Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X73

2011. november 26. 18:45 - Hódos Hajnalka

Nyifi-nyifi, napocskát akarok, utálom a novembert, azt pláne, hogy negyed ötkor sötétedik, ma délelőtt villanyfénynél főztem! Még a Jézuskát se kezdtem el várni, pedig ilyenkor már térdig járok a csillámporban és ma anyu is rákérdezett, hol a rénszarvas agancs a fejemről és hogy nem kergetem őket ebéd közben az őrületbe a nagy gonddal összeválogatott karácsonyi cédémmel. Igen, rajta szokott lenni a Rápápámpám meg a Last christmas is, és? A nyűg nem múlik, ráadásul az öfi is szar volt. Péterrel és Veronikával nyitunk, Péter már azt hitte, sosem jön vissza és elköltözik örökre. Nekem miért nem szólt senki, hogy addig tart a VV5? De most annyira boldog, nagyon! Majd kiugrik. Veronika kedves is jó volt, mert Péter mellett ébredt, sőt, össze is nőttek éjjel, Szerilehehogymegintvanék a fasorba sincsenek.

Érkezik Gregus tanár úr, a tündér szívei nem akarnak belehúzni, Attilaaaa, Kingaaaa! Hát Kinguci ott van közvetlenül mellette, félek, ennek félórás hiszti lesz az eredménye, ŐT nem észrevenni! De nem. Csüccs, a kritikáról lesz szó, ami kisepikai műfaj. Miért kell a kritika? Mert fikázni jó, igen, Attila és boldogok a lelki szegények. Ha Péter kiudvarolta magát, figyeljen, mert a tanár úr ugyan nem olyan szép, mint Veronika, de talán most okosabbakat mondd. Egyébként Péter mitől van így felgerjedve?

Attiláék meg fejezzék be a veszekedést Csabával, akkor is, ha a Tuja elővette az összes szókincsét. Szünetben folytatják, elég dedósan, ne szóljunk egymáshoz, jó, akkor nem szólj hozzám. Megint hozzám szóltál! Csabát most már tényleg irritálja a Tujázás, ez elég félelmetesen hangzott, egyébként. Vera és Fecó megérdemelnek nyelvtanból egy ötöst az ünnepélyen elhangzott versért, szólások és közmondások, Péterék egymásba vannak bújva feszt, tetszik, nem tetszik, cseréljen helyet a Kingával. Péter nem, mert a kapcsolatuk fontos fordulópontján nem akadályozhatja őket egy nyelvtan óra. Ha őket most megpróbálják szétültetni, bemennek a hálóba és leszarja, hogy az igazolatlan óra.

Kompromisszumos javaslattal áll elő, figyelnek, de nem ülnek szét. Amíg a többiek ország-város-fiú-lányt játszanak, addig ők megbeszélik, Veronika tegnap éjjel Péterrel álmodott. Nyilván egy rohadék voltam. Nem, álmomban kedves voltál, hihi. Az asztal lába nem hasonlít az ember lábához, a radiátornak meg bordái vannak. Nekem elegem. Péter elveszi Veronikát feleségül. De mikor? Amíg itt vannak a VV-ben. Kinga szerint katasztrofális, amit ezek művelnek, akár a kiscsoportos ovisok! És mit akar egy harmincöt éves férfi egy 15 évestől? El is mondja Verának, Veronika maga alatt vágja a fejszét! Vera vihog, nehogy szóljon neki, és leszűkíti a kis fogadásukat egy hónapról egy hétre. Egy héten belül gerincre vágják a Veronikát. És kicsárázzák. Drága olvasóim nehogy álmatlanul henteregjenek, utána néztem a szó jelentésének: orálisan kielégít.

Illemtanon az iskolai viselkedés a téma, el kell játszani amit a tanárnő súg, úgy, hogy nem szólalhatnak meg. Attila piros pontot kap, mert eljátssza, hogy ne üss meg! BTA bemutat Gergőnek, mert az úgy félek helyett azt mondja, rohadnak a fogaim, ezért takargatom őket, hogy a többiek ne lássák, milyen csúnyák. Annamari kiosztja óra után, micsoda egy gyökérség volt ez tőle, Gergő majd akkor kér elnézést, ha úgy érzi, valóban megbántotta valamivel. Kukac nagyon jól érzi magát Tücsivel a paplan alatt. Olyannyira, hogy még énekórára se mennek be. A tanár úr érkezik, énekelni kéne, úgyhogy pattanjanak ki az ágyból. Attila hátra ül hozzájuk, mert nem akar Csaba mellett ülni, Veronika se akar elülni Péter mellől, akivel közös köldökzsinór köti össze tegnap óta, jó, akkor Attila, tessék kimenni, ne raboljuk a többiek idejét. Nem sokkal később a tanár kimegy Attiláért, Vera szerint Attila viselkedése taktika, de már nem vicces és túlzásba viszi. Én is unom, egyébként. Előadják az egymásról írt népdalokat, Veronika Eszterről énekel, „tök jó lenne pasizni, egy jó segget megfogni, ej-haj ruca-ruca, kukorica derce.” Csaba Péterről énekel, Sehi Veronikáról, aki hull az ágyról, most éppen Péteréről. Jó, akkor ha Péterék elengedték egymást, indulhat a dal, üdv rád és házad népére, te jó szántó-vető!

Úgy tűnik, az összefoglalónak soha nem lesz vége, Fecó rosszalkodik, számomra már ott megbukott a dolog, mikor azt mondta, gondolkodott. Biztos vagyok benne, hogy titkos feladat volt. Körülnézett a konyhában, volt méz és Erős Pista, kezdett velük valamit, más szóval összebaszta a többiek cuccát. A sajátját is, hogy elterelje magáról a figyelmet. Verával most szórakoznak? BTA és Eszter tényleg nem látott semmit, Csabáét is bekenték mézzel. Petike felbassza magát és nekiugrik Verának, mert az ő humorának a szintje ilyen alacsony. A tettesnek megígéri, hogy a medencében fog kikötni és gratulál is a faszkalapnak. Attila is Verára gyanakszik, mert ő vigyorgott, mint a tejbetök. Vera és Péter összeugatnak, Attila segít Péternek, Fecó megsajnálja Verát, aki felé elindul a két hülye és elárulja, ő rakta a mézet a izéjükbe. A felsősök osztálykirándulásra mennek, a Villa falán belül. Körülbelül tíz méterrel arrébb mentek, mint ahol addig tartózkodtak. Seri egy megafont cipel, mert sokat sugdolózik és ez a bünti, Csaba elővette a gitárját és elnyomta azt a három akkordot, amit mindig, mindenki jól érezte magát, két embert kivéve. Na, ki, ugyan. Kinguci, és a MárNemPulikutya Fecó. Van sörpad, balta, fahasábok, üst, szalonna, kolbász, hijj, de jó buli lesz, Attila baszogatja a Sziámi Ikreket, smároljanak már a kedvéért! Smároltak már egyáltalán? Igen, tegnap este. A háttérben a méltán népszerű Ha itt lennél velem a Republictól, igen, Seri a megafonba énekel, Csaba örül az összhangszerűségnek, én annak, hogy pillanatok vannak hátra az öfiből.

Az utolsó pillanatokban Kinga fröcsögését hallgathatjuk, nagyon gáz, ha rosszul érzi magát ezektől? Hány ettől a sok baráttól itt. Benn a Villában az iskolai tábla előtt ismét bebizonyítja, milyen egy rosszindulatú picsa, Veronika ronda, Attila el van hízva és gusztustalan lett az arca, biztosan az ocsmány viselkedése miatt. A többiekről is hasonlóan jó véleménnyel van, őt utálom, őt szeretem, őt utálom mert egy rohadt kis patkány, ez egy kis seggnyaló, Seri egy kibaszott nagy álszent picsa. Nem is írom le, hogy Kinga meg egy gonosz dög, annyit sem ér a nő. Attila nemcsak elhízott és gusztustalan arcú, hanem nevetséges is, ők voltak az igazi barátai, de elmarta őket maga mellől. Pedig ők pontosan tudják, mit gondol a Gergőről, a Veronikát meg ki akarta rakni, most meg! Érkezik a másik máglyára való némber, ha valami csoda folytán BTA kapja a jeleket, úgy viszi ki őt párbajra, mint a picsa! Nem, nem akar Veronikára rakni a jelet, hagyja, hadd csináljon magából még egy kicsit hülyét, meg a Peti bántsa meg. Kinga idegrohamot kap Seritől, nem bírja elviselni, most meg egyenesen sztereóban hallja. Vera is meg fogja ám neki mondani, mit gondol róla, de még nincs itt az ideje. Na, abban nem lesz köszönet! Tudom, mit fogok kívánni ezentúl az ellenségeimnek: legyen a barátod Kinga és Vera! És most megnézem a Vaklárma c. filmet, ha az se segít, elköltözöm valahova messze délre, örökös napsütésbe. Szirén énekemmel senkit nem fogok elkábítani, ígérem. 

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lavór 2011.11.27. 09:01:33

A kisebb baj, hogy idióta műsor agyhalott nézőknek. A nagyobb baj, hogy nem tudom, mit jelent a "csárázás".

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.27. 09:17:55

szavazzunk arra, hogy itt kik az rtl beépített emberei, akik terelgetni próbálják a blog olvasóközönségét....

várom a javaslatokat nevekre, akikről szavazhatunk...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 09:56:09

@Brr: te gyanús vagy nekem ezzel a szavazás-dologgal..:P:DDDD az rtl is ezt csinálja..:P:D

beacska 2011.11.27. 09:58:35

@anica inkognitóban: most tényleg meg kell magyaráznom, vagy csak hülyülsz? ;D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 10:04:02

@beacska: :P:DDD
tényleg mennem kéne, nem halad a melóm...házimunka már nem sok van, de a többi..:S
tartsd a frontot, Beácska! :)

beacska 2011.11.27. 10:08:55

@anica inkognitóban: ááá, én is csak bekukk....megyünk anyóspajtihoz.

MagasMacska 2011.11.27. 10:17:48

Már megint rám marad az ügyelet...

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.27. 10:18:41

@anica inkognitóban:

nem szoktam szmájlikat használni, ezt most tekintsd annak...

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.27. 10:38:16

@anica inkognitóban:

nem szoktam szmájlikat használni, ezt most tekintsd annak...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 11:06:00

@Brr: köszönöm :))
@MagasMacska: elég lesz a készenlét is :D és köszönjük, Emese! :D

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.27. 11:10:26

"Még azzal is igyekeznek kell, hogy Veronikát meg tudjam dugni, mielőtt kiesik."

Péter marha jól időzítette ezt a beszólását, ez a VV5 eddigi legnagyobb szövege :)
Előtört belőle a valóságshow szerkesztő, tudja, hogy mikor mit kell mondani, hogy megnevettessen. Hatalmas showman!

GGG77 2011.11.27. 11:17:57

@hétszűnyű kapanyányimonyók: "Még azzal is igyekeznek kell, hogy Veronikát meg tudjam dugni, mielőtt kiesik."

Priceless! :)

capa05 2011.11.27. 11:42:39

@gyvy: néked is és a jelenlévőknek!
Remélem túl vagy már az első napilapon!:D

Hurri Kán 2011.11.27. 11:45:33

@capa05:
Szia! :)
Nem, még nem, most máshová megyek olvasni :)

capa05 2011.11.27. 11:53:46

@gyvy: megértelek terjeszteni kell a kultúrát és a mások által favorizált kiadványokat is meg kell ismerni!.D

Leonce 2011.11.27. 11:54:42

Hajnalka: A water babies-től az Under the tree? A cd-re!
Beépített hozzászóló?
Jó felvetés.

Hurri Kán 2011.11.27. 12:00:07

@anica inkognitóban:
Minden pajzsnak meg lehet találni a rését. Idő kérdése. :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 12:04:09

@capa05: nem éppen, bár nehezen aludtam el, de jókat álmodtam :P:DD reggel meg felturbóztam magam..:)
@gyvy: töretlen önbizalom :PPPP:DD

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.27. 12:08:45

Mennyire bírnám, ha Annamari tényleg kivinné Petit, és kinn hagyná, igaz ez csak akkor lehetséges, ha a retek hagyja kiejteni a beépített emberét... illetve, ha Annamari akkor is kiviszi, ha Peti nem rak rá annak érdekében, hogy megelőzze, hogy Annamari kivigye őt...

Peti úgy gondolja, hogy a közönségnek vicces, hogy mindenkit folyamatosan ütemkihagyás nélkül árul el, vagy a retkes fizetéséért neki mindegy, ő csak a forgatókönyv szerinti szerepét játssza, amikor folyamatosan mindenki szemébe hazudik...

de valahogy az sem segít neki, ha tudom hogy fizetett mindenes retkes ügynök...

capa05 2011.11.27. 12:12:38

@anica inkognitóban: akkor viszont üde és friss vagy! Irigyellek érte!:DDD

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.27. 12:19:27

@Brr: Péter valóban az RTL embere, azért van bent, hogy csinálja a show-t, ehhez tényleg ért, ezt csinálta az elmúlt 10 évben. Ma már nem készül valóságshow beépített ember és forgatókönyv nélkül. A VV4-ben is ott volt Olivér, aki irányította az eseményeket, amíg bent volt, aztán kívülről.

Péter Annamáriára simán ráteszi, mert nem fél tőle, ha esetleg ki is viszi AM, Péter úgy gondolja, hogy simán kint hagyja a csajt.
Ő csak erős játékosokra nem teszi, mert nem akarja, hogy kivigyék.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 12:21:23

@gyvy: meg te is, úgy látom..:P:P:DD
@capa05: hogy pontosak legyünk: friss,üde és kívánatos :P:DDDD
@Tüzitündér: hát, ennyi..:)

capa05 2011.11.27. 12:33:15

@anica inkognitóban: hát ha szerinted ez szép amit Tüzitündér küldött akkor csalódtam az izlésedben...:)))
vagy akkor az enyémmel van gond?!:P:DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 12:36:03

@capa05: szerintem mindkettőnk ízlése kifogástalan, csak más: neked is más tetszik és nekem is..:DD a filmjeiben megszépül Barbra szerintem, de ezen se vesszünk össze, hacsak nem akarsz feltétlenül..:PPPPP:D

atandora 2011.11.27. 12:40:00

Na basszus, hívom a providentet. Nem tudok tovább élni ilyen fülcimpákkal. Meg a kis lábujjam is furán görbül. Kiegyenesíttetem!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 12:42:10

@atandora: kérjél már nekem is egy időpontot,légyszi! :))

MagasMacska 2011.11.27. 12:43:23

@Brr: Tegnap már nekiment Veronikának is, bár még "szelíden" Hogy miért ez a hörcsög jön be az embereknek?

capa05 2011.11.27. 12:44:04

@anica inkognitóban: nem akarom én a vitát, de ha egy filmet emlitenél amelyikben szép akkor megnézném...:)))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 12:47:52

@capa05: ugyan nem vagyok a titkárnőd, de rendes csaj az igen, mondok egyet: Funny Lady... mondjuk, van vagy sok éve, hogy láttam...
amúgy meg mit kötekszel ma velem?:PPP:DDDD nem úgy alakul a napod, mint szeretnéd??:P:D

capa05 2011.11.27. 12:50:23

@MagasMacska: szerintem a taktika része.. csak saját vélemény... de Annamari elleni támadás ugye már nyílt (nézők előtt) titok, Gergő -derült égből- való támadása AM ellen megegyezést feltételez( ezt viszont nem láttuk és az eddigi viselkedésekből nem volt várható)
Peti mentesiteni akarja a kacsaszájút, hogy aki ő ellene van ne Veronon "verje" el a port...

Tüzitündér 2011.11.27. 12:53:23

@capa05: ilyenek voltunk? :):) abban szerintem nagyon szép a néni!

inmemancsi 2011.11.27. 12:53:33

@capa05: beleszólok:)) fotogén volt a nő nagyon, tudott hatni képen, két dimenzióban a szépség nemcsak a szabályos baba arc (vagy plasztikázott), hanem az aminek van kisugárzása, él a vásznon.

MagasMacska 2011.11.27. 12:53:37

@capa05: Piszkos Fred-effektus? Háááát...

capa05 2011.11.27. 12:55:20

@anica inkognitóban: @MagasMacska:
megyek a TK-ba és megtekintem az említett filmeket....:)Remélem nem kell előjegyeztetni a DVD ket..
Én nem kötekedtem...:/ , de ha zavarlak itt akkor kilépek.. bocs :P:DDD
Sziasztok!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 12:56:50

@capa05: ne izélj már, csak hülyéskedtem!!! ehh.. sértődékeny pasik..:S

megyek, alszom egyet...

capa05 2011.11.27. 12:59:38

@anica inkognitóban: jó csak vicceltem!:)
szép álmokat!!:PP:DDDD

inmemancsi 2011.11.27. 13:08:00

tv2-n műsorvezető csajnak sem semmi a haja és szépség-egészség magazint vezet..

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.27. 13:19:11

@hétszűnyű kapanyányimonyók:

hát csodálkoznék, ha a közönség nem akarna kiállni a csúnya lány mellett, egy gerinctelen, hazug manipulátor ellenében...

Petinek azt kell elérni, hogy ne vigyék ki párbajra, mert ha kimegy a közönség úgy kinn hagyja mint a vöcsök, kivéve, ha retek belenyúl a szavazásba...

2011.11.27. 13:22:22

@inmemancsi: Streisandnak rohadt jól sminkelhető arca van, na meg tehetsége rengeteg, szerintem ez szépíti meg.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.27. 13:35:33

@oázis: én el tudom képzelni, hogy Péter szimpatikus a közönségnek

Alekoszról sem hitte senki, hogy bárki is rá szavazna, mégis nyert vagy 60 milliót a végén.

DrEszter sem egy egyenes jellem, Shadit mindenféle zugügyvédi taktikával, hazugságokkal besározta, hogy nőgyűlölő, a közönség mégis hatalmas fölénnyel nyomta vissza.
Ezek után Péter manipulátor viselkedése is lehet szimpatikus. Ki tudja?!
Az RTL-nek persze elemi érdeke bent tartani Pétert és Attilát, mert ők csinálják a műsort, ők renitenskednek, szervezkednek, irányítanak.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.27. 13:57:26

@hétszűnyű kapanyányimonyók:

alekosz és peti az két külön kozmosz, alekosz nem hazudgált a villalakók szemébe, sőt, csak a saját mániáit, igazságait mondta nekik egyenesben,

alekosz pont hogy átlátszó volt, nem játszott külön játékot a villalakóknak a villában, és a közönségnek a riportszobában, hanem ő mindig ugyanaz az alekosz volt,

szemben petivel, aki az összes villalakót szarbaveszi, ütemkihagyás nélkül mindenkinek hazudik, nem győzi cserélgetni a maszkjait, és egyedül a riportszobában a közönségnek mond "igazat"... a közönséget mintegy cinkosává avatva, ám nem biztos, hogy ez tetszik a közönségnek...

nem lehet a két személyt összehasonlítani, Alekosz egy igazi és hiteles játékos volt, peti meg azt adja elő, hogy nincs gerincveleje...

pont ezért gondolom, hogy kielégülést okozhatna a nézőknek ha őt kiejthetnék egy csúnya lány ellenében...

Líder Máximo 2011.11.27. 14:09:28

@Brr: Kedves, drága, Brr!

Szerinted, Péteren kívül, a többi játékos az igazmondás magasiskolája? Szerinted a többi játékos nem veszi szarba a másikat? (Nincs kedvem példák ezreit leírni). Szerinted a többi játékos nem cseréli ütemkihagyás nélkül a maszkját?

A különbség, amit érzel, Péter és a többi játékos között az, hogy Péter ezt nyiltan felvállalja, mivel ez a játék erről szól, míg a többiek jól rosszul, esetlenül próbálják játszani ezt, amit ők "saját játéknak" hívnak.

Apropó, néhány nappal ezelőtt feltettem neked a kérdést, hogy szerinted kik az ügynökök a villában és MIÉRT. Várom válszt :)

Müszélia 2011.11.27. 14:25:41

verát addig tudnám verni szívlapáttal, ameddig mozog. a vv4-ben nem voltak olyan idegesítő fazonok, mint kiszop, shadi, vera.
szegény gyógyíthatatlan alekosz a vv4-ben néha még vicces is volt, de aztán ez a szörnyű feleségkereső...

Tüzitündér 2011.11.27. 14:50:57

sehol senki? :(:( Most fejeztem a halpucolást, meg az utána járó mocsok eltűntetését! Gondoltam jövök egy kicsit dumcsizni, de akkor szuszózom egy kicsit!

inmemancsi 2011.11.27. 15:04:28

már három óra? én meg most jöttem vissza futásból

John_Shooter 2011.11.27. 15:04:58

Valahogy úgy vagyok ezzel az idióta műsorral, hogy nem nézem mert sekélyes és szar is, aztán meg jön a Hajnal meg a hogyvolt, és beszippant ez a fertő kb. kettő perc alatt. (Meg hát az asszony is szól, hogy ezt nézni akarom, és a VV-vel ki tudok pótolni egy Ruby-t vagy Sonadorast ami komoly agysejtmentő legetőség.)

Szóval aki ágáll a Péter, meg a többi rosszindulatú barom ellen, akik a TV-ben savanyítják a közhangulatot, az egy percre képzelje el milyen is lenne nélkülük. A kis világító (gazdagéknank nagy világító) képernyőnkből cukros rózsaszín boldogság áradna felénk, láthatnák jól viselkedő Kingát, büntetlen előéletű Gergőt, erkölcsös VeraVeronikát? Hát nem bakker. Ugyanolyan szar telitené az agyunkat fotonok formájában, csak épp még ennyire se lenne szórakoztató.

inmemancsi 2011.11.27. 15:05:18

bekapcs tv és alekosz nyomja a tetűládát vasárnap du

inmemancsi 2011.11.27. 15:12:23

császármorzsát hogy kell csinálni jól? van több recept a neten..

MagasMacska 2011.11.27. 15:22:18

Egyszerűt kérsz és finomat, vagy bonyolultat és finomabbat, esetleg kifejezetten macerásat, de igen finomat?

John_Shooter 2011.11.27. 15:22:24

@inmemancsi: Ne nézz TV-t. :) De komolyan, nézz sok anime-t, játsz sok játékot (Starcraft II kiváló unaloműző), és olvas sok marhaságot a neten. Kevésbé megterhelő mint az a barom. Ha meglátom úgy érzem az eddigi 32 évemet hiba volt tanulásra, drogokra és munkára fordítani. Érdemesebb lett volna inkább megkeresni Nagy Alakoszt és egy szívlapáttal addig ütni, amíg úgy nem érzem, hogy végre helyre billent az unverzum egyensúlya.

MagasMacska 2011.11.27. 15:24:44

@John_Shooter: Fölösleges agyonütni. Hamar lesz helyette másik. Csak az elsőnek nehéz, de ha ő életben marad egy darabig, a többi ugyanolyan gombamód szaporodik.

inmemancsi 2011.11.27. 15:26:46

@John_Shooter: á én csak bekapcsolom és néha meglepődöm:)) ezt a hülye vv-t is úgy nézem, hogy nem is látom:))ma vasalás lesz közben, arra pont jó:)) most meg nem tudom miből kell csinálni a császármorzsát:)) ja és szakmai ártalom, hogy a képalkotást (díszlet, stílus, öltözet stb.) nézem. Ma viszont lesz egy almodovar film amit még nem láttam későn..
ha örömet okozott a tanulás akkor nem volt hiba, csak akkor hiba ha nem okozott örömet

inmemancsi 2011.11.27. 15:28:26

@MagasMacska: ja sok hülye van a munkahelyemen is pld. sokkal jobb, ha elhatárolódsz, és a kevésbé gázoknál megpróbálsz a jó tulajdonságaira, vagy egyéb pozítivumra koncentrálni. Alekosz már nem sokáig lesz a képernyőn se..

John_Shooter 2011.11.27. 15:35:41

@inmemancsi: Én most váltottam munkahelyet, s így belekerülve egy egészen új és speckó közegbe (tördelő vok egy napilapnál), teljesen igazat adok neked ebben. Épp ezért nem tuszkoltam még bele a fél szerkesztőséget egy iratmegsemmisítőbe és szolgáltam fel a vámpírok bálján vacsira.

John_Shooter 2011.11.27. 15:37:34

@inmemancsi: A csaszarmorzsat nézd meg mindmegette-n. A tanulas örömet okozott, a tanároktól és néhány diáktársamtól vert le a víz. :)

beacska 2011.11.27. 15:40:01

@inmemancsi: éppen ma vitattuk meg anyóssal a JÓ császármorzsa rejtelmeit. találsz a neten egy csomót, de szerintem a legfontosabb: fele-fele dara és finomliszt, tojással nem spórolni, beáztatással sem, és a legfontosabb: VAJON, tűzhelyen palacsintasütőben, és nem tepsiben sütni! inkább több kisadagot, mint kiszárítani lustaságból!

inmemancsi 2011.11.27. 15:48:54

@beacska: és a palcsitészta alapról mi lett a véleményetek? telefonos segítségként azt mondták, dehát abban nincs dara..

beacska 2011.11.27. 15:52:01

@inmemancsi: én a darásat jobban szeretem. meg a tojás fehérjét habbá kell verni, attól könnyű lesz...de anyós pl. egy zsömlés receptet készített (dara volt beáztatva tejbe+ külön a zsemle is tejben, és ezt kutyulta össze, plusz tojás)...ezt még nem készítettem
a darás sz pergősebb nekem...

MagasMacska 2011.11.27. 15:58:34

@beacska: Én csak darával csinálom, és a variációk a rendelkezésre álló időtől függenek.

beacska 2011.11.27. 16:13:20

@inmemancsi: jaaa, meg most az illat, meg a fíling (khöm) miatt tettem bele fahéjat, r. citromhéjat és 1 narancs levét kifacsarva...mazsolát meg nem szoktam.

John_Shooter 2011.11.27. 16:33:40

@inmemancsi: Hát, talán amelyiknél a legjobb a tetszési index, és nincs benne olyasmi amiért le kell menni a boltba, vagy bemenni a kamrába. :)

John_Shooter 2011.11.27. 16:39:50

@beacska: Minimum este 8ig dolgozok éhen, és ilyeneket olvasok. Percek múlva jön a téboly, és megeszek valamit mint a razjfilmfigura a tucc reklámban.

inmemancsi 2011.11.27. 16:51:42

@John_Shooter: éhesen nem is lehet dolgozni, egyél!

John_Shooter 2011.11.27. 16:52:06

@Tüzitündér: Hát, nem lehet macskám, (pedig szivem meg én is imádjuk őket) uh. ilyenekkel pótolom. Hiányzik a dorombolás. :(

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 17:05:32

@Tüzitündér: mert egy 8-ig tartó munkanap végefelé megenné..:D

Tüzitündér 2011.11.27. 17:06:18

@anica inkognitóban: ő a macskát, vagy fordítva? :):):)

John_Shooter 2011.11.27. 17:10:51

@Tüzitündér: Mert még lakásban élek, nem házban, és hát közöltem szivemmel, hogy a lakásban két állat lehet: én meg a toalettkacsa. Csak én hozhatok be szőrt, és döglött állatokat, és csak a toalettkacsa lehet néha büdös.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 17:11:35

@Tüzitündér: sziáminál még ez utóbbi verzió sem elképzelhetetlen..:D

3 órát szunyókáltam, szita az agyam :D (meg melózok, hogy rohadna meg! )

John_Shooter 2011.11.27. 17:15:17

@Tüzitündér: Jó ha néha a házban van a macsek, mert nyugisabb velük Star Treket nézni mint szivemmel, (nem kell magyarázni, hogy miért kell mindig azt mondani a szereplőknek, hogy "Energiát") de alapvetően úgy gondolom, hogy az Animal Planet kizárólag a Tvben és a kertemben lehet jelen.

Tüzitündér 2011.11.27. 17:29:08

@anica inkognitóban: nem fogsz tudni éccaka aludni! :):) Itt hergeled majd cápat! :):):) Én a fotőlyben aludtam be kb 20 percet a hahó öcsi nézése közben! :):)

inmemancsi 2011.11.27. 17:31:30

@Tüzitündér: ma is volt hahó öcsi? olyan cuki az a gyerek benne de még egyszer se bírtam végig nézni azt a filmet

Tüzitündér 2011.11.27. 17:36:53

@inmemancsi: nem, tegnap volt csak felvettem! :):)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 17:38:35

@Tüzitündér: ha hagyja, akkor jólesik neki ;) :DDD
hétvégén ha csak tehetem, szunyókálok napközben :)

Tüzitündér 2011.11.27. 17:44:42

@anica inkognitóban: nekem szerencsére olyan a munkám, hogy napközben is le tudok feküdni ebéb után egy fél órára! :):)édes élet! :):)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.27. 17:45:43

@Tüzitündér: az én munkámtól is le lehetne, csak szólnának érte..:DDD

Tüzitündér 2011.11.27. 17:45:43

@inmemancsi: igen nagyon cuki Kovács Krisztián a neve, ő is elmúlt már 50 éves! :) Ja és tök kopasz már! :)

fuel-injected suicide machine 2011.11.28. 09:43:55

Hajni, brutál jó lett ez is!

Amúgy van még valaki, aki számára nem derült ki, hogy Attila és Péter két vérprimitív sudribunkó, szánalmas hozzáállással? Kb. az a szint, amikor az a menő, hogy az ember nem kapcsolja be a biztonsági övet.

És persze találtam egy gyöngyszemet V(olt)VV Dyától: azért nem kezdtünk el fogyókúrázni, mert a sok napi feladat megoldása mellett már nem jutott idő a sportolásra, ha meg volt is egy kicsi, akkor inkább pihentünk" - nyilatkozta a Borsnak.
süti beállítások módosítása