetszik ez nekem, és kész....

Hurri Kán 2011.12.08. 12:30:53

@nathalie:
Fecónak mindegy, mi van, a bőgéshez.
Csak azért nem mondom, hogy szarvasbika volt előző életében, mert azok csak ősszel bőgnek. :D

beacska 2011.12.08. 12:31:34

@nathalie: ha lesz, nyomják le gyorsan, és aztán húzzon haza a nászéjszakájára! Fecónak úgysincs más dolga a héten, gyorsan ásó-kapa-nagyharang és szeva ;DDD

beacska 2011.12.08. 12:34:26

@gyvy: áááá, ráadásul ezek szappanopera könnyek, nem is igaziak. Én vallom, hogy egy pasi nyelje le a könnyeit és a zavarát! Mint Peti a csukjában, vagy szegény Csabánk! Szegényt úgy sajnáltam, próbált kicsit lelkizni, panaszkodni az érzékeny Fecónak, az meg csak mondta a magáét, meg sem hallotta....félre kellett vonulnia...ekkor sajnáltam Cs-t

Hurri Kán 2011.12.08. 12:44:32

@beacska:
Csabának, mint a villa 3. legjobb nőjének nem kell lenyelnie... Mármint a könnyeit. :DDD

beacska 2011.12.08. 12:46:25

@gyvy: :DDD de ő mégis megpróbálta...szimpatikus volt, no...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 12:48:56

@beacska: kevesebb lenne a szívinfarktusban meghalt férfi, ha az ilyen sztereotípiák, mint hogy egy férfi ne mutassa ki az érzelmeit, nem lennének.. meg több a sikeres párkapcsolat..nem sírás-pityogásról van szó, de egy férfi is meghatódhat, sírhat és beszélhet az érzelmeiről...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.08. 12:50:34

@beacska: egy bugyi esetében nem fordulhat olyan elő, mint pl. egy cipő esetében, hogy két 38-as cipő közül az egyik szorít, a másik meg nagy?

xl és xl között is lehet méretbeli különbség... Én ezért nem értem Eszter hisztijét, hiszen magát a bugyingót nem is láttuk. Lehet, hogy tényleg akkora, mint egy román csíkosszatyor, de lehet, hogy még kicsi is lenne rá. :D

Ez csak műbalhé volt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.08. 12:53:39

@Zwekedly: ez miféle statisztika eredményeként jött ki?

fran7 2011.12.08. 12:54:07

@anica inkognitóban: A férfiaknak erre találták ki Iniesta gólját a 91. percben. Vagy Solksjaer-ét.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 12:56:24

@fran7: ááá, igazi férfi akkor sem ... faarccal nézi.. és ha egyévesen kezébe akad egy baba, tutira meleg lesz tőle, ha azzal játszik....:S ;)
édes istenem, szeretném hinni, hogy leáldoz egyszer a női magazinok kora..:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.08. 12:56:38

@nathalie: Azt hiszem, hogy ez után a boxtéboly után, egy ilyen sírós-picsogós, művirágos, aranyfüstös, fényes öltönyös, strasszos ruhás, Fecó-féle romaesküvőt már nem bírnék ki.

Hurri Kán 2011.12.08. 12:58:18

@beacska:
Jó, Fecó, mint a villa legérzékenyebb lelkű nője, ilyen minőségben is sírhat. :D

@fran7:
Jó kis BL-döntő? Hú, de rég volt...:)

Tjuca 2011.12.08. 12:59:34

azt a seregszemlés videot fel tudná valaki nyomni nekem a you tube-ra? vagy online-ban ez megvan? a honlapon nem tudom megnézni, mindig csak a feléig jutok.

beacska 2011.12.08. 13:00:11

@anica inkognitóban: persze, kevesebb lenne. Meg ha nem kéne állandóan parázni a számlák miatt...

Nekem az a szitu nem bejövős, amikor egy veszekedés közben, alatt, után a férfi és a nő egyszerre zokog...mondjuk én sem vagyok egy sírós alkat. egy filmen hamarabb elered a könnyem, mint egy veszekedés során. (ha már a szívinfarktusnál járunk)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 13:03:50

@beacska: nem is erről van szó, hanem a kategorikus kijelenésekről és sztereotipiákról.. én sokkal nyugodtabb lennék, ha pl. a férjem megsiratja a nagyszületi a halálukkor és nem tartja magát.. persze, évekkel később megtörtént az is, csk a befelé nyelt érzelmektől 30 évesen már ősz volt.. és nem a genetika miatt...

beacska 2011.12.08. 13:06:43

@anica inkognitóban: az én emberem is örlődő típus. de nem hinném, hogy kiegyensúlyozottabb lenne, ha sírvafakadna tavasszal az első pillangótól

beacska 2011.12.08. 13:11:25

@anica inkognitóban: az én emberem is örlődő típus. de nem hinném, hogy kiegyensúlyozottabb lenne, ha sírvafakadna tavasszal az első pillangótól

nathalie 2011.12.08. 13:15:39

@pushpang:
azt hiszem, hogy az egyik legnagyobb rémálmomat írtad le :)

beacska 2011.12.08. 13:17:55

most néztem: Attila beleevett Eszter tányérjába :DDD ill. csirkeszárnyába :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 13:20:13

@beacska: erről lett volna szó, Bea?? szeretem, amikor valaki teszi az értetlent...

beacska 2011.12.08. 13:21:25

@anica inkognitóban: áááá, már elveszítettem a fonalat....én Csabi sírdogálásán filóztam...te min?

capa05 2011.12.08. 13:21:36

@beacska: Hát ha csinos a pillangó azért örömkönnyei lehetnek...:D

beacska 2011.12.08. 13:23:46

@capa05: :DD te galád, teeee!!!

Hurri Kán 2011.12.08. 13:27:26

@anica inkognitóban:
Hajlok arra a feltételezésre, hogy urad őszülése 30 körül nem csak az elfojtott, meg nem élt érzéseknek volt köszönhető. :DDD

@capa05:
:DDD

ő-szinte 2011.12.08. 13:28:16

@pushpang: De, siman ugy van, ahogy mondod. En is ezt mondtam tegnap, hogy oly mindegy mi van beleirva, ha jo rad... De Derssz probalkozott. Biztos mar megtanulta Veronikatol, hogy hogyan kell... :-)

capa05 2011.12.08. 13:28:33

@beacska: Miért, egy szép lepke gyűjtemény sok örömet szerezhet az embernek...?:DDD

ő-szinte 2011.12.08. 13:30:08

@gyvy: Hu de gonossssssssssssssssz :-)

morgo1229 2011.12.08. 13:30:37

Ezen a blogon mindig sok jo fej van....

Egyik kollegam egy helyi kis olasz radioban bemondo hobbibol. Megkert, hogy a kovetkezo adasra adjak meg egy mai magyar dalt ami "represent" Hungary. (Persze magyarazatot is kert, hogy miert)
Ti mit mondanatok melyik az a magyar dal ?
Nekem a "Most mulik pontosan" ugrott be. De lehet, h az tul magyarkodos.

Bocs az offert. Es nagyon koszi elore is a javaslatokert.

ő-szinte 2011.12.08. 13:32:32

@nathalie: A csucs az lenne, ha nem csak Feco eskuvoje lenne bent, hanem amit mar Veronika is pedzeget egy ideje, Veronika_peter eskuvoje is. Aztan meg sorban a tobbi, aki meg marad , hehe

ő-szinte 2011.12.08. 13:35:23

@morgo1229: Hat, nem biztos, hogy a mostaniakbol kellene valogatni :-)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 13:36:04

@morgo1229: Honfoglalás című film betétdala? Nekem az ugrott bele elsőnek:)

@ő-szinte: de Péter tudjuk, hogy nős, azt most akkor h?:)

@gyvy: juj, mit fogsz te ezért kapni:)

lac64 2011.12.08. 13:37:24

@beacska: Fecó nem mondta, hogy fűzik Attila fejét. Azt mondta, hogy számon kérik Attilán a kibékülést. Ez pedig megfelel a valóságnak, Veron esetében mindenképpen. Ő mondta, hogy szánja Attilát, mert kibékül Kingával annak ellenére, amit Kinga tett. Egyébként ezen a mondaton nem tudom, mit lehetett összevágni, hiszen a riportszobában másnap Veron gyakorlatilag megismételte.

vallatas 2011.12.08. 13:37:41

Alfa nagyon ki volt akadva, hogy Fecó szinten népszerű kint :D
öröm volt nézni, hogy majd beszar hogywtf van!

capa05 2011.12.08. 13:39:12

@ő-szinte: Ezt peti esetében csak úgy engedném, hogy 5 év együttlét után kerülne saját tulajdonukba a nyeremény... addig egyfajta haszonélvezet!!!:D

ő-szinte 2011.12.08. 13:48:00

@ladyandhenk: Meg mindig? Ahha! Hat akkor mar ertem miert harapott ra Veronika erre a temara... gondolom tud o is vmit. :-)

ő-szinte 2011.12.08. 13:49:02

@capa05: Igen, azt hiszem az eleg nagy buntetes lenne mindkettojuknek :-)

vallatas 2011.12.08. 13:49:14

Attila:
bárcsak minden valóra válna amit álmodom:
"leszopott Kinga!"
Sheri: "pfúj, de gusztustalan"

Attila korábban már megkérdezte, hogy miért fújjol Seri a sexre, erre a duma az, hogy az érzelem mentes sex csak az ami nem tetszik neki. persze persze, nagyon frigid ez a csaj :)

ő-szinte 2011.12.08. 13:53:33

@vallatas: Erdekes, nekem is ez ugrik be rola mindig, hogy frigid. Vagy csak meg sosem volt orgazmusa ilyen-olyan okokbol kifolyolag.
Pont capa mondta, hogy milyen hangokat adhat ki orgazmus kozben, ha ugy nevet ahugy, es akkor is az jutott eszembe, hogy valszeg azt biz senki sem tudta meg meg idaig :-)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 13:54:08

@gyvy: akkor pontosítsunk: uram nincs és sose lesz, csak férjem..:P:)

Zwekedly 2011.12.08. 13:56:06

@pushpang:

Ez egy bonyolult, MMKK kompatíbilis matematikai statisztikai modell eredménye, amelyben figyelembe vesszük a célszemélyek eddigi kijelentéseit, továbbá azt is, hogyan állt a szemük, amikor ezeket a kijelentéseket tették. Mindezek alapján három hónapos előrejelzések készíthetők.

(Tehát például a nosce által kérdezett sohamár-érték – sajnos -nem számítható.)

Hurri Kán 2011.12.08. 14:04:22

@anica inkognitóban:
Hogy egyes nők milyen tökélyre fejlesztették a kényes kérdések elől történő eloldalazást, azon azért még mindig meglepődök... :DDD

beacska 2011.12.08. 14:05:21

@lac64: nem az a mondat, hanem, a "részeg vagy, holnap másképp gondolod"

ő-szinte 2011.12.08. 14:05:49

@anica inkognitóban: mot nem is mondtam semmit!:-)
Oh, de hulye vagyok, hat csak semmit mondok! :-)))

Tjuca 2011.12.08. 14:06:17

@morgo1229: nem tudom mit is szeretne ismerős az olasz adóban. nekem a magyar dalról alapvetően magyar dal jut eszembe, nem a quimbis "mhűvhészhet". vannak nagyon jó feldolgozások, amik rádióképesek. biztos nem a most nyúlik pontosan jutna először eszembe. :-(

Hurri Kán 2011.12.08. 14:11:21

@anica inkognitóban:
Ennél többet vártam...No mindegy. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.12.08. 14:14:46

@gyvy: most nem igazán itt agyalok, meg hát hol érek én fel a te szellemi nagyságodhoz??:PP:DDD...

kozi001 2011.12.08. 14:17:31

@PanDam Aci: Nem vesztettél sokat vele! :)

Zsoofka 2011.12.08. 14:31:25

Sziasztok!

Pár-tippjeim! (nem, nem sex, box):
- Kinga-Seher
- Vera-Eszter
- Ati-Peti
- Geri-Csaba

Ti?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.08. 14:36:14

@morgo1229: Hát, ez nehéz ügy, mert ugye ízlések és pofonok...

Valami Tankcsapda?

Az eredeti Quimbire vagy a Csík-zenekar feldolgozására gondoltál? Csak azt az orrhangú Janicsák Vecát ne. :D

zoltano21 2011.12.08. 14:39:16

Sziasztok!

Hajni monnyon le!
Miert nincs hogyvolt mar lassan 4 napja?
En nem nezem a musort, itt probaltam kovetni, de mar nagyon le vagyok maradva. Lesz meg folytatas vagy ne is varjam?

lac64 2011.12.08. 14:44:19

@mokamini:
Kinga-Sehere
Vera-Eszter
Ezek jó meccsek lehetnek.
Fiúkat tippelni sem tudom, legfeljebb én milyen meccsekre lennék kiváncsi:
Fiúknál a Gergő-Csaba meccs szerintem rövid úton kivégzés, Csaba Gergő elől nem tudna eltáncolni, úgyhogy az nem lenne érdekes szerintem.
Engem jobban érdekelne hogy Csaba gyorsasága ellensúlyozhatja-e Attila erős parasztlengőit, illetve, hogy Gergő mit tudna kezdeni az alacsony és a fejét jól védő Péterrel szemben.

Zsoofka 2011.12.08. 14:48:06

@lac64: Szerintem van abban valami báj, ha A. leüti P.-t és később nagyon útálják egymást :)

nosce 2011.12.08. 15:02:37

@pushpang:
"Én ezért nem értem Eszter hisztijét, hiszen magát a bugyingót nem is láttu"

Majd látjuk ne aggódj, mikor lehúzza és kidobja a jakuzziból :)

Cathcart_ezredes 2011.12.08. 15:03:20

@morgo1229: Szerintem Seres Rezsőtől a Szomorù vasárnap az, ami leginkább jellemez minket...

ő-szinte 2011.12.08. 15:12:44

@nosce: A, az mar Balazsnal van, ma mar azt vitte bevasarolni :-DDD

lac64 2011.12.08. 15:16:55

@mokamini: Inkább fordítva történne :)

lac64 2011.12.08. 15:17:51

@lac64: Bár Pétert ismerve lehet hogy eladná a meccset :D

Zsoofka 2011.12.08. 15:20:19

@lac64: Ott a pont.... De szerintem fosik annyira a kihívástól, hogy üt majd, mint a 220...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.08. 15:28:22

@nosce: jaaa, én akkor azt hittem, hogy valami kipukkadt Ifa-gumibelső úszógumi.:D

Na de azóta mondjuk fogyott vagy 10 kilót. :)

Hurri Kán 2011.12.08. 15:32:32

@pushpang:
Nincs ezzel gond. Ma maxibugyi, holnap miniruha. :D

morgo1229 2011.12.08. 15:49:05

@Tjuca:
ő-szinte
pushpang
gyvy
Ladyandhenk
Catchart ezredes

Koszonom, es belatom, hogy egy lehetlen feladat. Olyan nagyon szubjektiv es olyan nagyon hulyeseg. Nincs olyan, hogy egy ultimate dal.
Ideges vagyok, a deadline az holnap es a no a felsobb vezetesem resze. Talan sikerul elsunnyognom elole.

Hurri Kán 2011.12.08. 15:50:25

@morgo1229:
Igazából két lehetőség van. Vagy poénra veszed, vagy beteszel valami ordenáré közhely nótát. :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.12.08. 15:54:40

@morgo1229: ők meg tudják mondani, hogy az olaszoknál mi most A Dal? Az Il Canzone di oggi?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.08. 15:56:11

@morgo1229: azért gondoltam a Honfoglalásra, mert az fülbemászó dal nagyon. Azt fel lehet később is ismerni. Meg kötődik az olaszokhoz Franco Nero miatt is:) Meg majdnem mindenki tudja a refrént:D:D

Szívesen amúgy.

mocskosmacska 2011.12.08. 16:04:16

@mokamini: Lányokra ugyanezt tippelem, de fiúknál szerintem csaba-attila páros lesz a feszkó kedvéért.

ő-szinte 2011.12.08. 16:04:17

@morgo1229: Egy otletem van. Utos, mindent elmond rolunk es le sem tagadhatnank. Tedd be a HIMNUSZ-t. Es nevezd magadat kreativnak :-)

Tjuca 2011.12.08. 16:09:20

@morgo1229: ja azt nem gondoltam, hogy ennek súlya van.

ami egyből sokaknak eszébe jut, az a tavaszi szél. (qeeen is ezzel köszöntött).
ha van kedvenc nótád, keress rá a jútyúbon, és ami szerinted jól szól, hadd szóljon!

az én kedvenc dalom még a neten se nagyon van fenn, azaz nem azzal a szöveggel, amivel ösmerem. :-(

morgo1229 2011.12.08. 16:10:21

@pushpang: mamamama :II miama mamama

ő-szinte 2011.12.08. 16:11:42

@morgo1229: Mondjuk jo lenne tudni, hogy mit akar ezzel bemutatni. Mgyarorszagot, vagy a mai pop ipart. Mert hat a ketto-es most melyen remelem- nem egy es ugyanaz :-)))

atlantisz72 · http://www.avatarsdb.com/avatars/rayman_raving_rabbids.jpg 2011.12.08. 16:14:37

vagy ha lehet kicsit durvulósabb, akkor ajánlanám az egyik kedvencemet...Balkán Fanatic... de azért csekkold le mielőtt ajánlgatod őket :-)

morgo1229 2011.12.08. 16:17:38

@ladyandhenk: Jol van, hajlok a Honfoglalásra. Tenyleg koszi

capa05 2011.12.08. 16:20:13

@morgo1229: hát Sebestyénnél mindenképpen jobb...

morgo1229 2011.12.08. 16:21:20

@Tjuca: Tavaszi szel persze elso helyen. De mait kert.
Sulya van :-) Aze most nem fognak kirugni talan.

Tjuca 2011.12.08. 16:21:27

@gyvy: tessék egy ordenáré közhely. ó mondd te MIT választanál www.youtube.com/watch?v=fSCHV_NmXUQ&feature=related

Hurri Kán 2011.12.08. 16:23:55

Van új poszt. Lehet menni sokadiknak. ;)

@Tjuca:
KIT választanál. Bocs.

Tjuca 2011.12.08. 16:28:41

@morgo1229: ezzel már csak az a baj, hogy nem elég mainstream. nem tudom ki frocált, annak nem elég tendi, elcsépelt, ismert. ettől még :-D www.youtube.com/watch?v=zzZgQO43_gA

hangszerelése, szerzője magyar, szövege kortárs. mi kellhet még? :-P csak a vv maradt ki belőle.

ez olyan izé, hogy presszionálnak.

sajna tényleg nem tudok segíteni, mert nem nézek tv-t, és nem hallgatok rádiót, de majd többiek. viszont, ha így áll a helyzet, akkor jó a most múlik pontosan, mert a legtöbb dallamos csengőhangnak ez van beállítva a környezetemben. sláger. :-)

Tjuca 2011.12.08. 16:29:45

@gyvy: de itt most nem az a nagy kérdés. szar ügy ilyen cuki feladatkásba keveredni. :-(

nosce 2011.12.08. 16:32:38

@ő-szinte:
lehet Balázs a fejére húzta sapi helyett :)

morgo1229 2011.12.08. 16:48:37

@Tjuca: Tok rendes vagy hogy igy foglalkozol velem.

HAt igen itt multikulti van es tenyleg szegeny no jot akart, hogy belevont a feladatba. Az meg az en kudarcom, hogy mindenden ennyit tudok agyalni, hogy ja na biztos jo lesz es hogy maximalisan megoldjam feladatot.

zoltano21 2011.12.08. 17:41:47

@zoltano21: Hajni megse monnyon le!
De azert aljas huzas volt. Ennyit varatni a jo nepet!

Na, eltunok mint egyszeri valosagsoszereplo vesztes parbaj utan...
süti beállítások módosítása